< Bibliai kérdés a Mózes második könyvéből

K: Mi a Deuteronomium 1–34 fő gondolata?

V: A Deuteronómium könyve az Újszövetségben a négy leggyakrabban idézett könyv egyike. Ez a Tóra néven ismert öt törvénykönyv közül az utolsó. A Deuteronómium 17:14-ben kifejezetten elrendelték a királyoknak, hogy olvassák (és újraolvassák) ezt a könyvet. Az angol „Deuteronomy” szó a görögből származik, és jelentése „második törvény” vagy „a törvény ismétlése”. Ugyanakkor ez nem egy második törvény, hanem az Exodus, a Leviticus és a Numeri törvényeinek újrafogalmazása és részleges összefoglalása. A nem-levitákra összpontosít, különösen azért, hogy emlékezzenek rá, mielőtt belépnek az Ígéret Földjére. Nem teljes összefoglalás, például nem megy bele részletesen az egyes társadalmi törvényekbe, a körülmetélésbe stb. Inkább Isten bízta meg Mózest azzal, hogy tartsa meg ezeket a beszédeket arról, mire kell összpontosítaniuk, amikor belépnek az Ígéret Földjére; például a Tízparancsolat és más törvények megismétlése, menedékvárosok létrehozása, valamint az áldozatok egyetlen központjának kijelölése. A központ az Ebal-hegyről (Mózes 5. könyve 27:1–8; Józsué 8:30–35), Sichemre (Józsué 24:1–28), Silo-ra (Józsué 18:1 és Bírák 21:19), majd Jeruzsálemre helyeződött át.

A Mózes második könyvét Isten egy olyan emberen keresztül adta, akinek Isten megmondta, hogy hamarosan meghal, anélkül, hogy belépne az Ígéret Földjére. Hosszú vándorlásuk végéhez közeledve Mózes búcsúművében lényegében azt mondja: amikor anyagi áldásokkal, valamint pogány hatásokkal találkoztok, „különösen ezekre a dolgokra emlékezzetek”.

K: A Mózes 5. könyve 1–34. fejezeteiben melyek a könyv legfontosabb kifejezései?

V: A Mózes ötödik könyvében 280-szor szerepel a „te Urad, a te Istened” kifejezés, 18-szor a „birtokba veszed”, 200-szor a „föld”, és 9-szer a „ne félj”.

K: Miért érdemes tanulmányoznunk a Deuteronómium 1–34-et?

V: Legalább négy ok van erre. Először is, a 2. Timóteus 3:16 szerint az egész Szentírás (nem csak egy része) hasznos a tanításra, a feddésre, a javításra és az igazságosságra való nevelésre. Másodszor, amint az alábbi táblázat is mutatja, a Mózes ötödik könyve gyakran foglalkoztatta Jézus és az Újszövetség íróinak gondolatait. Amikor Jézust a pusztában kísértették, mindhárom alkalommal a Mózes ötödik könyvéből válaszolt a Sátánnak. Harmadszor, kiegyensúlyozott képre van szükségünk Istenről: kegyelméről, haragjáról, valamint titokzatos és fenséges félelmetes nagyságáról. Negyedszer, konkrétan tanulhatunk arról, hogy Isten mennyire szándékos és szervezett módon kívánja, hogy az istenfélelemre törekedjünk. Emellett emlékeztethet minket a közösségi felelősség fontosságára, a szomszédainknak való tanúságtételre, a materializmusra, a folyamatos panaszok okozta kimerültség ellenére is hatékony vezetésre, valamint a következő generáció tanítására.

K: Mi a Mózes 5. könyve 1–34. fejezeteinek vázlata?

V: Kenneth A. Kitchen és más tudósok számos hasonlóságot találtak a Deuteronómium felépítése és a Kr. e. 2. évezred hettita politikai fennhatósági szerződései között. Peter Craigie szintén megjegyezte, hogy vannak hasonlóságok az egyiptomi munkaszerződésekkel is.

A Deuteronómium nagy része Mózes három hosszú beszéde köré épül.

1–4 Az első beszéd: Bevezető

. 1:1–5 Bevezető

. 1:6–3:29 Történelmi bevezetés

. 4:1–40 Alapvető rendelkezések

5:1–11:32 A második beszéd: A szövetség feltételei

12:1–26:29 Alkalmazás

27–30. A harmadik beszéd

. 28:1–14 A szövetség betartásának előnyei/áldásai

. 28:15–38 A szerződés megszegésének büntetései/átkai

. 29:1–30:30 Összefoglalás

31–34 Záró megjegyzések

A szuverénségi szerződések gyakran kitértek a vazallus urához fűződő szeretetére. A hettita szuverénségi szerződések és a Deuteronómium felépítése között azonban volt egy nagy különbség. A szuverénségi szerződések általában számos istent hívtak tanúul a szerződéshez, míg a Deuteronómiumban ez egyáltalán nem szerepel.

K: Hol idézik vagy utalnak a Deuteronómiumra az Újszövetségben?

V: Számos helyen hivatkoznak rá.

K: A 5Móz 1:1 szerint mennyi ideig kellett volna az izraelitáknak a pusztában maradniuk?

V: A Mózes 5. könyve 1:2 arra emlékeztet minket, hogy az út Kánaán délnyugati részébe körülbelül tizenegy napig tartott volna. Mivel azonban a tizenkét felderítő közül tíz rossz jelentése után nem engedelmeskedtek Istennek, és nem követték Őt a földre, végül 38–40 év telt el. Az izraelitákat megfenyítették, de nem hagyták cserben őket. A fenyítés azonban nem tart örökké. A fenyítésre úgy reagálhatsz, hogy ezt az időt különleges odaadásra fordítod.

Raymond Brown így fogalmaz: „A megvert és letört lázadókat visszaszorították a kopár pusztába. A szorosan összefüggő bűnök – a feledékenység, az engedetlenség, a makacsság és az önteltség – szomorú gyűjteménye megfosztotta őket a jobb dolgoktól. Minden egészen másképp is alakulhatott volna. … Az azt követő évek során több száz ilyen szomorú hitetlen került a sírba. Minden temetés újból tanúskodott a bűn súlyosságáról. Az amoritok által elszenvedett keserű vereségük azonban egyre halványabb emlékké vált. Fokozatosan új nap kezdett hajnalodni. Itt volt az ideje újrakezdeni.”

K: Miért mondta Mózes a népnek a 5Móz 1:6, 9, 14; 5Móz 15:2, 5; 5Móz 11:2, 7 versekben, hogy ők tanúi voltak annak, ami a 40 éves vándorlás előtt történt, hiszen a 4Móz 14:29–30 és a 4Móz 26:64–65 szerint mindannyian meghalnak a pusztában?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

A nép körülbelül hét évig tartózkodott a pusztában, mielőtt a 40 éves vándorlás átkát rájuk szabták.

A 4Móz 26:64–65 csak azt mondja, hogy mindazok, akiket a hadsereg népszámlálásakor megszámláltak, korábban nem éltek.

A 4. Mózes 14:29–30 csak azt ígérte, hogy a korábbi népszámlálás során számba vett férfiak mind meghalnak, mielőtt elérnék az ígéret földjét, kivéve Józsuét és Kálebot.

Így az átok alól kivételt képeztek a 20 év alatti férfiak (akiket nem számoltak össze a népszámlálás során), a levita férfiak minden korosztályból, valamint az összes nő. Közülük sokan életben maradtak, és személyes tanúi voltak a korábbi eseményeknek. Azok, akik a 40 éves vándorlás kezdete után születtek, csak másodkézből származó tanúk lehettek, akik szüleiktől és a közösségtől hallották a történteket.

K: A 5Móz 1,6–18-ban milyen jellemzőket láthatunk Mózes vezetői stílusában?

V: Mózes legalább hat jellemzőt mutatott.

Alázatos – Mózes élete sokféle szakaszon ment keresztül: az udvar kedvencétől a törvényen kívüliig, a merész szabadítótól a túlterhelt bíróig, majd a titokzatos csodatévőig. De az egyetlen állandó dolog Mózes Isten iránti alázatossága volt.

Reális – Mózes reálisan látta önmagát és másokat is. Mózes felismerte hiányosságait, és azt, hogy nem tudja egyedül viselni a terhet. Így nem csak a fejét verte a falba, próbálva enyhíteni azon a kudarcán, hogy nem tud mindent megtenni. Inkább tett valamit az ügy érdekében, és talált segítőket. Mózes nem onnan vezethette az embereket, ahol szerette volna, hogy legyenek, hanem onnan kellett vezetnie őket, ahol éppen voltak.

Istenben bízó – Mózes nagyon magabiztos ember volt, de nem bízott önmagában, különösen beszédkészségében és vezetői képességeiben. Mózes azonban bízott Isten képességeiben, és abban, hogy Isten felhasználja őt, függetlenül attól, mi hiányzott belőle.

Áldozatkész – Mózesnek olyan követői voltak, akik messze nem voltak ideálisak. A csapatmunka és a harmónia helyett Mózesnek folyamatosan morogással és vitákkal kellett szembenéznie. A Meribánál eltöltött rövid pillanat kivételével Mózes soha nem adta fel őket. Mózes nem csupán egy elszigetelt vezető volt; ő az ő vezetőjük volt.

Megosztás – Mózes számos napi döntést átruházott a hetven vénére. Nem csupán feladatokat bízott rájuk, hanem felelősséget is, hogy igazságosan és bölcsen cselekedjenek.

Sebezhetőség – Mózes három olyan hibát említett, amelyre a vezetőknek oda kell figyelniük: a részrehajlás, a félelem és a magány.

K: A 5Móz 1:8–12-ben az itt beszélő „én” Mózes vagy Isten?

V: A Mózes 5. könyve 1:6-ban Mózes így fogalmazott: „Így szólt Isten”, így a 8. versben szereplő „én” Istenre utal. Amikor Mózes a 8. vers végén befejezte Isten szavainak ismétlését, a 9. verstől kezdve az „én” Mózesre utal.

K: A Mózes 5. könyve 1:8-ban: Mivel az izraeliták birtokba vették a földet, miért kerültek később az asszírok és a babiloniak uralma alá?

V: Valóban elmentek, és birtokba vették a földet. Azonban engedetlenségük miatt nem tudták megtartani azt, amit birtokoltak, és 70 évre elvesztették. A Mózes második könyve 4:25–31; 28:20–28; 29:22–28; 30:1–10; 32:23–43 mind arra figyelmeztetett, hogy ez megtörténhet. Isten nekünk is adhat ígéreteket és áldásokat, de ha soha nem vesszük birtokba őket, akkor lehet, hogy nem lesz részünk bennük. Azonban az, hogy Isten nekik adta a földet, nem jelentette azt, hogy azt tehetnek vele, amit akarnak, és mégis ott élhetnek. Ők (és mi is) engedetlenségük miatt elveszíthetik azokat.

K: A 5Móz 1:13,16-ban a nép választotta-e meg a saját bíráit, vagy Mózes nevezte ki őket az 2Móz 18:25-ben?

V: Egy analógia segíthet itt. Az Egyesült Államok elnöke jelöli-e ki az embereket a kabinetbe, vagy a Szenátus erősíti-e meg őket?

Mindkettő igaz. A Bibliában a nép javasolt embereket bírókká, és Mózes kiválasztotta őket. Lehet, hogy Mózes mindenkit kiválasztott, akit javasoltak, de nem feltétlenül tette így.

K: Miért kellett a Mindenható Isten követőinek az 5Móz 1:22–23 szerint kémeket küldeniük az egész országba?

V: A válaszban két különálló szempontot kell figyelembe venni.

1. Mózes valószínűleg jó ötletnek tartotta ezt, mert Isten hagyja, hogy sok dolgot magunktól tanuljunk meg. Kémkedhettek Kánaánban, hogy megtudják, mi a legjobb módja a behatolásnak, és hogy milyen erővel rendelkeznek az ottani fegyveres erők.

2. Isten azonban soha nem parancsolta meg nekik, hogy küldjenek ki kémeket. A nép Mózessel hozta fel ezt a javaslatot, és Mózes a 23. versben egyszerűen csak jónak tartotta. Ez azonban katasztrófával végződött, mert amikor néhány nehézséget láttak, elvesztették hitüket. Nem azt a hitüket vesztették el, hogy Isten ott van, hanem azt, hogy Isten meg fogja védeni őket.

Ebből két fontos tanulság vonható le a mai keresztények számára. Először is: egy helyzet elemzése általában jó dolog. Ha azonban az elemzés egyik célja az, hogy eldöntsük, bízunk-e Istenben, vagy engedelmeskedünk-e neki, akkor maga az elemzés gonosz, mert gonosz indítékokból fakad.

A második fontos tanulság a vezetéssel kapcsolatos. Mózesnek itt nem voltak rossz indítékai, és valószínűleg nem is tudta, hogy azoknak, akik kémek küldését kérték, rejtett indítékuk az volt, hogy eldöntsék, engedelmeskednek-e vagy sem. Amikor valaki furcsa, látszólag ártalmatlan kéréssel fordul hozzánk, ahelyett, hogy ösztönösen teljesítenénk vagy elutasítanánk, jobb, ha először megértjük, miért kéri.

K: A 5Móz 1:26–43-ban, mivel Isten azt akarta, hogy az izraeliták azonnal induljanak Kánaánba, és miután azok először visszautasították, miért haragudott rájuk Isten, amikor végül úgy döntöttek, hogy elmennek?

V: A Róma 14:23 kifejezetten megfogalmazza a Mózes 5. könyve 1:26–43-ban bemutatott elvet: „Ami nem a hitből fakad, az bűn.” Eleinte az izraeliták az Istenbe vetett bizalom hiánya miatt nem voltak hajlandók elindulni. Később azért döntöttek úgy, hogy elmennek, mert magukban bíztak. Istennek nem annyira az volt a fontos, hogy egy adott időpontban elmennek-e vagy sem, hanem az, hogy engedelmeskednek-e Neki.

Ha a válasz elolvasása előtt nehézséget okozott ez a kérdés, érdemes szem előtt tartanod a következőket. Vannak, akik arra koncentrálnak, mit kell tenniük vagy mit nem, hogy jó viszonyban legyenek Istennel. Ezzel azonban elkerülik a lényeget. Isten azt akarja, hogy ne csak távolról próbáljunk engedelmeskedni neki, hanem hívjuk Őt, közeledjünk hozzá, és engedelmeskedjünk neki. Olvasd el a Rómaiakhoz írt levél 14. fejezetét, amelyben olyan példákat találsz, amelyeket csak akkor érthetsz meg, ha megérted ezt az elvet.

K: Mit mond a 5Móz 1:27 az izraelitákról?

V: Félelmeik miatt félreértették a dolgokat, annak ellenére, hogy a bizonyítékok éppen az ellenkezőjét mutatták. Elfelejtették azokat a csodás módokat, ahogyan Isten megmentette őket a múltban: a Vörös-tengernél, a mannával és a fürjekkel. Még a jövőben is Isten nagy köveket fog küldeni a déli kánaániakra. Úgy gondolták, hogy az az Isten, aki segített nekik átkelni a Vörös-tengeren, nem tudja megmenteni őket az amoritáktól. Azt hitték, hogy Isten gyűlöli őket, és elpusztítja őket, amikor Isten új kihívást adott nekik. Úgy gondolták, hogy Isten parancsainak hatálya nagyobb, mint kegyelme és hatalma. Csak a rövid távot látták, és azt, amit maguk tudtak elérni, nem pedig azt, amit Isten tudott tenni.

K: A 5Móz 1:28, 5Móz 2:10 és 5Móz 9:2 versekben kik az Anak fiai (Anakim), az Emiták és a Refaiták?

V: Az anakiták egy Anak nevű férfi leszármazottai voltak. Az anakiták egy olyan törzs voltak, amelynek férfiai félelmetes harcosok voltak, valószínűleg méretük és erejük miatt. Mivel az íjak akkoriban még nem voltak olyan erősek, és a nagy hatótávolság és az erő értékes harci tulajdonságok voltak azok számára, akik karddal és botokkal harcoltak, ez a három rokon klán sok rettegett harcost nevelt ki. További információkért lásd a Mózes 5. könyve 31:3-ról szóló magyarázatot.

K: A Mózes 5. könyve 1:34–46 és 1:2 versekben hogyan reagálnak az emberek, miután elszalasztottak egy nagy lehetőséget, amelyet Isten adott nekik?

V: Úgy reagálhatnak, hogy újra engedelmeskedni kezdenek. Lehet, hogy ezt nehéz megvalósítani, pedig sokkal könnyebb lett volna, de Isten még mindig azt akarja, hogy ezeket a dolgokat véghezvigyük. Másrészt valaki teljesen lázadhat, és soha nem térhet vissza. Bizonyos értelemben saját magukra haragszanak, nem Istenre.

K: Mit jelent a 5Móz 1:39-ben az Isten ismerete és a felelősségre vonhatóság kora?

V: A felelősségre vonhatóság kora azt a fogalmat jelenti, hogy a gyermekek elérnek egy olyan életkort, amely előtt már felelősséggel tartoznak Isten előtt a döntéseikért. Egyetlen vers sem utal arra, hogy ez a kor minden gyermek esetében azonos lenne. Ebben a szakaszban Isten igazságosságának három alapelve is megnyilvánul.

1. Isten az emberek tudása alapján ítél, és a kisgyermekeket, akik tudatlanságukból nem a jót választják, nem ítélik el ezért. Ahol nincs törvény, ott a bűn nem számít (Róma 4:15; 5:12).

2. Isten nem ítéli el az embereket azért, amit nem tudtak megválasztani. Egy vidéken megerőszakolt nőt, akinek sikolyait nem lehetett hallani, nem büntették meg nemi bűnért (Mózes 5. könyve 22:25–27). Hasonlóképpen azok a tizenévesek sem estek a pusztában való halál büntetése alá, akik megértették a jó és a rossz közötti különbséget, de nem volt szavuk a gyülekezetben, sem annak döntésében.

3. Mindazonáltal ebben az életben az emberek gyakran szenvednek mások által elkövetett gonoszság következményeitől. A gyermekeknek még így is 40 évig a pusztában kellett élniük. Isten azonban az ítéletnapon mindent igazságossá fog tenni.

K: Miért volt helytelen az izraeliták részéről, hogy a Mózes 5. könyve 1:30–46 szerint késve engedelmeskedtek Istennek, és harcoltak az amoriták ellen?

V: A legtöbb izraelita számára a legfőbb kérdés az volt, hogy harcoljanak-e az amoriták ellen vagy sem. Tévedtek. A legfőbb kérdés az volt, hogy engedelmeskedjenek-e Istennek vagy sem. Az eredményre koncentráltak, nem pedig az engedelmességre. Amikor Isten azt mondta, hogy most már nem mehetnek harcolni az amoriták ellen, a mostani engedetlenségük nem különbözött attól, amikor korábban megtagadták a harcot.

K: A 5Móz 2:4–8-ban miért nem tudták legyőzni az izraeliták az edomitákat, hiszen az izraeliták sokkal erősebbek voltak?

V: Az izraeliták soha nem harcoltak ellenük, és nem lehet legyőzni egy gyengébb nemzetet, ha nem hajlandó az ember harcolni ellenük. Sehol sem áll, hogy képtelenek lettek volna legyőzni az edomitákat. Inkább arról van szó, hogy Isten megparancsolta nekik, ne harcoljanak az edomiták ellen, és ők engedelmeskedtek.

További információkért lásd: https://www.thetorah.com/article/ar-moab.

K: Miért mondta Isten a 5Móz 2:4–7-ben az izraelitáknak, hogy hamarosan átkelnek Edomon, hiszen a 4Móz 20:14–21 és az 5Móz 2:8 szerint soha nem tették meg? Isten nem tudta ezt előre?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Isten mindent tud, ami velünk fog történni (Zsoltárok 139:16, Ézsaiás 46:10; 41:22–23; 42:9; 44:7, 1 János 3:20)

2. Isten azt mondta Mózesnek, hogy adja át ezeket a parancsokat az izraelitáknak. A Moáb közepén átvezető általános útvonalat Királyi Útnak nevezték, és valószínűleg a legkönnyebb lett volna ezen az útvonalon utazni.

3. „Közel álltak ahhoz”, hogy áthaladjanak Edom belsején, és áthaladtak volna is, ha az edomiták engedik őket. De mivel nem engedték őket, csak Edom külső peremén haladtak át.

Emellett a „The Bible Knowledge Commentary: Old Testament” című mű 265. oldalán az áll, hogy manapság ezen a vidéken évente csupán körülbelül öt hüvelyknyi csapadék hullik (bár akkoriban valószínűleg valamivel több volt). Az edomiták attól tarthattak, hogy ez a hatalmas népcsoport fel fogja használni az összes vizet.

Ahogy Gleason Archer a következő kérdésben rámutatott, egy másik lehetséges válasz az, hogy valószínűleg Edomban tartózkodtak, amikor az edomitákhoz fordultak kérésükkel, és áthaladtak Edom külterületén, így valójában mégis átkeltek Edomon.

K: A 5Móz 2:4–7 és a 4Móz 20:14–21 szerint az izraeliták megkerülték-e Edomot, vagy áthaladtak rajta, ahogyan azt a 5Móz 2:4–7 állítja?

V: A Deuteronomium 2:4–7 soha nem állítja, hogy áthaladtak volna Edomon. Inkább arról van szó, hogy mielőtt elérték volna Edom határát, az izraelitáknak azt mondták, hogy hamarosan áthaladnak Edomon, és ügyeljenek arra, hogy ne provokálják háborúra az edomitákat.

A 4Móz 20. fejezete azt mutatja, hogy az edomiták nem engedték át őket Edomon, és mozgósították a seregüket. Így az izraeliták nem a szokásos útvonalat, az úgynevezett Királyi Utat választották, hanem Edom körül kerültek.

Előfordul, hogy az emberek éppen valamire készülnek, de amikor hadsereg támad rájuk, úgy döntenek, hogy inkább valami mást tesznek. Lásd még a következő kérdést is.

Gleason Archer más választ ad. Ha követjük az útjukat, valószínűleg Edomban voltak, amikor tárgyaltak az edomitákkal. Aztán elhaladtak Edom (jelöletlen) határa mentén, így bizonyos értelemben mégis áthaladtak rajta, bár nem azon a könnyebb útvonalon, amelyen szívesen mentek volna.

K: A 5Móz 2:4–19 és a 4Móz 20:14–21 alapján hogyan kezeled azt a helyzetet, amikor kizárólag mások makacssága miatt kénytelen vagy kerülőutat tenni ahhoz, hogy elvégezd, amit el kellene végezned?

V: Amikor Isten feladatot ad neked, gondolod, hogy a démonok vagy mások soha nem fognak ellenállást tanúsítani? Néha Isten ad nekünk valamit, amit meg kell tennünk, és kénytelenek vagyunk kerülőutat tenni, de ez nem azt jelenti, hogy fel kell adnunk, hanem hogy kitartással kell végigcsinálnunk. Ha kerülőútra kényszerülsz, kegyelemmel kell kezelned a helyzetet, anélkül, hogy dühbe gurulnál, és anélkül, hogy gyűlöletet éreznél, vagy bosszút akarnál állni rajtuk. Nem kell nekik semmit sem bizonyítanod. De Isten már előre kijelölte, hogyan fogod élni az Ő szolgálatában töltött életedet, és kétségtelenül ezt is figyelembe vette. Amikor kísértésbe esel, hogy dühös legyél, ne dühöngj, hanem legyél elszánt.

K: A 5Móz 2:7-ben az izraelitáknak nem hiányzott semmijük, vagy olyan rosszak voltak a körülmények, hogy panaszkodniuk kellett, mint az 2Móz 16:2–3-ban és a 4Móz 11:4–6-ban?

V: A körülmények elviselhetőek voltak, abban az értelemben, hogy az embereknek volt elég élelmük, vizük és ruhájuk. Ugyanakkor, akárcsak manapság, az, hogy egy helyzet miatt érdemes-e panaszkodni, ugyanannyira függ a panaszkodótól, mint magától a helyzettől. A hívők számára Pál a Filippi 2:14–15-ben azt parancsolta, hogy mindent panasz és vita nélkül tegyünk.

K: Miért nem győzték le az izraeliták a moabitákat és az ammonitákat a 5Móz 2:9–12, 22, 37 szerint?

V: Az egyszerű okból, hogy Isten megparancsolta az izraelitáknak, ne harcoljanak ellenük. Valószínű okok, amelyek miatt Isten ezt parancsolta, az, hogy a moabiták és az ammóniak rokonságban álltak az izraelitákkal, az izraelitáknak a kánaánitákra kellett összpontosítaniuk, és nem volt értelme, hogy akár egyetlen harcos is meghaljon egy olyan földért vívott harcban, amelyet amúgy sem kellett elfoglalniuk.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a moábiai Ar (legalábbis ebben az időben) nem város volt, hanem inkább egy „lakott vidék” (4Mózes 21:14), ahol több patak is folyt.

További információkért lásd: https://www.thetorah.com/article/ar-moab. A Keil-Delitzsch Ószövetségi kommentár 1. kötet, 3. rész, 293. oldalán az a vélemény szerepel, hogy Ar városa is létezett, de ez a régióra utal.

K: A 5Móz 2:10–12-ben hogyan lehetett Kánaán a „birtokuk földje”, hiszen még nem léptek be oda?

V: A Jordán folyótól nyugatra fekvő földet ígérték meg nekik birtokul. Ezen felül a Deuteronómium valószínűleg utoljára íródott, és a két és fél törzs már birtokba vette a Jordán folyótól keletre fekvő földet.

További információkért, valamint a Szentírás tekintélyét elismerők nézetei és a keresztény liberálisok kritikai nézetei közötti érdekes ellentétekért lásd a When Critics Ask című könyv 115–117. oldalát. (A „keresztény liberális” kifejezés egyébként vallási nézetekre utal, nem pedig politikára.)

K: A Deuteronomium 2:19-ben Isten nem adta-e az ammóniak földjét az izraelitáknak, vagy Mózes adta nekik azt a Józsué 13:25-ben?

V: Mindkettő igaz. Az ammonitáknak két része volt a királyságuknak: az ősi rész és a hódítás útján megszerzett rész. Mindkét vers előtt az izraeliták a második részt foglalták el. Így a Mózes 5. könyve 2:19-et kifejezetten azért írták, hogy megmondja az izraelitáknak: ne foglalják el azt a földet, amelyet az ammoniták jelenleg és eredetileg is birtokoltak.

Ezen felül a Jordán folyó keleti partján fekvő föld nem tartozott Kánaánhoz. Az izraeliták meghódították és elfoglalták, de Isten nem ígérte meg nekik. Ma is előfordul, hogy olyan dolgokat szerzünk meg, amelyeket Isten nem akar, hogy birtokoljunk, és később megbánjuk.

K: Miért keményítette meg az Úr a 5Mózes 2:30-ban Sihon, Heszbon királyának szívét?

V: Valószínűleg hasonló okból, mint amikor Isten megkeményítette a fáraó szívét. Sihon szíve már eleve megkeményedett Isten és népe ellen, és Isten még tovább keményítette azt. Valaki egyszer Isten hatását a napfényhez hasonlította. A napfény megpuhítja a viaszt, de megkeményíti az agyagot, noha ugyanaz a napfény.

K: Miért kellett a népnek a 5Móz 2:31 és a 4Móz 21:23–26 szerint harcolnia Sihon ellen, és miért kellett néhányuknak meghalnia, annak ellenére, hogy Isten azt mondta, már birtokba adta nekik a földet?

V: Isten megadta nekik a sorsot, hogy meghódítsák azt, és a jogot is, hogy meghódítsák, de a tényleges munkát még nekik kellett elvégezniük. Lehet, hogy Isten ma is ad nekünk valamilyen áldást, de ha nem vagyunk hajlandók dolgozni azért is, hogy birtokba vegyük, akkor nem fogjuk megkapni.

K: A 5Móz 3:11-ben mi volt a basáni Og király „ágya”, és mekkora volt?

V: Körülbelül 13–13,5 láb hosszú volt. A héber „ágy” szó itt többértelmű. Utalhat arra az ágyra, ahol az éjszakát töltötte, vagy lehetett a „sírágy” (valójában szarkofág vagy sír), ahol teste nyugodni fog. Más, ilyen méretű szarkofágokat is találtak, egészen Föníciáig.

Mellékesen megjegyezzük, hogy Basán északra feküdt attól a helytől, ahová el kellett jutniuk, hogy belépjenek az Ígéret Földjére. Ugyanakkor nem akarták volna szinte az egész seregüket átküldeni a Jordán folyón, hogy aztán egy ellenséges királyság északon feldúlja családjaikat, nyájaikat és csordáikat. Így tehát Basán valószínűleg nem került volna meghódításra, ha legyőzték volna az izraelitákkal szembeni harci vágyukat, amelyet a félelem táplált, és békésen viselkedtek volna velük szemben, miután Mózes békeküldöttséget küldött hozzájuk a 4Mózes 21:21–22-ben.

K: A 5Móz 3:11-ben hogyan lehetett Og király ágya vasból, hiszen nem rendelkeztek fejlett vasmegmunkálási technológiával?

V: Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az egész ágy vasból készült (az meglehetősen kényelmetlen lenne). Inkább azt jelenti, hogy az ágyat vasdíszekkel díszítették. Az egyiptomiak legalább i. e. 3000 óta használták a meteoritokból származó vasat dísztárgyak és tőrök készítéséhez. De bár rendelkeztek némi meteoritvasal, nagyon nehéz volt számukra a vasérc tisztítása, mert ahhoz sokkal forróbb olvasztótűzre volt szükség, mint a bronz vagy a sárgaréz esetében.

K: Miért laktak a Gád, a Rúben és a Manassze fele törzsei a Jordán keleti partján a 5Móz 3:12–17 szerint, hiszen a népnek Kánaánban kellett volna élnie?

V: Egyszerűen azért, mert úgy döntöttek, hogy ott akarnak élni. A Szentírás rögzíti a döntésüket anélkül, hogy jóváhagyná azt. A történelem azt mutatja, hogy a döntésük nem volt bölcs. Kevés csapadék esett ott, de jó legelővidék volt.

Manapság is előfordul, hogy ha a hívők olyasmit akarnak tenni, ami ugyan nem nyíltan ellenszegülő, de nem is teljesen az, amit Isten akart tőlünk, Isten megengedi nekünk, hogy meghozzuk a bölcstelen döntésünket, és gyakran meg is láthassuk annak következményeit.

K: A 5Móz 3:21–22, 28-ban hogyan készítette elő Mózes a vezetői tisztség átadását?

V: A hatékony vezetők idősebb korukban vonakodhatnak attól, hogy átadják szolgálatukat másoknak; de ennek ellenére meg kell tenniük. Bár ez valószínűleg kellemetlen volt Mózes számára – tudva, hogy hamarosan meghal –, inkább hamarabb nekilátott ennek, mintsem halogatta volna. Mózes nem itt kezdte el; már régen elkezdte Józsué kiképzését. Ez fokozatosan, várhatóan történt, és amikor bekövetkezett, nem jelentett nagy sokkot a közösség számára. A keresztény szolgálatok néha azért kerültek nehéz helyzetbe, mert a vezetői átadás nem sikerült jól. De Isten a Mózes 5. könyve 3:21–22, 28-ban emlékeztette Mózest, hogy folytassa Józsué kiképzését.

K: A Mózes 5. könyve 3:23–25-ben milyen jellemzőkkel bír Mózes imája?

V: Mózes a 23. verssel kezdi, ami azt mutatja, hogy Mózest jobban érdekli Isten nevének dicsőítése, mint saját maga érdekében való kérés. A 24–25. versekben Mózes arra kéri Istent, hogy engedjen meg neki, és engedje meg, hogy belépjen az ígéret földjére. Mózes egész élete, az elmúlt 40 év, arról szólt, hogy elvezesse a népet az ígéret földjére, és arra kérte Istent, hogy láthassa életének legfőbb álmának beteljesülését. Isten nemet mondott; az álom valóra fog válni, de Mózes már nem fogja azt látni, amíg a földön van.

K: A 5Móz 4:1–4, 40-ben hogyan tükrözi Izráelnek a földdel kapcsolatos tapasztalata azt, amit Isten tesz az életünkben?

V: Isten adta, de nekik kellett birtokba venniük, és arra kellett törekedniük, hogy megőrizzék. Isten különleges ajándékként adta Izráelnek a földet; nem azért kapták meg ezt az ígéretet, mert megdolgoztak érte. Amit Isten adott nekik, abban növekedhettek, boldogulhattak, és (remélhetőleg) más nemzetek számára is világossággá válhattak. De még így is keményen kellett dolgozniuk, hogy birtokba vegyék azt. De amint a Mózes 4:43 mutatja, egyesek gonoszságuk miatt nem jutottak be. Gonoszságukat mások szították (a moabiták és a midianiták a 4Mózes 22,26-ban), de ők maguk is felelősek voltak azért, hogy úgy döntöttek, követik őket. Ahogyan a száműzetés is mutatja, miután egyszer már a földre léptek, Isten kiűzhette őket onnan, mert hátat fordítottak Neki. A Mózes 5. könyve 4:40 hangsúlyozza, hogy a földön való tartózkodásuk nem volt magától értetődő; Isten parancsolatainak követésével kellett volna igyekezniük meghosszabbítani napjaikat a földön.

Isten mindannyiunknak egy vagy több ajándékot adott „vagyonként”. Ez lehet a pénzkeresés képessége, az, hogy jó egészségünknek, kapcsolatainknak, készségeinknek és tapasztalatainknak köszönhetően fizikailag segíthetünk másoknak, vagy egy olyan terület, amelyet Isten biztosított számunkra – egy „kiváltságos lehetőség” vagy „kiválósági terület” –, ahol, ha ott maradsz, nagy sikerrel jársz, és másokat is megáldhatsz. De nem biztos, hogy ott is maradsz. Ha hátat fordítasz Istennek, Ő kiűzhet téged. Elhagyhatod a „kiválóságod területét” apátiával, a világ iránti szeretettel, vagy azzal is, hogy túl elfoglalt vagy jelentéktelen dolgokkal.

K: A 5Móz 4:2-ben szereplő parancs, miszerint nem szabad hozzáadni Isten által adott szóhoz, azt jelenti-e, hogy a Deuteronómiát követően nem lehetnek könyvek a Bibliában?

V: Egyáltalán nem. Ez az ige kifejezetten arra vonatkozik, hogy az emberek ne tegyenek hozzá semmit, és ne vegyenek el semmit a Deuteronómium könyvében szereplő parancsolatokból. Nem arra vonatkozik, hogy Isten ne küldhessen további kinyilatkoztatásokat. Általánosságban elmondható, hogy az Isten által a Bibliában megadott korlátozások nem korlátozzák Istent.

K: A 4Móz 4:9-ben mire akarta Mózes, hogy különös figyelmet fordítsanak?

V: Mózes elég „kétségbeesettnek” tűnt abban, hogy emlékezzenek. Nyilvánvalóan Isten elmondott Mózesnek néhány dolgot a jövőről a Deuteronómium 4:27–30-ban. A Deuteronómium 4:9–40 válaszol arra a kérdésre, hogy mire akarta Mózes, hogy emlékezzenek. Összefoglalva négy részről van szó.

8. és 23. versektől kezdve: Vigyázzatok arra, hogy megtanuljátok, megjegyezzétek és tanítsátok a törvény előírásait és ígéreteit, mind a pozitívakat, mind a negatívakat.

6. és 23. vers: Vigyázzatok, hogy engedelmeskedjetek a törvénynek, és ne készítsetek semmiféle képet, sem ne tegyetek más dolgokat, amelyek megszegik a törvényt.

7., 9. és 33. versek: Vigyázzatok arra, hogy megtanuljátok, megjegyezzétek és tanítsátok Isten csodálatos cselekedeteit a nép között.

9. és 25. vers: Vigyázzatok arra, hogy mind a gyermekeiteknek, mind az unokáitoknak tanítsátok ezeket.

K: A 5Móz 4:9,25; 6:2 szerint hogyan tanítjátok unokáitoknak Isten útját, még akkor is, ha nem éltek velük állandóan együtt?

V: Ideális esetben jól neveltétek a gyermekeiteket, és ők is jól házasodtak, vagyis hívőkhöz mentek hozzá, így ők is tanítani fognak. Ti megerősíthetitek ezt a tanítást, és jó példát mutathattok cselekedeteitekkel és szavaitokkal, valamint azzal, hogy bevalljátok, ha hibáztatok.

De néha a keresztények gyermekei elfordulnak az Úrtól, vagy olyan házastársat választanak, aki nem ismeri az Urat. Akkor ez nagyobb kihívást jelent. Ha a szülők nyitottak rá, vigye el az unokáit a gyülekezetbe, a nyári bibliaiskolába, karácsonyi programokra és más tervezett tevékenységekre. Emellett a nem tervezett pillanatokban is ossza meg velük, mit jelent Önnek Krisztus. Amikor olyan döntéseket hoz, amelyek Istennek tetszenek, ossza meg az unokáival, milyen lehetőségei voltak, és miért éppen azt a választást hozta.

K: A 5Móz 4:10–15 szerint Isten a Hóreben hegyen adta-e át Mózesnek a Tízparancsolatot, vagy a Sínai-hegyen, ahogyan az 2Móz 19:11 mondja?

V: Két lehetséges válasz létezik.

Szinonimák: A két nevet felcserélhetően használták, hasonlóan ahhoz, ahogy Mózes apósát is Jethro-nak és Reul-nak nevezték. A többféle név nagyon gyakori olyan helyeken, ahol több nyelv és kultúra létezik. Alaszka területén található a Denali-hegy, amelyet korábban McKinley-hegynek hívtak. A Believer’s Bible Commentary 205. oldala erre utal.

Régió: A Hórebe talán nem csupán a Sínai-hegyet jelenti. Lehet, hogy a régió vagy a fennsík neve, nem csak a csúcsé.

K: A 5Móz 4:12-ben vajon a nép nem látta Isten alakját, vagy Mózes látta Isten alakját a 4Móz 4:12-ben?

V: Mindkettő. Mózesnek az a kiváltsága volt, hogy látta Isten alakját, valószínűleg Krisztus megtestesülés előtti megjelenését. A nép nem látott semmilyen alakot. Ez hasonló ahhoz, ahogy Tarszusból származó Saul a Damaszkuszba vezető úton hallotta Jézus hangját, míg társai csak egy hangot hallottak.

K: Miért volt két kőtábla a 5Móz 4:13-ban?

V: Noha egyesek úgy gondolják, hogy mindegyikre öt parancsolatot lehetett volna írni, nem lett volna nehéz az egész szöveget egyetlen táblára elhelyezni. Valószínűbb válasz az, hogy Mózes idejében a hűbérszerződéseknél is két példányt készítettek a szerződésből: egy-egy példányt mindkét fél számára. Így az egyik példányt a frigyládába tették, ahol senki sem láthatta többé, a másik példányt pedig kiállították.

K: A 5Móz 4:16–18-ban szereplő parancs minden ember- vagy állatábrázolást megtiltott?

V: Nyilvánvalóan nem, mert a 2Móz 37:8–9 szerint kerubok szobrai voltak a ládán. Mózesnek is parancsba adták, hogy készítsen egy bronz kígyót a 4Móz 21:4–9 szerint. Salamon templomában is voltak kerubok az 1Kir 6:23–27 szerint. Számos más kerubábrázolást is faragtak a templomba az 1Kir 6:39, 32, 35 szerint.

Ami tilos, az a képek imádat tárgyaként való használata kétféle módon. Tilos volt számukra, hogy kép segítségével pogány istenségeket imádjanak, és az is, hogy kép segítségével az igaz Istent imádják. A pogányok egyrészt magukat a szobrokat imádták, másrészt a szobrok képein keresztül a pogány isteneket is imádták.

K: Miért volt Egyiptom a 5Móz 4:20 szerint „kemence”?

V: Legalább három különböző értelemben volt kemence.

1. Egyiptom száraz, forró hely volt; forróbb, mint Palesztina.

2. A kemencék elpusztíthatják, elégethetik és megsemmisíthetik a romlandó dolgokat.

3. A kemencék hasznosak a fémek finomításához és a salak eltávolításához.

Ma is vannak olyan élmények, amelyek olyanok, mint a kemencék. Ugyanaz az élmény tönkretehet egy embert, míg egy másikat megtisztíthat, kiszűrve a „aranyat” a szívéből.

K: Miért volt Egyiptom a 5Móz 4:20 szerint olyan, mint egy „vas” kemence, hiszen i. e. 1447 még a vaskor előtti időszakba esik, és akkoriban még nem voltak vasból készült kemencék?

V: A régészet bizonyítja, hogy Egyiptomban már i. e. 3000-től voltak vaseszközök. A vas megmunkálása azonban nehéz volt, és nagyon drága, mert a vas magasabb hőmérsékletet igényelt, mint a bronz vagy a réz. Ez a vers nem egy vasból készült kemencére utal, hanem egy vasolvasztásra épített kemencére.

K: A 5Móz 4:24; 5:9; 6:15; 2Móz 20:5; 34:14; Józs 24:19; Nah 1:2 versekben hogyan jelenik meg Isten, mint féltékeny Isten?

V: Isten hangsúlyozta szent szeretete ezen kizárólagos követelményét, mivel ez a Szentírásban gyakori kifejezés. Ahogyan a férj vagy a feleség ragaszkodik a házassági szövetséghez való hűséghez, úgy ragaszkodik Isten is ahhoz, hogy kizárólag Őt imádjuk. Isten szeretettel teremtett minket, gondoskodik rólunk, és örökké gyermekeivel lesz. Ha elfordulunk Tőle, és valaki mást vagy valami mást imádunk, az olyan, mintha pofont adnánk Isten arcába. Isten nem akarja, hogy bármilyen rangot vagy más képet imádjunk. Isten nem akarja, hogy bármi mást imádjunk, még akkor sem, ha az nem fizikai képpel történik. Végül Isten nem akarja, hogy bármilyen képet vagy ábrázolást imádjunk, még akkor sem, ha azt állítják róluk, hogy Őt ábrázolják. Ezt meg kell értened, mielőtt megértheted, miért volt a bálványimádás olyan nagy ügy Isten számára, még akkor is, ha az emberek az igaz Istent is imádták.

De nekik nehéz volt lemondani róluk. Ahogy Martin Luther mondta: „Ha az ember nem akarja Istent, akkor bálványai kell, hogy legyenek.” Raymond Brown: The Message of Deuteronomy, 69. o.

K: Mivel a 4Móz 4:25–26 szerint teljesen elpusztulnának, ha bálványokat imádnának, és ők mégis imádták a bálványokat, miért nem pusztultak el teljesen?

V: A választ a közvetlenül következő versben találhatjuk meg: Deuteronomium 4:27. Isten elpusztítja a zsidókat, mint népet, és szétszórja őket a nemzetek között. Azonban a „megsemmisíteni” szó itt nem azt jelenti, hogy teljesen elpusztítja őket. A Deuteronomium 4:28–29 kiegészíti a 25–27. verseket azzal, hogy ha azután az Úrhoz fordulnak, azok, akik így tettek, visszatérhetnek.

Ha kulturális szempontból vizsgáljuk a zsidókat, egy hatalmas különbség volt a babiloni fogságba kerülésük előtti és a babiloni fogságból való visszatérésük utáni zsidók között. Amióta visszatértek Babilonból, minden hibájuk ellenére már nem engedtek a bálványimádás kísértésének. Ha semmi más nem segít, néha egy katasztrofális eseményre van szükség ahhoz, hogy egy embert vagy egy népet meggyógyítson a bűntől.

K: Miért jelölt ki Mózes három várost a 5Móz 4:41, 19:1–13 és a 4Móz 35:10–34 versekben?

V: Ezeket a három várost kifejezetten menedékvárosként jelölték ki, ahová az, aki véletlenül megölt valakit, menekülhetett. Csak a városon belül voltak biztonságban a vérbosszúállótól. De amikor a főpap meghalt, akkor biztonságban hazatérhettek.

K: A 5Móz 4:41-ben a héber szó szerinti kifejezés, a „napfelkelte felé”, azt jelenti-e, hogy a nap kering a Föld körül?

V: Nem. Ma még a legjártasabb csillagászok is napfelkeltéről és napnyugtakról beszélnek. Az a tény, hogy Isten köznyelvi kifejezést használt, nem igazolja egy tudományos nézetet, éppúgy, ahogy ma sem zárják ki egy tudóst a szakmájából azért, mert azt mondja, hogy élvezi a naplementéket.

Ahhoz, hogy egy bibliai vers egyetértse vagy ellentmondjon egy tudományos nézetnek, a versnek tényként kell állítania valamit a világunkról, ahogyan azt a Teremtés könyvének egyes versei teszik.

K: A 5Móz 5:1-ben mi a jelentősége a törvények „betartásának”?

V: A „betartás” azt jelenti, hogy cselekedeteinkkel engedelmeskedünk. Hadd illusztráljam egy példával. Elég jól ismerem a kosárlabda szabályait, de úgy döntöttem, hogy még jobban megismerem őket. Akkor arra gondoltam, hogy megpróbálok bekerülni a Dallas Mavericks csapatába. Biztos voltam benne, hogy felvennének, mivel olyan jól ismerem a játékot. Befogadnak majd? Vagy inkább olyasvalakit akarnak, aki „teljesít”: kosarakat dob, jól passzol, védekezik, blokkolja a dobásokat és lepattanókat szerez. A szabályokat meg lehet tanítani, de csak néhányan tudnak teljesíteni. Hasonlóképpen, bármely izráeli felnőhetett úgy, hogy ismerte a törvényt, de Isten elvárta tőlük, hogy teljesítsenek. Igaz, hogy az embernek ismernie kell a törvényt ahhoz, hogy engedelmeskedjen neki, de az Ószövetség sehol sem ígér semmiféle hasznot azoknak, akik ismerték a törvényt, de nem engedelmeskedtek neki.

K: A 5Móz 5:1–30-ban a fejezetben szereplő második személyű névmás „te” egyes számú vagy többes számú?

V: Úgy tűnik, hogy ebben a fejezetben az egyes számú és a többes számú alakok válogatás nélkül keverednek. Kenneth A. Kitchen (AOOT, 129. o.) megállapította, hogy ez gyakori jelenség a szemita dokumentumokban. Ebből láthatjuk, hogy a törvények nem csupán az egyénekre, hanem a nép egészére is vonatkoznak.

K: A 5Móz 5:2–3-ban kik azok az „apák”?

V: Erről különböző vélemények vannak.

Nem lehettek az egyiptomi héber rabszolgák, annak ellenére, amit Kálvin tanított.

Isten szövetséget kötött az előző generációval, amely mára már szinte teljesen kihalt, ahogyan azt Ágoston tanította.

De ezt megelőzően Isten szövetséget kötött Ábrahám, Izsák és Jákób ősatyáival.

K: Miért áll a 5Móz 5:3-ban, hogy Isten nem kötött szövetséget az ő atyáikkal, amikor a 5Móz 5:2 szerint Isten mégis kötött?

V: Mózes, Isten prófétájaként, itt egy fontos pontra hívja fel a figyelmet. Ezt úgy foglalják össze, hogy „Istennek nincsenek unokái”.

Isten valóban szövetséget kötött Ábrahámmal, Izsákkal és őseikkel a múltban. De ez most már nem segít rajtuk. A szövetség megerősítése komoly dolog; ők maguk kötnek szövetséget Istennel. Vagy kötöttél szövetséget Istennel, vagy nem. De az, hogy a szüleid szövetséget kötöttek Istennel, egyáltalán nem segít rajtad, ha te magad nem kötsz szövetséget. Vagy Isten gyermeke vagy, vagy nem. Ezékiel 18. fejezete részletesebben kifejti ezt a pontot.

K: Miért az első két parancsolat az első a 5Móz 5,6–10-ben?

V: A Tízparancsolat nem a tilalmakkal kezdődött, hanem azzal, hogy ki is Isten. Jézus azt mondta, hogy az a legnagyobb parancsolat, hogy teljes szívből, elmédből, lelkedből és erődből szeresd az Urat, a te Istenedet, és ez az első két parancsolat éppen erre összpontosít. Ezek képezik az alapját minden másnak is. Ha nem vagy hűséges Istenhez, akkor a többi nem is számít annyira. Hűtlen lehetsz, ha valami mást követsz, amit istennek tartasz, vagy ha olyan képet imádsz, amelyről tudod, hogy önmagában nem isten, de eltérít az Igaz, láthatatlan Istentől.

Egyébként a római katolikus tanításban a Tízparancsolat sorrendje eltér a protestánsokétól és a zsidókéitól. Egyes római katolikus tanítások a Mózes 5:6–10-et egyetlen parancsolatnak tekintik, és az utolsó, a vágyakozásra vonatkozó parancsolatot két részre osztják. Kr. u. 500 és 700 között, amikor az ortodox katolikus egyház megpróbálta összeállítani a halálos és a bocsánatos bűnök listáját, az egyetlen bűn, amely kimaradt a figyelmükből, a képmimádás volt.

K: Miért volt a Mózes 5:6–21 csupán az Exodus 20:2–17 átfogalmazása, amely Isten pontos szavait tartalmazta?

V: A rövid válasz az, hogy a Mózes 5:6–21 egy emlékeztetőt rögzít a nép számára, és Mózes itt átfogalmazta a szöveget. Ez valószínűleg szándékosan így van megfogalmazva, hogy megmutassa nekünk: a jelentés a fontos, nem a pontos szavak.

A hosszú válasz bemutatja a különbségeket, és négy szempontot emel ki, amelyeket érdemes figyelembe venni a válaszban.

Különbségek a II. Mózes és a Deuteronómium között

„Emlékezz” (20:8) vs. „Tartsd meg … ahogyan az Úr, a te Istened parancsolta neked” (5:12)

„Sem az állataidat” (20:10) vs. „sem az ökrödet, sem a szamaradat, sem egyetlen állatodat sem” (5:13)

[hiányzik] (20:10) vs. (5:14) „hogy szolgád és szolgálóleányod is pihenhessen, ahogyan te is.”

A 20:11 teljes szövege vs. az 5:15 teljes szövege

[hiányzik] (20:12) vs. ahogyan az Úr, a te Istened parancsolta neked… és hogy jól menjen sorod (5:16)

ház … feleség (20:17) vs. feleség … ház vagy föld” (5:21)

Ugyanazok a parancsok: Egyáltalán nincs különbség abban, amit be kellett tartani.

A Mózes 5:6–21 is pontos lehet: A Mózes könyve is pontos szavakat tartalmazhat. Lehet, hogy Mózes szavaiból készült parafrázis pontos szövege. Azonban nincs probléma azzal, ha nem Mózes pontos szavai lennének. Az idézés ősi fogalma magában foglalta mind a pontos idézeteket, mind azt, amit mi parafrázisnak nevezünk.

Mit tanulhatunk ebből: Istennek az volt a szándéka, hogy az emberek inkább a jelentést jegyezzék meg, mint a pontos szavakat.

K: A 5Móz 5:9-ben, mivel Isten a gonoszságot az Istenet gyűlölők harmadik és negyedik nemzedékéig bünteti, vajon igazságos-e Isten?

V: A Biblia azt tanítja, hogy Isten minden útja igazságos (5Mózes 32:4; Zsoltárok 99:4), de mielőtt megértenénk, mi is az igazságosság, négy fogalmat kell meghatároznunk.

Igazságosság: Isten megadja az ígért jutalmat az igaz cselekedetekért, és megadja az ígért büntetést az Ő iránti engedetlenségért. Isten igazságossága nem valami titokzatos, érthetetlen dolog, hanem le van írva az Ő szavában, a Bibliában.

Méltányosság: A méltányosság azt jelenti, hogy mindenkit pontosan ugyanúgy kezelnek, és hogy Isten mindig mindenkit pontosan ugyanúgy kezelne. Isten nem méltányos, és a Bibliában sem állítja magáról, hogy az lenne, amint azt a Máté 20:1–16, a Mózes 5:9, a Róma 9:10–18 és más versek is mutatják. A János 19:11 és a 2. Péter 2:21 azt mutatja, hogy azokat, akiknek több tudásuk van, szigorúbban ítélik meg. Ez implicit módon azt mutatja, hogy nem mindenki kap ugyanannyi tudást, ami méltánytalan. Isten azonban mégis igazságos, és ezt figyelembe veszi (Róma 4:15; 5:12). Sok embernek nagyon eltérő elképzelései vannak az igazságosságról, és ha az igazságosságról alkotott véleményed nem enged meg semmiféle igazságtalanságot, ne feledd, hogy Isten csak azt ígérte meg, hogy az Ő igazságosság-fogalma szerint lesz igazságos, amint azt a Biblia mutatja, és nem valamely konkrét emberi fogalom szerint.

Bűnösség/felelősség: A bűnösség lehet emberi érzelem, de itt nem erről a fajta bűnösségről van szó. Itt a bűnösség az Isten igazságosságának követelményei alapján fennálló felelősség, amiért Isten haragja alá kerülünk. Van nagyobb és kisebb bűnösség (János 19:11). Mindenki a saját bűnéért bűnös; nem vagyunk felelősek őseink bűneiért (Ezékiel 18; Mózes 5. könyve 24:16), és nem osztozunk gyermekeink bűnösségében sem (Ezékiel 18:20).

Következmények: Egy személy cselekedeteiből származó számos áldás, átok és egyéb következmény öröklődik és átadódik másoknak. Amikor egy anya dönthet úgy, hogy tartózkodik a dohányzástól, az alkoholfogyasztástól, a helytelen táplálkozástól, a kokain- vagy egyéb kábítószer-fogyasztástól, vagy éppen ezeknek hódol, a következményeket a csecsemő viseli. Az átadott következményekre példaként említhetjük a keresztény szülőktől született gyermeket, a súlyosan szennyezett területen született, születési rendellenességekkel küzdő csecsemőt, valamint azokat a csecsemőket, akiket abortálnak vagy születésük után meggyilkolnak.

A következmények igazságtalannak tűnnek, és úgy tűnne, hogy Istent is igazságtalanná teszik, ha csak ez a rövid, földi élet létezne. A Scientific American egykori szerkesztője, egy Martin Gardiner nevű agnosztikus, mélyreható megállapítást tett könyvében, a The Whys of a Philosophical Scrivener című műben. Azt mondta, hogy ha hiszel az igazságosságban (és ő hitt benne), akkor hinni kell a túlvilágban is. Más szavakkal: az élet ezen a földön annyira igazságtalan, hogy ha mindenki megkapja az igazságot, akkor a halál után kell lennie egy időnek, amikor az igazságosságot kiszolgáltatják. Mi, keresztények, ezt Ítéletnapnak nevezzük. Évszázadokkal korábban Lactantius (kb. 303–325) szinte ugyanezt a gondolatot fogalmazta meg a The Divine Institutes című művének 6. könyvében, 9. fejezetében, a 171–172. oldalon.

Most pedig válaszoljunk a Mózes 5. könyve 6:4-ben szereplő, Isten igazságosságára vonatkozó kérdésre. Isten igazságos, de nem méltányos. Az emberek örökölhetik a következményeket, de nem a bűnt. De dicsérjük Istent, hogy Ő nemcsak igazságos, hanem irgalmas is.

K: A Mózes 5:11-ben és az Exodus 20:7-ben milyen különböző módokon veszik az emberek hiába Isten nevét?

V: A héber jelentés itt nagyon tág. Szó szerint azt jelenti, hogy Isten nevét a semmivel hozzák összefüggésbe. Ide tartozik Isten nevének káromkodásként való használata, valakinek az átkozása, vagy mágikus varázsigeként való alkalmazása.

K: A 5Móz 5:14-ben, mivel az állatok nem ismerik Mózes törvényét, miért nem szabadott nekik dolgozniuk?

V: Bár a Szentírás nem mondja meg az okát, számos lehetséges magyarázatot láthatunk.

Munkájuk során nem kellett hasznot hozniuk gazdáiknak.

Az állat számára is egészségesebb lenne, ha lenne egy pihenőnapja.

Nem szabad elfelejtenünk (ahogyan az izraeliták maguk is elfelejtették), hogy nekik más nemzetek számára példaként kellett szolgálniuk, és meg kellett mutatniuk, hogy Isten parancsát nagyon komolyan kell venni.

K: A 5Móz 15:15 szerint az izraelitáknak azért kellett megtartaniuk a szombatot, mert rabszolgák voltak Egyiptomban, vagy azért parancsolta Isten, mert Ő teremtette a mennyet és a földet hat nap alatt, ahogyan az 2Móz 20:11 mondja?

V: Mindkét ok igaz. Az Isten teremtő munkájának követéséből fakadó okot a 2Móz 20:11 adja meg. Egy további okot – nevezetesen, hogy rabszolgák voltak (szombat nélkül) Egyiptomban – a 5Móz 5:15 említi.

Hasznos lehet egy emberi példát hozni arra, hogy három különböző motivációból cselekedjünk. Az egyik embernek azt mondhatjuk, hogy ne pletykáljon, mert ezt parancsolja Isten. A másodiknak azt mondhatjuk, hogy ne pletykáljon, mert ez mutatja Isten iránti szeretetét és tiszteletét. A harmadiknak pedig azt mondhatjuk, hogy ne pletykáljon, mert szereti embertársait. További példát lásd a „Bibliai nehézségek és látszólagos ellentmondások” című könyv 209–210. oldalán.

Általánosítva: a keresztényeket a jótéteményre Isten jelleme, saját vagy mások múltbeli tapasztalatai, a jelenbeli Isten és mások iránti szeretet, illetve a jövőbeli remény motiválhatja. A legerősebb motiváció valószínűleg a fentiek összessége. A „When Critics Ask” című könyv 118. oldalán hasonló válasz található, amely szerint valamit két okból is meg lehet emlékezni. Az egyik a teremtés „kezdeti” oka volt, a másik pedig a megváltás „későbbi” oka.

K: Mivel a 5Móz 5:17 és a 2Móz 20:13 szerint „ne ölj!”, miért létezett a halálbüntetés?

V: Isten soha nem azt mondta, hogy „ne ölj”, hanem azt parancsolta, hogy „ne gyilkolj” (2Móz 20:13; 5Móz 5:17). Ez nemcsak a héber szövegből látható ki, hanem maga a kontextus is ezt mutatja, mivel az izraelitákat arra utasították, hogy bizonyos bűncselekményekért kivégezzék az embereket, amint az a 2Móz 21:12–17-ben olvasható. Továbbá mind a II. Mózes könyvében, mind a V. Mózes könyvében bizonyos körülmények között a háborúk is igazolhatók voltak.

Az Újszövetségben azt tanácsolják nekünk, hogy szeressük ellenségeinket (Lukács 6:27–36 és Máté 5:43–44), és egyénként ne álljunk bosszút, amint azt a Rómaiakhoz írt levél 12:17–21 tanítja. Ezzel szemben azonban a közvetlenül következő fejezet azt tanítja, hogy a kormánynak Isten előtt felelőssége van arra, hogy „a kardot az Isten haragjának eszközeként hordozza a gonosztevők megbüntetésére”, amint azt a Rómaiakhoz írt levél 13:4 mutatja.

K: A 5Móz 5:19-ben és a 2Móz 20:15-ben milyen módokon lophatnak az emberek?

V: A legnyilvánvalóbb módja a pénz vagy anyagi javak ellopása, ahogyan az a 2. Mózes 22:2-ben szerepel. De utalhat emberek elrablására is, például emberrablásra vagy rabszolgasorba vetésre, amint azt a 5. Mózes 24:7 és a 2. Mózes 21:16 mutatja. Utalhat továbbá arra is, hogy csalás vagy megtévesztés útján jogtalanul szerzünk pénzt. A lopás lehet dolgok illegális használata is, például szoftverek, DVD-k vagy dalok esetében. A lopás lehet a munkaadótól ellopott idő is. A lopás lehet illegális, vagy rossz törvények révén is történhet, de akár így, akár úgy, Isten szemében gonosz cselekedet.

K: A Mózes 5:20-ban és a Mózes 20:16-ban milyen módokon adhatnak hamis tanúvallomást az emberek?

V: A bírósági hamis tanúskodáson kívül ez utalhat arra is, ha hazugságokat mondunk, hogy eladjunk valamit, valakit valamivel szemben ellenségessé tegyünk, vagy megpróbáljuk elnyerni valakinek a tetszését. Isten dicsőségére nem válik, ha olyasmit mondasz, amiről tudod, hogy nem igaz, csak azért, hogy meggyőzz valakit, legyen keresztény. Az evangélium hirdetése során néha felmerül bennünk a választás: „elferdítsük-e az igazságot”, hogy meggyőzőbbek legyünk, vagy őszintén elmondjuk az egész igazságot, még ha az kevésbé is meggyőző. Amikor ilyen helyzetbe kerülsz, vedd észre, hogy az első lehetőség – „az igazság elferdítése” – kísértés számunkra, hogy Istennek nem tetsző módon cselekedjünk. Mindig válaszd a második lehetőséget.

K: A 5Móz 5:21-ben és a 2Móz 20:17-ben szereplő parancsolat miben különbözik a többi kilenc parancsolattól?

V: Ha valaki megszegi az első kilenc parancsolat bármelyikét, annak külső, fizikai jelei vannak, de az ember belsőleg vágyakozhat anélkül, hogy bármilyen jelet mutatna. Vágyakozhatsz valaki vagyonára, házastársára, hírnevére, népszerűségére vagy külsejére anélkül, hogy bármilyen cselekedetet tennél. De a vágyakozás szívbeli hozzáállása még mindig bűn.

K: Miért tanítja a 5Móz 5:21, a tíz parancsolat utolsója, [állítólag] azt, hogy a feleségek a férfiak tulajdona? (Egy muszlim ezt állította.)

V: NEM azt tanítja, hogy a feleségek a férfiak tulajdonai. Azt mondja, hogy a férfi ne vágyakozzon a szomszédja feleségére vagy vagyonára, de ez nem jelenti azt, hogy a feleség tulajdon lenne.

Másrészt legalább egy olyan muszlimról tudok, aki, amikor Amerikába érkezett és be kellett jelentenie a vagyonát, felvette a feleségét is a listára. Miután elmagyaráztad a Koránban szereplő „a jobb kezed által birtokolt nők” kifejezést, talán érdemes lenne elmagyaráznunk a következőket a szunnita hadíszokból.

Amikor valakinek adnak egy nőt, szolgát vagy marhát, annak homlokát meg kell fogni, és imádkozni kell Allahhoz. Ibn-i-Majah 3. kötet, 1918. sz., 157. o.

„Jól bánjatok a nőkkel, mert ők [olyanok], mint a háziállatok (‘awan) mellettetek, és nincs semmijük saját maguk számára.” al-Tabari, 9. kötet, 113. oldal. [Más muszlim tudósok nem értettek egyet Tabarival abban, hogy a nőknek tilos lenne bármit is saját maguknak birtokolniuk.]

K: Miért mondja a 5Móz 5:22, hogy Isten nem tett hozzá többet, amikor voltak más parancsolatok is?

V: Van egy kisebb és egy nagyobb szempont.

Először is, abban az időben és helyen, ahol Isten megadta a Tízparancsolatot, Isten akkor nem adott hozzá többet.

A fontosabb szempont az, hogy Isten soha, semmikor nem adott tizenegyedik parancsolatot. Isten sok parancsot adott – a zsidók 613-at számoltak össze a Tórában –, de ezek a legfontosabb „tíz nagy parancsolat”, és nincsenek továbbiak.

K: A 5Móz 5:28–29-ben mit is dicsér és mi az, amivel Isten elégedett?

V: Nem a Tízparancsolat betartását dicséri, mert azokat éppen csak akkor kapták, és ekkor még nem volt bizonyítékuk arra, hogy betartják-e, amit kaptak. Inkább Istennek tetszik a tiszteletteljes félelemmel teli hozzáállásuk és az, hogy teljes szívből elkötelezték magukat azok betartása mellett. De Isten, aki ismeri a jövőt, a Mózes 5:29-ben hiába vágyott arra, hogy a nép mindig hű maradjon ahhoz az elkötelezettségéhez, hogy Neki tetszenek.

K: A Mózes 5. könyve 6:3, 11:9; 26:9,15; 27:3; 31:20; a Mózes 2. könyve 3:8,17; 13:5; 33:3; a Levitikus 20:24; a Számok 13:27; 14:8; 16:14; a Józsué 5:6; a Jeremiás 11:5; 32:22; valamint az Ezékiel 20:6,15 versekben – miért utal az Ószövetség gyakran a tejjel és mézzel folyó földre?

V: Először nézzük a tejet, majd a mézet.

Az emberek által fogyasztott tej tehenektől, juhoktól, kecskéktől és tevéktől származott. A pásztorok nem élhettek kizárólag húsból álló étrenddel; a tej pedig pótolja a többi tápanyag nagy részét. Végül is a tej az egyetlen táplálék, amivel a kisállatok rendelkeznek. Így tehát tej szinte minden országban megtalálható volt; de ott volt több belőle, ahol az emberek több állatot tudtak tenyészteni.

Méz: A méz csemege volt, amivel édesítettek. Ahhoz, hogy sok mézet termeljenek, sok virágra van szükség, ami Egyiptomban általában nem volt meg. A PEQ 98 (1966. július–december) szerint Kánaán jól ismert volt a mézéről. Kr. e. 1950/1920 körül az egyiptomi utazó, Sinuhe azt írta, hogy Kánaánban bőségesen volt méz és olajbogyó (ANET 19–20. o.). III. Thutmosz fáraó (Kr. e. 1483–1450) adóként több száz korsó mézet gyűjtött be Kánaánból. Az izraeliták közül azonban a morogók, Dátán és Abirám a 4Mózes 16:13-ban Egyiptomot nevezték tejjel és mézzel folyó földnek. Ugaritban (a mai Szíria északnyugati partján) hiperbolikusan így írtak Kánaánról: „Az égből olaj hullott, és a patakok mézzel folytak” (BA., 1965. december 27.). A méz bőségesen volt jelen, hiszen Jónátán az 1 Sámuel 14:29–43 szerint evett egy kis mézet, ami éppen a földön hevert. Keresztelő János a Máté 3:4 szerint kizárólag sáskákkal és vadmézzel táplálkozott. Hiskia király méhcsaládokat tartott.

K: A 5Móz 6:4-ben, mivel Isten „Egy”, mi a helyzet a Szentháromsággal?

V: Először is, sok héber kéziratban ennek a versnek a végén rendkívül nagy betűk szerepelnek, amelyeket latinul és angolul majusculának neveznek. Íme néhány, az Ószövetségben használt szó az „egy” kifejezésére.

chad: egyszerűen „egyet” jelent, és ritkán használják.

‘ishshah: egy, mindegyik, minden, nő

‘oysh: férfi vagy egyén. (nagyon gyakori az Ószövetségben)

‘echad: ami azt jelenti, hogy „egyesült, hasonló, egyedül és összesen”. (nagyon gyakori az Ószövetségben)

A Mózes 5. könyve 6:4-ben szereplő szó az „echad”. Ezért ezt a szót „egységesnek” is lehetne fordítani, bár az „egy” kifejezés tágabb értelemben vett és előnyösebb fordítás. Ugyanez a szó szerepel még a következő helyen is:

A Mózes első könyve 2:24 szerint a férj és a feleség egy test.

A Mózes 5. könyve 6:4 szerint egy Isten van.

A Mózes első könyve 1:5 szerint „este és reggel egy nap volt”.

Példa arra, hogy ez a szó több részből álló egységet jelent, az Exodus 26:6,11-ben található, ahol ötven kapcs tartja össze a függönyöket (többes szám), hogy a sátor „egy” legyen. Az Ezekiel 37:17,19,22 is arról beszél, hogy két botot „eggyé” egyesítenek, ugyanazt a szót használva.

K: Miért említi a Deuteronomium 6:4-ben ez a „sema” néven ismert parancsolat a szívet, a lelket és az erőt?

V: A Szentírás nem mondja meg, de a következőket láthatjuk.

1. Képzeljük el, hogy a Biblia azt mondaná, csak a lelkünkkel szeressük Istent. Bízhatnánk benne, hogy megőrzi az életünket, és talán tisztán akarnánk tartani a lelkünket, de ez nem jelentené, hogy bármiféle elkötelezettséget vállalnánk Isten iránt.

2. Képzeljük el, hogy a Biblia azt mondaná, hogy csak erőnkkel szeressük Istent. Teljesítenénk kötelességünket Isten iránt, és keményen dolgoznánk az Ő szolgálatában, de az elkötelezettség nem jelenti azt, hogy bármiféle vonzódást vagy szeretetet éreznénk Isten iránt.

3. Képzeljük el, hogy a Biblia azt mondaná, hogy csak a szívünkkel szeressük Istent. Nagy vágyunk lenne egy mélyebb kapcsolatra Istennel, anélkül, hogy abbahagynánk a magunkba vetett bizalmat, és anélkül, hogy szorgalmasan tennénk bármit is az Ő engedelmeskedése és szolgálata érdekében.

Bármennyire is igyekezzünk, a három elem nélkül nem tudjuk teljes mértékben szeretni Istent. A negyedik elemről lásd a Márk 12:30-at.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a Mózes 5. könyve 6:4-et a Mózes 5. könyve 6–11. fejezeteinek összefoglalásaként is tekinthetjük. A „shema” szó szó szerint „hallgass” jelent.

K: A 5Móz 6:7,20 szerint tanítanunk kell a gyermekeinket, vagy hagyjuk, hogy felnőve maguk döntsenek?

V: A tanítás nem agymosás, és ahogyan egy szülő hanyagságot követne el, ha nem tanítaná meg gyermekeinek a biztonsági szabályokat, úgy a keresztény szülők is hanyagságot követnek el, ha nem tanítják meg gyermekeiknek Istent. Gyermekeinkért mi vagyunk a felelősek. Nem vagyunk felelősek Isten előtt azokért a döntésekért, amelyeket ők szabadon hoznak, de elszámoltathatók vagyunk azért, hogyan neveltük őket és mit tanítottunk nekik. A Példabeszédek 22:6 azt mondja, hogy neveljük a gyermeket az úton, amelyen járnia kell. Az Efézusbeliekhez írt levél 6:4 arra buzdítja az apákat, hogy gyermekeiket az Úr tanításában és nevelésében neveljék fel. Jézus a Máté evangéliuma 19:14-ben azt mondta, hogy hagyják a gyermekeket hozzá jönni, és ne akadályozzák őket.

Ahelyett, hogy azon aggódnánk, hogy helyes dolgokat tanítunk-e nekik, inkább azokra a rossz magatartásformákra kell figyelnünk, amelyeket a környezetükből felvehetnek, ha nem vigyázunk. Ahelyett, hogy magukra hagynánk őket, imádkozzunk értük, és imádkozzunk velük együtt, minden nap. Elsősorban a családnak van felelőssége azért, hogy gyermekeit Istenről tanítsa, a gyülekezetnek pedig másodsorban, nem fordítva.

K: A 5Móz 6:8–9 szerint a hívőknek a „Sema” (5Móz 6:4) feliratot a homlokukra és a kezükre kell-e írniuk?

V: Lásd a következő kérdést, hogy hogyan lehet megkülönböztetni, mikor értelmezzük valamit túlzottan szó szerint és törvényeskedően.

Nincs bizonyíték arra, hogy Izraelben bárki is túlzottan szó szerint értelmezte volna ezt a szakaszt a farizeusok idejéig. Nincs feljegyzésünk arról, hogy Mózes vagy Józsué maguk is így tettek volna.

Másrészt a mai keresztények gyakran tartanak otthonukban olyan dísztárgyakat, amelyekre bibliai versek vannak írva. Ezt nem törvényességből teszik, hanem abból a vágyból, hogy Isten szava a szívünkben legyen.

K: A 5Móz 6:8–9-ben, mivel a hívőknek nem kell bibliai verseket viselniük a homlokukon, hogyan lehet megmondani, hogy túlzottan szó szerint értelmezzük-e egy szakaszt?

V: Ha ezt a szakaszt túlzottan szó szerint akarod értelmezni, akkor következetesnek kell lenned, és az egész szakaszt ugyanúgy kell kezelned. A Mózes 5. könyve 6:6 azt mondja, hogy a szavaknak a szívünkben kell lenniük, és mivel manapság már végeznek nyitott szívműtéteket…

Komolyan, mielőtt megtalálnánk a választ arra, hogyan értelmezzünk egy szakaszt, fontos, hogy imádkozva tegyük fel a helyes kérdést. A helyes kérdés az: „Hogyan szándékozta Isten és az emberi szerző, hogy a hívők értelmezzék a szakaszt?” Van egy öt részből álló teszt, amelyet alkalmaznod kell bármely szakasz értelmezésénél, hogy megválaszold ezt a kérdést.

1. Következetes-e az értelmezésem, vagy a szakasz egy részét így, a másik részét pedig másképp értelmezem?

2. Az én értelmezésem értelmetlenné teszi-e a szakasz egyes részeit? Ha igen, akkor valami nem stimmel az értelmezésemmel.

3. Van-e értelme az értelmezésemnek a szakasz előtti és utáni versek kontextusának fényében?

4. Összhangban van-e az értelmezésem azzal, amit Isten a Szentírás többi részében ezekről az igazságokról és erről a szakaszról mondott? Ne feledjük azonban, hogy egy szakasz több igazságot is tartalmazhat.

5. Végül van még egy, kevésbé fontos próba. Nézzük meg, hogyan vezette Isten a bibliai keresztényeket – mind a korai, mind a maiakat – ennek a szakasznak az értelmezésében.

K: A 5Móz 6:10–13-ban, amikor az istenfélő emberek jólétet vagy jobb egészséget élveznek, milyen tényezők miatt maradnak egyesek hálásak és közel Istenhez, míg mások eltávolodnak, most, hogy nincsenek közvetlen szükségleteik?

V: A hívők nagyon eltérő módon reagálhatnak a gazdagság miatti eltávolodás kísértésére, számos ok együttes hatása miatt.

Néhányan addig nem is veszik észre az eltávolodás kísértését, amíg már bele nem estek.

Hálátlanság

A világ szeretete csapdájába esett. (1 János 2:15)

Elvesztették a kapcsolatot Isten félelmetes természetével. (Zsoltárok 50:21)

Gőg, mert azt hitték, hogy saját erőből érték el mindezt. (Zsoltárok 115:1)

Nem gondolják, hogy most már szükségük lenne Istenre, hogy bármit is tegyen értük. (Példabeszédek 30:7-9)

A pénz csapdájában; vagy többet akarnak szerezni, vagy attól félnek, hogy mindent elveszítenek, vagy attól, hogy pénzt hagynak ki. 1 Timóteus 6:9-11

Elcsábították újonnan megismert barátaikat.

Elfelejtik Isten nekünk tett drága ígéreteit.

K: A 5Móz 6:16-ban mi a jelentősége Massának?

V: Héberül a „massah” szó „próbát” jelent. Ezt a nevet adták annak a helynek, ahol Isten ellen morogtak, mert nem volt vizük. Elfelejtették, hogy Isten korábban hogyan gondoskodott róluk a fáraó seregének veszélye és a sivatagban tett korábbi vándorlásaik során, és kétségbe kezdtek esni, hogy Isten továbbra is gondoskodni fog-e róluk.

Jézus idézte ezt az igét a Máté 4:7-ben és a Lukács 4:12-ben, amikor a Sátán kísértette Jézust azzal, hogy azt mondta neki, vesse le magát a templom szárnyáról. Hasonlóképpen nekünk sem szabad őrültségeket elkövetnünk csak azért, hogy lássuk, vajon Isten megvéd-e minket.

A keresztényeknek is lehetnek nehéz időszakok az életükben, amikor elkezdenek kételkedni abban, hogy Isten továbbra is gondoskodik-e róluk. Ez számunkra is egy „Massza” nevű hely lehet. Amikor ilyen helyzetben vagyunk, továbbra is dicsérjük Istent, emlékezzünk arra, hogyan gondoskodott rólunk a múltban, és tartsuk meg a reményünket, hogy Ő továbbra is gondoskodni fog rólunk a földön, amíg el nem jön az idő, hogy hazatérjünk a mennybe.

K: A 5Móz 6,20-ban mi a tanítás lényege?

V: A szülőknek nap mint nap tanítaniuk kellett gyermekeiket. Amikor egy gyermeknek kérdése volt, különösen egy ilyen fontos kérdés, a szülőknek nem szabadott elmenniük, hogy előkészítsék a választ. Képesnek kell lennünk azonnal válaszolni, mert már készen áll a válaszunk. Annyit tudunk tanítani, amennyit a gyermek szeretne, a gyermek szintjéhez igazodva.

K: Miért nem említik a lányokat a 5Móz 6,20-ban?

V: A Mózes 5. könyve 6:7 szerint minden gyermeket – fiúkat és lányokat egyaránt – kellett volna tanítaniuk. Héberül az „ember” szó általában az emberekre utalhat, a „fiúk” szó pedig általában a gyermekekre. A Christianity Today 1997. október 27-i számának 35. oldalán megjelent cikk szerint a héber nyelvben nincs „gyermekek” jelentésű szó, csak a „fiak” és a „leányok” kifejezések léteznek. Amikor egy héber anyanyelvű személy fiúkra és leányokra egyaránt utalt, a „fiak” szót használta.

K: A Mózes 5. könyve 7:1-ben mennyi volt a becsült lélekszáma azoknak a hét kánaáni népnek, amelyek erősebbek voltak az izraelitáknál?

V: Nem. A lényeg az, hogy amikor az izraeliták nemzeti és szent népként tekintettek magukra, nem kellett időt pazarolniuk arra, hogy katonai erejükön töprengjenek, mert Isten azt mondta, hogy a kánaániakhoz képest az nem volt olyan nagy. A válasz három részből áll.

1. Az izraeliták létszáma kevesebb volt, mint a kánaániak összlétszáma.

2. Akkoriban bőségesebb volt az esőzés Palesztinában, így a föld több embert tudott eltartani. A bibliai időkben élő 2,5 millió izraelita még mindig kevesebb, mint a mai 5 millió izraeli.

3. Íme a Józsué idején érvényes népességi adatok, becslés szerint± 40%.

Ezen számok forrását lásd a következő kérdésnél.

K: A 5Móz 7:1-ben szereplő, az előző kérdésben említett népességi adatok forrása mi?

V: Nem találtam olyan szakirodalmat, amely ennyire részletesen bontotta volna az ókori népességszámokat, ezért az előzőek a saját becsléseim összefoglalása. Íme a számok. Ne feledjük, hogy az egyes városok mellett szereplő szám nem a városon belül élő lakosságot jelenti, hanem a város lakosságát és a környező vidéki területeket együttvéve.

K: A 5Móz 7:1-ben kik voltak a girgásiták?

V: Ma már nem tudjuk, kik voltak. Azonban a Bibliai írásokon kívül Ugaritban is említik őket, G. Douglas Young (Concordance of Ugaritic, 14. o.) és C.H. Gordon (UT, 381. o.) szerint.

K: A 5Móz 7:1-ben miért mondta Mózes, hogy még aznap átkelnek a Jordán folyón, hiszen nagy valószínűséggel csak több mint 24 órával később történt meg ez?

V: A héber „nap” szó, a yom, időtartamot is jelenthet, például az Úr Napját. Egy másik példa a Krisztus visszatérését közvetlenül megelőző, eljövendő „Úr Napja”, amely több mint 24 óráig fog tartani. Természetesen 24 óra alatt is átkelhettek volna a Jordánon, ha az átkelő nép sora nagyon széles volt.

K: A 5Móz 7:1–5-ben mi volt az a valódi veszély, amibe az izraeliták belépni készültek?

V: Emberi szemmel nézve úgy tűnhet, hogy a valódi veszély az volt, hogy olyan földre léptek be, ahol ellenségeik jól felfegyverkezettek voltak és számban is felülmúlták az izraelitákat. De nem ez volt a valódi veszély; Isten elbánhatott volna ezzel, még ha köveket is kellett volna az égből hullajtania ellenük, amit meg is tett. De volt egy nagyon is valós és ennél is nagyobb veszély: az, hogy abbahagyják a harcot, és kompromisszumot kötnek. Tisztelni fogják az ő isteneiket, házasságokat kötnek velük, és megengedik gyermekeiknek is, hogy ilyen házasságokat kössenek. Amikor elkezdték tisztelni a kánaáni isteneket, Isten visszatartotta segítségét a kánaáni és filiszteus seregek látható veszélyével szemben.

A jövő ígéretesnek tűnt, de veszélyekkel teli volt. Egy csodálatos, tejjel-mézzel folyó földre tartottak, de közben nagy változásokon mentek keresztül az életükben. Néha, amikor Isten jó dolgokat ad nekünk, figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy nekünk is változnunk kell, vagy hogy nagy változások fognak bekövetkezni az életünkben.

Egy apró részlet, hogy a probléma nem az volt, hogy elfordultak az Egyetlen Igaz Istentől. A probléma az volt, hogy más istenekhez fordultak, függetlenül attól, hogy továbbra is csak szóban hódoltak-e az Egyetlen Igaz Istennek, vagy sem.

K: A 5Móz 7:2–5 alapján milyen módokon kell ma „nem kötnünk szövetséget” más dolgokkal, amikor kísértésbe esünk erre?

V: Mi másért foglalkozna egy keresztény asztrológiával, részegeskedéssel, marihuánával vagy más kábítószerekkel? Az egészséges táplálkozás rendben van, de miért akarna egy hiszékeny ember – legyen az keresztény vagy sem – pénzt fizetni a kristályok gyógyító erejéért? A démonoknak szinte kimeríthetetlen a tárháza azoknak a dolgoknak, amelyekkel kísértésbe vihetik a keresztényeket, hogy belekóstoljanak, vagy megosszák hűségüket: az LGBTQ+, az abortusz, a kereszténység és az iszlám ötvözése, a kereszténység és a hinduizmus ötvözése, a klasszikus görög–római mitológia. A kereszténység és a világi pszichológia ötvözése, a kereszténység és a világi filozófia ötvözése. De ezeket néhány kategóriába sorolhatjuk.

Öröm vagy önös haszonszerzés (jóléti evangélium)

1896–1911 között Wallace Wattles a „New Thought” (Új Gondolat) mozgalom szocialista írója volt. Megírta a „The Science of Getting Rich” (A meggazdagodás tudománya) című könyvet, és a metodisták kiközösítették.

1879–1925 Russell H. Conwell egy philadelphiai baptista volt, aki az akkori Egyesült Államok legnagyobb gyülekezetét vezette. Azt tanította, hogy ha keresed, gyémántokat találhatsz a saját kertedben. (World Christian Trends AD 30–AD 2200, 143. o.)

Új ötletekkel való újításra törekvés („viszkető fülek”)

1831–1844 William Miller, egy laikus baptista lelkész New York északkeleti részén megalapította a milleristákat. Azt állította, hogy Krisztus 1843. március 21. és 1844. március 21. között tér vissza. 50 000–100 000 követője volt. Aztán eljött 1844. október 22., amely később „A Nagy Csalódás” néven vált ismertté. A mozgalomból alakultak ki a Jehova Tanúi (körülbelül 8,8 millió tag), a Krisztadelfiánusok (ma már csak 60 ezer tagjuk van) és a Hetednapi Adventisták (körülbelül 21 millió tag).

1843–1864 között Hung Hsiu-Chuan „Jézus testvérének” nevezte magát. Ő indította el a Tajping-felkelést, amelynek során 35 millióan vesztették életüket, miközben ő a „Nagy Békés Mennyei Királyság” létrehozására törekedett. Bár erről kevesen tudnak a nyugatiak közül, ez nagyjából egy időben történt az amerikai polgárháborúval, és ahhoz képest az utóbbi csupán egy kis csetepatének tűnt.

1783–1872 N.F.S. Grundvig a skandináv mitológiát be akarta építeni a lutheránus hitbe.

1867 Az első országos Szentélet-tábor találkozó Vinlandban, New Jersey-ben. Kiáltások, a Szentlélekben való tánc, szent nevetés és szent hengergés volt jellemző, a World Christian Trends AD 30 – AD 2200 című könyv 142. oldala szerint

1855–1900 Számos csendes-óceáni szigetlakó tért át a kereszténységről a mormonizmusra. A hawaii mormon templomot 1909-ben szentelték fel.

1907 – „A Vízöntő kora”: L.H. Dowling megírta a Jézus Krisztus vízöntői evangéliumát. Azt állította, hogy Jézus guruk tanításai alapján tanulmányozta a hinduizmust.

1919 – Le Van Trung megalapítja Vietnamban a Cao Daista Misszionárius Egyházat, amely ötvözi a buddhizmust, a konfuciánus etikát, az ősök imádását és a katolikus típusú szerveződést.

1954 – Sung Myung Moon azt hitte, ő Krisztus [nem Jézus] visszatért formája, megírta az Isteni Elvet, és megalapította az Egyesülési Egyházat.

1933–1959 – Victor és Florence Houteff kiléptek a Hetednapi Adventisták közül, hogy megalapítsák a Davidiánus Hetednapi Adventistákat. Isten 1959. április 22-én megöli a gonosz Hetednapi Adventistákat. Ezt követően szétváltak, és az egyik csoport a Branch Davidians lett.

1964 – Isten Egyháza Világmissziós Társaság (= Ahnsahnghong Egyháza, = Elohisták) (2 millió tag) Hisz a mennyei Atyában és a mennyei Anyában. Alapítója Ahnsahnghong, aki azt állította, hogy ő a mennyei Atya megtestesülése. Be kell tartaniuk az Ószövetségi ünnepeket.

-1978 – Jim Jones és Jonestown, Guyana, ahol 925 ember halt meg. A jestowni lakosoknak ciánnal kevert vörös Kool-Aid-et itattak.

1985 – Apollo Quiboloy egy fülöp-szigeteki „egység” evangélista. Azt állította, hogy ő az „Isten kijelölt Fia”, aki eldönti, ki jut a mennybe.

1931–1986: Herbert W. Armstrong megalapítja a Worldwide Church of God-ot. Azt tanította, hogy az elragadtatás 1986-ban fog bekövetkezni. A brit-izraelitizmust hirdette, és betartotta a mózesi étkezési törvényeket. Úgy vélte, hogy a Szentháromság sátáni. Halála után szakadások következtek be, és az egyik csoport elfogadta a Szentháromságot.

1941–2000 George Hunston Williams, unitárius eretnek, a szocinianus unitáriusok történésze

1985–2014 Andrew B. Murray és a Shepherd’s Chapel. Modalisták, a kígyómag-tan, a lelkek előzetes létezése, brit-izraelizmus, Keresztény Identitás Mozgalom, tagadják az elragadtatást, megsemmisülés-tan

Hogy üzeneteddel több embert érj el

Nem mondom, hogy az evangéliummal érik el őket, mert gyakran „kicsontozzák az evangéliumot”, és csak az evangélium egy csonkított változatával érik el az embereket. Íme néhány példa:

A Wycliffe Bibliafordítók elkészítettek egy arab és egy török nyelvű Bibliafordítást, amelyekben kicserélték a „Fiú” és „Atya” szavakat, amikor Istenre utaltak.

Andy Stanley elfogadja a gyakorló LGBTQ+ embereket anélkül, hogy elmondaná nekik, hogy bűnbánatot kell gyakorolniuk, és el kell utasítaniuk életmódjukat.

Rick Warren (a „Célvezérelt élet” című könyv szerzője) azt tanította, hogy a muszlimok ugyanabban az Istenben hisznek.

Hogy beolvadjanak a tömegbe, vagy elkerüljék az üldözést

Ez azt jelentheti, hogy más vallásokból vesznek át elemeket, és megpróbálják azokat a kereszténységgel ötvözni.

130 – A kereszténység első néhány századában körülbelül harminc gnosztikus szekta tett így, különösen a hermetikus gnosztikusok. Isten elküldte Ádámot, majd Mózest, aztán Herkulest, végül Jézust.

1870 – A hinduk számára létrehozott „Insider Movement” mozgalmat 1870-ben Kali Chan Banurji alapította.

1875/1879 – Mary Baker Eddy „tudományos elveket” akart beépíteni a kereszténységbe „keresztény tudomány” néven. (Ma 100 ezer–400 ezer tagja van, a korábbi szakadás után)

1899 – Charles Fillmore az Unity School of Christianity (1 millió tag) alapítója volt.

1870-es évek – A „Chrislam” egy szinkretista vallás Nigériában.

1970-es évek – Insider (C5) mozgalom a muszlimok körében. Azt hirdeti, hogy a Korán és Mohamed is Istentől származik, és általában elutasítják a Szentháromságot. Nem akarják, hogy keresztényeknek nevezzék őket (kivéve, amikor pénzt kérnek a nyugati egyházaktól).

A liberális keresztények kompromisszuma a világgal

1930–1945: A lutheránus Dietrich Bonhoeffer a szociális evangéliumot követte. Tagadta Krisztus fizikai feltámadását. Részt vett egy Hitler elleni merénylet-tervben, és Németország kapitulációja előtt kivégezték.

1848– Az Egyházak Világtanácsa (WCC) 1990-ben 404 millió taggal rendelkezett. Támogatta a marxista gerillákat Rhodesiában/Zimbabwéban, akik keresztény misszionáriusokat öltek meg.

1951–1963: Paul Tillich, liberális teológus: Isten = szeretet, tehát a szeretet = Isten.

1901–1965 – Albert Schweitzer, liberális keresztény és orvosi misszionárius. Írt a történelmi Jézus kereséséről.

1955–1968 – Martin Luther King Jr., amerikai baptista lelkész. Jelentős, erőszakmentes polgárjogi vezető, aki tagadta Jézus testben való feltámadását, és számos viszonya volt.

1944–1969 James Pike, agnosztikus, majd episzkopális pap. Később azzal fenyegették, hogy kizárják. Szellemidézései során megkérdőjelezte a szűz születést, a poklot és a Szentháromságot. Az elsők között volt a rádióban, műsora népszerűbb volt, mint Fulton J. Sheené. Az Union Theological Seminary végzettje.

1915–1973 C.H. Dodd vezette a New English Bible fordítását. A „jelen valóságában” hitt, nem pedig egy apokaliptikus jövőben, és úgy vélte, hogy Pál bizonyos dolgokban egyszerűen tévedett.

1966–2021 Desmund Tutu. Dél-afrikai anglikán pap, Nobel-békedíjas, később politikus. Az apartheid és a szegregáció ellen szállt síkra. Támogatta az egyházi azonos neműek házasságát és az erőszakot kizáró felszabadítási teológiát.

H. Richard Neibuhr egy barthi „posztliberális” volt (1924–1962), aki találóan így foglalta össze a liberális teológiát: „Egy harag nélküli isten egy kereszt nélküli Krisztus szolgálatán keresztül bűn nélküli embereket vezetett egy ítélet nélküli királyságba.”

Kompromisszum az agnoszticizmussal vagy az ateizmussal

1950–1979 Kalkuttai Teréz anya, India. Nobel-békedíjas. Az indiai Irgalmas Nővérek rendjének alapítója. Római katolikus, az élet védelmének híve, segítette a szegényeket. Ahelyett, hogy enyhítette volna a fájdalmat, úgy vélte, hogy a fájdalom dicsőíti Istent.

Kompromisszum a marxizmussal

1964– Leonardo Boff, a felszabadítási teológia képviselője. Volt katolikus pap. XVI. Benedek pápát (Ratzinger) a vallási terrorizmus vezetőjének nevezte.

1954–1966 Camilo Torres Restrepo. A felszabadítási teológiát képviselő marxista-leninista római katolikus. Az ELN gerillák soraiban harcolva vesztette életét a kolumbiai kormány ellen. Leghíresebb idézete: „Ha Jézus ma élne, gerilla lenne.”

1950-es évek–1971: Gustavo Guitierrez a felszabadítási teológia egyik alapítója volt

1981: Mária megjelenése Medjugorjében ( , ), Boszniában. Többek között arra buzdította az embereket, hogy tanulmányozzák az „Isten-ember versei” című könyvet. Ez a mű szerepel a római katolikus egyház tiltott könyvek listáján, mert eretnek tanokat tartalmaz. A katolikus egyház csak 2019-ben, Ferenc pápa idején ismerte el őt.

1962–2003 Canaan Banana, egykori metodista lelkész és Zimbabwe első elnöke. Ő írta a *A gettó evangéliuma* című művet. A felszabadítási teológiáról így nyilatkozott: „Amikor egy gerillát látok, Jézust látom.” Homoszexualitás miatt 6 hónapot töltött börtönben. Aktív szerepet játszott az Egyházak Világtanácsában és az Afrikai Egységszervezetben.

Összefoglalás

A lényeg itt nem az, hogy ezek a dolgok helytelenek lennének (mert azok), hanem az, hogy a keresztények tévednek, ha ezek közül bármelyiket kereszténynek fogadják el. Igen, vannak igazi keresztények ezek között a dolgok között, és néhány igazi keresztényt itt is megneveztünk. De nem szabad elfogadnunk, hogy ezek a tévedések keresztényi jellegűek. A Jelenések 2:20–23-ban, ha alaposan megnézzük, nem a hamis prófétesnőt, Jezabelt feddik meg itt. Inkább azt az egyházat, amely eltűrte és elfogadta őt. Ez része annak az ősi témának, amely Jeremiásnál kezdődött, és a Jelenésekig folytatódik: „Meneküljetek Babilonból!”, lépjetek ki onnan, és váljatok el tőle.

Van olyan benyomásod, hogy a démoni erők „megtévesztéssel bombázzák az egyházat”? Nos, a démonok jól végzik a dolgukat, és nagyon elfoglaltak. Ez szinte olyan, mint az a metafora, hogy mi egy keresztény sereg vagyunk, amely előrehalad, hogy hirdesse az evangéliumot és szolgálja Istent, de bajtársainkat jobbra-balra leszedik a démoni hazugságok. De miközben végigolvasod azt a listát, amit különböző keresztények elfogadtak, kérlek, kerüld el azt a kísértést, hogy azt gondold: a keresztények hihetetlenül ostoba, hiszékeny balekok. Ez csak néhányra (bár talán a többségre) vonatkozik azok közül, akik kereszténynek nevezik magukat, nem mindegyikükre. Szóval mit gondolsz, amikor egy keresztény lelkész dicséri Teréz anyát, Dietrich Bonhoeffert, Martin Luther King Jr.-t, Desmond Tutut vagy az Egyházak Világtanácsát?

K: Miért választotta ki Isten az izraelitákat a 5Móz 7:6–8 szerint?

V: A válasz egy részét a Mózes 5. könyve 7:7–9 adja meg. Nem azért, mert hatalmas vagy csodálatos nép voltak. Inkább Isten szeretete és Ábrahám, majd Izsák és Jákób kiválasztása miatt történt így. Sokszor az embereknek jó következményei származnak abból, amit elődeik tettek. Lesznek-e másoknak jó következményei a te cselekedeteid miatt?

K: Miért érzi Isten szükségét a 5Móz 7:10-ben, hogy megtorlást gyakoroljon egyesek felett, különösen mivel nekünk nem szabad magunknak bosszút állnunk?

V: Nem azért nem szabad bosszút állnunk, mert mások soha nem érdemlik meg, hanem azért, mert Isten az a bíró, aki kiszabja a megfelelő büntetést. Ha Isten megbüntetne néhányat, aki rosszat tett, és egyszerűen figyelmen kívül hagyná azokat, akik ugyanazt a rosszat vagy más, ugyanolyan súlyos bűnt követtek el, az nem lenne összhangban azzal, amit Isten a Bibliában kinyilatkoztatott az Ő igazságosságáról. Lásd még a következő kérdést is.

K: A 5Móz 7:10 szerint, ha Istennek igazságosan kell büntetést kiszabnia, miért akar Isten egyáltalán büntetést kiszabni?

V: Hagyhatná-e Isten, hogy mindenki megússzon bármit, és mégis a mennybe jusson? Mi lenne, ha ők nem akarnának a mennybe menni, és örökké Istennel élni? Ráadásul milyen menny lenne az?

Képzeljük el, hogy Hitler, Tamerlán, Sztálin, Idi Amin vagy más „nagy” gyilkosok, akik nem tettek bűnbánatot, mégis a mennyben lennének! Miféle tiszta hely lenne az? Ha a mennyben a legnagyobb dolog az, hogy Istent imádjuk, el tudod képzelni, hogy Isten az emberek akaratuk ellenére kényszerítené őket arra, hogy örökké a mennyben legyenek? Én nem.

K: A 5Móz 7:14 szerint, mivel Isten eltávolította volna a meddőséget az izraeliták asszonyaitól, mi a helyzet Mikal-lal (2Sám 6:20–23), Hannával (1Sám 1:2, 5–8) és Erzsébet-tel (Lk 1:7)?

V: Míkal nem feltétlenül volt meddő. Valószínűbb, hogy Dávid nem élt vele házastársi kapcsolatban. Hanna és Erzsébet életük egy részében mindketten meddők voltak, de Isten elvette tőlük a meddőséget, és különleges áldássá tette azt. Néha, amikor Isten valami csodálatosat akar adni nekünk, például gyermekeket, meg kell várnunk az Ő időzítését.

K: Miért említi a 5Móz 7:15 kifejezetten nem csupán a betegségeket, hanem az „egyiptomi betegségeket”?

V: Egyiptomban bosszantó homoklegyek voltak, a Nílus nyugati partján pedig a nyugat-nílusi vírus terjedt, de mivel mocsaras vidék volt, Egyiptomban malária is előfordult. A Nílus folyó és az állóvizek miatt ott több betegség volt, mint a kevés vízzel rendelkező helyeken. Plinius az Idősebb történetíró, miután felsorolta Egyiptom különböző betegségeit, „a betegségek anyjának” nevezte Egyiptomot.

K: A 5Móz 7:19, 2Móz 13:14, 2Móz 15:8, 12, 16, 2Móz 31:8; Zsolt 91:4; Zsid 4:13 versek bizonyítják-e, hogy Istennek ujjai, kezei, karjai, orrlyukai, szárnyai, tollai és szemei vannak?

V: Nem. Ez egy antropomorf kifejezés. A válaszért lásd a 2Móz 8:19-ről szóló magyarázatot.

K: Miért űzi Isten néha a dolgokat apránként ki az életünkből a 5Móz 7:22 szerint, ahelyett, hogy egyszerre tenné meg?

V: Néha Isten úgy látja, hogy céljait legjobban fokozatosan lehet megvalósítani. William Carey hét évig dolgozott misszionáriusként Indiában, mire meglátta az első embert, aki megismerte az Urat. Néha a késedelem annak köszönhető, hogy az életedben el kell végezni bizonyos előkészületeket. De sokszor az az oka, hogy Isten késlelteti a dolgokat, egyáltalán nem függ tőled. Lehet, hogy világszintű események előkészítése, a hitetlenek szívének megnyitása, vagy más hívőktől érkező szükséges segítség megszerzése áll a háttérben. Csodálatos lesz a mennyben, amikor meglátjuk, hogyan hozott össze Isten oly sok, látszólag közvetlen kapcsolat nélküli szálat egy feladat megvalósítása érdekében. De bár gyakran nem értjük, türelmesnek kell lennünk Isten munkájával kapcsolatban.

Volt egyszer egy példabeszéd egy gazdag királyról és szeretett fiáról, a hercegről. Évente egyszer a fiú az apja elé járult, és zsebpénzt kért, amit az apa meg is adott neki. Ezután az apa szinte egy egész éven át nem látta a fiát. A király nemcsak gazdag volt, hanem bölcs is. Így amikor a fia legközelebb zsebpénzt kért, az apa csak annyit adott neki, amennyi éppen arra a napra elég volt. Így a fiúnak minden nap el kellett jönnie és beszélnie az apjával, ha zsebpénzt akart kapni. Érzed néha úgy, hogy úgy bánsz mennyei Atyáddal, ahogyan a herceg eredetileg bánt az apjával?

Olvastam két fiatal skót férfiról, akik barátok voltak, és mindketten alkoholisták. Végül külön utakra tértek, majd mindketten keresztények lettek. Találkoztak, és megosztották egymással hitbeli útjukat. Az egyik férfi elmesélte, hogy amikor először megtért, Isten csodálatos módon elvette tőle az alkohol iránti minden vágyát. A másik elmesélte, hogy sokszor súlyos kísértésnek volt kitéve, hogy engedjen a kísértésnek és újra igyon, de soha nem engedett neki. Néha Isten az emberek életében úgy munkálkodik, hogy az első módon megszenteli őket bűneiktől, máskor pedig a második módon. A második esetben a férfinak nap mint nap Isten segítségét kellett kérnie a kísértés ellen. Mindkét módszer dicsőséget ad Istennek, de ki mondhatná, hogy a második módszer kevesebb dicsőséget ad Istennek, mint az első?

Vannak tehát dolgok, amelyek időt igényelnek, hogy szoros kapcsolatot ápolhassunk Istennel. Más dolgok viszont egyszerűen csak időt igényelnek ahhoz, hogy megértsük és megtanuljuk őket. Még a világ legjobb tanítójának is három évbe telt, hogy kiképezze tizenkét tanítványát. Még így is sok csalódás volt, és egyikük teljes kudarcot vallott.

K: A 5Móz 7:25–26 szerint mikor ne élvezzük azoknak a gyümölcsét, akikkel nem szabad szövetséget kötnünk, és mikor tegyük meg, mint az 2Móz 11:2–3; 12:35–36-ban?

V: Ezekben a konkrét esetekben a rövid válasz: amikor Isten azt mondja, hogy ne tegyük, és amikor Isten azt mondja, hogy rendben van. Általánosítva azonban azt látjuk, hogy az izraelitáknak rendben volt kereskedniük és szerződéseket kötniük más, pogány népekkel, csak a kánaánitákkal nem. Tehát manapság általában megállapodásokat köthetünk és üzletelhetünk másokkal, vallási meggyőződésüktől függetlenül. Ha azonban létezik olyan szervezet, amely a keresztények ellen áll, vagy erkölcstelen tevékenységet folytat, akkor nem szabad semmilyen kapcsolatba lépnünk velük. Így például a bűnözők számára könyvelést végezni, vagy bordélyházban zongorázni nem megengedett a hívők számára.

K: Miért nevezik a 5Móz 8:1-ben szereplő időszakot általában „a pusztában” töltött időnek?

V: Nem olyan sivatag volt, mint a Szahara vagy az Arab-sivatag. Nem volt benne elegendő víz a terméstermesztéshez, de a legeltetéshez elegendő növényzet volt. Ábrahám a pusztában volt. Dávid is a pusztában volt, akárcsak Keresztelő János. Jézus 40 napig tartózkodott a pusztában. A Jelenések 12-ben szereplő asszonyt a pusztában fogják megóvni. A Szentírás egészében – ahogyan a New International Bible Commentary 265. oldalán olvasható – „a puszta az a hely, ahol Isten találkozik az emberrel a fegyelmezés és a megszabadítás jegyében”. A puszta egy védett hely, és egy olyan hely, ahol növekedni lehet, különösen az engedelmességben, a hitben és az Istennel való bensőséges kapcsolatban. A pusztában Istenben bíztak; mi más választásuk lett volna? A puszta azonban nem mindig egy kellemes hely.

K: A 5Móz 8:1 szerint milyen nagy változások álltak be?

V: Elhagyták volna a pusztát, és beléptek volna a jólét és a kísértés földjére. A sivatagi sátorlakókból városokban élőkké váltak volna. A 40 éven át fogyasztott mannára való támaszkodásról áttértek volna egy változatosabb, ízletesebb étrendre, amely mézet, szőlőt, olajbogyót, füget, gránátalmát, almát, bogyós gyümölcsöket, búzát és árpát tartalmazott. Óvatosnak kellett lenniük, hogy ne felejtsék el első szerelmüket: Istent.

K: A 5Móz 8:1 alapján hogyan kezeled azt, amikor látod, hogy nagy változások állnak be az életedben?

V: A körülmények jelentősen megváltozhatnak, de Isten ugyanaz marad. A korábbi körülmények között is dicsőítened kellett Istent, örülnöd kellett, engedelmesnek kellett lenned, és boldogulnod kellett. Most az új körülmények között is ugyanezt kell tenned.

K: A 5Móz 8:2 szerint Isten valóban mindentudó?

V: Igen. Semmi, ami megtörtént, ami most történik, vagy ami valaha is történni fog, nem rejtőzik el Isten elől. Isten a kezdettől fogva ismeri a végét (Ézsaiás 46:10). Életünk minden napja már Isten könyvébe volt írva, mielőtt azok közül bármelyik is létrejött volna (Zsoltárok 139:16). Az, hogy ki lesz üdvözülve, már azelőtt ismert volt, hogy mi létezni kezdtünk volna (Rómaiak 9:10–23; 8:29; Efézusbeliek 1:4). Isten megvizsgálja minden utunkat (Példabeszédek 5:21).

A János 21:17-ben Péter azt mondta Jézusnak, hogy Jézus mindent tud, és Jézus nem cáfolta ezt az állítást. Az 1 János 3:20 szerint Isten mindent tud. Egy hipotetikus eset azonban nem feltétlenül minősül „dolognak”. Például, ha a disznók repülni tudnának, zöld lenne az ég? A Szentírás nem szól arról, hogy Isten rendelkezik-e „metatudással”, vagyis hogy Isten minden lehetséges eshetőség minden hipotetikus részletét ismeri-e. Az a nézet, miszerint Isten minden lehetséges eshetőség metatudásával rendelkezik, molinizmusnak is nevezhető.

K: A 5Móz 8:3 szerint miért volt megalázó a manna evése?

V: Arra emlékeztette a népet, hogy 40 éven át elsősorban nem a saját ételüket ették. Minden reggel egyszerűen összeszedték a mannával, amit Isten biztosított számukra.

K: A 5Móz 8:4; 29:5 szerint hogyan lehetett, hogy az izraeliták ruhái és szandáljai nem kopottak el?

V: Nem természetes, hogy a ruhák és a szandálok negyven évig kitartsanak a sivatagi napon. Ez megmutatja, hogy Isten milyen módon ad természetfeletti áldásokat. Csodálatos látni, hogy Isten nem csak néhány nagy csodát tesz, hanem millióknyi hasonló kis csodát is képes véghezvinni.

K: A 5Móz 8:7 szerint a mai Palesztina szárazabb-e, mint Mózes idején volt?

V: Igen. A történelem során az időjárás nagy változásokon ment keresztül. Például az időjáráskutatók szerint a középkor utolsó szakaszában volt egy „középkori meleg korszak”. Erre bizonyítékot találtak még a Kr. u. 1340-es kaliforniai aszályban is (Natural History, 1996. szeptember). Grönlandon Kr. u. 1000 után árpát termesztettek. Egy másik példaként a klimatológusok szerint a Szahara Kr. e. 4000 körül még nem volt sivatag.

K: A 5Móz 8:9-ben hol voltak azok a réztartalmú hegyek, amelyeket az izraelitáknak megígértek?

V: A Holt-tengertől 20 mérföldre (33 km) délre számos kemencét és rézsalakot találtak. A rézlerakódások egy része még ma is látható a felszínen.

Az Expositor’s Bible Commentary 3. kötete, 75. oldala szintén említi Salamon híres rézbányáit Ezion-Geberben.

A New International Dictionary of the Bible 1124. oldalán az áll, hogy már a kalkolitikum idején (Kr. e. 4500–3100) rézművesek éltek Beersebában. Az érc 60 mérfölddel délebbről származott. Palesztina legrégebbi réz tárgya Jerikóból származik, és már Kr. e. 4500–4400-ból datálható.

K: A 5Móz 8:16–20-ban melyek a két legfontosabb pont?

V: A jólét kísértéseivel szembesülve két dolgot kellett szem előtt tartaniuk.

Ne tulajdonítsátok magatoknak vagy saját képességeiteknek azt a dicsőséget, amely jogosan Istené.

Mivel szövetségben vagytok az Úrral, ne hagyjátok, hogy bármely más bálvány „ellopja” azt az odaadást, amely jogosan Istené. Isten figyelmezteti őket, hogy ha úgy viselkednek, mint a kánaániták, Isten is úgy fog bánni velük, mint a kánaánitákkal.

K: A 5Móz 8:16–20-ban, amikor a jólét kísértése arra késztet, hogy Istent „háttérbe szorítsd”, és saját magadra támaszkodj, mit tehetsz azért, hogy visszatérj a helyes útra, azaz az Istenre való támaszkodásra?

V: Tekints fel Istenre, és emlékezz! Nincs semmi, ami a tiéd lehetne – anyagi javak, kapcsolatok, egészség, az életed stb. –, amit ne vehetnének el egy pillanat alatt. Ma mindenképpen mondd el a családodnak, hogy szereted őket, mert nem tudhatod biztosan, hogy holnap is elmondhatod-e nekik. De bár nem tudod, mit hoz a holnap, azt viszont tudod, Ki tartja kezében a holnapot. Tehát ebben a pillanatban, éppen most, örülj, és meríts békét és megelégedettséget az Úrtól.

K: A 5Móz 9:1-ben mikor keltek át a Jordán folyón?

V: A „ma” szó ebben az esetben a jelen pillanatot jelenti, nem pedig ezt a 24 órás időszakot – az Expositor’s Bible Commentary 3. kötete, 78. oldala szerint. Az NIV fordításban ez a kifejezés „most”-ként szerepel. Valójában körülbelül egy hónappal azelőtt történt, hogy átkeltek a Jordánon.

A Zakariás 14:7-ben szereplő „egy nap” (yom 'ehad) kifejezés ugyanaz a szó, mint a Mózes első könyvében. Nem szerepel, hogy ez pontosan 24 órát jelent-e vagy sem.

K: A 5Móz 9:3–6 szerint a kánaánitákat gyorsan pusztították-e el, vagy lassan, ahogyan a 5Móz 7:22-ben olvasható?

V: Az izraeliták villámgyorsan elfoglalták Kánaánt. Ez azért van, mert Isten már korábban is többször gyorsan megsemmisítette a kánaánitákat Izrael előtt, többek között Jerikónál és az Ajjaloni-völgyben. A Mózes 5. könyve 9:3-ban prófécia szól arról, hogy Isten ezt fogja tenni. Az a veszély fenyegetett, hogy ha egyszerre pusztítják el őket, az izraeliták azt hihetnék, hogy saját erejükből tették, és magukban bíznának.

Ugyanakkor, bár a kánaáni népek egy részét teljesen megsemmisítették, a 5Mózes 9:3 nem mondja, hogy minden kánaáni népet gyorsan, 100%-osan megsemmisítenek. Valójában bárki, aki végigolvassa a könyvet, láthatja, hogy a 5Mózes 7:22 korlátozza a 5Mózes 9:3-at azzal, hogy nem minden kánaánit pusztítanak el gyorsan.

K: A 5Móz 9:3-ban mi a különbség aközött, hogy Isten velük van/közöttük van, és aközött, hogy Isten előttük jár?

V: Hajlamosak lehetünk ezeket összekeverni, mert mindkettő igaz, de valójában különálló dolgokról van szó. Isten közöttük volt, és láthatták a manna és a fürj adományát, a felhőt nappal és a tűzoszlopot éjszaka. De Isten előttük is járt, hogy előkészítse az útjukat. Így ma dicsérhetjük Istent azért, hogy velünk van, de dicsérhetjük Őt azért is, hogy előttünk jár.

K: Miért van az, hogy a 5Móz 9:4–6 szerint az emberek gyakran annyira vonakodnak egy ajándékot ajándékként elismerni, és inkább sietnek maguknak tulajdonítani az érdemet?

V: Mivel a cselekedet vagy az áldás már megtörtént, néha magunknak akarjuk tulajdonítani az érdemet, és azt mondjuk másoknak, hogy azért történt, mert olyan jók vagy erősek voltunk, holott nem kizárólag a saját erőfeszítésünk eredménye volt, vagy néha csak másodlagosan a mi erőfeszítésünk. Másodszor, ezt akarjuk magunknak is elhitetni, mert az önbecsülésünk és a büszkeségünk legalább részben azon alapulhat, amit MI értünk el.

K: A 5Móz 9,4-ben mi a különbség aközött, hogy Isten velük van/közöttük van, és aközött, hogy Isten előttük jár?

V: Hajlamosak lehetünk ezeket összekeverni, mert mindkettő igaz, de valójában különálló dolgokról van szó. Isten közöttük volt, és láthatták a manna és a fürj adományát, a felhőt nappal és a tűzoszlopot éjszaka. De Isten előttük is járt, hogy előkészítse az útjukat. Így ma dicsérhetjük Istent azért, hogy velünk van, de dicsérhetjük Őt azért is, hogy előttünk jár.

K: Miért hangsúlyozta Mózes a 5Móz 9:7–12, 20–24-ben inkább a nagy bűneik negatív oldalát, ahelyett, hogy a pozitívumokat emelte volna ki?

V: Mindkettőnek megvan a maga ideje és helye. Mózes azért hozta ezt fel, hogy ne legyenek önteltek, hanem jobban teljesítsenek, és jobban igyekezzenek engedelmeskedni Istennek. Ma, ha egy munkavállaló, diák, gyermek vagy barát valóban „elrontotta a dolgot”, nem akarsz hamisan azt mondani, hogy jó munkát végzett, hamisan azt állítani, hogy valójában nem is számított, amikor pedig igenis számított, vagy elhitetni vele, hogy nincs szükség változásra. Általában a sok keresztény ének teológiája helyes, de a múlt héten hallottam egy kivételt. Azt mondta, hogy Isten úgy szeret téged, amilyen vagy, és nem akar semmit sem megváltoztatni. Valójában, mint hívőknek, Isten úgy szeret minket, amilyenek vagyunk, de Isten túlságosan szeret minket ahhoz, hogy azt akarja, maradjunk ilyenek.

Hogy megakadályozza őket abban, hogy saját igazságukban gőgösek legyenek, Mózes tizenegy dologról beszélt nekik: gőgösek (9:4), makacsok (9:6, 13, 27), lázadók (9:7, 23–24), provokatívak (9:8, 18), romlottak (9:12), bálványimádók (9:12,16), bűnösök (9:16), gonoszak (9:18), hitetlenek (9:23), engedetlenek (9:23) és romlottak (9:27). Talán a Mózes második könyve 9:7–24 egy nagy kérdésnek is tekinthető. Isten azt kérdezi: ennyi lázadás után vajon eleget tanultatok-e ahhoz, hogy most már bízzatok bennem?

Van idő a negatív hozzáállásra. De másrészt nem akarjuk felbosszantani gyermekeinket (Efézus 6:4) vagy másokat. Ne csüggesszük el őket, hanem még a feddés során is mutassunk nekik képet arról, mik lehetnek és mire remélhetnek.

K: Miért utasította el Mózes a Mózes 5. könyve 9:13–18, 25–29-ben szereplő ajánlatot, miszerint Isten nagy nemzetet teremtett volna Mózesből?

V: Ez megmutatta Mózes szívét. Mózes inkább a saját hatalmára és hírnevére volt kíváncsi, vagy inkább a nép iránt érdeklődött? Mint egy igazi vezető, ő inkább Isten dicsőségét és a népet tartotta szem előtt. A mai egyházi vezetőknek is így kellene cselekedniük.

Mózes érvelése a Deuteronómium 9:25–29-ben az, hogy ha a népet elpusztítanák, akkor azt mondhatnák, hogy Isten képtelen volt gondoskodni népéről és megőrizni őket. Néha Isten „két tűz között” találhatja magát, mert figyelembe veszi cselekedetei minden következményét.

Raymond Brown A Mózes ötödik könyvének üzenete című művének 129–133. oldalán jó elemzés található egy olyan istenfélő vezető jellemzőiről, mint Mózes. Mózes engedelmes volt (9:18, 25), kitartó (9:18, 25), önfeláldozó (9:18), pontos (9:14), irgalmas (9:20), átfogó (9:26, 28–29) és végső soron hatékony. Mózes több időt töltött azzal, hogy imádkozott értük, mint azzal, hogy meggyőzze őket.

K: Mi a fontos ebben az imában a 5Móz 9:25–29 és a 2Móz 32:9–14 alapján?

V: Ez egy döntő jelentőségű közbenjáró ima volt a népért. Biztos vagyok benne, hogy Áron is örült annak, hogy Mózes érte imádkozott. Mózes nem imádkozott Dátánért és Abirámért. Figyeljük meg, hogy ebben az imában Mózes nem a népért, vagy „az én” népemért imádkozott, hanem amikor Istennel beszélt, a TE népedről beszélt, hangsúlyozva nemcsak a nép és Isten közötti kapcsolatot, hanem azt is, hogy Isten vezeti őket.

Egy másik döntő jelentőségű közbenjáró ima volt Sámuelé Mizpában (1 Sámuel 7:5–9).

K: A 5Móz 9:18-ban Mózes valóban negyven napon és éjszakán át böjtölt, még vizet sem fogyasztva?

V: Ez nem volt közönséges böjt, mivel természetes úton ez lehetetlen lenne. Azonban amikor a mennyben leszünk, nem lesz földi táplálékunk, és amikor Mózes Istennél volt, Isten képes volt Mózest étkezés nélkül is életben tartani.

K: A 5Móz 9:28-ban, a 2Móz 32:31–35-ben és a 4Móz 14:11–19-ben Mózesnek volt-e igaza?

V: Igen. Isten azért mondta ezt Mózesnek, hogy Mózes kétféleképpen is bizonyíthassa, hogy helyesen érti Isten jellemét.

1. Mózes nagyon komolyan vette Isten szavait, mivel tudta, hogy Istennek igazságossága alapján minden joga megvolt ahhoz, hogy az izraelitákat teljesen elpusztítsa.

2. Mózes elég jól ismerte Isten ígéreteit és hűségét ahhoz, hogy „emlékeztesse” Istent arra, hogy nem fogja elpusztítani ezt a makacs népet.

Van itt egy tanulság, amit megtanulhatunk az Istennel való beszélgetésünkről. Imáinkban nyugodtan támaszkodhatunk az Isten által tett ígéretekre.

K: A 5Móz 10:1–3 és a 2Móz 34:1–3 szerint mi a jelentősége annak, hogy a második kőtáblák olyanok voltak, mint az elsők?

V: Amikor Mózes lejött a hegyről az első kőtáblákkal, összetörte őket, miután látta, hogy az izraeliták nagy ünnepséget rendeznek az aranyborjú tiszteletére. Miután Isten elintézte azt a helyzetet, Mózes újra felment a hegyre, és hozott egy új sorozat kőtáblát. Az izraeliták engedetlensége, büntetése és bűnbánata után minden olyan lett, amilyen korábban volt. Volt néhány különbség: például az Exodus 32:15–16 szerint az első kőtáblákat Isten készítette, míg az Exodus 34:1 szerint az újakat Mózesnek kellett elkészítenie. De Isten

Hasonlóképpen, amikor engedetlenek vagyunk, majd bűnbánatot gyakorlunk, kapcsolatunk Istennel pontosan olyan lehet, mint korábban volt. Isten a tíz parancsolatot az új kőtáblákra írta, pontosan úgy, ahogy a régiekre is, és folytatták útjukat, mintha a kapcsolatuk megszakítás nélkül folytatódott volna.

K: A 5Móz 10:3 szerint a frigyládát a pusztában töltött 40 éves vándorlás után készítették-e, vagy a 40 év előtt, ahogyan azt az 2Móz 25:10; 35:12 és 37:1 sugallja?

V: Itt két kérdés merül fel.

1. A Deuteronómium általában, beleértve a 10. fejezetet is, az utazásaik tömör összefoglalása. Azt mondja, hogy a frigyládát a második kőtáblák készítése előtt készítették el; nem mondja meg, hogy mennyi idővel korábban készült el a frigyláda.

2. A szentélyt az Exodus 19-ben leírt első Sínai-hegyi utazás után készítették el. Az Expositors Commentary 3. kötete 83. oldalán megemlítik, hogy amikor a Deuteronomium 10:1 azt mondja: „abban az időben”, az a Deuteronomium 9:25–29-ben szereplő imádság idejére utal, nem pedig a későbbi időre, amikor a 10. fejezetet leírták.

K: A 5Móz 10:3 szerint Mózes maga készítette-e a szövetségi ládát, vagy Bezalel készítette el azt az 2Móz 37:1–9 szerint?

V: Mózes szorosan irányította a szövetségi ládának Bezalel általi elkészítését. Nem ritka, hogy egy vezető azt állítja, ő tett valamit (például épített egy piramist vagy szedte be az adókat), miközben azt valójában az ő irányítása alatt álló munkások végezték el. A Deuteronómium a törvény összefoglalása, így a részletek az Exodusban, a Leviticusban és a Numeri-ban találhatók.

K: A Deuteronomium 10:3 szerint a szövetségi ládát Mózes leereszkedése után építették-e a hegyről, vagy előtte, ahogyan azt az Exodus 37:1-9 mutatja?

V: Bezalel már korábban elkészítette. A Deuteronómium 10:3 azt mondja, hogy elkészült, de az itt leírt események nem feltétlenül időrendben követik egymást. Mind az Exodusban, mind a Deuteronómiumban azonban a ládát csak később használták a Tízparancsolat tárolására. Általában egy szuverénségi szerződés esetében két példány készült; mindkettőt az egyik fél őrizte.

K: A 5Móz 10:6 szerint Áron Moserában halt meg, vagy a Hór-hegy tetején, ahogyan azt a 4Móz 20:22–29, a 4Móz 33:37–39 és az 5Móz 32:50 mondja?

V: Két különböző válasz létezik.

Moséra környéke: Itt nincs szó a „Moséra-hegyről”, hanem egyszerűen csak Moséráról és a Hor-hegyről. Bár Áron kifejezetten a Hor-hegyen halt meg, az a Moséra környékén volt.

Több „keserűség” nevű hely: A „Moséra” szó keserűséget jelent, és a Bibliaon kívül nem ismert helynévként. Lehet, hogy egy névtelen régióról van szó, és az izraeliták valószínűleg több helyet is Mosérának neveztek el. Például Arábiában két, egymáshoz viszonylag közel fekvő hely is létezik, amelyek mindkettő Nakhla néven szerepelnek. Az egyik Mekka külterületén, Ta’if felé található, a másik pedig egy völgy Mekka külterületén, Irak felé vezető úton. Izraelben két város is volt, amelyek mindegyike a Bet-Szemes és a Betlehem nevet viselte.

K: A 5Móz 10:6 szerint az izraeliták Bene-Jaakánban, majd Moserában táboroztak le, vagy a 4Móz 33:37–38 szerint Moserothban, majd Bene-Jaakánban?

V: A keresztényeknek két különböző válaszuk van.

Két különböző hely: Mosera és Moseroth különböző helyek. A nevek hasonlóak, de a héber nyelvben a mássalhangzók eltérőek. A 4Móz 33 és a 5Móz 10 az Exodus különböző időszakairól szól, amikor visszatértek ugyanarra a tágabb régióra.

Egy hely és egy régió: Mosera volt a régió, Moseroth pedig a konkrét hely. Bár Áron kifejezetten a Hor-hegyen halt meg, ez a Mosera régióban történt.

K: Mit jelent a 5Móz 10:12-ben az, hogy „Isten útjain járni”?

V: Részben azt jelenti, hogy engedelmeskedjünk Isten törvényeinek, tegyük azt, amit Isten kifejezetten megparancsol, és ne tegyük azt, amit Isten kifejezetten megtilt. Ez azonban sokkal többet jelent ennél. Arra kell törekednünk, hogy megismerjük Istent, közel kerüljünk hozzá, és kiderítsük, mi tetszik az Úrnak.

Isten útjain járni olyan egyszerű, hogy egy gyermek is képes rá, és olyan szigorú, hogy még a legigazabb és legbölcsebb felnőttnek is kihívást jelent.

K: A 5Móz 10:12–13 alapján milyen szerepünk van ma abban, hogy elmondjuk az embereknek, hogy Isten „megköveteli” és parancsolja nekünk, hogy tegyünk meg bizonyos dolgokat?

V: Ha nem tesszük, akkor nem hirdetjük az evangéliumot teljes egészében. Nekik kell döntést hozniuk, hogy elfogadják-e Jézust Urnak, és megteszik-e azokat a dolgokat, vagy sem. Nekik is döntést kellett hozniuk, és Isten elvárta tőlük a válaszukat, mind szavakban, mind cselekedetekben.

K: Mit gondolsz a Mózes 5. könyve 10:12–16-ban szereplő kijelentésről, miszerint az Ószövetség Istene a külső cselekedetekkel törődött, míg az Újszövetség Istene a belső szívvel törődik?

V: Ez nem csupán téves, hanem kétszeresen is téves. Például a Mózes 5. könyve 10:12–16, 19-ben az első és legfontosabb az Úr félelme volt. Az izraelitáknak „meg kellett körülmetélniük a szívüket”. Természetesen az Ószövetség a cselekedeteket is hangsúlyozza, ahogyan azt a Mózes 5. könyve 10:13,19 is mutatja. Természetesen az Újszövetségben a Szentlélek bennünk lakozik. De el kell kerülnünk azokat a bűnbánat nélküli embereket, akik azt állítják, hogy keresztények, de erkölcstelenek, kapzsik, csalók vagy bálványimádók, és rendszeresen isznak, ahogyan azt az 1 Korinthus 5:11-12 parancsolja.

K: A Mózes 5. könyve 10:17-ben, mivel Isten az istenek Istene és az urak Ura, létezhet-e több Isten?

V: Nem és igen. Nem, abban az értelemben, hogy csak egy igaz Isten volt, van és lesz örökké. Igen, abban az értelemben, hogy az egyetlen igaz Isten mellett sok hamis isten létezik. Míg a környező népek számos nemzeti és egyéb bálványt imádtak, Izráel Istene nem volt egyenrangú velük. Ő volt az Isten minden nemzet, bálvány és babona felett is. Másodszor: ha valaki valaha is fél egy bálványtól vagy egy gonosz szellemtől, tudnia kell, hogy a gonosz szellemnek sokkal többet kell félnie az Egyetlen Igaz Istentől, mint amennyit egy hívőnek a gonosz szellemtől kell félnie.

K: A 5Móz 10:17f-18-ban hogyan lehetséges, hogy Isten paradox módon egyszerre pártatlanul igazságos, és mégis irgalmat és szeretetet tanúsít?

V: Ez talán rejtély volt az Ószövetség idején, de mi is ugyanúgy látjuk a választ. Isten megjutalmazza azokat, akik szeretik és követik Őt, de minden bűnt pártatlanul megbüntet. A menny egy csodálatos hely, de ha csak a tökéletesek juthatnak be oda, akkor vajon üres lenne a menny? Tudjuk, hogy Isten teljesítette az igazságosság követelményeit, mégis kiterjesztette kegyelmét és irgalmát azáltal, hogy Jézus Krisztus magára vette bűneinkért járó büntetést. Üdvösségünk nem ingyenes. Isten ingyenessé tette számunkra, de nagyon drága áron; Isten Fiának halálába került.

K: Mi a szokatlan a 5Móz 11:2–9-ben?

V: Bár az Ószövetségben eredetileg nem voltak írásjelek, a Mózes 5. könyve 11:2–9 úgy tűnik, mintha egyetlen mondat lenne. Pál leveleiben is vannak hosszú mondatok. A hosszú mondatok elkerülésére vonatkozó „szigorú követelmény” a modern angol írásra vonatkozik, nem pedig az ókori héberre vagy görögre.

Mózes valószínűleg nem volt tudatában annak, hogyan beszélt, mert itt nagyon aggódott. A pusztából kijövő nép engedelmeskedett Istennek, átélte a nehéz időket, és tanúja volt Isten csodáinak és ítéletének. De vajon mennyire fog engedelmeskedni a jövő nemzedéke, ha ők nem tapasztalták meg ezeket a dolgokat?

K: A 5Móz 11:6–7-ben és a 2Móz 16:1–35-ben mit tettek rosszul Dátán, Abiram és családjuk?

V: Azzal vétettek, hogy lázadást szítottak Mózes ellen és Isten hatalma ellen. Nem csupán lusták vagy közömbösek voltak; aktívan elutasították Isten útját, és el akartak szakadni Mózestől, hogy visszatérjenek Egyiptomba. Még a szívük is rossz helyen járt, nemcsak azért, mert öntelten azt hitték, hogy egyenlőek Mózessel, hanem azért is, mert a „tejjel és mézzel folyó földre” vágytak, és az Exodus 16:13 szerint azt mondták, hogy az Egyiptom. Mózes látta, hogy nincs más, amit mondhatna vagy tehetne, csak azt, hogy mondja meg nekik, menjenek az Úr elé, és Mózes ezt is tette.

Életünk során néha olyan nehézségekkel szembesülünk, amelyekkel kapcsolatban nem látjuk, hogyan tudnánk tenni valamit. De egy dolgot mindig megtehetünk: átadhatjuk őket az Úrnak.

K: A 5Móz 11:6-ban a föld nőnemű, mivel a föld „száját” nyitotta meg?

V: Nem. A King James-féle fordítás egyszerűen szó szerint fordította a héber névmás nemét. Ma az óceánjáró hajókról „ő”-ként beszélünk, a hurrikánokat és tájfunokat pedig női és férfi nevekkel jelöljük, de ez nem jelenti azt, hogy azok férfiak vagy nők lennének.

K: Mit jelent a „lábbal öntözött” kifejezés a 5Móz 11:10–12-ben?

V: Egyiptom a Földközi-tengeri világ gabonakamrája volt a hatalmas Nílus folyó és az öntözésnek köszönhetően. Nyilvánvalóan ez valamilyen pedálokkal hajtott öntözőszivattyúra utal. Az ígéret földjén nem lesz szükségük erre.

K: A 5Móz 11:18–22-ben milyen felelősségünk van saját és mások gyermekeinek tanításában?

V: Isten szavát meg kell tanulni, meg kell osztani és be kell tartani. Ezek a versek azt a benyomást keltik, hogy Isten a szülőkhöz és a gyermekekhez egyaránt szól. Ugyanolyan gondot kell fordítanunk gyermekeinkre és lelkükre, mint a sajátunkra. Isten igazságának szabadon elérhetőnek kell lennie számukra, a szintjüknek megfelelően. Isten igazságát szavakkal kell tanítanunk, és életünkkel kell példázni.

Ha egy gyermeknek nincsenek keresztény szülei, és nem jár templomba, akkor az a kihívásunk, hogy hogyan osszuk meg vele az igazságot. Amerikában ennek egyik módja a „Backyard Bible Clubs” (Háztáji Biblia-klubok), ahol a szomszédos gyerekek átjönnek egy héten öt napon át, naponta 90 percre, hogy tanuljanak és szórakozzanak.

K: A 5Móz 11:24-ben mikor irányította Izráel ilyen kiterjedt területet, egészen az Eufráteszig?

V: Izráel a legnagyobb területet – sőt, Damaszkuszt is – Dávid és Salamon idején uralta. Ugyanakkor nem éltek Szíriában egészen az Eufrátesz folyóig; inkább azok a földek adót fizettek nekik. De ez teljes mértékben beteljesedik majd az ezeréves királyság idején.

K: A 5Móz 11:25-ben az áll, hogy senki sem állhatott szembe az izraelitákkal, mert Isten félelmet keltett Izrael ellenségeiben; akkor hogyan lehetséges, hogy Izrael ellenségei néha legyőzték az izraelitákat?

V: A Mózes 5. könyve 11:22 egy nagyon fontos szóval kezdődik: „ha”, és a Mózes 5. könyve 11:23–25 teljes szakasza egy másik fontos szóval, a „akkor”-ral indul. Ez a feltételes ígéretek számos példájának egyike, és amikor a feltételek nem teljesülnek, nincs biztosíték arra, hogy az ígéret valóra válik.

Összefoglalva: az első szakasz Isten feltételes ígéretének kontextusában állt. Amikor a feltételek nem teljesültek, az ígéret nem volt kötelező érvényű.

K: Miért szabott ki Isten átkot a 5Móz 11:26–28-ban, hiszen szerette őket?

V: Isten sokféle módon használja az átkokat. Az átkok emlékeztetőként, az emberek figyelmének felkeltésére, fegyelmezésként, büntetésként és pusztításra is szolgálhatnak. Mivel bármit is mond Isten, az be is teljesedik, az átkok is Isten eszközei a fegyelmezés, a büntetés, az ítélet és a harag végrehajtására.

K: A 5Móz 11:26–32-ben, mivel a szövetség egyszerre lehetett áldás és átok is, mik azok a dolgok, amelyek ma is lehetnek áldás vagy átok?

V: Néhány dolog, amit jóra vagy rosszra lehet használni, a kapcsolatok, a pénz, a befolyás vagy a hírnév.

Kapcsolatok: Ha egy kapcsolatban (vagy egy gyülekezetben) te és a körülötted lévők Isten iránti viszonyukban „melegebbé” válnak a te befolyásod miatt, az jó. De ha nem így van, és ti „hidegebbé” váltok, akkor talán ideje továbblépni.

Pénz: Egy keresztény (ha jól emlékszem, Arkansasban) nagy összeget nyert a lottón. Azonnal a nyeremény tíz százalékát a gyülekezetnek adta, a többit pedig megtartotta, nem tudva, mit fog kezdeni vele. Egyre gyakrabban járt bárokba, majd sztriptízbárokba, és párszor kirabolták, miközben az autója és a klubok között sétált. Az élete rossz irányba fordult, és végül azt mondta: „Bárcsak soha ne nyertem volna a lottón!”

Befolyás: Amerika a múltban egy „hegyen álló város” volt, amely a demokráciát és az emberi jogokat támogatta (különösen Jimmy Carter idején). Azóta azonban Amerika világszerte finanszírozza az abortuszokat, és nyomást gyakorol az országokra, hogy engedélyezzék azokat. Az adóforintjainkat – még a keresztényekét is – olyan dolgok ösztönzésére és finanszírozására használták fel, amelyek miatt Isten haragudna.

Hírnév: Sok ember eleinte tisztességesnek tűnt, de miután híressé váltak, elkezdtek rosszul bánni az emberekkel. Jobb lett volna számukra, ha soha nem lettek volna híresek.

Mindezekben közös az a tényező, hogy amikor valaki minden másnál jobban vágyott egy kapcsolatra, vagy pénzt, befolyást vagy hírnevet akart birtokolni, végül ezek a dolgok birtokolták őt.

K: A 5Móz 11:26–32-ben hol van az a „harmadik hegy”, amely a középútat jelképezi?

V: Nem volt középút; nem volt harmadik hegy, ahol ott lehetett volna lógni, és részesülni Isten áldásaiban, de mentesülni a felelősségektől. Vagy betartottad a szövetséget, vagy nem. Ma hajlandó vagy átadni az életedet Jézusnak, mint Uradnak és Megváltódnak,

K: A Mózes 5. könyve 12:1–13:18-ban mi a szakasz vázlata?

V: Témájában ez a szakasz az elfogadható, egyesítő, áldozatos, örömteli, irgalmas és következetes istentiszteletről szól. Szerkezetileg a szakaszban sok az ismétlés. Mózes itt nem mond nekik sok újat; inkább szándékosan ismétel, hogy emlékezzenek rá, amikor bejutnak az Ígéret Földjére, és kísértésbe esnek. Íme egy nagyvonalú vázlat.

5Móz 12:1–4 a bálványok ellen

5Móz 12:5–14: Rendezett istentisztelet és áldozatok a megfelelő helyen

- 5Móz 12:15-16 Az áldozaton kívüli ételt bárhol fogyaszthatjátok, de vért nem ehettek.

5Móz 12:17–18. Az áldozatokat azonban a kijelölt helyen kell elfogyasztani

5Móz 12:19 Ne felejtsétek el gondoskodni a lévitákról

5Móz 12:20 A húst eheted, ahol csak akarsz

Dt 12:21 Ha az istentisztelet helye túl messze van, akkor add el az áldozatodat pénzért, menj oda a pénzzel, és ott vedd meg, amire szükséged van.

Dt 12:22-25 Bármilyen tiszta húst ehetsz, amit csak akarsz, ami nem áldozat; de vért nem.

Dt 12:26-28 Vigyázzatok, hogy engedelmeskedjetek: az áldozatokat csak az előírt helyen [nem pedig bármely kánaáni helyen] egyétek meg.

5Móz 12:28–13:18 Csak Istent imádjátok, a kánaáni istentisztelet undorító

Dt 13:1-11 A közösségnek meg kell ölnie azt, aki hamis próféta, még akkor is, ha közeli hozzátartozó

Dt 13:12-18 A népnek teljesen el kell pusztítania minden olyan várost, amely tömegesen áttért a hamis istenekhez

Végül is, amikor imádkozol, kinek szánod elsősorban az imádatodat? Elsősorban magadnak, mások számára példaként, vagy Istennek?

K: Miért nem volt a 5Móz 12:1–13:18-ban szereplő prédikáció egy kicsit figyelemfelkeltőbb vagy izgalmasabb?

V: A prédikálás általában nem elsősorban hallgatásra szolgál; inkább elsősorban engedelmeskedésre. Volt egyszer egy fiatal lelkész, aki frissen végzett a teológián, és megkapta első kinevezését, hogy egy kis vidéki templomban prédikáljon a folyó partján. Ahogy megismerte a várost, megtudta, hogy a folyó felső szakaszán lévő fakitermelő cégek kivágják a fákat, leúsztatják őket a folyón, majd a folyó alsó szakaszán lévő fűrésztelepen gyűjtik össze őket. Annak érdekében, hogy nyomon lehessen követni, kié melyik rönk, a rönkök végeit a megfelelő vállalati szimbólummal jelölték meg. Gyakran előfordult, hogy a városiak kivettek néhány rönköt, levágták a végeiket, és saját céljaikra használták fel őket. Így az egyik első prédikációja a „Ne lopj!” témáról szólt. Az istentisztelet után sokan dicsérték a prédikációját. De azon a héten észrevette, hogy továbbra is ellopták a rönköket a folyóból. Így a következő héten pontosan ugyanazt a prédikációt tartotta, csakhogy mindenhol, ahol a „lopni” szót használta, azt „rönköket kiemelni a folyóból és levágni a végeiket” kifejezésre cserélte. Végül olyan módon prédikált, ami kapcsolódott a gyülekezethez. Nem tudom azonban, hogy ezután még mennyi ideig volt ott lelkész.

K: A 5Móz 12:1 szerint a föld Isten ajándéka volt az izraelitáknak. Hogyan segíthetünk magunknak abban, hogy emlékezzünk arra, hogy a házunk vagy lakásunk, a munkánk, a közlekedési eszközünk, az ételünk, a családunk és a barátaink mind ajándékok számunkra (és nem jogok)?

V: Először is, naponta adjunk hálát Istennek ezekért a dolgokért. Köszönjük meg neki az egészségünket, a szűk helyzeteket, amelyeket elkerültünk, és még a nehéz időszakokat is, amelyek tanulási tapasztalatok voltak számunkra – ezek is Isten ajándékai. Másodszor, meséljünk másoknak Isten jóságáról, amit veled és velük szemben tanúsított.

K: Miért kellett a 5Móz 12:3 szerint felégetniük a szent ligeteket?

V: A fák önmagukban sem jók, sem rosszak. Ha azonban a fákat bálványimádásra használják, akkor azok gonosz célra szolgálnak azoknak az embereknek. A kánaánitáknak nemcsak egyes fák voltak, hanem szent ligeteik is. Isten nem akarta, hogy az izraeliták más vallásokkal keveredjenek.

K: Mi a jelentősége annak a 5Móz 12:5–14-ben és a 3Móz 7:3–4-ben szereplő rendelkezésnek, hogy a jövőbeli áldozatokat csak egy helyen szabad bemutatni, amely eleinte Silo, majd Jeruzsálem lesz?

V: A Szentírás nem mondja meg, de legalább három okot láthatunk.

a) A kánaániak fák alatt áldoztak pogány isteneknek. Hogyan lehetne megkülönböztetni az igaz Istennek bemutatott áldozatot azoktól? Miért ne lehetne mindkét fajta áldozatot ugyanazon a helyen bemutatni? Nem, mert Isten szent, és nem akarta, hogy szent népe összekeveredjen a hamis istenek imádásával.

b) Ez elősegítené az izraeliták közötti közösséget. Találkoznának más városokból és törzsekből érkező emberekkel, és ez megerősítené, hogy egy nép alkotnak.

c) Segített volna megelőzni a megosztottságot, ha együtt imádkoztak volna. Ezt láthatjuk akkor, amikor a lázadó Jeroboám király elvitte az északi törzseket. Szándékosan akarta a megosztottságot, ezért külön helyen imádkoztatta őket. Lehet, hogy egyesek ezt az igaz Istennek szóló, külön helyen történő imádatnak tekintették, de valójában aranyborjak bálványimádása volt.

Természetesen az izraeliták bárhol ehettek nem áldozati húst, ahol csak akartak, és számos helyi találkozóhelyük volt, amelyeket zsinagógáknak neveztek, ahol a Tórát tanulmányozták. Átvitt értelemben ma is imádkozhatunk és imádhatunk bárhol, ahol csak akarunk.

K: A 5Móz 12:5–14-ben szereplő „szent helyen” való imádat hogyan vonatkozik ránk ma?

V: Mondhatnánk, hogy egy „szellemi házban” imádjuk Istent, de az 1 Péter 2:5 szerint mi magunk vagyunk a szellemi ház. Mit szólnál ahhoz, ha egy mecsetet bérelnénk keresztény istentiszteletekhez, vagy egy buddhista templomot? Mi lenne, ha a gyülekezetnek egy kis plusz bevételt biztosítanánk azzal, hogy kiadnánk hindu és muszlim istentiszteletek számára? A Mózes 5. könyve 12:5–14-ben Isten szívét látjuk, és azt, hogy az Ő imádatának elkülönültnek kell lennie. De egy nem vallási célú épület, például egy otthon vagy egy általános középület használata teljesen rendben lenne.

Hasonlóképpen nem szabad közös istentiszteletet tartanunk hindukkal, muszlimokkal, sőt, sátánistákkal sem.

A gyülekezetünkbe egyszer néhány muszlim jött be, és megkérdezték, hogy hetente használhatnának-e egy termet imádkozásra. Az egyik megoldás az volt, hogy felállítottunk egy keresztet a teremben. A muszlim hadíszok szerint nem baj, ha templomba mennek, amíg nincsenek ott képek vagy keresztek.

De jó, ha más igazi hívőkkel egységben imádkozunk együtt, akár az ő imádkozóhelyükön, akár a miénken, akár máshol. Még akkor is, ha másodlagos kérdésekben és apróbb dolgokban eltérnek tőlünk, mindaddig, amíg ragaszkodnak az elsődleges, alapvető dolgokhoz.

K: A 5Móz 12:10, Ézs 11:10; 28:12; 32:18; 66:1 versekben mit jelent az, hogy Isten pihenést ad nekik?

V: Egyrészt az 1 Királyok 8:56 szerint pihenésük volt, amikor az Ígéret Földjén tartózkodtak. Másrészt viszont Isten népe nem fog teljes pihenésben részesülni, amíg Jézus vissza nem jön. A Zsoltárok 9:11 szerint azok, akik a 40 éves vándorlás során meghaltak, nem fognak belépni Isten pihenésébe. Hasonlóképpen a Zsidókhoz írt levél 4:3,5 azt mondja, hogy azok, akik elhagynak az utat, nem lépnek be Isten nyugalmába, a Zsidókhoz írt levél 4:11 pedig azt mondja, hogy tegyünk meg minden erőfeszítést, hogy belépjünk abba a nyugalomba. A Zsidókhoz írt levél 4:8 azt mondja, hogy Józsué nem adott nekik nyugalmat. A Mikás 2:10 azt mondja, hogy az a hely, ahol vannak, nem a nyughelyük.

K: A 5Móz 12:13–14 szerint milyen módon hozhatnak áldozatot más isteneknek azok, akiket ma Isten nevében hívtak el?

V: Ez finoman is megtörténhet; nem úgy, hogy nyíltan elfordulnak Istentől, hanem azzal, hogy „mellékesen” egy másik vallást is gyakorolnak. Bármely keresztény, aki asztrológiával, tarotkártyákkal vagy okkultizmussal foglalkozik, ezt teszi. Nyilvánvalóan azok is ezt teszik, akik megpróbálják az Egy Háromságos Isten imádatát ötvözni a hinduizmussal, az iszlámmal vagy bármivel, ami kifejezetten tagadja az Egy Istent vagy azt, hogy Jézus Isten. Finomabb formák a szabadkőművesség, a jóga, a transzcendentális meditáció, bizonyos pszichológiai irányzatok, valamint bármilyen olyan vallási hűség, amely nem Isten alatt áll. De mi is így cselekedhetünk, ha bízunk Istenben, de ugyanakkor a szerencsében, a pénzben vagy akár a műveltségben is bízunk – ez is azt jelentheti, hogy egy másik isten előtt hajolunk meg.

K: A 5Móz 12:15,22 azt mondja, hogy az izraeliták néha tisztátalan állatokat is ehettek a tiszták mellett?

V: Nem. Inkább azt mondja, hogy a szertartásilag tiszta és tisztátalan emberek egyaránt ehettek tiszta állatokat.

K: Miért vághattak le ökröt, juhot vagy kecskét bárhol a 5Móz 12:15–19 szerint, miközben a 3Móz 17:3–6 azt mondja, hogy ezt a sátorban kellett megtenniük?

V: A Levitikus 17:3–6 a pusztában töltött 40 évre vonatkozott. De most már egy másik, letelepedett életmódba léptek az ígéret földjén, és a manna is megszűnt. Nem lett volna túl praktikus, ha az országban szétszóródott összes embernek Sílóba vagy Jeruzsálembe kellett volna mennie, valahányszor húst akartak enni.

K: A Mózes 5. könyve 12:16,23-25, a Mózes 1. könyve 9:4, a Levitikus 7:26-27; 17:10-14 ; 19:26 alapján miért volt akkor olyan nagy ügy a vér fogyasztásának tilalma, és ma is tilos-e a vér fogyasztása?

V: Úgy tűnik, Isten a vért különleges szentséggel ruházza fel. Nem annyira az a lényeg, hogy Káin kiöntötte Ábel vérét, hanem az, hogy előretekintve Krisztus a kereszten ontotta ki vérét értünk. Bár a vér fogyasztásának tilalma szerepel a Mózes törvényében, ez a tilalom már a törvény előtt is létezett, egészen Noéig nyúlik vissza a Mózes első könyve 9:4-ben. Amikor az Apostolok cselekedetei 10:11-16 minden ételt „tisztának” nyilvánított, ez nem vonatkozott a vérre, mivel a vért nem tekintették ételnek. Ha a vért olyan „ételnek” tekintették volna, amely most már tiszta, akkor az apostolok nem folytatták volna a vér fogyasztásának (vagy ivásának) tilalmát az

Apostolok cselekedetei 15:20,28-29-ben. Emellett a korai, apostoli egyház is azt tanította, hogy a keresztényeknek tartózkodniuk kell a vértől. Természetesen elenyésző mennyiségű vér elfogadható, mivel a zsidóknak a Levitikus 17:13 szerint meg volt engedve, hogy megegyék a vadat, amelyet levadásztak, és a terepen [gyorsan] kivéreztettek.

K: A 5Mózes 13:1-18-ban melyek azok a három kísértésforrások, amelyeket a démonok használnak?

V: Legalább hármat használnak, és egyszerre többet is alkalmazhatnak.

Vallási befolyás (hamis próféta) a Mózes 5. könyve 13:1–5-ben.

Családi és társadalmi befolyás a Mózes 5. könyve 13:6–11-ben.

Közösségi és kormányzati befolyás a Mózes 5. könyve 13:12–18-ban.

K: A 5Móz 13:1-16 és a 5Móz 18:10-12 szerint ma is meg kell-e ölnünk a varázslókat, a halottidézőket és mindazokat, akiket az Ószövetség megölésre ítél?

V: Nem. A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Kormányzati vizsgálat: Már akkor sem vehetted a saját kezedbe a dolgot, hogy személyesen megöld azt, akit ilyesmivel gyanúsítottál. A Deuteronomium 13:14 szerint a városnak először alapos (és feltehetően hivatalos) vizsgálatot kellett lefolytatnia.

2. Csak teokráciában: Az izraeliták „teokráciában” éltek, ahol a földön lakók szövetséget kötöttek Istennel, és a Tóra volt a törvénykönyv. Amikor istenfélő zsidók, mint például Dániel, Jónás, Ezékiel és Nehémiás, Izraelon kívül éltek és utaztak, ahol nem teokrácia alatt éltek, nem tettek semmiféle kísérletet arra, hogy varázslóknak, bálványimádóknak vagy másoknak ártsanak.

3. Ma nem élünk „teokráciában”. Bár egyesek, például a puritánok, megpróbáltak teokráciát létrehozni, az Újszövetség nem utal arra, hogy nekünk is ezt kellene tennünk. Így a mai keresztényeknek nem szabad ártaniuk az erkölcstelen heteroszexuálisoknak, a gyakorló homoszexuálisoknak, a bálványimádóknak, a szektásoknak és így tovább. Bár a gyilkosságot, a lopást és más bűncselekményeket ma is büntetni kell, ez a kormány feladata; nem szabad, hogy keresztény önbíráskodók legyenek. Ugyanakkor még ma sem szabad ezeket a dolgokat magunknak elkövetnünk.

Ahogyan a The Tony Evans Bible Commentary 222. oldalán olvasható: „az igazi próféta próbája nem a varázslata, hanem az üzenete.” (a dőlt betűk az eredetiben szerepelnek)

K: Mit jelent ez a halálbüntetéssel kapcsolatban a 5Móz 13:5-ben?

V: Bármely, a Bibliára hivatkozó, a halálbüntetés ellen szóló érv megdől e vers alapján. A halálbüntetés ellen felhozott legerősebb érv csupán az, hogy néha vannak olyanok, akiket hamis tanúvallomás vagy a rendőrség hanyagsága miatt tévesen ítélnek el. De erre is van orvoslat. Ha valaki tudatosan hamisan vádol meg valakit, akkor neki is azt a büntetést kell kapnia, amelyet tudatosan rótt az ártatlan személyre.

Íme azok a bűncselekmények, amelyek az Ószövetségben halálbüntetést vonnak maguk után.

A MacArthur Study Bible 1977 című műből, 270. oldal

K: Mit mond a Mózes 5. könyve 13:5 a gyülekezetben lévő hamis prófétákról?

V: Noha a Mózes 5. könyve 13:5 rávilágít a hamis próféták és a hamis tanítások súlyosságára, az Újszövetség idején nem szabad megölnünk azokat, akik hamis tanításokat hirdetnek. Ez azonban nem csökkenti cselekedeteik súlyosságát, és fontos, hogy kizárjuk őket a gyülekezetből, amint azt a , a 2 Timóteus 3:5 , a 2 János 9-11 és a Jelenések 2:20-23 is mutatja. Hasonlóképpen el kell kerülnünk azokat is, akik kitartanak a bűnben (1 Korinthus 5:5–13; Máté 18:17).

Isten nagyon komolyan veszi az Isten imádatával kapcsolatos hitünket és gyakorlatunkat, amint azt a Mózes 5. könyve 17:7,12; 19:19; 21:21; 22:21-22,24; 24:7 mutatja.

K: Miért borotválná le valaki a haját, majd vágna sebet magára a halottakért a Mózes 5. könyve 14:1 szerint?

V: Még ha neked nincs is értelme, az ókori ugariti embereknek, Szíria partvidékén, volt értelme. Craigie (229–230. o.) és S. R. Driver (Mózes 5. könyve, 155. o. és köv.) szerint leborotválták a fejüket. Coogan (45–46. o.) szerint gyász közben meg is sebesítették magukat. Íme az ugariti szöveg: „Megvágja az arcát és az állát, felkarcolja az alkarjait. A mellkasát úgy szántja, mint egy kertet; a hátát úgy karcolja fel, mint egy völgyet.” Ugariti szövegkönyv, 67 VI. tábla, 20–22. sorok, Elmer B. Snick „Israel’s Struggle with the Religion of Canaan” című írásából, W. Robert Godfrey és Jesse L. Boyd III szerkesztésében, Through Christ’s Word: A Festschrift for Dr Philip E. Hughes című kötet 117. oldalán.

Sajnos Jeremiás 41:5 szerint néhány izraelita is megvágta magát a halottakért.

A modernabb időkben a tizenkét imámot követő síita muszlimok egy kis csoportja – például Iránban, Pakisztánban és Indiában – fémmel megerősített ostorokat használ, amelyeket a válluk felett átdobva felhasítják a hátukat az Asúra-ünnepen, Husain gyászában, akit a szunniták megöltek, mert nem hajolt meg I. Mu’awiyah szunnita kalifa előtt. Új-Guineában egyesek gyászuk jeléül levágják az egyik ujjízületüket. A nyugati országokban mennyibe kerülnek egyes temetések? Nem lehetett volna azt a pénzt a szegények javára fordítani, vagy az evangélium terjesztésére?

Bár néhány római katolikus szerzetes is gyakorolta az önostorozást, de ezt a saját bűneikért tették, nem pedig valaki halála miatti gyászban, és az egyházuk sem ösztönözte őket erre.

Az Újszövetségben, az 1. Thesszalonikiakhoz írt levél 4:13-ban az áll, hogy ne gyászoljunk úgy, mint a reménytelen világ többi része.

K: Miért emlékeztette Isten a Mózes 5. könyve 14:2-ben olyan gyakran az izraelitákat arra, hogy ők Isten különleges, szent népe?

V: Hányszor emlékeztette őket Isten az Ószövetségben? A The MacArthur Bible Commentary 216–217. oldalai szerint több mint 250-szer. Amellett, hogy egyszerűen csak emlékeztette az embereket arra, hogy „tegyétek ezt” és „ne tegyétek azt”, Isten emlékeztette őket az engedelmességük motivációjára is; ez abból fakadt, hogy kik voltak. Ma, amikor kísértésbe esel, hogy vétkezz, olvasd el a Szentírást, hogy Isten emlékeztessen téged arra, „ki vagy” és „kit ismersz”.

K: Miért tekintették a 5Móz 14:3–20-ban ezeket az állatokat tisztátalannak, másokat pedig nem?

V: A Szentírás nem mondja meg. Ezeket az állatokat a szárazföldi, a vízi és a légi állatok csoportjába sorolták.

Láthatjuk, hogy „higiéniai szempontból bölcs” volt, ha ezek közül az állatok közül néhányat nem fogyasztottak. A nem megfelelően átsütött sertéshús trichinózist okozhat, a nem megfelelően átsütött nyúlhús tularémiát okozhat, a tengerfenéken táplálkozó tengeri élőlények, mint például a garnéla és a rák, parazitákat hordozhatnak, a döghús-evő madarak pedig további betegségeket terjeszthetnek. Azt is tudjuk, hogy ezek közül az állatok közül néhányat pogány szertartásokon használtak. A kánaániták, a szírek és a hettiták vallási szertartásain disznókat vágtak le. A varjakat egyes arabok szentnek tartották. Ugyanakkor a szarvasmarhákat és a juhokat is sok pogány szertartáson használták, és ezeket mégis meg lehetett enni. Vannak, akik szimbolikát próbáltak keresni az állatokban, például hogy a kérődzés analóg a törvények tanulmányozásával, a disznók pedig tisztátalanok stb. Óvatosnak kell azonban lennünk azzal, hogy szimbolikát tulajdonítsunk olyasminek, amit Isten nem mondott ki. Az egyetlen biztos válasz az, hogy Isten nem mondta el nekünk; sőt, Istennek nem is kellett elmondania. Akkor is engedelmeskednünk kell Istennek, ha nem ismerjük az okát.

K: A 5Móz 14:21 szerint, ha helytelen volt megenni egy már elhullott állatot, miért volt akkor rendben, hogy eladják azt idegeneknek? Még az Izraelben élő nem izraeliták sem ehettek vért a 3Móz 17:10,12 szerint.

V: Azokból az állatokból, amelyek maguktól haltak meg, nem engedték le a vért. Olyan állat elfogyasztása, amelyből nem engedték le a vért, kevésbé súlyos vétség volt, mint a vér fogyasztása. Míg a Levitikus 17:10,12 szerint azt, aki vért eszik, meg kell ölni, a Levitikus 17:15 szerint annak, aki olyan elhullott állatot eszik, amelyből nem engedték le a vért, meg kell mosnia magát és ruháit, és estig tisztátalan lesz. Higiéniai szempontból nézve, ha egy állat magától halt meg, például betegség miatt, az emberek kevésbé voltak kitéve a betegségek kockázatának, ha nem ették meg azt.

Első ránézésre ezek a versek elavultnak tűnhetnek, de tartalmaznak egy olyan gondolatot, amely ma is releváns. A keresztényeknek szorgalmazniuk kellene olyan törvényeket, amelyek mindenkinek megtiltanak bizonyos cselekedeteket: gyilkosságot, lopást, nemi erőszakot stb. Ugyanakkor, bár más dolgok bűnnek minősülnek, elfogadható, ha megengedjük azoknak, akik el akarják követni a bűnt, hogy megtegyék. Például, bár az alkoholfogyasztás nem bűn, a részegség viszont az, egy kereszténynek nem probléma, ha egy alkoholt árusító élelmiszerláncnál dolgozik.

K: Miért nem főzhették meg a kis kecskegidát az anyja tejében (5Móz 14:21, 2Móz 23:19; 34:26)?

V: Ez egy beteges kép volt: az anyatejet, amelyet a kicsinyei táplálására termelt, arra használták, hogy abban főzzék meg a kicsinyét.

Vannak arra utaló jelek is, hogy ez egy kánaáni/ugariti/siráni vallási gyakorlat volt, amely egészen a Kr. e. 15. századig nyúlik vissza. Az ezt alátámasztó ugariti szöveg azonban csak feltételezésen alapul. Mellékesen megjegyezzük, hogy a tejszínnel kevert hús gyorsabban romlik.

K: A 5Móz 14:22–25 szerint pénzzel kiválthatták-e az elsőszülött állatokat, vagy sem, ahogyan azt a 4Móz 18:17 mondja?

V: A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

1. A 4Móz 18:14 szerint minden fajta elsőszülöttjét félre kell tenni, vagy pénzzel ki kell váltani.

2. A pénzzel való kiváltás azt jelenti, hogy pénzt fizetsz, és megtartod az állatot.

3. A 4Móz 18:17 ezt azzal korlátozza, hogy az ökör, a juh vagy a kecske elsőszülöttje nem váltható ki pénzzel.

4. A Mózes 5. könyve sem mondja, hogy az ökör, a juh vagy a kecske elsőszülöttje pénzzel kiváltható lenne.

5. A Mózes ötödik könyve 14:24–25 szerint, ha a távolság túl nagy, az ember „elcserélheti az állatot”, ami azt jelentette, hogy pénzért eladta az állatot, elment Jeruzsálembe, és a pénzből egy azzal egyenértékű állatot vett.

K: A Mózes 5. könyve 14:22–27-ben hogyan ehettek a közönséges izraeliták a tizedükből, amikor a tizedet a lévitáknak adták, hogy megegyék?

V: Kétféle tized létezett. Az első, tíz százalékos tized a léviták és családjaik megélhetését szolgálta. A második tizedet, az úgynevezett ünnepi tizedet, egy forrás szerint a bevétel körülbelül három százaléka képezte, vagy – a *The Bible Knowledge Commentary: Old Testament* (289–290. o.) szerint – háromévente a fennmaradó kilencven százalék tíz százaléka. Mindkettő összességében nagyjából ugyanakkora összeget jelent. Ezt mind az istentisztelők, mind a léviták elfogyaszthatták. A harmadik évben az özvegyek, az árvák, sőt még az idegenek (azaz a nem izraeliták) is fogyaszthatták a tizedet, a Mózes második könyve 14:28–29 szerint.

Josephus és egyes rabbik tévesen ezt „harmadik tizednek” tekintették, de valójában ez csupán a második tized alkalmazása.

K: A Mózes 5. könyve 14:26-ban és a Mózes 2. könyve 29:40-ben szereplő erős, alkoholos ital megengedett-e, vagy az nem a királyok számára való (Példabeszédek 20:1), hanem csak a halál küszöbén állók számára, ahogyan a Példabeszédek 31:4–7 mondja?

V: Mivel normális körülmények között az embereknek megengedett volt az alkoholfogyasztás, de nem szabadott berúgniuk, mennyivel megfelelőbb lenne ez nyugtatóként a halál küszöbén álló emberek számára. A papoknak nem szabadott alkoholt fogyasztaniuk, amikor beléptek a találkozás sátrába (Levitikus 10:8–10), és a királyoknak magasabb színvonalra kell törekedniük, amint azt a Példabeszédek 20:1 is sugallja.

K: A Mózes 5. könyve 15:1-3 szerint miért kerültek az emberek adósságba az ókorban?

V: Lehetséges, hogy az alkoholra, luxuscikkekre stb. fordított túlzott kiadások miatt, de ez az ókorban valószínűleg kevésbé volt meghatározó tényező, mint manapság. Talán kevesebben költöttek túlzottan, mert gyakran látták, mi történt másokkal. Mivel akkoriban nem létezett egészségbiztosítás, életbiztosítás, állami szociális segély, orvosi ellátás vagy más pénzügyi biztonsági háló, egy betegség, egy baleset, amely megakadályozta valakit a munkavégzésben, vagy a férfi halála adósságba taszíthatta a családot. A rossz termés, a háború, vagy akár az elnyomó uralkodók által kivetett túlzott adók is hasonlóképpen olyan adósságot okozhattak, amelyből sokan nem tudtak kilábalni. Mivel sokan gyakran képtelenek voltak visszafizetni az adósságukat, a kamatlábak magasak lehettek. A Kr. e. 15. században írt szíriai Nuzi-táblákon a kamatlábak akár 50%-ot is elértek.

K: A 5Móz 15:1–3 szerint, mivel hét évente el kellett engedniük az izraelitáknak nyújtott összes kölcsönt, miért nem engedték el a nem izraelitáknak nyújtott kölcsönöket is?

V: Az izraelitáknak nyújtott kölcsönöket irgalomból engedték el. A Szentírás nem mondja meg, miért nem engedték el a nem izraelitáknak nyújtott kölcsönöket, de nem nehéz belátni az okát.

Mivel az izraelitáknak Izrael földje a tulajdonukba tartozott, az ott élő, adóssággal terhelt idegenek vagy kereskedelmi célból, vagy bérmunkásként tartózkodtak ott. Az idegenek bármikor visszatérhettek a saját népükhöz.

K: A 5Móz 15-ben hogyan viszonyul az Ószövetség más ókori törvényekhez?

V: Míg a Deuteronómiumban a rabszolga hat év után szabadult fel, a Hammurabi-törvénykönyv szerint három év után szabadulhatott fel. A babiloni Lipit-Ishtar-törvénykönyv szerint a rabszolga akkor szabadulhatott fel, ha adósságának kétszeresét, vagy vételárának kétszeresét ledolgozta. Ez egyértelműen a tulajdonos javára tűnik.

K: Hogyan viszonyul a 5Móz 15:1–11 az 2Móz 23:10–11-hez?

V: A „hetedik év”, vagyis a jubileumi év mindkét esetben ugyanaz. Ez volt az az év, amikor a mezőket nem szántották fel, az adósságokat elengedték, és a rabszolgákat szabadon engedték. További információkért lásd az Encyclopedia of Bible Difficulties című mű 149–150. oldalát.

K: Miért nem lehetnek szegények az izraeliták között a Deut. 15:4 szerint, ha a Deut. 15:11 azt mondja, hogy mindig lesznek szegények közöttük?

V: Isten arra kötelezte őket, hogy gondoskodjanak az izraeliták között élő összes szegényről. Isten azonban tudta, hogy nem mindenki fogja teljesíteni a kötelezettségeit, és hogy mindig lesznek szegények közöttük.

A Biblia egyszerre az ideális célok és a realizmus könyve; nekünk is magas ideálokkal és realizmussal kell rendelkeznünk. Ha valakinek vannak céljai, de nincs kapcsolatban a valósággal, az idealizmusa nem túl hasznos. A valóság látása és az ideálok hiánya szintén nem túl hasznos.

K: Miért tűnik a Biblia a 5Móz 15,12–13-ban annyira férfi-soviniszta, és miért használja mindig a „ő” névmást?

V: A héber nyelvben soha nem használták a „ő” megkülönböztetést, ahogyan az angolban néha szokták. Az angolhoz hasonlóan néha a „he” szót használták „ő” vagy „ő” jelentésben. Példaként említhető, hogy mind a héberben, mind az angolban a Deuteronomium 15:13-ban a „he” szó szerepel, miközben a Deuteronomium 15:12-ben a kontextus egyértelműen férfiakra vagy nőkre utal.

K: Ellentmond-e a Mózes 5. könyve 15:12–18 az Exodus 21:26-nak?

V: Nem. Az Exodus 21:26 azt mondja, hogy bármely rabszolgának joga volt szabadon távozni, ha a gazdája megvakította vagy kiütötte a fogát. A Deuteronomium 15:12–18 szerint a héber rabszolgákat hét évente, a jubileumi évben szabadon kellett bocsátani. Az egyetlen kivételt azok a héber rabszolgák jelentették, akik szerették gazdájukat, és önként úgy döntöttek, hogy egész életükben rabszolgák maradnak.

Ha a gazda később véletlenül megvakította őket vagy kiütötte a fogukat, a rabszolgának joga volt a szabadsághoz, de nem kényszerítették őket arra, hogy éljenek ezzel a joggal.

Ez a törvény annyiban érdekes, hogy bár a gazdára kiszabott büntetés enyhenek tűnik, mégis hatékonyan eltávolította minden ösztönzést a rabszolgákkal való rossz bánásmódra.

K: A 5Móz 16:5 szerint a páska bárányt a szentélyben kellett levágni, vagy otthon, ahogyan az 2Móz 12:7 mondja?

V: Egyiptomban, mielőtt szentély vagy templom lett volna, a páska bárányt otthon kellett levágni. Miután szentély létesült, a bárányt ott kellett levágni. Később, amikor az Ígéret Földjén laktak, a zsidók Jeruzsálemben ünnepelték a páskát.

K: Miért szerepel a 5Móz 16:16–17-ben, hogy a férfiaknak meg kellett jelenniük, a nőkről és a gyermekekről viszont nincs szó?

V: A Mózes 5. könyve 16:16–17 szerint minden férfinak meg kellett jelennie, és nem üres kézzel. Más szóval, egyetlen férfi sem, mint családfő, volt mentesítve a kötelező tizedek és áldozatok hozatalától.

K: Miért nem ültethettek a zsidók a 5Móz 16:21 szerint fát vallási célokra?

V: Három jó okból.

1. A Mózes 5. könyve 16:21 egyszerűen azt mondja, hogy ne tegyék ezt, és nekik engedelmeskedniük kellett Isten szavának.

2. A fák soha nem voltak része az Igaz Istennek bemutatott áldozatoknak.

3. A Mózes 5. könyve 12:3-ban olvasható, hogy a szent fasorok más istenek imádásának részét képezték. A fák kiemelt szerepet játszottak Baál és egyes görög istenek imádásában.

A harmadik ok különösen fontos. Ha egy tevékenység a pogány vallás részét képezi, és az

a) arra csábít, hogy a pogány isteneket imádd

b) másokat is arra csábítana, hogy pogány isteneket imádjanak, vagy

c) azt a látszatot keltené, hogy pogány isteneket imádsz,

akkor ne csináld.

K: A 5Móz 17:6, 5Móz 19:15 és 4Móz 35:30 szerint helytelen-e bárkit gyilkosságért elítélni, ha nincs jelen legalább két emberi tanú?

V: A két tanúra vonatkozó követelmény a házasságtörésre és a lopásra is vonatkozott, nemcsak a gyilkosságra, és ritkán fordul elő, hogy két szemtanú látja a házasságtörést vagy a lopást. Két szempontot érdemes megvitatni a „tanú” héber kifejezés használatával kapcsolatban.

1. A Levitikus 5:1 azt mutatja, hogy a tanú nem csupán a bűncselekmény szemtanúja. Tanúnak számít bárki, aki olyan bizonyítékról tud, amely egy személy ártatlanságát vagy bűnösségét igazolhatja.

2. A „tanú” szó személyt, de bizonyítékot is jelenthet. Például a II. Mózes 22:13-ban egy elhullott állat testrészei is tanúként szolgálhatnak. További információkért lásd az Encyclopedia of Bible Difficulties című mű 143. oldalát.

K: Mit jelent a Deuteronomium 18:10-ben az, hogy „ne vezessétek át gyermekeiteket a tűzön”?

V: Ez a kánaániak szokása volt, hogy elsőszülötteiket áldozatként tűzbe vetették, amint azt a Mózes második könyve 12:31 magyarázza.

K: Miért nem szabad a Mózes 5. könyve 18:10 szerint életben hagyni a varázslókat és a halottidézőket?

V: Egyesek számára ez súlyos büntetésnek tűnik olyan emberek számára, akik másoknak fizikai kárt nem okoznak. Ugyanakkor lelki kárt okoznak másoknak azzal, hogy a pokolba vezetik őket. Így az Ószövetség teokratikus kormányzata alatt a büntetés megegyezett a bálványimádókét.

K: A Mózes 5. könyve 18:10-ben szereplő, a természetfelettivel való érintkezésre vonatkozó tilalom ellentmond-e annak, hogy a Bibliában próféták szerepelnek, ahogyan azt egy ateista állította?

V: Nem. Ez két okból is nevetséges.

1. Még ha létezett volna is tilalom „minden” természetfeletti kapcsolatra vonatkozóan, Isten szavát komolyan tanulmányozó ember biztosan nem értelmezte volna úgy, hogy Isten minden, hozzá intézett imát megtiltott volna.

2. Soha nem volt tilalom minden természetfeletti kapcsolatra, ahogyan azt az ateista látszólag elképzeli. A tilalom inkább a jóslásra és a varázslásra vonatkozik. Az embereknek nem szabad megpróbálniuk kapcsolatba lépni a halottak szellemeivel, démonokkal vagy angyalokkal. Bár később angyalok jelentek meg jámbor embereknek, például Dánielnek, a kapcsolatot az angyal kezdeményezte, nem az ember.

K: A 5Móz 18:17–19; 5Móz 33:1–2 és 5Móz 34:10–11 versekben vajon Mohamedről szól a prófécia, ahogyan egyes muszlimok állítják?

V: Nem. A Deuteronomium 18:15–18 azt mondja, hogy Isten fel fog emelni egy prófétát, akire hallgatni fognak, akárcsak Mózesre, a testvéreik közül, a közepükből. Jézus próféta volt? Sok zsidó hallgatott Jézusra? Jézus a zsidók között volt? Jézus zsidó volt? A muszlimoknak nem okozhat gondot elfogadni, hogy ez az ige inkább Jézusra illik, mint Mohamedre. Íme még néhány szempont.

a. A Mózes ötödik könyve 33:1–2 azt mondja: „az Úr”, és a muszlimok nem nevezik Mohamedet Uruknak. (Az alavita muszlimok és más ghulat csoportok Mohamedet Istennek tekintik, de ők kivételek.)

b. A Mózes ötödik könyve 34:10 szerint: „Azóta nem támadt Izráelben olyan próféta, mint Mózes.” Ezt a megállapítást valószínűleg Józsué írta, jóval Jézus eljövetele előtt.

c. A Mózes ötödik könyve 34:10-ben szerepel a „szemtől szembe” kifejezés, és Mohamed soha nem állította, hogy szavait közvetlenül Alláhtól kapta, hanem angyalokon keresztül (2. szúra 97). Jézus a János evangéliuma 1:18 és más szakaszok szerint közvetlenül kommunikált Isten Atyával.

d. A következő vers, a 34:11 azt mondja, hogy egyetlen más próféta sem tett olyan félelmetes csodákat, mint Mózes. Mohamed a Koránban általában nem tett csodákat, kivéve azt, hogy állítólag meglátogatta a jeruzsálemi mecsetet (amiről bizonyítható, hogy akkoriban még nem létezett), és kettészakította a holdat (amit senki más nem látott).

e. Maga a Korán 29:27-es szúrájában azt mondja, hogy a prófétaság Izsákon és Jákobon keresztül jött. Yusuf Ali Korán-fordításában így fogalmaz: „És adtunk (Ábrahámnak) Izsákot és Jákóbot, és elrendeltük az ő utódai között a prófétaságot és a kinyilatkoztatást…” Míg Ábrahám neve zárójelben szerepel Yusuf Ali fordításában, az „Ábrahám” szó teljes egészében nem szerepel az arab szövegben, és Yusuf Ali szükségesnek érezte, hogy hozzáadja az „Ábrahám” szót ahhoz, amit a muszlimok Isten szavának tekintenek.

f. Végül Jézus apostola, Péter az Apostolok cselekedetei 3:22–26-ban azt mondta, hogy ez Jézusban teljesedett be. Péter apostolnak kiváló helyzetben kellett lennie ahhoz, hogy ezt tudja.

1. Vagy Jézus óriási hibát követett el azzal, hogy megengedte, hogy egy olyan csaló, mint Péter, közel 2000 éven át félrevezesse azokat az embereket, akik Isten követésére törekedtek, és Isten nem mozdította meg az ujját sem, hogy elmondja az embereknek az igazságot.

2. Vagy Jézus tudta, mit csinál, amikor Pétert választotta, és Isten nem javított ki olyasmit, amit nem kellett kijavítani.

3. Vagy pedig Péter nem ezt mondta, és az Apostolok cselekedetei című könyvet meghamisították még azelőtt, hogy az első, Biblián kívüli említés megjelent volna erről Krisztusra vonatkozóan, ami körülbelül Kr. u. 138-ban történt.

Íme a legkorábbi görög kéziratok, amelyekkel rendelkezünk, és azok kelte az Apostolok cselekedetei 3:22–36-hoz.

Vaticanus [B] 325–350-ben

Sinaiticus [Si] 340–350-ben

Bohairi kopt [Boh] 3./4. század

Alexandrinus [A] kb. 450-ben

Sahidikus kopt [Sah] 3./4. század

Ephraemi Rescriptus [C] 5. század

Bezae Cantabrigiensis [D] 5., 6. század

Íme ezeknek a verseknek a más nyelveken készült fordításai

Örmény [Arm] 5. század

grúz [Geo] 5. század

Latin Vulgata [Vg] 4–5. század

Etióp [Eth] 6. század

Szír Peshitta [SyrP] 4–7. század

A korai egyházi írók ezt a verset Jézusra utalóként említették. Közülük néhányan a következők voltak

Justinus Martyr körülbelül 114-ben született, bár egyesek szerint 110-ben. Első védelmét 138 és 165-ben bekövetkezett halála között írta. Nyilvánvaló, hogy mielőtt leírta volna, el kellett olvasnia ezt a Krisztusra utaló próféciát.

Irenaeus Kr. u. 182–188 között írt.

Tertullianus Kr. u. 220–220 között írt.

Origenész: Kr. u. 225–254 között.

Archelaus (Kr. u. 262–278) szintén tárgyalja a Mózes második könyve 18:15-öt, és bemutatja, hogyan utal ez Jézus Krisztusra a „Vitában Manesszel” című művében, 43. fejezet, 219. oldal

Chrysostom: Kr. u. 407.

Egy muszlimnak nemcsak azt kellene állítania, hogy Justinnak tévedett, hanem azt is, hogy az Újszövetség összes kézirata helytelenül rögzítette Péter szavait.

Ráadásul a más nyelvekre való fordítások már nagyon korán elkészültek; a fenti dátumok nem az első fordítások dátumai, hanem csupán a ma fennmaradt legkorábbi kéziratokéi. Ezek azért értékesek, mert független átadási láncot alkotnak, amelyet az emberek a görög kéziratok ellenőrzésére használhatnak. E kéziratok átadási lánca Afrikától Ázsiáig mind abban egyetért, hogy Péter szerint ez Jézusra utal.

K: A 5Móz 18:20–22 szerint hogyan lehet megállapítani, hogy egy próféta hamis próféta-e?

V: A Biblia két okot ad meg, és két feltételt sorol fel.

1. Ha más istenek imádását hirdetik, vagy olyan dolgokat jövendölnek vagy tanítanak Istenről, amelyeket Isten nem parancsolt. 5Mózes 18:20–21; 1 János 4:1–3; Jeremiás 6:13

1. Kritérium: Ha egy próféta próféciák nélkül csak a saját véleményét mondja el arról, hogy mit akar az igaz Isten, akkor a véleménye ugyanúgy téves lehet, mint bárki másé. Példaként lásd Nátán szavait Dávidhoz az 1 Krónikák 17:2-4-ben.

2. Ha a próféta hamis jóslatot tesz. Mózes 5. könyve 18:21–22.

2. feltétel: Ha egy próféta feltételes próféciát mond, és a feltételek nem teljesülnek. Az ítéletről és pusztulásról szóló próféciák mindig attól függnek, hogy az illető személy vagy nemzet nem tér-e meg. Példaként lásd Jónás 3:1-10.

K: A Mózes 5. könyve 19:1–6 szerint hogyan kell eljárnunk, ha valaki akaratlanul árt másnak?

V: Egyrészt nem szabad egyenlőnek tekinteni a szándékossággal, mert nem volt benne rosszindulat, és nem is állt szándékában ezt tenni. Másrészt viszont nem feltétlenül ártatlan, mert lehet, hogy nem volt elég óvatos. Mi a helyzet azzal a tizenéves sofőrrel, aki véletlenül elgázol valakit, aki az utcán átkel, miközben gyorsulási versenyt folytat? Vagy azokkal az emberekkel, akik tudják, hogy részegek, de azt hiszik, hogy „kiküszöbölhetik” a hatást, és így is vezetnek. Egy európai országban régen úgy volt, hogy ha ittas vezetésen kaptak, az illető örökre elvesztette a jogosítványát.

Egyszer megkérdeztem egy csoport tinédzsert a vasárnapi iskolában, hogy ha egy kisgyerek véletlenül felborít egy lámpát és eltöri, akkor meg kell-e verni, vagy sem? Körülbelül a fele igennel, a fele nemmel válaszolt. A helyes válasz talán az lenne, hogy „több részletre van szükségünk”. Ha a gyerek túl gondatlan volt, vagy durván játszott, vagy a testvéreivel rohangált a házban, akkor igen. De ha a gyerek véletlenül megbotlott, vagy meglökték, akkor nem.

Érdekes, hogy a Rút könyvében a házasságban a rokon-megváltót jelölő héber szó a „go’el”. A vérbosszúért felelős személy héber neve pedig „go’el haddam”, vagyis bizonyos értelemben a meggyilkolt személy igazságáért felelős rokon-megváltó.

K: A 5Móz 19:14; 27:17; Jób 24:2; Példabeszédek 22:28; 23:10; Ézsaiás 5:8 és Hóseás 5:10 versekben szereplő „határkövek elmozdítása” hogyan lehetséges manapság?

V: Néhány évtizeddel ezelőtt Texasban voltak olyanok, akik hamis okiratokat állítottak ki, amelyekkel földterületek tulajdonjogát és birtoklását biztosították maguknak. A törvény visszaélése – ideértve a hamis dokumentumokat, a hamis tanúvallomásokat és a kenőpénzeket – „törvényesnek” tűnhet, amikor valaki ellopja, ami másé.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a későbbi időkben a római jogban a határkő elmozdításának büntetése a halál volt, a Keil-Delitzsch Ószövetségi kommentár 1. kötet, 3. rész, 399. oldala szerint.

K: Miért vádolhatott egyetlen tanú valakit a 5Móz 19:16 szerint, hiszen a 4Móz 35:30, az 5Móz 17:6, az 5Móz 19:15 és más helyeken az áll, hogy mindent két vagy három tanúval kell bizonyítani?

V: Ideális esetben mindent két vagy három tanúval kell bizonyítani, figyelembe véve, hogy a tanú nem csupán egy személy, hanem bizonyíték is lehet. A Deuteronomium 19:16-ban azonban helye van annak, hogy egyetlen személy is vádat emeljen valaki ellen. Más szavakkal: a vádlott nem maradhat büntetlenül pusztán azért, mert csak egy tanú van, és nem is szabad mindig hinni az egyetlen tanúnak, aki hazudhat is. Inkább alapos vizsgálatot kell lefolytatni, hogy további bizonyítékokat vagy további tanúkat találjanak.

K: A Mózes 5. könyve 19:19-ben nem túl szigorú-e, hogy a hamis tanút ugyanazzal a büntetéssel sújtják, mint amilyet a hamisan vádolt személy kapott volna?

V: Egyáltalán nem. Az ember a szavával épp olyan könnyen gyilkolhat, mint a kezével. Akár a kezüket használták volna, akár rosszindulatú csalást és a jogrendszert, a hamisan vádolt személy így is meghalt volna. Legalább a saját kezükkel elkövetett gyilkosság esetén az áldozat jó hírneve sértetlen marad. A szavakkal elkövetett gyilkosság azonban nemcsak a testet öli meg, hanem az illető jó hírnevét is tönkreteszi.

Hivatkozásképpen: a babiloni Hammurabi-törvénykönyv is kimondja, hogy azt, aki hamisan gyilkossággal vádol meg valakit, halálra kell ítélni. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 3. kötet, 126. oldal.

K: Miért mondja a Biblia a 5Móz 19:21-ben, a 3Móz 24:20-ban és a 2Móz 21:22–24-ben, hogy „szemet szemért”?

V: Az Ószövetségben szereplő három hivatkozás a büntetőjog részét képezi. A fizetendő kártérítésnek és a büntetésnek arányban kellett állnia a bűncselekménnyel: se többet, se kevesebbet. Az Újszövetség egyetlen versében Jézus arra buzdítja a hívőket, hogy a „szemet szemért” elv helyett a megbocsátást és az irgalmat gyakorolják. Íme a négy hely.

Az Exodus 21:22-24 jogi ítéletekről szól, beleértve a bírósági eljárást is, amikor egy férfi olyan erősen megüt egy nőt, hogy az idő előtt szülni kezd.

A Levitikus 24:20 említi az ítéletet mások megsebesítése vagy megölése esetén. Ugyanakkor menedékvárosok álltak rendelkezésre a véletlen gyilkosság, és feltehetően a véletlen sérülés esetén is.

A Mózes 5. könyve 19:21-ben egy hamis tanúról van szó, akivel azt kellett volna tenni, amit hazugságai másvalakivel okoztak volna.

Jézus a Máté 5:38-ban azt mondta, hogy bár azt hallottátok: „Szemet szemért…”, nekünk nem szabad ellenállnunk a gonosznak, hanem oda kell fordítanunk a másik orcánkat is.

Tertullianus a Marcion ellen írt öt könyv 2. könyvének 18. fejezetében (Kr. u. 207/208) volt az első, akiről tudunk, aki választ adott erre a kérdésre, és emlékeztette olvasóit, hogy e törvény célja az erőszak visszaszorítása volt. A What You Know Might Not Be So: 220 Misinterpretations of Bible Texts Explained című könyv 62–63. oldalán az áll, hogy ez korlátozza a bosszút. Egy rendőrség nélküli társadalomban a bosszúnak nem szabad súlyosabbnak lennie, mint az eredeti cselekménynek. A szegény ember ellen elkövetett bűncselekmény büntetésének ugyanolyannak kell lennie, mint a gazdag ember ellen elkövetett bűncselekményé.

Emellett az embereknek meg kellett tanulniuk, mi az igazságosság, mielőtt megtanulhatták volna, mi az irgalom és a megbocsátás.

K: Miért tűnik a Biblia a 5Móz 19:21-ben szeretetlennek, amikor azt tanítja, hogy „szemet szemért”?

V: Bár ez az igazságosságra utal, és nem a szeretetre, meg kell értened az igazságosságot, mielőtt értékelni tudnád az irgalmat. Ha nem veszed észre, hogy a rossz cselekedetek súlyos büntetést vonnak maguk után, lehetetlen értékelni a megbocsátást ezekért a cselekedetekért. Az előző kérdésnél olvashatod el, miért adták ezt a parancsot.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy az embereknek soha nem beszéltek a „szemet szemért” elvről, és az Ószövetségben szereplő három olyan szakasz, ahol ez említésre kerül, nem is létezne.

A II. Mózes 21:22–24 szerint akkor nem lenne súlyos bűn csecsemőket megölni vagy abortuszt végezni.

A Levitikus 24:20 szerint csupán apró probléma lenne egy felnőttet rosszindulatból megsebesíteni.

A Deuteronomium 19:21-ben egy tanú, aki hazudott, hogy valakit igazságtalanul büntessenek meg, büntetlenül maradna.

Egy olyan társadalom, amelyben igazságosság és szeretet is van, valójában szeretetteljesebb társadalom, mint az, amely (hiába) igyekszik szeretetet teremteni az igazságosság fogalma nélkül. Sajnos egyesek azt gondolják, hogy a társadalom ilyen lehet.

K: Miért engedélyezte Isten a támadó háborút a Deuteronomium 20:1–15-ben?

V: Ez nem tesz különbséget kánaániak és nem kánaániak között. Az izraelitáknak harcolniuk kellett, hogy megdöntsék a midianiták, az ammóniak, a szírek és mások elnyomását.

Ez azt mutatja, hogy Isten nem volt pacifista az Ószövetségben, és hasonlóképpen az Újszövetségben, a Róma 13:4-ben sem ellenzi minden gyilkolást, például a jogos okokból végrehajtott kivégzéseket.

K: A 5Móz 20:16–18 szerint az izraelitáknak meg kellett-e ölniük az ellenség minden egyes tagját, vagy meg kellett-e kímélniük néhányukat, ahogyan azt a 5Móz 20:11–14 mondja?

V: A 11–14. versek és a 16–18. versek között ott van a 15. vers. A 15. vers szerint az előző versek azokra a városokra vonatkoztak, amelyek messze voltak lakóhelyüktől. A 16. vers szerint az alábbiak az Ígéret Földjén lévő kánaáni városokra vonatkoznak.

K: A 5Móz 20:17-ben, mivel Isten tudta, hogy a Palesztinában élő hettiták (=gibeoniták) hűséges templomi szolgáivá válnak, miért mondta Isten itt, hogy pusztítsák el őket?

V: Ez egy érdekes eset, amikor Isten kinyilatkoztatott akarata eltért az Ő kívánt akaratától, mégis Isten kinyilatkoztatott parancsának szerepe volt abban, hogy megvalósuljon az Ő kívánt akarata.

1. Sem a hettitáknak, sem az izraelitáknak nem mondták: „Ne aggódjatok, a hettitákat megkímélik.” A gibeonitáknak ugyanazok a félelmeik voltak, mint a többi kánaáninak, de aggodalmukra reagálva békét kerestek az izraelitákkal.

2. Ezután Isten gondviselése – amely az izraeli vezetők részéről elkövetett hiba révén nyilvánult meg – arra késztette őket, hogy kíméljék meg a gibeoniakat.

3. A gibeoniak csalást és hazugságot alkalmaztak, de Isten nem korlátozódik arra, hogy kizárólag jó eszközöket használjon akaratának megvalósításához.

4. A történelem későbbi szakaszában a gibeoniak hűséges templomi szolgákká váltak.

Egy második, ehhez nagyon hasonló eset ma is ismerős lehet számunkra. Isten azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön. Isten tudja, kik a kiválasztottak. Ugyanakkor Isten (őszintén) mindenkit figyelmeztet arra, hogy a pokolba kerülnek, ha elutasítják Jézust. Egyrészt a kiválasztottaknak nincs mitől tartaniuk, mert Isten gyermekeivé válnak. Másrészt Isten nem árulta el, kik a kiválasztottak.

A kiválasztás és a szabad akarat kapcsán elgondolkodtató, hogy semmi sem akadályozta meg a többi kánaánitát abban, hogy azt tegyék, amit a gibeoniak tettek. Mégis, nincs feljegyzés arról, hogy bármelyik másik kánaánita megpróbálta volna ezt, vagy akár csak meg akarta volna próbálni.

További információkért lásd a Mózes első könyve 20:3–6, a Mózes ötödik könyve 20:17, a Jeremiás 15:6, a Jónás 3–4, a Jónás 3:10 és a Jónás 4:1–2 versekről szóló elemzéseket.

K: Miért nem engedték meg a Mózes 5. könyve 20:19–20-ban, hogy kivágják a fákat, amikor ostrom alá vették a várost?

V: Ha az izraeliták győztek volna, a gyümölcsfák kivágása elszegényítette volna a földet. Ha pedig vesztettek volna, a gyümölcsfák kivágása nem csupán a jelenlegi felnőtteket érintette volna, hanem gyermekeiket és leszármazottaikat is. Az olajfák gyümölcsfák, és akár ezer évig is élhetnek. Istennek nem volt kifogása a harc ellen, de nem nézte jó szemmel, hogy tönkretegyék a földet. Ezenkívül a fák döntő ökológiai szerepet játszanak a talaj stabilizálásában és az erózió megakadályozásában. Ezzel szemben az egyiptomiak és az asszírok a „kiégetett föld” taktikáját alkalmazták. Egy egyiptomi falfestményen látható, ahogy egyes katonák megmásszák a városfalat, mások pedig fákat vágnak ki. Egy szíriai invázióról szóló egyiptomi beszámoló így szól: „Elvettem tőlük az élet legfőbb forrásait, mert levágtam a gabonájukat, és kivágtam az összes ligetüket és minden szép fájukat. Elpusztítottam.” Azt is mondták: „Olyan föld lett, »amelyen nincsenek fák«.” J. B. Pritchard: Ancient Near Eastern Texts című műve alapján (240., 276–279., 288., 299–300. o.).

K: A 5Móz 21:1–9 szerint hogyan kezelték a bírósági ügyekben felmerülő megoldhatatlan bizonytalanságokat, és nekünk hogyan kellene ezt kezelnünk?

V: Itt néhány szempontot láthatunk. Megpróbálták megtalálni a gyilkost. Felismerték, hogy az eset akkor is helytelen volt,

az áldozat bemutatása pedig hangsúlyozta, hogy ez akkor is bűn volt, még akkor is, ha nem sikerült elkapniuk a tettest. Ebben rejlik egy olyan jogi koncepció, amely ma már hiányzik a nyugati jogból: a közösségi bűn. Mivel a gyilkosság megtörtént, a legközelebbi falu bűnösnek minősült a gyilkosságban, mert nem tudták a gyilkost bíróság elé állítani, és a gyilkos nagy valószínűséggel abban a faluban élt. Így a falu áldozatot hozott bűnösségükért; az idősebbek megmosták a kezüket, jelezve, hogy semmit sem tudtak a bűncselekményről vagy a gyilkos kilétéről, és ez elfedte bűnösségüket. Ez nem volt áldozat abban az értelemben, hogy nem folyt vér, nem az istentiszteleti helyen történt, és nem a papok vagy a léviták hajtották végre. A papok azonban jelen voltak, hogy biztosítsák a szabályszerűséget. Természetesen, ha a gyilkost később elfogták volna, akkor is ugyanaz az ítélet várt volna rá.

A hettita törvények szerint egy megoldatlan gyilkosságért elsősorban a mező tulajdonosa volt felelős, és ha nem volt tulajdonos, akkor a legközelebbi falu – az Expositor’s Bible Commentary 3. kötete 130–131. oldalának megfelelően.

Ma tisztában kell lennünk azzal, hogy ha a bíróság valakit „nem bűnösnek” ítél, az nem azt jelenti, hogy az illető ártatlan vagy nem bűnös, hanem azt, hogy a bíróság megállapította: nem volt elegendő bizonyíték ahhoz, hogy kétséget kizáróan bizonyítsák bűnösségét. Egy kompromisszumos megoldás az, hogy „megosztjuk a különbséget”, ahogyan Dávid tette Mefibóset és Ziba esetében a 2. Sámuel 19:24–30-ban.

K: A 5Móz 21:1–9 alapján hogyan kezeljük azt a bizonytalanságot, hogy kivel dolgozzunk együtt és kiben bízzunk meg az üzleti és egyéb döntések során?

V: Ahogy Ronald Reagan elnök mondaná: „bízz, de ellenőrizz”. Ha valaki apró dolgokban, amelyekből alig származik haszna, tisztességtelen, mi tartaná vissza attól, hogy nagy dolgokban is tisztességtelen legyen, amelyekből jelentős haszna származna? A pénzügyi szektorban végzett munkavállalói háttérellenőrzések során miért akarják tudni a hitelképességi pontszámodat, vagy hogy van-e szerencsejáték-adósságod? Erre jó okuk van.

Ha olyan állásra interjúztatnék valakit, amely nagy bizalmat igényel, megkérdezném tőle: ha ellophatna egymillió dollárt a cégtől, és tudná, hogy megúszná, megtenné? A válasz nem lenne túl érdekes, hiszen természetesen szinte minden jelölt azt mondaná, hogy „nem”. De akkor megkérdezném tőle, miért? A válasza talán nem lenne ugyanaz, mint az enyém, de jobb, ha van válasza, és gyorsan.

K: A 5Móz 21:1–9 alapján hogyan kellene általában kezelnünk a döntésekkel kapcsolatos bizonytalanságot?

V: Íme öt javaslat.

Először is: alázatosan; mindenben vannak bizonytalanságok, amelyeket senki sem ismerhet, csak Isten. Mindig tartsd szem előtt, hogy tévedhetsz.

Másodszor, imádkozz. Isten gyakran nem fog megakadályozni abban, hogy hibázz, de segíthet helyrehozni a dolgokat.

Harmadszor: legyenek vészforgatókönyveid, vagyis tartalék terved.

Negyedszer, ismerd fel a döntéshozatal során gyakori emberi gyengeségeket. Gyakran előfordul, hogy logikátlanul kedveljük azt a várható kimenetelt, amelyet szeretnénk, hogy bekövetkezzen, vagy azt a lehetőséget, amelyet először hallottunk, vagy azt, amiről mások úgy gondolják, hogy bekövetkezik.

Ötödször: a magabiztosságot keressétek, ne a bizonyosságot. Egy sikeres tőzsdekereskedő elkezdett a szülei számára is befektetni. A szülei pénzét ugyanazokba a részvényekbe fektette, mint a sajátját, de idővel észrevette, hogy azok alacsonyabb hozamot hoztak. Megkereste ennek az okát, és rájött a következőre: amikor úgy gondolta, hogy egy részvény árfolyama emelkedhet, először saját maga fektetett be abba. És amikor már biztos volt benne, hogy nincs túl nagy kockázat, akkor fektette be szülei pénzét is. De mivel szülei pénzével különösen óvatosan bánt, nem kerestek annyit. Ha arra vársz, hogy biztos legyél valamiben, mielőtt döntést hoznál, a lehetőség előnyeinek nagy része már elszállhatott. Nem szabad túlelemzni a dolgokat és várni a bizonyosságra, de annyira elemezheted őket, hogy magabiztos legyél, miközben tisztában vagy vele, hogy tévedhetsz is.

K: Miért voltak a 5Móz 21:11–16-ban ilyen törvények a női foglyokról?

V: Egy katona méltóságteljes módon vehetett feleségül egy női foglyot, vagy egyáltalán nem. Ez a törvény magasabb rendűen tekint a nőkre, éles ellentétben a legtöbb nép – akár az ókori, akár a modern – jellemző szokásaival.

Az egyetlen nagy kivétel a kínai kalóz, Zheng Yi Sao (1801–1844) akár 400 hajóból álló flottája volt. Körülbelül 40 000–80 000 tengerészük volt. A kínai Csing-dinasztia harcolt a kalózok ellen, de hajóik felét elveszítve visszavonult. A kínaiak és a portugálok együttesen sem tudták legyőzni a kalózokat. Végül a kormány földet és amnesztiát ajánlott a kalózoknak, ha felhagynak a kalózkodással. Ők elfogadták az ajánlatot, és mindkét fél betartotta a szavát. Yi Sao elrendelte, hogy minden erőszaktevőt lefejeznek. Egy kalóznak feleségül kellett vennie egy nőt, mielőtt szexuális kapcsolatba léphetett volna vele. Az új feleség megcsalása szintén lefejezéssel járt. Egyébként Zheng Yi Sao nő volt.

Az ókorban, amikor egy várost elfoglalni készültek, a nők néha a legszebb ruháikat vették fel, hogy feleségként vagy ágyasként magasabb státuszt élvezhessenek, ahelyett, hogy egyszerű rabszolgák lennének. Fontos megjegyezni, hogy a fogságba ejtett nőt rabszolgává tehették, de nem nyúlhattak hozzá szexuálisan anélkül, hogy feleségül vették volna, és nem tehették először feleséggé, majd rabszolgává.

Egy hónapos várakozás és a díszes ruhák levetése időt adott a nőnek, hogy meggyászolja családját, akiket vagy megöltek, vagy akiket valószínűleg soha többé nem lát majd. Egy hónap alatt kiderült, hogy a férfi valóban kedveli-e a nőt a díszes ruhák nélkül is, és ezalatt kiderült az is, hogy terhes-e vagy sem. Ha a férfi nem kedvelte a nőt – talán azért, mert a nő sem kedvelte őt –, akkor a férfinak szabadon kellett engednie. A teljes egyértelműség kedvéért: a Mózes második könyve 21:15 szerint a férfi nem adhatta el a nőt, és nem bánhatott vele brutálisan.

Ezzel szemben a későbbi időkben a vikingek, amikor összejöttek, cserekereskedelmet folytattak, vagy kicserélték a női foglyokat.

A Tóra Isteni Törvényével éles ellentétben az iszlámban a nem muszlimok tévesen azt gondolják, hogy a muszlim férfiak legfeljebb négy feleséggel létesíthetnek kapcsolatot (kivéve Mohamedet, akinek kivételt kellett tenni). A Korán szerint viszont a muszlim férfiaknak legfeljebb négy feleségük lehet, plusz azok a „nők, akik a jobb kezük birtokában vannak”. Ezek foglyok és rabszolgalányok voltak, és egy jámbor muszlim férfi annyival létesíthetett kapcsolatot közülük, amennyivel csak akart. A házasságkötés előtt azonban még egy menstruációs ciklust kellett várniuk, hogy kiderüljön, a fogolynak született fiú az övék-e vagy sem.

„…Elindultunk Allah Küldöttével (békesség legyen vele) a Bi’l-Mustaliq elleni hadjáratra, és fogságba ejtettünk néhány kiváló arab nőt; és vágyakoztunk utánuk, mert hiányoztak nekünk a feleségeink (de ugyanakkor) váltságdíjat is akartunk értük. Így úgy döntöttünk, hogy [szexuális kapcsolatot] létesítünk velük, de betartva a … De azt mondtuk: Olyan cselekedetet hajtunk végre, miközben Allah Küldötte közöttünk van; miért ne kérdeznénk meg tőle? Így hát megkérdeztük Allah Küldöttét (békesség legyen vele), és ő azt mondta: Nem számít, ha nem teszitek meg, mert minden lélek, akinek születnie kell a Feltámadás Napjáig, meg fog születni.” Sahih Muslim 2. kötet, 8. könyv, 3571. sz., 732–733. o.

A Bukhari 3. kötet, 34. könyv, 111. fejezet, 432. szám, 237. o.; 5. kötet, 59. könyv, 31. fejezet, 459. szám, 317. o.; valamint 8. kötet, 76. könyv, 3. fejezet, 600. szám, 391. o. szintén azt tanítja, hogy erkölcsileg elfogadható – bár nem mindig kívánatos – a női rabszolgákat szexuális kapcsolatra kényszeríteni. Lásd még: Sahih Muslim, 2. kötet, 8. könyv, 3371–3376. sz., 733. o.; Ibn-i-Majah, 3. kötet, 2517. sz., 506. o. A rabszolgalányokkal való szex Ibn-i-Majah 1. kötet, 89. szám, 52. oldal; 3. kötet, 1920. szám, 158. oldal; 3. kötet, 1927–1928. szám, 162. oldal szerint megengedett. Lásd még Ibn-i-Majah 3. kötet, 1851. szám, 117. oldal.

K: Miért parancsolta a Dt 21:15–17, hogy a férfi így ossza el az örökséget, miközben a saját pénzével azt tehetett, amit akart?

V: A Mózes első könyve 27; 48:14 hasonló példákat mutat. A fiúk előre tudhatták, hogy mekkora százalékot kapnak, még akkor is, ha az apa az egyik feleségét jobban szerette a másiknál, vagy az egyik fiát jobban szerette a másiknál.

K: A 5Móz 21:15–16 szerint, mivel az apának nem szabad az örökségét a fiatalabb fiúnak adnia és ezzel a idősebb fiút megsértenie, miért tették ezt Ábrahám, Izsák és Jákób? Miért tette Dávid Salamonot a következő királlyá, és nem Adoniját?

V: Ami Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot illeti, a Mózes második könyve 21:15–16-ban szereplő parancs csak halálaik után lépett hatályba. Az emberek nem felelősek olyan parancs betartásáért, amelyet Isten még nem adott.

Dávid esetében a törvény a személyes tulajdonra vonatkozott, a királyság pedig nem személyes tulajdon – bár a történelem során egyes császárok és királyok talán így gondolták.

K: Miért tanítja Isten [állítólag] a Mózes 5. könyve 21:15-ben, hogy egy férfinak az egyik feleségét kell szeretnie, a másikat pedig gyűlölnie? Ez igazságosság a Biblia Istenétől? (Egy muszlim ezt állította.)

V: Semmi ilyesmit nem tanít. A Mózes 5. könyve 21:15–16 valójában így szól: „Tegyük fel, hogy egy férfinak két felesége van, az egyiket jobban szereti, mint a másikat, és mindkettő fiút szül neki, de az elsőszülött a kevésbé szeretett feleség gyermeke. Az örökség felosztásának napján nem nevezheti elsőszülöttnek a kedvenc feleség fiát a másik feleség fiának helyett, aki valójában az elsőszülött.” (NET) Tehát ha egy férfi az egyik feleségét szereti, a másikat viszont nem, akkor nem adhatja meg a nem elsőszülött fiúnak az elsőszülött jogait. Isten NEM azt mondja, hogy egy többnejű férfinak az egyik feleségét jobban kell szeretnie, mint a másikat. Azonban talán ez a muszlim elmagyarázhatja Mohamed viselkedését ebben a kérdésben.

Amikor Sauda megöregedett, attól tartott, hogy Mohamed elválik tőle, ezért átadta a helyét A’ishának. Abu Dawud 2. kötet, 2130. szám, 572. oldal

Egy másik muszlim is hasonlóan járt el. Egy férfinak sok éven át volt felesége, aki számos gyermeket szült neki. A férfi „cserélni akarta” (Majah szavaival élve), de végül megtartotta a feleségét, miután az beleegyezett abba, hogy lemondjon a vele való együttlét jogáról. Ibn-i-Majah, 3. kötet, 1914. sz., 188. o.

K: Mivel a Mózes 5. könyve 21:15–17 szerint az elsőszülöttségi jog az elsőszülött fiút illeti, miért Jákób kapta meg az elsőszülöttségi jogot a Mózes 1. könyve 27. fejezetében, és nem Ézsau?

V: Először két tény, amelyek nem tartoznak a válaszhoz, majd a válasz. Jákób megvásárolta az elsőszülöttségi jogot a Mózes első könyve 25:29–34-ben. Emellett Jákób helytelenül járt el, amikor a Mózes első könyve 27. fejezetében becsapta apját, Izsákot, hogy átadja neki azt.

A válasz az, hogy Jákób és Ézsau több mint 400 évvel azelőtt éltek, hogy Isten megadta volna ezt a parancsot a Mózes 5. könyve 21:15-17-ben.

K: Miért volt a törvény a Mózes 5. könyve 21:18–21-ben olyan szigorú, hogy megengedte az apának, hogy fiát engedje megkövezni engedetlenség miatt?

V: Ez nem egyszerűen egy egyszeri engedetlenség miatt volt, hanem azért, mert a fiú a figyelmeztetés után is hajthatatlanul megtagadta, hogy valaha is engedelmeskedjen. Ez a törvény mutatja, mennyire komolyan vette Isten, hogy a gyermekek engedelmeskedjenek szüleiknek. Ugyanakkor, bármennyire szigorú figyelmeztetés is volt ez a törvény, nincs feljegyzés arról, hogy ezt az ítéletet valaha is végrehajtották volna. Természetesen, ha a fiút először figyelmeztették volna, akkor valószínűleg visszatért volna a helyes útra.

Érdekes módon a szülőknek nem kellett semmiféle bizonyítékot bemutatniuk. Ha az apa és az anya, akik általában szeretik a fiukat, ezt állították róla, az elég volt.

K: Miért nem maradhatott a kivégzett személy holtteste éjszakára a fán a 5Móz 21:22–23 szerint?

V: Itt a halott holttestének a fán való kiállításáról volt szó, nem pedig arról, hogy a fán végezzék ki. A keresztre feszítésről nincs feljegyzésünk egészen a perzsákig, akik nyilvánvalóan ők találták ki. A karthágóiak/föníciaiak és a rómaiak később tőlük vették át.

A bűnöző kivégzése után a holttestét mindenki számára látható helyen kiállították, hogy megszégyenítsék a bűnözőt és figyelmeztessék az embereket. De még a kivégzett bűnözőknek is megadták a méltóságukat. Sötétedés előtt eltemették őket, egyrészt hogy kifejezzék az egész emberiség iránti tiszteletet, másrészt talán azért is, hogy megakadályozzák, hogy a vadállatok hozzáférjenek a holttesthez. Józsué a Józsué 8:29-ben nem hagyta, hogy Ai királyának holtteste egész éjszaka a fán maradjon, valószínűleg azért, mert Józsué tudott erről a parancsról.

K: A 5Móz 21:23 szerint, ha mindenki, akit fára akasztanak, Isten által átkozott, akkor Jézus is átkozott lenne, ha a keresztet fának tekintjük?

V: A kereszt egy fatörzsből vagy nagy ágakból készült fa lenne, így igen, Jézusról elmondható, hogy fára akasztották. Pál is ezt mondja, amikor a Galátusokhoz írt levél 3:13-tól kezdve idézi ezt a verset. Tehát igen, ez Jézust átok alá helyezné. Jézus nem azért volt átok alatt, mert vétkezett, hanem azért, hogy megfizesse a mi bűneinkért járó büntetést, ahogyan a Galátusokhoz írt levél 3:13 mondja.

K: Miért kellett a férfinak a Mózes 5. könyve 22:1–4 szerint visszaadnia szomszédja állatát, még akkor is, ha nem kedvelte a szomszédját?

V: A „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” elv először a Levitikus 19:18-ban szerepel, és magában foglalja Jézus aranyszabályát is: „Cselekedj másokkal úgy, ahogyan azt szeretnéd, hogy veled cselekedjenek” (Máté 7:12). Könnyű lehet szeretni azokat a szomszédokat, akiket kedvelünk, de azokat is szeretnünk kell, akiket nem kedvelünk. Ráadásul az állat nem tett semmit, ami miatt megérdemelte volna, hogy elhanyagoljuk.

A „ki megtalálja, azé” vagy a „a birtoklás a törvény kilenc tizedét jelenti” elvek idegen fogalmak a Tórában. Inkább úgy volt, hogy ha valaki talált egy állatot vagy valamit, azt visszaadta a tulajdonosának, ha az a közelben volt és tudta, ki az, vagy pedig megőrizte neki, amíg az eljön érte.

K: A 5Móz 21:15–16 szerint, mivel az apának nem szabad az örökségét a fiatalabb fiának adnia és ezzel a idősebb fiút megsértenie, miért tették ezt Ábrahám, Izsák és Jákob? Miért tette Dávid Salamonot a következő királlyá, és nem Adoniját?

V: Ami Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot illeti, a Mózes 5. könyve 21:15–16-ban szereplő parancs csak halálaik után lépett hatályba. Az emberek nem felelősek olyan parancs betartásáért, amelyet Isten még nem adott.

Dávid esetében a törvény a személyes tulajdonra vonatkozott, a királyság pedig nem személyes tulajdon – bár a történelem során egyes császárok és királyok talán így gondolták.

K: Miért tanítja Isten [állítólag] a Mózes 5. könyve 21:15-ben, hogy egy férfinak az egyik feleségét kell szeretnie, a másikat pedig gyűlölnie? Ez igazságosság a Biblia Istenétől? (Egy muszlim ezt állította.)

V: Semmi ilyesmit nem tanít. A Mózes 5. könyve 21:15–16 valójában így szól: „Tegyük fel, hogy egy férfinak két felesége van, az egyiket jobban szereti, mint a másikat, és mindkettő fiút szül neki, de az elsőszülött a kevésbé szeretett feleség gyermeke. Az örökség felosztásának napján nem nevezheti elsőszülöttnek a kedvenc feleség fiát a másik feleség fiának helyett, aki valójában az elsőszülött.” (NET) Tehát ha egy férfi az egyik feleségét szereti, a másikat viszont nem, akkor nem adhatja meg a nem elsőszülött fiúnak az elsőszülött jogait. Isten NEM azt mondja, hogy egy többnejű férfinak az egyik feleségét jobban kell szeretnie, mint a másikat. Azonban talán ez a muszlim elmagyarázhatja Mohamed viselkedését ebben a kérdésben.

Amikor Sauda megöregedett, attól tartott, hogy Mohamed elválik tőle, ezért átadta a helyét A’ishának. Abu Dawud 2. kötet, 2130. szám, 572. oldal

Egy másik muszlim is így tett. Egy férfinak sok éven át volt egy felesége, aki sok gyermeket szült neki. A férfi „cserélni akarta” (Majah szavaival élve), de megtartotta a feleségét, amikor az beleegyezett, hogy lemondjon a vele töltött időről. Ibn-i-Majah, 3. kötet, 1914. sz., 188. o.

K: Mivel a Mózes 5. könyve 21:15–17 szerint az elsőszülöttségi jog az elsőszülött fiút illeti, miért Jákób kapta meg az elsőszülöttségi jogot a Mózes első könyve 27. fejezetében, és nem Ézsau?

V: Először két tény, amelyek nem tartoznak a válaszhoz, majd a válasz. Jákób megvásárolta az elsőszülöttségi jogot a Mózes első könyve 25:29–34-ben. Emellett Jákób helytelenül járt el, amikor a Mózes első könyve 27. fejezetében becsapta apját, Izsákot, hogy átadja neki azt.

A válasz az, hogy Jákób és Ézsau több mint 400 évvel azelőtt éltek, hogy Isten megadta volna ezt a parancsot a Mózes 5. könyve 21:15-17-ben.

K: Miért volt a törvény a Mózes második könyve 21:18–21-ben olyan szigorú, hogy megengedte az apának, hogy fiát engedélyezze megkövezéssel megölni engedetlenség miatt?

V: Ez nem egyszerűen egy egyszeri engedetlenség miatt volt, hanem azért, mert a gyermek hajthatatlanul megtagadta, hogy valaha is engedelmeskedjen. Ez a törvény mutatja, mennyire komolyan vette Isten, hogy a gyermekek engedelmeskedjenek szüleiknek. Ugyanakkor, bármennyire szigorú figyelmeztetés is volt ez a törvény, nincs feljegyzés arról, hogy ezt az ítéletet valaha is végrehajtották volna.

K: Miért nem szabad a férfinak női ruhát viselnie, és fordítva, a 5. Mózes 22:5 szerint?

V: A Szentírás nem mondja meg. Tekintettel az Ó- és az Újszövetségben szereplő számos más elvre, az ok valószínűleg az, hogy Isten nem akarja, hogy elfelejtsük: a férfiaknak és a nőknek különböző szerepük van a családban.

K: A 5Móz 22:5 szerint rendben van-e, ha a nők farmert viselnek, és mindketten pólót hordanak?

V: Néhány igazán hívő keresztény szerint ez nem megengedett. A legtöbb keresztény azonban nem lát ebben problémát. A Bibliában a férfiak és a nők egyaránt köpenyt és szandált viseltek. Ma a farmer és a póló már nem kizárólag férfi vagy női ruhadarab.

K: A 5Móz 22:6–7 szerint miért nem vihették el az anyamadarat a fiókáival együtt?

V: A Szentírás nem mondja meg, miért, csak annyit, hogy Isten így parancsolta. Ha a fiókákat vagy a tojásokat élelemként elvinnéd, és az anyamadarat ott hagynád, akkor jövőre talán több fióka vagy tojás lenne.

K: Miért kellett a 5Móz 22:8 szerint korlátot építeniük? (Egy szkeptikusnak ezzel volt problémája.)

V: Könnyedebb hangnemben: ennek köze van az „ember bukásához”. Komolyan szólva: itt egy jogi fogalomról van szó, a gondatlanságból eredő emberölés (akaratlan gyilkosság) bűnösségéről. Ha valaki gondatlanságból leesik a tetőről és meghal vagy megsérül, az az illető hibája, de a tulajdonos is hibás, ha gondatlanul nem gondoskodott megfelelő biztonsági intézkedésekről.

K: A 5Móz 22:9-ben miért nem szabad különböző magfajtákat vetni?

V: A Szentírás nem mondja meg. Azonban, ha évről évre ugyanazt a növényt vetjük, felhalmozódnak a rovar- és gombás kártevők, amelyek megtámadják azt a növényt. Ha vetésforgót alkalmazunk, az csökkenti az azonos kártevők támadását, és megakadályozhatja a talaj tápanyagainak kimerülését.

K: A 5Móz 22:10 szerint miért nem szabad ökröt és szamarat együtt igázni?

V: A Szentírás nem mondja meg. Azonban gyakran előfordul, hogy különböző erővel rendelkeznek, és eltérő tempóban haladnak. Így ez a parancs, a Példabeszédek 12:10-zel együtt, az állatokkal való kedves bánásmódra vonatkozik.

K: Miért nem szabad a 5Móz 22:11 szerint gyapjút és lenvásznat együtt viselni?

V: A Szentírás nem mondja meg. Funkcionális szempontból a gyapjú nagyon hasznos hőszigetelő anyag, amelyet nem ér káros hatás, ha nedves lesz. Lehetséges ok, hogy a gyapjú és a pamut összefonása ronthatja a ruhadarab hőszigetelő képességét.

K: A 5Móz 22:11 szerint ma is viselhetünk gyapjút és lenvásznat együtt?

V: Igen. Mi a szellem új módján szolgálunk, nem pedig az írott törvény régi módján (Róma 7:6; 2 Korinthus 3:6–7; ~Róma 2:29). Miközben továbbra is betartjuk a törvény erkölcsi követelményeit, nem tartjuk be a szertartásokra, az étkezésre és a ruházatra vonatkozó szabályokat.

K: A 5Móz 22:13–21 szerint az esküvői éjszakán a lepedő volt-e a próba arra, hogy egy nő szűz-e, vagy a hűtlen feleség esetében az volt a próba, hogy keserű vizet igyon, ahogyan a 4Móz 5:13–22 mondja?

V: Mindkettő igaz, különböző körülmények között. A Mózes második könyve 22:13–21 a házasságkötés előtti helyzetet tárgyalja, a Mózes negyedik könyve 5:13–22 pedig a házasságkötés utáni helyzetet. További információkért lásd a „When Critics Ask” című könyv 127. oldalát, valamint Haley „Alleged Discrepancies of the Bible” című művének 258–259. oldalát.

K: Miért nem léphettek be a kasztrált férfiak a gyülekezetbe a Mózes 5. könyve 23:1 szerint?

V: A Szentírás nem mondja meg. De tudjuk, hogy a pogány istenek egyes papjait a papság feltételeként kasztrálták. Másokat azért kasztráltak, hogy palotákban szolgálhassanak, különösen a nők kiszolgálására. Későbbi időkben a zanzibári és más kelet-afrikai helyekről rabszolgákat szállító muszlimok gyakran kasztrálták a férfi rabszolgákat.

Nem azt mondta, hogy a kasztrált férfiak nem szolgálhatják vagy imádhatják Istent, csupán azt, hogy nem léphetnek be a gyülekezetbe, azaz a Sátorba, és természetesen később a Templomba sem. Ez az Isten által teremtett férfi természetének megcsonkítása volt.

Az Újszövetség idején azonban nincs ilyen tilalom. Mindenki, függetlenül attól, hogy milyen műtéteken esett át – akár önként, akár kényszerből –, és bármilyen is legyen a múltja, meghívást kap. Az egyetlen kivételek azok, akik eretnek tanokat hirdetnek (2 János 9–11), valamint azok, akik bűnbánat nélkül élnek és gonosz cselekedeteket követnek el (1 Korinthus 5:2–5; 9–13; 2 Timóteus 3:5; Jelenések 2:20–23).

K: Miért nem léphetett be a gyülekezetbe a 5Móz 23:2 szerint a házasságon kívül született gyermek leszármazottja egészen a tizedik nemzedékig?

V: A héber szó jelentése bizonytalan. Jelenthet házasságon kívül született személyt, vagy olyan személyt, aki tiltott kapcsolatból vagy házasságból született; azaz vérfertőzésből, vagy jelenthet mindkettőt is. A 3Mózes 18:16–20; 20:10–12, 14, 17–21 felsorolja a tiltott házasságok fajtáit. Ettől függetlenül Istennek joga van bárkit kiválasztani, akit csak akar, hogy belépjen a gyülekezetébe. A Szentírás nem mondja ki közvetlenül Isten indokait, de négy pont utal rájuk.

1. Ez és más versek is egy mintát követnek. Azok nem léphettek be a gyülekezetbe, akiket tisztátalannak tekintettek. Ide tartoznak azok, akik holttesthez értek, és azok, akik fertőző bőrbetegségben szenvedtek. Ez nem azt jelenti, hogy erkölcsileg vétkeztek volna, csupán azt, hogy szertartási szempontból tisztátalanok voltak.

2. A tisztátalanság nem azt jelentette, hogy az illető vétkezett, bűnösebb volt másoknál, vagy „túl bűnös” ahhoz, hogy beléphessen. Például a papoknak (a főpap kivételével) el kellett temetniük közeli rokonukat, ami tisztátalanná tette őket. Az Engesztelés Napján az, aki a bűnbakot a sivatagba vezette, tisztátalan volt emiatt, pedig csak azt tette, amit Isten parancsolt.

3. A gyülekezetbe való belépés elmulasztása szégyen, de nem a gyermekre, hanem a szülőkre nézve. Az, hogy valaki törvénytelen gyermek, még nem jelenti azt, hogy Isten nem használhatja fel. Pére, Jézus egyik őse, Júda törvénytelen fia volt. A Bírák könyvében Isten felhasználta Jefte, a gileádi bírót, hogy legyőzze az ammóniakat. Jefte anyjának háttere miatt Jeftének problémái voltak féltestvéreivel, de ez nem jelentett akadályt Isten számára abban, hogy felhasználja őt.

4. Ez a szabály csak az Ószövetségben az izraeliták gyülekezeteire vonatkozott. Az Újszövetség idején minden Istent kereső embert, nemzetiségétől vagy születési körülményeitől függetlenül, szívesen fogadnak Isten egyházaiban.

K: Miért nem léphetett be az ammóni vagy a moábi a gyülekezetbe a tizedik nemzedékig a 5Móz 23:3 szerint?

V: A Mózes 5. könyve 23:2 szerint a tiltott házasságból származó senki sem léphetett be a gyülekezetbe a tizedik nemzedékig.

Ennek az az oka, hogy egy gyermek nemcsak akkor volt „törvénytelen”, ha házasságon kívül született, hanem akkor is, ha „törvénytelen” házasságból származott. Isten megparancsolta az izraelitáknak, hogy ne házasodjanak Izrael határain kívül. Lásd a Mózes 5. könyve 23:2-ről szóló magyarázatot, hogy miért zárták ki a törvénytelen gyermekeket a gyülekezetből.

Ha valaki ammonita vagy moabita volt, az nem azért volt, mert ezek a népek Lót és leányai leszármazottaiként jöttek létre, hanem inkább azért, mert ilyen ellenségesek voltak Izráellel szemben. Elsősorban azért, amit az ammoniták nem tettek meg, és amit a moabiták tettek. Az ammoniták semmiféle segítséget vagy élelmet nem adtak nekik, amikor elhaladtak mellettük. Emlékezzünk csak arra, hogy Balák, Moáb királya felbérelt Balámot, hogy átkozza meg az izraelitákat a IV. Mózes 22–24-ben. Balám azt tanácsolta Baláknak, hogy moábita nők feküdjenek le izraelita férfiakkal, hogy az izraeliták bűzölgővé váljanak Isten szemében.

Természetesen, ha valakit „Izráelhez csatlakozott idegennek” (Ézsaiás 56:6) minősítettek, mint például Rútot, akkor „a te néped az én népem lesz, és a te Istened az én Istenem lesz” (Rút 1:16). Nincs bizonyíték arra, hogy az izraeliták ne fogadták volna el teljes mértékben Rút megtérését és állampolgárságváltását. Valójában Dávid király Rút dédunokája volt, Rút 4:21–22, Máté 1:5–6 és Lukács 3:31–32 szerint. Hasonlóképpen Ézsaiás 56:3 is azt mondja, hogy azokat a külföldieket, akik elkötelezték magukat az Úr mellett, nem zárják ki Isten népéből, bár egyesek Ézsaiás 56:3-at úgy értelmezik, hogy az a végidőkre vonatkozik.

K: A 5Móz 23:3-ban a tizedik nemzedék a tiltott házasság idejétől számított tizedik nemzedékre utal, vagy az Ígéret Földjére való belépéstől számított tizedik nemzedékre?

V: Mindkét értelmezés lehetséges. Valószínűbb azonban, hogy a tiltott házasságtól számított tizedik nemzedékről van szó.

K: Miért nem léphetett be az edomiták és az egyiptomiak közösségébe a harmadik nemzedékig a 5Móz 23:7–8 szerint?

V: Valószínűleg hasonló okokból, mint amiért az ammóniak és a moábok sem csatlakozhattak a tizedik generációig. A Szentírás csak ezt rögzíti, nem mondja meg, miért mondta ezt a Mindenható Isten. Az okok azonban az lehetnek, hogy az edomiták szorosabb rokonságban álltak Izráellel, az egyiptomiak pedig eredetileg jól bántak az izraelitákkal.

K: A 5Móz 23:15–16 szerint hogyan kapcsolódik az amerikai polgárháborúhoz az, hogy a megszökött rabszolgát nem kellett visszaadni gazdájának?

V: Egy Dred Scott nevű rabszolga megszökött gazdájától, és a szabad államnak számító Missouri-ba menekült. A gazda visszakövetelte őt. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága Taney főbíró vezetésével úgy döntött, hogy a szabad államokba megszökött rabszolgákat vissza kell adni a rabszolgatartó államokbeli gazdáiknak, függetlenül a szabad állam törvényeitől. A polgárháború arról szólt, hogy a rabszolgatartó államok egy állami jogot – a rabszolgatartást – akartak érvényesíteni, szemben más állami jogokkal, például a rabszolgaság elutasításával.

A Hammurabi-törvénykönyv 15–19. paragrafusa szerint bárki, aki menekült rabszolgát rejtegetett, kivégzésre ítélhető volt.

Ma, még ha mi magunk nem is nyomjuk el másokat, vagy nem követünk el más gonoszságot, nem szabad támogatnunk azokat, akik ezt teszik, és másokat sem kényszeríthetünk arra, hogy támogassák őket.

További információkért lásd Raymond Brown: The Message of Deuteronomy című művének 222. oldalát.

K: A Deuteronomium 23:17-ben mi az a „szodomita”?

V: A Strong-féle konkordanciának, az NIV-nek és a NET Bibliának megfelelően ez egy férfi prostituáltra utal. A New King James fordítás „perverznek”, az Interlinear Bible (Jay P. Green) pedig „homoszexuálisnak” fordítja.

K: A Dt 23:17-ben a homoszexualitást csak azért ítélték el, mert összefüggésben állt a bálványimádással, ahogyan egyes New Age-hívők állítják?

V: Nem, a csecsemőáldozathoz és a prostitúcióhoz hasonlóan a homoszexualitást is feltétlenül elítélték, függetlenül a kontextustól. Ez nem egy elszigetelt vers, hiszen a Levitikus 18:22,24; a Levitikus 20:13; a Rómaiakhoz írt levél 1:26-27 és az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 6:9-10 is elítéli a homoszexualitást. További információkért lásd a Rómaiakhoz írt levél 1:26–27-ről szóló fejtegetést a When Cultists Ask című könyv 44. oldalán, valamint a When Critics Ask című könyv 127–128. oldalán.

K: Miért nem szabad a 5. Mózes 23:18 szerint egyesek jövedelmét Isten házába vinni fogadalmak teljesítésére?

V: Istent nem hatja meg, ha az emberek olyan pénzt adnak Neki, ami nem az övék, hanem másoktól lopták el. Úgy tűnik, a „kutya” szleng kifejezés volt a férfi prostituáltra. Kánaánban és Kánaánban az Asztarte-imádat keretében mindkét nemnél elterjedt volt a prostitúció. De még ha valami elterjedt is volt, attól még nem kevésbé utálatos. Hasonlóképpen Dávid szabadon birtokolhatta volna azt a földet, ahol a templomot építették, de Dávid ragaszkodott ahhoz, hogy fizessen a földért. Ugyanígy az a pénz, amelyet (szó szerint véve) „kerestek”, vagy gonosz cselekedetekkel szereztek, nem volt alkalmas arra, hogy Isten házának ajándékul adják.

A Lukács 19:1–10-ben, amikor Zakariás, a korrupt vámszedő, hitt Jézusban, úgy döntött, hogy visszafizeti azoknak, akiket megcsalt, és vagyonának felét (amelyet főként csalással szerzett) a szegényeknek adja.

K: Hogyan viszonyul a 5Móz 24:1–22 a korabeli egyéb törvényekhez?

V: A babiloni Hammurabi-törvénykönyv (Kr. e. 1755–1750) 14. és 22. paragrafusa szerint az emberrablás és a rablás halálbüntetéssel jár. A hettita törvényekben nem vették figyelembe a munkások jogait.

K: Miért tér el a Dt 24:1–4-ben szereplő, a válásról szóló tanítás tagadhatatlanul a Mk 10:2–12-től és az 1Kor 7:10–16-tól?

V: Jézus erre a Márk 10:5-ben adott választ: Isten azért engedélyezte a válást, mert az emberek szíve megkeményedett. Az Ószövetségben (Malakiás 2:16) Isten azt mondja, hogy gyűlöli a válást.

Ha valamit úgy tudunk igazolni, hogy nem ellentétes a Bibliával, de tudjuk, hogy Istennek mégis nem tetszik, akkor nem szabad megtennünk. A Rómaiakhoz írt levél 14:23 szerint mindaz, ami nem a hitből fakad, bűn, a Jakab-levél 5:17 pedig azt mondja, hogy aki tudja, mit kell tennie, de nem teszi meg, az vétkezik.

K: Miért nem házasodhatott újra egy házaspár a Mózes 5. könyve 24:1–5 szerint, ha a nő a válás után máshoz ment feleségül?

V: A Szentírás nem mondja meg az okát, de a fejezet versei mind arra vonatkoznak, hogy szent mércét tartsanak fenn a nép körében. A válás – bár az Ószövetség idején megengedett volt – nem volt olyan dolog, amit könnyedén lehetett volna venni. Ha egy nő „oda-vissza” váltogatott volna a férjei között, az nem tűnt volna túl szentnek. Ez egyúttal a válás komolyságát is hangsúlyozta volna.

Ez szinte teljesen ellentétes az iszlámmal, ahol a válás annyira egyszerű lehet, mint hogy a férfi háromszor kimondja: „Elválok tőled”. És ha a váló házaspár újra házasságot akart kötni, az iszlámban addig nem tehették meg, AMÍG a nő nem teljesítette a házasságot egy másik férfival, és az a házasság fel nem bomlott (akár válás, akár a férfi halála révén). Az iszlám világban voltak olyan férfiak, akik „mustahilként” dolgoztak, egyfajta férfi házassági prostituáltként. Ha egy elvált pár újra házasságot akart kötni, fizettek egy mustahilnak, hogy egy napra ideiglenes házasságot kössön a nővel, és csak ezután jöhettek újra össze. Ha esetleg kíváncsi lenne rá: a férfiakra nem vonatkozik ilyen szabály. Tehát ha karriert vagy második állást keres, vannak olyan pályaválasztási lehetőségek, amelyeket keresztény férfiak nem választhatnak, míg egy muszlim férfi igen. A mustahilokra vonatkozó saría-jogi dokumentációért lásd: Abu Dawud 2. kötet, 2192. sz., 592–593. o.; 2. kötet, 2302. szám, 629. o., al-Bukhari 7. kötet, 63. könyv, 186., 187. szám, 136. o.; Ibn-i-Majah 3. kötet, 1933–1936. szám, 165–168. o.

K: A 5Móz 24:15 szerint minden egyes nap végén ki kell-e fizetnünk alkalmazottainkat?

V: Általában a keresztény munkaadóknak nem kell ezt megtenniük. Az Ószövetségi Törvény részeként a Deuteronomium 23:15 nem azt mondja, hogy minden munkásnak minden nap fizessünk, hanem a szegény és rászoruló munkásoknak, akiknek szükségük van rá. Alkalmazottainkat azonban a fizetésnapon a megfelelő időben kell kifizetnünk, és nem tarthatjuk vissza a pénzt. De egy fontos mai alkalmazása ennek az, hogy az embereknek azt fizessük, amit megígértünk és amivel tartozunk, az ígért időpontban; a késleltetés csalásnak minősül.

Ha ezt a tanítást összekapcsoljuk azzal, hogy nem szabad elnyomni a szegényeket (Jakab 5:4), valamint azzal, hogy a rabszolgaság csak hét évig tarthat, és lejárt idejükkor ajándékot kapnak, akkor látható, hogy ez egy olyan társadalom volt, ahol elvárták, hogy a szegény ember saját munkájával ki tudjon emelkedni a szegénységből. Sok társadalomban, azóta is és ma is, ez nem lehetséges.

K: Miért áll a 5Móz 24:16-ban, hogy a gyermekeket nem szabad megölni apáik bűneiért, hiszen megölték őket apáik bűneiért, ahogyan Sául fiait a 2Sám 21:5–9-ben, és Dávid és Batseba gyermekét a 2Sám 12:15–18-ban?

V: Saul fiai is bűnösök voltak. Saul és Jónátán halála után a 2 Sámuel 3:1 szerint hosszú ideig tartott a háború Saul házának (vagyis Saul fiainak) és Dávid között. Erről bővebben olvashat a 2 Sámuel 3. és 4. fejezetében.

A 2 Sámuel 21:5–9-ben említett hét fia közül ketten Saul és Aja fiai voltak, az öt másik pedig Saul lányának, Merábnak a fiai. (Ne feledjük, hogy két Mefibóset nevű herceg is volt; Jónátán fiát megkímélték, Saul és Aja fiát viszont nem.) Saul harminc éves volt, amikor uralkodni kezdett, és az 1 Sámuel 13:1 szerint 42 évig uralkodott.

Ami a Batseba által szült csecsemőt illeti, mind ez a szakasz, mind a mai tapasztalatok azt mutatják, hogy a kisgyermekek gyakran viselik mások gonoszságának következményeit. Isten saját belátása szerint vehet el életet, de a Mózes 5. könyve 24:16 szerint a gyermekeket nem szabad kivégezni atyáik bűneiért.

Ezzel szemben a babiloni Hammurabi-törvénykönyv 230. törvénye szerint néha a fiút is kivégezhették az apa helyett. Így ha egy építőmester gondatlansága a tulajdonos fiának halálát okozta, akkor büntetésként az építőmester fiát végezték ki. A perzsák, a makedónok és mások is kivégezték a fiúkat az apjuk helyett.

K: Miért írták elő a 40 korbácsütéses határt a 5Mózes 25:3-ban?

V: A Szentírás nem mondja meg, de ha nem lenne korlát, az illetőt halálig is megkorbácsolhatták volna. Valójában a római időkben néhány keresztre feszítésre ítélt bűnözőt nem feszítettek keresztre, mert a korbácsolás olyan súlyos volt, hogy még azelőtt meghaltak. Ezzel szemben a babiloni Hammurabi-törvénykönyv 200. törvénye legfeljebb 60 korbácsütést írt elő. Később az asszírok 40 és 50 korbácsütés között szabták meg a büntetést. A 2 Korinthus 11:24 szerint a zsidók ennek az igének alapján 39 korbácsütést alkalmaztak. Ez az ige 40-et említ, de a zsidók 39-et adtak, arra az esetre, ha rosszul számolnának. Amikor Jézust megkorbácsolták, azt a rómaiak tették, nem a zsidók, így nem tudjuk, hány korbácsütést kapott Jézus.

Mózes idején a veréseket valószínűleg az egyiptomi módszer szerint hajtották végre, ostor helyett bottal, úgy, hogy a bűnöst a földre fektették, és kezeinél és lábainál fogva tartották.

K: Miért nem tehettek szájkosarat az ökörre a 5Móz 25:4 szerint, miközben az a gabonát taposta?

V: A válasz két részből áll.

Konkrétan ez az állat iránti kedvességet jelentette. Egy gazda talán azért gondolhatott erre, hogy megakadályozza az ökröt a gabona elfogyasztásában. De az elv itt az, hogy mivel a gazda részesül az ökör munkájából, az ökörnek is jár egy része az ebből származó haszonból.

Általánosságban elmondható, hogy ha egy személy vagy egy állat haszonszerzés érdekében dolgozik, akkor részesülnie kell az ebből származó haszonból. Az 1 Korinthus 9:9 és az 1 Timóteus 5:18 egyaránt idézi ezt a verset abban az összefüggésben, hogy az egyház támogassa a lelkipásztorokat, akik hasznot hoznak nekik.

K: Miért kellett a Mózes 5. könyve 25:5–10 szerint az elhunyt férj testvérének feleségül vennie az özvegyet?

V: Ez nem volt kötelező, mivel a férfi elutasíthatta, és akkor el kellett viselnie azt a megaláztatást, hogy „szandál nélküli” lesz. Természetesen a férj testvérével való szexuális kapcsolat, miközben a férj még él, házasságtörésnek minősül, amire a 3Mózes 1:8,16; 20:21 kifejezetten figyelmeztet. Ezt „levirátusi házasságnak” nevezik a latin levir (sógor) szóból. Az ilyen típusú házasságot abban a társadalomban számos okból kötötték.

A héber „fiú” szó, a ben, a kontextustól függően jelenthet fiút vagy gyermeket. A görög Septuaginta, Josephus és sok zsidó rabbi „gyermekként” értelmezte, bár egyes zsidó rabbik „fiúként” értelmezték. A 4Mózes 27:4–8-ban szereplő Zelofehád esetében a lányok örököltek, amikor nem voltak fiúk. A „gyermek” és nem a „fiú” kifejezés valószínűleg a Mózes első könyve 38:8–10 és a Rút könyve 4:1–17 versekben is szerepel.

A Mózes ötödik könyve 25:5–10 azt tanítja, hogy ha egy férfi gyermek nélkül halt meg, testvérének kötelessége volt feleségül venni az özvegyet, és az elsőszülött fiú viszi tovább az elhunyt testvér nevét. Példákra lásd a Mózes első könyve 38:8–10, a Rút 1:11–13 és a Rút 3:12–4:10 verseket. Boáz nem csupán abban volt érdekelt, hogy helyesen cselekedjen, hanem abban is, hogy a dolgokat a helyes módon intézze.

Sokkal később, a 16. század végén egy gazdag, de gyermektelen házaspár a gyarmatokon örökbe fogadott egy fiatal férfit, aki örökölni fogja a vagyonukat; azzal a kikötéssel, hogy a vezetéknevét a sajátjukra, Pembertonra változtatja.

A nő esetében gondoskodtak arról, hogy új férje, majd később a gyermekük anyagilag eltartsa őt. Az akkori társadalomban nem létezett hivatalos állami gondoskodás az idősekről.

A Bibliaon kívüli ókori Közel-Keleten a nuzi-táblák is arról szólnak, hogy amikor egy apa feleséget szerez a fiának, és a fiú meghal, akkor a lány egy másik fiúhoz megy feleségül. Más ókori kultúrák, például a hettiták és az asszírok is ugyanazokat a törvényeket alkalmazták, kivéve, hogy az asszíroknál volt egy csavar. Ha egy nő csupán eljegyezték, és a vőlegény meghalt, akkor a vőlegény testvérének kellett feleségül vennie őt. A levirátusi házasság a nyugatiak számára nagyon furcsának tűnik, de sok más kultúra ezt természetesnek tartotta. A Wikipédia szerint a levirátusi házasság szokását a szkíták, később a kurdok, a kínai Hsiung-Nu (Xiongnu), a hunok, a kirgizek, az indonéziai karo nép, sok szomáliai, a nigériai és észak-kameruni mambila törzs, Nigéria egyes részei, a nyugat-kenyai marogoli törzs, a juluk, a zimbabwei shonák, valamint a dél-szudáni dinka és nuer törzsek is gyakorolták.

Az Újszövetség ideje óta az a megértés uralkodik, hogy a hívőknek gondoskodniuk kell családjukról, beleértve a tágabb családot is, tekintettel az 1 Timóteus 5:8-ban szereplő parancs szigorú jellegére. Bár manapság a keresztények körében már nincs levirátusi házasság, anyagi szempontból továbbra is támogatnunk kell a tágabb családot is.

K: Miért tér el a törvény a Mózes 5. könyve 25:5–10-ben leírtaktól attól, amit Júda, Onán és Támár esetében vártak az 1. Mózes 38-ban?

V: Ne feledjük, hogy Júda idején még nem adták át a Mózes törvényét. Júda úgy vélte, hogy kötelezettsége van Tamár iránt, és lelkiismeretét sértette azzal, hogy úgy döntött, nem teljesíti ezt a kötelezettséget.

K: Miért írja elő a törvény a 5Móz 25:11–12-ben, hogy a nő kezét le kell vágni?

V: Az itt szereplő héber ige erőszakos cselekményt jelöl, nem csupán véletlen balesetet. Az Ószövetség sokat foglalkozik a nemek méltóságával. Például a Mózes második könyve 21:10–14 szerint a női foglyokat nem lehetett kihasználni, és annak a feleségnek, aki elvesztette férje kegyét, nem szabadott csökkenteni gyermekei öröklési jogait. A kiváltságok mellett felelősségek is járnak. Még a harcban is vannak olyan határok, amelyeket nem szabad átlépni. Ez ugyanis maradandó károsodást okozhat egy férfinak, befolyásolva gyermeknemzési képességét és házassági kapcsolatait.

Ez az egyetlen hely a Tórában, ahol bármely testrész levágásával járó büntetés szerepel. Ezzel szemben más közel-keleti törvények és a későbbi iszlám saría-törvény más okokat szabtak a csonkításra. Például Asszíriában, ha egy férfi az utcán megcsókolt egy nőt, aki nem a felesége volt, levágták az ajkát.

K: Miért nem szabad eltérő súlyokat használni a 5Móz 25:13–15, a Péld 11:1; 20:10,23 és a 3Móz 19:35–36 szerint?

V: Ez arra a gonosz gyakorlatra utal, amikor a kereskedő eladáskor könnyebb súlyt használ a gabona vagy más áruk leméréséhez, vásárláskor pedig valamivel nehezebbet. Természetesen ez nagyon súlyos bűn volt, ha rajtakaptak, de Isten szemében ugyanolyan súlyos volt akkor is, ha nem kapták el. Azonban dicsőséget hoz Istennek, ha őszinte vagy, még akkor is, ha a földön senki sem veszi észre. Úgy tűnik, ez még Ámosz idején is probléma volt, Ámosz 8:5 szerint.

K: Miért kellett kiirtaniuk az amálekitákat a 5Móz 25:17–19 szerint?

V: Az amalekiták Elifáz leszármazottai voltak, aki az 1Mózes 36:12 szerint Ézsau unokája volt. A Mózes 5. könyve 25:17–19 szerint az amalekiták hátba támadták Izráelt, és megölték az idős és gyenge lemaradókat. Az izraeliták az Exodus 17:8-16 és a Numbers 14:39-45 szerint harcoltak ellenük. Sául az 1 Samuel 15:1-3 szerint harcolt ellenük, Dávid pedig a 2 Samuel 1:1 szerint. Újra megjelennek az 1 Chronicles 4:41-43-ban, Hiskia idején.

K: A Mózes 5. könyve 26:1–4 szerint a népnek örökségnek kellett tekintenie a földjét. Mi számít ma örökségnek számunkra?

V: Az örökség olyan dolog, amit nem érdemeltünk meg, de a szüleink vagy mások ránk hagyták. Lehet ez a hazánk, a törvényeink, a földünk, a vagyonunk, az időnk, az egészségünk, a gyülekezetünk és a szomszédságunk. Ápolhatjuk, gondoskodnunk kell róla, de nem szabad arrogánsak lennünk, és azt gondolnunk, hogy mi jobban megérdemeljük, mint mások.

Ahogyan a Mózes második könyve 26:2–4 is mutatja, hálásnak kell lennünk Istennek érte. Szeretetteljesnek kell lennünk, és meg kell osztanunk másokkal.

K: A Mózes 5. könyve 26:2-ben felsoroltak közül milyen módokon tudjuk ma nem csupán adakozni Istennek, hanem az első gyümölcsöket is felajánlani neki?

V: Ha munkanélküli voltál, és most kaptál új állást, megvárod, amíg talpra állsz és kényelmes összeg gyűlik össze a bankszámládon, mielőtt Istennek adnál, vagy azonnal felajánlod Istennek? Ennek az ellenkezője az, amikor van egy jó befektetésed, például részvényed: mindent bele fektetsz, azzal indokolva, hogy először hagyod növekedni, mielőtt bármit is Istennek adnál, vagy azonnal Istennek adod? Természetesen rendben van, ha közvetlenül a részvényeket adományozod, ahelyett, hogy egy részét készpénzre váltanád, majd a készpénzt adományoznád.

Istennek adhatod az időd első gyümölcsét, és nem csak azt az időt, ami megmarad, miután elfáradtál.

K: Miért kellett az izraelitáknak ezt mondaniuk a 5Móz 26:5–10 szerint, amikor elhozták az első gyümölcseiket?

V: Az első gyümölcsök és a tized felajánlása nem csupán kereskedelmi tranzakció volt; hanem istentiszteleti cselekedet. Az embereknek ezeket a dolgokat kellett kimondaniuk és szívükben átgondolniuk, amikor felajánlásukat hozták. Emlékezniük kellett arra, kik is ők, és honnan jöttek. Ez egyben közösségi istentisztelet is volt; az emberek együtt voltak, és hallhatták, ahogy mások is ezt mondják.

K: Miért kellett az embereknek a 5Móz 26:13–16 szerint tanúskodniuk Isten előtt arról, hogy maguk nem ettek meg semmit a tizedükből?

V: Nyilvánvalóan Isten már tudta, mit tettek és mit nem tettek. De ezt az Isten előtti ünnepélyes tanúságot mások is látták, és nagyobb bűntudatot váltott volna ki, ha az illető hazudott volna erről Isten előtt.

K: Mi a Dt 26:16–19-ben szereplő szakasz legfontosabb pontja?

V: Ez zárja le a Mózes 5. könyve 12:1–26:19 teljes rendelkezésrészét. Magas szinten összefoglalja az Isten által a népnek adott áldásokat, valamint a népnek Isten előtt fennálló kötelezettségeit a megkötött szövetség kapcsán.

K: Miért adnak parancsot a népnek a Mózes 27:1-ben az idősebbek és Mózes is?

V: Ez az egyetlen hely a Mózes második könyvében, ahol a vének és Mózes egyaránt parancsolnak a népnek. Mózes idős, hamarosan meghal, és nem lesz ott a szertartáson. A népnek megmondják, mit kell tennie a Gerazim-hegyen és az Ebal-hegyen, miután beléptek az Ígéret Földjére, de Mózesnek azt mondták, hogy meghal, mielőtt ők belépnének. Mellékesen megjegyezzük, hogy Mózesről harmadik személyben esik szó a Deuteronómium 1:1,5-ben az első beszéd elején, a Deuteronómium 4:41,44-ben az első beszéd végén; a Deuteronómium 5:1-ben a második beszéd elején, valamint itt, a Deuteronómium 27:1-ben a harmadik beszéd elején.

K: Miért írták le ezeket a szavakat kiemelten a Mózes második könyve 27:2–8-ban?

V: Azok, akik ezt először megfogalmazták, hallhatták a szavakat, de ezeket egyértelműen ki kellett tenni, hogy mindenki elolvashassa, akkor és a jövőben is.

K: Miért tartottak itt a Mózes 5. könyve 27:4–14-ben elkötelezettségük megújítását?

V: Ez egy nagyon nagy, egyszeri összejövetel volt, és nem is új szövetséget kötöttek; inkább egy már meglévő szövetséget újítottak meg. Ez hasonló ahhoz, amikor egy idősebb házaspár úgy dönt, hogy második esküvői szertartáson vesz részt, hogy megújítsák házassági fogadalmaikat. A szövetség megújításának (nem megkötésének) további példái: Józsué, Nun fia, aki Józsué, Nun fiát vezetőjükként újra megerősítette (Józsué 24 és 1 Sámuel 12), Salamon templomának felszentelése (1 Királyok 8 és 2 Krónikák 5), valamint bizonyos mértékben Hiskia nagy páskaünnepe (2 Krónikák 30). Ez utóbbi nem volt önálló megújítási esemény, de sokkal több áldozatot mutattak be, és további hét napon át ünnepelték.

K: A 5Móz 27:4–14 szerint mikor kell megújítanunk az elkötelezettségünket?

V: Bár az elkötelezettség megújítása nem kötelező, általában jó, ha megrendezzük, hogy emlékeztessük az általad vezetett embereket – és magadat is – a korábbi elkötelezettségedre, miszerint teljes szívből szolgálod Istent. Konkrétan a Mózes 5. könyvének 27. fejezetében azt látjuk, hogy az elkötelezettséget közvetlenül egy fontos vállalkozás megkezdése előtt újítják meg, amikor nagy a kísértés, hogy kompromisszumot kössenek és más istenek után szaladjanak, vagy lusták legyenek, és csak félgőzzel próbáljanak Istent szolgálni. Az 1 Királyok 8. fejezetében és a 2 Krónikák 5. fejezetében, hasonlóan a templom felszenteléséhez, meg kell újítanunk az elkötelezettségünket egy épület vagy egy csecsemő Úrnak való felajánlásakor. A 2 Krónikák 30. fejezetében, Hóseás példájához hasonlóan, akkor is tarthatunk elkötelezettség-megújítást, amikor mi magunk vagy az általunk vezetett emberek már nem szenteltük magunkat Isten követésének, de bűnbánatot tartottunk, és újra teljes szívből elkötelezzük magunkat az Ő követése mellett.

K: Miért nem használhattak vas szerszámokat az oltár építésekor a 5. Mózes 27:5 szerint, hiszen a vas szerszámokkal szebb, precízebb munkát lehetett volna végezni, mint kővel, lágyabb fémekkel vagy szerszámok nélkül?

V: A Szentírás nem mondja meg, de két okot láthatunk. Először is, a héber népnek nem voltak vas szerszámai, és ezekért a környező népektől függtek. Ez még a Közel-Kelet vaskorát megelőzően történt. Az egyiptomiak már ezer évvel korábban is rendelkeztek kiváló minőségű vas szerszámokkal, de ezek ritkák voltak Egyiptomban, mert kizárólag meteoritvas megmunkálásából származtak. Tehát ismertek a vasat, de nagyon kevés szerszám volt belőle, mert (a hettiták kivételével) a legtöbb kultúra nem tudta, hogyan kell olyan kemencét készíteni, amely elég forró ahhoz, hogy vasat olvaszthasson. Másodszor, a vas (nem acél) szerszámok eleinte szép eredményt adnának, de ha a vas egy része a kövön maradna, az rozsdásodna, és később csúnya barnára színezné a követ.

Ez ma is tartalmaz egy metaforát számunkra. Amikor Istenért cselekszünk, akár önző indítékokból, akár etikátlan vagy egyébként istentelen eszközökkel, az eredmény ugyan tartós lehet, de megmarad benne egyfajta csúfság – az a paradoxon, hogy emberi erőfeszítésünkkel Isten irányítása vagy akár akarata nélkül próbálunk dolgokat tenni Istenért. Gondoljunk csak azokra a hódítókra, akik azt állították, hogy királyságokat hódítanak meg vagy embereket ejtenek fogságba, vagy akár a római katolikus inkvizícióra, amely azt állította, hogy ezeket a dolgokat „az Úrért” teszi. Néha Isten inkább azt szeretné, ha valaki egyszerűen lusta lenne és semmit sem tenne, minthogy gonosz dolgokat cselekedjen, azt állítva, hogy az Ő nevében teszi.

K: A 5Móz 27:9-ben mi a jelentősége annak, hogy az izraeliták az Úr népévé válnak?

V: Két szempont van, mindkettőt a Mózes 5. könyve 27:12–13 részletezi. Mivel a nép különleges volt az Úr számára, Isten különösen megáldotta volna engedelmességüket. Másrészt viszont Istennek való engedetlenségükért még inkább meg lettek volna átkozva, mint más népek. Ne feledjük, hogy az izraeliták jobban ismerték Isten akaratát, mint a korabeli más népek, és felelősséggel tartoztak mind azért, amit tudtak, mind pedig azért, hogy elkötelezték magukat Isten népének lenni.

Az újszövetségi hívők számára a Jakab-levél 3:1 azt mondja, hogy sokan ne legyenek tanítók, mert a tanítókat szigorúbban fogják megítélni. A hitetlenek esetében a 2. Péter-levél 2:21 azt mondja, hogy az embernek jobb lenne, ha nem ismerné az igazság útját, mintha ismerné, és elutasítaná azt.

K: Miért éppen a Gerizim-hegy és az Ebal-hegy szerepel a 5Móz 27:12-ben?

V: A Szentírás nem mondja meg, de láthatjuk, hogy ez a két hegy pontosan az ország közepén állt, közöttük pedig Sichem városa feküdt. A Gerizim-hegy körülbelül 28 mérföldre, az Ebal-hegy pedig körülbelül 40 mérföldre volt Jeruzsálemtől északra. Mindkettő körülbelül 24, illetve 18 mérföldre feküdt a Jordán folyótól nyugatra, és közöttük egy hágó volt; Sichem a keskeny hágó keleti oldalán helyezkedett el, körülbelül 18 mérföldre a Jordántól. A léviták közöttük álltak, Sichemben, a Józsué 8:33 szerint.

Melyik hegyre fogsz felmászni, az Ebalra vagy a Gerizimre? További információkért lásd Raymond Brown: The Message of Deuteronomy című művének 23. oldalát.

K: Miért kellett a Deuteronomium 27:15–26-ban az egész népnek „ámen”-t mondania?

V: Ez NEM csupán azt jelenti, hogy jó ötletnek tartják, vagy hogy egyetértenek. Inkább arról van szó, hogy eskü alatt vállalják, hogy önként alávetik magukat ennek a törvénynek és annak következményeinek. Megerősítik a szövetséget mind maguk, mind utódaik számára.

Ehhez hasonlóan az „ámen” kifejezést használták arra is, hogy a szerződés aláíróját eskü alá helyezzék Esarhaddon nimrudi szerződésében, valamint a hettita katonák válaszként is. Lásd Wiseman: Vassal-Treaties című művének 26. oldalát és az Ancient Near East Texts című mű 353–354. oldalát.

K: Miért lenne valaki átok alá esve a Deut 27:19 szerint az idegenekkel, árvákkal és özvegyekkel való kapcsolata miatt?

V: Ez a Mózes második könyve 27:16–19-es szakaszának része, amely másokkal való rossz bánásmódról szól. Ez az átok azok ellen irányul, akik kihasználják vagy ok nélkül bántalmazzák az országban tartózkodó idegeneket, illetve azokat, akik nem tudnak szót emelni és megvédeni magukat. A Szentírás itt nem határozza meg konkrétan, mi lehet a motivációja annak, hogy valaki rosszat tegyen másokkal: lehet kapzsiság, a szegények vagy a nem állampolgárok iránti ellenszenv, vagy egyszerűen csak szadista szórakozás; bármilyen indítékból is történik, az helytelen. A Szentírás itt rendkívül homályosan fogalmaz arról, hogy pontosan mit tilos tenniük. Nincs szükség további részletekre, mert ez magában foglal mindent, amit az ember tehet, ami igazságtalan vagy kegyetlen a védtelenekkel szemben. Ez a „cselekedj másokkal úgy, ahogyan azt szeretnéd, hogy veled cselekedjenek” elv másik oldala.

K: Miért szerepel a 5Móz 27:21-ben ez az átok azok ellen, akik állatokkal közösültek?

V: Raymond Brown „A Deuteronómium üzenete” című művének 266. oldala szerint ez annak a része volt, hogy az imádó eggyé váljon a hettita istenekkel.

K: Miért van átok a Dt 27:24-ben a titkos támadásra?

V: Ostobaság lenne egy gyilkos vagy rabló részéről nyíltan támadni, mert elkapnák. De a lényeg itt az, hogy még ha titokban is történik, és olyan titkos lenne, hogy senki a földön nem tudna róla, Isten akkor is tudna róla. Ne szúrj hátba másokat!

K: A Dt 28:1–14-ben melyek az áldások főbb kategóriái?

V: Ide tartozik a mezőgazdaság (28:8, 11a, 11c, 12a), a család (28:11b), a pénzügyek (28:12b), a hadügy (28:7, 10, 13) és a lelki élet (28:9).

K: Miért hasonlít a Siralmak könyve annyira a 5Móz 28. fejezethez?

V: Stílusukban nagyon különböznek egymástól, mivel a Siralmak könyvét ezer évvel később írták, precíz, költői stílusban. A The Bible Knowledge Commentary: Old Testament (Bibliai ismeretek kommentár: Ószövetség) 1209. oldala azonban rámutat, hogy tartalmilag tizenöt hasonlóságot lehet felfedezni. Ez valószínűleg azért van, mert a Siralmak könyvének szerzője (valószínűleg Jeremiás) szándékosan igyekezett megmutatni, hogy a bekövetkezett katasztrófa nem véletlen esemény volt, hanem Isten szándékosan teljesítette be a Mózes második könyve 28. fejezetében szereplő prófétai átkokat.

A Siralmak teljes könyve a Mózes második könyve 29:34-ben feltett kérdésre adott válasznak tekinthető.

K: Miért négyszer hosszabbak az átkok a Mózes 5. könyve 28:15–68-ban, mint az áldások a Mózes 5. könyve 28:1–14-ben?

V: Az ókori szuverénségi szerződésekben szokás volt, hogy a végén áldások és átkok szerepeljenek. Gyakori volt, hogy a szerződés megszegése esetén az átkok száma meghaladta az áldásokét. Pál arról beszélt, hogy akik a törvény alatt állnak, azok átok alatt vannak; és ez igaz volt, amikor megszegték a törvényt. A Mózes második könyvétől eltérően azonban a szuverénségi szerződések nem tartalmaztak rendelkezéseket a megbocsátásról.

K: A 5Móz 28:20-ban. Mi az a zavar, amelyről itt próféciát mondanak?

V: Ezt a szót pontosabban „pániknak” lehetne fordítani. Úgy is felfoghatjuk, mint isteni eredetű pánikot. Ugyanezt a szót használják az Exodus 14:23–28-ban az Vörös-tengerben megfulladó egyiptomiakra is.

K: Hogyan kapcsolódik a Mózes 5. könyve 28:28–40 a Mózes 5. könyve 20:5–8-ban szereplő katonai mentességekhez?

V: A három katonai mentesség az volt, ha valaki éppen szőlőt ültetett, ha eljegyezte magát egy nővel, vagy ha fél a csatába vonulástól. A Deuteronomium 28:30 kettőt említ közülük: az eljegyzést és a szőlőültetést. A Deuteronomium 28:39–40 azzal átkozza meg az engedetleneket, hogy szőlőt ültetnek, de nem élvezhetik annak gyümölcsét. A Mózes 5. könyve 28:28, 34, 65 arról szól, hogy őrültek lesznek, remegnek, pánikba esnek (zűrzavarba kerülnek).

K: Miért határozta el Isten a Mózes 5. könyve 28:55–58-ban, hogy az engedetlen izraeliták kannibálok lesznek, és megeszik a gyermekeiket?

V: Isten nem ezt kívánta, hanem figyelmeztette őket, hogy az engedetlenségükért járó büntetésük Jeruzsálem olyan súlyos ostroma lesz, hogy Ő előre látta, hogy ez fog történni. Sajnos ez valóban bekövetkezett a 2 Királyok 6:24-29 és a Siralmak 2:20; 4:10 szerint.

K: Miért jövendölték meg a száműzetést a 5Móz 28:64 és 3:27 versekben?

V: Ez történt az északi királysággal, amikor az asszírok i. e. 722-ben meghódították, és a déli királysággal is, amikor a babiloniak i. e. 586-ban meghódították. De ez az első olvasók számára nem tűnhetett túl megdöbbentőnek, mert a Biblián kívül már i. e. 1800 körül is ismert volt, hogy a hódító száműzte a meghódított lakosságot, amint azt Keneth A. Kitchen említi J. B. Payne Új perspektívák az Ószövetségre című művének 507. oldalán, valamint Kitchen saját művében, A Biblia című könyv 120–122. oldalán.

K: A 5Móz 28:68 egy második egyiptomi rabságot jövendölt-e meg, ahogyan azt a muszlim Ahmad Deedat állítja?

V: Ez egy feltételes prófécia arra az esetre, ha továbbra is lázadnának. Nem egyiptomi fogságot jövendöl meg, hanem azt, hogy önként menekülnek majd Egyiptomba. Miután a babiloniak a zsidók nagy részét Babilonba száműzték, a hátramaradottak közül sokan úgy döntöttek, hogy Egyiptomba menekülnek, magukkal viszve a vonakodó Jeremiást is. A Jeremiás 41:11–44:30 részletesen tárgyalja a történteket.

Később, amikor a rómaiak Kr. u. 70-ben levertek a zsidó lázadást, miután elfoglalták Jeruzsálemet, 17 000 felnőtt zsidót küldtek Egyiptomba kényszermunkára, a 17 év alattiakat pedig eladták – ahogyan azt Josephus „A zsidók háborúi” című művének 6. könyve 9.2. fejezete leírja. Kr. u. 135 körül Hadrianus római császár is sok zsidót adott el rabszolgának, Jeromos „Jeremiáshoz írt levele” 31. fejezete szerint.

K: A 5Móz 29:1–29 a 5Móz 28 összefoglalása, vagy a 5Móz 30 bevezetője?

V: Mindkettő, mert átmenetnek tekinthető. Összefoglalja az előzőt, és bevezetést nyújt a következőhöz. A zsidó Bibliák a Mózes 5. könyve 29:1-et Mózes 5. könyve 28:69-ként jelölik.

K: Miért nem vezethetnek önmagukban a csodás jelek és csodatételek az Istenbe vetett hithez a 5Móz 29:3–4 szerint?

V: Az emberek bűnössége és az a ravaszságuk miatt, amellyel alternatív magyarázatokat találnak ki, szükség van Isten önkinyilatkoztatására. Isten népe ebben az időben felismerte ezt, és elmondta gyermekeinek és unokáinak, akik továbbadták utódjaiknak. Azonban a gyermekek sokszor nem tanulnak szüleik nehézségeiből; ragaszkodnak ahhoz, hogy maguk is megtapasztalják a nehézségeket. János 2:18–21; 6:30; 9:40–41; 10:38; 13:7 és más versek is ugyanezt mutatják.

K: A 5Móz 29:16–18-ban hogyan próbálnak egyes egyháztagok „kivonni magukat” az Isten iránti engedelmesség alól?

V: Lehet, hogy külsőleg mindent helyesen cselekszenek, és sok területen engedelmeskednek Istennek, de lehet egy-két terület, ahol tévesen azt gondolják: „Isten parancsa ebben az esetben nem vonatkozik rám.” Ez lehet azzal való magyarázkodás, hogy hazudniuk kell az eladások érdekében, szexuálisan kóborolniuk kell, mert úgy gondolják, hogy rossz házasságban élnek, lopniuk kell, mert Isten egyébként nem biztosít számukra elegendőt, a rossz természete vagy a nyelvhasználata rendben van, mert nem tudnak másképp viselkedni – ez a személyiségük –, vagy titokban tehetnek valamit, mert az emberek nem fogják megtudni. De Isten tudja, és Isten senkit sem „mentett fel” attól, hogy az Őbenne való szentségre törekedjen. Krisztus nem azért jött, hogy a mi oldalunkra álljon. Inkább azért jött, hogy mi az Övéi legyünk, és az Ő oldalán álljunk.

K: A 5Móz 29:18-ban és a Zsid 12:15-ben miről van szó, amikor a keserűség gyökeréről beszélnek?

V: Az emberek, még a hívők is, sokféle okból keserűvé válhatnak. Ez lehet a jelenlegi nehézségek miatt, mások irigysége miatt, vagy általában azért, mert nem fogadják el, amit Isten tesz. Ez oda vezethet, hogy valami más bálványát követik, vagy lebontják a bűnözés elleni gátat, ha úgy érzik, hogy Isten nem törődik velük, vagy haragszanak Istenre. A legfőbb okok: Isten elhagyása (28:20); engedetlen cselekedetek (28:15, 20, 45, 58), hálátlanság Isten iránt (28:47), valamint más istenek imádásának következménye (28:64; 29:16–17).

Azonban a héber és a görög szöveg nem egyszerűen „keserűséget” említ, hanem kifejezetten a „keserűség gyökerét”. A kép itt egy mérgező növényre utal, amely idővel egyre nagyobbá válik, ahogyan az ellenséges környezet táplálja.

K: A 5Móz 29:18 és a Zsid 12:15 alapján hogyan válnak keserűvé manapság egyes emberek, és mit tehetünk annak érdekében, hogy mi magunk ne váljunk ilyenné?

V: Először is, ismerd fel a veszélyt. Másodszor, imádkozz Istenhez, hogy megóvjon tőle. Harmadszor, határozd el, hogy „vonalat húzol a homokba”, és eldöntöd, hogy nem leszel olyan. Negyedszer, tartsd a szemedet Istenen és az Ő ígéretein. Végül pedig vedd észre, hogy ez a világ amúgy is átmeneti, és a mostani küzdelmeink semmik ahhoz az örömhöz képest, amely a mennyben vár ránk, ahogyan a 2 Korinthus 4:17 mondja.

K: Miért akarná Isten a 5Mózes 29:28 szerint kiirtani engedetlen népét, és elűzni őket egy másik földre?

V: Fordítsuk meg a kérdést! Ha engedetlenek voltak Isten iránt, akkor miért gondolták volna, hogy Isten azt akarja, hogy továbbra is élvezzék azt a földet, amelyet Ő adott nekik? Ha a nép úgy döntött, hogy elfordul Istentől, Isten is elfordulhat tőlük. Ez történt a száműzetés idején. Egy másik értelemben mindannyian száműzöttek vagyunk, mivel az emberiséget kiűzték az Édenkertből.

K: Mit jelent a 5Móz 29:29-ben az, hogy a titkos dolgok Istenéi, de azok, amelyeket Ő kinyilatkoztatott, örökre a mieink?

V: Itt kétféle tudásról van szó.

1. Titkos (elrejtett) dolgok, amelyeket Isten nem tárt fel előttünk. Nem vagyunk kötelesek azokat megismerni vagy azoknak engedelmeskedni. Ezek közül néhányat talán csak akkor fogunk megismerni, amikor a mennybe jutunk, másokat pedig talán soha nem fogunk megtudni. Ez azonban nem baj. Isten gondolatai és útjai magasabbak a mieinknél, ahogyan az Ézsaiás 55:8–9 mondja.

2. Azok a kinyilatkoztatott (felfedett) dolgok, amelyekről Isten kinyilatkoztatta, hogy kötelességünk megismerni, betartani, valamint gyermekeinknek és másoknak tanítani.

K: A 5Móz 30:1-2 alapján azt gondolhatnánk, hogy az izraeliták rendkívül ostobák voltak, amikor mindezeket látták, és mégis elfordultak Istentől. De milyen dolgokat látnak ma az emberek Istennel kapcsolatban, és mégis nem tanulnak belőlük?

V: A fegyelmezés nem feltétlenül segít mindenkinek; attól függ, hogy az illető elfogadja-e és megbánja-e bűneit. Néha még makacsabbá is teheti az embereket. Vannak-e olyan bűnök, amelyeket az emberek továbbra is elkövetnek, még akkor is, ha már látták azok súlyos negatív következményeit? Nem csak a kábítószerek és az alkohol esetében, hanem a tisztaság, az őszinteség és az emberekkel való kedves bánásmód terén is. Ákán és Júdás anyagi haszonszerzésre törekedtek. Gedeon és Sámson lényegében önmagukat imádták.

K: A 5Móz 30:6-ban Isten körülmetélte-e az izraeliták szívét, vagy az izraelitáknak maguknak kellett volna megtenniük, ahogyan azt a 5Móz 10:16 mondja?

V: Ez olyan, mintha azt kérdeznénk, hogy mi vagyunk-e felelősek a hitért, vagy Isten adja-e nekünk a hitet. A helyes válasz: mindkettő, mert akár az üdvösségről, akár az Istennek való odaadásról van szó, kölcsönhatás van Isten és az ember között. Arról, hogy Isten körülmetéli a szívünket, a Kolossébeliekhez írt levél 2:11-ben is szó esik.

K: A 5Móz 30:11–14 és a Róma 10:8 alapján hogyan válaszolna valakinek, aki azt mondja, hogy a Szentírás túl nehéz megérteni?

V: Néha ez csupán kifogás lehet: ha nem értem meg az egészet, akkor nem is kell betartanom semmit belőle. De azok számára, akiknek valóban van ellenvetésük ezzel kapcsolatban, a válasz három pontból áll.

Először is, a Biblia megértése „többszintű”. Egyes részei olyan egyszerűek, hogy egy általános iskolás gyerek is tökéletesen megérti őket. Még egy harmadikos is tudja, hogy felnőttként választhat, hogy „jó fiú” vagy „rossz fiú” akar lenni. Mindenki megérti, hogy Isten teremtett mindent, mindannyian vétkeztünk, Jézus értünk halt meg a kereszten, és feltámadt a halálból. Bűnbánatot kell gyakorolnunk, és hinni kell benne. Más részek viszont nagyon bonyolultak, és a magasan képzett tudósok is küszködnek egyes tanok következményeivel. Például mennyi metatudással (hipotetikus ismeret) van Istennek? Hogyan születtünk bűnös természettel? Amikor a Sátán kísértette Jézust, Jézus hibátlan volt-e? A feltámadáskor testünk milyen szempontból lesz hasonló, és milyen szempontból különbözik majd Jézus testétől? Ráadásul néha ugyanazt a szakaszt különböző szinteken lehet olvasni és megérteni: egy alapvető (de igaz) szinten, és egy mélyebb (de szintén igaz) szinten.

Másodszor, a hívőknek a Szentlélektől kell megértést kérniük imádságban. Ő tud minket eligazítani abban, hogy melyik értelmezés helyes és melyik hamis. Pál erre utal, amikor a Rómaiakhoz írt levél 10:8-ban idézi a Mózes második könyve 11:14-et.

Végül pedig egymásra számíthatunk: a többi hívőre, mindazokra, akik velünk egy időben élnek, mindazokra, akik már régen leírták meglátásaikat és bölcsességüket.

K: A Mózes 5. könyve 30:15–20-ban Mózes azt mondta-e, hogy (Krisztus előtt) az ember a Törvény betartásával nyerte el az igazságot?

V: Valójában Mózes és a Biblia soha nem mondja ezt. Ez a szakasz bemutatja a Törvény betartásáért járó áldásokat és az Istennel való közösséget, valamint azokat az átkokat, amelyek Isten szövetséges népét érik, ha megszegik a Törvényt, de a Törvény nem mentett meg senkit. Jézus Krisztus biztosította az igazságot mindazok számára, akik hittek benne, akár Krisztus előtt, akár utána.

K: Miért helyeződik olyan nagy hangsúly a választásra a 5Móz 30:19-ben és a Józs 24:15–18-ban?

V: Nem csupán hallgatniuk és értelmileg egyetérteniük kellett, hanem úgy kellett dönteniük, hogy istenfélő módon élnek, ami magában foglalta az istentelen dolgok elutasítását is. Ez ellentétben áll azokkal az emberekkel, akiket Pál a 2 Timóteus 3:7-ben említ, akik mindig tanulnak, de soha nem képesek felismerni az igazságot. Ami az evangéliumot illeti, döntést kell hoznod.

K: A 5Móz 31:1-3,7-8 alapján hogyan kerülhetjük el azt a gondolatot, hogy a szolgálat sikere kizárólag egyetlen emberen múlik?

V: Isten úgy oldotta meg a problémát, hogy elvette Mózest. De ezt megelőzően Mózes felkészítette Józsuét, hogy átvegye a vezetést. Ma, ha egy csoport vezet, nem okoz hirtelen sokkot, ha egy személyt elvesznek. Emellett gondolnunk kell az utódlásra is, és arra, hogy ki fogja irányítani a dolgokat utánunk. Végül pedig egy olyan szervezet, amelyet presbiterek vezetnek, ellenállóbb, mint egy olyan, amelynek csak egyetlen vezetője van.

K: A 5Móz 31:3 szerint milyenek voltak a kánaáni népek, és vannak-e ma hozzájuk hasonló népek?

V: Számos nép élt Kánaán földjén. A hettiták és az amoriták kolóniái Kis-Ázsiából érkeztek. Néhány filiszteus és tengeri nép is megjelent abban az időben északnyugatról. Az egyik legszokatlanabb nép az anakimok voltak. Találtak csontokat, amelyekből kiderült, hogy némelyikük 10 1/2 láb magas volt. A kánaániak többségét azonban úgy gondolják, hogy Észak-Arábiából érkezett. Egy ma is élő népet a kánaániak „rokonainak” tartanak; Katarban élnek.

Kánaánt számos kis városállam kormányozta; ezek egymás elleni háborúzásban jártasak voltak. Városfalaik vastagabbak voltak, mint az izraeliták városfalai, amelyeket évszázadokkal később építettek. Kánaán északi és déli részei egyaránt adót fizettek Egyiptomnak. Józsué mindkét részén harmincegy királyt győzött le. A síkságokat azonban nem sikerült meghódítani, mert a kánaániták harci szekereket használtak, amelyek a síkságon hatékony fegyverek voltak.

A kánaániak vallása egyszerre volt dekadens és kegyetlen. Minden régió egy helyi urat, vagyis Baált imádta. A kánaániak emellett tisztelték Asztarte (vagy Ishtar) istennőt is, a szex és a háború istennőjét. Egy legenda szerint férjét, Tammuz istent ő küldte a pokolba (micsoda kedves hölgy!). E vallás három „vonzó” eleme a szex, az erőszak és a materializmus volt. Nemcsak állatokat áldoztak fel, hanem elsőszülött gyermekeiket is „tűzön kellett átvezetniük”. Minden templom áldozatokból és részben a papnők „szent” prostitúciójából tartotta fenn magát. Mivel a kánaániták civilizációja fejlettebb volt, és vallásuk minden bizonnyal inkább a test vágyait elégítette ki, mint Isten imádatát, az izraeliták számára nagy kísértés volt, hogy elforduljanak az Élő Istentől.

Könnyű a csecsemőgyilkosságra és a prostitúcióra figyelni, és közben figyelmen kívül hagyni egy másik, valóban gonosz dolgot. A legtöbb kultúrában előfordul, hogy néhányan gyilkolnak és prostitúcióba bocsátkoznak, de a nagy gonoszság a következő: ha egy kánaáni őszintén vágyott volna arra, hogy megkeresse a Teremtőt, és jó, erkölcsös életet éljen, azt tanították neki, hogy az egyetlen út ehhez az elsőszülött megölése és a paráznaság elkövetése. El tudod képzelni, milyen szinte lehetetlen lenne egy erkölcsös Istent keresni, ha az egyetlen ismert út ezeken az istentelen cselekedeteken keresztül vezetne?

A kánaániták nagy bűne (1Mózes 15:16) és a kísértés (5Mózes 7:16) miatt Isten elrendelte, hogy teljesen pusztítsák el őket (5Mózes 20:16–18). Elgondolkodhatunk azon, milyen súlyossá kell válnia a bűnnek ahhoz, hogy Isten egy népet megsemmisítsen, de valójában nem kérdőjelezhetjük meg Isten jogát ahhoz, hogy saját teremtményeivel úgy rendelkezzen, ahogyan akar.

K: Miért helyezik olyan nagy hangsúlyt a 5Móz 31:6, 31:7, valamint a Józs 1:6–7, 8–18 versekben az erőre és a bátorságra?

V: Lehet, hogy azért, mert némelyikünk hajlamos a gyengeségre és a félelemre. Nem szabad arrogánsan magabiztosnak lennünk, de bíznunk kell abban, amit Isten rajtunk keresztül meg tud tenni. Van azonban egy második ok is. Ahelyett, hogy félnének és pánikba esnének, sokan inkább a biztonságra törekednének, és nem akarnák felkavarni a vizet. A hívőknek mindkét dologgal szemben erősnek és bátornak kell lenniük.

K: A 5Móz 31:7–8, 23; 32:44; 34:9 alapján hogyan válasszunk bölcsen utódot magunknak?

V: Először is fel kell ismerned, hogy utódra van szükséged. Ezután imádkozz, és kérd meg Istent. Ugyanakkor még mindig meg kell vizsgálnod az illetőt, és a saját megítélésedet is be kell vetned. Józsué sok időt töltött Mózessel és a Sátorban. Bizonyította rátermettségét, amikor ő és Káleb voltak az egyetlen két felderítő, akik jó jelentést tettek, és hittel állították, hogy be tudnak menni. Mózes gyakran tartotta Józsuét maga mellett, így nap mint nap képezhette őt. Tehát Józsuét nemcsak kiválasztották, hanem fel is készítették. Amikor Mózes itt nyilvánosan megemlítette Józsuét, senki sem lepődött meg.

K: Miért nem helyezték ezt a törvényt a szentélybe a 5Móz 31:24–26 szerint?

V: Ezt a törvényt, azaz a Deuteronómium könyvét, a frigyláda mellé helyezték. A frigyládában csak három dolog volt: a Tízparancsolat, Áron kivirágzott pálcája és egy edény manna. De ezt az embereknek, különösen a királyoknak szánták, hogy elolvassák. A papoknak a Deuteronómium 31:9–10 szerint hétévente, a Sátorünnepen kellett ezt felolvasniuk a népnek. Hányan olvassák ma végig a Szentírást, legalább hétévente egyszer? Gondolhatnánk, hogy a papok feladata főként a Szentírás felolvasása volt, de ezzel elkerülnénk a lényeget. Inkább arról volt szó, hogy a papoknak bátorítással és példamutatással egyaránt arra kellett ösztönözniük az embereket, hogy olvassák a Bibliát és ismerjék meg Isten törvényét; a Deuteronómium hét évente egyszer történő felolvasása ennek része volt. A MacArthur Biblia-kommentár (238–239. o.) azonban úgy véli, hogy ez a Tóra egészére vonatkozott, nem csupán a Deuteronómiumra.

K: Mi az érdekes ebben a dalban (5Móz 32:1–44)?

V: Ez a „daloláson keresztüli tanulás”. Ez elsősorban nem dicsőítő vagy sirató ének, hanem inkább oktató és prófétai dal, amelynek egyes versei (32:3–4, 8) dicsérik Isten jellemét. Nem csupán szépen hangzó szavakról van szó, hanem Isten akaratának kifejezéséről, valamint útmutatásról az Isten népe életére és halálára vonatkozóan. Ha valaki megtanulta volna ezt az éneket, akkor a törvény fontosságáról kapott volna egy összefoglalást. A mai végrendeletektől eltérően az akkori végrendeletek visszavonhatatlanok voltak.

K: Miért helyeződik mindig olyan nagy hangsúly Isten dicsőítésére a 5Móz 32:1–4-ben?

V: Ez dicsőíti Istent, de ránk is hatással van. Ahogy C. S. Lewis mondta (a „Reflections on the Psalms” című művében, 94–95. o.), nem lehet valamit igazán élvezni anélkül, hogy értékelnénk.

K: Miért említi a 5Móz 32:5 itt egy romlott és gonosz nemzedéket?

V: Ez az a nemzedék, amely elutasította Isten Messiását. Jézus a Máté 17:17-ben így nevezte a saját korának nemzedékét. Péter és Pál is használja ezt a kifejezést az ApCsel 2:40-ben és a Filippi 2:15-ben.

K: A 5Móz 32:8 és következő versekben hogyan befolyásolta a dolgokat a Septuaginta fordítás?

V: A Septuaginta így szól: „Amikor a Magasságos elosztotta a nemzeteket, amikor elválasztotta Ádám fiait, a nemzetek határait Isten fiainak/angyalainak száma szerint határozta meg.”

K: A 5Móz 32:10; Zsolt 17:8; Zak 2:8 versekben mit jelent a „szem gyöngye”?

V: Ez a pupillára, vagyis a szem közepére utal. Olyasmit jelent, amit nagyra értékelnek, és amit te is nagyon szeretsz.

K: A 5Móz 32:11a-ban hogyan „kavarja fel” a sas a fészket?

V: Ahhoz, hogy ezt megértsd, nagyon jól kell ismerned a sasokat. A fiatal sasfióknak elég jó dolguk van a fészekben; nem kell semmit sem tenniük, és folyamatosan ingyenes táplálékot kapnak. Ezt tudják, és általában nem akarnak kockáztatni egy ilyen jó dolgot azzal, hogy elhagyják a fészket. De az anya elkezd tönkretenni a fészket, amelyben a fióka van, kényszerítve ezzel a fiatal sast, hogy elinduljon repülni, és gondoskodjon magáról. Előfordul, hogy a sas megpróbál repülni, de a földre zuhan, és egy ideig ott ragad. Ez nem baj; a szülők ételt hoznak a földön ragadt sasnak, amíg az meg nem tanul önállóan repülni.

K: A 5Móz 32:11 és következő versekben mely madarak veszik fel fiókáikat a szárnyaikra?

V: Csak a ragadozó madaraknak (Palesztinában 44 faj él) van ehhez elég erős szárnyuk. Közülük legalább egy, a szirti sas, arról ismert, hogy a fiókáit a szárnyai közé fogja. A National Geographic 2001. áprilisi száma szerint, amikor a fiókák repülni tanulnak, a szirti sasok a fiókák alá repülnek, majd a hátukon felszállnak velük.

További információkért lásd: https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_birds_of_Palestine 2025. június 29.

K: A 5Móz 32:15; 33:5; 33:26 és Ézs 44:2 versekben ki az a Jeshurun?

V: Ez egy metafora, és Jeshurun Izrael beceneve, amelynek jelentése „az egyenes” vagy „az igaz”. Az elképzelés az, hogy Izrael eredetileg tetszett az Úrnak. De ahogyan egy jól táplált állat is rúghat a gazdája ellen, aki eteti, ez egy költői prófécia arra, hogy Isten népe, Izrael, visszafordul majd Isten ellen. Más isteneket fognak imádni, akik valójában démonok voltak a Mózes 5. könyve 32:16–17 szerint.

K: Miért fordulnak el egyes hívők gyermekei felnőttkorukban Istentől a Mózes 5. könyve 32:15 szerint?

V: Ennek számos oka lehet.

Más dolgok iránti vonzódás. Ide tartozik a romantikus partner, a házastárs vagy más családtagok által gyakorolt csábítás.

Anyagiasság

A büszkeség és az arrogancia

A hívők következetlensége és képmutatása, amit láttak.

Félelem és üldöztetés

A jólétből fakadó apátia. Ebből egy tanulság vonható le: a jólét veszélyesebb próbatétel lehet, mint a nehéz idők.

Mindezek mögött két kérdés húzódik meg, amelyeket ők határozottan megerősítenek. Elég-e Isten? És „Isten útja a legjobb út?”

K: Miért haragszik annyira az Úr a 5Móz 32:12,16-ban az idegen istenek miatt?

V: A Mózes 5. könyve 2:16 szerint ez féltékenységre készteti Istent. Ahogyan egy férj vagy feleség féltékeny lehet, ha a házastársa viszonyt folytat, úgy Isten is féltékeny lesz, amikor az emberek más isteneket követnek. A 16. versben Isten emellett utálatosnak nevezi az ilyen imádatot. Bizonyos értelemben a föld egy csatatér, ahol a démonok Isten ellen harcolnak. A cél, vagyis a „nyeremény” az, hogy az emberek hűségesek legyenek a démonokhoz, és higgyenek bennük, kövessék őket, vagy imádják őket.

Egyszer, amikor az iskolai kosárlabdacsapatban játszottam, én szereztem a győztes kosarat. Tudjátok, ugrólabda volt, és a játékvezető véletlenül fordítva állított fel minket. Megpattintottam a labdát, megszereztem, és dobtam. Bement, de sajnos véletlenül az ellenfél kosarába dobtam. Sőt, még rosszabb, hogy egy ponttal elvesztettük a mérkőzést. Annyira szégyelltem magam. A kosárlabda egyik kimondatlan szabálya az, hogy ne szerezz pontokat az ellenfél csapatának. Ez nagyjából olyan, mint amikor idegen isteneket imádunk.

K: A 5Móz 32:21-ben az itt szereplő „bolond nép” az iszlám előtti arabokra utal-e, ahogyan azt a muszlim Ahmad Deedat állítja?

V: Ezt úgy is le lehet fordítani, hogy „lassan tanuló nép”, de függetlenül attól, hogy így vagy úgy értelmezzük, nincs ok arra, hogy ez inkább az arabokra utaljon, mint általában a pogányokra. Konkrétan a korai keresztények, akik nem zsidó származásúak voltak, főként a Római Birodalom pogányai voltak. Az arabok nem voltak túl népes népcsoport.

K: A 5Móz 32:28–33-ban hogyan lehet a szörnyű ítélőképesség olyan bűn, amely tönkremenetelhez vezet?

V: Ha nem tudod megkülönböztetni a jót a rossztól – akár félelem, nyomás vagy lehetséges veszteség miatt –, akkor nem tudsz másokat irányítani. Ha még magad sem tudod, mi a jó és mi a rossz, akkor bármire rávehetnek. Nem minden tudatlanság ártatlan. Néha abból fakad, hogy szándékosan nem törődünk azzal, hogy valami helyes-e vagy sem.

Képletesen szólva a gonosz embereknek bőven volt boruk, de ők maguk nem vették észre – vagy észrevették, de nem törődtek vele –, hogy boruk kígyóméreg volt. A mai emberek olyan dolgokat tesznek, mint a kábítószer-fogyasztás, a részegség és a dohányzás, így saját maguk mérgezik meg a testüket.

K: A 5Móz 32:48-ban Mózes haragja „halálra vezető bűn” volt-e, amint az az 1Jn 5:16,17-ben szerepel, mivel azzal büntették meg, hogy meghalt, mielőtt belépett volna az ígéret földjére?

V: Nem, ez alapvetően különbözik Ananiás és Szafira esetétől (ApCsel 5:1–11), azoktól a hívőktől, akik könnyedén vették az Úr vacsoráját (1Kor 11:31–32), Korah lázadásától (4Móz 16) és Ákán bűnétől (Józs 7:16–26). A többiek azonnal meghaltak, míg Mózes még sok évet élt, mielőtt meghalt. Mózes bűne csak abban az értelemben volt halálra vezető bűn, hogy Ádám, Éva és mindannyian a bűn következményeként fogunk meghalni.

K: A 5Móz 32:49 szerint milyen messzire látott Mózes a Nebó-hegyről?

V: A Nebó-hegy 2700 láb magasságban volt a tengerszint felett, és 4000 láb magasságban a Holt-tenger felett. Tiszta időben onnan északra a Galileai-tóig, délre pedig a Holt-tengerig lehet látni.

K: A 5Móz 32:50-ben, mivel van élet a halál után, mit jelent az, hogy „csatlakozott népéhez”?

V: Ez egyszerűen azt jelenti, hogy Mózes csatlakozott azokhoz az izraelitákhoz, akik már elhunytak. Más szavakkal: Mózes meghalt.

K: A 5Móz 33:1–29-ben: mikor és hogyan kellene ma áldást mondanunk másokra?

V: Másokat úgy kell megáldanunk, hogy törődünk velük és szeretetteljes cselekedeteket végzünk értük, de ez itt nem a tárgy. Háromféle módja van ennek.

Imádkozzunk értük (távol tőlük): Milyen gyakran imádkozol a családodért, a gyülekezet tagjaiért és a nem hívőkért?

Bátorító szavakat mondj nekik: Erősítsd meg őket azzal a vízióval, hogy kik lehetnének, és remélhetőleg kik is válnak belőlük. Bátorítsd őket, hogy kitartóak legyenek, és Isten akaratának középpontjára törekedjenek, ne csak a periférián mozogjanak. Emlékeztesd őket arra, hogy Isten útja a legjobb út. Végső soron nincs olyan, hogy „sikeres bűnözés”. Mózes áldásai imák, dicsőítések, próféciák és parancsok keverékéből álltak.

Imádkozzatok értük a hallótávolságukon belül: Amellett, hogy velük imádkoztok, imádkozzatok értük is, hogy Isten megáldja őket az igazán fontos dolgokkal: önmagáról való ismerettel, szilárd hittel, és hogy Isten szeretete túlcsorduljon az életükben.

K: A 5Móz 33:2-ben az, hogy Isten 10 000 szenttel ragyog elő, utal-e arra, hogy Mohamed meghódította Mekát, ahogyan azt a muszlim Ahmad Deedat állítja?

V: Nem. Bár a medinai sereg létszáma körülbelül 10 000 fő volt, ez az egyetlen hasonlóság a két eset között. Parán Edomban, a mai Jordániában volt, és a Bibliában nem játszott kiemelt szerepet. Mekka és Medina egyaránt jóval Parántól délre fekszik, így ez – enyhén szólva is – több száz mérföldes „túlzás”.

K: Miért nem említik Simeont ebben a próféciában a 5Móz 33:6–27-ben?

V: A Szentírás nem mondja meg, de a jövőben Simeon egyesülni fog Júdával, és elveszíti identitását, mint önálló területtel rendelkező törzs (1 Krónikák 4:24–42).

K: A 5Móz 33:6-ban a héber szöveg azt mondja, hogy „legyen” kevés az embere, vagy „ne legyen/sem legyen” kevés az embere?

V: Mindkét módon lefordítható. A Septuaginta az első öt könyv esetében meglehetősen megbízható görög fordítás volt, és ők úgy értelmezték, hogy „legyenek sokan”.

K: Miért éppen Rúbenről mondja Mózes a 5Móz 33:6-ban, hogy „ne legyen kevés a népe”?

V: Számos jólétre vonatkozó prófécia szólt más törzsekhez, de Rúbenhez nem. A Szentírás nem mondja meg, de láthatunk egy okot. Rúben, Gád és Manassze fele törzsei Kánaánon kívüli földet kértek, a Jordán folyó keleti oldalán; Rúben volt a legdélibb keleti törzs. Megkapták, amit kértek, azzal a feltétellel, hogy megígérik, segítenek a többi törzsnek a földjük megszerzésében. Amennyire láthatjuk, ezek a törzsek betartották az ígéretüket. De a Jordán folyón természetesen az év nagy részében nagyon nehéz volt átkelni, és a keleti törzsek sebezhetőek voltak az edomiták, a moabiták, az ammoniták, a szírek és az arabok számára. Kánaánban elegendő földterület volt, és nem volt bölcs döntés ezeknek a törzseknek olyan földet kérni, amelyet Kánaánon kívül nehezebb volt megvédeni. Talán amikor látták, hogy ezen a földön is megélhetnek, azt kérdezték: „Miért mennénk tovább?”

Manapság sokan vannak, akik amikor látják, hogy valami nem rossz, azt is megkérdezik: „Miért mennénk tovább?” Ha nem térsz el drasztikusan Isten akaratától, akkor a „miért mennénk tovább” állapotban akarsz maradni, vagy inkább Isten veled kapcsolatos akaratának legközéppontjában szeretnél lenni? Az egyik jó ok arra, hogy továbbmenjenek, az volt, hogy sebezhetőek voltak, és könnyen elsöpörhették őket – mind katonai, mind lelki értelemben. Valóban, Dávid idejére már nem hallani a két és fél keleti törzsről. Hasonlóképpen, ha Istennel jársz, de sebezhető helyzetben vagy – talán a kísértés miatt –, ahelyett, hogy azt kérdeznéd: „Miért mennénk tovább?”, változtasd meg a körülményeidet, vagy távozz onnan.

K: Mit mond ez az áldás Júda törzséről a 5Móz 33:7-ben?

V: Ez a hatalomra vonatkozó áldás volt, de eltér a Mózes 5. könyve 33:20–22-ben Gádnak és Dánnak adott hatalmi áldásoktól. A Júda számára szóló áldás kizárólag arra összpontosít, hogy Isten hatalmat és segítséget adjon Isten népének védelmére.

K: Mivel a 5Móz 33:7-ben nem említik Júda királyságát, ez azt jelenti-e, hogy ezt a szöveget az északi törzsek elszakadása után írták, ahogyan azt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 206. oldalán állítja?

V: Nem, ugyanolyan érvényes lenne azt mondani, hogy Júda királyságáról azért nem esik szó, mert a szöveg Dávid és az egyesült királyság előtti időből származik, mint azt, hogy az egyesült királyság korszakát követően íródott. Valójában, mivel ezek Mózes áldásai voltak, nem volt szükség sem Júda királyságának megemlítésére, sem annak elhallgatására.

K: Mit mond a 5Móz 33:8–11 Lévi és a hűségről?

V: Miután a midianiták kísértésbe vitték Izráelt, a léviták Isten parancsának engedelmeskedve kardot ragadtak, és megölték saját honfitársaikat. Az Isten iránti hűség és a többi izráeli iránti hűség általában egy és ugyanaz lenne, de amikor ellentétbe kerültek egymással, a léviták úgy döntöttek, hogy Isten iránt maradnak hűségesek. Lévi azt az átkot kapta, hogy szétszóródnak Izráelben. Ez azonban egy példa arra, hogy egy átok áldássá válik.

Hűségesek lehetünk Istenhez, hazánkhoz, az elnökhöz, az egyházhoz, a családhoz, egy vállalkozáshoz, a barátainkhoz stb. Remélhetőleg nincs konfliktus vagy ellentmondás a mindegyik iránti hűségben. De ha mégis van, akkor biztosnak kell lennünk abban, hogy a legfőbb hűségünk Isten iránti, a hazánk, az egyház, a család, a vállalkozás vagy a barátaink iránti hűségünknél is előbbre való.

K: Mit mond a 5Móz 33:12 Benjáminról és a biztonságról?

V: Vannak, akik állandóan a biztonságra gondolnak. Vannak, akik olyan területen élnek, ahol a legtöbb időt a biztonsággal kell foglalkozniuk, például egy háború sújtotta országban. De megnyugodhatsz abban a tudatban, hogy Isten vigyáz rád. Nincs olyan ígéret, hogy a keresztények soha nem fognak szenvedni vagy meghalni. De nem fogsz meghalni, amíg Isten nem akar hazavinnetni téged.

Volt egyszer egy történet egy repülőgépről, amely viharba keveredett, és az út nagyon zötykös volt. Úgy tűnt, mindenki félt, kivéve egy idős hölgyet. Megkérdezték tőle, miért nem fél, mire ő azt válaszolta, hogy tudja: hamarosan láthatja a fiát. A fia abban a városban élt, ahová a gépnek le kellett szállnia. De volt még egy fia, egy hívő, aki már elhunyt. Azt mondta, nem tudja, hogy biztonságosan landolnak-e vagy sem, de azt tudja, hogy akár így, akár úgy, láthatja majd a fiát.

K: A 5Móz 33:16-ban ez Isten kegyelmére utal, aki a „Sínai-hegyen” volt, vagy a „csipkebokorban”?

V: Mivel eredetileg nem írták le a magánhangzókat, a szó SN” formában szerepel, ami jelenthet a Sínai-hegyet vagy a bokrot (mint az égő bokor esetében). Ettől függetlenül a lényeg ugyanaz. Tekintsünk Istenre, aki természetfeletti módon megjelent, akár az égő bokorban, akár a Sínai-hegyen.

K: A 5Móz 33:25-ben mit jelent az Ásernek tett ígéret: „erőd egyenlő lesz napjaiddal”?

V: Áser jól fogja befejezni az életét; erősek lesznek mindaddig, amíg a földön vannak, ahelyett, hogy egyre gyengébbek és gyengébbek lennének. A mai keresztényeknek is van választásuk, ahogy öregszünk; fizikailag és szellemileg is gyengülhetünk. De remélhetőleg mindannyian szellemileg „erősek leszünk, amíg élünk”. Arra kell törekednünk, hogy „jól fejezzük be az életünket”, ahelyett, hogy szellemileg gyengülnénk, ahogy a környezetünk és a körülményeink változnak. Szándékosan kell törekednünk arra, hogy hagyatékot hagyjunk hátra, és jól fejezzük be az életünket.

K: A 5Móz 33:18–19-ben milyen áldásról van szó Zebulon és Isszachár esetében?

V: Ez a két törzs a távoli északon élt, Áser pedig közvetlenül a part mellett terült el, Tírusz közvetlen északi részétől dél felé egészen a mai Tel-Avivig. Az említett hegy valószínűleg a Tabor-hegy, amely elválasztja Zebulánt és Isszachárt. Az igaz áldozatok bemutatása mellett ez az anyagi jólétre vonatkozott. A libanoni erdők és a föníciaiakkal való asszimiláció között nagyon virágzóvá váltak; de ez a lelki életük rovására ment. Dávid idejére már nem esett szó Áserről vagy Zebulunról, a törzs nagy része Fönícia részévé vált. Valójában Salamon templomának építésze, Hiram (1 Királyok 7:13) anyai ágon Naftaliból, apai ágon pedig Tíruszból származott. Sőt, az 1 Királyok 9:10–12 szerint Salamon 20 galileai falut ajándékozott Hiramnak, Tírusz királyának. Lehet, hogy azt mondanád, csupán 20 falu volt, de egy falut sem kellett volna odaadnia. Salamon a világ egyik fontos barátságára támaszkodva építette fel templomát. Ennek a barátságnak ára volt: Isten népének 20 városát kellett átadnia egy pogány királynak. Jobb lett volna, ha a templom nem lett volna olyan szép, de cserébe nem kellett volna Isten népét a pogányságnak átadni.

K: Mit jelent a 5Móz 33:20–23-ban szereplő prófécia a Gád és Dán törzsekről, valamint az oroszlánhoz hasonló erőről?

V: Ezek a törzsek harcosok voltak, és megjövendölték róluk, hogy hatalmas harcosok lesznek. Mellékesen megjegyezzük, hogy „Básán” az a termékeny régió Kánaán északkeleti részén, ahová Dán vándorolt. Kapcsolatban áll az ugariti „basan” szóval is, amely viperát jelent. Ez a prófécia nagyon eltér a előttük felsorolt Zebulon és Isszachár, illetve az utánuk felsorolt Áser számára szóló jóléti próféciáktól. Isten sikert biztosított volna Gádnak és Dánnak. Ezek a törzsek azonban nem maradtak fenn, hanem asszimilálódtak. Nem elég jó harcosnak lenni; arra is oda kell figyelni, kiért harcolunk. Azt mondják, hogy a második világháborút a nyugat-európai elszántság, az amerikai acél és az orosz vér nyerte meg, mert Oroszország viszonylag sokkal több halálesetet szenvedett el, mint Amerika vagy a Nyugat. De talán nem lett volna ennyi veszteség, ha nem a rossz oldalon kezdték volna a második világháborút, a náci Németországot segítve.

K: A 5Móz 34:1–12-ben hogyan írhatta Mózes a 5Móz-t, hiszen ott említésre kerül a halála?

V: A legtöbb keresztény úgy véli, hogy a Deuteronómium utolsó két fejezetét Mózes halála után írták le. Mózes nagy valószínűséggel nem írt a saját halála utáni eseményekről, mert a Deuteronómium 33. fejezetében a „mondta” kifejezés (harmadik személy) szerepel a 33:2, 7, 8, 12, 13, 18, 20, 22, 23, 24 versekben. Ugyanakkor gyakori volt, hogy az emberek harmadik személyben írtak magukról. Ettől függetlenül legalább a 34. fejezetet a Józsué könyvének írója vagy maga Józsué írhatta.

K: A Mózes 5. könyve 34:1–2-ben hogyan látta Mózes a föld „egészét”?

V: Amikor valaki földbirtokot kapott, például vásárlás útján, akkor hivatalosan „megtekintette a földet”, amelyet birtokolni fog. Az itt szereplő „egész” nem azt jelenti, hogy minden egyes négyzetlábat (még a hegyek és épületek túlsó oldalán lévő földet is). Inkább azt jelenti, hogy Mózes a földet egészében látta.

K: A 5Móz 34:4-ben hogyan reagálsz, amikor Isten megengedi, hogy távolról láss valamit, de ne legyél annak része?

V: Néha Isten ezt fegyelmezésképpen teszi, néha a védelmünk érdekében, néha késlelteti, és néha nem látjuk az okát. Néha Isten adhat nekünk valamit, például egy örökséget, de azt csak később kapjuk meg, még akkor is, ha mi most azonnal mindent szeretnénk. Ettől függetlenül nem szabad keserűnek lennünk, hanem fel kell ismernünk, hogy amit Isten tesz, az a legjobb az Ő dicsőségére.

Akárcsak mi, Mózes is visszatekinthetett az életére és a népre, és vegyes érzelmekkel – teljesítmény és csalódás, boldog elégedettség és fájdalom – tekintett rájuk.

Tehát igaz-e, hogy Mózes soha nem lépett be Kánaán földjére? Talán ez nem igaz, mert Mózes és Illés beszélgettek Jézussal a Megdicsőülés hegyén a Máté 17:1–3-ban. Bár a hegyet nem nevezik meg, ha Kánaánban volt, akkor Mózes végül mégis eljutott oda.

K: Miért temették el Mózest a 5Móz 34:5 szerint egy titkos helyen?

V: Mózes egyedül mászott fel a Nebó-hegyre, így senki sem látta, hol halt meg. A Szentírás nem mondja meg, de két feltételezés létezik.

Josephus, a zsidó író azt mondta, hogy ha a hely ismert lett volna, az izraeliták bálványt készíthettek volna Mózes testéből. Erről lásd a „1001 Bible Questions Answered” című könyv 311. oldalát.

A Júdás-levél 9. versében az áll, hogy Mihály arkangyal és Sátán vitáztak Mózes holttestéért. Lehet, hogy ennek köze van ehhez, vagy ahhoz, hogy Mózes később megjelent Jézus előtt a megdicsőüléskor.

K: A 5Móz 34:7 szerint hogyan lehetett Mózes 120 éves, és mégis erős, jó látású?

V: Isten megőrizheti a fiatalságot, sőt vissza is adhatja azt, amint azt a Jób 33:25, a Zsoltárok 103:5 és valószínűleg a Zsoltárok 110:3 is mutatja.

K: A 5Móz 34:7-ben Mózes olyan erős volt-e, mint fiatalkorában, vagy már nem tudott kimenni és bejönni, ahogyan azt a 5Móz 31:2 mondja?

V: Mózes erős volt, akárcsak fiatalabb korában. De ahogyan a Mózes 5. könyve 31:2 is mondja, Mózes mozgásképessége némileg csökkent, mivel „már nem tudott kimenni és bejönni”. A Mózes 5. könyve 34:1-ben azonban Mózes még mindig fel tudott menni a Nebó-hegyre, mert „temetésre kellett mennie”. Az igazi okot, amiért Mózes nem mehetett be az Ígéret Földjére, a 5. Mózes 31:3 adja meg, ahol Mózes elmondja a népnek, hogy Isten azt mondta, Mózes meghal, mielőtt elérné az Ígéret Földjét. Ezért adta át Mózes a nép vezetését Józsuénak a 5. Mózes 31:1–8-ban.

K: A Mózes 5. könyve 34:9-ben említett eset mellett az Ószövetségben hol fordult még elő, hogy az Úr Lelke leszállt az emberekre?

V: Íme egy lista a „The MacArthur Bible Commentary” című mű 245. oldaláról.

II. Mózes 31:3; 35:30,31 – Bazalel ad neki ügyességet

4Mózes 11:17 – Mózes

Számok 11:25 – A hetven vének

Számok 24:2 – Bileám, amikor Izráelről prófétált

Mózes 5. könyve 34:9 – Józsué, aki Mózes utódja lesz

Bírák 3:10 – Otniel

Bírák 6:34 – Gedeon

Bírák 11:29 – Jefta

Bírák 14:6, 19; 15:14 – Sámson

1 Sámuel 10:10; 11:6; 19:23 – Sául

1 Sámuel 16:13 – Dávid

1 Sámuel 19:20 – Saul király követei

1 Krónikák 12:18 – Amasa

2 Krónikák 24:20 – Zakariás

Ézsaiás 61:1 – Ézsaiás

Ezékiel 3:24; 11:5 – Ezékiel

2 Mózes 28:3 – a bölcsesség szelleme, amelyet azok kaptak, akik a papi ruhákat készítették.

K: A 5Mózes 34:10-ben hogyan írhatta Mózes, hogy ő nagyobb próféta volt, mint Jézus? (Ezt egy ateista kérdezte.)

V: Sok konzervatív keresztény nem hiszi, hogy Mózes a halála után írta volna a Deuteronómium utószavát. Be kell azonban vallanom, hogy ez az első alkalom, hogy hallok arról, hogy egy ateista úgy gondolja, Mózes a saját halála után írt. Akárhogy is legyen, a válasz ugyanaz.

A Deuteronomium 34:10-ben az áll, hogy „eddig” nem volt nála nagyobb próféta. A Deuteronomium utószavának írója pontosan fogalmazott, mert ezt jóval Jézus eljövetele előtt írták.

Az ateistáknak azonban el kell ismerni a szorgalmukat, amellyel átnézik a Bibliát, és az éleslátásukat, amellyel olyan problémákat vesznek észre, amelyeket senki más nem lát.

K: A Mózes 5. könyvében ki írta valójában a könyvet?

V: A Mózes ötödik könyvét Mózes mondta el (Mózes 5. könyve 1:1–5; 4:1; 4:44–46; 5:1; 29:1–2), vagy ő írta le (31:9; 31:22, 24–26). Ez i. e. 1406 körül történt, bár a Mózes haláláról szóló rész valószínűleg röviddel ezután készült. A liberális „magasabb szintű kritikusok” azt állítják, hogy valaki más írta, akár i. e. 701-ben, akár i. e. 520–400 között, akár Jósia reformja idején. Íme néhány érv, amely alátámasztja azt a hagyományos nézetet, hogy Mózes írta.

1) Jósiás reformjának egyik kulcsfontosságú eleme az volt, hogy áldozatokat kizárólag Jeruzsálemben szabadott bemutatni, és nem lenne logikus, ha egy későbbi mű említené a Sichemben, az Ebal-hegyen és a Gerizim-hegyen bemutatott áldozatokat, miközben Jeruzsálemről egyáltalán nem tenné említést. Jeruzsálemet már az i. e. 24. századi ebla-i táblák is említik, így elvárható lenne, hogy egy Josiás idején (kb. i. e. 620) keletkezett írás legalább egyszer megemlítse a jeruzsálemi templomot.

2) Az amalekitákról a Mózes ötödik könyve 25:17–19-ben esik szó. Bár Mózes idején félelmetes ellenségek voltak, és Dávid idején is még léteztek, a későbbi időkben már rég eltűntek.

3) A Mózes ötödik könyve 17:14–20-ban furcsának tűnne azt említeni, hogy egy napon királyuk lesz, ha már évszázadok óta voltak királyaik.

4) A Mózes második könyve 2:8, 10, 13, 36; 3:14, 17-ben szereplő földrajzi részletek egy későbbi író számára legjobb esetben is értelmetlenek lennének, de valószínűbb, hogy egyáltalán nem ismerte volna őket.

5) Miért esik szó a Mózes ötödik könyve 3:17-ben a Chinnereth/Kinnereth-ről? Ez volt a Galileai-tó neve, amikor az izraeliták először megérkeztek, de később már nem.

6) Mint korábban említettük, ez egyezik a Kr. e. 2000–1000 közötti suzeránsági szerződésekkel, de a későbbi időszakéval nem.

K: A Deuteronómiumban honnan tudjuk, hogy az, ami nálunk van, az az, amit eredetileg Philo, a zsidó írt?

V: Keresztényekként bízunk abban, hogy Krisztus hitelesítette a jelenlegi Ószövetséget. Ami azt illeti, a muszlimok Koránja is azt mondja a 5:46-os szúrában, hogy Jézus kapta a Tórát. Rendelkezünk Krisztus korából származó korai kéziratokkal, amelyekkel a következő kérdés foglalkozik. Van azonban egy további bizonyíték is. Alexandriai Filón zsidó tudós volt, aki Kr. e. 15/20-tól Kr. u. 50-ig élt. Görögül írt, de érdekes, hogy az Ószövetségből származó görög idézetei inkább a héber maszorétikus szöveggel egyeznek meg, mint a görög Septuagintával. Részletesen elmagyarázta a különböző versek jelentését. Íme azok a versek, amelyekre a Deuteronómiumban hivatkozott:

1:17, 31, 43; 4:1, 4, 6, 12, 19, 29, 39; 5:16, 27, 31; 6:7, 10, 11, 13; 7:1, 7; 8:2, 3, 12, 14, 15, 17, 18; 9:5; 10:9, 10, 16, 17, 18, 20–22; 11:8; 12:28, 31; 13:1, 4, 6; 14:1, 4, 10; 15:1, 6, 8, 12, 16; 16:3,19–22; 17:6,15,18; 18:18; 19:14–17,19; 20:1,5,10,19,20; 21:10,14,15,17–21,23; 22:8,10,13,27; 23:1–5, 12–14, 16, 18, 19, 21; 24:4, 7, 10, 15, 19, 20; 25:4, 11–13, 17, 18; 26:1, 13; 27:2, 3, 9, 15, 17, 19; 28:12, 15, 23, 28, 33, 65; 29:4; 30:4, 9–12, 14–15, 20; 32:4, 5, 7, 8, 13, 15, 18, 32, 34, 39; 33:1, 4, 6, 9; 34:4–6, 10

K: A Deuteronómiumban melyek azok a legkorábbi kéziratok, amelyek ma is fennmaradtak?

V: Íme a legkorábbiak.

A Deuteronómium nikéniai korszak előtti kéziratai

A Ketef Hinnom-tekercsek Kr. e. 650–587-ből származnak, ezüstre íródtak (ezért maradtak fenn), és az Exodus 20:6; a Numeri 6:24–26; a Deuteronomium 5:10; 7:9; a Nehemiás 1:5; valamint a Dániel 9:4 szövegrészeit tartalmazzák.

Holt-tengeri tekercsek: (Krisztus előtt) 29 különálló kézirat. The Dead Sea Scrolls Today, 30. o. A The Dead Sea Scrolls Translated: The Qumran Texts in English 2. kiadás és a The Dead Sea Scrolls in English 4. kiadás szerint ezek a következők:

A 4QPaleoDeut[r] tartalmazza a 5Móz 19:2–3-at

1Q4

1Q5

2Q10

2Q11

2Q12

4Q28 (= 4QDeut a) (Mózes 5. könyve 23:36?; 24:1-8) (Kr. e. 175–150)

A 4Q29 (= 4QDeut b) (Mózes 5. könyve 29:24–27; 30:3–14; 31:9–17, 31:24–32:3) hasonlóságokat mutat a Septuaginta alapjául szolgáló héber szöveggel. (Kb. i. e. 150–100)

4Q30 (= 4QDeut c) (19 fejezetből származó 120 vers, beleértve a 31:16–19-et) (kb. Kr. e. 150–100) Dt 3:25–26; 4:13–17, 31–32; 7:3–4; 8:1–5; 9:11–12, 17–19, 29; 10:1–2, 5–8; 10:8–12; 11:3, 9–13, 18; 12:18–19, 26, 31; 15:1–4, 15–19; 16:2–3, 6–11, 21–22; 17:1–5, 7, 15–20; 18:1; 26:19; 28:1–14,20,22–25,29–30,48–50,61; 29:17–19; 31:16–19; 32:3

4Q31 (= 4QDeut d) (Mózes 5. könyve 2:26–33; 3:14–29; 4:1)

4Q32 (a Deuteronomium 3,8 egyes részei)

4Q33 (=4QDeut[f]) 93 vers részei: Dt 4:24–26; 7:22–25; 8:2–14; 9:6–7; 17:17–18; 18:6–10,18–22; 19:17–21; 20:1–6; 21:4–12; 22:12–19; 23:21–26; 24:2–7; 25:3–9; 26:18–19; 27:1–10

A 4Q34 „a helyesírási szokások, a bekezdésfelosztás és a tartalom tekintetében gyakorlatilag megegyezik a maszorétikus szöveg alapjául szolgáló hagyománnyal.” The Encyclopedia of the Dead Sea Scrolls, 1. kötet, 199. o.

4Q35 (Mózes 5. könyve 1–2, 31, 33 a görög Septuaginta szerint)

4Q36

4Q37 (=Deuteronomium(j)) (tartalmazza a Deuteronomium 37. fejezetét és az Exodus 12:43–13:5-öt)

4Q38 (11 töredék a Deuteronomium 5., 11., 19., 20., 23., 25., 26. és 32. fejezeteiből) Ezek valószínűleg két különböző kéziratból származnak.

4Q39

4Q40

4Q41

4Q42

A 4Q43 (=4QDt(p)) a Deuteronomium 6:4–11-et tartalmazza

4Q44 A Deuteronomium 32:37–43 megegyezik a Septuaginta alapjául szolgáló héber szöveggel.

4Q45 92 vers

4Q46 paleo-Deuteronómium (Kr. e. 250–200) Deuteronómium 26:14–15

4Q122 (görög Septuaginta)

5Q1 (kb. Kr. e. 200–165) 7., 8. fejezet, a 9. fejezet eleje.

6Q3 (néhány betű a Deuteronomium 26:19-ből)

11Q3 (=11QDeut) Mózes 5. könyve 1:4–5

A Wycliffe Bible Dictionary 436–438. oldalán az áll, hogy 25 példány létezik, de lehetséges, hogy a Septuaginta-töredékeket nem számolja bele. A New International Dictionary of the Bible 261. oldalán az áll, hogy csak a 4. barlangban legalább 14 különböző Mózes ötödik könyve kézirat található.

A The Dead Sea Scrolls Today című mű 33. oldala szerint a Holt-tengeri tekercsek között számos, a II. Mózes könyvéből és a Deuteronómiumból származó filakterium és mezuzá található (amelyeket a homlokra, illetve a karra viseltek).

A Kr. e. 150-re datált Nash-papirusz a Mózes második könyve 20:2–17 és a Deuteronómium 5:6–6:4f szövegeiből összeállított Tízparancsolatot tartalmazza. Ez volt a legrégebbi ismert bibliai szöveg a Holt-tengeri tekercsek felfedezéséig. Fotója a New International Dictionary of the Bible című mű 228. oldalán található.

A Septuaginta az Ószövetség és az apokrifek görög fordítása. A The Encyclopedia of Religious Knowledge című mű 746. oldalának adatai szerint rendelkezésünkre állnak a Deuteronómium Septuaginta-töredékei, amelyek a Kr. e. 2. századra nyúlnak vissza.

A „Manuscripts of the Greek Bible” című könyv 34. oldalán az áll, hogy a Mózes ötödik könyve 17–33. fejezeteinek görög nyelvű szövegéből több mint száz példány maradt fenn. A legrégebbi példány a Kr. e. 2. századból származik (a Papyrus Rylands 458 B töredék), amely a Mózes ötödik könyve 25:1–3 verseket tartalmazza, és az angliai Manchesterben található John Rylands Könyvtárban őrzik. A Mózes ötödik könyve 31:28–30 és 32:1–7 szakaszait tartalmazó másik töredék az i. e. 1. századból származik. Ezekről képeket, valamint további magyarázatot a „Manuscripts of the Greek Bible” című könyv 60–61. oldalán találhatunk. A washingtoni Freer Galériában található a Mózes ötödik könyve és a Józsué könyve egy másolata, amely a Kr. u. 5. századból származik. Egy lap képét, a Mózes ötödik könyve 10:6–15-öt a Greek Manuscripts of the Bible című könyv 84–85. oldalán tekintheti meg.

A Fouad Inv. 266 számú papirusz több mint száz töredékből áll, amelyek a Mózes ötödik könyve 17–33. fejezeteinek görög nyelvű részeit tartalmazzák. Kr. e. 1. századból származik. Többek között tartalmazza a Mózes ötödik könyve 31:28–30; 32:1–7

A Nahal Hever-lelet (Kr. e. 50–Kr. u. 50) a Mózes ötödik könyve 9:5–6, 21–23 versekből származó XHev/Se3 töredéket tartalmazza

Masadában (Kr. u. 69 előtt) találták a Mas1C-t, amely a Deuteronómium 33:17–21; 34:2–6 szakaszait tartalmazza

A Wadi Murabba’at lelőhelyen (kb. Kr. u. 132) a Mózes ötödik könyve 10:1–3; 11:2–3; 12:25–26; 14:29; 15:1 vagy 2 versei maradtak fenn, Mur 2 néven.

Összességében a Holt-tengeri tekercsekben, Masadában, Nahal Heverben és a Wadi Murabba’at-lelethelyen a Deuteronómium 959 verséből a következő 620,5 héber vers maradt fenn (64,7 %).

1:1–17, 22–25, 29–39, 41, 43–46; 2:1–6, 8, 24–36; 3:14–29; 4:1, 13–17, 24–26, 30–34, 47–49; 5:1–33; 6:1–11; 7:2–7, 12–26; 8:1–20; 9:1–2, 5–7, 10–14, 17–19, 21–23, 27–29; 10:1–3, 5–12, 14–15; 11:2–4, 6–13, 18, 27–32; 12:1–5, 11–12, 18–19, 22, 25–26, 31; 13:1–14, 16, 19; 14:1–4, 19–22, 24–29; 15:1–6, 8–10, 14–19; 16:2–4, 6–11, 21–22; 17:1–5, 6?, 7, 12–20; 18:1, 6–10, 18–22; 19:2–3, 8–21; 20:1–19; 21:4–12, 16?, 23; 22:1–9, 11–19; 23:6–8, 12–16, 22–26; 24:1–8, 10–22; 25:1–9, 14–19; 26:1–5, 14–15, 18–19; 27:1–10, 24–26; 28:1–18, 20, 22–25, 29–30, 44–50, 61, 67–68; 29:2–5, 9–20, 22–27; 30:3–14, 16–20; 31:1–19, 24–30; 32:1–3, 6–11, 13–14, 17–29, 33–35, 37–43; 33:1–24, 29; 34:1–6, 8?.

British Museum MS Oriental 7594 szahidikus kopt Dt 1:39–2:19; 4:49–8:3; 9:7–13:17; 14:18–18:10; 19:1–20:6; 22:3–26:10; 28:1–6, 9–12; 28:14–31:10; 31:12–34:2; Jónás 1:1–4:11; Apostolok cselekedetei 1:1–20:4; 20:6–24:16; 26:7; 26:20–27; 27:10–16; 26:21f–26a; 26:32–27:7; 27:10–16,21f–26a; 27:29f–28:20; 28:23–27,30–31

Összességében a Holt-tengeri tekercsekben, Masadában, Nahal Heverben és a Murabba’at-vádiban a Deuteronómium 959 verséből a következő 620,5 vers maradt fenn (64,7 %).

1:1–17, 22–25, 29–39–46; 2:1–19, 24–36; 3:14–29; 4:1, 13–17, 24–26, 30–34, 47–49; 5:1–33; 6:1–25; 7:1–26; 8:1–20; 9:1–2, 5–7–29; 10:1–22; 11:1–32; 12:1–32; 13:1–17,19; 14:1–4,18–29; 15:1–23; 16:1–22; 17:1–20; 18:1–10,18–22; 19:1–21; 20:1–19; 21:4–12,16?,23; 22:1–21; 23:1–25; 24:1–22; 25:1–9–19; 26:1–10,14–15,18–19; 27:1–10,24–26; 28:1–68; 29:1–29; 30:1–20; 31:1–30; 32:1–3, 6–11, 13–14, 17–29, 33–35, 37–43; 33:1–24, 29; 34:1–6, 8?.

A keresztény bibliai kéziratok, amelyek körülbelül Kr. u. 350-ből származnak, tartalmazzák az Ószövetség Septuagintáját, beleértve a Deuteronómiumot is. A The Encyclopedia of Religious Knowledge című mű 746. oldalának adatai szerint a Chester Beatty-papiruszok (Kr. u. 2–4. század) tartalmazzák a Deuteronómiumot. A Freer Washington-kódex (4./5. század) tartalmazza a Deuteronómium 10:6–15 verseket.

A Lucianus-féle recenzió a Septuaginta egy másolata volt, amelyet Lucianus, egy antiochiai presbiter és vértanú (Kr. u. 312) készített. Ő javította ki a görög nyelvtant és stílust. A Lucianus-féle recenzió a John Ryland Papyrus Greek 458-ban maradt fenn, a Deuteronómium 23:24–24:3; 25:1–3; 26:12, 17–19, 28:31–33 versekkel.

A Vaticanus (Kr. u. 325–350) a Deuteronomium teljes szövegét tartalmazza

A Sinaiticus (Kr. u. 340–350) a Mózes második könyve 3:8–4:21; 28:68–30:16 lapjait tartalmazza.

Az Alexandrinus (kb. 450) a Deuteronómium teljes szövegét tartalmazza

A szamaritánusok a Kr. e. 2. században készítették el saját Tóra-másolatukat, bár a legkorábbi fennmaradt szamaritánus másolatok a középkorból származnak. The Dead Sea Scrolls Today, 125–126. o.

A Septuaginta szír nyelvű fordítását Tella-i Pál püspök (Kr. u. 616–617) készítette, amely a „A görög Biblia kéziratai” című mű 35. oldalán (lábjegyzet) szereplő információ szerint ma is fennmaradt.

A korai egyházi írók a Deuteronómiumot a Biblia részének tekintették. A nicai zsinat előtti teljes listát lásd a következő kérdésnél.

K: Mely korai írók hivatkoztak a Deuteronómiumra?

V: A nicai zsinat előtti írók közül a következők idézték vagy utaltak a Deuteronómium versaira. Az aláhúzottak szerint Mózes írta.

Római Kelemen (96–98) idézi a Mózes második könyve 13:8–9-et az 1. Kelemen-levél 29. fejezetében, 1. kötet, 12–13. oldal.

A Barnabás-levél (kb. 70–130) 8. fejezetének 142. oldalán idézi a Mózes második könyve 10:16-ot.

Justinus, a mártír (kb. 138–165) a „Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval” című művének 20. fejezetében, 204. oldalán a Mózes második könyve 32:15-öt „Mózes által” idézi. Ugyanebben a műben, a 126. fejezetben, 262. oldalon a Mózes második könyve 10:16-ot is Mózes által idézi.

Meleto/Melito Sardisból (Kr. u. 170–177/180) az Onesimushoz írt levelében az Ószövetség könyvei között sorolta fel a Deuteronomiumot. A *Pascha* című mű 72. oldalán. Megőrződött Eusebius *Egyháztörténete* című művének 4. könyvében, 26. fejezetében.

Irenaeus, a lyoni (182–188) a Deuteronomium 5:8-at úgy idézi, hogy „Mózes mondta” – Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 6.5. fejezet, 420. oldal.

Alexandriai Kelemen (193–217/220) számos helyen idéz a Deuteronómiából, többek között a Deuteronómius 6:4-et, mint Mózes szavait a „Bátorítás a pogányokhoz” című mű 8. fejezetében, 195. oldalon, valamint ugyanezt a verset a „Stromata” (193–202) 5. könyvének 14. fejezetében, 471. oldalon.

Tertullianus (198–220) így ír: „A Mózes második könyvében a következő értelmében is”, majd idézi a Mózes második könyve 6:4, 12, 27; 12:2, 3, 30; 13:1, 6, 16; 27:15 verseket a Scorpiace című mű 2. fejezetében, 635. oldalon

Theodotus, aki valószínűleg montanista volt (kb. 240), a Deuteronomium 17:6 felét idézi a Theodotus-részletek című mű 13. fejezetében, 44. oldalon

Hippolytus (222–235/6) a Mózes 9:3-at Mózes szavaiként idézi. Minden eretnekség cáfolata, 6. könyv, 27. fejezet, 88. o. Ezenkívül a Mózes 5:22-ről is így ír: „Mózes sem hallgatott erről a kérdésről, amikor azt mondja, hogy három Isteni szó van: »sötétség, homály, vihar«, és nem tett hozzá többet.” Minden eretnekség cáfolata, 8. könyv, 1. fejezet, 118. o.

Origenész (Kr. u. 240) név szerint hivatkozik a Deuteronómiumra. „Énekek éneke magyarázata” című műve, 3. könyv, 6. fejezet, 187. oldal

Novatianus (250/254–256/7) a „törvény szavaként” idézi a Deuteronomium 8:3-at a *A zsidó ételekről* című mű 5. fejezetében, 648. oldalon

Novatianus (Kr. u. 250/254–256/7) a „Deuteronomium” néven idézi a Deuteronomium 32:8-at a „A Szentháromságról szóló értekezés” című mű 17. fejezetében, 627. oldalon

A „Novatianus elleni értekezés” (Kr. u. 250/4–256/7) a Mózes 5. könyve 1:17-et a Mózes 5. könyvéből idézi.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) a „Mózes második könyvéből” idéz a 12. értekezés harmadik könyvének 18. fejezetében.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) „Ézsaiásban … a 117. zsoltárban … Zakariásban is … a Deuteronómiumban is: … Jézusban [Józsuéban], Nave fiában is” – Ciprián értekezései, 12. értekezés, 2.16. fejezet

Gregorius Thaumaturgus (Kr. u. 240–265) a Mózes második könyvéből idézi a 22:26,27 verseket, ahogyan azok a Mózes második könyvében szerepelnek. Kánonikus levelek, 1. kánon, 18. o.

Alexandriai Dionysius (Kr. u. 246–256) a Mózes ötödik könyve 19:14-et idézi a Filemonhoz, egy presbiterhez írt 7. levélben, 102. o.

Római Dionysius (Kr. u. 259–269) említi „Mózest a Deuteronómium nagy énekében” a Sabellianusok ellen című mű 2. fejezetében, 365. oldalon.

Adamantius (kb. 300) (burkoltan) a Mózes törvényéből idézi a Deuteronomium 25:4-et. Párbeszéd az igaz hitről, első rész, 22b. fejezet, 65. o.

Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) a Deuteronomium 32:8-ra „a Törvényként” utal a „Kommentár a Jelenések könyvéhez” című művében, a kilencedik fejezet 13–14. pontjában, 352. o.

Olimposzi és Patarai Methodius (Kr. u. 270–311/312) a Mózes második könyve 32:32,33-ból idéz, mintha Mózes írta volna. A tíz szűz lakomája, 5. beszéd, 327. o.

Aleksandriai Athanasius (318) a Mózes második könyve 30:14 egy részét Mózes szavaiként idézi. Athanasius: A pogányok ellen, 30. fejezet, 1. szakasz, 29. o.

Lactantius (kb. 303–kb. 325) „Mózes a Deuteronómiumban is azt mondja”, és idézi a Deuteronómium 28:66-ot az *Epitome of the Divine Institutes* című művének 46. fejezetében, 241. oldalon

A niceai zsinat után a Mózes ötödik könyvére hivatkozó szerzők között szerepelnek még:

Eusebius Caesareai (318–339–340)

A szíriai Aphrahat (337–345)

Hegemonius Sirmiumból (kb. 351) Archelaus (262–278) idézésével hivatkozik Mózes Deuteronomium 18:15-re. „Vitája Manesszel” című művének 42. fejezetében, 217. oldalon

Hilarius, Poitiers-i (355–367/368)

Athanasius (325–373)

Efraem, a szíriai (350–378)

Kappadókiai Bazil (357–378/379)

Jeruzsálemi Cyril (kb. 349–386)

Pacianus, a barcelonai (342–379/392) a 5Móz 13:6; 13:8–9 (Septuaginta) verseket „Mózes” és „a Deuteronómium könyve” néven idézi – 3. levél, 17. fejezet, 1. bekezdés, 58. oldal

Didymus, a vak (398) a Dt 32:8-at a Deuteronomiumból idézi. Kommentár a Zakariás 11-hez, 272. o.

A szír Liber Graduum (350–400) a Deuteronomium 27:24-ből idéz, mint „a Törvényben mondottat” (Memra 22, 10. fejezet, 259. o.). Emellett idéz a Deuteronomium 5:16–22; 6:4 és 32:15-ből is. Utal a Mózes második könyvének 6:5; 19:14,21; 22:1; 32:4 versére.

Rufinus (374–406)

János Aranyszájú (meghalt 407-ben)

Karthágói zsinat (393–419)

Jeromos (373–420) az Ószövetség könyveiről értekezik. Különösen a Mózes első könyvét, a Mózes második könyvét, a Mózes harmadik könyvét, a Mózes negyedik könyvét, a Deuteronómiumot, a Tórát, a Jób könyvét, Jézus, Nave [Józsué] fiát, a Bírák könyvét, a Rút könyvét, a Sámuel és a Királyok könyveit (2 könyv), a tizenkét prófétát, Hóseát, Jóelt, Ámóst, Obádiást, Jónást, Mikát, Nahumot, Habakukot, Zefániát, Haggait, Zakariás, Malakiás, Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel, Eszter, Ezsdrás, Nehémiás, 53. levél, 7–8. fejezet, 99–101. o.

A pelagiánus Mopsuesztiai Teodor (392–423/429) hivatkozik a 5Móz 24:1–2-re. Malakiás-kommentár, 2. fejezet, 412. o. Hivatkozik a 5Móz 29:23-ra. Hóseás-kommentár, 11. fejezet, 87. o.

Hippói Ágoston (388–430)

Cassianus (419–430)

Theodoret of Cyrus (423–458).

K: Melyek a fordítási eltérések a Deuteronómiumban a héber, a görög Septuaginta és más változatok között?

V: Íme néhány példa a Deuteronómium 959 verséből. Ha másképp nem jelezzük, az első mondat a maszorétikus szöveg (MT), a második pedig a Septuaginta (LXX).

Dt 1:1 „Arabah” vs. „Vörös-tenger” (egy Septuaginta-kézirat, Targum, Vulgata)

Dt 1:4 „Edrei-ben” vs. „és Edrei-ben” (Septuaginta, szír, Vulgata)

Dt 1:8 „Az Úr” vs. „Én” (szamaritánus Pentateuch, Septuaginta)

Dt 2:5 „Nem adom nektek a földjüket, még egy lábnyit sem, mert a Seír-hegyet Ézsau birtokaként adtam.” vs. „Nem adok nektek a földjükből annyit, hogy akár a lábatokat is rátehessétek, mert a Seír-hegyet Ézsau fiainak örökségül adtam.” (Septuaginta)

Dt 2:8 és 10:6–7 a Szamaritánus Pentateuch Num 20:17–18 és Num 33:31–38a szövegén alapul. (The Anchor Bible Dictionary 5. kötet, 937. o.)

Dt 2:37 „és mind” szemben „még mind / éppen úgy, mint” (Septuaginta, Targum)

Dt 3:9 és Dt 4:48 „Sion” vs. „Siryon” (Septuaginta) vs. „Sirion” (szír)

Dt 3:12 „az Arnon-szurdoknál” vs. „az Arnon-szurdok szélén”

Dt 5:5 „szó” vs. „szavak” (Holt-tengeri tekercsek, szamaritánus Pentateuch, Septuaginta, szír, Vulgata, Targum)

Dt 5:15 „Emlékezz” (MT) vs. „És emlékezz” (Holt-tengeri tekercsek) (A Holt-tengeri tekercsek jelentése, 112. o.)

Dt 5:15 „szombatnap” (MT, SP, LXX) kontra „szombatnapot, hogy megszenteld azt. Mert hat nap alatt teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindazt, ami bennük van, és a hetedik napon pihent; így az Úr megáldotta a szombatnapot, és megszentelte azt.” (Holt-tengeri tekercs 4QDt41) (A Holt-tengeri tekercsek jelentése, 112. o.)

A Dt 5:21-et közvetlenül a Dt 27:2–7 követi a szamaritánus Pentateuchban. (The Anchor Bible Dictionary, 5. kötet, 937. o.)

Dt 8:4 „hólyagok” kontra „bőrkeményedések” (Septuaginta)

Dt 9:24 „Én ismertem” vs. „ő ismerte” (Samaritánus Pentateuch, Septuaginta)

Dt 9:28 „Nehogy a föld” vs. „Nehogy a föld népe” (Septuaginta, szamaritánus Pentateuch)

Dt 10:13 „Úr” vs. „az Úr, a te Istened” (Holt-tengeri tekercsek, Septuaginta, szír)

Dt 11:13 „parancsaim” vs. „minden parancs” (Septuaginta)

Dt 11:14 „Én” vs. „ő” (szamaritánus Pentateuch, egyes Septuaginta-kiadások, Vulgata, egy mezuzá-idézet a Holt-tengeri tekercsekből) További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 3. kötet, 90. oldal.

5Móz 11:30 „tölgyek vagy terebintfák” kontra „tölgy” (Septuaginta, szír)

Dt 11:30 „Mória” (MT, Septuaginta) vs. „Mória, Sichem szemben” (Samaritánus Pentateuch. Lásd The Anchor Bible Dictionary 5. kötet, 938. o.)

Dt 12:5 „az a hely, amelyet az Úr, a te Istened választ” (MT, Septuaginta) vs. „az a hely, amelyet az Úr választott” (szamaritánus Pentateuch)

Dt 12:14 „azon a helyen, amelyet az Úr választ” (MT, Septuaginta) vs. „azon a helyen, amelyet az Úr választott” (szamaritánus Pentateuch. The Meaning of the Dead Sea Scrolls, 95. o.)

Dt 12:28 „parancsol nektek” szemben azzal, hogy „ma parancsol nektek” (szamaritánus Pentateuch, szír) (az NRSV lábjegyzete szerint a „ma” szó szerepel a görög szövegben, de Brenton Septuaginta-kiadása ezt nem tünteti fel.)

Dt 13:6 „anyád fia” vs. „apád fia vagy anyád fia” (szamaritánus, Septuaginta, Targum) (Ebben a kontextusban nincs jelentésbeli eltérés)

Dt 14:13 „fekete kánya” szemben a „fekete kánya keselyű/sólyom” kifejezéssel a Septuagintában, a szamaritánus Pentateuchban és egyes héber kéziratokban.

Dt 15:2 „követelje meg szomszédjától és testvérétől” (MT, szamaritánus Pentateuch) vs. „követelje meg szomszédjától” (Septuaginta) vs. „követelje meg” (4QDeut( c ))

Dt 18:15,18–19 „…egy próféta közületek, a testvéreitek közül. Olyan, mint én – hallgassatok rá… Prófétát támasztok nekik testvéreik közül, olyan, mint te; és az én szavaimat teszem a szájába: és ő mindazt mondja nekik, amit parancsolok neki. És lészen, hogy aki nem hallgat az én szavaimra, amelyeket az én nevemben mond, azt tőle fogom megkövetelni.” (Maszorétikus szöveg) szemben a következővel: „…egy prófétát a testvéreitek közül, hozzám hasonlót; őt hallgassátok (többes szám)… Prófétát emelek fel nektek a testvéreitek közül, hozzátok hasonlót; és az én szavaimat teszem a szájába, és ő elmondja nekik mindazt, amit parancsolok neki. És bármilyen szavakat is mondjon az a próféta az én nevemben, bosszút állok rajta.” (Septuaginta) vs. „…egy próféta, olyan, mint én, a testvéreitek közül. Őt mindenben hallgatnotok kell, bármit is mond nektek. És úgy lesz, hogy minden lélek, aki nem hallgat arra a prófétára, teljesen elpusztul a nép közül.” (Qumran 4QTest, ApCsel 3:22–23) (The Expositor’s Bible Commentary 9. kötet, 299–300. o.)

Dt 18:19 „megkövetelte tőle” (MT) vs. „bosszút állok rajta” (LXX, Eusebius Caesareai)

Dt 20:8 „tisztviselők” (MT, Szamaritánus Pentateuch, Septuaginta) vs. „bírók” (4QDeut(k2)) The Dead Sea Scrolls Bible, 174. o.

Dt 20:8 „nehogy elcsüggedjen testvérei szíve” (MT, Targum) vs. „nehogy elcsüggessze testvére szívét” (szamaritánus Pentateuch, Septuaginta, szír, Vulgata)

Dt 20:19 „az ember a mező fája” vs. „A mező fái emberek-e?” (egy betű különbség)

Dt 23:2 „YHWH gyülekezete, még a tizedik nemzedékig sem léphet be közülük senki YHWH gyülekezetébe.” szemben azzal, hogy „az Úr gyülekezete”

Dt 25:11 „nemiszervi” vs. „húsa” (Samaritánus Pentateuch)

Dt 26:3 „hirdesd meg ma az Urat, a te Istenedet” vs. „hirdesd meg ma az Urat, az én Istenemet” (Septuaginta)

Dt 27:4 „Ebal-hegy” (MT, Septuaginta) vs. „Gerizim-hegy” (szamaritánus Pentateuch és ókori latin/itáliai) [A szamaritánusok valószínűleg azért változtatták meg ezt, hogy alátámasszák azt az állításukat, miszerint Gerizim, és nem Jeruzsálem volt az a hegy, ahol imádkozniuk kellett.] További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 3. kötet, 161. oldal.

Dt 28:30 a „megragadta nemi szervét” (sgl) kifejezést „megragadta testét” (yshbn) kifejezésre változtatja (szamaritánus Pentateuch)

Dt 28:11 „szarvasmarhák … föld” (MT, egyes Septuaginta-változatok, szamaritánus Pentateuch) szemben a „f[öld, … s[zarvasmarhák]” (4QDeut( c ), egyes Septuaginta-változatok)

Dt 29:10 „vezetőitek, törzseitek, véneitek” szemben „törzseitek fejei, véneitek” (Septuaginta Brenton szerint) szemben „törzseitek, véneitek” (szír, görög az NRSV lábjegyzete szerint)

Dt 29:11 „gyermekeitek, feleségeitek” (MT) vs. „feleségeitek és gyermekeitek” (Septuaginta) vs. „gyermekeitek, és [a] f[eleségeitek]” (1QDeut(b)) A Holt-tengeri tekercsek Biblia, 186. o.

Dt 30:9 „szarvasmarhák … föld” (MT) vs. „föld … szarvasmarhák” (4Deut(b), Szamaritánus Pentateuch, Septuaginta) A Holt-tengeri tekercsek Bibliája, 187. o.

Dt 30:11 „messze” (MT) vs. „messze tőletek” (4QDeut(b), Septuaginta) A Holt-tengeri tekercsek Biblia, 187. o.

Dt 30:16 „amelyeket parancsolok” vs. „Ha engedelmeskedsz az Úr, a te Istened parancsainak, amelyeket én parancsolok” (Septuaginta)

Dt 30:28 „nekünk és gyermekeinknek” felett különleges pontok vannak.

Dt 31:1 „elment és beszélt” vs. „befejezte a beszédét” (Holt-tengeri tekercsek, Septuaginta)

Dt 31:7 „Elmentek” vs. „Elviszitek” (egyes maszorétikus szövegek, szamaritánus Pentateuch, Vulgata)

Dt 32:6 „megbánta” vs. „megbocsátott” (szamaritánus Pentateuch) (The Anchor Bible Dictionary 5. kötet, 938. o.)

Dt 32:8 „Megállapította a népek határait Izráel fiainak száma szerint” (MT) vs. „megállapította a nemzetek határait Isten angyalainak száma szerint” (Septuaginta, Holt-tengeri tekercsek, Római Kelemen, Justinus a mártír, Alexandriai Kelemen, Origenész, Novatianus, Petaui Victorinus) szemben „Isten fiaival” (Holt-tengeri tekercs 4Q37, Symmachus, latin) szemben „Ádám fiaival”

Dt 32:10 „megtalálta őt” vs. „fenntartotta őt” (szamaritánus Pentateuch, Septuaginta)

5Móz 32:13 „evett” vs. „etette őt” (szamaritánus Pentateuch, Septuaginta, szír)

Dt 32:15 „Jeshurun” kontra „Jákób jóllakott; Jeshurun” (Holt-tengeri tekercsek, szamaritánus Pentateuch, Septuaginta)

Dt 32:19 „látta” vs. „látta és irigy lett” (Holt-tengeri tekercsek, Septuaginta)

Dt 32:43 „nemzetek” vs. „Mennyek” (Holt-tengeri tekercs 4Q44, Septuaginta)

Dt 32:43 (hiányzik) (MT) vs. „Minden Isten angyala imádja őt.” (Septuaginta, Zsidók 1:6, valamint a Holt-tengeri tekercs 4Q44 (=4QDeut(q)), János Krisztosztom (meghalt 407-ben) Homíliák a Zsidókhoz, 4. homília, 2. sz., 382–383. o.)

Dt 32:43 „szolgák” vs. „gyermekek” (Holt-tengeri tekercs 4Q44 (=4QDeut(q)), Septuaginta)

Dt 32:43 (hiányzik) vs. „megfizet azoknak, akik gyűlölik őt” (Holt-tengeri tekercs 4Q44 (=4QDeut(q)), Septuaginta)

Dt 32:43 „megtisztítja földjét és népét” vs. „megtisztítja a földet népe számára” (Holt-tengeri tekercs 4Q44 (=4QDeut(q)), szamaritánus Pentateuch, Septuaginta, Vulgata)

5Móz 32:44 „Hoshea” (MT) kontra „Józsué” (szamaritánus Pentateuch, Septuaginta, szír, Vulgata) Hóseás volt Józsué neve, mielőtt Mózes átnevezte volna.

Dt 33:2 „rájuk” szemben „ránk” (Septuaginta, szír, Vulgata)

Dt 33:2 „Ribebot-kodeshből jött” vs. „vele voltak a szentek ezrei” (szamaritánus Pentateuch, Septuaginta, szír, Vulgata)

Dt 33:8 „a te Thummimod” vs. „Add át Lévi-nek a te Thummimodat” (Holt-tengeri tekercsek, Septuaginta)

Dt 33:12 „biztonságban lakozik rajta” (MT) vs. „biztonságban lakozik” (szamaritánus Pentateuch) vs. „Istenen” (Septuaginta, Holt-tengeri tekercs 4Q35)

Dt 33:17 „Az ő elsőszülött bikája” vs. „egy elsőszülött bika” (Holt-tengeri tekercsek, Septuaginta, szír, Vulgata)

Dt 34:10 „nem támadt többé Izráelben olyan próféta, mint Mózes” vs. „nem fog többé támadni” (szamaritánus Pentateuch) (The Anchor Bible Dictionary 5. kötet, 938. o.)

Irodalomjegyzék ehhez a kérdéshez: A héber fordítás Jay P. Green Literal Translation című művéből származik, a Septuaginta-fordítás pedig Sir Lancelot C.L. Brenton The Septuagint: Greek and English című fordításából. (Néhány görög fordítás különböző bibliai lábjegyzetekből is származik.) Felhasználásra került még az Expositor’s Bible Commentary, a General Introduction to the Bible, a Mystery and Meaning of the Dead Sea Scrolls 151–152. o., az Anchor Bible Dictionary 5. kötete, valamint a NASB, NIV, NKJV és NRSV Bibliák lábjegyzetei.

Ha másképp nem jelezzük, a szentírási idézetek a Berean Standard Bible (BSB) című, közkincsnek minősülő kiadásból származnak. https://berean.bible/

www.biblequery.org