< Bibliai kérdés a Rómaiakhoz írt levélből

K: Miért írta Pál a Rómaiakhoz című levelet?

V: Pál általában már találkozott (vagy alapította) azokkal a gyülekezetekkel, amelyeknek írt, de a Rómaiakhoz írt levél kivételt képez. Pál kétségtelenül ismert néhány embert, de soha nem járt Rómában. Végül is Pál azért írta a Rómaiakhoz írt levelet, mert Isten azt akarta tőle. Pál azonban nem csupán az általa alapított gyülekezetek apostola volt, hanem Krisztus apostola minden hívő számára. A Rómaiakhoz írt levelet általában a leglogikusabb és legjobban felépített könyvnek tartják, amelyet egy jól szervezett szerző írt, aki általában logikusan fogalmazott.

Pál még a látogatása előtt akart nekik írni, és részletesen kifejteni, mi is az evangélium, miért van rá szükségünk, és hogyan működik. Emellett a zsidók és a pogányok kontextusában is el akarta magyarázni az üdvösséget.

K: Mi a Római levél vázlata?

V: Íme egy vázlat.

Róm 1:1–17 Pál sürgős üzenete

Róma1:18-3:20 : Elítélésünk

- Róma1:18 : Isten haragja a súlyos, egyre súlyosbodó, halálos bűn ellen

- Róma 2–3:20 A zsidók és a pogányok egyaránt mentség nélküliek, felelősek bűneikért

Róm3:21 –5: Igazságunk

- Róm 3:21-31 Krisztus igazított meg minket, nem a cselekedeteink

- Róma 4 Ábrahám: hit által igazult

- Róm 5: Krisztus halála adta meg igazságunkat

Róm 6–8: Megszentelődésünk

- Róm 6: A bűn számára halottnak nyilvánítottak minket

- Róm 7: A megszentelődésért folytatott folyamatos küzdelmünk

- Róm 8 A Szentlélek: erő a szent élethez

Róm 9–11: Isten szuverén választása Izráel és mi iránt

- Róm 9: Isten múltbeli választása Izráelről

- Róm 10: Isten mai választása

- Róm 11 Isten jövőbeli választása Izráel számára beteljesedik

Róm 12–16: Megváltásunk megélése

- Róm 12: Istennek és másoknak szentelt élet

- Róm 13 Engedelmes élet

- Róm 14 Fogadjátok be a hitben gyengéket

- - Anélkül, hogy ítélkeznénk felettük vagy megbotránkoztatnánk őket, hanem úgy, ahogy Krisztus tenné

- Róm 15:14–16:27 Pál jövőbeli tervei és mások iránti hálája

K: A Római levélben mi a különbség a levél és az epistola között?

V: A levél (epistola, a görög epistole szóból) olyan írás, amelyet nyilvánosan olvasni és terjeszteni szántak.

K: A Római levélben mikor halt meg Pál?

V: Általánosan elfogadott, hogy Pál Nero uralkodása alatt halt meg, ami az i. sz. 67-es üldözés idejére esne. Így minden írását Jézus halála után körülbelül 34 éven belül írta.

Pál pontos életkorát nem ismerjük, de az ApCsel 7:58 szerint a tarsusi Saul fiatal férfi volt, a Filemon 9 szerint pedig Pál már idős ember volt.

K: A Róma 1:4-ben, mivel Jézust Isten Fiának nyilvánították, vajon korábban is Isten Fia volt-e?

V: Igen. Valaki már azelőtt is lehet valami, hogy ezt a világ előtt hivatalosan kihirdetnék. Jézus két különböző értelemben Isten Fia.

Az idő kezdete előtt Jézust az Atya nemzette (nem teremtette). Soha nem volt olyan idő, amikor Jézus ne lett volna Isten Fia.

A földön Jézust a szűz Mária nemi úton fogant. A Mária által nem biztosított genetikai anyagot (a Y-kromoszómát stb.) Isten Atya csodálatos módon teremtette meg.

Tehát bár Jézus mindig is Isten Fia volt, Isten megvárta, amíg Jézus megszületett a földön, hogy ezt kihirdesse az emberiségnek.

Tehát Jézus egyenlő-e Isten Atyával, vagy alárendeltje Isten Atyának? Először tegyünk egy kitérőt, és válaszoljunk egy egyszerűbb kérdésre; majd ezt a választ felhasználva térjünk vissza ehhez a kérdéshez. A földön a kisfiad egyenlő-e veled, vagy alárendeltje neked? Ha azt mondod, hogy nem egyenlő veled, az két okból is helytelen válasz. Ha valami természeti katasztrófa történne, és csak egyikőtök maradhatna életben, akkor úgy döntenél, hogy magadat mented meg, mert a fiad nem olyan fontos, mint (szerinted) te magad? Ha a fiad kevesebb, mint te, akkor ugyanazon logika szerint az apád is nagyobb, mint te? Az ő apja nagyobb volt nála? És az ő apja? Akkor az ük-ükapád szuperhős volt? Nem, a fiad semmiképpen sem kevesebb, mint te, és nem is egyenlőtlen veled. De vajon a fiad engedelmeskedik-e neked (legalábbis remélhetőleg legtöbbször)? Vagy te engedelmeskedsz és aláveted magad a fiadnak? Biztos vagyok benne, hogy az első az igaz, és nem a második. Neked és a fiadnak különböző szerepeitek vannak, legalábbis addig, amíg ő felnő és gyermekei lesznek. Hasonlóképpen, az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyenlőek természetükben, dicsőségükben és tiszteletükben. De szerepükben és rangjukban különböznek egymástól. A földön Jézus alávetette magát (Zsidók 5:7) és megtanulta az engedelmességet (Zsidók 5:8). De még most is az Atyát Jézus Krisztus Istenének nevezhetjük az Efézusbeliekhez írt levél 1:3-ban. (Sajnos egyes keresztények, például Hippói Szent Ágoston és Milánói Szent Ambrus, ezzel az utolsó ponttal nem értenének egyet.)

K: A Róma 1:7-ben és az 1 Korinthus 1:3-ban, mivel a görög „kai” szó jelenthet „még” és „és” is, ez azt jelenti-e, hogy Jézus az Atyaisten, ahogyan azt a sabellianusok, a modalisták és egyes (de nem minden) egységpünkösdi tanítók hirdetik?

V: Nem. Nézzük meg ezt objektíven.

1. Mindenki egyetért abban, hogy a „és” a görög „kai” szó elsődleges jelentése, de néha „még” jelentést is hordoz.

2. Nem lehet sem az egység-tant, sem a Szentháromság-tant, sem bármely más tanítást bizonyítani egy olyan szó alapján, amelyet mindkét módon le lehet fordítani.

3. A Rómaiakhoz írt levél ezen fejezetében, a Róma 1:9-ben Jézust megkülönböztetik Isten Atyától. Jézus nem árva, és nem is Atyátlan Fiú.

4. Jézust a Szentírás számos helyén megkülönböztetik az Atyától, többek között az Efézusbeliekhez írt levél 1:3,17; a Máté evangéliuma 3:16–17; 12:18; a Márk evangéliuma 10:38–40; a Lukács evangéliuma 3:21–22; a János evangéliuma 1:1,33; 6:38; 14:16,26,28,31; 5:26; 6:28; 7:5; ApCsel 5:31–32; 1Kor 11:3; 15:25–28; Zsid 1:9; 5:7–8. Jézus megkeresztelésekor nem hasbeszélő mutatványt hajtott végre.

Úgy tűnik, a szabellianizmusnak nem volt széles körű követőtábora, kivéve egy rövid időszakot Rómában. Íme néhány példa arra, hogy a nicai zsinat előtti keresztények azt tanították, hogy az Atya és a Fiú különállóak, de nem azt, hogy elválasztottak egymástól.

Athenagoras (177) szerint az Atya, a Fiú és a Szentlélek megkülönböztethetők az egységben. A keresztények védelmében, 12. fejezet, 134. oldal

Athenagoras (177) így fogalmaz: „A Szentlélek is, aki a prófétákban cselekszik, Isten kiáradása, aki belőle árad, és visszatér hozzá, akárcsak a nap sugara. Ki ne csodálkozna tehát azon, ha azokat az embereket, akik Isten Atyáról, Isten Fiáról és a Szentlélekről beszélnek, és akik egyaránt hirdetik azok egyesülésben megnyilvánuló hatalmát és sorrendben megnyilvánuló megkülönböztethetőségét, ateistáknak nevezik? Tanításunk az isteni természetre vonatkozóan sem korlátozódik ezekre a pontokra; hanem elismerjük az angyalok és szolgák sokaságát is…” A keresztények védelmében, 10. fejezet, 133. oldal

Theophilus (168–181/188) (részlet) „Isten tehát, akinek saját Igéje a mélyén lakozott, megszülte Őt, és minden teremtmény előtt kiárasztotta Őt saját bölcsességével együtt. Ez az Ige volt a segítője az általa teremtett dolgokban, és általa teremtette meg minden dolgot.” Theophilus Autolycushoz, 2. könyv, 10. fejezet, 98. oldal

Irenaeus of Lyons (182–188) így fogalmaz: „Az Ige, azaz a Fiú, mindig az Atyával volt; és az a Bölcsesség is, amely a Szentlélek, vele együtt volt jelen, még az egész teremtés előtt.” Ezt követően a Példabeszédek 3:19,20-at és az azt követő verseket idézi, bemutatva, hogy a Szentlélek a harmadik személy. Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 4. könyv, 20.3. fejezet, 488. oldal

Tertullianus (kb. 213) „És ha egy másik szakaszt idézünk: »Így szól az Úr az én Uramnak, Krisztusnak«, akkor az Úr, aki Krisztus Atyjához szól, különálló Lénynek kell lennie. Sőt, amikor az apostol levelében így imádkozik: »Hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene adjon nektek a bölcsesség és a megismerés szellemét«, annak, aki Jézus Krisztus Istene és a szellemi ajándékok adományozója, másnak kell lennie (mint Krisztusnak). És egyszer és mindenkorra, hogy ne kelljen minden egyes szakaszt végigjárnunk: „Aki Krisztust feltámasztotta a halálból, és aki a mi halandó testünket is feltámasztja”, az mint életadó bizonyára különbözik a halott Atyától, sőt az életre keltett Atyától is, ha a meghalt Krisztus maga az Atya.” Praxeas ellen, 28. fejezet, 625. o.

Hippolytus (222–235/6) egy egész művet írt Noetus ellen, aki „azt állította, hogy Krisztus maga az Atya volt, és hogy maga az Atya született, szenvedett és meghalt.” Az egy Noetus eretneksége ellen, 1. fejezet, 223. oldal

Hippolytus (222–235/236) így ír: „Ő [Jézus] nem azt mondta: »Én és az Atya egyek vagyunk«, hanem: »egyek vagyunk«. Mert az »vagyunk« szó nem egy személyre vonatkozik, hanem két személyre és egy hatalomra utal.”, és idézi az 1 Korinthus 15:23–28-at. A Noétus nevű eretnek ellen, 7. fejezet, 226. oldal

Origenész (Kr. u. 225–253/254) „Sokan vannak, akik őszintén törődnek a vallással, és akik e kérdésben nagy zavarba esnek. Attól tartanak, hogy talán két Istent hirdetnek, és félelmük hamis és gonosz tanokba hajtja őket. Vagy tagadják, hogy a Fiúnak az Atyáétól eltérő, saját természete lenne, és azt, akit Fiúnak neveznek, mindenben Istennek tekintenek, csak a névben nem; vagy tagadják a Fiú istenségét, saját, különálló létezést tulajdonítanak neki, és lényegének körét az Atyáétól elkülönítik, így egymástól elválaszthatónak tekintik őket.” János-kommentár, 2. könyv, 2. fejezet, 323. oldal

Novatianus (250/4–256/7) (burkoltan) Sabellius eretnekségét istenkáromlásnak nevezte, mivel az azt hirdette, hogy Krisztus nem a Fiú, hanem az Atya. Értekezés a Szentháromságról, 12. fejezet, 621–622. o.

Alexandriai Dionysius (Kr. u. 246–265) „A gyökérből kinövő növény valami más, mint az, ahonnan kinő; és mégis egy természetű vele. És a forrásból áradó folyó is valami más, mint a forrás. Hiszen nem nevezhetjük sem a folyót forrásnak, sem a forrást folyónak. Mindazonáltal elismerjük, hogy mindkettő természetük szerint egy, és lényegükben is egy; és elfogadjuk, hogy a forrást atyának tekinthetjük, a folyót pedig a forrásból születettnek.” Az egyetlen lényegről, 120. o.

Antiochiai Lucian (kb. 300–311) „egyértelműen az Atyáról, aki valóban Atya, a Fiúról, aki valóban Fiú, és a Szentlélekről, aki valóban Szentlélek; ezeket a neveket nem homályosan vagy alaptalanul adták nekik, hanem pontosan jelzik az említettek sajátos személyiségét, rendjét és dicsőségét, úgyhogy személyiségükben hárman vannak, de összhangban egyek.” Antiochiai Lucianus hitvallása Philip Schaff: The Creeds of Christendom című művében, 2. kötet, 27. oldal

Methodius (270–311/312) „Mert az Atya, a Fiú és a Szentlélek országa egy, ahogyan lényegük is egy és uralmuk is egy. Ezért egy és ugyanazon imádattal imádjuk az egy Istenséget három Személyben, aki kezdet nélkül létezik, teremtetlen, végtelen, és akinek nincs utódja. Mert sem az Atya nem szűnik meg soha Atyának lenni, sem a Fiú nem szűnik meg Fiúnak és Királynak lenni, sem a Szentlélek nem szűnik meg annak lenni, ami lényegében és személyiségében. Mert a Szentháromságból semmi sem fog csökkenést szenvedni, sem az örökkévalóság, sem a közösség, sem a felség tekintetében. Mert nem azért nevezik Isten Fiát királynak, mert értünk emberré lett” – Beszéd a zsoltárokról, 5. fejezet, 397. o. (lásd még: A tíz szűz lakomája, 8. beszéd, 10. fejezet, 338. o. és 11. fejezet, 339. o.)

K: A Róma 1:8-ban hogyan vált a római keresztények hite az egész világon ismertté?

V: Ennek ugyanaz a jelentése, mint az 1 Thesszalonikiakhoz írt levél 1:8-ban. Róma városának méretét és befolyását tekintve nem túlzás azt mondani, hogy a római egyháznak nagy szerepe volt abban, hogy sok embernek milyen első benyomása alakult ki a kereszténységről.

K: A Róma 1:11-ben és a Róma 15:29-ben nem kissé öntelt Pál, amikor azt mondja a rómaiaknak, hogy el akar jönni hozzájuk, hogy lelki ajándékot adjon nekik?

V: Ha Pál egy közönséges ember lett volna, talán igen. De mivel Pál Krisztus apostola volt, őszinte és igazmondó volt, anélkül, hogy túlzott volna. Rendben van azt mondani valakinek, hogy hasznára lehet, ha ez az igazság.

K: A Róma 1:13–14-ben miért nem tudott Pál korábban találkozni a rómaiakkal?

V: Pál nem azt mondja, hogy a Sátán ellenállása miatt, ahogyan azt az 1. Thesszalonikiakhoz írt levél 2:18-ban teszi. Inkább azért, mert Pálnak sok szolgálata volt ott, ahol éppen tartózkodott, Kelet-Kis-Ázsiában és Görögországban. Emellett meg kellett találnia a módját annak is, hogy oda eljusson. Néha nem baj, ha az egyik helyen végzett gyümölcsöző szolgálat késlelteti az ember eljutását egy másik helyre.

K: A Róma 1:18-ban hogyan lehet igaz, hogy Isten soha nem haragszik?

V: Kérdezzük meg a szodomai és gomorrai embereket! Az, hogy Isten soha nem haragszik, csupán vágyálom, amely ellentmond a Szentírásnak. Sajnos ez a hiba – hogy a saját gondolkodásunkat akarjuk követni ahelyett, hogy hinnénk abban, amit a Szentírás mond – egészen a Diognetushoz írt levélig (kb. 130–200) nyúlik vissza. Római Kelemen (Kr. u. 96–98) és Origenész (Kr. u. 225–253/254) ebben a kérdésben ellentmondásosak. Ugyanakkor 19 korai keresztény író elfogadta, hogy Istennek van haragja: Antiochiai Ignác, Justinus vértanú, Sardiszi Melito, Antiochiai Theophilus, Lyoni Iréneusz, Alexandriai Kelemen, Tertullianus, Hippolytus, Commodianus, Novatianus, a Novatianus elleni értekezés, Karthágói Ciprián, Gergely Thaumaturgus, Petaui Victorinus, Alexandriai Péter, Methodius, Lactantius, Alexandriai Sándor és Caesareai Eusebius (Kr. u. 318–325). A Wycliffe Exegetical Commentary Romans 1–8 című mű 94. oldala szerint a marcionita eretnek, Marcion a Rómaiakhoz írt levél másolásakor „harag” szót használt a „Isten haragja” helyett.

K: A Róma 1:18-ban, amikor Isten haragja kinyilatkozik, ez azt jelenti-e, hogy Isten haragja az evangélium hirdetésének pillanatában nyilvánul meg, ahogyan Karl Barth tanította, vagy ez a hirdetés a történelemben kinyilatkoztatott cselekedetekre való emlékeztetés?

V: A második értelmezés a helyes. Az emberek már az Ószövetség idején is megtapasztalták Isten haragját, még az evangélium hirdetése előtt.

K: A Róma 1:18-ban hogyan tarthatják az emberek az igazságot az igazságtalanságban?

V: Az embereknek túlságosan is könnyű legalább részben egyetérteni abban, hogy mi a helyes és mi a legjobb mások számára, miközben maguk nem élnek ennek megfelelően. Az itt használt görög szó az istentelenségre, az asabeian, többet jelent, mint pusztán az Istenben való hit hiányát. Isten iránti tisztelet hiányát jelenti, így azokra is utal, akik értelmileg hisznek Istenben, de nem élnek ennek megfelelően. Manapság egyesek ezt „gyakorlati ateizmusnak” nevezik. Lehet, hogy nem mondják ki, hogy ateisták, de úgy élnek, mintha azok lennének.

K: A Róma 1:18-ban hogyan fojtották el az emberek az igazságot?

V: Vannak, akik saját hibájukon kívül nem tudnak bizonyos fontos dolgokról, de itt nem erről van szó. Nem minden tudatlanság ártatlan. Vannak, akik azért nem ismerik az igazságot valamiről, mert tudták, honnan szerezhetnek információt, és szándékosan úgy döntöttek, hogy nem derítik ki, vagy nem hisznek benne, a bizonyítékok ellenére. Ahogy egy közel-keleti közmondás mondja: „Nem lehet felébreszteni azt, aki úgy tesz, mintha aludna.” Az emberek azért titkolják el az igazságot arról, hogy az abortusz ártatlan életeket vesz el, nem azért, mert nem látják, hanem azért, mert nem akarnak látni. Ma a politikában is folyamatosan láthatjuk, ahogy az emberek eltitkolják az igazságot.

Íme egy konkrét, kirívó példa arra, hogyan elhallgatta a kormány az igazságot az ókori történelemben. A rómaiaknak számos pogány szent intézményük volt, amelyekről azt hitték, hogy különféle isteni vagy csodás okokból jöttek létre. Sokukat a korai római király, Numa Pompilius alapította. A római történetíró, Varro leírja, hogy egy bizonyos Terentius nevű római paraszt, miközben Pompilius sírja közelében szántott, rábukkant Pompilius könyveire, amelyekben le voltak írva a szent intézmények létrejöttének okai. Átadta őket a szenátusnak, amely miután megismerte az intézmények valódi okait, elrendelte a praetornak, hogy égesse el a könyveket. Erről olvashatunk Hippói Szent Ágoston Isten városa (413–426) című művének 7. könyvében, 34. fejezetében, a 141–142. oldalon. Amikor az emberek elégetik saját vallásuk legkorábbi könyveinek példányait, amelyekben állítólag hisznek, elgondolkodtatóvá válik, mennyire elkötelezettek az igazság iránt.

K: A Róma 1:18–23 alapján hogyan magyarázza el a nem hívőknek, hogy az embereknek kötelességeik vannak Isten iránt?

V: Akár gyermekkorunkban, akár felnőttként, kötelességeink vannak szüleink iránt. Az iskolában kötelességünk engedelmeskedni a tanárnak. Autót vezetve kötelességünk betartani a törvényeket, és engedelmeskedni a rendőr utasításainak. Mivel ezeket a kötelességeket – a börtönön kívül – a legtöbb ember elfogadja, miért gondolnánk, hogy nincs kötelességünk Teremtőnk iránt?

Isten életet, levegőt és táplálékot adott nekünk, és arra kéri, hogy ismerjük el Őt és imádjuk Őt. Azokat, akik nem akarnak imádni az igaz Istent, a halál után Isten elküldi őket a saját univerzumukba, távol Tőle. Természetesen Isten minden jóság és szeretet forrása. Az a másik univerzum a Tűz-tó.

K: A Róma1:19 –20-ban hogyan ismerheti meg mindenki Istent a természeten keresztül?

V: A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

1. A természeten keresztül sok mindent megtudhatunk Istenről. Például egyetlen teremtett dolog sem teremtheti meg önmagát. Van egy Teremtő, aki nagyobb, mint a teremtett lények. Láthatjuk Isten fenségét, hatalmát és szépségét a teremtésben is, bár a teremtés bukott állapotban van.

2. Az emberek saját furcsa értelmezéseket alkothatnak a tényekről. Például a spontán keletkezés elmélete, a középkor egyik „tudományos ténye”, azt állította, hogy a legyek rothadó húsból keletkezhetnek, és az élet spontán módon keletkezhet az élettelenből.

3. Istenről sok fontos dolgot nem ismerhetünk meg a természeten keresztül, például a Szentháromságot, Jézus keresztre feszítését és Jézus visszatérését.

4. Noha a természet nem elegendő az üdvösség teljes evangéliumának tanításához, elegendő ahhoz, hogy megtanítsa az embereket arra, hogy létezik Isten, és hogy keressék Őt.

5. Ha valaki elutasítja azt az igazságot, amelyet a Magasságos Istenről tud, Isten nem feltétlenül kötelezte magát arra, hogy további igazságot adjon neki.

K: A Róma1:19 –20 szerint minden nem keresztény a pokolba kerül?

V: Csak egy helyes válasz létezik, de ennek két oldala van: nem és igen.

Nem, négy okból

N1. Nem, mert néhány, jelenleg még nem keresztény ember a jövőben keresztény lesz, és a mennybe jut. A Biblia azokat, akik végül a mennyben lesznek, „a kiválasztottaknak” nevezi.

N2. Nem, mert az Ószövetségben sok istenfélő zsidó, aki betartotta a Törvényt, a Messiás eljövetelét várva halt meg anélkül, hogy ismerte volna a Messiást (Efézus 3:4–6; 1 Péter 1:10–11; 2 Péter 1:19; ~Zsidók 11:39–40). Krisztus előtt haltak meg, de a mennyben vannak.

N3. Nem, mert Isten Ábrahámon keresztül kinyilatkoztatta magát, annak ellenére, hogy Ábrahámnak nem volt Törvénye. Isten képes a mi előítéleteink „keretein kívül” cselekedni, és Krisztuson keresztül saját akaratának megfelelően magához vonzani az embereket. Biztosak lehetünk abban, hogy mindazokat, akik ma úgy haltak meg, hogy soha nem hallottak Krisztusról – legyenek azok csecsemők, súlyos szellemi fogyatékossággal élők vagy mély tudatlanságban élők –, Isten, aki egyben irgalmas is, igazságosan fogja megítélni. (Lásd Róma4:15 ;5:12 ; ~János 9:41)

N4. Egyes keresztények az 1 Péter 3:19–20 és az 1 Péter 4:6 alapján úgy vélik, hogy Krisztus azoknak is hirdette az igét, akik már meghaltak. Alexandriai Kelemen a Stromata (193–202) című művének 6. könyvében, 6. fejezetében, 490. oldalán azt írta, hogy azoknak, akik Isten törvénye szerint igazak voltak, csak a hit hiányzott. Azok számára viszont, akiknek nem volt Törvényük, de filozófiájuk szerint igazak voltak, mind a hitre, mind a bálványimádásból való bűnbánatra szükségük volt. „Amint kinyilatkoztatták nekik az igazságot, azonnal bűnbánatot is tettek korábbi [bálványimádó] magatartásuk miatt.” Lásd még a Stromata 6. könyv, 6. fejezet, 492. oldal. A lyoni Iréneusz (Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 4. könyv, 27.1. fejezet, 499. oldal), Hippolytus (Töredék a 19. vagy 20. zsoltárhoz fűzött kommentárból, 170. oldal. Lásd még a 7.14. fejezetet, 189. o.), valamint Origenész (Origenész: Celsus ellen, 2. könyv, 43. fejezet, 448. o.) is azt tanította, hogy Krisztus a halottaknak is hirdette az igét, hogy néhányukat megtérítse.

Más keresztények azonban nem értenek egyet ezzel.

Igen, négy okból

1. Mindenki, aki meg van, volt vagy valaha is meg lesz mentve, az egyetlen Közvetítőn és Megváltón, Jézus Krisztuson keresztül nyer üdvösséget (ApCsel4:12 ; Jn 10:7-8; Jn 10:26-28).

Y2. Mindenkinek szüksége van Jézusra. Jézus még a vallásos zsidó farizeusoknak is azt mondta, hogy ha nem hisznek benne, valóban bűneikben fognak meghalni (János 8:24). Jézus figyelmeztette őket, hogy Isten elutasítása a pokolba fogja őket juttatni (Máté23:33 –36).

Y3. Még azoknak a csecsemőknek is, akik tudatos bűn elkövetése nélkül haltak meg, szükségük van Jézusra, hogy megszentelje őket és megtisztítsa őket bűnös természetüktől. Bár nem hoztak bűnös döntéseket, és soha nem állt szándékukban rosszat tenni, mégis önző, bűnös természetük van, és szükségük van Jézus általi átalakulásra, mielőtt a mennybe jutnának.

Y4. Mivel Jézus megment mindenkit, akit meg kell mentenie, ezért mindenki, aki a mennybe jut, előbb-utóbb hinni fog Krisztusban (Róma 14:10–11; Filippi 2:9–11; János 6:37, 45).

A Y3. ponttal kapcsolatban egy keresztény egyszer nem értett egyet velem, és azt mondta, hogy ha nem tudnak döntést hozni Jézus mellett, akkor nem juthatnak a mennybe. Meg kell azonban vizsgálnunk, a legalapvetőbb szinten, mi az az egy „dolog”, ami megment minket? Végső soron nem a mi döntésünk az, ami megment minket, mert nem is „mi” mentjük meg magunkat. A legalapvetőbb szinten Isten az, aki megment minket. Ő Jézuson keresztül menti meg az összes megmentettet, de nem tudjuk pontosan, hogyan fogja ezt megtenni a csecsemők, a Krisztus előtt élt emberek stb. esetében. Amit tudunk, az az, hogy Ő Isten!

K: A Róma 1:20 szerint milyen mértékben ismerhetik meg az emberek Isten igazságát és az evangéliumot a teremtés megfigyelése révén?

V: Három dolgot megtanulhatunk, de egy negyediket nem.

1. Valamilyen Teremtő (személyes vagy személytelen) létezését a teremtés létezéséből.

2. Isten láthatatlan tulajdonságait, örök hatalmát és isteni természetét (Róma1:20 ).

3. Isten erkölcsi törvényének bizonyos mértékű megértését (Róma2:14 –16).

A teremtésből az emberek nem ismerhetik meg Krisztus titkát. (Efézus 3:4-6,9;6:19 ; Kolosszus 1:26-27; 2:2; 4:3; Róma 16:25-26; 1 Péter 1:10-12).

K: A Róma 1:20 szerint lehetséges-e, hogy valaki kizárólag a teremtésből megtudható dolgokba vetett hit által üdvözüljön?

V: A valóságban senki sem. Istenen kívül senki sem keresi Istent, ahogyan azt a Rómaiakhoz írt levél 3:9-20 mondja.

Elméletileg a kérdés hamis előfeltevést tartalmaz. A kérdés abból indul ki, hogy Isten passzív, és ha valaki keresné Őt, Isten egyszerűen csak ülne ott, és nem akarná az illetőt az igazsághoz vonzani. Valójában Isten valószínűleg jobban akarja, hogy az emberek higgyenek az igazságban, mint amennyire az emberek maguk akarnak hinni benne.

K: A Róma 1:24, 26, 28 szerint, mivel Isten nem szereti az istentelenséget, akkor miért akarta Isten az istentelen embereket még nagyobb istentelenségnek átadni?

V: Isten nem szereti az istentelenséget, de ha valaki istentelen akar lenni, Isten hagyja, hogy az a irányba haladjon, amerre menni akar. A Róma 1. fejezet azt mutatja, hogy a bűn egyik következménye a még súlyosabb bűn iránti vágy. Vagy egyre jobban vágyunk a bűnre, vagy az igazságosság után éhezünk és szomjazunk, ahogyan Jézus dicsérte a Máté 5:6-ban. Egyébként a keresztényeknek soha nem szabad abbahagyniuk az igazságosság iránti éhezést és szomjazást.

K: A Róma 1:24, 26, 28-ban háromszor is az áll, hogy „Isten átadta őket”. Hogyan adja át Isten az embereket, és vannak-e különböző szintek?

V: Vannak olyan tehetséges művészek, akiknek elég néhány ecsetvonás, és máris tudod, mit rajzoltak. Hasonló módon Pál is rövid vázlatot készít az emberek szívéről. Isten egymás után átadta őket a tisztátalanságnak, a gonosz vágyaknak és a romlott gondolkodásmódnak. A bűnös világ felfordult. Az állatok fontosabbá váltak az embereknél, a nemek felcserélődtek, és a rossz lett a jó, legalábbis a világ szemében. Ugyanezt a kifejezést használták az Ószövetségben is, ahol Izráel ellenségeit Izráel kezébe adták a II. Mózes 23:31-ben és a V. Mózes 7:23-ban. Még árulkodóbb, hogy akkor is használják, amikor Isten a lázadó Izráelt ellenségeinek kezébe adta a III. Mózes 26:25-ben; a V. Mózes 28:25-ben; a Józsué 7:7-ben; valamint a Bírák 2:14-ben; 6:1,13-ban.

Az, hogy Isten átadja őket, nem csupán azt jelenti, hogy Isten passzívan visszavonja áldását – ahogyan János Krisztosztom tanította –, hanem azt is, hogy aktívan ellenségeket hoz rájuk, amint azt a Habakuk 1. fejezete mutatja.

K: A Róma 1:24, 26, 28-ban Isten azért adta át őket, hogy magukat vagy másokat megjavítsák, vagy büntetés céljából?

V: Nem feltétlenül csak az egyik. Azok számára, akiknek van fülük a hallásra, ez javításra szolgálhat. A bölcsek tanulhatnak mások hibáiból. De a bolondok számára, akik nem veszik figyelembe a javítást, ez csupán büntetésként szolgál, amely további büntetéshez vezethet. Ezeket a bűnöket úgy lehet elképzelni, mint magas fémoszlopokat, amelyek villámlás közben a tető fából készült zsindelyeihez vannak rögzítve, és vonzzák Isten haragját.

K: A Róma 1:25-ben a görög szöveg nem azt mondja, hogy „egy hazugságért”, hanem „a hazugságért”. Mi is pontosan ez a hazugság?

V: Nem az egyes, felsorolt bűnök bármelyike, hanem inkább „a hazugság” összessége, miszerint nem kell odafigyelniük Istenre, és nincs kötelességük engedelmeskedni Istennek.

K: A Róma1:26 –27 azt jelenti-e, hogy az ember nem válhat homoszexuálissá, de ha homoszexuálisnak született, akkor rendben van, ha azt gyakorolja?

V: Nem. A Rómaiakhoz írt levél 1:26–27 szerint mind a férfiak, mind a nők súlyosan vétkeznek azzal, hogy a természetes kapcsolatokat természetellenes homoszexuális kapcsolatokra cserélik. Egyesek azt állítják, hogy csupán a „cserélés” gonosz cselekedet, és ha valaki így született, akkor a homoszexualitás elfogadható. De ez nem lehet így. Nemcsak hogy ebben a versben a hangsúly magukon a kapcsolatokon van, amelyek „szégyenletesek”, hanem a „cserélés” szót jelölő metallaso ugyanaz a görög szó, amelyet arra is használnak, amikor Isten igazságát hazugságra cserélik. Tehát a probléma nem csupán a „cserélés”, hanem a „más férfiakkal való erkölcstelen cselekedetek”, ahogyan azt a Rómaiakhoz írt levél1:27 mondja. Mivel a Levitikus 18:22,24;20:13 és az 1 Korinthus 6:9-10 azt mutatja, hogy a homoszexualitás gyakorlása gonosz, természetesen soha nem helyes gonosz állapotban lenni. Ez akkor is igaz, ha a erkölcstelenség meleg vagy hetero formában jelenik meg; a lényeg az, hogy mindannyian bűnös természettel születünk, és újjászületnünk kell, hogy szentek legyünk. Lásd még a Levitikus 18:22,24;20:13 és az 1 Korinthus 6:9-10-ről szóló értekezést. Mellékesen megjegyezzük, hogy a görög „szégyenletes vágyak” kifejezés a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 443. oldala szerint „szégyenletes szenvedélyek”-ként, Wuest fordítása szerint pedig „becstelen szenvedélyek”-ként is fordítható.

Pál zsidó volt, és más, görögül író zsidó szerzők is ezt a görög kifejezést, a „természetellenes használatot” (para physin) használják a homoszexualitás jelölésére Filón Különleges törvények című művének 3:39-es versében és Josephus Apion ellen című művének 2.273-as szakaszában.

Íme egy zsidó írás, amely bizonyos hasonlóságot mutat Pál írásával: „A nap, a hold és a csillagok nem változtatják meg rendjüket; ti sem változtassátok meg Isten törvényét cselekedeteitek rendezetlenségével. A pogányok eltévelyedtek, elhagyták az Urat, megváltoztatták rendjüket, és fáknak és köveknek, a csaló szellemeknek engedelmeskedtek. De ti ne legyetek ilyenek, gyermekeim, hanem ismerjétek fel a mennybolton, a földön, a tengeren és minden teremtett dologban azt az Urat, aki mindent teremtett, hogy ne legyetek olyanok, mint Sodoma, amely megváltoztatta a természet rendjét.” (Naftali végrendelete 3:2–4). Idézet: The Expositor’s Bible Commentary, 10. kötet, 27. o.

Tertullianus a *De Corona* című művének 6. fejezetében, 96. oldalon úgy értelmezi a Róma 1:26-ot, hogy a férfiak és a nők „hibájukért járó büntetésként” egymás között a természetes használatot természetellenesre cserélték.

Kérdés: A Róma 1:26–27-ről a szkeptikus Bart Ehrman így ír: „Amikor azon gondolkodunk, hogy a Biblia mely részei mondanak valamit a mai kontextusban, fontos szem előtt tartani azt a történelmi nézőpontot, hogy a bibliai szerzők mind egy tőlünk eltérő világban éltek, és a saját világukban élő emberek feltételezéseit és hiedelmeit tükrözték. A világukban – hogy egy különösen meggyőző példát említsünk – nem létezett az a fogalom, amit mi homoszexualitásnak tartunk. Másképp fogalmazva: a homoszexualitás nem létezett abban a világban. Miért? Nem azért, mert a férfiak nem létesítettek szexuális kapcsolatot férfiakkal (mert igen), vagy a nők nőkkel (mert igen), hanem azért, mert abban a világban – sőt, egyetlen világban sem – nem létezett a szexuális orientáció fogalma, amíg a szexuális orientáció fogalma ki nem alakult a nyugati gondolkodók körében a tizenkilencedik és a huszadik században.” (Jesus, Interrupted, 280. o.)

Ehrman a két előző példát használja általánosításra. „Ugyanez vonatkozik a Biblia összes tanítására is – a nőkről, az azonos neműek közötti kapcsolatokról, a házasságon kívüli szexről, a halálbüntetésről, a háborúról, a gazdagságról, a rabszolgaságról, a betegségekről, a… nos, mindenről.” (Jesus, Interrupted, 281. o.)

A: Hűha! Nyilvánvalóan Ehrman már nagyon régóta nem olvasott az Ószövetségből, különösen a Levitikus 20:13-ból. Bizonyára nem gondolja, hogy a Levitikus 20. fejezete „a 19. és 20. századi nyugati gondolkodók körében alakult ki”! A 19. század helyett valójában a 15. századról van szó – i. e.-ben!

Bármit is tettek a későbbi pogányok sok évszázaddal később, az nem befolyásolta azt a fogalmat, hogy az azonos neműek közötti kapcsolatok gonoszságnak számítanak egy zsidó számára (például Tarsus-i Saul vagy akár Jézus számára), mert ők el tudták olvasni az Ószövetséget. Egyébként jóval a 19. századi nyugati gondolkodók megjelenése előtt, legalább 11 korai keresztény író írt kifejezetten a homoszexualitás ellen Kr. u. 325 előtt. Ezeket megtekintheted a www.BibleQuery.org/History/ChurchHistory/WhatEarlyChristiansTaught.html oldalon. Véleményem szerint Ehrman itt egyszerűen „lenyűgöző”.

K: A Róma1:26 –27-ben hogyan adja át Isten az embereket a szívük vágyainak?

V: A bűn egyik büntetése a bűn iránti fokozódó vágy. A bűn következménye, hogy ördögi körbe kerülünk. A megbánás nélküli bűnt úgy is elképzelhetjük, mint egy csillagászati „fekete lyukat”, amely magába szívja a körülötte lévő mindent. A Jelenések22:11 és a Dániel12:10 is arra utal, hogy a jó és a gonosz egyaránt megsokszorozódik.

K: A Róma 1:30-ban hogyan „találnak ki módszereket a gonoszságra” egyesek?

V: A gonoszság nem korlátozódik a Bibliában kifejtett dolgokra, hanem Isten akaratával és a Bibliában szereplő jó dolgokkal való ellentétet is jelenti. „Cselekedj másokkal úgy…” szemben azzal, hogy új módszereket találnak ki az emberek megtévesztésére, akár apró csalásokkal, akár befektetésekkel, akár egy furcsa törvényeket hozó kormánytisztviselővel. Egy másik módszer az, hogy új módszereket találnak ki valakinek a hírnevének rontására vagy emberek megkínzására, hogy ezt filmekben bemutathassák. Ha készül egy új film, amely egy újfajta borzalmat ábrázol, szeretnéd megnézni? Ha Isten gyermeke vagy, akkor miért?

Van egy meséje a gonosz szívéről, amelynek címe: „A béka és a skorpió”. Aesopnak tulajdonítják, de valójában csak 1933-ban és 1940-ben jelent meg két orosz regényben. Ebben a mesében egy békának és egy skorpiónak át kell kelnie egy folyón. A skorpió nem tud úszni, ezért megkéri a békát, hogy vigye át a hátán. A béka vonakodik, mert ha a skorpió megcsípi, megfullad. A skorpió elmagyarázza, hogy nem fogja megcsípni a békát, mert ha megcsípi, mindketten megfulladnak. Így a béka beleegyezik, és elindul az átkelésre. Útközben a skorpió megcsípi a békát. Amint a békát elhatalmasítja a bénulás, megkérdezi a skorpiót, miért tette ezt, hiszen most mindketten meghalnak. A skorpió azt válaszolja, hogy nem tehetett róla; ez a természete. A gonoszság nemcsak másoknak árthat, hanem gyakran önmagunknak is kárt okoz.

K: Miért változik meg a hangnem a Róma 2:1–11-ben?

V: Pál előre látja olvasói reakcióit. A Rómaiakhoz írt levél 1. fejezete azt hangsúlyozza, mit tettek „ők”; „ők” pedig azok a gonosz emberek, akik meg sem akarták próbálni követni Istent. Ahelyett, hogy az olvasó úgy érezné, ez csak azokra a más emberekre vonatkozik, Pál a Rómaiakhoz írt levél 2:1, 3, 17-ben a névmást „ti”-re változtatja. Ez egy „diatribé”, vagyis egy hipotetikus, kétirányú beszélgetés az olvasóval.

Ez azt mutatja, hogy mindenki komolyan elmarad a tökéletességtől, legalábbis Krisztustól elszakítva. De ahogy egy prédikátor mondta: meg kell mutatnod az embereknek, hogy elveszettek, mielőtt megmutathatnád nekik, hogy szükségük van egy Megváltóra. Pál szisztematikusan vázolja fel reménytelenségünk helyzetét, és a Rómaiakhoz írt levél 3:23-ban éri el a legerőteljesebb pontot. Ezután Pál megmutatja nekünk a reményt, amikor reménytelenek voltunk, Krisztusban.

K: Mit tanít nekünk a Róma 2:2–11 Isten ítéletéről?

V: Öt dolgot tanít nekünk.

1. Az igazságnak megfelelően történik (Róma 2:2)

2. Elkerülhetetlen, hacsak az illetőnek nem adnak bocsánatot. Róma 2:3

3. Gyakran késleltetett. Róma 2:4

4. Súlyossága a bűn felhalmozódásától függ. Róma 2:5

5. Az ember cselekedetei szerint történik. Róma 2:6-11

K: A Róma 2:5-ben mi értendő itt a makacsság alatt?

V: A görög „skeroteta” szóból származik az angol „sclerosis” szó. Tehát az érelmeszesedés helyett ez a lélek megkeményedését jelenti.

K: A Róma 2:5-ben Isten minden ítélete egy napon fog-e megtörténni?

V: A „nap” itt nem huszonnégy órára utal. Arra az időre utal, amikor Isten ítélkezni fog. Több ítélet is lesz. A hívők számára a bema-székes ítélet, mindenki számára pedig a Nagy Fehér Trónus ítélete.

K: A Róma 2:6 a Róma 2:1–5 vagy a 2:7–11 szakasz része?

V: Nyelvtani szempontból a „ki” névmás miatt a Róma 2:1–5-re lehet gondolni.

Szervezeti szempontból azonban a Rómaiakhoz 2:7–11-hez tartozik, mivel a zsidók gyakran írtak és gondolkodtak kiaszmákban, és ez is egy kiaszma. A „kiaszma” szó a görög Chi betű nevéből származik, amely úgy néz ki, mint egy x. A kiaszma a gondolatok szimmetrikus elrendezése, és az Ószövetség tele van velük. Íme ez a kiaszma.

A1. Róm 2:6 Isten mindenkit igazságosan fog megítélni

- B1. Róma 2:7 A jót cselekvők örök életet kapnak

- - C1. Róm 2:8 A gonosztevők haragját fogják elszenvedni

- - C2. Róm 2:9 Harag azokra, akik gonoszt cselekszenek

- B2. Róm 2:10 Dicsőség azoknak, akik jót cselekszenek

A2. Róm 2:11 Isten pártatlanul ítél

K: A Róma 2:6-7-ben a jó cselekedetek az üdvösség feltételei?

V: Nem, itt a jó cselekedetek jutalmáról van szó, nem pedig arról, hogy a jó cselekedetek által üdvözülünk. A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Mindenki egyetért abban, hogy a jó cselekedeteknek van valamilyen kapcsolatuk az örök élettel; a kettőnek kéz a kézben kell járnia.

2. Ebből a szakaszból hiányzik az a gondolat, hogy Krisztus áldozata hiányos vagy elégtelen lenne. Ugyancsak hiányzik az a gondolat, hogy az emberek kiérdemlik az örök életet.

3. Mivel a cselekedetek nem az üdvösség előfeltételei, és mégis kapcsolatban állnak az üdvösséggel, akkor milyen kapcsolatban állnak egymással? A cselekedetek az üdvösség kimeneteleként, eredményeként kapcsolódnak hozzá, amint azt az Efézusbeliekhez írt levél 2:9–10 és a Jakab-levél 2:18–26 is mutatja. Az üdvösség jelei, éppúgy, ahogy a szívverés annak a jele, hogy az ember él.

K: A Róma 2:6 szerint az ítélet különböző emberek esetében eltérő lesz?

V: Igen, több szempontból is.

A hitetlenek esetében egyesek büntetése súlyosabb lesz, mint másoké, amint azt a Máté-10:15 ;11:22 –24 és a Márk 12:40 is jelzi.

A hívők esetében különböző jutalmak lesznek a mennyben, amint azt a Máté 5:12;10:42 ; 6:19-21; a Lukács 6:23; az 1 Korinthus 3:12-15; és a Jelenések 22:12 tanítja.

Általánosságban Jézus a Máté 5:7-ben azt mondja, hogy azoknak, akik irgalmat tanúsítanak, irgalmat fognak tanúsítani.

K: A Róma 2:7 szerint most kapjuk meg az örök életet, vagy később?

V: Az örök élet teljességét később kapjuk meg, de annak biztos ígéretét már most megkapjuk. További információkért lásd az 1 Timóteus 6:16-ról szóló fejtegetést. A kereszténynek attól a pillanattól kezdve van halhatatlansága, amikor először hisz.

K: A Róma 2:11 szerint, mivel Isten nem nézi az ember személyét, miért tett különbséget a zsidók és a pogányok között (Róma 3:1-2), különösen a moabiták között?

V: Először is meg kell különböztetnünk az örök igazságosságot a földi helyzetektől és átkoktól. A Biblia azt tanítja nekünk, hogy Isten sok szempontból (például az üdvösség tekintetében) nem nézi az embereket személy szerint, de más szempontokból Isten figyelembe veszi az embereket és nemzetiségüket. Vegye figyelembe, hogy mindkét oldalra találhatók példák ugyanazon könyvekben, így ez az ellentét nem véletlen „hiba” volt a különböző szerzők részéről, hanem Pál szándékos szándéka.

Isten nem tesz különbséget az emberek között az ítéletben, sem azok között, akik keresik Őt, sem azok között, akik elutasítják Őt:

Mert Isten nem tesz különbséget személyek között (vagyis Isten nem mutat részrehajlást) a Rómaiakhoz írt levélben (2:11 ) és az Apostolok cselekedeteiben (10:34 –35) – itt Péter szól. Mindenki egyformán értékes Isten szemében (Galátusokhoz írt levél3:28 ). Isten megment mindenkit, aki Őt hívja (Rómaiakhoz írt levél10:11 –12). Az üdvösség ugyanaz a zsidók és a pogányok számára (Apostolok cselekedetei17:26 –27)

Isten a cselekedetek szerint ítél a Rómaiakhoz írt levél 2:6; a Zsoltárok 62:12; a Prédikátor 12:14; a Hóseás 12:2; a Példabeszédek 24:12 (LXX); (részben) a Máté 16:27; a 2. Korinthusbeliekhez írt levél 11:15; a 2. Timóteushoz írt levél 4:14 alapján. Zsidó írásokban: Misna, Avot 3:15.

Isten valóban egyeseket előnyben részesít: a Szentírás soha nem állítja, hogy Isten mindenkit egyenlő körülmények között teremtett volna. Az élet megfigyelései ezt megerősítik. Áront papnak szentelték fel, és a Sínai-hegyen tanúsított cselekedetei azt mutatják, hogy nem feltétlenül volt érdemesebb rá. Minden kultúrában mindenkinek lehetősége van arra, hogy a teremtésen keresztül elegendő ismeretet szerezzen Istenről ahhoz, hogy többet akarjon megtudni. Jézus a Máté 7:7–12-ben megígérte, hogy azok, akik kérnek, keresnek és kopogtatnak, kapnak, megtalálnak, és megnyílik előttük az ajtó.

Összefoglalva:

1. Ebben az életben egyesek jobb körülmények között élnek, mint mások.

2. Isten mindenkit igazságosan ítél meg, és minden tényezőt figyelembe vesz.

3. Függetlenül attól, hogy milyen körülmények között él valaki, senkinek nincs mentsége arra, hogy ne cselekedjen az igazság szerint, amely már most a birtokában van.

K: A Róma 2:12 szerint mindazok, akik soha nem hallottak az Ószövetségi Törvényről vagy Krisztusról, a pokolba kerülnek, és nincs esélyük az üdvösségre?

V: Nem. Jób nem feltétlenül volt zsidó, és Isten kinyilatkoztatta magát Jóbnak. Ábrahámnak és Mózesig senkinek sem volt Ószövetségi Törvénye. Végső soron nem az evangéliumnak való engedelmesség ment meg, sőt, nem is maga az evangélium ment meg. Isten az, aki Jézuson keresztül ment meg, és Ő úgy cselekszik, ahogy akar.

K: A Róma 2:14 szerint hogyan lehet, hogy a pogányok maguknak törvényt adhatnak?

V: A sztoikus filozófusok úgy vélték, hogy a törvény a természetben gyökerezik, a The Wycliffe Exegetical Commentary Romans 1-8 című mű 153. oldalának megfelelően. De itt, a Rómaiakhoz írt levélben ez nem azt jelenti, hogy az emberek bármilyen törvényt és erkölcsi szabályt kitalálhatnak, amelyet követni akarnak.

Ez azt jelenti, hogy

1) Mindenkinek van valamilyen elképzelése az igazságról, a természetben és a lelkiismeretében (Róma1:19 –20;2:14 –16).

2) Mindenki felelős azért, hogy betartsa az általa ismert igazságot (Rómaiak 2:15).

3) Mindenki, aki megpróbálja követni az általa ismert igazságot, elmarad attól (Rómaiak 3:23), és ennek tudatában is van.

4) Isten igazságos; ahol nincs törvény, ott a bűn nem számít (Róma4:15 ;5:13 ).

5) Azonban bizonyos tudatlanság nem ártatlan tudatlanság (Róma1:21 –22,25).

K: Róma 2:14–15; ApCsel 23:1; 24:16; 1Kor 8:7,10,12; 1 Timóteus 1:5,19, 3:9, 4:2; 2 Timóteus 1:3; Titusz 1:15; Zsidók 9:14, 10:22; 13:18 versekben mit mond a Biblia az emberek lelkiismeretéről?

V: Valójában nem azt mondja, hogy a törvény a szívükbe van írva, hanem a törvény működését említi. A tanúságtétel során az emberek lelkiismeretéhez lehet fordulni. Az embereknek van egy általános elképzelésük a jóról és a rosszról – de miért lenne ez így, ha Isten nem létezne? Szeretnél olyan mennyországba kerülni, ahol mindenki ott van, függetlenül attól, hogy bűnbánatot tanúsított-e vagy sem?

K: A Róma 2:16, a Zsoltárok 44:21; 139; a Jeremiás 23:24, a János 21:17; az 1 Korinthus 14:25; az Ézsaiás 44:7 és a Lukács 12:6 alapján hogyan ítéli meg Isten az emberek titkait?

V: Természetesen Isten mindenütt jelen van, és mindent tud, de ezek a versek ennél többet is mondanak. Nincs olyan, amit tehetnél, ami el lenne rejtve Isten elől, és amit az ítéletkor ne fednének fel. Keresztényként bármit tehetsz, amit csak akarsz, de ne feledd: mindent, amit teszel – még a titokban is –, Isten látja, az angyalok láthatják, sőt a démonok is láthatják, és esetleg a mennyben lévők is. Tehát ezt szem előtt tartva tedd azt, amit akarsz. Ahogy egy keresztény mondta: „Ha örömödre szolgál, hogy Istennek tetszel, akkor tehetsz, amit akarsz.”

K: A Róma 2:16-ban Pálnak van-e „saját evangéliuma”, amelyet hirdet?

V: Csak egy igazi evangélium van (Gal 1,8), de az Pálé is volt, ahogyan a miénk is.

K: A Róma 2:17–20-ban a zsidók valami jót vettek el Istentől – a Törvényt –, és azt Isten helyébe állították. Milyen más módokon vehetnek el az emberek valami jót Istentől, és állíthatják azt Isten helyébe?

V: Amikor a pusztában vándorló izraelitákat kígyómarást ért, Isten azt mondta Mózesnek, hogy állítson fel egy bronz kígyót, és ha az emberek ránéznek, életben maradnak. Később, Hiskia idején Nehushtannak nevezték el, és tömjént égettek neki, ezért Hiskia elpusztíttatta azt a 2 Királyok 18:4 szerint. Jeremiás idején a zsidók a templomban bíztak (Jeremiás 7:1–15). Azóta az emberek a Szentírás ismeretében és vezetőikben bíznak. Kr. u. 325 óta az emberek a dollárban, egyházukban, cselekedeteikben, ereklyékben, valamint Istennek hozott áldozataikban és felajánlásaikban is bíznak. A szegények megsegítésében vagy az evangélium hirdetésében bíznak, mintha azok helyettesítenék Isten dicsőítését az életvitelükkel.

Biztonságunk Istenben van. Nincs biztonság a törvényben, sem a körülmetélésben, sem ezek közül bármelyik más dologban. Annak ellenére, hogy Jézus a Máté 15:14-ben vak vezetőknek nevezte a farizeusokat, ők mégis azzal dicsekedtek, hogy a vakok vezetői.

K: A Róma 2:19-ben mi a különbség a vakok vezetője és a sötétségben járók fénye között, és hogyan lehetnek a hívők mindkettő?

V: Amikor vakok vezetője vagy, megmutatod nekik a helyes utat, és segítesz nekik elkerülni a konkrét veszélyeket, akadályokat és az elesést. Ez aktív szerep lehet. Amikor a sötétségben járók fénye vagy, általában példát mutatsz, hogy követhessék a lámpásod fényét, és végül kijussanak a sötétségből. Természetesen egy barlangban nem teszed a lámpást egy helyre, és állsz egy másikba. A lámpa veled van, és ők az alapján látják az utat, hogy te hol vagy. Lehet, hogy nem látják a részleteket, sem az út mentén leselkedő csapdákat, de látják, merre akarnak menni – nem annyira abból, amit mondasz, hanem abból, hogy milyennek látnak téged. Hívőként életünknek bizonyságnak kell lennie, de ezek a bizonyságunk két különálló aspektusa.

Egyszer egy keresztény barátnőm csoportos taxival utazott, és azt mondta, hogy egyetemista, hogy megkapja az egyetemista kedvezményt, pedig már rég befejezte az egyetemet. Nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán tudta-e, hogy rosszat tett – amíg meg nem szidtam érte. Ez az, amikor vezető vagy a vakok számára. Amikor elmész egy céges vacsorára, és sokan berúgnak, te viszont nem, annak ellenére, hogy az alkohol ingyenes, és tudják, hogy keresztény vagy, nem mondasz semmit kifejezetten, de fényt árasztasz.

K: A Róma 2:20-ban mi a különbség a bolondok oktatója és a csecsemők tanítója között, és hogyan lehetnek a hívők mindkettő?

V: Mark Twain szavaival élve: a bolond az, aki „túl sok olyan dolgot tud, ami nem igaz”. A bolondoknak korrekcióra van szükségük, hogy elfelejtsék a hamis dolgokat, amiket megtanultak, és ami még fontosabb, hogy meg tudják különböztetni a hamis és az igaz dolgokat, amiket megtanultak. Egy csecsemő vagy gyermek tudja, hogy tanulnia kell, és neked az igazságot kell megtanítanod neki, az ő szintjén.

Egy perzsa közmondás így szól: Aki tud, de nem tudja, hogy tud, az alszik; ébreszd fel! Aki nem tud, de tudja, hogy nem tud, az gyermek; tanítsd meg! Aki nem tud, és nem tudja, hogy nem tud, az bolond; kerüld el! Aki tud, és tudja, hogy tud, az bölcs; kövesd őt!

K: A Róma 2:21–23-ban miért olyan könnyű az embereknek másokat tanítani, de maguk nem tartják be ugyanezeket a dolgokat?

V: A Máté 7:3–5 és a Lukács 6:41–42 azt mondja, hogy az emberek annyira szívesen veszik ki a szálkát mások szeméből, miközben a saját szemükben gerenda van. Bűnös természetünk és természetes, bukott büszkeségünk miatt tudatosan vagy tudat alatt az erényeinkre összpontosítunk, és lekicsinyítjük bűneinket és hibáinkat, gyakran pedig mások bűneire és hibáira figyelünk. De ha legalább felismerjük, hogy nekünk is megvan ez a hajlam, akkor máris egy lépéssel előrébb vagyunk. A következő lépés az, hogy megkérjük Istent, mutassa meg nekünk hibáinkat, beleértve a rejtett hibáinkat is. Dávid a Zsoltárok 19:12–13a-ban így szólt: „Ki ismeri fel saját hibáit? Tisztíts meg rejtett hibáimtól! Óvd meg szolgádat a szándékos bűnöktől is; ne uralkodjanak rajtam.”

K: A Róma 2:21–25-ben, mielőtt lenéznénk ezeket a zsidókat azért, mert következetlenek, néha mi, keresztények is következetlenek és képmutatók vagyunk. Mit mondanál annak a kereszténynek, aki képmutató?

V: Istent nem tudod becsapni; sőt, senkit sem tudsz becsapni. Még ha most nem is derül ki rólad és a bűneidről, később kiderülhetnek. Ahelyett, hogy gyakran aggódnál emiatt, egyszerűen ne vétkezz eleve. Arra kell törekedned, hogy jó példát mutass másoknak. Ne a rövid távú örömre tekints, hanem arra a hosszú távú helyzetre, amelybe a bűnöd sodor majd. Amit az ember vet, azt aratja.

Nézz vissza életed visszapillantó tükrébe, és keressd meg Isten jóságát és irgalmát, amit irántad tanúsított. A jövőben, amikor visszatekintesz, boldog leszel-e attól, amit látsz? Amikor Krisztus ítélőszéke előtt állsz, tényleg el akarod majd magyarázni Neki, miért tetted azt, amit tettél, amikor jobban is tudtad?

Hogy segítséget kapj a küzdelmedben, keress magadnak egy felelősségre vonható partnert. Találkozzatok személyesen, telefonon vagy elektronikus úton hetente egyszer, vagy akár gyakrabban, imádkozzatok együtt, és őszintén mondd el a másiknak, hogyan állsz az Úrban.

K: A Róma 2:24-ben hogyan gyalázták meg Isten nevét a pogányok között a zsidók és általában a hívők miatt?

V: A zsidók Isten kiválasztott népe voltak, ám engedetlenségük, gonoszságuk és a Messiás elutasítása miatt nem úgy viselkedtek, mint Isten népe. Azok gonosz cselekedetei, akiket Isten népének tartottak, mások szemében becsületét vesztették Istennek.

A hitetlenek tudják, hogy a zsidók (és általában a hívők) a Teremtőt és a Szentírást követik. Amikor azonban megnézik egyes hívők életmódját, a „lopást” (kereskedelemben és más területeken egyaránt), valamint a gonosz vallási dolgok iránti „pragmatizmusukat”, azt kérdezik: „Mi a különbség?”, és nem látnak meggyőző okot arra, hogy higgyenek olyan dolgokban, amelyekben még egyes hívők is úgy viselkednek, mintha nem hinnének.

Ma minden keresztény, akit mások keresztényként ismernek, Isten tanúja. A kérdés tehát nem az, hogy tanú vagy-e vagy sem, hanem az, hogy jó tanú vagy-e vagy rossz tanú. Ahogyan az Expositor’s Bible Commentary 10. kötete 34. oldalán olvasható: a palackon szereplő feliratnak meg kell egyeznie a tartalommal.

A görög Epiktétosz elítéli egyes sztoikusokat azért, mert nem azt gyakorolják, amit hirdetnek; hasonlóképpen Pál is megfedd a zsidókat, akik nem engedelmeskednek annak, amiben értelmükkel hisznek.

K: Miért fontos ez az istenkáromlás a Róma 2:24-ben? Más szavakkal: ki hallja és látja ezt az istenkáromlást?

V: A Róma2:24 -ben az áll, hogy a pogányok (nem zsidók) látják a zsidók istenkáromlását. Ez három szempontból is fontos.

1. Az embereket eltávolítja Istentől, ha látják, hogy azok, akiket Isten népének neveznek, istenkáromolják Isten nevét.

2. Isten azt mondja, hogy féltékeny Isten. Ennek része, hogy Isten nem szereti, ha a nevét és hírnevét rágalmazzák és meggyalázzák.

3. Ez megbotránkozást okozhat a fiatal hívőkben, akik eddig azt gondolták, hogy bizonyos bűnök súlyosak, de amikor látják, hogy érettebb keresztények is elkövetik azokat, akkor arra a következtetésre juthatnak, hogy ezek végül is nem olyan súlyosak.

K: A Róma 2:25-ben és a Filippi 3:2–5-ben szereplő szövegek alapján – a Biblián kívül – honnan tudjuk, hogy Pál korában a zsidók túlságosan bíztak a körülmetélésben?

V: Úgy hitték, hogy „senki, aki körül van metélve, nem kerül a Gehennába” (Exodus Rabbi 19 [81c]); lásd még Tanch. B. 60(b), 8; Genesis R. 9 [30(a)]. A Genesis R 48-ban az áll, hogy Ábrahám a Gehenna kapuja előtt állt, hogy biztosítsa, ne kerüljön oda egyetlen körülmetélt ember sem.

K: A Róma 2:25–29-ben Pál a zsidók ellen volt?

V: Nem. Vannak, akik ezt állítják, de ez a vers éppen az ellenkezőjét mutatja.

Először is, Pál a képmutató zsidók ellen szól.

Másodszor, Pál azt mondja, hogy vannak olyanok, akik az igazságot követik, de nem körülmetéltek, mint a zsidók.

Végül Pál itt a valódi zsidóságot tartja a legmagasabb mércének. Tehát Pál dicséri azokat a valódi zsidókat, akik képmutatás nélkül követik Isten törvényét.

K: Miért hozza fel Pál a Róma 2:27-ben, hogy még az erkölcsös nem zsidók is ítélkeznének azok felett a zsidók felett, akik nem tartják be a törvényt?

V: Az egyik lehetséges ok az, hogy a zsidók úgy gondolták, az igazak ítélkezni fognak a gonoszok felett (1. Énok 91:12; 98:12; Ábrahám apokalipszise 29:19–21; Bölcsesség 3:8). Jézus azonban azt mondta, hogy még a ninivei emberek (akik Jónás idején bűnbánatot tartottak) és a Sába királynője is felkelnek majd ítéletet mondani azok ellen a zsidók ellen, akik elutasították Jézus szavait (Máté 12:41-42 és Lukács 11:31-32).

K: Miért hozza fel Pál a Róma 2:27-ben, hogy még az erkölcsös nem zsidók is ítélkezni fognak azok felett a zsidók felett, akik nem tartják be a törvényt?

V: Az egyik lehetséges ok az, hogy a zsidók úgy gondolták, az igazak ítélkezni fognak a gonoszok felett (1. Énok 91:12; 98:12; Ábrahám apokalipszise 29:19–21; Bölcsesség 3:8). Jézus azonban azt mondta, hogy még a ninivei emberek (akik Jónás idején bűnbánatot tartottak) és a Sába királynője is felállnak majd ítéletre azok ellen a zsidók ellen, akik elutasították Jézus szavait (Máté 12:41–42 és Lukács 11:31–32).

K: A Róma 3:2-ben mit jelent pontosan az, hogy „ránk bízták Isten jövendöléseit”?

V: A ránk bízás nem csupán azt jelenti, hogy megkapjuk őket, hanem azt is, hogy megőrizzük és továbbadjuk őket.

K: Mit jelent a Róma 3:4-ben az, hogy „Isten igaz legyen, és minden ember hazug”?

V: Ez nem menti fel senkit a hazugságtól. Inkább azt jelenti, hogy Isten akkor is igaz marad, ha a földön minden egyes ember másképp gondolná. Az, hogy Isten igaz, abszolút tény. Az Efézus 4:25 szerint le kell vetnünk a hazugságot, és igazat kell mondanunk.

K: A Róma 3:5-ben hogyan dicséri/bizonyítja az emberek igazságtalansága Isten igazságosságát?

V: Az igazságosság és az igazságtalanság nem egyenlőek és nem ellentétek. Inkább az igazságtalanság Isten igazságosságának hiányossága vagy eltorzítása. Ennek bizonyítékaként az emberek még igazságtalanságukban is gyakran felismerik, hogy igazságtalanok, és az igazságosságot részesítik előnyben – legalábbis másokban.

K: A Róma 3:7-ben az emberek hazugságai dicsőítik-e Istent?

V: Az emberek hazugságai soha nem dicsőítik közvetlenül Istent. A Róma 3:7 azonban arra a csodálatos tényre utal, hogy az emberek hazugságai és megtévesztései ellenére az emberek általában mégis elismerik Istent és erkölcsi törvényét.

K: A Róma 3:8-ban miért ne cselekedjünk rosszat azért, hogy abból jó származzon? (Ezt tanította az orosz hliszt szekta és a gonosz, erkölcstelen Grigorij Raszputyin.)

V: Ha ez igaz lenne, akkor a Sátán több jót okozott volna, mint bárki más. Isten valóban sokszor használja a gonoszt a jó érdekében. Ez azonban nem igazolja, hogy az emberek gonoszt cselekedjenek, és nem menti meg azokat, akik Rasputinhoz hasonlóan éltek, attól, hogy gonoszságuk következményeit a Tűz-tóban szenvedjék el. További információkért lásd a Róma 6:1,15-ről szóló fejtegetést.

Amikor megkérdezték tőle, miért mondja, hogy a bűn elengedhetetlen Isten előtt, Rasputin így válaszolt: „Természetesen, kis atyám – mondta –, Megváltónk és a szent atyák elítélték a bűnt, mivel az a Gonosz műve. De hogyan űzheted ki a gonoszt, kis atyám, ha nem őszinte bűnbánattal? És hogyan bűnbánhatsz őszintén, ha nem vétkeztél? … El a Szentírásoddal!” – dörögte. »Szentírások! Bizony, figyelmeztetlek, kis atyám, hagyd abba ezt a hiábavaló és haszontalan munkát, hogy az Úr elé állhass. Fogadd el az életet olyannak, amilyen, mert csak azt adta neked Isten. És hadd mondjak neked valamit. Ne töprengj örökké azon, honnan jön a bűn, hány imát kell egy embernek naponta elmondania, és mennyi ideig kell böjtölnie, hogy elkerülje a bűnt! Vétkezz, ha még mindig benned lappang a bűn; csak így győzheted le! Vétkezz, akkor megbánod, és elűzöd magadból a gonoszt. Amíg titokban hordozod magadban a bűnt, és félelemmel takargatod el böjttel, imádsággal és a Szentírás végtelen vitatásával, addig álszentek és haszontalanok maradtok, és az ilyeneket gyűlöli az Úr. A szennyet ki kell űzni, hallod, kis atyám? Csak akkor lesz illatod kellemes az Úrnak?” (Rasputin: A szent ördög, 54–55. o.)

Figyeljétek meg a perverz logikáját!

1) Mivel ez rossz, bűnbánatot kell tenned a bűnért.

2) Nem tudsz bűnbánatot tartani, ha nem vétkeztél.

3) Ezért, hogy legyőzd a benned lévő bűnt, először kövess el bűnt!

Az emberek elég okosak ahhoz, hogy kitaláljanak valami kifogást, amivel szinte bármilyen gonosz cselekedetet igazolhatnak – legalábbis a saját elméjükben –, ha igazán erősen próbálkoznak.

K: A Róma 3:11, a Zsoltárok 14:2-3 és 53:3 szerint senki sem keresi Istent, akkor hogyan kereste Dávid Istent a Zsoltárok 27:8, 105:4; 31:1, 34:4; 28:1-2, 42:1-2; 120:1 versekben?

V: A Róma3:11 -ben valójában Dávid Zsoltárok 14:2-ből idéz. A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

1. Sokan, köztük Dávid is, őszintén keresik Istent (Jeremiás 29:13; Mózes 4:29)

2. Senki, Dávidot is beleértve, nem saját erejéből keresi Istent.

3. Isten már akkor szeretett minket, amikor mi még nem szerettük Őt (1 János4:19 ), és Isten már akkor keresett minket, amikor mi még nem kerestük Őt. Senki sem jöhet Jézushoz, ha az Atya nem vonzza őt (János 6:44).

4. Még a hitünk és az, hogy Istent keressük, is Isten ajándéka.

5. A Szentlélek egyik kulcsfontosságú szerepe az, hogy a világot bűn, igazságosság és ítélet tekintetében meggyőzze bűnösségéről (János 16:8-11). Így Isten mindenkinek adott valamilyen bizonyságot. Feltehetően mindenki megkapta azt az ajándékot, hogy legalább bizonyos mértékben képes legyen Őt keresni. Néhány igazi keresztény azonban nem ért egyet ezzel az utolsó ponttal.

János Chrysostomos (392–407) a Galatákhoz írt kommentárjában (2. fejezet, 20. vers, 23. oldal) a 63. zsoltár 1. versére hivatkozva így fogalmazott: „Ezenkívül ez a szöveg azt tanítja, hogy minden egyes embernek ugyanolyan nagy hála tartozik Krisztusnak, mintha Ő kizárólag az ő kedvéért jött volna el, mert Ő nem fukarkodott volna ezzel a leereszkedésével, még ha csak egy emberről is lett volna szó, így az Ő szeretete minden egyes iránt ugyanolyan nagy, mint az egész világ iránt. Valóban az Áldozatot az egész emberiségért hozták, és elegendő volt mindenki megmentéséhez, de az áldásban csak a hívők részesülnek.” János Aranyszájú megemlíti, hogy a vacsorát mindenki számára készítették elő a Lukács-evangélium14:16 versében, de amikor a vendégek nem jöttek el, másokat hívott be. (Ez a The Nicene and Post-Nicene Fathers First Series 13. kötet, 23. oldalról származik.)

K: A Róma3:13 –19-ben szereplő ószövetségi szakaszok néhány gonosz emberre vonatkoznak, vagy minden emberre?

V: Valamilyen mértékben mindannyiunkra vonatkoznak. Az egyik idézett szakasz, a Zsoltárok 14:1–3, kifejezetten kimondja, hogy mindenkire vonatkozik. Ezenkívül a Jakab-levél2:10 azt mondja, hogy aki a törvény egyetlen pontját is elmulasztja, az mégis vétkes a törvény megszegésében.

K: A Róma 3:20 szerint a törvény kudarcot vallott?

V: Az, hogy így látod-e, attól függ, szerinted mi volt a törvény célja.

Ha valaki abban reménykedett, hogy teljes mértékben betartja a törvényt, és pusztán ezáltal igazulhat meg Isten előtt, akkor igen. Pál azonban másképp fogalmaz: az 1 Timóteus 1:8-ban azt mondja, hogy a törvényt nem az igazaknak, hanem a gonoszoknak adták. A törvény egy „nevelő” volt, amelynek célja az volt, hogy az igazságosságra neveljen minket. Egy gazdag család felvehet egy nevelőt a fiának. A nevelő egyszerre volt tanár, magántanár és szigorú fegyelmező. A Róma 3:20 hasonlóképpen azt mondja, hogy a törvény célja az volt, hogy tudatosítsa bennünk a bűnt.

A törvény nem tette gonoszzá az embereket. Inkább olyan volt, mint egy röntgenfelvétel, amely feltárta, mi van bennünk. Nem tudnánk, hogy egy görbe vonal is lehet egyenes, ha nem láttunk volna egyenes vonalat.

K: A Róma 3:21–26-ban szereplő egyes bibliai szakaszok újjászületést indíthatnak el, sőt akár egy egész várost is megváltoztathatnak. Ma azonban egy olyan szakaszt fogunk megvizsgálni, amely fél kontinenst megváltoztatott. Martin Luther a Bibliájában ezt „a levél és az egész Biblia legfőbb pontjának és legközpontiabb részének” nevezte. Mit gondolsz, hogyan indította el ez a lutheri reformációt?

V: A vallás nagy része arra irányul, hogy megtegyük, amit kell, hogy eljussunk a mennybe, a nirvánába, vagy akár egyesüljünk egy kozmikus lánggal. A római katolikus egyházban (de nem a keleti ortodox egyházban) az volt a cél, hogy korlátozzuk a fájdalmas tisztítótűzben töltött időt. Luther azonban Páltól megtudta, hogy az igazi kereszténység nem a „cselekvés”, hanem a „megtett cselekedet”. Nem az számít, amit mi teszünk, hanem az, amit Krisztus már megtett értünk. Azok a plusz vezeklések, amelyeket a papok szerint Isten akart tőlük, amikor vétkeztek, valójában elterelték a figyelmet és elvonták a figyelmet Krisztus befejezett munkájáról. Amikor Martin Luther és mások ezt új szemmel látták, biztos vagyok benne, hogy meg kellett állniuk egy pillanatra, és mély levegőt kellett venniük. Ez kontinensrengető esemény volt.

K: A Róma 3:22-ben a mi hitünkről van szó Jézusban, vagy Jézus hitéről?

V: Ez a Jézusba vetett hitünk, amint azt az „Evangelical Commentary on the Bible” 933. oldalán, az „Expositor’s Commentary on the Bible” 10. kötetének 41. oldalán, valamint a „Wycliffe Exegetical Bible Commentary: Romans 1–8” 224–225. oldalán is olvashatjuk. De ez Isten igazsága, amint azt a Rómaiakhoz írt levél 3:21, 22, 25 és 26 is kimondja.

K: A Róma 3:23-ban mi a különbség a „bűnök” (többes szám) és a „bűn” (egyes szám) között?

V: A Rómaiak levélben a „bűnök” dolgok: Isten akaratával ellentétes cselekedetek, gondolatok vagy szavak, illetve olyan cselekedetek vagy szavak, amelyeket meg kellett volna tennünk, de elmulasztottunk. A „bűn” pedig az a hajtóerő, amely ezeket a gonosz cselekedeteket motiválja. Az „s”-sel ellátott „bűnök” kifejezés csak a Rómaiak 3:25; 4:7; 7:5 és 11:27 versekben fordul elő. Hasonlóképpen a „sinned” kifejezés csak a Rómaiakhoz írt levél 2:12-ben (kétszer), 3:23-ban, valamint 5:12, 14, 16-ban fordul elő. Az „s” nélküli „sin” kifejezést a Rómaiakhoz írt levélben 43 helyen használják, kezdve a 3:9-es verssel: „A pogányok mind a bűn alatt vannak.”

K: A Róma3:23 –24-ben, ha mindazok, akik igazságra jutottak, megegyeznek mindazokkal, akik vétkeztek, akkor vajon mindenki a mennybe jut, ahogyan az univerzaliszták tanítják?

V: Nem, az univerzalisztika eretnekség. A zsidók és a pogányok egyetemes elítélése, valamint a hit általi igazságosság egyetemes felajánlása mind a zsidók, mind a pogányok számára nem jelenti azt, hogy minden egyes ember elfogadja ezt az ajánlatot. További információkért lásd a Kolossébeliekhez írt levél 1:20-ról szóló magyarázatot.

K: A Róma 3:24-ben felsorolt hat módja az igazságunknak mi?

V: Íme a hat mód.

A Róma 3:24 szerint kegyelem által igazulunk meg, Jézus Krisztusban való megváltás által.

A Róma 5:1 szerint a hit által igazulunk meg.

A Róma 5:9 szerint a vér által igazulunk meg.

A Róma 4:24-25 szerint hatalom által igazulunk meg.

Isten igazít meg minket (Róma 8:33).

A Jakab 2:24 szerint cselekedeteink által igazulunk meg, ami azt jelenti, hogy a cselekedetek az igazulásunk bizonyítékai és gyümölcsei.

K: A Róma 3:24-ben mit mondanál annak, aki úgy gondolja, hogy a korábbi időkben vagy más helyeken az emberek Krisztustól függetlenül nyerték el az üdvösséget?

V: Ha ez igaz lenne, akkor Krisztus keresztre feszítése nem volt szükséges, hanem csupán egy lehetőség. Amikor Jézus a Gecsemáné kertben imádkozott, és megkérdezte Isten Atyát, hogy van-e más út, miért nem mondta Isten: „Persze, nem kell végigcsinálnod ezt”?

K: A Róma 3:25-ben milyen mértékben jelenti Krisztus halála Isten haragjának eltávolítását, és milyen mértékben a mi bűnösségünk eltávolítását?

V: Ezek úgy járnak együtt, mint a gyújtófa és a tűz. Ez azt jelenti, hogy megszűnik az, hogy Isten haragja alatt állunk, mert Jézus Krisztus áldozata eltávolítja bűnösségünket.

K: A Róma 3:25 azt jelenti-e, hogy Krisztus megmentett minket bűneinktől addig, amíg újjászületünk, és utána már magunkra vagyunk utalva?

V: Nem. Az a gondolat, hogy „ha így kell lennie, az rajtam múlik”, nem bibliai. A Krisztus Egyházának sok tagja úgy véli, hogy minden alkalommal, amikor vétkezünk, elveszítjük az üdvösségünket, de visszanyerjük, amikor bűnbánatot tartunk. Furcsa módon nem hiszik, hogy újra meg kell keresztelkedni az üdvösség visszanyeréséhez. Ahogy egy, a Krisztus Egyházához nem tartozó személy szellemesen megjegyezte: ők abban hisznek, hogy egyszer megmosnak, utána pedig vegytisztítják őket.

K: A Róma 3:25 szerint, mivel Krisztus halála engesztelés minden múltbeli bűnünkért, akkor ha egy keresztény szándékosan vétkezik, a pokolba kerül-e, ahogyan azt a Zsidók 10:26–31 sugallhatja?

V: Nem. Isten nemcsak megadta nekünk az üdvösséget, hanem fenntartja is azt, amint azt az 1 János 1:8–10 és az 1 János 2:2 is mutatja. Isten végigviszi az üdvösségünket azzal, hogy az Efézusbeliekhez írt levél 1:11–14 szerint megpecsétel minket az üdvösségre.

K: A Róma 3:27–28-ban Pál a Mózes-törvény cselekedeteiről beszél, vagy általában a jó cselekedetekről?

V: Először is, csak egy törvény létezik: Isten törvénye. Noha Pál a zsidók által megtanult parancsolatokra gondol (Róma3:21 ), nem feledkezett meg Isten törvényének azokról a részeiről sem, amelyek a pogányokra vonatkoztak, hiszen ezeket kifejezetten megemlíti a Róma3:29 –30-ban.

Tegyük fel egy pillanatra igaznak azt, amit egyesek tévesen állítanak, hogy Pál csak arról beszél, hogy a Mózes-törvény nem képes az üdvösség elnyeréséhez hozzájárulni, és ezért lehetséges, hogy a jó cselekedetek részben hozzájárulhatnak az üdvösséghez. Nos, a Mózes-törvény nem csupán azokat a rossz dolgokat írta elő, amelyeket nem tehettek, hanem azokat a jó dolgokat is meghatározta, amelyeket tenniük kellett. Ha igaz lenne az, amit egyesek tévesen állítottak, akkor az Isten által adott parancsolatok nem segítenének nekik az üdvösség elnyerésében, viszont más parancsolatok, amelyeket Isten (feledékenységből, gonoszságból vagy valamilyen okból) nem adott, képesek lennének erre.

A lényeg itt az, hogy csak egy Isten van, és az emberek vagy engedelmeskednek neki, vagy ellenszegülnek neki. Ez az ige nem csak hogy nem mutatja, hogy a jó cselekedetek érdemelhetik ki az üdvösséget, hanem az Efézusbeliekhez írt levél 2:8–9 is bizonyítja, hogy nem tehetik meg.

Ahhoz, hogy jobban megértsük a cselekedetekben megnyilvánuló hit és a cselekedetek által való igazságosság közötti kapcsolatot, olvassuk el a Biblia következő fejezetét, a Rómaiakhoz írt levél 4. fejezetét.

K: A Róma 3:28-ban hogyan „igazul meg az ember a hit által, a törvény cselekedetei nélkül”, miközben a Jakab-levél2:24 azt mondja: „cselekedetek által igazul meg az ember, és nem a hit által egyedül”?

V: Kizárólag a hit által, kegyelemből üdvözülünk, de az igazi hit nem áll egyedül, hanem cselekedetek kísérik. A választ egy analógia szemlélteti: „Valóban lehetetlen elválasztani a cselekedeteket a hittől, éppúgy, ahogy lehetetlen elválasztani a hőt és a fényt a tűztől.” Ez az idézet Martin Luthertől származik. Ha te és a barátaid egy tábortűz körül főznétek az ételeteket, egy Pál nevű „táborozó” felhívná a figyelmet arra, hogy nem a tűz fénye főzi meg az ételt, hanem a hő. Hozzátenné azt is, hogy ha zseblámpával rávilágítasz a tábortűzre, az semmiben sem segít. Egy másik „táborozó”, akit Jamesnek hívnak, azt mondaná, hogy a fényen kívül semmi másból nem lehet megmondani, hogy a tűz még mindig ott van-e az étel főzéséhez. Azt mondaná, hogy ha nincs fény, akkor nem is történik főzés.

Részletesebb választ a Jakab 2:14–25-ről szóló értekezésben találsz.

K: A Róma 4:1-ben milyen értelemben volt Ábrahám Pál atyja a test szerint?

V: Ábrahám, akárcsak mi, a hit által lett igazságossá a Mózes első könyve 15:6 szerint. Az „apa” szót ősre is használták, és mivel Pál zsidó volt, Ábrahám az ő őse volt. A The Bible Knowledge Commentary: New Testament (A Bibliai Tudás Kommentár: Újszövetség) 452. oldala szerint ez az egyetlen alkalom, amikor az „őse” szót használják az Újszövetségben. A 453. oldalon azt is írja, hogy a rabbik azt tanították, hogy Ábrahámnak volt túlzott érdeme, amely az utódai számára is rendelkezésre állt.

K: Hogyan illeszkedik a Róma 4 a Róma 3 után?

V: A Róma 3 azt állítja, hogy létezik egy Istentől származó igazságosság, amely független a törvény cselekedeteitől. A Róma 4 egy bibliai példát hoz erre: Ábrahámot.

K: A Róma 4:3, 4, 5, 6, 8, 9, 10, 11-ben Pál a „jóváírás” szót használja. Hogyan írják jóvá nekünk az igazságot?

V: Isten igazságos, és ha bármely bűnt megbüntet, az igazságosság érdekében minden bűnt meg kell büntetnie. Jézus kereszthalála kielégítette Isten igazságosság iránti igényét a mi bűneinkkel kapcsolatban. Ez akkor íratik jóvá számunkra, amikor hittünk; a jóváírás nem „nő”, ahogy jó cselekedeteket végzünk, és nem is telik meg, amikor meghalunk. A Róma 5. fejezet részletesen kitér erre a jóváírásra.

K: A Róma 4:4–5:15-ben milyen ellentéteket említenek Ádám bukása és Krisztus áldozata között?

V: Három ellentét van.

1. Az egyik egy következmény, a másik pedig egy ajándék (Róma 4:4–5).

2. Az ajándék mértékében különbözött a vételtől (Róma5:15 ). Az ajándék több mint kijavította a vétel okozta hiányosságot.

3. Természetükben is különböztek egymástól. Az ajándék igazságot és életet hozott, a vétkezés pedig ítéletet és halált (Róma5:16 –17).

K: A Róma 4:8,22 szerint, ha Isten nem számította be Ábrahámnak a bűnt, akkor igazságos volt-e azokhoz, akiknek viszont számítja be a bűnt?

V: Igen. A Róma 4:23–24 azt mondja, hogy az, hogy Ábrahámnak bűn helyett igazságot számított be, nem volt egyedülálló eset. Ugyanez igaz ránk is, ha hiszünk Istenben. Azok azonban, akik Isten igazsága helyett a saját igazságukban bíznak, cselekedeteik és mulasztásaik alapján fognak ítéletet kapni, amint azt a Jelenések 20:12 és a Máté 25:32–46 is mutatja.

K: Miért fontos a Róma 4:10-ben, hogy Ábrahámot már a körülmetélés előtt igaznak nyilvánították?

V: Ha ez utána történt volna, akkor azt gondolhatnánk, hogy Ábrahám a cselekedetei révén érdemelte ki az igazságát. De így Ábrahám nem tett semmilyen cselekedetet, amivel kiérdemelte volna az igazságot. Ábrahám csak hitt, és csak tizennégy évvel később lett körülmetélve.

Másodszor: Ábrahám nem volt körülmetélve, amikor igaznak nyilvánították, így a körülmetéletlenek számára is a hit atyja lehet.

K: A Róma 4:15-ben mi a különbség a bűn és a vétkezés között?

V: A bűn az, amikor valaki ellentétben cselekszik azzal, amit Isten parancsolt. A vétkezés az, amikor valaki tudatosan vétkezik Isten parancsa ellen. Minden vétkezés bűn, de a tudatlanságból fakadó ártatlan bűn nem vétkezés.

K: A Róma 4:16-ban miért van szükségünk hitre a bizonyosság helyett?

V: Gondoljunk csak bele: az angyaloknak nincs olyan hitük, mint nekünk, nekik tudásuk van. A bukott angyalok számára nincs üdvösség Krisztus által, akik a Zsidókhoz írt levél 2:16 szerint tudták, miről mondanak le.

Nekünk nincs olyan szabad akaratunk, mint az angyaloknak és a démonoknak. Nekik biztos tudásuk van, nekünk pedig hitünk. Isten dönthetett volna úgy, hogy minden évben lejön a földre, kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy mindenkit meg fog ítélni, majd mindenkinek azt mondja, hogy szabadon döntsön, elfogadja-e vagy elutasítja-e Őt. Ez nem tűnne annyira választásnak. Inkább az a könnyebb, ha az ember úgy dönt, hogy nem foglalkozik ezekkel a dolgokkal, a bizonytalanságban és a kételyben marad, és a saját útját járja.

Isten teremthetett volna olyan lényeket is, akik azért választották volna, hogy követik Őt, mert biztosan tudták, hogyan állnak a dolgok. Isten meg is teremtette őket, és őket angyaloknak hívjuk. Isten teremtett minket, bukott embereket. Bűnös természetünk ellenére, és annak ellenére, hogy nincs biztos tudásunk, Isten lehetővé tette számunkra, hogy úgy döntsünk, hogy hozzá fordulunk.

K: A Róma 4:17–18 szerint hogyan lett Ábrahám sok nemzet atyja?

V: Ábrahám az izraeliták, az edomiták és a midianiták őse volt, de ez nem a vers fő üzenete. Inkább arról van szó, hogy Ábrahám minden hívő atyja volt (Róma4:11 ), mind a zsidók, mind a minden nemzetből származó pogányok számára.

K: A Róma 4:18 szerint hogyan volt Ábrahám hite egyszerre a remény ellenére és a reményben?

V: Ábrahám sem vak, sem ostoba, sem hiszékeny nem volt. Egy 100 éves férj és egy 90 éves feleség esetében természetesen nem volt remény arra, hogy gyermekük szülessen. Ha korábban is meddők voltak, a százéves kor elérése semmit sem javított a helyzeten. Egyszerűen nem volt esély. De Istennek nincs szüksége esélyre, és Ábrahám tudta ezt. Ha Isten megígérte, hogy Sárától és tőle fia születik, akkor Sára és ő életben maradnak, amíg az a fiú megszületik. Ábrahám elvesztette a reményt a testükben és a természetben, ahogyan azt minden ésszerű embernek kellett volna. Ugyanakkor Ábrahám megőrizte a reményt Istenben, aki Mindenható. Mindkét szempontot láthatjuk Ábrahámban a Mózes első könyve 17:17-ben, ahol Ábrahám reménytelenségében felnevetett, amikor Isten azt mondta neki, hogy Sárának és neki fia lesz. Hasonlóat láthatunk Sárában is a Mózes első könyve 18:12-ben.

Az egyik fajta hit azt mondja: „Mindenre képes vagyok Krisztusban, aki erőt ad nekem” (Fil 4,13). Ez egy nagyszerű hit, de nem ez volt az a fajta hit, amely Ábrahámban megvolt ebben az esetben. Sára és Ábrahám nem látták, hogyan tudnának bármit is tenni saját erejükből, még Isten segítségével sem. De Isten utat tudott teremteni ott, ahol nem volt út.

K: A Róma 4:18 szerint mi akadályoz meg bennünket abban, hogy olyan nagy hitünk legyen, mint Ábrahámnak?

V: Legalább négy fontos dolgot érdemes figyelembe vennünk.

a) Lehet, hogy nincs bennünk hely egy ilyen nagy hitre; máris nagyrészt tele vagyunk a saját képességeinkről alkotott önelégült képpel. Ábrahám tudta, hogy Istenre kell támaszkodnia, és nem akart ott maradni, ahol Isten azt akarta, hogy menjen.

b) Ábrahámnak merész lépéseket kellett tennie ahhoz, hogy hátrahagyja a dolgait, és kövesse Istent. Meg kell néznünk, hol akarja Isten, hogy merész lépéseket tegyünk – nem azért, hogy ok nélkül veszélybe sodorjuk magunkat, hanem hogy engedelmeskedjünk Neki.

c) Ábrahám azonban sokszor elbukott a hit útján. Félte a fáraót, félte Abimelech-et, és rövidítést akart választani Hágárral. De Ábrahám felállt, és továbbhaladt.

d) Ábrahám arra figyelt, hová tart. Nem azon rágódott, hol járt korábban, sőt, még azon sem, hol van éppen, hanem arra, hol szeretne lenni, és így hagyott hátra olyan örökséget, amely áldássá vált sok nemzet számára.

K: A Róma 4:23–25-ben hogyan ad reményt nekünk Ábrahám példája?

V: A reményt három különböző szempontból látjuk.

Analógiaként: bár Ábrahám fizikai teste már nem volt képes további gyermekek nemzésére, Isten ezt megváltoztathatta. Bár az emberek a bűnben halottak, Isten életre keltheti őket.

Példaként: Isten Ábrahámot még bármilyen cselekedet előtt igaznak nyilvánította, Ábrahám hitét igazságnak számítva. Isten hasonlóképpen minket is még bármilyen cselekedet előtt igaznak nyilvánít, hitünket igazságnak számítva.

A helyzet alapján Ábrahámot tizennégy évvel a körülmetélése előtt igazította meg Isten. A hit általi igazság ígérete egyaránt vonatkozik a zsidókra és a pogányokra.

Ha Isten munkája az életünkben teljes mértékben rajtunk múlna, akkor félnék. De ez inkább attól függ, hogy Isten bennünk munkálkodik-e (Filippi 2:13), és bízhatunk benne, ha csak rábízjuk, hogy elvégezze jó munkáját.

K: A Róma 5:1–10 szerint hogyan történik az üdvösség cseréje?

V: Kilenc szempontot említ.

1. Igazság a hit által (5:1).

2. Béke Istennel (nem csupán békés érzések) (5:1)

3. A hit által való hozzáférés (5:2) ehhez a kegyelemhez (5:2).

4. Isten szeretete a Szentlélek által terjed el a szívünkben (5:5).

5. Amikor tehetetlenek voltunk, Krisztus meghalt a gonoszokért (5:6).

6. Isten megmutatta szeretetét (5:8).

7. Miközben bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk, a bűnösökért (5:8).

8. Krisztus vérével igazultunk meg (5:9).

9. Isten Fiának, Jézusnak a halála által megbékéltettünk (5:10 ).

Ahogyan a New International Bible Commentary 1324. oldalán olvashatjuk, az igazság nem csupán egy meghatározandó és megvédendő tan, hanem egy áldás, amelyben örömünket lelhetjük.

K: A Róma 5:2, 9–10 szerint az üdvösség kegyelemből vagy hitből származik?

V: Az eredete, hatalma, elegendő ereje és hatása Isten kegyelméből fakad, aki Jézust küldte, hogy meghaljon bűneinkért. Lásd az Efézusbeliekhez írt levél 2:5, 8, 9. Isten úgy döntött, hogy ezt az ajándékot a Jézusba vetett hitünkön keresztül közvetíti. Az itt szereplő „bevezet” vagy „hozzáférést nyer” kifejezés utalhat a királyi családba való bevezetésre.

K: A Róma 5:3-ban ez Krisztusért való szenvedésekre utal, vagy általában a szenvedésekre?

V: Semmi sem korlátozza itt a „megpróbáltatás” szót pusztán a keresztény létből fakadó szenvedésekre. Sok kereszténynek vannak megpróbáltatásai egészségügyi problémák, megromlott kapcsolatok vagy szeretteik elvesztése miatt.

K: A Róma 5:6-ban, mielőtt Krisztus meghalt értünk, valóban mindannyian teljesen erőtlenek voltunk?

V: Minden lényeges szempontból igen. Lásd a Róma 3:9–20-at Pál részletesebb leírásáért.

K: A Róma 5:7-ben mi a különbség az igaz ember és a jó ember között?

V: Az igaz ember betartja a törvényt, és talán ennél többet nem is tesz. A jó ember szintén igaz ember, de emellett szereti Istent és szereti embertársait is. Kevesen lennének hajlandók meghalni egy igaz remeteért, bár valaki talán hajlandó lenne meghalni azért, akiről úgy gondolja, hogy törődik vele. Krisztus azonban egyikért sem tette ezt. Nem a „jó emberekért” vagy azokért halt meg, akik „majdnem elég jók” voltak. Krisztus inkább a gonoszokért halt meg.

K: A Róma 5:9 szerint hogyan menekülünk meg Isten haragjától?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Születésünktől fogva nem voltunk mentesek az Isten haragjától, mert az Efézusbeliekhez írt levél 2:3 szerint egykor még a kiválasztottak (akik a mennybe jutnak) is a harag tárgyai voltak. (Charles Spurgeon ugyanezt a gondolatot fejtette ki a „For Whom Did Christ Die?” című írásában; Metropolitan Tabernacle Pulpit, 20. évf., 1191. sz., 11. o.)

2. Az utolsó ítéletkor mentesek vagyunk Isten haragjától.

3. Isten azonban még mindig megfenyíthet minket (Zsidók 12:5-11), és még mindig ki lehetünk téve az emberek haragjának (Róma8:36 ).

K: A Róma 5:9, 10, 15, 17, 21-ben mit akar Pál kiemelni a „sokkal inkább” kifejezéssel?

V: Róma 5:9 „sokkal inkább” a megszabadulás Isten haragjától

Róma 5:10 „annál inkább” megőrzés az Ő feltámadt élete által

Róma 5:15 „annál inkább” a kegyelem ajándéka

Róma 5:17 „annál inkább” a hívő uralkodása az életben.

Róma 5:21 „annál inkább” a bőséges kegyelem.

K: A Róma 5:9–21-ben milyen eredményekről esik szó Krisztus miatt?

V: Ez valójában egy összetett téma. Íme az említett eredmények.

1. Igazságra jutottunk az Ő vére által. Megmenekültünk Isten haragjától Őáltala. (Róma 5:9)

2. Megbékéltünk Istennel az Ő Fiának halála által (Róma 5:10). A megbékélés egy kapcsolat létrehozását vagy helyreállítását jelenti. Azok az emberek, akik korábban ellenségek voltak vagy elidegenedtek egymástól, most barátok lettek.

3. Megmenekültünk az Ő élete által (Róma 5:10).

4. Isten ajándéka és kegyelme bőségesen árad a sokakra (Róma 5:15).

5. Igazságot nyertünk (Róma 5:16).

6. A kegyelem és az igazság ajándéka uralkodik az életben (Róma 5:17).

7. Az igazság, amely életet hoz minden ember számára (Róma 5:18).

8. Sokan igazsággá válnak (Róma 5:19).

9. Hogy a kegyelem az igazságosságon keresztül uralkodjon az örök életre (Róma 5:21).

K: A Róma 5:10-ben a keresztények Krisztus halálával vagy életével lettek-e megbékítve, és mi az a különbség, amelyet Pál megpróbál bemutatni?

V: Pál azt próbálja megmutatni, hogy Jézus több dolgot is tett értünk. Halálával Jézus megfizette a bűneink árát. Feltámadásával, feltámadt életével életet ad nekünk, és ő maga lett az életünk. Végül, ha kegyelem által, hit által igazulunk meg, ennek bizonyítéka egyértelmű lesz: a jó cselekedeteinkben.

K: A Róma 5:12-ben mire utal a „Ezért / Emiatt” kifejezés?

V: Ez közvetlenül arra utal, amit korábban az igazságolásról mondtak a Róma 5:1–11-ben. Mivel a Római levél minden fejezete az előző részekre épül, látható, hogy ez közvetve az egész Római levélre utal.

K: A Róma5:12 -ben szereplő vers azt mutatja-e, hogy születésünk előtt csupán potenciális emberek vagyunk, és nem ténylegesek? (így az abortusz elfogadható lenne)

V: Nem, a Bibliában számos jó, az élet védelmét támogató vers található, de ez nem tartozik közéjük. Ez a vers nem a fogantatás és a születés közötti időszakra utal, hanem Ádám idejére, a mi fogantatásunk előtt. Lásd még a Zsidók 7:9–10-ről szóló értekezést is.

K: A Róma5:12 –19-ben hogyan volt Ádám ránk vonatkozó átka Krisztus igazságának ránk való ráruházásának „előképe”?

V: Minden keresztény egyetért a következőkben.

1. Minden ember a halálra, a romlásra, a bűnös természetre és az átkokra ítéltetett Ádám cselekedete miatt. Ádám és Éva azonnal megkapták a lelki halált, és fizikai testük is azonnal elkezdett elhalni, bár fizikailag csak majdnem ezer évvel később haltak meg.

2. Jézus viselte el a bűneinkért járó büntetést.

3. A kiválasztottak örök életet, igazságot, megszentelést és áldásokat kapnak Krisztustól.

A keresztények a következőben nem értenek egyet:

Egyes igazi keresztények azt állítják, hogy Ádámtól hozzánk, tőlünk Krisztushoz, és Krisztustól a hívőkhöz vezető út során a tulajdonítás jellege ugyanaz. (Charles Hodge: Systematic Theology, 194. o., valamint Commentary on the Epistle to the Romans, 142–190. o.). Egyesek odáig mennek, hogy azt tanítják: ha Isten nem nyilvánította volna bűnösnek és Isten haragjára méltónak az összes embert – a csecsemőket is beleértve – Ádám cselekedete miatt, akkor Istennek nem lenne „joga” Krisztus igazságát az összes kiválasztottra ráhárítani. Mindenki meghal, még a csecsemők is, ami bizonyítja, hogy rajtuk van Ádám átka és bűne.

Ennek a nézetnek azonban legalább három alapvető ellentmondása van.

1. Ha minden ember „kiérdemelte” Ádám bűnét, akkor – ha a tulajdonítás pontosan úgy történik, ahogyan Hodge mondja – Krisztus is „kiérdemelte” a mi bűnünket. És vajon Jézus kiérdemelte-e Éva bűnét is?

2. Ha a kárhozottak vállalták Ádám bűnét, akkor Ádámnak már nem volt bűne, különben Isten kétszer is tényleges büntetést szabna ki ugyanazon bűnért.

3. A kisállatok is meghalnak. A természet viseli Ádám bűnének átkát, de a halál nem bizonyítja jobban az emberi csecsemők bűnösségét Ádám bűnében, mint ahogyan a kiskutyák sem bűnösök Ádám bűnében.

Sok más igazi keresztény is határozottan ellenzi azt a nézetet, hogy Ádám bűne rajtunk is nyugszik. Jézus nem volt bűnös semmilyen bűnben, még a miénkben sem. Inkább Jézus úgy döntött, hogy viseli bűnünk következményeit azzal, hogy meghalt a kereszten és lement a sírba. Miközben Jézus viselte bűneinket (Zsidók9:28 ), és aki bűn nélkül volt, bűnné lett értünk (2 Korinthus5:21 ), Jézus mégis bűn nélkül maradt (Zsidók4:15 , 1 Péter2:22 ), és benne nincs bűn (1 János 3:5).

Talán abban, hogy egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet, van valami, amiben minden keresztény egyetért: bűnösök voltunk a saját bűneink miatt. Ugyanolyan bűnösök vagyunk Ádám bűne miatt, mint amennyire Krisztus bűnös a mi bűneink miatt.

K: A Róma5:12 –21-ben miben különbözik az átok és a ránk számított igazság?

V: Charles Hodge azon nézete, miszerint a tulajdonítás jellege Ádám és Krisztus esetében egyforma, legalább nyolc okból nem helytálló.

1. Krisztus viselte el a mi büntetésünket, mi pedig az Ő igazságát kapjuk meg egy nagyszerű, kölcsönös csere keretében. Ezzel szemben a bűnbeesés egyirányú átvitel volt; Ádám semmit sem viselt el helyettünk.

2. Bűnösségünket Krisztus eltávolította, de Ádám bűnösségét mi semmilyen módon nem enyhítettük.

3. A gonosz belénk költözött, de Krisztusba nem költözött be.

4. Ádámtól kaptuk a romlást és a bűnös természetet, de Krisztus nem kapta meg sem a romlást, sem a bűnös természetet, sem a bűntudatot, sem a vádat.

5. Krisztus igazságának ránk való ráírását a hitünk közvetíti, de Ádám bűnében nincs szerepe sem a hitnek, sem a hit hiányának. (Douglas Moo: Kommentár a Rómaiakhoz 1–8, 338–339. o.)

6. Krisztus úgy döntött, hogy engesztelést hoz értünk; Ádám nem döntött önként úgy, hogy bármit is átruház az utódaira.

7. Krisztus igazságát a Krisztussal való egyetértésünk révén kapjuk meg. Ádám átka (és egyesek szerint a bűntudat is) a mi részünkről kényszerű volt.

8. Krisztus igazsága nem „öröklődött” a szülőkön keresztül. Néhány keresztény az úgynevezett traducianus teológiát vallja; ők úgy vélik, hogy Ádám bűnössége a szülőkön, vagyis az apán keresztül öröklődik.

Hacsak valaki nem tagadja ezt a nyolc különbséget (és szerintem még Charles Hodge sem tenné), akkor ellentmondásos azt állítani, hogy a beszámítás természete ugyanaz.

K: A Róma5:12 –21-ben hogyan kapcsolódik Krisztus engesztelése Ádám bukásához?

V: Minden keresztény egyetért abban, hogy a megváltás a következő két módon kapcsolódik Ádám bukásához.

1. Ahogyan Ádámtól kaptuk a bűnös természetet, úgy szentelődünk meg, hogy Krisztushoz hasonlókká váljunk.

2. Ezen felül, mivel Ádám miatt Istentől elidegenedve születtünk, Krisztusban Isten gyermekeiként újjászületünk.

Nem minden keresztény ért egyet a következő négy móddal.

3. A NIV Study Bible 1713. oldalán az áll, hogy a Rómaiakhoz írt levél5:18 „nem azt jelenti, hogy végül mindenki üdvözülni fog, hanem azt, hogy az üdvösség mindenki számára elérhető. Ahhoz, hogy hatékony legyen, Isten kegyelmes ajándékát el kell fogadni (lásd 17. vers).”

4. Ádámtól az átkot, Krisztustól pedig a kegyelmet kaptuk, de Jézus nem többé bűnös a mi bűneinkért, mint mi Ádám bűneiért.

5. Ha Isten nem rótta volna ránk Ádám bűnét, akkor Krisztus igazságát sem tudná ránk róni.

6. Ha Isten nem büntetné a kárhozottakat további gyötrelmekkel a pokolban, Jézus nem tudná úgy dönteni, hogy magára vállalja a mi büntetésünket.

K: A Róma5:12 –19-ben mi szerepel Ádám bukásának és Krisztus áldozatának hatályaként?

V: A keresztények néha vitatkoznak arról, hogy Krisztus engesztelése mindenki számára jelentős-e (univerzális), vagy csak néhányuk számára (partikuláris). Mindkét oldal megtalálja itt a számára kedvező szempontot.

Ádám bűne: mindenki (5:12 , 18) és a sokan (5:15, 19).

Jézus igazsága: ugyanaz a hatály. Mindenki (5:18 ), és a sokan (5:15,19).

Ádám volt a minta (típus), ellentétekkel (5:14 ); az elítélés és az igazságszolgáltatás nagyon szimmetrikusak ebben a szakaszban.

Lásd még 1 Korinthus 15:21–22, 45–49.

K: A Róma5:12 –21-ben milyen kapcsolatok vannak köztünk és Ádám között?

V: A Szentírás nem mondja meg, de íme néhány lehetséges nézet. Minden nézet magában foglalja az előzőt.

1. Az emberek ebben az életben azért szenvednek, amit Ádám tett.

2. Mindannyian ugyanazt tettük. Ádám példaként szolgál számunkra.

3. Örököltük a bűnt, azaz a bűnös természetet.

4. Isten úgy döntött, hogy örököljük annak a bűnét, akit Isten választott (Ádámot), hogy a képviselőnk legyen.

5. A gyermekek (beleértve a zsidó és horvát gyermekeket is) öröklik elődeik bűneinek bűnösségét. (A traducianista nézet 1/3-a)

K: A Róma 5:12-ben hogyan vétkezett Ádámban az egész emberiség?

V: Ádám és Éva anélkül vétkeztek, hogy előbb bűnös természetük lett volna. Mindannyian vétkezünk, mivel Ádám bűnös természetét örököltük. Ezen túlmenően a keresztények nem értenek egyet ebben a kérdésben. Íme néhány nézet.

A bizonyított eredmény: Mivel mindannyian vétkezünk, ez az eredmény azt bizonyítja, hogy a halál és a bűn minden, Ádámon keresztül született emberre rászállt.

Csak az átokban való részesedés: Az ok (Ádám) miatt az eredmény az, hogy mi (az emberiség) mindannyian részesülünk a halál átkában és a bűnös természetben. (Róma 5:14)

Részvétel mind a bűnösségben, mind az átokban: Az ok (Ádám) miatt az a következmény, hogy mi (az emberiség) mindannyian vétkeztünk azáltal, hogy részt vettünk Ádám bűnében, és mindannyian viseljük a halál átkát és a bűnös természetet.

K: A Róma 5:12–14-ben, ha Isten Ádám bűnösségével ítélt el minket, akkor miért?

V: Az igazi keresztények nem értenek egyet ebben a kérdésben, három fő nézet létezik.

1. Ádám bűnét nem számították be nekünk, csak a természetét és az átkait.

2. Ahogyan Istennek az igazságosság és a szentség követelményei miatt kénytelen megbüntetni a bűnt, úgy az igazságosság követelményei miatt kénytelen ránk terhelni Ádám bűnét is.

3. Istennek nem kellett volna Ádám bűnét ránk terhelnie az igazságosság követelményeinek kielégítése érdekében, de más okokból mégis megtette.

3a. Ha Isten nem teremtett volna minket Ádám bűnéért felelősnek, akkor nem tudta volna igazságosan Krisztust „kijelölni” áldozatként bűneinkért.

K: A Róma5:12 –18-ban mi az eredendő bűn?

V: Az eredendő bűn egy két részből álló fogalom:

1. Mindannyian örököltük a bűnös természetet, és születésünktől fogva elidegenedünk Istentől.

2. Mindannyian bűnösök vagyunk, nemcsak a saját bűneink miatt, hanem Ádám bűne miatt is.

A keresztények egyetértenek az első ponttal, de a legtöbb keresztény úgy véli, hogy a második pont téves. A második pontot elsőként hirdetők között volt Milánói Ambrus (370–390) és Hippói Szent Ágoston. Mindketten azok közé a korai keresztények közé tartoztak, akik támogatták a nem keresztények üldözését. A New Dictionary of Christian Ethics and Pastoral Theology (Új keresztény etikai és lelkipásztori teológiai szótár) 641–643. oldalán az eredendő bűnről a következőket írja: „Ennél is súlyosabb, hogy a bűnösség és az öröklődés fogalma között összeegyeztethetetlenség áll fenn. Az emberi személyek bűnösségére vonatkozó nyelvünk csak olyan döntések és cselekedetek kontextusában tűnik értelmesnek, amelyekben mi magunk is valamilyen módon részt veszünk.”

K: A Róma5:12 –18-ban hogyan tulajdonítják nekünk Ádám bűnét (ha egyáltalán)?

V: A Róma 5,12–18 nem mondja meg pontosan, hogyan. A keresztények véleménye e kérdésre adott válasz tekintetében jelentősen eltér. Íme néhány állítás, és az emberek többet is elhihetnek közülük.

1. Átörököljük Ádám természetét, de Ádám bűne soha semmilyen módon nem lett ránk átruházva.

2. Mindenkinek megvolt Ádám bűne, de Krisztusban Ádám bűne 100%-ban megbocsátásra került és eltávolításra került minden ember számára. (Az előzetes kegyelem elmélete)

3. Ádám bűne mindenki számára megbocsátásra került és eltávolításra került, mint az előző esetben, de azok számára, akik elutasítják Krisztust, újra rájuk terhelődik (Millard Erickson nézete).

4. Mindenkinek megvolt Ádám bűne, de Krisztusban Ádám bűne a kiválasztottak számára megbocsátásra került és eltávolításra került.

5. Lehetséges, hogy a csecsemők kizárólag Ádám bűne miatt kerülnek a tűz-tóba, anélkül, hogy saját bűnük lenne.

6. A Tűz-tóban lévők szenvedésük egy részét Ádám bűnére vezethetik vissza.

7. A bűn ránk való ráterhelése miatt Ádám saját bűne csökkent.

8. Ádám bűne nem csökkent, és Isten kétszer számította be a bűnt.

9. Ádám bűne ránk számít, de nem érdemi módon.

Ebben a kérdésben mind a kálvinisták, mind a nem kálvinisták egyetérthetnek a kálvinista New Geneva Study Bible 1775. oldalával. Ez azt mondja, hogy mindenki vétkezett Ádám bűnében, de kijelenti, hogy a Róma 5:12–21 nem mondja meg, hogyan.

K: A Róma5:12 –19-ben kik azok a keresztények, akik úgy vélik, hogy Ádám bűne egyáltalán nem lett ránk átruházva?

V: A nicai zsinat előtti egyházi írók közül senki sem beszélt arról, hogy mi viseljük Ádám bűnének bűnösségét, annak ellenére, hogy idéztek a Róma 5-ből.

Alexandriai Athanasius úgy vélte, hogy örököltük a bűnös természetet: „De Alexandriai Athanasius soha nem utal arra, hogy részesülnénk Ádám tényleges bűnösségében, azaz erkölcsi felelősségében...” (Kelly: Early Christian Doctrines, 346–347. o.)

„Helwys predesztinációról alkotott felfogása – talán az emberiség Ádámban való bukásáról szóló tan kivételével – antikalvinista, sőt, tipikusan holland baptista. Ádám bűnének bármilyen ráhárítása, vagy Ádám bukásának természetes következménye az üdvösség tekintetében érvényét veszti, mivel a kegyelem mindenkinek megadatik, hogy Isten mellett vagy ellene döntsön.” (Calvin Augustine Pater in Karlstadt as the Father of Baptist Movements, the Resurgence of Lay Protestantism, 267–268. o.)

Mindenkinek megadatik-e, hogy az üdvösség tekintetében Isten mellett vagy ellene döntsön? A kérdésre adott válasz az egyik legfontosabb módszer a kálvinisták és a nem kálvinisták megkülönböztetésére.

K: A Róma5:12 –19-ben kik azok a keresztények, akik úgy vélik, hogy Ádám bűne ránk lett számítva?

V: Hippói Ágoston (388–430) (Ő azt is hitte, hogy minden meg nem keresztelt csecsemő a pokolba kerül.)

K: A Róma5:12 –19-ben szereplő szöveg kapcsán vannak-e más nézetek is, amelyeket az igazi keresztények vallanak azzal kapcsolatban, hogy viseljük-e Ádám bűnét vagy sem?

V: Három másik nézet létezik.

1. Mindenkinek megvan Ádám bűne, de Krisztus biztosította az „előzetes kegyelmet”, amely mindenki számára eltörli Ádám bűnét.

2. Ádám bűne csak akkor számít ránk, ha úgy döntünk, hogy vétkezünk

3. Mi viseljük Ádám bűnének bűnösségét, és viseljük őseink bűnének bűnösségét is.

K: A Róma 5:12-ben szereplő szakaszt idéző, a Biblián kívüli zsidó írások léteznek-e?

V: Igen. A Róma5:12 -hez hasonló zsidó írások a 4. Ezsdrás 7:118 (=2. Ezsdrás 7:118), a Sirach 25:25, valamint a 2. Baruch 23:4; 48:42; 54:19.

A „Hard Sayings of the Bible” című könyv 548. oldalának megfelelően a 2. Esdrás a következőket mondja:

„[Ádám] vétkezett… Te halált rendeltél neki és utódainak…

Mert az első Ádám, akit gonosz szív terhelt, vétkezett és legyőzetett, ahogyan mindazok is, akik tőle származtak. Így a betegség állandósult.” (2 Esdras 3:7, 21–22)

„Ó, Ádám, mit tettél? Mert bár te vétkeztél, a bukás nem csak a tiéd volt, hanem a miénk is, akik a leszármazottaid vagyunk.” (2. Esdrás 7:118).

Vegyük észre, hogy ez a következményekről szól számunkra: bukottak vagyunk, betegek vagyunk, és a halál van rajtunk. Nem azt mondja, hogy bűnösök vagyunk Ádám bűnéért.

K: A Róma 5:12-ben hogyan fordították félre ezt a szakaszt Hippói Szent Ágoston és a latin Vulgata?

V: A Róma5:12 -et Ágoston félreértette (5. vers, 302. o.), M. Erickson (636. o.), C. Daniel (242. o.) és J.N.D. Kelly (354. o.) szerint, mivel a latin Vulgata azt mondja, hogy „akiben” (in quo), míg a görög szöveg azt mondja, hogy „mert”.

K: A Róma 5:12-ben Isten mindenkit felelőssé tett-e vagy „megvádolt-e” Ádám bűnéért is, a sajátjuk mellett?

V: A középkor kezdetétől fogva a katolikus, a református és számos lutheránus egyház azt tanította, hogy Ádám bűnét is viseljük a sajátunk mellett. Ahogyan néhány református keresztény is megerősítette, amikor megkérdeztem őket, a pokolban szenvedők szenvedésének csak egy része azért van, amit ők tettek. A szenvedés egy része nem is azért van, amit ők tettek, hanem azért bünteti őket Isten, amit Ádám tett.

Ez a koncepció azonban nem volt jelen az őskeresztény egyházban (Ambrus és Ágostonig), és azoknál sem, akik a koiné görög nyelvjárást beszélték, amely az Újszövetség nyelve volt.

Justinus vértanú (kb. 150) „És ismét: ha az emberi nemnek nincs hatalma arra, hogy elkerülje a gonoszt és szabad akaratából a jót válassza, akkor nem vonható felelősségre tetteiért...” (Justinus vértanú Első védelme, 43. fejezet, 177. o.) „A fent idézett szavakat Dávid mondta ki Krisztus előtt 1500 évvel... De nehogy valaki a mondanivalónkból azt a következtetést vonja le, hogy mi azt állítjuk, hogy bármi is történik, az végzetes szükségszerűségből történik, mert előre meg van jövendölve, mint ami előre ismert, ezt is elmagyarázzuk.” (Justinus vértanú Első védelme, 43., 44. fejezet, 177. oldal)

Athenagoras (177) „Ahogyan az emberek esetében is, akiknek mind az erény, mind a bűn tekintetében van választási szabadságuk (hiszen nem tisztelnéd a jót, sem nem büntetnéd a rosszat, ha a bűn és az erény nem lenne a saját kezükben)” – A keresztények védelmében, 24. fejezet, 142. oldal

Kappadókiai Bazil (357–379) Prolegomena: „Másrészt a pokol gonoszságainak oka nem Isten, hanem mi magunk vagyunk. A bűn eredete és gyökere az, ami a saját hatalmunk alatt áll, és a szabad akaratunkon múlik.” (Prolegomena, in: Nicene & Post-Nicene Church Fathers, második sorozat, 8. kötet, lviii. o.)

K: A Róma 5:15-ben az, hogy minden ember fizikai halált hal, azt jelenti-e, hogy mindannyian bűnösök vagyunk Ádám bűnéért, még a csecsemők is?

V: Nem. Ha a testi halál bizonyítaná Ádám bűnösségét, akkor az állatok is bűnösök lennének Ádám bűnéért, mert ők is meghalnak. Ádám leszármazottainak testi halála átok és Ádám és Éva bűnének következménye, de ez nem bizonyítja, hogy Isten mások bűneiért tartana minket bűnösnek. Az Ezékiel 18. fejezete és a Mózes 5. könyve 24:16-os verse azt mutatja, hogy az ember nem az apja bűnéért hal meg, hanem csak a sajátjáért.

K: A Róma 5:16,18 szerint milyen folyamat révén lett az ítélet egy bűn következménye?

V: A keresztények ebben a kérdésben nem értenek egyet. Íme hat lehetséges magyarázat, amelyek közül az ember bármelyik kombinációját elfogadhatja.

1. Nincs meghatározva. A New Geneva Study Bible 1775. oldalán található lábjegyzet így szól: „Pál nem magyarázza el, hogy az egész emberiség hogyan vett részt Ádám bűnében, hanem egyszerűen csak kijelenti a tényt. Mindenki vétkezett Ádám bűnében.”

2. A gyermekek (például az AIDS-es csecsemők) ebben az életben örökölhetik a bűnök következményeit, még akkor is, ha nem ők a bűnösök.

3. A 2. pontnál is fontosabb, hogy Isten mindannyiunkat (minket és Ádámot) elítélte azért, amit mindannyian tettünk.

4. A 2–3. pontok mellett örököltük Ádám bukott, bűnös, Istentől elszakadt természetét, és ez a természet garantálja, hogy vétkezni fogunk és elítéltetünk.

5. A 2–4. pontok mellett azért is, mert Isten bűnösnek nyilvánította az embereket olyan cselekedetekért, amelyeket nem követtek el. (Így egyáltalán nem ellentmond Isten igazságosságának, hogy a meg nem keresztelt csecsemőket és magzatokat örökre a pokolba küldi kínzásra, még akkor is, ha soha nem követtek el bűnös cselekedetet, és nem szegték meg semmilyen törvényt. Annak ellenére, hogy nem voltak tudatában a bűnöknek, és mások bűneivel vádolták meg őket, Isten mégis igazságos marad az isteni, felfoghatatlan igazságosságával.) (A „föderális fejedelemség” nézet) A „föderális fejedelemség” nézetről bővebben lásd az Encyclopedia of Bible Difficulties című mű 388–390. oldalát.

6. A 2–5. pontok mellett a gyermekeket az emberek és Isten előtt is elítélik szüleik és őseik bűnei miatt, mivel lelkük a szülők lelkéből lett teremtve. (A traducianizmus elméletének 1/3-a)

K: A Róma 5:19-ben hogyan lettek a sokan bűnösökké?

V: Akárcsak az előző kérdésnél, a keresztények ebben a kérdésben sem értenek egyet. Ismét hat lehetséges magyarázatot sorolhatunk fel, és ezek kombinációját is elfogadhatjuk.

1. Ez az igehely nem mondja meg kifejezetten, hogyan.

2. Halandókká lettünk, és megnyílt az ajtó a bűn előtt.

3. A 2. pontnál is fontosabb, hogy ahogyan Isten Ádámot elítélte tetteiért, ugyanúgy mindannyiunkat elítél tetteinkért.

4. A 2–3. pontok mellett nem csupán azért vagyunk bűnösök, mert vétkezünk, hanem azért is vétkezünk, mert bűnösök vagyunk; más szóval, bűnös természetünk van.

5. A 2–4. pontok mellett felelősséggel tartozunk azért is, amiben személyesen nem vagyunk bűnösök (Boettner, 77–78. o.), illetve olyan bűnökért, amelyeket személyesen nem követtünk el (uo., 238. o.).

6. A 2–5. pontok mellett bárki, aki árulóból, házasságtörőből vagy bűnösből született, árulóként, házasságtörőként vagy bűnösként kell, hogy büntetést kapjon. (A traducianizmus nézetének 1/3-a, amely ellentétes az Ezékiel 18-cal és a Mózes 5. könyve 24:16-tal.)

K: A Róma 5:19-ben, ha Ádámban mindnyájan bűnössé váltunk, Krisztusban pedig mindnyájan igazakká váltunk, ez azt jelenti-e, hogy mindenki üdvözül, ahogyan az univerzalisztikus eretnekség tanítja?

V: Nem. Az első „mindenki” azokra vonatkozik, akik Ádámban vannak. A második „mindenki” azokra vonatkozik, akik Krisztusban vannak. Nem mindenki van Krisztusban. Ezt tanította az Isten Gyermekei szekta. Az igazi keresztények (legalábbis Rufinus után) egyetértenek abban, hogy az univerzalisztika téves, de a nem-kálvinistáknak és a kálvinistáknak két nagyon különböző okuk van erre.

A nem-kálvinisták közé tartoznak a „négypontos kálvinisták”, a lutheránusok, a „kalministák”, az arminiánusok és mások. Ők azt mondják, hogy Krisztus mindenkiért fizetett. Egy gyakori példázat a következő: Tegyük fel, hogy egy férfinak egymillió dolláros adóssága volt, amelyet nem tudott kifizetni. Egy nagylelkű, gazdag barátja a férfi nevére nyitott egy bankszámlát, amelyen egymillió dollár volt, és azt mondta a férfinak, hogy vegyen ki egymillió dollárt, és fizesse ki az adósságot. Tegyük fel, hogy a férfi nem hitt a gazdag barátjának, vagy pedig kivette a pénzt, és elpazarolta. Akkor a férfi továbbra is felelős lenne az adósságáért, a gazdag barát nagylelkűsége ellenére is.

A Szentírás szerint ez a következtetés vonható le a Szentírás három tanításából.

N1. Krisztus mindenkiért engesztelt (1 Timóteus 2:5-6; 1 János 2:2; Róma11:32 ; 1 Timóteus4:10 ), és Isten mindenkinek felajánlja és elvárja az evangéliumnak való engedelmességet (2 Thesszalonikaiak 1:8; Titusz 2:11).

N2. Néhányan a tűz-tóba kerülnek (Jelenések19:20 ;20:10 –15; 21:8; Máté 13:24–43; 25:31–46).

N3. Az emberek örökké a pokolban lesznek (Máté 18:8; 25:41,46;3:12 , Júdás 7; 2. Thesszalonikiak 1:9; Jelenések 20:10; 14:9–11).

A kálvinisták – talán az amyraldiánus kálvinisták kivételével – azt tanítják, hogy a Róma 5:18-ban szereplő első „mindenki” más hatályú, mint a 5:18-ban szereplő második „mindenki”, és a Róma 5:19-ben szereplő első „sokan” más hatályú, mint a 5:19-ben szereplő második „sokan”. Talán a keményvonalas kálvinizmus legfőbb tétele nem a végleges engesztelés, hanem inkább az egyetemes engesztelés tagadása, azaz az a nézet, hogy Krisztus nem halt meg mindenkiért. Sokan úgy lettek teremtve, hogy nincs lehetőségük elkerülni a második halál lángjait.

Miért gondolkodnak így egyes kálvinisták? Úgy vélem, a két fő ok egyike, amiért így gondolkodnak, az Isten szuverenitásának félreértelmezése. A második ok az emberi romlottság olyan téves meghatározása, amely korlátozza Istent, mintha képtelen lenne vagy nem lenne hajlandó mindenkiben cselekedni.

Isten szuverenitásának félreértelmezése: Néhány kálvinista – véleményem szerint – helyes képet alkot Isten szuverenitásáról. Isten, aki azt tehet, amit akar, dönthet úgy, hogy szuverenitásának egy részét korlátozott időre átruházza. Isten megengedhet olyan dolgokat, mint például a bűn, amelyek szomorúvá teszik a szívét. Sok kálvinista azonban nem jutott el ehhez a megértéshez. Ehelyett a következőképpen gondolkodnak.

#1. Számos bibliai vers szól Isten különleges szeretetéről és kegyelméről a kiválasztottak iránt, és sok nem-kálvinista nem fordít figyelmet ezekre a versekre. (Két fontos példa a Róma 9:6–23 és a Róma 11:3–23)

#2. Számos bibliai vers szól Isten előre tudott, megakadályozhatatlan tervéről, amely mindent és mindenkit magában foglal, még a gonoszokat is. (Példák: Efézus 1:11; Példabeszédek 16:4)

#3. Mivel a figyelem elsősorban a két előző igazságra összpontosul, sok (de nem minden) kálvinista háttérbe szorítja azokat a verseket, amelyekben Isten megmutatja, hogy az embereknek valódi választási lehetőségük van (Józsué 24:22–23), és hogy Isten megadta az embereknek azt a szabadságot, hogy megszakítsák a szívét (Jeremiás 9:1; Máté 23:37–39 stb.)

Miért gondolkodnak így a kálvinisták? Úgy vélem, ennek két fő oka van.

1. kálvinista tévhit (Az abszolút jövőbeli bizonyosság kizárja a valódi választási lehetőségeket). Az embereknek nehéz megérteniük, hogy Isten nagyobb, mint az idő. Amikor az emberek ezt nem értik meg, akkor azt kérni tőlük, hogy valóban megértsék: az embereknek valódi választási lehetőségeik vannak, és Isten abszolút bizonyossággal tudja azt, amit mi jövőnek nevezünk, olyan, mintha hetedik osztályos diákoktól kérnénk, hogy értsék meg a differenciálszámítást; túl zavarosnak tűnne.

Sok kiváló keresztény megelégszik azzal, hogy egyszerre tartja fenn ezt a két igazságot, anélkül, hogy megértené, hogyan hatnak egymásra, de mégis hisz mindkettő igazságában. Mások teológiai nehézségekbe ütköznek, hasonlóan a fatalizmushoz, azzal, hogy elvetik azt az igazságot, hogy van választási lehetőségünk, és robotokká tesznek minket. Megint mások a véges istenkép teológiai nehézségeibe ütköznek azzal, hogy elvetik azt az igazságot, hogy Isten abszolút bizonyossággal ismeri a jövőt.

A kálvinista tévhit #2 (nincsenek reménytelen esetek). A kálvinistáknak azt a második okot, amiért a kálvinizmust igaznak tartják, jól kifejti Michael Horton kálvinista könyve, a Putting Amazing Back into Grace. Van benne egy fejezet, amelynek címe: „Nincsenek reménytelen esetek.” Mivel Isten mindenható, mindentudó, szuverén, és semmi sem történik, amit Isten ne engedne meg, Horton azt állítja, hogy Isten nem tehet semmit hiába, vagyis nem történhet semmi, amit Isten – tágabb értelemben – ne kívánna.

Jézus azonban a Máté 23:37–39-ben siratta, hogy a zsidók elutasították őt.

A farizeusok „elutasították Isten velük kapcsolatos tervét” a Lukács-evangélium7:30 versében.

Pál a 2. Korinthus 6:1-ben arra kérte a gyülekezet tagjait, hogy ne fogadják el hiába Isten kegyelmét.

Jézus sírt a népe miatt. Miért sírt volna, ha Isten nem akarta volna, hogy másképp cselekedjenek?

Végül meg kell említeni, hogy nem minden kálvinista vallja a „nincsenek reménytelen esetek” elvét. A néhai Francis Schaeffer, egy svájci kálvinista, A huszadik század végi egyház című művében így fogalmazott: „Dicsőíthetjük Istent, és mind az Ószövetség, mind az Újszövetség azt mondja, hogy akár el is szomoríthatjuk Istent. Ez hatalmas dolog.” (Himnuszok Isten népének, 364. sz.) Ha mások is felismerik – ahogyan Francis Schaeffer tette –, hogy pontosan mit tett Isten, amikor lehetővé tette az emberek számára, hogy elszomorítsák Őt, akkor Isten csodálatos kegyelme iránti áhítatunk még nagyobb lesz.

K: A Róma 5:19-ben – mivel az univerzális üdvösséget más versek cáfolják – milyen módon lettek igazságossá azok, akiket bűnösökké tettek?

V: A keresztények ebben a kérdésben nem értenek egyet. Íme néhány nézet.

1. Mindenki potenciális igazolásának alapja.

2. Minden kiválasztott valójában igazult, és a „minden bűnös” kifejezés a kiválasztott bűnösöket jelenti.

3. Pontatlan megfogalmazás a párhuzam bemutatására: Krisztus ugyanolyan biztosan hat a sajátjaira, mint Ádám a sajátjaira.

K: A Róma 5:19-ben a bűn tesz-e minket bűnössé, vagy az, hogy bűnösök vagyunk, késztet-e minket bűnre?

V: A keresztények néha vitatkoznak ezen a ponton, de a helyes válasz: mindkettő. A bűnös az, aki el van választva Istentől. A bűnözés tesz minket bűnössé, de már születésünkkor is egy Istentől elválasztott kezdeti állapotban jöttünk a világra. Így tehát természetünknél fogva bűnösök vagyunk, és miután vétkezünk, cselekedeteink révén is bűnösökké válunk.

K: A Róma 5:20 szerint hogyan lehetett a törvény célja a bűn növekedése?

V: A Róma4:15 -ben és a Róma 5:12-ben található válaszok rámutatnak arra, hogy Isten nem tekinti bűnnek azt, ami törvény hiányában történik. Más szavakkal: Isten nem tekinti bűnnek a véletlen bűnt, amíg az ember nem ismeri fel, hogy az bűn. A Róma 7:7–13 részletesebben kifejti ezt, és azzal a következtetéssel zárul, hogy a törvényt azért adták, hogy a bűn bűnként felismerhető legyen.

Az „hozzáadódott” szót jobban lefordíthatjuk úgy, hogy „mellé került”. Ugyanezt az igét használja a Galaták 2:4 is azokról a hamis testvérekről, akik az igaz hívők mellé kerültek.

K: A Róma 6-ban hogyan kapcsolódik ez a Róma 5-höz?

V: A Róma 5 két személyről beszélt: a régi emberről – Ádámról – és az új emberről – Krisztusról. A Róma 6 ezt személyessé teszi, és alkalmazza az életünkre. A Róma 5 diadalmasan azzal zárul, hogy ahol a bűn megnövekedett, ott a kegyelem még inkább megnövekedett. A Róma 6 kiegyensúlyozza azt, hogy miért nem folytathatjuk egyszerűen a bűnözést, hiszen most már kegyelemünk van.

K: A Róma 6-ban melyek az öt legfontosabb fogalom, amelyeket összehasonlítanak és szembeállítanak egymással?

V: A sorsunk: (a régi emberünk a halálhoz vezet, Krisztus új élete pedig bennünk van), a bennünk lévő erő (a bűn rabszolgái, Krisztus rabszolgáiként szabadok). Pál már korábban is beszélt a Krisztus előtti és utáni emberekről, a bűnről és az új életről, valamint a törvényről és a kegyelemről, de a 6. fejezet megmutatja, hogyan illeszkednek ezek egymáshoz.

Íme a fejezetben előforduló szavak gyakorisága.

ti/magatok/mi/minket/a miénk (42-szer),

bűn/bűnözés (17-szer),

és meghal/meghalt/halál (16-szor),

élni/élet (8-szor),

Krisztus/Jézus (6X),

rabszolgák/uralom/uralkodás (11X) (rabszolga/rabszolgává tenni (8X))

Egyéb szavak:

szabadság (4X)

kegyelem (3X)

törvény (2X)

Krisztusban egyesülve (2X)

K: A Róma 6:1-ben mit mondanál egy nem kereszténynek, aki azt állítja, hogy a keresztények azt hiszik, bármit megtehetnek, mert van „tűzbiztosításuk”?

V: Négy ok van arra, hogy ne tegyék ezt, feltéve, hogy ők valódi hívők, akik a mennybe mennek.

A Róma 6:1–11 azt mondja, hogy nem teheted, mert helyzetileg egyesültél Krisztussal.

A Róma 6:12–14 azt mondja, hogy nem kell, mert tapasztalati szempontból Isten kegyelme megtörte a bűn hatalmát feletted.

A Rómaiakhoz írt levél 6:15–19 szerint nem szabad, mert határozottan nem akarod, hogy a bűn uralkodjon rajtad.

A Rómaiakhoz írt levél 6:20–23 szerint jobb, ha nem teszed, mert végső soron a bűn bére a halál.

K: Mit mondanál egy antinomista kereszténynek a Róma 6:1-re hivatkozva?

V: Van különbség a kegyelem alatt való élet és a kegyelem visszaélése között. Ha szülőként a gyermeked rosszul viselkedik egy bevásárlóközpontban, akkor korán hazavinnéd a gyermeket. Ha mi is rosszul viselkedünk, mennyei Atyánk minket is korán hazavihet. Grigori Rasputin és az orosz hliszt szekta így gondolta.

Meg kell értenünk, hogy ennél jobbra születtünk újjá. Egyszer Hippói Szent Ágostont üdvözölte egy nő, aki a Krisztushoz való megtérése előtt a szeretője volt. Ágoston gyorsan elsétált. A nő utána kiáltott: „Ágoston, én vagyok az, én vagyok!” Ő váll felett visszakiáltott: „Igen, tudom, de ez már nem én vagyok!”

K: A Róma 6:1,15 szerint miért ne vétkezzünk azért, hogy a kegyelem bőségesen áradjon?

V: Ez olyan, mintha a következő kérdést tennénk fel: Mivel hálásak vagyunk annak az orvosnak, aki autóbaleset után megmenti az életünket, ezért meg kellene próbálnunk minél több balesetbe keveredni?

Ahogy John MacArthur Jr. mondta: „Miért feltételeznénk, hogy azok az emberek, akik folyamatos házasságtörés, paráználkodás, homoszexualitás, csalás és minden elképzelhető fajta botrányos túlzás közepette élnek, valóban újjászülettek?”

K: Mit mond a Róma 6:1–4 a birodalomváltásról?

V: Ahogyan a vízben lélegző ebihal levegőt lélegző békává válik, és soha nem tér vissza, úgy mi is átlépünk a halál felé való rohamos haladásból egy új élet élésébe. Nem csupán az „öreg én” és a bűnös természetem lett keresztre feszítve Krisztussal, hanem az egész én lettem keresztre feszítve Krisztussal, mert erre szükség volt.

K: A Róma 6:1–14 és a Róma 6:15–23 versekben milyen hasonlóságok és különbségek vannak Pál két érvelése között?

V: Mindkét résznek vannak „keretei”. Mindkettő a kegyelem említésével kezdődik, majd annak különböző aspektusait tárgyalja. Az első rész azzal zárul, hogy nem a törvény, hanem a kegyelem alatt vagyunk, míg a második rész a halállal és az örök élet [kegyelmes] ajándékával zárul.

Az első rész, a Róma 6:1–14, azt hangsúlyozza, hogy Krisztussal egyesülünk az Ő halálában, temetésében és feltámadásában, valamint a bűn iránti halálunkban és az új életben Krisztusban. Nem szól a rabszolgaságról.

A második rész, a Róma 6:15–23, azt hangsúlyozza, hogy mindenki vagy a bűn szolgája, vagy Isten szolgája. Nem szól arról, hogy egyesülünk-e Krisztussal.

Az első résznek kell előbb következnie, mert ez a második rész alapvető oka. Az első rész a mi identitásunkat hangsúlyozza, a második pedig Isten parancsát számunkra.

K: Mit mond a Róma 6:4 a keresztségről?

V: A keresztségben Krisztussal való eltemetésnek nincs sok értelme a meghintéses keresztség esetében, csak a bemerítéses keresztségnél van.

K: A Róma 6:5-7-ben Krisztus feltámadásáról vagy a hívők feltámadásáról van szó?

V: Pál itt Krisztus feltámadására gondol. Ahogy Krisztus feltámadt (múlt idő), úgy nekünk is új életünk van most. Fizikailag is feltámadunk majd, de a végidőkről itt nem esik szó kifejezetten.

K: A Róma 6:5-7-ben hogyan egyesülünk Jézussal a halálban és az új életben?

V: A Róma 6. fejezet a Filippi 2:12–13-ban leírtak mélyebb kifejtése arról, hogyan valósítja meg Isten bennünk az üdvösségét. Egyesek Pál üdvösségről szóló írásait „jogi” igazolásként, mások pedig „részvételi” megszentelődésként értelmezik, de az igazság az, hogy Pál mindkettőt hangsúlyozza. Nem a saját sírunkba vagyunk eltemetve, hanem metaforikusan Krisztus mellé, az Ő sírjába. Ezt legalább háromféleképpen lehet értelmezni.

A régi élettől való elszakadás, a birodalomváltás és az új életbe való újjászületés.

A régi urunktól való elszakadás és az új urunknak való alávetés.

Elfordulás a régi sorsunktól, és egy új sors elfogadása.

K: A Róma 6:5–7; Gal 2:20; Kol 3:9; Ef 4:22 versekben hogyan keresztre feszítik a régi énünket Krisztusban?

V: Nem azt mondja, hogy „régi bűnös természetünk”, hanem inkább „régi énünk”, ami mindannyiunkra vonatkozik. Vannak vágyaink, céljaink, törekvéseink, döntéseket hozunk, és eldöntjük, hogyan töltjük el az időnket és a pénzünket. A Krisztussal való keresztre feszítés mindegyik területet érinti.

Az Evangelical Commentary on the Bible (Evangélikus Biblia-kommentár) 937. oldalán ezt a valódi énünk és a hamis énünk közötti „elkerülhetetlen feszültségnek” tekintik. Krisztushoz jönni nem azt jelenti, hogy befejezted a harcot; inkább azt jelenti, hogy éppen most csatlakozol hozzá.

K: A Róma 6:5; 8 és az 1 Korinthus 15 szerint a hívők Krisztussal együtt meghaltak, de még nem támadtak fel Vele, vagy már fel is támadtak Krisztussal a Kolossé2:13 -ban és az Efézus 2:5-6-ban?

V: Helyzetileg már felkeltünk az életre Krisztus által a szellemünkben, testünk pedig a jövőben fizikailag is feltámad Krisztussal együtt. A kérdésben említett verseken kívül az alábbiakban további verseket sorolunk fel, amelyekkel Pál mindkét oldalt szemléltette.

A Róma6:11 így szól: „Így ti is tekintsétek magatokat halottnak a bűnnek, de élőnek Istennek Krisztus Jézusban.”

A Rómaiakhoz írt levél 8:10-11 világosan bemutatja mindkét szempontot: „De ha Krisztus bennetek van, testetek a bűn miatt halott, lelketek azonban [jelen idő] az igazságosság miatt él. És ha az Ő Lelke, aki Jézust feltámasztotta a halálból, bennetek lakik, akkor az, aki Krisztus Jézust feltámasztotta a halálból, [jövő idő] a bennetek lakó Lelke által életet ad majd halandó testeteknek is.”

Hasonlóképpen a Kolossébeliekhez írt levél 3:1-4 is bemutatja mindkét szempontot. „Mivel tehát Krisztussal együtt feltámadtatok [befejezett jelen idő], a fenti dolgokra törekedjetek, ahol Krisztus Isten jobbján ül. A fenti dolgokra irányítsátok gondolataitokat, ne a földi dolgokra. Hiszen meghaltatok, és életetek most [jelen idő] Krisztussal együtt Istenben van elrejtve. Amikor Krisztus, aki az életetek, megjelenik, akkor ti is vele együtt [jövő idő] dicsőségben fogtok megjelenni.”

A Rómaiakhoz írt levél 6:5; 8, valamint az 1. Korinthusbeliekhez írt levél nem tagadja, hogy szellemünkben és helyzetünkben már feltámadtunk Krisztussal együtt. Inkább azt erősítik meg, hogy ez nem csupán szellemi feltámadás, hanem jövőbeli fizikai feltámadás is. Hasonlóképpen a Kolossébeliekhez írt levél 2:13 és az Efézusbeliekhez írt levél 2:5-6 sem tagadja a jövőbeli fizikai feltámadást; inkább azt erősítik meg, hogy ez nem csupán egy jövőbeli esemény, hanem a szellemben való jelenbeli élet is.

(A Bibliai idézetek a BSB-ből származnak.)

K: A Róma 6:6-ban mi is pontosan a „bűn teste”?

V: A régi és az új élet összehasonlításában és szembeállításában ez a régi életünk két aspektusát írja le. Krisztus előtt testünkben vágyakozunk a bűnre, és a bűnért élünk. Másodszor, testünkben a bűn, a mi urunk rabszolgái vagyunk. Mióta Krisztushoz fordultunk, a fizikai test ugyanaz maradt, de ami a testet élettel tölti meg és motiválja, az most már más.

K: A Róma 6:7-ben, mivel a keresztények Krisztusban meghaltak, és megszabadultak a bűntől, miért vétkeznek még mindig a keresztények?

V: Bár a keresztények a mennyben bűntelenséget fognak megtapasztalni, ez a vers nem erre utal. A Róma 6:7 nem azt mondja, hogy a keresztények bűntelenek, hanem csak azt, hogy megszabadultak a bűn rabságától.

Ugyanakkor, ahogyan egy rabszolga esetleg nem hallotta vagy nem hitte el azt az üzenetet, hogy felszabadult, úgy a keresztények is néha úgy viselkednek, mintha még mindig a bűn rabszolgái lennének. Ha egy keresztény valaha is azt mondaná: „Bűnöznöm kell, nincs más választásom”, az a keresztény hamisan beszélne. Annak ellenére, hogy már új életünk van Krisztusban, Isten Pálon keresztül szükségesnek látja, hogy itt parancsot adjon nekünk, amelynek engedelmeskedhetünk vagy megtagadhatjuk. Annak ellenére, hogy Isten kijelentette, a bűnnek többé nincs hatalma, nekünk aktívan kell dönteni arról, hogy letaszítjuk-e trónjáról az életünkben.

Minden keresztény egyetért abban, hogy kétféleképpen vagyunk szabadok a bűntől, de a teológusok eltérő véleményen vannak ennek a konkrét versnek az elsődleges szándékát illetően.

Megszabadultunk a bűn jogi büntetésétől

„Igazságossá lettünk” – New International Bible Commentary, 1328. o.

„Vegyünk például egy embert, akit egy rendőr meggyilkolása miatt halálra ítéltek a villamosszékben. Amint meghalt, megszabadult (szó szerint: „igazult”) attól a bűntől. A büntetést megfizették, és az ügyet lezárták.” Believer’s Bible Commentary, 1702. o. (A vastag betűs szöveg az eredetiben is szerepel.)

A Bible Knowledge Commentary: New Testament (Bibliai ismeretek kommentár: Újszövetség) 463. oldalán ez áll: „A következő mondatrész (Róm 6:6b–7) tulajdonképpen magyarázza az első mondatrészt (6a. vers). Meg nem újjászületett állapotában a hívő a bűn rabszolgája volt. De az ő »régi embere« Krisztussal együtt keresztre feszítették (azonosították), és ez az alapja a bűn rabszolgaságából való megszabadulásnak. Aki meghalt, az megszabadult a bűntől. A „megszabadult” szavak a dedikaiotai szó laza fordítása, amely szó szerint azt jelenti: „igazult vagy igaznak nyilvánítottatott”. E vers befejezett ideje egy múltbeli cselekvést ír le, amelynek hatása vagy ereje továbbra is fennáll. A bűnnek már nincs jogi joga arra, hogy uralmát és ellenőrzését rákényszerítse a hívőre, mert ő Krisztussal együtt meghalt.” (A vastag betűs szöveg az eredetiben szerepel.)

The Expositor’s Greek New Testament, 2. kötet, 633. o. „A halál megszabadítja az embereket minden igénytől, különösen (hogy a előttünk álló esetre térjünk vissza) megszabadít minket, akik Krisztussal együtt meghaltunk, a bűn – régi urunk – azon igényétől, hogy továbbra is uralkodjon felettünk.”

Szabadok vagyunk a bűn rabságától

Douglas Moo három nézetet tárgyal ezzel a kifejezéssel kapcsolatban: a jogi büntetéstől való megszabadulás, a Krisztussal való együtthalál, valamint a rabságtól való megszabadulás, és azt mondja, hogy a harmadik nézet a helyes. „A halál megszakítja a bűn hatalmát az ember felett.” Douglas Moo: The Wycliffe Exegetical Commentary, 394. o. (hivatkozva Godet, Michel és Kasemann kommentátorokra).

„Megszabadulni [a bűn] bilincseitől és hatalmától” (NIV Study Bible, 1714. o.)

„Krisztussal való kapcsolatunkban megszabadultunk a bűn rabságától; mégis lehetséges, hogy még a keresztény is »hagyja, hogy a bűn uralkodjon« (Róm 6:12).” A Biblia nehéz mondásai, 553. o. (A dőlt betűk az eredetiben szerepelnek)

„Krisztusban a hívők potenciálisan uralkodnak a halál és a bűn felett” – Evangelical Commentary on the Bible, 937. o.

„Szabadok a bűn hatalmától. A bűn uralma megtört.” The Expositor’s Bible Commentary, 10. kötet, 70. o.

K: A Róm 6,11 szerint hogyan tekinthetjük magunkat halottnak a bűn számára?

V: Három szempont van.

A múltban teljes mértékben megfizetve: Bűneinket Krisztus a keresztre szögezte, amikor értünk meghalt. Szentnek nyilvánítottak minket, mivel adósságunk teljes mértékben megfizetve van.

Új élet a jelenben: Ma már megszabadultunk a bűn uralmától, és megszentelődünk, hogy napról napra egyre szentebbek legyünk. Nem csupán harcolnunk kell a bűn ellen az életünkben; győzteseknek kell lennünk, és le kell győznünk a bűnt az életünkben. Ha te, mint keresztény, valaha is azt mondod: „Csak egy bűnös vagyok, nem tehetek róla”, akkor elfelejtetted a benned rejlő erőt.

Bűntelenség a jövőben: Egy nap, a mennyben, teljesen bűntelenek leszünk. A bűnös vágyak, tervek és függőségek mind eltűnnek. De már ma meg kell próbálnunk így élni.

K: A Róma 6:14 alapján hogyan magyaráznád el egy hetednapi adventistának, hogy nem a törvény, hanem a kegyelem alatt vagyunk?

V: Nem a Sínai-hegy tesz minket Krisztusban szentté, hanem a Golgota-hegy. Először kérdezd meg tőlük, hogy hiszik-e, hogy nem a törvény, hanem a kegyelem alatt vagyunk. Ha nem értenek egyet, akkor idézd a Róma 6:14-et, és kérdezd meg, hogy hiszik-e, hogy Pál levele Isten Igéje, vagy sem? Ha azt mondják, hogy igen, akkor mondd, hogy megbeszélhetjük, hogyan nem a törvény, hanem a kegyelem alatt vagyunk, de azt mondani, hogy még mindig a törvény alatt vagyunk, nem jöhet szóba egy Bibliát hívő keresztény számára.

A hetednapi adventisták gyanítani fogják, hogy a „kegyelmet” ürügyként használod arra, hogy azt tegyél, amit akarsz, és vétkezz. Azt is gyanítani fogják (helyesen), hogy félretetted a régi, írott törvényt. Így is van, mert a Szentlélek új módján szolgálsz, nem pedig a régi, írott törvény módján (Róma 7:6). Lásd még a 2 Korinthus 3:3-at is, ahol már nem az Isten által kőbe vésett törvényt követjük, hanem azt a törvényt, amelyet Isten a szívünk húsába írt. A Róma 9:32 arra figyelmeztet, hogy ne legyünk olyanok, mint azok a zsidók, akik nem a hitből fakadó igazságosságot keresték, hanem a törvény cselekedeteit. Krisztus a Kolossé 2:14-ben eltörölte az írott törvényt. A Zsidókhoz írt levél 8:13 szerint az új szövetség elavulttá tette a régit.

K: A Róma 6:18,22 szerint gyakorlatilag hogyan szabadulunk meg a bűntől?

V: Már most megszabadultunk a bűn uralmától és hatalmától. Ha te, mint keresztény, valaha is azt mondod: „Én csak egy bűnös vagyok, nem tehetek róla”, akkor elfelejtetted azt az erőt, ami benned van.

K: A Róma 6:19-ben, amikor Pál „emberi módon” beszél, egyszerűsíti-e itt a dolgot?

V: Igen. Az NIV fordítás így adja vissza: „Ezt emberi nyelven fogalmazom meg.” Pál egy egyszerű, antropomorf analógiát készül felvázolni olyan kifejezésekkel, amelyeket a hallgatóság megérthet. Mindenki vagy a „Bűn” nevű úr szolgája, vagy az „Engedelmesség” nevű úr szolgája.

Az igazság leegyszerűsített képe akkor is igaz marad, ha azt leegyszerűsítésként ismerjük el, és nem a valóság tükörképeként.

K: A Róma 6:21-ben milyen bűn gyümölcsei vannak az embereknek, amelyek miatt szégyellniük kellene magukat?

V: Íme egy lehetséges megközelítés.

Önzés és elpazarolt idő, Isten és mások figyelmen kívül hagyása

Gyűlölet és mások megbántása, mind a szeretteink, mind mások esetében

Függőségek és a rövid életű örömök iránti vágy

Anyagias gondolkodás, valamint a pénz, a befolyás és az erőforrások helytelen felhasználása

Az előbbiek elérése érdekében elpazarolt energia és erőfeszítés.

K: A Róma 6:22-ben mik a szentség előnyei?

V: Vannak jelenbeli és jövőbeli vonatkozásai is.

Jelen: Megszabadultunk a bűn rabszolgaságától (Róma 6:17–19).

Továbbra is vétkezni fogunk (1 János 1:8), de nem kell tovább élnünk a bűnben (1 János 3:6,9).

A bűn már nem uralkodik bennünk (Róma 6:12,14).

A Róma 6:21 és az Efézus 5:12 szerint most már szégyen nélkül állhatunk.

Már nem kell titokban tartanunk, amit cselekszünk (Efézus 5:12).

A Filippi 4:6–7 szerint Isten békéje van bennünk minden helyzetben.

Az Efézusbeliekhez írt levél 4:18 szerint már nem vagyunk vakok.

Ha a bűn miatt „elvesztettük az érzékenységünket”, az visszatérhet az Efézusbeliekhez írt levél 4:19 szerint.

Most már bölcsebbek vagyunk és kevésbé ostobák az Efézusbeliekhez írt levél 5:15 szerint.

Egy gyakran figyelmen kívül hagyott előny, hogy ha abbahagyjuk a kitartó bűnös tevékenységet, több időnk lesz, ahogyan az Efézusbeliekhez írt levél 5:15–16-ban olvashatjuk. Ha valaki, aki minden hétvégéjét bulizással vagy részegeskedéssel tölti, majd másnap a másnaposságot alvással kúrja ki, abbahagyja ezt, akkor most már szabad hétvégéi vannak, amik korábban nem voltak.

Hálásabb életet élünk az Efézusbeliekhez írt levél 5:20 szerint.

Szabadon törekedhetünk az igazságosságra. Amikor szentek vagyunk, jobban hasonlítunk Istenre (1 Péter 1:15-16).

Változunk, mivel jelenleg megújulunk az Efézusbeliekhez írt levél 4:23 szerint.

Megállunk abban, hogy egyre romlottabbá váljunk (Efézus 4:22).

Jövő: A tiszta szívűek fogják látni Istent a Máté 5:8 szerint.

Átmentünk a halálból az életbe (1 János 3:14 és Róma 6:13).

Örökségünk van a mennyek országában (Efézus 5:5).

Szentek leszünk a mennyben, mert a mennyben nincs semmi szentségtelen. Azok, akik „megmosták ruháikat”, az új mennyben és földön lesznek a Jelenések 22:14-15 szerint.

K: Mi az a négy szempontból készült ábra?

V: Itt van egy ábra.

Képzeljük el, hogy valaki csak a négyzet egy vagy két oldalára koncentrálna. Milyen lenne a teológiája?

Bal alsó sarok: Ha az akarat rabságára koncentrálna, és arra, hogy bűnös, önző vágyainkat meg kell keresztre feszítenünk, kizárva azt, hogy most már szabadok vagyunk és egyesülünk Krisztussal, akkor elveszítheti azt a fogalmat, hogy most már szabadok vagyunk a bűntől. Elfelejtheti, hogy az elvárás az, hogy most már szabadok vagyunk a bűntől, és nem folytatjuk a bűnözést. Ez nem jelenti azt, hogy soha többé nem fogunk vétkezni, de egyetlen bűnnek sem szabad hatalmába kerítenie az életünket. Ha mégis így van, akkor nem élünk normális keresztény életet.

Bal felső sarok: Ha arra összpontosítanának, hogy a régi embert keresztre kell feszíteni, és hogy szabadnak kell lennünk ahhoz, hogy szent életet éljünk – kizárva abból, hogy egy elveszett ember milyen mértékben van a bűn rabságában, és hogy szükségünk van Krisztus erejére bennünk –, akkor elkerülhetné a figyelmüket az a tény, hogy az ember ezt saját erejéből nem tudja megtenni. Ez szinte olyan, mintha egy erkölcsileg semleges embernek hallania kellene az igazságot, majd teljesen egyedül kellene elérnie a szentséget. Nem arról van szó, hogy Isten segíthet nekünk abban, hogy szentek legyünk, hanem arról, hogy Istennek bennünk kell munkálkodnia ahhoz, hogy szentek legyünk.

Jobb felső sarok: Ha arra koncentrálnának, hogy szabadon élhetünk szent életet, mert Krisztus bennünk él, akkor talán nem ismernék fel a bűn erejét, amelyet egy kereszténynek le kell győznie. Még hívőként is, akik teljes mértékben elköteleztük magunkat Isten szeretete és engedelmeskedése mellett, továbbra is küzdelem folyik a szívünkben. Krisztussal bennünk kell megnyernünk ezt a harcot, de ne bagatellizáljuk a küzdelem súlyosságát.

Jobb alsó sarok: Ha arra összpontosítanának, hogy mennyire vagyunk a bűn rabságában, és hogy Krisztus bennünk él, de alig vagy egyáltalán nem számítanak arra, hogy Krisztusban meg kell keresztre feszülnünk és szent életet kell élnünk, akkor azt gondolhatják, hogy bűnbánat és a bűn abbahagyása nélkül is részesülhetnek abban az örömben, hogy Isten akaratában járnak.

K: A Róma 6:22 alapján az evangelizáció során mennyire kell hangsúlyoznunk, hogy a keresztények Isten szolgái?

V: Mire valaki keresztény lesz, ez már nem lehet meglepetés számára. Ha arról beszélünk, hogy fogadjuk el Krisztust Megváltónkként, de elmulasztjuk megemlíteni, hogy fogadjuk el Őt Urunkként is, akkor az üzenetnek csak egy részét adtuk át. Jézusról Urként beszélnek az evangélium hirdetése során az ApCsel 10:36; 16:31; 17:24–31; 22:10, 19–20 versekben. Bár az ApCsel 13:16–41 nem említi a rabszolgákat és az Urat, az ApCsel 13:24-ben viszont szó esik a bűnbánatról. Másrészt néhány rövid beszédében Pál még nem jutott el ehhez a részhez, például az ApCsel 24:10–22-ben.

K: A Róma 6:23 alapján hogyan foglalná össze ezt a fejezetet?

V: Két úr van (a bűn és Isten), két módszer (bér és ingyenes ajándék) és két sors (halál és örök élet).

K: A Róma 7:5-ben miért tűnik úgy, hogy a „ne” gyakran cselekvésre szólít fel, hogy tegyük meg?

V: A bűnös természetünk gyakran így működik. A „lehetőség” jelentésű görög szó eredetileg katonai kifejezés volt, amely erődöt vagy hadműveleti bázist jelentett. A bűnös természet egyik jellemzője, hogy önzőek akarunk lenni Isten szolgálatának rovására. De egy másik jellemzője az, hogy lázadni akarunk ellene.

K: A Róma 7:6-ban szereplő példában vajon „meghalt-e” a Mózes-törvény?

V: Bizonyos értelemben igen. A Máté 5:17 szerint Krisztus nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem hogy betöltse azt. A Máté 5:18-ban azt mondta, hogy a törvényből semmi sem múlik el, amíg minden be nem teljesedik. Keresztre feszítésével Krisztus magára vette a törvény követelményeit, és a Kolossébeliekhez írt levél 2:14 szerint metaforikusan a keresztre szögezte azokat. Másrészt ebben a példában, a Róma 7:4,6-ban mi vagyunk azok, akik meghaltunk a törvény számára.

K: A Róma 7:6b szerint hogyan szolgálunk a Lélek új módján, és nem a betű régi módján, hiszen Jézus a Lukács 16:16-17-ben azt mondta, hogy a Törvényből egyetlen jota [részlet] sem fog eltűnni?

V: A Törvényt sem Jézus, sem más nem változtatta meg. Jézus azonban teljes mértékben betöltötte a Törvényt értünk, és most már a Lélek új módján szolgálunk, nem pedig a megírt törvény régi módján. Jézus a Lukács 16:16-ban azt mondta, hogy a Törvény és a próféták Jánosig voltak. A Zsidókhoz írt levél 8:13 szerint az Ószövetség elavult. Pál a 2 Korinthus 3:6-ban azt mondta, hogy a betű megöl, de a Lélek életet ad.

Ez eltér a muszlimok hatályon kívül helyezésről alkotott fogalmától. A Mohamed révén adott szavak látszólag tetszés szerint „hatályon kívül helyezhették” Mohamed, Jézus vagy bármely más próféta korábbi szavait. Jézus nem helyezte hatályon kívül a Törvényt, hanem betöltötte azt értünk, és most már más módon szolgálunk.

Például az Ószövetség tiltotta a tevehús, a garnéla és a sertéshús fogyasztását. Jézus, amikor minden ételt tisztának nyilvánított (Márk 7:19 ), nem módosította az Ószövetségi Törvényt, hanem arra vezetett minket, hogy új módon szolgáljunk.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a muszlimok időnként rámutatnak arra, hogy a keresztények nem tartják be az Ószövetség étkezési törvényeit. A muszlimok azonban szintén nem tartják be azokat, mivel szerintük Mohamed tevecsont-hús fogyasztása rendben volt. A keresztények sem bírálják a tevéhúst fogyasztó muszlimokat (vagy bárki mást). A lényeg az, hogy ha a muszlimok bírálnák Jézust vagy a keresztényeket azért, mert a törvényt felülíró tanítást hirdetnek, bármilyen indokot is hoznának fel, az nagy valószínűséggel Mohamed bírálatát is jelentené azért, mert tevéhúst evett, és azt állította, hogy bizonyos dolgokat hatályon kívül helyez.

K: A Róma 7:9-ben hogyan élt Pál a törvénytől függetlenül?

V: A Róma 4:15 és 5:13 szerint a bűn, bár továbbra is létezik, nem számít, ahol nincs törvény. Pál bűntudattól mentesnek érezte magát, amíg meg nem ismerte a törvényt. Jogi szempontból senkinek nem volt bűne a törvény (erkölcsi vagy egyéb) szándékos megszegésében, ha ártatlan tudatlanságból nem ismerte a törvényt. Természetesen még azoknak is, akik nem ismerik a judaizmust, a lelkiismeret törvénye a szívükbe van írva. Pál nem a saját életének egy konkrét időszakáról beszélt, hanem minden egyes ember életében fennálló állapotról.

K: A Róma 7:9–11-ben hogyan ölte meg őt a törvény?

V: Nem maga a törvény, hanem a törvény megszegésének bűne. Pál talán a 3Mózes 18:5-re gondolt, ahol életet ígérnek azoknak, akik betartják a törvényt, és halált azoknak, akik megszegik azt.

K: A Róma 7:11-ben mi is pontosan a „bűn csalárdsága”?

V: A bűn nem tetszik Istennek, a bűn gonosz, árt magadnak, a bűn árt másoknak, a bűn megfertőz, és a bűn növekszik, de van a bűnnek egy másik oldala is. A bűn megtéveszt, és kétféleképpen csal meg. Először is, a bűn elhiteti veled, hogy amit teszel, az nem helytelen, vagy legalábbis nem olyan nagy baj. Azok, akik irigyelnek, azt gondolják, hogy vágyuk helytelen? – Általában nem. Másodszor, a bűn racionalizál, hogy igazolja cselekedeteit. Azt gondolják: igen, helytelen volt, amit azzal a személlyel tettem, de… megérdemelte, vagy rájött. Igen, helytelen volt kifosztani egy boltot, de az üzlet a rendszer része volt. Igen, valami tönkrement, de nem számít, mert a biztosítás kifizeti. Igen, lehet, hogy rosszat teszek, de mások is ezt teszik, és én sem vagyok rosszabb náluk.

K: A Róma 7:14–24-ben Pál nem a törvényt bírálja, de mit is mond pontosan a törvényről?

V: A törvény elavult számunkra, akik Krisztusban vagyunk. Érdekes módon ez nem azt jelenti, hogy a törvény elavult azok számára, akik nem Krisztusban vannak. Ha elutasítják Krisztust, akkor a törvény az egyetlen, ami megmentheti őket, és Pál a Róma 3:20-ban azt mondja, hogy senki sem igazul meg a törvény által.

K: A Róma7:14 –24-ben leírtakról: ez egy kereszténység előtti vagy utáni élményről van szó?

V: Gyakorlati szempontból a keresztények a Róma 7:14–24-ben leírt küzdelmet Krisztushoz való csatlakozásuk előtt és után egyaránt átélték.

Krisztushoz való megtérés előtt: Néhány nem keresztény megpróbál küzdeni bűnös természetével; mások teljesen felhagytak a küzdelemmel, és megadták magukat. Igaz, hogy egyes szekták és a viselkedéspszichológia rávette az embereket arra, hogy feladjanak bizonyos rossz szokásokat, például a kábítószerek használatát, de ezek csupán apró taktikai győzelmek, miközben a bűnös természetünk elleni háború továbbra is folyik.

Miután Krisztushoz fordultunk: Miután keresztények lettünk, még mindig megvan a régi, testi természetünk. Most azonban velünk van Krisztus, aki motivációt és reményt ad nekünk, valamint a bennünk lakozó Szentlélek, aki segítséget nyújt a győzelemhez. A probléma nem csupán a külső bűncselekményekben rejlik, amelyeket elkövetünk. A probléma ennél sokkal nagyobb. Szívünk és elménk belülről romlott, és Isten nem csupán megbocsátást ad nekünk, hanem megtisztulást és egy átalakulási folyamatot is, hogy Krisztushoz hasonlóbbá váljunk. Ágoston, Kálvin, Luther és más reformátorok is ezt a nézetet vallották.

Mindkettő: Pál nem akart pontosítani, mert mindkettőre vonatkozhat. A szakaszban mind a múlt, mind a jelen időt használja. Vannak olyan hitetlenek, akiknek egyáltalán nincs küzdelmük a bűnnel: teljesen kényelmesen érzik magukat, és annyit vétkeznek, amennyit csak akarnak. Más hitetlenek keményen küzdenek azért, hogy jó életet éljenek. Megint mások – küzdelem nélkül – nem követnek el súlyos bűnöket, és úgy érzik, máris jó életet élnek. Vannak, akik átkerülnek a három kategória egyikéből a másikba. Gondoljunk csak egy hitetlenre, aki küzd a dohányzással, az elhízással vagy valami mással, majd legyőzi azt. Néhány keresztény a küzdő kategóriába tartozik, mások pedig a legyőző kategóriába. Arra kell törekednünk, hogy átkerüljünk a legyőző kategóriába.

K: A Róma 7:14–24-ben szereplőhöz hasonló zsidó tanítás létezett-e?

V: Igen, egy részében hasonló, de egy másikban egészen más. W.D. Davies szerint a Paul and Rabbinic Judaism (1948) című művében (20–27. o.) a rabbik azt tanították, hogy az emberekben két ösztön létezik: egy jó és egy gonosz. A gonosz aktívabbá vált, amikor felnőtté váltál. A jó pedig akkor ébred fel, amikor az ember a törvény fia lesz. Pál itt két ösztönről beszél, de cáfolja a rabbik azon állítását, miszerint a törvényen keresztül hatalmunk van a jó cselekedetekre.

K: Miért mondja Pál a Róma 7:18-ban, hogy semmi jó nem lakozik bűnös testében?

V: Mert valóban nincs. Az emberekben ott rejlik a vágy, hogy kis istenekként önállóak legyenek. Tízszer annyit kellene Jézusra tekintenünk, mint magunkra.

Másrészt viszont nem vagyunk „teljesen romlottak”, azaz nem vagyunk olyan rosszak, amennyire csak lehetséges. Még az ateisták is adományozhatnak jótékonysági célokra és segíthetnek más embereken. De abban az értelemben vagyunk „teljesen romlottak”, hogy olyan rossz állapotban vagyunk, hogy még Istenhez sem tudunk eljutni anélkül, hogy Isten előbb hozzánk jönne.

K: Mi a furcsa ebben az átmenetben a Róma 8:1-ben és a Róma 7:25b-ben?

V: Pál gyakran használja a görög „ezért” szót, amikor egy új gondolati szakaszra tér át. Ebben az esetben azonban Pál a Róma 7:25b-ben, majd ismét a Róma 8:1-ben használta az „ezért” szót, mintha ez egy igazán éles gondolati elválasztás lenne. Az első „ezért” összefoglalta az előző szakaszt, a második pedig annak következményeit mutatja be.

K: A Róma 8:2-ben hogyan szabadít meg minket a Krisztusban lévő élet törvénye a bűn és a halál törvényétől, hiszen a törvény az törvény?

V: Egy törvény felülírhat egy másik törvényt. Például, amikor egy tárgyat a levegőbe dobok, az NEM esik vissza. Talán azért, mert amit feldobtam, az egy élő papagáj volt. Ahogy a Believer’s Bible Commentary 1708–1709. oldalán olvasható, a gravitációs törvény soha nem szűnt meg, a madár élet törvénye felülírta a gravitációs törvényt. A nekünk adott törvény nem volt rossz, de az emberi testünk által meggyengítve képtelen volt életet adni nekünk.

K: Mi a szokatlan a Róma 8:3-ban szereplő megfogalmazásban?

V: Görögül és angolul egyaránt úgy tűnik, hogy hiányzik a főige, ami nyilvánvalóan az, hogy „Isten tette”. Egyes fordításokban ezt dőlt betűvel egészítik ki. Pál egy irányból indította el a gondolatmenetét, majd a mondat közepén láthatóan irányt váltott. Ezt anakoluthonnak, vagyis „törött szerkezetnek” nevezik. Ez mind a görög, mind az angol nyelvben szokatlan. Pál görög nyelvtudása valójában meglehetősen jó volt, de láthatóan itt elragadta az izgalom.

K: A Róma 8:3-ban a testünk rossz?

V: Jóként lett teremtve, de elbukott. A görög szó itt a „bűnös test” (sarx), nem pedig a „bűnös ember”, ahogyan az NIV fordításban szerepel. Jézusnak ugyanolyan teste volt, mint nekünk, és az nem volt rossz. De amikor nem tartjuk kordában testi vágyainkat, akkor a testünk bűnössé válik számunkra. Jézus valóban testben volt, de Jézus csak a bűnös test „hasonlatosságában” volt.

K: A Róma 8:6–7-ben melyek azok a négy jellemzők, amelyeket Pál felsorol a testi gondolkodásmóddal kapcsolatban?

V: Íme a jellemzők.

a) Halál. Ez nem csupán a fizikai halál, hanem a szellemi halálban való maradás.

b) Ellenségeskedés Isten ellen. Ez azt jelenti, hogy ellene vagyunk mindannak, amit Isten parancsol.

c) Nem engedelmeskedik Isten törvényének, és nem is tud. Nem hajlandó Isten törvénye alá alávetni magát.

d) Nem tud Istennek tetszeni. Ha nem akarnak Istennek alávetni magukat, ellenségeskednek Istennel, akkor még a legkisebb jó cselekedetek sem tetszenek Istennek.

Az angol történelemben szerepel Robin Hood története, aki a gazdagoktól rabolt (ami rossz), és a szegényeknek adott (ami jó), az az elképzelés alapján, hogy a rossz és a jó valahogy kiegyenlítődött. Ez teljesen bibliaellenes; ha „két lábon állsz”, és nem vagy szellemi beállítottságú, akkor még a „szegények etetésével” sem tetszel Istennek.

K: A Róma 8:7-ben a Biblia egyszerű jelentése helyett spirituális jelentést kellene keresnünk?

V: Óvatosnak kell lennünk azzal, hogy feltételezzük, bármiféle ellentmondás lenne a szó szerinti jelentés és a „szellemi jelentés” között. Különböző megértési szintek léteznek, és sok mély igazság található a Bibliában, de a különböző igazságok kiegészítik egymást, különben nem lennének mind igazak.

Feltételezhetjük, hogy Isten úgy szánta, hogy gyermekei megértsék az Ő szavát. Amikor valaki azt állítja, hogy titkos vagy különleges tudásra van szüksége ahhoz, hogy megértse azokat a dolgokat, amelyeket Isten más keresztények számára nem tett érthetővé, akkor az ő „különleges megértése” gyanús, mintha csupán saját fantáziája lenne.

Amikor egy szülő, miniszterelnök vagy tábornok parancsot ad, azt akarja, hogy azt úgy hajtsák végre, ahogyan ő szándékozta, és ne értelmezzék át úgy, hogy az ellentétes legyen azzal, amit mondott. Ahelyett, hogy azt kérdeznénk, hogy a Bibliát „szó szerint”, „szellemileg”, „egyszerűen” vagy „allegorikusan” kell-e értelmeznünk, egyszerűen csak azt kellene szeretnünk, hogy a Bibliát úgy értelmezzük, ahogyan Isten és az emberi szerzők szánták.

K: A Róma 8:9–11, 14–15 szerint lehet-e valaki igazi keresztény anélkül, hogy a Szentlélek benne lakozna?

V: Ezek a versek azt mondják, hogy nem. Egyszer egy Jehova tanúja azt állította nekem, hogy benne nem lakozik a Szentlélek, mivel a Jehova tanúi általában azt tanítják, hogy csak a 144 000-ben lakozik a Szentlélek. Megmutattam neki a Róma 8:9–11-et, és szinte sírva fakadt. Bár szeretném elmondani, hogy ezután keresztény akart lenni, és azt akarta, hogy a Szentlélek lakozzon benne, nem ez történt. A következő héten visszajött az irodámba, és azt mondta, hogy végül is úgy gondolja, mégis benne lakozik a Szentlélek.

K: A Róma 8:9–11, 14–15 szerint, ha ahhoz, hogy Isten fia legyél, a Szentléleknek benned kell lennie, és a nyelveken való beszéd a Szentlélek jele, akkor vajon mindazok, akik nem beszélnek nyelveken, nem üdvözültek-e, ahogyan az Egység-pünkösdi egyházak tanítják?

V: Nem. A nyelveken való beszéd nem a Szentlélek egyetlen bizonyítéka, sőt, nem is az elsődleges bizonyíték, amint azt a Galaták 5:22–24 és az 1 Korinthus 13:1 is mutatja. A Galaták 5:22–24 a Lélek gyümölcsét (nem gyümölcseit) sorolja fel. Az 1 Korinthus 12:29-31 azt mutatja, hogy nem mindenki beszél nyelveken, ahogyan nem mindenki tesz csodákat, és nem mindenki tanító. Az 1 Korinthus 12:31–14:1 azt mutatja, hogy a legfontosabb a szeretet, a János 14:15,21 pedig azt, hogy a keresztény élet egyik alapvető gyümölcse az engedelmesség Jézus szavainak.

K: A Róma 8:9–11,15 szerint, ha a Szentléleknek az emberben kell lennie, különben az a személy nem tartozik Krisztushoz, akkor a) minden meghalt csecsemő a pokolba kerül, mert nincs bennük a Szentlélek, vagy b) a Szentlélek minden csecsemőben ott van, vagy c) más?

V: A válasz a „más”, mivel a Szentírás nem tanítja sem az a), sem a b) lehetőséget. A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Jézus és Keresztelő János kivételével (Lukács1:40 –44) a csecsemőkben nincs jelen a Szentlélek. Istentől elszakítva születünk (Efézus 2:3).

2. Isten az Ő Igéjében megmutatta, hogy mindazok, akik üdvözülnek, Krisztuson keresztül üdvözülnek (János 14:6; Zsidók9:15 ;10:10 ,14,19).

3. Ugyanakkor, ahogyan Istennek szabad keze volt az Ószövetség idején, az evangélium és még a Törvény előtt is megmenteni az embereket, úgy Krisztuson keresztül is úgy menthet meg, ahogyan akar.

Összefoglalás: Legyünk óvatosak, amikor korlátozásokat próbálunk szabni arra, hogyan kell Istennek cselekednie. Igaz, hogy Isten nem fog úgy cselekedni, hogy az ellentmondjon annak, amit a Szentírásban kinyilatkoztatott, de vigyáznunk kell arra, hogy ne lépjünk túl az írottakon, amint arra az 1 Korinthus 4:6 és a Példabeszédek 30:5–6 is emlékeztet minket.

K: Miért nevezik a Róma 8:9-ben a Szentlelket Krisztus Lelkének?

V: Legalább három okból Krisztus Lelke.

1. A Szentháromságon belül a Szentlélek az Atyától és Jézustól lett elküldve.

2. A Szentháromságon belül a Szentlélek az életünkben Jézust képviseli.

3. A Szentháromságról szóló mélyebb tanítás azt mutatja, hogy a Szentháromság tagjai egymásban lakoznak, talán hasonló módon, ahogyan a Szentlélek bennünk lakozik.

K: A Róma 8:10-ben a „test” és a „szellem” kifejezések a bűnös testet és a mi szellemünket jelentik, vagy mindannyiunkat és a Szentlelket?

V: A keresztény tanítók véleménye megoszlik, és Pál néha a bűnös természetünkre, néha pedig mindannyiunkra használja a „test” kifejezést. Pál a Róma 8-ban 21 alkalommal használja a „Lélek/szellem” szót (17-szer az 1–17. versekben), és ezek közül legalább 18-szor a Szentlélekre utal. Pál a „test” szót tízszer használja a Róma 8:1–17-ben, a Róma 8:18–39-ben pedig egyszer sem. Ugyanakkor Pál a „dicsőség” szót nem használja a Róma 8:1–16-ban, a Róma 8:17–39-ben viszont négyszer használja.

A bűnös test kontra a mi szellemünk: Ez egy görög szemléletmód, és a legtöbb kommentátor egyetért abban, hogy Pál is így gondolta.

Mindannyian szemben a Szentlélekkel: Ez a héber szemléletmód. Sok korai keresztény, valamint az Expositor’s Bible Commentary 10. kötete, 90. oldala is ezt a nézetet vallja.

K: A Róma 8:12–13 szerint hogyan öljük meg a test cselekedeteit?

V: Ezt a folyamatot, amelyet ebben az életben végzünk, az „Expositor’s Bible Commentary” 10. kötete 91–92. oldalán, valamint a „The Wycliffe Exegetical Commentary Romans 1–8” 529. oldalán „halálra ítélésnek” nevezik.

K: A Róma8:15 -ben és az Efézus3:14 –15-ben hogyan tekinthető Isten a mi Atyánknak?

V: A Now That’s a Good Question című mű 13–14. oldalán olvasható, hogy egy német tudós felfedezte: az Olaszországban a 10. századig keletkezett összes bibliai és bibliai kívüli zsidó írásban egyetlen zsidó sem (a Biblián kívül) szólította meg Istent első személyben Atyának. …Ó, Isten, te vagy a mi Atyánk. Jézus így tett, és Pál is erre buzdított minket.

Az Ószövetségben Ézsaiás 63:16-ban (kétszer) és Ézsaiás 64:8-ban szólítják meg Istent első személyben „Atyának”. Isten emlékezteti népét, hogy „Atyámnak” nevezték őt a Jeremiás 3:4-ben. Számos más helyen (Zsoltárok 68:5; Ézsaiás 9:6; Jeremiás 3:19; 31:9; Malakiás 1:6; 2:10 stb.) Istent Atyának nevezik, de ez nem első személyben történik.

K: A Róma 8:16,17-ben minden ember Isten gyermeke ebben a szakaszban?

V: Nem. Míg a mormon egyház azt tanítja, hogy minden ember Isten (és számos istennő felesége) szellemi gyermeke, a Róma8:15 -ben kifejezetten az áll, hogy örökbefogadás révén vagyunk Isten gyermekei. Bár igaz, hogy minden ember, állat, növény és démon Isten teremtésének része, a Róma 8. fejezet kizárólag azokra utal, akik újjászülettek.

K: A Róma 8:17-ben pontosan kiket kell itt dicsőíteni?

V: Nem egy kiválasztott csoportról van szó, hanem az összes hívőről.

K: A Róma 8:17 szerint felmagasztalt istenekké válhatunk-e, ahogyan azt a mormonizmus tanítja?

V: Nem. Ez egy nagyon régi tévhit, amely jóval a mormonizmus előtt is létezett. Ádámot és Évát is ezzel a téves tanítással kísértették a Mózes első könyve 3:4-ben. Maga a Sátán is Istenhez hasonlóvá akart válni az Ézsaiás 14:12–15-ben.

Ahogy Dávid mondja a Zsoltárok 23:6-ban: „…és az Úr házában lakozom mindörökké.” Így a mormon férfiaknak nem lesz saját bolygójuk, sem saját istennő-feleségekből álló háremük. Egy mormon egyszer azt mondta nekem: „Úgy gondolom, Isten sok hibát követett el, és amikor én is isten leszek, jobban fogom csinálni.” Így a keresztény célja, hogy örökké szolgálja Istent a mennyben, és sok mormon célja nagyon eltérő.

K: A Róma8:19 –22 és a Róma5:12 –14 versekben az állatok halála a bűnbeesés előtt történt?

V: A mikrobák halála igen; különben hogyan ennék a halak a planktonokat? Tehát az élet komplexitásának melyik szintjéig terjedt ki a halál az ősbűn előtt? A keresztényeknek kétféle véleményük van erről.

Igen. A Rómaiakhoz írt levél ezen versei csak az emberi halálra utalnak, így a Biblia nem mondja meg. A fosszilis bizonyítékok arra utalnak, hogy az ember bűnbeesése előtt nagy és kicsi állatokat egyaránt fogyasztottak.

Nem. Ezek a versek minden olyan állat halálára utalnak, amelynek ön tudata van. Míg a növények, a mikrobák és az „nephesh-élet” (azaz ön tudat) nélküli alacsonyabb rendű állatok már a bűnbeesés előtt meghaltak, a magasabb rendű állatok nem haltak meg a bűnbeesés előtt.

K: A Róma8:19 –22-ben miért engedi Isten a gonoszt egy bukott világban?

V: Mind a napilapok, mind a Biblia azt mutatják, hogy a világban a gonosz éppúgy jelen van, mint a jó. A János 9:1–3 szerint az az ember nem azért született vakon, mert ő vagy szülei vétkeztek. A Lukács 13:1–5 szerint a meggyilkolt galileaiak és azok, akikre a Siloám tornya rázuhant, talán megérdemelték ezeket a dolgokat, de nem érdemelték meg őket jobban, mint bárki más.

A Rómaiakhoz írt levél 8:19–22 azt mutatja, hogy a bűnbeesés után Isten a teremtést a romlásnak vetette alá. A romlott embernek nem volt megengedve, hogy romlatlan teremtésben éljen. Vannak természeti katasztrófák, átmeneti igazságtalanságok és az ember embertelensége az emberrel szemben. A bűnbeesés óta az 1 János5:19 szerint az egész világ a gonosz hatása alatt áll. A 2 Korinthus 4:4 szerint e kor istene a Sátán. A Sátán e világ fejedelme a János 12:31-ben;14:30 ,16:11 ; az Efézusbeliekhez írt levél6:12 ; és a Kolosszusbeliekhez írt levél 1:13-ban. További információkért lásd az Efézusbeliekhez írt levél 2:2-ről szóló fejtegetést is.

K: A Róma 8:21 szerint a keresztény szabadsága magában foglalja-e azt is, hogy bármit megtehetünk, amit csak akarunk?

V: Az „Isten Gyermekei” (más néven „A Szeretet Családja”) nevű szekta azt tanította, hogy a tagoknak házasságon kívüli szexuális szabadságuk van.

Úgy tűnik, ez a kérdés az Újszövetség idején is felmerült, mert Pál az 1 Korinthus 5:9–11-ben és a Róma 6:1-ben foglalkozik ezzel a kérdéssel.

Az 1 Korinthus 5:9–11 azt mondja, hogy még együtt sem szabad ennünk azokkal, akik kereszténynek nevezik magukat, és ilyen dolgokat cselekszenek.

A Rómaiakhoz írt levél 6:1-ben láthatjuk, hogy lehetetlen ilyen hozzáállással Krisztusban élni.

Egy olyan találós kérdést hallottam, hogy: „Mi a legkevesebb, amit tehetsz, és mégis keresztény maradsz?” A válasz: „Ha még mindig ilyen kategóriákban gondolkodsz, akkor még nem sikerült.”

K: A Róma 8:23-ban a hívők azért sóhajtoznak, mert megkaptuk a Lélek első gyümölcseit, vagy annak ellenére, hogy megkaptuk a Lélek első gyümölcseit?

V: A nyelvtani szerkezet nem ad egyértelmű választ, és a legvalószínűbb válasz az, hogy mindkettő. Volt már olyan, hogy megkóstoltál valami finomat, és alig vártad, hogy az egészet megkaphasd? A Szentlélek birtoklása is ilyen. A Szentlélekben megkóstoljuk az Úr örömének egy aprócska részét, és alig várjuk, hogy teljes mértékben birtokolhassuk azt.

K: A Róma 8:23-ban Isten fiaivá fogadnak-e minket, vagy újjászületünk-e, ahogyan a János 3:16 mondja, és ez jelenbeli vagy jövőbeli esemény?

V: Mindkét metafora kifejezi az igazságot. Az örökbe fogadott fiúnak megvannak a vér szerinti fiúval megegyező jogai. Mindannyian, férfiak és nők egyaránt, már most Isten fiai vagyunk. Mind a vér szerinti, mind az örökbe fogadott fiúk megkapták a családi örökséget, de eddig csak egy kis töredékét kaptuk meg annak, amit Isten fiaiként kapni fogunk.

K: A Róma 8:26-ban a Szentlélek a mi közbenjárónk, vagy Krisztus a mi közbenjárónk, ahogyan az 1 Timóteus 2:5 mondja?

V: A Szentlélek imádságban közbenjár értünk. A „segít” jelentésű görög szó, a synantilambanetai, arra utal, hogy valaki segít egy másiknak egy nehéz terhet cipelni. A Szentlélek nem közbenjárt értünk a kereszten, és nem is közbenjárt értünk főpapként, mivel ezt kizárólag Jézus tette meg.

K: A Róma 8:28-ban hogyan tud minden a jóra fordulni azok számára, akiket elhívott Isten?

V: Több millió év múlva – vagy akárhogyan is számolják az időt a mennyben – visszatekinthetünk arra, hogy Isten hogyan használta fel életünkben mindent, még a gonosz dolgokat is, hogy tanítson minket, növekedésre vezessen és megtisztítson minket.

K: A Róma 8:28–39-ben a barátnőm felolvasott nekem Charles Stanley „Az örök biztonság” című könyvéből, és amikor eljutott ahhoz a részhez, amely Isten feltétel nélküli szeretetéről szól, ellenezte azt azzal a kérdéssel, hogy hol áll a Bibliában, hogy Isten szeretete feltétel nélküli? Ő a „Krisztus Egyháza” felekezet tagja, és az a nézete, hogy az üdvösség feltétele a vízkeresztség – ezért Isten szeretete és az üdvösség számunkra a keresztség feltételétől függ. Hogyan kellett volna válaszolnom neki?

V: Charles Stanleynek nagyon jó írásai vannak a Bibliáról és az üdvösségről, és igaza van.

A 145. zsoltár 17. verse azt mondja, hogy Isten szeretettel viseltetik mindaz iránt, amit teremtett, beleértve azokat az irgalmakat is, amelyeket még az örökre elveszettek iránt is megmutatott.

A Biblia azonban soha nem tanítja, hogy Isten „mindenki iránt szerető” lenne, mert az igazságosság és a harag – nem pedig a Sátán és a démonok iránti szeretet – az, ami őket a tűz-tóba küldi. Nem minden ember jut a mennybe, hanem csak azok a kiválasztottak, akiket Isten előre ismert és előre elrendelt.

De Istennek különleges szeretete van néhány iránt, akiket kiválasztottaknak (a mennybe tartóknak) neveznek. A Rómaiakhoz írt levél 8:28–39 azonban azt tanítja, hogy semmi sem választhat el minket (azokat, akiket elhívott) Isten szeretetétől. A kiválasztottak esetében mennyivel feltétel nélküli lehet ez?

A mi szeretetünk „indította-e el” Isten irántunk érzett szeretetét, vagy Isten szeretete indította-e el a mi iránta érzett szeretetünket? Az 1 János 4:10,19 azt mutatja, hogy Isten szeretett minket először. A János 6:65-ben Jézus így szólt: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya nem adta [vonzza/tette lehetővé] neki.” A kálvinisták és a nem kálvinisták abban nem értenek egyet, hogy ez mindenkire vagy csak néhányra vonatkozik-e:

Az ötpontos kálvinisták szerint: Az Atya csak néhányat tett képessé. Így Jézus nem halt meg néhányukért, és ők soha nem utasították el Jézus által számukra kínált üdvösséget, mert Isten eleve nem akart nekik semmiféle lehetőséget adni. Istennek nincsenek reménytelen esetei.

Mindenki más: Az Atya előre megadta a lehetőséget mindenkinek, de egyesek úgy döntenek, hogy eldobják azt, amit felajánlottak nekik. Isten Fia mély szomorúságot érzett a jeruzsálemi emberek reménytelen ügye miatt (Máté 23:37–39).

Mindazonáltal sok „Krisztus Egyháza” tagja egyszerűen nem érti az Efézusbeliekhez írt levél 2:4, 8–10 versét. Cselekedeteink 0%-ban vesznek részt az üdvösségünk elnyerésében. Kegyelemből üdvözülünk a HIT ÁLTAL, … NEM A CSELEKEDETEINK ÁLTAL. A hitet itt kifejezetten kizárják a cselekedetek közül, és a vízkeresztség ugyan a hitünk jelképe, de Isten kegyelméből üdvözülünk, nem a víz által. Ha választanod kell a „Krisztus Egyháza” tagjának szava és Pál apostol szava között, akkor Pál apostolt kövesd.

K: A Róma 8:29 szerint az, akit Isten előre ismert, a pokolba kerülhet?

V: Nem. Az „előre megismert” kifejezés itt azt jelenti, hogy Isten előre tudta, hogy a mennybe fognak jutni. Ez a kérdés logikai ellentmondást tartalmaz. Mivel Isten az időn túl áll, ez a kérdés olyan, mintha azt kérdeznénk: „Lehet-e, hogy valaki, aki Toledóba ment, soha nem járt Toledóban?”

K: A Róma 8:29-ben és az Efézus 1:4-ben szereplő előre elrendelés csupán kálvinista tanítás?

V: Nem. Ezek a versek azt mutatják, hogy ez egy bibliai tan minden keresztény számára, a nem kálvinisták számára éppúgy, mint a kálvinisták számára. Lehet, hogy a kálvinistáknak vannak tévedéseik az előre elrendeléssel kapcsolatban, de egyes kálvinistáknak hasznos meglátásaik is vannak.

Isten biztosan tud mindent a jövőről, de a tudása nem szünteti meg a szabad akaratunkat, és nem csökkenti a felelősségünket. Nem mondhatjuk: „Isten tudta, hogy meg fogom tenni, ezért nem volt választásom, meg kellett tennem.” Az ApCsel 2:23-ban Jézus Krisztust Isten előre elhatározott szándéka és előre tudása szerint adták át a zsidóknak, mégis azok, akik Jézust keresztre feszítették, bűnösök voltak (Jn19:11 ). Íme egy példa. Olvashatunk egy könyvet arról, hogy George Washington több mint 200 évvel ezelőtt átkelt a Delaware-folyón. A könyvből származó, szinte biztos tudásunk nem kényszerítette George Washingtont erre. Tegyük fel, hogy egy időgéppel visszamehetnénk 400 évvel ezelőttre, és magunkkal vinnénk a könyvet. Még így sem tettünk semmit, ami George Washingtont bármire is kényszerítette volna.

Isten az időn kívül (Titus 1:2) és az időn belül is létezik, és előre tudása nem kényszerített minket semmire.

Isten rólunk szóló előre tudása megelőzi az Ő előre elrendelését / kiválasztását abban a két versben, amelyek mindkettőt együtt említik (Róma8:29 ; 1 Péter 1:2). A kálvinisták hajlamosak ezeket fordított sorrendben értelmezni. Isten mindenkit kiválaszt, akit kiválaszt, és csak azután ismeri előre. Az arminiánusok (nem az örmények) hajlamosak azt mondani, hogy Isten az idő kezdete előtt választott az előre tudása alapján. Ha azonban Isten valóban az időn kívül van, akkor mindkettő egyidejűleg történhet.

A Mindenható Isten szuverenitása nem tagadja meg a szabad akaratunkat, bár a kálvinisták általában másképp állítják. Történtek olyan dolgok, amelyek „nem jutottak Isten eszébe”, mint például a csecsemőáldozatok a Jeremiás 32:35-ben, és meghaltak olyan emberek, akiknek nem kellett volna meghalniuk az Ezékiel 13:19-ben. Vannak olyan események, amelyek elszomorítják Istent. Ugyanakkor viszont minden Isten terve szerint működik együtt (Efézus1:11 ). Hogyan lehet összeegyeztetni ezt a két gondolatot? A „delegált szuverenitás” fogalmával. Istennek teljes ellenőrzése lehetne minden felett, oly módon, hogy semmi sem okozna neki kellemetlenséget, és mindannyian robotok lennénk. Azonban Isten, aki mindenre képes, nyilván úgy döntött, hogy szuverenitását egy időre és bizonyos határok között átruházza, oly módon, hogy nekünk legyen lehetőségünk választani: engedelmeskedünk-e Istennek, vagy sem. Isten nyilvánvalóan nagyra értékelte az Ő képmására teremtett embert, hogy az emberek szabadon döntsenek az Úr szeretete mellett. Isten ezt annyira nagyra értékeli, hogy megengedi az embereknek, hogy elutasítsák Őt, és viseljék döntésük következményeit.

Mi is az a szabad akarat? Martin Luther egy egész könyvet írt *Az akarat rabsága* címmel, amelyben azt állította, hogy a szabad akarat hamis tanítás. Luther itt tévedett, mert a dolgokat bibliaellenes szélsőségekbe vitte. Olyan akaratot kaptunk születésünkkor, amely a bűn rabszolgája (ebben Luther is egyetértene), de mégis van szabad akaratunk, hogy segítségért kiáltsunk. Van szabad akaratunk, és egy drogfüggőnek is van szabad akarata. Lehet, hogy a kábítószer-függőnek nincs ereje megszabadulni a függőségétől, de belebotolhat egy rehabilitációs központba, a földre eshet, és azt mondhatja: „Segítsen nekem!”. Vannak, akik különbséget tesznek egy erkölcsileg semleges, korlátok nélküli szabad akarat (ami nem bibliai) és az általunk birtokolt szabad akarat között, utóbbit szabad cselekvési képességnek nevezve. Mások, különösen az őskeresztény egyház tagjai, a szabad akarat kifejezést használják a bibliai fogalomra utalva.

Összefoglalva: Isten előre elrendel minket, és nekünk is van szabad akaratunk, ha helyesen értjük. Az idő kezdete előtt Isten választása, hogy ki kerül a mennybe, nem volt vak vagy szeszélyes, hanem életünk minden egyes napja be volt írva Isten könyvébe (Zsoltárok 139:16), amikor kiválasztott minket.

K: A Róma 8:29–30 az univerzalisztikus eretnekséget tanítja-e, miszerint mindenki üdvözül?

V: Nem. A Róma 8:29–30 azt mondja, hogy mindazok, akiket előre ismert és előre elrendelt, dicsőítve lesznek. Ezekből a versekből hiányzik minden, ami arra utalna, hogy minden embert előre ismernek és az üdvösségre előre elrendelnek.

Íme, mit tanít Moon Rev. Egyesítő Egyházának hamis vallása a „Isteni elv” (5. kiadás, 1977) című könyvében, amit később a Biblia tanítása követ.

Isteni elv, 190. o.: „Isten helyreállítási gondviselésének végső célja az egész emberiség megmentése. Ezért Isten szándéka az, hogy a teljes kárpótlás megfizetéséhez szükséges időszak letelte után a poklot teljesen eltörölje.”

Isteni elv, 191. o.: „Amikor eljönnek az Utolsó Napok, még a gonosz szellemek is leereszkednek a velük azonos szintű földi emberekhez, és velük együttműködve részt vesznek Isten akaratának beteljesítésében. Végül, egy megfelelő idő elteltével, a teremtés egységes célja megvalósul.”

Isteni Elv, 200. o. „Bár üdvözülésük ideje eltérő lehet, minden bukott ember előre elrendeltetett arra, hogy üdvözüljön.”

A Biblia: A hitetlenek büntetése örök és végtelen. (Máté 18:8, 25:41,46, Júdás 7). Ez egy kiolthatatlan tűz (Ézsaiás 66:24, Máté3:12 , Lukács3:17 ).

Rev 14:11 Azt mondja: „És a kínjuk füstje örökké és mindörökké felszáll. Éjjel-nappal nincs pihenés azoknak, akik imádják a fenevadat és annak képét...”

K: A Róma 8:30-ban azok közül, akik teljesítik az egyik lépést, hány százalékuk jut el a következő lépéshez?

V: 100%-ban. Mindenki, aki előre elrendelt, elhívott. Mindenki, aki elhívott, valóban igazult. Mindenki, aki igazult, dicsőítve lesz.

K: A Róma 8:30 szerint, mivel egy napon dicsőített lények leszünk a mennyben, hogyan kellene most úgy élnünk, hogy közben ne legyünk arrogánsak?

V: Mivel egy napon bűntelenek és gonoszságtól mentesek leszünk, most is igyekeznünk kell így élni. Ha így teszünk, és a lehető legalázatosabbak vagyunk, akkor is tudatában kell lennünk annak, hogy egyesek még így is arrogánsnak nevezhetnek minket. (Annyira arrogáns dolog, hogy azt hiszed, olyan jó vagy, hogy nem mész el velem inni.) De valójában nem szabad, hogy legyen bennünk semmiféle arrogancia, mert Isten azt mondja nekünk, hogy legyünk alázatosak. A második ok az, hogy valójában nincs semmi, ami miatt arrogánsak lehetnénk. Mi az a jó dolog, ami nálad van, és nem Isten ajándéka?

K: A Róma 8:32-ben a „más” szó a görögben is úgy szerepel, ahogyan a Jehova Tanúinak Új Világ Fordításában (1970-ben átdolgozott kiadás, 1227. o.)?

V: Nem, nem szerepel. Az Új Világ Fordítás dőlt betűvel hozzáadja az „egyéb” szót olyan helyeken, mint például négyszer a Kolossébeliekhez írt levél 1:16–20-ban. A dőlt betű jelzi, hogy ez a szó nem szerepel a görög szövegben. Ugyanakkor az „egyéb” szó nem szerepel a Róma8:32 -ben vagy a Filippi 2:9-ben sem a görög szövegben, és a Watchtower elmulasztotta dőlt betűvel jelölni. Hozzátették az „egyéb” szót az ApCsel 10:36-ban is, szögletes zárójelbe téve.

K: Mi az érdekes Pál szavaiban a magasságról és a mélységről a Róma 8:39-ben?

V: A pontos jelentés a láthatáron felüli és a láthatáron alatti csillagok volt. Másképp fogalmazva: nem kell aggódnunk sem a mennyben, sem a pokolban lévő dolgok miatt, sőt még az asztrológia és a sors babonái miatt sem, amelyek elválasztanak minket Isten szeretetétől.

K: A Róma 8:39-ben lehetséges-e elveszíteni az üdvösséget?

V: Az igazi keresztények ebben a kérdésben nem értenek egyet. További információkért lásd a Zsidók 6:4–12 és az Efézusbeliekhez írt levél 1:14-ről szóló vitát.

K: A Róma 9:1-4 szerint kell-e szomorkodnunk az elveszettek miatt?

V: Igen. Pál minden bizonnyal megrendült ezek miatt az emberek miatt. Hasonlóképpen Jeremiást is „síró prófétának” nevezik az elveszettek iránti szomorúsága miatt, amint az a Jeremiás 9:1-2-ben és más helyeken is olvasható. Jézus is mélyen szomorkodott azok miatt, akik Jeruzsálemben elutasították Őt (Máté 23:37-39). Ha követni akarjuk a próféták, az apostolok és Jézus példáját, és nem érezzük a szomorúságot vagy a sajnálatot az elveszettek iránt, akkor valami nincs rendben velünk.

A zsidóknak megvolt mind a vérük, mind a viselkedésük, de nem hittek az eljövendő Messiásban, és nem is látták szükségét a hitnek. Sok zsidó büszke volt arra, hogy olyan keményen igyekeztek, de nem voltak hajlandók elfogadni, hogy ez kegyelemből származik, nem pedig cselekedeteikből. Érdekes ellentétet alkot Pál nézete – aki szomorúságot érzett ezek iránt az emberek iránt – és a meg nem tért zsidók nézete: szerintük Pál áruló volt.

Van egy vicc, amelyben egy férfi egy baptista gyülekezetben megkérdezte egy hölgyet, hogy van a lelkészük. A hölgy így válaszolt: „Ó, már egy ideje kirúgtuk, mert azt mondta, hogy mindazok, akik elutasítják Jézust, a pokolba kerülnek.” A férfi megdöbbent, mert pontosan ezt mondják a keresztények, beleértve a baptistákat is. Így megkérdezte: „Mit mond az új lelkészük?” A hölgy így válaszolt: „Ó, ő is azt mondja, hogy mindazok, akik elutasítják Jézust, a pokolba kerülnek.” A férfi megkérdezte, akkor mi a különbség? A hölgy azt mondta, hogy az első lelkész örömmel a hangjában mondta ezt, a második lelkész pedig könnyes szemmel.

K: A Róma 9:4 és következő versekben, valamint a 6–9. versekben, ha Isten ígéretei biztosak, miért voltak hatástalanok egyesek számára?

V: Isten ígéretei jók, de figyelembe kell venni az ígéret hatályát. Néha a hatály csak egyesekre vonatkozik, például Izsákra, de nem Izmaelre és a midianitákra, Jákobra, de nem Ézsau-ra stb. Néha a hatály feltételhez kötött, például az Izráel fiai, akik elhagyták Istent, hogy Baálokat imádjanak, eltűntek, és kikerültek az ígéret hatálya alól. Isten üdvössége biztos és örök mindazok számára, akik elfogadják.

K: A Róma 9:8–9,27 és a Róma11:13 –17,26 alapján vajon minden zsidó a mennybe jut, vagy sem?

V: Nem. Néhányan a Rómaiakhoz írt levél e két szakaszára alapozva így gondolták. A Rómaiakhoz írt levél 8–9. fejezete azonban kiemeli, hogy az ígéret gyermekei jutnak a mennybe, nem pedig a biológiai leszármazottak. A Rómaiakhoz írt levél9:27 hangsúlyozza, hogy a biológiai Izráelnek csak egy maradéka lesz megmentve. A Rómaiakhoz írt levél 11:13–17,26 mind Isten mai zsidóknak szóló „nyílt meghívásáról”, mind pedig arról beszél, hogy a jövőben tömegesen elfogadják majd Isten meghívását.

Ezen felül Jézus a János8:24 -ben azt mondta a vallásos zsidóknak, hogy ha nem hiszik el, hogy Jézus a Messiás, akkor valóban bűneikben fognak meghalni. A Máté 23:33-ban Jézus azt kérdezi a törvénytudósoktól és a farizeusoktól, hogy hogyan fogják elkerülni a pokolra való ítéletet. A Galaták 5:2 szintén azt mutatja, hogy Krisztusnak nincs értéke azok számára, akik a körülmetélésben bíznak.

További információkért lásd a Jeremiás 31:37-ről szóló fejtegetést.

K: Miért gyűlölte Isten Ézsaut a Róma9:13 -ben és a Malakiás 1:2-3-ban? Igazságos volt ez?

V: R. C. Sproul a Now That’s a Good Question című művének 570. oldalán így ír: „Először is, itt egy héber idiómával van dolgunk. Ez az a héber beszédmód, amelyet antitetikus párhuzamosságnak nevezünk, és amelynek keretében a Szentírás közvetlen ellentétekkel él. Ahhoz, hogy megértsük ezt, látnunk kell, hogy bármit is ért Isten az alatt, hogy gyűlöli Ézsaut, az pontosan az ellenkezője annak, amit Jákób szeretete jelent. … abban az [Ószövetségi] kontextusban, amelyben ez a konkrét szöveg előfordul, amikor a Biblia azt mondja, hogy Isten szereti Jákóbot, az azt jelenti, hogy Jákóbot teszi különleges kegyelme és irgalma címzettjévé. Olyan ajándékot ad Jákóbnak, amelyet Ézsau-nak nem ad. Irgalmat ad Jákóbnak. Ugyanezt az irgalmat megtagadja Ézsau-tól, mert nem tartozik neki irgalommal, és fenntartja magának a jogot [hogy megtagadja azt]. … A zsidó ember ellentmondó kifejezések használatával írja le ezt a különbséget.”

K: A Róma 9:14-ben mi a különbség az igazságosság és a méltányosság között? Isten mindkettő?

V: A Biblia azt mondja, hogy Isten igazságos; azt nem mondja, hogy Isten méltányos. Az igazságosság azt jelenti, hogy az emberek megkapják, amit megérdemelnek. De néha Isten kegyelme és irgalma felülkerekedik Isten igazságosságán. Isten olyan jó dolgokat ad nekünk, amelyeket nem érdemlünk meg, és nem ad nekünk olyan rossz dolgokat, amelyeket megérdemelnénk, mert Jézus meghalt értünk a kereszten. Isten igazságossága azonban így is teljesül, mert Jézus magára vette a bűneinkért járó büntetést. A méltányosság azt jelenti, hogy mindenkinek pontosan ugyanazt adjuk, és pontosan ugyanolyan lehetőségeket biztosítunk. A Biblia és az élet is azt mutatja, hogy Isten nem méltányos, és nem is kell annak lennie. Méltányos volt-e Isten Jákóbbal és Ézsauval szemben? Egyesek azt mondják: „igen és nem”. Nekem teljesen más a válaszom: „Nem és igen”. Isten NEM volt igazságos Jákóbhoz. Jákób hitt Istenben, de hazug, csaló gazember volt, akit – ha Isten igazságos lenne – elhagyott volna. Másrészt Ézsau a Zsidókhoz írt levél 12:16 szerint istentelen volt; Ézsau nem akart semmi köze lenni Istenhez, és Istennek sem volt semmi köze Ézsauhoz, kivéve, hogy Ézsau anyagi jólétben élt.

K: A Róma 9:18-ban miért nem hibáztathatjuk Istent azért, hogy megkeményítette a fáraó szívét?

V: Isten hétszer mondta, hogy Ő keményítette meg a fáraó szívét. De hétszer mondta azt is, hogy a fáraó saját maga keményítette meg a szívét. Először meg kell értenünk a „keményítés” fogalmát, mielőtt megvizsgálnánk, hogyan keményítette meg Isten a fáraó szívét.

Egy istentelen ember szívének megkeményedése azt eredményezi, hogy még inkább ragaszkodik istentelenségéhez. Másrészt Isten azt mondta, hogy megkeményítette Ézsaiás és Jeremiás próféták szívét, és ők jó értelemben vett megkeményedést tapasztaltak. Ézsaiás 3:8-9 így szól: „De én [Isten] olyan hajthatatlanná és megkeményedetté teszlek, amilyenek ők. Homlokodat a legkeményebb kőhöz hasonlóvá teszem...”

Jeremiás1:18 ;15:20 Isten Jeremiást olyan falhoz hasonlította, amely mindenki ellen áll.

Így a „megkeményedés” nem mindig jelent gonoszságot, hanem azt, hogy valaki még inkább ragaszkodik a saját útjához, ahogyan az agyag is megkeményedik.

Lehet, hogy az Isten által küldött csapások egyesek szívét meglágyították, de a fáraó szívét megkeményítették. Mennyire keményítette meg Isten a fáraó szívét külső hatások, például csapások alkalmazása nélkül? A Szentírás erről nem szól. Mindazonáltal Isten munkája a fáraó szívét abba az irányba mozdította el, amerre a fáraó már eleve menni akart. Amikor csapások érnek minket az életünkben, azok felhívásként szolgálhatnak arra, hogy megkeményítsük a szívünket Isten ellen, vagy éppen megerősítsük elszántságunkat Isten mellett és a bűn ellen.

Íme, mit tanított erről néhány korai egyházi író.

Tertullianus (198–220) így ír: „Isten megkeményíti a fáraó szívét. Ő azonban megérdemelte, hogy olyan befolyás érje, amely pusztulásához vezet, hiszen már korábban is tagadta Istent, gőgében oly sokszor elutasította az Ő követeit, súlyos terheket rótt népére, és (összefoglalva) egyiptomi volt.” Öt könyv Marcion ellen, 2. könyv, 14. fejezet, 308. oldal

Origenész (225–254) lényegében azt mondta, hogy ahogyan ugyanazon nap ugyanazon hője egyszerre keményíti meg a sarat és olvasztja meg a viaszt, úgy Isten Lelkének működése is egyszerre keményíti meg a lázadókat és lágyítja meg a bűnbánókat. Origenész: De Principiis (görög és latin nyelven), 3. könyv, 1.11. fejezet, 311. o.

K: A Róma 9:18-ban kinek milyen felelőssége volt a fáraó, valamint más emberek szívének megkeményedésében?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

A. Isten a felelős:

A1. Minden, ami történik, Isten engedélyével történik. Más szavakkal, semmi sem történik, amit Isten ne engedélyezne (Jakab4:15 ; Jób1:12 ; 2:6; Zsoltárok 103:19).

A2. Minden, amit Isten elrendel, az biztosan megtörténik (Ézsaiás 43:13; Ézsaiás 55:10-11; Róma 11:29). Isten megígérte (azaz elrendelte), hogy az izraeliták 400 évnyi rabszolgaság után elhagyják Egyiptomot (Mózes15:13 –14).

A3. Isten teremtette a fáraót, és megengedte neki, hogy éljen.

A4. Isten a történelem során cselekedett, és úgy rendelkezett, hogy a fáraó legyen Egyiptom királya abban az időben.

A5. Isten kifejezetten Egyiptomra küldte a csapásokat.

A6. Végső soron minden, még azok a dolgok is, amelyek „nem jutottak Isten eszébe” (Jeremiás 19:5; 32:35), összefonódott, összefonódik és összefonódni fog Isten tervében (Efézusbeliek1:11 ; Rómaiak8:28 ; Példabeszédek 16:4).

B. Isten nem felelős azokért a dolgokért, amelyeket megengedett, de nem közvetlenül okozott, mint például a gonoszság.

B1. Vannak dolgok, amelyek Isten nagy haragját váltják ki (Jeremiás 5:29;8:19 ; 12:8; Ezékiel 8:6).

B2. Vannak dolgok, amelyek összetörik Isten szívét (Jeremiás 4:19-22; 9:1; Lukács 19:41-44; Máté 23:37-39).

C. A fáraó volt a felelős:

C1. A fáraót nem kényszerítették. Valójában a legtöbb ember számára a csapások „bátorításként” szolgáltak volna arra, hogy a helyes utat válasszák.

C2. A fáraó saját döntéseket hozott.

D. Mindketten együttesen voltak felelősek:

D1. A fáraó is megkeményítette a saját szívét, és a fáraó saját megkeményedéséről már azelőtt szó esett, hogy Isten megkeményítette volna a fáraó szívét.

K: A Róma9:19 –22 és a Róma 11:8,10 alapján hogyan tehet minket Isten felelőssé azért, amivé Ő tesz minket?

V: Talán egy példa segíthet. Tegyük fel, hogy egy hajón születtünk, és egész életünket azon a hajón töltöttük. Tegyük fel, hogy ez a hajó süllyedni készült, és rendelkezésünkre állt egy mentőcsónak, amellyel elhagyhattuk volna a hajót. Ha a hajón maradunk és megfulladunk, akkor mi magunk vagyunk felelősek a saját halálunkért. Nem mi voltunk felelősek azért, hogy a hajón születtünk, de felelősek voltunk azért, hogy nem döntöttünk úgy, hogy elhagyjuk a süllyedő hajót. Nemcsak helytelen, hanem tragikus és értelmetlen is lenne, ha valaki a születési körülményeit okolná azért, hogy elutasította a mentőcsónak felajánlását.

Így tehát semmilyen befolyásunk vagy felelősségünk nem volt arra nézve, hogyan születtünk, és arra a tényre, hogy bűnös természetünk van. Az emberek azonban felelősek azért, hogy nem döntöttek úgy, hogy Istenhez fordulnak bűnös természetük megtisztításáért és bűneik megbocsátásáért.

K: Miért nevezi Isten szava a Róma 9:19-ben ezeket a kérdéseket helytelennek?

V: Két különálló okot említ itt.

Hozzáállás: Bármely kérdés helytelen, ha a hozzáállás az, hogy visszavágunk Istennek (20. vers). Ahelyett, hogy Isten útjait próbálnánk megismerni, a kérdések arra irányulnak, hogy Istennek igazolnia kelljen magát.

Tartalom: Még ha tiszteletteljes hozzáállással is teszik fel őket, a kérdések akkor sem helyesek, mert hamis feltételezéseken alapulnak. Két igazságot kell felismernünk:

1. Istennek joga van úgy teremteni minket, ahogyan Ő akarja (21. vers).

2. Továbbá, amint azt a 21–23. versek is mutatják, Isten nem teremtette a kiválasztottakat és az elvetetteket különbözőnek; mindannyian ugyanabból az „agyagból” vagyunk formálva. A különbség nem a származásunkban, hanem a végzetünkben rejlik. Sok ember számára „az ige nem fog hithez társulni” (Zsidók 4:2), és Isten ki fogja önteni rájuk igazságos haragját.

K: A Róma 9:19 szerint van-e az embereknek szabad akaratuk?

V: Igen, a helyes meghatározás szerint.

Nem, semmi sem létezik Isten kívánt és elrendelt akaratán kívül. Ha a szabad akarat alatt azt érted, hogy az ember teljesen Isten korlátain, tudásán vagy irányító képességén túl cselekedhet, akkor senkinek, még Ádámnak vagy Sátánnak sem van szabad akarata. Azonban ritkán ezt értik a szabad akarat alatt.

Igen, teszünk olyan dolgokat, amelyek kívül esnek Isten akaratán.

A szabad akarat gyakran azt jelenti, hogy Isten úgy döntött, hogy megadja nekünk a képességet, hogy valóban döntéseket hozzunk, és olyan dolgokat tegyünk, amelyek kívül esnek Isten akaratán. Isten ismeri minden döntésünket, de mi hoztuk meg őket. Akaratunk abban az értelemben „szabad”, hogy Isten nem kényszerít rá. Nem vagyunk bábok vagy robotok. Szabad akaratunk azonban nem teljesen „szabad”, mert a bűn kötöttsége alatt áll. A kábítószer-függőnek, aki a drogok után sóvárog, megvan a szabad akarata ahhoz, hogy hirtelen, minden előkészület nélkül teljesen leszokjon, de akarata rabságban van.

A nem kálvinista keresztények szerint van szabad akaratunk, és mindenki rendelkezik bizonyos felelősséggel és képességgel arra, hogy Istenre reagáljon. A kálvinista keresztények szerint viszont nincs. Egyes kálvinisták szerint a hívőknek van szabad akaratuk, a nem hívőknek viszont nincs. A 19. századi nagy prédikátor (és kálvinista), Charles Spurgeon azt mondta, hogy van „szabad akaratunk”, de az a bűnös természetünk rabszolgája, ami valójában meglehetősen hasonlít a nem kálvinisták állításához.

Más kálvinisták azonban lényegében azt mondják, hogy bár az embereknek van „szabad cselekvési képességük”, szabad akaratuk nincs, és nem csupán azért, mert Isten úgy döntött, hogy nem adja meg nekünk, hanem azért is, mert Isten állítólag nem adhatná meg nekünk anélkül, hogy továbbra is szuverén maradna.

A kálvinista Loraine Boettner (222. o.) így fogalmaz: „Továbbá, ha elismerjük a szabad akaratot abban az értelemben, hogy az események abszolút meghatározása az ember kezében van, akkor akár nagybetűs F-fel és nagybetűs W-vel is írhatnánk; mert akkor az ember Istenhez hasonlóvá válik – első okká, a cselekvések eredeti forrásává –, és annyi félistenünk lesz, ahány szabad akaratunk van. Hacsak nem mondunk le Isten szuverenitásáról, nem engedhetjük meg ezt a függetlenséget az embernek.”

Boettner valójában itt kategóriákat kever össze. Ha Boettner azt mondaná, hogy „nem fogadhatjuk el a szabad akaratot abban az értelemben, hogy az ember Isten által megengedett dolgokon kívül is cselekedhetne”, akkor minden kereszténynek egyet kellene értenie Boettnerrel. Ha azonban Isten úgy döntött, hogy ideiglenesen „átruházza a szuverenitást”, és elrendelte, hogy bizonyos dolgok – például egy személy örök sorsa – így vagy úgy bekövetkeznek, attól függően, hogy az illető hogyan reagál Istennek az életében végzett munkájára, és Isten nem kényszerítette ki ezt a választ, akkor Boettner téved, hacsak nem értelmezzük Boettner „abszolút” szavát olyan széles körben, hogy a kijelentés logikai tautológiává váljon, amellyel mindenki egyetérthet.

Az emberi szabadságról szóló, bibliaibb megközelítés – amellyel mind a nem-kálvinisták, mind sok kálvinista egyetérthet – része volt R. C. Sproul által Austinban tartott előadásának, amelynek címe: „March 9, 1991 ” (A szabad akarat és a sors).March 9, 1991 .

„Nem hiszem, hogy keresztényekként el kellene hagynunk az emberi szabadság és felelősség rendkívül fontos fogalmát – egy pillanatra sem. És nagyon fájdalmas lenne számomra, ha fel kellene adnom az emberi szabadság gondolatát. De szeretteim, azzal még tudnék élni. Ha azonban fel kellene adnom azt a gondolatot, hogy Isten szuverén, akkor elhagynám a kereszténységet. Feladtam a reményt, mert most már felismerem, hogy egy olyan univerzumban élek, amely nem áll az isteni gondviselés hatalma alatt.” Tehát R.C. Sproul azt mondja, hogy számára Isten szuverenitása fontosabb, mint az emberi szabadság, de úgy véli, hogy mindkettő igaz. Ismétlem: Sproul nem a teljes, abszolút szabadságról beszél, hanem a valódi szabadságról tanít.

Összefoglalva: Mindenkinek egyet kell értenie abban, hogy mindenkinek felelőssége Istennek engedelmeskedni, de önmagukban senkinek nincs ereje az engedelmességre bűnös természetünk miatt. Sok – de nem minden – református keresztény azt mondja, hogy Isten soha nem adott a nem kiválasztottaknak lehetőséget, választási lehetőséget vagy képességet arra, hogy bármilyen módon reagáljanak Istenre. Ahogy egy református személy fogalmazott: vagy Isten robotja vagy, vagy a Sátán robotja.

Mellékesen megjegyezzük, hogy egyes mérsékelt református teológusok (Spurgeon, Packer, Bunyan stb.) szerint Isten mindenkinek őszinte ajánlatot tesz az evangéliumra. Mások (Pink, Gill, Hoeksema) szerint Isten nem kínálja fel az evangéliumot mindenkinek. Megint mások szerint mi őszintén felajánlhatjuk az evangéliumot mindenkinek, mivel nem tudjuk, kik a kiválasztottak, de Isten nem tehet ilyen őszinte ajánlatot.

Kérjük, olvassa el a következő kérdést a „szabad akarat/szabad döntés” bibliai alátámasztásáról abban az értelemben, hogy bár akaratunk a bűnbe van kötve, mindenkinek megvan a képessége arra, hogy valódi döntéseket hozzon és válaszoljon Istennek.

K: A Róma 9:19 szerint az emberek olyanok, mint a robotok vagy a bábok, vagy Isten úgy döntött, hogy mindenkinek megadja a képességet, hogy valódi döntéseket hozzon és válaszoljon Istennek?

V: A Józsué 24:22–23 azt mutatja, hogy vagy az emberek képesek döntéseket hozni, vagy pedig Istennek megfelel, ha népe abban a tévhitben él, hogy ők maguk választják, hogy szövetségre lépnek Vele.

Isten megadta az embereknek a szabadságot, hogy összetörjék a szívét (Jeremiás 9:1; Máté 23:37–39 stb.). Noha egyes kálvinisták szerint ezek csupán antropomorfizmusok, és Isten valójában nem így érez, ez egy egész Pandora-szekrényt nyit meg. Elméletileg szólva, ha a Bibliában szereplő, Isten szívfájdalmáról és csalódásáról szóló összes verset nem szabad szó szerint érteni, akkor talán az Isten haragjáról és dühéről szóló verseket és az antropomorfizmusokat sem szabad, és Istennek valójában nincs haragja. Talán az Isten szeretetéről szóló összes vers is antropomorfizmus lenne, és Isten valójában nem érez irántunk semmiféle gondoskodást vagy törődést sem. Így tehát vagy azoknak a verseknek, amelyek Isten érzéseit írják le, van jelentésük, vagy Isten feleslegesen pazarolta a tintát a Bibliában, amikor egyszerűen csak a következményeket is megemlíthette volna, és kijelenthette volna, hogy Ő valójában csupán egyfajta számítógép.

További információk az emberek döntéshozatali képességéről a Mózes első könyve 50:19–20, a Mózes ötödik könyve 1:39 és a Józsué könyve 24:21–24 versekről szóló elemzésben találhatók.

Az ember döntéshozatali képességéről szóló részletesebb értekezést lásd a következő válaszban.

K: A Róma 9:19-ben, ha az emberek nem olyanok, mint a robotok vagy a bábok, mit mond a Biblia az ember döntéshozatali képességéről?

V: Elnézést, hogy ennyit ragozom ezt a témát, de sok kálvinista nem veszi észre, hogy Isten valódi, hiteles választási lehetőséget ad az embereknek arra, hogy Őt keressék. Először két pont Istenről, majd néhány pont az emberekről.

AZ ATYA ÉS JÉZUS: Az Atya választotta ki, hívta el és küldte el Jézust, hogy a mi Megváltónk legyen. Ez összhangban van a Máté 12:18; 1 Péter 2:6; Zsidók 5:4; 3:2; Lukács 23:35; valamint Ézsaiás 48:15; 49:1,6 versekkel.

Az Atya választása, ismerete és terve azonban nem cáfolta azt a tényt, hogy Krisztus maga is szabadon döntött úgy, hogy eljön és engedelmeskedik, János 10:18; Lukács 22:42; és a Zsidókhoz írt levél 10:9 szerint.

EMBerek: Minden ember bűnös és romlott. Isten működése nélkül senki sem fogja keresni Istent, a Rómaiakhoz írt levél3:11 szerint, amely Dávid szavait parafrázolja a Zsoltárok 14:2-ben és a Zsoltárok 53:2-ben.

Mégis, Dávid maga is azt állította, hogy Istent kereste a Zsoltárok 63:1-ben és a Zsoltárok 27:4,8-ban.

Ráadásul sokan mások is Isten segítségével úgy döntöttek, hogy az Úrnak szolgálnak.

Józsué 24:22: „Ti magatok vagytok a tanúk arra, hogy az Úr szolgálatát választottátok” – mondta Izráelről

Máté6:33 „Keressétek először Isten országát!”

Sokan keresik Istent: 1 Krónikák 16:10,11; 2 Krónikák 15:12; 30:19; Ezsdrás 6:21; Zsoltárok 34:10; 69:32; 70:4; Példabeszédek 28:5; Zakariás 8:21,22; Malakiás 3:1

Tegyétek szíveteket Isten keresésére 2 Krónikák 11:16

1 Krónikák22:19 ; 28:8,9; 2 Krónikák7:14 ;12:14 ; 14:4; 15:2;15:13 ; 19:3

2 Krónikák 20:3,4; 31:21; 34:3; Hóseás 3:5

A Zsoltárok 9:10 és az Ézsaiás 45:19 ígéretet ad arra, hogy nem hagyja el azokat, akik Istent keresik

Zsoltárok22:26 : azok, akik az Urat keresik, dicsérni fogják Őt.

Zsoltárok 24:6 Ilyen az a nemzedék, amely Őt keresi.

Zsoltárok 40:16; 105:3,4; 119:2,45 mindazok, akik Téged keresnek, örvendeznek és vigadnak

Zsoltárok 119:94 Keresem a te parancsaidat

Példabeszédek 1:28b-29 Keresni fognak, de nem találnak, mert nem féltek az Úrtól

Példabeszédek8:17 : Akik a bölcsességet keresik, megtalálják azt

Ézsaiás 51:1 ti, akik az Urat keressétek

Ézsaiás 55:6 Keressétek az Urat, amíg megtalálható; hívjátok Őt...

Jeremiás 29:13 Keresni fogtok, és megtaláljátok, ha teljes szívből kerestek

Jeremiás 50:4 Izráel és Júda Istent fogja keresni

Hóseás10:12 „...Mert eljött az idő, hogy keressétek az Urat”

Ámós 5:4,6;5:14 Keressétek az Urat, és éljetek!

Ráadásul Isten segítségével az emberek dönthetnek úgy, hogy Isten akaratát cselekszik.

János7:17 Ha valaki az Ő akaratát akarja cselekedni, meg fogja ismerni, hogy az én tanításom Istentől való-e, vagy hogy én magamtól beszélek-e.

Jónás 2:8 „Akik értéktelen bálványokhoz ragaszkodnak, elhagyják az Ő szerető odaadását”

Zsoltárok 83:16 Isten azért cselekszik, hogy az emberek keressék Őt

Zsoltárok 119:30 „Az igazság útját választottam;”

Zsoltárok 119:173 „mert a te parancsaidat választottam”

Ézsaiás 7:15 „Mire elég érett lesz ahhoz, hogy elutasítsa a gonoszt és a jót válassza, túrót és mézet fog enni.”

Ézsaiás 56:4 „Azoknak az eunuchoknak, akik megtartják szombataimat, akik azt választják, ami nekem tetszik...”

Példabeszédek 8:10,16:16 Parancsot kaptunk, hogy a válogatott ezüst helyett a bölcsesség tanítását válasszuk

János5:35 János olyan lámpa volt, amely égett és fényt adott, és ti egy ideig hajlandóak voltatok a fényében sütkérezni

János7:17 „Ha valaki az Ő akaratát akarja cselekedni, meg fogja ismerni...”

Apostolok cselekedetei20:21 „...bűnbánatot Isten felé és hitet Urunk Jézus Krisztusban”

Efézusbeliek1:13 És benne, miután meghallgattátok és elhittétek az igazság szavát…

Mózes 5. könyve 30:19 Most pedig [izraeliták] válasszátok az életet, hogy éljetek ti és gyermekeitek

Rómaiak11:32 Mert Isten mindenkit az engedetlenségre rendelt, hogy mindenkinek irgalmat nyújthasson. (a „mindenki” szó, a pantas mindkét esetben ugyanaz)

2. Thesszalonikiak2:10 az elvészők, akik megtévesztettek, mert nem akarnak szeretni az igazságot, és így nem akarnak üdvözülni.

Titus2:11 „Mert megjelent Isten kegyelme, amely mindenkinek üdvösséget hoz.”

1 Péter1:22 „Mivel megtisztítottátok lelketeket az igazságnak való engedelmességgel...”

2 Péter1:10 „törekedjetek arra, hogy elhívásotokat és kiválasztásotokat biztosítsátok.”

Ezzel szemben az emberek felelősek azért, hogy nem keresik az Istenüket.

Ézsaiás 9:12-13; Hóseás 7:10 Isten haragszik, mert az emberek nem tértek vissza hozzá, és nem keresték őt. Isten azért haragszik, amit megtiltott nekik, vagy azért, amit nem tett lehetővé számukra?

Jeremiás 30:15 Nagy bűnötök és sok vétketek miatt Isten megbüntetett benneteket

Zsoltárok 10:4 A gonoszok nem keresik Istent. (Mi lenne ennek a versnek az értelme, ha az istenfélő emberek, mint Dávid, szintén nem keresnék Istent?)

Példabeszédek1:29 Mivel gyűlölték a tudást, és nem választották az Úr félelmét.

ÖSSZEFOGLALÁS: Mivel Isten elhívása nem szüntette meg Jézus választási szabadságát, és a Biblia azt mondja, hogy Isten segítségével mi is választhatjuk Istent, ezért Isten elhívása nem szünteti meg a mi választási szabadságunkat sem.

K: Lehetséges-e, hogy a Róma 9:19 szerint a nem keresztényeknek nincs szabad akaratuk, a keresztényeknek viszont van?

V: Nem, de ez egy érdekes felvetés, amit egy kálvinista barátom mondott nekem egyszer. Más kálvinistáktól azonban még nem hallottam ilyet. Négy szempontot érdemes figyelembe venni, amiért ez helytelen.

Isten szuverén, abban az értelemben, hogy mindent tud, ami történni fog, beleértve minden döntésünket is. Emellett a legapróbb részletekig irányít mindent, amit irányítani kíván, és egyetlen atom sem mozdul el anélkül, hogy Isten megengedné. Ugyanakkor Isten képes visszafogni magát is. Dönthet úgy, hogy ideiglenesen és bizonyos határok között „átruházza szuverenitását”, oly módon, hogy mi magunk hozhassunk döntéseket, és így mi, nem pedig Isten legyünk felelősek a következményekért.

Mi a szabad akarat? Ha a szabad akaratot úgy határoznánk meg, mint a bennünk lévő, teljesen független részt, amelyet még Isten sem képes irányítani, akkor ez a fajta szabad akarat nem létezik. A korai keresztény írók azonban úgy írtak a szabad akaratról, mint a döntéshozatalra való képességünkről, és arról, hogy Isten még azt is megengedi nekünk, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyek nem tetszenek Neki, és súlyos következményekkel járnak. Szabad akaratunkat azonban a bűn korlátozza, éppen úgy, ahogyan az alkoholista vagy a kábítószer-függő szabad akaratát is bűnei korlátozzák. Lehet, hogy önmagukban nincs erejük kiszabadulni a függőségükből, de belebotlanhatnak egy templomba vagy egy rehabilitációs központba, és segítségért kiálthatnak.

Sok kálvinista tagadja, hogy az embereknek bármilyen értelemben is lenne szabad akaratuk; tagadják, hogy az emberek döntéseket hozhatnának. Szinte olyanok vagyunk, mint a robotok. Egyes kálvinisták azért tagadják a szabad akaratot, mert Isten szuverén. Más kálvinisták, akárcsak Márton Luther, azért tagadják a szabad akaratot, mert bukottak vagyunk és a bűn fogságában élünk. Ez a kérdés arra utal, hogy a kálvinisták a második okból tagadják a szabad akaratot.

A nem kálvinisták is egyetérthetnek abban, hogy Isten szuverén, és hogy az ember akarata a bűnbe van kötve. Azonban egyik ok sem teszi nevetségessé látszólagos döntéseinket, sem pedig nem teszi az ember felelősségét – amiért olyan dolgokra nem tud reagálni, amelyekre nincs ráhatása – összefüggéstelen rejtéllyé.

K: A Róma 9:20–21-ben hogyan hasonlít Isten a fazekashoz, mi pedig az agyaghoz?

V: Pál a Jeremiás 18:6-ban, az Ézsaiás 29:16-ban és 45:9-ben szereplő példázatra utal vissza. A Mózes első könyve 2:7-ben, amikor Isten megformálta az embert, a „megformált” szó ugyanabból a gyökből származik, mint a „fazekas” szó. Isten azt tehet a teremtéssel, amit akar, és nekünk kötelességünk követni Teremtőnket. Természetesen az agyag, amelyet a fazekas nem érint meg, csupán művészet nélküli, formátlan masszaként marad.

Ahogy Charles R. Erdman mondta: „Isten szuverenitása soha nem abban nyilvánul meg, hogy elítéli azokat az embereket, akiket meg kellene menteni, hanem inkább abban, hogy megmenti azokat, akiknek el kellene veszniük.” Pál levele a rómaiakhoz, 109. o. (a Believer’s Bible Commentary 1719. o.-ból.)

K: Mit tesz Pál a Róma 9:25–33-ban?

V: Pál egymás után idézett igékkel bizonyítja állítását. Ez azt mutatja, hogy ez nem csupán egy versben szereplő mellékes gondolat, hanem a Szentírásban végigvonuló vörös szál. Van egy kifejezés arra, amikor az igéket egymás után idézik; ezt catena-nak nevezik. Mindkét újszövetségi író (különösen Pál) használt catena-kat, és legalább 29 korai egyházi író is alkalmazta őket az I. Nikaiai Zsinat előtt, így ezek a kifejezésmódok elterjedtek voltak.

K: A Róma 9:32–33-ban hogyan és miért tette Isten Jézust a zsidók számára botláskövévé?

V: Bár ez a szakasz nem mondja meg az okát, néhány dolgot megfigyelhetünk. Jézus a Máté 18:3–5 és 19:14-ben azt mondta, hogy kisgyermekhez hasonlóan kell lennünk, ha hozzá akarunk jönni. A kisgyermekeket általában nem lenyűgözi a saját tudásuk vagy bölcsességük, és nem büszkélkednek azzal, hogy többet tudnak másoknál. Csak alázatosan szeretnének közel lenni ahhoz, aki szereti őket, és segít nekik gyengeségükben. Isten nem az erőnkben gyönyörködik, hanem abban, hogy az Ő ereje hogyan ragyoghat át a gyengeségünkön. Isten így szólt Pálhoz a 2 Korinthus 12:9b–10-ben: „… mert az én erőm a gyengeségben válik teljessé.” „Ezért annál szívesebben dicsekedem gyengeségeimmel, hogy Krisztus hatalma rajtam nyugodjék. Ezért Krisztusért örülök a gyengeségeknek, a sértéseknek, a szorításoknak, az üldözéseknek, a nehézségeknek. Mert amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős.” Nem mindenki hajlandó ilyen hozzáállást tanúsítani.

K: A Róma 9:33-ban mi a szokatlan abban a szóban, amely a „megbotlást” jelenti?

V: Ez a szó nem azt jelenti, hogy megbotlik valaki. Inkább ahhoz hasonlít, mintha lezuhanna egy szikláról.

K: A Róma 10:1–4-ben milyen példák vannak arra, hogy valakinek a vallás iránti buzgalma akadályozza Isten megismerését?

V: Maga a vallás, még a jó vallás is, bálvány lehet. De létezik mérgező vallás is, ami nem jó. Amikor a vallás azt mondja, hogy égessétek halálra egy frissen megözvegyült asszonyt, vagy öljétek meg azokat az embereket, akik nem harcolnak ellenetek, mert nem fogadják el a vallásotokat, akkor az a vallás mérgező. A János 16:2 azt mondja: „Kizárnak titeket a zsinagógákból. Sőt, eljön az az idő, amikor aki megöl titeket, azt fogja hinni, hogy ezzel Istennek szolgál.”

K: A Róma 10:3-ban hogyan büntethette Isten igazságosan az izraelitákat tudatlanságuk miatt?

V: A Szentírásban nincs példa arra, hogy Isten ártatlan tudatlanságért büntetne valakit. Azonban nem minden tudatlanság feltétlenül ártatlan. Például a jó szülők nem büntetik a csecsemőt tudatlansága miatt, de egy jó tanár megbünteti a tudatlanságért azt a diákot, aki elmulasztja elolvasni a házi feladatot. A zsidóknak, akárcsak nekünk ma, „házi feladatuk” van: megismerni Isten szavát.

K: A Róma 10:4-ben hogyan lehet Krisztus a törvény vége?

V: Bár Krisztus maga teljes mértékben betartotta a törvényt, ez még nem jelenti a törvény végét.

Krisztus több szempontból is a törvény vége.

1. Főpapként Krisztus betöltötte a törvényt értünk. Egyszer és mindenkorra bemutatta az áldozatot értünk (Zsidók 9:13–14).

2. A törvény célja az, hogy Krisztushoz vezessen minket. A Zsidók 10:1 szerint a törvény a jövő eseményeinek árnyéka volt.

3. Krisztus a törvény vége, vagyis célja. Az ószövetségi áldozatok „eltakarták” a bűnt (Zsidók 9:9–10; 10:2–4), mielőtt Krisztus teljesen eltávolította volna azt.

A „vég” vagy „befejezés” (telos) szót a görög szövegben kiemelik, mert ez a mondat első szava.

K: A Róma 10:4-ben a törvény továbbra is teljes mértékben érvényes azok számára, akik nem hisznek?

V: Ez a Mózes-törvényre utal. A Róma 10:4 nem egészíti ki ezt azzal, hogy „csak azok számára, akik hisznek”. Tehát a pogány, hitetlen embereknek nem a Mózes-törvény betartására kell törekedniük, hanem Krisztusra és az Ő parancsaira. Így a Mózes-törvény mindenki számára véget ért, de a jó és a rossz törvénye, amely az emberek szívében van, továbbra is fennáll.

K: A Róma 10:5 szerint a törvény betartásával élünk, vagy a törvény halált hoz, ahogyan azt a Róma 8:2 mondja?

V: Itt talán segíthet egy analógia. Az, hogy az emberi törvény életet vagy halált hoz-e, a nézőponttól függ. Egy potenciális bűncselekmény áldozatának és egy halálra ítélt gyilkosnak eltérő a nézőpontja.

Ha valaki tökéletesen betartaná a törvényt, az életet hozna. Azonban az olyan törvény megszegése, amelyről tudomásod van, ítéletet és halált hoz.

K: Mi az érdekes Pál példájában a Róma 10:7-ben?

V: Pál a Mózes 5. könyve 30:13-ból vette át ezt az idézetet, ahol az áll: „Ki fog átkelni a tengeren?”, és így fogalmazta át: „Ki fog alászállni a mélységbe?” Nem kell alászállnunk a mélységbe az üdvösségért (ami egyébként is lehetetlen lenne számunkra), mert Krisztus már megcsinálta ezt helyettünk.

K: A Róma 10:9–10-ben az áll, hogy elég-e egyszerűen csak azt mondani, hogy „Jézus az Úr”, hogy a mennybe jussunk?

V: Nem, ez a vers nem ezt tanítja. Az Apostolok cselekedetei8:13 -ben Simon, a mágus „hitt”, mégis Péter azt mondta, hogy el fog veszni (Apostolok cselekedetei 8:18-20). Az ApCsel 8:13-ban a „hinni” jelentésű görög szó, az episteuse, nem az a szokásos szó, amelyet a Bibliában a „hinni” kifejezésére használnak. A szokásos szó, a pestuvo, azt jelenti, hogy bízunk valamiben, és üdvözítő hitünk van benne. Az ApCsel 8:13-ban használt szó viszont értelmi egyetértést jelent.

K: A Róma 10:9 szerint megmenekülhet-e valaki, ha Jézusban, mint Megváltóban bízik, de nem tekinti Őt Urának?

V: Nem, a Szentírásban semmi sem ad ilyen reményt. A Róma 10:9 szerint Jézust „Uramnak” vagy „Mesternek” kell neveznünk. Az, hogy csak azt mondjuk, Jézus a Megváltó, de Jézus nem az én Uram, nem jelenti azt, hogy elnyerted Jézus üdvösségét.

K: Miért áll a Róma 10:11-ben, hogy „soha nem szégyenülsz meg”, amikor az Ézsaiás 28:16-ra utal, amely a maszorétikus szövegben így hangzik: „soha ne csüggedj el”?

V: A Róma10:11 -es vers a Septuaginta „semmiképpen se szégyenkezz” kifejezéséhez hasonlít, nem pedig a maszorétikus szöveghez. Számos más helyen is az Újszövetség idézetei közelebb állnak a Septuagintához, mint a maszorétikus szöveghez.

Az Ézsaiás 28:16-ban a „megijed” jelentésű szó a maszorétikus szövegben a chuwah (Strong-konkordancia 2363), ami szó szerint „sietni” jelent. Ez akkor érthető, ha a „sietni fog” kifejezést úgy értelmezzük, mint a vereség esetén a csatából való sietős menekülést. Ugyanakkor az érzelmekre is utal, például a Jób 20:2-ben szereplő „nagyon megrendült” kifejezésre. Tehát a maszorétikus szöveg és a Septuaginta jelentése itt hasonló, de a Septuaginta kissé pontosabb és a héber nyelvet nem beszélők számára könnyebben érthető.

K: A Róma 10:11-ben mi az alapja annak, hogy egy élettelen szikla egy embert jelképez?

V: Isten metaforikusan botláskő az Ézsaiás 8:14-ben és az 1 Péter 2:8-ban: „botláskő és megbotránkozás sziklája”. A Zsoltárok 118:22 így szól: „A kő, amelyet az építők elvetettek, sarokkővé lett.” A zsoltáros nem az épületekről tanít minket; ez egy metafora, amely természetesen illeszkedik a Messiáshoz.

K: Igaz-e, hogy a Róma 10:12-ben „az »Úr« kiléte a szövegkörnyezetből nem állapítható meg bizonyossággal”, ahogyan azt a Jehova Tanúi tanítják (Őrtorony, 1977. február 1., 95. o.)?

V: Nem. Az 1 Korinthus 12:4–6 és sok más vers is azt mutatja, hogy Jézus Krisztusról van szó.

K: A Róma 10:13-ban vajon kifejezetten a „Jehova” nevet kell-e segítségül hívni az üdvösséghez, ahogyan azt a Jehova Tanúi tanítják?

V: Nem. Inkább az igazi és élő Istent kell segítségül hívni. Maga az ókori izraelitáknak sem volt „Jehova” szavuk, mivel nem ismerték a „J” hangot. Tehát a „J” hang hiánya miatt az Ószövetség összes szentje nem imádta az igaz Istent? Természetesen ez butaság. Isten a szívünkre figyel, valamint a szívünkből fakadó szavakra és cselekedetekre, nem pedig a kiejtésre.

K: A Róma 10:13 szerint elfogadhatja-e valaki Jézust Megváltóként, de nem Uraként?

V: Nem. Sajnos egyesek azt tanítják, hogy elég, ha valaki Jézust Megváltóként fogadja el, és az, hogy Uraként is elfogadja, csak egy második lépés. Az egyik változat szerint az Úrként való elismerés opcionális. Egy másik változat, amelyet a The Complete Book of Bible Answers című könyv 190. oldala támogat, nem azt állítja, hogy opcionális lenne, hanem azt, hogy Jézusnak, mint Urnak való alávetés nem olyan, az üdvösséget megelőző döntés, amelyet a nem keresztényektől elvárnak, mint amilyen [látszólag] Jézus Megváltóként való elfogadása. Jézusnak, mint Urnak való elfogadása fokozatosan alakul ki, ahogy a keresztény vele jár.

A *Now That’s a Good Question* című könyv 122–123. oldalán R. C. Sproul rámutat arra, hogy Jézus Urként való elfogadásának hiányában történő üdvösség az igazi evangélium eltorzítása, amelyet antinomizmusnak neveznek. A kálvinisták azt állítják, hogy ezt az antinomista tanítást olyan személyeknél látják, mint Zane Hodges és Charles Ryrie.

Jézus azonban a Máté 7:21–28 és a János 14:21–24 versekben cáfolja az antinomizmust. Röviden: azok, akik szeretik Jézust, engedelmeskednek tanításának, azok pedig, akik nem szeretik Jézust, nem engedelmeskednek tanításának. Emellett a Kolossébeliekhez írt levél 2:6-ban Pál így szól: „ahogyan Krisztus Jézust Urként fogadtátok el”. Ebben a szakaszban a Biblia nem azokhoz szól, akik megpróbálják Jézust Megváltóként, de nem Urként elfogadni.

K: Ha a Róma 10:13 szerint mindenki, aki az Úrhoz kiált, üdvözül, honnan tudhatod, hogy őszinte voltál-e, amikor Istenhez kiáltottál, hogy üdvözítsen meg?

V: Tegyünk fel egy egyszerűbb kérdést példaként. Honnan tudod, hogy tegnap szándékodban állt megebédelni?

1. Véletlenül ettél, vagy szándékosan?

2. Nem tudtad, hogy ebédelni akarsz, mielőtt ténylegesen megetted az ebédedet?

3. Kényszerített-e valaki az étel elfogyasztására, ahelyett, hogy szabad akaratodból tetted volna?

Ha tegnap ebédeltél, és a fenti három kérdésre a válaszod „nem” volt, akkor szándékodban állt ebédelni.

Hasonlóképpen, az Úrhoz való imádkozás sem bonyolult dolog, mint például egy vizsga letétele. Ha szándékosan hívtad Jézust, tudtad, mit csinálsz, nem kényszerítettek rá, és szabad akaratodból akartad ezt tenni, akkor ha Jézust hívtad, hogy mentsen meg, valóban Jézust hívtad, hogy mentsen meg.

K: A Róma 10:14–15 szerint, ha nem végezzük el a feladatunkat, és nem hirdetjük az evangéliumot, akkor az engedetlenségünk miatt az emberek a pokolba kerülnek?

V: Nem. Isten mind hatalmas, mind szuverén, és Isten utat fog teremteni minden kiválasztott számára, hogy hozzá jussanak. Ugyanakkor részesülhetünk abban az örömben és kiváltságban, hogy Isten eszközei legyünk, akikkel Ő végrehajtja akaratát.

K: A Róma10:14 –15 szerint juthat-e bárki is a mennybe, ha soha nem hallotta az evangéliumot?

V: Vannak, akik így jutottak oda. Bizonyítékként említhetjük Énokot, Ábrahámot, Jóbot és az Ószövetség hívőit, akik követték azt, amit Isten kinyilatkoztatott nekik, de nem hallották azt, ami számukra az Újszövetségi evangélium rejtélye volt. Ne feledjük: végső soron Isten az, aki megment, nem az evangélium, és nem is az evangéliumra adott válaszunk. További információkért lásd a következő kérdést is.

K: A Róma10:14 –15 szerint juthat-e bárki is a mennybe, ha soha nem hallotta az evangéliumot, miután Jézus feltámadt a halálból?

V: Az igazi keresztények ebben a kérdésben nem értenek egyet.

Egyesek szerint nem. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem volt rá lehetőségük. Ha valaki, aki soha nem hallotta az evangéliumot, követné az általa ismert igazságot, és reagálna az életében működő Szentlélekre, Isten megmozgathatja az eget és a földet, hogy eljuttassa hozzá az igazságot. Isten gondviselése révén elintézheti, hogy egy keresztény odamenjen, és megossza vele Krisztus evangéliumát. Erre egy példa az ApCsel 10:2, 22, 31-ben található: egy istenfélő római, Kornéliusz nevű férfi, aki igaz ember volt, imádkozott és alamizsnát osztott. Isten angyalt küldött, hogy mondja meg Kornéliusznak: küldjön érte Péterért.

Mások ezzel határozottan nem értenek egyet. Míg a 2. Thesszalonikiakhoz írt levél 1:8 szerint azok, akik nem engedelmeskednek Jézus evangéliumának, örök pusztulással büntetendők, a Rómaiakhoz írt levél 4:15 és a5:12 szerint a bűn nem számít, ahol nincs törvény. Bár a Szentírás nem tanítja, hogy bárkinek is lenne második esélye a halál után, egyesek úgy vélik, hogy az embereknek lehetőségük van az evangélium meghallgatására, és kapnak egy első esélyt a halál után, és/vagy az ezeréves királyság idején. Lásd az 1 Péter3:19 (két kérdés) és az 1 Péter 4:6 alatt folyó vitát arról, hogy Jézus hirdeti-e az evangéliumot a halottaknak. Lásd a Jelenések 20-ról szóló vitát az ezeréves királyság alatt felmerülő lehetséges lehetőségekről. Végül, mivel végső soron Isten az, aki megmenti az embereket, Ő elintézheti, hogy a csecsemők vagy bárki más az evangélium hallgatása nélkül is a mennybe jusson, ha úgy akarja.

Az érvelés kulcsfontosságú eleme a Róma 10:14, amely szerint az emberek hit nélkül nem hívhatják segítségül Istent, hallás nélkül nem hihetnek, és hirdető nélkül nem hallhatnak. Ha ez párhuzamos lenne, a Róma10:13 azt mondaná, hogy senki sem üdvözülhet anélkül, hogy Istenhez fordulna; azonban a Róma10:13 nem párhuzamos. Inkább csak azt mondja, hogy „mindenki, aki az Úr nevét hívja, üdvözülni fog”.

A Róma 10:13–14 nem ad erősebb okot arra, hogy azt mondjuk, minden egyes felnőtt, aki soha nem tudta, hogyan kell az Úrhoz fordulni, a pokolba kerül, mint arra, hogy minden egyes csecsemő, aki soha nem tudta, hogyan kell az Úrhoz fordulni, a pokolba kerül.

K: A Róma 10:18-ban hogyan lehetett, hogy a zsidók nem értették meg, hiszen éppen ők rendelkeztek a legtöbb ismerettel Istenről?

V: Nem azért, mert nem rendelkeztek az információval, és nem is azért, mert nem voltak elég intelligensek. Inkább azért, mert egy másik paradigmájuk volt, miszerint a törvény betartása volt az egyetlen szükséges dolog, és nem volt helyük az igazságnak, mert az nem illett a paradigmájukba.

K: A Róma 10:19-ben hogyan keltette Isten irigységet a zsidókban azok iránt, akik nem alkotnak nemzetet?

V: A zsidók magától értetődőnek vették Istent. Azt is magától értetődőnek vették, hogy egyedül őket választotta ki Isten. Isten meg akarta mutatni nekik, hogy nincs mivel dicsekedniük. Bár irigyelhették más nemzetek politikai hatalmát, az elsődleges jelentés itt vallási jellegű. Sok nem zsidó ember ismerte az Ószövetséget jobban, mint a legtöbb zsidó. Ők jobban törődnek azzal, hogy Istennek tetszenek, mint a legtöbb zsidó. Egy vallásos zsidó talán hibát látna a judaizmus gyakorlásában ebben a tekintetben.

Íme, mit mondott erről Irenaeus of Lyons (kb. 160–202). A Rómaiakhoz írt levél 10:19 és következő versei közül 11/20 szót idéz: „Sőt Mózes a Deuteronómiumban azt mondja, hogy a pogányoknak kell lenniük a »fejnek«, a hitetlen népnek pedig a »faroknak«.” És ismét ezt mondja: »Féltékennyé tettetek engem azokkal, akik nem istenek, és haragomat váltottátok ki bálványaitokkal; én pedig féltékennyé foglak tenni titeket azzal, ami nem nemzet, és egy ostoba nemzettel foglak haragítani titeket.« Mert elhagyták a létező Istent, és olyan isteneket imádtak és szolgáltak, akik nem léteznek; és megölték Isten prófétáit, és »Baalnak prófétáltak«, aki a kánaániták bálványa volt. És az Isten Fiát, aki létezik, megvetették és elítélték, de Barabást, a gyilkosként elfogott rablót választották; az örök Királyt pedig elutasították, és a földi Cézárt ismerték el királyuknak. (Így) Istennek tetszett, hogy örökségüket az ostoba pogányoknak adja, még azoknak is, akik nem tartoztak Isten közösségéhez, és nem tudták, mi az Isten.” Az apostoli prédikálás bemutatása, 95. fejezet.

K: A Róma 10:21 és 11:7 versekben miért tűnt Isten (és Pál) csalódottnak amiatt, hogy a zsidók csoportként nem fogadták el Jézust, hiszen Isten már előre tudta, hogy engedetlenek lesznek?

V: Isten az időn kívül és az időn belül is van. Engedetlenségük az ő hibájuk volt, és Isten már a föld teremtése előtt tudta, hogy ez meg fog történni. De Istennek mégis vannak érzelmei abban a pillanatban, amikor ez megtörténik. A Róma 10:21 szívszorító képet fest: a világegyetem mindenható Istene, aki csillagokat is széttéphetne, gyengéden és türelmesen nyújtja karjait azoknak az embereknek, akik nemzetként hátat fordítanak neki, és nem jönnek hozzá – legalábbis egyelőre még nem.

K: A Róma 11:1,11 szerint ez a helyzet nem volt végleges. Mikor tűnik véglegesnek egy rossz helyzet, amikor valójában nem az?

V: A zsidók elutasítása részleges, ideiglenes és átmeneti volt. Az átlagos megfigyelő számára azonban akkoriban állandónak tűnhetett. Ma is így tűnhetnek a dolgok.

Kellemetlen helyzetek: Valami állandónak tűnhet, amikor valójában reméljük, hogy nem az, és nem látunk semmiféle reményt a fényre a alagút végén. Ahogy valaki egyszer mondta: „Láttam egy fényt az alagút végén, de az csak egy vonat volt.”

Kellemes helyzetek: Valami állandónak tűnhet, amikor azt szeretnénk, hogy az legyen, és abba a csapdába esünk, hogy azt hisszük: ha reméljük, hogy így van, akkor az így is lesz.

De legalább elismerhetjük, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bizonyos dolgok állandóbbak, mint amilyenek valójában. Ezt azzal kell kiegyensúlyoznunk, hogy emlékezzünk arra: nem tudhatjuk, mit hoz a holnap (Jakab 4:14). Következésképpen csak könnyedén ragaszkodjunk a földi dolgokhoz, és ismerjük fel, hogy minden új nap – számunkra és szeretteink számára egyaránt – ajándék.

K: A Róma 11:14-ben Isten, Pál vagy mindkettő próbálta-e a zsidókat féltékenységre késztetni?

V: A Róma 11:14 görög szövegében az „én” szerepel, tehát minden bizonnyal Pál volt.

Nem helyes válasz: A Believer’s Bible Commentary 1725. oldala szerint csak Pál volt.

A helyes válasz: Nem csak Pál volt, hanem Isten is, amint azt Pál is elismeri, amikor a Róma 10:19-ben idézi a Mózes 5. könyve 32:21-et.

A féltékenységre ösztönzés érdekes stratégia. Amikor az emberek már nem hallgatnak, és kitartó, állandó, megkeményedett süketségben szenvednek, akkor beszélj valaki mással, akinek van ismerete, és talán elgondolkodnak azon, miről maradnak le.

K: A Róma 11:16-ban hogyan lehetnek a keresztények ma Isten kiválasztott népe, hiszen az Ószövetségben az olajfa az izraeliták szimbóluma volt?

V: Az olajfa nem az etnikai izraeliták szimbóluma volt; ők csak tévesen hitték ezt, mivel ősüket többre értékelték, mint az Istennel való jó viszonyt.

K: A Róma 11:16-ban mi az olajfa főtörzse?

V: Először is, mi nem a válasz, majd két nézet a válaszra vonatkozóan.

Nem ez a válasz. Nem Izráelt jelképezi, mivel a bejött pogányok nem lettek körülmetélve, és nem tartják be a zsidó törvényt.

Ábrahám szellemi leszármazottai: beleértve a pátriárkákat is, a The Bible Knowledge Commentary: New Testament (A Biblia-ismereti kommentár: Újszövetség) 484–485. oldal szerint.

Isten kiváltságos vonala, vagy „kedvezményezett nemzeti státusz”, a Believer’s Bible Commentary 1725–1726. oldal szerint.

Isten kiválasztott népe

K: A Róma11:17 –24 alapján mit tudunk az olajfák termesztéséről?

V: Az olajfák nagyon értékesek voltak, de sok munkát igényeltek. Háború idején az izraelitáknak nem volt szabad kivágniuk az olajfákat (Mózes 5. könyve 20:19–20). Ha az olajfákat kivágták volna, az legalább 20 évre csökkentette volna a föld élelmiszer-ellátását. Ez magyarázza azt is, miért volt katasztrófa az olajfák kivágása a Habakuk-könyvben (3:17 ) és a Mózes 5. könyvében (28:40).

A Wycliffe Bibliai Szótár 1366–1367. oldalán egy terjedelmes fejezet foglalkozik az olajbogyó-termesztéssel. A fejezet végén a következő olvasható: „Az olajfákat olyan hajtásokból nevelik, amelyeket egy öreg törzsre vagy vadfára oltanak, amikor a hajtások vagy sarjak körülbelül három láb hosszúak. Emellett új hajtások is kihajthatnak egy öreg anyafa gyökereiből vagy tuskójából (Zsoltárok 128:3; Ézsaiás 11:1). Három-négy évig nem terem gyümölcs, és 17–18 évig nem lesz bőséges termés. Ez idő alatt a fának gondos ápolásra van szüksége: a talajt minden tavasszal fel kell szántani és meg kell trágyázni, valamint rendszeresen öntözni kell. … Megfelelő gondozás mellett egy kifejlett fa évente fél tonna olajat termel, és ezt addig folytatja, amíg hihetetlen korig nem éri el.” A New International Bible Dictionary 802. oldalán és az Encyclopedia Britannica 1972. évi 16. kötetének 936. oldalán 1000 éves olajfákról készült fényképek találhatók. Ha fa lennék, olajfa szeretnék lenni: erős, kártevők ellen ellenálló, és ezer évig élni!

K: A Róma11:17 –24-ben miért oltaná valaki vadolajfa-ágakat egy háziasított olajfára?

V: Általában éppen fordítva tennénk. Egy vadgyümölcsfát, amelynek ellenálló tulajdonságai vannak, kombinálnánk háziasított ágakkal, amelyek kellemes tulajdonságú gyümölcsöt teremnek. A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

1. Pál példát hozott fel. Nem arra törekedett, hogy megtanítsa az embereket az olajbogyó-termesztésre, hanem példát hozott arra, hogyan oltották be a pogányokat. Ahogyan a The Wycliffe Bible Dictionary 726. oldalán olvasható: „Ez a szándékos fordított sorrend kiemeli azt a festői képi kifejezést, amely az izraeli nemzet elutasításának és az igazi Izrael – azaz az összes hívő – összetételének örök igazságát közvetíti.” Lásd még a New International Dictionary of the Bible 402. oldalát egy hasonló leírásért.

2. Sok növényt egyáltalán nem oltanak be. Általában csak akkor vágnak ki egy saját ágat, ha az gyenge, rovarfertőzött vagy beteg. Pál a Rómaiakhoz írt levél 11:20-ban kifejezetten azt mondja, hogy ezeket az ágakat a hitetlenség miatt vágták le.

3. Az izraelitákról mint olajfáról szóló analógia már ismerős volt számukra a Jeremiás 11:16-ban és a Hóseás 14:6-ban. Így, ha kronológiailag nézzük, ahol a gyökér a családfa ősei, akkor a pogányok voltak azok, akiket beoltottak, és nem fordítva.

4. Ha Pál azt mondta volna, hogy a zsidók a vadgyökér, a pogányok pedig a háziasított ágak, akkor a pogányok azt gondolhatták volna, hogy Isten azért oltotta be őket, mert szüksége volt bizonyos kívánatos tulajdonságaikra, és nem pusztán kegyelemből tette. Ráadásul nem a pogányokat háziasították, hanem a zsidókat.

5. Ha azt az analógiát használnánk, amelyben a pogányok a vad gyökér, az izraeliták pedig a háziasított ágak, az még nagyobb mértékben fordított lenne. A pogányokat oltották be Isten kiválasztott népébe, és bizonyosan nem fordítva.

A New Geneva Study Bible 1787. oldalán az áll, hogy a vad ágakat néha beoltották a háziasított növényekbe, hogy új életerőt adjanak nekik. Úgy tűnik, ha minden ág háziasított lenne, az olajfa nem nőne olyan jól. Azonban a Today’s Handbook for Solving Bible Difficulties (Kézikönyv a Biblia nehézségeinek megoldásához) 152–153. oldalán, a Believer’s Bible Commentary (A hívő Biblia-kommentár) 1726. oldalán és a The New International Bible Dictionary (Új nemzetközi Biblia-szótár) 402. oldalán azt állítják, hogy egyetlen növénynemesítő sem tenne ilyet, és egyetértenek abban, hogy Pál ezt a sorrendet azért használta, hogy Izráel kivágtásáról és a pogányok beoltásáról tanítson, nem pedig a kertészetről. Pál talán erre utal a Rómaiakhoz írt levél 11:24-ben is, amikor azt mondja, hogy a vad ág beoltása a háziasított gyökérre „a természet rendjével ellentétes”.

A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” (484. o.) szerint a vad ág beoltása a háziasított gyökérre nem volt szokásos, bár előfordult.

Következtetés: Pál kifejezetten elmondja nekünk, miért éppen az izraeliták voltak a gyökér ebben az analógiában. A Rómaiakhoz írt levél 11:18-ban Pál arra int őket, hogy ne feledjék: nem ők (a pogányok) támasztják alá a gyökeret, hanem a gyökér támasztja alá őket.

K: A Róma 11:20-ban mik voltak azok a akadályok, amelyek megakadályozták a zsidókat abban, hogy gyümölcsöt teremjenek Istennek?

V: Hitetlenségük volt. Ezen felül

hiányzott belőlük a szeretet az elveszettek iránt (mint Jónásnak)

bálványimádás és egyéb bűnök a száműzetésig (Hóseás9:10 ).

Nem találtak örömöt Isten szavában (Jeremiás6:10 ).

Elfelejtették a kitartás szükségességét (Zsidók10:23 ,32-35).

Elragadták őket a világ gondjai, mint a harmadik talaj esetében (Máté 13:23).

Isten szavát csupán egy sor életvitelre vonatkozó szabályra redukáltam

Elfelejtették a gyermekeik nevelésére vonatkozó parancsokat (Mózes 6:4-7).

Így a zsidók megkeményedtek, görögül porosis.

K: A Róma 11:22-ben hogyan lehet Isten egyszerre irgalmas és szigorú anélkül, hogy ellentmondásba kerülne?

V: A görög szó jelenthet szigorút és keményet is. A földön egy rendőr kedves lehet azzal, hogy segít egy idegennek, akinek segítségre van szüksége. Ugyanez a rendőr szigorú is lehet azzal, hogy lelő egy gyilkost, aki megpróbál megölni valakit. Ha egy ember egyszerre lehet kedves és szigorú, akkor biztosan nem lehet probléma megérteni, hogy Isten is ugyanígy lehet: irgalmat ad, mégis hű marad szent természetéhez. Lásd a Róma 13:10-ről szóló fejtegetést, ha többet szeretnél tudni arról, hogyan lehet egy keresztény rendőr.

K: Mit jelent a Róma 11:25-ben szereplő „a pogányok teljessége”?

V: Ez azt jelenti, hogy Izráelt elvetették, mint Isten népét, amíg a hitre jutó pogányok be nem lépnek Isten Királyságába.

K: A Róma 11:26 szerint minden izraelita a mennybe jut?

V: Nem, a János 8:24 és a Máté 23:33 szerint. A válaszért lásd a Róma 9:8–9, 27-ről szóló magyarázatot.

K: A Róma11:26 –27 szerint Isten a jövőben is teljesíteni fog-e bizonyos ígéreteket Izráel biológiai leszármazottai számára?

V: Ez az egyik legfontosabb különbség a szövetségi teológus keresztények és a diszpenzacionalista keresztények között.

A szövetségi teológusok szerint nem. Minden jövőbeli ígéretet nem a fizikai Izraelnek, hanem a szellemi Izraelnek, azaz az egyháznak fogják beteljesíteni, amely minden nemzetiségű igaz hívőből áll. Ezt nevezik helyettesítő teológiának.

A korszakos teológusok szerint igen. Sok ígéret a szellemi Izrael számára fog beteljesülni, de a fizikai Izrael továbbra is örökre örökölni fogja Palesztina földjét. A Jelenések 7. és 14. fejezetében említett 144 000 ember Izrael törzseiből származik.

K: Mit jelent a Róma 11:32-ben az, hogy Isten minden embert az engedetlenségre kényszerített?

V: Isten nem egyszerűen elvetette igazságossági mércéjét, és nem is alacsonyította a mennybe jutáshoz szükséges tökéletességi mércéjét. Inkább irgalmat gyakorolt az engedetlenségük iránt Jézus keresztén kiontott vére által.

Ez összefügghet azzal a ténnyel is, hogy Isten legalább ötféle lényt teremtett:

Nem erkölcsi lények: állatok

Bűntelenek és bűntelenek maradnak: különböző rendű angyalok

A bűntelentől a bukottig: démonok

A bukottaktól a bűntelenekig: kiválasztott emberek

Bukottak és továbbra is bukottak maradnak: elvetett emberek

A Róma11:32 -ben látható, hogy Ádám, Éva és Jézus kivételével minden ember az utóbbi két kategóriába tartozik.

K: Miért mondja Pál a Róma 12:1-ben, hogy „Ezért”?

V: A „tehát” itt az előző fejezetekben említett Isten irgalmának köszönhetően értendő. A Rómaiakhoz írt levél összes előző fejezetére utal, nem csak a 9–11. fejezetekre.

Pál leveleinek nagy részét két részre osztja: egy tanbeli részre és egy gyakorlati részre. Vagy ahogy A. M. Hunter mondja: „egy hitbeli oldalra és egy magatartási oldalra”, amint azt a New International Bible Commentary 1338. oldala is megállapítja. Az Efézusbeliekhez és a Kolosszusbeliekhez írt levelekben ezek nagyjából egyforma hosszúságúak, de a Rómaiakhoz írt levélben a tanbeli rész több mint kétszer olyan hosszú.

K: Mi érdekes a Róma 12:1-ben a „megfelel” és „átalakul” görög szavak igeidőiben?

V: Ezt úgy összefoglalni, hogy „Ne igazodjatok, hanem alakuljatok át!”, teljesen helytelen. Ezek a igék passzívak, nem pedig aktívak. Tehát nem azt mondja, hogy „ne igazodjatok”, hanem inkább azt, hogy „ne legyetek igazítva”. Ugyanez vonatkozik az „átalakult” szóra is. Tehát technikailag Isten itt nem parancsol nekünk, hogy tegyünk valamit, hanem – paradox módon – azt parancsolja, hogy valami történjen velünk. Így nem arról van szó, hogy az emberek kifejezetten igyekeznek alkalmazkodni a világhoz, hanem arról, hogy alkalmazkodnak, miközben a választott útjukat követik. Hasonlóképpen nem parancsolják nekünk, hogy átalakuljunk, mert nem tudjuk magunkat átalakítani. Aktívan arra kapunk parancsot, hogy „alakuljunk át”, ami a Szentlélek általi elme-megújulásunk mellékterméke. A 40. zsoltár 8. versében Dávid azt mondta, hogy Isten törvénye a szívében van. Isten szavának a mi szívünkben is ott kell lennie.

K: A Róma 12:1 szerint hogyan kell Istennek feláldoznunk magunkat?

V: A Róma 12:1 nem azt mondja, hogy halott vagy elégetett áldozatnak kell lennünk, hanem inkább élő áldozatnak. Természetesen egy élő áldozatnak hajlamos lehet arra, hogy le akarjon mászni az oltárról, és ezt nem szabad tennünk.

Van egy ilyen történet. Egyszer egy csirke és egy disznó sétáltak az országban, és sok éhes embert láttak. A csirke azt mondta: „Tudom, mit tehetünk: készítsünk nekik reggelit!” A disznó így válaszolt: „Neked könnyű ezt mondani, de nekem ez teljes elkötelezettséget jelent.” Nos, Isten nem arra hív minket, hogy csirkék legyünk, hanem arra, hogy teljes elkötelezettséggel hozzunk üdvösséget ennek a világnak. A teljes elkötelezettség nem azt jelenti, hogy meghalunk Isten szolgálatában (bár egyesek számára ez így van), hanem azt, hogy mindannyian Istenért éljünk.

K: A Róma 12:1–2-ben mi a különbség az Istenért való járás és az Istenért való munkálkodás között, és miről szól ez a szakasz?

V: Az 1. és 2. versek technikailag nem a „cselekvésről” szólnak; az később, a 3. verstől kezdődően jön. Az 1. és 2. versek arról szólnak, hogy önként felajánljátok magatokat, hogy „lénybeli változás” történjen bennetek. Hajlandóak vagytok-e arra, hogy Isten megváltoztasson és átalakítson benneteket? Vannak, akik nem, mert túlságosan elégedettek azzal, ahol most tartanak.

K: A Róma 12:2-ben hányszor kell átalakulnunk?

V: Csak egyszer, de ez folyamatos folyamat attól a pillanattól kezdve, amikor először hittünk, egészen addig a napig, amikor elhagyjuk ezt a földet.

K: A Róma 12:3-ban milyen módon gondolhatnak az emberek magukról többet, mint amennyit kellene?

V: A világban az emberek többet gondolhatnak magukról, mint kellene, az intelligenciájuk, a pénzük, a pénzügyi jártasságuk, a sport- vagy zenei tehetségük, a vonzerejük, a származásuk vagy a társadalmi státuszuk miatt. Bármilyen jó dolog is van a birtokodban, az Isten ajándéka. És bármikor eltűnhet.

Különösen a keresztények számára írt Todd E. Outcalt egy jó keresztény könyvet, amelynek címe: A hét halálos erény. A könyv egyik lényegi gondolata az, hogy bármely erény, bármely jó dolog halálossá válik, ha büszkeséggel keveredik. A hited, a Biblia-ismereted, sőt még a szereteted is csúnyának tűnhet mind Isten, mind mások szemében, ha büszkeséggel keveredik az adott erény iránt.

Az első keresztény egyházban voltak, akik azt gondolták, hogy jobbak más keresztényeknél, mert zsidók voltak. Néhány művelt görög büszke lehetett bölcsességére, mások pedig – akkoriban és ma is – vagyonuk miatt befolyásosabbnak érezhették magukat, vagy mások úgy érezhették, hogy ők a befolyásosabbak, amint azt a Jakab 2:2–5 is mutatja.

Úgy tűnik, még Pál is tudott erről a kísértésről, mert a 2 Korinthus 12:7–10-ben azt mondta, hogy Isten adott neki egy „Sátántól való küldöttet”, hogy gyötörje őt, nehogy Pál elteljen magával. Még Pálnak is meg kellett küzdenie ezzel.

K: A Róma 12:3 szerint ennek az ellenkezője az, ha azt gondoljuk, hogy mindaz, amink van, semmit sem ér, vagy nem jó, és a Biblia azt sem mondja, hogy ilyen hozzáállásunknak kellene lennie. Mi legyen a hozzáállásunk?

V: A Róma 12:3 szerint „józan ítélőképességgel” kell rendelkeznünk.

Ezek a dolgok segíthetnek abban, hogy józan ítélőképességre tegyünk szert.

Nincs azzal semmi baj, ha arra törekszünk, hogy megnyerjünk egy versenyt vagy egy díjat (Filippi 3:14). Ha felismerjük, hogy bizonyos dolgokban jobbak vagyunk másoknál, az nem arrogancia, hanem egyszerűen csak a valóság felismerése. De azt is fel kell ismernünk, hogy bármi is az, amiben nagyon jók vagyunk, ha nem vagyunk a legjobbak az egész világon abban a dologban, akkor biztosan van valaki, aki jobb nálunk.

Az itteni életünk múlandó, és úgyis hamarosan elhagyjuk ezt a világot. Lásd: Jób 14:1–2; Zsoltárok 62:9; 103:13–16; Ézsaiás 40:6,7; (részben 1 Korinthus 7:31); Jakab 1:10–11; 1 Péter 1:23–24. Van egy „Still Me” nevű szervezet, amely az Alzheimer-kórban szenvedő betegeket segíti, és emlékezteti a családokat arra, hogy az Alzheimer-kórban szenvedő beteg ugyan elveszíthetett bizonyos kognitív képességeit, de ahogy egy beteg mondta: „Még mindig én vagyok!”

Olyan az ember, aki soha meg nem adott ajándékokkal dicsekszik, mint az eső nélküli felhő és szél (Példabeszédek 25:14 BSB). Nem számít, milyen tehetségeid vannak, ha nem teszel velük semmit.

Képességeink nem nekünk, hanem másoknak szólnak. A Filippi 2:17 szerint Pál „áldozati italáldozatként ontatott ki” más keresztényekért.

Képességeinket másokkal együtt kell használnunk, nem csak egyedül, ahogyan azt a Rómaiakhoz írt levél 12:5–8 és az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 12:12–27 is mutatja.

Képességeink és tehetségeink nem határoznak meg téged. Sokat tudsz egy témáról, okos vagy, vagy jó vagy valamiben? Eljöhet az a nap, amikor ezeket leteszed, örökre magad mögött hagyod, és valami jobbat kapsz, amikor a mennybe jutsz. De nem fogod ezeket szomorúan letenni, hacsak nem tévesen gondolod, hogy ezek az ideiglenes, kisebb dolgok jelentik az egész lényedet.

Szeressétek egymást képmutatás nélkül (Róma 12:9). Más emberek tehetségei és képességei nem azok, akik valójában. Pénzéért vetted feleségül valakit? – Mi történne, ha elveszítené a pénzét? A külseje miatt vetted feleségül? – elhagynád, ha balesetet szenvedne, vagy más módon elveszítené a külsejét? Ismertem egy srácot a középiskolában, akinek volt barátnője és egy nagyon szép autója. De amikor karambolozott, a lány szakított vele. Nem őt szerette, csak az autóját. A tehetségük vagy képességeik miatt szeretjük másokat, vagy azért, amit értünk tehetnek?

K: Miért különbözik a Róma 12:6–8-ban szereplő ajándékok listája az 1 Korinthus 12:7–11-ben, az 1 Korinthus 13:8-ban és az Efézus 4:7–13-ban szereplő listáktól?

V: Jó, hogy a felsorolt ajándékok eltérőek. Ha nem lennének azok, akkor valaki azt hihetné, hogy ez a lista az ajándékok teljes felsorolása, és nincsenek olyan ajándékok, amelyek nem szerepelnek a listán. Ezeket a listákat az ajándékok kategóriáinak példáiként adják meg. Isten szabadon adhat további ajándékokat, sőt további ajándékkategóriákat is, ahogyan tetszik neki, és ahogyan az egyháznak szüksége van rá.

K: A Róma 12:8b-ben mit jelent az irgalmasság megmutatása?

V: Ez nem azt jelenti, hogy megbocsátást adunk, hanem inkább azt, hogy segítünk a rászorulóknak.

K: A Róma 12:9 szerint a keresztényeknek szabad-e gyűlölniük, és ha igen, hogyan?

V: Nem szabad gyűlölnünk az embereket, de gyűlölnünk kell a gonoszt és azt, amit az az emberekkel tesz. Az 1 János 3:10; 4:7-8 szerint nem vagyunk igazi hívők, ha nem szeretjük testvérünket. De vajon csak a hívőket kell szeretnünk? Nem, Jézust megkérdezték, kit kell szeretnünk, és Ő a Lukács 10:25-37-ben szereplő irgalmas szamaritánus példázattal válaszolt.

Ahogy Hippói Szent Ágoston mondta: „Gyűlöld a bűnt, de szeresd a bűnöst”. Ne hagyjuk, hogy a gonosz iránti gyűlöletünk átterjedjen az ember gyűlöletére.

K: A Róma 12:11 szerint hogyan tudjuk ápolni a buzgóságot?

V: Úgy tűnik, Isten arra bízta a hívőket, hogy vigyázzanak magukra, nehogy hitükben langyossá váljanak. Az itt szereplő „buzgalom” jelentésű szó, a zeontes, a forróságra is utalhat. A hívők általában nem hirtelen válnak langyossá. Gyakrabban ez egy fokozatos, napról napra történő elcsökkenése az Isten iránti odaadásunknak és az Istennel töltött időnknek, amelyet más dolgok váltanak fel.

K: Mit mond a Biblia a vendégszeretetről a Róma 12:13-ban, az 1 Timóteus 5:10-ben és a Máté 25:35–45-ben?

V: Az itt szereplő görög szó, a philoxenos, szó szerint „idegenek iránti szeretetet” jelent. Ennek tágabb jelentése van, mint pusztán kedves dolgokat tenni ismeretlen emberekért; magában foglalja az ismeretlen emberek iránti őszinte szeretetet is. Íme, amit a Biblia általánosságban parancsol, majd a parancsra vonatkozó feltételek.

Pozitív parancs: A Róma12:13 -ben és az 1 Timóteus 5:10-ben azt olvassuk, hogy gyakoroljuk a vendégszeretetet; ez egyaránt vonatkozik a keresztényekre és a nem keresztényekre. A Máté 25:35-45-ben Jézus azt mondta, hogy ha ételt, italt, szállást, ruhát adsz, vagy gondoskodsz a szegényekről, az idegenekről, a betegekről vagy a foglyokról, az olyan, mintha neki tennéd. A Zsidók 13:2 is azt mondja, hogy egyesek tudtukon kívül angyalokat fogadtak be.

Negatív példák: A Jób 31:32 bűnként említi, ha nem nyújtunk vendégszeretetet egy idegennek. Többek között Sodoma és Gomorra sem tanúsított vendégszeretetet az Ezékiel 16:49 szerint; sőt, valójában meglehetősen gonoszak voltak az idegenekkel szemben.

Kivétel: A 2. János 9–11 szerint az eretnekeknek nem szabad vendégszeretetet tanúsítani. Emellett az 1. Korinthus 5:11 szerint nem szabad társulnunk senkivel, aki testvérnek nevezi magát, de istentelen életet él.

A korai egyház írója, Római Kelemen (Kr. u. 96–98) biztosan fontosnak tartotta a vendégszeretetet, mert négy példát is említ.

K: Mit jelent a Róma 12:14-ben az, hogy áldjuk meg azokat, akik üldöznek minket, és milyen üldözésre utalt Pál konkrétan?

V: Pál nem nevezett meg konkrét üldözést, így ez lehet a hitünk miatti üldözés, vagy bármilyen más okból fakadó üldözés. Ez legalább a következőket jelenti.

Ne állj bosszút, és ne fizess vissza rosszal a rosszért. Ezt hangsúlyozza a Szentírás. Róma 12:19,17; Levitikus 19:18; 1 Péter 3:9; (burkoltan) Máté 5:38–46; Lukács 6:27–36

Cselekedjetek jót velük. A gonoszt áldással fizessétek vissza, ahogyan az 1 Péter 3:9 mondja. Cselekedjetek jót, például etessétek meg őket, ahogyan a Róma 12:20 mondja.

Ne gyűlöljétek őket. Mindenkit szeretnünk kell. Az 1 János 3:15 azt mondja, hogy aki gyűlöli testvérét, abban nincs örök élet.

Szeressétek őket. Ne csak hagyjátok abba a gyűlöletet, és váljatok közömbössé, hanem valóban szeressétek őket. Az 1 János 3:10-11,14 szigorúan kijelenti, hogy egymást szeretni kötelességünk. Végső soron a szeretet döntés, nem érzés.

Imádkozzatok értük, hogy a lehető legjobb dolog történjen velük; hogy megismerjék az Urat. Máté 5:44; Lukács 6:27–28; ApCsel 7:60; Lukács 23:34.

Harcolj a gonosz ellen – a jóval: Harcolnunk kell a gonosz ellen, de paradox módon a Róma 12:21 azt mondja, hogy a gonoszt a jóval kell legyőznünk, nem pedig hasonló gonoszsággal. Ez valamilyen értelemben a „tűzzel a tűz ellen” elv ellentéte.

Ne feledjétek: ők jutalmat szereznek nektek a mennyben. Máté 5:10 így szól: „Boldogok azok, akiket az igazságosság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa.” (BSB) Lásd még Lukács 6:23.

K: A Róma 12:15 szerint hogyan kell örülnünk azokkal, akik örülnek, és sírni azokkal, akik sírnak?

V: Az első lépés ahhoz, hogy képmutatás nélkül örüljünk és gyászoljunk velük, az, hogy törődjünk velük.

Örülni velük: Ha egy barátod előléptetést kap, vagy valami jó történik vele, örülsz-e ennek, még akkor is, ha belőle semmilyen hasznot nem húzol? Vagy az irigység elrontja azt az örömöt, amit a barátod miatt érezned kellene? Isten nélkül az emberek irigységből szomorúak lesznek, amikor másokkal jó dolgok történnek. De az 1 Korinthus 13:4 azt mondja, hogy a szeretet nem irigyel. Vagy az emberek örömöt érezhetnek, amikor másokkal rossz dolgok történnek, amit a német nyelvben schadenfreude-nak neveznek. Talán Jónás is ezt kereste, amikor Ninive kapuja előtt ült. De az 1 Korinthus 13:6 azt mondja, hogy a szeretet nem örül a gonoszságnak, hanem az igazságnak örül. Azokért, akik üldözik a keresztényeket, imádkoznunk kell, és azt kívánnunk, hogy a lehető legjobb történjen velük: hogy megismerjék az Úr Jézus Krisztust személyes Megváltójukként, és miután ezt megtették, a mennybe jussanak, és mi örökké együtt élhessünk velük a mennyben. Már ismerünk egy ilyen embert, akivel együtt fogunk élni a mennyben: Tarsusból származó Sault, más néven Pál apostolt.

Gyászolni velük: Képzeljünk el valakit, aki örülni tud azokkal, akik örülnek, de nem tud gyászolni azokkal, akik gyászolnak. Élvezheti a jó időket, de ahelyett, hogy ott lenne, hogy meghallgassa a rossz időket, inkább visszahúzódik, csak viccelődik rajta, vagy egyszerűen azt mondja az illetőnek, hogy legyen erős, empátia nélkül. Néha, amikor valaki veszteséget szenved el, és te nem tudod egyszerűen „megoldani” a helyzetet, az illető némi vigaszt meríthet a jelenlétedből és abból, hogy időt szánsz rá, csak hogy vele legyél, mert fontos neked. Néha tanácsra lehet szüksége, és azt is szeretné, de néha nem. Akár így, akár úgy, mutasd meg, hogy törődsz vele azzal, hogy időt töltesz vele.

K: Miért írja a Róma 12:16, hogy éljünk egymással harmóniában, hiszen a Róma 12:9–10-ben már megfogalmazódott, hogy szeressük, legyünk odaadóak és tiszteljük egymást?

V: Megkérdezhetnénk Euodiát és Szintikét a Filippi 4:2-ben, és megkérdezhetnénk Szizygust/társat is, akit Pál azzal a csodálatosan fontos feladattal bízott meg, hogy segítse ezeket a nőket a kölcsönös megértésben. Jézus azt mondta, hogy az emberek a szeretetünkből fogják megismerni, hogy keresztények vagyunk (János 13:34–35), és hogy egyek vagyunk (János 17:20–21).

Megmutatjuk-e az egységet más hívőkkel, akik különböző háttérrel, életmóddal, felekezettel rendelkeznek, és akik másképp gondolkodnak másodlagos kérdésekben? Emlékeznünk kell arra, hogy Krisztus, aki egyesít minket, nagyobb azoknál a dolgoknál, amelyek megoszthatnak minket.

K: A Róma 12:16-ban miért lehet, hogy valaki nem akar alacsony rangú emberekkel társulni, és miért kellene nekünk?

V: Előfordulhat, hogy valaki arroganciából kerüli az alacsonyabb társadalmi helyzetűeket, de gyakrabban azért, mert fél attól, mit gondolnának róla a magasabb társadalmi helyzetűek. Például Péter társult a pogányokkal és együtt étkezett velük, de amikor más zsidók érkeztek, Péter már nem tette ezt (Gal 2,11–16). Mivel Péter ezt nyilvánosan tette, Pál nyilvánosan is szembesítette Péterrel a képmutatását.

De ha társulnál az állítólag alacsonyabb rangú emberekkel, talán rájönnél valamire. Mindannyian Isten képmására lettünk teremtve, és annak a szemében, akinek számít – vagyis Istennek –, ők valójában nem alacsonyabb rangúak, mint te. Ha már, akkor inkább te vagy az, aki alacsonyabb rangú, ha neked van büszkeséged, nekik pedig nincs.

K: A Róma 12:17 szerint melyek azok a társadalomban elfogadott módszerek, amelyekkel a rosszat rosszal lehet viszonozni?

V: A Róma 12:17 szerint a keresztények számára nincsenek elfogadott módszerek. De a társadalom általában talán elfogadhatónak tartja, ha valaki háta mögött beszélnek, rágalmaznak és hazudnak, hogy tönkretegyék a hírnevét, gondoskodnak arról, hogy munkája eredménytelen maradjon, vagy gonosz csínyeket esznek ki vele vagy az autójával szemben. Amikor azt kérdezed magadtól: „Hogyan állhatnék bosszút?”, akkor a bűnbe csúszol. A Róma 12:19 szerint Isten amúgy is jobban képes bosszút állni, mint te. Tehát az életben az összes dolog közül, amivel foglalkoznunk kell, az, hogy hogyan álljunk bosszút valakin, nem tartozik közéjük.

George Washington Carver egyszer azt mondta: „Soha nem hagyom, hogy egy másik ember tönkretegye az életemet azzal, hogy rávesz, hogy gyűlöljem őt.”

K: A Róma 12:18 szerint milyen módszerekkel élhetünk békében másokkal, amennyire csak lehetséges?

V: Tesz-e külön erőfeszítést arra, hogy elsimítsa a közted és mások között fennálló viszályt vagy rossz érzéseket? Béketeremtő-e, ahogyan Jézus arra buzdít minket a Máté 5:9-ben? A Máté 5:7 szerint irgalmasnak kell lennünk.

Néha fontos okokból kellemetlennek kell lennünk, és ez rendben van. De soha ne legyél kellemetlen csak azért, hogy vitatkozz.

A viszály elkerülésén túl azonban tegyél fel magadnak egy kérdést: boldogok-e a szomszédjaid, hogy a közeledben laknak? Boldogok-e a házastársad és a gyerekeid, hogy veled élnek? Áldottnak érzik-e magukat a munkatársaid, mert veled dolgoznak? Lehet, hogy nem teszel semmi nyíltan ellenségeset, de teszel-e olyan dolgokat, amelyek barátságosak?

K: A Róma 13:1–6 és az 1 Péter2:13 –14 alapján hogyan kell engedelmeskednünk a hatóságoknak?

V: Szellemben és betű szerint is engedelmeskednünk kell törvényeiknek, és tisztelnünk kell őket. Nem szabad gonoszt cselekednünk, és nem szabad a gonosz látszatát sem keltenünk (2Korinthus8:20 –21; 1Thesszalonikaiak5:22 ). Azonban egy nemzet törvényei felülírják a tartományok törvényeit, Isten törvényei pedig a nemzetek törvényeit. Egy ország bármely olyan törvényét, amely ellentmond Isten törvényének, nem szabad betartanunk. Nem szabad rosszat mondanunk a nép uralkodójáról az ApCsel 23:5-ben és a 2Móz 22:28-ban. A 2Móz 22:28 a világi vezetőkre is vonatkozik.

K: A Róma 13:1–2-ben Isten így szól hozzánk: „Mindenki engedelmeskedjék a hatóságoknak, mert nincs hatóság, csak az Istentől való. A meglévő hatóságokat Isten rendelte el. Ezért aki a hatóságnak ellenszegül, az Isten rendelésének ellenszegül, és akik ezt teszik, ítéletet vonnak magukra.” Ez azt jelenti, hogy az olyan kormányokat, mint Hitleré, Sztáliné, Pol Poté stb., Isten rendelte el, és az embereknek nem kellett ellenállniuk nekik? Ezt nagyon nehéz elhinni számomra. Ha elmagyarázná ezt nekem, nagyon hálás lennék.

V: Először hadd adjak egy rövid választ, majd egy hosszabbat.

Röviden: Nem, soha nem szabad engedelmeskednünk olyan parancsoknak, amelyek ellentétesek Isten parancsaival (például „ne ölj” stb.). Sztálin, Pol Pot, Hitler stb. gonosz emberek voltak, akiket Isten uralkodni hagyott. De ne feledje, hogy a Biblia említi e világ „fejedelmét”, és az a Sátán. De még ha ezek az emberek gonoszak is, tisztelnünk kell a kormányzati hatalmat, amennyiben az nem ellentétes Isten hatalmával.

A korai keresztények ezzel küzdöttek, mert a római kormány kínzással és halállal fenyegetve elrendelte nekik, hogy áldozatot mutassanak be a császárnak, és imádják a császárt vagy a római isteneket. Megértették, hogy minden római törvénynek engedelmeskedniük kell, kivéve, ha azok ütköznek a magasabb rendű törvénnyel, Isten törvényével. Ezt úgy fogalmazták meg, hogy voltak „törvényes” törvények és „törvénytelen” törvények, ami görögül a halál árnyékában egyfajta szójátéknak számít. Tehát bár nem kellett engedelmeskedniük azoknak a törvényeknek, amelyek más isteneknek való áldozatot írtak elő, tudták, hogy a többi törvényt, amely összhangban állt Isten törvényével – vagy legalábbis nem ellentétes azzal –, továbbra is be kell tartaniuk.

Tegyük fel, hogy az 1940-es években a náci Németországban élnénk. Hitler kétségkívül gonosz ember volt, és minden olyan parancsot, amely arra kötelez, hogy a zsidókat adjuk át a hatóságoknak, meg kellene szegnünk. De továbbra is be kellene tartanunk a közlekedési szabályokat, és (sajnos) be kellene fizetnünk a jövedelemadót.

Bonyolultabbá válik a helyzet, ha behívnának katonai szolgálatra. Olvastam, hogy az átlagos német számára meglehetősen nyilvánvaló volt, hogy sok zsidót visznek a táborokba, onnan senki sem jön ki, és a táborok környékén emberi hús bűze terjengett. Ha be kellene vonulnunk a hadseregbe, tisztában kellene lennünk azzal, hogy egy gonosz hadseregben szolgálunk, és vagy az első adandó alkalommal meg kellene adnunk magunkat a szövetségeseknek, vagy – ami még jobb lenne – börtönőrré kellene válnunk, és hagynunk kellene a zsidóknak megszökni. Volt egy Oskar Schindler nevű náci tiszt, aki az egyetlen náci katona, akit Izraelben tisztelnek. Ő első kézből tudta, mi történik a koncentrációs táborokban, és mindent megtett, hogy minél több zsidót megmenthessen. Van egy híres film róla, a Schindler listája címmel. Kevésbé ismert viszont, hogy volt egy második náci párttag is, aki Kínában dolgozott, John Rabe nevű, aki hasonlóképpen mindent megtett, hogy megmentse a kínaiak életét Nanjingban és más helyeken.

K: A Róma 13:1–2, 4-ben a szkeptikus Bart Ehrman azt kérdezi, hogy a keresztényeknek engedelmeskedniük kellett-e a kormányzó [római] hatóságoknak, vagy a Jelenések 17:18 szerint a római hatóságok gonoszak és rosszak lesznek-e (Jesus, Interrupted, 97–98. o.).

V: Megkérdeztem erről a 14 éves lányomat, és ő egyértelműen látta a választ: mindkettő igaz. Pál az egyik legmegvetendőbb gonosz római császár, Nero alatt élt. Pál saját korában tudta, milyen gonosz tud lenni a római császár; nem kellett megvárnia a Jelenések megírását (majdnem 50 évvel a vértanúsága után), hogy megtudja, a kormányzó hatóságok nagyon gonoszak is lehetnek. Ennek ellenére Pál mégis azt tanította nekünk, hogy engedelmeskedjünk a hatóságoknak. A korai keresztények engedelmeskedtek a hatóságoknak, kivéve, ha azok parancsai ellentétben álltak Isten magasabb rendű parancsaival.

K: A Róma 13:1–6 szerint mikor kell a keresztényeknek polgári engedetlenséget tanúsítaniuk?

V: A keresztényeknek általában be kell tartaniuk az ország törvényeit. Ugyanakkor, ahogyan a szövetségi törvény felülírja az állami törvényt, úgy Isten törvénye is felülírja az emberek törvényeit. Tehát ha egy törvény ellentétes azzal, amit Isten parancsolt, akkor először Isten törvényét kell betartanunk. A második világháború alatt egyes keresztények, például a ten Boom család, megszegték a törvényt, és zsidókat rejtegettek a hatóságok elől. Joguk volt megvédeni az elnyomott embereket egy gonosz törvénytől.

K: A Róma 13:7 szerint hogyan lehettek a pogány és korrupt római kormánytisztviselők Isten szolgái?

V: Pál idején a római kormányzat rendkívül korrupt volt. Az emberek pusztán azzal, hogy olyan tartományok kormányzói voltak, mint például Szicília, hatalmas vagyonokat halmoztak fel. Ezek az emberek sem tudatos döntésük, sem erkölcsi tulajdonságaik alapján nem voltak Isten szolgái. Inkább abban az egyetlen (és kizárólagos) értelemben voltak Isten szolgái, hogy mivel ők alkották a tényleges kormányt, a keresztényeknek engedelmeskedniük kellett nekik, amíg törvényeik nem álltak ellentétben Isten törvényeivel. Általánosságban elmondható, hogy a korai keresztények nagyon törvénytisztelőek voltak, kivéve azt, hogy nem voltak hajlandók Krisztus mellett a császárt is imádni. Emiatt több tízezerük szenvedett vértanúhalált.

K: Miért van adósságuk a keresztényeknek a Róma 13:8 szerint?

V: A Róma 13:8 nem azt mondja, hogy soha ne legyen adósságunk, hanem azt, hogy ne maradjon fenn adósságunk, kivéve a mások iránti szeretetet. Más szavakkal, ez az ige első része azt mondja, hogy lehet adósságunk, de meg kell fizetnünk az adósságainkat. Néha furcsa és szokatlan törvények mentesíthetnek valakit egy érvényes adósság megfizetésének jogi kötelezettsége alól. Azonban a furcsa emberi törvényektől függetlenül továbbra is engedelmeskednünk kell Istennek.

Ez nem azt jelenti, hogy soha ne legyen adósságunk, hanem inkább azt, hogy fizessük meg, amivel tartozunk – a Believer’s Bible Commentary 1732. oldalának és a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 491. oldalának megfelelően.

K: A Róma 13:9–10-ben szereplő „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” valóban összefoglalja-e az egész Törvényt? Mi a helyzet az Istent is szeretni, ahogyan azt a Márk 12:29–30 mondja?

V: Pál itt a Tízparancsolat közül négyet említ. Valójában az utolsó öt és fél parancsolat általánosítható úgy, hogy „szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Az első négy és fél parancsolat pedig úgy általánosítható, hogy „szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből”. Tehát az egyik lényeg az, hogy a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” valóban összefoglalja az emberek közötti kapcsolatokra vonatkozó összes törvényt.

A második szempont az, hogy nehéz meglenni ahhoz az erőhöz, hogy valóban szeresd a felebarátodat lelkileg, érzelmileg, anyagilag és minden más szempontból, ha nem szereted először Istent.

K: A Róma 13:10 szerint, mivel nem szabad rosszindulatot táplálnunk a felebarátaink iránt, lehet-e egy keresztény rendőr, és letartóztathat-e embereket?

V: Igen. Más emberek iránti szeretetből, a társadalom érdekében, valamint a törvények betartatására a bűnözőkkel szemben egy keresztény rendőr letartóztathat embereket, szükség esetén erőszakot is alkalmazva. Ezt azonban gyűlölet, rosszindulat, harag vagy rossz szándék nélkül kell tennie a bűnözővel szemben. Egy jó rendőrnek soha nem szabad azt a hozzáállást tanúsítania, hogy ő maga a törvény felett áll, vagy hogy másoknak különleges bánásmódot kellene biztosítaniuk számára.

Hogy milyen is valójában egy keresztény rendőr élete, aki „Ausztrália heroinfővárosában” járőrözik, arról jó példát találhat a Creation ex Nihilo című folyóirat 1998. június–augusztusi, 3. évfolyam 3. számának 14–16. oldalán.

K: Mi a jelentősége a Róma13:11 –14-ben szereplő szakasznak?

V: Az emberek úgy élhetnek, ahogyan csak akarnak. A Rómaiakhoz írt levél14:12 szerint azonban számot kell adniuk arról, hogyan éltek. Mivel nem tudjuk, mikor érkezik el számunkra a földi élet vége, a Rómaiakhoz írt levél 13:11–12 arra hívja fel a figyelmet, hogy sürgősen fel kell ébrednünk a jelenlegi valóságra.

Mellékesen megjegyezzük, hogy Hippói Szent Ágoston (388–430) azt mondta, hogy a Rómaiakhoz írt levél 13:11–14 versei térdre kényszerítették. Mielőtt keresztény lett volna, Ágoston élettársnőjével élt együtt, akitől egy fia született.

K: A Róma 14:1-ben mi is pontosan az a „kétséges dolog”?

V: Szó szerint így szól: „de ne a véleménykülönbségekről való vitákra”. Pál nem határozta meg pontosan azokat a kétes dolgokat, amelyekben a keresztények nem értenek egyet, így azt hiszem, ebben is lehetnek eltérő véleményeink! Pál csupán két példával írja le ezeket a kétes dolgokat. Beszél a keresztény étkezési szokásairól, valamint arról, hogy egy napot (például a szombatot vagy a vasárnapot, ezt nem határozta meg) más napoknál fontosabbnak tekintenek. A jó keresztények eltérő véleményen lehetnek ezekről a dolgokról, és ahelyett, hogy ezekre a kérdésekre válaszolna – ahogyan az apostol megtehette volna –, ezeket arra használja, hogy megmutassa, hogyan kell a keresztényeknek kijönniük egymással a „kétséges dolgok” tekintetében fennálló nézeteltéréseik ellenére. A kétséges dolgok olyanok, amelyeket a Szentírás nem fogalmaz meg kifejezetten, és amelyek helyes megértése nem elengedhetetlen az üdvösséghez. Nem arról van szó, hogy minden kétséges dolog jelentéktelen lenne, hanem inkább arról, hogy nem annyira fontosak, mint a világosan tanított dolgok.

K: A Róma 14:1–5-ben hogyan lehetett, hogy zsidók éltek Rómában?

V: A zsidókat Kr. e. 139-ben, majd Tiberius császár által Kr. u. 19-ben űzték el Rómából. Később, Kr. u. 49-ben Claudius császár minden zsidót kiűzött Rómából, de azok visszatértek Claudius halála után, Kr. u. 54/55-ben. Tehát a többi gyülekezethez hasonlóan a római gyülekezetben is voltak valószínűleg zsidó hívők, de arányuk valószínűleg nem volt olyan magas, mint más gyülekezetekben.

K: A Róma 14:2, 14, 17, 20–21 alapján, mivel a katolikus és ortodox keresztények a nagyböjt idején tartózkodnak a halon kívüli húsfogyasztástól, vajon minden kereszténynek ezt kellene tennie, hogy ne okozzon botrányt a gyengébb testvéreknek? Hasonlóképpen, mivel egyes keresztények úgy vélik, hogy soha nem szabad alkoholt fogyasztani, vajon minden kereszténynek tartózkodnia kellene ettől?

V: Íme egy összefoglaló arról, mit kell tenned.

1. Cselekedj úgy, ahogyan helyesnek tartod, de ne nézz le azokra, akik másképp cselekszenek.

2. Ne hagyd, hogy amit hiszel, rossznak nevezzék, ha az nem ellentétes a Bibliával. (Lásd Kolossé 2:16–20)

3. Ha valaki felhívja a figyelmedet erre a kérdésre, említsd meg, hogy nincs ezzel semmi baj, de mondd meg neki, hogy ha ő így hiszi, akkor a jelenlétében nem fogod megtenni.

Fontos, hogy a 2. és a 3. pontot együtt alkalmazzuk. Ha egyszerűen csak abban a pillanatban tartózkodsz tőle, az a benyomást keltheti bennük, hogy beleegyezel abba, hogy többé ne csináld. Ha pedig rájönnek, hogy újra megtetted, amikor nem voltak ott, az képmutatásnak tűnhet. Tehát tartózkodj tőle a jelenlétükben, de tedd egyértelművé, hogy továbbra is helyesnek tartod, és nem utalsz arra, hogy teljesen felhagynál vele.

K: A Róma 14:5 alapján most már rendben van-e szombaton vagy vasárnap dolgozni, vagy sem?

V: Az igazi keresztények, akár akkoriban, akár ma, nem értenek egyet ebben a kérdésben. A választ lásd az Exodus 20:8-ról szóló értekezésben. Pál az 1 Korinthus 16:2-ben azt írta, hogy a hét első napján gyűjtsék össze a pénzt. A korai keresztények vasárnap imádkoztak, a

következő szerint:

Ignác levele a magneziaiakhoz, 9. fejezet, 62. oldal (Kr. u. 106–117) „Ha tehát azok, akiket a régi rend szerint neveltek fel, új reményre tettek szert, és már nem tartják meg a szombatot, hanem az Úr napját tartják meg, amelyen életünk is újjáéledt Őáltala és az Ő halála által”

Ignácus levele az efezusiakhoz, 5. fejezet, 51. oldal (Kr. u. 107/116) „Aki tehát nem gyűlik össze az egyházzal, az már ezzel is kinyilvánította gőgjét, és elítélte magát.”

Didaché (=A tizenkét apostol tanítása) (kb. 60–120) 14. fejezet, 381. oldal (kifejezetten nem említve): „De minden Úr napján gyülekezzetek össze, törjétek meg a kenyeret, és adjatok hálát, miután bevallottátok vétkeiteket, hogy áldozatotok tiszta legyen.”

Barnabás levele (kb. 70–130) 10. fejezet, 143. oldal (burkoltan) azt mondja, hogy a keresztények a „nyolcadik napot” [azaz a vasárnapot] tartják meg, mert az az a nap, amikor Jézus feltámadt a halálból. Később felment a mennyekbe.

Justinus vértanú (kb. 150) így ír: „A vasárnap azonban az a nap, amelyen mindannyian közös gyülekezetet tartunk, mert ez az az első nap, amelyen Isten, miután változást hozott a sötétségben és az anyagban, megteremtette a világot; és Jézus Krisztus, a mi Megváltónk, ugyanazon a napon támadt fel a halálból. Mert Ő a Szaturnusz napja (szombat) előtti napon keresztre feszítették; a Szaturnusz napját követő napon, amely a Nap napja, miután megjelent apostolainak és tanítványainak, ezeket a dolgokat tanította nekik, amelyeket mi is benyújtottunk neked [Hadrianus császár], hogy megfontold.” Justinus vértanú Első védelme, 67. fejezet, 188. oldal

Korinthoszi Dionüsziosz (170) (részlet) „Ezen a szent Úr napján, amelyen elolvastuk leveledet, amelynek állandó olvasásából tanulságot meríthetünk, éppúgy, mint az előzőből, amelyet Klemens révén írtál nekünk.” 2. töredék, 8. kötet, 765. o.

Lyon-i Iréneusz (180–188) (másodkézből) az azonos című műben, a Kérdések és válaszok az ortodoxiáról címűben kerül említésre: „Ez a [szokás], hogy vasárnap nem hajolunk térdre, a feltámadás szimbóluma, amelyen keresztül Krisztus kegyelméből megszabadultunk a bűnöktől és a haláltól, amely Ő alatt meghalt. Ez a szokás az apostoli időkből ered, amint azt az áldott Irenaeus, a lyoni vértanú és püspök kijelenti a Húsvétról szóló értekezésében, amelyben a pünkösdöt is megemlíti; ezen az ünnepen nem hajolunk térdre, mert az – a már említett okból – egyenrangú jelentőségű az Úr napjával.” (A lábjegyzet szerint a vasárnap itt valószínűleg a húsvéti vasárnapra utal.) ANF 1. kötet, Iréneusz-töredékek, 7. töredék, 569–570. o.

Alexandriai Kelemen (193–202) (részlet, az Úr napja a nyolcadik nap) „Az Úr napjáról Platón prófétai módon beszél a *Politeia* tizedik könyvében, ezekkel a szavakkal: »És amikor mindegyiküknek hét napja eltelt a réten, a nyolcadikon elindulnak, és négy nap alatt érkeznek meg.«” Stromata, 5. könyv, 14. fejezet, 466. o.

Tertullianus (Kr. u. 200–220/240) azt mondja, hogy míg a zsidók ünnepei a szombat és a megtisztulás voltak, a keresztények a vasárnapot tették pihenő- és ünnepnappá. Ad Nationes, 2. könyv, 13. fejezet, 123. o.

Origenész (225–253/254) „De ha a Szentírásból egyértelműen kitűnik, hogy Isten az Úr napján mannával árasztotta el az eget, a szombat napján pedig nem, akkor a zsidók értsék meg, hogy attól az időtől kezdve a mi Urunk napja a valódi szombat fölé emelkedett.” Homíliák az Exodusról (fordította Rufinus, aki nagyon szabadon fordított) 7. homília, 5. fejezet, 308. oldal

Karthágói Ciprián (kb. 253–258) (részlet) „Mert a zsidók testi körülmetélésében a nyolcadik nap megtartása tekintetében előzetesen árnyékban és szokásként adatott egy szentség; de amikor Krisztus eljött, az igazságban beteljesedett. Mivel ugyanis a nyolcadik nap, azaz a szombat utáni első nap volt az, amelyen az Úr feltámad, és életre kelt minket, és megadja nekünk a szellem körülmetélését, a nyolcadik nap, azaz a szombat utáni első nap és az Úr napja előzményként szolgált; ez az előzmény megszűnt, amikor idővel eljött az igazság, és megkaptuk a szellemi körülmetélést.” Cipriánus levelei, 58. levél, 4. fejezet, 354. o.

Anatolius of Alexandria (270–280) (részlet) „Az Úr feltámadása, amely az Úr napján történt, arra vezet minket, hogy ugyanazon elv alapján ünnepeljük meg; ezt azonban úgy kell megtenni, hogy a húsvét kezdete…” Húsvéti kánon, 16. fejezet, 6. kötet, 151. oldal

Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) „Ezen a napon is, az Úr Jézus Krisztus szenvedése miatt, vagy imádkozunk Istenhez, vagy böjtölünk. A hetedik napon pihent minden munkájától, megáldotta és megszentelte azt. Az előző napon szigorú böjtöt szoktunk tartani, hogy az Úr napján hálaadással járulhassunk el a kenyerünkhöz. És legyen a nagypéntek szigorú böjt, nehogy úgy tűnjön, mintha a zsidókkal együtt tartanánk a szombatot, amelyet Krisztus maga, a szombat Ura, prófétái által azt mondja, hogy „lelke gyűlöli”; ezt a szombatot Ő testében eltörölte, bár korábban Ő maga parancsolta Mózesnek, hogy a körülmetélés ne haladja meg a nyolcadik napot, amely nap nagyon gyakran szombatra esik, amint azt az evangéliumban olvashatjuk.” A világ teremtéséről, 341–342. o.

Elvirai zsinat (306–307) (21 vitathatatlan kánon) „Ha valaki, aki a városban él, három vasárnapon át nem vesz részt az istentiszteleten, azt a személyt rövid időre zárják ki, hogy a szemrehányás nyilvánosságra kerüljön.” 21. kánon.

Alexandriai Péter (306, 285–311) a negyedik napról beszél, és arról, hogy Jézus a hatodik napon [pénteken] szenvedett értünk. Aztán így szól: „Az Úr napját azonban öröm napjaként ünnepeljük, mert azon a napon támadt fel, és ezen a napon szokásunkká vált, hogy még térdet sem hajlítunk.” A kánonikus levél, 15. kánon, 278. o.

Metód (270–311/312) (részleges, említi a nyolcadik napot): „Saját Fiát, hogy a prófétáknak kinyilatkoztassa saját jövőbeli megjelenését a világban testben, amelyben a szellemi nyolcadik nap örömét és ismeretét hirdetik majd, … mielőtt az Egyház eljegyeztette magát az Igével, befogadta az isteni magot, és megjövendölte a szellemi nyolcadik nap körülmetélését.”

Az eretnekek és a hamis könyvek között

A Bardaisan/Bardesan nevű eretnek (154–224–232) azt mondja, hogy mi [keresztények] a hét első napján gyülekezünk. A Különböző Országok Törvényeinek Könyve, 733. o.

Az I. nikaiai zsinat (325) után

Hegemonius (4. század) (részlet) arról értekezik, hogy Krisztus hogyan váltotta fel a szombatot, mint a szombat Ura. A Manesszel folytatott vita, 42. fejezet, 216. oldal

A Szent Apostolok Alkotmányai (kb. 375/390) „De tartsátok meg a szombatot és az Úr napját; mert az előbbi a teremtés emléke, az utóbbi pedig a feltámadásé.” 7. könyv, 2.23. szakasz, 469. o.

A Szent Apostolok Alkotmányai (kb. 375/390) „De gyülekezzetek össze minden nap, reggel és este, zsoltárokat énekelve és imádkozva az Úr házában: reggel a 62. zsoltárt, este pedig a 140.-et, de főként a szombatnapon. És Urunk feltámadásának napján, amely az Úr napja, még buzgóbban gyülekezzetek össze, dicséretet küldve Istennek, aki Jézuson keresztül teremtette a világegyetemet, …” 2. könyv, 8.59. fejezet, 423. oldal

Ettől való eltéréseket említ Justinus a Mártír (írta kb. 138–165-ben) (Párbeszéd Trifóval, 47. fejezet), aki a szombatot megtartókat „gyengébb testvéreknek” nevezi, valamint Eusebius Caesareai (324-ben), aki megemlíti, hogy az ebionita eretnekek is megtartják a szombatot.

K: A Róma 14:5-ben Pál itt a szombatra utalt?

V: Ez mind a szombatra, mind a zsidó ünnepekre vonatkozik. A keresztényeknek kétféle álláspontjuk van. Pál kifejezetten nem nevezte meg sem az ószövetségi ünnepeket, sem a szombatot. Pál a „különleges napok” nagyon általános kifejezést használta, hogy mindkettőt lefedje.

Ezzel szemben a kálvinista New Geneva Study Bible (1791. o.) szerkesztői úgy vélik, hogy Pál kizárólag a zsidó ünnepekre utalt. A kiadvány így fogalmaz: „Ha a szombatra gondolt volna, természetesebb lett volna azt mondani: »Egyik ember a szombatot a többi napnál fontosabbnak tartja.«”

Vitatható kérdés, hogy korlátozásokat kell-e hozzáadni a Róma 14:5 megfogalmazásához, mert máshol (Kolossé2:16 ) Pál kifejezetten azt mondja, hogy nem szabad másokat ítélnünk „ünnepek, újholdak vagy szombatok tekintetében”. Így Pál kitért arra, hogy a hívőknek eltérő nézeteik lehetnek, és nem szabad másokat ítélni sem az ünnepek, sem a szombatok tekintetében.

K: A Róma 14:5-ben mit gondolsz Eric Liddellről, a „Tűzszekerek” című film főszereplőjéről, aki megtagadta, hogy az olimpián a legjobb számában versenyezzen, mert az vasárnapra esett?

V: Ericnek személyes meggyőződése volt, hogy azzal tetszik Istennek, ha a vasárnapot szentnek tartja, és vasárnap nem végez munkát. A versenyen való részvétel munkának minősülne. A Biblia azonban soha nem mondja, hogy vasárnap ne dolgozzunk. Az Ószövetségben az izraelitáknak szombaton nem szabadott dolgozniuk, nem vasárnap.

K: A Róma 14:5-ben, amikor Pálnak tökéletes alkalma nyílt a szombatról szóló kérdés eldöntésére, miért nem tette meg?

V: Mert az a lényeg, amit Pál ki akart fejteni, fontosabb volt, mint a szombatról alkotott véleményünk. Bár Pál valójában közvetett módon megadta a választ az étkezéssel kapcsolatban (Róma14:14 , 17, 20), ennek a szakasznak a fő lényege nem az étkezés vagy a szombat, hanem a következő:

1. Az engedelmes keresztények eltérő véleményen lesznek a nem lényeges kérdésekben, és ez rendben van. Nem szabad lenéznünk azokat, akik másképp gondolkodnak. (Róma 14:1–4, 10–13)

2. Ne hagyd, hogy azt, amit jónak tartasz, gonosznak nevezzék. (Róma 14:16–17)

3. Ne legyél mások számára botránykő. Ha te tudod, hogy rendben van, az mégis bűn lehet a gyengébb testvérek számára, akik nem hitből cselekszenek így. (Róma 14:13-15, 20-21, 23)

További információkért lásd az 1 Korinthus 8:9-13-ról szóló fejtegetést is.

K: A Róma 14:15-ben hogyan tud pusztán az „evés” tönkretenni egy testvérünket?

V: Az étel fizikailag nem árt a hívőtársnak, de Pál arról beszél, hogy az evés cselekedete hogyan tarthatja tönkre egy kereszténytárs hitét. Ha egy keresztény úgy gondolja, hogy helytelen valamit enni, és egy másik keresztény arra csábítja az elsőt, hogy a lelkiismerete ellen cselekedjen, akkor az árthat az első keresztény hitének.

K: A Róma 14:16-ban hogyan ne engedjük, hogy a jót gonosznak nevezzék?

V: Előfordulhat, hogy bizonyos helyzetekben nem akarsz megtenni bizonyos dolgokat, hogy ne okozz sértést. Például nem akarsz sertéshúst enni zsidó vagy muszlim emberek előtt, mert az sértésnek minősülhet. Lehet, hogy soha nem szeretnénk a Bibliát a földre tenni közel-keleti keresztények előtt, mert azt gondolnák, hogy ez a Biblia megbecsülésének hiányát jelenti. De képmutatásnak tűnne, ha nem tennénk meg ezeket a dolgokat, amikor ők a közelben vannak, majd kiderülne, hogy megteszed őket, amikor nincsenek ott. Ez olyasmi lenne, mint Péter képmutatása a Galatákhoz írt levél 2:11–18-ban.

A legjobb megoldás az, ha a sértés elkerülésének szándékát a Rómaiakhoz írt levél 14:16-os versével ötvözzük. Mondd el nekik, hogy ezek a dolgok rendben vannak, és te is csinálod őket, de szolgaként nem teszed meg ezeket a dolgokat a jelenlétükben, hogy ne sértsd meg őket. Másodlagos tanbeli kérdések esetében talán úgy gondolod, hogy a jelenlegi idő és hely nem a legalkalmasabb valamit megvitatni. Röviden mondd el nekik, hogy szerinted egy bizonyos tan igaz és jó dolog hinni benne, de nem kell éppen ott és akkor vitába bocsátkoznod erről.

K: A Róma 14:19 szerint milyen módokon tudunk aktívan dolgozni a béke és a harmónia előmozdításán a gyülekezetben?

V: Először nézz körül, és nézd meg, hol van szükség nagyobb harmóniára. Néha egy olyan személyről van szó, akivel a többieknek nehéz kijönniük. Máskor két csoportról van szó, amelyek nem bíznak egymásban, vagy nem kedvelik egymást. Néha az erősebb és a gyengébb testvérek közötti ellentétről van szó. Pál főként az erősebb testvérekhez fordul, hogy legyenek érzékenyek a gyengébbek iránt.

K: A Róma 14:20–21-ben egy C5-hez hasonló hívő (ők néha nem szeretik, ha kereszténynek nevezik őket) azt tanította, hogy a keresztényeknek – még Amerikában is – nem szabad sertéshúst enniük, mert ez sértő egyes muszlimok számára, annak ellenére, hogy ők maguk esznek kagylót és tevét, ami ellentétes az Ószövetségben előírt zsidó étrenddel. A marhahúst fogyasztók pedig sértőek egyes hinduk számára. A dzsainisták azt tanítják, hogy napnyugta után nem szabad enni. A pitagoreusok azt tanították, hogy az embereknek nem szabad babot enniük. Mit mondana ezekre a dolgokra?

V: Ha minden egyes vallás minden szokását betartanánk, az élet nehezebb lenne; különösen akkor, ha egy vallás szokásai ellentmondanak egy másik vallás szokásainak. A válaszban négy szempontot érdemes figyelembe venni.

1) Keresztényekként szabadon ehetünk bármilyen húst (vagy babot), amit csak akarunk, amikor csak akarunk.

2) Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, amikor az emberek azt mondják, hogy helytelen bizonyos ételeket fogyasztani, vagy bizonyos időpontokban enni.

3) Ugyanakkor mások lelkiismerete miatt nem szeretnénk olyan dolgot tenni a jelenlétükben, amit ők sértőnek tartanak.

4) Ha azonban megkérdeznek, nem szabad hazudnunk, hanem el kell mondanunk, hogy igenis eszünk ilyesmit.

K: A Róma 15:1–3 alapján miben különbözne az a keresztény, aki Istennek és magának akar tetszeni, és nem törődik túlságosan másokkal, attól, aki úgy él, hogy először Istennek, majd másoknak akar tetszeni?

V: Az első típusú keresztényt nem is érdekelné az előző kérdésre adott válasz. Néha a keresztényeknek lehet „magányos lovas” mentalitásuk, amelyben csak ők állnak kapcsolatban Istennel, és nem törődnek másokkal. Egy keresztény belemerülhet abba, amiről tudja, hogy neki jó, anélkül, hogy felismerné vagy törődne azzal, hogy ez másokat megbotránkoztathat. Az első kategóriába tartozó keresztényt az foglalkoztatná, hogy növekszik-e, táplálják-e és gondozzák-e, segít-e neki a gyülekezet, és egyre inkább Krisztusra hasonlít-e. Mindez jó dolog. De a második kategóriába tartozó keresztényt még inkább az foglalkoztatná, hogy a körülötte lévők növekednek-e, táplálják-e és gondozzák-e őket, hogyan tudna segíteni a gyülekezetnek, és hogy mások egyre inkább Krisztusra hasonlítanak-e.

K: A Róma 15:2 szerint igyekeznünk kell másoknak tetszeni, vagy inkább Istennek, és nem mások kedvére tenni, ahogyan az Efézus 6:6, a Kolossé 3:22, az 1 Thesszalonika 2:4 és a Galata 1:10 mondja?

V: Elsősorban Istennek kell tetszenünk. Azok a versek, amelyek azt mutatják, hogy Istennek kell tetszenünk (és nem csupán látszatból engedelmeskednünk neki), a következők: Zsidók 11:6; 13:21; 1 Thesszaloniki 2:4; 1 János 3:12; Efézus 5:10; 6:6; Kolossé 3:20; 3:22 és Prédikátor 7:26.

Ne másoknak akard tetszeni elsősorban: másoknak tetszeni nem lehet a legfőbb célunk; Istennek kell tetszenünk. Jézus kifejezetten azt mondta, hogy a testvéredet úgy szeresd, mint önmagadat, ez a második parancsolat, nem az első, Márk 12:28–31; Máté 22:37–40; Lukács 10:27–28.

Isten azt parancsolja nekünk, hogy szeressük és tetszünk másoknak, de csak Őt követően. Először Istennek kell tetszenünk, és úgy tehetjük ezt, hogy betartjuk parancsolatait, beleértve az 1 János 5:2-t és a 2 János 5–6-ot is. Jézus azt mondta, hogy a második legnagyobb parancsolat az, hogy szeressük másokat úgy, ahogy magunkat szeretjük. Ez természetesen magában foglalja azt is, hogy tetszünk nekik (egy kivétellel, amelyet a következő pontban említünk). Tehát ha Istennek akarunk tetszeni, akkor szeretni fogjuk másokat, és tetszeni fogunk nekik.

Tegyünk jót másoknak a javukra: a Róma 15:2 hozzáteszi: „a javukra”. Ha vannak olyan dolgok, amelyek örömet okozhatnak valakinek, de bűnösök vagy más módon károsak rá nézve, ne tegyük meg azokat. Valójában néha éppen azért, mert szeretünk valakit, olyan dolgokat tehetünk és fogunk is tenni, amelyek talán nem tetszenek neki. Természetesen ez ellentmond annak, hogy minden áron másoknak tegyünk jót, de összhangban áll azzal, hogy szeressük másokat és tetszünk Istennek.

K: A Róma 15:2 alapján milyen jó módszerekkel tudunk jobban tetszeni másoknak?

V: Számos dolog van, amit tehetünk, de számos dolog is, amit abba kell hagynunk.

Ne tegyetek olyan dolgokat, amiktől az emberek leértékelve érzik magukat. Ez nem csak azt jelenti, hogy ne alázzátok meg másokat; azt is jelenti, hogy próbáljátok elkerülni azokat a dolgokat, amelyek – bár nem azzal a szándékkal történnek, hogy másokat megalázzatok – mégis azzal a mellékhatással járnak, hogy azok leértékelve érzik magukat.

Ne nézz le másokra, és ne keltsd azt a benyomást, hogy lenézed őket. Mutasd meg, hogy tiszteled őket, értékeled őket, és megbecsülöd őket. Kezelj másokat magadnál fontosabbnak, ahogyan a Filippi 2:3 mondja.

Légy szolgáló, először Istennek, majd másoknak.

Legyen empátiád a másik iránt, próbáld megérteni, milyen az élet az ő szemükön keresztül. Lehet, hogy nem tudod teljes mértékben megérteni, attól függően, hogy min mentek keresztül, de azért megpróbálhatod.

Élvezed a másik társaságát, ahogyan Pál említi a Rómaiakhoz írt levél 15:24,32-ben? Ha igen, akkor mutasd meg, hogy szívesen vagy a másik társaságában.

Engedelmeskedj: Isten egyértelmű parancsot adott nekünk az 1 János 5:2-ben és a 2 János 5–6-ban, hogy szeressük Isten gyermekeit.

K: A Róma 15:4-ben a Szentírás igazságot ad nekünk, de hogyan ad nekünk a Szentírás türelmet, vigaszt és reményt is?

V: Ahogy Isten igazsága bennünk marad és átalakítja az életünket, egyre türelmesebbek leszünk, egyre több vigaszt és reményt kapunk, miközben egyre jobban megismerjük Istent.

K: Mit jelent a Róma 15:7-ben az, hogy úgy fogadjuk be a többi hívőt, ahogy Krisztus befogadott minket?

V: Nem voltunk (és még mindig nem vagyunk) bűntelenül tökéletesek. Valószínűleg nem hittünk (és még mindig nem hiszünk) minden egyes tanításban 100%-osan helyesen. És mégis Jézus, aki bűntelen életet élt, és minden titkot és tudást ismer, elfogadott minket a népének. Mennyivel inkább kellene elfogadnunk a többi hívőt, akiket Krisztus elfogadott, hibáik ellenére is. Képzeljük el, hogy azt gondoljuk: „Tudom, hogy Isten megbocsát nekünk, de a többi hívőről nem tudom, mert az ő mércéjük magasabb, mint Istené.” Türelmesnek kell lennünk másokkal szemben, hálát adva azért, hogy Isten milyen türelmes volt velünk szemben.

K: A Róma 15:14 szerint hogyan inthetjük meg a többi hívőt úgy, hogy nagyobb eséllyel hallgassanak ránk és fogadják el a szavainkat?

V: Először is: az, hogy valaki ténylegesen elfogadja-e a neki szóló korrekciót és feddést, az a feddést kapó személy felelőssége. Ha valaki nem megfelelő módon int téged, de az intése helyes, akkor is meg kell tenned, amit mond. Mindazonáltal, mint az intést adó személy, van néhány dolog, amit tehetünk, hogy könnyebbé tegyük számukra az elfogadását.

Ne fedd meg úgy, mintha egy felsőbbrendű ember egy alacsonyabb rangú embert feddne meg, hanem fordulj hozzá hívőtársadként. Feltétlenül hangsúlyozd ki, mi volt a hiba, mennyire súlyos, és hogy mennyire sürgős a változás. Hangsúlyozd, hogy nem gyűlölöd őt, hanem továbbra is szereted, még azután is, hogy ezt tette, de gyűlölöd azt, amit tett.

Egy módszer, amely bizonyos esetekben működhet, a „Nátán próféta” megközelítés. Kérdezd meg tőle, mi a legjobb megoldás, vagy hogyan kezelne egy olyan helyzetet, amely hasonló az övéhez. Megkérdezheted, mit mondana egy személynek, hogy rávegye a hallgatásra és a változásra. Ezután magyarázd el, hogy van egy barátod, aki éppen ilyen helyzetben van: ő maga. Majd más szavakkal mondd vissza neki ugyanezt. A 2. Sámuel 12:1–15-ben elolvashatod, hogyan tett Nathan valami hasonlót Dáviddal.

K: A Róma 15:18 szerint mikor ne osszuk meg azokat a nagyszerű dolgokat, amelyeket Isten rajtunk keresztül véghezvitt?

V: Általánosságban jó dolog megosztani, amit Isten tett. Ugyanakkor nem szabad olyan körülmények között vagy olyan módon tenned, hogy az dicsekvésnek tűnjön, vagy a figyelmet magadra vonja. Óvatosnak kell lenned, nehogy véletlenül is úgy tedd, hogy az azt sugallja, te hatékonyabb/hasznosabb/áldottabb Isten szolgája vagy, mint mások.

K: A Róma 15:20-ban mit értett Pál azon, hogy ne építsünk más ember alapjára, és miért volt jó ezt elkerülni?

V: Egyrészt együtt kell működnünk más hívőkkel, kiegészítenünk kell egymást, és fel kell ismernünk, hogy a munka az Úré, nem a miénk. De Pál itt azt értette, hogy nem szabad versengő módon dolgoznunk más hívőkkel, vagy megpróbálnunk rávenni azokat az embereket, akik elsősorban egy másik jó hívőre hallgatnak, hogy inkább ránk hallgassanak. Pál az 1 Korinthus 3:4–7-ben tárgyalja ennek az egyensúlyát. A hívők különböző hangokat játszanak, amikor egyesek harmóniában játszanak, de mindannyian ugyanazt a dalt kellene játszanunk.

K: A Róma 15:23-ban, miután Isten egy helyre vagy helyzetbe vezetett téged, honnan tudod, hogy eljött az az idő, amikor „már nincs helyed ezen a vidéken”?

V: A mezők beértek az aratásra. Sok jó hely van, ahová elmehetsz tanítványokat szerezni és hirdetni az Igét, de az összes jó hely közül melyik az a legjobb, ahol Isten azt akarja, hogy legyél, és mikor változik ez meg?

Ha nem látsz azonnal aratást, akkor imádkozz Istenhez. Talán eljött az ideje, hogy továbbmenj egy másik helyre. Vagy talán Isten azt akarja, hogy még tovább kitartóan maradj ott, elvetve az Ige magját, és az aratás később itt is eljön.

Lehet, hogy jó aratást látsz, és rengeteg arató van. Lehet, hogy – akárcsak Pál esetében – itt az ideje továbbmenni olyan helyekre, ahol nincs senki, most, hogy mások átvehetik ezt a szolgálatot.

Néha meg kell várnod a megfelelő eszközöket ahhoz, hogy valamit megtehess. Talán az egyik oka annak, hogy Pál itt részletesen kifejtette Spanyolországba való utazási terveit, az volt, hogy a római gyülekezettől anyagi támogatást remélt az utazáshoz.

Lehet, hogy Isten most egy vágyat ültet a szívedbe, hogy egy bizonyos helyen hirdesd az Ő igéjét.

Végül pedig előfordulhat, hogy az új hívők fejlődnek, és az, hogy te ott vagy a rengeteg tapasztalatoddal, megakadályozza őket abban, hogy előrelépjenek, és megszerezzék azt a felelősséget és tapasztalatot azokban a szerepekben, amelyekbe be kell nőniük.

Végül is nincsenek szigorú szabályok, és imádkoznod kell Isten vezetéséért.

K: A Róma 15:24,28 alapján eljutott-e Pál valaha Spanyolországba?

V: Pál a Rómaiakhoz című levelet Jeruzsálembe vezető útján írta (Róma15:25 ), így ha eljutott oda, akkor az csak a levél megírása után történhetett. Íme a bizonyíték arra, hogy eljutott oda.

a) Pál a Rómaiakhoz írt levélben (15:24 , 28) szándékozott oda menni.

b) Eusebius az Egyháztörténet 2:22:2–3-ban azt sugallja, hogy Pál eljutott oda.

c) Az 1. Klemens-levél (Kr. u. 96–98) 5. fejezetében (ANF 1. kötet, 6. o., valamint ANF 9. kötet, 230–231. o.) a következőket mondják Pálról: „Amikor elérte a Nyugat határait, tanúvallomást tett a vezetők előtt, és így távozott ebből a világból.” Furcsa lenne, ha a „nyugat határai” Rómát jelentenék, mivel Klemens Rómából írt.

d) Pál a 1. Kelemen 5. fejezet, 6. oldal, a Muratorianus-kánon 2. fejezet, 34–39. sor, 603. oldal, valamint a hamis Péter-cselekedetek (4. század?) 1–3. fejezete szerint járt el. A Péter-cselekedeteknek nem tulajdonítanék nagy hitelességet, de a másik két forrásban inkább bíznék.

K: A Róma 15:29-ben mi az „evangélium Krisztus áldásának teljessége”?

V: Ez utalhat mind Pál életére, mind szavaira. Teljes szívéből, Krisztus áldásaival telve jön hozzájuk. Szavaival az evangélium egészét fogja hirdetni és tanítani, nem csak egy részét.

K: A Róma 15:30–32-ben mik Pál négy imakérése, és miért fontosak ezek?

V: Hasonlítanak ezek az imakérelmeidhez? Pál kifejezetten az alábbiakért kéri az imát

1) Hogy megszabaduljon a júdeai hitetlenektől. Erre az imára nem kapott „igen” választ.

2) Hogy a jeruzsálemi szentek iránti szolgálata elfogadható legyen. Pál azért imádkozik, hogy kielégíthesse szükségleteiket, amint azt a Róma 1:10–11-ben mondja.

3) Hogy Pál Isten akaratából örömmel jöhessen hozzájuk. Ez több, mint pusztán az, hogy Pál a megfelelő szavakat mondja. Ez magában foglalja, hogy Pál egész személye az evangélium hordozója legyen.

4) Pál és ők együtt megújulhassanak. Nyilvánvalóan fontos volt Pál számára, hogy a hívők lelke megújuljon. Pál a Rómaiakhoz írt levél 15:33-ban imádkozik azért, hogy a békesség Istene legyen velük.

K: Miért gondolod, hogy Pál a Róma 15:30–32-ben nem kért többet, például személyes biztonságot vagy kényelmet?

V: A korai keresztények az ApCsel 4:25–31-ben nem imádkoztak testi biztonságért és kényelemért, és az ezt követő földrengés azt jelezte, hogy Isten nagyon elégedett volt imájukkal.

Nyilvánvalóan Pál úgy érezte, hogy fizikai biztonsága és kényelme nem olyan fontos, mint azok a dolgok. Pál tudta, hogy Isten gondoskodni fog róla, és hogy addig nem fog meghalni, amíg Isten meg nem engedi. Pál nem erre koncentrált; ő az evangélium bátor hirdetésére összpontosított.

Pál azonban imádkozott azért, hogy megszabaduljon a hitetlenektől (Róma 15:31).

K: A Róma 15:32-ben hogyan tudunk jobban „felüdíteni” másokat?

V: Légy szolgáló. Először vizsgáld meg a szívedet. Gondold át, hogy Isten azért tart téged ezen a földön, hogy keresztény „vízhordó” legyél, aki frissítést nyújt azoknak a fontos szenteknek, akik az Ő munkáját végzik. A Filippi 2:3 azt mondja, hogy tekintsd másokat fontosabbnak magadnál. Érezd át mások helyzetét; helyezd magad a helyükbe, hogy úgy mondjam.

De vigyázz, hogy a „bátorításod” ne legyen valójában a elbátortalanítás egy finom formája. Például, amikor azt mondod valakinek: „Olyan jól viseled, pedig bármelyik normális ember rengeteg olyan dolgot látna, amire joggal panaszkodhatna”, vajon tényleg bátorítottad őt, vagy inkább elbátortalanítottad?

Bátorítsd őket, hogy folytassák az utat, maradjanak állhatatosak, és pihenjenek az Úrban. Ne csak „panaszkodj helyettük”, és ne nevezd ezt bátorításnak.

K: A Róma 15:33-ban miért van az, hogy az Úr a béke Istene, hiszen az Exodus 15:3 szerint Isten harcos?

V: A Biblia soha nem mondja, hogy Isten csupán béketeremtő lenne, vagy hogy Isten maga a béke. Ehelyett a Biblia úgy említi Istent, hogy haragja is van, és egyben a béke Istene is. Hasonlóan ahhoz, ahogyan egy harcos parancsolhat és megvédheti mások békéjét, Isten is parancsolhatja a békét.

K: A Róma 16-ban szereplő, egy olyan városból származó hosszú névsor, amelyet Pál nem látogatott meg, arra utal-e, hogy ezt a levelet valójában nem a rómaiaknak írták (Asimov Biblia-kalauz, 1097. o.), vagy hogy a Róma 16 valójában nem része a Rómaiakhoz írt levélnek (Asimov Biblia-kalauz, 1093. o.)?

V: Nem. A Pál által említett több mint 28 ember közül egy Ázsiából származott, hárman Pál rokonai voltak, és néhányan olyan munkatársak voltak, akiket Pál Korinthusból és más helyekről ismert. Ezenkívül semmi nem utal arra, hogy Pál mindegyikükkel személyesen találkozott volna; lehet, hogy néhányukról csak másodkézből hallott, és dicséretet akart nekik adni. Az Evangelical Commentary on the Bible (955. o.) és az Expositor’s Bible Commentary (10. kötet, 162. o.) hozzáteszi, hogy a Római Birodalom kereskedelmi világában nem volt ritka, hogy az emberek sokat utaztak.

K: Mi érdekes Phoebével kapcsolatban a Róma 16:1–2-ben?

V: Vagy Pál küldte őt követségbe, vagy pedig Pál tudta róla, hogy a szolgálat érdekében utazgat.

Itt azonban nem tudjuk, hogy Pál közvetlenül Rómába küldte-e őt, vagy – ami valószínűbb – Pál csak azért bízta meg a levél elvitelével, mert ő amúgy is Rómába tartott. A szolgára utaló görög szó, a diakonon, ugyanaz a szó, amelyet a Filippi 1:1-ben, valamint az 1 Timóteus 3:8, 10, 12-ben a diakónusokra használnak. A Róma 15:8-ban és az 1 Korinthus 3:5-ben is előfordul.

A Phoebe név a „fényes” jelentésű görög szóból származik, és Apollón isten egyik beceneve. Pogány név volt, de keresztényként nem volt gond, ha valaki megtartotta a pogány nevét.

K: Miért gyűltek össze a keresztények a Róma 16:5-ben említett házban?

V: Ebben az időben minden gyülekezet házakban gyűlt össze. Az üldözés kezdetével a katakombákba és titkos helyekre vonultak. A gyülekezeti épületek csak a 2. század végén jelentek meg. Aquila és Priscilla, akik mindketten sátorkészítők voltak, nyilvánvalóan megengedhették maguknak, hogy Rómában olyan házat tartson fenn, amely elég nagy volt ahhoz, hogy egy hívők csoportja ott gyülekezhessen. Amikor Korinthusban éltek, ott is volt gyülekezetük a házukban.

K: A Róma 16:7-ben szereplő Andronikus és Junia apostolok voltak-e, mivel az apostolok között kiemelkedőek voltak?

V: Nem. Ez azt jelenti, hogy Andronikust és Junia-t az apostolok különösen figyelembe vették. Mellékesen megjegyezzük, hogy az egyházi írók 325-ig egyáltalán nem említik őket. Junia nemére vonatkozóan némi bizonytalanság áll fenn. Az Evangelical Commentary on the Bible című mű 956. oldalán azonban az áll, hogy a bizonyítékok arra utalnak, hogy Junia nő volt; ha Junia férfi lenne, ez lenne az egyetlen hely az egész görög irodalomban, ahol ez egy férfi neve lenne.

K: Miért köszöntötték a „háztartásokat” a Róma 16:10-ben?

V: A görög szövegben itt a „tartozik” kifejezés szerepel, így ez valószínűleg nem elsősorban a feleségre és a gyermekekre utalt. Egy gazdag háztartásnak sok rabszolgája volt, és ez a rabszolgákra vonatkozott.

K: Mi érdekes a Róma 16:9,12-ben szereplő Tryphena, Tryphosa és Urbanus nevekben?

V: Ezek a női nevek „kecses” és „fényűző” jelentéssel bírnak, ami nem igazán jellemző a szorgalmas nőkre. Valószínűleg nem az alsóbb osztályokhoz tartoztak, sem rabszolgák voltak, hanem inkább arisztokraták. Pál azonban azt mondja, hogy neveiktől függetlenül szorgalmas nők voltak. Hasonlóképpen az Urbanus is egy férfinév, amelynek jelentése „kifinomult” vagy „elegáns”, és biztosan kellemes lehetett, ha olyan munkás szolgált ki, akinek a neve „elegáns”-t jelentett. Másrészt a Hermas, a Hermes és az Ampliatus gyakori rabszolganevek voltak. Az egyházban vannak „nemesi származású”, gazdag emberek, szegényebb emberek, sőt rabszolgák is, akik mind együtt dolgoznak egységben, egyenlőként, egyek az Úrban.

K: A Róma 16:13-ban szereplő Rufus ugyanaz a Rufus-e, mint a Márk 15:21-ben, aki a Jézus keresztjét hordozó cirenai Simon fia volt?

V: Lehetséges, de nem feltétlenül. A „vörös” jelentésű Rufus gyakori név volt.

K: A Róma 16:25-ben és az 1 Péter 1:10–12-ben hogyan maradt Jézus Krisztus titokban az eljöveteléig, hiszen oly sok ószövetségi prófécia utal a Messiásra?

V: Ahogyan valaki egy titkot rejtélyként említhet anélkül, hogy elmagyarázná, úgy az Ószövetség is gyakran említi a jövőbeli Messiásról szóló prófécia rejtélyét anélkül, hogy elmagyarázná Jézus megtestesülését.

K: Miért figyelmeztet Pál a Róma 16:17–18-ban oly sokszor az embereket a hamis vagy istentelen tanítókról?

V: Lehet, hogy ez annak a kombinációja, amit az emberekben látott, amit a hajlamosságukban észrevett, valamint az ApCsel 20:29–31-ben szereplő próféciának. Pál ezt az 1 Timóteus 4:1–3-ban és a 2 Timóteus 4:3–4-ben is megjövendölte. Az itt használt „akadály” szó, a skandala, nem nagy tömböket jelent, hanem inkább csapdákat vagy hálókat. Azokat az embereket, akiket megtévesztenek, görögül akakon-nak nevezik, ami gyanútlan vagy ártatlan jelent. A gonoszsággal kapcsolatos „ártatlan” szó egy rokon szó, görögül akeraios, ami jelenthet gyengítetlen vagy keveretlen jelentést is.

Pál jogos aggodalma azonban, hogy az egyháznak óvnia kell magát a hamis tanítóktól, az idők folyamán nem csökkent. Bár egyesek „eretnekségvadászoknak” becsmérelték azokat a hívőket, akik őrzik a nyájat, fontos, hogy megvédjük a nyájat a szellemi farkasoktól.

K: A Róma 16:17–18-ban hogyan szolgálják a megosztást keltő emberek a saját „hasukat”, vagyis vágyaikat?

V: Az emberek gyakran saját céljaik érdekében szítanak viszályt, bár ezek nem feltétlenül bölcs vagy értelmes célok.

Lehet, hogy magukról van szó: azért okoznak megosztottságot vagy kellemetlenséget, mert ez önfontosság-érzetet ad nekik, és táplálja a büszkeségüket. Úgy érezhetik, hogy hozzájárulnak valamihez azzal, hogy őrködnek, vagy nem engedik, hogy valaki könnyen megússzon valamit. Furcsa értelemben véve nehéz esetek lehetnek, majd nagylelkűen úgy érzik, hogy hozzájárulnak valamihez, amikor végül engednek, és megengedik.

Lehet, hogy a pénzről van szó: több eladást vagy lehetőséget szerezhetnek, ha valaki mást tönkretesznek. Vagy azt gondolják, hogy a főnökük jobban fog örülni nekik, ha „manipulálnak” valakit, hogy rossz színben tüntessék fel.

Lehet, hogy a másik személyről van szó: megosztóak, mert megpróbálnak valaki mást tönkretenni, még akkor is, ha ez a mások szemében kissé rontja a saját hírnevüket. Néhányan éppen ezért ellenezték Pált a Filippi 1:15–16-ban.

Lehet, hogy valami másról van szó: ha egyetértenek valamivel és csatlakoznak hozzá, az anyagi veszteséget jelenthet számukra.

Lehet, hogy a közönségükről van szó: úgy gondolják, hogy ez jó színben tünteti fel őket mások szemében, és néha valóban így is van. Úgy gondolhatják, hogy ez keménynek, okosnak vagy jó vezetőnek tünteti fel őket. Összefoglalva: úgy gondolják, hogy növelhetik mások szemében az önbecsülésüket, ha megmutatják, hogy velük számolni kell.

K: A Róma 16:23-ban milyen régészeti bizonyítékok vannak Erastusra vonatkozóan?

V: A Róma 16:23-ban Pál üdvözli Erastust, annak a városnak a kincstárnokát, ahonnan Pál írt (Korinthosz). Lehet, hogy ez ugyanaz az Erastus, aki a 2 Timóteus 4:20-ban és az ApCsel 19:22-ben szerepel.

1929-ben a korinthoszi ásatások során egy újrahasznosított járdakőn a következő feliratot találták: „Erastus, a középületek gondnoka, saját költségén fektette le ezt a járdát.”

K: A Rómaiakhoz írt levélben mikor íródott a Rómaiakhoz írt levél?

V: Valószínűleg Kr. u. 56/57-es télen.

K: Honnan tudjuk, hogy a Rómaiakhoz valóban Pál írta?

V: Többféleképpen is:

Maga a Rómaiakhoz írt levél is ezt állítja, és az őskeresztény egyház soha nem vonta ezt kétségbe.

A Muratorianus-kánon (Kr. u. 170–210) 3. fejezete (ANF 5. kötet) 603. oldalán megemlíti, hogy Pál leveleiben hét gyülekezethez írt: a korinthusiakhoz (2 levél), az efezusiakhoz, a filippiekhez, a kolosszusokhoz, a galatákhoz, a thesszalonikaiakhoz (2 levél) és a rómaiakhoz. Pál írta a Filemonhoz és a Tituszhoz szóló levelet, valamint két levelet Timóteushoz.

Lyon-i Iréneusz (182–188) a Rómaiakhoz írt levél 1:1–4-et Pálnak a rómaiakhoz írt leveleként idézi. Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 16.3. fejezet, 441. o. Hasonlóképpen a Rómaiakhoz írt levél 8:36-ot is Pálnak a rómaiakhoz címzett leveléből idézi Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 2. könyv, 22.2. fejezet, 390. o.

Lyon-i Iréneusz (182–188) így ír: „Ezért, amikor Pál az emberi gyengeséget tárja fel, azt mondja: »Mert tudom, hogy a testemben nincs semmi jó«, ezzel is megmutatva, hogy üdvösségünk »jósága« nem tőlünk, hanem Istentől származik. És ismét: »Szerencsétlen ember vagyok én, ki szabadít meg engem e halál testétől?« [Róma 7:24] Ezután bemutatja a Megváltót, [mondván:] »Jézus Krisztus, a mi Urunk kegyelme.«” Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 20. fejezet, 3. szakasz, 450. o.

Tertullianus (207/208) a Marcion ellen című művének 4. könyvében, 5. fejezetében, 350. oldalon említi, hogy Pál a Galatákhoz, a Korinthusbeliekhez, a Filippiekhez, a Thesszalonikaiakhoz, az Efézusbeliekhez és a Rómaiakhoz írt levelek szerzője.

Tertullianus (198–220) „De hogyan is Pál, … Ahogyan a Rómaiakhoz írt levelében is: »És nemcsak ez, hanem a nyomorúságokban is dicsekedünk, mert biztosak vagyunk abban, hogy a nyomorúság türelmet munkál, a türelem pedig tapasztalatot, a tapasztalat pedig reményt; a remény pedig nem szégyenít meg.« [Rómaiak 5:3–5a] És ismét: »Ha pedig gyermekek vagyunk, akkor örökösök is, Isten örökösei és Krisztussal együtt örökösök: ha ugyanis vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt dicsőüljünk is meg. Mert úgy vélem, hogy a jelenkori szenvedések nem mérhetők össze azzal a dicsőséggel, amely bennünk megnyilvánul.« És ezért mondja később: „Ki választhat el minket Isten szeretetétől? A nyomorúság, vagy a szorongatás, vagy az éhínség, vagy a mezítelenség, vagy a veszély, vagy a kard? (Ahogy meg van írva: Érted egész nap megölnek minket; vágóhídi juhoknak számítunk.) Nem, mindezekben több mint győztesek vagyunk az által, aki szeretett minket. Mert meg vagyunk győződve arról, hogy sem a halál, sem az élet, sem a hatalom, sem a magasság, sem a mélység, sem bármely más teremtmény nem lesz képes elválasztani minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” [Róma 8:17–39] Scorpiace, 13. fejezet, 646. o.

Hippolytus (222–235/6) a Rómaiakhoz írt levél 1:17-et Pál szavaiként idézi: „Értekezés Krisztusról és az Antikrisztusról”, 64. fejezet, 218. o. Lásd még: „Az egy Noétus eretneksége ellen”, 4. fejezet, 225. o.

Origenész (225–253/254) „Pál azonban, mint az igazság szerelmese, a görögök közül bizonyos bölcsekről – amikor kijelentéseik igazak – azt mondja, hogy »bár ismerték Istent, nem dicsőítették Őt, mint Istent, és nem is voltak hálásak«. És tanúságot tesz arról, hogy ismerték Istent, és azt is mondja, hogy ez nem történt meg velük Isten engedélye nélkül, a következő szavakkal: »Mert Isten megmutatta nekik;« – véleményem szerint halványan utalva azokra, akik az érzéki dolgoktól az értelem dolgai felé emelkednek, amikor hozzáteszi: »Mert Isten láthatatlan tulajdonságai a világ teremtése óta világosan láthatók, a teremtett dolgokból megismerhetők, mégpedig az Ő örök hatalma és istensége; így nincs mentségük: mert bár ismerték Istent, nem dicsőítették Őt, mint Istent, és nem is voltak hálásak.«” [Róma 1:19–21a] Origenész: Celsus ellen, 3. könyv, 47. fejezet, 483. o.

Novatianus (250–257) a Rómaiakhoz írt levél 1:20-at Pál apostol műveként említi. A Szentháromságról szóló értekezés, 3. fejezet, 614. oldal

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) említi a „Pál levelét a rómaiakhoz” a Ciprián-értekezések – Tanúságtételek című mű 45. fejezetében, 546. oldalon.

A VII. Karthágói Zsinaton (258) (részlet) Obba-i Paulus a Rómaiakhoz írt levél 3:3b–4a két versének felét az apostoltól származóként idézi, 570. o.

Adamantius (kb. 300) a Rómaiakhoz írt levél 7:12-es versét Pál szavaiként idézi. A „Párbeszéd az igaz hitről” című mű második részének 20. fejezetében, 105. oldalon. Lásd még uo. az első rész 21. fejezetét, 64. oldal

Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) az Ószövetséget és az Újszövetséget említi a „Kommentár a Boldogságos János Jelenéseihez” című művében, 345. o. Felsorolta Pál leveleit: a Rómaiakhoz, a Korinthusbeliekhez, a Galatákhoz, efézusiakhoz, a thesszalonikaiakhoz, a filippiekhez, a kolosszusokhoz és a Timóteushoz című leveleket, és a 16. fejezetben, 345. oldalon idézi az 1 Timóteus 3:15-öt. Ezt követően a 346. oldalon az 1 Korinthus 15:53-at idézi.

Metód (Kr. u. 270–311/312) a Rómaiakhoz írt levél 8:19–21-et idézi azzal, hogy „Pál egyértelműen tanúskodik”. A feltámadásról szóló értekezés, 1. rész, 8. fejezet, 365. oldal

K: A Rómaiakhoz írt levél alapján honnan tudjuk, hogy a mai Szentírás megbízhatóan őrzi az eredetileg leírtakat?

V: Általánosságban elmondható, hogy Kr. u. 325 előtt a bibliai kéziratok és a korai keresztény írók a Rómaiakhoz írt levél 84,5%-át idézik. Ez a 433 versből mindössze 65,6 verset jelent. További információkért lásd: https://www.biblequery.org/Bible/BibleCanon/EarlyChristianNTQuotes.xlsx. Részletesebben vizsgálva három, egymást kiegészítő válasz adható.

1. Isten megígérte, hogy megőrzi az Ő szavát Ézsaiás 55:10–11-ben; Ézsaiás 59:21-ben; Ézsaiás 40:6–8-ban; 1 Péter 1:24–25-ben; és Máté 24:35-ben.

2. Az őskeresztény egyház tanúsága. Az I. Nikaiai Zsinatig (325-ben) az őskeresztény írók körülbelül 497 alkalommal idéztek a Rómaiakhoz írt levélből, az utalásokat nem számítva. Ez a 21 író a Rómaiakhoz írt levél 57%-át idézte, a törtrészes verseket is beleértve. Ez a 433 versből összesen 246,0-t jelent. Az összes részletet lásd a https://www.biblequery.org/Bible/BibleCanon/EarlyChristianNTQuotes.xlsx oldalon.

Az alábbiakban felsoroljuk azokat a niceai zsinat előtti írókat, akik hivatkoztak a Rómaiakhoz, majd az azt követő írókat.

Római Kelemen (Kr. u. 96–98) a Rómaiakhoz írt levél 1:32 és következő verseit idézi (23 szóból 9-et) az 1. Kelemen-levél 34. fejezetében, 1. kötet, 14. oldal; 9. kötet, 239. oldal

Polikárp (kb. 150) a Rómaiakhoz írt levél 14:10b, 12-ből 1 ½ idézetet használ a Polikárp filippiekhez írt levelének 6. fejezetében, 34. oldalon

(Az Ante-Nicene Fathers 1. kötet, 591. oldal függelékében négy hivatkozás található Justinosz mártír műveiben, de véleményem szerint ezek nem elég egyértelműek ahhoz, hogy hivatkozásnak számítsanak.)

Antiochiai Theophilus (írta: Kr. u. 168–181/188) idézi a Rómaiakhoz írt levél 2:7, valamint 2:8,9 verseit a Theophilus Autolycushoz című mű 1. könyvének 14. fejezetében, 93. oldalon. A „Theophilus to Autolycus” című mű 3. könyvének 14. fejezetében, a 115. oldalon a Rómaiakhoz írt levél 13:7,8-as versének egy részét idézi. Ezek az egyetlen helyek, ahol a Rómaiakhoz írt levélre hivatkozik.

A bécsi és lugdunumi keresztények (177-ben) az ANF 8. kötetének 778. oldalán a Rómaiakhoz írt levél 8:18-as versének 17 szavából 15-öt idéznek.

Lyon-i Iréneusz (182–188) a Rómaiakhoz írt levél 1:1–4-et Pálnak a rómaiakhoz írt leveleként idézi. Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 16.3. fejezet, 441. oldal. A Rómaiakhoz írt levél8:36 -re is hivatkozik, mint Pálnak a rómaiakhoz címzett levelére, az Iréneusz: Az eretnekségek ellen című mű 2. könyvének 22.2. fejezetében, 390. oldalon

A Scillitai vértanúk szenvedéstörténete (Kr. u. 180–202) 285. o. (részlet, Pál) „Mi van a ládádban? – kérdezték. – Pál, az igaz ember könyvei és levelei” – felelte Speratus.

A Muratori-kánon (Kr. u. 170–210) az ANF 5. kötetének 603. oldalán említi, hogy Pál leveleiben hét gyülekezethez írt: a korinthusiakhoz (2 levél), az efezusiakhoz, a filippiekhez, a kolosszusokhoz, a galatákhoz, a thesszalonikaiakhoz (2 levél) és a rómaiakhoz. Pál írt még a Filemonhoz, a Tituszhoz és két levelet a Timóteushoz.

Alexandriai Kelemen (193–217/220) az Apostol Rómaiakhoz írt leveléből idézi a Róma 16:19-et. Az Oktató című mű 1. könyve, 5. fejezet, 214. oldal

Tertullianus (198–220) így fogalmaz: „Az apostol intést intéz a rómaiakhoz”, és a *Scorpiace* című művének 14. fejezetében, a 647. oldalon idézi a Rómaiakhoz írt levél 13:1-es versét.

Hippolytus (222–235/6) a Rómaiakhoz írt levél 1:17-et idézi Pál nevében a Krisztusról és az Antikrisztusról szóló értekezésében, 64. fejezet, 218. oldal.

Commodianus (kb. 240) (részletesen) Salamonról és Pál apostolról beszél. Commodianus tanításai, 31. fejezet, 209. oldal

Theodotus, aki valószínűleg montanista volt (kb. 240), levelében (19. fejezet, 45. oldal) a Rómaiakhoz írt levél 8:15-nek egynegyedét idézi, ami egyben a Galatákhoz írt levél 4:6-nak is egynegyede.

Origenész (Kr. u. 225–253/254) a Rómaiakhoz írt levél 9:16-ot „Pálnál” idézi [latin és görög változatban egyaránt] – Origenész: Celsus ellen, 3. könyv, 1. fejezet, 307. oldal

Novatianus (257) a Rómaiakhoz írt levél 1:20-ra úgy hivatkozik, mint Pál apostol szavaira. A Szentháromságról szóló értekezés, 3. fejezet, 614. oldal

A Novatianus ellen című értekezés (254–256) 12. fejezet, 661. oldal a Rómaiakhoz írt levél 14:4-et az apostol műveként idézi. A 16. fejezet, 662. oldal a Rómaiakhoz írt levél 2:11-ből idéz részeket.

Cyprianus (kb. 246–258) többek között a 12. értekezés harmadik könyvének 17. fejezetében idéz „Pál leveléből a rómaiakhoz”.

Moyses és társai Cipriánhoz írt levelükben (Kr. u. 250–251) a Rómaiakhoz írt levél 8:35-öt az apostol szavaiként idézik. Ciprián levelei, 25. levél, 4. fejezet, 303. oldal

A VII. Karthágói Zsinaton (258) az 570. oldalon Obba-i Paulus az apostoltól származóként idézi két vers felét: a Rómaiakhoz írt levél 3:3-at (teljes idézet); 3:4a-t (11/26 szó idézve).

Alexandriai Dionysius (kb. 246–265) a Rómaiakhoz írt levél 14:23-as versének egyharmadára hivatkozik, mintha az apostoltól származna. Levele Basilides püspökhöz, 4. kánon, 96. o.

Adamantius (kb. 300) hivatkozik a Rómaiakhoz írt levél 2:16-ra. A Rómaiakhoz írt levél 6:13-at is az apostoltól származóként idézi, a Rómaiakhoz írt levél 7:12-t pedig Páltól származóként idézi.

Victorinus, Petau (Ausztria) püspöke (304-ben vértanúhalált halt) Megemlíti az Ó- és az Újszövetséget a Szent János Jelenéseiről szóló kommentárjában, 345. o. Felsorolta Pál leveleit: a Rómaiakhoz, a Korinthusbeliekhez, a Galatákhoz, az Efézusbeliekhez, a Thesszalonikaiakhoz, a Filippiekhez, a Kolosszusbeliekhez és Timóteushoz írt leveleket, és a 16. fejezetben, 345. o. idézi az 1 Timóteus 3:15-öt. Ezt követően a 346. o. idézi az 1 Korinthusbeliekhez írt levél 15:53-at.

Alexandriai Péter (306,285–311) Rómaiakhoz írt levél 10:8–10. A kánonikus levelek 5. kánonja, 271. o. A Rómaiakhoz írt levél 2:11 felét idézi A kánonikus levelek 7. kánonjában, 272. o.

Methodius (270–311/312) a Rómaiakhoz írt levél 8:19–21-et idézi, mondván: „Pál egyértelműen tanúskodik”. Értekezés a feltámadásról, 1. rész, 8. fejezet, 365. oldal

Alexandriai Athanasius (kb. 318) a Rómaiakhoz írt levél 1:26 és következő verseit (13/22 szó idézve); 1:27a-t (24/35 szó idézve) idézi: „ahogyan Pál, Krisztus szent szolgája mondta” – A pogányok ellen, 26. fejezet, 17. o.

Lactantius (kb. 303–kb. 325) utal a Rómaiakhoz írt levél 1:22-re az Isteni intézmények című mű 2. könyvének 3. fejezetében, 44. oldalon. A Rómaiakhoz írt levél 1:21–23-ra pedig az Isteni intézmények című mű 4. könyvének 1. fejezetében, 101. oldalon utal

Alexandriai Sándor (313–326) a Rómaiakhoz írt levél 8:32-t Szent Pál szavaiként idézi. Levelek az ariánus eretnekségről, 1. levél, 8. fejezet, 294. oldal

Eusebius Caesareai (318–339/340)

Nikaia-tól Efézusig (325–431)

Aphrahat/Aphraates (337–345) a Rómaiakhoz való levélre szentírásként hivatkozik. Válogatott érvelések

Hegemonius (4. század), Archelaus-t (262–278) idézve, a Rómaiakhoz írt levél 5:14-et szentírásként idézi a Manes-szel folytatott vitában. Vita Manes-szel, 29. fejezet, 202. oldal

Karpásiai Philón (4. század) hivatkozik a Rómaiakhoz 10:15

Serapion (362 után)

Marius válasza az ariánus Candidusnak (359–362)

Victorinus of Rome (363 után)

Alexandriai Athanasius (367) felsorolja az Újszövetség könyveit az Ünnepi levél 39. fejezetében, 552. oldalon

Hilarius, a Poitiers-i (355–367/368) a Rómaiakhoz írt levél 1:2–4-et Pál műveként idézi. A Szentháromságról szóló mű 7. könyve, 25. fejezet, 129. oldal

Poitiers-i Hilarius (355–367/368) a Rómaiakhoz írt levél 6:10–11-et idézi: „[az áldott apostol] ismét a rómaiaknak ír” – A Szentháromságról című művében, 9. könyv, 13. fejezet, 159. oldal

A Synopsis Scripturae Sacrae (350–370 vagy az 5. század) az Újszövetség részeként említi Pál Rómaiakhoz írt levelét. Idézi a Rómaiakhoz írt levél 1:1 teljes szövegét.

A Cheltenham-i kánon (= Mommsen-katalógus) (kb. 360–370)

Titus of Bostra (Kr. u. 378 előtt)

Efraim, a szíriai (350–378)

Kappadókiai Bazil (Kr. u. 357–378/379) a Rómaiakhoz írt levél 11:36-os versét Pál műveként idézi. A Szentlélekről, 5. fejezet, 5. oldal

A Laodiceai (Frígiában) zsinat (343–381) 60. kánonja, 159. o. felsorolja az Ószövetség és az Újszövetség könyveit. Az 59. kánon, 158. o. kimondja, hogy a templomban csak az Ószövetség és az Újszövetség kánonikus könyveit szabad felolvasni.

Ambrosiaster (384 után)

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386) a Rómaiakhoz írt levél 8:14-et Pál által a rómaiaknak írt levélként említi, 14.29. előadás, 102. o.

Laodiceai Apollinaris (kb. 390)

Milánói Ambrosius (Kr. u. 370–390) a Rómaiakhoz írt levél 1:24–25-öt úgy idézi, mint „Pál, aki Isten Lelkével telve” írta. A keresztény hit című mű 1. könyve, 16. fejezet, 101. pont, 218. oldal.

Milánói Ambrosius (Kr. u. 370–390) a Rómaiakhoz írt levél 8:32-es versét Szentírásként idézi. A keresztény hit című mű 1. könyve, 17. fejezet, 109. pont, 219. oldal.

Nazianzi Gergely (330–391)

Pacianus, a barcelonai (342–379/392) a Rómaiakhoz írt levél 2:4–5-öt az apostol Pál szavaiként idézi. A bűnbánókról című mű 11.2. fejezet, 84. oldal

Elvirai Gergely (392 után) hivatkozik a Rómaiakhoz írt levél 7:22-re és más szakaszokra

Amphilochius (–394/397) a Iambi ad Seleucum című művében

Nüsszai Gergely (kb. 356–397) az Eunomius ellen című mű 2. könyvének 4. fejezetében (105. o.) azt állítja, hogy a Rómaiakhoz írt levél 1:1 Pál műve, az Eunomius ellen című mű 2. könyvének 9. fejezetében (117. o.) pedig a Rómaiakhoz írt levélre hivatkozik

Didymus, a vak (398)

Diodor (398)

A szardíniai Cagliari-i szakadár Lucifer (361–kb. 399)

Szír „Lépések könyve” (Liber Graduum) (350–400)

A szent Katalin-kolostor szír katalógusa (kb. 400)

Makariosz/Szimeon (4./5. század)

Asterius Emesából (kb. 400)

Makariosz/Szimeon (4./5. század)

Maximinus of Turin (4./5. század)

Epiphanius Salamisból (360–403)

I. Ince pápa (kb. 405)

Rufinus (374–406)

Gaudentius (406 után) hivatkozik a Rómaiakhoz írt levélre (8:35 ) és más versekre

Chromatius (meghalt 407-ben)

János Aranyszájú (392–407) 32 prédikációt írt a Rómaiakhoz írt levélről.

Severian (408 után)

Niceta of Remesianus (361–kb. 415)

Rufinus (374–406) Origenész (225–253/254) műveiből fordítva idézi a Rómaiakhoz írt levél 1:1–4 versét Pál Rómaiakhoz írt leveléből. De Principiis, 2. könyv, 4.2. fejezet, 276. oldal

Orosius/Hosius of Braga (414–418)

Karthágói zsinat (393–419)

Jeromos (374–420) a Rómaiakhoz írt levél 7:6-ot idézi, mondván: „az apostol így mondja”. Jeromos levelei, 69. levél, 7. fejezet, 146. oldal

Hippo-i Ágoston (388–430) „Isten városa” című művének 20. könyvében, 1. fejezetében, 421. oldalon említi, hogy az apostol írta a Rómaiakhoz írt levelet

A félpelagiánus János Cassianus (419–430) A hét könyv című művének 3. könyvében, 7. fejezetében, 566. oldalán a Rómaiakhoz írt levél14:10 , 11. versét idézi, mint „az apostol… a rómaiakhoz írt levelét”.

Nilus (kb. 430) hivatkozik a Rómaiakhoz írt levél 7:12-re.

Marcus Eremita-i (430 után)

Az epheszoszi zsinat (Kr. u. 431. június–szeptember) utal a Rómaiakhoz.

Bizonyítékok az eretnekekről és a hamis könyvekről

Marcion (kb. 160) Adamantius és Tertullianus szerint a Rómaiakhoz úgy hivatkozik, mint Pál művére.

Tatianus (kb. 172) utal a Rómaiakhoz 1:20-ra a „Tatianus beszéde a görögökhöz” című mű 4. fejezetének 66. oldalán.

A Manes nevű eretnek (Kr. u. 262–278) szentírásként fogadja el Archelaus művét, amely a Rómaiakhoz írt levél 5:14-et idézi. „Vitázás Manesszel”, 29. fejezet, 202. oldal

A manicheus eretnek Faustinus Milevisből/Milevumból (383 után)

Priscillianus eretnek (kb. 385) a Rómaiakhoz írt levél 8:11-re hivatkozik

A donatista eretnek Tyconius (390 után)

A szélsőséges ariánus Eunomius of Cyzicus (kb. 360–383/394)

Pelagius eretnek (416–418)

A pelagiánus eretnek, Mopsuesztiai Theodor (392–423/429)

Eclanumi Julianus, a pelagiánus eretnek (kb. 454)

Mindezek ma is megvannak.

3. A Rómaiakhoz fűzött levél legkorábbi kéziratai kis eltéréseket mutatnak, de teológiailag jelentős hibát egyáltalán nem tartalmaznak. A Rómaiakhoz fűzött levél 7 kézirata az I. Nikaiai Zsinatig (325) a levél 63,5%-át idézi. Ez 275 idézett verset jelent a teljes 433 versből. Az összes részletet lásd a https://www.biblequery.org/Bible/BibleCanon/EarlyChristianNTQuotes.xlsx oldalon.

p27 Rómaiak 8:12–22, 24–27;8:33 – 9:3; 9:5–9 (3. század) A The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű 109. oldalán található a p27 kézirat egy oldalának részlete.

3. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

p40 Róma 1:24–27; 1:31–2:3; 3:21–4:8; (6:2-ből 19 betűből 2; 6:3-ból 62 betűből 7) 6:4–5; (6:15-ből 56 betűből 7); 6:16; 9:17,27 (3. század) alexandriai szöveg.

3. század – 1968 – Az Újszövetség szövege nem említi a 6:2–3, 15 verseket

p46 Chester Beatty II, Kr. u. 100–150 Rómaiak 5:17–6:3; 6:5–14; 8:15–25,27–35; 8:37–9:32; 10:1–11:22; 11:24–33; 11:35–15:9; 15:11–16:27 , valamint Pál leveleinek és a Zsidókhoz írt levélnek más részei. (A Rómaiakhoz írt levélből 233 vers.) A The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című kiadvány 192. oldalán található a p46 kézirat egy részének fényképe. A kiadvány 197–198. oldalán azt is olvashatjuk, hogy a minőség és a sztihiometrikus jelek arra utalnak, hogy ezt egy hivatásos írnok írta.

A 3. század első fele – 1936 – Frederic G. Kenyon, a „The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts” című mű alapján.

2. század, Kr. u. 200 – 1935 – Ulrich Wilcken, a „The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts” című mű alapján.

Kr. u. 200 – 1968 – „The Text of the New Testament” című mű alapján.

Kr. u. 81–96 – 1988 – Young Kyu Kim, a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű alapján.

Körülbelül 200 – 1975 – Aland et al., harmadik kiadás.

Kb. 200 – 1998 – Aland és társai, negyedik, átdolgozott kiadás.

A 2. század eleje–közepe – 1999 – A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövege. Ez részben azon alapul, hogy a kézírás nagyon hasonlít az Oxyrhynchus 8-as papiruszra (az 1. század vége vagy a 2. század eleje) és az Oxyrhynchus 2337-es papiruszra (az 1. század vége).

Green-gyűjtemény (a 3. század eleje) Róma 9:18–21, valamint a Róma 10 egy része

113. o. (=Papyrus Oxyrhynchus 4498) Róma2:12 –13,20 (3. század)

Unciális 0220 (kb. 300) Rómaiak4:23 –5:3; 5:8–13 (kb. 300) A „The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts” című mű 646. oldalán az áll, hogy ez a kézirat a Rómaiakhoz írt levél 5:1-es versét kivéve mindenben egyezik a Vaticanus-kézirattal. Azt is megemlíti, hogy bár a Rómaiakhoz írt levél 5:8–13-as versei is szerepelnek benne, azok túl sérültek ahhoz, hogy rekonstruálni lehessen őket.

Az I. nikaiai zsinat után (325)

Vaticanus [B] 325–350 körül

Sinaiticus [Si] 340–350

10. o. (=Papyrus Oxyrhynchus 209) Rómaiak 1:1–7 (4. század). alexandriai szöveg

4. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

Ószír (kb. 400)

Bohairi kopt [Boh] 3./4. század

Fajjumi kopt [Fay] 3./4. század

Sahidikus kopt [Sah] 3./4. század

Szír pesitta (443-)

Ephraemi Rescriptus (444)

Alexandrinus [A] kb. 450

Gót [Goth] 493–555

Ephraemi Rescriptus [C] 5. század

Örmény [Arm] az 5. századtól

Claromontanus [D] 5./6. század

Etióp [Eth] i. sz. 500 körül

26. o. Rómaiak 1:1–16, kb. 600-tól. Egyezik a Sinaiticus és az Alexandrinus szövegével

kb. 600 – 1968 – Az Újszövetség szövege.

61. o. Rómaiak 16:23,25-27; 1 Korinthusbeliek 1:1-2, 4-6; 5:1-3, 5-6, 9-13; Filippi 3:5–9, 12–16; Kolossé 1:3–7, 9–13; 1. Thesszaloniki 1:2–3; Titusz 3:1–5, 8–11, 14–15; Filemon 4–7. Kr. u. 700 körül

Kr. u. 700 körül – 1968 – Az Újszövetség szövege.

Kr. u. 700 körül – 1975 – Aland és társai harmadik kiadása, valamint 1998 – Aland és társai negyedik, átdolgozott kiadása

94. o. Róma 6:10–13, 19–22 (5./6. század)

31. o. Rómaiak 12:3–8, 7. század. Egyezik a Sinaiticus-szal

7. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

A Rómaiakhoz fűzött levél korai kéziratairól bővebben lásd: www.BibleQuery.org/Romans Manuscripts.html.