< Bibliai kérdés a Lukács-evangéliumból

Azok a kérdések, amelyek több evangéliumra is vonatkoznak, az első evangéliumban kerülnek tárgyalásra, ahol először megjelennek, vagy pedig az Evangéliumok részben találhatók.

K: Melyek a Lukács-evangélium jellegzetes elemei?

V: Lukács hangsúlyozza Jézus, az Emberfiának emberségét, aki a zsidók mellett a pogányoknak is megváltást hozott. Jézus Lukács evangéliumában a példabeszédek tanítójaként tűnik ki. Krisztus az egyetemes remény. Sokan úgy vélik, hogy Lukács evangéliuma nagyobb hangsúlyt fektet a pogányokra, mint Máté vagy Márk evangéliuma. Lukács több információt közöl Jézus gyermekkori életéről Nagy Heródes idején. Eusebius szerint Lukács antiochiai pogány volt, az Apostolok cselekedetei 13:1 pedig azt mondja, hogy Manaén, aki Heródes tetrarchával együtt nőtt fel, Antiochiában tartózkodott. Úgy tűnik, Lukács a kontrasztokat hangsúlyozza, például a hálás és a hálátlan leprások, a bűnbánó és a bűnbánat nélküli tolvajok, a szamaritánus és a farizeusok, valamint a gazdag ember és Lázár között.

Ami a nyelvet illeti, a Lukács-evangélium és az Apostolok cselekedetei a Biblia legbonyolultabb görög nyelvtani szerkezetét tartalmazzák. A Lukács-evangélium egyben a leghosszabb evangélium is, körülbelül 19 581 görög szóval, szemben a Máté-evangélium 18 111, a Márk-evangélium 11 051 és a János-evangélium 15 436 görög szavával. Lukács nem sokkal később megírta az Apostolok cselekedeteit is, amely körülbelül 18 460 görög szóból áll.

Ami a szektákat illeti, a Jehova Tanúi különösen eltorzított értelmezést próbálnak adni a Lukács 16:19–31-nek.

K: A Lukács 1:1 szerint sok evangéliumi beszámoló íródott?

V: Három másik hiteles evangéliumról tudunk. Sokkal később, körülbelül Kr. u. 170-ben Tatianus, egy asszír keresztény, aki később eretnek lett, megírta a Diatessaront, e négy evangélium összehangolását, Kr. u. 172 körül. Ha más hiteles beszámolók is íródtak, nincs bizonyítékunk arra, hogy az őskeresztény egyházban bárki is hallott volna róluk. Abban is hiszünk, hogy Isten megőrizte azt, amit meg akart őrizni.

Körülbelül 50 gnosztikus és legendás beszámoló született, például a gnosztikus eretnekek Tamás-evangéliuma. A Tamás-evangéliumról szóló leírások és ábrák megtalálhatók a Wycliffe Dictionary of Biblical Archaeology 406. oldalán, a The New International Dictionary of the Bible 1011–1012. oldalain, valamint a The International Standard Bible Encyclopedia 6. kötetének 384. oldalán. Lásd még a következő kérdést.

K: Lukács evangéliumának elején így ír: „Mivel sokan vállalkoztak arra, hogy sorrendbe állítsák azoknak a dolgoknak a beszámolóját, amelyekben köztünk a legbiztosabban hiszünk, úgy, ahogyan azokat nekünk átadták azok, akik kezdettől fogva szemtanúk és az ige szolgái voltak; nekem is jónak tűnt, mivel kezdettől fogva mindenről tökéletes ismeretem volt, hogy azokat sorrendben leírjam neked , legkiválóbb Theophilus, hogy megismerd azoknak a dolgoknak a bizonyosságát, amelyekben tanítást kaptál” (Lk 1,1–4). Úgy tűnik-e, hogy Lukács szigorúbb vagy pontosabb, mint a többi evangélista – különösen Márk –, az evangéliumának anyagának rendezésében és szervezésében? Kronológiai sorrendbe rendezte-e az eseményeket, ellentétben a többiekkel? Ez azt jelenti-e, hogy a többiek írásaiban volt valami kétség?

V: Nem, a legtöbb esetben nem. Az emberek gyakran próbálnak olyan dolgokat belelátni a szövegbe, amelyek nincsenek benne. Papiasz azonban, János apostol tanítványa, azt mondta, hogy Márk írt néhány dolgot, amelyek nem voltak sorrendben. Az evangéliumok összehangolását lásd awww.biblequery.org/gospels.html oldalon.

K: A Lukács 1:1-ben, tekintve, hogy csak három másik hiteles evangéliumi beszámolóról tudunk, írtak-e keresztények bármi mást, ami nem szerepel a Bibliánkban?

V: Igen, a korai keresztények sok mindent írtak. Rendelkezésünkre állnak az apostol János három tanítványától származó, a Biblián kívüli, hiteles írások (Ignatius, Polikárp és Papiasz töredékei). Van egy levelünk Római Kelemen-től (Kr. u. 96–98, a Jelenések könyve előtt), aki valószínűleg ugyanaz a Kelemen, akit Pál említ a Filippi 4:3-ban. Rengeteg apologetikus írásunk van továbbá Iréneusztól, Polikárp tanítványától, Justintól, a mártíról, és Athenagorastól. Összesen körülbelül 39 író műve maradt fenn a Decius és Gallus által 250/251-ben végrehajtott súlyos üldözés előttről, és még sok-sok más is.

K: Miért tudott a Lukács-evangélium 1:3 szerzője többet Jézus születéséről és korai gyermekkoráról, mint a többi evangéliumíró?

V: Bár Lukács csak annyit mond, hogy gondosan kivizsgálta a szemtanúk beszámolóit, van egy elmélet, amely egy konkrétabb okot javasol.

Eusebius Caesareai (318-ban) azt írja, hogy Lukács antiochiai pogány volt. Az ApCsel 13:1 szerint az antiochiai gyülekezet prófétái és tanítói között volt Manaén is, akit Heródes tetrarchával együtt neveltek fel. Lukács nyilván ismerte Manaént, hiszen ő írta az ApCsel-t. Különösen érdekesek lehettek számára a Manaénnal folytatott beszélgetései gyermekkori élményeiről.

Természetesen az egyház akkoriban még kicsi volt, és nem zárhatjuk ki teljesen, hogy Máté, Márk és János is beszélgettek Manaénnal.

K: A Lukács 1:3-ban Lukács valóban isteni ihletet kapott, vagy csak úgy gondolta, hogy jó lenne ezt leírnia?

V: Mindkettő igaz lehet. Nem tudjuk, mennyire volt ez Lukács saját kezdeményezése, de függetlenül attól, Isten felhasználhatja és megáldhatja a kezdeményezésünket, amint azt a 2 Korinthus 8:17 (de valójában a 8. és 9. fejezet nagy része) is mutatja. Lásd még a következő kérdést is.

K: A Lukács 1:3-ban ez azt jelenti, hogy Lukács nem volt ihletett, mivel a 2 Makkabeusok apokrif könyvének 2:23–32-es versei is kezdeményezést mutatnak?

V: Először néhány alapvető tény, majd a kettő összehasonlítása, végül pedig néhány következtetés.

Alapvető tények:

B1. Ha a Biblia valamelyik írója úgy döntött, hogy megír valamit, Isten felhasználhatta a döntését. Valójában a Biblia minden könyvének minden írójának el kellett döntenie, hogy megírja azt a könyvet, különben nem is született volna meg. További értekezést arról, hogy Isten hogyan használja fel a kezdeményezésünket, lásd az előző kérdésnél.

B2. A katolikusok és az ortodoxok többsége úgy véli, hogy a 2 Makkabeusok Isten szavának része. (Az eredeti King James-féle Bibliafordításban szerepelt.) Szinte minden protestáns (sok anglikán és episzkopális kivételével) úgy véli, hogy nem az. Az apokrifekről általában további információkért lásd azt a kérdést, hogy az apokrifek Isten szavának részét képezik-e.

B3. Sok korai keresztény úgy vélte, hogy az apokrifek a Szentírás részét képezik, különösen azok a korai keresztények, akik latinul és görögül beszéltek.

B4. Sok korai keresztény úgy vélte, hogy az apokrifek istenfélő írásokat tartalmaznak, de nem tartoznak a Szentíráshoz, különösen azok a korai keresztények, akik héberül beszéltek.

B5. Mindenki egyetért abban, hogy legalábbis a 2. Makkabeusok könyve az istenfélő zsidók által írt, a makkabeus korszak történetének összefoglalása volt. Nincs semmi baj azzal, ha a hívők történelmi műveket és egyéb könyveket írnak.

B6. A legtöbb igazi keresztény egyetért abban, hogy valaki téves nézetet vallhat az apokrifekről, és mégis igazi keresztény lehet.

Összehasonlítás:

Lukács 1:1–4 (RSV katolikus változat) „Mivel sokan vállalkoztak arra, hogy összeállítsák a köztünk történt eseményekről szóló beszámolót, pontosan úgy, ahogyan azokat nekünk átadták azok, akik a kezdetektől fogva szemtanúk és az Ige szolgái voltak, nekem is jónak tűnt, miután egy ideje már alaposan nyomon követtem az eseményeket, hogy rendezett beszámolót írjak nektek,…”

2 Makkabeusok 2:23–32 (RSV katolikus változat) „Mindezt, amit a cirenei Jáson öt kötetben írt le, megpróbáljuk egyetlen könyvbe sűríteni. Mivel figyelembe vesszük a számok áradatát és azt a nehézséget, amellyel azok szembesülnek, akik a történelmi elbeszélésekbe szeretnének belevágni az anyag hatalmas mennyisége miatt, arra törekedtünk, hogy örömet szerezzünk azoknak, akik olvasni szeretnének, megkönnyítsük a dolgot azoknak, akik hajlamosak a memorizálásra, és hasznot nyújtsunk minden olvasónak. Számunkra, akik vállaltuk a rövidítés fáradalmát, ez nem könnyű feladat, hanem izzadságot és álmatlan éjszakákat igényel, éppúgy, ahogyan az sem könnyű annak, aki bankettet készít elő és mások javát keresi. Azonban, hogy sokan hálásak legyenek nekünk, szívesen elviseljük a kényelmetlen fáradságot, a pontos részletek felelősségét az összeállítójára bízva, miközben erőfeszítéseinket a rövidítés vázlatának kidolgozására fordítjuk. Mert ahogyan egy új ház főépítőjének az egész építkezéssel kell foglalkoznia, míg annak, aki a festést és a díszítést vállalja, csak azt kell figyelembe vennie, mi illik a ház díszítéséhez, úgy vélem, ez a helyzet velünk is. Az eredeti történetíró feladata, hogy átfogó képet adjon, minden szempontból megvizsgálja a kérdéseket, és foglalkozzon a részletekkel is, de annak, aki átdolgozza a beszámolót, engedni kell, hogy a kifejezés rövidségére törekedjen, és lemondjon a kimerítő tárgyalásról. Ezért kezdjük el itt a beszámolónkat, csupán annyit hozzáadva a már elmondottakhoz, amennyit szükséges; hiszen ostobaság lenne az előszót hosszabbítani, miközben magát a történetet rövidítjük.”

Következtetések:

C1. A 2. Makkabeusok könyve soha nem állította, hogy Isten szava lenne. Lukács viszont azt állította, hogy műve Jézus pontos szavait tartalmazza.

C2. Lukács lényegében azt mondja, hogy

a) Mivel mások [Máté és Márk?] vállalták, hogy Jézus életéről írnak, és

b) Mivel minden eseményt figyelmesen nyomon követett,

c) Lukácsnak jó ötletnek tűnt, hogy megírja az evangéliumát.

C3. A 2. Makkabeusok könyvének szerzője(i) kijelenti(k), hogy a mű egyszerűen csak a cirenei Jászon öt kötetének összefoglalása. A szerző elmondta, hogy számos nehézség merült fel, és elmagyarázza, hogyan és miért hozták létre azt, amit létrehoztak.

C4. Míg a 2. Makkabeusok 2. fejezetének szerzője részletesen leírja, hogyan készült el a könyv, nem említi meg, hogy Istennek bármi köze lett volna a mű ihletéséhez.

K: A Lukács 1:3-ban és az Apostolok cselekedetei 1:1-ben ki volt Theophilus?

V: Görögül a „Theophilus” név azt jelenti, hogy „Isten szeretője”. Vagy a könyvek egy bizonyos, Theophilus nevű személynek szóltak, vagy – ami valószínűbb – mindenütt az Isten szeretőinek szóltak.

Theophilus, aki Kr. u. 168–181/188 között Antiochia püspöke volt, később élt, így nem utalhatott rá. Hasonlóképpen, ez volt a neve egy Kr. u. 391 körül élt alexandriai pátriárkának is.

K: Mit jelent az „Elizabet” név a Lukács 1,5-ben?

V: Az Erzsébet (görögül Elisabet) megfelel a héber Elisheba névnek. Jelentése: „Isten az én esküm”. Elisheba a II. Mózes 6:23 szerint Júda Amminadabjának leánya és Áron felesége volt. A Wycliffe Bibliai Szótár 520. és 522. oldalán, a New International Dictionary of the Bible 308. oldalán és a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible 918. oldalán is hasonlóan szerepel.

K: Miért volt olyan fontos a Lukács 1:13 szerint, hogy Erzsébet gyermekét Jánosnak nevezzék el?

V: A Szentírás nem mondja meg. Néha Istennek megvannak a maga konkrét okai arra, hogy miért cselekszik úgy, ahogy, és az Úr nem köteles ezeket nekünk elárulni. Abban a kultúrában általában az apának volt joga elnevezni a gyermeket. Ha Isten nem mondta volna, hogy nevezzék el Jánosnak, fogalmunk sincs, hogy milyen nevet kapott volna.

K: A Lukács 1:15-ben és a Máté 11:14-ben hogyan volt Keresztelő János Illés szellemében és erejében? Illés reinkarnációja volt?

V: Nem. Illés szellemében és erejében jött el, de János nem Illés reinkarnációja volt. A választ lásd a Márk 9:11–13-ról szóló magyarázatban.

K: Mit jelent az, hogy a Lukács 1:15 szerint Keresztelő János születésétől fogva tele volt a Szentlélekkel?

V: Pünkösd napja óta a hívők újjászületésükkor megkapják a bennük lakozó Szentlelket. Keresztelő János egyedülálló személy volt, egyedülálló küldetéssel. Ő már születése előtt tele volt a Szentlélekkel.

K: A Lukács 1:15–80 szerint hogyan lehetne ma egy szolgálatnak „János ideje”?

V: Jézus eljövetelét már szinte bejelentették, de még nem teljesen. Ez volt az előfutár ideje, aki maga is felkészült arra, hogy előkészítse a Messiás bejelentését. Néha egy sikeres szolgálatban először van egy „csendes időszak”, amikor tanulás, jellemépítés, képzés és a terep megismerése zajlik, mielőtt „látszólag” hirtelen robbanásszerűen megjelenne a színen.

K: A Lukács 1:20–22 alapján hogyan tudott Zakariás továbbra is a templomban szolgálni, miután elnémult?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

a) Zakariásnak az áldozatok bemutatásához nem kellett beszélnie.

b) Miután ez a csoda megtörtént, Lukács nem tesz említést arról, hogy Zakariás ideiglenesen felmentették-e feladatai alól vagy sem.

További információkért lásd: J. Gresham Machen: The Virgin Birth of Christ (Krisztus szűz születése), 10. fejezet, 234. oldal.

K: A Lukács 1:28, 42-ben hogyan lehet Mária kegyelemmel teli?

V: Ez nem utal Mária kémiai, fizikai vagy lelki összetételére. A kegyelem itt inkább meg nem érdemelt kegyelmet jelent, és Mária nagy kegyelmet kapott azzal a kiváltsággal, hogy Urunk anyja lett. Ne feledjük: akinek nincs bűnös természete, és soha nem vétkezett, annak nincs szüksége Megváltóra. A Lukács 1:47-ben Mária megmutatja, hogy neki is szüksége volt Megváltóra. További információkat arról, hogy Mária miért nem volt szeplőtelenül fogant és miért nem élt bűntelen életet – ahogyan azt a katolikus egyház állítja –, lásd a When Critics Ask című könyv 382–383. oldalán és a When Cultists Ask című könyv 142–144. oldalán. Történelmileg egyetlen nicai zsinat előtti keresztény író sem írta, hogy Mária bűntelen lett volna, vagy hogy érdemeket halmozott volna fel.

K: Miért volt fontos a Lukács 1:31-ben, hogy Mária gyermekét Jézusnak nevezzék el?

V: A Szentírás ezt nem mondja ki kifejezetten. Azonban a Jézusra utaló héber szó, a „Jeshua”, azt jelenti, hogy „Jehova megment”, és úgy tűnik, ez az egyetlen megfelelő név Jézus számára, mivel azt jelenti, hogy „Jahve megment”. Ezenkívül releváns lehet, hogy a Zakariás 3:1–5-ben említésre kerül egy Jeshua nevű főpap, aki nyilvánvalóan a Megváltó előképe. Józsué és Jézus neve héberül megegyezik.

K: A Lukács 1:34-ben és a Máté 1:18–20-ban leírtak alapján hogyan lehetséges a szűztől való születés?

V: Természetes úton ez az emberek számára lehetetlen. De mivel a Mindenható Isten a föld porából teremtheti az embert, ehhez képest a szűztől való születés sem lenne túl nehéz feladat számára.

K: Miért nem kíméli meg a Biblia a Lukács 1:35-ben még Istent sem attól, hogy tiltott szexuális vádakat tulajdonítsanak neki, amikor a Szentlélek beárnyékolta Máriát, anélkül, hogy elmagyarázná, hogyan történt ez? (Ezt a muszlim Ahmed Deedat hozta fel.)

V: Bár Isten nem árulta el nekünk pontosan, hogyan hajtotta végre ezt a csodát, a korai keresztények közül senki sem magyarázta ezt semmilyen módon szexuális cselekményként. Nagyon furcsa, hogy Deedat ezt hozta fel, mert még a Korán is megerősíti, hogy Jézus szűztől született. Hallottam egy muszlimról, aki – nyilvánvalóan keresztényellenes buzgalmában – tagadta, hogy Jézus szűztől született, annak ellenére, hogy saját vallása ezt tanítja.

K: A Lukács 1:37; Máté 19:26; Márk 10:27 versekben szereplő kijelentés szerint „Istennek semmi sem lehetetlen”, de hogyan lehetséges ez, ha a Zsidókhoz írt levél 6:18 szerint Istennek lehetetlen hazudni, a 2. Timóteus 2:13 szerint lehetetlen, hogy önmagát tagadja meg, a Zsidókhoz írt levél 6:13 szerint lehetetlen, hogy önmagánál nagyobb dologra esküdjön, és a Jakab-levél 1:13 szerint lehetetlen, hogy a gonosz kísértésbe ejtse?

V: Isten számára semmi „dolog” nem lehetetlen. A hazugság és a logikai ellentmondások nem „dolgok”, és Isten nem cselekszik ilyesmit. Részletesebb választ lásd a When Critics Ask című könyv 351. oldalán.

K: A Lukács 1:37-ben mi a helyzet azzal az elmélettel, miszerint Mária közösült egy Parthenos nevű katonával?

V: A „szűz” jelentésű görög szó a parthenos. Néhány hitetlen egykor azt feltételezte, hogy „Panthera” egy római katona volt, aki Jézus apja lett. A parthenos azonban görögül „szűz”-t jelent, nincs feljegyzésünk arról, hogy valaha is létezett volna Parthenos nevű személy, és ez egy görög férfi számára nagyon valószínűtlen név lenne. A korai író, Origenész volt az első, akiről tudunk, hogy válaszolt erre a vádra az Origenész: Celsus ellen című művének 1. könyvében, a 32. fejezetben, a 410. oldalon.

K: A Lukács 1:37-ben Isten valóban mindenható?

V: Igen. Íme, mit mond a Szentírás Isten hatalmáról.

Isten mindenható. Lukács 1:37; Jeremiás 32:27; Ézsaiás 1:9

Minden, amit Isten elrendel, meg is történik. Ézsaiás 14:24,27; 43:13; 55:11; János 10:26–28. Isten minden felett uralkodik. Ézsaiás 6:5; Zsoltárok 103:14

Isten úgy cselekszik, ahogy tetszik neki. Máté 20:15; Zsoltárok 115:3; 135:6; Rómaiak 9:20

Istennek semmi sem lehetetlen. Mózes 1. könyve 18:14; Jób 42:2; Jeremiás 32:17; Máté 19:26

Isten nem tagadhatja meg önmagát (2 Timóteus 2:13), nem hazudhat (Zsidók 6:18; 1 Sámuel 15:29), nem csábíthatja el a gonosz (Jakab 1:13), és nem esküdhet meg senkire, aki nagyobb nála (Zsidók 6:13).

Semmi sem történik azon kívül, amit Isten megenged. Jób 1:12; 2:6; Jakab 4:15

Minden „sorsdöntés” az Úrtól származik. Példabeszédek 16:33

Minden az Ő akaratának megfelelően alakul. Róma 8:28; Efézus 1:11

Senki sem hiúsíthatja meg Isten rendeleteit. Ézsaiás 43:13; Rómaiak 11:29

Sokan sikeresen ellenállnak Isten parancsának/akaratának. ApCsel 7:39,51; 4:11; 13:46; 14:2; 2Korinthus 6:1

Az emberek saját kezdeményezésükből tesznek néhány jótettet. 2 Korinthus 8:17

Összefoglalva: Isten hatalmát csak Ő maga korlátozza. Minden megtörténik, amit Isten parancsol. Semmi sem történik, amit Isten ne engedne meg. Isten egy időre úgy dönthet, hogy átruházza felségjogát, és megengedi olyan dolgokat, amelyek megszakítják a szívét, de végső soron minden összefonódik az Ő tervében.

K: A Lukács 1:38-ban, ha Mária visszautasította volna, Isten képtelen lett volna megváltani az emberiséget?

V: Nem. Isten az embereket eszközként használja, de nem korlátozódik egy adott személy használatára. Mordokai ezt jól megértette az Eszter 4:14-ben.

Elméletileg Istennek nem jelentett volna problémát egy alternatív terv kidolgozása. Talán választhatott volna egy másik nőt, és gondoskodhatott volna arról, hogy ő is kialakítsa azokat a tulajdonságokat, amelyekkel jó anyja lehet Jézusnak.

A valóságban Isten már azelőtt ismeri életünk minden napját, hogy megszülettünk volna (Zsoltárok 139), beleértve minden döntésünket, és minden döntést, amit Mária hozna. Így Istennek nem volt szüksége alternatív tervre.

K: A Lukács 1:48 azt mutatja-e, hogy Máriát minden nő felett tisztelnünk kell?

V: Nem. Mária Isten kegyelmének címzettje volt, nem pedig saját kegyelme forrása. A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

A görög szöveg nem azt mondja, hogy minden nőnél jobban kell áldanunk őt, hanem azt, hogy ő volt a legáldottabb a nők közül, mert Jézus anyja volt.

Jaél volt a legáldottabb nő a Bírák 5,24-ben, mert megölte Sisérát. Ha úgy gondolod, hogy a Lukács 1,48 megfogalmazása miatt Mária előtt tisztelettel kell adóznod, akkor ne felejtsd el Jaélt is tisztelni, mint Mária előtti legáldottabb nőt, a Bírák 5,24 megfogalmazása alapján.

Amikor a bölcsek megérkeztek, meghajoltak és imádták Jézust. Nem áll benne, hogy meghajoltak volna Mária előtt, vagy tisztelték volna őt.

Ne feledjük, Mária is imádta a fiát.

Végül, az Apostolok cselekedetei 1:13–14-ben, amikor a tanítványok együtt voltak, és Jézus anyja, Mária is ott volt, mindannyian Istenhez imádkoztak; senki sem imádkozott Máriához, és senki sem tisztelte őt.

További információkért lásd a When Cultists Ask című könyv 145. oldalát és a When Critics Ask című könyv 381–382. oldalát.

K: A Lukács 1:48-ban hogyan lehet Mária a nők között a legáldottabb?

V: Mária azért volt a legáldottabb, mert ő volt a kis Jézus anyja. Mária nem azt mondta, hogy „lelkem örvendezik”, hanem azt, hogy „lelkem örvendezik az Úrban”. A keresztények mindig emlékezni fognak rá és tisztelni fogják őt, mint azt, aki Jézust nevelte. A Szentírásban nincs semmiféle utalás arra, hogy bűntelen lett volna, hogy ő maga is szeplőtelenül fogant volna, hogy egész életében szűz maradt volna, hogy érdemtartalékai lennének, vagy hogy felment volna a mennybe. A Szentírás soha nem nevezi őt társközvetítőnek, társmegváltónak, és azt sem írja, hogy tisztelnünk vagy imádnunk kellene őt. A nikaiai zsinat előtti keresztény írók számára ismeretlen volt az a gondolat, hogy Mária társközvetítő vagy társmegváltó lenne, vagy hogy bárki is gondolkodott volna Mária tiszteletben tartásán.

Helyes, de kétértelmű Mária „Isten anyjának” nevezése, ahogyan azt az Efezusi Zsinat tette. Kizárt, hogy Mária Isten Atya vagy a Szentlélek anyja legyen. Nestorius eleinte ellenezte, hogy Máriát Isten anyjának nevezzék, de később – bár vonakodva – elfogadta ezt a kifejezést. Mária valóban Isten anyja, mert Jézus anyja. Jézus azonban már Mária teremtése előtt is létezett a mennyben, és Mária nem az Atyaisten vagy a Szentlélek anyja. Ahelyett, hogy Máriát Isten anyjának neveznénk, helyesebb azt mondani, hogy Mária az Isten Fiának anyja.

K: Mit árul el ez Zakariásról a Lukács 1:62–63-ban?

V: A Lukács 1:62–63 azt mutatja, hogy Zakariás itt süket és néma volt.

K: A Lukács 1:70-ben és az ApCsel 3:21-ben Zakariás és Péter beszédei azt mutatják-e, hogy a föld fiatal volt, mivel a próféták a kezdetektől fogva szóltak?

V: Nem, mert a „kezdettől fogva” kifejezés az első időkre utal. Az emberiség kezdetétől fogva szóltak, nem pedig a teremtés kezdetétől, azaz a hat nappal korábbi időponttól. Így a Lukács 1:70 nem határozza meg, hogy egy nap mennyi ideig tartott.

Példák a „kezdet” kifejezésnek a teremtés kezdetére nem utaló használatára: Lk 1:2; Jn 8:25; 15:27; 16:4; ApCsel 26:5.

K: A Lukács 1:80; 2:52; 4:16 versekben Jézus elutazott-e Indiába, és tanult-e hindu tanítóktól, ahogyan egyes New Age-hívők állítják?

V: Nem. A When Cultists Ask című könyv 146–148. oldalán említésre kerül, hogy ezt az orosz szerző, Nicolas Notovitch állította. Ugyanitt azt is megemlítik, hogy Jézus bőven idézett az Ószövetségből, de soha nem a hindu védikus „szentírásokból”. A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

1. A Lukács 1:80 Keresztelő Jánosra utal, nem Jézusra. Zakariás volt János apja, és Zakariás Istennek szóló dicsőítő éneke a Lukács 1:67–79-ben nem Jézusra, hanem gyermekére utal: „a Magasságos prófétája; mert te fogsz előre menni az Úr előtt, hogy előkészítsd az Ő útját” (Lk 1:76, BSB)

2. A Lukács 2:39–40 szerint Jézus Názáretbe tért vissza, nem Indiába.

3. A Lukács 2:41 szerint Jézus szülei – feltehetően Jézussal együtt – minden évben elmentek Jeruzsálembe.

4. A Lukács 2:51–52 szerint Jézus tizenkét éves kora után is Názáretben nőtt fel.

5. Végül a Lukács 4:16 szerint Jézust Názáretben nevelték fel.

Összefoglalva: nincs bizonyíték arra, hogy Jézus Palesztinán és Egyiptomon kívül bárhová is elment volna. Annyi bizonyíték van arra, hogy Jézus fiúként Indiába ment, mint arra, hogy a Holdra ment.

K: A Lukács 2-vel kapcsolatban valaki a következő e-mailt küldte nekem: „A karácsony eredete hagyományosan a római szaturnáliákban gyökerezik, amelyeket a kereszténység felváltott. A Bibliában nincs előzménye ennek az ünnepnek.”

V: Íme a rövid válasz:

a) Nem tudjuk, melyik hónapban és évben született Jézus, így bármelyik időpont ugyanolyan jó, mint a másik.

b) A rómaiaknak rengeteg ünnepük volt, így bármelyik nap közel állt volna valamilyen római ünnephöz.

c) A korai keresztények inkább hajlandóak voltak meghalni, mint más isteneket imádni, így a karácsonynak semmi köze nem volt Szaturnusz vagy bármely más bálvány imádásához a szaturnáliák idején.

d) Sok korai pogány keresztény rabszolga volt, és mivel a rómaiaknak szokásuk volt, hogy a Saturnalia idején néhány napra ideiglenes szabadságot adjanak rabszolgáiknak, ez volt az egyetlen alkalom, amikor elmehettek, hogy karácsonykor összejöjjenek anélkül, hogy üldözték volna őket.

A részletes választ lásd a következő kérdésnél.

K: A Lukács 2. fejezetében a karácsony pogány ünnep-e, és miért ünneplik december 25-én?

V: Nem, a karácsony nem pogány ünnep. Nem tudjuk, melyik hónapban és napon született Jézus. Ugyanakkor nem lenne ésszerű, ha az összes parasztnak el kellene mennie valahova, hogy adót fizessen akár a betakarítás, akár a vetés idején. Két nézet létezik arra vonatkozóan, hogy miért esik a karácsony közvetlenül a szaturnália után: véletlen, és nem véletlen. Íme a mindkét nézetet alátámasztó bizonyítékok.

Véletlen egybeesés: Különböző kultúrákban különböző időpontokban voltak ünnepek. Például a későbbi görögöknél több volt az ünnep, mint a nem ünnepi nap. A rómaiak minden hónap idusán (13-án vagy 15-én) kisebb ünnepet tartottak Jupiter tiszteletére. Az azt megelőző hat napon Júnónak és Janusnak mutattak be áldozatot. Íme a római ünnepek részleges listája.

Január 1. Janusnak szentelt nap

Január 9. Agonia (Janus tiszteletére)

Február: A szabinok (nem csak a rómaiak) tisztulási ünnepe, a Februa

Február 15. Lupercalia (nem valamely isten tiszteletére)

Február 17. Quirinalia (Mars tiszteletére)

Február 27. Első Equirria (Mars tiszteletére)

Március 1. Matronalia (Juno tiszteletére)

Március 14. Második Equirria (Mars tiszteletére)

Március 19. Quinquatrus (Minerva tiszteletére)

Március 23. Tubilustrium (a trombiták megtisztítása)

Április: Vénusz ünnepe

Április 25. Robigalia (hogy a penész kímélje meg a gabonát)

Tavasz? Bacchanalia (részeg, szexuális ünnep)

Május 15. Ünnep Merkúr és Maia tiszteletére

Május 26. Ambarvalia (a jó termésért)

Június 9. Vestalia (Vesta tiszteletére)

Június 13–14. Kis Quinquatrus (Minerva tiszteletére)

A július hónapot Julius Caesar császárról nevezték el, akit istenné nyilvánítottak.

Július 23. Neptunalia (amikor a vízre volt a legnagyobb szükség)

Az augusztus hónapot Augustus császárról nevezték el, akit istenné nyilvánítottak.

Augusztus 9. Vinalia rustica (Vénusz tiszteletére)

Augusztus 13. Diana-ünnep (a rabszolgákat egy napra felszabadították)

Augusztus 23. Vulcania (Vulcanus tiszteletére)

Szeptember 4. Ludi Magni Jupiter, Juno és Minerva tiszteletére (Encyclopedia Britannica, 1957-es kiadás)

Szeptember 13. Jupiter ünnepe (a római állam kiemelt szerepet kapott)

Október 15. Októberi ló (áldozat Marsnak)

november 1. Pomona, a termés istennőjének ünnepe

december 17–24. Saturnalia (Saturnusz aranykorának megünneplése – a rabszolgákat 8 napra felszabadították)

Tertullianus (198–220) a Bálványimádásról című művének 10. fejezetében szintén említi a Quinquatriát, a Minervaliát, a Saturnaliát, a Septimontiumot és a Kedves Rokonság ünnepét. Néhány ünnep dátumát azonban nem ismerjük pontosan.

A római ünnepek felsorolásának az a lényege, hogy bármikor is ünnepelték a karácsonyt, az nagy valószínűséggel valamelyik római ünnephez közel esett.

Nem véletlen: A karácsony december 25-i megünneplése három okból sem volt véletlen.

N1. Nem ezekben az időpontokban: Bizonyos időszakok kevésbé voltak alkalmasak a karácsonyra, mint mások. Március 9–24. körül számos gladiátor-bemutatót tartottak Minerva tiszteletére. A korai keresztények valószínűleg nem akartak ünnepelni, amikor a rómaiak embereket kerestek, akiket vadállatokkal küzdetnek meg. Szeptember 13-án az állam védelmezője, Mars imádata állt a középpontban. A keresztények akkor sem akartak feltűnőek lenni.

N2. Verseny a Saturnaliával: Lehetséges, hogy a karácsonyt szándékosan a Saturnalia utánra tették, hogy „versenyezzenek” a római ünneppel. Ez a nézet azonban azt feltételezi, hogy a Saturnalia rendkívül fontos ünnep volt, ami nem feltétlenül volt így.

N3. Sok keresztény rabszolga volt: A Római Birodalom lakosságának több mint a fele rabszolga volt, és a keresztények között valószínűleg még ennél is nagyobb volt a rabszolgák aránya. A Saturnalia pogány ünnepe a keresztény rabszolgáknak a szokásosnál nagyobb szabadságot biztosított, mivel ebben az időszakban a rabszolgák ideiglenesen szabadok voltak. Így volt szabad idejük megtervezni és összegyűlni a saját ünnepükre.

További információkért lásd a Now That’s a Good Question című könyv 362–364. oldalát.

K: A Lukács 2-ben leírtak alapján a karácsonyt egyszerűen a pogány római Sol Invictus ünnepről másolták-e?

V: Nem. A Sol Invictus (a legyőzhetetlen nap) ünnepét december 23-án ünnepelték, nem pedig 25-én, amikor a nappalok hosszabbodni kezdtek. Ezen felül két további okból sem lehetett a karácsonyt a Sol Invictusból átvenni.

1) A Sol Invictus-ünnepet csak Kr. u. 270/274-ben vezették be Aurelianus császár idején, aki a keresztények üldözője volt.

2) A szír keresztény Efraim (kb. 350–378) feljegyzi, hogy Krisztus születését ünnepelték. Kimutatja, hogy ezt a téli napforduló után körülbelül 13 nappal ünnepelték. (Himnuszok a születésről, 4. himnusz, 235. o.) Efraim a perzsa Szászánida Birodalom nyugati részén élt, ahol a római császár által kihirdetett ünnepnapokat nem tartották meg.

A Római Birodalomban Nazianzi Gergely tartotta azt a prédikációt, amelyet egyesek az egyik legjobbjának tartanak, Krisztus születésnapján, vagy 380-ban, december 25-én, vagy 381-ben, január 6-án. 38. beszéd, 345–351. o.

K: A Lukács 2:1 alapján elfogadható-e, hogy a keresztények a karácsonyt „Xmas”-ként rövidítsék?

V: Igen, rendben van. Ahogy R. C. Sproul rámutat a Now That’s a Good Question című művében (364–365. o.), a rövidítés nem az „X”, hanem a kereszt volt, és ezzel nem szándékoztak tiszteletlenséget tanúsítani Jézus iránt.

K: Miért okozott állítólag zűrzavart Augustus császár a Lukács 2:1–5 szerint azzal, hogy mindenkit visszaküldött szülővárosába?

V: Először is, mit állít a szkeptikus Isaac Asimov, majd két különböző válasz.

Asimov „Asimov’s Guide to the Bible” című művének 929. oldalán egyértelműen ezt írja: „A rómaiak nem végezhettek volna ilyen furcsa népszámlálást. Miért akarták volna, hogy mindenki az ősei városában legyen jelen, ahelyett, hogy abban a városban lenne, ahol ténylegesen lakott? … Nem, nehéz elképzelni ennél bonyolultabb, hihetetlenebb szövevényt, és a rómaiak biztosan nem szerveztek volna ilyen népszámlálást.”

C. Vibius Maximus, Egyiptom római prefektusa, ezzel nem értett volna egyet. Vibius Maximus 104-ben kiadott adóügyi rendelete ugyanis előírta, hogy Egyiptomban mindenki térjen vissza szülővárosába. Ez nem okozott volna zűrzavart a parasztok és a szegényebb emberek számára, akik egyébként sem utaztak sokat. További információkért lásd a The Case for Christ című könyv 135. oldalát és a Wycliffe Bible Dictionary 414. oldalát; ott olvasható, hogy a rendeletet a Deiss LAE 271. oldalán dokumentálták.

József saját döntése: Ami azt illeti, hogy József visszatért-e Betlehembe, vagy inkább Názáretet nevezte szülővárosának, az evangéliumok valójában nem állítják, hogy Augustus császár elrendelte volna a birodalom minden lakosának, hogy térjen vissza szülővárosába. Talán Józsefnek megvoltak a maga okai, és vagy saját kezdeményezésére fontosnak tartotta, hogy a királyi vérvonal leszármazottjaként regisztráltassa magát, vagy pedig egy angyal utasította erre. József azonban nem volt az egyetlen, aki szükségét érezte, hogy a népszámlálás miatt utazzon, hiszen a betlehemi fogadók tele voltak.

K: Miért hagyta el József otthonát, és tért vissza szülővárosába (Lk 2,1)?

V: Két, egymással párhuzamos válasz létezik.

Mennyei ok: Isten gondviselése úgy rendezte a dolgokat, hogy beteljesüljön az a prófécia, miszerint Jézus Betlehemben fog megszületni.

Világi magyarázat: Vagy maga József egyszerűen csak vissza akart térni szülővárosába, vagy pedig az embereknek vissza kellett térniük szülővárosukba, hogy az adóbeszedés során senki se maradjon ki. Hasonló előírás, miszerint mindenkinek vissza kell térnie szülővárosába, szerepelt az i. sz. 104-ben kiadott egyiptomi adóbeszedési rendeletben is. A prefektus, C. Vibius Maximus így írt: „Mivel közeledik a háztartások szerinti névjegyzékbe vétel, szükséges értesíteni mindazokat, akik bármilyen okból távol vannak a saját közigazgatási körzetüktől, hogy térjenek haza a névjegyzékbe vétel szokásos rendelkezésének betartása érdekében, és maradjanak a saját mezőgazdasági földjükön.” További információkért lásd: The New Testament Documents: Are They Reliable. (Az Újszövetségi dokumentumok: Megbízhatók-e?) F.F. Bruce. IVP, 86–87. o.

K: Mit tudunk Quiriniusról a Lukács 2:2-ben?

V: Quirinius kétszer volt kormányzó. Először Kr. e. 12 és 6 között, amikor hadjáratot vezetett a homanadensiaiak ellen Anatóliában (a mai Törökországban). Másodszor egy felirat szerint Kr. u. 6-tól kezdve volt Szíria kormányzója. Nincs feljegyzésünk arról, hogy az első alkalommal melyik tartomány kormányzója volt Quirinius. Két nézet létezik:

Sir William Ramsay azt állítja, hogy Quirinius első alkalommal Szíria kormányzója volt. (Szíria az anatóliai hegyvidékkel határos.) Bár teljes feljegyzésünk van az ebben az időszakban Szíriát irányító kormányzókról, és Quiriniust csak Kr. u. 6-tól említik, lehetséges, hogy Quirinius különleges, ideiglenes kormányzóként vett részt ebben a hadjáratban.

F. F. Bruce szerint Quirinius valószínűleg Galácia kormányzója volt, amely Anatóliában található.

Mellékesen megjegyezzük, hogy az ókori világról sok mindent nem tudunk bizonyítani. Például a damaszkuszi érmék nem utalnak a város római megszállására Kr. u. 34 és 62 között. Ennek ellenére biztosak vagyunk abban, hogy a rómaiak akkoriban uralkodtak Damaszkuszban. Hasonlóképpen, amikor Claudius császár Kr. u. 49–50-ben kiűzte a zsidókat Rómából, Josephus soha nem említette ezt az eseményt, csupán Suetonius és Lukács. További információk Quiriniusról: http://www.biblehistory.net/newsletter/cyrenius.htm. Lásd még: F. F. Bruce: The New Testament Documents: Are They Reliable? (86–87. o.), Encyclopedia of Bible Difficulties (365–366. o.) és When Critics Ask (383–385. o.).

K: A Lukács 2:1–5 szerint mikor tartották a Római Birodalom népszámlálásait?

V: A népszámlálás fontos volt az adókulcsok megállapításához, és a rómaiak azért akarták, hogy egyenletesebben (és alaposabban) adózhassák meg a népet.

Kr. e. 44-ben a rómaiak adót vetettek ki a zsidókra (bár népszámlálás nélkül) – ahogyan azt Josephus „A zsidók régiségei” című művének 14. könyve, 271. fejezete említi.

Kr. e. 8–4-ben Augustus három népszámlálást rendelt el, amelyek közül a második Kr. e. 8–4-ben zajlott le. Augustus a Res Gestae 8 – Augustus cselekedetei című művében rögzíti, hogy először Kr. e. 8-ban rendelte el a népszámlálást. A népszámlálás végrehajtása valószínűleg néhány évig tartott. A Bibliai nehézségek enciklopédiája (Encyclopedia of Bible Difficulties) 366. oldalán említés történik egy Kr. e. 7-ben végzett népszámlálásról.

Kr. u. 6/7-ben Arkeláust megfosztották trónjától, és birtokait Szíriához csatolták. Josephus (Kr. u. 93–94) (A zsidók története 17.13:5, 375. o.) szerint Cyrenius „nyilvántartásba vette vagyonukat”, és Cyreniusról bővebben is ír A zsidók története 18.1.1, 376. o. című művében. Nagy valószínűséggel ez az a népszámlálás, amelyet az Apostolok cselekedetei 5:37 is említ.

Kr. u. 20-ban római népszámlálás volt, majd azt követően 14 évente, az Oxyrhynchus 225-ös papirusz szerint (Milligan: Greek Papyri, 44–47. o.). Erről bővebben lásd a Wycliffe Bible Dictionary 319., 414. o.-át, valamint a Bible Difficulties & Seeming Contradictions 71–72. o.-át.

Kr. u. 104-ben Egyiptomban Vibius Maximus vezetésével népszámlálást tartottak. Ez a Kr. u. 20-as népszámlálástól számított 14 × 6 évvel később történt.

További információkért lásd a „Bible Difficulties & Seeming Contradictions” című mű 68–69. oldalát, valamint a http://www.biblehistory.net/newsletter/cyrenius.htm weboldalt.

K: A Lukács 2:1–5-ben vajon Lukács összekeverte-e ezt a népszámlálást az ApCsel 5:37-ben említett, i. sz. 6-ban Quirinius vezetésével végrehajtott népszámlálással?

V: Nem, két okból.

a) Lukács, aki az ApCsel 5,37-ben említette a népszámlálást, aligha keverte volna össze azt a Jézus születése előtti népszámlálással.

b) Lukács maga is tisztában volt a keveredés lehetőségével, és valószínűleg ezért írja a Lukács 2:2: „([Ez] volt az első népszámlálás, amelyre Quirinius szíriai helytartósága alatt került sor.)”. Ez erősen arra utal, hogy Lukács tudta, több népszámlálás is volt. Másfelől vegyük figyelembe, hogy a [Ez] kifejezés nem szerepel a görög szövegben, és az „első” szó fordítható „korábbi”-ként is. Így a Lukács 2:2 azt is jelentheti, hogy „Ez a népszámlálás még azelőtt történt, hogy Quirinius Szíria helytartója lett volna” – a Bible Difficulties & Seeming Contradictions című könyv 71. oldala szerint.

További információkért lásd a „Bible Difficulties & Seeming Contradictions” című könyv 68–69. oldalát.

K: A Lukács 2:2 szerint Jézus Nagy Heródes uralkodása alatt született-e, aki i. e. 4-ben halt meg, vagy a Lukács 2:2-ben említett, i. sz. 6-ban Szíria helytartója, Quirinius idején?

V: Jézus Heródes halála előtt, i. e. 4 körül született. Először a két lehetséges válasz, majd a valószínűbb válasz.

1. válasz: F. F. Bruce a The New Testament Documents: Are They Reliable? (IVP) című művében (86–87. o.) megemlíti, hogy sok nyelvész a Lukács 2:2 görög szövegét úgy fordítja, hogy „mielőtt” Quirinius helytartó lett, nem pedig „miközben”. A Baker Encyclopedia of Christian Apologetics (430–431. o.) szintén említi ezt, de a harmadik magyarázatot részesíti előnyben.

2. válasz: Tertullianus (198–220) a Marcion ellen című művének 4. könyvében, 19. fejezetében (378. o.) úgy vélte, hogy a „Quirinius” nevet a „Saturninus” helyébe illesztették be. Történelmileg tudjuk, hogy Sentius Saturninus Kr. e. 8-tól 6-ig volt Szíria helytartója, amíg helyét Kr. e. 6-tól 3-ig Varus vette át.

A legvalószínűbb válasz: Quirinius kétszer volt kormányzó, és tudjuk, hogy a második alkalom Kr. u. 6-ban volt. Első alkalommal Kr. e. 12–6 között volt kormányzó, Jézus születésének idején, amikor hadjáratot vezetett a Homanadensiaiak ellen a -i Anatóliában. Azonban nem tudjuk, melyik tartományban volt kormányzó az első alkalommal.

Úgy tűnik, Lukács maga is tisztában volt azzal, hogy Quirinius kapcsán félreértés adódhat, hiszen a 2. versben ezt írja: „Ez volt az első népszámlálás…”, ami arra utal, hogy Quirinius ideje alatt több népszámlálás is volt.

Ezen nézetek részletes elemzését lásd F. F. Bruce „The New Testament Documents: Are They Reliable?” című művében (86–87. o.), további információkat pedig az „Encyclopedia of Bible Difficulties” című mű 365–366. oldalán, valamint a „When Critics Ask” című mű 383–385. oldalán.

K: A Lukács 2:34-ben hogyan okozta Jézus sokak felemelkedését és bukását Izráelben?

V: Sokan, akik külsőleg Istenhez közel állónak tűntek, kiderült, hogy képmutatók, messze vannak Tőle. Sokan, akik gonosz bűnösök voltak, bűnbánatot tartottak és Istenhez fordultak. Jézus nemcsak a zsidók, hanem a pogányok számára is fény lett, ahogyan Simeon megjövendölte a Lukács 2:32-ben. Néhány zsidónak ez talán nem tetszett.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1375. oldalát.

K: A Lukács 2:37-ben hogyan tudott Anna akkoriban, körülbelül 84 évesen, Istent szolgálni?

V: Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy 84 éves volt, hanem inkább azt, hogy 84 éve özvegy volt, ami azt jelentené, hogy több mint száz éves volt. Azok az emberek, akiknek alig állt rendelkezésre hatékony gyógyszer, és akiknek étrendje kenyérből, némi húsból, tejből, gyümölcsökből és néhány zöldségből állt, még így is hosszú életet élhettek. Paradox módon azonban az átlagos halálozási kor alig haladta meg a 30 évet. Ennek oka az volt, hogy a gyerekek csaknem fele felnőttkor elérése előtt meghalt. Gondolj csak vissza arra az időre, amikor gyerekként orvosi ellátásra volt szükséged; mi lett volna, ha nem kaptál volna?

Mindenesetre Anna 84 évesen is még mindig a templomban imádkozott és szolgált Istennek. Még 84 évesen is volt Istennek számára valami új és különleges feladata: hirdetnie kellett a Messiásról szóló igét. Isten imádása és szolgálata, valamint a Messiásról szóló ige hirdetése az, amit nekünk is aktívan kell tennünk, kortól függetlenül.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1375–1376. oldalát.

K: A Lukács 2:40-ben, mivel a kegyelem meg nem érdemelt kedvezés, milyen volt Isten kegyelme Jézus iránt?

V: Ez azt fejezi ki, hogy Jézus részesült Isten kegyelmében; azt jelenti, hogy Isten Atya elégedett volt azzal, ahogyan Jézus növekedett, és hogy Isten Atya és a Szentlélek erősítették Jézus emberi növekedését. További információkért lásd a Lukács 2:52-ről szóló magyarázatot is.

K: A Lukács 2:43–50-ben Jézus engedetlen volt-e szülei iránt, és talán vétkezett-e azzal, hogy nem tért vissza hozzájuk?

V: Nem, Jézus nem szegte meg anyja egyetlen parancsát sem. Mária a Lukács 2:48 alapján talán azt hitte, hogy Jézus engedetlen volt. Azonban néha a szülők tévednek, amikor azt gondolják, hogy gyermekeik nem a helyes dolgot teszik. Soha nem adtak olyan parancsot, amelyet Jézus megszegett volna, és Jézus talán nem is volt tisztában azzal, hogy szülei már elindultak.

Általánosságban elmondható, hogy a gyermekeknek engedelmeskedniük kell szüleiknek. Ha azonban szüleink ellentmondanak Isten parancsának, akkor abban a konkrét kérdésben Istennek kell engedelmeskednünk, és nem szüleinknek.

K: A Lukács 2:49-ben Jézus visszavágott-e édesanyjának?

V: Nem. Tisztelettel elmagyarázni, miért voltál egy bizonyos helyen, nem jelenti azt, hogy visszavágsz a szüleidnek. Jézus beszélt édesanyjával, de nem vágott vissza neki.

K: A Lukács 2:52-ben, mivel senki sem növekszik saját maga előtt, és mivel Jézus Isten, hogyan növekedett Jézus Isten előtt?

V: A Bibliában az „Isten” szó – ha nem bálványra utal – néha az Atya Istent, néha a Fiú Istent, néha a Szentlélek Istent, néha pedig a Szentháromság Istent jelenti. Itt az Atya Istent és a Szentlélek Istent jelenti.

Ezen felül Isten Atyának van szerepe Isten Fiúval szemben, amint azt a Zsidókhoz írt levél 1:9 egyértelműen mutatja, amikor azt mondja: „ezért Isten, a te Istened…” (BSB). A Zsidókhoz írt levél 5:7–8 szerint Jézus is megtanulta a földi életében az alázatot és az engedelmességet.

K: A Lukács 3:1-ben pontosan mikor volt Tiberius tizenötödik éve?

V: A „Tiberius tizenötödik éve” tekintetében két évnyi bizonytalanság áll fenn, mivel Tiberius két évig Augustus társcsászára volt. Ha attól az időponttól számítjuk, amikor társcsászár lett, akkor János szolgálata i. sz. 26–27-re esne. Ha azonban attól az időponttól számítjuk, amikor Tiberius egyedüli császár lett, akkor János szolgálata Kr. u. 28–29-re esne. A legtöbb szakértő azonban az utóbbi dátummal ért egyet. További információk erről: The Expositor’s Greek New Testament, 1. kötet, 480. o.; The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 854. o. és 857–858. o.; valamint az Evangelical Commentary on the Bible, 809. o.

K: A Lukács 3:1-ben milyen Biblia-on kívüli bizonyíték van Lysaniasra, Abilene tetrarchájára, Tiberius uralkodásának tizenötödik évében (Kr. u. 27–28)?

V: Egy évszázaddal ezelőtt egyáltalán nem volt ilyen. Az a Lysanias Abilene-ből, akit Kr. e. 34-ben kivégeztek, túl korán élt ahhoz, hogy releváns legyen.

A 20. században azonban megváltozott a helyzet. Találtak egy feliratot, amelyen ez állt: „A császári urak és egész háztartásuk üdvösségéért, Nymphaeus, Lysanias tetrarch szabadult rabszolgája által.” A „császári urak” kifejezés alapján a felirat keletkezési ideje Kr. u. 14 és 29 közöttre tehető.

További információkért lásd: F. F. Bruce: The New Testament Documents: Are They Reliable? (IVP) 87–88. o., valamint Lee Strobel: The Case for Christ 130. o.

K: Miért említik a Lukács 3:2-ben Annást és Kajafást „papságként”?

V: Egyszerre csak egy főpap lehetett. Annás volt a főpap, amíg a rómaiak el nem döntötték, hogy leváltják. Így Kaifás, Annás veje lett a főpap, de Annás továbbra is befolyásos maradt a háttérben. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 854. oldal.

K: A Lukács 3:7-ben szerinted mindenki, aki eljött Keresztelő Jánoshoz, őszinte volt?

V: Nem feltétlenül. Lehet, hogy csak azért jöttek, hogy „megnézzék a műsort”. A farizeusok és a szadduceusok is eljöttek, és Keresztelő János megdorgálta őket. Természetesen lehet, hogy néhányan eleinte csak „turistaként” jöttek, de meghallgatták az igét, és bűnbánatra jutottak.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1377. oldalát és az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 855. oldalát.

K: Mit jelent a Lukács 3:9-ben szereplő „a fejsze már a gyökérhez van téve” kifejezés?

V: Egy gyümölcsösben a gyümölcsöt nem termő fát ki kell vágni, hogy helyet csináljunk egy olyan fának, amely termel. Ez Isten gyümölcsösére is vonatkozik. Keresztelő János azzal fenyeget, hogy Isten ítélete közel van, és ki fogja vágni annak a fának a gyökereit, amely nem terem a Messiás elfogadásának jó gyümölcsét. Ez a NIV Study Bible 1541. oldalán, a New Geneva Study Bible 1608. oldalán, a New International Bible Commentary 1192–1193. oldalán, a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 211. oldalán és az Evangelical Bible Commentary 809. oldalán is olvasható.

A „gyökérhez tett fejsze” NEM azt jelenti, hogy nekünk magunknak kellene kivágni a rossz gyökereinket. Inkább Keresztelő János azzal fenyegetőzik, hogy Isten mit fog tenni.

De két lehetőség is létezik, és mindkettő igaz lehet.

Egyéni szinten: A „The Believer’s Bible Commentary” 1378. oldalán ez áll: „Krisztus eljövetele próbára tenné az ember bűnbánatának valódiságát. Azok az egyének, akik nem mutatták meg a bűnbánat gyümölcseit, elítéltetnének.”

Általánosságban: ha a zsidó nemzet elutasította volna a Messiást, Krisztus megátkozta volna a fügefát (Márk 11:13–14, 20–21), és kivágta volna azokat az ágakat, amint azt a Rómaiakhoz írt levél 11:17–20 mondja.

K: Miért mondta ezt Jézus a vámszedőknek a Lukács 3:12-13-ban?

V: A vámszedőket nemcsak azért megvetették, mert az utált római kormány számára szedték be az adókat, hanem azért is, mert köztudott volt róluk, hogy többet szedtek be, mint amennyit előírtak nekik ( ). A Római Birodalomban a vámszedők nem kaptak fizetést. Inkább arról volt szó, hogy a vámszedőnek egy meghatározott összeget kellett leadnia a római kormánynak. Mindent, ami ezen felül maradt, megtarthatott. Így a vámszedők szabadon szedhettek be annyit, amennyit csak tudtak. Jézus azt mondta az adószedőknek, hogy csak annyit szedjenek be, amennyit kell, ami magában foglalta egy ésszerű összeget is maguk számára. Jézus NEM azt mondta nekik, hogy hagyják abba az adószedői munkát. Valójában jobb lenne az embereknek, ha lenne egy becsületes, jó hírű adószedőjük, mintha az adószedő kilépne, és egy becstelen adószedő venné át a helyét.

K: Miért mondta Jézus a Lukács 3:14-ben a római katonáknak csupán azt, hogy elégedjenek meg a zsoldjukkal?

V: Ez az egyszerű kijelentés azt jelentette, hogy ne raboljanak ki és ne zsaroljanak másokat. A római politikai világ a hatalom felhasználásán alapult a vagyon felhalmozása érdekében, és Jézus azt mondta, hogy ne használjanak törvénytelen eszközöket a vagyon megszerzéséhez. De Jézus nem mondta a római katonáknak, hogy hagyják abba a katonáskodást.

K: A Lukács 3:16–17-ben hogyan történt Jézus megkeresztelése a Szentlélekkel és tűzzel?

V: Az apostolok megkeresztelkedtek a Szentlélekkel, és tűznyelvek jelentek meg a fejükön az ApCsel 2-ben. Ezt követően a Szentlélek általi keresztség minden hívőre vonatkozik. De a tűz itt valószínűleg inkább az ítéletet jelenti azok ellen, akik elutasítják Isten egyetlen üdvösségre vezető útját. Mások a tüzet inkább megtisztulásként értelmezik. Mások pedig mindkettőként.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 856–857. o., valamint a Believer’s Bible Commentary, 1378. o.

K: A Lukács 3:21-ben János a bűnbánatért keresztelt, akkor miért keresztelkedett meg Jézus?

V: Jézus bűntelen, ezért nem kellett semmitől bűnbánatot tartania. Éppen ezért kérdezte János, hogy miért Jézust keresztelik meg, ahelyett, hogy őt keresztelnék meg. Jézus azért keresztelkedett meg, hogy mindenben megfelelően cselekedjen, amit egy zsidó embernek tennie kell. Azonosult Jánossal és annak keresztelésével, bár később ő maga nagyobb keresztelést fog adni. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 859. oldal.

K: A Lukács 3:22-ben szereplő leírás hogyan cáfolja az „egység-pünkösdi” tanítást?

V: A Szentlélek galambként szállt le. Jézus nem a galamb, és a galamb nem Jézus. Amikor az Atya a mennyből szólt, Jézus nem csupán a hangját vetítette ki, mint egy hasbeszélő. Jézus nem tévesztette meg az embereket azzal, hogy elhitette velük, valaki más beszél, miközben valójában csak Jézus tréfálta őket.

K: Jézus keresztségénél a hang a Máté-evangéliumban a Jézus körül álló emberekhez szólt, vagy csak Jézushoz (Jesus, Interrupted, 39–40. o.)? A Máté 3:17-ben az Atya azt mondja: „Ez az én Fiam…”, a Márk 1:11-ben és a Lukács 3:22-ben pedig az Atya azt mondja: „Te vagy az én Fiam…”.

V: Egyrészt lehetséges, hogy az Atya kétszer szólt: egyszer a néphez, máskor pedig – hallhatóan vagy hallhatatlanul – Jézushoz. Másrészt az Atya egyszerűen csak egy mondatot is mondhatott. Számos helyen az evangéliumírók nem adnak pontos idézeteket, hanem a közölt üzenet lényegét vagy jelentését. Könnyű elfelejteni, hogy az ókori írásokban még nem ismerték a modern idézőjeleket. Ettől függetlenül mindhárom író szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy az Atya közölte: Jézus az Ő szeretett Fia, akiben nagy tetszésre talált.

K: A Lk 3:23-ban ki Héli fia?

V: A „fia” kifejezés nem szerepel a görög szövegben, ott csak az áll, hogy „Hélié”. Mária volt Héli lánya, Héli pedig Jézus biológiai nagyapja volt.

K: Miért állítják sok fordításban a Lukács 3:23-ban, hogy Jézus „állítólag” József fia volt, amikor a „állítólag” kifejezés nem szerepel a görög szövegben? (Ezt a muszlim Ahmed Deedat vetette fel.)

V: Deedatnak ebben a kérdésben nincs igaza. Ez szerepel a görög szövegben. Látható Aland és társai A görög Újszövetség című művében (3. kiadás), valamint a 4. kiadásban, Green szó szerinti fordításában és a Nestle–Aland Novum Testamentum Graece-ben is.

Valójában azonban, bár József nem volt Jézus biológiai apja, József volt a törvényes apja.

K: A Lukács 3:23–33 szerint hogyan lehetett Mária Júda leszármazottja, hiszen az 1. Lukács 1:5 szerint Erzsébet Áron leányai közül származott, és az 1. Lukács 1:36 szerint Mária és Erzsébet unokatestvérek voltak?

V: A Biblia nem határozza meg anyjuk törzsét.

Ezért Mária és Erzsébet az alábbi lehetőségek alapján lehettek unokatestvérek:

Az anyák testvérek voltak: Ha anyáik egy meg nem nevezett törzsből származtak.

Mária anyja és Erzsébet apja testvérek voltak: Ha Mária anyja Erzsébet apjának testvére volt, és így Mária anyja Áron és Lévi leszármazottja lenne.

Mária apja és Erzsébet anyja testvérek voltak: Mária apja Erzsébet anyjának testvére volt, és így Erzsébet anyja a Júda törzséből származott volna.

Egy muszlim ezt úgy értelmezte, hogy ez bizonyítja: Mária Áron leszármazottja. Ez fontos a muszlimok számára, mert ha Mária nem Áron leszármazottja, akkor a Korán téved. A muszlimok általában úgy hiszik, hogy a földön lévő Korán szó szerinti mása annak a Koránnak, amelyet a mennyben táblákra írtak (85. szúra, 20–22. vers).

Hasonló választ találhat a When Critics Ask című könyv 381. oldalán.

K: A Lukács 4:1–16-ban szereplő három kísértés hogyan viszonyul az emberek által tapasztalt kísértésekhez?

V: Jézus három kísértése az anyagi szükségletekre, a gonoszsággal való kompromisszumon keresztül történő hatalomszerzésre, valamint Isten hatalmának és hajlandóságának próbára tételére irányult. A kormányok az embereket élelemmel vagy anyagi kedvezményekkel, a hatalmat az erkölcsi elvekkel való kompromisszummal, valamint a valós vagy képzeletbeli veszélyekkel szembeni teljes biztonsággal tartják csendben.

Általánosságban elmondható, hogy a kísértések a testünkre, a lelkünkre vagy a szellemünkre hatnak. Az 1 János 2:16 a kísértéseket a test vágya, a szem vágya és az élet büszkesége kategóriákba sorolja. Figyeljük meg, hogy a Sátán mindhárom kísértést vallási köntösbe burkolta, sőt még a Szentírást is idézte. A Sátán valószínűleg jobban ismeri a Szentírást, mint bármely halandó ember a földön.

A pusztában vándorló izraelitáknak az volt a kísértésük, hogy vagy Isten napi mannára támaszkodjanak, vagy pedig többet gyűjtsenek, illetve panaszkodjanak a hús hiánya miatt, amint azt Mózes a Mózes második könyve 8:3-ban említi. Mózes a Mózes második könyve 6:10–12-ben figyelmeztette őket, hogy büszkék lesznek, amikor beköltöznek az országba. Az izraeliták a Mózes második könyve 6:16 szerint Masszában kísértették Istent. Más szavakkal: Jézus ugyanazokat a kísértéseket élte át, mint az izraeliták a Kivonulás idején, ám Jézus mindet sikeresen leküzdeni tudta. Jézus példaképpé vált számunkra a kísértés feletti győzelmével a Zsidókhoz írt levél 4:14–16; 5:8 szerint.

További információkért lásd a New International Bible Commentary 1192. oldalát, a Believer’s Bible Commentary 1380–1381. oldalait, a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 213. oldalát, valamint az The Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 863–864, 865. oldalait.

K: A Lukács 4:1–16-ban hogyan léteznek „rövidítések” Isten akaratának teljesítéséhez?

V: Jézus tudta, hogy ő lesz a Messiásuk, és a Sátán éppen jól jött, hogy három „rövidítést” kínáljon Jézusnak Isten akaratának megvalósításához az ő életében. Ha Jézus a hatalmát arra használta volna, hogy köveket kenyérré változtasson mindenki számára, akkor az emberek olyan valakit követtek volna, aki csodás módon képes kielégíteni fizikai szükségleteiket. Ha Jézusnak teljes hatalma lett volna a nemzetek felett, akkor olyan valakit követtek volna, aki hatalmával győzelmet arat. Ha Jézus csodával határos módon túlélte volna a templomból való lezuhanást, az emberek valószínűleg elfogadták volna Őt, és úgy tűnt volna, hogy Jézusnak nem kell a keresztre mennie.

Lehet, hogy érdemes célunk van: valamit Istenért tenni, vagy embereket Krisztushoz vezetni. Ha elég alaposan keresünk, a Sátán gondoskodik róla, hogy mindig találjunk egy „rövidítést” a jó célunk eléréséhez, olyan eszközökkel, amelyek nem tetszenek Istennek. A megvesztegetés, a kényszerítés, a megfélemlítés és a látványosságok mind olyan eszközök, amelyeket nem szabad használnunk. Például, ha valaki ingyenesen kínálna ételt, jótékonysági segítséget, orvosi ellátást vagy más dolgokat másoknak, de csak a saját vallásukhoz tartozóknak, vagy ha áttérnek, az megvesztegetés lenne. Hallottam már olyanokról, akiknek pénzt ígértek, ha áttérnek az iszlámra. Ez azonban nem olyan „rövidítő út”, amelyet a keresztényeknek követniük kellene. Amikor Pizarro és spanyol konkistádorai áruló módon elfogták Atahualpa inkák királyt, és alattvalóitól 24 tonna arany és ezüst váltságdíjat szedtek ki, azt mondták neki, hogy vagy fájdalmas halált halhat, ha elégetik, vagy gyors halált, ha megfojtják, ha beleegyezik abba, hogy [római katolikus] keresztényként megkeresztelkedjen. Ez gonoszság volt.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 213–214. o.

K: A Lukács 4:3–4-ben mi lenne a baj azzal, ha köveket kenyérré változtatnának?

V: Normális esetben semmi, de ez elkerüli a lényeget. Negyven nap hosszú idő étel nélkül; az emberi test természetesen nem képes erre, bár Mózes megcsinálta a Mózes második könyve 9:9-ben. A szürke mészkősziklák közül néhány talán kissé hasonlított egy kenyérre. Jézus megszakíthatta volna a böjtjét azzal, hogy Isten Fiaként meglévő státuszát és hatalmát felhasználva köveket kenyérré változtatott volna. Természetesen Jézus egyszerűen elsétálhatott volna a legközelebbi városba, és vehetett volna kenyeret, ahogyan valószínűleg máskor is gyakran tette. De Jézus a Szentlélekre támaszkodott, hogy az természetfeletti módon táplálja őt, ahelyett, hogy saját erejében bízott volna.

További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible 810. oldalát, a Believer’s Bible Commentary 1380. oldalát, az Expositor’s Greek Testament 1. kötet 487. oldalát, valamint az Expositor’s Bible Commentary 8. kötet 862–863. oldalát.

K: A Lukács 4:9-ben mi a jelentősége a templom csúcsának?

V: Strack és Billerbeck művében („Kommentar zum Neuen Testament aus Talmud und Midrasch”, 1:151) olvasható, hogy egy rabbinikus hagyomány szerint a Messiás a templom csúcsán fog megjelenni. További információkért lásd: „The Expositor’s Bible Commentary”, 8. kötet, 864–865. oldal.

K: Mit mond a Lukács 4:13–14 a kísértésről és a bűnről?

V: A kísértés nem bűn. Jézust súlyosan kísértették, de Jézus soha nem vétkezett. Amikor kísértésbe esünk, hogy valami rosszat tegyünk, de Istenhez fordulunk, és nem vétkezünk, az Istennek tetszik, hogy nem vétkeztünk, nem pedig az, hogy kísértésbe estünk. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1381. oldalát.

K: Miért idézte Jézus a Lukács 4:19-ben az Ézsaiás 61:2-ből csak egy részt, és miért hagyta ki az utolsó részt: „És a mi Istenünk bosszúállásának napja”?

V: Jézus úgy ábrázolta magát, mintha Ézsaiás tekercséből olvasna fel, és pontosan ezt is tette. A válaszban öt szempontot érdemes figyelembe venni.

1. Az akkori héber Biblia könyvei nem voltak versekre felosztva, mint a miénk.

2. Jézus helyesen idézte Ézsaiást, de nem az egész verset idézte.

3. Ma gyakran idézünk verseket hiányosan. Szokásunk szerint három pontot használunk, de akkoriban még nem volt ilyen szokás.

4. Jézus azt mondta, hogy amit felolvasott, az a hallgatóságuk előtt beteljesedett. Ha Jézus az utolsó részt is idézte volna, akkor ez már nem lenne igaz.

5. Ézsaiásnak ez a része hasonló Ézsaiás számos más próféciájához: kettős beteljesülésük van. A kettős beteljesülésre egy másik példa Ézsaiás 7:14–17.

Jézus első eljövetelekor csak a vers első részét teljesítette be. A második eljövetelekor fogja beteljesíteni az utolsó részt. További információkért lásd a When Critics Ask című könyv 387. oldalát, a Believer’s Bible Commentary 1382. oldalát, valamint az The Expositor’s Greek Testament 1. kötetének 489–490. oldalát.

K: A Lukács 4:25-ben és a Jakab 5:17-ben szereplő elizeus-kori időszakban három és fél évig nem esett eső, vagy csak három évig, ahogyan azt az 1 Királyok 18:1 állítólag sugallja?

V: Az 1 Királyok 18:1 nem határozza meg, hogy a szárazság harmadik évéről, az éhínség harmadik évéről vagy arról a harmadik évről van-e szó, amikor Illés a zarefáti özvegynél tartózkodott. Ezenkívül a „harmadik évben” kifejezés jelentheti a harmadik évfordulót is.

További információkért lásd a When Critics Ask című könyv 530. oldalát.

K: A Lukács 4:28–32 szerint az, hogy a dolgok jól mennek, annak a jele, hogy azt teszed, amit Isten akar tőled?

V: Jézus a Lukács 4:28–32-ben helyes szavakat mondott, mégis egyáltalán nem mentek jól a dolgok; meg akarták ölni Őt. Néha a szavaid konfliktust okoznak, és ez pontosan az lehet, amit Isten akar. Másrészt a Lukács 6:26 így szól: „Jaj nektek, amikor mindenki jól beszél rólatok! Mert így tettek atyáik is a hamis prófétákkal.”

Jézusnak egy bizonyos pontig jól mentek a dolgai. Aztán Jézus felszínre hozta a hallgatóság belső hozzáállását, miszerint saját népük felsőbbrendűségében hisznek, és nem törődnek másokkal.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 868. oldal.

K: Miért feddte meg Jézus a Lukács 4:34–35, 41-ben azt a démont, aki az igazat mondta?

V: A démon nem Jézust akarta dicsőíteni, hanem valószínűleg rossz színben akarta feltüntetni őt. Jézusnak nem állt érdekében felhasználni a démon tanúvallomását, tárgyalni vele, vagy akár csak beszélgetni vele; nekünk sem szabadna ilyesmire törekednünk.

Jézusnak nem volt érdeke, hogy idő előtt, korai időpontban hirdessék, ki is ő valójában. Egy másik helyzet, amikor egy igazat mondó démont megdorgáltak, az ApCsel 16:16–18-ban található. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 872. oldal.

K: Mi az érdekes abban, hogy Péter anyósa meggyógyult a lázból a Lukács 4:38–39-ben?

V: Amikor valaki felépül a lázból, általában nagyon gyenge, alig eszik, és csak fokozatosan nyeri vissza az erejét. Péter anyósa azonban azonnal visszanyerte az erejét, és képes volt szolgálni őket. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1383. oldalát, a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 215. oldalát, valamint a The Expositor’s Greek Testament 1. kötet 492. oldalát.

K: Miért hozták az emberek a betegeket Jézushoz napnyugtakor (Lk 4:40)?

V: Ez a szombat utáni este volt; várták, hogy a szombat véget érjen.

K: Miért nem maradt Jézus tovább azoknál az embereknél, akik még többet akartak hallani tőle (Lk 4:42–43)?

V: Jézusnak üzenetet kellett terjesztenie, és más városokba is el kellett mennie. Jézus tanítványai – akik között nemcsak a tizenkettő, hanem a hetven és mások is voltak – később visszatérhettek.

Szolgálatunkban néha nehéz eldönteni, mikor kell továbblépnünk egy másik lehetőség felé. Jézusnak világos érzéke volt a fontossághoz, de nem volt benne kétségbeesett sürgősség. Inkább érzéke volt az időzítéshez, és különböző „időszakokban” különböző dolgokat tett.

K: A Lukács 5:1-ben mi volt olyan különleges Péter hajójában?

V: Semmi különös. Sok embernek volt csónakja, és Péteré sem volt semmi különleges. De Jézus számára nagyon hasznos volt, hogy elvonulhasson a tömegtől, és ott prédikálhasson nekik. Hangja jól terjedt a víz felett. Egy olyan hétköznapi dolog, mint egy közönséges csónak, nagyon különlegessé válhat, ha Isten rendelkezésére bocsátják, hogy azt úgy használja, ahogyan Ő akarja.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1383–1384. oldalát.

K: A Lukács 5:1–11-ben mi a különbség a halászat és az emberek halászata között?

V: Az analógia, a metafora vagy a példabeszéd a Bibliában egy tanulság közvetítésére szolgál, de nem alkalmazható a végsőkig olyan tanulságok közvetítésére, amelyekre nem szánták. A metaforában úgy kell embereket halászniuk, ahogyan halakat halásztak. A halászok azonban élő halakat fognak, hogy megöljék őket, a tanítványokat viszont arra hívták el, hogy halott embereket fogjanak, hogy életre keltsék őket. Természetesen a halak halászatakor az ember a legnagyobb halat szeretné kifogni. Az emberek halászatában nincs különbségtétel gazdag, szegény, nő, férfi, vak, sánta, fiatal, öreg stb. között. A halászat során előfordulhat, hogy ágakba vagy más akadályokba ütközünk, de ettől függetlenül folytatjuk a halászatot.

Milyen gyakran halászol?

K: A Lukács 5:3–4-ben Jézus arra kérte Simont, hogy a nap legforróbb óráiban menjen halászni. Hogyan reagálsz, amikor valaki tanácsot ad neked, és úgy gondolod, hogy kevesebbet tud a témáról, mint te?

V: Péter alázatos és tanulékony volt, figyelembe véve, hogy Jézus talán tud valamit, amit ő nem. Amikor Isten mond neked valamit, amit talán nem tartasz a legjobb megoldásnak, megkérdezheted magadtól: „Sekély vízű hited van, vagy mély vízű hited?”

Másrészt, ha az illető azt hiszi, hogy többet tud, de valójában kevesebbet tud, akkor értékelheted az őszinte segítő szándékát, még akkor is, ha a tanácsa nem feltétlenül hasznos. Vannak azonban olyanok is, akik kevesebbet tudnak, és tudniuk is kellene, hogy kevesebbet tudnak, de egyszerűen csak szeretnek beszélni. Néha türelmesnek kell lenned a bolond emberekkel szemben.

K: Miért választotta Jézus a Lukács 5:8-ban apostolnak Pétert, egy bűnös embert?

V: Minden ember bűnös. Amikor Péter Jézussal volt, rájött, milyen bűnös ő maga is. Ézsaiás is hasonló érzéseket táplált Ézsaiás 6:5-ben.

K: A Lukács 5:8-ban mi a különbség az emberek halászata és vadászata között?

V: A vadászat során az állatnak nincs választása, egyszerűen megölik. A halászat során a hal dönti el, hogy ráharap-e a csalira. Ezenkívül a halászatot jelölő görög szó itt azt jelenti, hogy „élve fogjuk meg őket”. Meg kell győznünk az embereket, hogy jöjjenek Krisztushoz, nem pedig kényszerítenünk őket. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1384. oldalát.

K: Mit mond a Lukács 5:12 a reménytelen helyzetekről?

V: Ha valakinek leprája volt, az egy krónikus betegség volt. Valójában nem azt mondja, hogy az embernek leprája volt; inkább azt mondja, hogy „teljesen leprás” volt. Más szóval, a betegség előrehaladott stádiumában volt, és a helyzet elég reménytelennek tűnt.

Másodszor: egyesek Jézust már pusztán azért is szertartásilag tisztátalannak tekintették volna, mert megérintett egy leprás embert. Ez jó szabály volt, hogy megakadályozzák a betegség terjedését. De kétségtelenül mindenki számára meglepő volt, hogy Jézus mégis kinyújtotta a kezét, és megérintette a leprást. Természetesen még megdöbbentőbb volt, hogy a lepra eltűnt róla.

Jézus szemében mindannyian lelkileg leprások voltunk. Jézus mégis eljött hozzánk, megérintett minket, leprásokként, amilyenek voltunk, és azt mondta nekünk: „Légy tiszta!”

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1384. oldalát.

K: A Lukács 5:16-ban szereplő szöveg alapján úgy gondolja, hogy Jézusnak több vagy kevesebb időre volt szüksége az Atyával, mint nekünk?

V: Az ember azt gondolhatná, hogy Jézusnak több időre volt szüksége, hogy felkészüljön a keresztre menetelre. Másrészt viszont Jézus mindig jó kapcsolatban volt az Atyával, és imáiban nem kellett bűneit bevallania.

Mindazonáltal még Jézusnak is szüksége volt egyedül töltött időre, hogy beszélhessen az Atyjával. Mennyivel inkább van szükségünk mi arra, hogy beszéljünk Istennel! Bölcs dolog időt tölteni az Atyánkkal, mielőtt fontos döntést hozunk, ahogyan Jézus is tette, mielőtt kiválasztotta a tizenkét tanítványát.

K: A Lukács 5:20-ban a bénának volt hite?

V: Lázár feltámasztása mellett ez az egyetlen csoda, amelyet Jézus véghezvitt úgy, hogy a meggyógyított személy előzetesen nem tanúsított hitet. Négy barátjának volt hite ahhoz, hogy odavigyék őt, és a tetőn keresztül leengedjék. Lehet, hogy a bénának is volt hite, de erről nincs feljegyzés. Ettől függetlenül a béna engedelmes hitet tanúsított, amikor azt tette, amit Jézus kért tőle a Lukács 5:25-ben. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 880. oldal.

K: Miért tartották a farizeusok a bűnbocsánatot istenkáromlásnak a Lukács 5:20–21-ben?

V: Előfordul, hogy a hibátlanul helyes logika és a helyes előfeltevések egyetlen helytelen előfeltevéssel kombinálva téves következtetéshez vezethetnek.

Ahogyan csak az a személy bocsáthatja meg a neki okozott sérelmet, akit megsértettek, úgy ők is helyesen látták, hogy a bűnök megbocsátása kizárólag Istenre tartozik. Ha egy egyszerű ember merészen azt állítaná, hogy bűnöket bocsát meg, az istenkáromlás lenne, és azzal Isten jogos helyét akarná elfoglalni. Talán még azt sem vették figyelembe, hogy Jézus talán több is lehet, mint egy egyszerű ember.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 881. oldal.

K: Miért választott Jézus a Lukács 5:27–39-ben éppen egy adószedőt?

V: Ha egy kicsit elgondolkodunk ezen, ez őrültségnek tűnik. Az adószedőket a zsidók megvetették, mert nemcsak olyan adókat szedtek be, amelyeket az emberek nem akartak fizetni, hanem a megszálló rómaiak számára is szedtek adót. A legtöbb zsidó tisztátalannak és kitaszítottnak tartotta őket, akiket kerülni kellett. Jézus tanítványait azért választotta ki, hogy terjesszék az evangéliumot az embereknek, és felháborító volt, hogy Jézus egy adószedőt választott ki azok közé, akiknek az adóját beszedte. Valójában Jézust azzal vádolták, hogy tisztátalan lett, csak azért, mert Lévi és barátaival együtt evett. De Isten útjai nem a mi útjaink. Lévi nem volt „főadószedő”, mint Zakeus, hanem csak egy egyszerű adószedő. Felhagyott a szakmájával, és mint volt adó szedő követte Jézust. További információkért lásd a The Bible Knowledge Commentary: New Testament című művet (217–218. o.) és az Evangelical Commentary on the Bible című művet (812. o.).

K: A Lukács 5:34–35-ben miért is voltak pontosan ellenségesek a farizeusok Jézussal szemben?

V: Minél inkább hivatkozott Jézus a hatalmára és gyakorolta azt, annál ellenségesebbé váltak a farizeusok. A farizeusok körében a legcsekélyebb jelét sem látjuk annak, hogy „annyira örülünk, hogy egy leprás és egy bénát meggyógyítottak”. Jézus kihívást jelentett számukra teológiájukkal, társadalmi konvencióikkal, böjtjükkel, szombatjukkal szemben – röviden: Jézus maga volt a kihívás számukra. Ha a meggyógyult leprást a papokhoz küldték volna, az számukra is figyelmeztetés lett volna. További információkért lásd a New International Bible Commentary 1196–1197. oldalát és a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 217. oldalát.

K: A Lukács 5:34–35-ben milyen további példák találhatók az „összeegyeztethetetlen” dolgokra, mint például a farizeusok tanítására, amelyet az emberek megpróbálnak összekeverni Krisztus tanításával?

V: Íme néhány példa. Nigériában két különálló vallás létezik, a „Chrislam” néven, amelyek megpróbálják egyesíteni a kereszténységet és az iszlámot. (Ezek nem egyesültek egymással.) A bahá’íok azt tanítják, hogy Bahá’u’lláhjuk, Mohamed, Jézus, Mózes, Buddha és (néha) Krisna mind ugyanattól az Istentől származnak. A bahá’íoknak azonban két csoportja van, és az egyik csoport vezetőit meggyilkolták, feltehetően a másik csoport tagjai. Vannak, akik megpróbálják ötvözni az okkultizmust, a horoszkópot vagy a jóslást a keresztény vagy katolikus tanítással. Vannak, akik megpróbálták egyesíteni a hinduizmust és a kereszténységet.

További információkért lásd a The Bible Knowledge Commentary: New Testament című mű 218. oldalát és az Evangelical Commentary on the Bible című mű 812–813. oldalát.

K: Mit jelentenek a Lukács 5:36–38-ban szereplő ruhákra és bőrökre vonatkozó metaforák?

V: Egy új ruhadarab nem „illene” rá, ha foltként varrnák egy régi ruhára. Ez azért van, mert ha a vízbe kerül, az új anyag összezsugorodik, a régi viszont nem. Hasonlóképpen a farizeusok sem lennének képesek megérteni, hogy Jézus a Messiás, amíg el nem fogadják, hogy a Messiás eljövetele valami teljesen új dolog lesz. Számunkra talán nyilvánvalónak tűnik, hogy a Messiás eljövetele valami teljesen új dolog lenne, de azok számára, akiknek gondolkodásában nem volt hely a Messiás számára, ez nem volt így. Ahogy Jézus mondta a János 8:37-ben, a farizeusok szívében nem volt hely az Ő szavának.

A borosüvegekre vonatkozó metafora nagyon hasonló, csakhogy még tovább megy. A régi nem képes befogadni az újat, és aki ragaszkodik a régiekhez, az vagy szétreped, vagy nem fogja tudni befogadni az újat.

K: A Lk 5,37–39-ben szereplő „új bor” alkoholos volt?

V: A borra utaló héber szó a yayin. A Joel 1:5-ben a részegekre használják.

A bor görög neve oinos. Íme, mit mond O’Brien a Today’s Handbook for Solving Bible Difficulties című művében, a 366–369. oldalon: Noé nem ivott túl sok szőlőlét (1Mózes 9:21), Pál nem figyelmeztetett a szőlőlé túlzott fogyasztására (Efézus 5:18), és a szőlőlé nem gúnyolódó (Példabeszédek 20:1). O’Brien arra is rámutat, hogy a szőlőlé erjedése szobahőmérsékleten kevesebb mint két nap alatt megtörténik.

Másrészt a bibliai időkben a bor alkoholtartalma 10–11 % volt, ami kevesebb, mint a mai boroké vagy az erősebb italoké. Ráadásul a bort vízzel hígították.

K: A Lukács 5:39-ben szereplő „a régi bor ízletesebb” kijelentés hogyan kapcsolódik az előző, a boros tömlőkről szóló példabeszédhez?

V: Ez nem azt jelenti, hogy a „régi” mindig jobb, mint az „új”. Inkább arról van szó, hogy sokan itt annyira kedvelték az Ószövetség „régi” tanításait, amelyek keveredtek a hagyományaikkal, hogy elutasították Jézus „új” tanításait. Nem lehetett elvárni, hogy minden zsidónak tetszenek Jézus tanításai. Ahogyan egyesek jobban kedvelik a régebbi bor ízét, úgy Jézus szavainak követése sem felelt meg az ízlésüknek.

További információkért lásd: Hard Sayings of the Bible, 457–458. o., valamint The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 885–886. o.

K: A Lukács 6:1-ben mi volt a farizeusok szerint a baj a gabonafejek leszedésével?

V: A Mózes 5. könyve 23:25 szerint megengedett volt kis mennyiségű gabonát enni mások mezőjéről, tehát nem ez volt a probléma. Inkább azt tartották a farizeusok, hogy ez aratásnak minősül, az aratás pedig munka volt, ami szombaton tilos volt. A nagy mennyiségű gabona betakarítása valóban munka, de nevetséges volt néhány gabonamag összeszedését munkának tekinteni. További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 970. o.

K: A Lukács 6:1,4-ben mit mutatott az, hogy Jézus a tanítványokkal gabonát evett?

V: Amikor a farizeusok emberi hagyományokat hoztak létre, és azokat Isten törvényének álcázták, Jézus nem habozott megszegni őket, hogy bebizonyítsa: azok nem Isten törvényei. Másrészt azokat az emberi törvényeket, amelyek nem Isten törvényének álcázták magukat – mint például a császárnak fizetendő adót –, Jézus betartotta.

K: A Lukács 6:2-ben mi a különbség a szabályok betartása és Isten követése között?

V: Sokszor mindkettő cselekedete ugyanúgy néz ki, mert Isten azt akarja, hogy engedelmeskedjünk törvényeinek és a kormánynak. Természetesen, ahogy Péter mondja az ApCsel 4:19-ben, van különbség Isten követése és még a vallási törvények követése között is ( ), amikor a vallási törvények ellentétesek azzal, amit Isten parancsolt. Ez egy egyszerű eset.

De van-e olyan eset, amikor Isten követése egy jó és helyes törvény megszegését jelenti? Ritka, de előfordul, ha egy magasabb rendű elv forog kockán.

Hadd illusztráljam ezt először egy egyszerű, alapvető példával. Egyszer kiszálltam az autómból, és az autóm a környék egyik utcáján állt meg, rossz irányba. Helytelen volt ez? Nos, odajött egy rendőr, megköszönte, majd elment. Most hadd mutassam be a háttérkörülményeket. Egy másik autós elakadt az utcán, mert lemerült az autója akkumulátora, és én éppen ott voltam, hogy segítsem neki beindítani az autót. (Bár a rendőr nem tudta ezt, a másik autós valójában a feleségem volt.)

Amikor Dávid szükségszerűségből megszegte a törvényt az 1 Sámuel 21:1–6-ban, Isten nem feddte meg és nem javította ki. Dávid és emberei Isten akaratát teljesítették, de kétségbeesett helyzetben voltak, élelmük nem volt. Néha még akkor is, amikor Isten akaratát teljesítjük, kétségbeesett helyzetbe kerülhetünk. Az életben maradás fontosabb volt, mint az ünnepi kenyér elfogyasztása, amelyet csak a papok és családtagjaik ehettek. A Lukács 6:9-ben Jézus emlékezteti őket arra, hogy rendben van jót cselekedni; ha valakinek az állata szombaton egy árokba esik, akkor rendben van dolgozni, hogy megmentsük és kihúzzuk onnan.

További információkért lásd a New International Bible Commentary 1197. oldalát.

K: A Lukács 6:9-ben milyen fajta jóról és gonoszról beszélt Jézus?

V: A „gonosz” szót hasonlóan használják, mint az angol „bad” szót; jelenthet erkölcsileg helytelen dolgokat, vagy káros dolgokat is. Jézus a káros dolgok metaforáját használta, hogy rámutasson mind a hasznos, mind az erkölcsileg jó dolgokra. Nem hagynád, hogy az állatod a szombaton elhanyagolás miatt elpusztuljon. Hasonlóképpen, rendben van, ha bármelyik napon csodával meggyógyítasz valakit. Érdekes azonban, hogy Jézus feltette nekik ezt a kérdést, és közvetlenül utána, a 11. versben, a szombaton arról vitáztak, milyen gonoszt tehetnének Jézussal.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1387. oldalát.

K: Miért voltak a farizeusok olyan dühösek a Lukács 6:11-ben?

V: Úgy tűnt, egyáltalán nem törődtek az emberrel, de a meggyógyításával sem lettek volna ellene. A farizeusok azért voltak nagyon dühösek, mert az ember keze már olyan régóta volt elszáradva, hogy ha csak egy nappal tovább vártak volna a szombat után a meggyógyításával, az semmit sem változtatott volna a helyzeten. Jézus már a szombat előtti napon is meggyógyíthatta volna az embert. Az egyetlen ok, amiért a szombatot választotta – a nagy tömeg mellett –, az lehetett, hogy a farizeusok orra alá dörgölje: nem fogja magát alárendelni a szombatról alkotott értelmezésüknek. Így egyrészt nagyon dühösek voltak, másrészt viszont – tekintettel Jézus „ ” cselekedeteire – arra számítottak, hogy valami ilyesmit fog tenni. Tehát bizonyos értelemben arra vártak, hogy dühösnek érezhessék magukat.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 887. oldal, és a Believer’s Bible Commentary, 1387. oldal.

K: A Lukács 6:17–49-ben szereplő „síksági beszéd” megegyezik-e a Máté 5–7-ben szereplő hegyi beszéddel?

V: Nem valószínű, hogy ugyanarról a prédikációról lenne szó. Bár sem Máté, sem Lukács nem állította, hogy minden egyes prédikációban elhangzottakat teljes egészében rögzítette volna, mindkettőben elegendő eltérés található ahhoz, hogy különböző prédikációkról lehessen szó. Ugyanakkor mindkettőben rengeteg nagyon hasonló tartalom is található. Elvárható volt, hogy Jézus hasonló üzenetet hirdessen többször is különböző hallgatóságok előtt.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary 8. kötet, 890. oldal; New International Bible Commentary, 1197. oldal; The Tony Evans Bible Commentary, 970–971. oldal; valamint Believer’s Bible Commentary, 1388. oldal.

K: Miért gyógyította meg Jézus mindannyiukat a Lk 6,19-ben?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

1. Az elsődleges cél nem az volt, hogy orvosi ellátást nyújtson az izraelitáknak. Inkább arról volt szó, hogy ezek a gyógyítások jelként szolgáljanak a világ számára, hogy Jézus a Messiás.

2. Soha nem fordult elő, hogy Jézus egy csoport emberhez ment volna, és mindannyiukat meggyógyította volna, függetlenül attól, hogy akarták-e vagy sem. Ebben az esetben mindazok meggyógyultak, akik Jézushoz jöttek; Jézus senkit sem utasított el. Hasonlóképpen az üdvösség tekintetében is mindazok üdvözülnek, akik Jézushoz jönnek; Ő senkit sem utasít el. Ugyanakkor nem mindenki üdvözül, mert nem mindenki dönt úgy, hogy a birtokában lévő tudás alapján Istenhez forduljon.

K: A Lukács 6:20-ban Jézus azzal, hogy a szegényeket áldottnak nevezi, arra bátorítja-e a szegény proletariátust, hogy elégedjen meg a sorsával, hiszen a kommunizmus tanítása szerint fel kellene lázadniuk a társadalom gazdagjai ellen?

V: Igaz, hogy Jézus arra tanít minket, hogy legyünk elégedettek és örömteliek Krisztusban. Az is igaz, hogy a kommunizmus sokat tett azért, hogy az embereket elégedetlenségre, boldogtalanságra tanítsa, és hogy szenvedést okozzanak másoknak. A kommunizmus, ahogyan azt egyes országokban gyakorolják, egyszerűen csak a társadalom felső osztályát egy új elit osztályra, a kommunista párt tagjaira cserélte fel.

Ez hasonló ahhoz a helyzethez, amely több száz évvel ezelőtt az orosz sztyeppén alakult ki, amikor egy kozák törzs mindig „szabadságot” kiáltott, amikor csatába rohant – beleértve azokat a provokáció nélküli támadó portyákat is, amelyek célja mások elfogása és rabszolgává tétele volt.

K: Miért tűnik úgy, hogy Jézus a Lukács 6:21,25-ben ellenezte a nevetést?

V: Jézus általában nem volt ellene a nevetésnek és a boldogságnak, hiszen Ézsaiás 61:3 szerint a gyász helyett örömük lesz. Jézus még számos humoros példabeszédet is elmesélt. Inkább azok ellen volt, akik könnyelműek voltak, vagy elégedettek voltak a dolgok jelenlegi állásával, miközben nem voltak rendben Istennel, és nem törődtek másokkal. A mai pszichológiai megközelítéssel élve: Jézus látta azokat az embereket, akik azt gondolták: „Én rendben vagyok, te is rendben vagy”, miközben valójában ők sem voltak rendben, mások pedig szintén nem voltak rendben, és segítségre szorultak. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1389. oldalát.

K: A Lukács 6:22,26-ban mi a baj azzal, ha mindenki jól beszél rólad?

V: Nem mindig rossz, ha valaki jól beszél rólad, ahogyan Jézus is jól beszélt Nátánáelről a János 1:48-ban, és a jó hírnév áldás a Prédikátor 7:1 szerint. Azonban vigyázz, ha mindenki jól beszél rólad. Ez erős jele annak, hogy kompromisszumot kötsz a keresztény tanúságtételeddel kapcsolatban.

Ez nem áldás azok számára, akikről gonosz cselekedeteik miatt rosszat mondanak. Áldás azok számára, akikről azért mondanak rosszat, mert Istent szolgálják.

Egy másik, de kiegészítő választ a „When Critics Ask” című könyv 389. oldalán találsz, további információkat pedig a „Believer’s Bible Commentary” 1387. oldalán.

K: Miért mondja Jézus a Lukács 6:27-ben: „ti, akik hallgattok rám”?

V: Ez nem azokat jelenti, akik csak véletlenül hallották Jézus szavait. Hanem azokat, akik figyeltek, hogy szívükbe fogadják, amit Jézus parancsolt.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 893. oldal.

K: Miért kell szeretnünk ellenségeinket a Lukács 6:27-ben?

V: A zsidók négy fő ellenségtípust különböztettek meg: a legtöbb római, a tolvajok, a gyilkosok és általában a bűnösök. Jézus azt mondta, hogy mindannyiukat szeressük. Erre négy ok van, négy különböző szempontból.

Engedelmességünk: Isten egyszerűen ezt parancsolta nekünk.

A boldogságunk: Nem lehetünk boldogok, ha mások iránti gyűlölettel vagyunk telve. Ennél is súlyosabb, hogy az 1 János 3:10,15; 4:10 azt kérdezi: hogyan tudnánk igazán szeretni Istent, akit nem láttunk, ha nem szeretjük testvéreinket, akiket láttunk?

Isten szeretete: Szeretnünk kell egymást, mert Isten szereti a világot (János 3:16). Isten még a hitetleneket is szereti (Róma 5:6).

Szükségük van a szeretetünkre: Másoknak szükségük van a szeretetünkre, az imáinkra és az evangélium üzenetére. A természetellenes reakciónk Isten tanúságtétele a világ számára.

K: A Lukács 6:29 szerint mikor kell odafordítanunk a másik orcánkat, és mikor nem?

V: Nem szabad rosszal viszonoznunk a rosszat, és nem szabad bosszút állnunk (Róma 12:17-19).

1. Ne hagyjuk, hogy mások lenézzenek minket (1 Timóteus 4:12).

2. Meg kell védenünk a szegényeket és az elnyomottakat (Jeremiás 7:6; 22:16) (Ézsaiás 1:17; 58:6,10; Jeremiás 5:28; 22:16; Galátusok 2:10; Zsoltárok 41:1; Példabeszédek 14:21; 24:11–12; 29:7; 31:9, 20; Efézusbeliek 4:28; 1 Timóteus 6:18–19; Jakab 1:27).

3. Nem szabad hagynunk, hogy mások rosszat mondjanak arról, amit mi jónak tartunk (Róma 14:16).

4. Konkrétan: készen kell állnunk arra, hogy választ adjunk hitünkről (1 Péter 3:15).

K: A Lukács 6:30-ban szereplő esetben mikor kell hagynunk, hogy mások elvegyék, ami a miénk?

V: Ha valaki elvette a köpenyedet – valószínűleg a felső köpenyedet –, akkor valószínűleg utcai rablásról van szó. Ha lopás lett volna, akkor talán többet is elvittek volna.

Van néhány általános elv, amelyet be kell tartanunk.

1. Más emberek lelke többet ér, mint minden földi javunk.

2. Gonosz dolog, ha emberek vagy a kormány jogtalanul elkobozza a vagyont, de a szenvedésünk tanúságot tesz a világ előtt, és dicsőíti Istent.

3. Nem szabad mindig mindent odaadnunk az embereknek. Például a 2. Thesszalonikiakhoz írt levél 3:10 szerint nem szabad ételt adnunk annak, aki nem hajlandó dolgozni. Nem szabad vendégül látnunk azokat, akik hamis, a lelket tönkretevő tanokat hirdetnek (2. János 10–11).

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 893. oldal.

K: A Lukács 6:35 szerint hogyan és miért kell szeretnünk ellenségeinket anélkül, hogy bármit is várnánk cserébe?

V: Erre a kérdésre egy egész könyvet lehetne írni. Legalább öt okot láthatunk arra, hogy Isten miért adta nekünk ezt a parancsot, amelyet be kell tartanunk.

Mások iránti szeretet: Nagyon komolyan kell vennünk Isten parancsát, hogy szeressük másokat, amint azt az 1 János 3:10,18; 4:19–21 is mutatja.

Bizonyságtétel a világ számára: Az ellenségeink szeretete nem természetes reakció az emberek számára. Ha ebben a kérdésben engedelmeskedünk Istennek, azzal bizonyságot teszünk a világ számára arról, hogy bennünk olyan szeretet lakozik, amely nem természetes, hanem természetfeletti.

Vannak köztük jövőbeli hívők: Még azok is, akik jelenleg az evangélium ellenségei, ahogyan Tarsusból származó Saul is az volt, egy napon keresztények lesznek, és a mennybe jutnak.

Isten dicsőítése: Mi tükrözzük Isten jellemét, és Isten még mindig szereti ellenségeit. Az, hogy engedelmeskedünk Istennek és szeretjük ellenségeinket, Isten dicsőítésének egyik módja, és mi Isten dicsőségére lettünk teremtve, amint azt az Ézsaiás 43:7 is mutatja.

A saját javunkra: Ha gyűlöletet táplálunk a szívünkben, az ugyanúgy árt nekünk, mint bárki másnak.

K: A Lukács 6:39-ben mi a lényege annak, hogy a vak vezeti a vakot?

V: Ebből a példázatból egy fő tanulságot vonhatunk le, de ne felejtsük el figyelembe venni két kisebb tanulságot is.

A legfontosabb tanulság az, hogy általánosságban elmondható: ha valaki vak (akár fizikailag, akár lelkileg, akár tudatlanságból vagy elfogultságból), akkor nem tudod neki azt az előnyt biztosítani, hogy egy látó vezesse, ha te magad is valójában vak vagy. Nem tudsz senkit olyan helyre vezetni, ahol már jártál, ha te magad még soha nem jártál ott.

Egy kisebb tanulság – abból, hogy Jézus szükségesnek látta ezt a példabeszédet elmondani – az, hogy nem ritka, hogy az emberek megpróbálnak másokat vezetni, miközben maguk csak úgy tesznek, mintha rendelkeznének az ehhez szükséges képességekkel.

Egy második, szintén kisebb jelentőségű szempont az, hogy ha egy vak ember valóban megpróbál egy másik vak embert vezetni, akkor szerencséjük lehet, és ez valójában jól is sikerülhet, legalábbis egy rövid ideig, különösen, ha a vezető már járt azon az úton korábban. Ha azonban új vagy előre nem látható akadály merül fel, például egy gödör, az eredmény katasztrofális lehet mind a követő, mind a vezető számára.

Ennek egyik legfontosabb tanulsága az, hogy egy olyan vallási vezető, aki elutasítja, hogy Jézus a Messiás és az Úr, másokat is a pusztulás gödrébe vezet.

További információkért lásd a „Believer’s Bible Commentary” című mű 1391. oldalát és a „The Tony Evans Bible Commentary” című mű 971. oldalát.

K: A Lukács 6:40-ben szereplő mondat azt jelenti-e, hogy az embernek tökéletesen tanultnak kell lennie, mielőtt tanítvány lehet, ahogyan azt a Boston Church of Christ állítja?

V: Nem. A When Cultists Ask című könyv 148. oldalán jól megfogalmazták: „A tökéletes tanulás nem olyan dolog, amit hároméves gyorsított tanfolyamon lehet elsajátítani, … Ez egy egész életen át tartó, Krisztustól való tanulás célja.” Krisztustól való tanulás egy állapot és egy cél, és a tökéletes tanulás nem előfeltétele annak, hogy valaki tanítvány legyen. Egy ismerősöm nagyon szorgalmasan tanulmányozta a Bibliát, fiatal keresztényként minden egyes oldalt elolvasott. Az évek múlásával továbbra is tanulmányozta, de ritkábban. Nem vagyok biztos benne, hogy valaha is elolvasta-e teljes egészében a Bibliát másodszor is.

Sok keresztény csoportban néha tévesen azt gondolják, hogy a tanulás és a tanítványság csak a fiatal keresztények számára jelent rövid távú feladatot. Azonban, akárcsak egy folyóban haladó csónak, ha nem haladsz előre, akkor visszafelé haladsz.

K: A Lukács 6:41–42-ben mik a deszka szálai?

V: Ez két szempontból kapcsolódik az előző példabeszédhez. Mindkét példa az úgynevezett „szakértőre” vonatkozik, akiben nem szabad megbízni, és mindkettő olyan képmutatókról szól, akik egy dolgot állítanak, de valójában mások. Ebben a humoros példában azonban van még négy további pont.

1. Lehet, hogy nagyon rosszul látjuk a saját szemünkben lévő nagy gerendát. Vagy éppen ellenkezőleg: látjuk a gerendát, de nagyon jól tudjuk magunkat becsapni azzal, hogy vagy nincs is ott, vagy nem fontos.

2. Lehet, hogy nagyon jól látjuk a másik emberben még a mikroszkopikus hibákat is. Vagy éppen csak azt hisszük, hogy jól látjuk a másik ember hibáit, függetlenül attól, hogy azok valóban ott vannak-e vagy sem.

3. Lehet, hogy fogalmunk sincs arról, hogy mások apró, vélt hiányosságaira koncentrálunk, miközben (talán szándékosan) vakok vagyunk a saját, sokkal nagyobb hiányosságainkra.

4. Ha egy bizonyos területen segíteni akarunk másoknak, akkor a saját életünkben is jó példát kell mutatnunk.

További információkért lásd a Tony Evans Biblia-kommentárt (971. o.) és a Hívők Biblia-kommentárját (1391. o.).

K: A Lukács 6:41–42 szerint milyen formákban találhatók ma hamis szakértők?

V: Politikai, vallási és tudományos téren. Emellett előfordul, hogy egy adott területen valódi szakértőként elismert személy egy másik területen is szakértőként nyilatkozik, amelyben viszont alig rendelkezik szakértelemmel.

K: A Lukács 6:43–45-ben mi a lényege a fának és a kincsnek?

V: A fa nem választja meg, milyen gyümölcsöt terem. A gyümölcs fajtáját a fa természete határozza meg. Bár van némi választási lehetőségünk abban, hogy mások mit látnak rólunk, az életünk által megmutatott gyümölcsre vonatkozóan nincs annyi közvetlen választási lehetőségünk, amennyit szeretnénk hinni. A legtöbb esetben az jelenik meg, ami természetesen fakad a szívünkből.

Ha valaki csúnya szavakat használ, és azt mondja: „Bocs, ez csak kicsúszott a számon”, akkor miért volt egyáltalán a szívében? Valóban az a probléma, hogy ott volt és kicsúszott, vagy az, hogy egyáltalán ott volt?

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1391. oldalát és a The Tony Evans Bible Commentary 972. oldalát.

K: A Lukács 6:43-ban azt olvassuk, hogy a jó fa nem terem romlott gyümölcsöt, és fordítva. Ez alapján a világi, de becsületes emberek is a mennybe jutnak?

V: Minden tökéletesen erkölcsös és becsületes ember a mennybe jut, de ez irreleváns, mivel Jézus Krisztuson kívül egyetlen ember sem felel meg Isten erkölcsi becsületességre vonatkozó követelményeinek.

Hasonlóképpen, az a gyermek, aki gyűlöli szüleit, és nem hajlandó tisztelni őket, nem engedelmes gyermek, függetlenül attól, hogy mitől tartózkodik egyébként.

K: Mit jelent a két házról szóló példabeszéd a Lukács 6:46–49-ben?

V: A példabeszédet két szempontból is meg lehet vizsgálni.

Az építők: Az egyik építő olyan házat emelt, amelynek hosszú ideig kellett volna állnia, de egy olyan alapra építette, amely nem volt tartós. Így a kettő együtt sem állhatott volna tovább, mint az alap. Az élet gyakran ilyen. Ha valami tartósat építesz olyan alapra, amely olyan ingatag, mint a homok, ne csodálkozz azon, hogy a tartósnak tűnő építmények ilyen gyorsan összeomlanak.

A házak: Kezdetben mindkét ház egyformán szilárdnak tűnhetett. Az a ház, amelyet tartósra építenek, másképp készül, mint az, amelyet nem tartósra szánnak. Isten úgy teremtett minket, hogy örökké éljünk, és életünket is ennek megfelelően kell felépítenünk.

Fő gondolat: A két nézőpontot ötvözve Jézus fő gondolata az, hogy a Jézus iránti engedelmességre építeni tartós, minden más pedig olyan, mintha homokra építenénk. Bár igaz, hogy az első építő bölcsebb volt és jobban épített, mint a második, Jézus nem ezt akarta kiemelni. Jézus azt mondta, hogy az első építő meghallgatta az ő szavait, és azokat cselekszik. Ezért épített az első építő jobb házat.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1392. oldalát.

K: Mi volt a jelentősége a századosnak és szolgájának a Lukács 7:1–9-ben?

V: Az evangélium nem csupán a zsidóknak szólt, hanem minden embernek, beleértve ezt a nem zsidó, de istenfélő századost is. A százados egy altiszt volt, aki körülbelül száz ember felett parancsnokolt. A római hadsereg csak Kr. u. 44-ben jelent meg Galileában, így a százados valószínűleg Heródes Antipás alatt szolgált. Lukács valamivel részletesebben ír erről, mint Máté, ami tükrözi, hogy Lukács nagyobb hangsúlyt fektet a pogányok számára szóló evangéliumra is. A Lukács 7:10 arra utal, hogy a zsidóknak tisztelniük kell az Istent félő pogányokat, ahogyan ezek a zsidók is tették. Valójában a századosnak még nagyobb hite volt, mint Izrael többi lakójának. A százados valószínűleg kételkedett abban, hogy Jézus teljesíti-e a kérését, ezért megkérte a város véneit, hogy ők is kérjék meg Jézust. A vének valószínűleg nagyon kényelmetlen helyzetben voltak. Még ha maguk nem is hittek Jézusban, a százados iránti tiszteletből – aki ennyi pénzt adományozott – mindenképpen el kellett menniük Jézushoz, hogy a százados nevében kérjenek tőle.

Ha Jézus és a zsidó vének tisztelték ezt a pogányt, a többi zsidónak is követnie kellene a példájukat. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1392. oldalát, az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 897. oldalát, az Expositor’s Greek New Testament 1. kötetének 510. oldalát, a Bible Knowledge Commentary: New Testament 221–222. oldalát, valamint az Evangelical Commentary on the Bible 815. oldalát.

K: A Lukács 7:6–9-ben mi volt különösen dicséretes a százados hitében?

V: Valójában legalább két dolog volt. Először is, a százados felismerte, hogy Jézus szavának megvan minden szükséges hatalma, függetlenül attól, hogy Jézus fizikailag ott áll-e a szolgája előtt vagy sem. A százados jobban megértette a hatalom fogalmát, mint a legtöbb ember. Másodszor, mint megszálló katonai parancsnok, a Lukács 7:5–7-ben rendkívüli alázatot tanúsít. Felismerte, hogy az általa uralt népnek lelkiismereti aggályai voltak azzal kapcsolatban, hogy őt túlságosan tisztátalannak tartják ahhoz, hogy akár csak a házába is belépjenek, és a századosnak nem volt kifogása ellene, hogy önként alávesse magát ezeknek a korlátozásoknak. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1393. oldalát és az The Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 897. oldalát.

K: Mi a jelentősége annak, hogy Jézus a Lukács 7:11-ben a kisvárosban, Nainban hajtotta végre ezt a csodát?

V: Nain mindössze néhány mérföldre feküdt Názáretből, egy domb túloldalán. Nain nagyon közel volt Sunemhez, ahol Elizeus feltámasztotta a sunemi asszony fiát. A falu lakói mindannyian tudták ezt, és tudták, hogy ugyanaz az Isten, aki feltámasztotta a sunemi asszony fiát, az az Isten is, aki feltámasztotta ennek az özvegyasszonynak a fiát. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 899. oldal.

K: A Lukács 7:11–17 szerint hogyan gyászoltak a zsidók az ókorban?

V: Az akkori zsidó kultúrában 30 napig gyászoltak. Néha hivatásos gyászolókat is felbérelték, akik gondoskodtak arról, hogy a halottat megfelelő módon gyászolják. A gyász fontos dolog volt, és nagyon nyilvános esemény. Amikor Jézus feltámasztotta az özvegy fiát, a gyászolók természetesen elvesztették a munkájukat. Érdekes, hogy a Lukács 7:11,17 szerint Jézus ezt a csodát Nainban tette, és híre elterjedt mind a környező vidéken, mind pedig Júdeában.

K: Miért tűnt úgy a Lukács 7:21–23-ban, hogy János további cselekedetekre ösztönözte Jézust?

V: János talán már hallott Jézus hatalmáról, de meglepődött, hogy Jézus még mindig nem használta azt olyan hatalmassággal, ahogyan az emberek a Messiástól elvárták volna. Talán János arra buzdította Jézust, hogy érvényesítse a hatalmát, Jézus pedig tudta, hogy ezt nem szabad megtennie. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1392. oldalát.

K: A Lukács 7:30-ban hogyan tudták volna a farizeusok – vagy bárki más – beteljesíteni Isten tervét, hiszen bűnösök és tökéletlenek vagyunk?

V: Ez nem azt jelenti, hogy bűntelenül tökéletesnek kellett lenniük. Inkább arról van szó, hogy általánosságban tetszettek-e Istennek? Például Dávid az ApCsel 13:36 szerint szolgálta Isten tervét a saját nemzedékében.

K: A Lukács 7:30-ban, mivel Isten kegyelme ellenállhatatlan, hogyan tudták a farizeusok elutasítani Isten velük kapcsolatos tervét?

V: A Lukács 17:31–33 segíthet ezt megmagyarázni. Lót feleségét az angyalok beavatkozása mentette meg Sodoma pusztulásától. Azonban ő úgy döntött, hogy ott marad és visszanéz, amikor azt mondták neki, hogy menjen tovább, és így végül mégis elpusztult. Hasonlóképpen ez egy komoly figyelmeztetés arra, hogy Isten megmentheti az embereket a veszélytől, és cselekedhet az életükben. Mégis elpusztulhatnak a saját döntésük miatt.

Egyes kálvinisták mottója: „nincsenek reménytelen esetek”. Ez a mondat hatékonyan közvetíti nézeteik számos kulcsfontosságú elemét. Mivel a Biblia azt tanítja, hogy Isten mindenható, mindentudó, minden felett uralkodik, és Isten minden egyes terve sikerrel jár, logikusan könnyű arra a következtetésre jutni, hogy Isten előtt nincsenek „reménytelen esetek”.

Ahogyan az „egyszer megmentett, örökre megmentett” is igazság, de nem kiegyensúlyozott igazság, úgy a „nincsenek reménytelen esetek” is igazság, de szintén nem kiegyensúlyozott igazság. Íme néhány példa a Bibliából, amelyek problémákat okozhatnak azoknak, akik kiegyensúlyozatlan nézetet vallanak a „nincsenek reménytelen esetek” elvéről.

1. Az angyalok segítettek megmenteni Lót feleségét a haláltól. Mégis, rögtön utána meghalt.

2. Hasonlóképpen, az Exodusban szereplő összes izraelitát megkímélték a fáraó haragjától, valamint Isten haragjától is a páska révén. Mégis példaként szolgál számunkra, hogy végül mégis meghaltak, Isten haragja alatt a sivatagban, ahogyan Pál mondja az 1 Korinthus 10:1–10-ben.

3. A farizeusok elutasították Isten velük kapcsolatos tervét a Lukács 7:30-ban.

4. A vető parabolájában (Máté 13:19) hiábavalónak bizonyult az, amit az ember szívébe vetettek.

5. Jézus vendégségre vonatkozó példabeszédében (Lukács 14:23) Isten őszintén meghívja a vendégeket, akik azonban nem hajlandók eljönni.

6. A hívők számára Pál a 2 Korinthus 6:1-ben arra figyelmeztet minket, hogy ne fogadjuk el Isten kegyelmét „hiába”. Pál nem azért adott figyelmeztetést, hogy mi könnyedén félresöpörjük azzal, hogy „ez velem soha nem történhet meg”. Pál komolyan vette a figyelmeztetését, és azt akarta, hogy mi is komolyan vegyük.

7. Isten Lelke annyira valóban jelen volt Sául király életében, hogy Sául mintha egy másik ember lett volna (1 Sámuel 10:5–7, 9–11). Ez az Ószövetségben a lehető legdrámaibb újjászületési élmény. Mégis, az Úr Lelke elhagyta Sáult (1 Sámuel 16:14).

8. Noé idején, az Exodusban és számos más alkalommal is azt olvassuk, hogy Isten „megbánta”, hogy valamit tett. Ez nem azt jelenti, hogy Isten sajnálta, amit tett, hanem inkább azt, hogy Isten szomorú volt. Mondhatnánk, hogy ezek közül egyik sem volt igazán „reménytelen ügy”, mert Isten megfordította a helyzeteket, és ezek is Isten tervének részeként működtek (Efézus 1:11; Róma 8:28; Példabeszédek 16:4). Ugyanakkor az a kijelentés, hogy Isten „megfordította a helyzetet”, ellentmond annak a nézetnek, miszerint Isten egy nyugodt Isten, akinek minden teremtménye mindig teljes mértékben engedelmeskedik Isten kívánt (bár titkos) akaratának.

9. A vallás nevében olyan szörnyű bűnök történtek, amelyek „nem jutottak Isten eszébe” (Jeremiás 7:31; 19:5; 32:35). Ez nem azt jelenti, hogy Isten nem volt mindentudó. Inkább azt, hogy Isten nem akarta, hogy egy pillanatra is azt gondolják, hogy ez Isten vágya vagy akaratának része lenne.

10. Néha olyan dolgok történnek, amelyeket Isten kifejezetten nem kívánt, mint például a gonoszok halála (Ezékiel 18:23, 32) és az igazán utálatos dolgok (Ezékiel 8:6).

11. Isten kinyújtja kezeit, hogy az emberek odajöjjenek, de vannak, akik nem jönnek (Róma 10:21; Ézsaiás 65:2; Máté 23:37). Isten meghívja az embereket az Ő lakomájára, de a meghívottak közül néhányan visszautasítják a meghívást (Máté 22:3–8).

12. Vannak dolgok, amelyek megtörik Isten szívét (Jeremiás 4:19–22; 9:1; Lukács 19:41–44; Máté 23:37–39). Függetlenül attól, hogy egyetértesz-e azzal, hogy ezek „reménytelen esetek”, az biztos, hogy „szívszorító esetek”. Olvastam legalább egy szélsőségesről, aki azt tanította, hogy Isten örömét lelte abban, hogy bizonyos embereket csak azért teremtett, hogy a pokolba küldhesse őket, és örökké kínozhassa őket. Mindazonáltal mind a nem-kálvinisták, mind pedig sok kálvinista egyetért abban, hogy a Biblia nem ezt tanítja. Konkrétan a 2. Péter 3:9 és az Ezékiel 18:23,32 mondja, hogy ez téves.

A kiegyensúlyozott igazság: a „nincsenek reménytelen esetek” a bibliai igazság része. Mindenkinek egyet kell értenie abban, hogy Istennek nincsenek meglepetései, és senki, akiről a mindentudó Isten tudta, hogy a mennybe jut, nem fogja elmulasztani, hogy odaérjen. Azonban a „nincsenek reménytelen ügyek” tévedéssé válik, ha úgy értelmezik, hogy „nincsenek szívszorító ügyek”; ez azt sugallja, hogy Isten örömét leli a gonoszságban és a bűnben, vagy azt tanítja nekünk, hogy az imádságnak nincs más jelentősége, mint megnyugtató vigaszul szolgálni az imádkozó szívének megváltoztatásához.

Következtetés: A gonosznak vannak okai. Mivel mindenki egyetért abban, hogy Isten sem a gonosz szerzője, sem közvetlen oka, vannak olyan okok, amelyek nem közvetlenül Istentől származnak. Ezek az okok végső soron reménytelen ügyek. Istennek nincsenek reménytelen ügyei abban az értelemben, hogy minden az Ő tervének részeként működik együtt. Ugyanakkor Istennek vannak reménytelen ügyei abban a szívszorító értelemben, hogy egy mindenre képes, mindenható Isten kinyújtja kezét azok felé, akik nem jönnek hozzá, és Isten úgy dönt, hogy hagyja őket a saját választásuk szerinti elveszettségükben maradni.

K: Miért hasonlítja Jézus a Lukács 7:31–35-ben ezt a nemzedéket válogatós gyermekekhez?

V: Sokan elutasították Jánost szigorú életmódja miatt, és ugyanezek az emberek elutasították Jézust is, mert ő nem élt szigorú életmódot. A kérdés nem János vagy Jézus életmódja volt, hanem egyszerűen csak kifogásokat kerestek, hogy ne kelljen odafigyelniük rájuk. További információkért lásd a Tony Evans Biblia-kommentárt (973. o.), a Bibliai Tudás Kommentárt: Újszövetség (223. o.) és a Hívő Biblia-kommentárt (1394. o.).

K: Miért egyezett bele Jézus a Lukács 7:36-ban, hogy egy farizeussal együtt étkezzen?

V: Miért ne? Furcsa lenne, ha Jézus elfogadná és együtt enne a vámszedőkkel és a bűnösökkel, de másokkal, például a farizeusokkal, nem. Jézus nem utasította el a hozzá jövő farizeusokat, hanem inkább ők utasították el Jézust. Azért utasították el Jézust, mert Jézus nem ismerte el a felette fennálló hatalmukat. További információkért lásd: The Expositor’s Greek New Testament, 1. kötet, 515. oldal.

K: A Lukács 7:36 alapján milyen mértékben szabad részt vennünk bűnös emberek által szervezett partikon és egyéb rendezvényeken?

V: Nem szabad olyan rendezvényekre mennünk, ahol kísértésbe eshetünk, hogy bűnös dolgokat tegyünk, vagy úgy tűnjön, mintha jóváhagynánk a többiek bűnös cselekedeteit. Tehát például, ha valaki olyan bulit szervez, ahol azt mondják, hogy illegális kábítószereket fognak fogyasztani, akkor nem szabad elmenned, még akkor sem, ha te magad nem szándékozol drogozni. Ha egy csoport el akar menni egy sztriptízbárba, vagy akár a főnököd mondja, hogy el kell menned egy sztriptízbárba – talán ügyfelek miatt –, akkor el kell döntened, és a világ előtt is meg kell mutatnod, hogy jobban szereted-e a munkádat, mint Istent, vagy sem. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1395–1396. oldalát.

K: A Lukács 7:38-ban hasra fekve ettek?

V: Igen, ez magyarázza, miért állt a nő Jézus mögött, hogy megmossa a lábát. Lehet, hogy ezt akkor tanulták meg, amikor a perzsák, a görögök és a rómaiak uralkodtak felettük, akik szintén így ettek. Néha a vendégeknek volt egy vízmedencéjük, hogy maguk mossák meg a lábukat, vagy egy szolgájuk, aki megmosta a lábukat, de úgy tűnik, Simonnak nem volt ilyenje. További információkért lásd: The Expositor’s Greek New Testament, 1. kötet, 516. oldal, és The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 223. oldal.

K: Miért jutott arra a következtetésre Simon, a farizeus a Lukács 7:39-ben, hogy Jézus nem próféta?

V: Ha Jézus nem látta a nyilvánvalót, hogy nem szabadna hagynia, hogy egy nyilvánvalóan bűnös nő hozzáérjen, akkor Simon úgy gondolta, kizárhatja, hogy Jézus próféta lenne. Simon – ami egy gyakori zsidó név – úgy tűnt, jobban undorodott Jézustól, mint a nőtől. További információkért lásd a Tony Evans Bible Commentary 973. oldalát és a New International Bible Commentary 1199. oldalát.

K: A Lukács 7:47 arra utal-e, hogy az ember saját maga szerez meg a bűnbocsánatot?

V: Nem, ez a vers a kapcsolatot mutatja be, nem feltétlenül az ok-okozati összefüggést. Az a nő, akinek sokat bocsátottak meg, sokat szeretett, ami annak a következménye volt, hogy sokat bocsátottak meg neki. Semmi sem utal arra, hogy az ő nagy szeretete okozta volna pénzügyi adósságának elengedését. Szeretete a megbocsátás következménye volt, nem pedig a megbocsátásának oka. További információkért lásd a Bible Difficulties & Seeming Contradictions című mű 22. oldalát és az The Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 897. oldalát.

K: A Lukács 7:47-ben Simonnak azért bocsátottak meg keveset, mert kevesebb volt, amit megbocsátani kellett, vagy azért, mert még sok minden megbocsátatlan maradt?

V: Simon valószínűleg az előbbit gondolta, de Jézus másképp látta a dolgot. A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

Simon szemszögéből nézve valószínűleg azt hitte, hogy elég jó ember, és csak kevés dolog volt, amit meg kellett bocsátani.

Isten szemszögéből nézve mindannyiunkban rengeteg megbocsátandó dolog van.

Jézus azt mondta, hogy Simon nem azért nem viselkedett hálásan, mert nem volt sok megbocsátanivalója, hanem azért, mert Simon nem látta, hogy sok megbocsátanivalója lenne.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1395. oldalát és a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 224. oldalát.

K: A Lukács 7:47-ben a nő bűnei azért lettek megbocsátva, mert sokat szeretett, vagy a Lukács 7:50 és az Efézus 2:8 szerint a hit által nyerjük el az üdvösséget?

V: Ezek együttesen érvényesülnek. A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

1. F. F. Bruce szerint a *Hard Sayings of the Bible* című művében (461–463. o.) a Lukács 7:47-ben szereplő görög szó, a *hoti*, jelenthet „mert” vagy „az eredménye”.

2. Ettől függetlenül, bár Isten ment meg minket, és nem mi magunk, mind a szeretetünk, mind a hitünk szerepet játszik abban, hogy megkapjuk ezt az üdvösséget. Jézus azt mondta: „A hited mentett meg téged” (Lukács 7:50).

További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible című mű 816. oldalát.

K: A Lukács 7:47–50-ben hogyan mentette meg a nőt a hite?

V: Jézus nem azt mondta, hogy az Isten akaratával ellentétes hit valamilyen módon felülírhatja Istent. Inkább arról volt szó, hogy a nő hite közrejátszott az üdvösségében. Valójában a hit az egyik oka (bár nem a végső oka) annak, hogy az ember üdvözül, amint azt a Zsidókhoz írt levél 4:2 is mutatja.

A katolikus egyház azt tanítja, hogy a hitnek és a cselekedeteknek hasonló szerepük van az üdvösségben, abban az értelemben, hogy mindkettő valamilyen módon érdemesebbé tesz minket az üdvösségre. Sok lutheránus és kálvinista (például Loraine Boettner) szintén azt tanítja, hogy a hit és a cselekedetek nemcsak hogy nem adnak nekünk érdemet, hanem ugyanaz a szerepük az üdvösségben: egyiknek sincs szerepe abban, hogy üdvözüljünk, hanem mindkettő az üdvösség eredménye.

A tény az, hogy a hit nem cselekedet, és a hitnek más szerepe van, mint a cselekedeteknek, különben Pál soha nem írta volna az Efézusbeliekhez írt levél 2:8–9-et. Ha cselekedeteink révén lennénk megváltva, akkor cselekedeteink egy részének érdeme is szerepet játszana az üdvösségben. Bár a nagyobb hit az üdvösség eredménye, ez nem áll ellentétben azzal, hogy Pál azt tanítja, a hit az, ami által meg vagyunk váltva. Mivel Pál azt mondja, hogy a „ ” hit által üdvözülünk, nem pedig cselekedetek által, nem csupán azt hangsúlyozza, hogy a hit nem cselekedet, hanem azt is, hogy nincs „érdem” abban, ha hit által felismerjük, ki is Krisztus, és Isten irgalmára bízzuk magunkat.

A Lukács 7:50 és a Zsidókhoz írt levél 4:2 azok közé a versek közé tartoznak, amelyek azt mutatják, hogy a hitnek van szerepe, bár nem ad érdemet számunkra. Isten kegyesen megengedte, hogy hitünknek szerepe legyen abban, hogy Krisztushoz jussunk. Ezen felül Pál éles különbséget tett a cselekedetek, amelyek nem üdvözítenek, és a hit között, amelyen keresztül üdvözülünk.

A kálvinisták és a lutheránusok, valamint általában minden keresztény számára ajánlott egy kálvinista szerző, R. C. Sproul könyve. „Csak a hit” című műve kiválóan, bibliai alapon határolja el a cselekedeteket attól, hogy a kegyelem által, a hit révén üdvözüljünk. Ellentmondásosnak tűnne, ha egy kálvinista elfogadná R. C. Sproul könyvét, ha úgy gondolná, hogy a hit csupán egy újabb cselekedet.

K: A Lukács 7:50-ben hogyan tud valaki „békességben távozni”, miután tudatában van annak, hogy súlyos bűnöket követett el?

V: Ez olyan béke, amelyet egyetlen pszichiáter sem adhat meg. Ez annak a tudatából fakadó béke, hogy Isten valóban és őszintén megbocsátott neked. Ez nem azt jelenti, hogy tagadnád, amit tettél, vagy annak súlyosságát, hanem annak a felismerését, hogy Isten nagyobb ennél. Lehet, hogy az embernek továbbra is együtt kell élnie a tettei földi következményeivel, de Isten még a fegyelmezést és a következményeket is későbbi áldássá tudja alakítani. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1395. oldalát.

K: A Lukács 8:2-ben szereplő, gonosz szellemek által megszállt nők csupán pszichológiai zavarban szenvedtek?

V: Ha hiszel a Bibliában, a következő okok miatt nem hihetsz abban, hogy a démonok csupán pszichológiai problémát jelentettek:

A démonok külső lények: beléphetnek egy emberbe, elhagyhatják őt, és például disznókba is beléphetnek.

A démonoknak van személyiségük: képesek gondolkodni és cselekedni az ember akaratától függetlenül.

K: A Lukács 8:3–4 és a János 2:1–11 szerint Jézus feleségül vette-e a tanítványokat kísérő nők közül egyet vagy többet, ahogyan azt a poligám mormonok és más szekták hiszik?

V: Nem. Először is, íme azok a nők, akikről tudjuk, hogy Jézust és a tanítványokat kísérték. A Lukács 8:3–4 szerint azok a nők, akik Jézussal utaztak, Mária Magdolna, Joanna, Chuza felesége, Susanna és mások voltak. Más szakaszok említik Salomét (Mk 15:40), Jakab anyját, Máriát (Mk 15:40, Lk 24:10) és Márta, Mária testvérét. Mellékesen megjegyezzük, hogy János 8:3-ban említett Chuza felesége, Juhanna ( ) az első olyan személy, akit királyi háztartással kapcsolatban említenek. Figyeljük meg, hogy ő már házas volt.

A János 2:2 szerint Jézust vendégként hívták meg az esküvőre. A vőlegényt soha nem hívják meg a saját esküvőjére.

Nincs alapja annak az állításnak, hogy Jézus valaha is megnősült volna, vagy gyermekei lettek volna, vagy hogy bármelyik gyermeke bűnös természet nélkül született volna. Bár egyetlen vers sem mondja ki kifejezetten, hogy Jézus soha nem nősült meg, egyetlen vers sem mondja ki azt sem, hogy Jézus nem repült el a Marsra. A hallgatásból származó érvelés egyik állítást sem bizonyítja jobban, mint a másikat.

Íme az összes többi, a feltámadás előtti szakasz, amely a nőkről szól:

Joannáról és Saloméról máshol nem esik szó.

Márta (Máriával együtt) csak három, a feltámadás előtti szakaszban szerepel: egy vacsoránál (Lukács 10:38–41), testvérük, Lázár meggyógyításakor (János 11:1–45) és egy második vacsoránál Lázár társaságában (János 12:1–8).

Mivel máshol nem említik őket, aligha lehetne erősebb érvet felhozni arra, hogy Jézus Máriát vette feleségül, mint arra, hogy a nővérét, Márthát vette feleségül. Jézus azonban betartotta a Mózes-törvényt, és a Levitikus 18:18 szerint tilos volt, hogy egy férfi két nővérrel házasságot kössön, amíg mindketten éltek. Azok a mormonok, akik ezt tanítják, valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy ezzel azt tanítják, hogy Jézus állítólag megszegte az Ószövetség házassági törvényeit.

További információkért lásd a When Cultists Ask című könyv 163. oldalát.

K: A Lukács 8:9–10-ben szereplő „mysterion” hasonló lehet-e a görög misztériumvallásokhoz?

V: Néhány liberális tudós így gondolta. De a „mystery” (rejtély) jelentésű héber szó a Bibliaon kívüli héber irodalomban is előfordult, így nincs ok a távoli görög vallásokkal való összefüggésre. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 906. oldal.

K: A Lukács 8:16–17-ben mi a lényege annak, hogy ne rejtsük el a meggyújtott gyertyát egy edény alá?

V: A meggyújtott gyertya célja, hogy világítson; kosár vagy ágy alá tenni azt nevetséges lenne. Hasonlóképpen a keresztény célja az, hogy dicsőítse Istent, és ugyanolyan furcsa, ha elrejti a tanúságtételét, és elmulasztja Isten dicsőítését. A véka a gabonát és az árukat tárolására szolgált, amelyeket vettek és eladtak. Az ágy a kényelem helye volt, vagy egyesek számára a lustaságé. Ma egyes keresztények üzleti okokból, kényelem vagy önkényeztetés miatt rejtegetik a tanúságtételüket. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1398. oldalát.

K: Miért kell az embereknek figyelniük arra, amit hallanak (Lk 8:18)?

V: Istennek nincs kötelezettsége arra, hogy bárkinek is korlátlan lehetőséget biztosítson az evangélium meghallgatására. Ne vedd természetesnek az igazság megtalálásának lehetőségét, sem magad, sem mások számára.

Ezen felül Isten az alapján ítéli meg az embereket, hogy mihez volt lehetőségük hozzáférni, amint azt a Róma 4:15 és 5:12 is mutatja. A 2 Péter 2:20–22 szerint egyesek számára jobb lett volna, ha nem ismerik meg az igazság útját, minthogy megismerjék, majd hátat fordítsanak neki.

K: A Lukács 8:19–21-ben Jézus itt tisztelte-e édesanyját?

V: Jézus tisztelte szüleit, de ebben az esetben ellentmondott annak, amiről tudta, hogy édesanyja kívánsága. Engedelmeskednünk kell szüleinknek, de amikor kívánságaik ellentétben állnak azzal, amit Isten kíván, akkor először Istennek kell engedelmeskednünk. Egy kisgyermek számára nehéz megérteni, mit akar Isten, különösen, ha szülei mást mondanak. Jézus azonban itt már felnőtt volt.

K: Miért nem volt ott Jézus apja, József, a Lukács 8:19–21-ben?

V: A Szentírás nem mondja meg. Az egyházi hagyomány azonban azt mondja, hogy József meghalt, mielőtt Jézus felnőtté vált.

K: Miért nem kellett volna félniük a tanítványoknak a Lukács 8:22-ben?

V: Egyrészt profi halászok voltak, akik kétségkívül már sokszor átkeltek ezen a tavon. Másrészt a vihar olyan heves volt, hogy attól féltek, megfulladnak. De Jézus azt mondta: „Menjünk át a túlsó partra!” Amikor Jézus azt mondta, hogy átmennek a túlsó partra, a pokol összes démona sem tudta volna megakadályozni őket abban, hogy odaérjenek. Mellékesen megjegyezzük, hogy ez egy nagyon erőteljes kísérlet volt arra, hogy megakadályozzák Jézust abban, hogy eljusson a túlsó partra. Azonban az egyetlen dolog, amit feljegyeztek arról, hogy Jézus mit tett a túlsó parton, az az volt, hogy a városlakók szeme láttára meggyógyított egy démonoktól megszállott embert. Nem hallunk arról, hogy bármelyik városlakó is követte volna Jézust, de ennek ellenére Jézus mégis megadta nekik a lehetőséget. További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 226. o.; The Tony Evans Bible Commentary, 976–977. o.; valamint The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 911–912. o.

K: A Lukács 8:23 és a Máté 5:23–26 szerint hogyan aludhatott Jézus egy csónakban egy heves vihar közben?

V: Vagy Jézus természetes módon aludt, mert nagyon fáradt volt, vagy természetfeletti módon mély álomba merült, hogy próbára tegye a tanítványokat. Valószínűleg Jézus mélyen aludt, mert kimerült volt a sok prédikálástól.

Háromféle természetes alvás létezik: a mélyalvás, a REM-alvás (gyors szemmozgásos alvás), amikor az ember álmodik, és a könnyű alvás. Az emberek minden éjjel többször is átmennek e három alvási cikluson. Lehet, hogy Jézus mélyalvásban volt. Akárhogy is, Jézus, mint ember, aludt, amikor a vihar kitört. De Jézus, mint Isten, szavával elcsendesítette a vihart. Ha ma démoni vihar tombol a szívünkben, kérjük meg Jézust, hogy szóljon, feddje meg és csillapítsa azt is.

Teljesen más körülmények között Jónás is aludt egy hajón egy heves vihar alatt.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1398. oldalát.

K: Miért kérdezte Jézus a Lukács 8:25-ben és a Máté 8:26-ban, hol van a hitük?

V: Ez egyfajta próbatétel volt a tanítványok számára; nem állták ki a próbát. A Lukács 8:22-ben Jézus elmondta a tanítványoknak, hogy átmennek a túlsó partra. Jézus meglepődött a félelmükön. Kételkedtek abban, hogy

a) Isten, az Atya megóvja Jézust az időjárás viszontagságaitól, és/vagy

b) Jézus maga is meg akarta őket védeni, és/vagy

c) Jézus képes lenne megóvni őket.

Ma is néha ugyanazokból az okokból fakadnak a kételyeink.

K: Miért akarnak ma egyesek a Lukács 8:37 szerint azt, hogy Krisztus és hatása távozzon, még akkor is, ha már látták annak hatását?

V: Jézus túl „kényelmetlen” sok ember számára. Megzavarja a nyugalmukat, a jóllétüket és az önellátásuk érzését. Felismerik, hogy Jézus arra hívja őket, hogy változtassanak irányt, olyan irányba, amelybe szerintük nem akarnak menni.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1399. oldalát.

K: A Lukács 8:38-ban miért utasította el Jézus annak a férfinak a kérését, hogy vele menjen?

V: Valószínűleg azért, mert Jézus azt akarta, hogy az ember azok között maradjon, akik ismerték őt, hogy tanúságot tegyen róluk.

K: A Lukács 8:43–45-ben helyesen cselekedett-e az asszony, amikor megérintette Jézus ruháját?

V: Valójában azoknak, akiket tisztátalannak tartottak, nem szabadott megérinteniük másokat, akik nem voltak tisztátalanok. A nő hiába költötte el az összes pénzét orvosokra. A Márk 5:26 szerint az orvosok csak tovább rontották az állapotát, de Lukács – aki maga is orvos volt – talán el akarta hagyni ezt a részletet. A helyzetre és a betegség reménytelenségére tekintettel azonban Jézus nem szidta meg a nőt; csupán meggyógyította és dicsérte. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1399–1400. oldalát, a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 227. oldalát és az Evangelical Commentary on the Bible 817. oldalát.

K: Miért különbözik a Lukács 9:1–11 a Máté 10:1–15-től és a Márk 6:8–9-től?

V: Máté részletesen leírja, hogy Jézus azt mondta nekik, csak a zsidókhoz menjenek, míg Lukács ezt nem említi kifejezetten. Nem lehetett náluk táska, élelem, pénz, és sem tartalék tunika. Ebben a részben Jézus megadja nekik az erejét (dynamos/dynamin) és a hatalmát (exousian), így nincs szükségük más dolgokra.

De vigyenek-e egy botot (egyes szám), vagy ne vigyenek botokat (többes szám)? Bár Jézus egyszerűen azt is mondhatta volna, hogy vigyenek egy botot, ha van, de ne vigyenek többet, egy másik lehetőség az, hogy másolási hiba történt.

Lehet, hogy a Márk-evangélium fennmaradt másolataiban a „nem” helyett a „csak” szó került be. Bár az összes fennmaradt másolatban a „nem” szerepel, görögül a „csak” és a „nem” közötti különbséget az a kétbetűs görög szó, az ei jelenti. A Hard Sayings of the Bible című mű 422–424. oldalán egy másfajta másolási hiba kerül említésre, amelyben Máté – aki általában nagyon jól ismerte Márkot – ebben az esetben Lukácsot követte. Tehát más szavakkal: a Márk-evangéliumban szereplő „csak/kivéve egy botot” kifejezés valószínűleg „nem egy botot” jelent, ahogyan Máté és Lukács evangéliumában is szerepel.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1400. oldalát és az The Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 918. oldalát.

K: A Lukács 9:1–11-ben szerinted mind a tizenkettőnek megvolt ez a hatalom és felhatalmazás, beleértve Júdás Iskariótot is?

V: Lehetséges, hogy Júdás nem tett semmit, csupán azt állította, hogy csodákat tesz és démonokat űz ki. Azonban valószínű, különösen ha két-két fővel indultak el, hogy meglátták volna, és nem tudott volna színlelni. Más szóval, még Júdásnak is valóban megvolt az a hatalma. Ne feledjük, hogy a démonok ekkor még nem tudták, hogy Júdás gonoszra fordul majd.

K: A Lukács 9:3-5-ben miért kellett nekik egy városban csak egy házban maradniuk?

V: Egy kisebb ok az, hogy így kevesebb időt kellett volna tölteniük azzal, hogy házról házra járva megkérjék az embereket, fogadják be őket. Egy fontosabb ok pedig az volt, hogy ne keltsenek rossz érzéseket azzal kapcsolatban, hogy ki fogadhatja be a tanítványt. A fő előny az egyszerűség, mind az esetleges megsértett érzések, mind a logisztika tekintetében.

Az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete 918. oldalának szerint a görög Lucianus írta a Peregrinus halála című művet, egy szatírát egy Peregrinus nevű cinikus prédikátorról, aki kereszténynek tettette magát, és a keresztények vendégszeretetéből élt. A korai keresztény írás, a Didaché 11–12. fejezete figyelmeztet a vándorló prófétákra, akik csak mások költségén élnek. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1400. oldalát.

K: A Lukács 9:5 alapján vannak-e manapság olyan helyzetek, amikor metaforikusan szólva egyszerűen le kellene rázni a port a lábunkról?

V: Igen, bár remélhetőleg ez ritkán fordul elő. Először is vegyük észre, hogy még a Galileai-tó keleti partján élő pogányok esetében sem, akik arra kérték Jézust, hogy távozzon onnan, Jézus nem rázta le a port a lábáról. De azoknak, akik azt állították, hogy Istent követik, mégis elutasították Isten apostolait és szolgáit, Jézus azt mondta, hogy rázzák le a port a lábukról. Ha egy szervezet vagy egyház azt állítja magáról, hogy keresztény, mégis elutasítja vagy kizárja azokat, akik Istent követik, akkor talán itt az ideje, hogy lerázzuk a port a lábunkról. További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 979. oldal.

K: A Lukács 9:7-ben mi az a tetrarch?

V: A görög „tetra” szó „négyet” jelent, és Galilea uralkodóját tetrarchának nevezték, mert Palesztina négy régiójának egyikét kormányozta. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1401. oldalát.

K: A Lukács 9:7,9-ben szereplő Heródes ugyanaz, aki Jézus születésekor uralkodott?

V: Nem. Azt a Heródeset, aki megölette a betlehemi kisfiúkat, Heródes Nagynak hívták. Ez a Heródes, akit Heródes Antipásnak hívtak, Heródes Nagy és tíz felesége közül az egyik, Malthace fiatalabb fia volt. Valószínűleg nem tudta, hogy ez ugyanaz a Jézus, akit apja csecsemőkorában megpróbált megölni. További információkért lásd a The Tony Evans Bible Commentary című mű 979. oldalát.

K: A Lukács 9:7–9-ben, amikor Heródes tetrarch kíváncsi volt Jézusra, miért nem tette félre Jézus minden más dolgát, ment el a uralkodóhoz, és mondta el neki?

V: Jézus kilétére vonatkozó válasz könnyen kideríthető volt; elég volt odamenni Jézushoz és hallgatni rá. Úgy tűnik, a nehézség nem abban rejlik, hogy kiderüljön, ki is Jézus valójában, hanem inkább abban, hogy az embereket arra késztessük, tegyék fel a kérdést, és maguk is keressék a választ. Jézus nem rohant Heródeshez, aki bebörtönözte és megölte Jánost. Ha Heródes valóban komolyan akarta volna megtudni, eljöhetett volna és saját maga is meghallgathatta volna.

K: Miért kellett az embereknek ötvenes csoportokban ülniük a Lukács 9:14-ben?

V: Ezek olyan emberek voltak, akik messzi tájakról jöttek, hogy hallgassák Jézust; ha csak helyi lakosok lettek volna, hazatértek volna. A Szentírás nem mondja meg, miért kellett ötvenes csoportokban ülniük, de így könnyebb volt megszámolni őket és kiosztani a kosarakat. Ez emlékeztet a 2 Királyok 4:42–44-ben leírt csodára, ahol Elizeus egy edényből etette meg a száz embert. Az 5000 ember az elveszett világot szimbolizálta, amely Isten kenyerére éhezett. A tanítványok olyan keresztények voltak, akiknek csak korlátozott erőforrásaik voltak. Erőforrásaik megsokszorozódtak, így még tizenkét, kereskedelemben használt kosár (kophinoi) is maradt. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1401. oldalát és a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 228–229. oldalát.

K: A Lukács 9:20-ban mi a különbség a „Krisztus” és a „Messziás” között?

V: A görög „Krisztus” megfelel a héber „Messziás” kifejezésnek. Ő az Ószövetségben megígért, felkent. Részletesebb válaszért lásd a 1001 Bible Questions Answered című mű 28–29. oldalát.

K: A Lukács 9:20–21-ben Jézus elutasította-e, hogy Isten Fiaként ismerjék el, mivel a Lukács 9:20–21-ben azt mondta a tanítványoknak, hogy senkinek ne mondják el, hogy Ő Isten Krisztusa, és a Lukács 4:11-ben Jézus megdorgálta a démonokat azért, mert azt mondták, hogy Ő a Krisztus, Isten Fia?

V: Erre a kérdésre kissé nehéz válaszolni, mivel mindkét bibliai hivatkozás helytelen, ezért feltételeznem kell, hogy a kérdező melyik igeverset értette. A Lukács 9:20–21 nem azt mondja, hogy „Isten Fia”, hanem hogy „Isten Krisztusa”. A Korán még azt is elismeri, hogy Jézus a Messiás (Krisztus) volt, így még a muszlimoknak is el kellene fogadniuk, hogy Jézus Isten Krisztusa volt. A Lukács 4:11 sem említi az Isten Fiát.

Lehet, hogy a kérdező a Máté 8:29-re gondolt, ahol a démonok azt kérdezték: „Mit akarsz tőlünk, Isten Fia?”, majd azt kérték, hogy engedje őket a disznókba menni. Jézus nem mondta, hogy ezt ne mondják el senkinek, de megengedte nekik, hogy a disznókba menjenek. A démonok azonban csupán elismerték, hogy tudták, ki is volt valójában Jézus, talán abban a reményben, hogy így könnyebb lesz a sorsuk.

A Máté 16:16–20-ban Jézus megkérdezte a tanítványokat, ki ő, és Péter így válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” De még itt is, abban az időben Jézus „meghagyta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Krisztus [a Messiás]”. Arról nincs szó, hogy a tanítványokat arra figyelmeztették volna, ne mondják, hogy ő az Isten Fia.

K: Miért nem mondhatták el a tanítványok senkinek ebben az időben, a Lukács 9:21-ben és a Máté 16:20-ban leírtak szerint, hogy Jézus a Krisztus (a Messiás)?

V: Mi haszna lett volna ennek a névnek a használatának, amikor vagy nem tudták, mit fog tenni a Messiás, vagy hamis elképzeléseket tápláltak a Messiásról, mint katonai hódítóról? Jobb, ha először tisztázzák a címmel kapcsolatos tévképzeteket, mielőtt azt magukra vállalnák. Hamarosan nyíltan hirdették majd mindenkinek, hogy Jézus a Messiás, de először az embereknek látniuk kellett, ki is Jézus valójában, és meg kellett ismerniük az Ő állításának bizonyítékait.

K: A Lukács 9:24–26-ban melyek azok a két gyakori akadályok, amelyek akkor és most is gátolják a keresztény elkötelezettséget?

V: A pénz iránti vágy és a szégyen félelme. Az ember több pénzt kereshet azzal, hogy szívét-lelkét a pénzkeresésbe fekteti, és nem hagy időt arra, amit Isten akar tőle. Az ember visszahúzódhat attól, hogy azt tegye, amit Isten akar tőle, mert fél a mások általi elutasítástól vagy a tisztelet elvesztésétől. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1403. oldalát és a The Tony Evans Bible Commentary 979. oldalát.

K: A Lukács 9:27-ben és a Máté 16:28-ban hogyan lehetett, hogy egyesek nem kóstolták meg a halált, mielőtt meglátták volna Isten országát?

V: A halál megízlelése azt jelenti, hogy átéljük a halált. Néhányan közülük nem halnak meg, mielőtt meglátnák Isten országát, amely Jézus feltámadásával és 50 nappal később, pünkösdkor eljön.

K: A Lukács 9:31-ben mi a különbség aközött, hogy megjósolják, Jézust megölhetik, és aközött, hogy Jézus azt mondja, meg kell ölnötni?

V: Jézus nem azt mondja, hogy veszélyes lehet, és fennáll a lehetősége annak, hogy megölik. Nem volt kockázata annak, hogy megölik; inkább teljesen biztos volt, hogy beteljesíti a sorsát, és megölik. Mellékesen megjegyezzük, hogy a távozásra/halálra utaló görög szó megegyezik az „Exodus” szóval. Jézus úgy mondhatnánk, hogy a saját „Exodusához” tartott. További információkért lásd a New International Bible Commentary 1202. oldalát és a Believer’s Bible Commentary 1404. oldalát.

K: Miért nem beszéltek a tanítványok senkinek a megdicsőülésről ebben az időben (Lk 9:36 és Mt 17:9)?

V: Legalább három oka van ennek.

1. Irigységet kelthetett volna a többi tanítvány körében.

2. Azok a zsidók, akik nem hittek Jézusban, nem hittek volna el egy olyan csodát, amelynek csak három tanítvány volt tanúja.

3. A hívők számára ezt az eseményt hamarosan elhomályosította volna a feltámadás.

K: Miért bántják a démonok gyakran azokat az embereket, akiket megszálltak (Lk 9,37–39 és Mt 17,15–17)?

V: A választ lásd a Máté 17:14–16-ról szóló magyarázatban.

K: Miért nem értették meg a tanítványok Jézus szavait az árulásáról a Lukács 9:45-ben?

V: Ez valószínűleg egy köznyelvi kifejezés volt, ami azt jelentette, hogy nem értették. Az alapvető kérdés azonban továbbra is fennáll: miért nem értették ezt? Bár az ok lehetett volna, hogy Isten vagy a Sátán természetfeletti módon visszatartotta őket, a valódi magyarázat valószínűleg sokkal egyszerűbb. Általában az emberek gyakran nem értik meg azt, amit nem akarnak elfogadni. Hogyan szenvedhetne el olyan szégyenletes halált valaki, aki a megdicsőüléskor ilyen természetfeletti dicsőségben részesült? Jézus halála vereséget jelentene az ügy számára – legalábbis így gondolták. Nyilvánvaló, hogy Jézus nem hagyta volna, hogy ügye vereséget szenvedjen. A tanítványok még soha nem hallottak erről, nem is akarták hallani, így valószínűleg maguk a tanítványok voltak azok, akik megakadályozták magukat abban, hogy ezt első alkalommal megértsék.

Jézus, tudva ezt, itt és később is elmondta, hogy legyen idejük megérteni. Kifogásolták Jézus szenvedését. Később megtanulták, hogy nemcsak Jézus fog szenvedni, hanem azok is, akik Istent követik, az evangéliumért szenvedni fognak.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 231. o.; The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 531. o.; The Tony Evans Bible Commentary, 980. o.; valamint a Believer’s Bible Commentary, 1405. o.

K: Miért vitatkoztak a tanítványok a Lukács 9:46-ban arról, hogy ki lesz a legnagyobb?

V: Figyeljük meg az esemény időzítését! A Lukács 9:10-ben éppen visszatértek, és beszámoltak sikerükről; ez nyilvánvalóan a fejükbe szállt. Büszkeségükben Jézust tették az első helyre, magukat pedig a másodikra. A Filippi 2:3 és következő versek azt mondják, hogy másokat jobbnak kell tartanunk magunknál.

Emellett, ahogy G. Campbell Morgan mondta: „a statisztikák iránti szenvedélyünk önközpontú, a testből fakad, és nem a Szentlélektől.” Az emberek 61,5%-a egyetértene ezzel. (vicc) (a Believer’s Bible Commentary 1401. oldaláról.) További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1404. oldalát.

K: A Lukács 9:49-ben hogyan lehetett másnak is képesnek lennie ördögöket űzni?

V: Nem kellett a tizenkét tanítvány közé tartozni ahhoz, hogy démonokat űzhessen ki, más követők is képesek voltak rá. Isten annak adhatja ezt a hatalmat, akinek csak akarja.

K: A Lukács 9:49-ben miért akarták a tanítványok megállítani azt az embert, és miért akarta Jézus, hogy folytassa?

V: Nem értették, hogyan tudott hinni és ezt tenni, ha nem ismerték őt. A Tizenkettőnek, akárcsak a mai egyházak keresztényeinek, nem szabad úgy tekinteniük magukra, mintha ők lennének Isten kizárólagos képviselői.

További információkért lásd a New International Bible Commentary 1203. oldalát, a Believer’s Bible Commentary 1406. oldalát és a The Tony Evans Bible Commentary 980. oldalát.

K: A Lukács 9:49-ben említettekhez hasonlóan, milyen példák vannak manapság arra, hogy valakit kísértésbe ejt, hogy meg akarja állítani egy szolgálatot, mert az eltér a megszokottól?

V: A keresztények sajnos néha szektásak lehetnek; vagyis a szervezetet és az eljárásokat többre értékelik, mint magát a munkát. A kérdés nem az ortodoxia volt, hanem a hovatartozás. Ha lelkészekről van szó, előfordulhat, hogy kényelmetlenül érzik magukat valami miatt, ami Isten irányítása alatt áll, de nem az övék alatt. Ha az nem a saját szervezetükből származik, azt fenyegetésnek tekinthetik; de fel kell ismerniük, hogy ez csak a saját hatalmukra és szervezetükre jelent fenyegetést, amelyek valójában nem számítanak. Lehet, hogy azzal vádolják őket, hogy „juhokat lopnak”; de a juhok nem a vezetőhöz vagy a szervezethez tartoznak, hanem a Főpásztorhoz, Jézus Krisztushoz. Csalódás érhet téged, ha azt gondolod, hogy az emberek hozzád vagy a szervezetedhez tartoznak, miközben valójában Istenhez tartoznak. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 931. oldal.

K: A Lukács 9:51-ben Jézus már korábban is járt Jeruzsálemben, mi volt tehát más ezúttal?

V: Jézus tudta, hogy a páska ünnepére oda kell érnie a „sorsával való találkozásra”. A korábbi alkalmakkal ellentétben Jézus tudta, hogy halála előtt nem tér vissza. Magányos volt ezzel a titokkal. Még megpróbálta megosztani ezt az információt a tanítványaival is, de ők egyszerűen nem értették meg. További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 232. oldal.

K: A Lukács 9:53-ban miért nem fogadták a szamaritánusok Jézust úgy, mint korábban?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Bár valószínűleg más szamaritánusokról volt szó, még mindig fennáll a kérdés, hogy miért nem fogadták be ezek a szamaritánusok Jézust.

2. Lehet, hogy ezek a szamaritánusok már hallottak arról, hogy Jézus azt állította magáról, hogy ő a [zsidó] Messiás, és ezt elutasították.

3. Mivel Jézus vallási okokból Jeruzsálembe tartott, a szamaritánusok pedig úgy vélték, hogy az ő istentiszteletük jobb, mint a jeruzsálemi, Jézus útja nem illett bele abba a keretbe, amit ők jónak tartottak. Nem Jeruzsálemet tekintették a megfelelő istentiszteleti helynek, hanem a szamaritánusoknál található Gerizim-hegyet. Jézus jeruzsálemi útja nem erősítette volna meg a nézeteiket, hanem éppen az ellenkezőjét, ezért tudatosan hátat fordítottak neki.

A harmadik ok a legvalószínűbb.

További információkért lásd a New International Bible Commentary 1203. oldalát, az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 933–934. oldalát, valamint a Believer’s Bible Commentary 1406. oldalát.

K: Miért akarták a tanítványok a Lukács 9:54–55-ben a samaritánusok megölését?

V: Bár a Szentírás nem mondja meg, mások viselkedéséből következtethetünk rá. Előfordul, hogy valaki annyira a hatalomra koncentrál, hogy megfeledkezik az emberek iránti együttérzésről.

Gondolhatnánk, hogy miután ennyi ideig tanulták Jézus tanításait, Jakab és János jobban ismernék Jézus szívét, de nem így volt. A hívők sok mindent tudhatnak, és hatékonyan szolgálhatnak, mégis lehetnek szörnyű vakfoltjaik. Éppen ezért nem csupán a Biblia igazságára van szükségünk, hanem egymásra is, hogy buzdítsuk egymást ott, ahol nem követjük a Biblia igazságát.

Egyszer néhány közel-keleti kereszténnyel voltam együtt, és kint jártunk, hogy más közel-keleti embereknek beszéljünk Krisztusról. Találkoztunk egy jordániai férfival, akit gyermekkora óta keresztényként neveltek. Megkértük, hogy csatlakozzon hozzánk a muszlimoknak szóló tanúságtételben, de ő vonakodott tőle. Azok után, amit látott és hallott arról, hogy a muszlimok mit tesznek a keresztényekkel szülőföldjén, nem akarta, hogy a muszlimok Jézushoz jöjjenek és a mennybe jussanak. Elmondtuk neki, hogy ha gyűlöletet érez más emberek iránt, és nem szeretetet, akkor nagyon alaposan meg kell vizsgálnia, hogy valóban üdvözült-e. (1 János 3:14–16; 4:8). Szerencsére meggondolta magát, és úgy döntött, hogy eljön, és beszél a muszlimoknak Jézusról.

Talán a tanítványok arra gondoltak, hogy Illés tüzet hívott le 102 emberre a 2 Királyok 1:9–12-ben. A helyzet azonban egészen más volt. Jézus nem csupán azért jött, hogy megmutassa Isten szeretetét és elindítson egy új korszakot, hanem a samaritánusok csupán elutasították Őt, és nem próbálták őrizetbe venni, ahogyan az a 102 ember Illés elfogására törekedett.

K: Miért nem akarta Jézus a Lukács 9:54–55-ben, hogy megöljék a szamaritánusokat?

V: Ezzel nem segített volna abban, hogy az embereket Jézushoz vezesse, hogy a mennybe jussanak. Jézus nem akarta, hogy az embereket azonnal elítéljék azért, mert nem követték Őt és elutasították, és ezért nagyon hálásnak kell lennünk. A Lukács 9:56-ban Jézus azt mondta, hogy nem azért jött, hogy elpusztítsa az emberek életét, hanem hogy megmentse őket. Ez nem csupán Jézus küldetése volt, hanem a szíve is. Nekünk is ugyanilyen szívvel kell rendelkeznünk. További információkért lásd a Tony Evans Biblia-kommentár 981. oldalát.

K: Miért utasította el Jézus a Lukács 9:57–62-ben szereplő három embert, hogy ne kövessék Őt közvetlenül?

V: Bár a Szentírás nem mondja ki kifejezetten, a körülmények itt nagyon eltérőnek tűnnek a geraseni démoni megszállott eseteitől. A meggyógyított démoni megszállott esetében nem volt nyoma semmiféle feddésnek, és Jézus egy másik szolgálatot bízott rá – ami hatékony szolgálat lehetett –, mégpedig azt, hogy azok között maradjon, akik ismerték őt, amikor gonosz szellem szállta meg. A három férfi esetében Jézus bírálta a teljes elkötelezettség hiányát, és nem említett számukra semmiféle szolgálatot.

A három férfi egyetértett a céllal, de nem volt hajlandó elköteleződni. Nem annyira arról volt szó, hogy mit voltak hajlandók feladni vagy sem, hanem inkább arról, hogy Jézust helyezzék-e az első helyre. Mindhárom esetben a válaszuk az volt, hogy „Igen, de…”. Visszanéztek ahelyett, hogy előre néztek volna, ahogyan Jézus is említette a Lukács 9:62-ben. Volt bennük a vágy, hogy segítsenek, de nem érezték a sürgősséget. A tanítványságnak ára van, feladni kell dolgokat.

Ha csak a mondat alanyait nézzük, az a következő: „Uram … engem először”. Nagyobb prioritást adunk-e azoknak a feladatoknak, amelyeket csak mi, akik szellemileg élünk, tudunk elvégezni, vagy azoknak, amelyeket bárki elvégezhet? A hívőket visszatarthatja a szolgálattól az anyagi kényelem, a karrierjük, illetve a családjuk és barátaik iránti elsődleges szeretet.

További információkért lásd a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 232–233. oldalát, a New International Bible Commentary 1204. oldalát, a Believer’s Bible Commentary 1407. oldalát és a The Tony Evans Bible Commentary 981. oldalát.

K: Miért beszélt Jézus a Lukács 9:57–59-ben rókákról és madarakról annak, aki követni akarta őt?

V: Jézus arra utalt, hogy neki és tanítványainak nem volt biztos menedékük, sem azok a kényelmi dolgok, amelyeket az emberek természetesnek vesznek. Az embernek sem lenne ilyenje. Kétségtelen, hogy az ember őszintén akarta követni Jézust. A kérdés az volt, hogy elkötelezett-e abban, hogy Jézust helyezze az első helyre.

A „The Believer’s Bible Commentary” (A hívő Biblia-kommentár) 1406–1407. oldalán ez áll: „Amikor azt olvassuk, hogy az Emberfiának nincs hová lehajtania a fejét, hajlamosak vagyunk megsajnálni Őt. Egy kommentátor így jegyzi meg: »Neki nincs szüksége a te sajnálatodra. Inkább sajnáld magadat, ha van otthonod, ami visszatart, amikor Krisztus azt akarja, hogy kimenj a világ magaslataira.«”

K: A Lukács 9:59–60-ban Krisztus azt tanította-e az embereknek, hogy ne tiszteljék szüleiket, ellentétben azzal, amit a 2Móz 20:12 mond?

V: Nem. Tisztelnünk kell szüleinket, de vannak dolgok, amelyek elsőbbséget élveznek a családdal szemben, miután szüleink elhunytak. Fontosabb, hogy tiszteljük szüleinket, amíg velünk vannak a földön, mint hogy megszégyenítsük őket a földön, majd tiszteljük testük üres héját, miután elmentek.

A „Hard Sayings of the Bible” (A Biblia nehéz mondásai) című könyv 463–464. oldalán olvasható, hogy egy 19. századi skót prédikátor, John McNeill, ezt a verset nagyon relevánsnak találta saját életére nézve. Egyszer, amikor Angliában egy evangélizációs gyűlésekből álló sorozaton kellett volna prédikálnia, értesítést kapott arról, hogy apja meghalt, és hogy a temetés éppen az egyik gyűlés napjára esik. Azt mondta: „Mert ez a Jézus mellettem állt, és mintha azt mondta volna: »Nézd, én veled vagyok. Menj, és hirdesd az evangéliumot azoknak az embereknek. Mit választanál inkább: eltemetni a halottat, vagy feltámasztani a halottat?«” És McNeill elment prédikálni.

Ha a fiadnak választania kellene, hogy sok embernek hirdesse-e az evangéliumot, vagy eljöjjön-e a temetésedre, melyiket választanád?

További információkért lásd Haley: Alleged Discrepancies of the Bible (A Biblia állítólagos ellentmondásai) című művének 287. oldalát.

K: Miért nem engedte Jézus a Lukács 9:59–60-ban, hogy az ember először eltemesse az apját?

V: Amikor a fiú először el akarta temetni az apját, nem egyértelmű, hogy az apa már meghalt-e. Inkább az lehetett, hogy az idős apja halálára várt, mielőtt Jézushoz csatlakozott volna. Jelen kellett lennie az apja temetésén, hogy biztosan megkapja az örökségét. További információkért lásd a Tony Evans Bible Commentary című mű 980. oldalát.

K: Miért nem búcsúzhatott el a férfi a családjától a Lukács 9:61–62-ben?

V: Az ember nem is kérdezte volna meg Jézust, ha csupán egy ötperces búcsúzásra gondolt volna. Inkább arról kért engedélyt, hogy először néhány napot tölthessen a családjával, valószínűleg úgy, ahogyan Rebeka családja is szerette volna a Mózes első könyve 24:54–59-ben. Illés is megengedte Elizeusnak, hogy először búcsút vegyen a családjától az 1 Királyok 19:19–21-ben.

Ez nagyjából párhuzamba állítható a mai állásinterjúkkal. Ha az első kérdésed, és a következő kérdések közül is sok a szabadságokkal és a betegszabadságokkal kapcsolatos, akkor az interjúztató elgondolkodhat azon, mennyire lelkesedsz a munkavégzés iránt.

Amikor Illés elhívta Elizeust, Elizeus röviden elbúcsúzott szüleitől az 1 Királyok 19:19–21 szerint, és ez rendben volt. Tehát nem annyira a cselekedetről volt szó, hanem a hozzáállásról. Számunkra nem csupán arról van szó, hogy Jézus legyen a szívünkben; hanem arról, hogy Jézus legyen az első helyen a szívünkben.

A zsidó temetkezési szokások szerint az embert általában a halála napján temették el. Lehetséges tehát, hogy az apa még élt, de már a halál küszöbén állt, és a férfi az apja hátralévő napjait vele akarta tölteni. Ez a nézet szerepel a „Bibliai nehézségek és látszólagos ellentmondások” című könyv 114–115. oldalán.

További információkért lásd a „Hard Sayings of the Bible” című mű 464–465. oldalát, valamint az „Evangelical Commentary on the Bible” című mű 819. oldalát.

Kérdés: A Lukács 10:1-ben ezt olvassuk: „Ezek után az Úr még hetven másikat is kijelölt, és két-két főt küldött el előre maga elé minden városba és helyre, ahová ő maga is el akart menni.” A kérdés a következő:

1. Miért küldte el Jézus ezt a 70-et, miután már elküldte a 12-őt (Lk 9:1)? Más volt a feladatuk vagy a célállomásuk? Van-e a 70-es számnak szimbolikus vagy allegorikus jelentése? A 70-ben benne voltak-e az eredeti 12-ek is?

2. Miért nem említik egyáltalán a többi evangéliumok ezt az eseményt? Vagy talán ez egy allegorikus történet volt, és a valóságban nem történt meg?

V: A hetven nem voltak állandóan Jézussal, mint a tizenkettő, de Jézustól tanultak, és hirdetni küldték őket. Nem, a tizenkettő nem tartozott a hetven közé. Gondolom, Jézus választhatott volna más számot is, például 69-et vagy 71-et. De Jézus szándékosan a 70-et választotta, egy kerek számot, amely a 7-es többszöröse. A hét a tökéletességet szimbolizálja, és ez egyben hasonlóságot is jelentene a Mózes alatt szolgáló hetven vénekkel, akikről a 4Mózes 11:16–17 beszél.

Nem szabad minden szakaszt allegorikusnak tekinteni, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik. Inkább minden szakasz szó szerinti, hacsak a kontextus másként nem mutatja. Természetesen vannak olyan dolgok, amelyek szó szerint megtörténtek, de szimbolikus jelentésük is van.

K: Miért mondta Jézus a Lukács 10:2-ben, hogy kevés a munkás, és imádkozzunk, hogy több legyen?

V: Természetesen ebben az időben csak hetven munkás volt, de nem ez volt itt a lényeg.

Még később is kevés munkás lesz. Több ember válik kereszténnyé, mint amennyi aktívan Istenért dolgozik. Ez nem Isten akarata, mert Jézus itt azt mondja, hogy imádkozzunk több munkásért.

K: A Lukács 10:3-ban hogyan voltak a hetven tanítvány olyanok, mint a farkasok között lévő bárányok?

V: A bárányok nem arra törekszenek, hogy elpusztítsák vagy megöljék egymást. A farkasok nemcsak arra törekszenek, hogy megöljenek és elpusztítsanak, hanem imádják is megenni a bárányokat. Emellett vannak olyan emberek is, akik perverz örömöt lelnek abban, hogy az igaz embereket eltérítik az igazságtól.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért döntött úgy Jézus, hogy elküldi őket, még akkor is, amikor tudatában volt annak, hogy olyanok lesznek, mint a bárányok a farkasok között. Ahogy az egyház később növekedett, sokszor megölték a hírvivőket, de az üzenet fontosabb volt, mint a hírvivő, és a hírvivők ezt megértették.

K: Miért ítélte el Jézus a Lukács 10:4–12-ben Korazint, Betszaidát és Kapernaumot?

V: Bár bizonyára voltak még sokkal gonoszabb városok is, ezek a városok „olyan közel voltak, és mégis olyan messze”. Abban az értelemben voltak közel, hogy könnyen hallhatták Jézus szavait, mégis süketek voltak az evangéliumra. Vannak olyan emberek, akik ilyenek: rengeteg tanítást és jó példát kaptak Krisztus követésére, és mégis úgy döntöttek, hogy nem követik Őt.

Mellékesen megjegyezzük, hogy Korazint se a Bibliában, se Josephusnál nem említik máshol. De romjai, Kapernaumtól 1,5 mérföldre északra, ma is láthatók. Nem tudjuk biztosan, hogy Jézus személyesen járt-e Korazinban vagy sem, de függetlenül attól, hogy elfogadták-e vagy elutasították-e Jézus hírnökeit, ez tükrözi a hozzá való viszonyukat. További információkért lásd a New International Bible Commentary 1204. oldalát és az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 938–939. oldalát.

K: A Lukács 10:8-ban szereplő időpontban ehettek-e olyan ételeket, amelyeket az Ószövetség tiltott?

V: Nem, ez az ige nem támasztja alá ezt. Zsidó városokba és házakba mentek, és ott nem kínáltak volna nekik sertéshúst, tevéhúst vagy bármi mást, ami ellentétes a Mózes törvényével. További információkért lásd a The Expositor’s Bible Commentary 8. kötet, 938. oldal.

K: A Lukács 10:12-ben hogyan lehet, hogy Sodomának és Gomorrának könnyebb lesz, mint egyes palesztinai városoknak?

V: A Lukács 10:12 és a 2. Péter 2:21 azt mutatja, hogy a büntetésnek különböző fokozatai vannak. Míg Sodoma és Gomorra közvetlenül elutasította az angyalokat, addig nem hallottak olyan egyértelmű evangéliumi hirdetést, mint a galileai városok lakói, akik hallották Jézust. További információkért lásd a The Bible Knowledge Commentary: New Testament című mű 233. oldalát.

K: A Lukács 10:13-ban, mivel Sodoma és Gomorra bűnbánatot tett volna, ha Jézus elment volna hozzájuk, és Isten nem akarja, hogy bárki is elvesszen (Ezékiel 18:23,32 és 2 Péter 3:9), miért nem küldött Isten senkit hozzájuk?

V: Isten küldött oda embereket és angyalokat is. Lót ott volt, és a 2. Péter 2:7 szerint Lótot elszomorította a törvénytelen emberek erkölcstelen élete. Isten angyalokat is küldött, akiket a szodomaiak megpróbáltak visszaélésszerűen kihasználni.

K: A Lukács 10:13,14 szerint, mivel Tírusz és Szidon bűnbánatot tartott volna, ha látták volna a csodákat, miért nem tett Jézus csodát abban a régióban?

V: Nem arról van szó, hogy mindenki megtért volna, hanem arról, hogy még Tíruszban és Szidonban is voltak, akik megtértek volna, ha meglátták volna Jézust, míg a galileai városokban sokan nem tértek volna meg. Jézus valójában meglátogatta Tírusz és Szidon környékét Márk 3:8-ban, majd ismét Márk 7:24–31-ben. Az emberek Tíruszból és Szidonból utaztak el, hogy hallgassák Jézust a Lukács 6:17 szerint.

K: A Lukács 10:15 szerint egy egész város a pokolba kerülhet?

V: Az utcákat, épületeket és egyéb tárgyakat nem küldik a pokolba. Amikor egy egész város lakói elutasítják Jézust, akkor a város lakói tömegesen a pokolba kerülnek.

K: A Lukács 10:18-ban hogyan esett le Sátán a mennyből abban az időben?

V: Ahogy Jézus szolgálatának ez a szakasza kibontakozott, prófétai látomásban meglátta, ahogy Sátán, a vádló, leesik a mennyből, mert hamarosan az emberek megkapják a bűneik bocsánatáról szóló igét, és Sátánnak nem lesz alapja arra, hogy vádat emeljen ellenük.

További információkért lásd: A Biblia nehéz mondásai, 465–466. o.

K: A Lukács 10:19-ben hogyan tudták Jézus tanítványai kígyókat és skorpiókat taposni?

V: Jézus itt nem azt mondta, hogy legyenek meggondolatlanok, vagy hogy tegyék próbára Istent. Inkább azt, hogy Isten meg fogja őket védeni a kígyóktól és a skorpióktól, ahogyan Pált is megvédte az ApCsel 28:3–5-ben.

K: A Lukács 10:21-ben mi a jelentősége annak, hogy ezeket az igazságokat a csecsemőknek tárja fel, és nem a tanultaknak és a bölcseknek?

V: Ahogyan az 1 Korinthus 1:19–30 is mutatja, Isten nem tette a tanult és bölcs embereket a tudásuk és bölcsességük miatt valószínűbbé, hogy a mennybe jussanak. Ha a tudás valakit istenfélőbbé és igazabbá tenne, akkor mi a helyzet a második világháborúban a nácikkal? A németek a föld legműveltebb népei közé tartoztak, és repülőgépeik, a „ ” zuhanóbombázóik, rakétáik, harckocsijaik és széntechnológiájuk a világ legjobbjai közé tartoztak. Ennek ellenére hatalmas gonoszságot követtek el azzal, hogy több mint hatmillió zsidót megöltek.

Az evangélium lenyűgöző abban, hogy olyan mélyreható, hogy a bölcsek egész életükben tanulmányozhatják, és soha nem fogják befejezni a tanulást. Ugyanakkor az egyszerű emberek is könnyen megérthetik.

K: A Lukács 10:22-ben hogyan adta át az Atya minden dolgot Jézusnak?

V: Legalább négyféleképpen:

Teremtés: Minden dolgot az Atya teremtett Jézuson keresztül (Jn 1,3; Kol 1,16).

Fennfenntartás: Minden Jézus által tartatik fenn (Kolossé 1:17).

Ítélet: Az Atya Jézusra bízta az emberek ítéletét, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát is tiszteli (János 5:22-23).

Üdvösség: Nincs más név a menny alatt, amelyen keresztül üdvözülhetnénk (ApCsel 4:12).

K: A Lukács 10:24-ben hogyan vágytak azok az istenfélő emberek, akik Krisztus előtt haltak meg, arra, hogy lássák azt, amit a tanítványok láttak?

V: Az Ószövetség messiási próféciái azt mutatják, hogy az emberek alig várták, hogy láthassák a Messiást.

K: A Lukács 10:25-ben hogyan „kísértette” Jézust a törvénytudós kérdése?

V: Ezt pontosabban úgy lehetne fordítani, hogy „próbára tenni Jézust”. Akárcsak sok mai jogtudós, ez a jogtudós is olyan kérdést tett fel, amelyre szerinte már tudta a választ. A kérdés feltevésének célja valójában nem az volt, hogy megismerje a helyes választ, hanem hogy lássa, mit fog Jézus mondani, és hogy próbára tegye, igaza van-e Jézusnak – legalábbis az ő szemében.

K: A Lukács 10:25–37-ben hogyan kell a felebarátunknak lennünk?

V: Az irgalmas szamaritánus példázata nem azt hivatott megmutatni, hogy ki másnak kellene a szomszédunknak lennie és segítenie minket, hanem inkább azt, hogy kinek kellene a szomszédja lennünk és kinek kellene segítenünk; és a válasz: mindenkinek. Íme, a jó szomszédság jellemzői.

1) A szomszéd nem hivatkozik kifogásokra. Te milyen kifogásokat használsz?

2) A szomszéd szívesen vállal kényelmetlenségeket. A kirabolt ember megsegítése időbe került a jó szamaritánusnak, hiszen nappal kellett átkelnie ezen a veszélyes útszakaszon. Mások megsegítése időt, energiát, alvást és pénzt igényel tőlünk. Mikor vállaltál utoljára kényelmetlenséget valaki másért?

3) A szomszéd ápolja a saját jellemét. Az együttérzésünket Isten Igéje alapján kell formálnunk, nem a kultúránk szerint. Az akkori kultúra nem támogatta a szamaritánusok megsegítését. Szereted Istent és imádkozol? Kinek voltál utoljára szomszédja? Van együttérzés-tanítványod, valaki, akit arra tanítasz, hogy kifejezze az együttérzését?

4) Meg kell kérni téged? Valójában a sérült ember nem volt képes segítséget kérni.

Ez Jeff Miller 2010. november 7-i prédikációjából származik, amelyet a Trinity Bible Church-ben tartott.

K: A Lukács 10:27-ben ezt először a törvénytudós mondta, vagy Jézus?

V: Mivel nem rendelkezünk Jézus minden szavának feljegyzésével, és az evangéliumokban szereplő események egyébként sem feltétlenül időrendben vannak, nem tudjuk biztosan megmondani, ki mondta ezt először. Még ha a törvénytudós is mondta volna először, a Biblia helyes megértése alapján, Jézus szavai mögött mégis Jézus tekintélye áll.

K: A Lukács 10:29-ben ki a felebarátunk?

V: A Lukács 10:36-ban Jézus szándékosan úgy döntött, hogy nem válaszol erre a kérdésre. Ehelyett egy meglehetősen hosszú példabeszédet mondott, hogy amikor visszakérdezi tőlünk a kérdést, mindenki, aki akarja, maga jöjjön rá a válaszra.

K: A Lukács 10:30-ban mit tudunk a Jeruzsálemből Jerikóba vezető útról?

V: Nem volt hosszú, körülbelül tizenhét mérföld, de nagyon meredek volt; Jeruzsálem körülbelül 2500 láb magasságban feküdt a tengerszint felett, Jerikó pedig 770 láb magasságban a tengerszint alatt. A rablók gyakran leselkedtek ezen a meredek, kanyargós úton, amelyet dombok és sziklák vettek körül. Az egyik beceneve „a vér útja” volt. Nappal is volt némi veszély, de éjszaka biztosan nem akart volna senki sem késlekedni, és azon az úton utazni. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 943. oldal, és az Evangelical Commentary on the Bible, 820. oldal.

K: A Lukács 10:33–36-ban miért viselkedett így a szamaritánus?

V: Annak ellenére, hogy a szamaritánus valószínűleg tudta, hogy ez az ember nem szamaritánus, a Lukács 10:33 szerint a szamaritánus „megsajnálta” az áldozatot. Egy átlagos utazónak valószínűleg nem lett volna elegendő kötszere az összes seb bekötéséhez, ezért valószínűleg a saját ruhájából tépett csíkokból készített kötszereket. Fertőtlenítőként a magával vitt olajat és bort használta.

A Believer’s Bible Commentary 1410. oldala és az Evangelical Commentary on the Bible 820. oldala szerint lehetséges, hogy a lévita és a pap azt gondolták, ez csapda lehet, és nem akarták, hogy őket is kirabolják. A szamaritánus azonban vagy nem gondolt így, vagy ezt felülírta az a tény, hogy az embernek nyilvánvalóan segítségre volt szüksége.

Nekünk kell a szamaritánusnak lennünk. De egy másik szinten a zsidók elmentek az áldozat mellett, Jézus pedig volt az a szamaritánus, aki megállt, hogy segítsen.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. fejezet, 943. oldal, valamint The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 234. oldal.

K: A Lukács 10:35-ben szereplő szamaritánus szerinted attól tartott, hogy túl sokat számolnak fel neki? Kellett volna tartania ettől?

V: A szamaritánusnak nem volt „félelme” attól, hogy túl sokat számolnak fel neki, pedig ez valamennyire valószínű volt. Segíteni akart az áldozatnak, és ha mások megsegítése miatt nagyobb esélye volt arra, hogy átverjék, hát legyen úgy. További információkért lásd: The Expositor’s Greek New Testament, 1. kötet, 544. oldal.

K: A Lukács 10:36 görög szövege azt mondja, hogy „szomszéd volt” (NIV), vagy hogy „szomszéd lett” (NET Bible)?

V: Először nézzük meg, mit mondanak a különböző fordítások, majd jön a válasz.

„szomszéd volt” (KJV, BSB, NKJV, NIV, NRSV)

„számodra szomszédnak tűnik” (Berry’s Interlinear)

„úgy tűnik, hogy szomszéddá váltál” (Jay P. Green’s Interlinear)

„szomszéd lett” (NET Bible)

„szomszédnak bizonyult” (ESV, NASB 2020, Wuest’s Expanded translation)

Az Expositor’s Bible Commentary 8. fejezetének 944. oldalán, bár nem ad közvetlen fordítást, a következő áll: „a szamaritánus férfi szomszéddá tette magát”

A válasz az, hogy mindkettő igaz, és ez rávilágít a fordítás nehézségére.

„Volt”, mert a farizeus azt kérdezte: „Ki az én szomszédom?”

Ugyanakkor „lett”, mert a szamaritánusok nem ugyanazokban a városokban éltek, mint a zsidók; a szamaritánusok nem tekintették magukat a zsidók szomszédjainak vagy barátainak, és a zsidók sem tekintették magukat a szamaritánusok szomszédjainak vagy barátainak.

Érdekes mellékmegjegyzés található az Expositor’s Bible Commentary 8. fejezetének 944. oldalán, amely szerint a zsidók és a szamaritánusok közötti ellenségeskedés olyan mértékű volt, hogy a farizeus még arra sem tudta rávenni magát, hogy a „szamaritánus” szót használja Jézusnak adott válaszában.

K: A Lukács 10:36–37-ben hogyan fordította meg Jézus a törvénytudós kérdését?

V: A törvénytudós azt kérdezte, ki az Ő szomszédja, vagyis kinek kell segítenie, és kinek kell elmennie mellette? Elmehet-e egy nem zsidó mellett, valaki mellett, akiről úgy gondolta, hogy nem érdemli meg a segítséget, stb. Jézus azzal is zárhatta volna a választ, hogy a bűncselekmény áldozata volt az a szomszéd, akinek segítségre volt szüksége, de Jézus nem ezt mondta. Inkább megfordította a kérdést, és azt kérdezte: „ki volt a szomszéd”, nem arra utalva, hogy kinek volt szüksége segítségre, hanem inkább arra, hogy ki nyújtott segítséget. Tehát ne azt kérdezd: „ki a te szomszédod”, hanem inkább: „kinek lehetsz te szomszédja?” További információkért lásd a The Tony Evans Bible Commentary című művet, 983. oldal.

K: A Lukács 10:38–42-ben szereplő példában vannak-e olyan helyzetek, amikor a hívők egy dologra koncentrálnak, miközben egy másikra kellene figyelniük?

V: Ez nem volt Márta legszebb pillanata. Figyeljük meg, hogy Márta nem azért jött ki a konyhából, hogy megkérje Máriát, segítsen neki. Nem, hanem dühösen rohant ki a konyhából, és Jézust okolta azért, hogy Mária nem segít neki. Rossz hozzáállása ellenére – ráadásul az Úrral szemben – Jézus válaszolt neki, és kegyesen, szelíden megdorgálta. Márta azt hitte, jó dolog, hogy annyira a vacsorára koncentrált. De Jézus szerint nem az volt a baj, hogy túlságosan koncentrált, hanem az, hogy túlságosan elterelte a figyelmét a fontosabb dolgokról.

Az Istennek való szolgálat és az Istennel töltött idő egyaránt jó, de a kettő közül az Istennel töltött idő a jobb. A lényeg NEM az volt, hogy Mária és Márta ne készültek volna a vacsorára. Inkább arról volt szó, hogy Mártának nem kellett volna ennyire bonyolítania a dolgokat. Készíthetett volna valami egyszerűt, és a maradék időt Jézus hallgatásával tölthette volna. Vannak olyan pillanatok az életedben, amikor valamivel többet foglalkozol, mint amennyit Isten elvár tőled?

Érdekes megfigyelni, hogy Márta egyáltalán nem vette észre, hogy miről marad le, és ő volt az, akinek rosszak voltak a prioritásai. Vigyázz, nehogy olyan helyzetbe kerülj, ahol lemaradsz az Úrral való közelségről, és erről egyáltalán nincs is tudomásod.

Ez a példabeszéd figyelmeztetés számunkra. Amikor az Isten iránti szolgálatod eltereli a figyelmedet az Istennel való kapcsolatodról és mások iránti szeretetedről, akkor át kell gondolnod, hogy a szolgálatod valóban Istenért történik-e vagy sem. Márthához hasonlóan nekünk is vigyáznunk kell arra, hogy ne terelje el a figyelmünket az, hogy annyi mindent csinálunk – még ha azok a szolgálat érdekében is történnek –, hogy nem arra koncentrálunk, amire Isten azt akarja, hogy koncentráljunk.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 984. o., The Expositor’s Greek New Testament, 1. kötet, 545. o., valamint az Evangelical Commentary on the Bible, 820. o.

K: Miért kérte a tanítvány a Lukács 11:1-ben: „Taníts meg minket imádkozni”?

V: Az evangéliumokból kitűnik, hogy Jézus sokat imádkozott. Imádkozott, amikor megkeresztelkedett (Lukács 3:21). Imádkozott, amikor kiválasztotta a tizenkettőt (Lukács 6:12). Gyakran imádkozott egyedül (Lukács 5:16; 9:18). Imádkozott mások jelenlétében is (Lukács 9:28–29). Imádkozott Simon Péterért a Lukács 22:32-ben, és a Gecsemáné kertben a Lukács 22:40–44-ben. Még a kereszten is imádkozott a Lukács 23:46-ban. Végül az egyik tanítványa azt kérte: „Taníts meg minket imádkozni!”

Ez a kérés magában foglalja, hogy tanítson meg minket az imádkozás módjára, de ennél többet is jelent. Magában foglalja azt is, hogy „taníts meg minket arra, hogy imádkozó emberek legyünk”. Ez közvetlenül azután hangzott el, hogy Jézus megdorgálta Márthát azért, mert Isten nélkül volt elfoglalva, és dicsérte Máriát Jézus iránti odaadásáért. A tanítványhoz hasonlóan nekünk is fel kell ismernünk, amikor az imádság hiányzik az életünkből. További információkért lásd a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 234. oldalát, a Believer’s Bible Commentary 1411. oldalát és a New International Bible Commentary 1206. oldalát.

K: Miért különbözik ez az ima a Lukács 11:1–4-ben szereplőtől a mai formától?

V: Lukácsnál a legrövidebb, Máténál hosszabb, Máté néhány későbbi kéziratában pedig megegyezik a mai formával. Feltételezve, hogy a mai forma később alakult ki, Máté és Lukács egyaránt azt írták le, amire az Úr imájából emlékeztek, vagy lehetséges, hogy Jézus többször is tanította azt. Ebből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy az Úr imája nem egy „varázsigé”, amelyet mindannyian pontosan meg kell tanulnunk és el kell mondanunk. Inkább a szavak eltérései mutatják meg nekünk, hogy a fontos az állandó szándék és jelentés, és ezt őrizte meg Isten, nem pedig valamiféle formulát. További információkért lásd: The Expositor's Bible Commentary 8. kötet, 948. oldal, valamint az Evangelical Commentary on the Bible 821. oldal.

K: Miért kell nekünk, csekély embereknek a Lukács 11:2 szerint imádkoznunk azért, hogy Isten neve szent legyen?

V: Az imádság arra irányul, hogy Isten neve szentnek legyen tartva a földön. Isten nevét a Zsoltárok 111:9-ben szentnek és félelmetesnek nevezik. A zsidó Kaddish-imádság és a Tizennyolc Áldás is arra imádkozik, hogy Isten neve szent legyen. Istennek tetszik, amikor imádkozunk és kérjük, hogy az Ő neve dicsőítve legyen a földön. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 948. oldal.

K: A Lukács 11:4-ben, mivel Jézus megfizette bűneinket, miért kell még mindig bocsánatért imádkoznunk értük?

V: Jézus eltávolította a bűn jogi büntetését, de a Szentléleknek az életünkben végzett munkájával együtt felelősségünk, hogy megszüntessük a bűn gyakorlását az életünkben. Nehéz dinamikus kapcsolatot ápolni Istennel, ha nem foglalkozunk komolyan az életünkben jelen lévő bűnnel.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a Lukács-evangéliumban „bűnök” szerepel, míg a Máté-evangéliumban „adósságok”. Egyrészt ezt még azelőtt mondták, hogy bűneinket a keresztre feszítéskor eltávolították volna. De még azután is örökké rendkívül hálásnak kell lennünk Jézusnak azért, hogy megfizette bűneink árát.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 985. oldal.

K: Miért imádkozunk a Lukács 11:4-ben ahhoz, hogy Isten ne vezessen minket kísértésbe?

V: Isten nem kísért minket, ahogyan azt a Jakab-levél 1:13–15 tanítja. De Isten megengedi, hogy próbára tegyenek minket, és azért imádkozunk, hogy Isten ne engedje, hogy olyan próbáknak legyünk kitéve, amelyeket nem tudunk elviselni. Az anglikánok ezt így imádkozzák: „ments meg minket a szükség órájában”, vagy „távolíts el minket az olyan helyzetektől, amelyekkel nem tudunk megbirkózni”.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary 8. kötet, 948. oldal; The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 235. oldal; valamint The Tony Evans Bible Commentary, 985. oldal.

K: Miért jönne egy utazó éjfélkor a Lukács 11:5-ben?

V: Általában nappal utaztak a partvidéken és Palesztina nagy részén. A nyugati sivatagban azonban az emberek inkább éjszaka utaztak, különösen teliholdkor, hogy elkerüljék a hőséget. Vagy előfordulhatott, hogy az utazó rosszul számolta ki az időt, és későn érkezett.

Mindazonáltal a kenyér nagyon olcsó volt. Előfordulhatott, hogy egy család sok friss kenyeret sütött, és megosztotta azt a falu szomszédjaival. Majd amikor az kezdett megkeményedni, egy másik család sütött sok kenyeret, és azt osztotta szét. Így egy faluban mindenki tudta, kinél van friss kenyér. Ezért amikor éjfélkor érkezett egy utazó, a házigazda kopoghatott annak az ajtaján, aki éppen nemrég sütött sok kenyeret. Mellékesen megjegyezzük, hogy a kenyeret kör alakú cipókban sütötték, amelyek külsőre halványbarna kövekre emlékeztettek.

A nem jómódú családok gyakran kicsi, egy szobás házakban laktak, és előfordulhatott, hogy még az alvószőnyegeket is megosztották egymással. Nehéz lehetett felkelni anélkül, hogy felébresztették volna a többieket. Ezért voltak vonakodóak felkelni és kinyitni az ajtót. A görög kifejezés itt többértelmű. Jelentheti, hogy a kopogó személy merész volt, vagy azt is, hogy „szégyentelen” volt, amiért ragaszkodott ahhoz, hogy ilyen későn kopogjon.

Ennek a példázatnak az a lényege, hogy még egy szomszéd is megteszi azt, amit inkább nem tenne meg, ha kitartóan kérik tőle. Mennyivel inkább fogja Isten meghallgatni imáinkat, ha kitartóan kérjük Őt!

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1412. oldalát, az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 948. oldalát, az Expositor’s Greek Testament 1. kötetének 547. oldalát, a New International Bible Commentary 1206. oldalát, valamint az Evangelical Commentary on the Bible 821. oldalát.

K: Miért kell kitartónak lennünk Isten előtt a Lukács 11:5–8-ban?

V: Jézus csak annyit mondott, hogy kitartónak kell lennünk; itt nem fejtette ki, miért. Ugyanakkor láthatunk néhány okot a kitartásra.

Dánielnek kitartónak kellett lennie, mert a Dániel 10:12–13 azt mutatja, hogy – anélkül, hogy ő tudta volna – démoni ellenállás állt az imájára válaszoló angyal útjában.

A várakozás gyakran fontos Isten időzítése miatt.

Néha kitartó imádkozásra van szükség, mert amit megtámadunk, az a Sátán erődítménye.

K: A Lukács 11:5–8-ban mi a különbség az imádságban való kitartás és a hiábavaló ismétlés között, amint az a Máté 6:7-ben szerepel?

V: Mindkét esetben előfordulhat, hogy valaki többször is pontosan ugyanazokat a szavakat mondja, vagy egy kérést különböző módon ismétel.

Ha minden alkalommal van értelme, és az őszinte vágy kifejezése, akkor az kitartás.

Ha a szavakat tartalom nélkül mondják ki, azok Isten számára nem jelentenek többet, mint annak a személynek, aki hiába ismételgeti őket.

A keresztény liturgiában mindenki ugyanazt mondja minden alkalommal, amikor a liturgiát végzik. Hogy ez kitartás-e vagy hiábavaló ismétlés, nem a szavaktól függ, hanem azok szívétől, akik a liturgiát mondják. Történelmi megjegyzésként: rendelkezünk liturgiák másolataival, amelyek körülbelül Alexandriai Kelemen (193–217/220) idejéből származnak.

K: A Lukács 11:8-ban kitartásról vagy merészségről/nyaggatásról kellene szó lennie?

V: A kitartás azt jelenti, hogy újra és újra kérünk. A merészség pedig azt, hogy nem szégyelljük ezeket a dolgokat kérni. A görög szó mindkét jelentést magában foglalhatja.

Az NKJV, az NRSV, a World English Bible, az English Free Bible és a Wuest’s Expanded Translation fordításokban „kitartásnak” fordítják.

A KJV-ben, az 1901-es ASV-ben, az 1895-ös RV-ben és a Young’s Literal Translation-ben a másik jelentéssel, „nyaggatásként” fordítják, az ESV-ben „pofátlanságként”, az NIV-ben pedig „merészségként”.

K: A Lk 11:10-ben (NIV) „ajtó”-nak vagy „az”-nak kellene fordítani?

V: A görög szöveg nem kifejezetten „ajtót” említ, hanem inkább „azt”. Másrészt a görög szövegben szerepel a „kopogás” és a „kinyitás” is, így a burkolt jelentés egy ajtó vagy kapu.

K: A Lk 11:11–13-ban mit akart Jézus mondani a földi apákról és a Mennyei Atyánkról?

V: Bár a földi apák nem olyan tökéletesen jók, mint Isten Atya, még a földi apák is általában megadják gyermekeiknek azokat a jó dolgokat, amiket azok kérnek tőlük. Biztosan nem tesznek meg mindent azért, hogy rossz dolgokat adjanak gyermekeiknek, amikor azok jó dolgokat kérnek. Tehát bátran kérjünk jó dolgokat Mennyei Atyánktól.

K: A Lukács 11:12-ben mennyire voltak elterjedtek a tojások abban az időben?

V: Az izraelitáknak nem voltak tyúkjaik és tojásaik, amíg a fogság idején a babiloniaktól meg nem tanulták. De ekkorra már meglehetősen elterjedtek voltak. További információkért lásd: The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 548. oldal.

K: A Lukács 11:13-ban hogyan adja az Atya a Szentlelket mindazoknak, akik kérik tőle, hiszen Simon, a mágus kért, de nem kapta meg a Szentlelket az ApCsel 8:18–23-ban?

V: Bár Simon nem az Atyától, hanem az apostoloktól kért, ez itt nem a lényeg.

Inkább arról van szó, hogy Simon Magus soha nem kérte, hogy ő maga is megteljen a Szentlélekkel. Inkább megpróbálta megvesztegetni őket, hogy megkapja azt a hatalmat, amellyel másoknak adhatja és használhatja azt. Manapság is előfordul, hogy az emberek inkább Istenre akarnak hatni, mintsem hogy Isten használja őket.

K: A Lukács 11:13-ban, mivel az Atya azoknak adja a Szentlelket, akik kérik tőle, ez azt jelenti-e, hogy a keresztények addig nem rendelkeznek a Szentlélekkel, amíg nem kérik Istentől a Szentlelket?

V: Ahogyan a „1001 Bible Questions Answered” című könyv 47–48. oldalán is rámutatnak, ezt a Pünkösd előtt mondták, amikor a Szentlélek kiáradt minden keresztényre. Pünkösd óta a Szentlélek új hívőbe való belépése része annak, hogy Krisztust befogadjuk az életünkbe. Van azonban egy szokatlan eset az ApCsel 8:14–17-ben, ahol az evangéliumot nem teljes körűen hirdették a samaritánusoknak: megkeresztelkedtek Jézus nevében, de a Szentlélekről semmit sem hallottak. Péter és János odament hozzájuk, kezet tettek rájuk, és akkor megkapták a Szentlelket. A szokásos helyzet azonban az, hogy az ember akkor kapja meg a Szentlelket, amikor hisz. Miután a keresztény megkapta a Szentlelket, megtöltődhet a Szentlélekkel (Efézus 5:18–21), vagy nem, attól függően, hogy hogyan marad Krisztusban.

K: A Lukács 11:21-22-ben ki az erős ember és ki az erősebb ember?

V: Ebben a metaforában az erős ember a Sátán, az erősebb ember pedig Jézus Krisztus. Krisztus visszaveszi azokat az életeket és testeket, amelyek a Sátán markában voltak. Krisztus itt nem védekezik, nem védi a sajátjait. Inkább támadóan cselekszik, agresszíven elveszi a Sátántól azokat az embereket, akik egyébként a Sátánhoz tartoznának. További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 236. o.

K: A Lukács 11:23-ban hogyan lehet szétszóródni, ha nem Jézussal vagy, amikor a Lukács 9:49–50-ben egyesek Jézus nevében űzték ki a démonokat?

V: Mindkettő igaz. Figyeljük meg, hogy azok, akik a Lukács 9:49–50-ben démonokat űztek, még mindig Jézus nevében tették ezt. Tehát Jézussal voltak. Másrészt viszont nem tartoztak az apostolok és a hetven tanítvány emberi szervezetéhez. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1413–1414. oldalát.

K: Miért térhet vissza a gonosz szellem a Lukács 11:24–26-ban hét további szellemmel, és miért nem hat vagy nyolc szellemmel?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

1. Jézus nem azt mondta, hogy mindig hét, és soha más szám. Csak egy példát hozott fel.

2. A hetet általánosan a teljesség számának tekintették, és Jézus talán azt akarta mondani, hogy a démonok „teljes sora” térne vissza.

Életünkben nincs „szellemi semlegesség”. Ha valaki üres, mert a démonok elhagyták, az nagyszerű. De hívőként meg kell töltenie magát a Szentlélekkel, különben a démonok visszatérhetnek, sőt, még rosszabb is lehet.

További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible 822. oldalát és a The Tony Evans Bible Commentary 986. oldalát.

K: A Lukács 11:27–28-ban hogyan tekintenek egyesek tévesen a családra és az anyaságra úgy, mintha azok fontosabbak lennének, mint Isten?

V: A jó dolgok éppúgy bálványokká válhatnak, mint a rosszak. Például a család jó dolog, és jó dolog közel állni a családodhoz. De ha a családod olyan dolgokra buzdít, amelyek ellentétesek azzal, amit Isten mond, akkor közelebb kell állnod Istenhez, mint a családodhoz. Ismerek két házaspárt, akik főként azért váltak el, mert az egyik házastárs családja nem fogadta el a másik házastársat. Isten gyűlöli a válást, és ha kizárólag azért válsz el a házastársadtól, mert a családodra hallgatsz, bűnt követsz el Isten előtt.

K: A Lukács 11:27–28-ban hogyan vétkeznek azok az emberek, akik Máriát nagyjából ugyanolyan szinten tisztelik, mint Jézust?

V: Jézus nem tagadta, hogy Mária áldott volt, de fontosabb volt Isten szavát hallgatni és engedelmeskedni neki, mint Máriát áldottnak nevezni. Nincs baj azzal, ha áldottnak nevezzük, de a Bibliában semmi sem mondja, hogy imádnunk vagy tisztelnünk kellene őt. A Római Katolikus Egyház Katekizmusában Máriát Krisztussal együtt közvetítőnek (mediatrix) és megváltónak (redemptrix) nevezik. Ahogyan a „The Tony Evans Bible Commentary” 986. oldalán olvasható, Jézus és édesanyja iránti csodálat nem helyettesíti a Jézus iránti engedelmességet.

További információkért lásd a „Believer’s Bible Commentary” 1414. oldalát és az „Evangelical Commentary on the Bible” 822. oldalát.

K: A Lukács 11:29–30-ban mi volt Jónás jele?

V: Először is, mi nem a helyes válasz, majd a helyes válasz.

Nem a válasz: Jónás bizonyára furcsán nézett ki a niniveiek szemében. Miután három nap és három éjszaka a nagy hal gyomrában volt, a bőre valószínűleg teljesen fehérre fakult, és talán a haja is részben kihullott. Jézus azonban itt nem utal a bőrre vagy a külső megjelenésre.

A válasz: A farizeusok csodajelet kértek tőle, és Jézus itt, akárcsak Jónás, semmit sem tett volna, csak prédikált volna nekik. Ahogy Jónás soha nem tett csodát, úgy Jézus sem tett volna csodát az ő kérésükre. A niniveiek pedig bűnbánatot tartottak, amikor meghallották Jónás prédikációját, de vaj a farizeusok is bűnbánatot tartanának, ha meghallanák az Isten Fiának prédikációját? Ha nem, akkor milyen kemény szívűnek tűnnének a farizeusok, még az erőszakos, de bűnbánatot tartó niniveiekhez képest is.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 236. o.

K: Mit árul el a Lukács 11:29–30 arról, hogy Jézus Jónást történelmi személynek tartotta?

V: Néhány liberális keresztény azt állítja, hogy a Jónás könyve szimbolikus mű volt. Ugyanakkor egyetlen történelmi zsidó személy vagy korai keresztény sem utalt arra, hogy másnak tekintette volna, mint történelmi eseménynek. Jézus itt Jónás és a niniveiek történelmi tényét használja fel arra, hogy rámutasson a bűnbánat hiányának súlyosságára. Ahogyan a Sába királynője is történelmi személy volt, úgy Jónás is az volt. Jézus érvelése csalóka lenne, ha ő maga is úgy gondolta volna, hogy a történet kitaláció. Ha Jónás visszatérése három nap és három éjszaka után a nagy hal gyomrából Jézus saját halálának és feltámadásának előképe volt, akkor – ha úgy gondolod, hogy Jónás története csupán szimbolikus volt – azt is hiszed, hogy Jézus halála és feltámadása is csupán szimbolikus?

További információkért lásd a „Believer’s Bible Commentary” című mű 1414–1415. oldalát, a „Bible Knowledge Commentary: New Testament” című mű 236. oldalát, valamint a „New International Bible Commentary” című mű 1207. oldalát.

K: A Lukács 11:31-ben hogyan fog a déli királynő felkelni az akkori nemzedék ellen?

V: A déli királynő Sába királynője volt, aki meglátogatta Salamon királyt (1 Királyok 10:1–10). A zsidóknak bizonyára nem volt mentségük arra, hogy távol maradtak Galileától, hiszen Sába királynője – aki sokkal messzebbről jött, hogy meghallgassa Salamont – példát mutatott nekik, Jézus tanítása pedig nagyobb volt, mint Salamoné.

K: A Lukács 11:32-ben hogyan fogják a ninivei emberek elítélni azt a nemzedéket?

V: A zsidók nem mondhatták azt sem, hogy túl gonoszak voltak, sem azt, hogy Jézus tanítása túl idegen volt számukra. A ninivei emberek példája megmutatja nekik, hogy a gonosz ninivei idegenek Jónás prédikációjára megtértek, és Jézus tanítása nagyobb volt, mint Jónásé.

K: A Lukács 11:34-ben mit értett Jézus azon, hogy ha a szem sötét, az egész test sötétségben van?

V: Jézus egy fizikai helyzetet használt egy lelki igazság analógiájaként. Ha a szemed sötét (nem látsz), akkor egész lényed nem lát semmilyen fényt. Hasonlóképpen, ha az egyetlen lelki táplálékod a sötétség, nem meglepő, hogy ami benned van, az is sötétség. Néha az embereknek van olyan fényük, amely gyorsan kialszik, vagy pedig túl halvány lesz ahhoz, hogy hasznos legyen és bármilyen jót tegyen. Jézus a Fény, aki meggyújtotta a lámpást, ezért ne hagyd, hogy a fényed elhalványuljon vagy kialudjon. További információkért lásd: The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 551. oldal, és a Believer’s Bible Commentary, 1415. oldal.

K: Miért nem mutatott Jézus jó higiéniai példát, és miért nem mosta meg a kezét evés előtt a Lukács 11:38–41-ben?

V: Isten az Ószövetségben nem parancsolta meg az embereknek, hogy étkezés előtt mossanak kezet. Nincs semmi baj a kézmosással, de ha olyan szigorúan veszed, hogy azt Isten előtti igazságosságod jelének tekinted, akkor az számodra helytelen lesz. Jézus itt egy olyan szempontra hívta fel a figyelmet, amely fontosabb volt, mint a személyes higiénia. Amikor az emberek elkezdtek szabályokat kitalálni, és azt mondták, hogy az Isten követéséhez be kell tartani a szabályaikat, Jézus ezt kifogásolta. Ez szorosan kapcsolódik a Lukács 11:45–46-hoz, ahol Jézus azt mondta, hogy elhanyagolják, amit Isten mondott, és Isten parancsait emberek szabályaival helyettesítik.

Ne mondd, hogy Isten mondott valamit, ha valójában nem mondta, ahogyan a Példabeszédek 30:5–6 és az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 4:6 mondja.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 237. o.; The Tony Evans Bible Commentary, 986. o.; The Believer’s Bible Commentary, 1415–1416. o.; valamint az Evangelical Commentary on the Bible, 822. o.

K: Miért feddte meg Jézus olyan keményen a farizeusokat a Lukács 11:42–54-ben?

V: Jézus mély csalódását fejezte ki ezekkel az emberekkel szemben. Egyrészt nagyszerű ismereteik voltak a Szentírásról, és ezt továbbadták másoknak is. Másrészt viszont nem szerették Istent, és Jézus csalódott volt amiatt, hogy elutasították az Isten által számukra szánt tervet (Lukács 7:30). Szerették az összes elhunyt prófétát; az élőkkel voltak viszont gondjaik.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 987. oldal.

K: Miért küldött Isten prófétát egy néphez a Lukács 11:49 szerint, ha tudta, hogy az a nép meg fogja ölni a prófétát?

V: Isten rendkívül türelmes, és lehetőségeket ad az embereknek, hogy hozzá forduljanak. Még akkor is, ha az emberek megölik egy istenfélő prófétát, néha ugyanazok az emberek később megbánják bűneiket, és Istenhez fordulnak, ahogyan például az ecuadori Auca indiánok tették, miután megölték Jim Elliotot és más keresztény misszionáriusokat.

K: A Lukács 11:51-ben és a Máté 23:35-ben ki volt Zakariás?

V: Valószínűleg Zakariás papról van szó, akit Joás megölt a 2 Krónikák 24:20–21-ben. Lehet, hogy Zakariás próféta volt, vagy mindkettő ugyanaz a személy. Ábel volt az első mártír a Bibliában. Zakariás, a pap volt az utolsó mártír a zsidó Ószövetség utolsó könyvében, a 2. Krónikákban. Véletlen egybeesés, hogy ezt úgy is összefoglalhatjuk: „A-tól Z-ig megölték a prófétákat”. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1416. oldalát és a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 237. oldalát.

K: A Lukács 11:52-ben milyen módon akadályozhatják meg néha a mai vallásos és vallási ismeretekkel rendelkező tanítók az embereket abban, hogy Istenhez forduljanak?

V: Náluk volt az igazság, az örök élet „kulcsa”, de nemcsak hogy maguk nem használták, hanem másokat is eltántorítottak attól, hogy megtanulják és használják azt.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1416–1417. oldalát és az Expositor’s Bible Commentary 8. kötet 956–957. oldalát.

K: Miért tettek fel Jézusnak olyan sok kérdést a Lukács 11:53–54-ben?

V: Az írástudók és a farizeusok azért tettek fel neki olyan sok kérdést, nem azért, mert tőle akartak tanulni, hanem azért, hogy csapdába ejtsék, és Jézus óvatlanságból mondjon valami ellentmondást, vagy olyasmit, amit később megbánna. További információkért lásd: The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 555. oldal, valamint a New International Bible Commentary, 1207. oldal.

K: Miért hasonlította Jézus a Lukács 12:1-ben a farizeusok tanítását kovászhoz?

V: Az élesztő itt a képmutató tanítás metaforája. Az élesztő nem látható, mégis növekedése és hatása mélyrehatóan megváltoztatja a tésztát. Lassú és rejtett folyamat, de teljesen áthatja és átveszi az irányítást. A farizeusok tanítása hasonló volt. Jézus a farizeusok tanítását nem csupán kívánatlannak tartotta, hanem lelkileg halálosnak is. Hasonlóképpen ma is vannak olyan tanítások, amelyek, ha az emberek hisznek bennük, lelkileg halálosak. Szerencsére ebben a metaforikus értelemben Isten képes az embereket a halálból visszahozni. Jézus ugyanezt mondta, de más összefüggésben, a Márk 8:15-ben. További információkért lásd: The Expositor's Greek New Testament 1. kötet, 555. o., The Tony Evans Bible Commentary, 987. o., és a New International Bible Commentary, 1208. o.

K: A Lukács 12:2-ben mit akar Jézus mondani a képmutatásról?

V: A görög „hypokrisis” szó eredetileg olyan személyre – általában színészre – utalt, aki maszkot viselt. Egy bizonyos ponton mindenki lekerül a maszkja, és az emberek meglátják az igazi arcát. Bár a képmutatás helytelen, Jézus ebben a versben azt hangsúlyozza, hogy ostobaság is. Képzeljük el egy pillanatra, hogy valaki bármilyen bűntényt elkövethetne büntetlenül; azonban a szülei, gyermekei, barátai és a rendőrség is rájönne. Ebben az esetben vajon hány bűntényt akarna elkövetni ilyen körülmények között? Általában az emberek alulbecsülik annak valószínűségét, hogy elkapják őket. Ez részben annak is köszönhető, hogy hogyan mérjük az esélyeket. Ha 99-szer csinálsz valamit, és megúszod, de a századik alkalommal elkapnak és börtönbe kerülsz, vajon azt a) nagyon jónak tartanák, mert 99%-os volt a sikerarány, vagy b) azt, hogy elkaptak, börtönbe kerültél, és valószínűleg tönkretetted az életedet. További információkért lásd a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 237. oldalát, a Believer’s Bible Commentary 1417. oldalát és az Evangelical Commentary on the Bible 822–823. oldalát.

K: A Lukács 12:6-ban és a Lukács 12:59-ben mi az a „penny” vagy rézérme?

V: A Lukács 12:6-ban és a Máté 10:29-ben ez egy assarion nevű római érme volt, amely egy denarius tizenhatodát tette ki, ami egy napi bérnek felelt meg. Ezt a szót a Bibliában csak a Lukács 12:6-ban és a Máté 10:29-ben használják.

A Lukács 12:59-ben, a Márk 12:42-ben és a Lukács 21:2-ben a szó a „leptos”, ami egy zsidó rézérme, amelynek értéke körülbelül egy cent nyolcad része.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 237., 240. o.

K: A Lukács 12:11–12-ben hogyan támaszkodhatunk az itt szereplő ígéretre, és mit nem ígérnek meg?

V: Az ígéret szerint, amikor hitünk miatti üldözés miatt bíróság elé állítanak minket, a Szentlélek megmutatja nekünk, mit mondjunk, hogy jó tanúi legyünk Krisztusnak.

NEM azt mondja, hogy megkapjuk azokat a szavakat, amelyek a legbiztonságosabbak, vagy amelyek révén szabadon engednek minket. De nekünk Krisztus tanúságtételére kell figyelnünk, nem a saját biztonságunkra.

Az sem szerepel benne, hogy ne készüljünk fel, mielőtt bibliaórát tartunk vagy prédikálunk.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1418. oldalát.

K: A Lukács 12:14-ben miért nem osztotta meg Jézus az örökséget a férfi és testvére között?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Csak a férfi kért tanácsot, a testvér nem. Nem igazán működik jól a két fél közötti vita eldöntése, ha az egyik fél soha nem kérte, nem akarta, vagy nem egyezett bele a döntésbe.

2. Jézusnak nem az volt a fő célja, hogy a földre jöjjön apró polgári ügyek rendezése érdekében. A vita eldöntése jó dolog lenne, csakhogy elterelné a figyelmet arról, miért is volt Jézus ott.

3. Már léteztek bíróságok, ahová a férfi fordulhatott volna.

4. A pénz nem áldás, ha valaki jobban törődik a pénzzel, mint Istennel, amint Jézus is említette a Lukács 12:21-ben.

Lukács nem pontosítja, hogy a férfit testvére sérelem érte-e, vagy egyszerűen csak kapzsi volt, és többet akart szerezni. Lukács valószínűleg nem tudta, de mivel a következő versek a kapzsiságról szólnak, legalább valaki kapzsi volt. A nagy egészben nézve nem számított, ki volt a kapzsi, mert így vagy úgy, a férfi elszalasztotta a lehetőséget. Elgondolkodtatóan szomorú, hogy ez az akkori embernek szerencséje volt látni Jézust, az Isten megtestesülését. Mégis, ahelyett, hogy Jézust kérte volna, tanítsa meg őt, vagy adjon neki örök életet, csak azt akarta, hogy Jézus rendezzen el egy apró ügyet. Nincs baj azzal, ha apró dolgokról kérdezzük Istent. De vajon ma is gyakran imádkozunk-e Istenhez az apró dolgok miatt, és figyelmen kívül hagyjuk a nagy dolgokat?

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1418. oldalát.

K: A Lukács 12:15–21-ben pontosan mit tett rosszul a gazdag ember?

V: A gazdag embernek komoly problémája volt, de nem az volt a baj, amit rosszul tett. Inkább az volt a baj, amit nem tett meg helyesen. A jövőre való tekintés, az Istennek való hálaadás, valamint az a kérdés, hogy hogyan segíthetne másokon, mivel Isten olyan bőségesen megáldotta, nyilvánvalóan nagyon távol állt a tudatától. A gazdag embernek nem kellett új csűröket építenie, hogy többet tárolhasson, mint amire szüksége volt. Egyszerűen csak el kellett volna osztania az élelmet a szegényeknek.

Ahogy valaki egyszer mondta: „Az ember tervez, de Isten rendelkezik.” Ahogyan a képmutatás ostobaság Lukács 12:2-ben, úgy a pénz miatti aggódás is ostobaság itt, Lukács 12:28–29-ben.

Ez hasonlóságot mutat a Zsoltárok 49:5–10, 16–17-ben és az apokrif Sirach 11:18–19-ben leírtakkal. További információkért lásd: The Expositor’s Greek New Testament, 1. kötet, 557. o.; The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 238. o.; The Tony Evans Bible Commentary, 988. o.; The Evangelical Commentary on the Bible, 822–823. o.; New International Bible Commentary, 1209–1210. o.; valamint a Believer’s Bible Commentary, 1419. o.

K: Miért aggódnak az emberek a Lukács 12:23–31-ben?

V: Lukács itt számos okot sorol fel.

a) A Lukács 12:23,29-ben túl sokat aggódunk amiatt, hogyan fogjuk biztosítani az alapvető élelmet és ruházatot magunknak és családunknak. Hinni kellene abban, hogy Isten gondoskodik rólunk.

b) A Lukács 12:24-ben az értékünk és jelentőségünk miatt aggódunk. Arra kellene törekednünk, hogy Isten neve dicsőítve legyen a földön. Lehet, hogy a világ szemében nem tartanak minket túl értékesnek, de ami igazán számít, az Isten szeme előtt való megjelenésünk.

c) A Lukács 12:25-ben a testünk és az egészségünk miatt aggódunk. Gondoskodnunk kell magunkról, de mi van Isten népének lelki és testi szükségleteivel?

d) A Lukács 12:27-ben a külsőnk, a fizikai szépségünk és a divat miatt aggódunk. Inkább azzal kellene törődnünk, hogy Jézus gyönyörűen ragyogjon az életünkben.

e) A Lukács 12:30-ban azok miatt aggódunk, amikről a világ azt sugallja, hogy aggódnunk kellene. Fel kell ismernünk, hogy mint idegenek és jövevények ebben a világban, már nem érdekelnek azok a dolgok, amelyek korábban, amikor még a világban éltünk, fontosak voltak számunkra.

Általánosságban elmondható, hogy amikor kísértésbe esel, hogy aggódj, gondolj ezekre a dolgokra. Nem szabad aggódnunk, mert a) a Lukács 12:22-ben parancsot kaptunk rá, hogy ne tegyük; a hitünk megóvhat minket az aggódástól a Lukács 12:28 és következő versekben; ne keressük azt, amit a világ keres a Lukács 12:30-ban, hanem inkább buzgón keressük Isten országát a Lukács 12:31-ben, mert az Atyának tetszik, hogy nektek adja az országot a Lukács 12:32-ben.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1419–1420. oldalát.

K: A Lukács 12:32-ben szereplő „kis nyáj” a Jehova Tanúi által tanított 144 000 fős felkent osztályra utal-e?

V: Nem. A Jehova Tanúi ezt többek között a „A valaha élt legnagyobb ember” című, 1991-ben kiadott kiadvány 78. szakaszában tanítják. Sem itt, sem a Jelenések könyvében nincs utalás arra, hogy a mennyország 144 000 emberre lenne korlátozva. Valójában Jézus nem egy jövőbeli „kis nyájról” beszél, hanem éppen ahhoz a kis nyájhoz szól, amely jelenleg közvetlenül előtte áll. Az itt említett kis nyáj Jézus tanítványai, beleértve Júdást is. Olyan védtelen juhok vagyunk, akiket egy barátságtalan világra engedtek ki. Saját erőnkből tehetetlenek vagyunk Sátán, a démonok és más „farkasok” ellen, de rendelkezünk Krisztus erejével. A Rómaiakhoz írt levél 8:35–39 azt tanítja, hogy bár védtelen juhok vagyunk, Isten megígérte, hogy semmi sem választhat el minket az Ő szeretetétől.

További információkért lásd: When Cultists Ask, 148–149. o., a New International Bible Commentary, 1209. o., valamint a Believer’s Bible Commentary, 1420. o.

K: A Lukács 12:33 szerint hogyan kell ezt megtennünk?

V: Azt írja, hogy adjuk el a vagyonunkat; a „minden” szó sem szerepel kifejezetten, sem burkoltan a görög szövegben. Ami viszont benne van, az az önfeláldozó adakozás, azaz addig adni, amíg fáj, hogy gondoskodjunk a szegényekről és a szolgálatról.

Vitatható, hogy az elsődleges cél a szegények megsegítése volt-e, vagy az, hogy a hívők ne legyenek terhelve vagyonukkal. Egy egyszerű válasz az, hogy mindkét ok érvényes.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 964. oldal.

K: Mi az, ami rendkívül szokatlan ebben a példabeszédben (Lk 12:37)?

V: Jézus példázatainak többsége olyan környezetben és módon tanít igazságokat, amelyhez a hallgatók könnyen kapcsolódni tudnak. Ez a példázat is így kezdődik. De az az elképzelés, hogy egy gazda ( ) úgy jutalmazza az éber és engedelmes szolgáit, hogy ő maga szolgálja ki őket, teljesen szokatlan. Milyen gazda tenné ezt, ha ép eszénél lenne? Éppen amikor engedelmes szolgái készen állnak arra, hogy cselekedjenek és szolgálják őt, ő megfordítja a helyzetet, és megható módon ő szolgálja ki őket.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1420–1421. oldalát és a New International Bible Commentary 1209–1210. oldalát.

K: A Lukács 12:41–44-ben hogyan válaszolt Jézus Péter kérdésére, hogy kinek szól ez a tanítás?

V: Jézus egy másik példázattal válaszolt rá. Jézus tanítása itt minden szolgának szól, aki várja (vagy várnia kellene) a Mester visszatérését. További információkért lásd a The Tony Evans Bible Commentary 988–989. oldalát.

K: Mit jelent a Lukács 12:42–48-ban szereplő példabeszéd a gazda visszatérését váró szolgákról?

V: Ennek a példázatnak három különböző alkalmazása van.

Jézus idején az emberek talán nem mind várták a Messiást, de várniuk kellett volna.

Krisztus mennybemenetele óta arra buzdítanak minket, hogy vigyázzunk az Ő visszatérésére. Jézus előrevetíti, hogy második eljövetele előtt késedelem lesz.

Minden korban az embereknek Istenre és az Ő üdvösségére kell törekedniük.

Ez a példabeszéd mindenkire vonatkozik, de különösen a hívőkre, azaz a gazda szolgáira, amikor hatalmuk vagy befolyásuk van más hívők felett. Gondosan meg kell fontolnunk, hogyan töltjük el az időnket és hogyan használjuk fel erőforrásainkat, miközben a Gazda visszatérésére várunk. Arra is alaposan el kell gondolkodnunk, hogyan bánunk másokkal. Amíg a gazda távol volt, a szolgáknak még mindig volt dolguk. Ugyanez igaz ránk is.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 966–967. o., valamint az Evangelical Commentary on the Bible, 823. o.

K: A Lukács 12:45-ben szereplő példabeszédben mennyire rossz a szolga?

V: A szolga meg sem próbálja teljesíteni gazdája parancsát. Pimaszul dacos, mert úgy gondolja, hogy még sok idő van hátra gazdája visszatéréséig. Gazdája vagyonát és a többi szolgát saját céljaira és örömére használja fel. További információkért lásd: The Expositor’s Greek New Testament, 1. kötet, 562. oldal.

K: A Lukács 12:45-ben hogyan fogják megítélni Isten, a Mester hűtlen szolgáit?

V: Néhányukat, az igazi hívőket, úgy ítélik meg, hogy elveszítik jutalmukat, amint azt az 1 Korinthus 3:12–17 mutatja.

Mások, akik nem szolgálták Istent, bár valószínűleg Isten szolgáinak tartották magukat, elpusztulnak, amint azt az 1 Korinthus 3:16–17, a Máté 7:21–23, a Zsidók 6:4–8 és a 2 Péter 2:1–3 mutatja. Ők nem lettek üdvözülve, és a pokolba kerülnek. További információkért lásd a The Tony Evans Bible Commentary 989. oldalát és a Believer’s Bible Commentary 1421. oldalát.

K: Mit tanít nekünk a Lukács 12:47–48 a tudásról és a felelősségről?

V: Az a szolga, akinek volt tudása, súlyos büntetést fog kapni. Az a szolga, akinek nem volt tudása, enyhébb büntetést fog kapni. A büntetésnek különböző fokozatai vannak. Ezt a Lukács 12:48-ban található mondattal lehet összefoglalni: „akinek sokat adtak, attól sokat is követelnek.” További információkért lásd a „Believer’s Bible Commentary” 1421. oldalát.

K: A Lukács 12:49–52-ben milyen keresztségről van szó?

V: Ez arra a valóságra utal, amelynek a mi keresztségünk szimbóluma. Krisztus halálára és feltámadására utal. A tűz itt utalhat megtisztulásra, ítéletre, vagy mindkettőre. További információkért lásd a „Hard Sayings of the Bible” című mű 471–472. oldalát, az „Expositor’s Bible Commentary” 8. kötetének 968. oldalát, valamint a „Believer’s Bible Commentary” 1421. oldalát.

K: Miért jött Jézus, a Béke Fejedelme, a Lukács 12:49,51 szerint nem békét, hanem megosztottságot hozni? (Ezt a muszlim Ahmed Deedat vetette fel.)

V: Jézusban háromféleképpen van békénk, de negyedik nincs.

1) Jézus azért jött, hogy békét és megbékélést hozzon nekünk Istennel.

2) Békét kell ápolnunk Krisztusban élő testvéreinkkel is.

3) Amennyire csak lehetséges, békességben kell élnünk minden emberrel.

X 4) Az emberek azonban ellenezni fognak minket, mert hirdetjük az evangélium igazságát. Jézus és Pál egyaránt előre figyelmeztetett minket arra, hogy az emberek gyűlölni fognak minket, elhatárolódnak tőlünk, és üldözni fognak minket az evangélium miatt.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 989. oldal.

K: A Lukács 12:50-ben hogyan volt Jézus kényszerítve, amíg ez a keresztség meg nem történt?

V: Ez a keresztség nem Jézus János általi keresztségére utal, hiszen az már megtörtént. Inkább Jézus keresztre feszítésére és annak következményeire utal, beleértve a feltámadását és a Szentlélek pünkösdi kiáradását. Csak ezután lakozott a Szentlélek minden hívőben, és végezte el azt a munkát, amelyre Jézus elküldte Őt.

További információkért lásd: „A Biblia nehéz mondásai” (Hard Sayings of the Bible) 472–475. o., „A hívő Biblia-kommentárja” (The Believer’s Bible Commentary) 1421. o., „A Biblia-ismereti kommentár: Újszövetség” (The Bible Knowledge Commentary: New Testament) 239. o., valamint „Tony Evans Biblia-kommentárja” (The Tony Evans Bible Commentary) 989. o.

K: A Lukács 12:51-ben hogyan lehetett, hogy Jézus, a Béke Fejedelme, nem békét hozott a földre, hanem megosztottságot?

V: Jézus követése megosztottságot hozott, de nem feltétlenül háborút és erőszakot. Még akkor is, ha a hitetlenek erőszakot alkalmaznak a keresztények üldözésére, az erőszakot a hitetlenek, nem pedig a keresztények alkalmazzák. Még a saját családunkban is lehetnek hitetlenek, akik üldözhetnek minket. Ez szinte olyan, mintha egy szülő azt mondaná: „Lehet, hogy a gyermekem hazudik, lop és alkoholista, de legalább nem keresztény!” Jézus nagyon hasonló gondolatot fogalmaz meg a Mikás 7:5–7-ben. A János 15:18–21-ben Jézus azt mondta nekünk, hogy ne lepődjünk meg ezen az üldözésen. További információkért lásd a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 239. oldalát és a Believer’s Bible Commentary 1422. oldalát.

K: A Lukács 12:52–53 szerint hogyan tudják a keresztények tisztelni szüleiket anélkül, hogy felbosszantanák gyermekeiket, hiszen az evangélium megosztottságot hoz a családon belül?

V: A keresztényeknek tisztelniük kell szüleiket és engedelmeskedniük kell nekik, kivéve, ha szüleik olyasmit parancsolnak nekik, ami ellentétes azzal, amit Isten mondott. Hasonlóképpen, az embereknek be kell tartaniuk annak a városnak vagy településnek a rendeleteit, ahol élnek, kivéve azokat a dolgokat, amelyek ellentmondanak az állam vagy tartomány törvényeinek. Az embereknek be kell tartaniuk az államuk vagy tartományuk törvényeit, kivéve, ha ez a nemzeti törvények megszegését jelentené.

A keresztényeknek gondoskodniuk kell a családjukról, és béketeremtőknek kell lenniük, miközben tisztában vannak azzal, hogy az evangélium megosztottságot okoz. Óvatosnak kell lennünk, hogy ne váljunk el másoktól, és annál is inkább, mert az evangélium néha arra készteti másokat, hogy elváljanak tőlünk.

K: A Lukács 12:57–59-ben mit akar Jézus azzal, hogy nem szabad kijönni, amíg az utolsó fillér is ki nem fizetődött?

V: Amikor valaki nem kéri és nem is kap irgalmat, az igazságszolgáltatás kemény lehet.

K: A Lukács 12:59-ben, a Lukács 21:2-ben és a Márk 12:42-ben – egy kicsit könnyedebb hangnemben – miért érdekelnék ezek a versek a részecskefizikusokat?

V: A Lukács 12:59-ben a görög szöveg szó szerint azt mondja, hogy nem jönnek ki, amíg az utolsó leptont is ki nem fizették. A Lukács 21:2 két leptát említ. A modern fizikában a leptonok egy olyan szubatomi részecskecsoport, amelybe az elektronok és a neutrínók is tartoznak, így azt is mondhatnánk, hogy nem jönnek ki, amíg az utolsó leptont is ki nem fizették.

K: Miért meséltek egyesek Jézusnak a Lukács 13:1-ben azokról a galileaiakról, akiknek vérét Pilátus az áldozataikkal keverte össze?

V: Ez a zsidók számára felháborító dolog lett volna. Vagy Jézus reakcióját akarták hallani, magyarázatát arra, hogy Isten miért engedte meg ezt, vagy annak megerősítését, hogy ezt nem szabad eltűrni. Mivel ez Jeruzsálemben történhetett, ez arra utal, hogy Jézus ekkor nem Jeruzsálemben tartózkodott. Tudni akarták, hogyan válaszolna Jézus a gonosz és a szenvedés problémájára ebben a konkrét esetben. Vajon ezek az emberek gonoszabbak voltak-e másoknál, vagy valami másról volt szó? Talán zelóták voltak, akik szóbeli támogatást vártak a Róma elleni lázadáshoz.

Míg az első példa egy gonosz ember által okozott katasztrófa volt, a második példa olyan katasztrófa volt, amelyet (legalábbis szándékosan) senki sem okozott.

T.W. Manson a Sayings című művében (273. o.) arra is rámutat, hogy talán azért mesélték el ezt Jézusnak, hogy ő kritizálja Pilátust, amit aztán visszavihettek volna Pilátusnak. Figyeljük meg, hogy Jézus egyáltalán nem kritizálta és nem is említette Pilátust.

Bármit is akartak, Jézus reakciója, válasza és az, amit megerősített, valószínűleg meglehetősen váratlan volt. Jézus hallgatással elkerülte a mindenki számára már régóta ismert gonoszságra vonatkozó szemrehányást, és ehelyett arra összpontosított, hogy miért történt ez velük. Jézus válaszával kapcsolatban három megfigyelést tehetünk.

1. Ez általában az emberekkel történik, mert bűnösök vagyunk, de ennek semmi köze nem volt ahhoz, amit ők konkrétan tettek.

2. Ugyanakkor téves azt feltételezni, hogy büntetésük rövid távon igazságos volt a többi galileaihoz képest. Nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy ők nagyobb bűnösök voltak, mint mások.

3. Noha Jézus soha nem igazolta ezt a cselekedetet, és nem mondta, hogy jó volt, Pilátus gonoszságából mégis lehetett levonni egy jó tanulságot. Előbb vagy utóbb mindenki hasonlóképpen el fog pusztulni, hacsak nem térnek meg.

Pilátus hasonló dolgokat tett Josephus szerint a „Zsidók régiségei” című mű 18. könyvének 3.2. fejezetében (379. o.) és a „Zsidók háborúi” című mű 2. könyvének 9.4. fejezetében (479. o.). További információkért lásd: „The Expositor's Greek New Testament” 1. kötet, 564. o., a „New International Bible Commentary” 1210. o. és az „Evangelical Commentary on the Bible” 824. o.

K: A Lukács 13:6–9-ben mi a fügefáról szóló példabeszéd tanulsága?

V: Mit jelent a gyümölcs a fügefának? Ebben az esetben egyszerre semmit és mindent. A füge termése olyan tápanyagokat használ fel, amelyeket a fügefa arra is felhasználhatott volna, hogy erősebbé és magasabbá váljon. A füge csak új fák kihajtására szolgál; magának a fának semmit sem ad. Ha azonban a fa nem terem fügét, a tulajdonos kivágatja, így ebben az értelemben a füge valóban nagyon-nagyon fontos a fa számára.

Két, egymást kiegészítő jelentése van.

Általános értelmezés: Bár nem volt a fügeidőszak, az ember azt gondolhatná, hogy egy út mellett álló fügefának, amelyet talán megóvott a tél legrosszabb hidege, már lehetnek gyümölcsei. Bármikor is jön Jézus, készen kell állnunk. Ha nem terem jó gyümölcsöt az életedben, eljön az ítélet.

Itt az idő: Általában a fügefák csak a negyedik évükben kezdtek gyümölcsöt teremni. Nem határozza meg, hogy a tulajdonos a fügefák ültetésétől számított három évet várt-e, vagy attól a pillanattól, amikor az első gyümölcsöt kellett volna teremnie. Ettől függetlenül azonban a szolga arra kérte a gazdáját, hogy várjon a negyedik évig. Amikor Isten azt akarja, hogy tegyünk valamit, készen kell állnunk. Ha nem, a lehetőség elszaladhat.

Konkrét alkalmazás: a fügefák a zsidó nemzetet szimbolizálták. Jézusnak jelet kaptak arra vonatkozóan, hogy a zsidó nemzet egésze elfogadja-e Őt, és a válasz az volt, hogy nem fogják.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 240. o.; The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 970. o.; valamint The Tony Evans Bible Commentary, 989. o.

K: Lk 13:12; Minden fizikai fogyatékosság démoni eredetű?

V: Egyáltalán nem. A János 9:1-5-ben egy vakon született emberről van szó, és nincs arra utaló jel, hogy a démonoknak bármi közük lett volna ehhez.

K: A Lk 13:13 szerint ugyanolyan készségesen kell-e együttműködnünk a szolgálatban olyanokkal, akik fizikai betegségekkel, fogyatékossággal vagy lelki problémákkal küzdenek?

V: Ha nem tennénk így, akkor kizárnánk Pált, akinek „tövis volt a testében”, Timóteust, akinek gyakori gyomorpanaszai voltak, Mátét, aki adószedőként kétes foglalkozást űzött, vagy Pétert, aki egyszer megtagadta Jézust. Nagyon-nagyon szomorú lenne azt mondani, hogy ezek az emberek elég jók Istennek, de nekünk nem elég jók, hiszen ezzel nem csupán bíróként járunk el felettük, hanem még szigorúbb bíróként is, mint Isten. A gyümölcsöző szolgálat egyébként sem a mi erőnktől függ – legyen az fizikai vagy másfajta –, hanem Isten Lelkétől.

Semmi sem indokolja, hogy egy fogyatékossággal vagy testi betegséggel élő ember ne lehetne ugyanolyan hatékony és hasznos, mint az, akinek nincs ilyen problémája. Sőt, néha Isten a saját dicsőségére is felhasználhatja a helyzetüket. Valójában azt is lehetne érvelni, hogy éppen azokat kellene különösen keresni szolgálati társakként, akik nehézségekkel küzdenek, vagy akiket alábecsülnek.

Ami a lelki problémákat illeti, a válasz: „attól függ”. Ha valaki megbánta bűneit és felhagyott a rágó bűnnel, őszintén elismerte, mi volt akkor és mi van most, és teljes mértékben elfogadta őket, Talán nem akarnád őket újra olyan helyzetbe hozni, amely kísértésnek teszi ki őket. Hasonlóképpen, ha valakinek gyengesége van egy bizonyos területen, akkor talán nem akarnád olyan helyzetbe hozni, ahol könnyen elbukhat. Néhány keresztény, például Martin Luther, depressziós rohamoktól szenved. De mielőtt leírnád őket, mint akik nem jó katonák Krisztusnak, nézd meg mindazt, amit Luther tett, még a hatalmas ellenállás ellenére is.

K: A Lukács 13:14-ben miért hitte a zsinagóga vezetője, hogy helytelen a szombaton gyógyítani?

V: A farizeusok 39 munkakategóriát különböztettek meg. Mivel minden alkotó tevékenységet vagy termelő erőfeszítést munkának tekintettek, a gyógyítás mindkettőnek minősült. Nyilvánvalóan mind Isten törvénye, mind a saját maguk által kitalált kiegészítő korlátozások nagyobb prioritást élveztek számukra, mint maga Isten. Ha Isten gyógyítást nyújtott szombaton, kik voltak ők, hogy azt mondják, Isten nem gyógyíthat? Légy óvatos, amikor megpróbálod Istennek mondani, hogy neki be kell tartania a te szabályaidat, vagy akár azt is, hogy be kell tartania azokat a szabályokat, amelyeket Ő adott nekünk.

K: Miért válaszolt Jézus így a zsinagóga vezetőinek a Lukács 13:15–17-ben?

V: Jézus hivatkozhatott volna az Ószövetségi Törvényre (amelyet ez az ember másképp értelmezett), vagy arra, hogy Ő a Messiás (amit ez az ember valószínűleg nem fogadott el). Ehelyett Jézus a férfi saját következetlenségét és együttérzésének hiányát tette szégyenbe.

Az Expositor's Bible Commentary 8. kötete 971. oldalának szerint számos példa volt arra, hogy a rabbik a szombaton vészhelyzetben lévő állatok megsegítéséről tanítottak. (Qumránban azonban azt mondták, hogy szombaton egyáltalán ne segítsenek állaton, még akkor sem, ha az kútba esett vagy éppen szül.) Gyakran előfordul, hogy másokkal való beszélgetés során fontos azzal a „közös alappal” kezdeni, amit mindketten elfogadnak. Ezt követően, ha rámutatunk a másik fél következetlenségeire, csak akkor fogják (esetleg) felismerni, hogy érdemes megfontolni egy másik nézőpontot is.

Mellékesen megjegyezzük, hogy ezt a érvelési módszert „a kisebbtől a nagyobb felé haladó érvelésnek” nevezik. Ez volt a rabbik általánosan alkalmazott érvelési módszere.

Jézus leleplezte, hogy bár látszólag vallási dolgokat akartak tudni, valójában nem érdekelték őket az Isten által az életükben végzett cselekedetek.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 240. o.; The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 970. o.; valamint az Evangelical Commentary on the Bible, 824–825. o.

K: A Lukács 13:15–17-ben szereplő zsinagógákról – a Biblián kívül – honnan tudjuk, hogy már a bibliai időkben is léteztek, és nem későbbi fejleményről van szó?

V: Az egyik bizonyíték arra, hogy már korán léteztek, a 19. század végén talált Theodotus-felirat, amely egy Theodotus nevű hellenisztikus zsidót, Vettenos fiát emlékezteti meg. Theodotus pap és a zsinagóga vezetője volt, a zsinagóga vezetőjének fia és unokája. Ezt nagy valószínűséggel Kr. u. 70 előtt írták. További információkért lásd a Dictionary of New Testament Background című mű 534. oldalát.

K: Miért hasonlít az Isten országa a Lukács 13:18–21-ben egy mustármaghoz vagy kovászhoz?

V: Mindkettő önmagától növekszik. A mustármag apró, de a kifejlett mustárnövény körülbelül 10 láb (3 méter) magas. Talán Jézus azért használta mindkét hasonlatot, mert a mustármag kívülről növekszik, a kovász pedig belülről. A kovász nem látható, de olyan eredményt hoz, amelyet kívülről látható, puha kenyér formájában lehet megfigyelni.

Ez a szakasz azért is fontos, mert a kovász itt a jót szimbolizálja, és így egyensúlyt teremt más szakaszokkal, ahol a kovász a farizeusok rossz tanításának metaforája. A kovász ilyen használata azt mutatja, hogy nem vehetünk egy hasonlatot egy adott jelentéssel, és nem rendelhetünk ahhoz a szóhoz azonos jelentést az egész Bibliában, a kontextus figyelmen kívül hagyásával.

Másrészt a Believer’s Bible Commentary 1424. oldala és a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 240–241. oldala szerint a kovász mindig a gonoszt és a romlást szimbolizálja. Az Evangelical Commentary on the Bible 824. oldala szerint ez ebben az esetben helytelen.

További információkért lásd az „Expositor’s Bible Commentary” 8. kötet, 972. oldalát és a „Believer’s Bible Commentary” 1424. oldalát.

K: A Lukács 13:19-ben a madarak a pogányokat vagy a romlott és hamis hívőket jelképezik?

V: A keresztények nem értenek egyet ebben a kérdésben. A szöveg más teremtményekre utal, amelyek nem tartoznak a nagy bokorhoz, de részesülnek annak árnyékában vagy előnyeiben. Egyesek szerint ez az áldott pogányokra utal. Mások szerint pedig azokra a hamis hívőkre, akiknek nincs helyük az egyházban, de mégis ott vannak.

A „Believer’s Bible Commentary” 1424. oldala szerint ez romlásra utal. Az „Evangelical Commentary on the Bible” 824. oldala azonban más véleményen van.

K: Miért csak kevesen menekülnek meg a Lukács 13:23–27-ben?

V: A tanítványok talán azt várták, hogy Jézus nagyszerű tanítása és csodái szinte mindenkit meggyőznek majd. Lehet, hogy csalódottak voltak, amikor ez nem történt meg, ezért Jézus elmagyarázta, hogy az üdvösséghez vezető út keskeny. Nem azok lettek volna üdvözülve, akik látták és hallották Jézust, hanem azok, akik döntést hoztak, és reagáltak arra, amit hallottak. Nem azt mondja, hogy az út során menj át a keskeny ajtón, vagy várd meg, amíg a keskeny ajtó megjelenik. Inkább szó szerint azt mondja, hogy „törekedjetek” arra, hogy bejussatok a keskeny kapun.

Bár Jézus nem foglalkozott azzal a további kérdéssel, hogy miért csak kevesen üdvözülnek, számos megfigyelést és következtetést levonhatunk.

1. Azok, akik a felelősségre vonható kor elérése után halnak meg, kifejezetten vagy burkoltan már eldöntötték a sorsukat.

2. Isten „habozik” az ítélethozatalban, mert lehetőséget akar adni az embereknek a bűnbánatra (2 Péter 3:9).

3. Istennek nem kötelessége örökké lehetőséget adni a bűnbánatra, sőt, arra sem, hogy továbbra is adjon lehetőséget, amíg az ember még él. Azokat, akik a Szentlélek ellen vétkeznek, nem mindig ölik meg azonnal.

4. Végső soron Istennek nincs bűntudata amiatt, hogy az embereket az általuk választott út célállomására küldi.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 241. o., The Believer’s Bible Commentary, 1424. o., és az Evangelical Commentary on the Bible, 825. o.

K: A Lukács 13:25-ben pontosan ki kopogtat ebben a példabeszédben?

V: Bár a példabeszéd nem mondja ki közvetlenül, Jézus erőteljesen utal arra, hogy a zsidó nemzet fog kopogtatni, és nem engedik be, ha elutasítják Őt.

További információkért lásd a „Believer’s Bible Commentary” 1424. oldalát.

K: Miért mondták ezek a farizeusok Jézusnak a Lukács 13:31-ben, hogy Heródes Antipász (Nagy Heródes fia) meg akarja ölni őt?

V: Ennek több oka is lehet.

1. Lehet, hogy ezek a farizeusok szimpatizáltak Jézussal, és Jézus biztonságát kívánták.

2. Másfelől lehet, hogy egyszerűen csak azt akarták, hogy Jézus távozzon. Lehet, hogy ezek a farizeusok nem annyira Jézus halálát tartották szem előtt; csupán azt akarták, hogy Jézus eltűnjön az útból. Lásd még a következő kérdést is. A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” című mű 241–242. oldalán ezt a nézetet támogatja.

3. Végül, ha azt terjeszthették volna az emberek között, hogy Jézus az életéért menekült, miután meghallotta a fenyegetést, az aláásná Jézus hírnevét a nép szemében, mint hatalmas Messiásét.

Lásd a Believer’s Bible Commentary 1424. oldalát, az The Expositor’s Greek New Testament 1. kötet 569. oldalát, az Evangelical Commentary on the Bible 825. oldalát és a New International Bible Commentary 1211. oldalát, ha többet szeretnél megtudni arról, hogy milyen különböző indítékokból tájékoztathatták erről Jézust.

K: Bizonyítja-e a Lukács 13:31, hogy Heródes Antipász azt tervezte, hogy megöli Jézust?

V: Nem, ez a vers sem nem bizonyítja, sem nem cáfolja ezt. A Biblia rögzíti a farizeusok szavait, de nem mondja meg, hogy igazat mondtak-e vagy sem. Manapság is gyakran előfordul, hogy az emberek fenyegetésekről hallanak, és reagálniuk kell rájuk anélkül, hogy tudnák, igazak-e vagy sem.

K: Mit jelentett Jézus válasza erre a fenyegetésre a Lukács 13:31–33-ban?

V: Három megállapítást tehetünk ebből a versből.

1. Jézus Heródes Antipást ravasz nőstény rókának nevezte, ami nem volt dicsérő kifejezés. Akkoriban a rókát jelentéktelen állatnak tartották. A rókát akkoriban és ma is ravasznak tartják.

2. Jézus nem félt tőle, és nem bánta, ha továbbadták Heródesnek a válaszát.

3. Jézus tudta, hogy a kereszten fog meghalni, de azt is tudta, hogy minden az Atya időzítése szerint fog történni.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1424. oldalát, az Evangelical Commentary on the Bible 824. oldalát és az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 974. oldalát.

K: A Lukács 13:35-ben mi a jelentősége annak, hogy azt mondják: „Áldott az, aki az Úr nevében jön”?

V: Jézus egyszerűen azt is mondhatta volna: „Azt kell mondanotok: »Áldott Jézus, a Messiás«, vagy valami hasonlót.” Mivel azonban ők nem fogadták el, hogy Jézus a Messiás, Jézus kegyesen olyan szavakba öntötte ezt, amelyeket elfogadni tudtak. Nem juthatnak a mennybe, amíg fel nem ismerik az igazi Messiást, akinek a nevét nem ismerték.

Érdekes összehasonlítani, hogy Jézus és Pál milyen nagy erőfeszítéseket tettek az igazság közvetítése érdekében, miközben az evangélium tartalmát illetően soha nem engedtek.

K: Miért engedte meg egy vezető pozícióban lévő farizeus, hogy Jézus az ő házában tanítson (Lk 14:1)?

V: Nem minden farizeus és vezető ellenezte Jézust – csak kérdezzük meg Arimathiai Józsefet és Nikodémust. Valójában az ApCsel 15:5 azt mutatja, hogy a feltámadás után elég sok farizeus hitt Jézusban ahhoz, hogy saját csoportjuk legyen az egyházon belül. A Jn 12:42 is azt mondja, hogy sok farizeus hitt Jézus tanításában, de titokban, mert nem akarták, hogy kizárják őket a zsinagógából.

Másrészt a Believer’s Bible Commentary 1425. oldala úgy véli, hogy ez nem őszinte barátságból történt, hanem abból a szándékból, hogy csapdába ejtsék Jézust. Végül is a Lukács 14:1 és következő versei szerint Jézust szigorúan figyelték. Miért hívta volna meg a farizeus egyszerre Jézust és egy gyógyításra szoruló embert, hacsak az az ember nem jött be meghívás nélkül?

Ez azonban már a negyedik alkalom volt, hogy a farizeusok felvetették a szombat kérdését (Lukács 6:1–5; Lukács 6:11; Lukács 13:10–17), így Jézus szombatról szóló tanítása nagy botránykő volt számukra. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 976. o.; The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 242. o.; valamint a New International Bible Commentary, 1211. o.

K: Mi az a vízkór a Lukács 14:2-ben?

V: Ez az egészségügyi állapot a testben felhalmozódott folyadékot jelenti. Különböző okai lehetnek, például a szív bal kamrájának rendellenes működése, máj- vagy nyirokcsomó-problémák, lupus, vagy mérgező anyagok, például az argemone-olaj. Az argemone egy gyomnövény, amely gyakran mustármezőkön nő, és a mustármagokkal együtt betakarítható. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1425. oldalát és az Evangelical Commentary on the Bible 825. oldalát.

K: Miért kérdezte ki őket Jézus a Lukács 14:3–6-ban?

V: Azzal próbálták csapdába ejteni, hogy odavittek hozzá egy vízkórban szenvedő embert. A vízkór oka lehet máj- vagy veseelégtelenség, illetve rák is. Jézus kezdeményezett, és arra kérte őket, hogy állást foglaljanak abban a kérdésben, hogy törvényes-e jót cselekedni szombaton, vagy sem. Ha igennel válaszoltak volna, akkor a Tórában nem tiltott jó cselekedetek megengedettek lettek volna. Ha nemmel válaszoltak volna, az megmutatta volna, mi áll valójában a szívükben: a szabályaikhoz ragaszkodtak, ahelyett, hogy jót cselekedtek volna Istennek. További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 242. oldal.

K: A Lukács 14:7–11-ben mi volt a lényege Jézus tanításának a legalsó hely elfoglalásáról?

V: Először is: a helyek nem számítanak, és az emberi tisztelet sem számít. Inkább alázatosnak kell lennünk, és arra kell törekednünk, hogy Istennek tetszünk. Az, hogy Isten megtisztel minket, sokkal jelentősebb, mint bármilyen emberi tisztelet.

Ez egy jó szakasz, amelyet megoszthatunk a gyerekekkel, amikor vitatkoznak arról, ki üljön az autó első ülésén.

K: Miért adta Jézus a Lukács 14:7–11-ben a farizeusoknak azt a tanítást, hogy foglalják el a legalacsonyabb helyet, közvetlenül azután, hogy megpróbálta őket helyreigazítani a szombati gyógyítás ügyében?

V: Néhány okra gondolhatunk.

1. A farizeusok tanítását az a vágy egyesítette, hogy tiszteletben részesüljenek és dicsőséget szerezzenek. Tényleg Isten iránti szeretetük miatt hozták-e létre ezeket a szombati szabályokat? Nem, a vallási dicsőségre vágytak. Jézus arra utal, hogy nem szabad a vallási dicsőséget keresni; inkább hagyjuk, hogy Isten adja meg a dicsőséget.

2. Ha a farizeusok nem tudták bebizonyítani, hogy tévedett a szombati, Isten erejével végzett gyógyítás ügyében, akkor alázatosnak kellett volna lenniük, és abba kellett volna hagyniuk Jézus ellenzését.

K: A Lukács 14:12–15-ben mi volt Jézus lényegi üzenete a szegények, a nyomorékok, a sánták és a vakok meghívásával kapcsolatban?

V: A társadalom nem tartotta ezeket az embereket ideális vendégnek egy ünnepségre. Nem voltak alkalmasak a munkára, és általában nem állt módjukban viszonozni a kedvességet. Három tanulságot vonhatunk le ebből:

1. Az egyik tanulság az, hogy Isten gyakran azokat választja ki és használja fel, akiket mi nem tartunk ideálisnak.

2. Ezek az emberek gyakran felismerik, hogy nem ideálisak, és éppen ezért sokkal inkább támaszkodnak Istenre, és Neki adják a dicsőséget.

3. Az igazság azonban az, hogy egyikünk sem ideális. Ha Isten igazságosságának mércéjét a testi egészséghez hasonlítanánk, mindannyian nyomorékok és vakok lennénk, vagyon és remény nélkül, Isten nélkül.

További információkért lásd: „A Biblia nehézségei és látszólagos ellentmondásai”, 117–118. oldal.

K: A Lukács 14:16–24-ben mi volt a lényege Jézusnak a bankettről szóló példázatának, amelyet éppen a banketten mondott el?

V: Amikor az egyik vendég áldást mondott mindazokra, akik az Isten országában fognak enni, abból indult ki, hogy mindenki ott lesz az Isten országában. Jézus arra mutatott rá, hogy nem mindenki lesz jelen az Isten országában, hogy ott étkezzen. Vajon Jézus szavai kedvesek voltak-e? Ha belegondolunk, az lett volna a legkedvetlenebb, ha Jézus hallgatólagosan egyetértett volna azzal, hogy minden jelenlévő rendben van, és az Isten országában fog étkezni, miközben ez nem volt így. Tehát igen, néha a szigorúnak tűnő szavak a legkedvesebbek, amiket mondhatunk.

Mivel Jézus hallgatói jól tudták elképzelni az emberek által rendezett lakomákat, Jézus egy példabeszédet mondott nekik Istenről és az Ő lakomájáról. Csodálatos lenne részt venni Isten lakomáján; a szomorú igazság azonban az, hogy a legtöbb ember elutasítja a meghívást. Ahogyan egy lakoma házigazdája meghívhat embereket, akik vagy elutasíthatják, vagy elfogadhatják a meghívást, úgy Isten is őszintén meghív mindenkit, hogy részesüljön kegyelmében, és ők is vagy elfogadhatják, vagy elutasíthatják azt. Az áll benne, hogy mindenki elutasította a második meghívást. Abban a kultúrában a meghívót elég korán kézbesítették, majd később küldtek egy második meghívót, egy emlékeztetőt. Különféle kifogásaik voltak, némelyik elég gyenge, de a tény az, hogy a házigazda olyan embereket hívott meg, akik nem akartak eljönni. Ha valakinek a házassága miatt kellett volna elutasítania a meghívást, akkor miért nem hozta ezt fel az első meghíváskor? Hihetetlennek tűnik, hogy valaki visszautasítson egy mesés földi bankettre szóló meghívást, de előfordul.

Hasonlóképpen valószínűleg az angyalok számára is hihetetlennek tűnik, hogy bárki is visszautasítsa Isten minden egyes embernek szóló rendkívül nagylelkű ajánlatát, de ez is előfordul.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 242. o.; The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 978. o.; The Expositor’s Greek New Testament, 1. kötet, 574–575. o.; New International Bible Commentary, 1212. o.; valamint Believer’s Bible Commentary, 1426. o.

K: Miért hasonlít a Lukács 14:16–24-ben szereplő példabeszéd a Máté 22:1–10-ben találhatóhoz, de mégis különbözik tőle?

V: Ne feledjük, hogy Jézus közel három évig tanított, ami sokkal hosszabb idő, mint amennyi egy embernek az evangéliumok elolvasásához szükséges lenne. Jézus valószínűleg egy városban tartott egy sorozatnyi prédikációt, majd a következő városba költözött, és ott is hasonló prédikációkat tartott. Ezek hasonlóak, de nem teljesen azonosak; talán Jézusnak kicsit más volt a hallgatósága, és ezért kissé módosította a szöveget. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 979. oldal.

K: A Lukács 14:23-ban, mivel a gazda kényszeríti az embereket, hogy jöjjenek be, ez bizonyítja-e, hogy az embereknek nincs szabad akaratuk arra, hogy Krisztushoz jöjjenek?

V: Ez éppúgy nem bizonyítja ezt, mint ahogyan azt sem, hogy azoknak, akiket nem hívtak meg, nem volt felelősségük Isten követésében.

Nyilvánvaló, hogy ebben a példabeszédben senki sem gondolná, hogy a gazda hadsereget küldene, láncokba verné az embereket, és rabszolgaként vinné őket a lakomájára. Inkább ebben a példabeszédben a „kényszerítés” erős meggyőzést jelent.

Ha valaki megpróbálná ezt a szakaszt felhasználni annak bizonyítására, hogy az embereknek nincs szabad akaratuk, a kísérlete visszafelé sülne el. Az eredeti vendégeket meghívták, mégis nem jöttek el. Így az eredeti meghívás „vesztett ügy” volt. Továbbá, ha valakinek a világon lenne vágya arra, hogy eljöjjön, de nem kapott meghívást, helytelen lenne-e, hogy ilyen vágya legyen? Vannak nem keresztények, akik szeretnének a mennybe jutni – legalábbis a saját feltételeik szerint, bár nem Isten feltételei szerint.

Ne feledjük, hogy a Granville Sharp-szabálynak vannak kivételei: Lukács 14:23 és az Efézusbeliekhez írt levél 2:20. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 2064. oldalát. A Titus 2:13-ra vonatkozó Granville Sharp-szabály követése támogatja a nyomorúság utáni elragadás elméletét.

K: A Lukács 14:24-ben miért nem kapott második esélyt egyetlen elutasított vendég sem?

V: Isten gyakran ad az embereknek több lehetőséget, de ennek is van határa. Bár a lehetőségek száma nem a példabeszéd lényege, Istennek nincs kötelezettsége arra, hogy bárkinek is több lehetőséget adjon.

K: Mit tanít a Lukács 14:25–35 a költségek felméréséről és az Úr uralmáról?

V: Az embernek tudnia kell, hogy milyen árat kell fizetnie, mielőtt elkötelezi magát Krisztus követése mellett. Egyrészt Zakariásnak nem volt ideje rendbe hozni a házát, sem az életét, mielőtt Jézus hozzáment, és kijelentette, hogy Zakariásnak megvan az üdvössége. Másrészt a Lukács 14:25–35 helyesbíti azt a tévhitet, miszerint Jézus inkább egy félig kész tornyot választana, mint egyáltalán semmit. Az embereknek nincs erejük önmagukban rendbe hozni az életüket, ezért még mielőtt az életünk rendbe kerülne, Jézushoz fordulunk; de azzal az elkötelezettséggel kell Jézushoz fordulnunk, hogy megengedjük Neki, hogy rendbe hozza az életünket. További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible című mű 826. oldalát.

K: A Lukács 14:26-ban hogyan kell Jézus tanítványainak „gyűlölniük” apjukat, anyjukat, feleségüket, gyermekeiket és testvéreiket?

V: Mind e szakasz kontextusa, mind a Mózes-törvényen alapuló kultúrájuk alapján ezt úgy kell értelmezni, hogy „kevésbé szeressék”. Jézus nem azt mondja nekik, hogy szegjék meg Isten Igéjét, amely a 2Mózes 20:12-ben azt mondja, hogy szeressék szüleiket, majd később az Efézusbeliekhez írt levél 5:25-ben azt, hogy szeressék feleségeiket. Például a Mózes 5. könyve 21:15-ben, amikor arról van szó, hogy egy férfi egyik feleségét jobban szereti, mint a másikat, itt a „gyűlölni” szó szerepel. Hasonló megfogalmazást találunk a Mózes 1. könyve 29:31-ben is, ahol Jákób Ráchelt jobban szerette, mint Leát. A Máté 10:37 azt mutatja, hogy Jézus arra akar rámutatni, hogy nem szabad szüleinket jobban szeretnünk, mint Istent.

További információkért lásd: A Biblia nehéz mondásai, 475–476. o., A Bibliai Válaszok Teljes Könyve, 56–57. o., A Hívő Bibliai Kommentár, 1427. o., valamint A Biblia nehézségei és látszólagos ellentmondásai, 116., 210. o.

K: A Lukács 14:26-ban szereplő, a szülőkről szóló tanítás hogyan kapcsolódik a törvényhez?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Jézus hallgatói mindannyian jól ismerték a szülőkről szóló Mózes-törvényt, és Jézus ezt tudta.

2. Jézus a kiegyensúlyozottságra helyezte a hangsúlyt. Isten szeretete az első parancsolat, mások szeretete pedig a második, nem fordítva.

3. Ha a szülők, a gyermekek vagy bárki más iránti szereteted vagy hűséged nagyobb, mint az Isten iránti szereteted és hűséged, akkor át kell alakítanod a prioritásaidat. Még a jó dolgok is bálványokká válhatnak.

K: A Lukács 14:28-ban hogyan kell az embereknek felmérniük, mibe kerül Jézus követése, és mibe kerül, ha nem követik Őt?

V: Ha csak félig követjük Jézust, vagy egy ideig megpróbáljuk követni, majd visszafordulunk, az egyáltalán nem használ. Egyszer egy nem keresztény, aki eljött egy bibliaórára, megkérdezte tőlem: „Ha nem teszem Jézust életem Urává, akkor a kereszténység hoz-e nekem valami jót?” Azt válaszoltam, hogy néhány kisebb, jelentéktelen kivételtől eltekintve alapvetően nem. Vagy mindent, vagy semmit. Át kell adnod az életedet Jézusnak. Az evangélium hirdetésekor arról is prédikálnunk kell, hogy számoljuk meg az árat. Jézus a félszívű követők ellen prédikál.

Kálvin János így fogalmazott: „Mindent feladtam Krisztusért, és mit találtam? Mindent megtaláltam Krisztusban.” Henry Drummond pedig így mondta: „A mennyek országába való belépésért nem kell fizetni: az éves előfizetés viszont mindent jelent.”

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1428. oldalát és a New International Bible Commentary 1213. oldalát.

K: A Lukács 14:31–32-ben szereplő háborúra mire utal?

V: Ez bizonyára a hallgatók fejében is megfordult, hiszen fennállt annak a lehetősége, hogy Heródes háborút indít Aretas, azaz apósának ellen. Jézus példázata azonban túllép ezen, és azt mondja, hogy általánosságban véve nincs haszna annak, ha olyasmit kezdünk el, amit nem tudunk befejezni. Sőt, olyasmit elkezdeni, amit nem fejezünk be, rosszabb lehet, mintha egyáltalán nem kezdtük volna el. Jobb lehet lemondani egy áhított, lehetséges győzelemről, ha valójában úgyis nem nyernél.

További információkért lásd: „The Expositor’s Greek New Testament” 1. kötet, 567. oldal, valamint „The Bible Knowledge Commentary: New Testament”, 244. oldal.

K: Mit értett Jézus a Lukács 14:34–35-ben azzal, hogy az ízét elvesztett só csak a trágyadombra jó?

V: A só általában az élethez szükséges alapvető anyagok biztosítására, az ételek ízesítésére és tartósítására szolgál. Az a só, amely szennyeződéssel való hígítás vagy más okok miatt elvesztette ízét, már nem sokra jó. A megmaradt sót, ha trágyadombra rakják, lassabb bomlást eredményez, ami kevésbé koncentrált bűzt jelent. További információkért lásd: The Expositor’s Greek New Testament, 1. kötet, 577. oldal, és The Tony Evans Bible Commentary, 992. oldal.

K: A Lukács 14:34–35 szerint milyen módon „veszíthetik el sóságukat” a mai keresztények?

V: Természetesen a kiváló minőségű só drága volt. Későbbi időkben az afrikai Timbuktu városában azt mondták, hogy egy font só egy font aranyat ért. A sóság többféleképpen is elveszítheti értékét. Tartalmazhat kis mennyiségű, rossz ízű szennyeződést. Vagy hígíthatják semleges, íztelen töltőanyaggal, így bár külsőleg ugyanúgy néz ki, még a jó része is értéktelenné válik, mert hígított.

Lelki értelemben véve valaki keményen dolgozhat a szolgálatban, de már egy aprócska mértékű becstelenség, kapzsiság vagy bujaság is tönkreteheti a tanúságtételét. Vagy előfordulhat, hogy valaki szívesen szolgálná Istent, ha lenne rá ideje, de a megterhelő munkája, az életmódja által támasztott magas időigény, a szórakozás vagy egyéb dolgok miatt úgy viselkedik, mintha sokkal fontosabb dolgai lennének, mint Isten szolgálata.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1427–1428. oldalát.

K: Mi a közös a három példabeszédben a Lukács 15:1–32-ben?

V: Mindhárom példabeszéd az elveszettségről és a megtalálás öröméről szól. A 99 + 1 elveszett bárányról szóló példabeszéd azt mutatja, hogy Isten felkutatja az elveszetteket, és az egyetlen megtalálásának öröme nagyobb, mint a 99-é, akiket már nem kell megkeresni. A 9 + 1 elveszett érme példabeszéde azt mutatja, hogy Isten nagyon alaposan keres, és örül az elveszett megtalálásának. A tékozló fiú példázata azt mutatja, hogy Isten megbocsát és visszafogadja az elveszetteket és a tévelygőket. Természetesen, miközben Isten szívét keressük, azt szeretnénk, hogy mások iránti szeretetünk és hozzáállásunk is tükrözze Isten szeretetét és hozzáállását.

A Lukács 15. fejezetében végig Isten azt akarja, hogy olyan szívünk legyen az elveszettek iránt, mint neki. A Lukács 16. fejezetében Isten azt akarja, hogy az elveszettek iránti gondolkodásmódunk is ilyen legyen.

K: A Lukács 15:1–32-ben mi a fő gondolat: az elveszettség, a bűnbánat vagy az öröm?

V: A példázatok fő üzenete a bűnbánat vagy az öröm? Nincs szó arról, hogy az elveszett bárány vagy az elveszett érme bűnbánatot tartott volna, így ezeknek a példázatoknak az elsődleges üzenete az öröm, nem pedig a bűnbánat. A farizeusok, minden tanulmányozásuk ellenére, nem értették meg Isten szívét. Így amikor a farizeusok önigazságukban bírálta Jézust azért, mert bűnösökkel társult, Jézus lényegében azzal válaszolt, hogy három példabeszédet mondott nekik az örömről.

További információkért lásd a New International Bible Commentary 1213. oldalát és a The Tony Evans Bible Commentary 994. oldalát.

K: A Lukács 15:1 alapján hogyan tehetjük magunkat „megközelíthetővé” a súlyos bűnösök számára úgy, hogy tudják: szeretjük őket, bár nem helyeseljük, amit tesznek?

V: Mutasd meg nekik, hogy tiszteled őket, szereted őket, törődsz velük, és hajlandó vagy időt szánni arra, hogy segíts nekik. Bár jó dolog velük időt tölteni, ne tölts velük időt olyan dolgokra, amelyek erkölcsi kompromisszumot jelentenek.

Van azonban néhány dolog, amit magunkról is fel kell ismernünk.

1) Néha hajlamosak lehetünk arra, hogy a 99 „igaz bárány” társaságában töltsük az időt, ahelyett, hogy szívünkből az elveszett bárányt keresnénk.

2) Lehet, hogy bírálni fogják a jellemét azért, mert bűnösökkel lóg.

3) Néha az a legjobb, ha nem tartózkodsz a közelükben. Egyszer egy keresztény lányt egy ateista négyszemközt szexre próbált rávenni. A lány elutasította, de továbbra is barátságos maradt vele szemben. A helyzettől függ, hogy el kellett-e volna kerülnie őt, vagy sem. Ha a férfi úgy gondolta, hogy a lány barátságossága még mindig meghívás számára, akkor el kellett volna kerülnie őt.

4) Néha a hitetlenek lehúzhatnak minket, vagy istentelen dolgokra csábíthatnak. Míg a Biblia azt mondja, hogy álljunk ellen a gonosznak, soha nem mondja, hogy álljunk ellen a kísértésnek; inkább meneküljünk a kísértés elől.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1428. oldalát, a New International Bible Commentary 1213–1214. oldalait, valamint a The Tony Evans Bible Commentary 992. oldalát.

K: A Lukács 15:2 alapján manapság mikor szabad a hívőknek bűnösökkel együtt enniük, és mikor nem?

V: Az Ószövetség nem mondja, hogy nem ehetnek együtt hitetlenekkel, de Jézus idején a zsidók a saját hagyományukat követték, miszerint nem ettek együtt hitetlenekkel, amint azt az ApCsel 10:28 és a Gal 2:12–14 is mutatja. A Gal 2:12–14 azonban azt mutatja, hogy minden emberrel együtt kell ennünk, és az egyetlen kivételek a következők.

1. A 2. Thesszalonikiakhoz írt levél 3:10 azt mutatja, hogy ha valaki nem hajlandó dolgozni, akkor nem szabad ennie.

2. A 2. Thesszalonikiakhoz írt levél 3:14 azt mondja, hogy semmi közünk ne legyen azokhoz, akik állítólag hívőknek vallják magukat, de úgy döntenek, hogy nem tartják be, amit Pál írt.

3. A 2. János 7–11 szerint a csalót nem szabad befogadnunk a házunkba.

4. Az 1 Korinthus 5:9–13 azt mondja, hogy bár társulhatunk erkölcstelenekkel, kapzsiakkal, rablókkal vagy bálványimádókkal, nem szabad együtt ennünk velük, ha kereszténynek vallják magukat.

K: A Lukács 15:8–10-ben hogyan veszíthette el és találhatta meg egy asszony egy ilyen érmét?

V: Ez a példabeszéd arra utal, hogy tíz ezüstpénz volt minden, amije volt. Az ezüstpénz itt valószínűleg egy drachma volt, ami egy denáriumnak felelt meg, ami egy munkás napi bérét jelentette. Az érméket hozományként adhatták, és a nő az ezüstöt fejdíszként viselhette. Ma ez némileg hasonló Indiában, ahol a nők viselhetik a hozományként kapott aranyat.

Ha a nő úgy gondolta, hogy a házban vesztette el, minden tőle telhetőt megtett volna, hogy felseperje a padlót, és az érme talán valamihez csengett volna.

Az Expositor’s Greek New Testament 1. kötete, 578. oldala rámutat arra, hogy a nő nem hivatalos meghívást intéz a szomszédokhoz az ünneplésre; inkább abban a biztos reményben van, hogy azok eljönnek.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 982. o.; a New International Bible Commentary, 1213–1214. o.; a The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 244. o.; valamint a The Tony Evans Bible Commentary, 992–993. o.

K: Miért válnak egyes gyermekek – akár hívők gyermekei is – tékozlókká a Lukács 15:12–13 szerint?

V: Ennek legalább nyolc oka lehet.

1) Korlátozva érzik magukat, olyan normák szerint kell élniük, amelyeket életük jelenlegi szakaszában talán nem választanának.

2) A züllött életmód csábítása.

3) Az az érzés, hogy „a szomszéd fűje mindig zöldebb”.

4) A kortársak nyomása vagy üldözés: akár társadalmi, akár ennél súlyosabb formában.

5) Pszichés betegség

6) Csalódás, amely tönkretette reményeiket vagy elvárásaikat.

7) Az a félelem, hogy lemarad valamiről, ami miatt úgy érzi, cselekednie kell, hogy teljes mértékben kielégítse mindazt, amit jelenleg az életében szeretne; nem tudott várni apja haláláig.

8) Az, hogy nem vették figyelembe bűnös cselekedeteik lehetséges magas árát.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 993. oldal.

K: A Lukács 15:17–18-ban kit jelképeznek a két fiú és az apa?

V: Az apa Isten szívét szimbolizálja. Az apa befogadta a tékozló fiút, de a nagyobbik fiúhoz is komolyan fordult.

A The Bible Knowledge Commentary: New Testament (A Bibliai Tudás Kommentár: Újszövetség) 245. oldala szerint az idősebb fiú a farizeusokat szimbolizálja. Azok számára, akik bírálják Jézust azért, mert bűnösökkel étkezik, ez a példabeszéd fájóan hat. De ez általánosítható bármely olyan vallásos emberre, aki a cselekedeteit és a vallását többre értékeli, mint mások iránti szeretetét.

A fiatalabb fiúról többféle vélemény is létezik. A „Believer’s Bible Commentary: New Testament” (A hívő Biblia-kommentár: Újszövetség) 244. oldala szerint a fiatalabb fiú valójában a hitüktől eltávolodott hívőket jelképezi, mivel ő már az örökségét kérő fiú volt. Másrészt itt nem az üdvösség áll a középpontban, hanem kizárólag az apa szeretete. Általánosabban úgy gondolják, hogy a fiatalabb fiú bármely elveszett embert jelképezett. Annak ellenére, hogy vallásos lehetett, elveszett volt.

K: A Lukács 15:17–18-ban a tékozló fiú bűnbánatot tartott, vagy csak éhes volt?

V: A Lukács 15:14 szerint éhínség támadt. Az éhínség idején az idegen országban élők nem akarták őt, és nem is becsülték meg; csupán szánalomból adtak neki disznóeledelt, de talán éppen azért adtak neki ilyen alacsonyrendű ételt, hogy elmenjen. Egy zsidó számára megalázó lett volna, ha disznókat kellett volna etetnie. Ott sem étel, sem szeretet, sem a változás reménye nem volt. A héber kifejezés, hogy „megjött az esze”, bűnbánatot jelent. Lehet, hogy mindkettő igaz. Biztosan éhes volt, de az éhség is bűnbánatra késztethet.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary 8. kötet, 984. o.; The Expositor’s Greek New Testament 1. kötet, 580–581. o.; The Evangelical Commentary on the Bible, 827. o.; valamint The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 245. o.

K: A Lukács 15:20–24-ben miért fogadta vissza az apa a tékozló fiút, és helyesen cselekedett-e ezzel?

V: Az apa már akkor meglátta a fiát, mielőtt az közeledett volna hozzá; ebből láthatjuk, hogy az apa gyakran figyelte a fiát. Az apa pusztán irgalomból fogadta vissza a tékozló fiát, mert szerette őt. A fiú által elkövetett bármilyen jó cselekedet elveszett. A fiú rosszat tett az apjával szemben, és tiszteletlenséget tanúsított iránta, de az apa szabadon megbocsátott a visszatérő fiának. A lakoma talán egy módja volt annak, hogy a szolgáknak, a szomszédoknak és másoknak megmutassa, ki is volt valójában a fiú, és hogy visszafogadta őt.

Egy nyugati keresztény egyszer felolvasta a példabeszédet különböző közel-keleti embereknek, akik nem voltak keresztények és nem ismertek a példabeszédet, majd megkérdezte tőlük, mi lenne, ha egy fiú az örökségét kérné. Olyan válaszokat kapott, hogy „ , ilyesmi soha nem történne meg”, és „megverném a fiamat, ha ilyet mondana”. Egy másik válasz az volt, hogy egy férfi azt mondta, hallott már ilyenről, és egy éven belül az apa meghalt, összetört szívvel.

Az apának nem volt kötelezettsége, hogy visszafogadja a fiát, így semmi sem mondja, hogy „kellett volna” ezt tennie. Az apának azonban joga volt nagylelkűnek lenni, és kegyesen visszafogadta a fiát.

További információkért lásd: The Expositor’s Greek New Testament, 1. kötet, 582. oldal.

K: A Lukács 15:25, 29–30-ban az idősebb testvérnek volt-e igaza?

V: A válasz attól függ, hogy az ember a pénzt és a kincset fontosabbnak tartja-e az embereknél. Az idősebb testvér úgy gondolta, hogy apjának a munkája miatt kellene szeretnie őt. Az idősebb testvér visszakapott egy testvért, akit nyilvánvalóan nem tartott annyira értékesnek, mint még egy hizlalt borjút. A testvér igazságosság iránti aggodalma, egészen egy hizlalt borjúig bezárólag, a szeretet hiányát árulta el. Figyeljük meg, hogy az idősebb testvér nem azt mondta, hogy „a testvérem”, hanem inkább „ez a te fiad”.

Azt szokták mondani, hogy vannak, akik a dolgokat használják, és az embereket szeretik, míg mások a dolgokat szeretik, és az embereket használják. Amikor egy igazi keresztény még csak el is kezd a dolgokat jobban szeretni, mint az embereket, akkor a szemléletmódja messze eltér attól, amit Isten elvár tőle. A dolgok közé tartozhatnak az anyagi javak, a tudás, a szertartások, sőt még a vallás is. Az egyetlen dolog, amit az embereknél jobban kell szeretnünk, az Isten.

További információkért lásd: Hard Sayings of the Bible, 476–477. o., The Tony Evans Bible Commentary, 995. o., valamint The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 245. o.

K: A Lukács 15:28-ban mit akar Jézus kiemelni az idősebb testvér reakciójával kapcsolatban?

V: A 99 juhot birtokló juhász jómódú volt, míg a csupán tíz érmével rendelkező asszony meglehetősen szegény. De ettől eltekintve mindhárom példabeszéd meglehetősen hasonló – egészen a Lukács 15:28-ig. A 99 juh és a 9 soha el nem veszett érme nem panaszkodik és nem haragszik. Az apa nem az igazságosság miatt fogadta vissza a tékozló fiút, hanem az irgalom és a szeretet miatt. Az apa kifejezése szó szerint „gyermekem” (teknon), ami gyengédebb, mint a „fiam”. Még ma is vannak, akik jobban törődnek az igazságossággal és a büntetéssel, mint az irgalommal és a szeretettel. Mindkettőnek megvan a helye, de a Jakab 2:13 szerint az irgalom diadalmaskodik az ítélet felett.

Vajon a báty végül meggondolta magát, és ünnepelte az eseményt, vagy sem? Jézus nem mondta meg, és ezt szándékosan tette. Jézus lényegében azt kérdezte a farizeusoktól, hol van a szívük. Meg fogtok-e gondolni magatokat, hogy osztozzatok Isten szívében, vagy sem?

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 984–985. o.; The Evangelical Commentary on the Bible, 827. o.; valamint The Tony Evans Bible Commentary, 993. o.

K: A Lukács 16:1-ben a gazdag ember / gazda Jézus, Isten Atya vagy valaki más?

V: Semmi sem utal arra, hogy a gazda Jézus vagy az Atya lenne. Ez egyszerűen csak egy gazdag ember, és Jézus egy természetes helyzetet használ fel arra, hogy néhány tanulságot vonjon le az életről. További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible 827. oldalát.

K: A Lukács 16:6–9-ben pontosan miben volt tisztességtelen a gazda?

V: A gazdatisztet (vagy a háztartás pénzügyi vezetőjét) már a példabeszéd előtt rajtakapták, hogy „elpazarolja” gazdája vagyonát, így a gazdatiszt már a példabeszéd kezdete előtt is becstelen vagy hanyag volt. Talán megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz a gazda pénzének kezelése érdekében, de valójában nem a gazda érdekeit tartotta szem előtt. Tehát a gazdasági vezető tisztességtelensége már a számlák csökkentése előtt megnyilvánult, bár a gazda előzetesen nem tudott a számlák csökkentéséről.

A pontos kifejezést a Qumráni tekercsekben is használták, ahol „világi” jelentéssel bírt, vagy a korszak jellegét írta le, az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete 987. oldalának megfelelően.

K: Miért dicsérték meg a Lk 16:6–8-ban a becstelen gazdatisztet?

V: A válasz megértéséhez ismerni kell néhány kulturális háttérinformációt. Noha az izraelitáknak parancsba adták, hogy ne számítsanak fel egymásnak kamatot a kölcsönökre (3Mózes 25:35, 2Mózes 22:25), a valóságban ebben az időben általánosan így tettek. Ráadásul a külföldiektől kamatot felszámítani megengedett volt (5Mózes 23:20).

A gazda a 100 kancsó olívaolajból 50-et, a 100 konténer búzából pedig 20-at adott vissza. A Wycliffe Bible Dictionary 1761. oldalán az áll, hogy a gabonára vonatkozó szokásos kamatláb 25% és 33 1/3% között volt. 80 konténer búza plusz 25% kamat egyenlő lenne 100 konténerrel. Hallottam egy tanítást, miszerint az olívaolaj kamata 100% volt, de ezt nem tudtam megerősíteni, bár a New Geneva Study Bible 1636. oldalán is felvetik ezt elméletként. Az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete, 988. oldala szerint 100 konténer búza nagy mennyiségnek számított: a Jeremias Parables of Jesus című mű 181. oldala szerint ez körülbelül 100 acre termésnek felel meg. Hasonlóképpen az Evangelical Commentary on the Bible 828. oldala is azt állítja, hogy a szolga visszavonta a felszámított kamatot, miközben az Ószövetségi törvény szerint eleve nem szabadott kamatot felszámítani.

Így tehát ezeknek a „kedvezményeknek” a megadásával a gazdahelyettes talán nem csapta be a gazdáját, hanem inkább levonta azt a kamatot, amelyet egyébként sem szabadott volna felszámítania egy izraeli testvérének. Fontos szempont, hogy a gazdahelyettes NEM próbálta visszaszerezni az állását; már tudta, hogy erre nincs esélye. A gazdahelyettes inkább a hitelezők kegyeibe akart férkőzni, hogy azok esetleg fontolóra vegyék, hogy munkát adjanak neki.

Vagy a gazda tudott a kedvezményekről, vagy nem. A Believer’s Bible Commentary 1430–1431. oldalai arra utalnak, hogy a gazda tudott róla, és (talán vonakodva) dicsérte a gazdatisztet előrelátásáért. A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” (246. o.) és az „Expositor’s Bible Commentary” (8. kötet, 987. o.) szintén azt jelzi, hogy a gazdag ember tudott róla, és mégis dicsérte a gazdatisztet éles eszéért.

Néha, amikor egy vállalkozás vagy befektető csődbe fog menni, a bank önkényesen kissé csökkenti a hitel összegét. Jobb, ha valamivel kevesebb pénzt kapnak, és nem kell végrehajtást indítani, mintha egyáltalán nem kapnának pénzt, csak a biztosítékot.

K: A Lukács 16:9 szerint hogyan kell a hívőknek pénz segítségével barátokat szerezniük?

V: A becstelen gazda akkor nagylelkűnek tűnt, de nem önzetlen altruizmusból, hanem hideg pragmatizmusból. Amikor a hívők felismerik a földi gazdagság ideiglenes értékét, annál inkább hajlandóknak kell lenniük arra, hogy az evangélium kedvéért feladják a gazdagságot. Ahogy a híres keresztény misszionárius és vértanú, Jim Elliot írta naplójában: „Nem bolond az, aki odaadja azt, amit nem tarthat meg, hogy megszerezze azt, amit nem veszíthet el.”

A „A Biblia nehéz mondásai” című könyv 477–478. oldalán ez áll: „»Látjátok« – mondta Jézus –, »a világi emberek, akiknek gondolatai nem terjednek túl a jelen életen, néha ésszerűbben és előrelátóbban viselkednek, mint a túlvilági emberek, a »fény gyermekei«. Ők az anyagi gazdagságot használják fel földi jövőjükre való felkészüléshez; miért ne használhatnák a fény gyermekei is azt örök jövőjükre való felkészüléshez?«…”

K: A Lukács 16:9-ben, ha rájössz, hogy Isten szemében már igazságtalan vagy hűtlen voltál, mit kell tenned abban a pillanatban, hogy Istennek tetsz?

V: Ha felismered bűnödet, és bocsánatot kérsz Istentől, az remek kezdet, de ennél többre is szükség van. Talán bocsánatot kellene kérned azoktól is, akiket megsértettél. Emellett, ha lehetséges, térítsd meg nekik azt, amit elvettél tőlük – akár közvetlenül te magad, akár közvetve a cselekedeteid következtében.

K: A Lukács 16:9-ben szereplő példában képzeld el, milyen jó lenne, ha olyan ügyfeleid, beszállítóid és üzleti partnereid lennének, akik mindig tisztességesen bánnának veled – még akkor is, ha te nem vennéd észre a tisztességtelen bánásmódot –, és mindig az igazat mondanák neked. Mit tehetsz azért, hogy ilyen ember legyél?

V: Nincs azzal semmi baj, ha alkudozol egy üzletről, és az sem baj, ha nem mondasz el mindenkinek mindent, amit tudsz. De nem szabad hazudnod, még akkor sem, ha az úgynevezett „jóindulatú hazugság”. Nincs azzal semmi baj, ha keményen alkudozol, hogy jó üzletet köss, de van egy határ: ha a tárgyalópartnered kétségbeesett helyzetben van, akkor könnyen túllépheted a jó üzlet megkötésének határait, és kihasználhatod a másik kétségbeesését. Cselekedj másokkal úgy, ahogyan azt szeretnéd, hogy veled cselekedjenek. Olyan ember vagy-e, akinek szívesen dolgoznál, akit szívesen felügyelnél, vagy akivel szívesen üzletelnél?

Nincs garancia arra, hogy gazdagabb leszel, ha ezeket a dolgokat teszed. De ezzel jobban tetszel Istennek.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 994. oldal.

K: A Lukács 16:9 alapján hogyan tudjuk jobban szem előtt tartani, hogy Isten áldásainak nem tulajdonosai, hanem sáfárai vagyunk?

V: Először is gondold át, milyen ajándékokkal vagy tehetségekkel rendelkezel másoknál többel, amit megérdemeltél volna. Nincs ilyen. Ezután gondold át, milyen vagyonod vagy pénzed van Isten kegyelmén kívül. Lehet, hogy kemény munkával elértél némi eredményt, és megvalósítottál dolgokat, de ki tette lehetővé számodra azt a képességet és helyzetet, amelyben a kemény munkád meghozta gyümölcsét?

Másodszor, gondold át, meddig lesznek meg azok a földi áldások, amelyekkel jelenleg rendelkezel. Valaki azt mondta, hogy a temetési kocsik mögött nincsenek költöztetőautók. Minden eltűnik, másoknak kerül, akik talán bölcsen használják fel őket, talán nem, ahogyan a Prédikátor 2:18–19 mondja.

Végül higgy a Példabeszédek 8:10–11-ben leírtaknak, ahol azt mondja, hogy a bölcsesség jobb, mint az arany vagy az ezüst. Töltsd minden szabad idődet és energiádat Isten bölcsességének és az Ő országának keresésére, ne pedig aranyra vagy ezüstre. A vagyonod nem a cél; hanem eszközök, amelyek segítenek elérni azt a célodat, hogy Istent szolgálj és előmozdítsd az Ő országát.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 994–995. o.

K: Miért gúnyolódtak a pénzt szerető farizeusok Jézuson a Lukács 16:14-ben?

V: A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” (Bibliai ismeretek kommentár: Újszövetség) 246. oldala jól megfogalmazza ezt azzal, hogy Jézus szegény ember volt, akit más szegény emberek követtek, és aki megpróbálta őket tanítani a pénzről. Az evangéliumok versei hatodának témája a pénz. A Lukács-evangéliumban a 40 példabeszédből 18 foglalkozik a pénzzel. A farizeusok úgy gondolták, hogy összeegyeztethető egyszerre szolgálni a pénzt és Istent.

További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible című mű 828. oldalát.

K: A Lukács 16:15 és következő versekben milyen dolgokat tart a világ nagyra, amelyek viszont Isten szemében utálatosak?

V: A világ nagyra értékeli a tisztességtelenséget és a ravaszságot. Az „Ocean’s XX” filmekben a „hősök” azok a bandatagok, akik milliókat lopnak el a kaszinókból. A „Minions” filmekben a „jófiúk” azok, akik másoktól lopnak. Az embereket néha felnézik, ha pénzügyileg helytelen vagy megkérdőjelezhető dolgot tesznek, és megússzák. A 49. zsoltár 18. verse és az azt követő versek azt mondják, hogy az emberek dicsérni fognak, ha jól jársz. Érdekes módon azonban ugyanezeket az embereket gazfickóknak bélyegzik, ha hibáznak, vagy elkapják őket. Szinte olyan, mintha nem az erkölcsi jellemük miatt néznének fel rájuk, hanem irigységből. Úgy tűnik, Kim Kardashian egy szexjelenet forgatása után vált híressé. Szóval hány epizódot néztél meg a Kardashian család tévésorozatából? Ha több, mint nulla, miért tetted?

További információkért lásd a Tony Evans Biblia-kommentárt (995. o.) és a Hívők Biblia-kommentárját (1432. o.).

K: A Lukács 16:16-ban és a Máté 11:12-ben a „menny” aktívan cselekszik, vagy passzív, azaz valamit tesznek vele vagy ellene ezekben a versekben?

V: Először egy kis nyelvtan, aztán három nézőpont, végül a válasz.

A „Hard Sayings of the Bible” (A Biblia nehéz mondásai) című mű 479–480. oldalán és az „Evangelical Commentary on the Bible” (Evangélikus Biblia-kommentár) 829. oldalán az áll, hogy a görög ige itt többértelmű. Lehet aktív, például: „A mennyek országa sürgősen mindenkit meghív, hogy jöjjön”, vagy passzív, például: „az emberek igyekeznek bejutni a mennyek országába”, vagy „a mennyek országa erőszakot szenved…”, vagy „az emberek erőszakkal törnek be a mennyek országába”.

1) Aktív: „A mennyek országa sürgősen mindenkit meghív, hogy jöjjön.” A NET Biblia ezt az értelmezést követi, és az „Evangelical Commentary on the Bible” 829. oldala szerint ez a nézet a leginkább dicséretre méltó.

2) Passzív: Mindenki be akar jutni. A „The Believer’s Bible Commentary” című mű 1432. oldala ezt az álláspontot támogatja.

3) Passzív és erőszakos: Az emberek világi erőszakot alkalmaznak, hogy bejussanak. A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” (247. o.) és a legtöbb fordítás ezt az álláspontot képviseli.

A válasz: A Máté 11:12 kétszer használja az „erőszak” szót, és arra utal, hogy az emberek aktívak és erőszakosak. A farizeusok kontextusában ez a vallásos emberek bírálata, akik erőszakos vagy világi eszközökkel próbálnak bejutni az Isten országába. A Lukács 16 teljes szövege a hűségről és a kapzsiságról szól, és a farizeusokat kifejezetten említi a Lukács 16, mert mindezek rájuk is vonatkoznak.

K: A Lukács 16:16 és következő versekben, valamint a Máté 11:12-ben hogyan próbálnak egyesek erőszakkal bejutni Isten országába/a mennybe?

V: A Believer’s Bible Commentary 1432. oldala rámutat, hogy a Lukács 16:16 körüli kontextus teljes egészében a farizeusokról, kapzsiságukról és mohó képmutatásukról szól. Ez függetlenül attól, hogy az emberek Isten országába próbáltak-e bejutni, vagy a Keresztelő János által hirdetett országot akarták-e elpusztítani. A „Believer’s Bible Commentary” 1244. oldalán rámutatnak arra, hogy Keresztelő János prédikációja heves reakciót váltott ki.

Fontos megértenünk, hogy itt milyen királyságról van szó. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindazok, akik erőszakkal be akarnak jutni, megkapják az üdvösséget, hanem inkább azt, hogy erőszakkal próbálnak maguknak helyet szerezni Isten királyságának földi, látható megnyilvánulásában.

Ennek a tanulsága az, hogy nemcsak a célt, hanem az eszközöket is figyelembe kell vennünk. Néhányan a mennybe akartak jutni, ami jó dolog, de világi fegyverekkel próbáltak előrehaladni ezen az úton.

További információkért lásd: „A Biblia nehéz mondásai” (Hard Sayings of the Bible) 479–480. o. és „Evangélikus kommentár a Bibliához” (Evangelical Commentary on the Bible) 828. o.

K: A Lukács 16:17-ben azt olvassuk, hogy könnyebb a mennynek és a földnek elmúlnia, mint a törvény legkisebb részének; miért ehetnek akkor a keresztények sertéshúst, tevehúst és kagylót, és miért nem hoznak már állatáldozatokat?

V: Jézus itt felülírta az Ószövetségi Törvényt.

Étkezés: Jézus a Máté 15:10, 17–20 és a Márk 7:14–15 versekben azt mondta, hogy nem az teszi tisztátalanná az embert, ami belé kerül, hanem ami kijön belőle.

A Márk 7:19 hozzáteszi, hogy ezzel Jézus minden ételt tisztának nyilvánított.

Az ApCsel 10:12–16-ban Isten egyik angyala megparancsolta Péternek, hogy ölje meg és egye meg a korábban tisztátalan állatokat.

A muszlimoknak meg kell érteniük ezt a szempontot, mivel Mohamed sem tartotta be az Ószövetségi törvényt, amikor tevét evett.

Áldozatok: Az izraelitáknak áldozatokat kellett bemutatniuk; sajnos sokak számára ez olyan rituálévá vált, amelyből eltűnt a jelentés. Az áldozat a keresztények számára ugyanolyan fontos, sőt még fontosabb is, mint az izraeliták számára, amint azt a Zsidókhoz írt levél 7:23–10:26 mutatja. Nekünk is szükségünk van áldozatra, és áldozatunkat egyszer és mindenkorra bemutatta főpapunk, Jézus Krisztus, aki feláldozta magát a kereszten.

K: Miért nevezik a gazdag embert a Lukács 16:19-ben gyakran Divesnek?

V: Mivel Lázár nevét megemlítik ebben a példabeszédben, egyes hagyományok a gazdag embert „Dives”-nek nevezték el. A „Dives” azonban csupán a gazdag embert jelentő latin szó.

Lázár az Eleázár héber név görög alakja, amely azt jelenti: „Isten segített”. A Hádész, héberül Seol, a sír. Ez a szó tízszer fordul elő az Újszövetségben. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 992. oldal.

K: A Lukács 16:19–31-ben szereplő példabeszéd főbb pontjai melyek?

V: Jézus példázatokat mondott a pénzről, és ezzel folytatja a sorozatot. Sok zsidó úgy gondolta, hogy az anyagi gazdagság Isten kegyelmének jele. Megdöbbentő lehetett hallani, hogy egy gazdag zsidó a tűzbe kerül.

Három fő gondolat van.

1) A halál véglegessége és az azt követő tudatosság.

2) Jobb sorsra jutnak az istenfélők, mint azok a hitetlenek, akik nem törődnek a szegényekkel.

3) Az embereknek elegendő útmutatást nyújtanak a Szentírások.

További információkért lásd a New International Bible Commentary 1216. oldalát és a Believer’s Bible Commentary 1433. oldalát.

K: A Lukács 16:19–31-ben szereplő Lázár és a gazdag ember történetét hogyan értelmezik a Jehova Tanúi?

V: A Believer’s Bible Commentary 1433. oldala szerint ez a példabeszéd cáfolja a lélek alvását. A Jehova Tanúi azonban nem értenek egyet ezzel. Ezt szóban egy Jehova Tanúja mondta el nekem, és egyes részeit írásos formában is láttam már. Készüljenek fel, mert ez meglehetősen furcsa.

A gazdag ember a farizeusok (vagy a papság) osztályát jelképezi, akik szégyenkeznek a hűséges szolgák osztálya (akik Istent követik) miatt. A kutyák a hamis tanítókat, a kenyérmorzsák pedig Isten tanítását jelképezik. A Lukács 16:24-ben szereplő „életük során” kifejezés azt jelenti, hogy a törvény rendszerében éltek. A halál nem fizikai halált jelent, hanem helyzetváltozást. Az, hogy Lázárt angyalok vitték el, míg a gazdag embert eltemették, azt jelenti, hogy állapotuk megváltozott, ami vagy Jézus szellemének szellemi testben való feltámadása után történt, vagy pedig pünkösdkor. (Ebben még nem vagyok teljesen biztos.) A kínzás itt nem tartalmazza a fizikai kényelmetlenség és korlátozottság jelentését, mint máshol. Inkább azt jelenti, hogy lelki gyötrelmet okoz nekik, amikor istenfélő prédikátorok rosszat mondanak róluk. Mivel [állítólag] azok, akiket égetnek, nem vágynak vízre, a tűz nem szó szerinti tűz. A nagy szakadék egyszerűen azt jelenti, hogy az egész csoport nem tud átkelni rajta, bár az egyének igen.

Ahogyan a When Cultists Ask című könyv 149. oldalán olvasható: „Mivel ez a szakasz olyan nyilvánvalóan alátámasztja a halál utáni tudatos létezés gondolatát – valamint a gonoszok halál utáni tudatos szenvedését –, a Jehova Tanúi nagy erőfeszítéseket tesznek annak újraértelmezésére.”

Lásd még a következő kérdést.

K: A Lukács 16:19–31-ben mi a válasz a Jehova Tanúi értelmezésére?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. A görögül beszélő korai keresztények egyhangúlag hittek a halál utáni tudatos gyötrelemben a gonoszok számára. A korai keresztény írások mellett elég, ha elolvassuk a Máté 13:40–42, 50, a Jelenések 20:10 és a Jelenések 14:9–11 verseket.

2. A zsidók is ugyanezt hitték. Ezt bizonyítja az 1. Énok 22:1–4, a Mózes mennybemenetele 10:10, a 2. Esdrás 7:36, a Júdit 16:17 és a Salamon zsoltárai 3:13. A konkrét idézetekért lásd a Lukács 23:43-ról szóló értekezést. A rabbik úgy gondolták, hogy a Seolnak/Hádésznek két, fal által elválasztott része van, amelyeket egy tenyér- vagy ujjnyi szélesség választ el egymástól (lásd Weber, Lehre des Talmud, 326. o. és köv.), az Expositor’s Greek Testament 589. oldala szerint.

3. Jézus semmit sem tett, hogy elítélje vagy kijavítsa ezeket az állítólag hamis hiedelmeket. Valójában Jézus azzal, hogy kijavítás nélkül használta őket, jóváhagyta őket. Ezenkívül azok a kifejezések, amelyeket Jézus használt: „Ábrahám kebele” és „Paradicsom”, valójában a zsidó Talmudban is használt kifejezések.

4. Vagy Jézus megtévesztette őket azzal, hogy támogatta a halál utáni tudatos létezés állítólag hamis hiedelmét, vagy pedig Jézus igaznak tekintett valamit, amit általánosan elfogadottnak tartottak.

Egy példával illusztráltam ezt a két Jehova tanúja misszionáriusnak.

Tegyük fel, hogy egy nap kézbe vettem egy példányt a Jehova Tanúi Ébredj! című magazinjából, és abban két fiú történetét olvastam. Az egyik felnőttként Istent követte, és halála után jó dolgok történtek vele. A második fiú felnőttként elutasította Istent, és halála után rovar formájában reinkarnálódott. Ezután megkérdeztem tőlük, szerintük elolvasnék-e valaha ilyesmit az „Awake” magazinban, mire azt válaszolták, hogy biztosan nem, mert a reinkarnáció nem bibliai tanítás. Egyetértettem velük, de aztán megkérdeztem: nem próbálnának mégis felhasználni egy olyan hamis tanítást, mint a reinkarnáció, hogy igazolják azt az igaz állítást, hogy Istennek kell követni? Erősen ellenezték ezt, mondván, hogy az csalárd lenne részükről. Egyetértettem velük, de azt mondtam, hogy ha a halál utáni istentelenek tudata hamis tanítás, akkor nem azt állítják-e, hogy Jézus pontosan ezt tette?

K: Mit mond nekünk a Lukács 16:19–31 a szegényekről?

V: Ez a szakasz éles bírálatot fogalmaz meg sok (de nem minden) gazdag emberrel szemben. A gazdag embert háromszor is „gazdag embernek” nevezik, mielőtt meghal, de őt és Lázárt halála után már nem nevezik sem gazdag embernek, sem szegény embernek. A „Lázár” név azt jelenti, hogy „Isten által segített”, mégis annyira nyomorúságos volt a helyzete, hogy a kutyák nyalták a sebeit. A kutyák nyála erősebb fertőtlenítő hatású, mint a miénk, így még a kóbor kutyák is többet segítettek Lázárnak, mint a gazdag ember. A szegények, a foglyok és az elnyomottak számunkra talán láthatatlanok, de Isten számára egyáltalán nem azok. Hasonlóképpen, azok közül, akiket ebben a világban bálványoznak, néhányan Isten szemében talán becstelenek. Nem szabad csodálnunk azokat, akik olyan életet élnek, amelyet Isten megvetne. Bárcsak Isten szemével láthatnánk az embereket és a dolgokat!

K: Mit mond nekünk a Lukács 16:19–31 a gazdagokról?

V: Kifejezetten nem mondja, hogy a gazdagság gonosz lenne, mert megemlíti Ábrahámot a paradicsomban, és Ábrahám – akár az ókori, akár a mai mércével mérve – rendkívül gazdag ember volt. Ugyanakkor sok gazdag szenved attól, amit Darrell Bock „a szívtelenség kómájának” nevez, és még a kastélyuk kapuja előtt álló szegényeket sem látják meg. A szegény Lázár szinte láthatatlan volt a gazdag számára. Ha nem vigyázol, a gazdagság károsíthatja a látásodat és a hallásodat, vakká téve a szegények iránt, és süketté az elnyomottak kiáltására. De függetlenül a vagyonodtól, ha lelki értelemben egy kicsit jobban látnál és hallanál, mint most, milyen lépést tehetnél a szegények, a foglyok és az elnyomottak megsegítésére, hogy tudassátok velük: nem felejtették el őket, és van, aki törődik velük, és segíteni akar nekik?

K: Ha a Lk 16,20–25 egy példabeszéd, miért ez az egyetlen példabeszéd, amelyben valakinek a nevét megemlítik?

V: Bár az emberek vitatkozhatnak azon, hogy ez teljes mértékben megfelel-e egy példabeszéd formájának vagy sem, Lázár neve fontos szerepet töltött be a példabeszédben. Ebben a példabeszédben senkinek nincs neve, kivéve Lázárt; Lázár talán jelentéktelennek tűnhetett, de Isten ismerte a nevét. Lázár neve azt jelenti, hogy „Isten által segített”, mégis olyan embert látunk, aki nem kapott sok segítséget sem Istentől, sem a gazdag embertől, sem bárki mástól ebben az életben. Arról sem tudunk, hogy Lázárnak tisztességes temetést rendeztek volna, mégis ennél sokkal nagyobb segítséget kapott azzal, hogy a Paradicsomba került, ahol Ábrahám is volt. A gazdag ember ismeri Lázár nevét a Lukács 16:24-ben, így legalább halványan tudatában volt annak, hogy Lázár épp a kényelmes kastélya kapuja előtt élt. De azok az emberek, akik a gazdagok számára (és sajnos talán még számunkra is) láthatatlannak tűnhetnek, Isten számára ismertek és fontosak. Mindenki Isten képmására lett teremtve, és tisztelnünk kell minden embert, függetlenül attól, hogy a jelen világban megbecsülik-e őket vagy sem.

A Lázár név, valamint görög változata, az Eleázár, gyakori nevek voltak, és a Szentírás nem ad magyarázatot arra, miért kapta ez a koldus ugyanazt a nevet, mint Mária és Márta testvére. Ez azonban előrevetítés lehetett. Amikor Lázárt később feltámasztották a halálból, valaki talán eszébe jutott ez a példabeszéd, és a gazdag ember kérése, hogy küldjék vissza Lázárt a halálból.

K: A Lk 16,25-ben milyen jelentősége van annak, ahogyan Ábrahám a gazdag emberhez szólt?

V: A görög szó itt a teknon, azaz „gyermek”, nem pedig „fiam”. Ez egy szelíd, gyengéd szó, de nem jelenti azt, hogy Ábrahám azt mondta volna, a gazdag ember az ő gyermeke vagy leszármazottja lenne, még akkor sem, ha a gazdag ember zsidó volt.

K: A Lukács 16:26-ban mi az a nagy szakadék/határ a kínok és a Paradicsom között?

V: Ez az a szakadék, amelyet Isten hozott létre a Menny (paradicsom) és a Pokol (börtön) között. Ez az egyetlen hely az Újszövetségben, ahol ezt a görög szót, a chasma-t használják, és emlékeznünk kell arra, hogy sok olyan ember, akivel nap mint nap együtt élünk, a halál után a nagy szakadék másik oldalán lesz. C. S. Lewis a mennyről és a pokolról szóló regényében, amelynek címe A nagy válás, azt feltételezi, hogy a pokolban lévők eljuthatnának a mennybe, de kevesen választanák ezt. A Lukács 16:26 azonban ellentmond C. S. Lewis ezen feltételezésének. A Júdás 7 és a Máté 25:46 is azt mondja, hogy büntetésük örök.

Érdekes módon a gazdag ember soha nem kérte, hogy kiengedjék, csupán enyhülést kért. Aztán megkérte – vagy inkább megparancsolta – Ábrahámnak, hogy küldje el Lázárt, hogy figyelmeztesse testvéreit, lényegében azt mondva: „Nekem nem volt elég bizonyítékom; küldj bizonyítékot a testvéreimnek.”

Mellékesen megjegyezzük, hogy a „paradicsom” szó csak háromszor fordul elő az Újszövetségben. Ha valaki a pokolból üzenetet küldhetne, mit mondana? Először is, a gazdag ember enyhíteni akarta a gyötrelmeit. Másodszor, a gazdag ember üzenetet akart küldeni, hogy testvérei elkerüljék azt a helyet, ahol ő volt. Még ez a pokolban lévő személy is azt akarta, hogy valaki másokkal is megossza az evangéliumot. Figyeljük meg azt is, hogy a gazdag ember látta Ábrahámot és Lázárt, de nem szerepel benne, hogy Lázár látta volna a gazdag embert.

További információkért lásd: A Biblia nehéz mondásai, 480–482. oldal.

K: Mit értett Jézus a Lukács 16:31-ben azzal, hogy még akkor sem hinnének, ha valaki feltámadna a halálból?

V: Ez egyrészt a jelenlegi hozzáállásukra vonatkozó megfigyelés volt, másrészt pedig előrejelzés arra, hogyan fognak reagálni Jézus feltámadására. Érdekes, hogy Ábrahám továbbra is „fiamnak” szólította a gazdag embert. Természetesen nem sokkal később Jézus ezt be is bizonyította azzal, hogy feltámasztotta Mária és Márta testvérét, Lázárt (János 11:45–53 és 12:10–11).

K: A Lukács 16:31-ben Ábrahám a mennyben volt, ahogyan azt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 985. oldalán állítja?

V: Nem, a Biblia nem mondja meg, hol volt Ábrahám. Bár Ábrahám és Lázár kellemes helyen tartózkodtak, sok keresztény úgy tanítja, hogy még nem a mennyben voltak, hanem egy „átmeneti helyen”, ahová Jézus azt mondta a jobb oldalán lévő tolvajnak, hogy még aznap eljut, és amelyet Jézus Paradicsomnak nevezett. A Paradicsom az a túlvilág része, ahová azok kerültek, akik Istent követték, amíg Jézus fel nem támadt a halálból.

K: A Lukács 16:31 szerint a csodák bizonyítják-e Jézus küldetését?

V: A csodák a Zsidókhoz írt levél 2:4 szerint Jézus küldetését alátámasztó bizonyságok voltak, de egy csoda önmagában nem „bizonyít” semmit, mivel létezhetnek hamis csodák is. Ugyanakkor a feltámadásra és más csodákra vonatkozó bizonyítékok, az összes beteljesült prófécia és a korai keresztények tanúságtétele ellenére sem rendelkezünk „abszolút bizonyítékkal”, mivel egy történelmi eseményről soha nem lehet abszolút bizonyítékot szerezni.

Mindazonáltal, bár Jézus elsöprő erejű bizonyítékokat szolgáltatott, az elsöprő erejű bizonyítékok megléte egy dolog, de az, hogy a hallgató elfogadja-e azokat, az már egészen más kérdés. Még a modern időkben is találhatunk néhány embert, aki azt hiszi, hogy a Föld lapos, hogy a holokauszt soha nem történt meg, vagy hogy bizonyos emberek megölése és a vérük megivása védelmet nyújt az AIDS ellen. De az a tény, hogy néhányan hisznek ezekben a három hamis állításban – még a velük ellentétes elsöprő bizonyítékok ellenére is –, nem jelenti azt, hogy az ezek ellen szóló bizonyítékok ne lennének elsöprőek.

Kiegészítő választ lásd a When Critics Ask című könyv 392–393. oldalán.

K: Miért olyan súlyos bűn a Lukács 17:1–2 szerint, ha valaki másnak botrányt okozunk?

V: Komoly következményekkel jár, ha valaki a Sátán eszközévé válik, és eltérít másokat az Istennel való örök öröm életétől.

K: A Lukács 17:2-ben kik azok a „kicsinyek”?

V: Vizsgáljuk meg három lehetőséget.

a) Lehetnek gyermekek, de ebben a tanításban semmi más nem utal a gyerekekre, ellentétben más tanításokkal. Jézus és a Biblia ugyanolyan értékesnek tekinti a gyermekeket, mint a felnőtteket, de nem tekinti őket értékesebbnek.

b) Lehetnek új hívők, a hitben még gyermekek, és azok, akiknek a hite még kialakulóban van, függetlenül attól, hogy fizikailag gyermekek-e vagy idősebbek.

c) Lehetnek a „kicsik”, azaz a világ szegényei. Azonban a Lázár és a gazdag ember példázata közeli hasonlósága kivételével semmi más nem támasztja alá ezt az értelmezést.

A válasz: Mivel a szövegkörnyezet arról szól, hogy megsértsünk vagy megbotránkoztassunk valakit, aki megsértődhet vagy megbotránkozhat, a válasz a b) lenne. Lehetnek anyagi szempontból szegény emberek, akik hitükben gazdagok, és nem botránkoznak meg.

Az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete 994. oldalán is az áll, hogy biztosan nem lehet az a) válasz, míg a Believer’s Bible Commentary 1434. oldalán, a Tony Evans Bible Commentary 996. oldalán és a New International Bible Commentary 1216. oldalán is a b) válasz szerepel.

K: Miért olyan sértő a Lukács 17:3–4 szerint, ha egy hívő nem bocsát meg másoknak?

V: Talán egy hasonlat segíthet ebben. Miért olyan fontos, hogy a vérünk oxigént és tápanyagot szállítson a testünk sejtjeihez, és elszállítsa a szén-dioxidot és a salakanyagokat? Ahogyan ezek a fizikai dolgok az élet jelei, úgy a szeretet és a megbocsátás is a lelki életünk jelei. Bármi, ami gátolja a vér működését, komoly probléma.

Ahogy testünknek táplálékra és oxigénre van szüksége, úgy nekünk is folyamatosan szükségünk van Isten kegyelmére és szeretetére. Ahogy testünknek meg kell szabadulnia a szén-dioxidtól és a salakanyagoktól, úgy nekünk is szükségünk van Isten megbocsátására és megtisztítására. Könnyen megbocsáthatunk másoknak, mert Isten annyira megbocsátott nekünk, akik Krisztusban vagyunk. Ha valaki nem tud megbocsátani, akkor vagy nem fogta fel eléggé, hogy Isten mennyire megbocsátott neki, vagy talán még nem is lett üdvözülve.

K: Mit tanít Jézus a hitről a Lukács 17:5–6-ban?

V: A hit nem olyan dolog, amit megkapsz, és ami van, az minden, amid valaha is lesz. Tehát nem arról van szó, hogy több „darabot” szerezz a hitből, hanem inkább arról, hogy azt növeled, ami már megvolt benned, amikor először hittél Krisztusban. Az élő hit inkább olyan, mint egy mag: élete van, és növekszik. Még ha csak kevés élő hited is van, az is nagy hittel nőhet, feltéve, hogy távol tartod tőle a gyomokat és a kártevőket, és öntözöd, gondozod. Tehát nincs szükséged „nagy hitre”; csak igazi hitre van szükséged, mert az nagy hittel nőhet. Ha igazi keresztény vagy, hogyan ápolod a hitedet?

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1435. oldalát és a The Tony Evans Bible Commentary 996–997. oldalát.

K: Mit tudunk az eukaliptuszfákról a Lukács 17:6-ban?

V: Bár 12 eperfa-faj létezik, Izraelben és a Földközi-tenger térségében általában a fekete eperfát, más néven szikamint termesztették. Ezeket a gyümölcsük miatt termesztették, és nyugaton csak jóval Jézus ideje után kezdték el használni selyemhernyók tenyésztésére.

Az eperfák gyökérzete sekély, ezért az erős szél felboríthatja és elsodorhatja a fát. Metaforikusan szólva elképzelhető, hogy egy erős szél (a Szentlélek) az eperfát a tengerbe sodorja – ez egy látszólag lehetetlen kimenetel, de kétségtelenül megtörtént.

Egy másik válasz: A New International Bible Commentary 1217. oldalán és a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 248. oldalán az áll, hogy a szikaminfának nagyon erős gyökerei vannak. Ennek ellenére a „https://homeguides.sfgate.com/potting-soil-and-cactus-mix-13768053.html” című mű szerint az eperfák általában szélesebb és sekélyebb gyökérrendszerrel rendelkeznek, mint sok más fafaj, ami elősegíti a tápanyagok jobb felvételét. De laza talajon és erős szél esetén ez megkönnyítené a fa kivágását.

K: A Lukács 17:7–10-ben mit tanít Jézus a szolgaságról, amikor arról beszél, hogy a szolga bejön a mezőről, és elkészíti az ételt?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

Büszkének lenni engedelmességünkre ostobaság. Az engedelmesség csupán a kötelességünk. Engedelmességünknek Isten iránti hálánk kifejezésének kell lennie.

Hivalkodás: Nem szabad Istennek elmondanunk, milyen nagyszerűek és engedelmesek vagyunk. Jézus erre példát hozott a farizeus és a vámszedő imájának összehasonlításával a Lukács 18:9–14-ben.

Különleges bánásmód: Nem szabad azt gondolnunk, hogy engedelmességünk miatt különleges bánásmódot érdemlünk. Semmilyen mértékű lelkiség vagy múltbeli engedelmesség nem mentesít minket attól, hogy a jövőben is hallgassunk Istenre és engedelmeskedjünk neki. Nem szabad jogosultságtudatunknak lennie, és másoknak sem szabad ilyen érzést keltenünk, amint azt a Jakab 2:1–9 is mutatja.

K: Miért sértődött meg Jézus a kilenc leprás miatt a Lukács 17:11–19-ben?

V: Mindannyian meggyógyultak, de csak egy mutatta ki háláját azzal, hogy visszatért Jézushoz, hogy megköszönje neki. És az a koldus nem Júdeából származott, és feltehetően nem volt lehetősége megtanulni az Ószövetséget, ahogyan a többieknek. Sértő lehet mások és Isten számára is, ha annyira magaddal vagy elfoglalva, hogy elmulasztod a hála kifejezését. Mind a tíz meggyógyult a leprából, de csak az kapott különleges áldást Jézustól, aki visszatért. Ez hangsúlyozza, hogy az evangélium üzenete ugyanúgy szól azokhoz, akiknek nincs zsidó hátterük, mint azokhoz, akiknek van.

Miután Jézus mind a tíz embert meggyógyította, azért küldte őket a papokhoz, hogy betartsák a Levitikus 14:2–32-ben előírtakat. A papnak meg kellett vizsgálnia az illetőt, és ha a leprától meggyógyult, tisztának kellett nyilvánítania, és csak ezután csatlakozhattak újra a társadalom többi tagjához. Ez egyben bizonyságot is jelentett volna a papok számára. Nem tudjuk, hogy a papok szigorúan szóltak-e a leprásokhoz, amikor megtudták, hogy Jézus meggyógyította őket, és azt sem tudjuk, hogy figyelmeztették-e őket vagy sem. Bármilyen ellenállás ellenére azonban mindenképpen vissza kellett volna térniük, hogy hálát mutassanak Jézusnak.

De mielőtt túl szigorúan ítélnéd meg a kilenc leprást, vedd észre, hogy manapság is sokan ilyenek. Nagyon barátságosak, amikor segítséget kérnek, de miután megkapták a szükséges segítséget, nem mutatnak hálát, mert az illetőt csupán egy eszköznek tekintik egy olyan cél eléréséhez, amelyre jogosultnak érezték magukat. Hívőként ügyelnünk kell arra, hogy ne mutassunk hálátlanságot mások iránt. Jézus megsértődött, amikor a kilenc leprás nem mutatott hálát, hanem egyszerűen magától értetődőnek vette Őt. Vajon Isten is megsértődik, amikor nem mutatunk hálát Neki, és magától értetődőnek vesszük Őt? Remélem, hogy naponta „számba veszed az áldásaidat”, és imádkozva folyamatosan hálát adsz Istennek.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1436. oldalát és az Evangelical Commentary on the Bible 829. oldalát.

K: Miért mondta Jézus gyakran az embereknek a Lukács 17:19-ben: „A hited meggyógyított téged”?

V: Először is, Jézus dicsérni akarta a hitüket, és nekünk is ezt kellene tennünk. Ma már nem elég, ha a keresztények csupán eltűrik és elfogadják a más istenfélő szolgálatokban tevékenykedő hívőket. Imádkoznunk kell értük, dicsérnünk kell Istent értük, és nyilvánosan dicsérnünk kell őket hitükért és az Úrért végzett munkájukért.

K: A Lukács 17:20-ban szereplő farizeusok őszintén kérdezték-e Jézustól, mikor jön el az Isten országa, gúnyolódtak-e Jézuson, vagy csak megpróbálták csapdába csalni?

V: A szövegkörnyezet alapján nem tudjuk megmondani, melyik volt a helyzet, vagy hogy részben őszinteség, részben szkepticizmus volt-e. Lehet, hogy aki akkor hallotta a kérdést, az sem tudta volna megmondani. De ez nem számít. Amikor olyan kérdéssel szembesülünk, amely őszinte lehet, nem kell időt töltenünk azzal, hogy megpróbáljuk felmérni valakinek a szívét; egyszerűen csak válaszoljunk a kérdésre.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1436. oldalát.

K: A Lukács 17:21-ben, mivel Isten országa a hívőkben van, ez azt jelenti-e, hogy az emberi királyságok nem valósak, ahogyan azt a Keresztény Tudomány szekta tanítja?

V: Nem. Ahhoz, hogy ezt mondhassuk, el kellene hinnünk a valóság egy valótlan definícióját. Természetesen a földön minden – nem csak a királyságok – kevésbé valóságos, mint a Menny. Azonban azokat a földi királyságokat, amelyek „ténylegesen” kínozták és vértanúhalálra ítélték a keresztényeket, valamint azokat a földi királyságokat és filozófiákat, amelyek „ténylegesen” a gonosz felé terelik az embereket, nem szabad puszta fantáziaként bagatellizálni.

Egy másik, de kiegészítő válaszért lásd a When Cultists Ask című könyv 150. oldalát.

K: A Lukács 17:21-ben, mivel Isten országa a hívőkben van, ez azt jelenti-e, hogy az emberek isteni lények, ahogyan azt a Keresztény Tudomány szekta tanítja?

V: Nem. Biztosak lehetünk abban, hogy Pál apostol tudta a választ erre a kérdésre. Az Apostolok cselekedetei 14:11–18-ban Pál és Barnabás nem voltak hajlandók hagyni, hogy a likóniai tömeg imádja őket. Az, hogy Isten országa benned van, azt mutatja, hogy Isten gyermeke vagy, de nem tesz téged isteni lénnyé vagy Istenné. Érdekes, hogy amikor Jézus a farizeusoknak válaszolt, azt mondta, hogy keressék azt, ami már itt van, míg közvetlenül utána, amikor a tanítványokhoz beszélt, azt mondta, hogy figyeljék a jövőt. További információkért lásd a When Cultists Ask című könyv 150–151. oldalát és a Believer's Bible Commentary 1436. oldalát.

K: Mit mond Jézus a Lk 17:31–33-ban Lót feleségének emlékezetéről?

V: Legalább két tanulságot lehet ebből levonni.

Lót felesége hirtelen elpusztult, éppen akkor, amikor már biztonságban érezte magát, miután az angyalok megmentették. Isten megmentette az életét, mégis később saját engedetlensége miatt vesztette életét. A probléma az volt, ahogyan a „Believer’s Bible Commentary” 1437. oldalán olvasható: „Kijutott Sodomából, de Sodoma nem jött ki belőle.”

Általánosságban a keresztények elgondolkodhatnak azon, hogy hány évnek kell eltelnie, mire lazíthatnak a kísértés és a bűn – beleértve a materializmust, a bujaságot, a gőgöt és a csüggedést – elleni éberségükön. Mikor lesznek annyira lelkileg érettek, hogy elfeledkezhetnek ezeknek a gonoszságoknak az ellenállásáról? A válasz az, hogy a mennyországba való belépésig soha nem lazíthatod az éberségedet . A Biblia újra és újra figyelmeztet bennünket arra, hogy továbbra is kitartónak kell lennünk. Ennek néhány módja:

Figyeljünk szorosan életünkre és tanításunkra. 2 Timóteus 1:14; Kolossé 1:23; Példabeszédek 22:5

Ne kövessük e világ bölcsességét. Kolossé 2:8-9; Jakab 3:15; 1 Korinthus 1:17-27; 2:6,8,14; 2 Korinthus 1:12

Általános kitartás. Zsidók 10:23,36; 12:1,12-13; 1 János 2:24; 1 Korinthus 13:7; Róma 5:3-4; Jakab 1:3-4,12; 5:11; 2 Péter 1:8-10

A hívőknek kitartaniuk kell a szenvedésben. Rómaiak 8:17-18; 2 Korinthus 1:8-9; 4:8-12; 6; 2 Timóteus 2:3; 4:5

K: Mit mond a Lukács 17:34-36 a földön lévő nappalról és éjszakáról?

V: Ez arra utal, hogy a 34. versben egyesek számára éjszaka lehet, míg a 17:35-36-ban mások számára egyidejűleg nappal. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1437. oldalát.

K: Mit értett Jézus a Lukács 17:37-ben azzal, hogy „ahol holttest van, oda gyűlnek a keselyűk”?

V: Függetlenül attól, hogy ez egy dögevő típusú sas vagy egy közönséges keselyű, Jézus a nagy dögevő madarak metaforáját használja egy sor közelgő ítélet szimbólumaként. Természetesen, ha bizonyos dolgok, például holttestek léteznek, általában bizonyos következmények is bekövetkeznek, például a dögevő madarak megérkezése. Ez azonban itt nem a lényeg, hiszen Jézus számos más metaforát is használhatott volna, ha csupán azt akarta volna mondani, hogy a dolgoknak következményei vannak.

Általános alkalmazás bármely időre: A „Hard Sayings of the Bible” (A Biblia nehéz mondásai) című könyv 482–483. oldalán az áll, hogy egyesek ezt úgy értelmezik, hogy „ahol az ítéletre érett helyzet áll fenn, ott az ítélet is bekövetkezik”.

Végidőbeli alkalmazás: Jézus egy példabeszédet mond a gonoszság egyik következményéről, mielőtt eljön. A gonoszokat megölik, és a dögevő madaraknak bőséges táplálékuk lesz. Ezt részletesebben kifejti a Jelenések 19:17–21.

Kr. u. 70-re vonatkozó értelmezés: Egyesek úgy vélik, hogy az itt említett „sasok” a hadosztályok által hordozott zászlókra festett római sasok emblémájára is utalnak. A római hadsereg Kr. u. 70-ben megérkezett és elpusztította Jeruzsálemet. Az Evangelical Commentary on the Bible (830. o.), a The Tony Evans Bible Commentary (998. o.) és a The Bible Knowledge Commentary: New Testament (249. o.) ezt egyszerűen keselyűként értelmezi.

További információkért lásd még a „Believer’s Bible Commentary” című mű 1437. oldalát.

K: A Lukács 18:1–8-ban, ha Isten olyan, mint a példabeszédben szereplő igazságtalan bíró, akkor Isten valaha is igazságtalannak tűnik?

V: Isten nem igazságtalan, de gondviselésében egy ideig igazságtalannak tűnhet – csak kérdezzük meg Jóbot. Ennek a példázatnak az a célja, hogy megmutassa: ha az áldozatok még egy igazságtalan bíró előtt is kitartóak, mennyivel inkább kell Isten gyermekeinek kitartónak lenniük igazságos Mennyei Atyjukkal szemben. Jézus egy konkrét pontot akart szemléltetni az igazságtalan bíróval, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Lukács 16:1–9-ben a gazdag embert és az általa elbocsátott ravasz gazdatisztet is felhozta egy konkrét pont szemléltetésére. A dolgok a földön gyakran igazságtalanok, de Isten a végső ítéletben mindent helyrehozhat. További információkért lásd a New International Bible Commentary 1217–1218. oldalát, a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 249–250. oldalát, a The Tony Evans Bible Commentary 999. oldalát, valamint az The Expositor’s Greek New Testament 1. kötet 596. oldalát.

K: Mit tanít Jézus a Lukács 18:4–6-ban az imádságban való kitartás szükségességéről?

V: Ha valakinek kitartónak kell lennie egy olyan bíróval szemben, akit nem érdekel az igazságosság, mennyivel inkább kell kitartónak lennünk Isten iránt. Ez általában az imádkozásra vonatkozhat, de a Believer’s Bible Commentary 1437. oldala szerint az, hogy közvetlenül a Lukács 17 után szerepel, arra utal, hogy ez a példabeszéd különösen releváns a Krisztus visszatéréséért való hosszú ideig tartó imádkozás szempontjából.

Az 1. Thesszalonikiakhoz írt levél 5:17 arra buzdít minket, hogy szüntelenül imádkozzunk. A görög „kimerít” kifejezést valójában nehéz lefordítani. Szó szerint azt jelenti, hogy „adjatok nekem egy monoklit”, ami egyszerre jelentheti azt is, hogy „verjetek meg”, és azt is, hogy „rossz színben tüntessetek fel”.

Lásd az „Expositor’s Bible Commentary” 8. kötet, 1000. oldalát, ha többet szeretnél megtudni arról, hogy ez hogyan jelenti azt, hogy „roncsold a hírnevemet”. Az „Evangelical Commentary on the Bible” 830. oldala azonban azt mondja, hogy a bíró NEM vette figyelembe, mit gondoltak az emberek, hanem egyszerűen csak elege lett abból, hogy a nő zaklatta őt.

K: A Lukács 18:4–5-ben leírtak alapján hogyan lehet kezelni azt a helyzetet, amikor valaki annyira jelentéktelennek tart téged, hogy nem hajlandó megtenni érted azt, amit tennie kellene?

V: Ennek a példázatnak az a tanulsága, hogy addig kell nyaggatni, amíg meg nem kapod, amit akarsz. Vannak olyan helyzetek, amikor kitartónak kell lennünk. Nem durván, és nem elveszítve a türelmünket, hanem kedvesen, de kitartóan, nem engedve.

További információkért lásd a The Tony Evans Bible Commentary 998–999. oldalát és az Evangelical Commentary on the Bible 830. oldalát.

K: A Lukács 18:8 és következő versekben mit értett Jézus azon, amikor azt kérdezte, talál-e hitet a földön?

V: Jézus nem talált sok hitet a földön, amint azt a János 1:10–12 is mutatja. A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” című mű 249–250. oldalán az áll, hogy Jézus nem tudatlanságból beszélt, és nem is a felragadásról kérdezett, hanem inkább arra buzdította őket, hogy imádsággal és fokozottabb szolgálattal őrizzék meg hitüket. Kiegészítő válaszért lásd a „Hard Sayings of the Bible” című mű 483–484. oldalát.

K: A Lukács 18:9 szerint rendben van-e, ha bizonyos dolgokban magunkra bízunk?

V: Felelősséget kell vállalnunk saját cselekedeteinkért, és bízni kell abban, hogy Isten segítségével meg tudjuk tenni azokat a dolgokat, amelyeket Ő szán számunkra.

Azonban Isten, Teremtőnk és Fenntartónk nélkül még a létezésünk sem lenne lehetséges. Ráadásul Isten nélkül egyetlen, örök jelentőségű jótett sem tudunk véghezvinni. Így nincs alapunk arra, hogy Istenen kívül a saját jóságunkban, erőnkben vagy képességeinkben bízzunk.

K: A Lukács 18:9–14 szerint kötelesek vagyunk-e tizedet adni?

V: A tized, vagyis a jövedelem tizede, az a rész, amelyet az Úr munkájára adunk. A 3Mózes 27:30–33 szerint ez Istené volt, és az Ószövetségben a papok és a léviták számára volt szánva (4Mózes 18:21–32, 1Mózes 14:20; 28:22; 2Krónikák 31:5; Malakiás 3:7–12).

Az Újszövetségben, Jézus feltámadása óta, már nem az Ószövetségi törvény (beleértve a tizedet is) alatt állunk, hanem a kegyelem alatt. Többet is adhatunk! De a „tized” továbbra is a nagylelkű adakozás mércéjeként tekinthető. Az Újszövetség a Lukács 18:9-14-ben, az 1 Korinthus 16:1-ben és a 2 Korinthus 8-ban említi a tizedet.

K: Lehetséges-e, hogy a Lukács 18:9–14-ben szereplő vámszedő Zakariás volt? Ez magyarázhatná-e, miért hívta le őt az Úr a következő fejezetben, a Lukács 19:1–10-ben?

V: Bár Zakeus illene ebbe a helyzetbe, a legtöbb kommentátor a Lukács 18:9–14-et példázatnak tekinti, amely nem utal konkrétan egyetlen adószedőre vagy farizeusra sem.

K: A Lukács 18:11-ben vajon hálát kellene-e adnunk Istennek azért, hogy erkölcsileg jobbak vagyunk, mint mások?

V: Ez a példabeszéd azt jelzi, hogy nem szabad. Nincs bennünk semmi jó, amit ne Isten adott volna nekünk. Arrogáns dolog azt állítani – még Isten előtt is –, hogy jobbak vagy fontosabbak vagyunk, mint mások. A Filippi 2:3 és következő versei szerint másokat fontosabbnak kell tartanunk magunknál.

Ahogyan a New International Bible Commentary 1218. oldalán olvasható, a farizeus „Istenre pillant, de önmagán töpreng”. Ezzel szemben a vámszedő nem tudta elviselni önmagát, amikor Isten szentségére tekintett.

További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible 830. oldalát és a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 250. oldalát.

K: A Lukács 18:12 szerint mikor böjtöltek a zsidók hetente kétszer?

V: A böjtölő zsidók általában hétfőn és csütörtökön böjtöltek.

K: A Lukács 18:14-ben az imádság igazolhatja-e az embert?

V: Nem. Érdekes, hogy amikor a példabeszéd kezdődik, sokan azt feltételezik, hogy az igaz farizeus lesz a hős, a vámszedő pedig a gazember. Isten az, aki eldönti, hogy igazol-e valakit vagy sem. Imádságunk vagy más cselekedeteink nem „kényszerítik” a Mindenható Istent arra, hogy bárkit is igazoljon. Jézus azonban ebben a szakaszban azt hangsúlyozza, hogy Isten a bűnbánó vámszedőt választotta igazolásra a büszke farizeus helyett. További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 999. oldal.

K: Miért akarták a tanítványok a Lukács 18:16-ban megdorgálni a gyermekeket?

V: Jézus elfoglalt ember volt, akinek – úgy gondolták – „nyilvánvalóan” nem volt ideje mindenkit fogadni, aki találkozni akart vele. A tanítványok megpróbálták megóvni Jézus értékes idejét attól, amit ők az Ő drága idejének pazarlásaként tekintettek. Megpróbáltak „segíteni Istennek” azzal, hogy kiszűrték azokat, akiket kevésbé értékes embereknek tartottak. Ne feledjük, hogy Jézus soha nem kért ilyenfajta segítséget.

Ma óvatosnak kell lennünk, amikor azt gondoljuk, hogy Istennek szüksége van ránk, hogy „segítsünk neki”, különösen olyan dolgok elvégzésével, amelyeket Ő soha nem kért tőlünk.

A tanítványok gyermekekről alkotott véleményével ellentétben a jámbor evangélista, D. L. Moody egyszer azt mondta egy barátjának, hogy „ma két és fél ember üdvözült”. A barát megkérdezte: „Úgy érted, két felnőtt és egy gyermek?” Moody azt válaszolta: „Nem, két kisgyermek és egy idősebb felnőtt.” Lényegében a gyermekeknek még egy teljes élet állt előttük, hogy Istent szolgálják. Nagyszerű volt, hogy az idősebb felnőtt most már a mennybe juthatott és Istent szolgálhatta, de neki már kevesebb, mint fele élete maradt hátra, hogy a földön Istent szolgálja.

További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible című mű 830–831. oldalát.

K: A Lukács 18:16 és következő versekben hogyan értendő, hogy Isten országa az ilyen gyermekeké?

V: Egyrészt úgy, hogy a gyermekek tudatában vannak annak, hogy gyermekek. Gyakran alázatosabbak, mint a felnőttek, mivel tudják, hogy nincs meg a tudásuk, az erejük vagy a képességük sok dolog elvégzéséhez. Ez azonban nem zavarja őket, ha szüleik ott vannak, hogy segítsenek nekik. A kisgyermekek a szülő-gyermek kapcsolatba semmit sem hoznak magukkal, csak a saját gyengeségüket, szükségüket, függőségüket és szeretetüket. De bár tudják, hogy függők, mégis vannak elvárásaik és izgalommal telve várják a jövőt. Hasonlóképpen nekünk is gyermekekhez hasonlóan kell belépnünk Isten országába.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 999. o., és The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 250. o.

K: Miért hangsúlyozta Jézus a törvényt a gazdag ifjú vezetőnek a Lukács 18:18–23-ban?

V: Ez közvetlenül a kisgyermekekkel kapcsolatos esemény után történik, és olyan embert mutat be, aki NEM fogja úgy befogadni az Isten országát, mint egy kisgyermek. A gazdag ifjú vezető nem látta magát elveszettnek, megbocsátásra szorulónak, vagy az üdvösséghez szükséges kegyelemre szorulónak. Jézus az ő szintjére szállt le, és a Tízparancsolat közül ötöt említett, bár a vágyakozást még nem. Jézus parancsa egy burkolt kérdésnek is tekinthető: „Mennyire fontos neked a pénzed?” Ahelyett, hogy egyszerűen csak azt mondta volna a vezetőnek, hogy higgyen benne, Jézus először meg akarta mutatni neki, hogy cselekedetei és szíve önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy saját erejéből eljusson a mennybe. Jézus nem vádolta a gazdag fiatal vezetőt semmiféle képmutatással; inkább mélyebb megértést akart adni neki saját szívéről.

Bár mind a gazdag fiatal uralkodó, mind a vak ember Jézushoz jött – a vak ember még azután is, hogy azt mondták neki, ne próbálkozzon tovább –, Jézus nagyon kevés embernek adta meg azt a felkérést, hogy hagyjon ott mindent, és kövesse Őt. A fiatalember azonban elfordult. Ha bárki lehetnél a történelemben, nem lenne csodálatos, ha te lennél ez a gazdag fiatal uralkodó, és amikor Jézus megkérne, hogy kövesd Őt tanítványként, örömmel adnál fel mindent, és meg is tennéd!

További információkért lásd: When Cultists Ask, 151–152. o., a Believer’s Bible Commentary, 1438–1439. o., valamint az Evangelical Commentary on the Bible, 831. o.

K: A Lukács 18:18–23 és a Máté 19:21 szerint el kell-e adnunk mindazt, amink van, a szegényeknek, ahogyan Jézus kérte a gazdag fiatal uralkodótól?

V: A Szentírás soha nem mondja ezt, és Ábrahám valójában nagyon gazdag ember volt. Pál megtartotta a magántulajdonát, a köpenyét (2 Timóteus 4:13). Ahelyett, hogy azt mondanánk, a gazdagoknak ezt vagy azt kell tenniük, nézzük meg egyszerűen, mit mondott Pál a gazdagokról az 1 Timóteus 6:17–19-ben.

„Tanítsd meg a jelen korszak gazdagjait, hogy ne legyenek önteltek, és ne a vagyon bizonytalanságába helyezzék reményüket, hanem Istenbe, aki bőségesen ellát minket mindennel, hogy élvezhessük azokat. Tanítsd meg őket, hogy jót cselekedjenek, gazdagok legyenek jó cselekedetekben, és legyenek nagylelkűek és osztozkodásra készek, hogy maguknak szilárd alapot gyűjtsenek a jövőre nézve, hogy elnyerjék azt, ami az igazi élet.” (BSB)

Vegyük észre, hogy a gazdag ifjú uralkodó feltehetően jobban betartotta a törvényt, mint Zakariás, de a kettőjük reakciója nagyon eltérő volt.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a görög nyelvben legalább két szó van a „jó” kifejezésére. A kalos szó „szép” vagy „jó gyümölcs” jelentésű, míg az agathos „lényegében jó” jelentésű. Itt a második szót használják.

További információkért lásd a When Critics Ask című könyv 502. oldalát és a The Bible Knowledge Commentary: New Testament című mű 251. oldalát.

K: A Lukács 18:31-ben Krisztus lényegében azt mondta: „Felmegyünk Jeruzsálembe, és minden, amit a próféták az Emberfiáról írtak, beteljesedik.” Miért nem teljesültek még a második eljövetelre vonatkozó próféciák?

V: Minden prófécia beteljesülni fog. Annak ellenére, hogy előre tudatában voltak annak, hogy a zsidók el fogják utasítani Krisztust, ezek a próféciák mégis valóra válnak. Ha azonban Krisztus örök uralkodása a földön már azelőtt megkezdődött volna, hogy elutasították volna, és Jézust soha nem utasították volna el, akkor az Ézsaiás 53-ban szereplő próféciák hamisak lennének.

Ez egy fontos szempontot szemléltet Istenről. Istennek megvan a maga időzítése a munkájához, és néha türelmesnek kell lennünk, és várnunk kell Isten időzítésére, amint arra a Lukács 18-ban szereplő első példabeszéd is emlékeztet minket.

K: Miért mondott Jézus a Lukács 18:34-ben olyan dolgokat, amelyeket ők nem értettek?

V: Jézus világosan elmondta nekik, de ők nem emlékeztek rá, és nem értették meg teljesen. Ez az első három evangéliumban a harmadik olyan eset, amikor Jézus elmondta nekik, hogy meg fogják ölni. Néha, amikor tanítasz valakit, és neki nehézséget okoz megérteni, hogy ez hogyan történhet meg, türelmesen többször is el kell magyaráznod. Jézus azonban minden alkalommal további részleteket is elárult nekik. A tanítványok később világosan megértették majd. További információkért lásd a Lukács 9:45-ről szóló magyarázatot a The Bible Knowledge Commentary: New Testament (A Biblia ismeretei – Újszövetség) című mű 251. oldalán, valamint az Evangelical Commentary on the Bible (Evangélikus Biblia-magyarázat) című mű 831. oldalán.

K: Mit árul el nekünk Jézusról a Lukács 18:40–41?

V: Jézus egy vak koldusért minden tevékenységét félbeszakította. Ahogyan a „Believer’s Bible Commentary” (1440. o.) írja: míg Józsué látta, hogy a nap megáll az égen, a nap Ura egy vak koldusért állt meg. Aztán furcsa módon Jézus megkérdezte a vak embertől, mit szeretne. Nem azért, mert Jézus nem tudta volna kitalálni a nyilvánvalót, hanem azért, mert azt akarta, hogy a férfi szavakba öntse a szükségét.

További információkért lásd a „The Tony Evans Bible Commentary” című mű 1000–1001. oldalát.

K: A Lukács 19:1–9-ben mi ad nekünk különösen reményt Zakariás élményéből?

V: A szöveg azzal kezdődik, hogy ez a gonosz ember keresi Jézust, de valójában Jézus végig Zakariást kereste. Jézus nem kérte, hogy Zakariás házában maradhasson; Jézus azt mondta Zakariásnak, hogy az Ő házában kell maradnia, mintha Zakariásnak nem lenne más választása. Zakariásnak nem kellett előbb rendet tennie a házában, és Jézus sem várta el tőle. Zakariásnak nem volt lehetősége arra, hogy előbb rendbe hozza az életét, és Jézus ezt sem várta el tőle.

Előre jelezhetnénk, hogy miután az igaz gazdag ember nem volt hajlandó feladni vagyonát, hogy Jézust kövesse, egy korrupt gazdag embernek szinte nulla esélye lenne arra, hogy elajándékozza a pénzét, és az Úr után akarjon menni. Ez csak azt mutatja , hogy nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy megpróbáljuk megjósolni, ki fogja elfogadni Krisztust, és ki nem. Csak hirdessük az igét, és Isten gondoskodik a válaszról.

Az emberek tudták, ki volt Zakeus, és bár méltóságteljesnek tűnhetett volna, ha Zakeus felmászott volna a fára, még rosszabbnak tűnt volna mások szemében, hogy Jézus befogadta Zakeust. De Jézust ez nem érdekelte. Lehet, hogy az emberek gúnyolódtak Zakeuson, mert azt hitte, Jézus akarja őt, de Zakeust ez nem érdekelte. Amikor sok ember előtt élünk, vajon egyvalaki tapsát keressük?

Zakeus megváltozott, és ez a változás belülről indult. Jézus nem mondta Zakeusnak, hogy adja vissza a pénzt, amit a szegényektől és másoktól elvett. Zakeus új szíve súgta neki, hogy ezt kell tennie.

K: Mi a szokatlan a Lukács 19:2-ben?

V: A Lukács 19:2-ben szereplő „fővámos” görög kifejezést a görög irodalomban – beleértve a Bibliát is – sehol máshol nem használják. Valószínűleg ez egy olyan vámos címe, aki más vámosokat felügyelt. További információkért lásd: The Expositor's Greek New Testament 1. kötet, 603. o., az Evangelical Commentary on the Bible 831. o. és a New International Bible Commentary 1219. o.

K: Miért adta Zakeus a Lukács 19:8 szerint vagyonának felét a szegényeknek?

V: A Szentírás nem mondja meg, de az egyik tényező az volt, hogy újból törődni kezdett a szegényekkel. Egy másik ok az lehetett, hogy ha visszafizette volna mindazt, amivel másokat megkárosított, talán nem maradt volna meg neki több, mint a fele. A Believer’s Bible Commentary 1441. oldala szerint a görög szót nem „ha”, hanem inkább „mivel” formában kellene fordítani. Figyeljük meg, hogy míg a gazdag ifjú uralkodó nem akart megválni vagyonától, Zakariás annak nagy részét el akarta adományozni. További információkért lásd a The Bible Knowledge Commentary: New Testament című mű 252. oldalát.

K: Miért említett Jézus tíz szolgát a tehetségekről szóló példabeszédben (Lk 19:13a)?

V: Jézus más példabeszédeket is mondott a pénzről, és másokat is a hatalomról. Ez a példabeszéd abban a tekintetben szokatlan, hogy ötvözi a pénzt és a hatalmat. Jézus a Lukács 19:15–26-ban csak három szolgának az eredményeiről beszélt; ezért sokan tévesen úgy emlékeznek, hogy a példabeszédben csak három szolga volt. Jézus megemlíti, hogy tíz szolgának adtak pénzt, de arról hallgat, hogy a másik hét mit tett a sajátjával. Szinte olyan, mintha Jézus nem fejezte volna be teljesen a példabeszédet; a másik hét szolga mi vagyunk, az Ő egyháza, és mi fejezzük be a példabeszédet azzal, hogy mit teszünk a mi mináinkkal.

Ez emlékeztet a Jónás könyve végére, ahol nyitva marad a kérdés, hogy Jónás megbánta-e a tévelygők iránti szörnyű magatartását, vagy sem.

K: Miért említette Jézus a Lukács 19:14-ben, hogy az alattvalók küldöttséget küldtek azzal az üzenettel: „Nem akarjuk, hogy ez az ember uralkodjon felettünk”?

V: Jézus hallgatói nagyon is azonosulni tudtak ezzel a leírással, hiszen i. e. 4 körül Nagy Heródes és fia, Heródes Arkelausz küldöttsége pontosan ebből az okból indult Jerikóból Rómába. A judeaiak azonban üzenetet küldtek a római császárnak, hogy nem akarják, hogy Arkelausz legyen a királyuk. Mellékesen megjegyezzük, hogy Róma végül Heródes Arkelauszt megfosztotta trónjától alattvalói folyamatos petíciói miatt. Lásd: The NIV Study Bible, 1577. o., az Expositor’s Greek New Testament 1. kötet, 603. oldal, a Believer’s Bible Commentary 1441. oldal, valamint a New International Bible Commentary 1219. oldal, amelyek ezt Josephus A zsidók háborúi 2.6.1 és A zsidók régiségei 17.9.3 című műveiből (kb. Kr. u. 93–94-ben íródtak) merítik; további információkért lásd ezeket.

K: Miért bízta a gazda a pénzt szolgáira a Lukács 19:16–26-ban?

V: A „mina” a „The Bible Knowledge Commentary: New Testament” című mű 252. oldalának és az „Evangelical Commentary on the Bible” című mű 832. oldalának szerint körülbelül egy munkás háromhavi bérének felelt meg. A „The Tony Evans Bible Commentary” című mű 1001. oldalának szerint ez körülbelül 100 napnak felelt meg. Bár a gazdának talán jól jönne még néhány ezüstmina, annak, aki városok felett fog uralkodni, valószínűleg ennél sokkal fontosabb oka van. Kormányzókat keresett azokhoz a városokhoz, amelyek felett uralkodni fog, és tudni akarta, ki lesz hűséges, és ki nem. Az a szolga, aki egy minából tíz minát csinált, biztosan találékonyságot kellett, hogy alkalmaznia ehhez. Hasonlóképpen, amikor hűségesek vagyunk abban, amit Isten adott nekünk, nem csupán arról van szó, hogy Istennek így több adománya lesz, hanem arról is, hogy próbára tesz minket, hogy lássa, rábízhat-e ránk nagyobb dolgokat. További információkért lásd: The Expositor’s Greek New Testament, 1. kötet, 606. oldal.

K: A Lukács 19:20-ban mit jelent itt a „másik” jelentésű görög szó?

V: Bizonyos szempontból a görög nyelv pontosabb, mint más nyelvek, és három különböző szava van a „másik” kifejezésére. Az itt használt szó az eteros (Strong-szám: 2087), amelyből a hetero előtag is származik, és azt jelenti, hogy „másik, másfajta”. Ezt a szót az 1 Korinthus 3:4-ben, a Zsidókhoz írt levél 7:15-ben és az Apostolok cselekedetei 1:20-ban is használják. Egy másik szó, az allos (Strong-szám: 243), azt jelenti, hogy „egy másik, ugyanolyan fajta”. Az allos szót a Máté 4:21; 6:15; 20:3; 21:23; 27:42 versekben, valamint az ApCsel 19:32-ben használják.

K: A Lukács 19:20-ban a harmadik szolga nem akart semmit sem tudni a gazdálkodási felelősségről; hogyan lehetnek a keresztények (sajnos) ma is ilyenek?

V: Semmi nem utal arra, hogy a szolga becstelen lett volna. Legalábbis a szolga nem veszítette el azt, amit rábíztak. De a szolga nem volt érdekel ban a király ügyeiben, a király távollétében. Ahhoz a szolgához hasonlóan a keresztények is kihasználatlanul hagyhatják adományaikat és képességeiket, vagy nem használhatják azokat Isten dicsőségére. Ha nem élünk a lehetőségeinkkel, azokat elvehetik tőlünk. Akkor, amikor semmi sem történik, a szolga példájához hasonlóan, egyesek hajlamosak lehetnek a gazdát hibáztatni.

A lustaság egyik fajtája az, hogy nem teszed meg, amit tenned kellene. A lustaság egy másik fajtája az, ha nem akarunk tervezni vagy elgondolkodni azon, mit kellene tennünk. Egyik szolgának sem mondták meg, mibe fektessen be. Az első két szolgának találékonynak kellett lennie, és saját kezdeményezőkészségét kellett felhasználnia ahhoz, hogy kitalálja, hogyan szerezzen pénzt. Kezdeményezőkészségünknek Krisztus uralkodása alatt kell állnia; amikor egy irány számunkra jónak tűnik, de Isten azt akarja, hogy más úton járjunk, akkor Isten útját kell követnünk. De mégis rendelkezünk kezdeményezőkészséggel, és találékonynak kell lennünk, amikor tehetségünket Isten szolgálatára próbáljuk fordítani. Nem tudjuk, hogy a harmadik szolga lusta volt-e abban, amit tett, lusta volt-e abban, hogy nem akart tervezni, vagy azért cselekedett így, mert ilyen volt a hozzáállása a gazdájához. Valószínű, hogy mindhárom igaz lehet, és a kétféle lustaság is a hozzáállásából fakadt.

Amikor a harmadik szolga gödröt ásott, hogy elrejtse a mináját, bizonyos értelemben saját magának ásott gödröt. Egyik szolga sem lehetett biztos abban, hogy sikerrel jár majd. De a túlzott óvatosságtól vezérelve a harmadik szolga a gazda szemében a legrosszabbat tette, amit csak tehetett. Néha a félelemtől vezérelve, vagy amikor fenyegetve érzik magukat, az emberek ostoba dolgokat tesznek. Amikor az angyalok azt mondták a pásztoroknak: „Ne féljetek!”, ez két különböző, de egymással összefüggő dolgot jelenthetett. Az első: „Ne érezzétek magatokat félve”, a második pedig: „Ne a félelem vezéreljen benneteket.”

Végül, amikor Isten ajándékot vagy tehetséget ad nekünk, és mi úgy döntünk, hogy vagy nem fogjuk használni, vagy nem Istenért fogjuk használni, nem vagyunk-e ugyanolyan rosszak, mint a harmadik szolga? A legkézenfekvőbb természetes ajándék, ami az embereknek eszébe jut, a vagyon és a karrier, de talán egy ennél is fontosabb természetes ajándék az idő. Amikor egyszerűen „nem tudsz” többet szolgálni Istennek, mert naponta túl sok órát töltesz tévézéssel vagy filmnézéssel, nem ásol-e egy gödröt, ahová eltemetheted a tehetségeidet? Ahogy egy tévés prédikátor egyszer mondta: egyesek számára az Isten szolgálatának első lépése az, hogy egyenesen felemeljék a mutatóujjukat, majd elfordítsák a kezüket, hogy az tőlük távolra mutasson, és végül megnyomják a tévé kikapcsoló gombját. Ne ítéld tehát túl szigorúan a harmadik szolgát, mert ez visszaszállhat rád. Térj meg azoktól a módszerektől, amelyekkel akaratlanul is gödröt ástál, hogy elpazarold azokat az ajándékokat és tehetségeket, amelyeket Isten szolgálatára használhattál volna.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 1002. o.; The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 252–253. o.; valamint a Believer’s Bible Commentary, 1442. o.

K: Miért nem mondták a Lukács 19:38 és következő versekben, hogy „békesség a földön”, ahogyan Jézus születésekor?

V: A Lukács 19:38 a Zsoltárok 118:26a-t és a Zsoltárok 148:1-et idézi; bár megismételhették volna, amit az angyalok Jézus születésekor mondtak, mégis elmulasztották. A Szentlélek ihletésére szóltak, és hamarosan béke lett volna a mennyben, de a vezetők és sok zsidó elutasította Jézust, így a földi békére még várni kellett. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1443. oldalát.

K: Miért mondták a farizeusok Jézusnak a Lukács 19:39-ben, hogy feddje meg tanítványait?

V: A „Hosanna” dicséretet jelent, és látták, hogy a tanítványok dicsérik Jézust, pedig csak Istent szabad dicsérni. Egy dologban igazuk volt: csak Istent szabad így dicsérni.

K: Mit jelent a Lukács 19:40-ben az, hogy „a kövek kiáltanának”?

V: A farizeusok elégedetlenek voltak, mert Jézus úgy viselkedett, mintha a templom és a város az övé lenne. Ha az emberek nem imádnák Jézust, akkor maguk a kövek dicsőítenék Őt. A zsidók jól ismerték ezt a képet, mert a Habakuk 2:11 azt mondja, hogy még a kövek is felkiáltanak. A Habakuk 2:11 azonban azt is megmutatja, hogy ez nem lenne jó azoknak, akik elutasítják Krisztust, mert a kövek ítéletet hirdetve kiáltanának fel. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1443. oldalát.

K: Miért sír el Jézus a Lukács 19:41–44-ben?

V: NEM azért, mert hamarosan szenvednie kell; hanem azért, ami Jeruzsálemmel fog történni. Később, a Gecsemáné-kertben Jézus azt kérdezte, hogy van-e valamilyen módja annak, hogy ez a kehely elkerülje Őt, tehát Jézus tudta, mi fog vele történni. De itt Jézus figyelmét a Jeruzsálem jövőbeli szenvedése miatti szomorúság köti le. További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible 832. oldalát, a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 253–254. oldalát, valamint a The Tony Evans Bible Commentary 1002–1003. oldalát.

K: Miért jövendölte meg Jézus a Lukács 19:44-ben, hogy a zsidó csecsemőket darabokra zúzzák?

V: Jézus nem örömmel mondta ezt, és nem is parancsolta meg, hanem csupán nagy szomorúsággal és sírás közepette jósolta meg. Isten megengedi, hogy ezek a dolgok megtörténjenek, de vannak dolgok, amelyek elszomorítják Isten szívét.

K: Miért kérdezték a vezetők Jézustól a Lukács 20:2-ben, honnan szerezte a hatalmát?

V: Van a kérdés, és van a kérdés mögött rejlő kérdés. A kimondott kérdés csupán arra irányult, hogy Jézus miért gondolta, hogy van hatalma arra, hogy a tömegek dicsérjék Őt, és hogy kiűzze a pénzváltókat más templomából. Látszólag úgy hangzik, mintha csak kíváncsiak lettek volna arra, honnan szerezte a diplomáját, a felszentelését vagy a rabbi-igazolványát.

De a valódi kérdés inkább így hangzott: „Hogy merészeled ezeket a dolgokat tenni, hiszen nincs hozzá hatalmad?” Egy rabbinak lehetnek követői, de egy egyszerű rabbit nem szabad ilyen módon dicsérni, hacsak az a rabbi nem éppen a Messiás, vagy annál is több. Jézus és az összes vezető már tudta, hogy semmilyen vallási vagy politikai vezető, sőt, senki a földön nem adta Jézusnak ezt a hatalmat. És mégis, bármennyire is felbosszantotta volna ez a hatalmas főpapokat és másokat, nyilvánvaló volt, hogy Jézust ez nem érdekelte. Jézus Isten volt, és hatalma az Atyától származott.

Jézus nem válaszolt nekik közvetlenül, hanem ő is feltett egy kérdést. Látszólag a kérdés így szólt: „Én is kíváncsi voltam, szerintetek Keresztelő János hatalma törvényes volt-e vagy sem.” De a kérdés mögött Jézus képmutatókként vádolta őket. Ha a válasz számukra egyértelmű volt, miért kellett volna először egymás között megvitatniuk? Ha Jézus Jeremiásról kérdezett volna, azonnal azt válaszolták volna: „Igen, ő Istentől jött.” Miért haboztak Keresztelő János esetében? Még egy egyszerű kérdésre sem tudtak válaszolni, mert vagy attól féltek, hogy a nép megkövezi őket, vagy pedig látták, hová vezet ez a kérdés. Ha Keresztelő Jánosnak sem volt emberi hatalma, hanem Istentől származó hatalma, akkor miért kérdeztek tőlem, ha magatok is elismertétek, hogy János Istentől jött, és mégis nem követtétek Isten hatalmát?

További információkért lásd: az „Evangelical Commentary on the Bible” 832. oldalát, a „Tony Evans Bible Commentary” 1003. oldalát, a „Believer’s Bible Commentary” 1444. oldalát, a „New International Bible Commentary” 1220. oldalát, a „Bible Knowledge Commentary: New Testament” 254–255. oldalát, valamint az „Expositor’s Greek New Testament” 1. kötet 611. oldalát.

K: Miért nem volt hajlandó Jézus válaszolni a kérdésükre a Lukács 20:8-ban?

V: Mielőtt válaszolnánk, vegyük észre, hogy ők nem azt kérdezték egymás között, hogy „mi a helyes válasz” vagy „mit akarna Isten, hogy mondjunk”, hanem inkább azt, hogy milyen választ tudnának kitalálni, ami a legjobban hangzana. Nem érdekelt őket, hogy itt igazat mondanak-e vagy sem.

A válasz: A főpapok és az írástudók tudták, hogy Keresztelő Jánosban megkapták Istentől a tanítás fényét, mégis nem voltak hajlandók elfogadni azt a fényt, amellyel rendelkeztek. Jézus nem volt hajlandó további fényt adni nekik, amikor elutasították azt a fényt, amellyel már rendelkeztek. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 1013. oldal.

K: A Lukács 20:9–14-ben miben hasonlítottak a főpapok és a szadduceusok a példabeszédben szereplő szőlőbirtok bérlőire?

V: Az akkori Palesztinában gyakoriak voltak a távollévő földesurak, így a példabeszéd helyszíne ismerősnek tűnhetett számukra. Ézsaiás 5:1–7 hasonló allegóriát tartalmaz, amelyben Isten a szőlőbirtok tulajdonosa, Izrael pedig a szőlőbirtok, amely értéktelen szőlőt termett.

Négy hasonlóságot lehet felsorolni. Mind a bérlők, mind a főpapok és szadduceusok más tulajdonát foglalták el, és abból éltek, ami nem nekik járt, ami önmagában nem volt baj. De mindkét csoport megtagadta a Gazda hatalmának elismerését. Mindkettőben felmerült az a gondolat, hogy valójában az övék az, nem pedig a jogos tulajdonosé. Mindkettő gyilkossághoz folyamodott volna, hogy megszerezze azt, amit jogosan a sajátjának tartott.

Valahányszor egy hatalmon lévő csoport úgy gondolja, hogy Isten imádata jogosan az ő hatáskörük alá tartozik, bajok adódnak. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary 8. kötet, 1014. o., a Believer’s Bible Commentary 1444. o. és az Evangelical Commentary on the Bible 833. o.

K: Mit mond Jézus a Lukács 20:18-ban arról a kőről, amely egyszerre van a láb alatt és valakire zuhan?

V: Itt csak egy kőről van szó. A láb alatt zavaró kő azok a vallási vezetők, akiket Jézus első eljövetele zavart meg. De az a kő – ugyanaz a kő –, amely később az égből zuhan le és néhányukat porrá zúzza, Jézus második eljövetelekor fog bekövetkezni. Ezt nem lehet elkerülni; nem utasíthatod el a követ anélkül, hogy sértetlen maradnál. További információkért lásd a The Tony Evans Bible Commentary 1004. oldalát és a Believer’s Bible Commentary 1444–1445. oldalait.

K: Miért kérdezték a főpapok és az írástudók Jézust az adókról a Lukács 20:19–22-ben?

V: Ez a kérdés nem csupán az adókról szólt, hanem a pénzről, a vallásról és a politikáról is. Jézust fenyegetésnek tekintették a vallási rendszer feletti hatalmukra nézve. Csapdába akarták csalni Jézust, vagyis ha Jézus az egyik módon válaszolt volna, sok követője csalódott volna benne, mert azt mondta volna nekik, hogy továbbra is fizessék az adót. De ha Jézus a másik módon válaszolt volna, vagyis elutasította volna az adófizetést, az még jobb lett volna. Pilátushoz vagy Heródeshez rohannának, és elmondanák nekik, hogy ez az ember nyilvánosan azt hirdeti, hogy álljanak ellen az adófizetésnek, és ha hűségesek Rómához, akkor elkaphatják Jézust.

Sok zsidónak három problémája volt az adófizetéssel. Nem akartak pénzt fizetni egy idegen rendszernek, hogy ezzel támogassák a zsidó nép elnyomását. Az „Expositor’s Bible Commentary” 8. kötete 1015. oldala szerint jövedelmük akár egyharmadát is adóként kellett befizetniük. Másodszor, a római érméken általában a császár képe volt látható, és úgy gondolták, hogy ez a faragott kép megsérti a második parancsolatot. Harmadszor, ekkorra a császárok már istennek nyilvánították magukat, így a császár képével ellátott római érme istenkáromló bálványkép volt.

Jézus azonban nem válaszolt nekik közvetlenül, és nem esett bele a csapdájukba. Először is, Jézus a Lukács 20:23-ban kijelentette, hogy ez egy csapda vagy próba. Másodszor, Jézus egy egyszerű kérdést tett fel, hogy közös nevezőre jussanak, harmadszor pedig visszadobta nekik a labdát. Jézus azt mondta, hogy adják meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. Jézus azonban nem határozta meg, hogy mennyi legyen a császáré. De honnan vette Jézus az érmét? Az egyik zsidó hordta magánál. Ha a kép istenkáromló bálvány volt, akkor miért hordta magánál az a zsidó?

További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible 833. oldalát, a The Tony Evans Bible Commentary 1004. oldalát, a New International Bible Commentary 1220. oldalát, a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 255. oldalát és a Believer’s Bible Commentary 1445. oldalát.

K: A Lukács 20:27–38-ban miért próbára tették a szadduceusok Jézust ezzel a kérdéssel?

V: Ez egy másfajta próba. A szadduceusok úgy gondolták, hogy sziklaszilárd érvük van, amely nemcsak Jézus tévedését, hanem a farizeusokét is bizonyítaná. A Mózes 5. könyve 25:5–10 szerint az elhunyt férj életben maradt testvérének feleségül kell vennie az özvegyet. Ha feltételezzük, hogy a házassági viszonyok a mennyben is ugyanolyanok, mint a földön, akkor érvelésüknek lehetne alapja. De Jézus megmutatta nekik, hogy ebben az esetben téves volt a feltételezésük. További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 1004–1005. o., a New International Bible Commentary, 1220–1221. o., valamint az Expositor’s Bible Commentary 8. kötet, 1016. o.

K: A Lukács 20:35-ben hogyan „méltónak” tekintik egyeseket?

V: Általánosságban elmondható, hogy egy személy két okból lehet méltó (érdemes) valami jóra.

1. Ők maguk fizettek érte, kiérdemelték, vagy a tulajdonuk volt.

2. Valaki más fizetett érte, megszerezte a nevükben, vagy nekik adta.

Jézus a második jelentést értette, nem az elsőt, mivel nem azt mondja, hogy méltók vagyunk, hanem hogy méltónak számítunk.

Az emberek, az angyalok és a démonok szemében valóban méltónak számítunk arra, hogy részesüljünk az örök életben, mert Jézus megfizette a bűneink árát azzal, hogy megadta nekünk ezt a drága ajándékot. Azok, akik megpróbálják kiérdemelni a mennybe jutást, és az igazi keresztények egyetértenek abban, hogy a hívők érdemük alapján nyernek üdvösséget. A nézeteltérés arra vonatkozik, hogy ez Jézus érdeme-e, vagy a saját érdemeiké.

K: A Lukács 20:41–44-ben mi volt Jézus lényegi üzenete?

V: Ez a két állítás – miszerint a Messiás Dávid leszármazottja és egyben Dávid Ura is – a Zsoltárok 110:1 versében egyazon versben szerepel, így ugyanarról a személyről kell lennie. Hol van helye a teológiájukban egy olyan lénynek, aki egyszerre Dávid emberi leszármazottja és Dávid király Ura is? Ha a teológiájukban nincs helye ennek az Ószövetségi Isteni Igének, akkor vissza kell térniük, és át kell alakítaniuk a teológiájukat.

K: Miért állt Jézus a Lukács 20:44–47-ben kifejezetten az írástudók ellen?

V: Háromféle okot említenek. Először is, szerették a hosszú köntösöket, a címeket, az üdvözléseket és a legjobb helyeket. Másodszor, a pazarló életmódjukhoz szükséges pénzt szegény özvegyektől szedik be. Harmadszor, csak azért mondanak hosszú imákat, hogy jól hangozzanak. Visszaéltek vallási tekintélyükkel saját gőgjük és anyagi hasznuk érdekében. Sajnos azóta is sok, hosszú köntösbe öltözött vallási vezető hasonlóan viselkedett. A Lukács 20:47 és következő versek szerint az ilyen vallási vezetők szigorúbb ítéletet fognak kapni. További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 1005. o.; The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 256. o.; New International Bible Commentary, 1221. o.; valamint The Expositor's Bible Commentary, 8. kötet, 1018. o.

K: Miért dicsérte Jézus az özvegyet a Lukács 21:1–4-ben?

V: A két érmét leptának hívták, és körülbelül egy penny nyolcadát érték. Rendkívül csekély összeg volt, de ez volt minden, amije volt.

Jézus több okból is dicsérte az özvegyet. Jézus éppen azokról beszélt a Lukács 20:47-ben, akik felfalják az özvegyek házát. Most Jézus ezt a kontrasztot mutatja be azzal, hogy az özvegy szemszögéből nézi a dolgokat. Míg mások bőségükből adtak egy kis százalékot, ő szegénységéből adta oda mindazt, amije volt. Míg mások talán alig mutattak Istenre való támaszkodást, az ő adománya éppen az Őre való támaszkodást mutatta. Az ókorban az özvegyeknek nehéz volt eltartani magukat, hacsak nem voltak fiaik és leányaik. Néhányan talán azt várnák, hogy egy özvegy a templomban kolduljon, ő viszont a templomban adományozott.

Lásd: Evangelical Commentary on the Bible, 834. o., The Tony Evans Bible Commentary, 1005. o., a „Bibliai Tudás Kommentár: Újszövetség” 256. oldalát, a „Hívő Bibliai Kommentár” 1446. oldalát, az „Expositor’s Greek New Testament” 1. kötet 618. oldalát, az „Új Nemzetközi Bibliai Kommentár” 1221. oldalát, valamint az „Expositor’s Bible Commentary” 8. kötet 1018. oldalát további információkért.

K: A Lukács 21:5–6-ban hogyan különbözik az, amit mi nagyszerűnek tartunk, attól, amit Isten tart nagyszerűnek?

V: Heródes Nagy Kr. e. 20/19-ben kezdte el a Templom átépítését, és Jézus idején még mindig nem volt kész. Csak Kr. u. 63-ban fejeződött be. Jézus nagyobb figyelmet szentelt az özvegynek, mint Heródes Nagy által emelt díszes épületeknek.

További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible 834. oldalát és a The Tony Evans Bible Commentary 1005. oldalát.

K: A Lukács 21:5–6 szerint kell-e a templomokat és a vallási épületeket drágán díszíteni?

V: Jézus itt arról beszélt, hogy mindez hogyan fog elpusztulni, ahogyan az Kr. u. 70-ben meg is történt. Általánosságban elmondható, hogy egyesek inkább drága tárgyakat adományoznak Istennek, mint hogy életüket adják át Neki.

A Bibliában két fogalom is alátámasztja, hogy a templom szép díszítése megengedett.

Az Ószövetségben a Sátor, majd később a Templom is gondosan volt díszítve Isten iránti tiszteletből.

Az a bűnös asszony, aki egy évi bérnek megfelelő értékű olajjal kente meg Jézust, helyesen imádta Jézust. Így tehát továbbra is rendben van, ha némi pénzt költünk olyan dolgokra, amelyek dicsőítik Istent, a szegényeknek adott adományokon kívül (amelyek szintén dicsőítik Istent).

K: Miért érdekelték annyira a tanítványokat a Lukács 21:7-ben a templom pusztulásának ideje?

V: Egyrészt csodálkoztak azon, hogy egy ilyen hatalmas építményt annyira lerombolnak, hogy egy kő sem marad a másik tetején. Másrészt, amikor egy ilyen jelentős esemény bekövetkezett, tévesen azt hitték, hogy közvetlenül utána eljön a Messiási Királyság.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1446. oldalát és a The Tony Evans Bible Commentary 1005–1006. oldalát.

K: A Lukács 21:8–28-ban Jézus pontosan válaszolt-e a kérdésükre?

V: Igen, Jézus válaszolt arra, amit kérdeztek, de arra is válaszolt, amire valószínűleg gondoltak. Kifejezetten azt kérdezték, mikor fogják lerombolni a templomot. Jézus először a jelekről beszélt, mint például a hamis Krisztusokról, a háborúkról és a háborús hírekről stb. De amit nem tudtak, az az, hogy ezek közül néhány nagyon hamar bekövetkezik, még mielőtt a templomot Kr. u. 70-ben lerombolták volna, de a végső beteljesülés az utolsó időkben fog bekövetkezni, amikor az újjáépített templomot lerombolják.

Mellékesen megjegyezzük: amikor a zsidók fellázadtak a rómaiak ellen és legyőztek két légiót, a rómaiak Kr. u. 67 körül öt légióval tértek vissza. Miután Jeruzsálemet körülvették a római légiók (Lukács 21:20–21), rövid időre visszavonultak, majd visszatértek. Biztonsági okokból az ember hajlamos lehet arra, hogy a városfalakon belül maradjon. A keresztények azonban pontosan tudták, hogy el kell menekülniük Jeruzsálemből, és máshová kell menniük, például Pellába, amely a Jordán folyótól keletre és a Genezáreti-tótól délre fekszik, a mai Jordániában. Jeruzsálemet 70-ben elfoglalták, lakóit pedig megölték vagy rabszolgává tették.

Érdekes módon a kereszténység hitelességének cáfolatára törekedve Kr. u. 362-ben a római császár, Julianus, az Apostata két rendeletet írt: az egyiket arra, hogy a zsidók építsék újjá Jeruzsálemet, a másikat pedig kifejezetten a templom újjáépítésére. Julianus Kr. u. 363-ban halt meg a perzsák elleni harcban. Az építkezés megkezdése után néhány nappal valamilyen tűz ütött ki, és az építkezést feladták.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1447. oldalát, a The Tony Evans Bible Commentary 1006. oldalát, az The Expositor’s Greek New Testament 1. kötet 620. oldalát, valamint a Believer’s Bible Commentary 1446. oldalát.

K: A Lukács 21:8–28-ban szereplő próféciák hogyan illeszkednek a Kr. u. 70-ig tartó történelmi eseményekhez?

V: Számos prófécia szerepel itt, ezért vegyük át őket egyenként.

1 (igen, de csak 3–6) Hamis próféták és Krisztusok (Lukács 21:8): Az Apostolok cselekedetei 5:34–37-ben a híres zsidó rabbi, Gamáliel beszámol Theudásról (Kr. u. 44 körül) és a galileai Júdásról, akik követőikkel együtt felkeltek, hogy megmentsék Izráelt a római igától. Az Apostolok cselekedetei 8:9–24-ben Péter megdorgál egy Simon nevű hamis vallási vezetőt, akit később Simon Magus néven ismertek. Az egyháztörténet szerint Simon Magus ezt követően saját vallást alapított, állítólag Krisztusra alapozva, és hamis Messiássá vált. Az 1. János-levél valószínűleg Kr. u. 70 után íródott, de az 1. János 4:3-ban megemlíti, hogy sok hamis próféta jelent meg, akikben az Antikrisztus szelleme lakozik. A korai egyházi írások Menandertől, Cerinthustól és Karpokrátestől beszélnek, de nem világos, hogy ezek Kr. u. 70 előtt történtek-e vagy sem.

2 (igen, 19 háború) háború (Lukács 21:9–10): Bár ebben az időben Kínában sok, Indiában pedig néhány háború dúlt, most csak a Római és a Parth Birodalomra összpontosítsunk.

Kr. u. 35–42. Vardanes parth tábornok leveri Seleucia városának felkelését.

Kr. u. 37. Heródes Antipász legyőzi Aretás nabateus királyt.

Kr. u. 40. Második felkelés Róma ellen Mauretániában

Kr. u. 48. A rómaiak visszafoglalják a frízeket, akik 20 éve lázadtak.

Kr. u. 43–51. Aulus Plautius vezetésével a rómaiak betörnek Angliába, elfoglalják Kentet és a Maiden Castle-t.

Kr. u. 44. A rómaiak visszafoglalják Mauretániát.

Kr. u. 44. A rómaiak meghódítják Pannóniát (Szerbia)

Kr. u. 44. Theudas felkelést indít Róma ellen Palesztinában.

Kr. u. 46. Plinius az Idősebb római hadjáratot vezet Németországban.

Kr. u. 47–77. A silurok ellenállnak a rómaiaknak Angliában.

Kr. u. 47/49. A pártus Vardanes uralkodik Babilonban, amíg meg nem gyilkolják.

Kr. u. 51. A parthusok legyőzik és megölik a trónkövetelő Meherdates-t.

Kr. u. 54. Az Apostolok cselekedetei 21:38 egy zsidóról szól, aki 4000 merénylőt vezetett a pusztába. A történelem szerint a neve Ben Stada volt.

Kr. u. 60/61. Boudicca brit királynő hatalmas felkelést vezet a rómaiak ellen. Körülbelül 80 000-en vesznek oda.

Kr. u. 66–71. A zsidók fellázadnak Róma ellen, és legyőznek két légiót. A rómaiak további öt légióval térnek vissza.

Kr. u. 68. A batavok és a frízek fellázadnak Nero római császár ellen.

Kr. u. 69. A roxolánok betörnek Moesiába, és megsemmisítik a III. Gallica római légiót.

Kr. u. 69–70. Vespasianus legyőzi riválisait a római császári trónért folyó küzdelemben.

Kr. u. 69–70. A római Vespasianus Julius Civilis vezetésével leveri a batávok lázadását.

3 (igen, de csak 3) földrengés különböző helyeken (Lukács 21:11):

Kr. u. 33. Földrengés Bithüniában és Nikaia városában a világi író, Phlegon szerint.

Kr. u. 60. Laodiceát földrengés pusztította el. A laodiceaiak saját forrásaikból, római segítség nélkül építették újjá a várost.

Kr. u. 62. Földrengés a Vezúv hegyén, Olaszországban. (Pompeit csak Kr. u. 79-ben pusztította el egy vulkánkitörés.)

4 (nincs) Éhínség (Lukács 21:11): A Római és a Parth Birodalomban nem jegyeztek fel ilyet.

5 (nincs) Járványok (Lukács 21:11): A Római és a Parth Birodalomban nem jegyeztek fel ilyet.

6 (nincs) Félelmetes látványok és nagy jelek az égből (Lukács 21:11) Senki sem jegyzett fel semmilyen eseményt.

7 (igen, de csak 2) Üldözések (Lukács 21:11):

Kr. u. 54. Az első helyi római keresztényüldözés Nero császár alatt.

Kr. u. 64. Az első általános (a birodalom egész területére kiterjedő) keresztényüldözés Nero római császár alatt.

Őszintén szólva, Kr. u. 70 után sokkal több üldözés történt.

8 (nem) Közeli rokonok által elárult keresztények (Lukács 21:16): Semmi különös nem került rögzítésre.

9 (nem) Krisztus nevéért mindenki által gyűlölt keresztények (Lukács 21:17): Valójában nem, kivéve Nero üldözését, és az emberek Nerót jobban gyűlölték, mint a keresztényeket.

10 (határozottan igen) Jeruzsálem lakóit karddal megölték és fogságba hurcolták (Lukács 21:24) Ez megtörtént. A részleteket Josephus műveiben olvashatja el.

11 (igen, bár szokatlan, hogy „taposásnak” nevezzék) Jeruzsálemet a pogányok taposták (Lukács 21:24f). A rómaiak elfoglalták a várost, és lerombolták a templomot.

12 (nem) Jelek a napban, a holdban és a csillagokban (Lukács 21:25): Nincs feljegyzés ilyesmiről.

13 (nem) A nemzetek szorongatása és a tenger hullámai zúgnak (Lukács 21:25): Kevesebb, mint a rómaiak és a pártusok polgárháborúi más korszakokban. Sokkal kevesebb, mint a hunok, valamint a Római Birodalom lassú bukása és Róma kifosztása.

14 (nincs) Jézus eljövetele nagy hatalommal és dicsőséggel (Lukács 21:27): A keresztények Kr. u. 70-ben erről semmit sem tudtak.

A tizennégy rész közül csupán hat (43%) tekinthető beteljesültnek Kr. u. 70-re.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 256–257. o., valamint The Expositor’s Greek New Testament, 1. kötet, 619. o.

K: Hogyan illeszkedik a Lukács 21:8–28 a Jelenések könyvéhez?

V: 1 (igen, de csak 3–6) Hamis próféták és Krisztusok (Lukács 21:8): Az Apostolok cselekedetei 5:34–37-ben a híres zsidó rabbi, Gamáliel beszámol Theudásról (Kr. u. 44 körül) és a galileai Júdásról, akik követőikkel együtt felkeltek, hogy megmentsék Izráelt a római igától. Az ApCsel 8:9–24-ben Péter megdorgálja egy Simon nevű hamis vallási vezetőt, akit később Simon Magus néven ismertek. Az egyháztörténet szerint Simon Magus ezt követően saját vallást alapított, állítólag Krisztusra alapozva, és hamis Messiássá vált. Az 1 János levelet valószínűleg Kr. u. 70 után írták, de az 1 János 4:3-ban említést tesz arról, hogy sok hamis próféta jelent meg, akikben az Antikrisztus szelleme lakozik. A korai egyházi írások Menandertől, Cerinthustól és Karpokrátestől beszélnek, de nem világos, hogy ezek Kr. u. 70 előtt történtek-e vagy sem.

2 (igen, 19 háború) Háborúk (Lukács 21:9–10): Jelenések 6:2–3, 12; 13:7

3 (igen) Földrengések különböző helyeken (Lukács 21:11): Jelenések 6:12; 11:13

4 (igen) Éhínségek (Lukács 21:11): Jelenések 6:6,12

5 (igen) Járványok (Lukács 21:11): Jelenések 11:6.

6 (igen) Félelmetes látványok és nagy jelek az égből (Lukács 21:11) Jelenések 6:12–13.

7 (igen) Üldözések (Lukács 21:11): Jelenések 12:17

8 (nem) Közeli rokonok által elárult keresztények (Lukács 21:16): A Jelenések könyvében nincs erről szó, csak a Máté 24 és a Márk 13 említi.

9 (igen, valamennyire) A keresztényeket mindenki gyűlöli Krisztus nevéért (Lukács 21:17): Jelenések 11:9-10, örvendeznek az istenfélők halálán.

10 (nem) Jeruzsálem lakói kard által meghalnak és fogságba viszik őket (Lukács 21:24)

11 (igen) Jeruzsálemet a pogányok eltapossák (Lukács 21:24 és köv.) Jelenések 11:2 és köv.

12 (igen) Jelek a napban, a holdban és a csillagokban (Lukács 21:25): Jelenések 6:12-13.

13 (igen) A nemzetek szorongatása és a tenger hullámai zúgnak (Lukács 21:25): Jelenések 6:15-17, 13:1

14 (igen) Jézus eljövetele nagy hatalommal és dicsőséggel (Lukács 21:27): Jelenések 19:11-16

Tehát a Lukács evangéliumában szereplő 14 esemény közül 12 (86%) szerepel a Jelenések könyvében is. Természetesen a Jelenések könyvében számos olyan esemény is szerepel, amelyről a Lukács 21. fejezete nem tesz említést.

K: A Lukács 21:23-ban ki az a „nemzedék”?

V: A „generáció” és a „faj” szavak között csak egy betű a különbség, így lehetséges, hogy az első jelek megjelenésétől számítva egy generáció telik el, vagy pedig a zsidó nép fennmarad addig, amíg ezek a jelek meg nem jelennek. Egy generációt körülbelül 40 holdévnek, vagyis körülbelül 39,5 napévnek tekintettek. Mivel a próféciának kettős beteljesülése van, az a generáció, amely az első ilyen jelet látta, tanúja lesz a beteljesülésnek is. Kr. u. 70-ben alig pár év hiányzik ahhoz, hogy egy generáció teljen el Kr. u. 33 után. Mivel az első jelek a végidőben jelennek meg, minden az első jelek megjelenésétől számított egy generáción belül lezajlik. Tehát mind a „faj”, mind a „generáció” megfelel.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1448. oldalát és az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 1022. oldalát.

K: Mit jelent a Lukács 21:24 és következő versekben szereplő „a pogányok által való taposás”?

V: A Jelenések 11:2 szerint a végidőben a pogányok 42 hónapig tapossák majd a Szent Várost.

K: Miért hasonlítja Jézus a Lukács 21:29–31-ben ezt egy fügefához?

V: Jézus nem tanít semmi újat a fákról; ez már mindenki számára nyilvánvaló volt. Jézus egy mindenki számára ismert dolog metaforáját használta annak magyarázatára, hogy ezek a jelek nem lesznek valami alig észrevehető dolgok, hanem mindenki számára nyilvánvalóak lesznek. A fügefa a Szentírásban gyakran Izráelt szimbolizálja, és ez természetesen Izráelre is vonatkozna. Jézus azonban azt mondja, hogy egy fügefa „vagy bármely fa”, így itt nem csak Izráelről van szó.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 1006. o.; The Evangelical Commentary on the Bible, 835. o.; The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 1022. o.; valamint The Expositor’s Greek New Testament, 1. kötet, 622. o.

K: A Lukács 21:34–36-ban hogyan válnak a hívők terhekké vagy hogyan keverednek bele a világ dolgai közé?

V: A hívőknek nem kell semmit elutasítaniuk vagy kifejezetten tagadniuk ahhoz, hogy elhidegüljenek. Fokozatosan egyre kevésbé tehetik prioritássá az Istenhez tartozó dolgokat, és egyre inkább a világ dolgait. Mi a legfontosabb az életedben jelenleg? Ha ez nem tartalmazza Isten dicsőítését, az evangélium másokkal való megosztását, mások segítését, más keresztények megerősítését és a nyáj védelmét, akkor fontold meg, hogy a prioritásaid talán teljesen felborultak.

Sátán és a démonok „tüzes nyilakkal” kísérthetnek meg minket. Lehet, hogy egy tüzes nyíl lepattan Isten páncéljáról, de a hőt attól még érezni fogod. Néha egy tüzes nyíl behatolhat a páncél egy repedésén keresztül, és hívőként gyógyulásra van szükségünk Jézustól, a Nagy Orvostól.

Egy bizonyos értelemben a csatát már megnyertük, amikor először Krisztushoz fordultunk. De egy másik értelemben a csata – a megszentelődésért folytatott csata – csak most kezdődött el. Győződj meg róla, hogy valóban harcolsz, és nem csak megadod magad a világnak. A Róma 12:2-ben szereplő parancs, hogy átalakuljunk, nem a mennyre vonatkozik, hanem a mostani életünkre. Bár talán könnyebb lenne ezt megtenni, ha nem lennénk ebben a világban, Isten azt akarja, hogy továbbra is a világban legyünk; de nem szabad, hogy a világhoz tartozzunk, ahogyan a János 17:14–16 mondja.

Néha döntést kell hoznunk, hogy kiálljunk egy olyan ellenséggel szemben, amely megfoszt minket az Istenben meglévő örömünktől. Itt nem a Sátánról, a démonokról vagy más emberekről beszélek. Az egyik legfontosabb ellenség, akivel meg kell küzdenünk, és akit le kell győznünk, a saját természetes énünk.

K: A Lukács 21:34–36 szerint hogyan tudja egy hívő megállapítani, hogy elnehezül-e vagy belegabalyodik-e valamibe?

V: Néha már a szívedből is meg tudod mondani. Mi késztet arra, hogy reggel felkelj az ágyból? Mi izgat, és mi tűnik számodra unalmasnak? Amikor nincs semmi, amin igazán gondolkodnod kellene, mire gondolsz? Isten dolgaira, vagy kevésbé fontos dolgokra?

K: A Lukács 21:36-ban pontosan mire kell vigyáznunk és miről kell imádkoznunk?

V: Az egész fejezetet úgy lehet összefoglalni, hogy miért kell komolyan vennünk az ébrenlétre és imádkozásra vonatkozó parancsot. Az, hogy ezekre a dolgokra vigyázzunk, és imádkozzunk azért, amit Isten elrendelt, hogy megtörténjen, csak másodlagos jelentése van. Az elsődleges jelentése az, hogy vigyázz az életedre, és imádkozz azért, hogy Isten méltónak találjon arra, hogy elkerüld ezeket a dolgokat.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1448. oldalát.

K: A Lukács 22:3-ban és a János 13:2,27-ben hogyan és miért szállt meg a Sátán Júdásban?

V: Bár ez utalhatna Júdás démoni megszállására, nem feltétlenül jelenti ezt. A démoni megszállás gyakran akkor fordul elő, amikor az illető elveszíti az önuralmát, vagy nem tudja, mit cselekszik. Nincs arra utaló jel, hogy Júdás elvesztette volna az önuralmát, vagy ne lett volna teljes mértékben ura annak, amit tett. Így a „démoni együttműködés” nem mindig egyenlő a „démoni megszállással”.

Továbbá, honnan származott az a pénz, amit a papok fizettek Júdásnak a Lukács 22:5-ben? A templomi kincstárból származott; más szóval, az Istennek őszintén felajánlott pénz célját eltorzították, hogy Jézus elárulásáért fizessenek vele. A Sátán nem teremtő; nem ő teremtette a pénzt. Még csak nem is rábeszélte az embereket, hogy saját pénzüket ajánlják fel Jézus elárulására. Sátánnak csupán annyit kellett tennie, hogy a főpap eltorzítsa az adomány célját, hogy az Sátán céljait szolgálja.

K: A Lukács 22:3-ban és a János 13:2,27-ben szereplő esetek alapján: lehet-e egy keresztényt démonok befolyásolni?

V: Sajnos igen. Annak ellenére, hogy egy keresztény nem démoni megszállott, mégis hatással lehetnek rá a démonok, ha hagyja magát. Ha egy keresztény úgy dönt, hogy elhiszi azt, amivel a démon csábítja, sötét dolgokhoz fordul élvezetért, vagy megengedi a démonoknak, hogy irányítsák életének egy bizonyos területét, akkor – legalábbis részben – a démon akaratának alá kerülhet.

K: Mi a kissé szokatlan a Lukács 22:10-ben?

V: Nem véletlen, hogy Jézus előre megjósolta, ki lesz a vízhozó, majd azt is, hogy a ház ura utasítást kap arra, hogy vendégszobát biztosítson, és ezt örömmel meg is teszi. Valójában sokan úgy gondolják, hogy a ház ura valószínűleg már Jézus követője volt.

Másodszor, abban a társadalomban sok férfi napszámosként dolgozott, és gyakran a nők voltak azok, akik vizet hordtak. Egy vizet hordó férfi nem lenne szokatlan, de még így is ritkább jelenség lenne. A Believer’s Bible Commentary 1449. oldalán az is olvasható, hogy a tanítványok vendégszobát kértek, de a házigazda többet adott nekik, mint amit kértek: egy nagy, bútorozott emeleti szobát. A férfi valószínűleg tudta, ki volt Jézus. Ezenkívül ebben az időszakban, amikor a húsvétra nagy számban érkeztek a látogatók, az emberek valószínűleg rendelkeztek kiadó szobákkal. További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible 835. oldalát, a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 259. oldalát és a The Tony Evans Bible Commentary 1007. oldalát.

K: A Lukács 22:19–21-ben Jézus már számos alkalommal étkezett a tanítványokkal, tehát mi volt ennek az étkezésnek a különleges jelentősége?

V: Ahelyett, hogy spekulálnánk, nézzük meg, mit mondott erről maga Jézus.

Általános jelentőség

A Lukács 22:15-ben Jézus azt mondta, hogy „vágyakozva” (szó szerint: vágyakozással) várta, hogy ezt az utolsó étkezést a tanítványaival együtt fogyaszthassa el.

A Lukács 22:16,18-ban, a Máté 26:29-ben és a Márk 14:25-ben Jézus azt mondta, hogy többé nem eszik kenyeret, és nem iszik a szőlő gyümölcséből, amíg el nem jön az Isten országa, így ennek jelentősége volt a végidőkre nézve.

Különleges jelentőség

A János 13:14–15-ben Jézus azt mondta, hogy példát mutatott nekik azzal, hogy megmosta tanítványai lábát.

A János 13:18-ban Jézus kifejezetten Júdással együtt étkezett, ami beteljesítette a Zsoltárok 41:9-et.

A Lukács 22:19-ben Jézus megtörte a kenyeret, és azt mondta, hogy ezt az Ő emlékére tegyék.

Természetesen Jézus úgy ünnepelte a páskát, ahogyan azt a vallásos zsidóknak illik, és tanítványait is erre tanította.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1450. oldalát és az Evangelical Commentary on the Bible 836. oldalát.

K: Miért nem Krisztus fizikai teste a kenyér és a bor a Lukács 22:19-ben?

V: Két okból is láthatjuk, hogy Jézus szimbolikusan értette, hogy a kenyér és a bor az Ő teste.
Először is, nincs a legcsekélyebb bizonyíték sem arra, hogy az emberek leborultak volna a kenyér és a bor előtt, sem a Bibliában, sem az első keresztény egyházban. Nem szabad semmit és senkit imádnunk Istenen kívül. Jézust imádjuk, de ha a kenyér és a bor nem Jézus, akkor nem szabad imádnunk a kenyeret és a bort.
Másodszor, ha valaki úgy értelmezné ezt a metaforát, hogy a kenyér és a bor Jézus volt vagy Jézus lett, akkor a következetesség kedvéért Jézus testére vonatkozó egyéb metaforákat is Jézusként kellene értelmeznünk, például az 1 Korinthus 12:27-ben szereplőt. Mi (az egyház) Krisztus teste vagyunk. Gondolod, hogy az embereknek téged kellene imádniuk, vagy azt a gyülekezetet, ahová jársz? Ha egyik sem, akkor miért ne imádnál egy keresztényt, aki Isten képmására lett teremtve, jobban, mint a kenyeret és a bort, amelyek nem Isten képmására lettek teremtve?
Természetesen nem szabad imádnunk a keresztényeket. De vajon más emberek imádása – amit Krisztus metaforájával igazolunk – rosszabb lenne-e, mint a kenyér és a bor imádása, amit szintén Krisztus metaforájával igazolunk?

További információkért lásd a „When Critics Ask” című könyv 393–394. oldalát.

K: A Lukács 22:24–30-ban melyek a fejezetben szereplő három árulás?

V: Az első és legnagyobb az volt, hogy Júdás pénzt fogadott el azért, hogy elárulja Jézust. A második az, hogy még azután is, hogy több mint három évet töltöttek Jézussal, a tanítványok továbbra is önző ambíciókkal voltak telve. A harmadik pedig az, hogy Péter életéért való félelme felülkerekedett Jézus iránti szeretetén. Keresztényekként, még ha nem is engedünk az első kísértésnek, óvatosnak kell lennünk, hogy ne essünk áldozatul az utolsó kettőnek.

K: A Lukács 22:31-ben hogyan szitálja át a Sátán az embert, mint a búzát?

V: A Szentírás nem mondja ki, de arra utal, hogy a Sátán megtöri az ellenállásukat és lelki erejüket, életük következetességét, és olyan állapotba hozza őket, hogy mint a gyurma, a Sátán kezében vannak, és képtelenek Istennek engedelmeskedni. A „te” jelentésű görög szó itt többes számú, nem egyes számú. Tehát egyrészt a Sátán az összes tanítványt akarta rostálni, mint a búzát. Másrészt viszont Jézus csak Péterhez szólt, aki a csoportot összetartotta. További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 1008. oldal.

K: A Lukács 22:32-ben Jézus imája, hogy Simon Péter hite ne csüggedjen el, pozitív vagy negatív választ kapott?

V: A görög szöveg fordítható úgy, hogy „megingjon” vagy „kialudjon”. Jézus imájára hamarosan elutasító válasz érkezett, mivel Péter hite egy időre megingott, amikor Péter háromszor tagadta meg Jézust. De egy másik értelemben Jézus imájára végül pozitív válasz érkezett, mivel Péter visszatért. Előfordul, hogy egy hívő teljesen eltávolodik az Úrtól, de később visszatér. A Lukács 22:32-ben Jézus nem azt mondta Péternek, hogy mit tegyen, HA visszatér, hanem – tudva, amit Jézus tudott – azt mondta Péternek, HOGYAN fog visszatérni. Péter itt túlságosan magabiztos volt, mert téves képet alkotott saját gyengeségéről. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 1028–1029. o., valamint The Tony Evans Bible Commentary, 1008. o.

K: Miért akarta Jézus a Lukács 22:38-ban biztosítani, hogy két kardjuk legyen?

V: Legalább öt különböző értelmezés létezik arra vonatkozóan, hogy mit akart Jézus közölni a tanítványokkal.

A kérés teljesült: Jézus azt akarta, hogy vigyenek magukkal két kardot. Tudta, hogy szükségük lesz egy kardra, mivel Jézusnak még egy csodát kellett végrehajtania: meg kellett gyógyítania egy rabszolga levágásra ítélt fülét.

Feddés: A „Elég” azt jelentette, hogy Jézus szimbolikusan beszélt a kardokról, a tanítványok pedig szó szerint vették a „karddal” kifejezést. Jézus azt mondta, hogy elég ebből a fajta beszédből. Ez a New Geneva Study Bible 1649. oldalán és a Believer’s Bible Commentary 1452. oldalán szereplő értelmezés.

Közömbösség: Jézus nem feddte meg őket, és nem is dicsérte őket. Jézus egyszerűen csak azt mondta, hogy két kard is elég, és ne foglalkozzanak ezzel többet.

Beteljesült prófécia: Jézus azt akarta, hogy két kardjuk legyen, hogy beteljesüljön az a prófécia, miszerint bűnözők közé sorolják őket. A Bible Knowledge Commentary: New Testament (Bibliai ismeretek kommentár: Újszövetség) 260. oldala három másik nézetet is tárgyal, de ezt a nézetet részesíti előnyben.

A „Hard Sayings of the Bible” (A Biblia nehéz mondásai) című mű 486–488. oldalán hozzáteszi, hogy ez azt mutatja, mennyire különböztek ők a zelóta forradalmárok bandájától. Egy harcias banda sokkal jobban fel lenne szerelve a harcra.

K: Mit mond nekünk a Lukács 22:40 a kísértésről?

V: Ebben a konkrét helyzetben Jézus azt mondta nekik, hogy imádsággal kerüljék el a kísértést. De ez általában is jó tanács. Amikor kísértésbe esünk, imádkozzunk; és ami még jobb, imádkozzunk valaki mással együtt.

K: A Lukács 22:42-ben mi is volt pontosan az a „kehely”, amelyet Jézus kért, hogy ha lehetséges, múljon el tőle?

V: Először is, mi nem a helyes válasz, majd a helyes válasz.

Nem a válasz: Egyesek úgy gondolták, hogy Jézus azért imádkozott, hogy ne meneküljön el, vagy ne hívjon angyalokat, hogy megmentsék, és így ne valljon kudarcot a kereszten való halálra szóló küldetésében. Mások azt feltételezték, hogy Jézus azért kért, hogy ne haljon meg a megpróbáltatásoktól, mielőtt a keresztre kerülne.

A válasz: Tudatában lévén mind a közelgő fizikai fájdalomnak, mind pedig – ami még rosszabb – az Atyától való közelgő elszakadásnak, Jézus azt kérdezte, van-e más út, amelyen haladva teljesülnének az üdvösség feltételei. Jézusnak jogában állt ezt kérni, de az, hogy az őrök megjelentek, miközben még imádkozott, arra utal, hogy az Atya „nem”-mel válaszolt Jézus kérésére.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 1032. oldal.

K: A Lukács 22:50–52-ben mi a jelentősége a templomi őröknek?

V: Ezek a zsidó templomi „rendőrök” voltak, akik letartóztatták Jézust, nem pedig a római őrök. A templomi őrök feladata az volt, hogy fenntartsák a rendet Isten templomában, de itt jóval a templom területén kívülre mentek, hogy a Sátán felhasználhassa őket a rend fenntartására. Néha a Sátán nem akadályozza meg senkit abban, hogy elvégezze a feladatát, hanem az illető továbbra is végzi a munkáját, miközben a Sátán és a démonok céljaira használják fel.

További információkért lásd: The Expositor’s Greek New Testament, 1. kötet, 623–624. o.

K: A Lukács 22:54–60-ban mit láthatunk Péter tagadásáról?

V: Péter az egyetlen olyan tanítvány, akiről említés történik, akinek egyáltalán volt bátorsága Jézust követni. Péter bátor volt, de bátorsága elszállt, amikor a szolgálólány meglepte azzal a kérdéssel, hogy ő is Jézus követője-e. Péter nem azért tagadta meg Jézust, mert elvesztette iránta érzett szeretetét; inkább az életéért érzett félelme és az Isten védelmében való kételkedése volt nagyobb ebben a pillanatban, mint a szeretete. Ha Jézust a papoknak adták át ahelyett, hogy megvédték volna, Péter talán elgondolkodott volna azon, milyen védelemre számíthat ő maga. Péter azonban nyilvánvalóan jól megtanulta a leckét. Az Apostolok cselekedetei 4:3–21-ben, valamint az Apostolok cselekedetei 5:18–33-ban Péter már nem aggódott amiatt, hogy Isten védelme nélkül kell élnie. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary 8. kötet, 1035. o., a New International Bible Commentary 1224. o., The Expositor’s Greek New Testament 1. kötet, 628. o. és a The Tony Evans Bible Commentary 1008–1009. o.

K: Mi olyan ügyetlen Péter tagadásában a Lukács 22:57–60-ban?

V: Péter nem csupán tagadta, hogy tanítvány lenne; Péter azt is tagadta, hogy egyáltalán tudná, ki volt Jézus. Tekintve, hogy Jézus körülbelül három évig tanított Galileában és Júdeában, és hogy diadalmas bevonulással érkezett, tekintve, hogy Jézus majdnem egy héten át tanított a templomban, és tekintve, hogy Jézus kiűzte a pénzváltókat, kíváncsi vagyok, a jeruzsálemi zsidók hány százaléka, akiknek galileai akcentusa volt, mondhatta volna, hogy soha nem hallott egy galileai honfitársáról, Jézusról? Péter nemcsak tagadta Jézust, de még abban sem volt túl jó!

K: A Lukács 22:64-ben bekötötték-e Jézus szemét, vagy sem?

V: Jézus szemét bekötötték, amíg játékokat űztek vele. Nem áll benne, hogy Jézus szemét végig bekötötték volna. Biztosan nem akartál játékokat űzni a római katonákkal.

K: A Lukács 22:70 és 23:3 versekben mit értett Jézus azon, amikor azt mondta: „Te mondod, hogy én vagyok”?

V: Ez a kijelentés erős megerősítését jelentette annak, amit mondtak. Az NIV helyesen fordítja ezt így: „Igazad van, amikor azt mondod, hogy én vagyok”.

A Holt-tengeri tekercsek további fényt derítenek erre a Jézusnak feltett kérdésre. A kumráni szekta egyik hite az volt, hogy a Messiás csodákat és gyógyításokat fog véghezvinni, de személyesen fogja megölni a római császárt. Évekbe telne eltemetni a Messiás katonai győzelmei során elesetteket. Így, ahogy a Christian News (1998. november 23.) írja: „Most már tudjuk tehát, hogy amikor Kajafás lefolytatta Jézus tárgyalását, csupán annyit kellett tennie, hogy rábírja Jézust arra, hogy bevallja: ő a Messiás. Mivel Jézus, aki elvégezte a megjövendölt csodákat, ezt bevallotta, bűnösnek nyilvánították a császár elleni árulás vádjában.”

K: A Lukács 23:2 szerint, mivel a Sanhedrin-tárgyalás célja az volt, hogy vádakat találjanak, amelyeket Pilátus elé terjeszthetnek, mik voltak a Jézus ellen felhozott vádak, és mennyire voltak azok súlyosak?

V: A zsidó tanácsnak nem volt hatalma senkit sem kivégezni, ezért Jézust átadták a tartomány legfőbb római hatóságának: Poncius Pilátusnak. Amikor a Sanhedrin a vádakkal együtt átadta Jézust Pilátusnak, ez a zsidó hatóságok részéről Jézus hivatalos elutasítását jelentette. Három vádpont volt.

A zsidó nemzet felforgatása valószínűleg nem volt túl jelentős Pilátus szemében, bár látszólag talán úgy tett, mintha érdekelné.

A római adók befizetésének megtiltása már jelentős lenne, és ez a hűtlenség halálbüntetést érdemelne. A zsidó hatóságok tudták, hogy ez a vád hazugság.

Hogy magát Messiásnak, királynak nevezte. Ez bonyolultabb kérdés. Pilátust nem érdekelte volna, ha valakit egy ismeretlen vallási kifejezéssel illettek volna, de a zsidó vének hozzátették, hogy ez „királyt” jelentene. Természetesen az, hogy valaki királynak nevezi magát, nagyon is jelentős dolog lenne; a helytartó semmiképpen sem hagyhatta volna, hogy egy önjelölt király által kiváltott esetleges lázadás megússza. Így hát Pilátus ezzel az utolsó vádponttal kezdte.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary 8. kötet, 1039–1040. o.; The Evangelical Commentary on the Bible, 837. o.; The New International Bible Commentary, 1224. o.; The Believer’s Bible Commentary, 1453–1454. o.; The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 262. o.; valamint The Tony Evans Bible Commentary, 1010. o.

K: Miért volt Pilátus hajlandó elengedni Jézust a Lukács 23:4-ben, miután Jézus kijelentette, hogy király?

V: Nem szabad elfelejtenünk, hogy az evangéliumok soha nem állítják, hogy a teljes beszélgetést szó szerint rögzítették volna. Bár Lukács evangéliumában nem említik, a János 18:33–38a szerint a megbeszélés után Pilátus tudta, hogy Jézus nem állította magáról, hogy e világ politikai királya lenne, és hogy Jézus nem akarná, hogy követői harcoljanak. Így Pilátusnak akkor nem volt problémája Jézussal. Ne feledjük, Pilátusnak volt tapasztalata az igazi lázadókkal való bánásmódban, de tudta, hogy Jézus nem ilyen. De amint azt néhány verssel később látni fogjuk, egy ember ártatlanságának vagy bűnösségének helyes megállapítása nem volt Pilátus elsődleges gondja. Őt jobban foglalkoztatta a rend fenntartása, mint az igazságosság.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 1040. o.; The Tony Evans Bible Commentary, 1011. o.; valamint a Believer’s Bible Commentary, 1454. o.

K: A Lukács 23:6–8-ban miért is küldte Pontius Pilátus Jézust Heródes Antipáshoz?

V: A látszólagos ok az volt, hogy Jézus Heródes joghatósága alatt élt. De Pilátus ezt figyelmen kívül is hagyhatta volna. A valódi ok a következő három közül egy vagy több volt.

Pilátus nem akart foglalkozni Jézussal. Mivel volt ürügye arra, hogy átadja őt Heródesnek, hagyta, hogy Heródes intézze el az ügyet. Vagy talán Pilátus lehetőséget látott arra, hogy eloszlassa a felelősséget azért, ami történni fog.

Pilátus többet akart megtudni: mivel Heródes sokkal jobban ismerte a zsidó szokásokat, mint Pilátus, Pilátus egy szakértőtől akart hallani arról, mennyire komoly ez a Messiás-igény.

Pilátus szívességet akart tenni Heródesnek. Pilátus és Heródes kapcsolata nem volt jó, és talán Pilátus úgy gondolta, ha ilyen jelentéktelen módon átadja az ügyet Heródesnek, és kielégíti Heródes kíváncsiságát, az talán javíthat a kapcsolatukon.

Pilátus azonban a Lukács 23:4 szerint nem talált bűnt Jézusban, és mind Heródes Antipász, mind Pilátus a Lukács 23:14–15 szerint sem talált bűnt Jézusban.

További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible című mű 837. oldalát.

K: Miért mondta Pilátus a Lukács 23:16-ban, hogy megbünteti/megkorbácsolja Jézust, majd elengedi, ha úgy gondolta, hogy Jézus ártatlan?

V: Először is, a büntetésre/korbácsolásra utaló görög szó, a paideusas, nem azonos azzal a szóval, amely a tényleges korbácsolásra utal (phragellosas), amit Jézus később kapott a Máté 27:26-ban és a Márk 15:15-ben.

Pilátus szándéka az volt, hogy enyhe büntetés után szabadon engedje Jézust. Lehet, hogy Pilátus figyelmeztetni akarta Jézust, hogy „tartsa magát nyugodtan”, hogy a zsidó vezetők lássák, Jézus valóban kapott valamilyen büntetést. Emellett Pilátusnak talán nem tetszett, hogy Jézus olyan módon viselkedett, ami eleve annyira feldühítette a zsidó vezetőket. Végül a Máté 27:19 említi, hogy Pilátus felesége figyelmeztette őt, ne tegyen semmit Jézussal, mert erről szóló álmában sokat szenvedett. Így Pilátus látta, hogyan találhatna „aranyközéputat” mindebben. Pilátus terve azonban nem valósult meg. Ahogy Helmut Gollwitzer fogalmaz: „Pilátusnak hatalma van, de nincs szabadsága”.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary 8. kötet, 1040–1041. o., a Believer’s Bible Commentary 1454. o., a New International Bible Commentary 1225. o., az Evangelical Commentary on the Bible 837. o. és a The Tony Evans Bible Commentary 1010. o.

K: A Lukács 23:31-ben, a fügefával kapcsolatos összefüggésben mit értett Jézus azon, amikor azt mondta: „Mert ha az emberek ilyeneket tesznek, amíg a fa zöld, mi lesz akkor, ha kiszárad?”

V: A zöld fa nem ég jól, és az ártatlan embereket nem szabad kivégezni. De ha – képletesen szólva – a (ártatlan) zöld fát elégetik, mi lesz akkor a száraz fával és a bűnös emberekkel? Ha az emberek ilyen dolgokat tesznek Jézus jelenlétében, még azután is, hogy látták a csodáit, mennyivel inkább fogják elutasítani Istent, amikor Jézus fizikailag nincs mellettük, és nem látják a csodákat? További információkért lásd a New International Bible Commentary 1225. oldalát és a Believer’s Bible Commentary 1455. oldalát.

K: A Lukács 23:33-ban Jézus keresztre feszítésének helyét Kálváriának nevezték, vagy Golgotának, ahogyan a Máté 27:33 mondja?

V: Mindkettő, mivel az emberek többnyelvűek voltak. A „Kálvária” a latin-római „koponya” szóból származik, a „Golgota” pedig az arámi nyelvből. A New International Bible Commentary 1225. oldala és az Asimov’s Guide to the Bible 893. oldala is ezt állítja.

K: Mi érdekes a Lukács 23:33–49-ben szereplő versekben?

V: Az emberek nagyon különbözőképpen reagáltak erre az egyetlen eseményre. A katonák túlságosan el voltak foglalva a szerencsejátékkal ahhoz, hogy nagy figyelmet fordítsanak Jézusra. A nők sírtak, Jézus kínok között halt meg, a zsidó vezetők többsége pedig örült. Az egyik keresztre feszített tolvaj gúnyolódott Jézuson, a másik pedig hitt benne. A százados, aki korábban közömbös volt Jézus iránt, megváltozott, és most csodálkozva nézi az eseményeket. További információkért lásd a New International Bible Commentary 1225. oldalát és az Evangelical Commentary on the Bible 837–838. oldalát.

K: A Lukács 23:40–43 szerint azok az emberek, akik egész életükben elutasították Istent, de utolsó leheletükkel elfogadják Jézust, mégis a mennybe juthatnak?

V: Igen és nem is.

Igen: Ha valaki halála pillanatában eljut a Krisztusba vetett igazi hithez, akkor – akárcsak a kereszten lógó tolvaj a Lukács 23:40–43-ban – a mennybe jut. Lehet, hogy nem részesül minden olyan jutalomban, amelyet Pál az 1 Korinthus 3:11–15-ben említ, de a mennyben biztosan ott lesz.

Nem: Ha valaki csupán kimondja a szavakat – mintha tűzbiztosítást kötne –, anélkül, hogy lelkét valóban Krisztusra bízná, akkor – ahogy R. C. Sproul említi a Now That’s a Good Question című könyvében (113–115. o.) – csupán „hitvallást tesz”, de nem „rendelkezik hittel”.

K: Mi a paradoxon a Lukács 23:40–43-ban szereplő, Jézus jobb oldalán lévő tolvaj esetében?

V: Annak ellenére, hogy egyesek látták, ahogy Jézus feltámasztotta a halottakat, mégsem hittek. A rabló látta, ahogy Jézust kivégezték, és mégis hisz. Miután Jézus feltámasztotta Lázárt, a Sanhedrin úgy reagált, hogy tervet szőtt Jézus megölésére. Még ma is, ha annyi csodát tudnál véghezvinni, amennyit Jézus tett, egyeseknél ez csak megerősítené az evangéliummal szembeni ellenállásukat.

K: A Lukács 23:40–43-ban mit tanít nekünk a kereszten lógó tolvaj a vízkeresztségről?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

1. Egy keresztény a Krisztus Egyházából elmondta nekem, hogy mivel ott azt tanítják, hogy az üdvösséghez vízkeresztségre van szükség, a keresztre feszített tolvajról szóló beszámoló – miszerint Jézussal együtt a paradicsomban volt – sokáig zavarta őt. De aztán arra a következtetésre jutott, hogy mivel a tolvajnak nem volt lehetősége megkeresztelkedni, Isten bizonyára megértő az emberek helyzetével szemben.

A következtetése teljesen helyes. Istennek nincs akadálya abban, hogy megmentse azokat, akik nem kaptak vízkeresztséget. Bár a vízkeresztség olyan dolog, amit minden engedelmes keresztény megtesz, ha és amikor képes rá, Istenet nem korlátozzák a körülményeink.

2. Egy második nézet, amelyet egy Krisztus Egyházához tartozó személlyel folytatott vita során nyilvánosan hallottam, az, hogy a jobb oldali tolvaj korábban biztosan Jézus vagy Keresztelő János követője volt, és már a keresztre feszítése előtt megkeresztelkedett.

3. A Krisztus Egyházának egy harmadik nézete szerint a kereszten lógó tolvaj Krisztus feltámadása előtt halt meg, és a keresztség csak a feltámadás után elengedhetetlen. Természetesen ebben az esetben a János 3:5-öt – „senki sem juthat be az Isten országába, ha nem születik vízből és Lélekből” – a feltámadás előtt is igaznak tanították.

Ez a nézet korlátozza Isten hatalmát. Képzeljük el, hogy egy nem keresztény ország börtönében egy halálra ítélt bűnöző igaz hitre jut Krisztusban, de az őrök nem engedik, hogy a kivégzés előtt vízzel megkeresztelkedjen. Vajon az őrök cselekedetei „megakadályoznák” a Mindenható Isten azon képességét, hogy a mennybe juttassa azt, aki igazán hisz Krisztusban?

Ezenkívül Kr. u. 400 körül, Ambrus, Ágoston és Aquitániai Prosper idején elterjedt az a vélemény, hogy a megkeresztelt csecsemők, akik meghalnak, a mennybe jutnak, míg a meg nem keresztelt csecsemők, akik meghalnak, a pokolba kerülnek. „Véletlen egybeesésként” a csecsemőkeresztség nagyon népszerűvé vált. A történelem nagy részében, egészen a reformáció idején az anabaptisták megjelenéséig, a keresztények szinte kivétel nélkül gyakorolták a csecsemőkeresztséget. Vajon minden egyes keresztény, aki Kr. u. 400-tól körülbelül Kr. u. 1514-ig élt, a pokolba kerül, mert Isten képtelen vagy nem hajlandó megmenteni őket?

K: A Lukács 23:43-ban hogyan mondhatta Jézus a jobb oldalán lévő tolvajnak, hogy még ma a paradicsomban lesz, amikor Jézus csak a harmadik napon támadt fel?

V: Jézus halála után azonnal, feltámadása előtt elment a paradicsomba, és ott hirdette az igét a fogságban lévő lelkeknek. Érdekes, hogy Jézus NEM azt mondta a tolvajnak, hogy „ma velem leszel a mennyben”, hanem azt, hogy „ma velem leszel a paradicsomban”.

K: A Lukács 23:43-ban ez a vers azt mondja-e, hogy „Bizony mondom neked ma”, ahogyan a Jehova Tanúi állítják, vagy hogy „Bizony mondom neked, ma”?

V: Nem. Nincs bizonyíték arra, hogy a görögül beszélő keresztények úgy értették volna, hogy a „ma” arra az időpontra utal, amikor Jézus beszélt, és nem arra, amikor a szavak beteljesülnek. A When Cultists Ask című könyv 152. oldalán az áll, hogy a „bizony mondom neked” kifejezés 74 előfordulása közül ez lenne az egyetlen hely, ahol a „ma” szó szerepelne ezzel a kifejezéssel együtt. Amikor egy modern csoport valami újszerű értelmezéssel áll elő az ókori görög nyelvtanról, annak bizonyítéknak kell lennie arra, hogy legalább néhány korai keresztény így értette.

K: A Lukács 23:43-ban mi is pontosan a paradicsom?

V: Mivel a Jézus jobb oldalán lévő tolvaj aznap Jézussal együtt a Paradicsomban lesz, a Paradicsom az a hely, ahová Jézus aznap elment. Jézus születése előtt a zsidók úgy értelmezték, hogy a sír, a Seol, két részre oszlik: a „börtönre” a gonoszok számára és a „paradicsomra” az igazak számára. Mivel Jézus ezt a kifejezést minden további magyarázat nélkül használta, lényegében nem cáfolta ezt a tanítást. Pál a 2 Korinthus 12:2,4-ben meglátogatta a harmadik mennyországot, a paradicsomot.

A zsidók a Szeol két részére az 1. Énok 22:1–4-ben utalnak. Az ítélet után az igazságtalanok örökre fájdalmat és csapásokat szenvednek majd. A gonoszok örök büntetésére vonatkozó további zsidó utalások:

Mózes mennybemenetele 10:10

2. Esdrás 7:36 – amikor a Makkabeusok fiait élve elégették, azt mondták: „Mi csak egy kis ideig fogunk égni, ti viszont örökké.”

Judit 16:17: „Tüzet és férgeket ad testükre; örökké sírni fognak a fájdalomtól.”

Salamon zsoltárai 3:13. A 4 Makkabeusok könyve a LXX-ben olyan héber szavak helyett használja, mint az „asam”, a bűnért való jóvátételre. A Septuagintában az 1 Sámuel 6:3 és köv. 8, 17 versekben bűnért való áldozatként használják. Az Ezékiel 16:52, 42 versekben szégyenre, gyalázatra fordítják; 32:24,30-ban „szégyen”, „gyalázat” jelentéssel fordítják, az Ezékiel 3:20-ban és 7:19-ben pedig a bűn és a szerencsétlenség okaként. Az Ezékiel 16:52,52 és 32:24,40 Isten büntetéseit mutatja be. A Bölcsesség könyve 3:1 szerint az igazakat semmiféle basanos nem érinti.

A 2 Makkabeusok 7:13-ban, valamint a 4 Makkabeusokban is gyakran használják ezt a főnevet és igét a zsidó vértanúk kínzására utalva. A keresztény mártírok kínzására utal az 1. Kelemen 6:1,15, a 2. Kelemen 17:7, Eusebius Egyháztörténete 5, 1, 20 és 24, valamint a Polikárp vértanúsága 2,3.

További információkért lásd az Encyclopedia of Bible Difficulties 367–368. oldalát és a Hard Sayings of the Bible 488–489. oldalát.

K: A Lukács 23:44-ben mikor volt a hatodik óra?

V: A zsidó nap reggel 6 óra körül kezdődött, így a hatodik óra körülbelül délre esett. A NIV Study Bible 1587. oldala, a NET Bible, a The New Geneva Study Bible 1652. oldala és a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 262. oldala mind ugyanezt állítja. Ez nem lehetett napfogyatkozás, mert a The Expositor’s Greek Testament 1. kötet 641. oldala szerint a páska telihold idején zajlott le.

K: Miért nevezte Lukács a Lukács 24:4-ben ezt a két embert „angyaloknak” helyett?

V: Lukács úgy írja le a dolgokat, ahogyan azok megjelentek, és úgy tűntek, mintha emberek lennének. Lukács azonban maga is tudta, hogy angyalokról van szó, hiszen a Lukács 24:23-ban így is nevezi őket. Ráadásul még a Lukács 24:4-ben is ragyogó ruhák voltak a férfiakon (azaz szövet, nem páncél), ami angyali öltözékre utal. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 1048. o., valamint The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 643–644. o.

K: A Lukács 24:5 és következő versekben leírtak alapján hogyan keresik ma az emberek az élőt a halottak között?

V: Ahogyan a nők a feltámadt Megváltót a rossz helyen keresték, úgy ma is az emberek halott dolgokban kereshetik az életet. Egyrészt szó szerint okkult dolgokat tehetnek, például szellemidézésekre járhatnak, vagy médiumokat kérhetnek meg, hogy lépjenek kapcsolatba a halottakkal, holott a hívőknek ezt nem szabadna tenniük. Képletesen szólva az életet halott intézményekben, liberális egyházakban és hamis vallásokban kereshetik. Szervezetükben, hagyományaikban, elhunyt szentjeikben vagy hőseikben, illetve törvényeikben kereshetik az életet. De az élet csak Jézuson keresztül jön. További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 1013. o.

K: A Lukács 24:13-ban említett Emausz falu hol volt?

V: Emausz egy kis település volt, és nem tudjuk pontosan, hol helyezkedett el. Lukács szerint hatvan sztádiumnyira volt, ami körülbelül hét mérföld. Mivel azonban csupán egy rövid sétára volt a „ ” Jeruzsálemtől, három lehetőség merül fel. Abu-Ghosh körülbelül kilenc mérföldre van, El-Qubeibeh pedig körülbelül hét mérföldre. Motza-Illit mindössze három és fél mérföldre van, de az oda-vissza út hét mérföld lenne. Josephus Emmausként említi, a Talmud pedig Motzaként. A Ha-Motza szémita szó hasonló az Emmaushoz. Később ott állt egy bizánci templom.

Van még egy helyszín, Imwas, amelyet Nicopolisnak is neveztek, és amely abban az időben létezett, de 160 stadionnyira, körülbelül 15 mérföldre volt. A Sinaiticus és néhány más kézirat 160 stadiont említ.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 1055. oldal.

K: A Lukács 24:13–35-ben leírtak hogyan vonatkoznak ránk ma?

V: Ezek a hívők nem ismerték fel Jézust, pedig Ő mellettük járt. Ma talán te is a saját emmauszi utadon jársz. Még nem látod Jézust, pedig Ő közvetlenül melletted jár. Néha az, amit Isten szeretne, hogy tegyél, nyilvánvaló, csakhogy te nem veszed észre.

Bár lehetséges, hogy Isten természetfeletti módon megakadályozta őket abban, hogy felismerjék Jézust, valószínűbb, hogy sokkal hétköznapibb okok miatt nem ismerték fel Őt. Amellett, hogy talán más ruhát viselt, látták, hogy Jézus meghalt, nem arra számítottak, hogy Jézus él, és nem látták azt, amit nem kerestek. Tudták, amit a nők és a többiek elmondtak nekik, és a szívük lángolt bennük, miközben azzal sétáltak, akit szerettek, de nem volt hitük, és túl lassúak voltak ahhoz, hogy elhiggyék, Isten feltámaszthatja Jézust. Ha megvan a tudásunk és megvan a szeretetünk, a dolgok mégsem állnak össze az Úrral való járásunkban, ha nincs hitünk.

K: A Lukács 24:16-ban mi akadályozta meg a tanítványokat abban, hogy felismerjék Jézust?

V: Természetfeletti módon Isten könnyedén megakadályozhatta volna őket abban, hogy felismerjék Őt, éppen úgy, ahogy a Mózes első könyve 19:11-ben a Lót házának ajtajánál álló férfiak sem találták meg az egyszerű ajtót. Természetes szempontból nézve, ha valaki a nap és a por ellen beduin köntöshöz hasonló ruhát viselt volna, akkor alig lett volna esélyük meglátni az arcát. Lehet, hogy a gyász annyira elhatalmasodott rajtuk, hogy nem figyelték meg az embereket olyan alaposan. Nem hittek abban, hogy Jézus legyőzi a halált, így még ha úgy is gondolták volna, hogy az az ember Jézusra hasonlít, hitetlenségük miatt elutasították volna ezt a gondolatot. Végül pedig biztosan nem Jézust keresték, hiszen tudták, hogy Jézust megölték. Az Expositor’s Greek Testament 1. kötet, 646. oldal nem lát szükségét annak, hogy természetfeletti okot keressen arra, miért nem ismerték fel Jézust. További információkért lásd a The Tony Evans Bible Commentary 1013., 1014. oldalát.

K: A Lukács 24:19–21-ben a két tanítvány arról beszélt, hogyan fektették minden reményüket Jézusba, és hogy reményeik és álmaik mind összetörtek. Hogyan reagáltál volna, vagy hogyan reagálnál, ha Isten hagyta volna, hogy reményeid és álmaid összetörjenek?

V: Célunk az, hogy Istennek tetszünk, nem pedig saját ambícióink megvalósítása. Elsősorban annak kell érdekelnie minket, hogy Isten mit cselekszik, és hogyan vehetünk részt abban. Másrészt viszont kevésbé kell érdekelnie minket azok a dolgok, amelyekben Isten nem vesz részt. Néha fájdalmas lehet lemondani arról, ami látszólag kielégítené az ambícióidat, de fel kell ismernünk, hogy Istennek van valami jobbat tartogatva számunkra. A keresztényeknek – helyesen értelmezve – nagyon ambiciózusnak kell lenniük. De az Ő ambíciójával, az Ő országáért kell ambiciózusnak lennünk, nem a saját ambícióinkért.

K: A Lukács 24:30–31-ben a vendég, Jézus, házigazdává vált. Hogyan válhat Jézus vendégből házigazdává az életünkben?

V: Sokan barátságosan viszonyulnak a kereszténységhez és Jézushoz. Mások hallgatni akarnak arra, amit Ő tanított, és talán annak egy részét követik, más részeit pedig elutasítják. De hagyod-e, hogy Jézus legyen életed Ura, elfordulva attól, ami ígéretesnek vagy élvezetesnek tűnik, mert Ő így mondja – akár Isten írott szavában, akár imádság után –, és követed azt, amit Ő akar?

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1458. oldalát és a New International Bible Commentary 1226–1227. oldalait.

K: A Lukács 24:39-ben hogyan különbözött Jézus teste és vére a feltámadás előtt és után?

V: A Szentírás nem mondja meg, de néhány dologról spekulálhatunk. A feltámadás után Jézus már nem volt kitéve fájdalomnak, halálnak, és testét semmilyen veszély nem fenyegette. Kétségtelen, hogy dicsőített testével többet tudott tenni, mint amikor testének még közönséges emberi test volt. Jézus testében át tudott menni ajtókon és falakon, de ugyanakkor szilárd is tudott lenni, hogy meg lehessen enni és meg lehessen érinteni. Részletesebb értekezést lásd a „When Cultists Ask” című könyv 154–157. oldalán, valamint a „When Critics Ask” című könyv 395–399. oldalán.

K: Mit jelent a Lukács 24:39–43 az Jehova Tanúi és Moon tiszteletes Egyesítési Egyházának tagjai számára?

V: Nekik komoly problémájuk van ezzel a verssel, mert mindkét csoport azt tanítja, hogy Jézus „szellemileg támadt fel”, ami azt jelenti, hogy fizikai teste még mindig a sírban volt. Vagy

1. Jézus hazudott, és nem volt itt fizikai teste.

2. Mivel a tanítványok nehezen hittek, Jézus ideiglenesen létrehozott egy fizikai testet, és azt sajátjaként adta ki (ezt az elméletet egy Jehova tanújától hallottam). Más szavakkal: Jézus hamisan ábrázolta magát a tanítványai előtt. Ha valaki ezt elfogadja, akkor nem szabad túl komolyan vennie azt, hogy a keresztények hamisan állítják, mintha Jézus fizikailag feltámadt volna a halálból, hiszen Jézus is hamisan ábrázolta ezt.

3. Jézus az igazat mondta. Jézus azért mondta ezt, mert valóban fizikailag feltámadt a halálból.

Ami engem illet, én hiszem, hogy Jézus az igazat mondta. Egy másik, de kiegészítő válaszért lásd a When Cultists Ask című könyv 152–154. oldalát.

K: Mit jelent a Lukács 24:39–43 a keresztény tudomány hamis vallása szempontjából?

V: A keresztény tudósok úgy vélik, hogy Jézus nem támadt fel fizikailag a halálból. A „When Cultists Ask” című könyv 157–158. oldalai szerint Mary Baker Eddy, a keresztény tudomány alapítója azt mondja, hogy Jézus „egyszerűen csak alkalmazkodott tanítványai éretlen elképzeléseihez (Eddy, 593)”.

Eddy azt állítja, hogy Jézus nyíltan megtévesztette a tanítványokat. Mivel a tanítványok azt tanították, hogy Jézus fizikailag feltámadt, Jézus állítólagos megtévesztése közel 2000 éven át megtévesztette a nyugati világot. Továbbá, ha Jézus csupán alkalmazkodott az éretlen elképzelésekhez, akkor hogyan lehetséges, hogy amikor Tamás nem hitte el, hogy Jézus fizikailag feltámadt, Jézus állítólag megtévesztette Tamást, hogy nézeteit egy „megvilágosodottabb”ról egy „éretlenebb”re változtassa?

K: A Lukács 24:41–43 és az Apostolok cselekedetei 10:10–16 alapján elfogadható-e, hogy egy keresztény vegetáriánus legyen?

V: Igen, rendben van. Ugyanakkor nem keresztényi dolog azt állítani, hogy a húsfogyasztás erkölcsileg helytelen. Jézus halat evett a Lukács 24:41–43-ban, Péternek pedig az ApCsel 10:10–16-ban parancsot kapott, hogy öljön meg és egyen. Természetesen a hal fogyasztása azt mutatja, hogy Jézus képes volt enni, tehát fizikai, dicsőséges teste volt. További információkért lásd a The Tony Evans Bible Commentary című mű 1018. oldalát.

K: A Lukács 24:44-ben hogyan szóltak Mózes írásai Jézusról?

V: Nézzük meg a főbb elveket, majd a konkrét próféciákat, végül pedig a Tóra – a Biblia első öt könyve – szimbolikáját.

Főbb alapelvek: A Tórát olvasva nem lehet nem észrevenni az áldozatok gyakoriságát és fontosságát. Isten 1400 éven át gyakoroltatta velük ezt a fogalmat, amíg az annyira szerves részévé vált kultúrájuknak, hogy amikor János Jézust „Isten Bárányának” nevezte, mindenki tudta, mire utal János.

Konkrét próféciák:

A Mózes első könyve 3:15 szerint az asszony magva (egyes számban) zúzza szét a Sátán fejét.

A Mózes első könyve 49:10 szerint a jogar nem távozik Júda törzsétől, amíg el nem jön „Silo”. Ez arra utal, hogy nem veszítik el a kivégezési jogot, amíg Krisztus el nem jön. Lásd a Mózes első könyve 49:10-ről szóló fejtegetést ennek az állításnak az alátámasztásához.

A Mózes 5. könyve 18:15–19 azt mondja, hogy Mózes után eljön valaki a zsidók közül, és engedelmeskedniük kell neki.

Képek: Számos olyan szakasz található, amely képeket és előjeleket ad Krisztus eljöveteléről, de ezek nem konkrét próféciák.

A bronz kígyó (János 3:14; 4Mózes 21:8,9)

K: A Lukács 24:46-ban hivatkozott Ószövetségi helyek közül melyik mondja ki, hogy a Messiásnak szenvednie és meghalnia kell, majd a harmadik napon fel kell támadnia a halálból?

V: Néhány olyan vers, amely szerint a Messiás szenvedni fog és meghal, a Dániel 9:26; Ézsaiás 53:1–12; és Zakariás 12:10 (gyászolják azt, akit átdöfték). Ezt megelőzően Jézus a Máté 12:40–41-ben azt tanította, hogy Jónás a hal gyomrában való tartózkodása előrevetítette az ő sorsát.

K: A Lukács 24:50–51 szerint Jézus Betániából szállt fel, vagy az Olajfák-hegyről, ahogyan az Apostolok cselekedetei 1:9–11 mondja?

V: Mindkettő. Betánia az Olajfák-hegy délkeleti lejtőjén feküdt, körülbelül egy mérföldre a csúcstól. A When Critics Ask című mű 401. oldala szintén felveti, hogy a tanítványok Jézussal együtt a hegy tetején állhattak, és Jézus kelet felé (Jeruzsálemtől távolodva) emelkedett fel Betánia felett. További információkért lásd még a „Bible Difficulties & Seeming Contradictions” című mű 200. oldalát, az „The Expositor’s Greek Testament” 1. kötetének 651. oldalát, valamint az „Evangelical Commentary on the Bible” című mű 839. oldalát.

K: A Lukács 24:53-ban hozzá kell-e adni a János 7:53–8:11-et a Lukács-evangélium végéhez?

V: Nem. Az egyetlen kézirat, amelyről Aland és társai (3. kiadás) azt állítják, hogy tartalmazta ezt, a 1333-as volt, amelyet a tizenegyedik században írtak. Ráadásul ezt a kéziratot javításként egészítették ki, nyilvánvalóan más kézírással.

K: Miért kellene a Lukács-evangéliumnak a Bibliában szerepelnie?

V: Két ok van erre, és van egy harmadik is, amely a másik kettőt kevésbé fontosnak tünteti fel.

1. Lukácsot az ókori történészek közül az egyik legpontosabbnak tartják.

2. Mivel Lukács pontos beszámolót ad Jézus szavaiból, érdemes elolvasnunk a Messiás mondásait és cselekedeteit.

3. Pál és a korai egyházi írók Isten szavaként ismerték el. Ahogyan a The Complete Book of Bible Answers című könyv 27–28. oldalán rámutatnak, az 1 Timóteus 5:18-ban Pál idézett a Mózes második könyvéből [Móz 25:4] és Lukács evangéliumából [Lk 10:7], és mindkettőt Szentírásnak nevezte ( ). Az 1 Timóteus levelet Kr. u. 63-ban írták, csupán három évvel Lukács evangéliuma után, mégis Lukács evangéliumát továbbra is ugyanolyan szintű Szentírásnak nevezik, mint a Mózes második könyvét.

K: Milyen bizonyítékok utalnak arra a Lukács-evangéliumban, hogy Lukács írta a nevét viselő evangéliumot?

V: A korai egyház egyhangúlag elfogadta Pál társát, Lukácsot a Lukács-evangélium írójaként.

Iréneusz az „Eretnekségek ellen” című művében (439. o., 14. fejezet, 1. és 3. vers, írva Kr. u. 182–188 között) idézi a Lukács 1:2-t, és megemlíti, hogy Lukács írta.

Tertullianus (198–220) a Marcion ellen című művének 4. könyvének 2. fejezetében azt mondja, hogy „az evangéliumi Újszövetség szerzői az apostolok”. Ugyanebben a fejezetben Tertullianus elismeri, hogy Lukács nem volt „apostol”, hanem „apostoli ember”, mert Pál mellett volt. A Lukács-evangélium általános megbízhatóságáról lásd a következő három kérdést.

Cyprianus, Karthágó püspöke (kb. 246–258) a 12. értekezés 3. könyvének 116. fejezetében Lukácsból idéz, megjelölve, hogy az idézet Lukácstól származik.

K: Mikor íródott a Lukács-evangélium?

V: Biztosan tudjuk, hogy Kr. u. 33 után, az Apostolok cselekedetei előtt, és valószínűleg Kr. u. 70 előtt íródott.

Különböző szerzők véleménye

Az NIV Study Bible 1533. oldalán az áll, hogy a két leggyakrabban javasolt időszak a Kr. u. 59–63 és a 70-es vagy 80-as évek.

A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” című mű 199. oldalán az áll, hogy mivel az Apostolok cselekedetei Pál életében íródott, a Lukács-evangélium pedig még azelőtt, lehetséges, hogy Kr. u. 64 előtt keletkezett. A mű Kr. u. 58–60 közötti dátumot javasol.

A New Geneva Study Bible 1599. oldalán az áll, hogy a Lukács-evangélium és az Apostolok cselekedetei körülbelül Kr. u. 63-ban íródhattak.

A „Believer’s Bible Commentary” 1367–1368. oldalán az áll, hogy a legvalószínűbb keltezés a 60-as évek legeleje. „Bár egyesek a Lukács-evangélium keletkezését 75–85 közé (vagy akár a 2. századba) teszik, ez általában legalább részben annak a tagadásának tudható be, hogy Krisztus pontosan megjósolhatta volna Jeruzsálem pusztulását.”

Az Új Nemzetközi Bibliai Szótár (New International Dictionary of the Bible) 605. oldalán az áll, hogy az Apostolok cselekedeteinek hirtelen befejezése arra utal, hogy Lukács nem sokáig élte túl Pál bebörtönzését. Emellett nem valószínű, hogy a mű Jeruzsálem pusztulása után íródott volna. A szótár szerint a Kr. u. 58–59 közötti időszak bőven elegendő időt biztosított volna Lukácsnak a kutatásaihoz.

A Wycliffe Bible Dictionary 1056–1057. oldalán egyszerűen az első század második felét említi.

A New International Bible Commentary (Új Nemzetközi Bibliai Kommentár) 1182. oldalán három nézetet indokol meg.

Kr. u. 80–85, ha elutasítjuk a próféciát: A szöveg szerint ez a legelterjedtebb nézet azon alapul, hogy a Lukács 21:20-ban szereplő „amikor látjátok, hogy Jeruzsálemet hadseregek veszik körül” kifejezés nem lehet prófétai jövendölés.

Kr. u. 100, ha Lukács evangéliuma és az Apostolok cselekedetei Josephus írásain alapulnak: Josephus és Lukács ugyanazokat az eseményeket rögzítik, ezért egyesek úgy vélik, hogy Lukács Josephustól másolta azokat.

Kr. u. 70 előtt, mivel az Apostolok cselekedetei Pál életében végződik.

A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-kalauz) 912. oldalán az áll, hogy nyilvánvalóan Kr. u. 70 után valamikor. Bár egyesek akár Kr. u. 100-ig is későbbi dátumokat javasolnak, a Kr. u. 80 általánosan elfogadottabb.

K: Honnan tudjuk, hogy a mai Lukács-evangélium megbízhatóan őrzi az eredetileg leírtakat?

V: Legalább három jó ok van erre.

1. Isten megígérte, hogy megőrzi az Ő szavát Ézsaiás 55:10–11-ben; Ézsaiás 59:21-ben; Ézsaiás 40:6–8-ban; 1 Péter 1:24–25-ben; és Máté 24:35-ben.

2. Az őskeresztény egyház tanúsága. Íme néhány író, aki hivatkozott a Lukács-evangélium versaira.

Az 1. Kelemen-levél (Kr. u. 96–98) idézi a Lukács 6:36–38-at; 8:5-öt (a vető parabolájának parafrázisa); valamint a 17:2-t. A Lukács 6:36–38-ból származó idézet (13. fejezet, 8. oldal) utalhat a Máté 6:12–15-re és a 7:2-re is. A Lukács 17:2-es vers átfogalmazása utalhat Máté 18:8-ra; 26:24-re; Márk 9:42-re is.

A Didaché (kb. 60–120) 7. kötet, 1. fejezet, 377. oldal Lukács 6:30-at idézi: „Adjatok mindenkinek, aki kér tőletek, és ne kérjétek vissza!”

A Barnabás-levél (kb. 70–130) 5. fejezet, 139. oldal Lukács 5:32-t idézi (lásd még Máté 9:13; Márk 2:17)

A Barnabás-levél (kb. 70–130) 19. fejezet, 148. oldal a Lukács 6:30 felét idézi (lásd még Máté 5:42)

A 2. Kelemen-levél (Kr. u. 120–140) 13. fejezet, 254. oldal nagyjából idézi a Lukács 6:32-t, mintha az Úr mondaná: „Nincs érdemetek abban, ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, de érdemetek van abban, ha ellenségeiteket és azokat szeretitek, akik titeket gyűlölnek.” Hivatkozik továbbá a Lukács 16:12-re is.

A 2. Kelemen (Kr. u. 120–140) 13. fejezetének 254. oldalán a Máté 9:13 és a Lukács 6:32 egy részét idézi Szentírásként. „És egy másik Szentírási hely így szól: »Nem az igazakat jöttem elhívni, hanem a bűnösöket.«” A 2. Kelemen a 16. fejezet 252. oldalán a Máté 6:24-et és a Lukács 16:13-at is idézi.

A 2. Kelemen (Kr. u. 120–140) 5. fejezetének 252. oldalán utal egy Péter és Jézus közötti beszélgetésre, amely nem szerepel a Szentírásban, és a beszélgetést a Máté 10:28 és a Lukács 12:4,5 idézetével zárja.

Ezek a 2. Kelemen Lukács-evangéliumra vonatkozó összes hivatkozásai.

Polikárp (Kr. u. 100–155) a Lukács 6:37 versének egyharmadát idézi: „bocsássatok meg, és megbocsátatnak nektek”; Polikárp levele a filippiekhez, 2. fejezet, 33. oldal.

Polikárp (Kr. u. 100–155) idézi a Máté 7:2 és a Lukács 6:38 szövegét: „Milyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is”; Polikárp levele a filippiekhez, 3. fejezet, 33. oldal.

Polikárp (Kr. u. 100–155) nagyjából idézi a Máté 5:3,10 és a Lukács 6:20 verseket. „Boldogok a szegények és azok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék az Isten országa.” Polikárp levele a filippiekhez, 3. fejezet, 33. oldal.

Ezek az összes utalás, amelyeket Polikárp levele Lukács evangéliumára tartalmaz.

Justinus a Mártír i. sz. 138–165 körül írt. Idézi vagy parafrázisban idézi a Lukács 1:32, 35, 38, 78; 6:28–30, 34–36; 9:22; 10:16, 19; 12:48; 13:26; 18:18 és következő; 20:34,35; 22:19,42,44; 23:46; 24:32

Lukácsot a Muratori-kánonban (kb. 170-ben) a másik három evangéliummal együtt említik.

A Hermas pásztora (kb. 160) című mű 2. könyvének 6. fejezetében, a 30. oldalon Lukács 12:5 felét idézi, ami egyben Máté 10:28 is.

Athenagoras (177) a Lukács 6:27–28-at idézi, ami egyben a Máté 5:44–45 is. A keresztények védelmében, 11. fejezet, 134. oldal

Athenagoras (177) a Lukács 6:32,34-et idézi, ami egyben a Máté 5:46 is. A keresztények védelmében, 12. fejezet, 134. oldal

Melito of Sardis (Kr. u. 170–180) a Lukács 11:20 egy részét idézi: „és az evangéliumokban: »Ha én Isten ujjával űzöm ki a démonokat.«” Az Úr szenvedéséről szóló beszédből, 8. kötet, 761. o.

Tatianus Diatessaronja (kb. 172) a Lukács-evangélium 77,4%-át idézte, azaz az 1151 versből mindössze 260,3-at hagyott ki.

A bécsi és lugdunumi keresztények (177) utalnak a Lukács 1:67-re: „és ő maga rendelkezik a Védelmezővel, a Szentlélekkel, bőségesebben, mint Zakariás”; 8. kötet, 779. oldal

Antiochiai Theophilus (Kr. u. 168–181/188) idézi a Lukács 18:27-et a Theophilus Autolycushoz című mű 2. könyvének 13. fejezetében, 99. o.

Irenaeus, a lyoni (182–188) a Lukács-evangéliumból 130 verset idéz teljes egészében vagy részben.

Irenaeus of Lyons (182–188) a Lukács 1:6-ot Lukács művéből idézi. Irenaeus: „Az eretnekségek ellen”, 3. könyv, 10.1. fejezet, 423. o.

Muratori-kánon (190–217) 1. Az evangéliumok harmadik könyve a Lukács-evangélium. (Így a névtelen Máté és Márk kettőnek számít.)

Alexandriai Kelemen (Kr. u. 193–202) a Stromata című művének 1. könyvében, 21. fejezetében, 333. oldalon a Lukács 3:1, 2, 23-at a Lukács-evangéliumból idézi

Alexandriai Kelemen (Kr. u. 193–217/220) a Lukács 16:9-et az Úrtól származóként idézi. „Ki az a gazdag ember, aki üdvözül?” című művében, 13. fejezet, 594–595. o.

Tertullianus (Kr. u. 198–220) a Marcion ellen írt öt könyv 4. könyvének 5. fejezetében, 350. oldalon hangsúlyozza Máté, Márk, Lukács, János, a Jelenések könyve és Pál számos levelének szerzőségét.

Hippolytus (Kr. u. 222–235/6) a Lukács 21:28; 21:18 verseket úgy idézi, hogy „az Úr mondja”: „Értekezés Krisztusról és az Antikrisztusról”, 218. o.

Commodianus (kb. 240) utal mind a Márk 12:42-re, mind a Lukács 21:2-re. Commodianus tanításai, 72. fejezet, 217. oldal

Theodotus, aki valószínűleg montanista volt (kb. 240), a Lukács 12:49 egy részét a „Megváltó” szavaiként idézi. „Kivonatok Theodotus műveiből”, 27. fejezet, 46. o.

Theodotus, aki valószínűleg montanista volt (kb. 240), a Lukács 1:43-at „az evangéliumként” idézi. Kivonatok Theodotus művéből, 50. fejezet, 49. oldal

Julius Africanus (Kr. u. 232–245) Jézus két genealógiájának összehasonlításakor említi „Máté evangélistát” és „Lukácsot”. Levél Aristideshez, 3. fejezet, 126. oldal

Origenész (Kr. u. 225–254) említi Mátét, Márkot, Lukácsot és Jánost. Origenész: Celsus ellen, 5. könyv, 56. fejezet, 568. o. Emellett Máté 18:1-et is idézi Origenész Máté-kommentárjában, 13. könyv, 14. fejezet, 482. o.

Novatianus (Kr. u. 250/4–256/7) így ír: „Mert ők azt javasolják és terjesztik, ami a Lukács-evangéliumban szerepel”, és hivatkozik a Lukács 1:35-re. A Szentháromságról, 24. fejezet, 635. oldal

A Novatianus elleni értekezés (Kr. u. 254–256) 15. fejezet, 662. oldal idézi a Lukács 8:1–5-öt, amelyet az Úr maga mondott az evangéliumban.

A Novatianus elleni értekezés (Kr. u. 254–256) 6. fejezet, 659. oldal idézi a Lukács 10:19-et, amint azt az Úr az evangéliumban mondja. Ez a mű hivatkozik a Lukács 11:10-re és a 7:39-re is.

Értekezés az újrakeresztelésről (kb. 250–258) 14. fejezet, 675. oldal: „a Lukács evangéliumában”, és idézi a Lukács 12:50-et.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) a Lukács 11:41-et idézi, és azt mondja: „Ezt az Úr az evangéliumban is tanítja” – Ciprián értekezései, 8. értekezés, 2. fejezet, 476. oldal

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) „A Lukács evangéliumában: »És mindenki gyűlölni fog titeket az én nevem miatt.«” (Lukács 21:17) Ciprián értekezései, 3. értekezés, 29. fejezet, 542. oldal

Caesarea-i Firmilianus Cyprianushoz írt levelében (256) a Lukács 11:23-at „Krisztus, a mi Urunk” szavaiként idézi. (74. levél, 14. fejezet, 394. o.)

Gregorius Thaumaturgus (Kr. u. 240–265) utal a Lukács 21:2-re, a szegény özvegy adományára, mint „a szent írásokban rögzítettre”. Origenészhez címzett beszéd és dicsőítő beszéd, 3. érv, 23. o.

Alexandriai Dionüsziosz (Kr. u. 246–265) „»A szombat végén« történt, ahogy Máté mondja; »korán, amikor még sötét volt«, ahogy János írja; »nagyon korán reggel«, ahogy Lukács fogalmaz; és »nagyon korán reggel, a nap felkeltekor«, ahogy Márk mondja. Így tehát senki sem mutatta meg nekünk egyértelműen azt a pontos időpontot, amikor feltámadt.” 5. levél Bazilidész püspökhöz, 94. o.

Hymenaeus levele (268)

Alexandriai Pierius (275) írt egy könyvet

„A Lukács evangéliumáról” címmel. 1. töredék, 157. o.

Anatolius of Alexandria (Kr. u. 270–280) a Lukács 15:6-ot az Úr saját szavaiként idézi. Anatolius of Alexandria Húsvéti kánonja, 10. fejezet, 149. oldal

Adamantius (kb. 300) „Egyetértesz-e velem, ha az evangéliumokból bizonyítom, hogy azok nem kitalációk?” … „Krisztus tanítványai írták őket: János és Máté; Márk és Lukács.” Párbeszéd az igaz hitről, első rész, „b 5”, 41. o.

Adamantius (kb. 300) az evangélista szavaiként idézi a Lukács 23:46; 50–53 verseket. Párbeszéd az igaz hitről, ötödik rész, 12, 163. o.

Adamantius (kb. 300) a Lukács 1:35-öt az evangéliumból idézi. Párbeszéd az igaz hitről, ötödik rész, 9. fejezet, 159. o.

Victorinus of Petau, Petau püspöke Ausztriában (304-ben vértanúhalált halt) megemlíti Mátét, Márkot és Lukácsot a „Kommentár a Boldogságos János Jelenéseihez” című művében, a negyedik fejezet 7–10. sorai között, 348. oldal

Pamphilus (309-ben vértanúhalált halt): „Ezt a magyarázatot tehát Lukács, az evangélista és történetíró története alapján adjuk.” Az Apostolok cselekedeteinek fejezeteiről szóló magyarázat, 166. o.

Methodius (Kr. u. 270–311/312) (részleges idézet) idézi a Márk 11:9b-et, amely egyben a Zsoltárok 118:26a; a Máté 21:9b; a Lukács 19:38a; és a János 12:13b is. „Ruháink helyett szórjuk szét szívünket előtte. Zsoltárokban és himnuszokban emeljük fel hozzá hálaadó kiáltásainkat; és szünet nélkül kiáltsuk: »Áldott az, aki az Úr nevében jön!«” Beszéd a zsoltárokról, 1. fejezet, 394. o.

Athanasius (318) Lukács 19:10-et idézi: „ahogyan Ő [Jézus] maga mondja az evangéliumokban: »Azért jöttem, hogy megkeressem és megmentsem az elveszetteket.«” Az Ige megtestesülése, 14. fejezet, 43. o. A Lukács 4:34-et, amely megegyezik a Márk 5:7-tel, az Ige megtestesülése című mű 32.5. fejezetében, 53. oldalon is idézi.

Athanasius (318) az „Az Ige megtestesülése” című művének 25. fejezetében, 50. oldalán idézi a Lukács 10:18-at

Eusebiusz Egyháztörténete (318) 3. könyv, 24. fejezet, 152. oldal a négy evangéliumot – Máté, Márk, Lukács és János – tárgyalja. Nicene and Post-Nicene Fathers, második sorozat, 1. kötet, 152. oldal

Lactantius (kb. 303–kb. 325) az „Isteni intézmények” című művében, 5. könyv, 16. fejezet, 151. oldalon idézi a Lukács 14:2-t.

Lactantius (kb. 303–kb. 325) utal Máté 14-re, Márk 6-ra, Lukács 9-re és János 6-ra, amikor az öt kenyér és két hal csodájáról beszél. Az Isteni intézmények című mű 4. könyve, 15. fejezet, 115. oldal

A következő kérdésnél látható, mely verseket és versrészleteket idézték, és melyeket nem.

Nikaia után

Juvencus (329) egy eposzt írt, amely a négy evangéliumot ötvözte.

Eusebius teljes kommentárokat írt a Lukács-evangéliumhoz és az 1. Korinthusbeliekhez. A niceai és poszt-niceai atyák, második sorozat, 1. kötet, 41. o.

Aphrahat, a szíriai (337–345) Válogatott érvelések

Hegemonius (4. század) idézi a Lukács 4:34-et. „Vitája Manesszel”, 48. fejezet, 225. o.

Karpásiai Philón (4. század) hivatkozik a Lukács 23:11-re

Optatus (4. század) hivatkozik a Lukács 8:45-re

Zeno (4. század)

Hilarius, a Poitiers-i (355–367/368) hitelesen hivatkozik Jánosra, Lukácsra, Mátéra és Márkra. A Szentháromságról, 10. könyv, 43. fejezet, 193. oldal

Hilarius, a Poitiers-i (355–367/368) Lukács 18:19-ből idéz, mintha Jézus mondaná. A Szentháromságról szóló mű 1. könyv, 31. fejezet, 48. oldal. Hivatkozik továbbá Lukács 1:35-re is.

Athanasius (367) az Újszövetség könyveit sorolja fel az Ünnepi levél 39. oldalán, 552. oldalon

A Synopsis Scripturae Sacrae (350–370 vagy az 5. század) Lukács evangéliumát az Újszövetség részének említi. Idézi a Lukács 1:1 teljes szövegét.

A cagliari-i szakadár Lucifer (370/371) hivatkozik a Lukács 13:27-re és a 19:25-re.

Efraim, a szíriai (373)

Titus of Bostra (Kr. u. 378 előtt)

Kappadókiai Bazil (357–379) Lukács evangéliumából idéz, mintha Jézus szava lenne. Hivatkozik továbbá a Lukács 9:26-ra is. A 42. levél 1. fejezetének 143. oldalán a Lukács 14:29-re is hivatkozik, mintha az Úrtól származna

Ambrosiaster (384 után)

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386) a 10.15. előadás 4. oldalán a Lukács 4:41 egy részét idézi Szentírásként. A 2.4. előadás 9. oldalán az evangéliumként hivatkozik rá.

A Laodiceai (Frígiában tartott) zsinat (343–381) 60. kánonja (159. o.) felsorolja az Ószövetség és az Újszövetség könyveit. Az 59. kánon (158. o.) kimondja, hogy a templomban csak az Ószövetség és az Újszövetség kánonikus könyveit szabad felolvasni.

A cheltenhami kánon (= Mommsen-katalógus) (kb. 360–370/390) mind a négy evangéliumra utal.

Ambrus, Milánó püspöke (370–390)

Laodiceai Apollinaris (kb. 390) hivatkozik a Lukács 1:35-re

Nazianziusi Gergely (330–391) utal a Lukács-evangéliumra

Amphilochius (–397) a Iambi ad Seleucum című művében idéz a Lukács-evangéliumból

Nüsszai Gergely (kb. 356–397) az Eunomius ellen című művének 1. könyvében, 34. fejezetében, 89. oldalán az Úrtól származóként hivatkozik a Lukács 6:36-ra

Didymus, a vak (398)

A szír Liber Graduum (350–400) Lukács evangéliumának egy részét Jézus szavaiként idézi.

Maximus of Turin (4./5. század)

Asterius Emesából (kb. 400)

A szíriai Szent Katalin-katalógus (kb. 400)

Epiphanius of Salamis (360–403) Lukács 1:28

Rufinus kommentárja az Apostoli Hitvalláshoz (376–406)

János Aranyszájú (–406) szerint Lukács genealógiája teljesebb, mint Mátéé. Magyarázat a Máté-evangéliumhoz, 1.14. homília, 7. o. (10. kötet)

Gaudentius (406 után)

Chromatius (meghalt 407-ben)

Severian (virágzott 400–408 között)

Jeromos (317–420) az 53.9. levél 101. oldalán név szerint említi mind a négy evangéliumot.

Sozomen (Kr. u. 370/380–425) Lukács evangéliumára szentírásként hivatkozik. Sozomen Egyháztörténete

Karthágói zsinat (393–419) (218 püspök) (burkoltan)

Niceta of Remesianus (361–kb. 415) Lukácsból idéz. Hivatkozik a Lukács 12:39-re.

Orosius/Hosius of Braga (414–418) Lukácsból idéz

Sulpicius/Sulpitius Severus (363–420) név szerint említi Lukácsot a Történelem című művének 2. könyvében, 28. fejezetében, 110. oldalon

Augustinus Hippói (354–430) mind a négy evangéliumra hivatkozott „Az evangéliumok harmóniája” című művében.

Cassianus (félpelagiánus) (419–430) a „Nesteros apát beszélgetései” című művének 1. fejezetében, a 445. oldalon Lukács 4:27-et Lukács evangéliumából idézi

Nilus (kb. 430) hivatkozik Lukácsra

Hesychius of Jerusalem (-450) (kiejtése: HESS-us) mind a négy evangéliumra hivatkozik

Alexandriai Cirill (444)

Theodoret of Cyrus (püspök és történetíró) (423–458)

Speculum (5. század)

Írországbeli Patrik (420–461) Lukácsból idéz. Levél Corticushoz

I. Leó római pápa (440–461)

Proklosz (412–485)

Bizonyítékok az eretnekekről és a hamis könyvekről

Az enkratita eretnek Tatian (kb. 172) írt egy, a négy evangéliumot összefoglaló művet, a Diatessaront, ami azt jelenti, hogy „a négy által”. Ebben 890,7 versre hivatkozik Lukács evangéliumából. Ez a Lukács-evangélium teljes szövegének 77,4%-a.

Apostoli alkotmányok (375–380)

Ptolemaiosz és Valentinianus Irenaeus of Lyons (Kr. u. 182–188) szerint

Priscillian (kb. 385) hivatkozik a Lukács 1:35-re és más versekre.

Nestorius: Herakleides bazárja (451/452)

A manicheus eretnek Faustus-Milevis (Kr. u. 383–400) Lukács 3:22–23-at Lukács műveként idézi. Ágoston: Válasz Faustusnak, a manicheusnak, 23. könyv, 2. fejezet, Nikaiai és poszt-nikaiai Atyák, Első sorozat, 4. kötet, 313. o.

A pelagiánus eretnek, Eclanumi Julianus (kb. 454) hivatkozik a Lukács 20:36-ra

3. A Lukács-evangélium legkorábbi kéziratai kis eltéréseket mutatnak, de teológiailag jelentős hibák nincsenek bennük.

A párizsi Lukács-kéziratot, amely a Lukács 3:23 és 5:36 verseket tartalmazza, Philip Comfort körülbelül Kr. u. 100-ra keltezi. Erről bővebben olvasható Thiede, Carsten P. és Matthew d’Ancona könyvében: Eyewitness to Jesus: Amazing New Manuscript Evidence About the Origin of the Gospels (New York: Doubleday, 1996, 206 oldal). Ők ezt „nem sokkal 68 utánra” datálják. Természetesen a Lukács-evangélium az Apostolok cselekedetei előtt íródott.

3. oldal Lukács 7:36–45; 10:38–42 6./7. század. Alexandriai szöveg.

6. vagy 7. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

4. o. Lukács 1:58–59; 1:62–2:1; 2:6–7; 3:8–4:2; 4:29–32, 34–35; 5:3–8; 5:30–6:16 (a 2. század közepe a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű 33. oldala szerint). A p4 fényképe megtalálható a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű 32. oldalán. A p4, a p64 és a p67 mind ugyanabból a kéziratból származnak.

A kézirat keltezése a következő:

3. század – 1968 – The Text of the New Testament.

3. század – 1975 – Aland 3. kiadás

A 2. század elejéhez hasonló – 1990 – Philip Comfort az *Early Manuscripts and Modern Translations of the New Testament* című mű 32. oldalán megjegyzi, hogy egészen a közelmúltig a 3. századra (kb. 250-re) datálták, de mivel a p4 vagy ugyanazon kézirat része, mint a p64 és a p67, vagy pedig ugyanaz a másoló írta, és a p64/67-ről ismert, hogy a 2. század elejéről származik, a p4-nek is hasonló keltezésűnek kell lennie. (Mások azonban azt állítják, hogy nem azonosak.)

3. század – 1998 – Aland, 4. átdolgozott kiadás

A 2. század közepe – 1999 – Philip Comfort: The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts, 33. o.

p7 Lukács 4:1–3 (Kijevben volt, ma már elveszett) (3–4. század?)

5. század – 1968 – A The Text of the New Testament című mű szerint csak a Lukács 4:1–2 szerepel benne.

42. o. Lukács 1:54–55; 2:29–32 (7–8. század) Egybehangzik az Alexandrinus-kézirattal.

7–8. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

45. o. Chester Beatty I (mind a négy evangélium és az Apostolok cselekedetei) (Kr. u. 100–150) (korábban a Kr. u. 2. század végére vagy a 3. század elejére datálták) Lukács evangéliumából 233 vers. (Lukács 6:31–41; 6:45–7:7; 9:26–41; 9:45–10:1; 10:6–22; 10:26–11:1; 11:6–25, 28–46; 11:50–12:13 (a 12:9-es verset soha nem írták meg); 12:18–37; 12:42–13:1; 13:6–24; 13:29–14:10; 14:17–33) A The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című kiadvány 146. oldalán található egy fénykép, amely a p45 kézirat egy részét ábrázolja. A 150–151. oldalon az áll, hogy a másolat laza parafrázis volt, amelyben a szerző megpróbálja kiemelni az egyes mondatok gondolatát. A „ ” című könyv „A Biblia általános bevezetése” című fejezetének 389. oldalán az áll, hogy az eredeti tekercsnek körülbelül 220 lapja volt, amelyekből 30 lap maradt fenn. A Lukács-evangéliumból 7 lapunk van.

3. század – 1968 – Az Újszövetség szövege

3. század – 1975 – Aland et al. Harmadik kiadás

3. század – 1998 – Aland és társai, negyedik, átdolgozott kiadás

2. század vége vagy 3. század eleje – 1999 – Az Újszövetség legkorábbi kéziratainak teljes szövege.

p69 (=Papyrus Oxyrhynchus 2383) Lk 22:40,45–48,58–61 (a 3. század közepe). Soha nem tartalmazta a Lukács 22:43–44-et. A legkorábbi újszövetségi kéziratok teljes szövege című mű 460. oldalán található egy fénykép, amely a p69 egy részét ábrázolja, akárcsak a legkorábbi újszövetségi görög kéziratok szövege című mű 470. oldalán.

3. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

p75 Bodmer 14/15 papiruszok (a Lukács- és a János-evangélium nagy része) Tartalmazza a Lukács 3:18–22; 3:33–4:2; 4:34–5:10; 5:37–6:4; 6:10–7:32; 7:35–39, 41–43; 7:46–9:2; 9:4–17:15; 17:19–18:18; 22:4–24:53. Általában Kr. u. 175–200-ra vagy Kr. u. 175–225-re datálják. Írásmódja azonban nagyon hasonlít egy másik dokumentumhoz, a Papyrus Fuad XIX-hez, amelyről ismert, hogy Kr. u. 145–146-ban íródott. A szöveg nagyon hasonlít a Vaticanushoz (A General Introduction to the Bible, 390. o.) A The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű a 495. oldalon tartalmaz egy fényképet a kézirat egy részéről, és megjegyzi, hogy ezt a kéziratot egy hivatásos keresztény írnok írta; a 496. oldalon pedig azt állítja, hogy 97%-ban megegyezik a Vaticanussal (a János-evangéliumban 92%-ban azonos). Az Újszövetség régészete (Finnegan) című mű 383. oldalán található egy fénykép a Lukács 9:23–33-ról. Az International Standard Bible Encyclopedia (1982) 6. kötetének 414. oldalán található egy fénykép a Lukács 16:9–21-ről, amelynek keletkezési idejét 175–225-re teszi.

a 3. század eleje – 1968 – Az Újszövetség szövege tartalmazza a Lukács 3:18–22; 3:33–4:2; 4:34–5:10; 5:37–6:4; 6:10–7:32, 35–43; 7:46–8:18; 22:4–24:53

82. o. Lukács 7:32–34, 37, 38 (4–5. század)

97. o. Lukács 14:7–14 (6–7. század)

111. o. (3. század) Oxyrhynchus Lukács 17:11–13, 22–23

0171 (kb. 300) tartalmazza a Lukács 22:44–50; 22:52–56 verseket

A Vaticanus [B] (Kr. u. 325–350), a Sinaiticus [Si] (Kr. u. 340–350) és az Alexandrinus [A] (Kr. u. 450 körül) a Lukács-evangélium teljes szövegét tartalmazza.

A Washington-kódex (4./5. század) tartalmazza a Lukács-evangélium teljes szövegét.

Cambridge, 5./6. század

Bohairi kopt [Boh] 3./4. század

Örmény [Arm] az 5. századtól

Sahidikus kopt, 3.–4. század

Ephraemi Rescriptus [C] 5. század

Gót 493–555

Etióp [Eth] kb. 500-tól

Curetoni szír [Syr C] 4–7. század

Sínai szír [Syr S] 4–7. század

grúz [Geo] 5. század

A New International Dictionary of the Bible 604. oldalán található egy kép a Lukács 16:16–21-ből, amely a Bodmer-papiruszról (kb. 180) származik. A Bodmer 14/15 papirusztekercs egy részének fényképe a New International Dictionary of the Bible 706. oldalán található.

Kr. u. 200-ig megmaradtak olyan kéziratok, amelyek a Lukács-evangélium versei 71%-át (1151 versből 818-at) tartalmazzák. Ezek a következők: Lukács 1:58–59; 1:62–2:1; 2:6–7; 3:8–4:2; 4:29–32; 4:34–5:10; 5:30–7:32; 7:35–39, 41–43; 7:46–9:2; 9:4–17:15; 17:19–18:18; 22:4–24:53.

A Lukács-evangélium korai kéziratairól bővebben lásd: www.BibleQuery.org/Luke Manuscripts.html.

K: A Lukács-evangéliumból mely verseket és versrészleteket idézték a nicai zsinat előtti írók (Kr. u. 325 előtt)?

V: Kr. u. 325 előtt az egyházi írók a Lukács-evangélium versei körülbelül 84,7%-át idézték. Ez 975,25 verset jelent. Más szavakkal, a Lukács-evangélium 1151 verséből mindet idézték, kivéve 175,75 verset. A nem idézett versek és versrészletek a következők: Lukács 1:1; 1:3–4; 1:5m (nem 5, 3, nem 19 szó);

3:21m (12 szó közül 1, 3 szó közül 1 hiányzik); 3:24–38; 4:2a (7/9 szó);

4:3m (5, nem 5, 7 szó); 4:4; 4:8–11; 4:12; 4:22f (7/24 szó); 4:31a (8/14 szó); 4:38f (10/23 szó); 4:40a (1/24 szó); 4:41a (5/28 szó); 4:42m (3 nem 5, 9 nem 8 szó);

5:13; 5:14m (7, nem 7; 6, nem 4 szó); 5:17a (5/16 szó); 5:36f (9/36 szó);

6:1–2; 6:5; 6:10–11; 6:13a (8/17 szó); 6:17f (10/30 szó); 6:21a (6/12 szó); 6:29m (1, nem 9; 1, nem 11 szó);

7:1a (11/14 szó); 7:3f (8/19 szó); 7:7; 7:37m (nem 1, 1 nem 19 szó);

8:4; 8:5m (nem 5, 3 nem 16, 2 nem 2 szó); 8:10–12; 8:13f (10/29 szó); 8:14; 8:16; 8:21; 8:22m (19 nem 6, 2 szó); 8:23; 8:28a (11/26 szó); 8:29f (nem 10, 11 nem 11 szó); 8:37f (6/23 szó); 8:40a (6/15 szó); 8:41m (2, nem 22, 3 szó); 8:42–44; 8:45a (13/21 szó); 8:51–52; 8:54;

9:4; 9:6; 9:10; 9:12; 9:13a (4/32 szó); 9:14a (5/17 szó); 9:16–17; 9:18a (14/23 szó); 9:19f (4/18 szó); 9:23a (4/22 szó); 9:26m (nem 3 1 nem 10 1 nem 13 szó); 9:28; 9:29a (12/18 szó); 9:30a (6/11 szó); 9:31a (4/13 szó); 9:32m (nem 9, 2, nem 12 szó); 9:35; 9:38a (4/20 szó); 9:39m (nem 5, 13, nem 2 szó); 9:40; 9:42a (22/28 szó); 9:43f (12/20 szó); 9:50a (10/17 szó); 10:23a (8/15 szó); 10:24f (17/23 szó); 10:25f (7/14 szó); 10:26; 10:27m (4 nem 22 6 nem 6 szó); 10:34–35; 10:36m (nem 2, 2 nem 6, 3 szó); 10:37m (3 nem 6, 3 nem 5 szó); 10:38a (3/17 szó); 11:1a (12/30 szó); 11:3–4; 11:15; 11:18m (4, nem 4 4, nem 9 szó); 11:29; 11:33; 11:42; 11:44; 11:48–50;

12:6–7; 12:9m (nem 10, 2 nem 1 szó); 12:34; 12:39 (vegyes 1/4 idézet); 12:40; 12:42a (4/26 szó); 12:43; 12:44m (nem 7, 1, nem 3 szó); 12:57a (2/9 szó); 12:59a (8/12 szó);

13:18a (2/18 szó); 13:20a (2/9 szó); 13:21; 13:35f (17/23 szó);

16:13m (nem 5, 20, nem 3 szó);

17:1–2; 17:19a (5/10 szó); 17:22a (5/20 szó); 17:23–24; 17:26f (10/16 szó);

18:15–17; 18:25–26; 18:27a (3/12 szó); 18:32; 18:40f (7/10 szó); 18:41;

19:34; 19:44m (9, nem 8, 9 szó); 19:45; 19:46a (1/5 idézet);

20:3; 20:4f (6/9 szó); 20:5a (7/10 szó); 20:7; 20:8a (5/14 szó); 20:9a (9/21 szó); 20:10–12; 20:15–16; 20:18–19; 20:21–22; 20:23a (3/8 idézet); 20:23f (3/8 idézet); 20:24; 20:27–28; 20:33f (fél idézet); 20:40–47;

21:1–2; 21:6; 21:10a (3/10 idézet); 21:15m (nem 10, nem 2, nem 5 szó); 21:29a (4/11 idézet); 21:32–33;

22:1; 22:2a (11/15 szó); 22:4f (8/16 szó); 22:5; 22:6f (6/12 szó); 22:11f (16/22 szó); 22:13; 22:17–18; 22:20; 22:22a (10/18 szó); 22:24; 22:25a (11/16 szó); 22:26; 22:33a (10/16 szó); 22:34a (10/15 szó); 22:39; 22:42a (1/19 szó); 22:45f (2/15 szó); 22:46f (9/12 szó); 22:47; 22:50; 22:51a (5/14 szó); 22:54; 22:55f (4/14 szó); 22:56; 22:58f (15/19 szó); 22:59a (9/20 szó); 22:60a (4/16 szó); 22:66a (4/20 szó);

23:1; 23:2a (5/22 szó); 23:3; 23:5m (nem 2, 1, nem 17 szó); 23:17; 23:18f (5/11 szó); 23:24; 23:25f (7/19 szó); 23:26a (12/19 szó); 23:34a (17/19 szó); 23:38; 23:45f (7/10 szó); 23:47a (10/16 szó); 23:50; 23:51m (nem 10, hanem 5, nem 6 szó); 23:52–54;

24:3a (3/10 szó); 24:4a (2/17 szó); 24:8–9; 24:12–13; 24:49f (12/23 szó)

Minden itt nem felsorolt vers vagy versrészletet idézték. További információkért lásd: www.bibleQuery.org/Bible/BibleCanon/EarlyChristianNTQuotes.xlsx.