< Bibliai kérdés a Zsidókhoz írt levélből

K: Ki írta a Zsidókhoz írt levél című könyvet?

V: Ma már nem tudjuk, ki írta a Zsidókhoz írt levél könyvét. Maga a könyvből hat dolgot tudunk a szerzőről:

1) A szerző a Zsidókhoz írt levél 11:32-ben „magára” utal; a görög szövegben ez hímnemű alakban szerepel, így a szerző férfi volt.

2) A Zsidókhoz írt levél 13:23-ban említésre kerül Timóteus, így a szerző ismerte Timóteust (és nem ő maga volt Timóteus).

3) A Zsidókhoz írt levél 13:22–24-ből kitűnik, hogy az első gyülekezet olvasói tudták, ki volt a szerző.

4) A szerző kiterjedt ismeretekkel rendelkezett a Szentírásról (amivel többek között Pál is rendelkezett).

5) A szerző nagyon logikus, rendszerezett író volt (ahogyan Pál is az volt).

6) A szerző (vagy szerzők) nagyon költőien és ékesszólóan írtak, talán még Pál leveleiben tapasztaltnál is jobban.

K: Mi a Zsidókhoz írt levél fő gondolata?

V: A fő gondolat az, hogy „Krisztus jobb”. A Zsidókhoz írt levél célja az volt, hogy bemutassa mind az Ószövetség és a kereszténység közötti folytonosságot, mind pedig a Krisztus alatt végbemenő új, radikális átalakulást. Krisztus jobb az embereknél, jobb az angyaloknál, jobb a törvénynél és jobb az áldozatoknál.

K: A Zsidókhoz írt levél 1:1-ben, mivel a Bibliában csak a szemtanúk által írt könyveket fogadták el, akkor miért szerepel ott a Zsidókhoz írt levél? Senki sem tudja, ki írta a Zsidókhoz írt levelet.

V: Ez nem igaz. Ma már nem tudjuk, de a korai keresztények tudták, amint azt a Zsidókhoz írt levél 13:22–25-ben található személyes megjegyzés is bizonyítja. Mellékesen megjegyezzük, hogy Római Kelemen a korinthusiakhoz írt levelében, amelyet Kr. u. 96–98 között írt, többször is hivatkozik a Zsidókhoz írt levélre. Így tehát hálával tartozunk a korai egyháznak, nem azért, mert megírta a Szentírást, hanem azért, mert felismerte annak hitelességét.

Tertullianus (Kr. u. 208–220) a „A szerénységről” című művének 20. fejezetében (97. o.) úgy vélte, hogy a Zsidókhoz írt levelet Barnabás írta, de erre nincs más bizonyíték.

Origenész (Kr. u. 225–254) úgy vélte, hogy Pál írta a Zsidókhoz írt levelet, de megemlíti azt is, hogy mások nem értettek vele egyet.

Azok a korai keresztények, akik azt tanították, hogy Pál írta a Zsidókhoz írt levelet, a következők voltak:

Iréneusz (182–188)

Alexandriai Kelemen (193–217/220)

Origenész (225–254)

Dionysius of Alexandria (246–265)

Adamantius (kb. 300)

Athanasius (kb. 318)

Alexandriai Sándor (313–326) szerint a Zsidókhoz írt levél 13:8-as verse Pál műve. Arius leváltása, 3. fejezet, 70. oldal

Nikaia után

Caesareai Eusebius (323–326) szerint vita tárgyát képezte, hogy Pál írta-e a Zsidókhoz írt levelet vagy sem.

Athanasius (356–360) a Zsidókhoz írt levél 1:4-et Pál műveként idézi. Négy értekezés az arianusok ellen, 2. értekezés, 14. fejezet, 348. oldal.

Athanasios (335) szerint a Zsidókhoz írt levél Pál műve. Ünnepi levél 7, 7. fejezet, 526. oldal

Synopsis Scripturae Sacrae (Kr. u. 350–370, vagyis az 5. század)

Nüsszai Gergely (382–383) azt állította, hogy Pál írta a Zsidókhoz írt levelet, és hivatkozik a Zsidókhoz írt levél 5:5-re. Eunomius ellen, 6. könyv, 2. fejezet, 183. oldal

Milánói Ambrosius (370–390) utal arra, hogy Pál írta a Zsidókhoz írt levelet. A misztériumokról, 8. fejezet, 45. szakasz, 323. oldal

János Aranyszájú (Kr. u. 407 előtt) megemlíti, hogy Pál írt a Galatákhoz és a Zsidókhoz. „Kommentár a Filippiakhoz”, 4. homília, 30. vers, 200. o.

Cassianus (419–430) (burkoltan) utal a Zsidókhoz írt levél 13:8-ra, mint az apostol művére a Hét könyv 5.6. fejezetében, 584. oldal, valamint a Zsidókhoz írt levél 12:22,23-ra, mint az apostol művére a Mózes apát első konferenciája 14. fejezetében, 302. oldal

Az eretnekek között

A pelagiánus eretnek, Mopsuesztiai Teodor (392–423/429)

K: A Zsidókhoz írt levél 1:1–3-ban mi az, ami megdöbbentő, sőt botrányos (kivéve a jó értelemben vettet) ezekben a versekben leírtakkal kapcsolatban?

V: Isten jelenléte még a legtávolabbi galaxistól is sokkal messzebb van tőlünk. Ő tölti be az eget, amelynek csillagai legalább annyian vannak, mint a tengerparton a homokszemek. De vajon Isten egyáltalán észreveszi-e azt a porrészecskét, amely egy homokszem körül kering, és amelyet mi szeretünk világnak nevezni? Az ember azt gondolhatná, hogy Istennek vannak fontosabb dolgai is.

Aztán hirtelen, bumm, Isten megjelenik, és ott áll előtted. Tisztán hallod Őt. Látod Őt, anélkül, hogy megvakulnál vagy meghalnál. Bármit kérdezhetsz Tőle. Szeretnéd tudni, milyen a mennyország? Nos, talán nehéz lesz teljesen megértened, de hadd magyarázzam el úgy, hogy megértsd. Egyébként éhes vagyok, menjünk halat enni. De nincs halunk, amit adhatnánk; egész éjjel nem fogtunk semmit. Semmi baj, ezúttal én állom a számlát.

Hogyan képes egy olyan hatalmas, olyan tiszta, olyan szent, számunkra annyira „idegen” Lény ennyire megalázni magát, hogy közénk jöjjön, mint egyikünk? Ha valaha olvastál már olyan királyról vagy hercegről, aki koldusnak álcázta magát, és bement a városba, hogy meglátogassa az embereket, az semmi ahhoz képest, milyen nagy távolságot tett meg Jézus dicsőségében és tiszteletében azzal, hogy eljött erre a földre.

K: A Zsidókhoz írt levél 1:2 azt jelenti, hogy nincsenek többé próféták?

V: Igen és nem, ha helyesen értjük.

Igen, Krisztus után már nem voltak próféták az Ószövetség értelmében, akik a Biblia könyveit adták nekünk, és akik az Efézusbeliekhez írt levél 2:20 szerint az egyház alapjainak részét képezik.

Nem, az Újszövetségben még mindig létezett a prófécia ajándéka (1Korinthus 12:29; 14:4). Néhány férfi és nő, akik rendelkeztek ezzel az ajándékkal, megemlítésre kerülnek az ApCsel 21:9-10-ben.

K: A Zsidókhoz írt levél 1:2 szerint Jézus már a földre jövetele előtt is létezett a mennyben?

V: Igen, a Zsidókhoz írt levél 1:2, a János evangéliuma 1:1–3, valamint Jézus saját szavai szerint a János evangéliuma 17:5-ben. Nem tudom, milyen egyértelműbb bizonyítékra lenne még szükség valakinek.

Kolossé 1:15 „A Fiú [az Ő szeretetének] a láthatatlan Isten képmása, minden teremtménynek elsőszülötte. Mert benne teremtetett minden, ami a mennyben és a földön van, a látható és a láthatatlan, akár trónok, akár uralkodások, akár fejedelmek, akár hatóságok. Minden Ő általa és Őérte lett teremtve. Ő van mindenek előtt, és minden Őbenne tartja össze magát. Ő pedig a test, az egyház feje; Ő a kezdet és a halottak közül az elsőszülött, hogy mindenben Ő legyen az első.”

De az, hogy megtestesülés által Isten Fiává lett, nem tagadja azt, hogy a kezdetben „Istennél” volt. (János 1:1–2, 10, 14–15)

K: A Zsidókhoz írt levél 1:3-ban az áll, hogy Jézus leült Isten Atya jobbjára; ez bizonyítja-e, hogy az Atyának fizikai teste van?

V: Nem, éppúgy nem, mint ahogyan egy autó jobb oldala sem bizonyítja, hogy az autónak kezei vannak. A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. A „jobb oldalán” kifejezés valójában egy megtisztelő pozíciót jelent.

2. A „jobb oldalon” kifejezés fizikai helyre is utalhat. Bár Isten kitölti a mennyeket és a földet (Jeremiás 23:23–24), Isten Atyának van egy meghatározott helye is a trónján (Jelenések 4; 5:7).

3. Még az sem bizonyítja, hogy Isten fizikai testhez kötve lenne vagy fizikai testtel rendelkezne, hogy helyhez kötött jelenléte van. Ez azonban nem zárja ki, hogy Isten Atya bármilyen formában megjelenhessen, ahogyan csak akar, beleértve a lángot vagy a fizikai testet is.

Egy másik válaszért lásd a When Cultists Ask című könyv 283–284. oldalát.

K: A Zsidókhoz írt levél 1:4-ben, mivel Jézus „fölényessé vált” az angyalok felett, korábban nem volt-e már fölényes az angyalok felett?

V: A mennyben felsőbbrendű volt az angyaloknál, amint azt a János 17:5 is sugallja. Jézus azonban kiüresítette önmagát, amikor a földre jött (Filippi 2:7). Jézus ideiglenesen alacsonyabb rendűvé vált az angyaloknál, amint azt a Zsidókhoz írt levél 2:7, 9 kifejezetten kimondja. A Zsidókhoz írt levél 1:4 pedig azt mutatja, hogy az Atya teljesítette Jézus kérését a János 17:5-ben.

K: A Zsidókhoz írt levél 1:5–6 arra utal-e, hogy Krisztus angyal?

V: Nem, valójában éppen az ellenkezőjét mutatja, különösen a Zsidókhoz írt levél 1:6–8 és 2:16 versekben. Noha a Mindenható Istennek megvolt a hatalma arra, hogy Krisztusnak bármilyen természetet adjon, amit csak akart – beleértve az angyal természetét is –, a Zsidókhoz írt levél 2:11, 14, 16–17 azt mutatja, hogy Jézus emberként testet öltött, nem pedig angyalként.

K: A Zsidókhoz írt levél 1:6-ban szereplő „minden Isten angyala imádja őt” mondat a Mózes 5. könyve 32:43-ból származik-e, mivel a maszorétikus szövegben ez nem szerepel?

V: Igen. A Zsidókhoz írt levél 1:6-ban szereplő szöveg egyértelmű. Ugyanez a kifejezés vagy egy hasonló található mind a Holt-tengeri tekercsek 4Q44-es változatában a Mózes 5. könyve 32:43-ban, mind a Septuaginta Mózes 5. könyve 32:43-as versében. Ez biztosan egy kézirati hiba, amely becsúszott a maszorétikus szövegbe.

K: A Zsidókhoz írt levél 1:6-ban Jézust egyszerűen imádni kell, vagy a görög szó azt jelenti, hogy az angyalok csupán „tisztelgést tettek” előtte, ahogyan egyes Jehova tanúi tanítják?

V: A proskuneo szó Jézus imádatát alátámasztó érve: Az Újszövetségben 76 alkalommal fordulnak elő az imádatot jelölő angol szavak. (Gondolom, azért, mert a hívők sokat imádkoztak.) A görög proskuneo szót mindössze 16 alkalommal kivéve mindenhol ezt a szót használják.

P1. Többek között a négy mennyei lény is proskuneo Istennek a Jelenések 19:4-ben.

P2. Soha ne hajolj meg senki más előtt. A Sátán Máté 4:9-ben arra kérte Jézust, hogy hajoljon meg előtte. Jézus Máté 4:10-ben azt válaszolta, hogy csak Isten előtt hajoljon meg. A Jelenések 19:10-ben szereplő angyal azt mondta, hogy csak Istent imádjuk. Mindenki, aki a Jelenések 14:9-ben szereplő fenevad előtt hajol meg, szenvedni fog ezért.

P3. Amikor Jézus az Ószövetségből idézett a Máté 4:10-ben és a Lukács 4:8-ban, a „proskuneo” szót használta.

P4. Az angyalok proskuneo-znak Jézus előtt a Zsidókhoz írt levél 1:6-ban

P5. Sokan hajolnak meg Jézus előtt, köztük a tanítványok Krisztus feltámadása előtt (Máté 14:33), a bölcsek (Máté 2:2), egy leprás (Máté 8:2), egy vezető (Máté 9:18), valamint a tanítványok Krisztus feltámadása után (Máté 28:9,17; Lukács 24:52), a geraszénai démoni megszállott (Márk 5:6), valamint a gúnyolódó római katonák (Márk 15:19)

P – Összefoglalás: Amit a mennyei angyalok tesznek, amit a tanítványok és mások tettek, sőt amit még a gúnyolódó római katonák is tettek, azt Jézus követőinek is őszintén illik megtenniük.

A „proskuneo” szót azonban a Jelenések 3:9-ben a Sátán zsinagógájához tartozókra is használják, akik a filadelfiai gyülekezet tagjainak lábai elé borulnak. Vitatható, hogy a „proskuneo” a Máté 15:25; 18:26 és 20:20-ban egyszerűen azt jelentheti, hogy valaki előtt térdre borulnak.

Bár a „proskuneo” néha egyszerűen csak térdelést jelenthet, az istentiszteletre utaló szóként domináns. Ráadásul még a Jehova Tanúinak saját Új Világ Fordításában is a Zsidókhoz írt levél 1:6-ban a „proskuneo” szót istentiszteletként fordították. A Jehova Tanúi: Versről versre című könyv 100–101. oldalának szerint ez igaz volt az Új Világ Fordítás 1953-as, 1960-as, 1961-es és 1970-es kiadásaiban is. Az Őrtorony az 1971-es felülvizsgálattal kezdve ezt „tisztelgésre” változtatta.

Ha úgy gondolja, hogy a keresztények által Jézus iránt tanúsított „proskuneo” helytelen, akkor ön hogyan hajol meg Jézus előtt?

Ahogy egy Jehova Tanúja hölgy egy hosszú beszélgetés végén elmondta nekem, ő meghajolna Jézus előtt, ha Ő ma itt lenne, de mivel nincs itt, ezért nem hajol meg előtte. Megértem az érvelését, ha Jézus soha nem lenne jelen számára. Máté 18:20-ban azonban Jézus azt mondta, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, ott Ő is közöttük van. Tehát amikor együtt vagyunk, le kell hajolnunk Jézus előtt. Ráadásul a Rómaiakhoz írt levél 8:9–10 azt mutatja, hogy mindazok, akik Krisztushoz tartoznak, magukban hordozzák Krisztus szellemét.

Ráadásul a Jehova Tanúi Új Világ Fordítása itt elfogultságot mutat. A „proskuneo” szót „imádatnak” fordítja, amikor Istenre vonatkozik (Jelenések 5:14; 7:11; 11:16; 19:4; János 4:20 stb.), de valahányszor ugyanezt a szót Jézusra használják, azt „tisztelgésnek” fordítja (Máté 14:33; 28:9,17; Lukács 24:52; Zsidók 1:6).

Mindazonáltal, bármennyire is erős a „proskuneo” érv, még csak most kezdjük el azokat az érveket, amelyek azt mutatják, hogy Jézus Isten és imádatra méltó. További érvek többek között a János 20:24–29-ről szóló vita során felhozott „Tamás” érv, a János 5:23-ról szóló vita során felhozott „tisztelet” érv, valamint a Jelenések 5:9–14-ről szóló vita során felhozott „imádat” érv. További érveket a „proskuneo” és más érvekkel kapcsolatban lásd a When Cultists Ask című könyv 284. oldalán.

K: A Zsidók 1:9 azt jelenti-e, hogy „Jézus, aki Isten, az Atya, aki a te Istened”, vagy azt, hogy „Jézus, az Atya, aki a te Istened”?

V: Az első értelmezés az érvényes, amely Jézushoz szól. A kifejezés mind a görög, mind az angol nyelvben mindkét módon értelmezhető. A New International Bible Commentary 1507. oldalán azonban az áll, hogy bár a 8. és a 9. vers nyelvtani szerkezete egyaránt kétértelmű, az biztos, hogy a szándék a „hívóeset” (Jézus, aki Isten, az Atya, aki a te Istened). Ezt abból tudjuk, hogy összehasonlítjuk a hivatkozott héber szöveggel: a Zsoltárok 45:6–7-tel. Aquila, a zsidó fordító a Zsoltárok 45:7-et így fordítja: „Ó, Isten, a te Istened megkent téged”.

K: A Zsidókhoz írt levél 1:13-ban mit jelentene a 110. zsoltár egy zsidó számára?

V: A 110. zsoltár részeit idézi a Máté 22:44; a Márk 12:36–37; a Lukács 20:42–44; az ApCsel 2:34–35; a Zsidókhoz írt levél 1:13; 5:10, és részletesen tárgyalja a Zsidókhoz írt levél 7:1–28. A 110. zsoltárt tizenhárom, a niceai zsinat előtti egyházi író idézte. Lásd:, hogy mit mondtak. A Midrash Tehillim és a Zsoltárok kommentárja (Kr. u. 200–500) zsidó szerzői a 110. zsoltárt messiásira utalóként ismerték el.

K: A Zsidókhoz írt levél 1:14-ben hogyan kell tekintenünk az angyalokra?

V: Íme öt kulcsfontosságú dolog a jelenlegi és jövőbeli kapcsolatunkról az angyalokkal.

Mi fogjuk megítélni az angyalokat (1Korinthus 6:3)

Nem szabad rágalmaznunk a mennyei lényeket, legyenek azok angyalok vagy démonok. (Júdás 8–10)

Az angyalok szolgálnak nekünk (Zsidók 1:14)

Lehet, hogy tudtunkon kívül angyalokat fogadunk be (Zsidók 13:2)

Nem szabad angyalokat imádnunk (Kolossé 2:18); csak Jézusnak kell elköteleznünk magunkat (2 Korinthus 11:2)

K: Mi a Zsidókhoz írt levél 2. fejezetének legfőbb üzenete, Jézus nagyszerű munkája és magasztos helyzete mellett?

V: Nem csupán Jézus nagysága, hanem inkább az a hatalmas út, amelyet értünk megtett. A Zsidókhoz írt levél 1. fejezetében Jézus Isten Fiaként volt felsőbbrendű, a 2. fejezetben pedig az Ember Fiaként. Ha földrajzi analógiát használunk: nem csupán arról van szó, hogy Jézus magasabb, mint a Himalája. Inkább arról, hogy Ő eredetileg magasabb volt, mint a Himalája, de értünk egészen a Csendes-óceán fenekén fekvő Mariana-árokig utazott le, hogy minket is felemeljen magával a Himalájára.

Természetesen mindez mögött az egész könyv célja húzódik meg, amelyet a Zsidókhoz írt levél 2:1 és az azt követő versek fogalmaznak meg: ne sodródjatok el.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:1-ben hogyan sodródnak el azok, akik Krisztust követik?

V: Noha egyesek valami hirtelen esemény miatt katasztrofálisan eltávolodnak, ez nem a „sodródás” szó jelentése. Ez a görög szó, a pararyomen, az Újszövetségben csak itt fordul elő, valamint a Példabeszédek 3:21-ben az Ószövetség görög Septuaginta-fordításában. Ez egy fokozatos eltávolodásra utal, amely eleinte talán csekély, de a végén messzire vezethet. Képzeljünk el egy gyűrűt, amely csendesen lecsúszik az ujjunk végére, majd leesik, és végül akár több mérföldre is kerülhet tőlünk. Felelősségünk, hogy ügyeljünk arra, nehogy elkezdenénk eltávolodni.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:2-ben azt mondja, hogy engedelmeskednünk kell-e az angyalok szavainak, vagy sem?

V: Igen és nem, ha helyesen értjük. Igen, a Biblia szereplői hallgattak Isten engedelmes angyalaira, mert azok Isten üzeneteit közvetítették. Nem, nem szabad odafigyelnünk arra, amit a gonosz, bukott angyalok tanítanak (Gal 1:8; 1Jn 4:1-3). Maga a Sátán is fény angyalának álcázhatja magát (2 Korinthus 11:14-15). A Mózes törvényét azonban angyalok közvetítették a Mózes 5. könyve 33:2 (Septuaginta), az Apostolok cselekedetei 7:53 és a Galatákhoz írt levél 3:19 szerint. Josephus is említi ezt a Zsidók története című művének 15. könyvében, 136. fejezetében.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:2-3 alapján úgy gondolja, hogy az evangélium figyelmen kívül hagyása nem olyan súlyos, ugyanolyan súlyos, vagy súlyosabb, mint a Mózes idejétől Krisztusig tartó törvény figyelmen kívül hagyása?

V: A Zsidókhoz írt levél 2:2–3 szerint, mivel az evangélium nagyobb, mint a törvény, annak elutasítása súlyosabb, mint a Mózes-törvény elutasítása. A görög „mi” szó jelentése valamivel többet jelent, mint pusztán „mi”. Szinte olyan, mintha azt mondaná: „nem ők, hanem mi”.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:3-ban mi a különbség a Krisztus általi üdvösség elutasítása és annak figyelmen kívül hagyása között?

V: A Zsidókhoz írt levél 2:4-ben a „csodák” kifejezésben szereplő „különféle” szó élénk jelentést hordozhat, mint például „különböző színű”, azaz nehéz figyelmen kívül hagyni. Elutasítani azt jelenti, hogy az ember úgy döntött, hogy annak ellenkezője felé fordul, és legalábbis abban a pillanatban bezárta az ajtót előtte. Figyelmen kívül hagyni azt jelenti, hogy sem felé, sem attól el nem mozdul, és abban a pillanatban esetleg nyitva hagyja az ajtót előtte. Végül azonban nincs különbség; ha úgy döntesz, hogy nem fogadod el ezt az üdvösséget, nincs más út a mennybe (János 14:6; ApCsel 4:12). Ugyanakkor, még ha valaki teljes mértékben el is utasította az evangéliumot, Isten később meglágyíthatja a szívét, és ő megtérhet, bűnbánatot tehet, és később elfogadhatja azt, ahogyan azt a tarsusi Saul is tette.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:6-ban, mivel Jézus Isten „elsőszülötte”, vajon Jézus teremtett lény-e? A Rómaiakhoz írt levél 1:25 szerint nem szabad teremtett lényeket imádnunk.

V: Az apa–fiú kapcsolat fontos ahhoz, hogy megértsük a „elsőszülött” kifejezést. A válaszban két igazságot kell megértenünk.

1. Gondoljunk csak erre az analógiára: az emberek „nemznek” gyermekeket, vagy megvásárolják őket már kész állapotban egy boltban? Az Egyetlen Szülött Fiú isteni természete nem többé teremtett az Atya által, mint ahogyan az emberek sem „teremtik” a gyermekeket.

2. A Fiú emberségét Isten teremtette, és azért nevezzük Őt elsőszülöttnek, mert rangban az első, és elsőként támadt fel (1Korinthus 15:20). Helytelen az „elsőszülött” kifejezést arra használni, hogy tagadjuk az első igazságot: Jézus a tiszteletben elsőszülött, de egyben az „Egyetlen Szülött” is (János 3:16).

Az, hogy a második pont igaz, nem bizonyítja, hogy az első pont hamis lenne. Jézus minden teremtett lény előtt létezett, amint azt az 1 János 1 is mutatja.

K: A Zsidók 2:6–9-ben szereplő, a Zsoltárok 8-ból származó szakasz emberekre, hívőkre vagy Jézusra utal?

V: Elsősorban az „emberfiára”, azaz Jézusra utal. Mivel azonban a hívők is uralkodni fognak Krisztussal, másodsorban a hívőkre is utal.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:9-ben hogyan volt Jézus alacsonyabb rangú, mint az angyalok?

V: Ez az angyalok számára is furcsának tűnhetett. Ezt a kérdést az elején, azután és most szempontjából kell megvizsgálnunk.

Eredetileg: Miután a Zsidókhoz írt levél 1:2 szerint megteremtette minden dolgot, Jézus a János 17:5 szerint dicsőségben élt az Atyával a mennyben.

Az inkarnációkor A Filippi 2:5–8 elmondja nekünk, milyen nagy dolgokat tett Jézus, mielőtt a földre jött. Jézus kiüresítette önmagát, és kevésbé hatalmassá vált, mint az angyalok itt a földön. A Zsidók4:15 , valamint 5:7–8 egy kicsit részletesebben leírja, min ment keresztül Jézus, amíg a földön volt.

Most Jézus sokkal nagyobb, mint az angyalok, amint azt a Zsidókhoz írt levél 1:4-8 és 2:7 mutatja. A János 17:5, a Filippi 2:9-11 és a Jelenések 5:11-14 elmondja, mi történt azután, hogy Jézus felment a mennybe.
Ki adna fel mindent, amit Jézus feladott, csupán abban a bizalomban és hitben, hogy visszakapja majd? Csak valaki, aki úgy gondolta, hogy azok az emberek, akikért áldozatot hozott, megérik ezt. Azt hiszem, azt mondhatjuk, hogy Jézusnak Istennek kellett lennie, mert senki sem tett volna meg értünk ilyet, hacsak nem rendelkezett volna Isten méretű szívvel!

K: A Zsidókhoz írt levél 2:9 szerint, mivel Jézus mindenkiért megízlelte a halált, miért nem menekülnek meg mindannyian? Vajon egyesekért kétszer fizetnek-e: egyszer ők maguk, egyszer pedig Jézus?

V: Kálvinisták, mint például John Owen, feltették ezt a kérdést. Owen arra a következtetésre jutott, hogy mivel

1. Krisztus áldozata teljes megváltást jelent minden bűnért, beleértve a hitetlenséget is [azok számára, akikre a megváltás vonatkozik].

2. Nem mindenki lesz üdvözülve; egyesek nem jutnak a mennybe.

3. Ezért Krisztus áldozata nem mindenkiért szólt [Isten nem biztosított utat a nem kiválasztottak számára, hogy bűneik bocsánatot nyerjenek és a mennybe jussanak].

[Megjegyzésem ehhez a nézethez: reménytelen bűnösökként születtek, kiút nélkül; végső soron nem az ő hibájuk volt, hogy a pokolba kerültek, így a felelősség kizárólag Teremtőjükre hárul.]

Érdekes, hogy néhányan, akik ezt a kérdést teszik fel, nem látnak problémát a „kettős bűnösségben”, mondván, hogy az emberiség ugyanúgy viseli Ádám bűnének terhét, mint Ádám maga. Mindenesetre Owen kérdése továbbra is jogos. Mindenkinek egyet kell értenie abban, hogy

1. Isten csak egyetlen engesztelést követel

2. De ezt a fizetést meg kell tenni

Jézus biztosította a megváltást mindenki számára, de nem kényszerítette rá senkire, így nem mindenkire vonatkozik a megváltás. Más szavakkal: ha egy koldusnak egymillió dolláros adóssága van, és egy milliomos nagylelkűen ad neki egy bőröndöt, tele egymillió dollárral, de a koldus elégeti a bőröndöt, akkor a koldus továbbra is teljes mértékben felelős az adósságért, annak ellenére, hogy a milliomos kifizette azt. A fizetés megtörtént, de nem került alkalmazásra. Így válaszolnék tehát Owen trilemmájára.

1. Krisztus áldozata teljes kifizetés minden bűnért, beleértve a hitetlenséget is [azok számára, akikre a kifizetés vonatkozik].

2. Nem mindenki lesz üdvözülve; egyesek nem jutnak a mennybe.

3. Ezért Krisztus áldozata nem került alkalmazásra mindenkire [azaz Isten nem kényszerítette rá Krisztus áldozatát azokra, akik elutasították azt].

4. Végső soron az ő hibájuk volt, nem Istené, hogy Krisztus engesztelése nem vonatkozik rájuk.

Ezen informális analógia mellett íme a tényleges, hiteles bibliai tanítás.

Zsidók 4:2 „Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, éppen úgy, mint nekik; de az üzenet, amelyet hallottak, semmit sem ért számukra, mert azok, akik hallották, nem ötvözték azt a hittel.” (NIV) Nem azt mondja, hogy azért, mert Jézus nem halt meg értük, hanem azért, mert nem ötvözték azt a hittel.

1 János 2:2 „Ő [Jézus Krisztus] maga a bűneinkért való engesztelő áldozat, és nemcsak a miénkért, hanem az egész világ bűneiért is.” (BSB)

1 Timóteus 2:4–6 „aki [Isten] azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretéhez. Mert egy az Isten, és egy a közbenjáró Isten és az emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki magát adta váltságul mindenkiért – ez a bizonyság, amelyet a megfelelő időben adtak.” (BSB)

K: A Zsidókhoz írt levél 2:10; 12:2-ben mi a szokatlan a „hitünk vezére/alapítója” kifejezésben?

V: A „kapitány/alapító” szót jelölő görög „archegos” kifejezést rendkívül nehéz angolra fordítani. Valahogyan „kapitányt”, „szerzőt” vagy „úttörőt” jelent, de ezek a kifejezések nem elég erőteljesek ahhoz, hogy a szó valódi jelentését visszaadják. A jelentés egyszerre magában foglalja az „alkotót”, az „alapítót”, az „úttörőt” és a „vezetőt”. A szó magában foglalja mind az „alapvető kezdeményező”, mind a „hősies vezető” fogalmát. Jézust „úttörőnek” vagy „útkeresőnek” is tekinthetnénk, csakhogy ez nem helyes; Jézus nem csupán megtalálta az utat, hanem Ő maga az Út, és az egyetlen Út (János 14:6; ApCsel 4:12).

K: A Zsidókhoz írt levél 2:10,18 szerint hogyan szenvedhetett Jézus valójában, hiszen Ő Isten?

V: Jézus 100%-ban Isten és 100%-ban ember. De Jézus nem csupán félig ember volt, hanem 100%-ban ember, és képes volt szenvedni, akárcsak egy ember, mert Jézus ugyanolyan ember volt, mint mi. Ugyanakkor Jézus ugyanolyan mértékben Isten, mint Isten az Atya. Az, hogy Jézus e két aspektusa pontosan hogyan viszonyul egymáshoz, rejtély maradt. De a Biblia tanításainak keretein belül néhány dolgot megismerhetünk.

Jézus a földön egy személy volt, egyetlen akaratú. Nem két személy volt, és nem két akarat lakozott egy testben. Volt egy súlyos tévedés, a nestorianizmus, amely azt tanította, hogy Krisztus két személy volt. Vitatható, hogy Nestorius mennyire tévedett, de az ő utódai, a nestoriánusok még tovább mentek, és a pelagianizmust is követték. Sok nestoriánus hirdette az evangéliumot Kínában. Végül kiűzték őket a Kínai Birodalomból, és sokan északra mentek, ahol megtérítettek egy mongol törzset. Később ezt a mongol törzset a többi mongol kiirtotta. Közép-Ázsiában is sok nestoriánus élt, de közülük sokakat kiirtottak a muszlim Tamerlán és más vérszomjas hódítók.

Jézus isteni természete nem tette jelentéktelenné emberi természetét. Szenvedései valósak voltak, nem csupán látszat. A monofizitaizmusnak nevezett súlyos tévedés azt tanítja, hogy Krisztus emberi és isteni természete együtt olyan, mintha egy teáskanál teát tennénk az óceánba. A mai monofizitákat koptoknak nevezik.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:10,18-ban, mivel Jézus már eleve tökéletes volt, hogyan lehetett Jézus a szenvedésen keresztül tökéletessé válni?

V: Jézus korábban sem volt tökéletlen. A „tökéletessé válás” görög szava, a teleiusai, a teleo szóból származik, és azt jelenti, hogy befejezni, véghezvinni vagy beteljesíteni. Jézusnak volt egy küldetése, amelyet teljesítenie kellett, és ezt meg is tette.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:11–14, 17 szerint, ha testvérek vagyunk és egyek Jézussal, ugyanaz a természetünk lesz, mint Jézusnak?

V: Ugyanaz a emberi természetünk van, mint Jézusnak, és a mennyben is ugyanaz a bűntelen emberi természetünk lesz. Azonban nem rendelkezünk Jézus istenségével, és soha nem is fogunk. A 2. Péter 1:4 szerint részesülni fogunk az isteni természetben, de ez arra utal, amit Krisztus adott nekünk, nem pedig arra, ami eredendően a miénk.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:13-ban hogyan helyezte Jézus bizalmát az Atyába, és nekünk hogyan kellene ezt tennünk?

V: A földön Jézus ideiglenesen megalázta magát, és lemondott dicsőségének egy részéről, amint azt a János 17:5 is mutatja. Jézus bízott az Atya útjában, még akkor is, amikor tudta, hogy az a halálba vezeti. A János 17:5-ben Jézus bízott abban, hogy az Atya visszaadja neki azt a dicsőséget, amely korábban az övé volt.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:13–14 szerint Krisztus gyermekei vagyunk, vagy Krisztus testvérei, ahogyan azt a Zsidókhoz írt levél 2:11–14, 17 mondja, vagy Krisztus menyasszonya, ahogyan az Efézus5:25 –33 és a Jelenések 21:2 mondja?

V: Mind a fenti. A „gyermekek”, „testvérek” és „menyasszony” kifejezések metaforák, amelyekkel megpróbáljuk részben leírni a Krisztussal való szoros kapcsolatunkat. Minden hívő, férfi és nő egyaránt, Krisztus testvére és menyasszonya.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:14 szerint a Sátán birtokolja-e a halál hatalmát, vagy az Efézusbeliekhez írt levél 1:11–22 szerint Isten birtokolja az összes hatalmat?

V: Mielőtt erre a kérdésre válaszolhatnánk, először két dolgot kell megértenünk.

Isten szuverenitása

Minden, amit Isten elrendel, megtörténik, és semmi sem történik, amit Isten nem enged meg.

1. Minden, amit Isten elrendel, bekövetkezik. Ézsaiás 14:24,27; 43:13; 55:11; János 10:29; Zsidók 6:17; Máté 28:18. Néhány példa: Dániel 9:26;11:27 , 35,36; 12:1

2. Isten mindent tud és lát. 1 János 3:20; Zsoltárok 139; Példabeszédek 5:21; 15:3; Zsidók 4:13; Ézsaiás 46:10

3. Isten úgy cselekszik, ahogy tetszik neki. Máté 20:15; Zsoltárok 115:3; 135:6; Rómaiak 9:20; Dániel 4:35

4. Semmi sem lehetetlen Isten számára. Mózes 1. könyve 18:14; Jób 42:2; Jeremiás 32:17; Máté 19:26

5. Isten uralkodik minden felett. Zsoltárok 103:19 [uralkodik, nem pedig robotként irányít]

6. Semmi sem történik azon túl, amit Isten megenged, amint azt a Jób 1:12; 2:6; Jakab 4:15 mutatja.

7. A „sors” minden döntése az Úrtól származik. Példabeszédek 16:33

8. Minden Isten jó akaratának megfelelően működik együtt. – Róma 8:28; Efézus 1:11; Példabeszédek 16:4

9. Senki sem tudja sikeresen megakadályozni Isten rendeleteit, amint azt Ézsaiás 43:13; Rómaiak 11:29 mutatja.

10. Sokan sikeresen ellenállnak Isten parancsának/akaratának. ApCsel7:39 ,51;4:11 ;13:46 ; 14:2; 2Kor 6:1

11. Az emberek ellenállnak, de végül senkinek sem sikerül. – csak kérdezzük meg Jónást.

Isten átruházhatja a szuverenitását

Istennek megvan a szabadsága, hogy szuverenitásának egy kis részét egy időre és bizonyos határok között másokra ruházza át. Istent nem kényszerítették arra, hogy robotokat teremtsen.

1. Vannak, akik úgy gondolják, hogy semmi sem történik, csak amit Isten kifejezetten elrendel. – Valójában egyetlen vers sem mondja ezt.

2. Vannak dolgok, amelyek „nem jutottak Isten eszébe” – Jeremiás 19:5; 32:35

3. A hívők saját kezdeményezésükre is tehetnek jó dolgokat. 2 Korinthus 8:17

4. Vannak dolgok, amelyek nagyon feldühítik Istent. Jeremiás 5:29; 8:19; 12:8; Ezékiel 8:6

5. Vannak dolgok, amelyek megrendítik Isten szívét. Lukács 19:41–44; Máté 23:37–39; Jeremiás 4:19–22; 9:1

Az ördögnek hatalma van a halál követelésére. De ez végül megváltozott, mivel Krisztusnak most már a halál és a Hádész kulcsai vannak a Jelenések 1:18 szerint.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:16-17 szerint Jézus engedhetett volna a kísértésnek és vétkezhetett volna?

V: Ádámhoz és Évához hasonlóan Jézus sem bűnös természettel született. Ugyanakkor Jézusnak, akárcsak Ádámnak és Évának, megvolt minden képessége a bűn elkövetésére, ha akarta volna.

A kísértés támadása valós volt, de Jézus nem engedett volna neki. A Sátán által Jézus ellen indított támadás hasonlított ahhoz a néhány évvel ezelőtti híradáshoz, amelyben egy elmebeteg japán harcművész beosont egy állatkertbe, hogy megtámadjon egy 800 font súlyú jegesmedvét. Az állatkert gondnokai mentették meg azzal, hogy elkábították a medvét. Kórházi ágyából azt akarta, hogy a világ tudja meg: „összes ütése hatástalan maradt”. Ő kétségbeesett küzdelmet folytatott a jegesmedvével, de a jegesmedve nem folytatott vele kétségbeesett küzdelmet. Hasonlóképpen, a Sátán ütései sem jártak sikerrel Jézus ellen.

További információkért lásd a Máté 4:1–11-ről szóló fejtegetést is.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:16–18 és 4:15 versekben – függetlenül attól, hogy Jézus vétkezhetett-e volna – hogyan lehetett kísértésnek kitéve? A Jakab-levél 1:13 szerint Isten nem kísérthető meg a gonoszsággal.

V: A válaszban hat szempontot kell figyelembe venni.

1. Isten egyik isteni tulajdonsága, hogy Őt nem kísértheti meg a gonosz (Jakab1:13 ).

2. Jézus Isten (János20:28 ; Zsidók 1:9,11).

3. De Jézusnak emberi természete is volt. (Zsidók 2:14–17)

4. Jézus sok isteni tulajdonságától megfosztotta magát, hogy a földre jöhessen (Filippi 2:5-7; János 17:5).

5. A Biblia nem mondja el pontosan, hogyan ürítette ki magát Jézus, csupán azt, hogy meg is tette.

6. Ahogyan a 100%-ban tiszta vizet is meg lehet vizsgálni szennyeződésekre – még ha a vizsgálat semmit sem talál is –, úgy a Sátán is megpróbálhatta Krisztust bűnre késztetni.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:17-ben azt olvassuk, hogy Jézus minden tekintetben olyan volt, mint mi, akkor hogyan lehetett Jézus Isten?

V: Jézus ideiglenesen lemondott számos isteni tulajdonságáról a Filippi 2:6–7-ben és a János 17:5-ben. A Zsidókhoz írt levél írója nyilvánvalóan nem azt akarta közölni, hogy Jézus nem lehetett több, mint ember, különben nem mutatta volna be, hogy Jézus Isten volt a Zsidókhoz írt levél 1:8–9-ben és 3:1–6-ban. További információkért lásd a Filippi 2:6–9-ről szóló fejtegetést is.

K: Miért kellett Jézusnak a Zsidókhoz írt levél 2:17–18 szerint teljes mértékben embernek lennie? Egyesek azt gondolhatják, hogy mivel Jézus egyben Isten is volt, nem érintették az emberi gyengeségek.

V: Két, egymást kiegészítő ok van: először is, hogy élje át, megértse és megtapasztalja, milyen embernek lenni (Zsidók2:18 ), másodszor pedig, hogy emberként áldozatot hozhasson mindenkiért (Zsidók2:17 ).

A Zsidókhoz írt levél 2:17 szerint Jézusnak minden tekintetben embernek kellett lennie, mint testvéreinek, hogy főpapunk lehessen. A Zsidókhoz írt levél 2:16 szerint nem angyaloknak segített, hanem embereknek.

Zsidók 2:18: Talán ismertek olyan embereket, akiknek problémáik vannak az Istennel való kapcsolattartásban, mert „Ő nem érti, milyen embernek lenni”. De emberi mivoltában Jézus ugyanazokat az érzelmeket élte át, mint ti és én. Az evangéliumokban számos példa található arra, hogy Jézus átélte az emberi érzelmeket. Irgalmas volt az emberek iránt, haragot érzett a kemény szívűek iránt (Márk 3:5) és felháborodást (Márk 10:14), és csodálkozott, valamint sóhajtott a hitetlenség miatt (Márk 6:6; 8:12), de szerette a fiatalembert is (Márk 10:21). Ahogy közeledett letartóztatásának órája, Jézus szorongott és elszomorodott (Máté 26:37). Amikor Lázár sírjához érkezett, sírt szeretett barátja miatt (János 11:35).

Jézus ugyan sok időt töltött a tömegek szolgálatával, de ugyanakkor szükségét érezte a magánynak is (Márk 6:31; 7:17; 7:24 és 9:30). Hasonlóképpen, miután egyedül böjtölt a pusztában, éhes volt (Máté 4:2), és megértette, mennyire éhesek azok a tömegek, akiket ő táplált. Jézus kísértésekkel szembesült: az ördög felajánlotta neki a világ összes királyságát, és azzal gúnyolta Jézust, hogy bizonyítsa istenségét azzal, hogy leveti magát a templom szárnyáról. Még az ördög is hitte, hogy Jézust meg lehet kísérteni embersége miatt (és az ördög ismerte Krisztust a bűnbeesés előtti, megtestesülés előtti létezésében). És miközben Jézus a kereszten lógott (szinte halálra verték és megkorbácsolták), ismét kísértésnek volt kitéve, hogy „szálljon le”, és mentse meg magát.

Ha Isten nem élne közöttünk teljes értékű emberként, azt mondhatnánk, hogy Isten nem érti, milyen embernek lenni. De Jézus átélte az emberiség teljességét, és így megérti szükségleteinket és érzéseinket – a legszemélyesebb szinten tudja, mit jelent embernek lenni.

(hozzájárult: Mark Dumdei)

Lactantius (kb. 303–kb. 325) hasonlóan fogalmazott: „De ha nem öltött volna magára emberi testet, nem tudta volna gyakorolni azt, amit tanított – vagyis hogy ne haragudjon, ne vágyjon gazdagságra, ne lángoljon a bujaságtól, ne féljen a fájdalomtól, és megvesse a halált. Ezek nyilvánvalóan erények, de test nélkül nem valósíthatók meg. Ezért öltött magára testet, hogy – mivel azt tanította, hogy a test vágyait le kell győzni – először saját maga gyakorolhassa ezt, hogy senki ne hivatkozhasson a test gyengeségére mentségként.” Az Isteni intézmények összefoglalása, 50. fejezet, 242. oldal.

Összefoglalva: Jézusnak 100%-ban embernek kellett lennie, hogy engesztelő áldozatot hozhasson bűneinkért, de ugyanakkor 100%-ban Istennek is kellett lennie, hogy bűntelen legyen és megmentsen minket. Közvetítőnknek teljes mértékben Istennek és teljes mértékben embernek kellett lennie.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:17-ben hogyan lehetett Jézus teljes mértékben ember, hiszen nem emberi apától született?

V: Erre a kérdésre Damaszkuszi János (704–736) adott választ. Azt mondta, hogy Ádám, Éva és Sét három különböző módon jött létre, mégis mindannyian teljes mértékben emberek voltak. Így az is, hogy Jézus a Szűz Máriától született, nem zárja ki, hogy teljes mértékben ember legyen. További információkért lásd Damaszkuszi János „Az ortodox hit magyarázata” című művének 1. könyvét, 8. fejezetét, 8. oldalát.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:17-ben Jézusnak az, hogy egyszerre Isten és ember, átmeneti állapot, vagy örökké tart?

V: Az, hogy Jézus egyszerre ember és Isten, örökké fennmarad, mert a Zsidókhoz írt levél 13:8-ban ez áll: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” Amikor Jézus visszatér, a Máté 26:64 szerint továbbra is „az Ember Fiának” fogják nevezni.

K: A Zsidókhoz írt levél 2:18-ban Jézus valóban Isten volt-e, hiszen a Jakab-levél 1:13 szerint Isten nem kísérthető meg?

V: Ha Jézus csak Isten lett volna, akkor „megkísérthetetlen” lenne, amit a teológusok „hibátlanságnak” is neveznek. Minden keresztény egyetért abban, hogy az ördög megpróbálta megkísérteni Krisztust, és hogy Krisztus soha nem vétkezett, de egyes teológusok, mint például Charles Hodge, azt állították, hogy lehetséges volt, hogy Krisztus vétkezett volna, különben a kísértések nem lettek volna valósak. Más teológusok, például William Shedd szerint a kísértések valódiak voltak, de Krisztus számára mégis lehetetlen volt vétkezni. John Walvoord szerint Sheddnek igaza van, mert éppúgy, ahogy egy evezős csónak valóban megtámadhat egy csatahajót, a csatahajónak mégsem áll fenn a veszélye, hogy a csónak miatt elsüllyedjen. További információkért lásd:.

K: A Zsidókhoz írt levél 3:2, 5, 6 szerint mind Jézus, mind Mózes hűséges emberek voltak; a hűség a Galátusokhoz írt levél 5:22b-ben felsorolt Szentlélek gyümölcseinek kilenc eleme közé tartozik. De mi is pontosan a hűség?

V: Egy dolog, ha végül megteszed azt, amit parancsoltak neked, amit rábíztak rád, vagy amit tudtál, hogy meg kell tenned. De megbízhatnak-e benned abban, hogy elvégzed azt, amivel megbíztak? Számíthatnak-e rád akkor is, ha nehézségek, szenvedés vagy üldöztetés éri az utadat? Ez a hűség.

K: A Zsidókhoz írt levél 3:3–4 azt mondja, hogy Jézus Isten?

V: – Határozottan, hiszen Isten építette a házat, és Jézus az építő.

K: A Zsidókhoz írt levél 3:6, 3:14 és az Ezékiel 3:17–21 azt mutatja-e, hogy az igaz hívők elveszíthetik üdvösségüket?

V: Az érett, istenfélő keresztények ebben a kérdésben nem értenek egyet.

Azok a keresztények, akik szerint az emberek nem veszíthetik el az üdvösségüket, azt mondanák, hogy azok, akik egy ideig hittek, majd eltávolodtak, soha nem „részesültek Krisztusban”, amit az is bizonyít, hogy „nem tartották meg bátorságukat”.

Azok a keresztények, akik szerint az emberek elveszíthetik üdvösségüket, azt kell mondaniuk, hogy korábban részesültek Krisztusban, de már nem részesülnek benne, mert „nem tartották meg bátorságukat”.

Mindazonáltal minden kereszténynek egyet kell értenie abban, hogy Istennek az ember sorsáról szóló ismerete – még azelőtt, hogy az illető megszületett volna – nem változik. Ezért a kiválasztottak közül senki sem válhat elvetetté (nem kiválasztottá), mivel Isten ismerete tökéletes. Mindenkinek egyet kell értenie abban is, hogy vannak olyanok, akik megváltottnak tűnhetnek, de elfordulnak Istentől, és soha nem térnek vissza.

További információkért lásd a Zsidókhoz írt levél 6:4–12-ről szóló fejtegetést is.

K: A Zsidókhoz írt levél 3:7–11-ben szereplő második figyelmeztetés miben különbözik az elsőtől, amely a Zsidókhoz írt levél 2:1–3-ban található? Szükség van-e manapság kétféle figyelmeztetésre?

V: Ezek nem hamis figyelmeztetések, hanem olyan szakaszok, amelyeket komolyan kell vennünk. A Zsidókhoz írt levél 2:1–3 arra figyelmeztet, hogy ne sodródjunk el akaratlanul, és ne hagyjuk figyelmen kívül Istent. Ez a megkeményedés és a szándékos eltávolodás Istentől ellen szól. Gyakran az első vezethet a másodikhoz.

K: A Zsidók 3:7–4:7-ben hogyan kapcsolódik a sivatagi próbatétel a Zsidókhoz című levél olvasóihoz?

V: Miután a tizenkét felderítő visszatért Kánaánból, az izraelitáknak a pusztában döntést kellett hozniuk arról, hogy bíznak-e Istenben vagy sem. Az a nemzedék elbukott, és Isten azt mondta, hogy abból a nemzedékből senkinek, kivéve Kálebnek és Józsuénak, nem lesz megengedve, hogy belépjen az Ígéret Földjére.

Hasonlóképpen a Zsidókhoz írt levél olvasóinak is hasonló döntést kell hozniuk. Bármilyen nehézség vagy üldözés ellenére eljön a döntés pillanata, hogy Isten mellett haladunk-e tovább, vagy sem.

K: A Zsidókhoz írt levél 3:10-ben hogyan lehetséges, hogy az egész nemzedék nem ismerte Isten útjait, és bűnben halt meg?

V: A Biblia szó szerinti értelmezése nem jelenti azt, hogy ne láthatnánk azt is, hogy Isten néha általánosításokban szól. Isten általánosságban beszélt arról az izraeliták generációjáról. De a Szentírás egyértelművé teszi, hogy az akkori generációból mindenki meghal a sivatagban, kivéve Józsuét, Kálebot és a fiatalabb generáció tagjait.

K: A Zsidókhoz írt levél 3:12-ben szereplő mondat szerint elfordulhatnak-e az emberek az Élő Istentől?

V: Természetesen. Az 1 János 2:19 említi azokat, akik elhagytak minket, mert valójában soha nem tartoztak közénk. Az igazi hívők, mint például Dávid és Salamon, egy időre bűnbe eshetnek, majd visszatérhetnek.

Arra a kérdésre, hogy az igazi keresztények véglegesen eltávolodhatnak-e a hitből, elveszíthetik-e üdvösségüket, és a pokolba kerülhetnek-e, további információkért lásd az Efézusbeliekhez írt levél 1:14 és a Zsidókhoz írt levél 6:4–10 című szakaszokról szóló elemzést.

K: A Zsidókhoz írt levél 3:13-ban milyen különböző módokon keményíti meg a bűn a szívet?

V: A bűn és az emberek egy ördögi körben keményedhetnek meg. A Zsidókhoz írt levél 3:13-ban a bűn keményedik meg, de a Zsidókhoz írt levél 3:8,15-ben az emberek keményednek meg. A bűn legalább ötféleképpen keményedhet meg.

1) Amikor valaki gyakran elköveti ugyanazt a bűnt, az a bűn „ismerőssé” és kényelmessé válik, holott a keresztény számára visszataszítónak és idegennek kellene lennie.

2) Elhidegítheti a szívedet Isten iránt. Elveszítheted az Isten iránti tiszteletedet, és természetesnek veheted Isten áldásait. A kitartó bűn végül megrendítheti a hitedet.

3) A bűn elbátortalaníthatja az embereket, és arra csábíthatja őket, hogy feladják.

4) Megsebezheti és megkeményítheti másokat, ha látják, hogy hívő vagy, mégis tolerálod a bűnt magadban, így azt gondolják, talán nem is olyan rossz, ha ők is tolerálják a bűnt. A bűn nem tűnik olyan komolynak, ha látják, hogy te is elköveted.

5) Elfordíthatja az embereket Krisztustól, mert azt gondolják: ha a keresztények így viselkednek, akkor ők nem akarnak ehhez tartozni.

K: A Zsidókhoz írt levél 3:19-ben mi volt az az egyetlen dolog, ami megakadályozta Mózes generációjának izraelitáit abban, hogy élvezhessék az ígéret földjét? Hogyan zárja ez ki ma nemcsak a hitetleneket, hanem egyes hívőket is Isten áldásaiból?

V: Érdekes, hogy a Zsidókhoz írt levél 3:19-ben nem az engedetlenségről van szó, hanem a hitetlenségről. Bár engedetlenségük súlyos volt, a kiváltó ok az volt, hogy úgy döntöttek, nem bíznak Istenben és nem hisznek benne, valamint az Ő számukra biztosított jó ellátásában. Isten szemszögéből nézve hitetlenek és engedetlenek voltak, és így haszontalanok is.

K: A Zsidókhoz írt levél 4:1–2-ben pontosan mit mond a figyelmeztetés?

V: Noha egyes fordítások azt mondják, hogy „vigyázzunk, nehogy”, a szó szerinti fordítás inkább így hangzik: „féljünk, nehogy”.

K: A Zsidók 4:2-ben ezt úgy kellene fordítani, hogy „nem egyesítették azt a hittel”, vagy „nem keveredett össze a hittel”?

V: Itt eltérések vannak a görög szövegekben, és három fő fordítási lehetőség létezik. Végül két lehetőségre szűkül a kérdés, és az attól függ, hogy a görög „összekapcsol/egyesít” szó egyes számban vagy többes számban szerepel-e. Ha egyes számban, akkor a hiányosság az volt, hogy a hallgatás nem párosult a hittel. Ha többes számban, akkor a probléma az volt, hogy nem párosultak velük. A különböző görög kéziratok eltérően adják vissza.

Egyes szám a) „nem egyesítették azt a hittel” – Harclean szír. Más szóval, a hallgatók nem tudták egyesíteni az üzenetet a hittel.

Egyes szám b) „[az üzenet] nem keveredett össze a hittel”. Sinaiticus, János Krisztosztom, Wolfenbüttel (6. század), grúz. Más szavakkal: az üzenet és a hit egy meg nem nevezett ok miatt nem egyesült.

Többes számú tárgyeset) „mert nem csatlakoztak azokhoz, akik hitben hallgatták meg.” 13. o.? (a kérdőjel azt jelenti, hogy így szerepel, de nem biztos), 46. o., (Alexandrinus), Vaticanus, Ephraemi Rescriptus, Bezae Cantabrigiensis, etióp, bizánci, örmény, palesztin szír (6. század). Más szavakkal: nem egyesültek Isten népével, akik hitben hallgatták az üzenetet.

K: A Zsidókhoz írt levél 4:3a, 8–11 szerint hogyan részesülnek ma a hívők Isten szombati pihenésében?

V: Azok számára, akik Jézust fogadják el Urunknak és Megváltónknak, Jézus pihenést ad attól, hogy saját erőfeszítéseinkkel próbáljunk eljutni a mennybe. Már most, a földön belépünk ebbe a pihenésbe, de a végső pihenést a mennyben is megkapjuk.

K: A Zsidókhoz írt levél 4:3b, 5–6 szerint miért nem léptek be egyesek soha Isten pihenésébe, még akkor sem, ha megtartották a szombatot?

V: Betartották a szombatot, de nem hittek abban, hogy követniük kell Istent, és bízniuk kell abban, hogy Ő gondoskodik róluk. Ha helyesen cselekszünk, de nem hitből fakadóan, akkor sem tetszünk Istennek, amint azt a Zsidókhoz írt levél 11:6 is jelzi.

K: Mi a szokatlan a Zsidók 4:9-ben szereplő „sabbatismos” („szombat-nyugalom”) szóban?

V: Ez egy önálló görög szó, amely a Zsidókhoz írt levél megjelenéséig egyetlen görög irodalmi műben sem fordul elő. Nagy valószínűséggel a szerző maga alkotta meg ezt a szót.

K: A Zsidókhoz írt levél 4:12-ben mi a különbség a lélek és a szellem között?

V: A keresztények nem értenek egyet abban, hogy az emberi természet összetételét milyen szempontból hangsúlyozzák. Íme három különböző elmélet a hangsúlyozásról:

Háromrészes: Az embernek teste, lelke és szelleme van. A test húsból, vegyi anyagokból és elektromos jelekből áll. A lélek rendelkezik értelemmel, érzelmekkel és akarattal. A szellemnek lelkiismerete és egyéb tulajdonságai vannak.

Kétrészes elmélet: Az embernek van egy anyagi és egy nem anyagi része. A lélek és a szellem különbözőek, de összefonódnak, hasonlóan ahhoz, ahogyan a csontvelő összefonódik a kar- és lábcsontjaink végén lévő csontrácsban. A „Now That’s a Good Question” című könyv 237–240. oldalán mindkét nézetet tárgyalják, és a kétrészes nézetet támogatják.

Integrált: Bár három dolog létezik: test, lélek és szellem, a három közötti kölcsönhatások olyan erősek, hogy a kölcsönhatásban lévő egész fontosabb, mint a három különálló rész.

K: A Zsidókhoz írt levél 4:15-ben milyen más versek is arra utalnak, hogy Jézus bűntelen volt?

V: Azok a versek, amelyek azt mutatják, hogy Jézus bűntelen volt:

János 8:46 „Közületek ki tud bizonyítani, hogy vétkeztem? Ha igazat mondok, miért nem hisztek nekem?”

2 Korinthus 5:21 „Isten azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk,…”

Zsidók 4:15 „…de van nekünk valaki, aki minden tekintetben megkísértetett, ahogyan mi is, mégis bűntelen maradt.”

1 Péter 1:19 „…hibátlan és folt nélküli bárány.”

1 Péter 2:22 azt mondja, hogy Jézus nem követett el bűnt.

1 János 3:5 azt mondja, hogy Jézusnak nem volt bűne.

(Idézetek a Berean Standard Bible-ből)

K: Mi a szokatlan a Zsidók 5:1–10-ben?

V: Ahogyan a modern írások is különféle irodalmi technikákat alkalmaznak, úgy a kiasmus is egy régi irodalmi technika, amelyet gyakran használtak az ókori írásokban, beleértve a római Cicero latin írásait és az Ószövetség számos helyét is. A kiasmusban a szakasz szimmetrikusan ismétli önmagát. Íme a minta a Zsidókhoz írt levél 5:1–10-ben. Figyeljük meg, hogy a Zsidókhoz írt levél 5:2 és a Zsidókhoz írt levél 5:9 nem azonosak, hanem inkább ellentétben állnak egymással.

Zsid 5:1 Minden főpapot az emberek közül választanak ki, hogy az embereket Isten előtt képviselje, és ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért.

- Zsid 5:2 A tudatlanokkal és a tévelygőkkel foglalkozik, mert ő maga is gyengeségnek van kitéve

- - Zsid 5:3 Áldozatokat mutat be saját bűneiért is, nemcsak a népért

- - - Zsid 5:4 Nem saját magától veszi el a dicsőséget, hanem Istennek kell elhívnia, ahogyan Áront is.

- - - Zsid 5:5-6 Így Krisztus sem vette magára a dicsőséget, hanem Isten mondta, hogy Ő Jézus Atyja. Melkizedek rendje szerinti pap

- - Zsid 5:7-8 A földön imádkozott és könyörgött… Bár fiú volt, a szenvedéseiből tanulta meg az engedelmességet

- Zsid 5:9 Miután tökéletessé vált, az üdvösség forrásává lett

Zsid 5:10 Jézust Isten választotta ki, hogy Melkizedek rendje szerinti főpap legyen

K: Mit jelent a Zsid 5:2-ben a „kíméletesen bánik” kifejezés?

V: Ez a görög szó, a metriopathein, nem apátiát (hogy elfogadható vagy rendben van) vagy haragot jelent, hanem a kettő közötti harmadik utat választja.

K: A Zsidókhoz írt levél 5:5-ben és az Apostolok cselekedetei 13:33-ban hogyan kapcsolódik Jézus első eljövetele a Zsoltárok 2:7-ben szereplő „Ma szültelek téged” mondathoz?

V: Bár Jézust az Atya az idő kezdete előtt nemzette, itt nem erre utalnak. Jézust Isten, az Atya nem szexuális, hanem fizikai módon nemzette, amikor Jézus a földre jött.

A Bibliában egyetlen vers sem mondja, hogy Jézus bármikor később bármilyen más módon Isten Fia lett volna. A Róma 1:4 csak annyit tesz hozzá, hogy Jézust a halálból való feltámadásával hatalommal „Isten Fiának nyilvánították”.

K: A Zsidók 5:6-ban hogyan kellene fordítani a „Melkizedek rendje” kifejezést?

V: Az „rend” kifejezés közel áll a jelentéshez, de az Expositor’s Bible Commentary 12. kötete 49. oldalán az áll, hogy a „Melkizedek rendje” fordítás nem teljesen helyes, mert nem létezett Melkizedek „rendje” vagy leszármazási vonala. A „Melkizedek-féle” kifejezés valamennyire megragadja a jelentést, de sajnos nem adja vissza pontosan azt a hivatalosságot, amit kellene, ahogyan az „rend” szó teszi. Így a pontos jelentés e két angol szó között helyezkedik el.

K: A Zsidók 5:7 azt tanítja-e, hogy Jézusnak csak a feltámadása előtt volt teste, ahogyan azt a Jehova Tanúi és Moon tiszteletes Egyesítő Egyháza tanítja?

V: Nem, különben Tamás csalónak tekintené Jézust, amikor Jézus megmutatja Tamásnak a testét, hogy Tamás higgyen benne. A válaszért lásd az 1 Péter 3:18-ról szóló értekezést.

K: A Zsidók 5:7-ben és a Mt 26:39-ben Krisztus félt-e a haláltól, vagy elszántan elhatározta, hogy a keresztre megy, ahogyan az a Lk9:51 -ben olvasható?

V: Jézus elszántan akarta véghezvinni a keresztet, de azt kérte, hogy ha lehetséges, vegyék el tőle ezt a poharat. Jézus vércseppeket izzadt, annyira nagy volt a gyötrelme attól, amit tudott, hogy hamarosan bekövetkezik. Azonban soha nem állítják, hogy Jézus félénk vagy gyáva lett volna.

K: A Zsidók 5:7-ben, ha Isten Atya meghallgatta Jézus imáit, akkor miért nem vették el tőle a Gecsemáné kertben azt a „poharat”, hogy meghaljon a kereszten (Mk14:36 )?

V: Először három dolog, ami nem a válasz, majd a válasz.

(nem a válasz) Megszabadítva a halál félelmétől: A „meghódolás” görög szava, az eulabeia, tiszteletteljes félelmet is jelenthet. Azonban meg kell változtatni a szavak jelentését ahhoz, hogy a „aki a tiszteletteljes meghódolása/tiszteletteljes félelme miatt megmenthette őt a haláltól” kifejezést átalakítsuk „aki megmenthette őt a halál félelmétől” kifejezéssé.

(közel áll a válaszhoz, de nem az) Isten nemet mondott: A „hallani” jelentésű görög szó, az eisakoustheis, nem csupán azt jelenti, hogy Isten meghallotta a hangot, hanem inkább azt, hogy Isten megválaszolta az imát. Természetesen Isten néhány imánkra határozott „nemmel” válaszol, de itt van egy jobb válasz.

(nem ez a helyes válasz) hogy Jézus ne haljon meg a Gecsemánéban. Sem a Zsidókhoz írt levélben, sem az evangéliumokban, sem más írásokban nincs említés arról, hogy Jézus imádkozott volna azért, hogy hol ne haljon meg.

A válasz: Máté 26:39; 26:42; Márk 14:36; és Lukács 22:42 mindegyike nem egy, hanem két részből álló imát ad Jézusról. Az első rész az volt, hogy az Atya hagyja elmenni ezt a poharat Jézus mellett. A második rész pedig: „De ne az én akaratom szerint, hanem a Te akaratod szerint.” Isten „igen”-nel válaszolt Jézus imájára, mert a második rész felülírta az elsőt.

Ebből fontos tanulságot kell levonnunk. Amikor valamit szeretnénk, és tudjuk, hogy az talán nem felel meg Isten akaratának, akkor is jó, ha imádkozunk Istenhez arról, ami a szívünkön van. De úgy kell imádkoznunk, hogy Isten akarata teljesüljön, nem a miénk.

Természetesen Isten megszabadította Jézust a haláltól a feltámadásával, de Jézus azt is tudta, hogy Isten tökéletesen képes lett volna megmenteni őt a haláltól. Ha Jézus kérte volna, az Atya küldhetett volna tizenkét légió angyalt a Máté 26:53 szerint. De hogyan lenne váltságdíj a bűneinkért, ha Jézus nem halt volna meg a kereszten? Örülök, hogy Jézus az imádság utolsó részét is elmondta.

K: A Zsidók 5:8-ban és a Filippi 2:7–8-ban, mivel Jézus engedelmes volt Istennek, hogyan lehetett Jézus Isten?

V: A földön Jézusnak az volt a szerepe, hogy alávesse magát az Atyának és engedelmeskedjen neki. A Szentháromságban a három személy természetükben egyenlő, de szerepükben és rangjukban különböznek egymástól.

Ambrus milánói egyházi író 378-ban rámutatott erre a „A keresztény hitről” című művének 2. könyvében, a 10. fejezet 84. és 88. versében, a 234–235. oldalon. A földön Jézus gyermekként Mária és József alatt állt. Ez azt jelenti, hogy Jézus alacsonyabb rendű volt Máriánál és Józsefnél? – Természetesen nem.

K: A Zsidókhoz írt levél 5:8-ban: tanulhat-e egy mindentudó Isten? Ha nem, hogyan tudott Jézus megtanulni az engedelmességet?

V: Jézus olyan dolgokon ment keresztül a földön, amelyeket a mennyben nem tapasztalhatott meg. Ezenkívül Jézus ideiglenesen lemondott mindenhatóságáról, amikor a földre jött. Jézus úgy döntött, hogy megfosztja magát számos isteni tulajdonságától (Filippi 2:5–7, János 17:5). Nem tudott mindent a földön, például a visszatérésének napját (Máté 24:36). Isten elvileg már mindent tudott az engedelmességről és a szenvedésről. De Isten Jézus Krisztusként lejött a földre, és küldetésének teljesítése során megtanulta, milyen az engedelmesség a szenvedés közepette.

Érdekes megjegyezni, hogy a Zsidókhoz írt levél 5:8 fordításai általában így hangzanak: „bár ő volt a fiú”, hogy nyelvtanilag helyesek legyenek angolul. Bár ugyanezt lehetne mondani az Újszövetségi görög (koiné görög) nyelven is, a Zsidókhoz írt levél 5:8 nem ezt mondja. Azt mondja: „bár ő volt a fiú”, ami még jobban hangsúlyozza, hogy Jézus nem csupán a sok fiú egyike volt, hanem hogy Jézus „a fiú” volt.

K: A Zsidók 5:12–13 szerint rendben van-e, ha valaki szellemi tejet fogyaszt?

V: A szellemi tej az evangélium alapvető igazságát jelenti. A szellemi tej jó dolog, amelyre a keresztényeknek vágyniuk kell az 1 Péter 2:2 szerint. Ugyanakkor, ahogyan egy kisgyermeknek felnőnie kell ahhoz, hogy húst tudjon enni, úgy nekünk is.

K: Miért kell a Zsidókhoz írt levél 6:1-ben elhagyni az alapvető dolgokat, és továbblépni az érettebb dolgokra, amikor a Zsidókhoz írt levél 5:11–14 szerint lassan tanulták meg az alapvető dolgokat?

V: Van idő arra, hogy megismételjük az alapvető dolgokat, mivel az olvasó még nem volt képes megérteni őket. Itt azonban eljött az ideje, hogy ízelítőt adjunk nekik az érettebb dolgokból, megmutatva nekik, hogy van más is, nem csak azok a dolgok, amelyeket nehezen tanultak meg.

K: A Zsidók 6:1–3-ban mik azok az alapvető dolgok Krisztusról, és mik az érettebb dolgok?

V: Az alapvető dolgok közé tartozik a bűnbánat, az Istenbe vetett hit, a keresztség, a kézrátétel, a halottak feltámadása és az örök ítélet a Zsidókhoz írt levél 6:1–3 szerint. Általánosságban azonban az üdvösséghez elengedhetetlen legfontosabb dolgok tartoznak az alapvető dolgok közé. Egy másik nézet szerint ezek az Ószövetségbeli dolgok, amint azt a Believer’s Bible Commentary 2172–2173. oldalán és az Evangelical Commentary on the Bible 1136. oldalán tanítják.

Az érett dolgok közé tartozik a fejezet többi része, azaz azok, akik eltávolodnak, és Isten ígéretei.

Sok tanításnak van alapvető és érettebb része is. Például az, hogy csak egy Isten van, alapvető dolog, és az is, hogy az Atya, Jézus és a Szentlélek Istenek, szintén alapvető dolog. A Szentírásban a Szentháromságról szóló tanítások megértése már érettebb dolog lenne.

K: A Zsidókhoz írt levél 6:4–8-at olvasva milyen érzéseknek kellene eltöltenünk?

V: Osztanunk kell Isten és mások bánatát az elveszettek miatt. Jézus nagyon sajnálta Jeruzsálemet a Máté 23:37–39-ben. Pál „könnyekkel” szolgált Istennek az ApCsel 20:19-ben. Pál a Róma 9:1–3-ban még azt is kívánta, bárcsak őt vágnák le népe helyett, ha ez az ő üdvösségüket jelentené. A zsidók, akárcsak a Zsidókhoz írt levél 6:4–8-ban említett emberek, olyan közel voltak, és mégis olyan messze.

Ugyanakkor egyfajta beletörődés is jellemzi érzéseinket. Amikor valaki a pokolban veszít el, csak annyit mondhat: „Az én hibám volt”. Isten senkit sem kényszerített arra, hogy a poklot válassza; inkább igazságosan oda küldte a pokolra ítélt embereket, ahová megérdemelték, akár kifejezetten az általuk hozott döntés miatt, akár burkoltan azért, mert nem voltak hajlandók dönteni.

K: Mit tanít a Zsidókhoz írt levél 6:4–12 az üdvösségről?

V: A Zsidókhoz írt levél 6. fejezetében két különálló kérdés merül fel.

1) Hogyan juthat el egy élő ember olyan állapotba, amelyben már nem lehetséges számára a bűnbánat és az üdvösség?

2) Elveszítheti-e egy igazi keresztény az üdvösségét?

1) További lehetőségek elvesztése:

Igen, az ember eljuthat egy olyan pontra, amelyen túl már nem lehetséges számára a további bűnbánat. A Zsidókhoz írt levél 6:6-os versét különösen ijesztővé teszi, hogy azt állítja: azokat az embereket, akik az író által leírt módon eltávolodnak, soha nem lehet visszahozni. Egyes értelmezők azt állítják, hogy ez egy olyan hipotetikus helyzet, amely soha nem fordulhatna elő. Nincs azonban semmi jel arra, hogy Isten azt akarná, hogy ezt a figyelmeztetést figyelmen kívül hagyjuk, a Biblia többi figyelmeztetését pedig ne. Inkább a Zsidókhoz írt levél 6:6 és a Máté evangéliuma 12:31–32 (a Szentlélek elleni istenkáromlás) egyaránt végleges jellegűek. A Máté evangéliuma 12:31–32-ben a zsidók – akik soha nem voltak keresztények – eleget láttak és hallottak ahhoz, hogy tudják: igaz. De nemcsak hogy úgy döntöttek, hogy azon a napon nem fogadják el Krisztus szavait, hanem cselekedeteit is az ördögnek tulajdonították.

A keresztények ma is vétkeznek (1 János 2:1). Valójában, ha azt gondoljuk, hogy bűn nélküliek vagyunk, önmagunkat csapjuk be, és az igazság nincs bennünk (1 János 1:8). Akkor tehát mire utalnak az előző bekezdés versei?

A Zsidókhoz írt levél két fő célja az, hogy megmutassa a zsidóknak, hogyan teljesíti be Krisztus az Ószövetséget, és hogy bátorítsa a zsidó háttérrel rendelkező hívőket, ne térjenek vissza a judaizmushoz, hanem maradjanak meg a hitben. Tehát ezek a szakaszok NEM olyanokra vonatkoznak, akik vétkeznek, hanem olyanokra, akik hátat fordítanak Krisztusnak, és visszatérnek hamis reményükhöz, legyen az a judaizmus, vagy általánosabban véve bármely más vallás. Az 1 János 2:18–19 azt mondja, hogy már akkoriban is voltak olyanok, akik „látszólag” üdvözült gyülekezeti tagok voltak, de aztán elhagyták a gyülekezetet, feltehetően véglegesen. János azt mondja, hogy azért távoztak, mert soha nem tartoztak közénk. Ha valaki felmegy a folyosón, vagy kimond néhány szót, de nem marad kitartó a hitben, majd később hátat fordít a kereszténységnek, ez nem jelenti azt, hogy elvesztette az üdvösségét; ha soha nem tér vissza, az azt jelenti, hogy eleve soha nem is volt üdvözült.
Íme négy eset, amelyet személyesen ismerek, és amelyekre szerintem ez NEM vonatkozik.

1. Egy keresztény egyetemista lány, akit ismertem, hónapokig azt mondta Istennek, hogy semmit sem akar tőle, és megkérte a Szentlelket, hogy távozzon az életéből. Értelmileg még mindig hitt, de szándékosan engedetlen volt. Később megbánta bűneit, és visszatért a hithez. Azt mondta, hogy a Zsidókhoz írt levél 6:6 különösen ijesztő volt számára. Ugyanakkor megbánta bűneit. Talán Isten kegyesen bűnre ébresztette azzal, hogy eszébe juttatta azt a verset, és szinte azt kérdezte tőle: „Ez a végső válaszod?”. Az a személy, aki a Zsidókhoz írt levél 6:6-os versével kerül szembe, soha nem fog bűnbánatot tartani, és soha nem is akar majd bűnbánatot tartani.

2. Ismertem egy kis gyülekezet lelkészét, aki azt mondta, hogy már hét éve lelkész volt, mielőtt valóban megmenekült volna. Miután megmenekült, továbbra is lelkész maradt. Ez nem a hitehagyás esete, hanem valakinek az esete, aki eleve soha nem is volt megmenekült.

3. Amikor [keresztény] tinédzserként fűnyírtam, kijött egy keresztény hölgy, és beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy a fia Kaliforniába költözött, hogy együtt lehessen az élettársával. De biztos volt benne, hogy a fia még mindig meg van mentve, mert a gyülekezetben hitvallást tett. Nem hiszem, hogy volt bármilyen alapja ennek a bizonyosságának. Pál apostol a 2. Korinthus 13:5–6-ban arra buzdít minket, hogy vizsgáljuk meg magunkat, és nézzük meg, valóban a hitben vagyunk-e. Lehet, hogy soha nem lett megváltva, de a jövőben még megváltódhat. Lehet, hogy annyit tudott az üdvösségről, hogy hátat fordított neki, és rá vonatkozik a Zsidókhoz írt levél 6:6. Lehet, hogy korábban valóban megváltott volt, de eltávolodott a bűnbe, de mivel valóban megváltott, visszatér majd. Ezt nem tudjuk megmondani. Pál az 1 Korinthus 5:1–5-ben arra utasította a korinthusiakat, hogy zárják ki a gyülekezetből egy erkölcstelen testvért. Az 1 Korinthus 5:5 azonban azt mutatja, hogy Pálnak még mindig reménye volt arra, hogy ez a fegyelmezés után a testvér megmenekülhet. Úgy gondoljuk, hogy a 2 Korinthus 2:5–11 ugyanarra a testvérre utal, és hogy ő valóban visszatért.

4. Személyesen ismerek két keresztényt, akik közül az egyik elhagyta a hitet és muszlim lett, a másik pedig elhagyta a gyülekezetet és mormon lett. Mindketten később elhagyták a gyülekezetet, majd visszatértek a kereszténységhez.

Következtetés: Meg kell különböztetnünk azt a hívőt, aki súlyos bűnbe sodródott, és azt, aki tagadta a hitet, és valami máshoz fordult. De akár végleges a hitük tagadása, akár a jövőben megmenekülhetnek, akár megmenekült emberekről van szó, akik elbuktak, de visszatérnek, az ítéletet Isten kezébe kell hagynunk.

Mi legyen a hozzáállásunk azokhoz, akik eltávolodtak? NEM szabad önelégülten azt mondanunk: „Ne aggódj, ők úgyis meg vannak mentve.” Nem szabad azt sem gondolnunk, hogy leírjuk őket, mintha soha nem térnének vissza. A Júdás 23 azt mondja: „Másokat mentse meg, kiragadva őket a tűzből; másoknak pedig mutasson irgalmat, félelemmel keverve, gyűlölve még a test által bemocskolt ruhát is.” (BSB). A Júdás 23 vége arra utal, hogy ezek az emberek elég súlyos dolgokat követtek el, de még így is megmenekülhetnek.

Jakab 5:19-20 így szól: „Testvéreim, ha valamelyikőtök eltévelyedik az igazságtól, és valaki visszavezeti őt, vegyétek figyelembe ezt: aki a bűnöst eltéríti téves útjáról, az megmenti a lelkét a haláltól, és eltakarja számos bűnt.” (BSB)
2) Elveszítheti-e egy igazi keresztény az üdvösségét?

Ezt három alkérdésként lehet megközelíteni:

a) Lehet-e, hogy valaki, akiről Isten [biztosan] tudja, hogy a kiválasztottak közé tartozik és a mennybe jut, meglepetést okozzon a mindentudó Istennek, és ne jusson a mennybe?

b) Lehet-e valakinek olyan bizonyossága, hogy üdvözült, és mégis sajnálatos módon, véglegesen téved?

c) Lehet-e valakinek megalapozott bizalma abban, hogy a mennybe jut, és mégis megváltozik, és nem jut el a mennybe?

Az első kérdésre, ha így fogalmazzuk meg, a válasz nyilvánvaló: nem.

A második kérdésre a válasz igen, mert ezt mutatja nekünk a Máté 7:21–23.

A harmadik kérdésre a válasz nem, de nem azért, mert nekünk van erőnk kitartani a hitben, hanem azért, mert Istennek van ereje megpecsételni és megőrizni bennünket a hitben, amint azt az Efézus1:13 –14 mutatja. Ugyanakkor egyensúlyt kell teremtenünk a „ha egyszer megmenekültél, örökre megmenekültél” tan és az a tan között, hogy az igazi szentek kitartanak a hitben. KÖTELESSÉGÜNK, hogy megvizsgáljuk magunkat, valamint vezetőinket is, és meggyőződjünk arról, hogy a hitben vagyunk (2 Korinthus 13:5–7).

Egyébként egy írásbeli vita, amelyben az „egyszer megmentett, örökre megmentett” elvet valló személy és az a személy áll szemben, aki szerint az ember minden bűnnel elveszítheti üdvösségét, itt található:

.

K: A Zsidók 6:4–12 szerint elveszíthetik-e az emberek az üdvösségüket?

V: Az igazi keresztények nem értenek egyet ebben a kérdésben, de mindannyian egyetérthetnek a következő pontokban.

1. Isten soha nem lepődik meg. Még mielőtt bárki is megszületett volna, Isten már pontosan tudta, hogy ki fog a mennybe jutni (Jelenések20:12 , 15; 17:8; Zsoltárok 139:16).

2. Néhányan meg fognak lepődni az ítéletkor (Máté7:21 –23).

3. Bízhatunk üdvösségünkben (1 János5:13 ; Zsidók4:16 ;10:35 ; ApCsel8:13 ,20–23).

4. Jogos bizalmunk nem válhat önelégültséggé. A keresztények elveszíthetik a mennyei jutalmaikat, és a Filippi 2:12-13 azt mutatja, hogy (az üdvösség után) üdvösségünk megvalósítását félelemmel és reszketéssel kell végrehajtanunk. Dicsérjük Istent, hogy Ő az, aki bennünk munkálkodik!

5. Létezik olyan dolog, mint a hamis megtérés (1 János2:19 ; Jeremiás17:10 ; Jakab 2:19; 2 Thesszalonikaiak 2:9-10; 2 Péter 2:17-22).

6. Meg tudjuk állapítani, hogy üdvösségünk valódi-e, ha megvizsgáljuk magunkat (2 Korinthus 13:5-6), más szóval, ha tanításunkat és életünket összehasonlítjuk a Szentírással.

7. Felelősségünk, hogy kitartóak legyünk (Zsidók6:11 ;10:36 ; Jakab 1:3-4; 2 Timóteus 2:3; 4:5).

8. A Szentlélek az igazi hívőket az Ítélet Napjáig megpecsételte (Efézus 1:13–14; 4:30; Júdás 24; 1 Timóteus 1:14). A Szentlélek az eljövendő dolgok záloga (2 Korinthus 5:5).

K: Mit jelent a Zsidók 6:4-12 azzal kapcsolatban, hogy már nem lehet bűnbánatot gyakorolni az üdvösség érdekében?

V: Legalább hatféle nézet létezik.

1. A hívő üdvösségének elvesztése: Azok a keresztények, akik azt tanítják, hogy a hívők elveszíthetik üdvösségüket, úgy értelmezik ezt a szakaszt, hogy ha az üdvösség egyszer elveszik, azt soha többé nem lehet visszanyerni. Bár hallottam már olyat, hogy ez azt jelenti, „nehéz” visszanyerni az üdvösséget, a „lehetetlen” szó a Zsidókhoz írt levél 6. fejezetében nem ezt jelenti. Erről a nézetről bővebben lásd: Hard Sayings of the Bible, 681–683. o.

2. A hívő visszaadja az üdvösségét: David O’Brien a Today’s Handbook for Solving Bible Difficulties című művében (307–310. o.) azt írja, hogy a hívő soha nem „veszítheti el” az üdvösségét, vagyis egyetlen hívő sem vétkezhet olyan súlyosan, hogy – anélkül, hogy tudna róla – elveszítené az üdvösségét. Az, hogy megmaradunk az üdvösségben, nem a cselekedeteink által valósul meg, ahogyan az üdvösség elnyerése sem a cselekedeteink által történik. Egy igazi hívő azonban tudatosan dönthet úgy, hogy „visszaadja” üdvösségét Istennek. Ekkor olyanok lennének, mint azok, akik ismerték az igazságot, és mégis keresztre feszítették Jézust. Ők a pokolba kerülnek. O’Brien úgy értelmezi az „lehetetlen” szót, hogy az az ember számára lehetetlen, de Isten számára nem.

3. A megbocsáthatatlan bűn. Jézus a megbocsáthatatlan bűnről beszélt a Máté 12:31–32, a Márk 3:28–30 és a Lukács 12:10–11 versekben. A New Geneva Study Bible egyik szerzője (1567. oldal, „A megbocsáthatatlan bűn” című cikk) úgy véli, hogy a Zsidókhoz írt levél 6:4–6, a Zsidókhoz írt levél 10:26–29 és az 1 János 5:16–17 is a megbocsáthatatlan bűnre utal.

4. A hitetlenek üdvösségre való esélyének elvesztése: Jézus halála és a Szentlélek bennünk lakozása nélkül nincs mód az üdvösségre. Ha valaki (bűnbánat nélkül) elutasítja, hogy Jézuson keresztül Istenhez jöjjön (János 8:24), vagy istenkáromol a Szentlélek ellen (Máté 12:31–32; Márk 3:28–29), soha nem jut a mennybe. Az emberek láthatnak és kóstolhatnak, de nem nyelhetik le.

5. Hipotetikus ad hominem érv: Ha az üdvösség elveszhetne, akkor azt soha nem lehetne visszanyerni. Mivel azonban az üdvösség nem veszhet el, ezek a szigorú szavak csupán magyarázatot jelentenek, nem pedig figyelmeztetést. R. C. Sproul a Now That’s a Good Question című művében (592–594. o.) ezt az álláspontot képviseli, bár kijelentette, hogy ebben a kérdésben nem dogmatikus. Érdekes módon a New Geneva Study Bible 1941. oldalán különböző nézeteket említ, de ezt nem.

6. A keresztény kizárása a további szolgálatból: Egy eltávolodott kereszténynek nem lenne megfelelő tanúsága ahhoz, hogy ebben az életben tovább szolgáljon, és elveszítené dicsőségét az ezeréves királyságban. A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” (794. o.) ezt a nézetet képviseli.

K: A Zsidókhoz írt levél 6:18-ban, mivel a Mindenható Isten mindent megtehet, hogyan lehetséges, hogy nem tud hazudni?

V: A 4Mózes 23:19 és az 1Sámuel 15:29 azt mondja, hogy Isten nem hazudik, a Zsidókhoz írt levél 6:18 viszont azt mondja, hogy Isten nem tud hazudni. Három egymást kiegészítő válasz, és mindegyik igaz.

1. Isten bármilyen „dolgot” megtehet, de a hazugság nem dolog. Mivel Isten minden dolgot az Ő szavával teremtett (1Mózes 1, Zsoltárok 33:6,9), és minden, amit mond, beteljesül (Ézsaiás 55:10-11), ezért bármit is mond, az igaz lesz.

2. Istenre nincsenek külső korlátok, de Isten úgy dönthet, hogy betartja azokat a belső korlátokat, amelyeket Ő maga állított fel. Isten nem tehet semmit, ami ellentétes a természetével, például nem hazudhat, nem tehet rosszat, és nem tagadhatja meg önmagát.

3. Végül, amint azt a „Bibliai nehézségek és látszólagos ellentmondások” című mű 223. oldalán kiemelik, a „Mindenható” kifejezés azt jelenti, hogy Isten bármit megtehet, amit csak akar. Mivel Isten nem akar hazudni, itt nincs semmi probléma.

Római Kelemen (Kr. u. 96–98) is utal az e versben szereplő fogalomra, miszerint Isten számára lehetetlen hazudni, az 1. Kelemen-levél 27. fejezetének 12. oldalán.

Hippo-i Ágoston (388–430) szintén azt tanította a katechumeneknek, hogy Isten mindenható, de nem halhat meg, nem csalható meg, nem hazudhat, és nem tagadhatja meg önmagát. Valójában, ha Istenként képes lenne ezekre a dolgokra, akkor valójában nem lenne mindenható. A „A hitvallás” című mű 2. fejezetében, 371. oldalon

További információkért lásd a Jeremiás 32:17,27-ről szóló értekezést.

K: A Zsidókhoz írt levél 6:18-ban szereplő kijelentés, miszerint Istennek lehetetlen hazudni, ellentmond-e Jézusnak a Máté 19:26-ban elhangzott megjegyzésének, miszerint: „Embernek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” Hogyan lehetséges Isten számára minden, ahogyan Jézus állítja, ha Istennek lehetetlen hazudni, ahogyan a Zsidókhoz írt levél állítja?

V: Valójában négy dolog lehetetlen Isten számára. Isten nem tud:

Hazudni (Zsidók 6:18)

A gonosz kísértésének engedni (Jakab1:13 )

Megtagadni önmagát (2 Timóteus2:13 )

Olyanra esküdjön, aki nagyobb nála (Zsidók 6:13)

Isten számára semmi sem lehetetlen. A hazugság és a logikai ellentmondások nem „dolgok”, és Isten nem cselekszik ilyesmit.

K: A Zsidók 6:18-ban felsorolt következmények közül melyek azok, amelyek abból adódnak, ha valaki azt hiszi, hogy Isten hazudik?

V: Az egyik következmény az, hogy az emberek eltávolodhatnak a hitüktől, és csatlakozhatnak egy szektához, például Moon tiszteletes Egyesülési Egyházához. Íme, mit mond Moon tiszteletes.

„Ha hazudsz azért, hogy valakit jobbá tegyél, az nem bűn... Még Isten is nagyon gyakran hazudik.” Master Speaks3/16/1973 11. o.

Isteni elv, 515. o. „Két oka van annak, hogy Jézus megjövendölte, hogy az Úr a felhőkön jön el. Először is azért, hogy megakadályozza az antikrisztusok téveszméit. Ha egyértelművé tették volna, hogy Krisztus testben jön el a földre, a sok antikrisztus téveszméi által okozott zavart semmilyen módon nem lehetett volna megakadályozni. ... De szerencsére elkerültük ezt a fajta zavart, mert minden hívő, tudva, hogy Krisztus a felhőkön fog eljönni, felnézett az égre.”

Isteni Elv, 515. o. „Másodszor azért, hogy bátorítsa azokat a szenteket, akik akkoriban a hit nehéz útján jártak.”

Azonban: Az 1 János 1:10; 5:10 és a Titusz 1:2 alapján súlyos bűn Istent hazugnak nevezni. A Zsidókhoz írt levél 6:18 azt mondja, hogy Isten nem hazudhat, ahogyan a Mózes 4. könyve 23:19 és az 1 Sámuel 15:29 is.

Ha hazudni rendben lenne, akkor rendben lenne-e, ha Moon tiszteletes hazudna arról, hogy ő a Messiás? Miről lenne még rendben, ha Moon tiszteletes hazudna nektek?

K: A Zsidókhoz írt levél 6:19-ben mi az a „lélek horgonya”, és miben hasonlít ez a horgony egy valódi horgonyhoz?

V: A horgonyhoz lánc tartozik, amely egy nehéz fém súlyhoz vagy kampóhoz van rögzítve – ez a horgony valódi része. A lánc azonban nem sokat segít a nehéz kampó nélkül. Hasonlóképpen, a mi horgonyunk a Krisztusba vetett hitünk, és a horgony nélküli hit nem lenne szilárd. Ugyanígy, ha nincs lánc, a hajó elsodródik, és a horgony semmire sem jó. Hit nélkül az emberek is elsodródhatnak.

K: Miért hasonlítják össze a Zsidókhoz írt levél 7:1–10-ben Jézust a Mózes első könyve 14:18–20-ban szereplő Melkizedekkel?

V: Egy egyszerű ok az, hogy maga az Ószövetség is összehasonlítja a Messiást Melkizedekkel. A Zsoltárok 110:4 azt mutatja, hogy a Messiás örökké pap lesz Melkizedek rendje szerint. Egy rejtélyes utalás található erre a Mózes első könyve 14:18–20-ban. A jelentőségét valamivel kevésbé rejtélyes módon a Zsoltárok 110:4 mutatja be, és csak a Zsidókhoz írt levél 7:1–10-ben magyarázzák el véglegesen.

Igaz, hogy a Zsidókhoz írt levél szerzője olyan részleteket emel ki, amelyek a Teremtés könyvében nem voltak főbb pontok. Például Abimelech apját sem említették, de ez még nem teszi őt Krisztus előképévé. A Zsidókhoz írt levél szerzője nem tudja a Zsidókhoz írt levél 7:1–10-ben szereplő állításokat a Teremtés könyvének tekintélyére alapozva bizonyítani.

Ugyanakkor ezt soha nem is állította. A keresztények hiszik, hogy a Bibliát a Szentlélek ihletése és tekintélye alatt írták. A Zsidókhoz írt levél szerzője három dolgot emel ki:

1. A Messiás helyének bizonyítékát Melkizedekkel való összehasonlítás alapján, a Zsoltárok 110:4 alapján.

2. Bizonyíték arra, hogy Áron papsága előtt létezett egy másik Isteni papság.

3. Sok keresztény Melkizedeket Krisztus megtestesülése előtti megjelenésének is tekinti.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a kumráni szekta Melkizedeket olyan mennyei szabadítónak tekintette, aki hirdetni fogja Isten üdvösségét. A Holt-tengeri tekercsek közül Melkizedek a Genesis Apocryphon (1QapGen) 22:14–17-ben és a Melkizedek kéziratban (11Q13) jelenik meg, valamint a Szombati áldozat énekei (4Q401) és a 4Q544 című szövegekben is. Filón és Josephus is utalt Melkizedekre, csakúgy, mint a Mózes első könyve 14:18-ra vonatkozó Pseudo-Jonathan-targum és a Targum Neofiti I.

K: A Zsidókhoz írt levél 7:1–10-ben mi az a „Melkizedek rendje”?

V: Ez nem kizárólag keresztény kifejezés, mivel ezt a kifejezést először Krisztus előtt ezer évvel használták a Zsoltárok 110:4-ben. Az Ószövetség keveset árul el nekünk a Melkizedek-rendről, kivéve három dolgot, amit következtetés útján megtudhatunk.

1. Teljesen független az Áron-i rendből származó izraeli papságtól.

2. A Mózes első könyve 14:18–20 azt mutatja, hogy megelőzte az Áron-i papságot.

3. A Zsoltárok 110:4 azt mutatja, hogy a jövőben, a Messiás eljövetelével szerepet fog játszani.

K: A Zsidókhoz írt levél 7:1–11, valamint Krisztus szűztől való születése bizonyítja-e, hogy bűnösök vagyunk minden ősünk bűneiért, mivel az ő nemzetségükhöz tartozunk?

V: Nem. Az Ezékiel 18 és a Mózes 5. könyve 24:16 kifejezetten kimondja, hogy nem vagyunk bűnösök atyáink bűnéért.

A legtöbb keresztény fontos gyakorlati okot lát abban, hogy Jézus miért született úgy, ahogyan született; velünk ellentétben Jézus bűnös természet nélkül született. Nincs szükség egy második ok feltételezésére, miszerint Jézusnak nem volt bűne Józseftől, Ádámtól vagy bárki mástól, aki közöttük állt.

K: Bizonyítja-e a Zsidók 7:1–11, hogy bűnösök vagyunk Ádám bűnéért pusztán azért, mert Ádám nemzetségéből származunk?

V: Nem, három okból.

1. Ez a vers éppúgy nem bizonyítja Ádám bűneinek bűnösségét, mint ahogyan a többi ősünk bűneinek bűnösségét sem.

2. Nem, mert az Ezékiel 18. fejezete és a Mózes 5. könyve 24:16 azt mutatja, hogy minden ember a saját bűneiért hal meg. Kifejezetten megemlíti, hogy nem az atyáink igazsága miatt nyilvánítanak minket igaznak, és nem az atyánk bűne miatt vagyunk bűnösök.

3. Nem, mert még ha tudatunkon kívül vétkeztünk is Ádámban, a Rómaiakhoz írt levél 4:15 és 5:13 azt mutatja, hogy ahol nincs törvény, ott a bűn nem számít.

Ugyanakkor, bár nem vagyunk bűnösök őseink bűnei miatt, mégis viselhetjük azok következményeit.

K: Mit jelent ez a Zsidók 7:1–11-ben?

V: Míg a közvetlen megfigyelések egyértelműek, érdekes az a kapcsolat, amely a szerző érveléséhez fűződik.

1. Ábrahám, aki a zsákmány tizedét adta Melkizedeknek, a Legfőbb Isten nem héber papjának, bizonyítja, hogy lehetséges volt papnak lenni anélkül, hogy az Áron-i rendből származott volna.

2. Továbbá az a tény, hogy Ábrahám, Lévi őse, tizedet adott Melkizedeknek, azt bizonyítja, hogy Melkizedek papsága nagyobb, mint az Áron-i papság.

K: A Zsidók 7:2–4-ben Melkizedek valóban Jézus volt-e, vagy sem?

V: Két lehetőség merül fel ezzel a titokzatos alakkal kapcsolatban.

Melkizedek Jézus volt: Melkizedek maga Krisztus is lehetett, aki a betlehemi megtestesülése előtt megjelent a földön. Mivel az áll, hogy Melkizedeknek nem volt sem apja, sem anyja, sem a napok kezdete, sem az élet vége, ezért Melkizedek Jézus, hacsak a Zsidókhoz írt levél 7:3 nem egyszerűen azt jelenti, hogy ezeket a dolgokat nem rögzítették a Teremtés könyvében. Sok korai keresztény hitt ebben.

Melkizedek Jézus előképe volt: Melkizedek egy Istenet követő hétköznapi ember volt. Azt írja, hogy Melkizedeket „Jézushoz hasonlóvá tették”, és Krisztus „Melkizedek rendje szerint” pap volt, de soha nem mondja, hogy Jézus maga Melkizedek.

K: A Zsidók 7:2–11-ben a Szentírás egyértelműen kijelenti-e, hogy Melkizedek bizonyosan Jézus, vagy sem?

V: A válasz egyszerű, és mindenkinek világosnak kell lennie: a Szentírás nem mondja ki. Kétértelmű, és nagy valószínűséggel szándékosan így van. Jelentős, hogy a Zsidókhoz írt levél 7:2–11 lényege egyértelmű, függetlenül attól, hogy Krisztus Melkizedek-e vagy sem.

K: A Zsidókhoz írt levél 7:3-ban Melkizedek reinkarnálódott?

V: Nem. Bár valójában öt, egymástól nagyon eltérő reinkarnációs elmélet létezik – a nyugati New Age, a hindu, a buddhista, az alavita muszlim és a ghulat muszlim –, ez az ige egyiküket sem támasztja alá. A Zsidókhoz írt levél 7:3 Jézust hasonlítja össze Melkizedekkel. Egyesek úgy vélik, hogy Melkizedek csupán egy analógia vagy Krisztus „előképe”. Mások úgy vélik, hogy Melkizedek valójában Krisztus megtestesülés előtti megjelenése volt. Ettől függetlenül minden keresztény egyetért abban, hogy Jézus az idő kezdete óta létezett. Azonban az, hogy hisszük, hogy Isten Fia az örökkévalóság óta létezett, nem jelenti azt, hogy bármelyikünk is létezett volna a fogantatásunk előtt.

K: A Zsidókhoz írt levél 7:9–10 valamilyen módon azt mutatja-e, hogy az emberi magzat csak potenciálisan ember, nem pedig tényleges ember, és ezért az abortusz megengedett?

V: Nem. Először is, Lévi nem Ábrahám közvetlen fia volt, hanem dédunokája. Ha Lévi származásának fontosságára hivatkozva azt állítjuk, hogy a magzat élete jelentéktelen, az azt mutatja, hogy kétségbeesetten próbálunk bibliai érveket találni az abortusz mellett. További információkért lásd a Róma 5:12-ről szóló értekezést.

K: A Zsidók 7:14-ben hogyan állítja a szerző, hogy pap származhat Júda törzséből?

V: A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

1. Jézus két szempontból is Júda törzséből származott: egyrészt örökbefogadó apja (József) révén, másrészt születése révén, Mária révén.

2. Elismert tény, hogy Júda törzséből senki sem lehetett Áron rendjéhez tartozó pap.

3. De létezhetnek más papi rendek is. Konkrétan Melkizedek olyan pap volt, aki nem Áronból származott, és Áronnál korábban élt.

4. Melkizedek papi rendje az alábbi okok miatt magasabb rendű volt, mint Ároné

4a. Áron és Lévi őse tizedet fizetett Melkizedeknek.

4b. Ezt Isten közvetlen esküje is megerősítette a 110. zsoltár 4. versében.

5. Jézust Isten, az Atya nevezte ki, hogy Melkizedek rendje szerint szolgáljon papként, nem pedig Ároné szerint.

K: Miért cselekszik Isten a Zsidókhoz írt levél 7:18-ban gyakran másképp, mint amire népe számít?

V: Néha azért lehet, mert alacsonyak vagy tévesek az elvárásaink, de gyakran ennél többről van szó. Isten gyakran előnyben részesíti a (számára) váratlant a vártalannal szemben, hogy az Ő dicsőségét kapja, nem pedig a miénket. Ez egyben emlékeztető számunkra arra is, hogy az Ő útjai és gondolatai sokkal magasabbak a mieinknél, ahogyan az Ézsaiás 55:8-9 mondja. Emellett arra is emlékeztet minket, hogy nem a mi erőnkkel vagy hatalmunkkal, hanem inkább Isten Lelkével történik, ahogyan a Zakariás 4:6bf tanítja.

K: A Zsidók 7:19-ben és 8:13-ban vajon Mózes törvénye nem tett semmit tökéletessé, vagy a törvény tökéletes volt, ahogyan a Zsoltárok 19:7 mondja?

V: Ezekben a versekben a „tökéletes” kifejezés azt jelenti, hogy beteljesíti a számára szánt célt. A Törvény tökéletes volt abban a céljában, hogy megmutassa nekünk Isten parancsait, amint azt a Róma 3:20 is mutatja. De a Törvény nem volt tökéletes abban, amit soha nem is szántak neki: az emberek megmentésében. A Törvény senkit sem mentett meg, és így nem volt képes senkit sem tökéletessé tenni; ezt Isten teszi. Valójában nincsenek parancsok, amelyeket követnünk kellene; inkább Krisztust kell követnünk, és parancsokat kell betartanunk.

K: A Zsidókhoz írt levél 7:27-ben: helyesen tették-e a zsidók, hogy a Templom lerombolása után megszüntették az áldozatokat, mivel csak akkor kellett áldozatot bemutatniuk, amikor volt templom?

V: Ez újdonság lenne Dávid számára, aki uralkodása alatt a ládát egy sátorban tartotta. Ha belegondolunk, ez újdonság lenne Mózes, Józsué, Débora, Gedeon, Sámuel és mások számára is. Nincs olyan vers az Ószövetségben (Tanakh), amely azt mondaná, hogy bár a templom felépítése előtt áldozatot mutattak be, a templom felépítése és elpusztítása után nem térhettek vissza ahhoz, amit korábban tettek.

K: A Zsidókhoz írt levél 8:1-ben Jézus a papunk volt, vagy az áldozatunk?

V: Mindkettő. A Zsidókhoz írt levél 8:1 így kezdődik: „Amit mondunk, az a lényeg…”, tehát ez az a csúcspont, amiért az előző témákat tárgyalta. Ebben az egyedülálló helyzetben Jézus egyszerre volt a főpapunk és az áldozatunk is.

K: A Zsidók 8:1-ben és a Zsidók 9:11-ben hogyan vált Jézus alkalmassá arra, hogy főpapunk legyen?

V: Mielőtt megválaszolnánk ezt a kérdést, fontos, hogy először megértsük a főpap szerepét. A főpap egy olyan dolgot tett, amit más pap nem tehetett meg: az engesztelés napján belépett a Szentek Szentjébe, és áldozatot mutatott be Istennek. Emberként ő képviselte a népet Isten előtt. Isten Áron leszármazottait választotta ki arra, hogy Istent képviseljék a nép előtt. Jézus legalább négy szempontból alkalmas arra, hogy főpapunk legyen.

1. Jézus egyszer és mindenkorra feláldozta magát értünk. Jézus megfizette bűneinkért járó büntetést. Péter, Mózes és János jó emberek voltak, de nem voltak képesek megfizetni bűneinkért járó büntetést, mert nem voltak bűntelenek.

2. Más főpapokhoz hasonlóan Jézus is Isten képviselője számunkra. Ezt jobban tudja megtenni, mint bármely pusztán halandó főpap, mert Jézus Isten (Zsidók 1:8–9; János20:28 ), és Isten teljessége lakozik benne (Kolossé1:19 ).

3. Más főpapokhoz hasonlóan Jézus is képvisel minket Isten előtt. Erre azért képes, mert mindenben olyan volt, mint mi (Zsidók 2:17).

4. Az izraelitáknak új főpapra volt szükségük, valahányszor a régi főpap meghalt (Zsidók 7:23-25). Jézus él a mennyben, és Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (Zsidók 13:8).

K: A Zsidókhoz írt levél 8:1-3 alapján helyes-e ma a földön élő embert papunknak nevezni?

V: Felesleges bármilyen más papot tartani. Jézus az egyetlen pap, akire ma szükségünk van, legalább három okból.

A Zsidókhoz írt levél 8:1-ben kifejezetten Jézust nevezik meg főpapunknak.

A múltban Jézus egyszer és mindenkorra hozott egy áldozatot (Zsidók 10:14), egyszer és mindenkorra (Zsidók 9:12; 10:10). A katolikusoknak és egyes lutheránusoknak érdemes megjegyezniük, hogy a Zsidók9:26 kifejezetten kimutatja, hogy Jézus nem szenvedett a világ teremtése óta.

Még ma is él Jézus, hogy közbenjárjon értünk az Atya előtt (Zsidók7:25 ).

Másrészt, kisebb értelemben véve minden hívő pap az 1 Péter 2:9; Jelenések 1:6 és 5:10 szerint.

K: A Zsidókhoz írt levél 8:5-ben mi volt a Szentély példájának célja?

V: Isten elhozta uralkodását és királyságát a földre. A Zsidókhoz írt levél 8:5 szerint a Szentély a mennyben lévő dolgok mása és árnyéka volt. Ugyanakkor, ahogyan egy kétdimenziós rajz sem azonos egy kétdimenziós fényképpel, nemhogy egy háromdimenziós tárgygal, ez nem jelenti azt, hogy a menny pontosan olyan lenne, mint a földi Szentély. A Szentélyt nem Isten számára építették, akinek nem volt rá szüksége, hanem azért, hogy Isten megmutassa nekünk az Ő elkülönültségének és szentségének képét.

K: A Zsidókhoz írt levél 8:5-ben az a kijelentés, hogy a Szentély a mennyei dolgok árnyéka, alátámasztja-e azt a platóni elképzelést, miszerint a mi világunk az ideák valódi világának árnyéka?

V: Nem. Bár valószínűleg a legtöbb görögül beszélő ember legalább valamennyire ismerte Platót, Platón ideák világa nem anyagi struktúrákból állt. Például Platón filozófiája (meglehetősen ostobán) azt tanítaná, hogy a kanapék ebben a világban az absztrakt, „ideális kanapé” tökéletlen, módosított másolatai. Hasonlóképpen az ágyak is az „ideális ágy” tökéletlen, módosított másolatai. Problémába ütközünk a La-Z-Boy kanapék vagy a kihúzható ágyak esetében. Talán az ideális világnak új entitást kellett teremtenie abban az időben, amikor a La-Z-Boy kanapét feltalálták a valós világban.

A görögöktől eltérően a Zsidókhoz írt levél írója és a Biblia többi része megértette, hogy a menny anyagi, (dicsőített) testtel és szerkezettel rendelkezik. Egyéb ókori zsidó könyvek, amelyekből kitűnik, hogy a földi Szentélyt egy anyagi mennyei Szentély másolatának tekintették, a következők: 2 Baruch 4:5; valamint a Zsidók régiségei 3:123 (kb. 93–94-ben) és a Zsidók háborúi 5:212–213, mindkettő Josephus műve.

K: A Zsidókhoz írt levél 8:5–7,13; 9:1,15; 10:9,16 versekben, mivel a Mózes-törvény volt az első szövetség, akkor mi a helyzet az Ádámmal, Noéval és Ábrahámmal kötött szövetségekkel?

V: Ezek a megállapodások egyénekkel köttettek, nem pedig egy nemzettel vagy néppel. Lásd még a következő kérdést is.

K: A Zsidókhoz írt levél 8:5–7,13; 9:1,15; 10:9,16 alapján a Biblia „szövetségekről” vagy „korszakokról” tanít?

V: A Biblia mindkettőt tanítja. Valójában hét olyan pont van, amelyekben a szövetség-elméletet és a korszak-elméletet valló keresztények egyetértenek, és vannak bizonyos különbségek is.

Egyetértés:

A1. Mindenki, aki megmenekült, megmenekül vagy megmenekül majd, Jézuson keresztül menekül meg. (Zsidók 11:39–40; Titusz 2:11; Zsidók 2:9; 1 János 2:2; 1 Timóteus 2:6) További információk arról, hogy az ószövetségi hívők hogyan lettek „pontosan úgy megmentve, ahogyan az újszövetségi hívők is megmenekülnek” Krisztus által, a 1001 Bible Questions Answered című könyv 77–78., 85. oldalán (egy korszakhívő szerző tollából) találhatók.

A2. Az Ószövetségben az emberek egyénileg is szövetséget kötöttek Istennel (Zsoltárok 50:5).

A3. Isten sorozatos megállapodásokat kötött Ádámmal, Noéval, Ábrahámmal, Izsákkal és Józsuéval.

A4. Az Ószövetségben az emberek közösségként is szövetséget kötöttek Istennel (Jeremiás 34:13, 18).

A5. Csak két szövetség volt és lesz: az első Mózes idején jött létre (Zsidók 9:9), a második pedig az örök szövetség (Zsidók13:20 ), amely felsőbbrendű (Zsidók 8:6).

A6. Jelenleg a kegyelem korszakában/korszakvezetésében élünk (Efézus 3:2). Az Ószövetség Krisztus engesztelésére tekintett előre, míg mi most visszatekintünk Krisztus engesztelésére.

A7. Lesz egy jövőbeli korszak, amikor minden Krisztus alatt egyesül (Efézus1:10 ).

Különbségek és hangsúlyok:

A különböző szövetségi és korszakos teológusok számos kérdésben nem értenek egyet:

1. A szövetségi teológusok szerint Isten összes ószövetségi ígérete ma már kizárólag az egyházban teljesedik be. A hitetlen zsidókat kiágazták, és attól az időtől kezdve az „Isten Izráele” az egyház, a mai zsidók pedig nem különböznek semmiben más etnikai csoporttól. Mindazonáltal R. C. Sproul a Now That’s a Good Question című művében (504–505. o.) a Rómaiakhoz írt levél 11. fejezete alapján azt tanítja, hogy „Istennek még van egy fejezet, amit a zsidó nép számára kell megírnia”.

A diszpenzacionalisták szerint Isten Ószövetségi ígéreteinek egy része a jövőbeli Izraelben fog beteljesülni, például a 144 000-es szám. A mai zsidók továbbra is Isten kiválasztott népe. Ami ennek a teológiának az alkalmazását illeti, a diszpenzacionalisták – és nem a szövetségesek – voltak azok, akik humanitárius légi szállításokat szerveztek, hogy segítsék a volt Szovjetunióban élő zsidók távozását és Izraelbe való visszatérését.

2. Általánosságban elmondható, hogy a diszpenzacionalisták nem helyeznek ugyanolyan nagy hangsúlyt a Törvény betartására, beleértve a tizedfizetés és a szombat/Úr napja törvényét is. Lásd a Now That’s a Good Question című könyv 436–438. oldalát a szövetségesek nézőpontjáról, miszerint a tizedfizetés ma is törvény, valamint a 1001 Bible Questions Answered című könyv 107. oldalát a diszpenzacionalisták nézőpontjáról, miszerint ma már nem törvény, hanem szabadság kérdése. A 1001 Bible Questions Answered című könyv 109–110. oldalán olvasható, miért nem vonatkozik a szombat a mai időkre.

3. Az ultra-dispensacionalizmus – amelyet a Dallas Theological Seminary (lásd a „1001 Bible Questions Answered” című könyv 114. oldalát) és más dispensacionalisták is elutasítanak – azt tanítja, hogy ma már egy másik korszakban élünk, mint az Újszövetség idején, és a keresztség ma már nem érvényes. Az ultra-dispensacionalizmus tévedéséről további információkért lásd az 1 Korinthus 1:17-ről szóló értekezést.

4. Egy szövetségi teológus, John Gerstner, azt állítja, hogy a diszpenzacionalisták alulértékelik Krisztus szerepét az összes ember minden időkben történő üdvösségében. A diszpenzacionalisták ezt a vádat visszautasítják.

A szövetségi nézetre példaként R.C. Sproul a Now That’s a Good Question című művében (283–284. o.) így fogalmaz: „Az üdvösség az Ószövetségben pontosan ugyanúgy valósul meg, mint az Újszövetségben – a hit által. Az egyetlen különbség az, hogy az ószövetségi hit egy jövőbeli ígéretben gyökerezett, amely akkor még nem teljesült.”

5. A szövetségi teológusok, mint például Gerstner és a New Geneva Study Bible (1990. o.), azt állítják, hogy egyes diszpenzacionalisták az „olcsó kegyelmet” hirdetik, és figyelmen kívül hagyják Isten törvényét. Egy általam ismert, diszpenzacionalista teológiai szemináriumon végzett hallgató, miközben ezt olvasta, meglepetésében felkiáltott. Mondani sem kell, hogy a diszpenzacionalisták ezt a vádat is visszautasítják. Ugyanakkor éppen egyes diszpenzacionalisták – és nem a szövetségi teológusok – terjesztették azt a nézetet, hogy az ember már azzal is keresztény lehet, ha csak Jézust fogadja el Megváltójának, és az, hogy Őt Urává tegye, csak egy későbbi lehetőség.

6. A szélsőséges dispensacionalista tanítás időnként azt hangsúlyozza, hogy manapság az evangélium üdvözít, szinte kizárva azt a tényt, hogy Isten az, aki üdvözít. Vajon Isten tehetetlen-e abban, hogy megmentse a csecsemőket és a súlyosan szellemileg fogyatékosokat, mert ők nem hallották az evangéliumot?

Általánosságban elmondható, hogy az a tény, hogy egyesek egy nézőpontot a végletekig visznek, nem bizonyítja, hogy az a nézőpont helytelen lenne, ha annak nem szélsőséges változata tartalmazna egy olyan egyensúlyt, amely megóv a szélsőségektől. Azonban azok a szélsőségesek, akik egy nézőpontot a logikai következtetéseiig visznek, valóban bizonyítják, hogy az egész nézőpont helytelen, ha nincs olyan tanítás, amely megtiltaná annak a végletekig való elvitelét.

K: A Zsidókhoz írt levél 8:10-ben, mivel Jézus mindenkiért halt meg, hogyan lehetséges, hogy a második szövetség csak Izráel házával jön létre?

V: A Zsidókhoz írt levél 8:10 azt mondja, hogy a szövetség Izráellel lesz; nem azt mondja, hogy senkivel, csak Izráellel. Ha azonban helyesen értjük, akkor Izráellel van, és minden hívőt befogadnak Isten kiválasztott népébe. Két konkrét pont:

1. Az Efézusbeliekhez írt levél 2:12–13, a Galatákhoz írt levél 4:24–28 és a Rómaiakhoz írt levél 4:12, 16–17 szerint minden hívő szellemileg Ábrahám fia.

2. Még azok a zsidók is, akik nem hajlandók hinni Jézusban, bűneikben fognak meghalni a Máté 23:29–33; János 8:24; ApCsel20:21 ;2:37 –40; valamint a Róma 9:6 szerint.

K: A Zsidókhoz írt levél 8:11 és a Jeremiás 31:33-34 szerint tanítanunk kell egymást?

V: Igen, azt kell. Ez a vers nem egyszerűen azt mondja, hogy ne tanítsuk egymást. Inkább azt mondja, hogy ne tanítsuk egymást azzal, hogy „Ismerjétek meg az Urat!”, mert a hívők mindannyian ismerni fogják az Urat.

Itt van egy fontos teológiai szempont. Míg az Ószövetség idején csak néhány hívőben lakozott a Szentlélek, az Újszövetség idején minden hívőben lakozik a Szentlélek. A János14:23 azt mutatja, hogy mindazoknak, akikben Krisztus van, megvan a Szentlélek is. A Róma 8:9-11 azt mutatja, hogy azoknak, akik ma nem rendelkeznek a Szentlélekkel, nincs meg Krisztus sem.

K: A Zsidók 8:13 szerint hogyan tűnhetett el az Ószövetség, hiszen Jézus a Máté 5:18-ban és a Lukács 16:17-ben azt mondta, hogy egy iota vagy egy pont sem múlik el?

V: A Lukács 16:17-ben Jézus azt mondta, hogy a Törvény nem fog megszűnni. A Máté5:18 -ben Jézus azt mondta, hogy semmiképpen sem múlik el egyetlen pont vagy vonás sem, amíg minden be nem teljesedik. További információkért lásd a Róma 7:6-ról szóló magyarázatot.

K: A Zsidók 9:2-4-ben – röviden – a legszentebb helyen volt-e az arany tömjénoltár, vagy a szent helyen, ahogyan azt a 2Móz 30:6 és a 3Móz 16:12-13,18 mutatja?

V: A Zsidókhoz írt levél néhány ősi kézirata szerint ez az oltár a Szenthelyen volt, azonban nem szükséges ezekre a kéziratokra hivatkoznunk a kérdés megválaszolásához.

Rövid válasz: A függöny a Szent Hely vagy a Szentek Szentje része volt, mivel elválasztotta a kettőt? Mondhatnánk, hogy mindkettő része volt. Hasonlóképpen, az 1 Királyok 6:22 ad választ az oltárra vonatkozóan. Azt mondja, hogy az oltár a Szentek Szentjéhez „tartozott”. Az oltár a függönnyel együtt képezte a határt, amikor a függönyt félrehúzták, hogy a főpap átmehessen rajta az Engesztelés Napján.

Részletesebb magyarázatot a következő kérdésnél talál.

K: A Zsidókhoz írt levél 9:2–4 szerint az arany füstölőoltár a Szenthelyen volt, vagy a Szenthelyen, ahogyan azt a 2Mózes 30:6 és a 3Mózes 16:12–13, 18 mutatja?

V: A rövid választ lásd az előző kérdésnél.

Hosszú válasz: Annyi magyarázat létezik erre a kérdésre, hogy igazi fejtörő átnézni őket, hogy megtaláljuk a helyeset. A válaszok mind három kategóriába sorolhatók: szavak, mozgás és cél. Mindegyiknek van egy legkevésbé valószínű válasza, valamint egy vagy két valószínűbb válasza.

Először három tény, amelyek nem közvetlenül kapcsolódnak a válaszhoz, majd a válasz.

1. tény: A vezeklés napján való használat: A pap csak évente egyszer lépett be a Szentek Szentjébe. A pap égő parazsat vett fel erről az oltárról, és átlépett a függönyön a Szentek Szentjébe (Levitikus 16:12-13).

2. tény: Az oltár elhelyezkedése: A II. Mózes 30:1–10 szerint a papnak (nem feltétlenül a főpapnak) minden reggel tömjént kellett égetnie az aranyborítású oltáron. Ezt csinálta Zakariás, Keresztelő János apja, amikor egy angyal jelent meg neki ezen az oltár mellett a Lukács 1:8–11 szerint. Zakariás egy papi csoport tagja volt, így nem főpap volt. A Levitikus 16:12 szintén azt mutatja, hogy az oltár a Szenthelyen volt, nem pedig a Szentek Szentjében. Az 1 Királyok 6:22 azt is jelentheti, hogy az oltár a Szentek Szentjében volt, de nem feltétlenül. Az 1 Királyok 6:22 csak azt mondja, hogy az oltár a legszentebb dolgokhoz „tartozott” (vagyis az Engesztelés Napján), nem pedig azt, hogy fizikailag ott volt. A When Critics Ask című mű 517. oldalának szerint Philo, Josephus és más zsidó írók is azt állították, hogy a Szenthelyen volt. Ezzel ellentétben a Baruch-apokalipszis 6:7 szerint az oltár a Legszentebb Helyen volt.

3. tény: Két oltár (valószínűtlen): Bár elképzelhető, hogy két oltár is létezett, ez rendkívül valószínűtlen, mivel sem a Bibliában, sem a Biblia-on kívüli forrásokban nincs utalás két oltárra.

A szó jelentése (valószínűtlen): A Zsidókhoz írt levél 9:3-ban szereplő görög szó szó szerinti jelentése „tömjénszóró eszköz”. Nyelvtani szempontból utalhat a pap által magával hordott tömjénszóróra. Ez azonban valószínűtlen, mert akkor a Zsidókhoz írt levél részletesen leírná a Szentélyben található másik három bútordarabot, megemlítené a tömjénszórót, és hallgatásba burkolózna a tömjénoltárról. Ezenkívül a zsidó írók, Philo és Josephus is ezt a szót használják az oltárra utalva.

Ószövetségi kézirati eltérés: Míg a maszorétikus szöveg és a Septuaginta egyaránt azt mondja, hogy az oltár a Szent Helyen volt, a szamaritánus Pentateuch szerint a függöny mögött (a Legszentebb Helyen) volt.

Újszövetségi kézirati eltérések: A görög Vaticanus kézirat, a kopt változatok és az etióp változat szerint a Szenthelyen állt, nem pedig a Legszentebb Helyen. Ez azonban valószínűleg nem az eredeti szöveg.

Kora-keresztény írás: Tertullianus „Öt könyv Marcion ellen” című művének 4. könyvében, a 140–145. sorokban említést tesz az aranyoltárról a Szentek Szentjében.

Az oltár éves áthelyezése a Megváltás Napján (valószínűtlen): Évente egyszer áthelyezték az oltárt? Ez valószínűtlen. Az oltár akácfából készült, és arannyal volt bevonva. Kicsi volt, mérete körülbelül 3 láb × 1 ½ láb × 1 ½ láb. Az öntött arany sűrűsége nagyon nagy, körülbelül 19,3 ^g/cm³. Ha feltételezzük, hogy az aranyréteg vastagsága egy nyolcad hüvelyk volt, az arany súlya 225–235 font lett volna. Bár egy ember el tudta tolni, nem volt túl hordozható egy pap számára, aki emellett tömjént és szénnel töltött tömjénedényt is vitt magával. A többi pap nem segíthetett abban, hogy bevigyék a legszentebb helyre (Levitikus 16:17; Zsidók 9:7). Így az oltárt valószínűleg nem mozgatták az Engesztelés Napján.

Az oltár egyszeri áthelyezése: Volt „a belső szentélyhez tartozó oltár”, amint azt az 1 Királyok6:22 -ben olvashatjuk. A héber szöveg itt kétértelmű: jelentheti azt, hogy Salamon idején az oltár a Legszentebb Helyen állt, vagy azt, hogy az oltár a Legszentebb Helyhez tartozott. Ha az első jelentést értjük alatta, akkor az oltár Salamon templomának Legszentebb Helyén állt. Ez azonban valószínűtlen, mivel Lukács 1:8–11 szerint Zakariás éppen ezen az oltáron égetett tömjént, amikor az angyal megjelent előtte, ahogyan azt a Levitikus 16:12 előírja a papok (nem csupán a főpap) számára. A Biblián kívül ellentmondásos információkat kapunk erről. Philo és Josephus szerint az oltár a Szent Helyen állt, de a Baruch-apokalipszis 6:7-ben az áll, hogy az oltár a Legszentebb Helyen volt.

A függöny mozgása: Tegyük fel, hogy az 1 Királyok 6:22 második jelentésére utalnak. Egy kulcsfontosságú hiányzó információ az, hogy a pap hogyan juthatott volna a függöny mögé egy tűzzel teli tömjénszóróval a kezében, miközben a másik kezében vér volt az ujján. (Nem tudott volna egyszerűen alatta átgurulni.) A Máté 27:51 arra utal, hogy a függöny nem két, középen összekötött függöny volt, hanem egy szilárd darab. Tegyük fel egy pillanatra, hogy a pap egyszerűen beszorult a fal és a függöny közé az egyik oldalon. Ez problémás lenne az összes dologgal, amit magával vitt, és abban a reményben, hogy a füstölőedény nem gyújtja meg a függönyt. Valószínűbb forgatókönyv az, hogy a pap legalább részben felhúzta a függönyt, majd belépett. Amint a függöny felnyílt, az oltár a Szentek Szentjének részévé vált, és ott használták a szertartás során.

Ez hasonló a földi imáinkhoz. Bűnösök vagyunk, és nem tartozunk Isten mennyei Szentek Szentjéhez. Egy nap azonban számunkra is félre lesz húzva a függöny, és a Jelenések 5:8; 8:3-4 azt mutatja, hogy nemcsak mi, hanem imáink is a mennyei Szentek Szentjében lesznek. (Ez valahogy motivál az imádkozásra, nem igaz?)

K: A Zsidókhoz írt levél 9:4-ben szereplő kőtáblák megegyeznek-e a Mózes 5. könyve 31:24–26-ban említett Törvénykönyvvel?

V: Nem. A Mózes 5. könyve 31:24–26 szerint a Törvénykönyv a Tóra volt (a Biblia első öt könyve), és nem a Tízparancsolat. Az eredeti Tórát a frigyláda mellé helyezték, nem pedig bele. A kőtáblák a Tízparancsolatot tartalmazták.

K: A Zsidókhoz írt levél 9:4-ben a három dolog a szövetségi ládában volt, vagy a láda előtt, ahogyan azt a 2Móz 16:33-34, a 4Móz 17:10-11, az 1Kir 8:9 és a 2Krón 5:10 sugallja?

V: Egyébként a ládát a Bizonyság ládájának is nevezik (2Móz 25:16–22), mert az a „bizonyságot”, azaz a Tízparancsolat kőtábláit tartalmazta.

Korábban a ládában: A 2Móz 16:33–34 szerint a manna edényét az Úr elé tették, hogy az eljövendő nemzedékek számára megőrizzék. A 4Móz 17:10–11 szerint Áron botját a Bizonyság elé kellett tenniük. Bár csak a Zsidókhoz írt levél 9:4 említi, hogy ezeket a tárgyakat a láda belsejébe tették, feltehetően ezeket a tárgyakat a ládába helyezték. A 2Mózes 25:21, a 2Mózes 40:20 és a 5Mózes 10:2,5 szerint Mózes tette a kőtáblákat a ládába. Amikor a 2Mózes 40:20 azt mondja, hogy a kőtáblákat a ládába tették, lehetséges, hogy a másik két tárgyat is akkor tették bele.

500 évvel később, Salamon idején, miután a ládát a filiszteusok elfoglalták, és miután 70 férfi belenézett a láda belsejébe (1 Sámuel 6:19), az 1 Királyok 8:9 és a 2 Krónikák 5:10 szerint a ládában már csak a kőtáblák voltak. A Zsidókhoz írt levél 9:4 arról beszél, hogy mi volt eredetileg a láda belsejében.

K: A Zsidókhoz írt levél 9:6–9-ben mi volt a célja ennek az elválasztásnak a sátorban?

V: Manapság egyes épületekben biztonsági okokból korlátozzák a belépést bizonyos részekre, például az áramellátó helyiségekbe, hogy csökkentsék a halálesetek számát.

Az Ószövetség idején ez szemléletesen hangsúlyozta a szent Isten és a bűnös ember közötti elválasztást. Még a főpap is csak évente egyszer léphetett be oda. Ez csupán egy meghatározott ember volt, egy családból, egy törzsből, az egész népesség közül. Josephus szerint a templom idején, amikor a pap bement, tizenkét csengő volt a ruhája alján, és egy kötél a derekán. Mi történne, ha Isten annyira elégedetlen lenne a papmal, hogy az a Szentek Szentjében meghalna? Ki hozná ki onnan? Ezért volt a kötél a derekán, hogy valaki kihúzhassa, és a csengők, amelyek csengésükkel jelezték, hogy még mozog.

A zsidó rabbik a Talmud Yoma 5:1-ben azt mondják, hogy amikor a főpap bement, „de nem hosszabbította meg imáját, nehogy rettegésbe ejtse Izráelt”. Miután bement (és kijött), ünnepséget rendezett barátaival.

K: A Zsidókhoz írt levél 9:12–14-ben mi is pontosan az a „megváltás”?

V: Ez nem volt rejtély a zsidó nép számára; az Ószövetségben általános fogalom volt. Minden elsőszülött állatot fel kellett áldozni, kivéve, ha azt valami mással „meg lehetett váltani” helyette, az Exodus 13:13 szerint.

Hasonlóképpen az elsőszülött gyermekeket is meg kellett váltani egy állat feláldozásával, amint azt a 2Mózes 13:14–16 mutatja. A Lukács 2:23–24-ben Mária és József áldozatot mutattak be Jézus születése után, ahogyan azt a 3Mózes 12:6–8 parancsolja.

Isten megváltotta az izraelitákat az egyiptomi rabszolgaságból (2Mózes 6:6 és 5Mózes 7:8).

Általánosságban a megváltás (görögül lytrosis) jelentése az, hogy valamit váltságdíj fizetésével szabadítanak ki, amint azt az Expositor’s Bible Commentary 12. kötete 86. oldalán olvashatjuk.

Az Ószövetség idején Isten „hitelre” mentette meg az embereket, tudva, hogy mit fog tenni Krisztus.

K: A Zsidókhoz írt levél 9:15 szerint Krisztus bűneinkért fizetett váltságdíja visszamenőleges hatályú volt-e?

V: Teljes mértékben igen. A Zsidókhoz írt levél 9:15 azt mondja, hogy Krisztus az első szövetség alatt elkövetett bűnökért halt meg. Isten biztos tudása szerint Jézust már a világ teremtése előtt megölték (Jelenések 13:8). A Rómaiakhoz írt levél 3:25 szintén arra utal, hogy ezt a korábban elkövetett, addig büntetlenül hagyott bűnökért tette.

K: A Zsidókhoz írt levél 9:21-ben hol áll, hogy a sátort és más tárgyakat vérrel hintették meg?

V: Az Ószövetségben erről nincs szó; de a zsidó nép nyilvánvalóan tudott erről. Josephus említi ezt a „Zsidók története” című művének 3. könyvében, a 205–206. oldalon. [viii 6].

K: A Zsidókhoz írt levél 9:25–28 szerint lehetséges-e, hogy Jézust a római katolikus misén a kenyérrel és a borral együtt többször is feláldozták?

V: Az igazi keresztények ebben a kérdésben nem értenek egyet.

A lutheránus és katolikus keresztények szerint igen. Egy lutheránus tanító azt hirdette, hogy mivel Isten időtlen, az engesztelés is időtlen lehet. Az Úr vacsorája az időben való kapcsolatot jelenti azzal az időponttal, amikor Krisztus a kereszten meghalt, Isten időtlenségén keresztül.

Az ortodox keresztények Krisztus valós jelenlétét hirdetik az eukarisztia során, de azt rejtélyként kezelik, hogy ez hogyan történik.

A legtöbb protestáns keresztény ezt tagadja.

A János 19:30-ban szereplő „Befejeződött” Jézus utolsó szavai. Ez valójában egy számviteli kifejezés, amelyet úgy is le lehetne fordítani, hogy „teljes egészében kifizetve”.

A Zsidókhoz írt levél 9:25–28 kifejezetten tanítja, hogy Jézus nem hoz újra és újra áldozatot; hanem Jézus egyszer áldoztatta fel magát.

A Zsidókhoz írt levél 10:11–12 szerint Jézus nem nap mint nap teljesítette vallási kötelességét; hanem Jézus egyszer és mindenkorra hozott áldozatot a bűnökért. Ezután Jézus leült, ami a kényelmet, a kegyelmet és a tiszteletet jelképezi.

K: A Zsidókhoz írt levél 9:27–28 alapján lehetséges-e, hogy a reinkarnáció igaz legyen, és összeegyeztethető legyen a kereszténységgel?

V: Nem, több okból is.

Általánosságban elmondható, hogy Isten az utolsó napon mindenkit testben feltámaszt, ami nem lenne túl értelmes, ha nem lenne egy – és csak egy – testünk.

A Zsidókhoz írt levél 9:27–28-ban kifejezetten ez áll: „Ahogyan az embernek egyszer meg van írva, hogy meghaljon, és utána ítéletre jusson”.

A 2 Sámuel 12:22–23-ban Dávid így szólt elhunyt csecsemőjéről: „Én hozzá [a sírba] megyek, de ő nem tér vissza hozzám.” A Szentírás pontosan rögzíti Dávid szavait, de ez a vers önmagában nem bizonyítaná, hogy Dávid véleménye helyes volt, kivéve, ha a Zsidókhoz írt levél 9:27–28-cal együtt értelmezzük.

A Prédikátor 11:3 azt mondja, hogy ahová a fa dől, ott is marad. A Prédikátor 11:1–3 kontextusa az ok és okozat, az egész könyv kontextusa pedig az élet és a halál a nap alatt.

A reinkarnáció nem csak az egész Ó- és Újszövetségből hiányzott, hanem a zsidó és keresztény hagyományból is. Ezt a fogalmat csak néhány pogány görög hitte. A keresztények tisztában voltak a fogalommal, és – amint azt Hippolytus is mutatja – a reinkarnációt bibliaellenesnek tartva teljes mértékben elutasították.

Hippolytus (A Platón ellen című mű 2. versében), a Hádészről szóló kiterjedt értekezésében röviden megemlíti azt is, hogy a feltámadás nem azt jelenti, hogy a lélek más testekbe kerül át, hanem inkább azt, hogy Isten maguk a testeket támasztja fel. A Minden eretnekség cáfolata című mű 1:2-ben Hippolytus megemlíti, hogy a pitagoreusok abban a tévhitben hittek, hogy a lélek egymást követő testeken keresztülhalad.

Minucius Felix „Octavius” című művének 34. fejezetében, 194. oldalon (Kr. u. 205 után) az emberek lelkének állatokban való visszatérésének [reinkarnáció] gondolatát „bohócok trágárságának” nevezte.

Ha valaki úgy dönt, hogy a Biblia tanításaitól függetlenül hisz a reinkarnációban, az egy dolog, de kérjük, ne hazudjon arról, amit a Biblia mond. Használjon bármilyen emberi szavakat, amiket csak akar, de kérjük, ne próbálja eltorzítani Isten szavát úgy, hogy olyasmit mondjon, amit Isten nem mondott.

A reinkarnációról bővebben lásd a Lukács 1:15; 1 Korinthus 15:37; Galata 1:15–16, Galata 6:7–8, Zsidók 7:3 és Jakab 3:6 versekről szóló értekezést.

K: Mit jelent a Zsidók 9:28 és következő versekben szereplő „azok, akik várnak” (apekdechomenois) kifejezés?

V: Ezt a szót hét alkalommal használják az Újszövetségben: Róma 8:19, 23, 25; 1 Korinthus 1:7; Galata 5:5; Filippi 3:20; Zsidók 9:28. Minden alkalommal azokra utal, akik Krisztus visszatérésére várnak. Mennyire helyénvaló magadat és a helyi gyülekezeted tagjait „azok közé” sorolni, akik várnak?

K: A Zsidók 10:1–2-ben, valamint a „Truman Show” című filmben a főhős egy valótlan világban élt. Bizonyos értelemben az Ószövetség hívői is egy „árnyékvilágban” éltek, hiszen az ószövetségi áldozatokban csak Krisztus árnyékát látták. Hogyan élünk ma egy „árnyékvilágban”?

V: A „árnyék” jelentésű görög szó, a skia, sokféle árnyékra utalhat, beleértve azt a vázlatot is, amelyet egy művész készít egy festményről, mielőtt később kitölti a színekkel. Olyan világban élünk, ahol bizonyos dolgok a mennyei dolgok másolatai. Bár ez a föld számunkra valóságosnak tűnik a három dimenziónkban és az időben, nem olyan valóságos, mint az örökkévalóság, amelynek ki tudja, hány dimenziója van. Amikor valaki meghal ezen a világon, úgy tűnik, mintha „vége lenne a játéknak”. De a valóságban csak befejeztük a játék próbaverzióját, és továbbléptünk egy új szintre.

Egy árnyékvilágban lehetnek utalások arra, hogy a dolgok nem teljesen állandóak. Például, ahogy a Believer’s Bible Commentary 2188. oldalán olvasható: „Az áldozat rendszeres megismétlése hatástalanná tette őket. Aki óránként gyógyszert kell szedjen, hogy életben maradjon, aligha mondható gyógyultnak. Ahelyett, hogy megnyugtatta volna a lelkiismeretet, a levitikus rendszer minden évben felébresztette azt. Az engesztelés napjának gyönyörű rituáléja mögött ott lappangott az éves emlékeztető, hogy a bűnöket csupán eltakarták, de nem távolították el.”

K: A Zsidókhoz írt levél 10:4–11 szerint, ha a bikák és kecskék vére nem tudta eltávolítani a bűnöket, akkor miért kellett a zsidóknak 1400 éven át feláldozniuk őket?

V: A válaszért lásd a 2Mózes 30:12, a 3Mózes 4. fejezet és a 3Mózes 5:13-ról szóló magyarázatot.

K: A Zsidókhoz írt levél 10:5-ben a „testet, amelyet nekem készítettél” kifejezés a Zsoltárok 40:6-ból származó idézet-e: „megnyitottad [átlyukasztottad] füleimet”?

V: A maszorétikus szöveg így szól: „a füleimet átszúrtad”. A héber rabszolgákat hét évente szabadon kellett bocsátani, de annak a rabszolgának, aki önként úgy döntött, hogy egész életében gazdáját szolgálja, átszúrták a fülét.

A Septuaginta így szól: „testet készítettél nekem”. Symmachus és Theodotion Ószövetségi fordításaiban is a „test” szó szerepel. Így a Zsoltárok 40:6 valószínűleg módosult a maszorétikus szövegben. (Mellékesen megjegyezzük, hogy a Holt-tengeri tekercsekben a Zsoltárok 40:6 nem maradt fenn).

Akárhogy is legyen, Jézust alkalmassá tették az engedelmes szolgálatra.

K: A Zsidókhoz írt levél 10:10-ben vajon megszállta-e Sátán Jézus testét, ahogyan azt Moon tiszteletes, az Egyesülési Egyház szekta alapítója tanítja?

V: Nem. Először is íme, mit mond az állítólagos Messiás, Moon tiszteletes, majd azt, amit Isten szava mond.

1. Moon tiszteletes azt mondja: Ábrahám áldozata Sátán birtokába került.

Isteni Elv, 269. o.: „...Az, hogy Ábrahám a galambot kettévágás nélkül mutatta be áldozatul, gyakorlatilag azt eredményezte, hogy Sátán birtokába került az áldozat, és így az áldozat azzal a megállapítással zárult, hogy az áldozat Sátán birtoka volt.”

Az Isteni Elv, 330. oldal: „Mivel Mózes dühében kétszer is kívülről megütötte a sziklát... testét Sátán megszállta, és meghalt a pusztában, de belsőleg... [még mindig képes volt vizet hozni a sziklából a népnek]”

Isteni Elv, 148. o. „Jézus nem tudta teljesíteni a fizikai üdvösségre vonatkozó gondviselés célját, mert testét Sátán megszállta. Ugyanakkor a kereszt vérével meg tudta teremteni a szellemi üdvösség alapját...”

2. Isten azt mondja: Jézus teste nem látott romlást, az ApCsel 2:31 szerint. Jézus feláldozta testét a Zsidókhoz írt levél 10:10-ben, de az Ő teste szentelt meg minket. Míg Moon tiszteletes azt tanítja, hogy Jézus elvesztette testét, és hogy az megromlott, addig Pál apostol a Filippiakhoz írt levél 3:20–21-ben éppen az ellenkezőjét mondja.

„De a mi polgárságunk a mennyben van, és mi [vagyis a keresztények] alig várjuk onnan a Megváltót, az Úr Jézus Krisztust, aki azzal a hatalommal, amelynek erejével mindent magának alávet, átalakítja alacsonyrendű testünket, hogy hasonlóvá váljon dicsőséges testéhez.” (BSB)

K: A Zsidókhoz írt levél 10:14-ben hogyan lehetsz már most is tökéletes, és mégis szentté válsz?

V: A válaszért lásd a 2. Thesszalonikiakhoz írt levél 1:5-ös verséről és az 1. Péter-levél 1:14–16-os verséről szóló magyarázatot.

K: Mivel a Zsidókhoz írt levél 10:18 szerint már nincsenek bűnért való áldozatok, feláldozhatják-e Jézust a katolikus misén?

V: Nem. A választ lásd a Zsidókhoz írt levél 9:25–28-ról szóló magyarázatban.

K: A Zsidókhoz írt levél 10:25 szerint rendben van-e, ha a hívők nem gyűlnek össze közösségben?

V: Nem. Bűn, ha a hívők elszigetelik magukat a többi hívőtől. A Zsidókhoz írt levél 10:25 azt mondja, hogy ne hanyagoljuk el az összejöveteleket, de a Biblia nem mondja meg, mikor kell összejönnünk.

Számos oka van ennek a parancsnak. Szükségünk van más keresztényekre a bátorítás, a tanítás, a korrekció és a feddés érdekében. Isten más hívőknek lelki ajándékokat adott, hogy tápláljanak minket, és nekünk is adott lelki ajándékokat, hogy tápláljuk őket. Az 1 Korinthus 12 ezt részletesebben tárgyalja. Egy másik ok az, hogy Jézus azt mondta: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18:20) A közös imádságban különleges erő rejlik. Végül pedig, bár Isten örömét leli az egyéni imádatunkban, különösen örül annak, ha együtt imádjuk Őt. Kiegészítő választ lásd a The Complete Book of Bible Answers című könyv 225. oldalán.

K: A Zsidók 10:26–32 azt mutatja-e, hogy az emberek elveszíthetik üdvösségüket?

V: Mindenki egyetért abban, hogy ez a szakasz azt tanítja, hogy egyedül Krisztus elegendő áldozat a bűneinkért. Az Ószövetségi áldozatok Krisztus nélkül értéktelenek. Azonban az igazi keresztények nem értenek egyet abban, hogy mit mond ez a szakasz az üdvösség elvesztéséről.

A „lehetőség elvesztése” nézet: Azok számára, akik bűnt követnek el azzal, hogy elutasítják Krisztus keresztáldozatát, nincs remény azon az úton kívül, amelyet elutasítottak. Még ha jó zsidók is, és az Ószövetségben előírt összes áldozatot bemutatják, Krisztus ellensége Isten ellensége is, akit csak a tomboló tűz vár.

Az üdvösség elvesztésének nézete: Az előző nézethez hozzáadva: azok a keresztények, akik elég hosszú ideig szándékosan és kitartóan vétkeznek, lábbal taposták Isten Fiát, és elvesztették azt a lehetőséget, hogy Krisztus megmentse őket.

További részletekért lásd a Zsidókhoz írt levél 3:6,14-re vonatkozó kérdést, valamint a Zsidókhoz írt levél 6:4–12-re vonatkozó két kérdést.

K: A Zsidók 11:1-ben és a Zsidók 11:3-ban az áll, hogy „hitünk által értjük meg, hogy a világ létrejött”, vagy pedig „Isten hite által teremtette a világot”, ahogyan Kenneth Copeland és mások tanítják?

V: Görögül az első két szó így hangzik: „Hit által értjük meg”. A „hit által” kifejezés a közvetlenül utána következő „megértjük” igét módosítja. Így tehát nem a mi hitünk teremtette a világot, hanem a hitünk adja meg nekünk azt a megértést, hogy Isten hogyan teremtette a világot. Ez a mi hitünk; a Mindenható Istennek magának nincs hite, és nincs is szüksége rá.

A Mózes első könyve 1. fejezete, a Zsoltárok 33:6,9 és más szakaszok azt mutatják, hogy Isten mindent az Ő szavával teremtett. A Mindenható Istennek nincs „hite” abban, hogy talán képes valamire, éppúgy, ahogy nekünk sincs hitünk abban, hogy képesek vagyunk lélegezni. Istennek biztos tudata van arról, hogy mindenre képes.

A tágabb kérdés itt a következő: a keresztényeknek Istenben kell-e hinniük, vagy a hitben? Sok hitgyógyító lényegében a hitben való hitet tanítja. A saját hitedben való hit valójában önmagadba vetett hit, amely Istenbe vetett hitnek álcázza magát.

K: A Zsidók 11:4-ben miért fogadta el Isten Ábel áldozatát, Káinét pedig nem?

V: A Mózes 4. fejezete nem adott kifejezett okot, így egyetlen ok sem zárható ki. A Zsidókhoz írt levél 11:4 azt mondja, hogy Káinnak hiányzott a hit. Valójában három ok kombinációját lehet feltételezni Káin valódi hitének hiányával kapcsolatban.

Vér, nem zöldségek: Későbbi időkben az Istennek bemutatott áldozatok mindig állatokból álltak. Még ma is vannak, akik vér nélküli kereszténységet akarnak. A Zsidókhoz írt levél 9:18,22 arra emlékeztet minket, hogy az Ószövetségben Isten vérontást követelt a bűnbocsánatért. Ugyanakkor fel lehet hozni azt az ellenérvet, hogy mivel mind az Ószövetség, mind a Zsidókhoz írt levél Káin élete után íródott, honnan tudhatta volna ezt Káin? Ez elvezet a következő ponthoz.

Áldozatok Istennel való közösségben: Mivel Isten közvetlenül beszélt Káinnal, Káin később megkérdezhette volna Istentől, hogy mit akar. Ma sokan saját feltételeik szerint, a saját módjukon akarnak Istennek szolgálni, nem pedig Isten módján. Ugyanakkor fel lehetne vetni a kérdést: miért ne áldozhatott volna Káin úgy, ahogy ő akarta? Ez elvezet a következő ponthoz.

Áldozat hitből Urunknak: Nincs bizonyíték arra, hogy Káin alávetette volna magát Isten uralkodásának, vagy hitből rábízta volna az életét Istenre. Még ma is, ha nem érdekel minket, hogy közel kerüljünk Istenhez és engedelmeskedjünk Neki, az áldozatainknak nincs jelentősége. A Mikás 6:6–8 gyönyörűen költői módon fejezi ki ezt. A Példabeszédek 21:3; a Hóseás 6:6; valamint a János 14:15, 21, 23–24 közvetlenebbül fejezik ki, hogy az Istenhez való közeledés és az engedelmesség elsőbbséget élvez az emberek áldozataival és egyéb cselekedeteivel szemben.

K: A Zsidók 11:5 szerint hogyan lehetett, hogy Énok nem látta a halált?

V: Énok már a Mózes 5:22–24-ben sem látta a halált. Ahogy egy kisgyerek mondta: „Egy nap, amikor sétáltak, Isten azt mondta Énoknak: Mivel közelebb vagy az én házamhoz, mint a te házadhoz, miért nem jössz egyszerűen velem haza?”

A Mindenható Isten azt tehet, amit csak akar, beleértve azt is, hogy valakit felvegyen a mennybe. Három nikéai korszak előtti keresztény író úgy látta, hogy Énok visszatért, mint a Jelenések 11:6–11-ben említett két tanú egyike.

Tertullianus (198–220) úgy vélte, hogy Énok még nem látta a halált, mert csak az antikrisztus idején fog meghalni (Jelenések 11:3). A lélekről szóló értekezés, 50. fejezet, 227. oldal

Hippolytus (222–235/6) szintén azt írta, hogy a két tanú Énok és Illés [Elijah] voltak, akik 1260 napig hirdették az igét, a „Krisztusról és az Antikrisztusról szóló értekezés” 43. fejezetében, 213. oldalon

Lactantius (kb. 303–kb. 325) arról értekezik, hogy Illés és Énok halála nélkül egy távoli helyre kerültek, hogy jelen lehessenek Krisztus mellett, amikor Ő eljön ítélni. Ugyanakkor nem szabad elhinnünk, hogy Nero is visszatér. *Az üldözők halálának módjáról*, 2. fejezet, 302. oldal.

K: A Zsidókhoz írt levél 11:7-ben hogyan ítélte el Noé a világot?

V: Mindenki tudja, hogy Isten az, aki ítélkezik a világ felett, és Isten – nem Noé – küldte az özönvizet. A Zsidókhoz írt levél 11:7 jelentése az, hogy Noé azzal ítélte el a világot, hogy bebizonyította: egy ember és családja még azokban az időkben is tisztességes életet élhetett Isten előtt.

K: A Zsidók 11:8-ban hogyan indult el Ábrahám (korábban Ábrám) anélkül, hogy tudta volna, hová megy, hiszen a Mózes első könyve 12:5 szerint Ábrám elindult, hogy Kánaán földjére menjen?

V: Ábrámnak kifejezetten nem mondták meg, hogy Kánaánba megy, amikor Isten elhívta őt a Mózes első könyve 12:1-ben. Utólag visszatekintve a Mózes első könyve 12:5 – amelyet jóval Ábrahám ideje után írtak – azt mondja nekünk, hogy Isten Ábrámot Kánaánba indította útnak.

Életünkben engedelmeskedhetünk Istennek anélkül, hogy fogalmunk lenne arról, mi lesz az eredménye. Bár abban a pillanatban ez bizonytalan lehet számunkra, évekkel később visszatekintve láthatjuk, hogy a dolgok milyen jól alakultak Isten tervében.

K: A Zsidók 11:19-ben hogyan kapta vissza Ábrahám Izsákot a halálból, átvitt értelemben?

V: Ábrahám éppen fel akarta áldozni Izsákot. Isten azonban megakadályozta ebben, és Izsák életben maradt, amint azt a Mózes első könyve 22:1–18 mondja.

K: A Zsidókhoz írt levél 11:26-ban hogyan tartotta Mózes nagyra Krisztus gyalázatát, hiszen Mózes soha nem hallott Krisztusról?

V: Bár Mózes nem hallott Krisztus nevéről, tisztelte Istent, és tudott egy eljövendő prófétáról a Mózes 5. könyve 18:17 szerint. Mózes tudta, hogy eljön valaki, aki engesztelést hoz a földért és a népért, amint azt a Mózes 5. könyve 32:43 mondja.

K: A Zsidókhoz írt levél 11:27-ben hogyan hagyhatta el Mózes Egyiptomot anélkül, hogy félt volna a király haragjától, hiszen a 2. Mózes 2:14–15 szerint Mózes félt a fáraótól, és Midjánba menekült?

V: A 2Mózes 2:14–15 így szól: „…Akkor Mózes megijedt, és így gondolta: »Bizonyára kiderült, amit tettem.« Amikor a fáraó hallott erről az ügyről, meg akarta ölni Mózest. De Mózes elmenekült a fáraó elől…” (BSB). Alexandriai Kelemen a Stromata (193–202) 4. könyvének 16. fejezetében, a 428. oldalon idézi ezt a verset, és az ókori kéziratokban nincsenek szövegváltozatok (például a „nem” szó kihagyása).

Először is, mi nem a helyes válasz, majd két különböző válasz.

Ami nem a válasz: A II. Mózes 2:14 azt mondja, hogy Mózes félt, a II. Mózes 2:15 pedig azt, hogy Mózes elmenekült a fáraó elől. Itt nem mondja ki kifejezetten, hogy Mózes félt a fáraótól.

János Aranyszájú válasza: Aranyszájú, aki körülbelül 392–407 között írt, felvetette ezt a kérdést, és megválaszolta. Igen, Mózes félt, amikor megölte az egyiptomit, de bölcsen cselekedett, amikor elmenekült, hogy elkerülje az előre látható veszélyt. Nincs szükség arra, hogy kísértésbe vigyük Istent. Mózes nem félt visszatérni, és nem félt újra elhagyni Egyiptomot, függetlenül a fáraó haragjától. (Homíliák a Zsidókhoz című levélről, 26. homília, 484. o.)

Egy másik válasz: Bár Mózes bölcsen tette, hogy első alkalommal elmenekült Egyiptomból, ez az egyiptomi megölése utáni félelemből fakadt. A Zsidókhoz írt levél 11:27 Mózes jellemére utal, miután negyven évig Midjánban tartózkodott. Mózes félelem nélkül tért vissza Egyiptomba, félelem nélkül állt ismét a fáraó színe elé, és ismét elhagyta Egyiptomot, mindezt anélkül, hogy félt volna a fáraó haragjától. A fáraónak jobban kellett félnie Istentől, mint Mózesnek a fáraótól.

Ez ma is tanulságot hordoz számunkra. Néha, ha elmenekülünk egy félelmetes helyzetből, Isten később azt akarhatja, hogy térjünk vissza, és bátran álljunk ki Isten mellett, mások elnyomása ellen. Mózes talán egyszer elhagyta Egyiptomot, mert félt a fáraótól, de Isten és a Zsidókhoz írt levél szerzője jelentősebbnek tartja azt, amikor Mózes visszatért, legyőzve minden félelmét, és másodszor is félelem nélkül távozott.

K: A Zsidókhoz írt levél 11:32-ben hogyan voltak Gedeon, Sámson és Jefte a hit hősei? Mindannyian vétkeztek, sőt, még Barák is vezetői hiányosságokat mutatott.

V: Isten népe még mindig vétkezik, és közülük néhányan súlyosan vétkeztek. A Biblia nem hallgatja el súlyos hibáikat, de bátorító tudni, hogy Isten képes foglalkozni velünk, és tökéletessé tenni minket, még hibáink ellenére is.

A Zsidók 11:32 nem állítja, hogy ezek az emberek a bűntelen tökéletesség mintaképei lennének, vagy akár igazabbak lennének másoknál. Inkább a Zsidók 11. fejezete hívja fel a figyelmünket ezekre az emberekre, mint olyanok példáira, akiknek megvolt a hitük ahhoz, hogy nagy dolgokat cselekedjenek, és – Samson esetében – csatlakozzanak azokhoz a vértanúkhoz, akik Istenért haltak meg.

K: A Zsidók 11:35-ben hogyan kapták vissza a nők halottaikat?

V: Ez a 1 Királyok 17:22-ben szereplő zarefáti özvegyre és a 2 Királyok 4:34-ben szereplő sunamita asszonyra utal. Elhunyt szeretteik feltámadtak. Ez a feltámadás hasonló volt Lázár feltámadásához; nem halhatatlan testben támadtak fel, hanem visszatértek korábbi állapotukba.

K: A Zsidókhoz írt levél 11:35-ben szereplő utalás a 2 Makkabeusok 7:12-re vonatkozik-e, ami bizonyítja, hogy az apokrifek legalább egy része a Szentírás része?

V: Nem. A 2 Makkabeusok 7:12 így szól: „Ennek eredményeként maga a király és kísérete is megdöbbent a fiatalember bátorságán, mert ő semminek tekintette szenvedését.” (RSV katolikus kiadás fordítása). A kontextus az, hogy ő volt a hét testvér közül a harmadik, akiket a szeleukidák alatt vértanúhalálra ítéltek. A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Ez valójában nem az apokrifekből származó idézet. A Zsidókhoz írt levél 11:35 áll a legközelebb a 2 Makkabeusok 7:12-hez, és mindkettő egy közös igazságot rögzít, de nem idézetről van szó.

2. A Biblia pogány költőktől is idéz az Apostolok cselekedetei17:28 , az 1. Korinthusbeliek15:33 és a Titusz1:12 versekben, mégis mindenki egyetért abban, hogy a pogány költők egyéb írásai nem szentírás.

3. Feltételezve, hogy a Zsidókhoz írt levél 11:35 idézet lenne a 2. Makkabeusok könyvéből (ami nem így van), hacsak a pogány költők idézése nem teszi írásaikat Szentírássá, egy idézet a 2. Makkabeusok könyvéből sem tenné azt Szentírássá.

4. A 2. Makkabeusok könyve általában megbízható. Ugyanakkor még ebben is vannak történelmi ellentmondások az 1. Makkabeusok könyvével, valamint két bizonyítható hiba. Például a 2. Makkabeusok 8:20-ban a szeleukidák és 4 000 macedón nem pusztítottak el 120 000 galátát Babilóniában.

Lásd a Júdás 14–15-ről szóló értekezést egy hasonló helyzetről a pszeudepigráf könyvekkel kapcsolatban.

K: A Zsidókhoz írt levél 12:1-ben szereplő „tanúk felhője” azt bizonyítja-e, hogy Jézus visszatérése a felhőkben azt jelenti, hogy Jézus emberek csoportjai között fog visszatérni, ahogyan azt Moon Rev. Egyesítő Egyháza tanítja?

V: Azt jelenti-e a „nézők nyája” kifejezés, hogy amikor a „nyáj” szót használják, az mindig emberekre utal? – Természetesen nem. Hasonlóképpen a „tanúk felhője” kifejezés sem jelenti azt, hogy amikor a „felhő” szót használják, az emberekre utal.

A Bibliában sehol, beleértve a Zsidókhoz írt levél 12:1-et is, nem használják a „felhő” szót önmagában emberekre utalva. A Zsidókhoz írt levél 12:1 azt mondja: „tanúk felhője”, és ez a metafora senkinek sem ad jogot arra, hogy a szó szerinti felhőket (tanúk nélkül) emberekként értelmezze.

Ráadásul a görög nyelvben különböző szavak voltak a felhőre, és az itt használt szó, a nephos, az Újszövetségben sehol máshol nem fordul elő.

Még az Egyesülés tagjai is egyetértenének abban, hogy az ApCsel 1:9-ben valóban egy szó szerinti felhő rejtette el Jézust, amikor felment a mennybe. Ha Jézus ugyanúgy tér vissza, és Jézus szó szerinti felhőben távozott, akkor Jézus szó szerinti felhőben fog visszatérni, függetlenül attól, amit Moon tiszteletes tanít.

Lásd még a Jelenések 1:7-ről szóló értekezést.

K: A Zsidókhoz írt levél 12:1-ben kik azok a „nagy tanúk felhője”?

V: Az „ilyen nagy felhő” kifejezetten az előző fejezetben említett emberekre utal. Természetesen a 11. fejezet általánosságban említi az Ószövetségi hívőket, akik Jerikó körül vonultak, üldözést szenvedtek el, és hitükért dicséretben részesültek, így ez a nagy felhő magában foglalja mindazokat a hívőket, akik előttünk jártak, és most a mennyben vannak.

K: A Zsidókhoz írt levél 12:1-ben milyen terheket kell néha (vagy gyakran) ledobnunk, mint keresztényeknek?

V: Ide tartoznak a bűneink, amikor rosszat cselekszünk; azok a bűnök, amikor rosszra összpontosítjuk a gondolatainkat; és azok a bűnök, amikor „ellenállunk” Istennek, és nem vagyunk hajlandók megtenni azt, amiről hisszük, hogy Isten azt akarja tőlünk. Ide tartoznak azok a dolgok is, amelyek önmagukban nem gonoszak, de elterelik a figyelmünket. Ide tartozhatnak azok a kapcsolatok is, amelyek nem egészségesek számunkra.

K: A Zsidókhoz írt levél 12:2-ben hogyan tudta Jézus elviselni a keresztet az előtte álló öröm miatt?

V: Ez nem azt jelenti, hogy a kereszt örömteli volt, hanem inkább azt, hogy Jézus az előtte álló öröm miatt viselte el. Az öröm abban rejlett, hogy megváltást nyújtott nekünk, hogy kibékülhessünk Istennel, és örökké vele élhessünk a mennyben.

Ha valaki azt állítja, hogy más utak is vezetnek a mennybe, azzal azt mondja Krisztusnak, hogy az Ő áldozata felesleges volt.

K: A Zsidókhoz írt levél 12:4-ben mi az a bűn elleni küzdelem?

V: A küzdelmet jelölő görög szó, az antagonizomai, utalhat sportversenyre is. Bár utalhat a keresztény saját bűneivel való személyes küzdelmére is, elsődleges jelentése valószínűleg a bűnös emberek általi üldözés.

K: Miért hoz Isten példaként a Zsidókhoz írt levél 12:6–11-ben a testi fenyítést, hiszen az [állítólag] helytelen?

V: A testi fenyítés (például a fenékre csapás) nem helytelen, ha a gyermek javára megfelelően alkalmazzák, amint azt a Példabeszédek 13:24; 22:15 és 23:13–14 is mutatja.

Ez a szó nem csupán fegyelmezést jelent, hanem tanítást, javítást és figyelmeztetést is, a Believer’s Bible Commentary 2203. oldalának megfelelően. A Bible Knowledge Commentary: New Testament 810. oldala szerint a szó szó szerinti jelentése „gyermeknevelés”.

K: A Zsidókhoz írt levél 12:8-ban mi a lényege a törvényes fiaknak?

V: Előfordulhat, hogy egy apa nem törődik a törvénytelen fiával – akár a feleségétől, akár tőle és egy másik nőtől született –, úgy, ahogyan a tisztességes házasságból származó törvényes fiával törődne. A római kultúrában a törvénytelen fiúnak nem volt öröklési joga.

K: A Zsidókhoz írt levél 12:7, 9–10-ben az apáknak kell-e vezető szerepet vállalniuk a fegyelmezésben?

V: A Biblia nem ad parancsot arra, hogy melyik szülő mit tegyen, de példákat hoz fel az apákról a Zsidókhoz írt levél 12:7, 9–10-ben, az 1. Timóteus 3:4, 12-ben és az 1. Thesszalonikiakhoz írt levél 2:11-ben. Az Efézusbeliekhez írt levél 6:4 és a Kolosszusbeliekhez írt levél 3:21 azonban kifejezetten az apákat figyelmezteti arra, hogy ne bosszantsák fel gyermekeiket. Az anyáknak is volt szerepük gyermekeik nevelésében a Példabeszédek 31:1–9; az 1 Timóteus 5:10; valamint az 1 Thesszalonikiak 2:7 szerint. A Kolossébeliekhez írt levél 3:20 és az Efézusbeliekhez írt levél 6:1 szerint mindkét szülőnek együtt kell működnie, bár az 1 Korinthusbeliekhez írt levél 7:13–14 elismeri, hogy lehetnek olyan családi helyzetek, amikor csak a feleség neveli a gyermekeket az Úrban.

K: A Zsidókhoz írt levél 12:15-ben és 12:25-ben hogyan lehet az, hogy az emberek elmulasztják vagy elfordulnak Isten kegyelmétől?

V: A keresztények továbbra is keresztények maradhatnak, miközben engedetlenek Isten iránt, de itt nem erről van szó, mert a szöveg azt mondja, hogy „elveszítik”, nem pedig egyszerűen csak „kevesebb áldásban és jutalomban részesülnek”. Az emberek hallgathatják az evangéliumot, sőt, értelmileg hinni is tudnak benne, és vízzel meg is keresztelkedhetnek, ahogyan Simon Magus tette az ApCsel 8:18–20-ban. Azonban a tanítás ismerete és a gyülekezetbe járás nem adhat biztosítékot semmire, ha az illető nem engedelmeskedik Krisztusnak.

Nézzük meg a négyféle talajról szóló példabeszédet a Lukács 8:4–15-ben. A négy talaj közül háromban kihajtottak a növények, de csak az egyik talajon maradt meg a termés.

Ézsau szomorú példa és figyelmeztetés. Isten ismeretében nőtt fel, olyan szülők nevelte, akik ismerték Istent, mégis hagyta, hogy kicsússzon a kezei közül az, ami az övé lehetett volna. Fogalma sem volt arról, milyen fontos volt a leves választása az elsőszülöttségi jog helyett, egészen addig, amíg meg nem hozta a döntést.

K: A Zsidók 12:15-ben hogyan nőhet ki egy keserű gyökér, és szennyezhet meg sokakat?

V: Mind az újjászületetlen gyülekezetjárók, mind az igazi keresztények érezhetnek apró keserűséget önmaguk, mások vagy Isten iránt. Ha ezzel a keserűséggel nem foglalkoznak, és nem adják át Istennek, akkor – más bűnökhöz hasonlóan – rákos daganatként növekedhet, és egyre nagyobb mértékben befolyásolhatja az ember szívét. Ahogy a Példabeszédek 4:23 egy másik összefüggésben tanácsolja: mindenekelőtt őrizd meg a szívedet, mert az az élet forrása.

K: A Zsidókhoz írt levél 12:17-ben miért utasítana el Isten valakit, aki bűnbánatot tart?

V: Attól függ, milyen fajta bűnbánatot tanúsít az illető. Szinte minden elítélt bűnöző megbánja, hogy elkapták, és szinte mindenki, aki ostobaságból elveszít valamit, sajnálja az ostobasága következményeit. Ézsau könnyekkel bánt meg azért, amit elveszített, de a Szentírás soha nem mondja, hogy Istenhez fordult volna. Ézsaut a földi örökség foglalkoztatta, nem a lelki áldás. A Máté 7:7–11, a Zsidókhoz írt levél 11:6 és a Rómaiakhoz írt levél 2:7 azt mutatja, hogy Isten megjutalmazza azokat, akik komolyan keresik Őt.

K: Miért akarta Isten a Zsidókhoz írt levél 12:18–21 szerint Mózes idején a félelmet a szívükbe verni az izraelitáknak? Mi a helyzet ma?

V: Isten sok tanulságot ad nekünk a Bibliában. Isten valóban tanította Ábrahámot és másokat a szeretetről, a kegyelemről és az irgalomról az Ószövetségben. Azonban mielőtt Isten az Újszövetségben mindent megtanított volna az embereknek a szeretetről, a kegyelemről és az irgalomról, nekik először meg kellett érteniük Isten igazságosságát és haragját.

Sajnos manapság sokan szelektíven, csak a Biblia „jól hangzó” részeit akarják hallani. Isten irgalma annál is fontosabb számunkra, amikor meglátjuk bűneink következményeit.

A keresztények nem mindig veszik észre, hogy amikor másoknak próbálják elmondani, milyen nagyszerű dolog, hogy Jézus megment, a mások valójában nem értik meg az üzenetet, ha nem fogják fel, mitől mentettek meg őket, és mire is mentettek meg őket.

K: A Zsidókhoz írt levél 12:24-ben hogyan szólt Jézus vére jobban, mint Ábelé?

V: A Mózes 4:10 szerint Ábel vére [képletesen] kiáltott a földről. Bosszút követelt. Jézus vére viszont bocsánatot követel.

K: Mit jelent a Zsidók 12:29-ben és a Mózes 4:24-ben szereplő „Istenünk emésztő tűz” kifejezés?

V: A Zsoltárok 50:3 szerint tűz emészt Isten előtt, amikor Ő ítéletet hoz. A tűz szó szerinti tűz, de jelentheti Isten haragját is a bűn ellen.

K: Miért halványul el néha az ember testvéri szeretete (philadelphia) a Zsidókhoz írt levél 13:1 szerint?

V: Egy dolog, ha szeretünk valakit, és egészen más dolog, ha ezt az érzést évekig fenn tudjuk tartani. Az idő múlásával az emberek hajlamosak lehetnek másokat természetesnek venni, inkább a hibáikra, mint az erősségeikre koncentrálni, és már nem tartják értékesnek a barátaikkal töltött időt. A barátokat meg kell becsülni, a barátságokat pedig ápolni kell.

K: A Zsidókhoz írt levél 13:1-ben milyen módszerek szerepelnek a mások iránti testvéri szeretet fenntartására?

V: Az 1 Péter 4:8 is azt mondja, hogy buzgó szeretettel viseltessünk egymás iránt. Ezekben a pozitív, közvetlen parancsokban sok minden rejlik.

Imádkozzatok értük. Kérdezzétek meg tőlük, miért imádkozhatnátok értük.

Legyetek türelmesek velük.

Gondoskodj róluk, és mutasd meg nekik, hogy őket fontosabbnak tartod magadnál (Filippi 2:3 és köv.).

Tölts időt az emberekkel, légy ott, hogy meghallgasd őket, bátorítsd őket, és ha adódik rá alkalom, tanácsolj nekik és tanítsd őket.

Törődjetek az érdekeikkel (Filippi 2:4), és segítsétek őket adottságaik és tehetségük kibontakoztatásában.

Néha anyagi segítségre is szükségük van (Jakab 2:15-17).

Bocsáss meg, és ne hagyd, hogy a harag közéd és az irántuk érzett szereteted közé álljon.

Kérj bocsánatot, ha hibáztál, vagy akár akkor is, ha csak azt gondolják rólad, hogy hibáztál.

Ezen túlmenően, ha alkalom adódik egy jó barátoddal, folytathattok egy „kapcsolatmeghatározó” beszélgetést. Ha ez egy ellenkező nemű személlyel történik, és nem lesz romantikus jellegű, legyél ebben nagyon őszinte. Élvezheted a vele töltött időt, megvédheted, ha valaki bántja, de nem fogsz bűnt elkövetni érte – beleértve azt is, hogy hazudj érte –, és nem fogod fedezni, ha rosszat cselekszik.

K: A Zsidók 13:2 szerint milyen okok miatt kell szeretnünk az idegeneket (philoxenia)?

V: A Róma 12:13-ban, az 1 Péter 4:9-ben és a 3 János 8-ban is arra buzdítanak minket, hogy legyünk vendégszeretőek. Mivel olyanok akarunk lenni, amilyeneknek Isten szeretné, hogy legyünk, és Isten azt akarja, hogy vendégszeretőek legyünk, örömünket kell lelnünk a vendégszeretetben. Ábrahám angyalokat fogadott be a Mózes első könyve 18:1–15-ben, Lót pedig a Mózes első könyve 19-ben. Az 1 Timóteus 5:10-ben az özvegyeket dicsérik vendégszeretetükért. Az 1 Timóteus 3:2-ben és a Titusz 1:8-ban azt írják, hogy a püspököknek vendégszeretőnek kell lenniük. A Máltai Publius nagyon vendégszerető volt Pál iránt az ApCsel 28:7-ben. Noha egyes keresztényeknek különösen kiemelkedő vendégszereteti ajándékuk lehet, minden kereszténynek törekednie kell arra, hogy vendégszerető legyen mások iránt.

K: A Zsidókhoz írt levél 13:2 szerint milyen módokon mutathatunk vendégszeretetet mások iránt azon kívül, hogy meghívjuk őket az otthonunkba?

V: Először is nézzük meg a helyzetet. Attól függően, hogy mennyire letelepedtek és mennyire érzik magukat kényelmesen, meghívhatod őket rendezvényekre, elviheted őket étkezni, meghívhatod őket a gyülekezetbe, a vasárnapi iskolába és a bibliaórára, és általában véve különböző programokra. Ha rövid időre szükségük van autóra, és neked van kölcsönadható autód, akkor kölcsönadhatod nekik. Ha az illető az ellenkező nemű, akkor talán jobb, ha nem csak egy személyt, hanem egy csoportot hívunk meg közös programokra. A meghívás „kötelességén” túl tanuljuk meg élvezni a velük töltött időt. Mutassuk be őket másoknak. Cselekedjünk velük úgy, ahogyan azt szeretnénk, ha mások cselekednének velünk, ha idegenek lennénk.

Azon túl, hogy Isten parancsolja ezt, Isten felhasználhatja engedelmességünket arra, hogy megismerkedjünk azokkal az emberekkel, akikkel Isten azt akarja, hogy találkozzunk, és segítsünk nekik. De a nem hivatalos mentorálásodban nem az a feladatod, hogy függőséget alakíts ki veled szemben, hanem ez ideiglenes, hogy gyorsan önállóvá válhassanak. De a barátságod velük megmaradhat.

Amikor egy újonc érkezik a városba, néha szüksége van barátokra, és tanácsra, bölcsességre is szüksége lehet azzal kapcsolatban, hogy hol találja a legjobb ajánlatokat, hogyan kell bizonyos dolgokat csinálni, stb. Meghívhatod őket ünnepi összejövetelekre a házadba, vagy tehetsz más dolgokat is, hogy otthon érezzék magukat.

Amikor egy másik országból érkező személy a munkahelyedre vagy a városodba jön, néha tanácsra szorulhat bizonyos szokásokkal kapcsolatban. Általában a legjobb, ha ezt négyszemközt adod meg, nem pedig nyilvánosan mások előtt. Hasonlóképpen, ha helytelenül írnak vagy ejtenek szavakat, az adott pillanat talán nem a legalkalmasabb arra, hogy kijavítsd őket. Ha viszont azt szeretnék, hogy kijavítsd őket, megteheted négyszemközt.

K: A Zsidók 13:2-ben szereplő vendégszeretet gyakorlásában rejlenek-e veszélyek, és hogyan tudjuk egyensúlyba hozni a veszélyt azzal, hogy betartjuk Isten parancsát?

V: Igen. Például, ha alacsony termetű vagy, és egy börtön közvetlen közelében látsz egy stoppost, akinek fuvarra van szüksége, akkor ne vedd fel. De mi van, ha valóban segítségre szorul? Hívj valaki mást, aki segíthet neki – a rendőrséget.

Másrészt egyszer láttam egy jól öltözött indiai férfit, aki egy high-tech cég előtt sétált, éppen akkor, amikor erős eső készült. Felvettem, és kiderült, hogy egy távközlési mérnök volt, aki ugyanabba a szállodába tartott, ahol én is laktam, egy mérföldnyire. Szörnyű lett volna egy mérföldet gyalogolni erős esőben, jó ruhában és esernyő nélkül.

Volt egy keresztény család New Jersey-ben, akik a Közel-Keletről származtak. Szobát adtak egy rászoruló férfinak. Mindannyian meghaltak, a férfi pedig rejtélyes módon eltűnt. Segítenünk kell a hajléktalanokon, de óvatosnak is kell lennünk, hogy megvédjük az életünket és a családunkat. De soha nem lehetünk biztosak abban, hogy biztonságban vagyunk, amikor vendégszeretetet gyakorlunk. A bibliai időkben sem lehettek biztosak benne, de mégis megparancsolták nekik, hogy legyenek vendégszeretőek.

A keresztényeknek szeretetteljesnek és bizakodónak kell lenniük, de óvatosnak és megkülönböztető képességgel is kell rendelkezniük. Ha néha választani kell a vendégszeretet mellőzése és a biztonság, illetve a vendégszeretet és a nagy kockázat között, nézzük meg, van-e harmadik lehetőség: a vendégszeretet anélkül, hogy túl nagy kockázatot vállalnánk.

K: A Zsidókhoz írt levél 13:3 szerint hogyan mutassunk vendégszeretetet azok iránt, akik éppen kiszabadultak a börtönből, és hogyan emlékezzünk meg róluk?

V: A foglyok iránti vendégszeretet bizonyára nagyon fontos Jézus számára, mert a Máté 25:36, 39, 43–44-ben Jézus azt mondta, hogy a jobb oldalán álló juhok meglátogatták a foglyokat, a bal oldalán álló kecskék pedig nem. Legalább három dolgot tehetünk.

Amíg börtönben vannak, meglátogathatjuk őket, átadhatunk nekik szentírásokat, bibliai tanulmányokat, vagy bármit, amire szükségük van. Leveleket is írhatunk nekik. Tudassuk velük, hogy továbbra is szeretik és értékelik őket, még azokat is, akik hibáztak. Különösen azokat kell meglátogatnunk, akiket korábban ismertünk, hogy tudják: nem feledkeztünk meg róluk.

Amíg távol vannak otthonuktól, segíthetünk felügyelni, kezelni vagy eladni bármit, amit szeretnének, hogy megtegyünk értük.

Miután kijönnek a börtönből, segíthetünk nekik egy rehabilitációs központban, és abban, hogy lakóhelyet, munkát és egy jó, Bibliát hirdető gyülekezetet találjanak, ahová járhatnak.

A Filippi 2:3–4 szerint a helyzetüket ugyanolyan fontosnak kell tekintenünk, mint a sajátunkat. Az 1 Korinthus 12:26 azt mondja, hogy ha a test egy része szenved, az egész test szenved.

K: Miért fontos a Zsidók 13:4 szerint, hogy tisztán tartsuk a házassági ágyat?

V: Az, hogy Isten így mondja, önmagában is elég ok. Ezen felül, ha nem tartod tisztán, azzal megszégyeníted a házastársadat, és ami még fontosabb, magadat is. Mivel elvárod, hogy a házastársad ne csaljon meg, neked sem szabad. Nem szabad magától értetődőnek venned a házastársadat. Hasonlóképpen nem szabad magától értetődőnek venned azt sem, hogy jó tanúságot tegyél, vagy jó példát mutass a gyermekeidnek és másoknak.

Az Expositor’s Bible Commentary 12. kötete 147. oldalán az áll, hogy az első században, akárcsak a mi korunkban, egyesek úgy gondolták, hogy a házasságon kívüli tisztaság ésszerűtlen elvárás. Ez a gondolkodásmód gonosz hazugság volt (és ma is az).

A keresztényeknek bátran kell ezt hirdetniük. A Believer’s Bible Commentary 2208. oldalának beszámolója szerint Latimer, a reformáció idején élő püspök, egy szépen becsomagolt Bibliát ajándékozott VIII. Henrik királynak. A csomagoláson a következő szavak álltak: „Isten meg fogja ítélni a nemi erkölcsteleneket és a házasságtörőket.”

K: A Zsidókhoz írt levél 13:5–6 és az 1 Timóteus 6:10 alapján mit kell tennünk ma, hogy távol tartsuk magunkat a pénzszeretettől?

V: Amellett, hogy ez parancs, saját boldogságunk érdekében is engedelmeskednünk kell neki. Ez mindenki számára szóló parancs, mert sok embert – nem csak a gazdagokat – emészt a vagyon hajszolása. A pénzszeretet elhomályosíthatja Isten iránti szeretetünket és mások iránti szeretetünket is. Ha nem vigyázunk, a kapzsiság, a félelem és a biztonság iránti aggodalom fontosabbnak tűnhet számunkra, mint Isten követése. De Isten a sikerünk mércéje, a védelmezőnk és a biztonságunk. A Filippi 4:11-ben Pál azt mondta, hogy megtanulta, hogyan legyen elégedett pénzzel és anélkül is.

Hasonlóképpen egyesek azt gondolhatják, hogy a pénz megvédheti őket más emberektől. A Zsoltárok 118:6 azonban azt mondja, hogy ne féljünk az emberektől, mert az Úr a segítőm. A kapzsiság megfoszthat minket az örömtől ebben az életben, és a mennyei jutalomtól a következőben.

K: A Zsidókhoz írt levél 13:7 szerint milyen mértékben kell utánoznunk hitbeli vezetőinket?

V: Először is, kik azok a vezetők, másodszor pedig, mit kell utánoznunk.

Először is: ez a szó más görög irodalmi művekben fejedelmekre és hadvezérekre utal. Az angol „hegemony” szó ebből a görög szóból, a hegeomai-ból származik. A keresztény vezetőknek – mind a hivatalosaknak, mind a nem hivatalosaknak –, akik irányítanak minket vagy hatalmat gyakorolnak felettünk, jó példaként kell szolgálniuk.

Másodszor, követnünk kell a példájukat. Az általuk jelenleg mutatott példát kell követnünk, de életmódjuk eredményének utánozása valószínűleg azt jelenti, hogy életük már véget ért. Meg kell próbálnunk megérteni őket, és tanulnunk kell az életükből és tanításaikból. Másrészt mindenkinek vannak bűnei és hiányosságai, és azokat nem szabad utánoznunk.

Harmadszor, megpróbálhatjuk megérteni, mi motiválja őket arra, hogy jól szolgálják Istent, és feltehetjük magunknak a kérdést, hogy nekünk is ugyanaz a motivációnknak kellene-e lennie.

K: A Zsidókhoz írt levél 13:8-ban azt olvassuk, hogy Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz; hogyan tudott tehát önmagát kiüríteni, hogy a földre jöjjön, ahogyan azt a Filippi 2:5–7 tanítja?

V: Jézus két szempontból is ugyanaz volt.

1. Jézus továbbra is önmaga maradt, mielőtt a földre jött, amíg itt volt, és miután elment. Ez a Szentháromságra vonatkozó egy fontos szempontot is szemléltet. A Szentháromság nem valami ideiglenes dolog, amely végül teljes egységbe oldódik fel. Mivel Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (Zsidók 13:8), mindig Szentháromság maradnak.

2. Még azoknak az isteni tulajdonságoknak az esetében is, amelyekről Jézus ideiglenesen és önként lemondott, a Zsidókhoz írt levél 13:8 a tegnapra (a földre jövetel előtt), a ma-ra (mennybemenetele után) és az örökkévalóságra (a jövő teljes örökkévalóságára) utal. Ez nem zárja ki, hogy Jézus rövid időre lemondott bizonyos tulajdonságairól.

K: A Zsidók 13:9-ben mi a vonzereje az idegen tanításoknak?

V: A „sok” kifejezés itt, a poikilais, sokszínűt jelent, mint például egy foltból összeállított ruhadarab. Ez nem a judaizmusra utal, hanem inkább új és titokzatos vallásokra, legyenek azok misztikus vallások vagy prófétai értelemben a számos gnosztikus csoportra. Utalhat továbbá a judaizmussal való furcsa kompromisszumra is, amelyet az ebioniták követtek. Manapság az embereket vonzhatja a kereszténység és valami más keveréke, vagy olyan dolgok, amelyek legalább részben kereszténynek vallják magukat, de valójában egyáltalán nem keresztények.

Akkoriban és ma is az emberek értelmetlen kíváncsiságot érezhetnek minden iránt, ami más. Ha valaki úgy véli, hogy valami ostobaság, akkor érdemes lehet megismerni bizonyos dolgokat annak érdekében, hogy cáfolhassa a tévedéseiket, Krisztushoz vezesse őket, és megvédje a nyájat és másokat a tanításaiktól. De ezen túlmenően nincs szükség a tudásra.

K: A Zsidókhoz írt levél 13:12-ben hogyan válaszolna arra a kritikára, hogy a kereszténység véres vallás?

V: Bűnös vagyok a vádban; ez a kereszténység egyik alapvető tanítása. Lehet, hogy egyeseknek ez nem tetszik, de Isten nem kért rólunk véleményt. Isten tanítása az Ószövetségi szentírásokban az állati véráldozatokat hangsúlyozza. Isten tanítása az Újszövetségi szentírásokban azt hangsúlyozza, hogy Jézus a kereszten ontotta vérét, hogy meghaljon bűneinkért, és feltámadjon. Tehát a vér nélküli kereszténység egyáltalán nem igazi kereszténység. Az 1 Korinthus 15:1–6 azt is mondja, hogy ha nem hiszed, hogy Krisztus meghalt bűneinkért és feltámadt a halálból, akkor a hited hiábavaló.

K: A Zsidók 13:15 szerint hogyan ajánlhatunk fel ma folyamatosan dicsőítő áldozatot Istennek?

V: Sokféleképpen felajánlhatjuk életünket Istennek áldozatként, de ez kifejezetten a dicsőítés áldozatára utal. Életünknek egy nagy „Dicsőség Istennek!”-nek kell lennie. Amit az emberek a szánkról hallanak, az ne keserűség, átkozódás, panaszkodás vagy káromkodás legyen, hanem Isten dicsőítése. Nem csak az a fontos, amit teszel, hanem az is, hogy milyen hozzáállással teszed, és az emberek a szavaidból fogják meghallani a hozzáállásodat. Dicsérhetjük Istent a hozzá és másokhoz intézett szavainkkal, de dicsérhetjük Istent azokkal a rossz dolgokkal is, amelyek kimondásától tartózkodunk. Igen, dicsérhetjük Istent azokkal a szavakkal, amelyek a szánkon hagyják magukat az istentisztelet alatt, de dicsérhetjük Istent azokkal a szavakkal is, amelyek a szánkon hagyják magukat, amikor dugóba kerülünk.

Hóseás 14:1–3 így szól: „Ó, Izráel, térj vissza az Úrhoz, a te Istenedhez, mert vétked miatt megbotlottál! Vidd magaddal a szavaidat, és térj vissza az Úrhoz! Mondd neki: Vedd el minden vétket! Fogadj be minket kegyesen, mert ajkaink áldozatát fogjuk felajánlani.”

K: A Zsidókhoz írt levél 13:17-ben és az 1. Péter-levél 5:2–4-ben hogyan kell engedelmeskednünk vezetőinknek?

V: Annyiban engedelmeskedünk nekik, amennyiben a Szentírásban leírtakat parancsolják, vagy legalábbis nem ellentétesek a Szentírással. Természetesen a legfőbb tekintélyünk maga Isten, de Őről abból tanulhatunk, amit kinyilatkoztatott. Ő hibátlanul adta át az Igéjét. Más hívők is mondhatnak igazságot, de tévedést is mondhatnak. Ezért a Szentírás a fő tekintélyünk.

Azonban Isten kinyilatkoztatott Szentírása, amelyből hatalmunk származik, azt mondja, hogy a presbitereknek hatalmuk van a gyülekezet felett. Így tehát a jámbor vezetők számára is megalapozza a hatalmat. Csak annyiban kell engedelmeskednünk vezetőinknek, amennyiben Krisztust követik. Valaki egyszer azt mondta, hogy bolond vagy, ha nem imádkozol azokért a vezetőkért, akiknek engedelmeskedned kell.

Nemes dolog, ha valaki arra vágyik, hogy a gyülekezet felügyelője legyen (1 Timóteus 3:1). A gyülekezeti vezetőnek jó hírneve kell, hogy legyen (1 Timóteus 3:2,8). Tiszteletre méltónak kell lennie, és nekünk is tisztelnünk kell őket (1 Thesszaloniki 5:12-13; 1 Timóteus 5:17). Ne fogadj el vádat egy presbiter ellen, hacsak nincs két vagy három tanú (1 Timóteus 5:19); de ha a vád igaznak bizonyul, akkor nyilvánosan fedd meg (és zárd ki) a presbitert (1 Timóteus 5:20).

K: Mivel a Zsidók 13:17 azt mondja, hogy vezetőink hatalommal bírnak felettünk, mi a helyzet a „sola scriptura” elvével?

V: A „Sola scriptura” azt jelenti, hogy kizárólag a Szentírás a mi tekintélyünk. A Szentírás azt tanítja nekünk, hogy Isten és az Ő szava a legfőbb tekintélyünk. De Isten Szentírása azt is mondja, hogy istenfélő vezetőink is kisebb tekintélyt képviselnek. Egyszer e-mailes levelezést folytattam egy afrikai keresztény testvérrel, aki a Biblián kívül semmilyen vallási könyvet vagy traktátust nem volt hajlandó elolvasni. Bár ez megóvta őt attól, hogy számos hamis tanítás megtéveszthesse, ezzel elzárta magát az Úrban élő testvérei által írt sok bölcs gondolat elől. Ezek segíthették volna őt a növekedésben, valamint a hit védelmében is. Tehát bizonyos értelemben a keresztényeknek nem a „sola scriptura” elvet kellene követniük, ahogyan ez a testvér tette, hanem inkább a „primo scriptura” elvet: Isten Igéje a legfőbb tekintélyünk, mert ezek Isten szavai.

De mi a helyzet azokkal a vezetőkkel, akik nem istenfélők? A 2. Timóteus 3:1–5 szerint semmi közünk nem lehet a szentségtelen emberekhez, legyenek azok vezetők vagy sem. Amikor egyesek a „sola scriptura” (csak a Szentírás) elvet hangoztatják, valójában talán a „primo scriptura”-t értik alatta, de ez némileg leegyszerűsítés. Íme egy teljesebb kép.

Végső tekintélyünk Isten és kizárólag Isten. De sokan állíthatják, hogy Isten sok mindent mondott nekik. Honnan tudhatjuk biztosan, mit mondott Isten? Csak az Ő által kijelölt emberek szavai alapján tudhatjuk meg. Az Efézusbeliekhez írt levél 2:20 szerint az egyház az apostolok és próféták alapjára épül, Krisztus Jézus maga pedig a sarokkő. Tehát Isten alatt az Ószövetségi prófétákhoz és az Újszövetségi apostolokhoz kell fordulnunk. Így tehát az egyház első 20–40 évében valóban az Ószövetség és az apostolok jelentették a tekintélyt. De mivel az ószövetségi próféták kora véget ért, és az újszövetségi apostolok ideje is lejárt, az általuk hátrahagyott írásokból tudhatjuk meg a dolgokat. Ezért a sola scriptura.

Sokan, például a pápák, az apostolokkal egyenrangú tekintélyt követeltek maguknak, de mivel szavaik ellentmondtak a Szentírásnak, és egymásnak is ellentmondtak, sokan közülük csalók voltak.

Ha valaki vitatná, hogy sokan Isten csaló szószólói voltak, kérje meg, hogy indokolja meg a következőket:

Zephyrinus (199–217) sabellianus volt és támogatta a sabellianusokat, Hippolytus szerint

I. Callistus (218–222) szabellianus volt, támogatta a szabellianusokat, és eltorzította az igazságot – Caius és Hippolytus szerint

VI. István (896–897) – holttest-zsinat. Levágta Formosus pápa holttestének ujjait. Később meggyilkolták.

III. Ince megteremtette a feltételeket a jövőbeli Pápai Államok kialakulásához. Elítélte az angol Magna Cartát.

III. Sergius (904–911) – Marozia volt a szeretője. Állítólag ő volt XI. János pápa apja

IX. Benedek (1032–1044, 1045, 1047–1048) erkölcstelen életet élt. Eladta a pápai trónt, majd lemondott.

V. Celesztin (1294–1294 vagy 1296–1296) Hivatalos cselekedeteinek szinte mindegyikét érvénytelenítette utódja, a könyörtelen VIII. Bonifác. Celesztint lemondása után meggyilkolták. Bonifác keresztes hadjáratot rendelt el a Colonna-család ellen.

VIII. Bonifác (1294–1303) számos háborúba keveredett. Ő írta az Unam Sanctam című pápai bullát. Röviddel bebörtönzése után „csalódásból” halt meg.

(Szerencsére) XI. Benedek (1303–1304) hatályon kívül helyezte VIII. Bonifác 1302-es „Unam Sanctam” pápai bulláját.

VI. Orbán (1378–1389) azt mondta, nem hallott elég sikoltozást, amikor néhány embert kínoztak

IV. Sixtus (1471–1484) Nepotizmus: három unokaöccsét, egy unokaunokaöccsét és egy másik rokonát nevezte ki bíborossá. Az Exigit Sincerae Devotionis Affectus pápai bullával kiterjesztette a spanyol inkvizíciót Kasztíliára. Egy unokaöccse érdekében a velenceieket Ferrara városának megtámadására utasította. Pénzért eladta a tisztségeket és a kiváltságokat. Támogatta a szeplőtelen fogantatás tanát. Megerősítette V. Miklós bulláit, amelyek felhatalmazták a portugálokat a nem keresztények rabszolgasorba vetésére.

VIII. Ince (1484–1492) Torquemadát nevezte ki inkvizítornak. A Summis desiderantes affectibus pápai bullában (1484) jóváhagyta a boszorkányok máglyára küldését.

VI. Sándor (1492–1503) Nepotizmus. 25 000 dukátot szerzett azzal, hogy engedélyezte a magyar királynak, hogy elváljon feleségétől. Megengedte VIII. Károly francia királynak, hogy feleségül vegyen valakit, aki már máshoz volt eljegyezve, mert Franciaország hasznosabb volt a pápaság számára.

K: A Zsidókhoz írt levél 13:20–21 szerint hogyan ruház fel minket Isten mindenféle jósággal, hogy az Ő akaratát cselekedjük?

V: Amint Istent szolgáljuk, Ő folyamatosan felkészít minket arra, hogy jobban és hatékonyabban szolgálhassuk Őt. Isten arra is felkészít minket, hogy másokkal együttműködjünk. Természetesen, ha valaki egyáltalán nem törekszik Isten szolgálatára, akkor nincs szükség további ajándékokra ahhoz, hogy jobban szolgálhassa Őt.

Van itt egy második szempont is. A görög „katartizo” szó itt azt is jelentheti, hogy megjavítja, ami eltört – az Expositor’s Bible Commentary 12. kötete, 155. oldala szerint. Nemcsak arra van szükségünk, hogy Isten megadja nekünk az ajándékokat és képességeket az Ő szolgálatához, hanem arra is, hogy eltávolítsa az akadályokat, korlátokat és botlásköveket is. Amint Istent szolgáljuk, Isten „megjavíthat” minket is, hogy jobban szolgálhassuk Őt.

Isten megadja nekünk, amire szükségünk van. Úgy tűnik azonban, hogy Isten NEM mindig ad meg minden egyes hívőnek mindent, amire annak szüksége van. Inkább különböző dolgokat ad különböző embereknek, és az a bőség, amellyel az egyik hívő rendelkezik, arra szolgál, hogy odaadja azt a másiknak, akinek nincs belőle; így csak azáltal, hogy segítünk egymásnak, kapjuk meg mindannyian mindazt, amire szükségünk van, amint azt a 2 Korinthus 8:13–15 tanítja.

K: A Zsidók 13:23-ban milyen különleges dolgot árul el ez nekünk Timóteusról?

V: Bár a „szabadon bocsátott” kifejezés utazás megkezdését is jelenthet, mint az ApCsel 13:3-ban és 28:25-ben, itt a The Expositor’s Bible Commentary 12. kötete 157. oldala szerint valószínűleg a börtönből való szabadon bocsátást jelenti. Az Evangelical Commentary on the Bible 1149. oldala szintén azt mondja, hogy ez Timóteus bebörtönzésére utal.

K: A Zsidókhoz írt levél 13:24-ben milyen módokon üdvözölhetjük ma különösen a szenteket?

V: Az egyházban, a munkahelyen és az életben vegyük észre a többi hívőt, és adjunk nekik olyan érzést, hogy szívesen látjuk őket, és barátaik között érzik magukat. Mutassuk meg, hogy őszintén törődünk velük. Bánjunk velük igazságosan, mutassuk meg, hogy szeretjük őket, és szívesen vagyunk a társaságukban. Végül is, ha örökké együtt leszünk ezekkel az emberekkel a mennyben, akkor miért ne ismernénk meg őket már most egy kicsit jobban?

K: A Zsidókhoz írt levél alapján honnan tudjuk, hogy az, amivel ma rendelkezünk, megbízhatóan őrzi-e az eredetileg leírtakat?

V: Általánosságban elmondható, hogy Kr. u. 325 előtt a bibliai kéziratok és a korai keresztény írók a Zsidókhoz írt levél 94%-át idézik. Ez a 303 versből mindössze 18,3 verset jelent. További információkért lásd. Ha részletesebben megvizsgáljuk a kérdést, három egymást kiegészítő válasz adódik.

1. Isten megígérte, hogy megőrzi az Ő szavát Ézsaiás 55:10–11-ben; Ézsaiás 59:21-ben; Ézsaiás 40:6–8-ban; 1 Péter 1:24–25-ben; és Máté 24:35-ben.

2. Az őskeresztény egyház bizonyítéka. Ez a 13 író a Zsidókhoz írt levél 40,5%-át idézte, a törtrészes verseket is törtrészként számolva. Ez a 303 versből összesen 122,8-at jelent. Az összes részletet lásd a oldalon. Az alábbiakban felsoroljuk azokat a nicai zsinat előtti írókat, akik hivatkoztak a Zsidókhoz írt levél versaira, majd az őket követő későbbi írókat.

Római Kelemen (Kr. u. 96–98) hivatkozik a Zsidókhoz írt levél 14 versére, bár nem említi, hogy azok ebből a könyvből származnának: Zsidókhoz írt levél 1:3–5,7; 3:2,5; 6:18b; 10:37; 11:5,17,31,37; 12:6; 13:17. Az Ante-Nicene Fathers 1. kötetének indexe szintén említi a Zsidókhoz írt levél 12:1-et, de csak egy közös kifejezés található benne.

A Barnabás-levél (kb. 70–130) 6. fejezetének 141. oldalán a Zsidókhoz írt levél2:12 versét idézi (lásd még a Zsoltárok22:23 versét is).

A Hermas pásztora (kb. 115–155) 1. könyv, 4. látomás, 10. fejezet, 16. oldal a Zsidókhoz írt levél 13:17 negyedét idézi.

Melito of Sardis (Kr. u. 170–180) idéz a Zsidókhoz írt levélből. Beszéd az Úr szenvedéséről, 9. fejezet, 760–761. oldal

Irenaeus (Kr. u. 182–188) 6 helyen hivatkozik a Zsidókhoz írt levél 8 versére

Irenaeus (182–188) a Zsidókhoz írt levél 13:15b versét Pál műveként idézi. Irenaeus 37. töredék, 575. o.

Alexandriai Kelemen (193–217/220) a Zsidókhoz írt levélről úgy említ, mintha Pál írta volna.

Tertullianus a Zsidókhoz írt levél 7:1–3-ból idéz, amikor Krisztusról és Melkizedekről értekezik a Minden eretnekség ellen című művében, 8. fejezet, 654. o.

Tertullianus (Kr. u. 198–220) a „A szerénységről” című művének 20. fejezetében (97. o.) úgy vélte, hogy a Zsidókhoz írt levél szerzője Barnabás.

Hippolytus a Zsidókhoz írt levélből idéz május 23-án: „7:21 ” („Az Úr megesküdött, és nem fogja meggondolni magát”) (23 görög szóból 5). Műve: Minden eretnekség cáfolata, 5. könyv, 19. fejezet, 69. oldal. Ugyanez szerepel a Minden eretnekség cáfolata című mű 5. könyvének 22. fejezetében, 73. oldalon.

Origenész (225–254) a Zsidókhoz írt levél 6:7–8-at idézi a „De Principiis” című mű 3. könyvének 1.10. fejezetében (görögül), 310. oldalon

Origenész (Kr. u. 225–254) a Zsidókhoz írt levél 1:1,2-t idézi így: „Pál a Zsidókhoz írt levélben mondja”. Origenész János-kommentárja, 2. könyv, 6. fejezet, 328. oldal

A Novatianus elleni értekezés (254–256) a Zsidókhoz írt levélből idéz, mint Szentírásból.

Karthágói Ciprián a 7. levél 5. szakaszában utal a Zsidókhoz írt levél 12:6-ra: „Mert az Úr megfenyíti azt, akit szeret” (286. o.)

Adamantius (kb. 300) a Zsidókhoz írt levél 10:1 egy részét az apostol szavaiként idézi a „Párbeszéd az igaz hitről” című művének ötödik részében, 5. fejezet, 153. oldal

Methodius (Kr. u. 270–311/312) utal a Zsidókhoz írt levél 11:10-re. A tíz szűz lakomája című mű 5. beszéd, 7. fejezet, 328. o.

Athanasius (318) a Zsidókhoz írt levél 11:3-at Pál szavaiként idézi. „Az Ige megtestesülése”, 3. fejezet, 37. oldal

Atanáz (318) az Ige megtestesülése című mű 10. fejezetének 41. oldalán idézi a Zsidókhoz írt levél 2:9-et

Lactantius (kb. 303–320/325) utal a Zsidókhoz írt levél 8:13-ra, miszerint a Mózes által átadott Ószövetség nem volt tökéletes. Az isteni intézmények, 4. könyv, 20. fejezet, 123. oldal

Alexandriai Sándor (313–326) az apostol szavaiként idézi a Zsidókhoz írt levél 13:8 teljes szövegét. „Levelek az ariánus eretnekségről”, 2. levél, 3. fejezet, 298. oldal.

Nikaia után

Eusebiusz Egyháztörténete (323–326) 3. könyv, 3. fejezet, 134. oldal (közvetett utalás). Azt mondja: „Pál tizennégy levele jól ismert és vitathatatlan.” Ezt követően megemlíti, hogy egyesek vitatják, vajon Pál írta-e a Zsidókhoz írt levelet vagy sem. A 3. könyv 25. fejezetének 155. oldalán azt is kijelenti, hogy Pál levelei szentírásnak minősülnek. A niceai és poszt-niceai atyák, második sorozat, 1. kötet, 155. oldal.

Asterius, a szofista (341 után)

A szíriai Aphrahat (337–345) idézi a II. Mózes 3:6-ot. Válogatott bizonyítások, 22.2. bizonyítás, 401. oldal

Acacius Caesareai (kb. 366)

Hilarius, a poitiers-i (355–367/368)

Athanasius (367) felsorolja az Újszövetség könyveit a 39. ünnepi levélben, 552. o.

A Synopsis Scripturae Sacrae (Kr. u. 350–370 vagy az 5. század) az Újszövetség részeként említi a Zsidókhoz írt levelet. Idézi a Zsidókhoz írt levél 1:1–2a versét.

Efraim, a szíriai (373)

Kappadókiai Bazil (357–378) idéz a Zsidókhoz írt levélből

Faustinus (380)

A Laodiceai zsinat (Frígiában) (343–381) 60. kánonja (159. o.) felsorolja az Ószövetség és az Újszövetség könyveit. Az 59. kánon (158. o.) kimondja, hogy a templomban csak az Ószövetség és az Újszövetség kánonikus könyveit szabad felolvasni.

Ambrosiaster (kb. 384)

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386) a 76. oldalon idézi a Zsidókhoz írt levelet

Ambrus, a milánói püspök (370–390)

Laodiceai Apollinaris (kb. 390)

Nazianziusi Gergely (330–391)

Elvirai Gergely (392 után)

Amphilochius (394 előtt) Iambi ad Seleucum

Nüsszai Gergely (kb. 356–397) az Eunomius ellen című művének 6. könyvében, 2. fejezetében, 184. oldalon Pál műveként említi a „Zsidókhoz írt levelet”

Didymus, a vak (398) a Zsidókhoz írt levél 11:10-et Pál műveként idézi. Kommentár Zakariás 12-hez, 292–293. o.

A szardíniai Cagliari-i szakadár Lucifer (361–kb. 399) hivatkozik a Zsidókhoz írt levél 3:6-ra.

Szíriai Lépcsők könyve (Liber Graduum) (350–400)

Szíriai Szent Katalin-katalógus (kb. 400)

Salamiszi Epiphanius (360–403) említi a Filemonhoz írt levelet, a Zsidókhoz írt levelet, a két Timóteushoz írt levelet, a Tituszhoz írt levelet, a Rómaiakhoz írt levelet, a Galatákhoz írt levelet, a Filippiakhoz írt levelet és az Efézusbeliekhez írt levelet. A Panarion 3. szakasza az 1. és 5. scholionból, 334. o.

Rufinus (374–406)

János Aranyszájú (392–407) 33 prédikációt írt a Zsidókhoz írt levélről.

János Aranyszájú (406) kommentárokat írt a János-evangéliumhoz, a Rómaiakhoz, az 1. Korinthusbeliekhez, a 2. Korinthusbeliekhez, a Galatákhoz, az Efézusbeliekhez, a Kolosszusbeliekhez, a Filippibeliekhez, az 1. Thesszalonikaiakhoz, a 2. Thesszalonikaiakhoz, az 1. Timóteushoz, a 2. Timóteushoz, a Tituszhoz, a Filemonhoz és a Zsidókhoz.

Severian (408 után)

Jeromos (373–420) az Újszövetség könyveit tárgyalja. Kifejezetten megemlíti mind a négy evangéliumot, Pál leveleit a hét gyülekezethez, a Zsidókhoz írt levelet, valamint Pál leveleit Timóteushoz, Tituszhoz és Filemonhoz. Jeromos ezután az Apostolok cselekedeteit tárgyalja. Majd Jakab, Péter, János és Júdás hét levelét elemzi. Végül János Jelenéseit tárgyalja. 53. levél, 9. fejezet, 101–102. o.

Johannes Cassianus (419–430) a Zsidókhoz írt levél 13:8-ra hivatkozik a „Az apostol hét könyve” című mű 5.6. fejezetében, 584. oldalon, a Zsidókhoz írt levél 12:22–23-ra pedig a „Mózes apát első beszélgetése” című mű 14. fejezetében, 302. oldalon.

Hippo-i Ágoston (388–430)

Nilus (kb. 430)

Polychronius (kb. 430)

Marcus Eremita-i (430 után)

Efézusi zsinat a nestoriánusok ellen (200 püspök) (431. június–szeptember)

Theodoretus of Cyrus (püspök és történetíró) (423–458)

Alexandriai Cyril (444)

Hesychius Jeruzsálemből (Kr. u. 450 előtt) hivatkozik a Zsidókhoz írt levél 3:6-ra

Varimadum (445/480)

Proklosz (412–485)

Makariosz/Szimeon (4. vagy 5. század)

Ezek ma is megvannak.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a Muratorianus-kánon (170–210) nem tartalmazta a Jakab-levelet, a Zsidókhoz írt levelet, az 1. és 2. Péter-levelet, valamint a János harmadik levelét.

3. Az eretnekek és más írók tanúsága.

A eretnek Priscillianus (385) hivatkozik a Zsidókhoz írt levél 3:6-ra

A eretnek Pelagius (Kr. u. 416–418)

Nestorius Herakleides-bazárja (451/452) hivatkozik a Zsidókhoz írt levél 3:2-re

A pelagiánus eretnek, Mopsuesztiai Teodor (392–423/429) utal a Zsidókhoz írt levél 7:11-re, mint az áldott Pál művére. Hóseás-kommentár 24. fejezet, 56. o., valamint a Zsidókhoz írt levél 9:13-ra, mint Pál művére, a Jónás-kommentár előszavában, 187. o.

4. A Zsidókhoz című levél legkorábbi kéziratai kis eltéréseket mutatnak, de teológiailag jelentős hibák nincsenek bennük. A Zsidókhoz című levél öt kézirata, amelyek az I. Nikaiai Zsinatig (325) nyúlnak vissza, a levél 93,4%-át idézi. Ez a 303 versből mindössze 20 verset jelent. Az összes részletet lásd a oldalon.

12. oldal (Kr. u. 285–300) Zsidókhoz írt levél 1:1

A 3. század vége – 1968 – Az Újszövetség szövege.

A 3. század vége – 1998 – Aland et al. negyedik, átdolgozott kiadás

A p13 (= Oxyrhynchus 657-es papirusz) a Zsidókhoz írt levél 2:14–5:5; 10:8–22; 10:29–11:13 szakaszait tartalmazza; 11:28b–12:17 (kb. 225–250) Ennek egy részéről fénykép található a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű 74. oldalán. A 75. oldalon az áll, hogy a 88 eltérési egység közül a p13 és a p46 között 71 egyezés és csupán 17 eltérés van.

4. század – 1902–1903 – Grenfell és Hunt a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű 73. oldala szerint. A 17. oldalon az áll, hogy Grenfell és Hunt haboztak bármely Újszövetségi kéziratot a 3. századnál korábbi időre datálni, annak ellenére, hogy megemlítették, hogy a kézírás az 1. század végéről vagy a 2. századból származik.

3./4. század, talán a 4. század első fele – 1968 – A The Text of the New Testament című műben szintén szerepel a 11:14–28a, de a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű 74. oldalán az áll, hogy ez egy oszlop elvesztése miatt hiányzik.

3./4. század – 1975 – Aland et al., harmadik kiadás

3./4. század – 1998 – Aland és társai, negyedik, átdolgozott kiadás

Kr. u. 200–250 – egyéb

(Kr. u. 225–250) – 1999 – A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövege, 73. o. Comfort és Barrett a 73. oldalon azt írják, hogy az Oxyrhynchus 852-es papiruszhoz (Kr. u. 175–225) nagyon hasonló kézírás alapján számos hasonlóságot találtak az Oxyrhynchus 2635-ös papiruszhoz (kb. Kr. u. 200). A keltezés azonban nem lehet korábbi, mint Kr. u. 225, mivel a Papyrus 657 (Livius Római történelem című művének Epitome című részének része) hátoldalára írták, és ez a 3. századra datálható.

17. o. Zsid 9:12–19 (a 3. század vége)

4. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

46. oldal: Chester Beatty II, kb. 200-ból. A Zsidókhoz írt levél 303 verséből 300 (99%) található meg benne. Pontosabban a Zsidókhoz írt levél 1:1–9:16; 9:18–10:20; 10:22–30; 10:32–13:25, valamint Pál leveleinek egyéb részei. A „The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts” című mű 192. oldalán található a p46 egy részének fényképe. A 197–198. oldalon azt is olvashatjuk, hogy a minőség és a versjelölések alapján ez egy hivatásos írnok munkája.

Kr. u. 200 körül – 1968 – Az Újszövetség szövege.

Kb. 200 – 1975 – Aland és társai, harmadik kiadás

Kb. 200 – 1998 – Aland és társai negyedik, átdolgozott kiadása

114. oldal (= Oxyrhynchus 4498 papirusz) Zsidók 1:7–12 (3. század)

Az I. nikaiai zsinat után (325)

89. o. Zsidók 6:7–9, 15–17 (4. század)

Jeruzsálemi Cirill, 386. év. Aranyszájú János, 407. év.

A Vaticanus (325–350) az Evangéliumi párhuzamok szerint a Zsidókhoz írt levél teljes szövegét tartalmazza, kivéve a Zsidókhoz írt levél 9:14–13:25-öt.

A Sinaiticus [Si] (340–350) és az Alexandrinus [A] (kb. 450) a Zsidókhoz írt levél teljes szövegét tartalmazza.

Bohairi kopt [Boh] 3./4. század

Fajjumi kopt [Fay] 3./4. század

Sahidikus kopt [Sah] 3./4. század

Peshitta szír [Syr P] 375–400

Ephraemi Rescriptus [C] 5. század

Örmény [Arm] az 5. századtól

grúz [Geo] az 5. századtól

Bezae Cantabrigiensis [D] 5. vagy 6. század

Washington, 5. század

Etióp [Eth] kb. 500-tól

116. o. (=papyrus Vindobonensis G 42417 (Bécs)) Zsidókhoz írt levél 2:9–11; 3:3–6 (6. század)

Wolfenbüttel, 6. század

79. o. Zsidók 10:10-12,28-30 (7. század)

A Zsidókhoz írt levél korai kéziratairól bővebben lásd:.