< Bibliai kérdés a Kolossébeliekhez írt levélből

K: Mi a Kolossébel levél fő üzenete?

V: Egy istenfélő gyülekezetnek, amelybe beszivárogtak azok, akik „túlzottan díszes” teológiával az embereket arra késztették, hogy Isten helyett az angyalokra, a filozófiára stb. összpontosítsanak, Pál üzenete egyetlen fő gondolatban nagyon egyszerű volt, bár számos gazdag következménnyel járt: Krisztus az egyetlen, amire szükséged van; ha Krisztusban élsz, más dolgok számára halottnak kell lenned. Más vallási dolgok lehetnek kellemesek vagy érdekesek, de ha azok átveszik Isten iránti odaadásod helyét, akkor rossz dolgokká válnak számodra.

Valójában meglehetősen nehéz megtalálni „azt” a verset, amely a legjobban összefoglalja a Kolossébeliekhez írt levelet, mert olyan sok jó választási lehetőség van. Ezek közül néhány a Kolossébeliekhez írt levél 1:17–18; 2:3; 2:6; 2:8–10; 3:1–3; 3:11; 3:17. Személy szerint a két kedvencem a Kolossébeliekhez írt levél 2:8–10 és 3:1–3.

K: Mi a Kolossé-levél vázlata?

V: Íme egy meglehetősen részletes vázlat.

Mivel befogadtuk Krisztust, maradjunk hűek Krisztus evangéliumához

I. Bevezetés

…A. Üdvözlet Kol 1:1-2

……1. Páltól és Timóteustól Kol 1:1

……2. Üdvözlet a kolosszei szenteknek és hűségeseknek Kol 1:2

…B. Hálaadás Istennek értük Kol 1:3-8

……1. A reményből fakadó hitük és szeretetük Kol 1:3-6a

……2. Az evangélium gyümölcsöt terem bennük. Kol 1:6b-8

…C. Imádkozás Istenhez értük Kol 1:9-14

……1. Hogy megteljenek tudással, és az Ő erejében tetsző és gyümölcsöző életet éljenek Kol 1:9-11

……2. Hogy ők is hálát adjanak Istennek Kol 1:12-14. (Átmenet: Kol 1:13b-14)

II. Krisztus felsőbbrendűségének megértése Kol 1:15-23

…A. Hogyan Krisztus az egyetlen, amire szükségünk van Kol 1:15-18

……1. Isten képmása és az egész teremtés Ura Kol 1:15-17

……2. Az egyház feje és az elsőszülött (Kol 1,18)

…B. Miért Krisztus az egyetlen, amire szükséged van? Kol 1:19–23

……1. Isten teljessége Krisztusban lakozik Kol 1,19

……2. Krisztus megbékéltetett téged Kol 1,20–22

…C. De csak akkor, ha kitartotok Kol1:23 (Átmenet: Pál, e evangélium szolgája Kol 1:23b)

……1. Maradjatok meg a hitben és az evangéliumban való reményben Kol 1:23a

……2. Ezt az evangéliumot már hallottátok, és Pál hirdette nektek. Kol 1:23b

Maradjatok Krisztusban, nehogy fogságba essetek

III. Pál küzdelme és munkája értük Kol 1:24–2:7

…A. Mit tesz Pál értük? Kol1:24 –29

……1. Öröm Pál szenvedéseiben Kol 1:24

……2. A titkot hirdető szolga Kol 1:25–29

…B. Miért küzdött Pál? Kol 2:1–5

……1. Miért küzd Pál? Kol 2,1–3

……2. Mi ellen küzd Pál? Kol 2:4–5

…C. Maradjatok továbbra is Krisztusban gyökerezve és épülve Kol 2:6-7

……1. Maradjatok továbbra is Krisztusban Kol 2:6

……2. Gyökerezzünk és épüljünk fel a nekik tanított hitben és a hálaadásban Kol 2:7

IV. Álljunk Krisztusban a régi tévedések ellen (Kol 2,8–3,4)

…A. Ne bízzatok az emberi eszközökben, hanem Krisztusban

……1. Ne az emberi filozófiára, hanem Krisztus teljességére Kol 2,8–10

……2. Ne az emberi körülmetélésben, hanem Krisztus által adott keresztségben Kol 2,11–12

…B. Ne ragadjatok meg a bűnökben vagy a szertartásokban, hanem Krisztusban

……1. Ne legyünk halottak a bűnökben, hanem éljünk Krisztusban, a kereszt diadalán keresztül (Kol2:13 –15)

……2. Ne a régi szertartások árnyékában, hanem Krisztus valóságában Kol 2:16-17

…C. Nem az angyalokban vagy a szabályokban való gyönyörködés, hanem Krisztus

……1. Nem a hamis alázat és az angyalimádat, Kol 2:18–19

……2. Krisztussal együtt meghaltunk, ezért nincs aszketikus szabály Kol 2:20-23

Mivel Krisztussal együtt meghaltunk és feltámadtunk, éljünk Krisztusban

V. Új élet Krisztusban Kol 3,1–4,6

…A. Belső élet: meghaltunk önmagunknak, élünk Krisztusban (Kol 3,1–3,17)

……1. A földi dolgokat megöljük – Kol 3,1–9

……2. Életünk Krisztusba öltözött (Kol 3,10–17)

…B. Családi és munkahelyi kapcsolatok Kol 3:18–4:7

……1. Házasság és család Kol 3:18–21

……2. Szolgák és urak Kol 3,22–4,1

…C. A közösség Kol 4:2-6

……1. Az imádkozás iránti elkötelezettség Kol 4:2-4

……2. Bölcs beszéd másokkal szemben Kol 4:5-6

VI. Záró üdvözletek Kol 4:7-18

…A. Pál és barátai üdvözlete Kol 4:7-15

……1. Tichikus és Onézimus úton vannak Kol 4:7-9

……2. Pál és hat másik személy üdvözletét küldi Kol 4:10-15

…B. Pál utasításai és áldása Kol 4:16-18

……1. Cseréljetek leveleket a laodiceaiakkal Kol 4:16

……2. Arkipposz, végezd el a feladatodat! Kol 4,17

…C. Pál zárószavai Kol 4:18

……1. Pál saját kézírása láncokban. Kol 4:18a

……2. A kegyelem legyen velük. Kol 4:18b

K: Mi a kapcsolat a Kolossébel és az Efézusbel?

V: Két hasonlóság és egy fő különbség van.

Időben: „…bizonyára nem sok idő telt el a két levél között” – írja az Expositor’s Bible Commentary 11. kötete, 166. oldal.

Tartalom tekintetében a Kolossébeliekhez írt levél anyagának körülbelül egynegyede mutat hasonlóságot az Efézusbeliekhez írt levél tartalmával.

Pál azonban nem fedd meg az efézusiakat, hanem a Kolossébeliekben a szinkretista judaizáló/ebionita legalizmussal, aszkézissel és az angyalok imádásával száll szembe. Egyesek a proto-gnoszticizmus elleni érveket látnak benne. A korai egyházi írók a későbbi gnoszticizmus eredetének egy részét az ApCsel 8,9–25-ben szereplő samáriai Simonra vezették vissza. A proto-gnoszticizmus abban különbözik az igazi gnoszticizmustól, hogy a proto-gnoszticizmus nem utasította el az Ószövetséget azzal az indokkal, hogy az egy másik istentől származik.

K: A Kolossébel Pál a proto-gnoszticizmus ellen érvel?

V: Nem, de először is tisztázzuk a kérdést.

A gnosztikus vallások az Ószövetséget elutasító, több mint 30 pogány-görög-keresztény szinkretizmusból álló családot alkottak. A gnosztikus szekták a következő pontokban voltak egységesek: úgy hitték, hogy az Ószövetség Istene gonosz vagy ostoba; az anyagi világ gonosz, sötét és alacsonyabb rendű, mint a titkos spirituális világ; bonyolult panteonjaik voltak görög és újonnan kitalált isteni lényekből; és csak nekik volt meg az a titkos tudás, amely elengedhetetlen volt ahhoz, hogy egyesüljenek az isteni lényekkel és elmeneküljenek az anyagi világból. Voltak köztük aszkéták és voltak libertinek is. A proto-gnoszticizmus abban különbözött a valódi gnoszticizmustól, hogy nem utasította el az Ószövetséget azzal az indokkal, hogy az egy másik istentől származik. A korai egyházi írók a proto-gnoszticizmus eredetének egy részét a Cselekedetek 8:9–25-ben szereplő samáriai Simonra vezették vissza.

Egyesek szerint lehetnek a proto-gnoszticizmus ellen szóló érvek, mivel a Kolossébeliekhez írt levél tiltakozik 1) az angyalok imádása ellen, 2) Krisztus elsőbbségének csökkentése ellen, 3) az ellen, hogy Krisztus ne legyen az egyetlen közvetítő, 4) a különleges rituálék ellen, 5) az aszkézis ellen, és 6) a titkos tudás ellen. Ezenkívül Marcion, a gnoszticizmus atyja, pontusi frígiai volt, Kolosszéktól északra. Lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 11. kötet, 166. o.; The NIV Study Bible, 1811. o.; Believer’s Bible Commentary, 1986–1987. o.

Én azonban nem értek egyet ezzel, mert a Kolossébeliekhez írt levélben említett hat elem a zsidó szektákban és/vagy a judaizálók/ebioniták körében is jelen volt. Másodszor, és ez ugyanolyan fontos: bár Marcion az Újszövetség számos könyvét elutasította, Pál Kolossébeliekhez írt levelét elfogadta, így Marcion nyilvánvalóan nem látott benne kifejezetten gnoszticizmus-ellenes tanításokat.

K: Mit tudunk Kolosszé városáról?

V: Kolosszé egy jelentős város volt, Efézustól 100 mérföldre keletre, a Lükosz folyó partján. Hierapolistól és Laodiceától mindössze körülbelül 12 mérföldre feküdt. Ez a három város ásványi kincsekben gazdag volt és bőséges legelőkkel rendelkezett, de földrengéseknek volt kitéve. Amint a görög befolyás Makedón Sándor hódításai után kelet felé terjedt, a város továbbra is a frígiak és a lüdök etnikai előőrsének számított, bár görögök is éltek ott. A Kr. e. 2. században III. Antiokhosz szeleukida császár sok zsidót kényszerített arra, hogy Kolosszéban telepedjenek le.

K: A Kol 1:3 szerint, ha van egy Isten és Jézus Atyja, akkor hogyan lehet Jézus Isten?

V: Ez valójában két kérdés, amit egyben tettek fel. Először is: hogyan lehet Jézus Isten, másodszor pedig: hogyan lehet Jézus alárendeltje az Atyának? Itt csak az első részre térjünk ki; a másodikra a következő kérdésben adunk választ.

A Bibliában az „Isten/isten” kifejezés jelenthet hamis bálványt, vagy az Egyetlen Igaz Istent. De amikor az Egyetlen Igaz Istent jelenti, négyféle jelentése lehet. Utalhat kizárólag Istenre, az Atyára, kizárólag Jézusra, Isten Fiára, az Apostolok cselekedeteiben pedig kizárólag a Szentlélekre. A negyedik jelentés az, hogy a Szentháromság mindhárom személyére utalhat. Így például a János 1:1-ben, amikor az Ige (Jézus) „Istennél volt”, az „Isten” szó itt Istenre, az Atyára utal, de később ugyanabban a versben, amikor azt mondja, hogy „Isten volt”, akkor a Szentháromságban lévő Egyetlen Istenre utal.

A Zsidókhoz írt levél 1:9 is bemutatja az „Isten” szó többféle jelentését, amikor azt mondja: „Ezért Isten, a te Istened, megkent téged.” A Szentháromság tanítása három különálló személyt tanít: Isten Atyát, Isten Fiát, Isten Szentlelkét, és csak egy Istent a Szentháromságban.

Tehát a Kolossébeliekhez írt levél 1:3-ban azt értjük, hogy az „Isten” szó itt kizárólag Istenre, az Atyára utal.

K: A Kol 1:3-ban hogyan lehet az Atya most Jézus Istene?

V: Először is, mi nem a válasz, majd a válasz.

A földön, amikor Jézus emberként megtestesült, önként „megfosztotta magát” dicsőségének nagy részétől, mielőtt a földre jött, amint azt a Filippi 2:7 és a János 17:5 is elmondja nekünk. Földi élete során Jézus engedelmes volt az Atyának, aki az Ő Istene volt. Azonban a János 17:5-ben, amikor Jézus az Atyához imádkozott, hogy adja vissza neki azt a dicsőséget, amely a világ kezdete előtt megvolt neki, az Atya feltehetően igennel válaszolt erre az imára, így az, hogy Jézus hogyan alázta meg magát földi élete során, e kérdés szempontjából vitatható.

Az 1 Korinthus 15:23–28 azt mutatja, hogy a végidőben, az ezeréves királyság után a Fiú „alávetetik” az Atyának, aki mindent a lába alá vetett. Tehát már most is van a Fiúnak egy szerepe az Atya alatt.

De vajon ez azt jelenti-e, hogy a Fiú „kevesebb”, mint az Atya? – Nem. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek természetükben, dicsőségükben és tiszteletükben egyenlőek. De nyilvánvalóan különböző szerepeik vannak: például a Gecsemáné kertben a Fiú imádkozott az Atyához, és nem fordítva. Nem a Szentlélek, hanem a Fiú volt az, aki a kereszten azt mondta: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Máté 27:46 és Márk 15:34). Nem az Atya mondhatta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lukács 23:34).

De ahogyan szerepükben különböznek, rangjukban is különböznek. Az Atya küldte a Fiút, nem fordítva. Az Atya és a Fiú küldték a Szentlelket, nem fordítva.

Nincs a földön semmi, ami pontosan olyan lenne, mint a Szentháromság. De van valami, amiben némi hasonlóságot láthatunk: az apa és a fiú közötti kapcsolat. A fiú „egyenlő” az apjával: természetében, a törvény szemében. Ha egy apa nagyobb lenne a fiánál, az apja pedig nagyobb nála, és így tovább, akkor az ük-ük-ükapjának szuperhősnek kellett volna lennie! Nem, természetünkben mindannyian egyenlőek vagyunk. Az apa-fia kapcsolatban azonban van különbség a szerepükben, és van különbség a rangjukban is.

Történelmi megjegyzésként: egy olyan ókori keresztény teológus, aki ezt világosan látta, Tertullianus volt (írta: Kr. u. 200–240). Egy másik ókori keresztény teológus, aki tagadta, hogy bármiféle rangbeli különbség lenne, Milánói Ambrus volt (Kr. u. 370–390). Mindketten hittek a Szentháromságban, és mindkettőjük nézetei összhangban állnak az apostoli hitvallással és a Nikaiai Hitvallással. De a Szentháromságról szóló közös hit keretein belül létezik ez a másodlagos különbség.

K: A Kol 1,3-ban hogyan imádkozott Pál mindig olyan emberekért, akiket soha nem is ismert?

V: Pál minden nap, amikor eszébe jutottak, imádkozott értük. Ahogyan a The Tony Evans Bible Commentary 1252. oldalán színesen fogalmaz: „Nincs szükséged mikrohullámú élményre Istennel; hanem lassú tűzön főzőedényes élményre van szükséged vele. Párolódj az Ő jelenlétében, és hatással legyél mások életére azzal a hatással, amellyel az Úr hat rád.”

K: Bart Ehrman bibliai kritikus így ír: „A Kolossébeliekhez írt levél 1:3–8 görögül egyetlen mondat; hatalmas mondat, és egészen más, mint azok a mondatok, amelyeket Pál általában írt.” (Jesus, Interrupted, 126. o.).

V: A Kolossébeliek levele nem különbözik jelentősen Pál többi könyvétől. Történelmileg senki sem kételkedett abban, hogy Pál a Kolossébeliek levelének szerzője, egészen 1838-ig, amikor Meyerhoff felvetette ezt a kérdést – az The Expositor’s Greek Testament 3. kötet, 488. oldal szerint. Rejtély számomra, hogy Ehrman miért nem ad alapot az összehasonlításhoz. Az alábbiakban bemutatok egyet. Mivel néhányan úgy vélik, hogy a Zsidókhoz című levelet is Pál írhatta, azt is belefoglaltam. A Lukács-evangélium és az Apostolok cselekedetei könyve egyértelműen ugyanazon szerző műve, ezért azokat csupán összehasonlítás céljából vettem fel.

Ehrman egyetért azzal, hogy a dőlt betűvel szedett könyveket nagy valószínűséggel Pál írta. A Kolossébeliekhez írt levél 1:3–8-ban található 102 szavas „óriásmondat” nemcsak rövidebb, mint a Kolossébeliekhez írt levél többi verse, hanem rövidebb is, mint sok más vers azokban a könyvekben, amelyekről Ehrman úgy véli, hogy Pál írta őket. Az egyes könyvek leghosszabb mondatai, valamint azok a könyvek, amelyekről Ehrman úgy véli, hogy Pál írta őket, véletlenszerűnek tűnnek.

Mit lehet tehát a szerzőségről mondani ezeknek a mondatoknak a hosszúsága alapján? Ha csak egy-két könyvet veszünk figyelembe, gyakorlatilag bármit állíthatunk. De ha az összes könyvet figyelembe vesszük, ezek a számok semmit sem árulnak el a szerzőségről.

Ehrman kifogása nem valami olyan embertől származik, aki nem ért hozzá; két különböző muszlim is elmondta nekem, hogy Ehrman a mai legnagyobb újszövetségi tudós. Csak azt nem értem, hogy egy olyan személy, akiről azt állítják, hogy újszövetségi tudós, hogyan hozhat fel ilyen érvet a leghosszabb mondat hosszából kiindulva, hacsak nem úgy vizsgálta az adatokat, mint egy objektív tudós.

K: A Kol 1:7-ben és a Filemón 23-ban ki az az Epafrász?

V: Ez az Epafroditus név rövidített formája. Az Epafroditus azonban gyakori név volt, így lehet, hogy ugyanarról a személyről van szó, mint a Filippi 2:25–30 és 4:18-ban, de lehet, hogy más személyről is.

Epaphras hűségesen hirdette a kolosszusoknak az evangélium üzenetét, amelyet Páltól tanult. Pál dicséri őt, és dicséri a hűséges kolosszusokat is. A levél néhány későbbi része azonban arra utal, hogy talán néhány kolosszusban felmerült a kérdés, vajon Epaphras valóban elmondta-e nekik a „teljes történetet”, vagy vannak-e más alapvető dolgok, amelyeket meg kell tanulniuk, ahogyan azt a hamis tanítók talán mondták nekik.

Végül: honnan tudott Pál egy olyan gyülekezet problémáiról, amelyet soha nem látogatott meg? Talán Epafra látogatta meg Pált, és beszámolt neki róluk.

K: A Kol 1,9–20-ban hol kellene elhelyezni a mondatszüneteket?

V: A korai görög kéziratokban nem volt írásjel, ezért nehezebb ezt meghatározni. De az Aland és társai által szerkesztett Görög Újszövetség negyedik, átdolgozott kiadása, valamint a Nestle-Aland UBS 28. kiadása szerint a Kolossébeliekhez írt levél 1:9–11a egy mondat, a 11b–20 pedig egy második. A harmadik kiadás szerint azonban a Kolossébeliekhez írt levél 1:9–17 egy mondat, a 1:18–20 pedig egy második mondat. Az ötödik, átdolgozott kiadás a 1:9–20-at egy mondatként kezeli. Egy segítőkész olvasó szerint a Kolossébeliekhez írt levél 1:9–20-at valószínűleg egy mondatként kell értelmezni két bizonyíték alapján:

a) A 11b–20-ban nincs önálló finit ige, és

b) a BibleWorks szoftverben található Leedy Újszövetségi diagramjai is a Kolossébeliekhez írt levél 1:9–20-at egyetlen mondatként ábrázolják.

A dolgot bonyolítja néhány teológus azon nézete, miszerint Pál ennek egy részét egy már korábban létező, a korai keresztények számára már ismert himnuszból vette át, amit Dick Lucas A Kolossébeliekhez és Filemonhoz írt levél üzenete című művének átdolgozott kiadásában (28. o.) mellékesen megemlít.

K: A Kol 1:10-ben hogyan élhetünk az Úrnak méltó életet, hiszen kegyelemből vagyunk megváltva?

V: Az üdvösség nem jelenti Istenhez fűződő kapcsolatunk végét; csupán a kezdetét jelenti. Hívőkként nem csupán bátorítást kapunk, hanem parancsot is arra, hogy szent életet éljünk (1 Péter 1:15–16). Nem azért kapunk parancsot, hogy üdvösségre jussunk és kapcsolatba kerüljünk Istennel, hanem azért, mert újjászületve már kapcsolatban állunk Istennel, és ehhez megkapjuk az erőt is.

K: A Kol 1:11 szerint milyen az a keresztény, akit nem erősít meg minden hatalommal Krisztusban?

V: Az a személy hihet, imádkozhat és istenfélő dolgokat tehet, de hiányzik belőle az erő, a türelem, a hosszútűrés és az öröm. Talán saját erejéből próbálja élni a keresztény életet, Krisztus ereje helyett. Képesnek kell lenned arra, hogy „elengedd, és hagyd, hogy Isten cselekedjen”.

K: A Kol 1:12 szerint hogyan válunk alkalmassá arra, hogy részesüljünk a mennyei örökségben?

V: Hívőként mindannyian tudjuk, hogy önmagunkból nem vagyunk méltók arra, hogy valaha is a mennybe jussunk. Egyetlen bűn is, életünk bármely szakaszában, kizárna minket onnan, Isten kegyelmétől függetlenül. De amit talán nem veszünk észre, az az, hogy nemcsak méltatlanok vagyunk arra, hogy saját erőnkből a mennybe jussunk, hanem alkalmatlanok is vagyunk arra, hogy saját erőnkből oda jussunk.

A „The Believer’s Bible Commentary” (A hívő Biblia-kommentár) 1993. oldalán jól megfogalmazták: „Valójában, ha a meg nem üdvözült embereket valamilyen módon el lehetne vinni a mennybe, nem élveznék azt, hanem inkább a legmélyebb nyomorúságban lennének. A mennyország megbecsüléséhez alkalmasságra van szükség. Még az Úr Jézusban hívőknek sincs önmagunkban semmiféle alkalmasságunk a mennyországra… Amikor Isten megment valakit, azonnal megadja annak az embernek a mennyországra való alkalmasságot. Ez az alkalmasság Krisztus. Semmi sem javíthat ezen.” Tehát még az a személy is, aki elfogadta Krisztust, és nem sokkal később megölték, alkalmas lesz arra, hogy a mennyországba jusson.

K: A Kol 1:15–18-ban és a Zsid 1:6-ban, ha Jézus nem teremtett és nem teremtmény, akkor hogyan lehet Jézus „minden teremtmény elsőszülötte”? (Ezt a kérdést a Jehova Tanúi vetik fel.)

V: Az itt szereplő görög szó, a prototokos, a kiemelkedőt jelenti. Mi Krisztus testvérei vagyunk, de Krisztus a kiemelkedő elsőszülött.

A bibliai időkben az „elsőszülött” nem csupán az elsőként születettet jelentette, hanem az elsőszülött örökségét és elsőszülötti jogát is. A „Jehova Tanúi – Versről versre” című könyv 97–98. oldalán rámutatnak arra, hogy példaként arra, hogy az „elsőszülött” nem az elsőként született gyermeket jelenti, a Zsoltárok 89:27 azt mondja, hogy Dávidot fogják kinevezni elsőszülöttjévé, annak ellenére, hogy Dávid Jézus utolsószülöttje volt.

Ahogyan a „When Critics Ask” című mű 485. oldalán olvasható, Krisztus nem a teremtés elsőszülötte, hanem a teremtés feletti elsőszülött. Krisztus nem az első, aki a földön született (az Ószövetségben szereplő emberek megelőzték őt), hanem a feltámadás elsőszülötte és mindenek örököse.

Erre a kérdésre már Athanasius of Alexandria is válaszolt körülbelül 330-ban. Azt mondta, hogy mivel Krisztus egyszerre az Egyetlen Született és az elsőszülött is, ezek Krisztus különböző tulajdonságaira utalnak. Miután megkülönböztette a „teremtett” és a „született” fogalmát, Athanasius alexandriai rámutatott, hogy az „egyszülött” kifejezés arra utal, hogy Jézus az Atyától származik, míg az „elsőszülött” kifejezés egyrészt az emberiség feletti elsőbbségére, másrészt az újjászületettek között elfoglalt elsőbbségére utal. Athanasius részletes érvelésének teljes szövegét lásd a Négy értekezés az arianusok ellen című mű II. értekezésének 21. fejezetében, az 57–60. szakaszokban.

Athanasius előtt azonban Hippolytus, a római (Kr. u. 222–235/6) már válaszolt erre a kérdésre a Lukács 2:7-hez fűzött kommentárjában. Így ír: „És ha megengeditek, azt mondjuk, hogy az Ige volt Isten elsőszülötte, aki a mennyből alászállt az áldott Máriához, és az ő méhében elsőszülött emberré lett, hogy Isten elsőszülötte az elsőszülött emberrel való egyesülésben nyilvánulhasson meg.”

K: A Kol 1:15,18-ban mely források mutatják, hogy a görög prototokos szónak van más jelentése is, mint a biológiai elsőszülöttség vagy az első teremtés?

V: Megkérdeztem egy dallasi teológiai szeminárium professzorát, és a modern görög szótárak közül a Bauer-Arndt-Gingrich-Danker és a Liddell-Scott-Jones azt állítják, hogy a prototokos (Strong-konkordancia 4416) jelenthet rangban elsőt vagy valami mást is a biológiai elsőszülöttség vagy az első teremtés mellett.

Az Ószövetségben, Jeremiás 31:9-ben Isten azt mondja: „Efraim az én elsőszülöttem.” Az 1Mózes 48:17–19 szerint azonban Manassé Efraim előtt született, mégis Efraim kapta meg Jákóbtól az elsőszülött áldását. A Zsoltárok 89:27 szerint Dávidot fogják kinevezni elsőszülöttjévé, annak ellenére, hogy Dávid Jézus legfiatalabb gyermeke volt.

Egyes helyeken a korai keresztények nem úgy használták a prototokos szót, hogy az kizárólag a biológiai elsőszülöttséget jelentsen. A Barnabás-levél (kb. 70–130) 13. fejezetének 145. oldalán Manasszéra és Efraimra utalva, valamint az 1. Kelemen-levél (96–98) 4. fejezetének 1. kötetének 6. oldalán Ábel juhainak elsőszülöttjére utalva.

Ez a konkrét görög szó kifejezetten NEM jelenti a biológiai értelemben vett elsőszülöttet vagy az első teremtettet a Polikárp filippiekhez írt levelében (Kr. u. 100–155), 7. fejezet, 35. oldal. „Mert aki nem vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az antikrisztus; és aki nem vallja a kereszt bizonyságát, az az ördögtől való; és aki az Úr igéit saját vágyai szerint eltorzítja, és azt mondja, hogy nincs sem feltámadás, sem ítélet, az a Sátán elsőszülötte.”

Ezenkívül Irenaeus of Lyons (182–188) így ír: „És maga Polikárp is így válaszolt Marcionnak, aki egy alkalommal találkozott vele, és azt kérdezte: »Ismersz engem?« »Ismerlek téged, a Sátán elsőszülöttjét.« Ilyen nagy volt az apostolok és tanítványaik undora attól, hogy akár csak szóban is kommunikáljanak az igazság megrontóival.” Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 3.4. fejezet, 416. oldal

Adamantius (kb. 300) így fogalmaz: „Ez azt hirdeti: »Senki sem ment fel a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállt.« A »felment« kifejezés a múltra utal. Nem azt mondja, hogy senki sem fog felmenni, hanem hogy »senki sem ment fel.« Ez tehát egyértelműen azt mutatja, hogy Krisztus előtt senki sem szállt fel. Ez olyan, ahogyan az apostol mondja: »az elsőszülött«; és ismét: »az elhunytak első gyümölcse«. Még tovább mondja: »az első gyümölcs, Krisztus; majd azok, akik Krisztushoz tartoznak«. Párbeszéd az igaz hitről, 5. rész, 855b, 157. o.

Alexandriai Athanasius (326–373) „ahogyan Pál egy másik helyen »minden teremtmény elsőszülöttjének« nevezi őt (Kol1:15 ). De azzal, hogy elsőszülöttnek nevezi, megmutatja, hogy Ő nem teremtmény, hanem az Atya sarja. Hiszen ellentmondana istenségének, ha teremtménynek neveznék. Mert minden az Atyától a Fiú által lett teremtve, de egyedül a Fiú örökké az Atyától született, ezért Isten, az Ige „minden teremtmény elsőszülötte”, a megváltoztathatatlannak a megváltoztathatatlanból. Azonban a test, amelyet értünk öltött magára, teremtmény.” Hitvallás, 3. fejezet, 85. oldal

János Aranyszájú (meghalt 407-ben) részletesen tárgyalja, hogy Krisztus hogyan az elsőszülött. Miután megkülönböztette, hogy Krisztust „elsőszülöttnek” nevezik, de nem „első teremtettnek”, azt mondja, hogy az egyik jelentés – „az első a halottak közül” (Kol 1,18; Róm 8,29) – az első feltámadásra utal. „Így az »elsőszülött« szó is az alapozás értelmében használatos. De ez nem azt jelenti, hogy a teremtmények vele egy lényegűek lennének; hanem azt, hogy minden általa van, és benne áll fenn.” Homíliák a Kolossébeliekhez, 3. homília, 270–271. o.

K: A Kol 1,15–20-ban található teológiailag fejlett és kifinomult szöveg [valamilyen módon] arra utal-e, hogy Pál nem a Kolossébeliekhez írt levél szerzője? (Bart Ehrman ezt állítja a 127. oldalon)

V: Nem. Ehrman azt állítja, hogy egyes leveleket Pál írt, másokat pedig nem. Bár a Kolossébeliekhez írt levél 1:15–20 nagyon mélyreható, a 18 fogalom és megfogalmazás többsége nagyon hasonlít Pál más írásaihoz, vagy legalábbis a Biblia más verseihez.

A Kolossébel levél más részein is megtalálhatók a következő hasonló fogalmak.

Vannak még mások is.

K: A Kol 1:16 szerint bárki angyallá válik a halála után?

V: Nem. Akik a mennybe jutnak, nem lesznek angyalok, hanem az 1 Korinthus 6:3 szerint mi fogjuk megítélni az angyalokat. Az Efézus 2:6 szerint Krisztussal együtt ülünk majd Krisztus trónján.

Lehet, hogy egyesek azt kívánják, bárcsak angyalként születtek volna, nem pedig emberként. Angyalként részesülhetnének abban az örömben, hogy Istent szolgálják és a mennyben éljenek, és nem kellene megtapasztalniuk a bűnösséget, a szenvedést és a halált. Az angyalokkal ellentétben azonban mi fizikailag is részt veszünk a földi küzdelemben az evangélium hirdetése során szavainkkal, életünkkel és imáinkkal. Gyermekeink lehetnek, és az 1 Korinthus 6:2-3 azt mutatja, hogy a mennyben a hívők magasabb rangúak lesznek, mint az angyalok.

K: A Kolossé 1:16 szerint szüksége volt-e Istennek az angyalokra a világ teremtéséhez?

V: Nem. Az a tény, hogy felhasználta őket, nem jelenti azt, hogy Istennek szüksége volt rájuk.

K: A Kol 1:16 szerint vannak-e különböző rangok az angyalok között?

V: Igen, bár a Biblia nem részletezi az összes rangot és feladatkört. Ismerjük a szeráfokat (Ézsaiás 6:2,3), a kerubokat (Ezékiel 1:5–21; 10:1–22) és a négy élőlényt (Jelenések 4:6–9). Valószínűleg ezek mind ugyanazok. Ismerjük továbbá Mihály arkangyalt a Júdás-levél 9-ben, a Jelenések 12:7-ben és a Dániel 12:1-ben. Gábriel hírnökként szolgált a Dániel 9:21-ben és a Lukács 1:26-ban.

K: Mi érdekes a Kolossé 1:17–22-ben szereplő görög szövegben?

V: Krisztus (jelen idő) az egész teremtés elsőszülötte. Feltámadásával Krisztus (aoriszt) az egyház elsőszülöttje lett. Az itt szereplő „lakik” jelentésű görög szó, a katoikēsai, pontosabban „állandóan lakik” jelentést hordoz, ellentétben azzal a nézettel, miszerint Isten csak átmenetileg volt Krisztusban. A Kolossébeliekhez írt levél 1:22-ben a görög szöveg stílusa nem túl szép – valószínűleg szándékosan így van, hogy még nagyobb hangsúlyt adjon a mondatnak. Úgy is fordítható, hogy „Krisztus húsból való teste”, ami feleslegesen hangsúlyozza Krisztus húsból való testét.

K: A Kol 1:20-ban, az Ef 1:10-ben és a 2Kor 5:19-ben a démonok is megbékítést nyertek?

V: Nem. A Filippi 2:10-ben Isten megkülönbözteti a „mennyben”, a „földön” és a „föld alatt” lévőket. A Kolossé-levél nem említi a „föld alatt” lévők megbékítését. Ha a démonok a „föld alatt” kijelölt birodalom részét képezik, akkor már teljes tudatossággal meghozták döntésüket, amikor elbuktak. A Zsidókhoz írt levél2:16 azt mutatja, hogy Jézus az emberekért hozott engesztelést, és nem segített az angyaloknak vagy a bukott angyaloknak.

K: A Kol 1:20, az Ef 1:10 és a 2Kor 5:19 szerint, mivel Isten mindent megbékéltetett a mennyben és a földön, vajon minden ember üdvözül-e, ahogyan az univerzalisztikus eretnekség tanítja?

V: Nem. Isten mindent magával békített ki, de nem minden békült ki Istennel. Minden ember „megmenthető”, de nem mindenki ötvözi a hallottakat a hittel, amint azt a Zsidókhoz írt levél 4:2 mutatja. A Rómaiakhoz írt levél 4:2–5, 16 és az Efézusbeliekhez írt levél 2:8–9 azt mutatja, hogy a hit által igazulunk meg.

Az üdvösség nem csupán megbocsátás, sőt nem is csupán igazság. Az üdvösség élet, és a János 5:39,40 azt mutatja, hogy a világ nem fog Krisztushoz jönni, hogy életet nyerjen.

A pokol a Máté 25:41,46 szerint örök büntetés. A Jelenések 20:10 szerint az ördög és mások örökre gyötrelmeknek lesznek kitéve. A pokol a 2. Thesszalonikiakhoz írt levél 1:9 szerint örök pusztulás.

K: A Kolossé 1:20-ban pontosan mi kerül itt kibékítésre?

V: Először is, mi nem a válasz, majd a válasz.

Nem a válasz: Nem azt mondja, hogy „a föld alatt” vagy „a Hádészban”, hanem csak a mennyben és a földön. Még a föld alatt lévő dolgok is meghajolnak és alávetik magukat Krisztusnak (Filippi 2:10-11), és bár ez kényszerű megbékélésnek tekinthető, a „föld alatt” lévők részéről nem önkéntes. A Zsidókhoz írt levél 2:16 azt mondja, hogy Jézus engesztelést hozott az emberekért, de nem az angyaloknak segít. A büntetés örök a Máté 25:41,46 szerint, és a Sátán és a többiek örökké gyötrődni fognak ott a Jelenések 20:10 szerint. A pokol örök pusztulás a 2. Thesszalonikiakhoz írt levél 1:9 szerint.

A válasz két részből áll: általános és konkrét.

Általánosságban véve végül az univerzumban minden önként megbékül Istennel. Azok azonban, akik a tűz-tóban vannak, nem tartoznak ahhoz az univerzumhoz. Még azok a dolgok és lények is, amelyek soha nem estek el és nem vétkeztek, most Krisztus alatt lesznek, aki mindenek felett fog uralkodni. De a „minden dolog” kifejezés többféle dolgot is magában foglal. Nézzük tehát konkrétan, mit kell helyrehozni.

Konkrétan a Szentírás számos dologra utal.

Az üdvözült emberek egykor elveszettek voltak és elidegenedtek Istentől, most pedig kibékültek Vele.

Maga a teremtés is rabságba került, amikor az ember elbukott. Miért élne a bűnös, elbukott ember egy tökéletes világban? De maga a teremtés, bár jelenleg megrontott, a Róma 8:19–21 szerint helyreállítva lesz. A földet Isten megátkozta, miután Ádám és Éva vétkezett a Mózes 3:17 szerint.

Még a csillagok sem tiszták Isten szemében, ahogyan Bildád mondja a Jób 25:5-ben.

A Zsidókhoz írt levél 9:23 szerint a mennyben is szükség lesz a dolgok megtisztítására. Talán azért, mert Sátánnak hozzáférése volt a mennyhez, amint azt a Jób 1:6,7 és a Jelenések 12:10 is mutatja.

Az 1 Korinthus 6:3 szerint ítélkezni fogunk az angyalok felett. Az azonban nem világos, hogy csupán azt fogjuk-e megítélni, mennyire jól végezték a munkájukat.

K: A Kolossébeliekhez írt levél 1:21–23-ban mi a lényege annak, amit Pál itt mond?

V: Három részből áll: az, amik valaha voltatok, az, amik most vagytok, és az, hogyan kell továbbhaladnotok.

K: A Kol 1:22-ben, a váltság részeként, Krisztus véglegesen lemondott-e a fizikai testről, ahogyan azt a Jehova Tanúi, Rev. Moon és más eretnekek tanítják?

V: Nem. Az, hogy Krisztus fizikai testének halála által megbékéltetett minket, nem jelenti azt, hogy Krisztus a feltámadásakor nem kapta vissza a testét. Ha hiszel Jézusban, akkor a következő versek alapján el kell fogadnod, hogy Jézus fizikai teste feltámadt.

1. A János 2:19–22-ben ez áll: „Jézus így felelt: »Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt újra felépítem.« … Jézus azonban a testének templomáról beszélt.”

2. János 20:25–29-ben, amikor Jézus azt mondta Tamásnak, hogy tegye az ujját és a kezét rá, vagy

2a) Jézus „trükköt eszelt ki Tamásnak”, más szóval megtévesztette Tamást, vagy

2b) ez valóban Jézus fizikai teste volt.

3. A Lukács 24:39-ben Jézus így szólt: „Nézzétek meg a kezeimet és a lábaimat! Én magam vagyok. Érintsetek meg, és lássátok meg – hiszen a szellemnek nincs húsa és csontja, ahogyan látjátok, hogy nekem van.”

Az apostolok arról tanítottak nekünk, amit saját szemükkel láttak, amit maguk is megérintettek (1 János 1:1-4). Ha olyan valláshoz tartozol, amely tagadja mindazt, amit Jézus és az apostolok erről mondtak, el kell döntened, hogy a te vallásod istenét követed-e, vagy Jézus és az apostolok Istenét. Remélem, jól fogsz választani.

K: A Kol 1,23 azt tanítja-e, hogy azok, akik nem maradnak meg a hitben, elveszítik üdvösségüket?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

Isten ismeri a kiválasztottakat: A földön sokan kereszténynek tűnhetnek, de a teremtés előtt Isten már tudta, kik kerülnek a mennybe, és Istenet soha semmi nem érheti meglepetésként. Azt állítani, hogy Isten biztosan tudta, hogy valaki a mennybe kerül, majd az illető mégsem kerül oda, önmagában ellentmondás.

Ál-megtérés: Valaki megtévesztheti másokat, hogy azt higgyék róla, keresztény. Sőt, ami még rosszabb, az emberek megtéveszthetik magukat is, amint azt a Máté 7:21–23 is mutatja.

Az önvizsgálat szükségessége: Az üdvösség bizonyossága semmit sem érne, ha a hamis megtérés teljesen felismerhetetlen lenne. De nem felismerhetetlen. Pál a 2 Korinthus 13:5–6-ban arra int minket, hogy vizsgáljuk meg magunkat, hogy lássuk, a hitben vagyunk-e.

Hitehagyás: Az emberek néha valóban elhagyják a keresztény hitet – és soha többé nem térnek vissza. De az 1 János 2:19 azt mondja, hogy azért távoztak közülünk, mert soha nem tartoztak közénk. A Zsidókhoz írt levél 3:10 és következő versei szintén azt mondják, hogy az Ószövetség hitehagyói „nem ismerték” Isten útjait.

Ezen túlmenően az igazi keresztények nem értenek egyet abban a kérdésben, hogy „aki egyszer megmenekült, az örökre megmenekült-e”. Vagy

a) azok, akik nem maradnak meg a hitben, elvesztették azt, vagy

b) azok, akik nem maradnak meg benne, valójában soha nem is rendelkeztek vele.

K: A Kol 1:24-ben hogyan próbálhatta Pál „kiegészíteni azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből”?

V: Két szót kell szem előtt tartani: következetesség és hozzávetőleges nyelvhasználat.

Következetesség: Az egyetlen módja annak, hogy félreértsük szavait, az lenne, ha figyelmen kívül hagynánk, amit más helyeken mondott. Akkoriban és ma is szinte senki sem gondolhatja, hogy Pál megpróbálta volna átvenni a helyét a keresztnek, amelyet hirdetett, vagy hogy valaha is második Messiásnak tartotta volna magát. A Kolossébeliekhez írt levél 2. fejezetében azonban néhány kolosséi hívő megpróbálta pótolni azt, amit Krisztusban hiányosnak érzékelt, a törvény, az angyalimádat és a rituálék segítségével. A Kolossébeliekhez írt levél 1. fejezetében Pál pótolta azt, ami hiányzott a kolossébeliek megértéséből Krisztus szenvedéseinek elégségességét illetően. Pál ezt nem csupán a Kolossébeliekhez írt levél 1:15–23-ban elhangzott szavaival tette, hanem az életével és a szenvedésben tanúsított kitartásával is, amelyek egyaránt alátámasztották szavait, és bizonyították Jézus elégségességét.

Körülbelüli nyelv: Pál elég pontosan beszélt ahhoz, hogy mindenki megértse, aki meg akarta érteni. Pál nem gondolta, hogy Krisztus helyébe lépne, amikor az 1 Korinthus 9:22-ben megpróbált „néhányat megmenteni”, és Pál azt mondta, hogy Timóteus megmentheti hallgatóit az 1 Timóteus 4:16-ban, Jakab pedig azt mondta, hogy mi is megmenthetünk másokat a Jakab 5:20-ban.

K: A Kol 1:28-ban és az 1Kor 2:2-ben Pál elsősorban mit hirdetett?

V: Arra kell törekednünk, hogy növekedjünk a tudásban (Kolossé 1:10), de a tudás nem lehet öncélú. Pál NEM elsősorban egy, az eretnek tanítóktól eltérő filozófiát vagy tanítást hirdetett, bár ezt is tette. De velük ellentétben Pál elsősorban egy Személyt hirdetett. Amikor az evangéliumot hirdetjük, elsősorban tényeket, filozófiát vagy egy Személyt hirdetünk?

K: A Kol 1:28-ban miért tanítja Pál minden férfit, és nem a nőket?

V: Az angol és a héber „ember” szóhoz hasonlóan a görög „anthropos” szó is utalhat férfiakra és nőkre egyaránt. A Galaták 3:28 kifejezetten kimondja, hogy Krisztusban nincs férfi és nő.

K: A Kol 1,29-ben hogyan tudunk Isten működő erejével együtt küzdeni („agonizálni”), ahogyan Pál tette?

V: Benn-Őben maradunk, imádságon, Őrá való elmélkedésen és a Biblia tanulmányozásán keresztül töltjük az időt Vele. Istenben nyugszunk, és arra vágyunk, hogy keményen dolgozzunk Érte. Nem tereli el a figyelmünket más dolgok után való törekvés. Nem próbálunk pusztán saját erőnkből dolgozni Érte. Még Isten erejében sem vagyunk annyira elfoglaltak, hogy azt gondoljuk, a tevékenység helyettesíti a vele való bensőséges kapcsolatot.

K: A Kol 2,4-ben mit jelent itt a „megtéveszteni” szó?

V: A görög nyelvben különböző szavak jelölik a megtévesztés különböző módjait. Az itt a megtévesztésre használt konkrét görög szó a paralogizetai. Ez azt jelenti, hogy rosszul számolunk, vagy a lényegtől eltérően érvelünk. A Kolossébeliekhez írt levél 2:4 végén Pál kifejezetten kijelenti, hogy nem az érvelés vagy az érvek hiányára gondol, hanem inkább a rossz érvelésre. Az a görög szó, amelyet „simító retorikának” fordítottak, „meggyőző retorikát” jelent, vagy modern angol szlengben kifejezve: „gyors beszédet”. Lehetnek az értelem bűnei is, akárcsak a szív bűnei. Wuest kiegészített fordítása ezt így adja vissza: „hamis érveléssel tévútra vezetni titeket”.

A Kolossébeliekhez írt levél 2:8 arra buzdít minket, hogy vizsgáljuk meg a hallott vagy olvasott tanításokat. Ahogy Dick Lucas írja a The Message of Colossians & Philemon Revised Edition című művében: „minden tanítást a tartalmának igazságtartalma alapján kell megvizsgálnunk, nem pedig a csomagolásának vonzereje alapján.” Néha, ha valakit megtévesztenek, a hibát legalább részben magának is tulajdoníthatja.

K: A Kol 2:5-ben és az 1Kor 5:3-ban hogyan volt Pál szellemileg jelen mások mellett, hiszen Pál nem volt mindenhol jelen?

V: Pál tudhatta, mert Isten a szelleme révén taníthatta őt. Az Efézusbeliek 4:3 szerint a keresztények a Szentlélek különleges kötelékével vannak egyesülve.

K: A Kol 2:7-ben mi a jelentősége az igeidőknek?

V: Az első három fő ige – „gyökerezik”, „épülnek” és „megszilárdulnak” – mind passzív. Más szóval, ezek olyan dolgok, amelyeket Isten tesz velünk. A „gyökerezik” ige befejezett időben áll, ami egyszer és mindenkorra végbemenő cselekvést jelent. A „hálaáradattal telve” kifejezés aktív, és azt jelzi, hogyan reagálunk arra, amit Isten tett. Sok embert elsősorban a kapzsiság, a bujaság, a félelem vagy az a vágy motivál, hogy saját szemükben és mások szemében jobb embernek tűnjenek. A keresztényeknek azonban elsődleges motivációjuknak Isten iránti hálaadásnak kell lennie. Hálás hozzáállással kell rendelkezünk.

Emellett a „gyökerező” szónak görögül két jelentése van. Akárcsak az angolban, azt is jelentheti, hogy a növények jól gyökereznek. De a második jelentése az, hogy egy épület „gyökerezik” abban az értelemben, hogy szilárd alapja van. Hogyan lehet megmondani, hogy egy fa vagy egy épület jól gyökerezik-e? Napfényben nem lehet megmondani. De amikor vihar vagy hurrikán jön, ami jól gyökerezik, az megállja a helyét; ami pedig nem, azt elviheti a szél.

K: Miért gonosz a Kol 2,8-ban az a filozófia, amely az emberi hagyományokra és e világ elveire támaszkodik?

V: Először is, mi is pontosan a filozófia? A filozófia a bölcsesség szeretetét jelenti, és lehet ez helyes szeretet, vagy megszállott bálványimádás. A filozófiák nem csupán a formális nyugati vagy ázsiai filozófiák, hanem az is, ahogyan az emberek gondolkodnak a dolgokról, akár formálisan, akár informálisan. Talán jobb elnevezés rájuk a világnézetek, amelyek egyszerűen az emberek mentális modelljei az életről, a kozmoszról, az emberekről és/vagy az etikáról. Egy modell azonban csak modell, nem maga az élet. A matematikai modellezésben egy vegyi üzem vagy más rendszer statikus viselkedésére vonatkozó jó modell gyakran nem jó modell a dinamikus viselkedésre, és fordítva. Így az életről alkotott modell, ha elég jó ahhoz, hogy bizonyos célokra hasznos legyen, nem garantálja, hogy minden célra átfogóan hasznos lesz. Amikor a filozófiád az élet helyébe lép, a filozófia bálvánnyá válhat, ráadásul egy rossz választású bálvánnyá. Hasonlóképpen még a teológia is bálvánnyá válhat, ha fontosabbá válik, mint Isten Igéje. Segíthetünk és segítenünk is kell másoknak, hogy megszabaduljanak a kegyetlen bálványokhoz fűződő mentális rabságtól, de ügyeljünk arra, hogy a saját elménkben se legyenek bálványok.

Sok filozófus azonban – még a világi filozófusok is – nem imádja a saját filozófiáját. Mindazonáltal minden olyan „e világra” vonatkozó filozófia, amely azt állítja, hogy Isten nélkül is meg tudja magyarázni az életet, gonosz. Vannak önmagunknak szóló hazugságok, és vannak másoknak szóló hazugságok is. Vannak az elme bűnei, és vannak a nyelv bűnei is. Vegyük példaként Jean-Paul Sartre-t, aki azt mondta: „Az élet egy üres buborék a semmivé válás tengerén.” Nos, Sartre-nak talán lenne igaza, ha Isten nem létezne. De Isten az életünk értelme, ezért Sartre teljesen rossz irányba vezet minket.

Az ironikus, filozófiai érvelés meglehetősen vonzó lehet. Vegyük példaként David Hume filozófust. Ő így írt: „Ha bármely kötetet a kezünkbe veszünk – például teológiai vagy iskolai metafizikai művet –, tegyük fel a kérdést: tartalmaz-e bármiféle absztrakt érvelést a mennyiségről vagy a számról? Nem. Tartalmaz-e bármilyen kísérleti érvelést a tényekről és a létezésről? Nem. Akkor vessük a tűzbe: hiszen semmi mást nem tartalmaz, csak szofisztikát és illúziót.” Kevés más ateista filozófus rendelkezett azzal a nyíltsággal és őszinteséggel, hogy elmondja az embereknek: saját írásaik értéktelenek és el kell égetni őket – kivéve, hogy David Hume valószínűleg nem vette észre, hogy saját műveit ítéli el. Ugyanis úgy gondolom, hogy mivel Hume művei nem matematikai érvelés vagy kísérleti tudomány (legalábbis a saját személyes definícióim szerint), arra a következtetésre juthatok, hogy Hume azt mondja: égessük el a saját műveit.

Egy másik példaként említhetjük Immanuel Kantot, aki megpróbálta Isten nélkül meghatározni a jót. Kant arra a következtetésre jutott, hogy a jó az, amit kötelességtudatból teszünk. Ezen analógia alapján a náci német katonák, akik kötelességtudatból kínozták és gyilkolták a zsidókat, valamint a kommunisták, akik kötelességtudatból még nőket és gyermekeket is megöltek, mind jót tettek. Ha valahogy úgy érezném, hogy kötelességem megpróbálni megsemmisíteni Kant összes művét, akkor – úgy gondolom – Kant egyetértene azzal, hogy jót cselekednék.

A világi ateista filozófusokkal és velem valószínűleg egy dologban egyetértünk: talán jobb, ha megtartom a jelenlegi munkámat, mert nem igazán érdemes az életemet a filozófiának szentelnem!

Még egy utolsó megjegyzés. A Kolossébeliekhez írt levél 2:8-as verse azt sugallhatja, hogy ne tanítsunk üres és megtévesztő filozófiát (NIV), de ez nem pontosan az, amit mond. Inkább arról van szó, hogy gondoskodnunk kell arról, hogy senki más ne tudjon fogságba ejteni minket (a görög szó a csatában való fogságba ejtést jelenti) üres és megtévesztő filozófiával. A Kolossébeliekhez írt levél 2:8-as verse azt mondja, hogy itt veszély leselkedik ránk, és nekünk felelősségünk elkerülni ezt a veszélyt. Nem olvastam Hume műveit (ahogyan ő tanácsolta), sem Kant műveit. Miért keressük az igazságot ott, ahol Isten szerint veszély leselkedik? Miért csatlakozzunk olyan gyülekezethez, ahol a vezetők az evangéliummal ellentétes dolgokat tanítanak?

K: A Kol 2:8–9-ben mi a kontraszt, és hogyan lehet egy keresztényt elrabolni / fogságba ejteni?

V: Pál az emberi filozófia ürességét állítja szembe Krisztus teljességével. Az üres emberi filozófia úgy juthat be az egyházba, hogy kereszténynek álcázza magát, vagy úgy, hogy összeegyeztethetőnek tűnik a keresztény hittel.

Keresztényekként talán szeretnénk azt hinni, hogy már nem lehet minket megtéveszteni, hogy rossz irányba haladjunk, de Pál intése arra utal, hogy sajnos ez nem így van. És ha egy keresztény büszke a lelki életére vagy tudására, az még könnyebbé teheti a dolgot. Egy keresztényt lelkileg elrabolhatják, ha először egy üres filozófiát követ, mint „kiegészítőt” Krisztus követése mellett. De nem kell „kilépnünk” a hitből ahhoz, hogy több igazságot találjunk a hamis vallásokban és az Istent tagadó filozófiákban. De egy olyan keresztény számára, aki így tesz, az üres filozófia ugyanolyan fontos lehet, mint Krisztus követése. Sőt, számára fontosabb is lehet, mint Krisztus követése. Egy egyszerű teszt, amit feltehetsz magadnak: ha Isten azt akarná, hogy hagyd ott mindazt, amit csinálsz, és mindazt, amiben hiszel, kivéve Istent és azt, amit Ő mondott az Igéjében, mennyire vonakodnál megtenni?

K: A Kol 2,9–10 szerint hogyan nyerjük el mi, hívők, a teljességet Krisztusban?

V: Az, hogy Krisztus a fej, azt jelenti, hogy Ő az uralkodó, és az egyház egy élő szervezet. Nincs szükségünk semmi másra. A Kolossé-levél nagy része nem arról szól, hogy mit kell elkezdeni, hanem inkább arról, hogy mit kell abbahagyni. Ahogy Peter Drucker mondta: „Sok időt töltünk azzal, hogy megtanítsuk a vezetőknek, mit kell tenniük. Nem fordítunk elég időt arra, hogy megtanítsuk nekik, mit kell abbahagyniuk. Az általam megismert vezetők fele nem arra van szüksége, hogy megtanulja, mit kell tennie. Arra van szükségük, hogy megtanulják, mit kell abbahagyniuk.” Idézet Marshall Goldsmith What Got You Here Won’t Get you There című könyvéből, 36. oldal.

K: A Kol 2,10 azt mutatja-e, hogy Istennek van fizikai képmása, mint nekünk?

V: Nem. A Kolossébeliekhez írt levél1:15 , 17. versében a láthatatlan Isten képmásáról van szó. Istennek azonban valóban van fizikai képmása; mert Jézusnak ma is van fizikai, dicsőséges teste, amint azt a János 20:25–29; 2:19–22 és a Lukács 24:39 mutatja. A Zsidókhoz írt levél 13:8 azt mondja, hogy Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.

K: A Kol 2:11–12 szerint hogyan élhetünk mi, hívők, teljes közösségben Krisztussal?

V: Nem csupán részleges közösségben vagyunk vele, hanem teljes kapcsolatban. Nem csak akkor fordulhatunk hozzá, amikor rosszul mennek a dolgok, hanem mindig, akár jó, akár rossz a helyzet.

K: A Kol 2:11-12 szerint, mivel a keresztség a körülmetélés egyfajta előképe, kell-e megkeresztelni a csecsemőket?

V: A keresztség a „Krisztus által végzett körülmetélés” külső jele, amelyet akkor hajtottak végre, amikor még bűneinkben halottak voltunk, bűnös természetünkkel. Az igazi keresztények között eltérőek a vélemények a csecsemőkeresztségről.

A csecsemőkeresztelés mellett szóló érvek: Ahogyan a zsidó fiúcsecsemők körülmetélése annak a jele volt, hogy részt vesznek Isten népének látható megnyilvánulásában a földön, úgy a keresztség is hasonló. A „csecsemők” kifejezés arra utal, hogy beleegyezésükre nem volt szükség, a „fiúk” pedig arra, hogy nem személyes haszonszerzés céljából történt, hanem a hit közösségi kifejezése érdekében. Milánói Ambrus (kb. 378) és Hippói Ágoston (388–430) idejétől kezdve az egyház folyamatosan gyakorolta a csecsemőkeresztséget.

R.C. Sproul a *Now That’s a Good Question* című művében (341–342. o.), arra az esetre vonatkozóan, amikor valaki, akit csecsemőkor megkereszteltek, felnőttként is megkeresztelkedik, így fogalmaz: „Azt mondanám, hogy a cselekmény [a keresztség] megismétlése alig burkolt sértés lenne Isten feddhetetlenségére nézve, bár teljes mértékben elismerem, hogy a második keresztséget átélők közül egymillióból senki sem szándékozik ezzel sértést okozni.”

A hívők keresztelése mellett szóló érv: a Kolossébeliekhez írt levél 2:12 és a Rómaiakhoz írt levél 6:3–7 azt mutatja, hogy a keresztelés Krisztus temetésével és feltámadásával való azonosulásunk látható kifejezése. Míg az elhunyt csecsemők Isten kegyelméből még megmenekülhetnek, a keresztelés az Isten iránti elkötelezettségünk jele (1 Péter 3:21) és a Szentlélek befogadásának jele. Ahogyan a zsidó férfiakat közvetlenül azután körülmetélték, hogy (természetes születés útján) csatlakoztak a zsidó nemzethez, úgy a keresztényeknek is közvetlenül azután kell megkeresztelkedniük, hogy a második születés útján csatlakoznak Isten népéhez, az egyházhoz. Justinus a Mártír (írta kb. 138–165 között, Első Apológia, 61. fejezet) leírja, hogy az első egyházban a keresztséget „azoknak adták, akik meggyőződtek és hittek”, és közvetlenül a csecsemőkről szóló rész után nem azt mondja, hogy a csecsemőket megkeresztelik, hanem hogy a keresztség „azt illeti, aki úgy dönt, hogy újjászületik, és bűneiből megtért”. Justinus a hívőket „a választás és a tudás gyermekeinek” nevezi.

Egy ebionita eretnek a 17. Klementin-homília 7. fejezetében így fogalmaz: „Ő elküldött minket a tudatlan pogányokhoz, hogy megkereszteljük őket a bűnök bocsánatára, és megparancsolta nekünk, hogy először tanítsuk őket.” (névtelen szerző, 1–4. század)

Mindenkinek: Ha a keresztség végső célja Jézusnak való engedelmesség, akkor az igazi keresztényeknek nem szabad elszakadniuk azoktól a keresztényektől, akik őszintén igyekeznek engedelmeskedni Jézusnak.

A csecsemőkeresztségről bővebben lásd az 1 Korinthus 1:16; 7:14-ről szóló értekezést, valamint Millard Erickson: Christian Theology (Baker 1985) című művének 1089–1105. oldalát.

K: A Kol 2:13 és az Ef 2:1,5 szerint a bűnben halott embereknek van-e több szabad akaratuk, mint a halott állatoknak?

V: A Zsoltárok 14:1–3; 53:1–3 és a Rómaiakhoz írt levél 3:10–12 szerint Isten kegyelmétől eltekintve senki sem keresi Istent. Ugyanakkor sokan Isten kegyelmén keresztül keresték Istent a Zsoltárok 9:10;22:26 ; 24:6; 27:4,8; 40:16; 105:3,4; 119:2,30,45,94,173 szerint. Isten nemcsak az újjászületés után hat az emberekre, hanem az is szükséges, hogy Isten már azelőtt is munkálkodjon az emberek életében, mielőtt azok hozzá fordulnának az újjászületésért, amint azt a János 6:44; 15:5 mutatja.

A Galátusokhoz írt levél 3:22 szerint az egész világ „a bűn fogságában van”. Amellett, hogy lelkileg halottak vagyunk, jogilag is halottak vagyunk, és örök halálra ítéltek. Charles Spurgeon a „Szabad akarat – rabszolga” (Free Will – a Slave) című füzetében (3. o.) a következő analógiát hozta fel az elítélt bűnözőkkel kapcsolatban: „Bár talán egy hónap is eltelhet, mire a vérpadra viszik, hogy végrehajtsák a törvény által kiszabott ítéletet, a törvény mégis halottnak tekinti őt.”

K: A Kolossébeliekhez írt levél 2:13–15 szerint hogyan élvezünk mi, hívők, szabadságot Krisztusban?

V: Nincs szabadságunk a bűnre; inkább szabadságunk van a bűntől. Szabadságunk van a világtól, a törvénytől és a testtől. Azért élünk, hogy dicsőítsük Istent, ami magában foglalja azt is, hogy azt tesszük, ami Neki tetszik, és nem tesszük azt, ami Neki nem tetszik.

K: A Kol 2,14-ben mit értett pontosan Pál azon, hogy „az adósság, amelyet a ellenünk szóló rendeletek írtak ránk”?

V: A „törlés” görög kifejezése szó szerint „eltörölni” jelent, mintha kitörölnénk vagy széttépnénk az írást. A keresztény tudósok kétféle nézetet képviselnek arról, hogy pontosan miről van itt szó.

Isten törvénye, amelyet Mózes írt le. Ez törlődik el, amikor Krisztusban vagyunk. A Szentlélek új módján szolgálunk, Krisztus törvényének engedelmeskedve, nem pedig a leírt törvénykönyv régi módján (Róma 7:6; Zsidók 7:18–19; 8:6–8, 13). A Believer’s Bible Commentary (2004. o.) ezt a nézetet képviseli.

Saját bűnösségünk beismerése. Még azok számára is, akik soha nem ismertek Mózes törvényét, a saját lelkiismeretük tanúskodik arról, hogy gonosz dolgokat tettek, és nem érdemlik meg, hogy egy bűn nélküli, tökéletes világba jussanak.

Talán a választ megtalálhatjuk, ha elolvassuk Pál saját, kiterjedt érvelését arról, hogy milyen helyzetben vagyunk Isten előtt Krisztus nélkül, a Róma 2:1–3:20-ban. Ez azt jelentené, hogy a válasz mindkettő.

K: A Kol 2:16-ban mi készteti az embereket arra, hogy a kis dolgokat fontosnak, a nagyokat pedig jelentéktelennek tekintsék?

V: A Mózes-törvény nem tartalmazott italokra vonatkozó tilalmakat, ezért Pál itt az aszkézisről beszél, nem csupán a Mózes-törvény betartásáról. Sok embernek „megnyugvást” jelent, ha étkezési és ivási szokásai révén másoknak megmutathatja, hogy nagyon vallásos vagy szellemi életet él. Vannak, akik nem esznek sertéshúst, marhahúst, pénteken vörös húst, húst vagy húst és halat; mert ettől szellemesebbnek érzik magukat.

Mit gondolnál, ha azt mondanám, hogy én személy szerint nem eszem karfiolt, kizárólag azért, hogy másoknak megmutassam, milyen spirituális vagyok? De ha a karfiol elhagyása – amit a Biblia nem említ – nevetséges módja a spiritualitás kifejezésének, akkor miért ne mutatná valakit spirituálisabbnak a hús vagy hal elhagyása, amikor ez nem szerepel a hindu Védákban, az Upanisádokban, a Koránban, a Bibliában vagy bármely más, bárki által szentírásnak tekintett könyvben? Ha jobban akarsz követni Istent, és jobban akarsz tetszeni neki, fordítsd az idődet és az energiádat arra, amit Isten azt mondta, hogy szeretne, ha tennénk, és hagyd abba azt, amit Isten megtiltott nekünk. Ne kezdj el a semmiből saját dolgokat kitalálni azzal az állítással, hogy így lelkileg jobban követed Istent.

K: A Kol 2:16-ban említett ételek és italok tekintetében hogyan viselkednek manapság egyesek?

V: A mormonoknak nem szabad stimulánsokat fogyasztaniuk, mint például kávét, teát vagy koffeintartalmú üdítőitalokat. A római katolikusok pénteken gyakran nem esznek húst (a halat kivéve). A római katolikusok gyakran lemondanak valamir a nagyböjt idején, és a nagyböjt kezdete előtt megünneplik a Mardi Gras-t, annak minden túlzásával együtt. Sok baptista szerint helytelen bármilyen alkoholt fogyasztani. Természetesen ezek közül egyik sem szerepel kifejezetten a Bibliában. Az Ószövetség szerint az akkori Isten népe nem ehetett sertéshúst, garnélarákot, kagylót, tevéhúst vagy vért. A muszlimok nem esznek sertéshúst és vért. Sok hindu nem eszik marhahúst. A dzsain vallás azt tanítja, hogy lelkibb dolog, ha az ember amennyire csak lehet, tartózkodik minden ételtől. Ezért egyes, állítólag „jámbor” dzsainisták éhen halnak.

K: Mit jelent a Kol 2:18-ban az, hogy ne imádjuk az angyalokat?

V: Az idők folyamán sok ember szívébe beivódott az a tudat, hogy valakit vagy valamit imádniuk kell. Kolosszéban egyesek angyalokat imádtak. Mivel az angyalokat Isten teremtményeiként ismerik el, valószínűleg az angyalokat is megpróbálták imádni Isten mellett. Noha kétségtelenül megvoltak az okaik (nem volt szó odaadásról vagy imádatról, csupán tiszteletről stb.), Pál egyszerűen kijelentette, hogy az egész dolog helytelen.

Egyes zsidó apokrif irodalmi művekben ugyanolyan nagy hangsúlyt fektettek az angyalokkal való találkozásra a mennyben, mint Istenre. A zsidó apokrif irodalom, például a Jubileumok 2:2, az 1. Énok 43:1–2; 80:6; valamint a 2. Énok 4:1–2 azt mondja, hogy minden elem felett saját angyal uralkodott. A gnosztikus irodalomban a szövegek nagy része az alacsonyabb rendű eonokkal / félistenekkel foglalkozik, valamint azzal, hogyan lépnek kapcsolatba egymással és a legfőbb lénnyel, aki ellenezte a fizikai világ megteremtését. A mahájána buddhizmusban nagy hangsúlyt fektetnek a bodhiszattvákra, akik elhalasztják vagy elhalasztják a nirvánába való belépést, hogy segítsenek azoknak, akik hozzájuk imádkoznak. A síita iszlám egyes irányzataiban hangsúlyt fektetnek a muszlim „szentekre” és a sírjaik meglátogatásának érdemére. A Közel-Keleten létezik továbbá a jezidi vallás is, amely azt állítja, hogy egy olyan lényt követ, aki gonosz volt és lázadt Isten ellen, de megbánta bűneit, és most Istent követi – legalábbis ezt mondta nekik, és ők hisznek neki. Így hát ők ezt a lényt, a „Pávát” követik, ahelyett, hogy kizárólag Istent követnék. A római katolikus és a keleti ortodox egyházban nem imádják az angyalokat, de Máriához és más „szentekhez” imádkoznak, mint közvetítő lényekhez, hogy azok „érdemtartalékaikból” kegyelmet nyújtsanak nekik, holott ehelyett kizárólag Istenhez kellene imádkozniuk.

A „kizárni” jelentésű görög szó, a katabrabeueto a New International Bible Commentary 1457. oldala szerint jelenthet „elítélni” vagy „ellen dönteni” is. Utalhat arra is, hogy egy bíró sportversenyen kizár valakit. Így a kifejezés az Expositor’s Bible Commentary 11. kötete 205. oldala szerint úgy is fordítható, hogy „ne hagyjátok, hogy bárki is a bírótok legyen”.

Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a bukott emberiségben világszerte erős vágy él a közvetítő lények imádására.

K: A Kol 2:18–23-ban milyen példák találhatók az alázatnak álcázott gőgre?

V: Néhány keleti ortodox és római katolikus Máriahoz és elhunyt szentekhez imádkozik, mert úgy érzik, túl alázatosak ahhoz, hogy Jézushoz vagy az Atyához imádkozzanak.

K: A Kol 2:20; 3:3 szerint hogyan halottak a keresztények Krisztusban?

V: Ami a saját magunkért való életet illeti, halottaknak kell lennünk. Ahogy Krisztus szó szerint meghalt ebben a világban, úgy a keresztség is azt jelképezi, hogy meghaltunk a saját magunkért való életnek, a saját utunknak, bölcsességünknek, ambícióinknak és vágyainknak.

K: Miért hajlamosak egyes vallásos emberek a Kol 2:21 szerint annyira arra, hogy kiegészítsék Isten Igéjét?

V: A Példabeszédek 30:6 arra figyelmeztet minket, hogy ne adjunk hozzá Isten szavához, nehogy hazugnak találjanak minket. Az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 4:6 arra int, hogy ne lépjünk túl az írottakon. Ennek ellenére sok vallásos ember mégis szívesen határozza meg, mi az, ami az írottakon túlmutat. Az az elképzelés, hogy Isten parancsához hozzáadjuk a „ne érintsd meg” kifejezést, egészen az 1. Mózes 3:3-ban szereplő kígyó Éva megkísértéséig nyúlik vissza.

A római katolikusok és a keleti ortodoxok egyik módja annak, hogy kiegészítsék Isten szavát, az, amit a római katolikus teológusok a Szentírás, a pápák és az egyházi zsinatok „háromlábú székeként” emlegetnek. Ezeket a Szentírással egyenrangúként értékelik. A keleti ortodoxok szerint egy istenfélő szent szavai éppoly igazak, mint a Szentírás. Mindkét csoport számára a Szentírás önmagában nem elégséges. Néhány protestáns is beleeshet ebbe a hibába a saját hagyományaival. A második módszer az úgynevezett „tanfejlődés”. Ennek az az alapgondolata, hogy a Szentírás a szükséges tanokat kezdetleges formában adta át nekünk. A teológusok nemes feladata volt az idők folyamán, hogy finomítsák, tisztázzák és fejlesszék azokat a tanokat, amelyeket ismernünk kell. Feladatukat a Szentírás magyarázatáról arra fordították, hogy saját felépítményt emeljenek a Szentírás tetejére. Ezzel ellentétben áll az a nézet, amelyet én „biblicizmusnak” nevezek. Bármely olyan tan, amelyet a Szentírás nem tanít, lehet helytelen, de lehet helyes is. De még ha helyes is, ha nem volt elég fontos ahhoz, hogy Isten a Szentírásban tanítsa, akkor valójában nem is számít annyira. Ha a tanod nem egyezik azzal, amit a Szentírás mond, akkor ne habozz eldobni a „pelyvát”.

Egyszer egy római katolikus olvasó (udvariasan) vitába szállt velem ebben a kérdésben. Azt kérdezte, milyen bizonyítékunk van arra, hogy az Újszövetség megírása után a korai keresztények a Szentírást életükben mérvadónak tekintették (nem pedig csupán olvasmánynak)? Egy ideig tartott, mire összegyűjtöttem az összes bizonyítékot, és a kérdést két részre bontottam: Ószövetség és Újszövetség. Kutatásom során 41 nicai zsinat előtti egyházi írót találtam, akik a Szentírásról mint a mi tekintélyünkről beszéltek. 38 nicai zsinat előtti író az Ószövetségről mint Isten Igéjéről beszélt, 28 tanította, hogy az Újszövetség Isten Igéje, és 35 tanította, hogy Pál szavai tekintélyesek. Valójában a „Régi Testamentum” kifejezést 18 nicénai előtti író használta, ami magában foglalja az Új Testamentumot is. A „Új Testamentum” kifejezést pedig 16 nicénai előtti író használta. Ugyanolyan szeretettel, engedelmességgel, törődéssel és gondossággal viszonyultak a Szentíráshoz, mint manapság az evangélikusok. A kutatás részleteit elolvashatja a (és .docx) oldalon az Sc1, Sc2, Sc3, Otc26, Ntc19 bejegyzések alatt.

K: Miért éppen a szívünk/érzelmeink a kulcs a Kol 3:1-ben?

V: Először is, egy hívő számára az egyes fordításokban szereplő „ha” szót jobb lenne „mivel” szóval fordítani. A vonzódás az, amit kívánunk, vagy amit el akarunk kerülni. Ki kell gyomlálnunk elménkből a rossz érzelmeket és a rossz szokásokat. Hasonlóképpen a 2 Korinthus 4:18 azt mondja, hogy a fenti dolgokra irányítsuk tekintetünket, mert érzelmeink követni fogják azt. Ahogy a Példabeszédek 23:7 mondja: „Mert amilyen a szívében gondolkodik, olyan is ő” (NKJV). Ha nincs változás az érzelmeinkben, akkor a viselkedésünkben sem lesz változás.

Ahogy Pál tanítja, emlékeznünk kell arra, hogy meghaltunk, életünk Krisztussal együtt el van rejtve, és Krisztussal együtt feltámadtunk.

K: A Kolossé 3:5 úgy hangzik, mintha ez a mi felelősségünk lenne. Mivel gyengék és bűnösök vagyunk, hogyan tudjuk teljesíteni azt, amit parancsolnak nekünk?

V: A gyengeség és a bűnösség csupán kifogás azok számára, akik tele vannak a Szentlélekkel.

K: Konkrétan a Kol 3:8-ban: ha hajlamos vagy valamelyik ilyen bűnre, pontosan hogyan kell „megölnöd” azt, ami számodra természetesnek tűnhet?

V: A „félretenni” kifejezés olyan, mintha ruhákat tennénk félre, így itt hasznos lehet egy analógia. Csak „természetes”, hogy a ruháink egyre piszkosabbak és büdösebbek lesznek, ha hónapokig viseljük őket anélkül, hogy lecserélnénk vagy kimossuk őket. Hogyan küzdhetünk az ellen, ami „természetes”? Átöltözhetsz, kimoshatod a ruháidat, és megfürödhetsz. Naponta Krisztushoz fordulhatunk imádságban, Biblia-tanulmányozásban és elmélkedésben. Amint Krisztusban maradunk, megkaphatjuk azt a lelki erőt, hogy „átöltözzünk”, és hagyjuk, hogy a Szentlélek megszenteljen minket. Hajlandóak lehetünk rá, sőt, akár várhatjuk is, hogy a Szentlélek tovább szentelje meg a szívünket, hogy jobban szeressük azt, ami Istennek tetszik, és gyűlöljük azt, amit Isten gyűlöl.

A „kapzsiság” kifejezésre itt használt pleonexia szó azt jelenti, hogy többet akarunk, és magában hordozza azt a hitet, hogy minden és mindenki a saját hasznunkra létezik.

Néhány hasznos segédeszköz lehet, ha naplót vezetsz arról, hogyan haladsz, emlékeztetőül. Emellett fontolóra veheted egy keresztény „felelősségre vonható társ” bevonását is, aki a) úgy törődik veled, amilyen vagy, és b) annyira törődik veled, hogy nem hagyja, hogy ott maradj, ahol vagy, amikor tovább kellene lépned, hogy Krisztushoz hasonlóbbá válj.

Te uralkodsz a szádon, a gyomrodon és a szokásaidon, vagy ők uralkodnak rajtad?

K: A Kol 3:12-ben hogyan „cseréljük le a ruházatunkat”, és hogyan vegyük fel ezeket a dolgokat?

V: Ahhoz, hogy sikerrel járj a keresztény életben, akarnod kell a sikert. A folyamatos gyakorlásnak nincs helyettesítője; ahogy azt teszed, amit Isten elvár tőled, egyre könnyebbé válik. Vedd észre, hogy életed bizonyos részei mintegy „eltűnnek”, és te is azt akarod, hogy eltűnjenek.

K: A Kol 3:13-ban miért fontos, hogy megbocsássunk másoknak?

V: A haragnak nincs helye a keresztény szívében. Ahogy Tony Evans mondja: a megbocsátás megtagadása olyan, mintha felégetnéd azt a hidat, amelyen át kell kelned. Át kell kelned, és sokkal nehezebb átúszni, amikor pedig egyszerűen átmehettél volna azon a hídon, amelyet épp felégettél.

A megbocsátás azt jelenti, hogy elengeded, amit tettek. Azt jelenti, hogy elengeded azokat a kötelezettségeket, amivel tartoznak neked – vagy amivel szerinted tartoznak neked – azért, amit tettek.

K: A Kol 3:15 szerint hogyan tudunk nyugodt és stresszmentes helyzetekben is békét ápolni a szívünkben?

V: Először is tisztázzuk a dolgot. A Kolossébeliekhez írt levél 3:15 nem azt mondja, hogy nem lesznek hektikus vagy stresszes helyzetek, és azt sem, hogy csak akkor legyen békességünk, amikor a dolgok nem hektikusak vagy stresszesek. Mindig rendelkezünk ezzel a békével, még hektikus és stresszes helyzetekben is. Ahogyan a „Szívem Krisztus otthona” című füzet tanítja, Krisztust kell hagynunk, hogy Ő legyen a gazdája otthonunk minden szobájának, azaz a szívünknek. Adjunk át neki mindent, és az eredmény az Ő felelőssége.

K: A Kol 3:16 arra utal-e, hogy nem szabad hangszereket használnunk?

V: Valójában éppen az ellenkezőjét jelzi. A Krisztus Egyházának tagjai rámutatnak, hogy az ebben a versben szereplő szavak az éneklésre utalnak, az énekléshez pedig nincs szükség zenei kíséretre.

A Krisztus Egyházának tagjai gyakran úgy érzik, hogy ha valamire nincs példa az Újszövetségben, akkor azt nem szabad csinálni. Ha azonban nincs példa arra, hogy az emberek étkezés előtt megmosnák a kezüket, és Jézus sem mosta meg a kezét étkezés előtt a Lukács 11:38–41-ben, akkor vajon a mai keresztényeknek tilos-e megmosni a kezüket étkezés előtt? – Természetesen nem.

De térjünk vissza a fő témához: a Kolossébeliekhez írt levél3:16 a zsoltárok használatáról szól. Számos zsoltár utasításai között szerepel a hangszerek használata. Ezek közé tartoznak a 4., 5., 6., 54., 55., 61., 67. és 76. zsoltár. Lehet, hogy mások is, de a zenei kifejezések tekintetében nem vagyunk biztosak. A Kolossébeliekhez írt levél 3:16 azt mondja, hogy énekléskor használjuk a zsoltárokat. Próbáljátok ki ezt a zsoltárt: „…Énekelni fogok és zenélni fogok teljes lényemmel. Ébredj fel, hárfa és lant! Felébresztem a hajnalt.” (Zsoltárok 108:1–2, BSB) Gondolom, a Krisztus Egyháza tagjainak viszont nem kellene odafigyelniük arra, amit énekelnek. ;-)

A hárfát említő zsoltárok a következők: Zsoltárok 33:2; 43:4; 49:4; 57:8; 71:22; 81:2; 92:3; 98:5; 108:2; 147:7; 149:3; 150:3.

Íme néhány további bizonyíték arra, hogy a hangszerek használata megengedett.

A Habakuk 3. fejezet egy ének volt, amelyet énekelni és húros hangszeren kísérni kellett, a Habakuk 3:19 szerint.

Az Ószövetség prófétái lírával, csörgődobbal, fuvolával és hárfával prófétáltak (1 Sámuel 10:5).

Mirjám prófétesnő a 2Mózes 15:20 szerint tamburinnal dicsérte Istent.

Dávid lírát játszott és Istent dicsőítette az 1 Sámuel 18:10 szerint, valamint a Zsoltárok 4–6 szerint is.

Dávid uralkodása alatt sokan trombitáltak, cintányéroztak és más hangszereken játszottak (1 Krónikák 16:5, 6, 42).

Salamon templomában néhányan hárfát használtak az Úrnak való hálaadásra és dicsőítésre a 2 Krónikák 5:12–13 szerint.

Nehemiás templomát cimbalmokkal, hárfákkal és lantokkal szentelték fel (Nehemiás 12:27).

A Jelenések 5:8; 14:2; 15:2 versekben Isten imádói hárfákat használtak.

Összefoglalás: Amit Dávid és más próféták tettek az Ószövetség idején, hogy Istennek tetszenek, és amit a négy élőlény és Isten népe fog tenni a mennyei istentiszteleten, az ma sem kellemetlen Isten számára. Isten maga ad hárfákat népének, hogy dicsérjék Őt (Jelenések 15:2). Ha valódi hívő vagy, szokj hozzá!

Lásd azonban a következő kérdést is, amelyben két lehetséges válasz szerepel, amit a Krisztus Egyházához tartozó emberek adhatnak.

K: A Kol 3:16-ban, tekintettel az előző kérdésben említett, a hangszerek használatára utaló bizonyítékokra, hogyan válaszolna valaki a Krisztus Egyházából?

V: Kétféle válasz lehetséges.

Csak az istentiszteletre vonatkozik: A Krisztus Egyházának sok tagja (valószínűleg szinte mindegyik) nem ellenzi a hangszerek használatát minden körülmények között, és nem is ellenzi azok használatát Isten imádatában. Csak a templomépületben és/vagy az istentisztelet során ellenzik a hangszerek használatát. Hallottam egy Krisztus Egyházának lelkészéről, aki egyszer vitába keveredett egy másik kereszténnyel a mechanikus hangszerek használatáról a zenében, majd később látták, ahogy autójában élvezettel hallgatott egy keresztény rádióállomást. Nem volt képmutató, mivel nyilvánvalóan csak az istentisztelet során ellenezte a hangszerek használatát.

Nincs azonban olyan bibliai hely, amely különbséget tenne az istentisztelet és az istentiszteleti szertartás között. Valójában nincs olyan bibliai hely sem, amely azt mondaná, hogy bármilyen istentiszteleti szertartáson az éneklés megengedett, a hangszerek használata viszont nem.

Az Újszövetség ideje: Egyesek azt mondhatják, hogy a hangszerek használata csak az Ószövetségben volt megengedett, mivel az Újszövetség nem hoz példát a földi istentiszteleteken történő hangszeres zenélésre.

Az Újszövetség azonban nem mondja, hogy ezt eltörölték volna, és valóban nem is törölték el, ha az emberek a jövőben a mennyben is hárfát fognak használni.

Három pontban mindenki egyetért.

1. Isten dicsőítése és éneklés hangszerek nélkül megengedett.

2. Bár a Jelenések könyvében hét angyalnak volt trombitája, a hét trombita nem zenélésre szolgált.

3. Ha valaki a gyülekezeti istentiszteleten nem Istenre összpontosít, hanem például a hangszeres zenére vagy az éneklésre, akkor át kell irányítania a figyelmét Istenre.

K: A Kol 3:16-ban mit gondolsz a Krisztus Egyházáról; mennyire bibliaiak?

V: A Krisztus Egyházai nagyon heterogének. Szolgáltam már egyetemi keresztény hallgatói közösségekben, ahol csodálatos testvérekkel találkoztam a Krisztus Egyházából. Sajnos bizonyos kérdésekben eltérnek a Biblia tanításaitól, például a hangszerek használata vagy a vízkeresztség tekintetében. Mindazonáltal mind a Krisztus Egyházához tartozók, mind a nem hozzájuk tartozók egyetértettek abban, hogy Aki egyesített minket, nagyobb volt annál, ami elválasztott minket. Azonban ezek a különbségek egyike sem a legfontosabb kérdés itt. A legfontosabb kérdés itt egy második csoporttal kapcsolatos, akiket szintén Krisztus Egyházának neveznek.

Az első csoport (többnyire) azt mondja, hogy a gyülekezetben nem szabad mechanikus hangszereket használni. A második csoport pedig azt is állítja, hogy a gyülekezetben használt mechanikus hangszerek az antikrisztus jelei, és a pokolba küldik az embereket. Az első csoport úgy véli, hogy Isten a vízkeresztség során újjászületést hozó munkát végez. A második csoport szintén úgy véli, hogy mindenki, aki eltér tőlük az értelmezésükben, a pokolba kerül.

Az első csoport világnézete nagyon „arminiánus”, és nem hisz az üdvösség biztosítékában. A második csoport tagjait személyesen is hallottam, ahogy nagyra becsülték Pelagiust, és tagadják, hogy az emberek bűnösnek születnének. Úgy tűnik, számukra a predesztináció egy csúnya szó.

Az első csoport tagjai olyan keresztény testvérek, akiknek vannak bizonyos tévedéseik. A második csoport tagjai pedig nagyon közel állnak ahhoz, hogy tanbeli értelmezéseikkel helyettesítsék Krisztus üdvözítő vérét.

A Krisztus Egyházának e két nagy kategóriája mellett létezik egy harmadik csoport is, a Boston Church of Christ (= Church of Christ International). Ezek az emberek úgy vélik, hogy a Krisztus Egyházának minden többi ága (csakúgy, mint az összes többi felekezet) téved, és hamis csoportok, amelyek nem dicsőítik Istent. Az első két csoporttal ellentétben a Boston Krisztus Egyháza szektaszerű gyakorlatokat is folytat, például a hívőknek minden bűnüket be kell vallaniuk az elöljáróknak, akik ezeket egy adatbázisba rögzítik, és esetleg felhasználhatják ezeket a tag ellen, ha az megpróbál kilépni.

K: A Kol 3:17 szerint hogyan tegyünk mindent, még a világi dolgokat is, az Úr Jézus nevében?

V: Mindent, amit teszünk, úgy kell tennünk, mintha Istenért tennénk. Ez négyféleképpen valósulhat meg: támaszkodjunk az Úrra, ismerjük el Jézus hatalmát, dolgozzunk olyan szorgalmasan, mintha az Úrnak tennénk, és úgy dolgozzunk, ahogyan Isten azt elvárja tőlünk, hogy tanúskodjunk. Amikor dolgozol, és senki sem figyel, akkor is szorgalmasan dolgozol a cég érdekében?

Egy kereszténynek a konyhai mosogatója felett, ahol a mosogatást végezte, egy tábla volt kifüggesztve, amelyen ez állt: „Itt naponta háromszor istentiszteletet tartunk.” (The Believer’s Bible Commentary, 1950. o.)

K: A Kol 3:18 szerint egy helyes, istenfélő házasságban hogyan kell a feleségeknek alávetniük magukat a férjeknek oly módon, hogy a férjeknek nem kell alávetniük magukat a feleségeknek, hiszen az Ef 5:21 azt mondja, hogy mindenki alávesse magát a másiknak?

V: Tisztában kell lennünk azzal, hogy a férjek és a feleségek Isten előtt egyenlőek. De ahogyan az Atya és a Fiú egyenlőek lehetnek, és mégis a Fiú alávetette magát az Atyának, úgy a férj és a feleség is egyenlőek, és mégis a feleség aláveti magát a férjnek, amint azt a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 683. oldala és Dick Lucas The Message of Colossians & Philemon Revised Edition című művének 136. oldala is mondja.

Ha nem értesz egyet, akkor beszéljétek meg. De ha még így sem juttok megállapodásra, akkor a férjnek kell döntenie.

Mi van, ha a feleség nem engedelmeskedik? A Biblia soha nem mondja, hogy a férjnek kényszerítenie kell a feleségét, vagy rá kell kényszerítenie az engedelmességre. A férjnek ezt az Úr elé kell vinnie. Ha jobban vonz a saját cselekedeteid végrehajtása, mint az imádkozás, az bármilyen helyzetben problémát jelent.

A feleségek engedelmeskedjenek férjeiknek, ahogy Sára engedelmeskedett Ábrahámnak az 1. Péter 3:5-ben. Csak az Úrban engedelmeskedjetek. A férjek nem diktátorok, a feleségek pedig nem tulajdon. Valójában a Példabeszédek 31:10–31 szerint a nőknek jelentős szerepük van az ingatlanvásárlásban és a saját pénzügyi döntéseik meghozatalában.

Ezzel ellentétben az iszlámban a feleségek és a rabszolgalányok tulajdonnak számítanak.

Amikor valakinek nőt, szolgát vagy marhát adnak, meg kell fogni a homlokát, és imádkozni kell Allahhoz. Ibn-i-Majah 3. kötet, 1918. sz., 157. o.

A nőkkel kapcsolatban általánosságban Mohamed a következőket mondta: „A rabszolga gazdája tulajdonának pásztora, a feleség pedig férje házának és gyermekeinek pásztora.” Abu Dawud, 2. kötet, 2922. szám, 827. oldal. Figyeljük meg, hogy itt a ház és a gyermekek a férjhez tartoznak.

Yahya Malik-tól, aki Zayd ibn Aslam-tól hallotta, azt mesélte nekem, hogy Allah Küldötte – Allah áldja meg és adjon neki békét – így szólt: „Amikor feleségül veszel egy nőt vagy rabszolgalányt vásárolsz, fogd meg a homlokszőrzeténél fogva, és kérj áldást (baraka). Amikor tevét vásárolsz, fogd meg a púpjának tetejét, és kérj menedéket Allahnál a Sátántól.” Muwatta’ Malik 28.22.52

K: Mi a közös a Kolossé 3:18–22-ben szereplő versekben?

V: Ezek kölcsönös párosítások. Pál nem beszél a feleségről a férj nélkül, a gyermekről a szülő nélkül, és a rabszolgáról a gazda nélkül. Ha úgy gondolod, hogy másoknak vannak felelősségeik irántad, neked viszont nincsenek felelősségeid irántuk, akkor a gondolataid messze állnak attól, amit Pál itt szem előtt tart.

K: A Kol 3,18–22-ben mik a helyes és a helytelen módok arra, hogy alávesszük magunkat valakinek?

V: Még ha valakinek nincs is hatalma feletted, ha parancsol vagy kér valamit, és az nem törvénytelen, erkölcstelen vagy Isten ellen való, akkor miért ne tennéd meg, amit kér? Természetesen, ha olyasmit parancsol vagy kér tőled, ami ellentétes azzal, ami Istennek tetszik, akkor Isten engedelmes gyermekeként nem teheted meg. Isten gyakran használja a felettünk álló hatalommal rendelkező embereket arra, hogy irányítsanak minket, és gyakran követnünk kell az iránymutatásukat – de nem mindig.

Nézzünk meg egy példát, és lássuk, hogy a kérdésre adott válasz néha nem is olyan egyszerű. Tegyük fel például, hogy a férjed vagy a szüleid megparancsolták neked, hogy soha ne menj el istentiszteletre, és ne hallgass rá. Mivel Isten a Zsidókhoz írt levél 10:25-ben megparancsolta, hogy ne hanyagoljuk el a közös összejöveteleket, neked továbbra is be kell tartanod a Zsidókhoz írt levél 10:25-öt. Szépen, de nyíltan közöld-e, hogy ezt nem tudod betartani, és továbbra is találkozol más hívőkkel, vagy titokban tedd? Talán ha az életed forog kockán, akkor titokban. Mi van, ha megtiltják, hogy egy bizonyos gyülekezetbe járj, de egy másikba mehetsz? Akkor néhány dolgot figyelembe kell venned. Először is, ha az a másik gyülekezet, ahová el akarnak küldeni, nem veszi komolyan Isten Igéjének követését, akkor ezt a parancsot meg kell szegned. Meg kell kérdezned azt is, miért tiltják meg, hogy egy bizonyos gyülekezetbe járj. Lehet, hogy jó okuk van rá, például ha az a gyülekezet súlyosan megszegi Isten parancsait. De ha azért van, mert nem értenek egyet egy másodlagos vagy jelentéktelen tanítással, vagy egy apró, megbocsáthatatlan sértés miatt, akkor a kérés nem Istentől származik. Ha azonban valakinek a parancsát nem teljesíted, mert Istennek kell engedelmeskedned, gyakran szenvedhetsz következményeket vagy viszályt. De örülj, mert Isten látja az üldözést, amelyet érte szenvedsz.

Második példaként vegyük azt az esetet, amikor a munkahelyi felettesed kigúnyolja vagy tiszteletlenül bánik egy barátoddal, függetlenül attól, hogy az illető jelen van-e vagy sem. Nem szabad nevetned a megalázó poénjain, de vajon hallgatnod kellene, vagy ki kellene állnod a barátod mellett, még akkor is, ha ezzel kockáztatod, hogy felbosszantod vagy legalábbis bosszantod a felettesedet? Hogyan kellene cselekedned?

K: A Kol 3,18–22-ben szereplő verssel ellentétben milyen helytelen módszerekkel próbálhatja meg valaki más hatalmát magához ragadni?

V: Ha a háta mögött, vagy éppen az orra előtt becsmérli a tekintélyét. Néha jó dolog megkérdőjelezni a dolgokat, de ne kérdőjelezzük meg őket folyamatosan, különösen mások előtt. Tanácsot adhatunk nekik a döntéshozatalban, de ha a döntés az övék, és már meghozták, akkor ne kérdőjelezzük meg folyamatosan, és ne ássuk alá azt.

K: A Kol 3:20 és a Mt 10:37 szerint a gyerekeknek engedelmeskedniük kell a szüleiknek?

V: A gyermekeknek tisztelniük kell szüleiket (2Mózes20:12 ; 5Mózes5:16 ), és engedelmeskedniük kell szüleiknek (Kolossé3:20 ; 2Mózes 21:17; 3Mózes 20:9), az Úrban (Efézus 6:1), de nem szabad szüleiket vagy bárki mást jobban szeretniük, mint Istent (Máté10:37 ). Hasonlóképpen, be kell tartanod az állam törvényeit, kivéve, ha azok ütköznek az országod törvényeivel. Ugyanígy engedelmeskedned kell szüleidnek is, kivéve, ha az ütközik azzal, amit Isten mondott.

Tökéletes példaként említhetjük Jézust és édesanyját. Amikor Jézus szülei visszatértek a templomba, és ott találták Jézust, Jézus nyugodtan elmagyarázta cselekedetét a Lukács 2:41–50-ben. Jézus engedelmeskedett Mária kérésének, hogy vizet borrá változtasson, annak ellenére, hogy még nem jött el az Ő ideje (János 2:1–11). Amikor azonban Jézus anyja és testvérei eljöttek, hogy elvigyék Őt, Jézus nem volt hajlandó velük menni (Márk 3:31–35).

K: A Kolossé 3:20 szerint hogyan kell nevelnünk kisgyermekeinket?

V: A példánk legalább annyira fontos lehet, mint amit mondunk. A szülőknek egységesnek kell lenniük a nevelésben. Nehéz helyzetbe kerül a gyermek, ha az egyik szülő azt mondja, hogy valami nem helyes, a másik szülő pedig aláássa az első szülő szavait.

Nem szabad haragból, igazságtalanul vagy magyarázat nélkül büntetnünk a gyerekeket. Teljesen rendben van, ha azt mondjuk a gyermeknek: „Ezért meg foglak büntetni, de nem most azonnal. Először le kell higgadnom.” Soha ne tegyünk olyat, ami maradandó kárt okozhat a gyermeknek, például ne csapjuk meg a fülét, ne üssük a fejét, és ne rázzuk meg erőszakosan.

Ne bosszantsd fel és ne csüggeszd el a gyermekeidet.

K: A Kol 3:20 szerint milyen szerepük van a szülőknek felnőtt gyermekeikkel szemben?

V: A kisgyermekeknek szóló parancsok a felnőtt gyermekek esetében inkább útmutatásokká és ajánlásokká válnak. A szülőknek tudatosítaniuk kell, hogy egy vagy több területen a gyermek többet fog tudni, mint a szülő, és a szülőnek ennek örülnie kell. De a felnőttek is elkövethetnek ostoba hibákat. Remélhetőleg az évek során felépített bölcs szavak és bizalom révén továbbra is hallgatni fognak rád.

K: A Kol 3:20 szerint hogyan kell a felnőtt gyermekeknek tisztelniük szüleiket?

V: Gondolkodj a múlt, a jelen és a jövő szempontjából!

Múlt: Egy bizonyos ponton rájössz majd, hogy bizonyos területeken most már többet tudsz, mint ők, vagy mint amennyit valaha is tudtak. Lehet, hogy most már jobban tudod megvédeni őket és magadat is, mint ahogyan ők tudják megvédeni magukat és téged. Mindazonáltal hálát kell mutatnod azért, hogy életüket belefektették beléd, gondoskodtak rólad és megvédtek, eltartottak, és megosztották veled a bölcsességüket, amennyire tudták. Valószínűleg rájöttél már, hogy nem voltak tökéletes szülők, és te sem leszel az. De tiszteld őket azért, hogy megpróbálták, amennyire tudták.

Jelen: Mind magánéletben, mind nyilvánosan fejezd ki háládat az általuk betöltött szerepért, és mutass irántuk tiszteletet. Az egyik dolog, amit sok szülő leginkább szeretne felnőtt gyermekeitől, az az, hogy azok szánjanak rájuk egy kis időt. Lehet, hogy sűrű a napirended, de mégis prioritásként kell kezelned a szüleid meglátogatását vagy velük való beszélgetést.

Jövő: Egy bizonyos ponton szüleid valószínűleg több segítségre, bölcsességre és talán anyagi támogatásra is szorulnak majd, mint amennyivel rendelkeznek. Ahogyan ők gondoskodtak rólad, amikor fiatal voltál, te is viszonozhatod a szívességet, amikor ők megöregednek. Emellett ne feledd, hogy a saját gyermekeid figyelnek téged, és abból a példából tanulnak, ahogyan te gondoskodsz a szüleidről.

K: A Kol 3:22-ben miért kell a rabszolgáknak engedelmeskedniük gazdáiknak?

V: Az Újszövetség nem ajánlotta a rabszolgaságot, de nem is ítélte el. Még akkor is, ha a körülmények nem voltak kedvezőek – például amikor egy kereszténynek igazságtalan gazdája volt, és igazságtalan szenvedést kellett elviselnie (1 Péter 2:18–19) –, a keresztényeknek mégis el kellett viselniük ezeket a rossz körülményeket. Általában így jobb sorsra jutottak a keresztények ebben az életben, és ez tanúságot tett mások számára arról, hogy Krisztus él bennük.

K: A Kol 3:22 szerint hogyan kell bánnunk a munkatársainkkal?

V: Kezeljétek beosztottjaitokat méltósággal és tisztelettel. Fizessétek meg nekik időben a munkájukért járó bért, és tartsátok be az ígéreteiteket. Az Aranyszabály – cselekedj másokkal úgy, ahogyan azt szeretnéd, hogy veled cselekedjenek – messzire visz titeket. Milyen jó tulajdonságokat láttatok korábbi főnökeitekben? Hogyan bántak veletek igazságosan a korábbi főnökeitek, vagy hogyan kellett volna bánniuk veletek? Ugyanígy bánjatok a beosztottjaitokkal is. Ismerjétek el a hibáitokat. Ne lepődj meg azon, hogy az alattvalóid hibáznak – hacsak a céged nem kizárólag tökéletes embereket alkalmaz. Rámutathatsz a hibákra, és megbeszélhetitek, hogyan lehet elkerülni a hasonló hibákat a jövőben. De ne keltsd azt a benyomást, hogy soha nem fogod elengedni azt a hibát – ha azt akarod, hogy továbbra is neked dolgozzanak. Ne keltsd azt a benyomást, hogy csak a rossz dolgokat akarod tudni, hogy azokat felhasználhasd ellenük egy értékelés során, miközben az összes jó dolgot elfelejted.

Soha ne gúnyolódj a beosztottaidon, függetlenül attól, hogy jelen vannak-e vagy sem.

Végül, azokkal a beosztottaiddal kapcsolatban, akikkel minden nap együtt dolgozol, vedd figyelembe, hogy lehet, hogy van valami fontos, amit tőlük tanulhatsz. Lehetnek olyan vakfoltjaid, olyan dolgok, amelyeken változtatnod és javítanod kell, és amelyekről talán nem is vagy tisztában. Kérd meg őket, hogy mondják el, hogyan lehetnél jobb abban, amit csinálsz.

K: A Kol 3:22 szerint hogyan tiszteljük és becsüljük meg a munkahelyi feletteseinket?

V: Mutasd meg nekik, hogy tiszteled őket, vagy legalábbis a pozíciójukat. De ne csak mások kedvére akard tenni. Rendben van, ha dicséred és bátorítod őket, de ne mondj olyan dolgokat, amelyek nem igazak vagy nem őszinték. Ha nem értesz egyet a megközelítésükkel, kötelességed legalább egyszer javasolni nekik azt, amit te a legjobb megoldásnak tartasz. De ha nem akarnak rá hallgatni, nincs értelme nyaggatni őket ezzel. Már meghozták a döntésüket, és ezzel kell együtt élniük. Rendben van, ha e-mailben rögzíted a dolgokat, hogy később bizonyítékod legyen a cselekedeteidre. A főnöknek joga van megmondani, mit tegyél, de nincs joga bűnbakká tenni téged. Ahogy egy vezetőnek a fülkéje felett egy táblán (humoros módon) az állt: „Nem azt mondom, hogy a te hibád. Azt mondom, hogy téged hibáztatlak.” Másrészt viszont vállalnunk kell a felelősséget, és be kell ismernünk a saját hibáinkat vagy téves döntéseinket.

A főnökök is emberek, ők is elbátortalanodhatnak, és nekik is szükségük van bátorításra. Előfordulhat, hogy meggondolják magukat, mert előre nem látható külső körülmények változnak. A főnökök akkor is meggondolhatják magukat, ha semmi sem változott, csupán annyit, hogy talán tanultak valamit. Ahogy egy szoftverarchitektus mindig szokta mondani: „Fenntartom a jogot, hogy okosabb legyek.” Rendben van, ha ezt egyszer felhozod, hogy megbizonyosodj az új irányról, ellentmondva a réginek, de ne ragozd folyton. Mi sem vagyunk tökéletesek.

K: A Kol 4:1 szerint hogyan bánj igazságosan azokkal, akik alattad állnak, akár a munkahelyen, az egyházban, a hadseregben vagy a politikában?

V: Legalább három szempontja van annak, hogy „helyesen és igazságosan” bánj valakivel, aki alattad áll.

Tartsd be a szavad: Ha valaki beleegyezett abba, hogy különböző feltételek és javadalmazás mellett dolgozzon neked, miután feladta más lehetséges álláslehetőségeit, hű maradsz-e a megállapodáshoz? Vagy most, hogy már nincs olyan jó helyzetben, hogy máshova menjen, a saját javadra módosítod a feltételeket és/vagy a javadalmazást? Ha te vagy a leendő alkalmazott, és szóban vagy írásban megállapodtál abban, hogy egy bizonyos összegért fogsz dolgozni, és jobb ajánlatot kapsz, megszeged a szavadat, visszamész és azzal fenyegetsz, hogy megszeged a szavadat, ha nem adnak többet, vagy inkább a szavadhoz tartod magad?

Az aranyszabály: Máté 7:12 azt mondja, hogy úgy bánj másokkal, ahogyan azt szeretnéd, hogy veled bánjanak. Ha a munkavállalód helyében lennél, és lenne egy jó főnököd, hogyan bánna veled az a jó és igazságos főnök? Légy te is olyan jó főnök!

Nincs kivételezés: Kicsit-e vagy sokkal-e megbocsátóbb vagy azokkal a beosztottaiddal szemben, akik hibáznak, mint másokkal? Egyes alkalmazottak kemény munkáját és hozzájárulását többre értékeled másokénál, pusztán azért, mert ki az az alkalmazott? Valószínűleg különböző munkákat osztasz ki a különböző alkalmazottaknak a képességeik és tapasztalatuk alapján, de következetesen adsz-e egyes alkalmazottaknak olyan „kiváltságos” feladatokat, amelyek szinte garantáltan fejlesztik őket, és jó színben tüntetik fel őket, míg más alkalmazottak olyan feladatokat kapnak, amelyeknél bármennyire is jól teljesítenek, hozzájárulásuk el fog feledődni? Lehet, hogy – talán tudat alatt – egyes alkalmazottakat a kudarcra ítél? Isten a Jakab-levél 2:1-ben arra parancsol minket, hogy ne legyünk részrehajlóak. A Jakab-levélben a szövegkörnyezetben valaki a gyülekezetbe lép be, de az elv általános érvényű. A Levitikus 19:15 azt mondja, hogy ne részesítsük előnyben sem a gazdagokat, sem a szegényeket, és bár már nem a Mózes-törvény szabályai alá tartozunk, ez az elv továbbra is érvényes.

Szeretnéd, ha az alattad dolgozók motiváltak lennének a kemény munkára? Akkor ne hanyagold el ezt a három dolgot.

K: A Kolossé 4:2–18-ban hogyan kapcsolódik a 4. fejezet a Kolossé 3:18–25-höz?

V: A Kolossébeliekhez írt levél 3:1–17 arról szól, hogyan éljünk hiteles, Istennek tetsző, érett keresztény életet Krisztussal egyénileg. A Kolossé 3:18–4:1 azt mondja el nekünk, hogyan helyezzük kapcsolatainkat Isten kezébe. A Kolossé 4:2–18 azonban nem csupán rövid üdvözletekből és zárószavakból áll, hanem Pál példákat is hoz arra, hogy a kapcsolatok hogyan „turbózták fel” szolgálatát az egyéb hívőkkel való „evangéliumi partnerségei” révén.

K: Mit jelent a Kol 4:2-ben az, hogy imádságban „ébernek” kell lennünk?

V: Az Efézus 6:11–17 arra buzdít minket, hogy vegyük fel Isten teljes fegyverzetét, majd az Efézus 6:18 arra, hogy imádkozzunk. Hallottál már olyan hatékony katonáról, aki jól felszerelt volt, de csak akkor jelent meg a csatában, amikor kedve tartotta? – én sem.

Ébernek lenni az imádságban azt jelenti, hogy vigyázzunk arra, ne fáradjunk el az imádságban, és ne essünk „lelki álmosságba”. Fegyelmezettségre van szükségünk ahhoz, hogy kitartóan imádkozzunk Isten országáért, mások szükségleteiért és a sajátjainkért. A Lukács 18:1–8-ban szereplő igazságtalan bíró példázatában Jézus példát hoz arra a kitartásra, amellyel rendelkezünk. Ha a kitartás egy igazságtalan bíró előtt is hat, mennyivel inkább hat majd a mi jó Atyánknál? De a példázat végén Jézus nem az Atya akaratát kérdőjelezi meg, hanem inkább a kitartásra irányuló hitünket. Amikor Isten látja, hogy imádkozol, vajon „állandóságot” lát benned? Epaphras a Kolossébeliekhez írt levél 4:12 szerint mindig imádkozott értük, akkor miért ne csatlakozhatnának ők is ehhez a munkához? A Kolossébeliekhez írt levél 4:2–3 arra utal, hogy Pál nem nyugodott, amíg minden lehetőséget – szóval, cselekedettel vagy imádsággal – ki nem használt az evangélium hirdetésére, és nekik sem szabadna.

K: A Kol 4:3-ban Pál olyan szellemi, olyan bölcs és olyan szorgalmas volt, miért látott volna egy ilyen ember szükségét arra, hogy imát kérjen a kolosszusaktól?

V: Pál itt kifejezetten azt kéri, hogy nyíljanak meg az ajtók az evangélium előtt. Pál világosan látta, hogy saját hűséges lelki élete, odaadása, bölcsessége, hite és szorgalma nem fogják megteremteni azokat a lehetőségeket az evangélium számára, amelyeket Pál keresett; ezt csak Isten tehette meg. Isten az imáinkon keresztül fogja ezt megtenni. Ez azonban nem abból fakadt, hogy Pál nem érezte volna magát alkalmasnak a feladatra, hanem abból, hogy Pál felismerte, mennyire fontos Isten számára az imádság, mert ellenkező esetben munkája hatástalan lenne. A legérdekesebb, hogy ezzel ellentétben nem látjuk, hogy Pál arra kérné az embereket, imádkozzanak azért, hogy kijusson a börtönből, kivéve egy rövid és burkolt utalást: „emlékezzetek láncaimra” (Kolossé 4:18). Szinte olyan, mintha Pál így gondolkodna: „Az, hogy börtönbe zártak, nem nagy ügy a szolgálatom hatékonysága szempontjából, de az, hogy nem imádkoztok értem, az igen.” Ha az imádság – mind a sajátja, mind másoké – ennyire kritikus fontosságú volt Pál munkájához, akkor te mennyire tartod fontosnak az imádságot a saját szolgálatodban?

K: A Kol 4,5 szerint milyen módon – akár szándékosan, akár akaratlanul – mulaszthatjuk el, hogy bölcsen viselkedjünk nem keresztények jelenlétében?

V: Elrejthetjük, hogy keresztények vagyunk, kompromisszumot köthetünk a tanúságtételünkkel kapcsolatban, és ok nélkül ellenségeskedhetünk másokkal.

Elrejtés: Ami azt illeti, hogy elrejtjük, hogy keresztények vagyunk: egyszer, amikor egyetemistaként nyári munkát végeztem, egy ismeretlen emberrel ültem a menzán, és beszélgetni kezdtünk. Említettem a hosszú távú álmaimat és azt a vágyamat, hogy misszionárius legyek. Ő azonnal így szólt: „Áhá! Azt hittem, mormon vagy.” Gyorsan kijavítottam, de nem beszéltem Jézusról és arról, hogy mit jelent számomra.

Olvastam egy férfiról, aki egy nap bejött a munkahelyére, és bejelentette, hogy keresztény lett. Egy keresztény munkatársa gratulált neki, és az új keresztény furcsán nézett a régebbi keresztényre. Azt mondta: „Tudod, hogy te vagy az oka annak, hogy évekig halogattam, hogy keresztény legyek?” A régebbi keresztény megdöbbent, és megkérdezte, miért. Az új keresztény azt válaszolta: „Te is mindig elégedettnek tűntél, és rendezett volt az életed.” Sosem tudtam, hogy keresztény vagy, és azt gondoltam, ha neked rendezett az életed anélkül, hogy keresztény lennél, akkor nekem sem kell azzá válnom.”

A tanúságtételünk kompromisszumba hozása magában foglalhatja Istennek való nyílt engedetlenséget, vagy éppen az Isten iránti engedelmességünk elhalasztását a munkánk, a barátaink vagy a családunk kedvéért.

Ha könnyedén beszélünk a kereszténységről, az elkötelezettségünkről vagy a templomba járásról.

Az egész idődet ostoba beszéddel és viccekkel töltöd, ami miatt a barátaid azt gondolják, hogy nincs benned egy csepp komolyság sem? Vannak olyan helyzetek, amikor komolyan kell viselkednünk velük szemben, amikor az evangéliumot hirdetjük.

Mások ellenszenvének kiváltása: Az evangélium elkerülhetetlenül sértő egyesek számára, és emiatt nem kell aggódnunk. De kerülnünk kell, hogy szükségtelenül megsértsük vagy bosszantsuk a nem keresztény szomszédainkat.

K: A Kol 4:6 szerint hogyan kell beszélnünk: kegyességgel, sóval fűszerezve, és úgy, hogy mindenkinek tudjunk válaszolni?

V: Beszédünknek kegyesnek kell lennie, nem sértőnek, ellenségesnek vagy keserűnek. De arra is törekednünk kell, hogy megosszuk Isten kegyelmét. A só tartósít, ízt ad, és szomjúságot kelt az emberekben. Csak ép beszédet szabad használnunk, amely mentes a káromkodástól, a rágalmazástól, a pletykától és a veszekedéstől. Életünkből kiindulva kell beszélnünk, hogy megmutassuk nekik az üdvösség örömét. Végül úgy kell beszélnünk, hogy szomjúságot keltsünk bennük arra, hogy többet tudjanak meg Krisztusról, az Élet Vizéről. Érdemes-e a beszéded? Érdemes-e kimondani azt, amit mondani akarsz, és szükség van-e rá, hogy kimondd?

Meg kell találnunk az egyensúlyt az evangélium bátor hirdetése, valamint a tapintat és a körültekintés között. A megfelelő egyensúly a helyzettől és a hallgatóságtól függ. Néha, különösen irodai környezetben, korlátozott a közvetlen evangelizáció mértéke, főleg munkaidőben. De istenfélő beszédet folytathatsz, és válaszolhatsz a felmerülő kérdésekre a benned lévő reményről. Vagy ahogy Dick Lucas A kolosszusbeliekhez és Filemonhoz írt levél üzenete című könyvének átdolgozott kiadásában (152. o.) írja: „inkább fogadd meg a megosztásra adódó lehetőségeket, mint hogy te teremtsd meg őket.”

K: A Kol 4:7 alapján a Kolossébeliekhez írt levél ugyanabban az időben készült, mint az Efézusbeliekhez, a 2. Timóteushoz és a Tituszhoz írt levelek?

V: Mind az Efézusbeliekhez írt levél6:21 , mind a Kolossébeliekhez írt levél 4:7 azt mondja, hogy Tichikus személyesen fogja elmondani nekik. A 2 Timóteus 4:12-ben Pál azt mondja, hogy Tichikust Efézusba küldte. A Titusz 3:12-ben Pál azt mondja, hogy Artémást vagy Tichikust fogja elküldeni Tituszhoz. Tichikus volt ezeknek a leveleknek a hordozója, és valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy az általa hordozott pergamenek miatt az emberek több mint 2000 éven át ismerni fogják a nevét.

A Titusz 3:12-ben azonban Pál szabad volt, a többi utalás pedig arra az időszakra vonatkozik, amikor Pál börtönben volt, így legalább két utazásról lehetett szó. Mivel legalább két utazás volt, lehetett három vagy több is. Akárhogy is volt, ez nem érinti a keresztény tanokat, sem a levelek bibliai tekintélyét (az úgynevezett kánonitást).

K: Miért nem emelte ki Pál a Kol 4:9-ben saját szerepét azzal, hogy elmondta olvasóinak, Onézimus elszökött, és ő győzte meg, hogy térjen vissza?

V: Pál csak a nevét említette, és azt, hogy Onézimus hűséges volt. A kolosszusok már úgyis tudták, ki az a Onézimus, aki közülük való. Pálnak nem volt szüksége arra, hogy elmondja nekik, ki volt Onézimus, hogy dicsőítse magát, vagy hogy elmondja, Onézimus elszökött. Pál nem látott értelmét annak, hogy bármi negatívat említsen Onézimusról, ahogyan nekünk sem szabad másokról negatívat említenünk, hacsak nincs rá jó okunk. Ahogyan az „The Expositor’s Greek Testament” 3. kötete 545. oldalán olvasható: „egy ilyen kihagyás itt Pál tapintatosságára jellemző.” És mellesleg, amikor valaki nagy erőfeszítéseket tesz, hogy magát dicsőítse, általában mindenki számára nyilvánvaló – vagy legalábbis mindenki számára, kivéve őt magát –, hogy pontosan ezt teszi.

K: Miért mondja Pál a Kolosszusbelieknek a Kol 4,10-ben, hogy fogadják be Márkot, hiszen senki mást nem kért tőlük, hogy fogadjanak be?

V: Nyilvánvaló volt, hogy mindenkit fogadniuk kell, aki az Úrnak szolgál, de lehet, hogy Markussal kapcsolatban kétségeik voltak. Sokan valószínűleg jól tudták, hogy Márk korábban elhagyta a helyét és Pál szolgálatát. Ahelyett, hogy részletekbe bocsátkozott volna Márkról azok számára, akik még nem voltak tisztában Márk kudarcával, Pál közvetett módon beszél, hogy azok, akik tudnak róla, megértsék: Márk visszatért, kibékült Pállal, és az evangéliumban való kapcsolatuk és partnerségük helyreállt.

K: A Kol 4,11-ben mi az a szomorú tény, amire Pál itt rámutat?

V: Pálnak az volt a szokása, hogy először a zsidó zsinagógába ment, és ott hirdette az igét a zsidóknak, majd a pogányoknak. De annak ellenére, hogy különös figyelmet fordított a zsidókra, munkatársai között csak ezek a zsidók voltak. Néha, amikor azt hisszük, hogy a szolgálatunkat „teljesen átlátjuk” – vagy legalábbis így gondoljuk –, az, amit jelentősnek tartottunk, alig hoz gyümölcsöt, míg az, amire nem fordítottunk olyan nagy figyelmet, több gyümölcsöt terem.

K: A Kol 4,16-ban említett laodiceai levél egy elveszett bibliai könyv?

V: Nem, két okból.

1) Először is, nem feltétlenül lenne a Biblia része, mert még ha valóban létezett is egy elveszett könyv, Isten nem „kénytelen” megőrizni azokat a könyveket, amelyeket nem akart megőrizni. Mellékesen megjegyezzük, hogy létezett egy hamis levél a laodiceaiakhoz, de azt a negyedik században írták, és már akkoriban is hamisítványnak ismerték fel.

2) Másodszor: létezett-e egy elveszett könyv, vagy ez az a levél, amelyet mi az Efézusbeliekhez írt levélként ismerünk?

2a) Ez feltehetően egy olyan levél lehet, amely nem maradt fenn, amint azt a The New International Bible Commentary 1459. oldala és az Expositor’s Bible Commentary 11. kötete 226. oldala tanítja.

2b) Pál a Kolossébeliekhez írt levélben nem azt mondja, hogy ő írt levelet a laodiceaiaknak, hanem hogy az egyik, Páltól származó levél, amely körbejárt, Laodiceából érkezett. Éfeszosz körülbelül 100 mérföldre (160 km-re) feküdt Kolosszé városától, Laodicea pedig a kettő között, 10–12 mérföldre (16–19 km-re) nyugatra és kissé délre Kolosszétól. Tehát ez a levél egy körlevél volt, amelyet mi az Efézusbeliekhez írt levélként ismerünk.

K: A Kol 4,17 alapján hogyan mondja el valakinek, aki alatta áll, mint keresztény vezető vagy felügyelő, hogy nagyobb figyelmet kell fordítania a munkájára?

V: A Filemon 1–2-ben említett Archippus valószínűleg Filemon és Apphia fia volt. Lehet, hogy arra utalt, hogy hárman együtt fogadták vissza a szökött rabszolgát, Onézimust. Másrészt viszont utalhatott más szolgálati feladatokra is, Onézimus visszafogadásán túl.

Amikor valakinek azt mondjuk, hogy jobban kell végeznie a munkáját – legyen szó szolgálatról vagy munkahelyi feladatról –, legalább öt lépés lehetséges.

1) Az első az, hogy a probléma súlyosságát figyelembe véve megfontoljuk, milyen megközelítéssel érhetjük el legjobban az illetőt.

2) A második lépés az lehet, hogy megerősítjük: tiszteljük őt, értékeljük a munkáját és azokat a jó dolgokat, amelyeket tett.

3) A harmadik az, hogy ráirányítjuk a figyelmét arra, amin valóban változtatnia kell. Ez magában foglalhatja a szervezetre gyakorolt következményeket, ha nem változik meg, vagy újra elköveti a hibát, valamint a rá gyakorolt következményeket is.

4) A negyedik lépés a kapcsolat fenntartása: jelezd, hogy továbbra is törődsz vele és tiszteled, és reméled, hogy ez a helyzet – miután kijavították – egyszerűen a múlté lesz.

5) Végül érdemes lehet dokumentálni a dátumot, azt, amit te mondtál, amit ők mondtak, a megegyezést, a teendőket, valamint azt az időtartamot, amelyen belül a teendőket el kell végezni.

K: Col-ban miért kellene ennek a könyvnek a Bibliában lennie?

V: Legalább három ok van rá.

1. Pál írta, és ő apostol volt. Péter a 2. Péter 3:15–16-ban tanúsította, hogy Pál szavai Szentírásnak minősülnek.

2. Pál maga is azt mondta, hogy apostol volt a Rómaiakhoz írt levél 1:1-ben; az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 1:1-ben; 9:1-ben; a 2. Korinthusbeliekhez írt levél 1:1-ben, 11:5-ben; a Galatákhoz írt levél 1:1-ben; az Efézusbeliekhez írt levél 1:1-ben; a Kolosszusbeliekhez írt levél 1:1-ben; az 1. Timóteushoz írt levél 1:1-ben; 2:7-ben; a 2. Timóteushoz írt levél 1:1-ben; valamint a Tituszhoz írt levél 1:1-ben.

3. Az őskeresztény egyház tanúsága. A Kolossébeliekhez hivatkozó írókról lásd a következő kérdést.

K: Hogyan tudhatjuk a Kolossé-levél esetében, hogy az, ami ma rendelkezésünkre áll, megbízhatóan megőrizte az eredetileg írt szöveget?

V: Legalább három jó ok van erre.

1. Isten megígérte, hogy megőrzi az Ő szavát (Ézsaiás 55:10–11; Ézsaiás 59:21; Ézsaiás 40:6–8; 1 Péter 1:24–25; Máté 24:35).

2. Az őskeresztény egyház tanúsága. Az őskeresztény írók az I. Nikaiai Zsinatig (325-ben) mintegy 105 alkalommal idéztek a Kolossébeliekhez írt levélből, az utalásokat nem számítva. A Kolossébeliekhez írt levél 69,4%-át idézték, a törtrészes verseket is törtrészként számolva. Ez a 95 versből összesen 65,97-et jelent.

Íme az a 17 nicai zsinat előtti író, akikről tudjuk, hogy hivatkoztak a Kolossébel levél versére.

Római Kelemen (Kr. u. 96–98) utal a Kolossébeliekhez írt levél 1:18-ra: 1. Kelemen-levél, 24. fejezet, 1. kötet, 11. o.; 9. kötet, 236. o.

A Barnabás-levél 12. fejezet, 145. o. utal a Kolossébeliekhez írt levél 1:16-ra.

Lyon-i Iréneusz (182–188) a Kolossébeliekhez írt levélből származóként idézi a Kolossébeliekhez írt levél 3:5-öt. Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 5. könyv, 12.3. fejezet, 538. o.

A Muratori-kánon (kb. 190–217) említi Pál Kolossébeliekhez írt levelét, valamint Pál másik 12 levelét.

Alexandriai Kelemen így ír: „és egy másik helyen [az apostol] ezt mondja: »Hogy megismerjék Isten minden titkát Krisztusban, akiben el vannak rejtve a bölcsesség és a tudás minden kincsei.«” (Kolossébeliekhez írt levél 2:2b–3) Stromata (Kr. u. 193–202), 5. könyv, 12. fejezet, 463. o.

Tertullianus (198–220) a Kolossébeliekhez írt levél 1:21-et úgy parafrázolja, hogy „az apostol … a Kolossébeliekhez írt levele” a A test feltámadásáról című mű 23. fejezetében, 561. oldalon

Hippolytus (Kr. u. 222–235/6) a Minden eretnekség cáfolata című művében, 8. könyv, 6. fejezet idézi a Kolossébeliekhez írt levél 1:19-et (néhány szó eltérő sorrendben)

Origenész (Kr. u. 225–253/254) a Kolossébeliekhez írt levél 1:15-öt Pál szavaiként idézi a *De Principiis* című mű 1. könyvének 5. fejezetében, 247. oldalon

Novatianus (Kr. u. 250–257) a Kolossébeliekhez írt levél 1:16-ot „az apostol” szavaiként idézi a Szentháromságról szóló értekezés 13. fejezetében, 622. oldalon

Novatianus (Kr. u. 250–257) a Kolossébeliekhez írt levél 1:15-öt „ugyanazon apostol” által írtként idézi: A Szentháromságról szóló értekezés, 21. fejezet, 632. o.

Cyprianus 248-tól 258-ban bekövetkezett vértanúságáig Karthágó püspöke volt. A „Kolossébeliekhez” című levélből idéz a Cyprianus-értekezések 12. értekezésének harmadik könyvében, 11.

Adamantius (kb. 300) a Kolossébeliekhez írt levél 1:21–22-re Pál nevében hivatkozik. „Párbeszéd az igaz hitről”, 5. rész, e, 151. o.

Alexandriai Theonas (kb. 300) a Kolossébeliekhez írt levél 4:6 felét szabadon idézi. „Levél Lucianus főkamarádihoz”, 8. fejezet, 161. o.

Methodius (Kr. u. 270–311/312) utal a Kolossébeliekhez írt levél 1:15-re, mint Pál művére. A tíz szűz lakomája, 3. beszéd, 3. fejezet, 317. o. Pált a 2. fejezet legvégén és a 4. fejezet legelején említik.

Methodius (Kr. u. 270–311/312) a Kolossébeliekhez írt levél 3:4-re hivatkozik az Aland és társai által szerkesztett Görög Újszövetség 4. javított kiadása szerint. Ezt azonban a rendelkezésemre álló Methodius-írásokban nem sikerült megerősítenem.

Adamantius (kb. 300-ban) a Kolossébeliekhez írt levél 4:10–11-et „Pál levele a kolossébeliekhez” címmel idézi

Victorinus, Pettau (Poetovio, a mai Szlovénia területén) püspöke (304-ben vértanúhalált halt) a Szent János Jelenéseiről szóló kommentárjában (345. o.) említi az Ó- és az Újszövetséget. Pál leveleit a következő sorrendben sorolja fel: a Rómaiakhoz, a Korinthusbeliekhez, a Galatákhoz, az Efézusbeliekhez, a Thesszalonikaiakhoz, a Filippusbeliekhez, a Kolosszusbeliekhez és Timóteushoz írt levelek, majd a 16. fejezet 345. oldalán idézi az 1 Timóteus 3:15-öt. Ezt követően a 346. oldalon az 1 Korinthusbeliekhez írt levél 15:53-as versét idézi.

Methodius (Kr. u. 270–311/312) utal a Kolossébeliekhez írt levél 1:15-re: „Mert hogyan tekinthető ő »minden teremtmény elsőszülöttjének«?” A Tíz szűz lakomája című mű 3. könyve, 3. fejezet, 317. oldal

Alexandriai Athanasius (318) a „A pogányok ellen” című mű 41. fejezetének 26. oldalán idézi a Kolossébeliekhez írt levél 1:15–18-at

Alexandriai Sándor (Kr. u. 313–326) az „Az ariánus eretnekségről szóló levelek” című művében az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 2:9-et Pál apostol szavaiként, a Kolossébeliekhez írt levél 1:16–17-et pedig Pál szavaiként idézi, 1. levél, 5. fejezet, 293. oldal

Nikaia után

Eusebius Caesareai (Kr. u. 318–339/340)

Hegemonius (4. század) a Kolossébeliekhez írt levél1:23 és 2:6–9 verseit idézi, és utal a Kolossébeliekhez írt levél 1:24 versére a „Vitában Manesszel” című mű 35. fejezetében, 209. oldalon

Alexandriai Athanasius (367) felsorolja az Újszövetség könyveit az „Ünnepi levél” 39. fejezetében, 552. oldalon

Római Victorinus (363 után) hivatkozik a Kolossébeliekhez írt levél 1:14-re

Hilarius, Poitiers-i (355–367/368) a Kolossébeliekhez írt levél 2:2–3-ra Pál műveként hivatkozik. A Szentháromságról című mű 9. könyvének 62. fejezetében, 177. oldalon

A Synopsis Scripturae Sacrae (Kr. u. 350–370 vagy az 5. század) Pál Kolossébeliekhez írt levelét az Újszövetség részeként említi. Idézi a Kolossébeliekhez írt levél 1:1–2a versét.

Efraim/Efrem, a szír himnuszíró (Kr. u. 350–378)

Kappadókiai Bazil (357–378/379) a Kolossébeliekhez írt levél 2:19-et „Kolossébeliek” néven idézi. A Szentlélekről című mű 5. fejezet, 9. szakasz, 6. oldal

A Laodiceai (Frígiában tartott) zsinat (343–381) 60. kánonja (159. o.) felsorolja az Ószövetség és az Újszövetség könyveit. Az 59. kánon (158. o.) kimondja, hogy a templomban csak az Ószövetség és az Újszövetség kánonikus könyveit szabad felolvasni.

Ambrosiaster (384 után) hivatkozik a Kolossébeliekhez 1:2–3, 7, 12, 14, 20, 22; 2:7, 8, 13, 18, 23; 3:4, 6, 13, 16, 17, 21; 3:3, 8, 12

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386) a 19. oldalon idézi a Kolossébelieket

Milánói Ambrosius (370–390)

A donatista szakadár Tyconius (390 után) hivatkozik a Kolossébeliekhez írt levél 3:6-ra

Pacianus, a barcelonai (342–379/392)

János Aranyszájú 396-ban 12 prédikációt írt a Kolossébeliekhez írt levélről, amelyek ma is fennmaradtak. Azt mondta, hogy Pál írta.

Nüsszai Gergely (kb. 356–397) az Eunomius ellen című művének 1. könyvében, 22. fejezetében, 63–64. oldalon a Kolossébeliekhez írt levél 1:16-os versét Pál műveként idézi. Hivatkozik továbbá a Kolossébeliekhez írt levél 1:14-es versére is.

Didymus (398) hivatkozik a Kolossébeliekhez írt levél 1:12-re

A szardíniai Cagliari-i Lucifer, a szakadár (361–kb. 399)

Gaudentius (406 után)

Chromatius (407)

Severian (408 után)

Jerome (373–420)

Hippo-i Ágoston (388–430) szerint Pál (A bűnbocsánatról és a keresztségről) 1. könyv, 43. fejezet, 31. oldal (5. kötet) írta a Rómaiakhoz, az 1. Korinthusbeliekhez és a 2. Korinthusbeliekhez (44. fejezet, 32. oldal), a Galatákhoz (45. fejezet, 32. oldal), az Efézusbeliekhez írt levelet (46. fejezet, 33. oldal), a Kolosszusbeliekhez írt levelet (47. fejezet, 33. oldal), az 1. Timóteushoz és a 2. Timóteushoz írt leveleket (48. fejezet, 33. oldal), a Tituszhoz írt levelet (49. fejezet, 33. oldal), valamint a Zsidókhoz írt levelet (amelyet egyesek megkérdőjeleznek) (50. fejezet, 34. oldal)

A félpelagiánus János Cassianus (419–430) a Hét könyv 6.21. fejezetében, 601. oldalon a Kolossébeliekhez írt levél 1:16-os versét Pál műveként idézi

Nilus (kb. 430) hivatkozik a Kolossébeliekhez írt levél 3:13-ra

Nolai Paulinus (431) hivatkozik a Kolossébeliekhez írt levél 1:12-re

A Speculum (5. század) hivatkozik a Kolossébeliekhez írt levél 1:12-re

Alexandriai Cyril (444)

Quodvultdeus (kb. 453)

Varimadum (445/480) hivatkozik a Kolossébeliekhez 1:12

Cyrus-i Theodoret (püspök és történetíró) (423–458)

Az eretnekek és a hamis könyvek között

A eretnek Priscillianus (i. sz. 385 előtt) hivatkozik a Kolossébeliekhez írt levélre 2:13

A Tertullianus szerint az eretnek Marcion

Pelagius eretnek (416–418) hivatkozik a Kolossébeliekhez írt levél 3:4-re

A pelagiánus eretnek, Mopsuesztiai Theodor (428)

3. A Kolossébeliekhez fűzött legkorábbi kéziratokban apró eltérések találhatók, de teológiai szempontból jelentős hiba egy sem.

A p46 Chester Beatty II (Kr. u. 100–150) kézirat a Kolossébeliekhez írt levélből 79 verset tartalmaz. Pontosabban a következőket: Kolossébeliekhez írt levél 1:1–2, 5–13, 16–24;1:27-2:19 ;2:23-3:11 ;3:13 –24; 4:3–12, 16–18, valamint Pál leveleinek és a Zsidókhoz írt levélnek más részeit. A The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű 192. oldalán található a p46 kézirat egy részének fényképe. A 197–198. oldalon azt is olvashatjuk, hogy a minőség és a sztoichometrikus jelek arra utalnak, hogy ezt egy hivatásos írnok írta.

A 3. század első fele – 1936 – Frederic G. Kenyon, a „The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts” című mű alapján.

2. század, Kr. u. 200 – 1935 – Ulrich Wilcken, a „The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts” című mű alapján.

Kr. u. 200 – 1968 – „The Text of the New Testament” című mű alapján.

Kr. u. 81–96 – 1988 – Young Kyu Kim, a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű alapján.

Kb. 200 – 1975 – Aland et al., harmadik kiadás.

Kb. 200 – 1998 – Aland és társai, negyedik, átdolgozott kiadás.

A 2. század eleje–közepe – 1999 – A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövege. Ez részben azon alapul, hogy a kézírás nagyon hasonlít az Oxyrhynchus 8-as papiruszra (az 1. század vége vagy a 2. század eleje) és az Oxyrhynchus 2337-es papiruszra (az 1. század vége).

61. o. Róma 16:23,25–27; 1 Korinthus 1:1–2, 2–6; 5:1–3, 5–6, 9–13; Filippi 3:5–9, 12–16; Kolossé 1:3–7, 9–13; 1. Thesszaloniki 1:2–3; Titusz 3:1–5, 8–11, 14–15; Filemon 4–7. Kr. u. 700 körül

Kr. u. 700 körül – 1968 – Az Újszövetség szövege.

Kr. u. 700 körül – 1975 – Aland és társai, harmadik kiadás.

Kr. u. 700 körül – 1998 – Aland és társai negyedik, átdolgozott kiadása.

Vaticanus [B] Kr. u. 325–350

Sinaiticus [Si] Kr. u. 340–350

Bohairi kopt [Boh] 3./4. század

Sahidikus kopt [Sah] 3./4. század

Gót 493–555

A Kolossébeliekhez írt levél korai kéziratairól bővebben lásd:.