< Bibliai kérdés Jakabtól

K: A Jakab 1:1–5:20-ban ki az a Jakab?

V: Jakab Jézus Krisztus féltestvére. Nem az a Jakab, aki Jézus tanítványa és János testvére volt, mert a tanítvány Jakabot megölték.

A Jakab-levél kiváló görög nyelven íródott. Lehetséges, hogy Jakab maga írta le a könyvet, vagy pedig egy írnoknak diktálta.

K: Mivel a Jakab-levélben szereplő Jakab az Úr testvére, és nem a tizenkét tanítvány egyike, sem Pál apostol, miért kellene elolvasnunk a Jakab-levelet?

V: Legalább két okból érdemes elolvasnunk a Jakab-levelet.

1. Jézus az 1 Korinthus 15:7 szerint kifejezetten Jakabnak jelent meg.

2. Pál a Galatákhoz írt levél 2:7–8-ban Jakabot apostolként említi. Hippolytus (Kr. u. 222–235/6) A tizenkét apostolról című művében Jakabra, az Úr testvérére, Jeruzsálem első püspökére és a hetven apostol egyikére utal. Origenész (225–254) a „Celsus ellen” című művének 1. könyvében, a 47. fejezetben, a 416. oldalon hivatkozik Josephusra, aki Jakabról írt.

K: A Jakab-levélben mikor íródott ez a mű?

V: Josephus szerint Jakab, az Úr testvére, Kr. u. 62-ben vértanúhalált halt, így a könyv ennél korábban keletkezett. Sok tudós úgy véli, hogy Kr. u. 45 és 60 között íródott, bár valószínűleg inkább Kr. u. 45-re tehető. Egyesek szerint ez volt az egyik első Újszövetségi könyv.

K: Mit mond Josephus Jakabról?

V: Két forrásunk van: maga Josephus könyve (A zsidók története 20.9.1 és 18.5.2), valamint egy második, független forrás, Origenész (aki Kr. u. 225–254 között írt), aki Josephus írásairól írt. Íme, mit mond Origenes a „Celsus ellen” című műve 1. könyvének 47. fejezetében, a 416. oldalon: „Mert a Zsidók története című művének 18. könyvében Josephus arról tanúskodik, hogy János baptista volt… Nos, ez az író, bár nem hitt abban, hogy Jézus a Krisztus, Jeruzsálem bukásának és a templom pusztulásának okát kutatva – holott azt kellett volna mondania, hogy a Jézus ellen irányuló összeesküvés volt az oka a népet ért csapásoknak, mivel ők halált okoztak Krisztusnak, aki próféta volt –, mégis azt mondja – akaratán kívül, de nem messze az igazságtól – hogy ezek a csapások a zsidókra az Igaz Jakab halála miatti büntetésként értek, aki Jézus (akit Krisztusnak neveznek) testvére volt, – akit a zsidók kivégeztek, noha igazságosságáról kiemelkedően híres ember volt.”

K: Mi a Jakab-levél jó vázlata?

V: Sokan azt mondják, hogy a Jakab-levelet nehéz vázlatba foglalni. Öt különböző vázlat létezik a Jakab-levél „alfejezeteiről”, de az általános vázlat mindegyikben eltérő. Íme egy egyszerű vázlat, amely jól alkalmas a Jakab-levél tartalmának megjegyzésére.

Fejezet Cím

Nehéz vázlatot készíteni a Jakab-levélről. Íme egy vázlat.

1:1–27 Először is figyeljünk saját kapcsolatunkra Istennel és érettségünkre

- 1:3-12 A Krisztus által nyert dicsőséges üdvösség

2–5:6 Másokkal szemben elkövetett bűnök

- 2. A részrehajlás: az elfeledett bűn

- - 2:1-7 Ne legyen részrehajlás az emberekkel szemben

- - 2:8-13 Ne legyen részrehajlás a törvény egyes részeivel szemben

- 3:1-18 A tanítók és a nyelv

- 4:1-10 Harcunk a világgal szemben

- 4:11-17 Mások megítélése és Isten elfeledése

- 5:1-6 A gazdagok iránti elítélő gondolkodásmód

5:7-20 Türelem, eskü és imádság

- 5:7-11 A türelem

- 5:12 Eskük

- 5:13-18 Imádság: éneklés, kenet és gyónás. Hit és türelem Illés imájában

- 5:19-20 A tévelygők türelmes visszavezetése

K: A Jakab-levélben melyik más bibliai rész hasonlít ehhez a könyvhöz?

V: Első pillantásra a Jakab-levél egyedülállónak tűnik, de alaposabb vizsgálat után kiderül, hogy négy másik könyvhöz hasonlít.

A Példabeszédek könyve számos hasonló erkölcsi parancsot tartalmaz.

A Hegyi Beszédben (Máté 5:3–7:23) 26 párhuzam található.

Az 1. János-levél és a Jakab-levél között is feltűnő párhuzamok találhatók.

Az 1. Péter-levél és a Jakab-levél között is vannak párhuzamok.

Végül a Jakab rövid levele az Ószövetség 21 könyvének szakaszaira utal.

K: Melyek a hasonlóságok a Jakab-levél és a Példabeszédek könyve között?

V: Íme a hasonlóságok.

Hasonló versek a Jakab-levélben és a Példabeszédek könyvében

Jakab levele hasonló az 1 János és az 1 Péter levelekhez is. Hivatkozik az Ószövetség 21 könyvének szakaszaira.

K: Milyen hasonlóságok vannak a Jakab-levélben a Máté evangéliumában szereplő Hegyi Beszéddel?

V: Íme a hasonlóságok.

Hasonló versek a Jakab-levélben és a Máté evangéliumában szereplő Hegyi Beszédben

K: Milyen hasonlóságok vannak a Jakab-levélben az Újszövetség más szakaszaival?

V: Íme a hasonlóságok.

K: A Jak 1:1 és a Jak 2:1 alapján Jakab levele alapvetően zsidó mű, amelyet csak kis mértékben szerkesztettek keresztény szempontból, ahogyan azt Spitta és Meyer állították?

V: Nem. Ahogy Peter Davids rámutat a Jakabról szóló New International Greek Testament Commentary 14–15. oldalán, a Jakab-levél két fő okból is teljes mértékben keresztény mű, a Jakab 1:1 és 2:1 mellett.

1. Hasonlóságok más újszövetségi könyvekkel, nevezetesen az 1 János levéllel, az 1 Péter levéllel és a Máté evangéliumában szereplő Hegyi Beszéddel.

2. A judaizmusban nem található keresztény fogalmak, például az ige által való üdvösség (Jakab1:18 ) és a „gyülekezet vénei” (Jakab5:14 ).

K: A Jakab 1:1-ben mi értendő itt a „szétszóródás” alatt?

V: Több szétszóródás is volt. Eredetileg, amikor a zsidókat Kr. e. 722-ben az asszírok, majd később a babiloniak száműzték, sokan továbbra is Mezopotámiában, Perzsiában és Egyiptomban éltek. Másodszor, az ApCsel 2-ben leírt pünkösd idejére már nemcsak ezeken a területeken éltek zsidók, hanem nyugatabbra is, Kis-Ázsiában, Görögországban, Rómában, sőt Gallia déli részén és talán Spanyolországban is. Harmadszor, a tarsusi Saul által vezetett üldözés miatt a keresztények elhagyták Júdeát, és elterjedtek más helyekre (ApCsel 8). Természetesen földi keresztényekként még egyikünk sem érkezett haza; mi is szétszóródtunk a világban. A „szétszóródás tizenkét törzse” kifejezés nem volt konkrét; a fentiek mindegyikére vonatkozhat.

Jakab nagyon kedveli a kettős jelentéseket, és a „szétszóródás tizenkét törzséhez” intézett szólam „mesteri módon általános”. A zsidók könnyen azonosulni tudtak vele, de a keresztények is magukat Istennek a világba szétszórt népének tekintették. Néha jó, ha a dolgokat általános szinten tartjuk, és nem pontosítjuk. Talán Jakab azért hagyta ezt meglehetősen általánosnak, mert egész életében zsidóknak szolgált, és arra törekedett, hogy zsidókat vezessen be az Isten országába.

K: A Jakab 1:4-ben természetesen jó, hogy Isten türelmet ad nekünk, de miért ad ez a vers egy egyértelmű parancsot, azaz hogy a mi felelősségünk, hogy hagyjuk a türelmet teljes mértékben hatni?

V: Az egyik ok az, hogy tehetünk olyan dolgokat, amelyekkel elkerüljük a nehézségeket, és megszakítjuk a folyamatot. Ha Isten azt akarja, hogy egy bizonyos helyen legyél, és a helyzet nehezzé válik, akkor türelmesen kitartasz, vagy inkább elmenekülsz? Szerencsére (bár abban a pillanatban talán nem így tűnik) vannak olyan megpróbáltatások, amelyek elől nem hátrálhatunk meg. Pálnak megvolt a „teste tövise” nevű megpróbáltatása a 2 Korinthus 12:8–10-ben. Amikor Pál arra kérte Istent, hogy rövidítse le a megpróbáltatást és távolítsa el azt, Isten nemet mondott. Pálnak nemcsak meg kellett élnie ezt a megpróbáltatást, hanem nem is látta annak szükségességét vagy célját, legalábbis addig nem, amíg imádságban Istenhez nem fordult. Mi sem mindig látjuk a megpróbáltatásaink szükségességét vagy célját, vagy csak később látjuk meg.

K: A Jakab 1:1–5:20-ban milyen szójátékok találhatók Jakab levelében?

V: Először beszéljünk egy kicsit a szerkezetről.

Logikai vázlat: Sok nyugati ember a bevezetés, három vagy annál több pont, majd a következtetés logikai vázlatát használja. Pál ügyesen változatossá teszi ezt, de alapvetően nyugati gondolkodású. Hányan emeltétek fel a kezeteket, amikor ezt először tanultátok az írásórán, és udvariasan megkérdeztétek a tanárt: „Nem akarom ezt a szerkezeti keretet használni, használhatok-e valamelyik bevált alternatívát?” Elég biztos vagyok benne, hogy nem sokan tettétek ezt!

Kiasmusok: A héber Ószövetség írói kedvelték a kiasmusokat, amelyeknél a vázlat szimmetrikus volt, például az A, B, C, C’, B’, A’ pontok szerint, azzal a különbséggel, hogy a hossza tetszőleges lehetett.

Az akrosztichon egy másik szervezési típus, amelyet az Ószövetségben is használtak. Az akrosztichonban egy vers első betűi követik a héber ábécét, vagy egy szót alkotnak.

Kettős jelentések: Jakabnak van még egy másik megközelítése. Jakab gyakran használja a szavak kettős jelentéseit, nem humoros szójátékokként, hanem inkább „átmenetekként”, hogy összekapcsolja az előző szakaszt a következővel. Az Ószövetség egyik írója, aki a szójátékokat inkább emlékezeti segédeszközként használta, Mika a Mika 1:10–14-ben. Maga Isten is kettős jelentéseket használ, amikor Jeremiáshoz szól a Jeremiás 1:11–14-ben.

Ellenpárok: A lista teljességének kedvéért említsük meg még egy irodalmi szerkezeti eszközt: az ellenpárok használatát. Ahogy Charles Dickens mondaná: ez a szerkezeti eszköz a legjobb időkben és a legrosszabb időkben egyaránt jól működik.

Íme néhány kettős jelentés és szójáték a Jakab-levélből.

Üdvözlés: chairein a Jakab-levél 1:1-ben és öröm (charan) a Jakab-levél 1:2-ben.

Külső megpróbáltatások: peirasmois a Jakab-levél 1:2-ben, és belső kísértések: peirazomai a Jakab-levél 1:12-ben.

„Semmiben sem szenved hiányt” a Jakab-levél 1:4-ben, és „bölcsességben szenved hiányt” a Jakab-levél 1:5-ben

Kérés a Jakab-levél 1:5-ben és a Jakab-levél 1:6-ban.

Kísértés a Jakab-levél 1:12-ben és a Jakab-levél 1:13-ban.

K: A Jakab 1:2–4-ben hogyan lehet öröm a megpróbáltatások elviselése? Ez a földi életre vagy a túlvilágra vonatkozik?

V: Először is, a boldogság és az öröm nem ugyanaz. A boldogság a körülményekből fakadó múló öröm, az öröm pedig a körülményektől független, tartós öröm. A mennyben megjutalmazást kapunk azokért a megpróbáltatásokért, amelyeket kitartással viseltünk el. A földön is megízlelhetjük annak az örömét, hogy tudjuk: tetszünk Istennek.

A földön különféle és sokféle megpróbáltatások érik majd bennünket; ez az „Isten drága ígérete” a János 16:33-ban. Bár ezek a szavak valószínűleg a legjobban lefordítottak, a görög szövegben szereplő másik szóválasztás szó szerint „sokszínű megpróbáltatások”-ot jelent.

Mellékesen megjegyezzük, hogy Jakab ezt nem úgy mutatja be, mint egy titkot, amelyet csak néhány kereszténynek kell felfedeznie. Inkább azzal kezdi, hogy „ahogyan tudjátok”, mert csupán emlékezteti őket valamire, amit már tudniuk kellene.

1828-ban Amerikában egy nyolcéves keresztény kislány a következőket írta: „Ó, milyen boldog lélek vagyok én, bár nem látok; elhatároztam, hogy ebben a világban elégedett leszek. Hány áldásban részesülök, amiben mások nem, sírni és sóhajtozni azért, mert vak vagyok, nem tudok és nem is fogok.” Ezt Fanny J. Crosby írta, egy vak himnuszíró, aki több mint 8000 himnuszt írt, és műveiből több mint 100 millió példányt adtak ki. 10 éves korától kezdve hetente öt fejezetet tanult meg fejből a Bibliából. Emellett nyilvános szónok is volt, aki a keresztény mentőmissziók mellett állt ki az elveszettekért. (idézet a Believer’s Bible Commentary 2219. oldaláról.)

Ehhez kapcsolódó kérdés, hogy hogyan tudott bárki – legyen akár látó, akár vak – több mint 8 000 himnuszt írni. Ezek nem csupán szokványos szavak; Crosby himnuszai szilárd, mély keresztény tanításokat hordoznak. Úgy gondolom, a válasz nagy része abban rejlik, hogy mivel hetente öt fejezetet tanult meg a Bibliából, a feje tele volt a Szentírással. De ahogyan összehasonlítottuk Jakab írásait a Példabeszédekkel és a Hegyi Beszéddel, Jakab feje is tele volt a Szentírással és Jézus tanításával egyaránt. Nekünk is tele kellene lennie a fejünknek a Szentírással?

K: Mivel a Jakab 1:5 azt mondja, hogy ha valakinek hiányzik a bölcsesség, kérje Istentől, helytelen volt-e, hogy Joseph Smith, a mormonizmus alapítója, állítólag az erdőbe ment imádkozni, hogy melyik vallás a helyes?

V: Először is a megfelelő Istent kell megkérdezned. Joseph Smith a mormonizmus megalapítása előtt okkultista volt, kristálygömb-nézéssel foglalkozott. Ezt egy bírósági jegyzőkönyv is dokumentálja, amelyben elítélték és bírsággal sújtották. Az igazi Istent kell megkérdezned.

Másodszor, össze kell hasonlítanod azt, amit úgy gondolsz, hogy hallottál, a Bibliával. Mivel Joseph Smith azt állította, hogy az emberek olyanok lehetnek, amilyenek Isten most, el kellett volna olvasnia a 4Mózes 23:19-et és az 1Sámuel 15:29-et, hogy lássa: amit neki mondtak, nem ugyanabból a forrásból származott, mint a Biblia. Az első látomásról szóló népszerű mormon beszámolót részben Joseph Smith halála után találták ki. Legalább három egymásnak ellentmondó első látomás létezik.

Harmadszor, semmi baj nincs azzal, ha az igazi Istenhez imádkozunk olyan dolgokról, mint például, hogy melyik gyülekezetbe járjunk. Azonban nem imádkozunk olyan dolgokról, amelyekről tudjuk, hogy nem bibliaiak és helytelenek.

Negyedszer: az, hogy követjük, amit Isten mond, nem „alattomos”. Joseph Smith azt állította, hogy parancsot kapott a poligámiára, ezért feleségül vett egy második nőt. Az első feleségének azonban több mint egy évig nem szólt erről.

K: A Jakab 1:4-ben mi a különbség egy fiatal, engedelmes, az Úr iránti lelkes keresztény és egy érett keresztény között?

V: Egy fiatal, engedelmes keresztény jó értelemben véve nagyon buzgó lehet, de még szüksége lehet egy idősebb hívő bölcs útmutatására. Egy érett kereszténynek rendelkeznie kell ezzel a bölcsességgel mind saját maga, mind mások számára, de ügyelnie kell arra, hogy szeretete ne kezdjen kihűlni, ahogyan Jézus a Jelenések könyvében megdorgálta az efezusi gyülekezetet.

K: A Jakab 1:4-ben mi is pontosan a kitartás, és hogyan kell azt ápolnunk?

V: A lelkészem így határozta meg a kitartást: egy állapotban, vállalkozásban vagy feladatban való kitartás a külső hatások, kudarcok, ellenállás vagy elbátortalanodás ellenére.

A kitartás az a képesség, hogy hitünkben és gyakorlatunkban szilárdak és állhatatosak maradjunk, még üldöztetés és szenvedés közepette is. Bátorítást meríthetünk abból, ha mások kitartásáról hallunk vagy olvasunk, de csak a gyakorlat révén tudhatjuk meg, hogy rendelkezünk-e vele.

K: Miért mondja Jakab a Jakab 1:5–6-ban, hogy kérjünk bölcsességet? Az 1 Korinthus 12:8 megkülönbözteti a bölcsesség és a tudás ajándékát. Mi a különbség?

V: Minden kereszténynek rendelkeznie kell bizonyos mértékű bölcsességgel, és minden kereszténynek meg kell szereznie a számára szükséges bölcsességet. Ennek egy részét saját Istennel való járásuk során szerezhetik meg, máskor pedig mások bölcs tanácsain keresztül juthatnak hozzá. Ezen túlmenően egyes keresztényeknek van egy különleges, bölcsességre vonatkozó lelki ajándékuk: néha még akkor is megtanulnak dolgokat, amikor azok éppen a szájukon jönnek ki. Természetesen a lelki ajándékokat nem felhalmozásra, hanem másokkal való megosztásra szánják. A tudás lelki ajándéka az, hogy tudjuk, mit tanít a Biblia, és általában mi Isten akarata. A bölcsesség lelki ajándéka pedig az, hogy Istenről szerzett tudásunkat konkrét helyzetekre alkalmazzuk. A tudás és a bölcsesség gyakran kéz a kézben jár, de nem mindig.

K: A Jakab 1:6–7-ben mi az a „kételkedő”, és hogyan vannak ma egyesek „a tenger hullámai által ide-oda sodorva”?

V: Ez arra utal, hogy két egymással ellentétes dolgot akarunk. A „kételkedő” kifejezést pontosabban „kettős szívűnek” kellene fordítani, vagyis két egymással ellentétes érzelemre utal. Lehet, hogy valakinek alkohol- vagy más függősége van, de ugyanakkor Istent is követni szeretne. Lehet, hogy az illető nem megbízható Isten követésében. Lehet, hogy egy nap úgy dönt, hogy Istent követi, de amikor lehetőség nyílik a másik vágyának kielégítésére, az veszi át az irányítást. Isten azt akarja, hogy teljes szívünkből szeressük Őt, ne csak egy részével.

Ami a vihar által hányott állapotot illeti, kérdezd csak Jónást vagy Pétert a Genezáreti-tengeren.

Lehet, hogy valaki tiltott hasznot kíván szerezni, mégis azt szeretné, ha becsületes embernek tartanák. Ahogy valaki megfogalmazta: ha szombat este a bűnösökkel táncolsz, nehéz vasárnap reggel felkelni és a szentekkel énekelni.

Végső soron a legtöbb bűn kettősség, mert az emberek a bűnt akarják, de nem a földi és örök következményeket.

K: Miért említi Jakab a Jakab 1:9–11-ben a gazdagokat és a szegényeket éppen a megpróbáltatásokról és a kísértésekről szóló rész között?

V: A gazdagságnak mindkettőhöz köze van. De Jakab itt nem a anyagi szükségből fakadó megpróbáltatásokról beszél. Inkább a szegények megpróbáltatásairól beszél, amikor szenvednek attól, hogy a rendszer általában, és egyes gazdagok különösen kihasználják őket, pusztán azért, mert szegények. Ott van még az irigység kísértése is, amely a szegényeket is érintheti.

Tehát ne legyél szegény, és talán nem lesznek ilyen problémáid – de lehetnek más problémáid. Ott van az a próbatétel, hogy istenfélő életet élj, amikor a gazdagság olyan, mint egy „mágnes”, amely elhúz téged az Istenre való támaszkodástól, és elsöpör a szolgálatodat és a bizonyságtételedet. Könnyű „dicsekedni a gazdagságoddal”, annak ellenére, hogy a Jeremiás 9:23-24 kifejezetten azt mondja nekünk, hogy ne tegyük ezt. Ott van az arrogancia kísértése is, és az, hogy lenézzük a szegényebb embereket, mintha „nem lennének olyan hasznosak”, kizárólag a bankszámlájuk miatt.

K: A Jakab 1:9 szerint hogyan büszkélkedhet egy szegény ember magas rangjával?

V: Tudhatja, hogy az a pénz vagy vagyon, amivel nem rendelkezik, örökkévalóság szempontjából egy cseppet sem számít. Valójában nincs oka irigyelni a gazdag embereket, mert jobb, ha hitből fakadó szívünk van és kevés anyagi javunk, mintha nagy vagyonunk lenne, de hitünk nem.

K: A Jakab 1:10 egy gazdag hívőre utal, vagy egy gazdag hitetlenre?

V: Ezt nem mondja meg. Egyrészt, mivel a Jakab 1:9 testvérekről beszél, ebből következhet, hogy a Jakab 1:10-ben szereplő gazdag ember is testvér. A Jakab 1:11 azonban nem a gazdagságról szól, hanem arról, hogy a gazdag ember elvész a törekvései közepette.

Jakab, akárcsak egyes kínaiak, a kétértelműség mestere. A Jakab 1:10 nem mondja meg; és talán azért is, mert néha nehéz megítélni, hogy egy gazdag ember keresztény-e vagy sem. Lehet, hogy „a nevet hirdetik”, de az életük alapján valójában semmilyen bizonyosságunk nincs arról, mi van a szívükben.

Néha a gazdagság oda vezethet, hogy a hívő „elhalványul” a bizonyságtételében és a szolgálatában. Volt egyszer egy keresztény, aki nagy összeget nyert. Azonnal a pénz legalább 10%-át adományozta az egyháznak. Gondoskodott a családjáról, a gyermekei egyetemi tanulmányairól stb. is. Egy idő után azonban a pénzét arra használta, hogy berúgjon, prostituáltakat vegyen igénybe, és párszor kirabolták az autójában, ahol nagy mennyiségű készpénzt tartott. Később azt mondta, bárcsak soha ne nyert volna a lottón. Sajnos nem tudott megbirkózni a gazdagság kísértésével.

K: A Jakab 1:10–11 szerint hogyan kell a gazdag keresztényeknek büszkének lenniük alacsony helyzetükre?

V: Ők is felismerhetik, hogy a maguk számára felhalmozott vagyon nem használ nekik, amikor a mennyben lesznek. De vagyonuk hasznos lehet a földön, ha elajándékozzák. Jó érzéssel töltheti el őket, hogy a világ szemében alacsonyabb pozícióba kerülnek, miközben vagyonukat elajándékozzák. Tehát bár a vagyon nagy hasznára lehet Isten országában, fel kell ismernünk annak veszélyét, hogy „mágnesként” vonz el minket Istentől.

K: A Jakab 1:12-ben hogyan vagyunk megáldva a megpróbáltatások alatt? Ez a földi életre vonatkozik, vagy a későbbi életre?

V: A mennyben az 1 Korinthus 3:10–14-ben ígéretet kapunk jutalomra. A földön legalább háromféleképpen vagyunk megáldva. A megpróbáltatások alatt tanúsított kitartás formálja a jellemünket, és tudhatjuk, hogy azzal, hogy kitartunk a megpróbáltatások alatt, tetszünk Istennek. Emellett az a bizonyság, amelyet másoknak adunk, segíthet abban, hogy az Úrhoz vonzza őket, és így megmeneküljenek. A mai szóhasználatban ne tekintsünk valamire „megpróbáltatásként”, inkább úgy gondoljunk rá, hogy Isten „radikális átalakuláson” vezet át minket!

K: A Jakab 1:12-ben mi értendő itt koronán?

V: A görögben két szó van, amelyet koronának fordítanak. Az egyik a „diadém”, a királyi korona, a másik pedig a sportversenyek győztesének adott levelekből készült koszorú. Itt ez a második szó szerepel.

K: A Jakab 1:12-ben és a Jakab 1:2-ben mi a különbség a próbatétel és a kísértés között?

V: A görög szavak nem azonosak, de hasonlóak. A külső megpróbáltatások és a külső kísértési kísérletek a peirasmois, míg a belső dolgok, amelyek valóban kísértésbe ejtenek, a peirazomai. Mindkettő próbára teszi a hitünket, de gondolhatunk „szent megpróbáltatásokra”, amelyek Istentől származhatnak, és „szentségtelen kísértésekre”, amelyek nem Istentől származnak.

K: A Jakab 1:12 szerint, mivel a megpróbáltatások és a kísértések a mi javunkra válhatnak, keressük-e a megpróbáltatásokat és a kísértéseket?

V: Nem. A Jakab 1:14 szerint a hívők vágyai már így is túlságosan keresik a kísértéseket. Mindkettő az utunkba kerül majd; de egyiküket sem szabad keresnünk. Hasonlóképpen nem szabad próbákat keresnünk más hívők számára, és más hívőket sem szabad kísértésbe ejtenünk.

K: A Jakab 1:13 szerint kísértésbe eshet-e Isten, mivel az Ex 17:7; Num 14:22; Dt 6:16 és a Zsolt 78:18,41,56; 95:9; 106:14 azt mondja, hogy az emberek kísértették Istent?

V: Az Exodusban és ma is az emberek megpróbálhatják kísértésbe vinni Istent, ha akarnak, de Isten nem kísérthető meg. Az Ószövetségi szakaszokban az izraeliták Isten kísértése azt jelenti, hogy annyira vétkeztek, hogy felkeltették Isten haragját. Úgy tűnhetett, mintha arra kísértették volna Istent, hogy pusztítsa el őket. Mit adnál Neki, hogy kísértésbe vidd a Mindenhatót? Hogyan akarnád átverni a Minden tudót?

K: A Jakab 1:13-ban hogyan lehet, hogy senkit sem kísért meg Isten, amikor sok más versben az áll, hogy Isten próbára tette őket?

V: Van különbség a kísértés és a próbára tétel között, valamint a próbatétel megengedése és annak előidézése között.

Senki sem kerül Isten kísértésébe: Isten soha nem vezet senkit arra, hogy gonoszt cselekedjen, vagy olyasmit tegyen, ami Neki nem tetszik.

Isten próbára tesz: Isten megengedi, hogy olyan helyzetekbe kerüljünk, ahol kísértésnek leszünk kitéve, bár nem engedi, hogy a tehertűrő képességünknél nagyobb kísértésnek legyünk kitéve. Isten megengedi, hogy a Sátán, a démonok és mások kísértsenek minket, és próbáknak tegyenek ki minket. Annak ellenére, hogy a Mindenható Isten megakadályozhatná mindezek bekövetkezését, ha akarná, Isten a maga szuverén bölcsességében úgy látja, hogy a legjobb, ha átmegyünk ezeken, hogy keresztény jellemünket fejlesszük, és jutalmat kapjunk a mennyben.

A zsidó Chaninah rabbi (az 1. században élt) azt mondta: „Semmi gonosz nem jön felülről.” Forrás: The Expositor’s Greek Testament 4. kötet, 4. oldal 29–430.

K: A Jakab 1:14-ben mit tesznek a saját vágyaink?

V: Ez a kifejezés a vadászatból és a halászatból származik. Bár jelenthet „kihúzást” is, általában inkább azt jelenti, hogy csalogatással vagy csalival rábírnak valamire.

K: A Jakab 1:14–15-ben mi a kísértés folyamata?

V: Gondoltál már arra, hogy a bűn és a kísértések, akárcsak a rák, növekedhetnek? Ezek a versek a „bűn három generációját” szemléltetik. A kísértés akkor kezdődik, amikor az embernek vágya támad valami iránt. Vagy az a dolog rossz, vagy nem hiszi, hogy Isten megadja neki, vagy rossz úton akarja megszerezni. Ezután cselekedni kezd a vágya alapján, hogy megszerezze, amit akar. Ezt követően a Sátán azt akarja, hogy az illető viselje a bűne következményeit. Sokszor a bűnnek nem csupán egy oka van. Ahogy a tűznek három oka lehet: levegő, tüzelőanyag és szikra, úgy a bűnnek is lehet környezete, vágya és alkalma. További információkért lásd a „A kísértés legyőzése” című cikket a http://www.BibleQuery.org/Experience/Temptation/OvercomingTemptation.html oldalon.

K: A Jakab 1:14 szerint a saját vágyunk kísért minket, vagy a Sátán, ahogyan azt az 1 Korinthus 7:5 és az ApCsel 5:3 mondja?

V: Mindkettő igaz. Ahogyan a tüzet is szikra és fa egyaránt okozza, úgy próbálja Sátán is felgyújtani vágyainkat, büszkeségünket, kapzsiságunkat és félelmeinket, hogy konkrét bűnöket kövessünk el. Sátán „csalival” csábíthat minket a bűnre, de a mi felelősségünk, hogy ne harapjunk rá a csalira, hanem elmeneküljünk a kísértés elől. A Jakab 4:7 és az 1 Péter 5:8–9 hangsúlyozza, hogy ellenállnunk kell az ördögnek. Ha Isten közelében járunk, a fánk arannyá alakul át, a megmaradt fa pedig a Szentlélek vízével átitatódik.

K: A Jakab 1:15-ben pontosan mire utal itt a halál?

V: A legjobb válasz, A. Barnes szerint, az, hogy „a halál minden formája”. Utalhat a fizikai halálra, a lelki halálra, valamint egy barátság, egy kapcsolat vagy egy lehetőség elvesztésére.

K: Miért említi a Jakab 1:17-ben egyszerre a „jó ajándékot” és a „tökéletes ajándékot”?

V: Ezek a görögben különböző szavak, és Jakab mindkettőre utal. Az első szó, a dosis, valami, amit adnak, a dorema pedig egy konkrét ajándékot jelent. Philo szerint a dorema szó egy sokkal erősebb, teljesebb ajándékot jelentett. Ezeket Isten jó ajándékainak tekinthetjük, legyenek azok nagyok vagy kicsik.

K: A Jakab 1:17-ben mit jelentenek itt a „fények”?

V: Bár a „mennyei” szó nem szerepel a görög szövegben, a kontextus itt a mennyei fényekre utal. Fizikai értelemben a napot, a holdat és a csillagokat együtt tekintették mennyei fényeknek, a Mózes 1. könyve 1:14–18 és a Zsoltárok 136:7 szerint. A Zsoltárok 19:1–6 a mennyboltról és a napról beszél, mint Isten dicsőségét hirdetőkről. Lelki értelemben a fény az, aminek segítségével meglátjuk az igazságot, ami vonz minket, és amit követnünk kell, amint azt a Zsoltárok 19:7–14 is mutatja. De Istennel ellentétben egy mennyei fény úgy tűnhet, mintha „fordulna”, ahogyan a hold teszi minden hónapban, vagy napfogyatkozáskor.

K: A Jakab 1:17-ben mi a helyzet azokkal a fényforrásokkal, amelyek nem Istentől származnak?

V: Elhithetik velünk, hogy más fények is olyanok, mint a nap, és követjük őket, mert közelebb vannak. Ha rovarok lennénk, olyan lenne, mintha a Sátán rovarriasztó lámpákat helyezne el odakint, hogy megsütjön minket. Igen, ott vannak, és vonzónak tűnhetnek, de nem szabadna azokhoz a fényekhez közelednünk.

K: A Jakab 1:17-ben hogyan lehetséges, hogy Isten nem változik, mint a változó árnyékok?

V: Isten jelleme vagy tulajdonságai nem változnak. A 4Móz 23:19 és az 1Sám 15:29 azt mondja, hogy Isten – az emberektől eltérően – nem változtatja meg a véleményét. Azonban az irántunk kinyilatkoztatott akarat változhat, ha mi meggondoljuk magunkat valamiben. Például amikor Isten Ábrahám idején a fáraónak, Abimelechnek, majd később a niniveieknek azt mondta, hogy bűneikért különböző módon büntetésben részesülnek, és ők bűnbánatot tartottak, akkor a büntetés már nem érte őket.

K: A Jakab 1:18-ban hogyan szült meg minket Isten az igazság szaván keresztül?

V: Egyrészt Isten az evangélium igazságának igéje által újjászületett minket. De alapvetőbben: Jézus az Ige és az Igazság, és azért születünk újjá, mert Jézus eljött és meghalt a kereszten bűneinkért.

K: A Jakab 1:18-ban és a Jelenések 14:4-ben hogyan lehetnek az emberek Isten első gyümölcsei, hiszen Krisztus az 1 Korinthus 15:20-ban szerepel?

V: Krisztus az első gyümölcse minden hívő embernek, mivel Jézus „felhúzta a függönyt”, amely az üdvösségünkhöz vezet. A Jakab 1:18 szerint mi egyfajta első gyümölcsei vagyunk Isten minden teremtményének. A Jelenések 14:4-ben említett 144 000 az elragadtatás utáni nyomorúság idején megmentettek közül az első gyümölcse.

K: A Jakab 1:18 szerint hogyan vagyunk Isten teremtményeinek egyfajta első gyümölcsei?

V: A Szentírás erre nem ad konkrét választ. Azonban két dolgot elmond nekünk.

Az emberek általában: Félelmetes és csodálatos módon vagyunk megalkotva (Zsoltárok 139:14), Istennek különleges terve van velünk (Zsoltárok 8:4-8)

Isten gyermekei: Csodálatos igazság, hogy Isten gyermekeinek nevezhetjük magunkat (1 János 3:1), és Krisztussal együtt fogunk uralkodni (Efézus 2:6-7), valamint azok vagyunk, akik egykor nem tartoztak Istenhez, de most már igen (1 Péter 2:9-10). Számos más vers is létezik, és az, hogy első gyümölcsök vagyunk, csupán az áldások egyike.

K: A Jakab 1:19-ben szerinted kire kell hallgatnunk?

V: A Jakab 1:19 általánosságban beszél a hallgatásról, és nem ad választ a kérdésre. De először Istenre kell hallgatnunk, majd utána a gyülekezet vezetőire. A kormányzati vezetőknek is engedelmeskednünk kell. A 2 Timóteus 3:5 azonban kifejezetten azt mondja, hogy semmi közünk ne legyen azokhoz az emberekhez, akik elfordulnak Istentől, és a gyönyörök szerelmesei lesznek. Ha valaki nyilvánvalóan nem követi Istent, akkor neked, mint gyülekezeti vezetőnek, nincs okod követni őt.

K: Mivel a Jakab 1:19 szerint hirdetnünk kell az evangéliumot, miért gondolod, hogy inkább hallgatnunk kell, mint beszélnünk?

V: Még másoknak való hirdetés során is jó, ha először meghallgatod, honnan jönnek. Az egyéni beszélgetéseid során semmi baj, ha többet hallgatsz, mint amennyit beszélsz.

K: A Jakab 1:19-ben és 3:1-ben mi a különbség a laza nyelv, a hallgatag nyelv és a megfékezett nyelv között?

V: A laza nyelv olyan dolgokat mond, akár igazak, akár nem, amiket nem kellene kimondani. A hallgatag nyelv semmit sem mond, még azt sem, amit el kellene mondani. Képzeld el, hogy tűz üt ki egy gyülekezetben, vagy lelki tűzvész dúl, és te nem szólsz semmit. A megfékezett nyelv sokkal többet is mondhatna, mint amennyit mond, de arra korlátozza magát, hogy csak azt mondja, ami hasznos.

K: A Jakab 1:19 szerint milyen dolgokról nem szabad beszélnünk?

V: Nem szabad megosztanunk semmit, amit Isten nem akar, hogy megosszunk, ezért imádkozz Istenhez, hogy mutassa meg a szívednek, mikor kell hallgatnod. Íme néhány alapvető dolog, amiről nem szabad beszélnünk.

Másokat felbosszantani, kivéve, ha valami miatt jogosan haragszanak.

Hivalkodás vagy dicsekvés

Mások által neked elmondott bizalmas információk, függetlenül attól, hogy el kellett-e volna mondaniuk vagy sem

Másokat elcsüggeszteni vagy eltántorítani az igazságtól, ahogyan Jób felesége tette. (A bűntől való eltántorítás viszont rendben van.)

A bűn dicsőítése. (Amikor berúgtam a bárban, olyan jó volt...)

Hazugságok és hamis állítások, beleértve a hízelgést is

Mások dicsőítése, piedesztálra emelése. (A tiszteletben tartásuk viszont rendben van.)

A másik személyt vagy másokat sértő vagy bántó dolgok

Sértő dolgok, amelyekkel lealacsonyítjuk a másik embert vagy másokat

Mások megítélése, bár rendben van azt mondani, hogy a bűnös cselekedetek bűnösök

Tudatosan olyan dolgokat mondani, amelyek miatt mások elveszítik a bizalmukat a szavaid iránt

Hosszadalmas, szószaporító és bőbeszédű beszéd, amely több információt ad, mint amennyit a másik hallani és meghallgatni szeretne

Rosszindulatú félrevezető információk, amelyek másoknak ártanak, vagy mások rovására szórakozást nyújtanak

Másról szóló, nem nyilvános információk, amelyeket az illető nem szeretne, hogy megosszanak. (Függetlenül attól, hogy szerinted igaza van-e abban, hogy nem osztja meg.)

Mások szavait forgalmazni anélkül, hogy megjelölnéd a forrást. Ne lopd el mások szavait, mintha a sajátjaid lennének.

Kérdéses pontosság (nem vagy biztos benne, hogy igaz-e vagy sem)

A másik személy által elkövetett rossz cselekedetek felelevenítése, miután már megbeszéltétek és megbocsátottál neki. Ezeket a dolgokat el kell felejteni.

Olyan titkok, amelyek miatt egy ártatlan személy meghalhat, kárt szenvedhet vagy jogtalanul börtönbe kerülhet

Másokat kísértésbe ejtő dolgok. (Amikor berúgtam abban a bizonyos bárban, ahol féláron adják az italokat...)

Olyan információk, amelyekről megígérted a jelenlegi vagy korábbi munkáltatódnak, illetve ügyfelednek, hogy nem adod tovább.

Más személy becsmérlése vagy rágalmazása

Amit gonosz emberek saját hasznukra fordíthatnak

X-kategóriás, erotikus, illetlen vagy vulgáris humor vagy információ

Nem tiszteled Istent, sem a többi keresztényt

Az embereknek látniuk kell az életedet a cselekedeteidben, de ne érezd úgy, hogy mindig mondanod kell valamit.

K: A Jakab 1:19–20-ban milyen okot adnak arra, hogy gyorsan hallgassunk és lassan haragudjunk?

V: Kifejezetten azt mondja, hogy az emberek haragja nem eredményezi Isten igazságosságát. Nem azt mondja, hogy egyáltalán ne beszéljünk, hanem ha késleltetjük a beszédet azzal, hogy először meghallgatunk, akkor kevésbé valószínű, hogy olyan haragos dolgokat mondunk, amelyek nem segítenek, és amelyeket később megbánunk (vagy legalábbis megbánnunk kellene).

Az, hogy Isten parancsolta, önmagában elegendő ok számunkra. Ugyanakkor néha az, amit Isten parancsol, fizikai szempontból is jót tesz nekünk. Dr. Julian Whitaker Health & Healing című magazinjának 2000. augusztusi, 10. évfolyam 8. számának 5. oldalán olvasható, hogy a könnyen haragudó embereknél 2,7-szer nagyobb az esély a szívrohamra, mint azoknál, akik a legkevésbé hajlamosak a haragra.

K: A Jakab 1:20-ban miért kell még lassúnak lennünk a haragra?

V: Amikor beszélsz, kérdezd meg magadtól, miért érzed úgy, hogy pont most kell beszélned. Elsősorban azért beszélünk, hogy jobban érezzük magunkat, jobb színben tűnjünk fel, vagy azért, hogy azt mondjuk, amit Isten szeretne, hogy másoknak a legjobban segítsünk? Jakab azt mondja nekünk, hogy a haragunk kifejezetten nem szolgálja az utóbbi célt. Próbálj meg minden szavadat úgy megfogalmazni, ahogyan Isten szeretné, hogy mondd, a többi szót pedig egyszerűen ne mondd ki egyáltalán. Sokkal jobb hallgatni, mint olyasmit mondani, amit nem kellene.

K: Miért hozza Jakab a Jakab 1:19,21-ben, valamint a Jakab 1:26-ban ilyen könnyedén összefüggésbe a nyelvet és az erkölcsi szennyet?

V: Noha a nyelv mocskos dolgokat mondhat, ennél is több: a nyelv kaput nyithat mindenféle gonoszság elkövetésére.

K: A Jakab 1:20-ban, mivel az ember haragja nem szolgálja Isten igazságosságát, szabad-e egyáltalán haragudni?

V: A Biblia nem parancsolja, hogy soha ne haragudjunk; sőt, néha haragot érzünk, amikor osztozunk Isten érzéseiben egy adott helyzet kapcsán. Az Efézusbeliekhez írt levél 4:26 azonban azt mondja, hogy ne hagyjuk, hogy a nap lenyugodjon a haragunk felett. Más szavakkal: ne tartsd magadban a haragodat, mire lefekszel. Az Efézusbeliekhez írt levél 4:27 azt mondja, hogy ne adjunk helyet az ördögnek. Mert valójában, amikor azt hiszed, hogy te ragaszkodsz a haragodhoz, valójában a haragod ragaszkodik hozzád.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a Példabeszédek 29:11 is említi, hogy ne legyünk gyorsak a beszédben.

K: A Jakab 1:21-ben mit jelent az, hogy „vetkőzzük le az erkölcsi szennyet”?

V: A 21. verset tekinthetjük az előző szakasz lezárásának, a következő szakasz bevezetőjének, vagy – ami valószínűbb – mindkettőnek.

A szennyre utaló görög szó, a ribarion, szennyet jelent, de egy nagyon hasonló szó, a ribara, „kopottat” jelent. Vess le mindent, ami rontja keresztény életedet, mert az – ha nem is „szennyes” – legalábbis „kopott”.

Az „elvenni” vagy „levetni” jelentésű görög szó, az apothememoi, gyakran utal a szennyezett ruhák levételére. Amikor valaki tiszta ruhát visel, és az fokozatosan egyre piszkosabbá válik, könnyű nem észrevenni ezt, és egyszerűen tovább viselni, mintha minden továbbra is normális lenne. Legyetek óvatosak azzal, amit „normálisnak” tekintetek.

Ez a vető parabolájához fűzött érdekes kiegészítésnek is tekinthető. Lehet, hogy jó talaj vagyunk, amely már befogadta az igét, de még mindig lehet néhány erkölcsi gyom a környezetünkben. Felelősségünk, hogy gondoskodjunk ezekről a gyomokról, és ne hagyjuk őket növekedni.

K: A Jakab 1:21-ben a „tehát” jelenthet „az előző megvalósítása érdekében”, „tedd meg az előzőt, hogy a következőt megvalósítsd”, vagy „az előző példa volt arra, mit kell most tenni”. Szerinted melyik értelmezés a szándékos itt?

V: Ha logikusan nézzük a kérdést: ha a Jakab 1:19-et „A”-nak, a Jakab 1:21-et pedig „B”-nek nevezzük, akkor ez azt mondja-e nekünk, hogy tegyük meg az „A”-t a „B” megvalósítása érdekében, vagy tegyük meg a „B”-t az „A” megvalósítása érdekében, vagy az „A” példaként szolgált a „B” megvalósítására?

A második. Az üdvösségről csak a Jakab 1:21-ben esik szó, és az a belénk ültetett Ige (Jézus) által valósul meg. A Jakab 1:19 egy parancs, amelyet teljesítenünk kell, a 1:21 pedig azért szükséges, hogy teljesíthessük a Jakab 1:19-ben előírtat.

K: A Jakab 1:21-ben a belénk ültetett Ige az, ami megmenti a lelkünket, vagy Krisztus, vagy Krisztus vére, vagy Isten kegyelme?

V: Mind a fenti; ezek ugyanazon dolog különböző nézőpontjai. Isten szerető kegyelme a végső oka annak, hogy megmenekültünk, nem pedig a saját érdemeink. Az a „esemény”, amely megmenekülésünk oka volt, Jézus halála és feltámadása volt. Életünket az a szó tartja fenn, amely belénk ültetve van, azaz Jézus, az Igazság és az Ige, aki a szívünkben él. A Titus 3:6-7 és a Zsidókhoz írt levél 1:9 szerint ez a kegyelem Jézuson keresztül áradt ránk. Ahogy a Rómaiakhoz írt levél 8:9-11 mondja, Isten Lelkének bennünk kell lakoznia ahhoz, hogy Krisztushoz tartozzunk. Végül: kegyelem által, hit által üdvözülünk (Efézus 2:8), és az evangélium üzenete semmilyen értéket nem képvisel számunkra, ha nem ötvözzük azt a hittel, amint azt a Zsidókhoz írt levél 4:2 tanítja.

Egy könnyen figyelmen kívül hagyható szempont, hogy Jakab nem csupán arról beszél, hogy Isten belénk ültetett igéje végül megment minket a bűn büntetésétől; Jakab arra is összpontosít, hogy az már most megment minket a bűn hatalmától.

K: Mit jelent a Jakab 1:22-ben az, hogy „megtéveszted magad”?

V: Az emberek állandóan megtévesztik magukat. Egyszer megmutattam egy muszlim egyetemista lánynak a bizonyítékot arra, hogy a Koránt megváltoztatták, és a válasza az volt: „Hitből tudom, hogy azok a dolgok nem igazak.” Ezzel véget ért a beszélgetés; nem akart figyelembe venni semmilyen tényt, ami megváltoztathatta volna a véleményét.

Kifejezetten: az emberek dönthetnek úgy, hogy olyan dolgokban hisznek, amelyek nem igazak. Lehet, hogy nem azért teszik ezt, mert meggyőződésük van róla, hanem azért, mert félnek a következményektől, ha másképp gondolkodnának. Hasonlóképpen látják, hogy változtatniuk kellene, ha másképp gondolkodnának, és nem hajlandók ezeket a változtatásokat végrehajtani. Néha az ember számos olyan tényt lát, amelyről úgy gondolja, hogy alátámasztja az egyik nézetet, és lát más tényeket is, amelyek ellentmondanak a meggyőződésének. Ahelyett, hogy mindkét ténycsoportot megvizsgálná, és elfogadná, hogy rendben van, ha megváltoztatja a véleményét, egyszerűen figyelmen kívül hagyja a kényelmetlen tényeket.

Vallatlanul az emberek láthatnak olyan dolgokat, amelyek meglehetősen nyilvánvalóan igazak, és mégis azt állítják, hogy azok nem egyértelműek vagy kétségesek. Nem annyira becstelenek, hogy az ellenkezőjét higgyék, de nem is elég őszinték önmagukhoz ahhoz, hogy azt állítsák, amit kellene.

Ha valaki egy bizonyos nézetet vall, és bármilyen okból olyan, igaznak tűnő tényeket lát, amelyek ellentmondanak ennek, az igazság felé vezető első lépésnek egyszerűen annak elismerésének kell lennie, hogy azok a tények egy másik nézetet támasztanak alá. Amikor a Bibliát olvasod, és olyan dolgokat látsz, amelyek eltérnek attól, amiben hiszel, ahelyett, hogy elkeserednél emiatt, örülhetsz is. Most lehetőséged nyílik arra, hogy megváltozz, bölcsebbé válj, és jobban összhangba kerülj Istennel. Ahogy valaki egyszer mondta: „Fenntartom a jogot, hogy okosabbá váljak.”

K: Miért számít önmagunk megtévesztésének a Jakab 1:22 szerint az, ha meghallgatjuk az igaz igét, de nem cselekszünk annak szerint? Hiszen az ige igaz.

V: Amikor egy épület lángokban áll, nem segít, ha azt mondjuk valakinek, hogy el kell hagynia az épületet, ha az illető soha nem távozik onnan. Hasonlóképpen, az igaz szó meghallgatása sem segít, ha az illető nem akar hinni benne és cselekedni annak alapján. Jakab azokról az emberekről beszél, akiknek nincs jó kapcsolatuk Istennel. Ezek lehetnek olyan hitetlenek, akiknek nincs kapcsolatuk Istennel, és olyan álszent hívők is, akiknek vissza kell térniük első szerelmükhöz, és folytatniuk kell az útjukat.

Jakab ezután három konkrét szempontból tárgyalja, hogy miért kell cselekvőknek lennünk, és nem csupán hallgatóknak: az egyéni magatartás, a társadalomban mások iránti törődés és a belső értékek tekintetében.

K: Miért hasonlít a Jakab 1:23–25 szerint a hallgatás cselekvés nélkül ahhoz, mintha tükörbe néznénk, majd elsétálnánk, és elfelejtenénk, hogy hogyan nézünk ki?

V: Mielőtt megválaszolnánk ezt a kérdést, beszéljünk egy kicsit a tükör fogalmáról. Bár akkoriban még nem voltak üvegtükrök, voltak fényes réztükrök, amelyek megmutatták a körvonalakat, bár a színek nem feltétlenül egyeztek meg. A tükör pontos képet ad arról, hogy hogyan nézel ki. Nem hízeleg, és nem sért meg; egyszerűen csak azt mutatja, amilyen vagy. Amint elsétálsz a tükör elől, csak az emléked marad; már nem látod magad.

Isten Igéje nagyszerű arra, hogy új információkat és igazságot adjon nekünk, de mindig egy második célt is szolgál (ha hagyjuk). Tükör a jellemünkhöz. Belenézhetünk Isten Igéjébe, és az megmutatja, hol vallunk kudarcot, mert elmaradunk a követelményektől, és hol tudunk fejlődni, ha megváltozunk. A 2. Korinthus 13:5-ben Pál arra buzdítja a hívőket, hogy vizsgálják meg magukat. Ezt nem valami önkényes, saját fantáziánkból kitalált mércével tesszük, hanem Isten Igéjében rejlő igazság alapján. De ha belenézel Isten tükrébe, és nem akarsz azt tenni, amit mond, amikor elsétálsz, csak egy emléked marad, és nem történt változás.

Az a tanítás, hogy cselekvőknek kell lennünk, és nem csupán hallgatóknak, megtalálható a Máté 7:21–27-ben, a Lukács 11:28-ban, a János 13:17-ben és a Róma 2:13-ban is.

K: A Jakab 1:25-ben mi az a tökéletes törvény, amely szabadságot ad?

V: Az Isten iránti engedelmesség ad szabadságot, és ezt kell ma is követnünk. Ez a függőségektől, a megszállottságoktól és a félelemtől való szabadság. Ez nem az Ószövetség Mózes-törvénye, mert a Zsidókhoz írt levél 8:13 szerint az Ószövetség már elavult. De ez a törvény azt jelenti, hogy azt tegyük, ami Istennek tetszik. Összefoglalva így hangzik: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

K: A Jakab 1:25-ben mindenki általánosságban tudja, mi az a törvény: korlátozások, hogy ezt tedd vagy azt ne tedd. Tehát hogyan magyaráznád el valakinek, hogy ez egy olyan törvény, amely szabadságot ad?

V: Ez valóban paradoxonnak tűnik, de nézzünk meg egy példát. A közlekedési szabályok – például az, hogy nem szabad a sávban a forgalommal ellentétes irányba haladni – lehetővé teszik számunkra, hogy gyorsan eljussunk egyik helyről a másikra. Igen, a törvények korlátozások, de az egyes területeken érvényes korlátozások rendszere több szabadságot ad nekünk ahhoz, hogy más területeken magabiztosan, gyorsan és biztonságosabban mozoghassunk. Az alkoholista vagy a kábítószer-függő, aki figyelmen kívül hagyja Isten törvényét, miszerint ne részegüljön meg vagy ne legyen kábítószer hatása alatt, és folyamatosan a következő „adagját” keresi, kevésbé szabad, nem pedig szabadabb, mint az a személy, aki ezen a területen betartja Isten törvényét.

K: A Jakab 1:25-ben hogyan részesülünk áldásban, ha jót cselekszünk?

V: Nemcsak a mennyei jutalommal vagyunk megáldva, hanem már most is örömben részesülünk, amikor Istennek tetszünk. Ez nem anyagi áldásra utal, amelyet kaphatunk vagy nem kaphatunk.

Igaz, hogy néha jó érzelmeket, anyagi jutalmakat és nagyobb lehetőségeket kapunk ebben az életben, amikor másoknak segítünk. Az emberek azokkal akarnak együtt dolgozni és társulni, akik törődnek velük és segítenek nekik.

Előfordul azonban, hogy amikor másoknak segítünk és áldást hozunk rájuk, a fentiek közül semmit sem kapunk, sőt, akár éppen az ellenkezőjét is kaphatjuk. De függetlenül ettől, Isten a mennyben megjutalmaz minket azokért a jó cselekedetekért, amelyeket helyes indítékból végzünk a földön, az 1 Korinthus 3:14 szerint.

K: A Jakab 1:26 szerint melyek a nyelv kordában tartásának két lépése?

V: Jakab hangsúlyozza a nyelvünk kordában tartásának fontosságát. Az első lépés egy stratégiai elkötelezettség: tudjuk, hogy a jövőben lesznek olyan vicces dolgok, amiket mondhatnánk, vagy más dolgok, amiket nagyon-nagyon szeretnénk mondani, de amelyek erkölcsileg nem tiszták, vagy gonoszak, vagy gyűlöletkeltőek. Lesznek olyan dolgok, amelyekről úgy gondoljuk, hogy igazak, és tényleg el kell mondani őket, de nem vagyunk biztosak abban, hogy igazak-e. De elkötelezzük magunkat a hallgatás mellett, ahelyett, hogy hagynánk, hogy ezek a káros dolgok kijussanak a szánkon. Ez azt jelentheti, hogy kevésbé leszünk viccesek, kevésbé meggyőzőek, vagy kevésbé mélyenszántónak tűnünk, de úgy döntöttünk, hogy mindezekből kevesebbet adunk, annak érdekében, hogy nyelvünkkel dicsőítsük Istent.

A második lépés egy taktikai szempont, amire minden pillanatban oda kell figyelnünk. Mindig tartsuk csukva a szánkat, kivéve, ha valami jó vagy építő jellegű dolog jön ki belőle. Ha valami, ami csak félig jó, készül kijönni, azt se engedjük ki. A Példabeszédek 17:28 így szól: „Még a bolond is bölcsnek számít, ha hallgat, és megfontoltnak, ha visszatartja a nyelvét.” Vagy ahogyan egyesek szellemesen megjegyezték: „Jobb hallgatni, és bolondnak tartatni magunkat, mint kinyitni a szánkat, és minden kétséget eloszlatni.”

K: A Jakab 1:27-re hivatkozva egyes keresztények azt mondják, hogy nem akarnak vallásosak lenni, csak szeretni akarják az Urat. A Jakab 1:27 alapján mi a baj ezzel az állítással?

V: Talán rossz tapasztalatuk volt azzal, amit kereszténységnek nevezhetnénk, és ezért úgy gondolják, hogy a vallást és a szervezett kereszténységet kerülni kell. A vallás mérgező vagy rossz lehet, és bizonyos vallásokat valóban kerülni kell. De Jakab azt mondta, hogy van olyan is, ami jó. Ráadásul, ha általában lenézed a keresztényeket, akkor Krisztus menyasszonyát is lenézed.

K: A Jakab 1:27 szerint meg kell őriznünk magunkat a világtól való szennyeződéstől. De a világ és hatása olyan szennyező! A tévé, a filmek, az internet, a barátok, az úgynevezett barátok – hogyan tudjuk ezt megtenni?

V: Ahogy egy televíziós evangélista mondta: az Isten szolgálatának 1. lépése az, hogy felemeljük az ujjunkat. A 2. lépés pedig az, hogy elfordítjuk, és kikapcsoljuk a tévét. Ahogy önként lemondunk a túl sok tévézésről, filmnézésről és internetezésről, elképesztőnek fog tűnni, mennyi szabadidőnk van most. Nem arról van szó, hogy a tévé, a filmek és az internet önmagukban rosszak lennének, de rosszat tehetnek veled, ha túl sok időt töltesz velük.

Vannak azonban olyan tévéműsorok, filmek és internetes tartalmak, amelyek nem csupán időpazarlásnak számítanak, hanem kifejezetten rosszak is. Tudatosan dönthetsz arról, hogy mit nem akarsz látni és hallani. Ugyanígy tudatosan elhatározhatod, hogy a hallott ocsmány dolgokat soha nem fogod megismételni.

K: Mi érdekes a Jakab 2:1–5:6 szerkezetében?

V: Visszatérve a Jakab 1:18-hoz, Jakab három Istenre jellemző tulajdonságot emel ki: a) a tehetetlenek iránti gondoskodását, b) az igazság szavát, és c) a szentségre irányuló szándékát. Később, a Jakab 1:26–27-ben Isten gyermekének három jellemzőjéről beszél (az a) és b) pontok helyet cserélnek): b) a kordában tartott nyelv, a) a gondoskodó szolgálat, és c) a szent élet. Amit Jakab röviden említett Istenről, majd rólunk, azt a következő részekben fejti ki részletesen: a) a gondoskodó szolgálat (Jakab 2:1–16), b) a kordában tartott nyelv (Jakab 3:1–12) és c) a szent élet (Jakab 3:13–5:6).

K: Miért ne mutassunk részrehajlást a Jakab 2:1 szerint, hiszen Isten is részrehajló a hitetlenekkel szemben?

V: Jakab levelének kontextusa a hívőkre vonatkozik, arra, hogy ne részesítsünk előnyben senkit azért, mert gazdag vagy szegény. Egy teljesen elegendő ok arra, hogy ne mutassunk részrehajlást, egyszerűen az, hogy Isten így parancsolja. De ezen igazságon túl mindannyian Isten képmására lettünk teremtve, és Isten nem mutat részrehajlást anyagi jólétünk, etnikai hátterünk, nemünk vagy intelligenciánk alapján. Előfordulhat, hogy egy keresztény részrehajlást tanúsít valaki iránt, aki elvált, miközben a válás nem az ő hibájából történt.

Érdekes módon az itt használt „pártosság” szót, a prosupolumphiais-t, nem találták meg a világi görög irodalomban; úgy tűnik, soha nem foglalkoztak vele, és nem tartották helytelennek a részrehajlást. Az ókori pogány társadalomban ezt általánosan helyesnek tartották. Néhány száz évvel később, körülbelül Kr. u. 230-ban kétféle római létezett: a „nemesek” (honestior) és a köznép (humilior). A nemeseknek több joguk volt, enyhébb büntetéseket kaptak, és polgári perekben előnyben részesültek. A köznépet büntetésként élve elégethették, a nemeseket viszont nem. További információk erről az Egyházatyák: Origenész a Zsoltárokról című mű 393. oldalán találhatók.

A megfelelő héber kifejezés szó szerint „az arc befogadását” jelenti, azaz elfogadást vagy kedvezőbb bánásmódot pusztán az alapján, hogy ki az illető. Az Ószövetség is elítélte a részrehajlást, így ez nem volt valami új dolog, amit Jakab vezetett be. Jézus is kifejezetten azt mondta a Lukács 6:20-ban, hogy a szegények áldottak. Később Pál is kijelentette a Rómaiakhoz írt levél 2:11-ben, hogy Isten nem tesz különbséget.

A vagyon iránti pártatlanság nem azonos a minden iránti vaksággal. a Jakab-levél 2:1 a vagyon példáját hozza fel, a Galatákhoz írt levél 3:28 pedig azt mutatja, hogy nem szabad faji vagy nemi alapon részrehajlást tanúsítanunk. Ugyanakkor ki kell zárnunk az egyházból azokat, akik bűneikért nem térnek meg, például a vérfertőzés esetén (1 Korinthus 5:2).

A „szép” ruhák, görögül lampra, gazdag vagy nemes személy ruháit jelentik. A „piszkos ruhák” itt olyan ruhákat jelentenek, amelyeket egy szegény ember viselne.

K: A Jakab 2:1–3-ban szereplő, a megkülönböztetésről vagy a részrehajlásról szóló leírás hogyan illeszkedik a mai számos kontextusba?

V: A kedvezményezés nyíltan is megnyilvánulhat, ha közhivatallal jár. Finomabb formában is előfordulhat, amikor a kiválasztás kedvezményezésen alapul. Kapnak-e az emberek valamit a gyülekezetben, ha nagy összegeket adományoznak? Kiszolgálják-e azokat, akik többet tudnak adni? Egy jó gyülekezetben ez nem fordul elő.

A diszkrimináció faji, etnikai vagy nyelvi alapon is megnyilvánulhat.

A diszkrimináció nem mindig rosszindulatú. Teljesen akaratlan is lehet, ahogyan azt az ApCsel 6,1 mutatja a görögül beszélő özvegyeknek történő élelmiszerosztás esetében. Lehet sznobizmus vagy burkolt „kasztkülönbségtétel” is, ami ugyan nem rosszindulatú, de attól még csúnya. Alapulhat olyan téves dolgokon is, amelyeket tanítottak nekünk. Előfordulhat, hogy tévesen azzal indokoljuk, hogy bizonyos embereket „meg akarjuk védeni” attól, hogy bizonyos helyzetekbe kerüljenek, miközben valójában diszkrimináljuk őket. A diszkriminációnak lehet célja (akár rosszindulatú, akár jó, de rosszul megfogalmazott cél), vagy teljesen értelmetlen is lehet, mint például a déli államokban a faji alapon elkülönített mosdók, amint azt a „Hidden Figures” című film is jól ábrázolja. Ha a gyülekezeted túlnyomórészt egy fajhoz vagy etnikai csoporthoz tartozik, és valaki más, aki eltér tőletek, belép, gondoskodsz-e arról, hogy Isten házában otthon érezze magát? Mi lenne, ha hozzád jönne?

Ha rájössz, hogy diszkrimináció lakozik a szívedben, vagy biztosra akarsz menni, hogy nincs benned rejtett diszkrimináció, az egyik lépés ennek leküzdésére az, hogy olyan barátokat szerezz, akik abból a háttérből származnak. Ha kényelmetlenül érzed magad, vagy félsz „az ilyen emberektől”, el kell döntened, hogy a kényelmedet vagy a vélt biztonságodat tartod-e fontosabbnak, mint Istennek való engedelmességet. Ha nehezebben érted meg valakit az akcentusa miatt, akkor egyszerűen fel kell adnod a barátságot vele, vagy meg kell próbálnod – talán közös barátok vagy fordítóprogram segítségével – kommunikálni vele? Ha elég sokáig hallgatod azt, akinek az akcentusa nehezen érthető számodra, fokozatosan megtanulod nemcsak őt, hanem általában azt az akcentust is megérteni.

De bármilyen fajta megkülönböztetésről vagy előítéletről is legyen szó, Isten egyáltalán nem akarja, hogy megkülönböztessünk. Krisztusban nincs zsidó, sem görög, sem rabszolga, sem szabad, sem férfi, sem nő – a Galatákhoz írt levél 3:28 szerint. Mivel azonban az emberek anélkül is megkülönböztethetnek, hogy ezt észrevennék, mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy aktívan vizsgáljuk meg magunkat, és megbizonyosodjunk arról, hogy nincs-e olyan helyzet, amelyben akaratlanul is vétkesek lehetünk ebben.

K: A Jakab 2:1–3 alapján mi a teendő, ha valaki eljön a gyülekezetbe, és tudod, hogy illegálisan tartózkodik az országban?

V: Először is gondold át, miért tartózkodik illegálisan az országban. Egyesek saját döntésükből lépik át a határt. De ismerek egy felnőttet, akit néhány hónapos korában hoztak Amerikába Mexikóból. A kormány számára ő „ismert külföldi”, és egész életét Amerikában élte, kivéve néhány rövid mexikói utazást. Mexikó nem fogadja vissza, mert ott sem tekintik mexikói állampolgárnak. Egy ideje „amnestiát” adtak a „dreamereknek”, de ő az amnesztia határideje előtt érkezett Amerikába. Így itt dolgozhat, de nem vállalhat olyan munkát, amelyhez társadalombiztosítási kártyára van szükség.

Olvastam egy másik emberről, aki minden héten illegálisan lépett be Amerikába a határátkelőhelyen keresztül. Az amerikai határőrök tudják, ki ő, és egyszerűen átengedik. Az Egyesült Államokban dolgozik, közvetlenül a határ túloldalán. Minden hét végén átmegy a határátkelőhelyen, és visszatér Mexikóba. Sok országban vannak ilyen helyzetben lévő emberek; őket vendégmunkásoknak nevezik. Ez nem ritka jelenség, de törvényeinket javítani kell, hogy ezt a helyzetet jogszerűen tudjuk kezelni. Néhányan annyira aggódnak az összes illegális bevándorló miatt, hogy szinte észre sem vesszük azokat a kínaiakat és oroszokat, akik Mexikóból lépnek be illegálisan, és megpróbálják kémkedni a katonai bázisaink után, azt állítva, hogy eltévedtek, és csak egy szállodát keresnek! A kormány alapvetően figyelmezteti őket, bírságot szab ki rájuk, és megkéri őket, hogy ne jöjjenek vissza. Sokkal több dolog miatt kell aggódnunk, például az összes többi illegális bevándorló miatt, akik csak dolgozni akarnak.

De függetlenül attól, hogy valaki illegálisan van-e itt, vagy hogyan jutott ide illegálisan, ugyanúgy kell értékelnünk őket, mint a többi embert, akik mind Isten képmására lettek teremtve. Továbbra is szerethetjük őket, ahogyan mindenkit szeretnünk kell, bár persze kívánhatnánk, hogy ne legyenek olyan sokan itt, akik elveszik az amerikaiak munkahelyeit.

K: Tehát a Jakab 2:1–3 alapján szabad-e valaha is megkülönböztetnünk az egyházban?

V: Meglepő módon két esetben igen! Először is, ha valaki kereszténynek nevezi magát, és továbbra is nyíltan vétkezik (1 Korinthus 5:1–13).

Másodszor, ha valaki eljön, és a lelket tönkretevő eretnekséget hirdeti, a 2 János 9–11 szerint parancsot kaptunk, hogy még a házunkba se engedjük be! Mivel az első gyülekezetek általában házgyülekezetek voltak, ő soha nem juthatott be azokba.

De más esetekben nem.

K: A Jakab 2:1–3-ban miért használja Jakab itt a „zsinagóga” szót?

V: A Jakab-levél nagyon korán íródott, és amint azt Pál utazásai is mutatják, ebben az időben a keresztényeket szívesen fogadták a zsidó zsinagógákban. A zsinagóga és az egyház közötti szigorú megkülönböztetés csak Pál után alakult ki. A gyülekezetet jelölő „zsinagóga” szó itt általában zsidó összejövetelre utal. De még ezután is a keresztények néha a „zsinagóga” szót használták a keresztény gyülekezetre utalva. Ignác Polikárphoz írt levelének 4.2. fejezetében (94. o.) említést tesz a közös „zsinagógázásról”. Ignatius a presbitereket „Isten Sanhedrinjének” nevezi, és a Tralliaiakhoz írt levél 3. fejezetében (67. o.) az „apostolok zsinagógájáról” beszél; lásd még a Hermas pásztora című mű tizenegyedik parancsolatát (28. o.). A zsidóknak két elnevezésük volt a zsinagógára: „gyülekezet háza” és arámi nyelven „a nép háza”, a Shabbath 32a szerint.

K: A Jakab 2:4–9-ben milyen okokat sorol fel Jakab arra, hogy miért ne mutassunk részrehajlást?

V: Először is, Jakab itt egy szójátékkal vezeti be a témát. A „bírók” szó görögül kritai, a „megkülönböztetni” pedig diekrithete. Sokszor, amikor bírói szerepet vállalunk, megkülönböztetővé válunk. Konkrétan itt néhány okot sorol fel arra, miért ne legyünk megkülönböztetők.

1) A részrehajlás gonosz gondolatokkal teli bíróvá tesz (Jakab 2:4).

2) Ez ellentétes lehet Isten hozzáállásával. Isten gyakran a szegényeket választotta ki, hogy hitben gazdagok legyenek és az ország örökösei (Jakab 2:5).

3) Az a szegény ember, akit megbecstelenítesz, lehet, hogy hitben gazdag, és Isten különösen megtiszteli őt (Jakab 2:5–6a).

4) Ez megalázza a szegény embert (Jakab 2:6a).

5) A gazdagok gyakran elnyomják a szegényeket, bíróság elé rángatják őket, és istenkáromolnak (Jakab 2:6b). Valójában manapság a kereszténység elleni támadások nagy része jól képzett és anyagi biztonságban élő emberektől származik.

6) A gazdagok szavaikkal és cselekedeteikkel káromolják azt a keresztény nevet, amelynek hívnak minket; más szóval, életükkel meggyalázzák a „keresztény” szót (Jakab 2:7).

7) Bűnt követünk el, ha nem tartjuk be a Jakab 2:8–9-ben szereplő „királyi törvényt”, miszerint szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat.

K: A Jakab 2:4–9-ben felsorolt legalább tizenkét módszer közül melyekkel biztosíthatjuk, hogy ne mutassunk részrehajlást?

V: Megvizsgálhatjuk magunkat. Íme tizenkét dolog; valószínűleg vannak még mások is.

1) Tiszteljétek mindenkit magatoknál fontosabbnak, ahogyan a Filippi 2:3 mondja.

2) Kezeljétek a szegényeket ugyanúgy, ahogy a gazdagokat, a gazdagokat pedig ugyanúgy, ahogy a szegényeket.

3) Arra kell törekednünk, hogy ne éljünk vissza másokkal, még akkor sem, ha ez könnyű lenne, vagy kulturálisan elfogadott.

4) Ne bánjatok másként valakivel azért, mert más etnikai háttérrel, kultúrával rendelkezik, férfi vagy nő, vagy más felületes dolgok miatt.

5) Másként kezeljük-e valakit, kihasználjuk-e, vagy nem adunk neki olyan jó feltételeket, ha erős akcentusa van, vagy nehezen beszél a nyelvünkön?

6) Kedvesebbek és megbocsátóbbak vagyunk-e a saját etnikai hátterünkből származókkal szemben, mint másokkal?

7) Vedd észre, hogy egy ember külső megjelenése alapján semmit sem tudhatsz a szívéről.

8) Kerüljük-e a testi vagy szellemi fogyatékossággal élő embereket, mert esetleg kényelmetlenül érezzük magunkat a társaságukban?

9) Tisztelnünk kell az időseket, de ne nézzünk le senkire a kora miatt (akár öreg, akár fiatal).

10) Például inkább idősek társaságát keressük, mint a fiatalokét (vagy fordítva)?

11) Ugyanolyan szívesen fogadjuk-e azokat az embereket, akik különböznek tőlünk, mint azokat, akik hasonlóak hozzánk?

12) Ne legyünk leereszkedőek bizonyos csoportokkal szemben.

Mindezekben a kérdésekben nem szabad következetlennek lennünk.

K: Miért tűnik úgy, hogy Jakab a Jakab 2:5–7-ben ilyen sztereotípiákat alkot a gazdagokról és a szegényekről?

V: Vannak gazdagok, akik nagyon nagylelkűek és szívélyesek. Vannak szegények, akik nagyon pénzéhesek és fukarok. De összességében a gazdagoknak több lehetőségük van, és így több kísértés is éri őket, hogy kihasználják a helyzetüket. Hasonlóképpen, összességében a szegényeknek kevesebb anyagi forrásuk van arra, hogy megvédjék magukat a bíróságon.

K: A Jakab 2:6-ban hogyan járnak jobban a gazdagok a bíróságon?

V: A kifejezés, amelyet James itt használ – a „katadynasteuo” –, azt jelenti, hogy megfosztják őket jogaiktól. Íme egy példa Indiából. „Ők A*** és A****, két informatikai szakember, akik május 19-én hazafelé tartottak Pune-ba, amikor Kalyani Nagarban egy nem bejegyzett Porsche, amely 150 km/h-val haladt, elgázolta őket. Az egyikük a helyszínen meghalt, a másik pedig az orvosi ellátás során hunyt el. Az autó vezetője egy 17 éves kiskorú volt, aki állítólag egy klubból tartott hazafelé, miután barátaival együtt ünnepelte a 12. osztályos érettségi eredményeit.
Miért nem egyszerűen balesetről, hanem gyilkosságról van szó:
1. Az autó nem volt bejegyezve; a kereskedés bejegyzés nélkül adta át az autót.
2. A szülők megengedték, hogy a kiskorú jogosítvány nélkül vezessen.
3. A klub tulajdonosa alkoholt szolgált fel, és beengedte a kiskorút.
4. A közlekedési rendőrség hónapokig nem vette észre az úton a be nem jegyzett, sebességtúllépő autót.
Amikor a kiskorút éjfélkor letartóztatták, VIP-kezelésben részesült. Egy helyi parlamenti képviselő ügyvédi csapattal sietett a segítségére.
Míg a hétköznapi emberek ügyei hosszan elhúzódnak, ennek a kiskorúnak vasárnap mindössze 14 óra alatt óvadékot engedélyeztek. Az óvadék feltétele az volt, hogy írjon egy esszét, és szülei gondoskodjanak arról, hogy ne kövesse el újra ugyanazt a hibát.
Ha a törvény ugyanaz, miért kezelik másképp a kiváltságos embereket?” Egy másik bolgár hozzászóló szerint ott is ugyanez a helyzet. (Forrás: LinkedIn, 2024. május 27.)

K: A Jakab 2:10-ben hogyan jelenti az, hogy ha a törvény egy pontját megszegjük, akkor az egész törvény megszegésében vétkesek vagyunk?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

a) „A törvényt” szegik meg, nem pedig csak „egy törvényt”, ahogyan Jakab mondja.

b) Ez egy „királyi törvény”. Nemcsak Jézus, a mi Királyunk parancsolta meg közvetlenül, hanem Jézus azt is mondta, hogy ez az a két törvény egyike, amelyből a többi törvény származik. Jakab ezt a bűnt, a részrehajlást, a házasságtörés és a gyilkosság mellé sorolja. A törvényt nem szelektíven adták, és ma teljes engedelmességet kell tanúsítanunk, nem csak részlegeset, hogy betartsunk mindent, amit Isten elvár tőlünk, vagy amitől tartózkodnunk kell.

c) A törvényre vonatkozó „mindent vagy semmit” gondolat az Újszövetségben is megtalálható Máté 5:18–19-ben, 23:23-ban és a Galatákhoz írt levél 5:3-ban. Ahogy Alec Motyer mondja, a törvény nem olyan, mint egy kőhalom, hanem inkább egy üveglaphoz hasonlít. A halomból elvehetünk egy követ, a halom mégis megmarad. De ha az üveglapot csak egy ponton megütjük és eltörjük, az egész lap megreped vagy összetörik.

K: A Jakab 2:10–11-ben milyen természetes hajlamunk van, amelyet Jakab ellensúlyoz?

V: Hajlamosak vagyunk arra, hogy azt, amit jól csinálunk, fontosnak hangsúlyozzuk, míg azt, amit nem csinálunk jól, jelentéktelennek minősítsük. A bukott ember túlságosan is jól ért a racionalizáláshoz, vagyis ahhoz, hogy kreatív módon logikusan hangzó indokokat találjon ki bűneink mentegetésére. Ezt másokban könnyű észrevenni, de magunkban könnyű figyelmen kívül hagyni.

K: Miért gondolta Jakab úgy a Jakab 2:10–11-ben, hogy ezt a részt éppen ide, a részrehajlásról és a diszkriminációról szóló rész után helyezze el?

V: Képzeld el, hogy lopás miatt állsz bíróság előtt, és azt mondod a bírónak: „Legalább nem szegtem meg a közlekedési szabályokat!” Mit érnél el ezzel? Jakab meglehetősen nyers módon, de mégis közvetett módon egy konkrét pontra hívja fel a figyelmet. Még ha a törvény egy részét betartod is, ha egy részét megszeged, akkor a teljes törvényt megszeged. Jakab a gyilkosságról és a házasságtörésről beszél, amelyek olvasói számára nyilvánvalóak, de ezt közvetlenül azután teszi, hogy egy másik törvény megszegéséről beszélt: a részrehajlás tilalmáról. Jakab azt mondja olvasóinak, hogy ha betartod Isten parancsait a gyilkosságról, a házasságtörésről és minden másról, és mégis megkülönböztetést gyakorolsz, akkor van egy kifejezés az ilyen emberre: törvénytörő vagy.

K: A Jakab 2:12-ben mi is pontosan az a „szabadság törvénye”?

V: Ez nem egy konkrét törvény, hanem a „szabadság” inkább azt írja le, hogy mit jelent számunkra ma az Isten iránti engedelmesség. Jézus felülírta az Ószövetségi Törvényt, de ez nem jelenti azt, hogy mostantól úgy élhetünk, ahogy csak akarunk. Isten a szívünkbe vésette a törvényét, és mi most azt követjük, amit Jézus és az Újszövetség parancsol.

K: A Jakab 2:12-ben a törvény szabadságot hoz, vagy rabságot, ahogyan a Gal 4:24 mondja?

V: A Mózes-törvény, amelyet nem tudtak teljes mértékben betartani, arra szolgált, hogy szemléltesse: szükségük van Isten megbocsátására. A törvény teljes betartása a bűntől való szabadságot jelentette volna, de annak ismerete és a betartásának elmulasztása csak rabságot és azt a tudatot hozta, hogy elmaradsz a követelményektől. Ha tudod, mi a helyes, és nem cselekszel úgy, akkor az számodra bűn, ahogyan a Jakab 4:17 mondja. Ma Krisztusnak való engedelmesség törvényét követjük, amely megszabadít minket a bűn rabságától.

K: A Jakab 2:13-ban mit mondott a judaizmus az irgalomról és az ítéletről?

V: Isten ítéletet hoz, de örömét leli abban, hogy irgalmat mutasson, ahogyan a Mikás 7:17-18 mondja. Isten irgalmát látjuk abban, hogy Jézus a kereszten halt meg értünk „az előtte álló örömért”, ahogyan a Zsidókhoz írt levél 12:2 mondja. Barabbi rabbi így szólt: „Aki irgalmas a teremtményekhez, ahhoz a Menny is irgalmas, de aki irgalmatlan a teremtményekhez, ahhoz a Menny is irgalmatlan.”

Ez a gondolat megtalálható a Sirach 27:30–28:7-ben, a Tobit 4:9–11-ben, a Zebulun-i végrendelet 8:3-ban és a b. Shabbath 151b-ben is.

K: A Jakab-levél 2:13 szerint milyen módon kell életünkkel bizonyítanunk, hogy hisszük: az irgalom diadalmaskodik az ítélet felett?

V: Először is hisszük, hogy Isten kegyelme és irgalma nagyobb, mint minden bűnünk. Képesnek kell lennünk megbocsátani magunknak. Másodszor, elköteleztük magunkat mások iránt, hogy megbocsátást és irgalmat nyújtsunk, ahogyan Isten is megadta nekünk.

K: A Jakab 2:13 alapján mit kell tenned, ha gyanítod, hogy egy másik hívő látszólag diszkriminál egy csoportot?

V: Először is, legyél nyitott arra a lehetőségre, hogy tévedhetsz. Másodszor, vedd figyelembe, hogy még ha bűnt is követnek el a megkülönböztetéssel, lehet, hogy nem veszik észre, sőt, ha szóba hozod a dolgot, talán még tagadni is fogják. Harmadszor, imádkozz azért, hogy Isten hogyan szeretné, ha reagálnál. Látniuk kell, hogy

a) Vagy valóban részrehajlóak, vagy pedig bölcstelenül azt a látszatot keltik, hogy azok.

b) ennek a bűnnek a súlyosságát, amint azt a Jakab 2:1–13 is mutatja;

c) a bűnbánat következő lépéseit, és ha lehetséges, a jóvátételt;

d) A helyreállítás: hogy szereted őket, és hogy nekik is szeretniük kell minden más embert.

K: A Jakab 2:14–26-ban szereplő szakasz hogyan kapcsolódik a 2. fejezet korábbi részéhez?

V: Két szempontból kapcsolódik hozzá. A Jakab 2:1–13 egy konkrét bűn – a részrehajlás – tekintetében a cselekedetek hiányáról szól, míg ez a szakasz ezt kiterjeszti a bűnre általában. Másodszor: ahogyan nem szabad részrehajlóan viselkedni és csak néhány emberrel kedvesnek lenni, úgy a hitben sem szabad részrehajlóan viselkedni, azaz nem szabad csak néhány jó cselekedetet végrehajtani, a többit pedig elhanyagolni.

K: A Jakab 2:14–17-ben legalább két módon említi, hogy az emberek hogyan rendelkezhetnek cselekedetek nélküli, üdvösséget nem hozó hittel?

V: Az egyik módja az, ha hiszünk Isten igazságában és a helyes dolgokban, de soha nem bízzuk rá az életünket. Ezt valaki „gyakorlati ateizmusnak” nevezte. Bár valóban hisznek Istenben, gyakorlatilag, viselkedésükben úgy cselekszenek, mintha ateisták lennének. Jakab azt mondja, hogy a cselekedetek iránti vágy nélküli hit nem olyan hit, amellyel valaki a mennybe jut. A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében szereplő Hitek Csarnokában a hitet cselekedeteikkel bizonyították.

A második módszer az, ha valaki egy hamis istenben bízik, és elutasítja a Biblia Istenét. Lehet, hogy rengeteg cselekedetük is van – pogányok megölése, szati, éhenhalás stb. –, de ezek közül semmi sem fog megmenteni őket.

Nem a Krisztus iránti hitünk a legfontosabb, hanem az, hogy Krisztusban hiszünk.

K: A Jakab 2:14–25-ben hogyan igazulunk meg cselekedetekkel és hittel egyaránt, és nem a cselekedetektől elválasztott hittel, ahogyan Pál mondja az Efézus 2:8–9-ben?

V: Jakab nem azt mondja, hogy a hit és a cselekedetek egy és ugyanazok; azt sem mondja, hogy ugyanaz a szerepük. De amit határozottan kijelent, az az, hogy egy igazi hívő életében ezek elválaszthatatlanok. Pontosabban: Jakab nem azt mondta, hogy „ha valakinek van hite”, hanem inkább azt, hogy „ha valaki azt mondja, hogy van hite”. A cselekedetek a valódi hit melléktermékei, eredményei. Vannak, akik olyanok lehetnek, mint a kereszten lógó tolvaj, és közvetlenül a haláluk előtt fogadják el Krisztust. Mások viszont jó cselekedeteket fognak tanúsítani, ha eleve valóban üdvözültek.

Sok pogány vallás – akkoriban és ma is – olyan spiritualitást kínál, amelyben semmiféle erkölcsi követelmény nincs. Így egy pogány számára viszonylag könnyű lenne a kereszténységet tévesen úgy értelmezni, mint egy ilyen vallás közül a sokadik.

Ez egy bonyolult téma, ezért a 15–26. versekben Jakab négy példával magyarázza el. Az első kettő azt mutatja be, hogy mi nem a hit, az utolsó kettő pedig azt, hogy mi a hit.

A cselekedetek általi üdvösség az a tévhit, miszerint jó cselekedeteket kell végrehajtanod ahhoz, hogy egyáltalán üdvözülhess. A könnyű hit az ellenkező tévedés, amely szerint a cselekedeteknek semmi közük az üdvösséghez, és a cselekedetek, valamint Krisztus uralkodása opcionálisak. Az igazság az, hogy a cselekedetek nem érdemelnek semmit az üdvösség szempontjából, de az üdvösség természetes következményeként megjelennek. Ahogyan a dobogó szív annak a jele, hogy az ember él, úgy a cselekedetek is annak a jelei, hogy üdvözültek vagyunk és szellemileg élünk.

K: A Jakab 2:16-ban szereplő kifejezés arra utal, hogy már jól tápláltak voltak?

V: Nem, ez a görög nyelvben egy szokásos zsidó búcsúzási kifejezés volt. NEM azt jelenti, hogy már melegben voltak és jól tápláltak.

K: A Jakab 2:17–26-ban mit mondanál annak, aki azt állítja: „Nincs már törvényünk, csak szabadságunk van Krisztusban”?

V: Két szó: Olvassa el a Jakab-levelet! Részben igazuk van abban, hogy már nem a Mózes-törvény alatt állunk, és Krisztusban szabadságunk van arra, hogy azt tegyük, ami helyes. Az Újszövetségben azonban a Tízparancsolatból mindössze egy kivételével (a szombat) mindegyik megismétlődik. Egyes dolgok (például a válás) az Újszövetségben még szigorúbbak, mint az Ószövetségben. Ne tegyünk Isten szájába olyan szavakat, amelyek valójában ellentmondanak annak, amit Isten maga mond a Szentírásban.

Volt egy csoport és egy híres személy, akik ezt a téves nézetet vallották. A csoportot Khlysty-nek hívták, leghíresebb tagja pedig Rasputin volt. Amikor Rasputint megkérdezték, miért állítja, hogy a bűn elengedhetetlen Isten előtt, így válaszolt: „Természetesen, kis atyám – mondta –, Megváltónk és a szent atyák elítélték a bűnt, mivel az a Gonosz műve. De hogyan űzheted ki a gonoszt, kis atyám, ha nem őszinte bűnbánattal? És hogyan bűnbánhatsz őszintén, ha nem vétkeztél? …El a Szentírásoddal!” – dörögte. „Szentírás! Bizony, figyelmeztetlek, kis atyám, hagyd abba ezt a hiábavaló és haszontalan munkát, hogy az Úr elé állhass. Fogadd el az életet olyannak, amilyen, mert csak azt adta neked Isten. És hadd mondjak neked valamit. Ne töprengj örökké azon, honnan származik a bűn, hány imát kell elmondania az embernek naponta, és mennyi ideig kell böjtölnie, hogy elkerülje a bűnt! Vallj bűnt, ha még mindig ott lappang benned a bűn; csak így győzheted le! Vallj bűnt, akkor bűnbánatot fogsz gyakorolni, és kiűzöd magadból a gonoszt. Amíg titokban hordozzátok magatokban a bűnt, és félelemmel takarjátok el böjttel, imádsággal és a Szentírás végtelen vitatásával, addig álszentek és haszontalanok maradtok, és az ilyeneket gyűlöli az Úr. A szennyet ki kell űzni, hallod, kis atyám? Csak akkor lesz illatotok kellemes az Úrnak?” (Rasputin: A Szent Ördög, 54–55. o.)

K: A Jakab 2:19 szerint, mivel a démonok hisznek Jézusban, meg kell-e őket menteni, hiszen az ApCsel 16:31 és a János 3:16 szerint mindössze annyit kell tenni, hogy hiszünk Jézusban?

V: Határozottan nem. Jakab arra mutat rá, hogy önmagában nem elegendő a helyes dolgokban való értelmi hit az üdvösséghez. A Berachoth 1:1 szerint a száműzetés idejétől kezdve és azután a zsidók kötelességüknek tartották, hogy minden reggel elmondják a shemát (5Mózes 6:4–5). Ahogy a Believer’s Bible Commentary 2229. oldalán olvasható: „A démonok hisznek a tényben, de nem adják meg magukat a Személynek.” Nekünk is Istenbe kell vetnünk a bizalmunkat.

K: A Jakab 2:21–24 szerint Ábrahám cselekedetei által lett-e igaznak nyilvánítva, vagy a Róma 4:1–4 és a Róma 3:28 szerint a hit által?

V: Ahogyan a Róma 4:1-4 is mutatja, Isten már azelőtt igaznak nyilvánította Ábrahámot a hit által, hogy az hajlandó lett volna feláldozni Izsákot – ami körülbelül 30 évvel később történt. Ábrahám hajlandósága azonban azt mutatta, hogy Isten már korábban is munkálkodott a szívében. Vannak, akik azt gondolják, hogy az élet olyan könnyű, ha egyszer hiszünk Istenben. Ábrahám ezt hazugságnak nevezné. Nagyon nehéz döntés volt feláldozni a saját fiát, csak mert Isten megkövetelte tőle. Keresztényekként tudjuk, hogy Isten soha nem parancsolná nekünk, hogy áldozzunk fel valakit, vagy szegjük meg azokat a bibliai parancsokat, amelyeket nekünk adott. De lehet, hogy mégis nehéz döntéseket kell hoznunk, amikor követjük Őt.

K: A Jakab 2:21–24-ben, mivel senki más nem volt jelen, kinek igazolta Ábrahám a hitét?

V: Bár az Ábrahámot és Izsákot kísérő emberek talán nem messze voltak, itt nem voltak jelen.

Ábrahám elsősorban Isten előtt igazolta meg hitét. Természetesen Ábrahám maga is látta ezt, ahogyan Izsák is (nagy érdeklődéssel, hozzátenném). Az angyalok és a démonok szintén látták ezt. És az idők folyamán Isten hűséges népe mindannyian látták Ábrahám lenyűgöző példáját az engedelmes hitre.

K: A Jakab 2:22-ben mi a fontosabb: a hit vagy a cselekedetek?

V: Fontosabb az, hogy éljünk, vagy hogy dobogjon a szívünk? Valaki elektródákat helyezhet egy halott ember szívére, és megindíthatja a szívverését. De általában a szívverés az a bizonyíték, hogy az ember él. Azt mondod, hogy igazi hited van. Lássuk a bizonyítékot! Ha nincs bizonyítékod, akkor fel kell tennünk a kérdést: vajon igazi hited van-e, vagy olyan hited, amely nem jobb, mint a többié – az embereké és a démonoké –, akik a pokolba tartanak.

K: A Jakab 2:25-ben hogyan állt ellentétben a kánaáni Raháb tapasztalata Ábraháméval?

V: Ábrahám a Biblia egyik legjelentősebb, nagy tiszteletnek örvendő őse volt; Raháb pedig egy jelentéktelen, rossz hírű idegen. Ábrahámtól olyan dolgokat kértek, amelyek ostobaságnak tűntek: el kellett hagynia a világ akkori legerősebb városainak egyikét, és úgy döntött, hogy engedelmeskedik Istennek azzal, hogy feláldozza fiát, Izsákot (1Mózes 22:1–14). Lehet, hogy 8–30 év telt el Ábrahám igaznak nyilvánítása és e cselekedet végrehajtása között. Ábrahám azonban, mint igaz ember, nem habozott, és engedelmeskedett Istennek.

Ráháb más volt; prostituált volt, ami erkölcstelen foglalkozás. Nem kellett nagy hit ahhoz, hogy belássa: a hatalmas izraeliták serege valószínűleg Jerikó végzetét jelenti. De Ráhábnak hinnie kellett abban, hogy Isten elfogadja őt, és Ráháb hitének megfelelően cselekedett, amikor életét kockáztatva elrejtette a két izraelitát. Néha hitünknek azzal kell megküzdenie, hogy „Vajon Isten megvéd-e vagy megóv-e?” Máskor hitünknek azzal kell megküzdenie, hogy „Vajon Isten még engem is megvéd-e vagy megóv-e?”

K: A Jakab 2:25-ben Ábrahám semmit sem tartott vissza – még azt sem, ami számára a legértékesebb volt –, amikor Istent szolgálta. Milyen dolgokat tartanak vissza ma a keresztények, amelyek megakadályozzák őket abban, hogy teljes mértékben Istent szolgálják?

V: Lehet ez egy olyan kapcsolat, amelyről a keresztény tudja, hogy nem lenne szabad fenntartania; egy olyan munka, amely veszélyezteti Isten iránti engedelmességét; vagy a gazdagságtól való lemondás. Lehet az is, hogy a kényelmet vagy a biztonságot magasabb rendűnek tartják, mint Isten szolgálatát. Az emberekben előfordulhat a kudarctól való félelem, a rossz színben való megjelenéstől való félelem, a FOMO (a lemaradástól való félelem), vagy a kényelmetlenségtől való félelem.

A félelem megakadályozhat bennünket abban, hogy bármit is tegyünk. Nem szabad megpróbálnunk korlátozni Istent azzal, hogy azt mondjuk neki, először mindent látni és megérteni akarunk, ami történik. Ahogy egy bibliai tanító fogalmaz: nem szabad megsértődnünk a megmagyarázhatatlan dolgokon.

K: A Jakab 2:26-ban valaki talán a hitet a lélekhez, a cselekedeteket pedig a testhez hasonlítaná, de Jakab éppen az ellenkező analógiát használja. Mit gondolsz, miért van ez így?

V: Ahhoz, hogy ezen a bolygón élj, testre van szükséged, és ahhoz, hogy Isten gyermeke legyél, hinni kell (vagy hitben kell élned). De ha itt vagy a földön, a lelked jelen van a testedben. Ha a hited szellemileg él, akkor cselekedeteid is vannak. De ahogy a lélek nélküli test csupán egy rothadó hulla, úgy az cselekedetek nélküli, pusztán intellektuális hit is egy rothadó, de ortodox hulla.

K: A Jakab 3:1 szerint, mivel a keresztényeknek nem kell aggódniuk a Nagy Fehér Trón ítélet miatt, miért kell a keresztény tanítóknak attól tartaniuk, hogy szigorúbban ítélik meg őket?

V: A hívőket Krisztus ítéli meg a bema-székes ítélet során (1Korinthus 3:12–15). A tanítókat azért ítélhetik meg, mert másoknak helytelen dolgokat tanítanak. Azért is ítélhetik meg őket, mert eltérítik az embereket, vagy gondatlanul pásztorkodnak.

A Máté 12:36–37 szerint minden hiábavaló szóért ítéletet fogunk kapni. A Példabeszédek 10:19 szerint ahol sok a szó, ott a bűn sem marad el. A Példabeszédek 30:5–6 hangsúlyozza, mennyire fontos, hogy ne adjunk hozzá Isten szavaihoz.

K: A Jakab 3:1 szerint mik azok a jó és rossz okok, amelyek miatt az emberek mégis tanítani akarnak?

V: A jó okok az, hogy Isten elhívott a tanításra, segíteni akarsz másoknak, és másodsorban az, hogy te magad is többet fogsz tanulni, ha tanítasz.

Egy rossz ok az, ha azt gondolod, hogy Isten szemében fontosnak fognak tekinteni, és mások csodálni fognak. Egyéb rossz okok: mások felett uralkodni, hencegni, elkerülni a vizsgálódást (amit a Jakab 3:1 szerint nem fogsz elkerülni), vagy azért, mert jobbnak vagy fontosabbnak tartod magad másoknál. De Isten ugyanúgy szeret téged, függetlenül attól, hogy tanítasz-e vagy sem. Isten azt akarja, hogy úgy szolgálj neki, ahogyan ő teremtett téged arra, hogy szolgálj neki, legyen az egy kissé feltűnőbb tanítási módszer, vagy más módon.

Amikor tanítasz, összhangban vannak-e a saját ambícióid Isten akaratával? – csapda kérdés. Ha önző ambícióid vannak, akkor rossz indítékokból cselekszel. Inkább annak örülnöd kellene, ha valaki más tart jó órát, vagy ha te magad tartasz jó órát.

K: A Jakab 3:1-ben hogyan ítélik meg szigorúbban a tanítókat?

V: Legalább négyféleképpen ítélik meg őket:

Beszéd: A Példabeszédek 10:19 azt mondja, hogy ha sok a szó, a bűn sem marad el. A Máté 12:36-37 szerint minden hiábavaló szóért ítéletet kapunk. Kevesebbet vétkezhetsz, ha nem beszélsz annyit; de a tanítóknak beszélniük kell. Ha helytelen dolgokat tanítasz, vagy akár a saját véleményedet is Isten Igéjeként hirdeted, akkor vétkezel, amikor tanítasz.

Egyéb szempontok: Minden kereszténynek a világ sójának és fényének kell lennie (Máté 5:13-16; Filippi 2:14-15), a vezetőknek pedig példaként kell szolgálniuk a nyáj számára (1 Péter 5:3). A bűnbe eső presbitereket nyilvánosan meg kell feddni (1 Timóteus 5:19-20).

Isten: A legfontosabb, hogy Isten az emberek tudása alapján ítél. A keresztényeknek nincs okuk aggódni a Nagy Fehér Trón ítéleténél, mert Jézus vére megfizette bűneik árát. A keresztényekre azonban vár egy második ítélet is, amelyet gyakran Bema-széki ítéletnek neveznek, és amelyet az 1. Korinthus 3:10–15 említ: itt Isten megítéli minden keresztény cselekedeteit, és azoknak megfelelően jutalmazza őket.

Önmagunk: A tanároknak kísértésbe eshetnek, hogy azt gondolják: „Mivel annyit tanultam, nem baj, ha más dolgokban, például az imádságban, a szentségben vagy mások iránti szeretetben elhanyagolom magam.” Azonban a sok tény ismerete nem feltétlenül jelenti azt, hogy nagy szeretettel szeretjük Istent, és engedelmeskedünk Neki.

Az 1 Korinthus 8:1 arra figyelmeztet minket, hogy a tudás felfuvalkodik, a szeretet viszont épít.

K: A Jakab 3:1–8-ban miért gondolod, hogy Jakab természetes átmenetet lát a Jakab 3:1–2 és a Jakab 3:3–6 között?

V: Jakabnak az jár a fejében, hogy mindannyian megbotlunk. Még a nyelvünkkel kapcsolatos apró problémák is hatalmas bűnös tüzet okozhatnak másokban. Emellett néha a jó cselekedetek hiányában rengeteg haszontalan szó hangzik el. Jakab rendkívül komolyan veszi a nyelv bűneit. Máté 12:36–37-ben Jézus is így tesz.

K: A Jakab 3:2-ben mit jelent itt a „tökéletes” szó?

V: Ugyanaz a görög szó, mint a Jakab 1:4-ben és a 2:22-ben. Azt jelenti, hogy valami vagy valaki elérte az érettséget, vagy teljes. A „tökéletes” szó mindkét jelentését használják a Filippi 3:12,15-ben.

K: A Jakab 3:3-8-ban mik a közös vonások a nyelv és a kantár, a kormánylapát, a tűz, a vadállat és a halálos méreg között?

V: Hatalmas erő kis méretből. A zablát a ló belső erejének irányításával tartja a lovat a pályán. A kormány a hajóra ható külső erő szögének szabályozásával tartja a hajót a pályán. Egy apró tűz hatalmas lángolássá nőhet, és ami elégett, azt soha nem lehet visszafordítani. Egy apró csepp halálos méreg is elég erős lehet ahhoz, hogy megöljön. De a pozitív oldalon: azzal is dicsőítheted Istent, amit nem mondasz ki.

Jakab nagyon komolyan veszi a nyelvünket; a Jakab 1:19, 26; 2:12; 4:11; 5:12 versekben is említi. A meggondolatlan szavak károsíthatják a házasságot, tönkretehetik a karriert, vagy tönkretehetik a szolgálatot. A halálos méreg többnyire ehető; csak egy kis százaléka rossz és halálos.

K: Miért gondolod, hogy Jakab a Jakab 3:3–5-ben a nyelvet egy zabhoz vagy egy hajó kormányához hasonlítja?

V: Az emberek kis méretű eszközökkel is irányíthatnak nagy dolgokat. A zabla a ló súlyának kevesebb mint egy százalékát teszi ki, de stratégiai használatával a lovat egy meghatározott irányba lehet terelni. Hasonlóképpen, a kormánylapát meglehetősen kicsi és jelentéktelennek tűnik, és időre és türelemre van szükség a használatához, de nélküle nem lehet irányítani a hajót. A Believer’s Bible Commentary 2231. oldala szerint a Queen Elizabeth hajó bruttó súlya 83 673 bruttó tonna volt, de a kormánycsapánya mindössze 140 bruttó tonna. Így a kormánycsapánya a teljes súlynak csupán körülbelül 0,17%-át teszi ki.

K: A Jakab 3:3,12; 1:19 versekben arról van szó, hogy ha valaki túl beszédes – akár a beszéd gyakorisága, akár a rossz dolgok miatt, amik kijönnek a száján –, hogyan lehet ezt úgy közölni vele, hogy megértse az üzenetet, anélkül, hogy megsértenénk?

V: Néha nincs más megoldás, mint megsérteni az illetőt, és ez rendben is van, mert lehet, hogy szüksége van rá, hogy megsértsék, bár legtöbbször nem ez a helyzet. Könnyebb megmondani valakinek, akivel már kapcsolatban állsz, aki tudja, hogy szereted, értékeled és tiszteled őt, mint egy idegennek. Látniuk kell, mit kell tenniük és mit kell abbahagyniuk, mennyire komoly a dolog, és hogy remény van-e jó kapcsolatra, miután megteszik. Ne feledd: nehéz sárral dobálózni anélkül, hogy a saját kezedre és szívedre is kerülne belőle.

Egy kereszténynek volt egy sajátos módszere arra, hogyan bánjon azokkal, akik sokat káromkodnak. Nevetett rajtuk. Aztán tréfásan megkérdezte tőlük: „Na, mondd el, hogy érzel valójában!” Olyan benyomást keltett, mintha egyáltalán nem is figyelt volna azokra a szavakra, amiket az illető korábban mondott, de adott nekik egy második esélyt, hogy megfelelő módon fejezzék ki magukat. Egy másik megközelítés az, hogy egyszerűen annak nevezzük, ami: csúnya beszéd. Természetesen bármelyik módszer is hatékony, ha te magad is álszent módon káromkodsz vagy csúnya szavakat használsz.

Ismerek egy keresztényt, akit soha nem hallottam káromkodni, kivéve egy alkalommal. Rögtön bocsánatot kért, miután kimondta azokat a szavakat, és elmondta, hogy nehezen tudja visszafogni magát, amikor dühös (ami akkor is így volt). Még keresztényként is nehéz néha megszabadulni a régi szokásoktól. Bár nem volt tökéletes, mégis igyekezett, és rögtön bocsánatot kért.

Természetesen, ha olyan kereszténnyel beszélsz, akinek túl laza a nyelve, mondd meg neki, hogy olvassa el újra a Jakab-levelet.

K: A Jakab 3:3-ban milyen a pletyka?

V: Íme egy példa a Believer’s Bible Commentary 2231. oldaláról: „A rossz beszéd lángjának terjedését jól illusztrálja két brooklyni nő beszélgetése. Az egyik azt mondta: »Tillie azt mondta, hogy te elárultad neki azt a titkot, amit megkértelek, hogy ne mondj el neki.« A másik így válaszolt: „Micsoda aljas teremtés! Megmondtam Tillie-nek, hogy ne mondja el neked, hogy elmondtam neki.” Az első beszélő így reagált: „Hát, én megmondtam Tillie-nek, hogy nem mondom el neked, hogy elmondta nekem – szóval ne mondd el neki, hogy elmondtam.” Senki sem bízhat senkiben.

K: Miért hasonlítja Jakab a Jakab-levél 3:6-ban a nyelvet a tűzhöz?

V: A rosszindulatú nyelv két szempontból is hasonlíthat egy szikrához:

Terjedés: csupán egy apró szikra kell ahhoz, hogy hatalmas erdőtűz keletkezzen. Hasonlóképpen, csupán néhány szó kell ahhoz, hogy láncreakció induljon be.

Visszafordíthatatlanság: Ha egyszer lángra lobban, mindaz, ami megégett, már nem lehet „meg nem égetté” tenni.

Történelmi megjegyzésként: az egyik legnagyobb erdőtűz 2003-ban, egy száraz nyár után a szibériai tajgában tört ki. 55 millió acre (22 millió hektár) területet égetett el Szibériában, Észak-Kínában és Észak-Mongóliában. Ez a mai napig is befolyásolja a Föld hőmérsékletét. Tájékoztatásképpen: egy acre valamivel kisebb, mint egy futballpálya, az end zónák nélkül. Pennsylvania területe 29,5 millió acre, így a szibériai tajga-tűz Pennsylvania területének majdnem kétszeresét égette el.

További információkért lásd: és.

K: A Jakab 3:6-ban hogyan gyújtja lángra a nyelv a testrészeinket?

V: A Szentírás nem mondja meg kifejezetten, hogyan, de láthatunk néhány lehetséges módot.

1. Sok kísértésünk mások szavain keresztül ér minket. A szavakkal az emberek gonosz terveket szőhetnek, kísérthetnek, elcsábíthatnak, rágalmazhatnak másokat, pletykálhatnak, sértegethetnek, piszkos vicceket mesélhetnek, hazudhatnak, eltántoríthatják az embereket a jótéteménytől, és bűnre buzdíthatják őket. Az emberek kölcsönösen bátoríthatják egymást a bűnre: amit valaki eredetileg szégyellne megtenni, azt később rendben lévőnek tartja, mert mások is egyetértenek vele.

2. Az emberek gyakran szavakkal közlik és hajtják végre a bűnre irányuló szándékaikat. Az emberek a nyelvükkel megsebezhetik mások érzéseit és rágalmazhatják őket.

K: A Jakab 3:6 szerint mik a mai emberek jellemzői, akik úgy tűnik, képtelenek kordában tartani a nyelvüket?

V: Sokan nem tisztelik őket a szavaik miatt. Folyamatosan „visszakoznak”, és megpróbálják jóvátenni azt a kárt, amit véletlenül a nyelvükkel okoztak. De az igazság az, hogy nincs olyan hatékony módszer a kár helyrehozására, mint az, ha eleve hallgatunk, és soha nem mondunk helytelen szavakat. Inkonzisztensnek és kétszínűnek tűnnek.

K: A Jakab 3:6-ban hogyan gyújtja lángra a nyelvet a pokol?

V: A Szentírás nem mondja meg egyértelműen. Azonban egy ilyen kis szervvel rengeteget lehet tenni. Súlyarányban a nyelv az egyik leghatékonyabb szerv lehet a Sátán kezében az emberek megtévesztésére és kísértésére.

K: A Jakab 3:6-ban hogyan válaszolna arra a hamis állításra, hogy a „természet rendje” a reinkarnációra utal, ahogyan egyes szektások tanítják?

V: Ez az ige az emberi nyelv meggyőző erejéről szól. Ebben az igehelyben semmi sem utalt a reinkarnációra vonatkozó ezen újszerű értelmezésre a történelem során a modern korig. Jakab levelében semmi sem említi a reinkarnációt, így ez egy egyértelmű példa arra, hogy a kifejezéseket úgy értelmezik át, hogy azok azt jelentsék, amit ők akarnak. Jakab egyszerűen csak arra utal, ami természetes módon történik. Az eisegezis az, amikor azt olvassuk ki a Szentírásból, amit mi akarunk, hogy mondjon. Nem eisegézist, hanem exegézist kellene alkalmaznunk, ami azt jelenti, hogy a Szentírásból azt vesszük ki, amit az mondani akart.

A Bibliában semmi sem tanítja a reinkarnációt. Míg a feltámadás már az Ószövetségben is ismert volt, az ószövetségi zsidók vagy a korai keresztények körében nem létezett a reinkarnáció fogalma, azzal a kivétellel, hogy leírták, hogy egyes hamis vallások hittek a reinkarnációban. Különösen Hippolytus (222–235/6) említi a reinkarnációt mint hitet, nem a keresztényekét, hanem az indiai „brahmanokét”.

A nicénai zsinat előtti keresztények közül, akik a brahminokat/brachmanokat hamis vallásnak tartották, ott volt még Antiochiai Theophilus (161–181/188), Tertullianus (198–220) és Origenész (225–254).

Egy szektás nem bizonyíthatja őszintén egy tanítás igazságát pusztán azzal, hogy újradefiniál egy olyan kifejezést, amelyet a korai keresztények egyike sem értett így.

K: A Jakab-levél 3:6–7-ben miben különbözik a méreg metaforája a tűz metaforájától?

V: Míg a tűz drasztikusan megváltoztatja a külső megjelenést, a méreg lassabban hat belülről. Mindkettő ugyanolyan jól képes megölni. Mindkettőnek csak egy kis mennyiségre van szüksége ahhoz, hogy elérje a célját. Néha gonosz szavakat kifejezetten azért mondanak, hogy megmérgezzék egy személy gondolkodását vagy szívét.

Sok művelt ember tisztában volt azzal, hogy a nyelv hogyan képes ölni, az athéni görög filozófus, Szókratész kivégzése révén. Szókratészt annyira bírálták egy színdarabban, amelyben gonosz, ostoba, az athéniakat megrontó brutálisként rágalmazták. A darab megtekintése után a polgárok követelték Szókratész kivégzését, és így is történt: kényszerítették, hogy igyon hemlock-mérget. Végül rájöttek, hogy pusztán a bizonyítatlan rágalmazás miatti heves érzelmeik miatt végeztek ki egy embert. Ezt követően Athén nagyon toleránssá vált a különböző filozófiai nézetek iránt.

K: A Jakab 3:8-ban hogyan lehet a nyelv „nyugtalan” vagy „féktelen” gonoszság?

V: Olyan, mint egy megszelídíthetetlen vadállat. Jakab példákat hoz fel olyan erős vadállatokra, amelyeket az emberek megszelídítettek, de az embereknek nagyobb gondot okoz a saját nyelvük megszelídítése.

K: A Jakab 3:9–12-ben hogyan jön ki a nyelvünkből mind a jó, mind a rossz? (Lásd a Róma 7:14–25-öt egy kis segítségért.)

V: Isten dicsőítése és másokat segítő szavaknak kell kijönniük a szánkból. Annyi jó jöhet ki belőle: bátorítás, javítás, tanítás, feddés (igen, az is jó). De Isten ellen szóló és másokat sértő szavak is kijöhetnek, ha nem vigyázunk. Kijöhetnek haragból, gondatlanságból, vagy ami még rosszabb, közönyből.

K: A Jakab 3:11-ben mi lenne, ha friss és sós víz egyaránt folyna ugyanabból a forrásból?

V: Az ivóvíz keveredne a sós vízzel, és a kapott brakkvíz ihatatlan lenne. Az a hívő, aki jó dolgokat mond, és ugyanabból a szájból gonosz vagy erkölcstelen dolgokat is mond, nem adna jó tanúságot. Különösen a nyelvünket kell Istennek átadnunk.

Egyrészt a Holt-tengeren vannak sósvíz- és édesvízforrások is, de még ott sem található olyan forrás, amelyből mindkettő folyna.

K: A Jakab 3:13-ban mi is pontosan a bölcsesség, szemben a tudással?

V: A tudás tényeknek, megfigyeléseknek és logikának tekinthető. A bölcsesség a tudás alkalmazása az életben.

K: A Jakab 3:13-ban mi a különbség a szelídség és az alázat között?

V: A görögben különböző szavakról van szó. Az alázatosság, görögül tapienophrosynē, azt jelenti, hogy nem tartod magad nagy embernek. A szelídség görög szava, a prautēs, aktív szelídséget és elfogadásra való hajlandóságot jelent. Ne olyan embert képzelj el, aki fizikailag gyenge, hanem inkább egy erős embert, aki engedelmes és alázatos.

Érdekes, hogy a görög filozófus, Epiktétosz (kb. 50–135/138) is tanított a szelídségről tanítványa, Arrianus révén. Ő azt tanította, hogy a szelídség, akárcsak a talpnyalás, erkölcsi hiba.

K: Miért tanítják Jakab, Jézus és Pál a Jakab 3:13-ban, a Máté 11:29-ben és a 2 Korinthus 10:1-ben egyaránt a szelídség és a bölcsesség szoros összefüggését?

V: Az igazi bölcsesség tudja, mi a helyünk Isten előtt, és hogy nem vagyunk jobbak másoknál.

K: A Jak 3,13–18-ban sokan bölcsek, de nem mennyei bölcsességgel rendelkeznek. Gondolod, hogy a keserű irigység vagy az önző ambíció kizárja, hogy valaki mennyei bölcsességgel rendelkezzen?

V: Lehet, hogy még mindig rendelkeznek a mennyei bölcsesség egyes elemeivel, de ha azt az irigység vagy az önző törekvés megmérgezi, az nem jó. Az önző törekvés nem csupán a saját érdekek előmozdítását jelenti, hanem azt is, hogy ehhez méltatlan és megosztó eszközöket alkalmaznak. Az irigység és az önző törekvés elvakíthatja az embereket az igazságtól, és a világi bölcsesség alkalmazása jobb megoldásnak tűnhet a rövid távú célok eléréséhez. A mennyei bölcsesség nem hagyja figyelmen kívül a rövid távú célokat, hanem a bírói szék előtti ítéletre is tekint. A tisztaság itt az önző indítékok vagy hozzáállás hiányát jelenti.

A Filippi 1:15–18-ban azonban Pál mégis dicséri Istent azokért az emberekért, akik az igazi evangéliumot hirdetik, még akkor is, ha egyesek irigységből és önző ambícióból hirdetik Krisztust, mert legalább hirdetik az evangéliumot.

K: A Jakab 3:13, 17–18-ban miért eredményezi a bölcsesség ezeket a dolgokat?

V: A Példabeszédek 23:7 azt mondja: „Ahogyan az ember a szívében gondolkodik, olyan is lesz.” A Szentlélek a bölcsességet használja arra, hogy átalakítson minket, és a Lélek gyümölcseit teremje. Az igazi bölcsesség tiszta, békeszerető, engedékeny, irgalommal és jó cselekedetekkel teli, részrehajlás és képmutatás nélkül. Más szavakkal: amit látsz, azt kapod.

K: A Jakab 3:17–18-ban mi a különbség a mennyei és a világi bölcsesség között?

V: A mennyei bölcsesség felülről származik, a Szentlélek gyümölcseit nyilvánítja meg, és megmutatja nekünk, hogyan tetszhetünk Istennek. A világi bölcsesség alulról származik, ebben az életben próbál előrébb jutni, és arra törekszik, hogy magunkat elégítsük ki. Ahogy Tony Evans fogalmaz: „A puszta emberi bölcsesség a Sátán tervének kifejeződése. Ahhoz, hogy a mennyei bölcsességet közvetítsd, kapcsolatba kell lépned a mennyországgal.”

Amit a világ bölcsességnek nevez, az magában foglalhat vitatkozó stílust, lesújtó szarkazmust, ravasz vagy akár tisztességtelen módszereket egy álláspont érvényesítésére stb.

K: A Jakab 3:18-ban mi az igazságosság gyümölcse vagy termése, amely a békességből származik?

V: A keresztényeknek két különböző nézete van, és mindkettő igaz lehet.

A Lélek gyümölcse, vagyis az igazságosság bölcsességéből fakadó gyümölcs.

Maga az igaz élet, amely abból fakad, hogy ismerjük és követjük Isten bölcsességének útját.

A kettőt ötvözve az a „termés”, amit kapunk, egy Istennek tetsző, istenfélő élet, amelyet a Lélek gyümölcse bizonyít.

K: A Jakab 4:1-ben hogyan „harcolnak” a vágyak bennünk?

V: Az emberek „összeütközésbe kerülhetnek” egymással ellentétes vágyakkal, görögül hedonon, amelyből a hedonizmus szó származik. Még azok a nem hívők is, akik valami rosszat akarnak tenni, gyakran nem teszik meg, mert erősebb bennük az a vágy, hogy ne szenvedjék el a következményeket.

A háborúkra és csatákra utaló szavak nemzeti csatákra és polgárháborúkra is utalhatnak. A Római Birodalomban azonban ebben az időben nem volt polgárháború, és azok a csaták, amelyekről Jakab beszél, belső csaták.

K: A Jakab 4:1-ben hogyan törhet ki a belső küzdelem, és okozhat-e ellenségeskedést mások iránt?

V: Amikor valaki a saját belső konfliktusa miatt boldogtalan, előfordulhat, hogy nem látja értelmét annak, hogy kedves legyen másokhoz. Ha valaki megnehezíti az életedet, vagy konfliktusa van veled, vedd figyelembe, hogy ennek talán semmi köze sincs hozzád. Lehet, hogy a saját belső „csatái” törnek ki, és támadnak ránk. Nem lehet békében élniük másokkal, ha háborúban állnak önmagukkal.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy a másokkal való konfliktus a normális és elvárt állapot. Amikor egy embert nyilvánosan bírálta egy másik, akit barátjának tartott, a másik ezt egyszerűen „baráti tűznek” magyarázta.

K: A Jakab 4:1–2 szerint hogyan lehet megállítani a keresztények közötti vitákat anélkül, hogy te magad is belekeverednél a vitába?

V: Először is imádkozz a helyzetért. Próbáld megérteni a szembenálló felek nézőpontját. Nem kell egyetértened a nézőponttal ahhoz, hogy megértsd. Menj el az érintett személyhez, vagy mindkét fél képviselőjéhez négyszemközt, és beszélj velük. Ha ez nem segít, akkor beszélj velük újra, és vigyél magaddal több embert is. Ha ez sem segít, akkor vonakodva, de vidd az ügyet az egész gyülekezet elé, ahogyan a Máté 18:15–17-ben olvasható.

Amikor diakónus voltam, volt egy presbiter a gyülekezetben, aki gyakran beszélt egy „örökös presbiter” ellen. Így amikor az „örökös presbiternek” alkalma nyílt prédikálni, végig az első presbiter ellen beszélt. Képzeld el, milyen benyomást keltett ez a látogatókban! Én nem voltam jelen, mivel az ifjúsági istentiszteletet vezettem, de természetesen hallottam róla. Négyszemközt beszéltem az „örökös presbiterrel”, de ő azt mondta, hogy valaki más azt mondta neki, pontosan azt mondta, amit kellett. Ezután összeszedtem tíz másik gyülekezeti tagot, akik ugyanúgy éreztek, mint én, és megbeszélést kértünk nála otthon, hogy megvitassuk a dolgot. Egyértelművé tettük, hogy nem ellene vagyunk, és nem akarjuk, hogy lemondjon, csak azt szeretnénk, hogy ez a nézeteltérés ne ilyen csúnya módon kerüljön napvilágra. Végül a másik presbiter elment, néhány másik taggal együtt, és körülbelül egy órányi autóútra saját gyülekezetet alapítottak.

K: A Jakab 4:2-ben hogyan „gyilkolnak” a keresztények?

V: Ne feledjük, hogy Jakab szavai közvetlenül Jézus tanítását követik. Jézus a Máté 5:21–22-ben azt mondta, hogy nem csupán a fizikai gyilkosság, hanem az is, ha ok nélkül haragszol a testvéredre, vagy ha valakit üresfejűnek nevezel, mind-mind a pokol tüzének veszélyébe sodorja az embert.

Jakab tehát nem csupán a fizikai gyilkosságra utal, hanem a másik hívő iránti gyűlöletre is.

K: A Jakab 4:2–3 arra utal-e, hogy Isten megadna nekünk valamit, amit szeretne, hogy megkapjunk, ha rossz indítékból kérjük? Hogyan hozza ez Istent úgy mond „szorult helyzetbe”?

V: Ha olyasmit kérünk, amire valóban szükségünk van, de azt gonosz célokra fogjuk felhasználni, Isten lehet, hogy nem adja meg nekünk – még akkor sem, ha valóban szükségünk van rá.

K: A Jakab 4:3 ellentmond-e annak az ígéretnek, hogy Isten meghallgatja imáinkat?

V: Nem, nem cáfolja meg, hanem feltételt szab rá. Néha Isten „nem”-mel válaszol imáinkra. Néha pedig „várj”-jal.

K: A Jakab 4:4-ben miért nevezte Jakab a keresztényeket, akiknek írt, házasságtörőknek?

V: A görög szó itt nőnemű, ami helyénvaló, mivel mindannyian, férfiak és nők egyaránt, együttesen Krisztus menyasszonya vagyunk.

A házasságtörő általában nem akar válni. Míg valaki azért akarhat válni, hogy elváljon az egyik embertől és hozzámenjen egy másikhoz, a házasságtörő férfi vagy nő gyakran mindkettőt akarja. A házastársukkal akarnak maradni, és emellett másvalakit is akarnak maguk mellé. Jakab nem azt mondja, hogy ezek az emberek már nem akarnak Istent követni. Inkább azt, hogy továbbra is követni akarják Istent, és emellett világi dolgokat is akarnak csinálni. Krisztust követni azt jelenti, hogy úgy döntünk, hogy kizárjuk azokat a lehetőségeket, amelyekkel megszeghetjük Isten parancsait.

Sajnos még a keresztények is néha megpróbálnak két úrnak szolgálni, például Istennek és a világnak. Jézus a Máté 6:24-ben azt mondta, hogy nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a pénznek.

Általánosságban elmondható, hogy a keresztényeknek néha erős feddésre van szükségük.

K: A Jakab 4:5-ben hogyan teszi a keresztényekben élő szellem őket irigyé, hiszen a Jakab 3:16 szerint ott van a gonosz cselekedet, ahol irigység és viszály van?

V: Nemcsak világi büszkeség létezik, hanem létezhet lelki büszkeség is. A lelki büszkeség az, amikor azt gondoljuk, hogy a lelkiségünk vagy ajándékaink miatt jobbak vagy jelentősebbek vagyunk. Mindannyiunknak nincs semmi jót, kivéve azt, amit Isten adott nekünk. Tehát valójában nincs semmi, amire büszkék lehetnénk. A Jakab 4:5 nem azt mondja, hogy a Szentlélek gonosz vagy irigy, hanem azt, hogy a tudat, miszerint a Szentlélek a keresztényekben lakozik, büszkeséghez és önigazságérzethez vezethet, amelyek gonoszságok.

Mindig rossz dolog, ha az ember irigy, függetlenül minden mástól. Még a hívők is vétkezhetnek azzal, hogy irigyek más hívőkre vagy a nem hívők körülményeire. A 73. zsoltárban Asáf őszintén beszél arról, amikor „majdnem megcsúszott a lába”, mert irigyelte a dicsekvőket.

Az Ószövetségben vagy az apokrif iratokban nincs olyan idézet, amely azt mondaná: „A bennünk lakozó Lélek irigyen vágyakozik.” Azonban a Szentírásban eredetileg nem voltak írásjelek. Egy jobb fordítás – amelyet a BSB is követ – a következő: „Vagy talán azt gondolod, hogy a Szentírás ok nélkül mondja, hogy a Szellem, akit Ő bennünk lakoztat, irigységgel vágyakozik?” Ez nem jelzi, hogy a „szellem” itt a Szentlélekre vagy a mi szellemünkre utal-e.

Egy másik lehetőség, hogy Jakab a Szentírásból származó idézetre utal: a Jakab 4:6-ra hivatkozik, amely a Példabeszédek 3:34-et idézi.

K: Hogyan kapcsolódik a Jak 4:6 a Jak 3:6-hoz: „Isten ellenáll a gőgösöknek, de kegyelmet ad az alázatosoknak.”?

V: A gőg gyakran a nyelven keresztül hozza meg csúnya gyümölcsét. Ha gőg, irigység, harag vagy más gonosz dolgok vannak a szívedben, a kár enyhítésének leggyorsabb módja az, ha nem mondasz semmit, amíg a szíved rendbe nem jön. Nehéz megakadályozni, hogy a rossz szavak káros hatást gyakoroljanak, miután kimondták őket. Ezt követően Jakab három példát hoz fel arra, hogyan tör ki a gőg és válik láthatóvá az életünkben: a rágalmazás a Jakab 4:11–12-ben, a dicsekvés a Jakab 4:13–17-ben, valamint a nem a tiédnek való dolgok felhalmozása a Jakab 5:1–6-ban.

K: A Jakab 4:7-ben természetesen a nem keresztényeknek kell Krisztushoz jönniük és alávetni magukat Istennek. De hogyan kell a keresztényeknek, akikhez Jakab szól, alávetni magukat Istennek?

V: Annak ellenére, hogy megváltásunkkor már alávetettük életünket Istennek, minden nap újra alávetnünk kell magunkat Istennek. Naponta és pillanatról pillanatra el kell döntenünk, hogy Krisztusban maradunk-e és engedelmeskedünk-e, vagy sem. Közel kell kerülnünk Istenhez, és tiszta szívvel kell élnünk.

K: A Jakab 4:8-ban említettek szerint, ha valaki a mennyből kifejezetten téged figyelne, inkább elszánt hívőnek vagy kételkedőnek tartana?

V: Remélhetőleg következetességet, hűséget és odaadó szeretetet látna benned, és inkább elszánt hívőnek tartana.

K: A Jakab 4:8-ban hogyan vezet a bűnös önzés ahhoz, hogy a hívő elkezdenek eltávolodni Istentől?

V: Nem az a kérdés, hogy „vajon” a bűnös önzés eltávolodásra késztetheti-e a hívőt; hanem az, hogy biztosan eltávolodásra készteti. Csak egy dolog után tudsz komolyan törekedni. Amikor vagy az élvezeteket, vagy az önző ambíciókat üldözzük, elveszítjük az időt és az energiát arra, hogy Istenhez való közelségre törekedjünk. A fordítottja is igaz. Ha minden lehetséges energiánkat Istenre fordítjuk, akkor nem lesz időnk és energiánk a világi dolgok után is vágyakozni.

K: Mit jelent a Jakab 4:9–10-ben az, hogy „bánkódjatok a bűn miatt”?

V: Az itt szereplő görög szó, a talaiporesate, erőteljesebb kifejezés, mint az angol megfelelője. Azt jelenti, hogy nyomorúságosan gyászolunk, és jól illeszkedik a „sírás” kifejezéshez. Amikor nincs rendben a viszonyunk Istennel, vagy bűn van a szívünkben, nem szabad úgy tennünk, mintha minden rendben lenne. Nagyon komolyan kell vennünk a bűnt. A szívünknek gyászolnia és sírnia kell, amikor nincs közösségünk Istennel.

K: Miért beszél Jakab a Jakab 4:11-ben, valamint az 1:2, 16, 19; 2:1, 5, 14; 3:1, 10, 12 versekben olyan gyakran a „testvéreimről”?

V: Két okot látunk erre. Az első a levél címzettjei. Ez nem egy evangelizációs üzenet, hanem inkább egy levél a hívőknek, mind a férfiaknak, mind a nőknek. Másodszor, Jakabnak – tudatosan vagy tudat alatt – mindig az járt a fejében, hogy a hívők milyen szoros kapcsolatban állnak egymással, illetve milyen gondoskodást tanúsítanak egymás iránt, vagy legalábbis tanúsítaniuk kellene.

K: A Jakab 4:11-ben és a Titusz 3:2-ben azt olvassuk, hogy nem szabad egymás ellen rosszat mondanunk, akkor miért tette ezt Pál [állítólag] Himeneusszal és Filétusszal a 2. Timóteus 2:17-ben?

V: Az itt szereplő görög szó tágabb jelentésű, mint a rágalmazás; azt jelenti, hogy általában nem szabad egymás ellen beszélnünk. Hasznos és igaz dolgokat kell mondanunk. Pálnak a Titusz 3:2-ben senkiről sem kellett rosszat mondania. De Pálnak magának kellett segítenie az egyházat azzal, hogy figyelmeztette őket Himeneuszra és Filétuszra a 2 Timóteus 2:17–18-ban, valamint meg nem nevezett hamis tanítókra az 1 Timóteus 1:3–7-ben. Vannak, akik erkölcsi okokból vagy rossz kapcsolatok miatt térnek el az igazságtól, de Himeneusz és Filétusz nyilvánvalóan intellektuális okokból tért el tőle.

K: Jak 4:11, 3Móz 19:16; Zsolt 15:3; 31:13; 38:20; 41:6–7; 50:20; 101:5, Péld 10:18 és köv.; 30:10; Jer 6:28; Ezék 36:3; Mt 15:19; Mk 7:22; 2Kor 12:20; Ef 4:31; Kol 3:8; Tit 3:2; 1Pét 2:1 – milyen módon vétkezhetnek a keresztények azzal, hogy más keresztényeket és gyülekezeteket rágalmaznak?

V: Amikor az emberek hamis állításokat tesznek egy tanítóról, vagy negatív tényeket közölnek, miközben kedvesnek kellene lenniük, az rágalmazásnak minősül. A rágalmazás az, amikor nem igaz rossz dolgokat mondunk, vagy amikor nem kellene, mégis lekicsinyeljük más keresztényeket és gyülekezeteket.

Ha bármi negatívat mondasz, győződj meg róla, hogy az igaz és hasznos is egyaránt. De az, hogy a szavak igazak, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy ki is kell mondanod őket, ha nem hasznosak. Emellett az Efézus 4:15 szerint szeretettel kell az igazat mondanunk.

K: A Jakab 4:11-ben mi köze van a „bírói ítélet meghozatalának” más keresztények és gyülekezetek rágalmazásához?

V: Mások rágalmazása gyakran együtt jár azzal a bűnnel, hogy úgy beszélünk vagy cselekszünk, mintha a bírójuk lennénk. A Jakab-levélben szereplő tanítással ellentétben a rabbi zsidó mű, a Pirqe Avot (190–230) 1,7 így szól: „Minden embert az érdemek mérlegén ítélj meg”. Akkor hadd vegyem elő a jegyzetfüzetemet, hadd kövesselek téged, és hadd ítéljelek meg a törvény szerinti érdemeid alapján. Biztos vagyok benne, hogy ezt nagyon értékelni fogod!😉 A Prédikátor 12:14 azt mondja, hogy minden napvilágra kerül, legyen az jó vagy rossz, de Isten, nem mi, fog mindent napvilágra hozni.

K: A Jakab 4:13–15-ben mi is pontosan az a holnapról való dicsekvés, és hogyan kerüljük el, hogy ezt tegyük?

V: Arrogáns dolog azt állítani, hogy tudunk valamit, amit valójában nem tudunk. Az előző szakaszban arról volt szó, hogy arrogáns dolog másokat megítélni, ezek a versek pedig arról szólnak, hogy arrogáns dolog biztosan tudni a jövőről. Amikor azt mondjuk vagy állítjuk, hogy biztosan tudhatjuk, mi fog történni a jövőben, akkor a holnapról dicsekedünk.

A legegyszerűbb módja annak, hogy ne tegyük ezt, ha emlékeztetjük magunkat a valóságra: valójában nem tudjuk biztosan, mi fog történni holnap. Ezért jobb azt mondani: „Ha az Úr is úgy akarja”, mint Isten ellen dicsekedni azzal, hogy „biztosan tudom”.

De ez nem jelenti azt, hogy ne kellene tervezni a jövőre. Jó dolog „alázatosan” tervezni, és a körülmények változásával módosítani a tervünket. Minden tervünk Isten akaratától függ. Isten megváltoztathatja őket, és terveink hiábavalóvá válhatnak. De nem helyes azt mondani, hogy holnap biztosan ezt vagy azt fogjuk tenni, mert nem tudjuk biztosan, mit fogunk holnap csinálni a földön, vagy hogy egyáltalán még a földön leszünk-e. Inkább mondd azt, hogy „ha az Úr is úgy akarja”, holnap ezt vagy azt fogjuk tenni.

Ne feledjétek: a tervek változnak.

Dwight D. Eisenhower tábornok részt vett a történelem legnagyobb inváziójának, az európai D-napnak a tervezésében. Azt mondta: „A tervek értéktelenek, de a tervezés minden.” Terveink folyamatosan változnak, de többet érünk el, ha van tervünk, mintha semmink sem lenne.

A Példabeszédek14:22 azt mondja, hogy akik jót terveznek, azok megtalálják a szeretetet és a hűséget. A Példabeszédek 16:3 azt mondja, hogy bármit is teszünk, bízzuk az Úrra, és terveink sikerrel járnak. Ugyanakkor tisztában kell lennünk azzal, ahogyan a Példabeszédek 21:30 mondja, hogy egyetlen terv sem járhat sikerrel az Úr ellen.

K: A Jakab 4:13–16-ban Isten ellenzi, hogy az ember dicsekedjen magával, mások felett kérkedjen stb. Miért gondolod, hogy Isten ellenzi azt is, hogy a holnapról dicsekedjünk?

V: A görög szöveg szó szerinti fordítása: „dicsekedés a gőgös álhiedelmeiddel”. Azzal dicsekedni, hogy biztosan tudod, mi fog történni holnap, amikor nincs is ilyen képességed, az Isten ellen irányuló gőg. Azzal dicsekedni, hogy jobb vagy valaki másnál, az a másik személy ellen irányuló gőg. Valaki egyszer azt mondta, hogy a „bűn” és a „gőg” szavak közepén egyaránt az „én” betű áll.

K: Jak 4:17 – Hogyan kell alkalmaznunk azt, hogy „Aki tehát tudja, mi a helyes, de nem cselekszik szerint, az bűnben vétkezik.”?

V: A keresztények számára nyilvánvaló, hogy nem szabad olyan dolgokat tennünk, amelyek nem tetszenek Istennek. De ezeket cselekvési bűnöknek nevezzük. Ha nem teszel semmi rosszat, de nem teszed meg azt a jót, amit Isten elvár tőled, akkor is vétkezel. Ezeket mulasztási bűnöknek nevezzük. Néha olyan lehetőségek adódnak a jótéteményre, amelyek nem szerepeltek a terveidben, mint például az irgalmas szamaritánus esetében. Megváltoztatod-e a terveidet, hogy megtegyed azt a jót, amit Isten elvár tőled?

Ha van valami jó cselekedet, amit meg kell tenni, és nincs más, aki megtenné, akkor azzal indokolhatjuk, hogy nem ez a hivatásunk, vagy valami hasonlóval. Gondolj az irgalmas szamaritánus példabeszédére! Az a gondolat, hogy „több időre van szükségem, hogy átgondoljam, mit akar tőlem Isten”, akkor érvényes, ha valóban nem tudod, mi az életed stratégiai iránya, de nem akkor, amikor azonnali szükségleteket kell kielégíteni.

Az egyházi közösségnek minden jót meg kell tennie, amit Isten elvár. Ez magában foglalja mind a hivatalos vagy szervezett csoportok által végzett tevékenységeket, mind az egyedül kezdeményező és önállóan cselekvő egyéneket, mind pedig az ezek közötti minden más formát. A lényeg nem az, hogy te csinálod-e vagy sem, hanem az, hogy Krisztus testén keresztül megvalósul-e vagy sem. Például egy tehetséges keresztény sebész Amerikában fel akarta adni a praxisát, hogy egy fejletlen országba menjen, és ott sebészként dolgozzon. De amikor átgondolta a dolgot, rájött, hogy az amerikai fizetésével két vagy három sebészt tudna eltartani abban az országban, akik ugyanazt a munkát végeznék, amit ő. Így megtartotta a karrierjét, és támogatta azokat a sebészeket.

Másrészt, ha van olyan szükség, amelyet senki sem elégít ki, és neked megvannak a szükséges erőforrások, idő, pénz és adottságok a szükség kielégítéséhez, akkor imádkozz erről, és ha Isten vezet, akkor láss munkához.

K: A Jakab 5:1–3a-ban felsorolt első három ok, amiért a gazdagoknak sírniuk és jajgatniuk kell, mi a különbség a vagyon, a ruhák, valamint az arany és az ezüst között?

V: A gazdagságot élvezhetjük vagy megtakaríthatjuk, lehet rövid távú vagy tartós, látható vagy láthatatlan. Nagy számban vannak olyan családok, akik korábban gazdagok voltak, ezért talán a vagyonodat csak úgy kellene tekintened, mint valami olyasmit, ami ideiglenesen, egy bizonyos időre a tiéd. De addig is használd ki a lehető legjobban!

Vannak dolgok, amelyek olyanok, mint a rozsda: elrágják a hosszú távú vagyon értékét. A molyok nem bomlasztják szét a ruhákat, hanem lyukakat hagynak rajtuk, amelyek használhatatlanná teszik őket. A molyokhoz hasonlóan vannak dolgok, amelyek gyorsan csökkenthetik a látható vagyon értékét. Gondoljunk csak egy balesetre, vagy valamire, ami megkarcolja vagy horpadást okoz az éppen megvásárolt új autónkon.

Az egyetlen kincs, amely valóban maradandó, az a mennyei kincs, amelyet azáltal nyerünk el, hogy tetszünk Istennek és teljesítjük az Ő akaratát.

K: A Jakab 5:1–6-ban pontosan kik azok a gazdagok, akikről Jakab beszél?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

Istennek tetszenek bizonyos gazdag emberek. Ábrahám nagyon gazdag volt, még mai mércével mérve is. Jób is nagyon gazdag volt a végén. Salamon nem kért gazdagságot, de Isten megadta neki. Ez azokra a gazdag emberekre utal, akik nem tetszenek Istennek.

Hitetlenek vagy hívők? A kommentátorok nem értenek egyet abban, hogy ezek a gazdag emberek kereszténynek vallják-e magukat vagy sem. De az igazi válasz az, hogy ez nem számít. Függetlenül attól, hogy mit állítanak, nem követik Istent. Semmi sem zárja ki, hogy Jakab mindkét típusra utaljon. Jakab azonban legalábbis a gyülekezetben lévő emberekhez szól, így ez a figyelmeztetés – akárcsak a fejezet többi része – határozottan magában foglalja azokat a gonosz gazdag embereket is, akik templomba járnak.

Lehet, hogy bármelyikünkről beszél? Ha a világ nagy része még nem hallotta az evangéliumot, és nehéz megfelelő támogatást szerezni a misszionáriusok számára, hogyan fogja Isten megítélni azokat a luxuscikkeket, amelyeket magunknak vásároltunk? Ahogy Tony Evans mondja: „A gazdagsághoz való ragaszkodás az örökkévalóságba kerülhet.”

K: A Jakab 5:1–6-ban hogyan mutatkoznak meg a gonosz gazdagok arroganciája ezekben a cselekedetekben?

V: A Biblia azt mondja, hogy amit vetünk, azt aratjuk, és a gazdag ember, aki ezeket a dolgokat teszi, szilárdan hiszi, hogy soha nem fogja aratni, amit vetett.

K: A Jakab 5:1–6 szerint a gazdagság átok-e, vagy áldás, ahogyan azt a Példabeszédek 15:6 és a Zsoltárok 112:3 sugallja?

V: Mindkettő lehet, attól függően, hogyan használják. A gazdagság lehetőségeket teremt. Lehetővé teheti azok számára, akik egyébként nem lennének rá képesek, hogy berúgjanak, beálljanak, vagy más gonosz dolgokat tegyenek. Arra csábíthatja az embereket, hogy bálványimádó dolgokat tegyenek több pénzért, ahogyan Gedeonnal történt a Bírák 8:27-ben. A gazdagság áldás is lehet, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy másoknak segítsenek. Ne feledjük, hogy a Lukács 16:19–31-ben a gazdag ember nem annyira azért van a tűzben, amit tett, hanem azért, amit nem tett.

A vagyon birtoklása azonban trükkös dolog lehet. Sokszor az emberek olyan célra gyűjtenek vagyont, amit jó ügynek tartanak, de végül önző módon használják fel. Ezzel szemben az, hogy önző módon gyűjtenek pénzt, majd meggondolják magukat, és jó célra fordítják, nem túl gyakori. Ne feledjük: a vagyon jó eszköz lehet, amelyet Isten egyeseknek ad, hogy használják. De ugyanez a vagyon „nagy kockázatot” jelent, mivel nyomorúsággal fenyegeti Önt és családját.

K: Miért említik a Jakab 5:2-ben a ruhákat az arany és az ezüst mellett?

V: Az arany és az ezüst mellett a ruhákat is fel lehetett használni szolgáltatásokért járó fizetségként. Ezt mutatja a 2 Királyok 5:5,22; a Máté 6:19; valamint az apokrif 1 Makkabeusok 11:24. Amikor köntösük és kendőjük volt, a méret nem számított túl sokat.

K: Mit mond a Jakab 5:2–3 a felhalmozásról, és miért halmoznak fel itt a gonosz gazdagok?

V: A gonosz gazdagok itt kincseket, ruhákat, aranyat, ezüstöt, sőt mások bérét is felhalmozzák. Nem csupán arról van szó, hogy nem nagylelkűek; még azt sem fizetik ki, amivel jogosan tartoznak.

Gary Brandenburg egy prédikációjában egyszer mesélt egy több mint 200 millió dolláros vagyonú befektetőről, aki késő éjszakáig dolgozott. Valaki megkérdezte tőle, miért dolgozik ilyen későig. Erre így válaszolt: „Hogy ne kelljen a földön aludnom.” Látjátok, gyerekkorában olyan szegények voltak, hogy a földön kellett aludnia. Erre mindig emlékezett, és ezért, bármennyire is meggazdagodott, mindig attól tartott, hogy nem lesz elég pénze, és újra a földön kell aludnia.

a) Az emberek a pénzügyi jövőjükkel kapcsolatos bizonytalanság miatt halmozhatnak fel dolgokat. Úgy gondolják, hogy a jövőjük a saját kezükben van, nem Isten kezében, és mindent megtesznek a kockázat minimalizálása érdekében.

b) Az emberek a kidobás miatti szorongásból is halmoznak fel dolgokat. Tarts meg ezer felesleges tárgyat, mert ha nem teszed, egy nap, a távoli jövőben, szükséged lehet valamelyikre, és nem akarsz majd újra megvenni. De az, hogy néha újra megveszel egy tárgyat, kevesebb költséggel jár, mint a rendetlenség okozta gond.

c) Az emberek kapzsiságból is halmozhatnak fel dolgokat, hogy később legyen pénzük egy nagyszerű üzletbe befektetni. De ha a felhalmozott vagyonuk nem likvid, akkor valószínűleg nem sokat fog segíteni.

d) Az emberek egy traumatikus életesemény (TLE) után is halmozhatnak fel dolgokat. A „minden rendben lesz” bizalomból átmennek abba, hogy mindenhez ragaszkodnak, amihez még tudnak.

e) Az emberek szokásból is halmozhatnak fel dolgokat; soha nem árthat, ha több holmijuk van. Attól tartanak, hogy valamiből kifogynak, vagy értéket látnak abban, hogy sok dolog veszi körül őket.

Egy személy bármit és mindent felhalmozhat, de az emberek gyakrabban „szelektív felhalmozók”. Csak könyveket, autókat, ruhákat, cipőket, papírokat, magazinokat, számítógépeket, vagy akár macskákat halmoznak fel.

Az emberek hajlamosabbak lehetnek a felhalmozásra, ha van a közelükben egy felhalmozó családtag, vagy ha stresszes helyzetet éltek át. A Cleveland Clinic becslése szerint az amerikaiak 2–6%-a szenved felhalmozási rendellenességtől.

De mint idegenek és jövevények ezen a világon, meg kell tanulnunk a „könnyű csomaggal utazás” művészetét, szemben a „molyok etetésével”. Ahogy Alec Motyer A Jakab-levél üzenete című művében (165–166. o.) írja: „A felhalmozás a helyes használat (vö. Lk 12,33), az igazi bizalom (vö. 1Tim 6,17) és az istenfélő várakozás (vö. 1Tim 6,18–19) tagadása.”

További információkért lásd: és.

K: A Jak. 5:3 szerint a földön az arany csak sav hatására korrodálódik, az ezüst pedig lassan elsötétül. Miért tanúskodna ezek korróziója egy személy ellen?

V: A tiszta arany a levegőn vagy vízben egyáltalán nem korrodálódik. Azonban az ezüsttel vagy más fémmel kevert aranyból készült tárgyak idővel korrodálódnak. Ez arra utal, hogy az arany nem az volt, aminek kiadták. Hasonlóképpen a szegények elnyomása is bizonyíték valakinek a hitének valódisága ellen. De ahogyan a királyvíz feloldja a tiszta aranyat, úgy a földön is még a leginkább korrózióállónak tűnő fémet is megítélheti és elveheti Isten.

Jakab itt egy rendkívül egyedi metaforát használ. Azt mondja, hogy ők „felhalmozták” az Isten haragját.

Kérdés: Jak 5,4; 3Móz 19,13; 5Móz 24:14–15; Jób 7:1–2; 24:10; 31:13; 31:38–40, Péld 3:27–28; Jer 22:13; Ám 8:4–6; Mal 3:5; Mt 20:8 – milyen módokon tartják vissza az emberek csalárd módon a bért?

V: Nyíltan előfordulhat, hogy egyszerűen nem fizették ki a törvény által előírt bért, vagy kifogásokat találtak, hogy kevesebbet fizessenek. Vagy jogi kiskapukat használtak ki, hogy elkerüljék a fizetést. Burkoltan pedig kemény taktikákat alkalmazhatnak, hogy a lehető legalacsonyabb bért vagy fizetést alkudják ki.

Egy példa, amiről hallottam: egy játékfejlesztő cég alacsony bért fizetett, de nagy bónuszt ígért az összes programozónak a játék megjelenése után. Aztán, közvetlenül a megjelenés előtt, elbocsátották az embereket. Egy második példa az, amikor magas késedelmi díjakat számolnak fel a késedelmes fizetések esetén, majd nem teszik egyértelművé, mikor kell a fizetéseket teljesíteni.

Egy harmadik példa egy nagy, a New York-i Értéktőzsdén jegyzett vállalat, amely csökkentette alkalmazottai fizetését, és a különbözetet a vállalat teljesítményén alapuló bónuszok formájában fizette ki. A következő évben a vállalat kiemelkedő nyereséget ért el, de a vezetők azt állították, hogy ez még mindig nem felel meg a teljesítménycéljaiknak, ezért alig fizettek ki bónuszokat.

A vállalati csalás negyedik példája az, ha a befizetett összeg akár egy centtel is kevesebb a teljes összegnél, a cég késedelmi díjat számíthat fel a teljes összegre. Ha több számla is esedékes, és az ügyfél a teljes összeg egy részét fizeti be, melyik számlára kell a befizetést jóváírni (a legrégebbire vagy a legújabbra)? Egyes cégek azt a befizetést írják jóvá, amelyik számukra a legelőnyösebb.

Egy ötödik példa az, amikor egy ismétlődő díjakat felszámító vállalat – például egy telefonszolgáltató – az ügyfelek jóváhagyása vagy tudomása nélkül szolgáltatásokat (és díjakat) ad hozzá a számláikhoz. Amikor az ügyfelek rájönnek erre és panaszt tesznek, a vállalat eltávolítja a díjakat. Azonban azoknak az ügyfeleknek, akik nem veszik észre, továbbra is felszámítják a többletösszeget.

A hatodik példa a befektetésekhez, a 401K-hoz és a bérekhez hozzáadott váratlan „díjak”, a juttatások kifizetésének lehetetlensége, vagy a kifizetéseknél előre nem említett késedelmek. Ismerek egy embert, aki tizenhét éven át fektette be a 401K-ját, és a díjak levonása után a teljes hozam 0% volt.

A Szentíráson kívül erről a Sirach 7:20; 31:4; 34:21 és következő versek; a Tobit 4:14; a Jób-testamentum 12:4; valamint a Pseudo-Phocylides (Kr. e. 100–Kr. u. 100) 19. fejezete is említést tesz.

K: A Jakab-levél 5:5-ben mi is pontosan az önkényeztetés?

V: Ez egyszerűen azt jelenti, hogy csak magadért élsz, vagy csak magad és a családod számára halmozol fel pénzt. Ha semmit sem adsz Istennek vagy másoknak, vigyázz, nehogy a gazdagság bálványoddá váljon. Az önkényeztetés lehet pénzköltés vagy önmagadnak szóló élvezetek keresése, amikor nem kellene. Például ez lehet márkás cikkek vásárlása, drága ételek fogyasztása, drága borok ivása stb. Azt mondja, hogy „meghízik a szívetek”, ami arra utal, hogy a gazdagság megváltoztatja a szívedet és a jellemedet. Nagyon vigyáznod kell a szívedre.

K: A Jakab 5:5-ben mi a különbség az élvezet és a luxus között?

V: Hasonló jelentésük van, de van egy kis különbség. A luxust jelölő görög szó, az espatalesate, gyakori az irodalomban; nem a romlott életmódot jelenti, hanem inkább a kényelmes, pazarló luxust. Az élvezet, az etryphesate, azt sugallja, hogy azt teszed, amit a szíved kíván, akár gonosz dolgokat is. Egy másik fordításban „mulatozás” is lehetne. Lehet, hogy különböző típusú önkényeztetésről van szó, de Jakab mindkettő ellen szól.

K: A Jakab 5:6-ban hogyan ölték meg a gazdagok a szegényeket?

V: Kétféle módon, a második a gyakoribb.

Legalábbis Rómában bárki, akinek pénze volt, felbérelhetett egy magánbérgyilkost, hogy megöljön valaki mást. A gazdagok egyszerűen megölhették azokat, akik az útjukba álltak. Magukat a gazdagokat nehezebb volt megölni, mivel testőrként szolgáló szolgáik lehettek.

Igazságtalanul kihasználhatták a törvényeket és a bíróságokat, hogy megfosszák a szegény családokat az élelemtől, koldulásra kényszerítsék őket, és végül éhen halásszák őket. Ez olyan, mintha egy kisfiú bejelentette volna apjának, hogy felnőve bűnöző akar lenni, mire az apja megkérdezte: „a magán- vagy az állami szektorban?”

K: A Jakab 5:7–8-ban miért fontos, hogy a keresztények türelmesek legyenek?

V: A türelemre utaló görög szó, a makrothymon, szó szerint „hosszú türelmet” jelent, ami magában hordozza a „kiegyensúlyozottság” jelentését is. Először is, Isten egyszerűen megparancsolja nekünk, hogy legyünk türelmesek. Mit kap egy gazda, amikor elveti a magot? Azonnal semmit sem kap, kivéve, hogy éppen sok pénzt vesztett a vetőmagra. Csak abban reménykedik, hogy sokkal később bőséges termést fog aratni. Néha elszalasztunk lehetőségeket és áldásokat, ha nem vagyunk türelmesek. Ha még a kicsi, jelentéktelen dolgokban is türelmesek vagyunk, az fejleszti a képességünket, hogy nagyobb dolgokban is türelmesek legyünk. A megpróbáltatások alatt tanúsított türelmünk nagyobb áldáshoz vagy lehetőséghez vezethet számunkra; de néha nem így történik. Néha, mint Jób esetében, kitartásunk kizárólag Isten dicsőítését szolgálja. Akkor tudunk türelmesek lenni, ha eszünkbe jut, milyen türelmes volt (és még mindig az) Isten velünk szemben.

A „jövetelre” utaló görög szó, a parousia, Jézus visszatérésére utal. Világi írásokban egy király városba tett hivatalos látogatására utalt. A parousia kifejezésre utalás található még a Máté 24:3, 27, 37, 39; az 1 Korinthus 15:23; a 1 Thesszaloniki 2:19; 4:15; 5:23; a 2 Thesszaloniki 2:1; a 2 Péter 1:16; 3:4; valamint az 1 János 2:28 versekben is.

A korai eső október és november között hullott, közvetlenül a vetés után, az utóbbi eső pedig márciusban és áprilisban, közvetlenül a betakarítás előtt. A jó terméshez mindkét esőre szükség volt. A korai és az utóbbi esőt a Septuaginta is említi a Mózes 5. könyve 11:14; Jeremiás 5:24; Hóseás 6:3; Jóel 2:23 és Zakariás 10:1 versekben.

K: A Jakab 5:7–11-ben mi a kapcsolat a türelem/kitartás és a nyelv között?

V: Ez egy váltakozó mintázat.

Az 5:7–8 a türelmet a földműveshez hasonlítja

Az 5:9 a nyelvről és mások elleni rossz beszédről szól

Az 5:10–11 a türelemről és a kitartásról szól, az Úr eljöveteléig való várakozásról

Az 5:12 a nyelvről és az esküszöges beszédről szól

Összefonódik a szívünkben lévő türelem és az, hogy gondosan tartózkodunk a meggondolatlan szavaktól. Ha büszkeséggel párosulva türelmesek vagyunk Isten és önmagunk iránt, az oda vezethet, hogy mások ellen morogunk, akikkel Isten még mindig dolgozik. Ha büszkeséggel párosulva kitartóak vagyunk a megpróbáltatások alatt, az oda vezethet, hogy meggondolatlan esküket teszünk, mint Péter az Utolsó Vacsora alkalmával. Amikor türelmetlenek vagyunk, általában nehezebb kordában tartani a nyelvünket.

K: A Jakab 5:9-ben mi a baj a morgolódással, és milyen módon morgolódnak az emberek?

V: Egyszerűen azért helytelen, mert Isten megparancsolja, hogy ne tegyük, hanem inkább mindent hálaadással tegyünk. Ezen túlmenően a morgolódás egy személyről vagy helyzetről való szóbeli panaszkodás. Az emberek akkor morgolódnak, amikor a dolgok rosszul állnak, vagy feleslegesen rossznak, haszontalannak, igazságtalannak vagy méltánytalannak tűnnek. A Jakab 5:13–18 tartalmazza a morgolódás ellenszerét. Ahelyett, hogy rossz szavakat mondanánk másoknak, mondjunk jó szavakat Istennek.

K: A Jakab 5:10–11-ben a csecsemők és a kisgyerekek példáján láthatjuk, hogy egyáltalán nem születünk türelemmel; azt meg kell tanulnunk. Hogyan fejleszthetjük tehát a türelmünket?

V: Íme négy pont.

Először is, emlékezzünk arra, milyen türelmes Isten velünk.

Másodszor, kérjük Istent, hogy továbbra is Krisztushoz hasonlóbbá tegye a jellemünket, beleértve a türelmet is.

Harmadszor, vedd észre, hogy a türelmes várakozás hasznosabb, mint a türelmetlenség, mivel a türelmetlenség egyáltalán nem segít.

Végül pedig a „türelem izomzatának” fejlesztéséhez „edzésre”, vagyis a türelem gyakorlására van szükség. Szükségünk van lehetőségekre, hogy gyakoroljuk a Galátusok 5:22–23-ban említett Szentlélek gyümölcseit, és megfeszítsük a testünket.

K: A Jakab 5:10–11-ben a türelem és a kitartás/állhatatosság összefügg egymással, de mi a különbség közöttük?

V: A türelem az, hogy nyugodtan tudunk várni valamire, valakire vagy Istenre. A kitartás az, hogy „kibírjuk” és elviseljük a küzdelmet. Türelemre van szükséged ahhoz, hogy hosszú ideig kitarts.

A kitartás nem azt jelenti, hogy passzívan hátradőlünk, hanem azt, hogy az akadályok ellenére is tovább küzdünk azért, amit tudjuk, hogy Isten elvár tőlünk. A kitartás az, hogy kitartunk egy küzdelemben, legyen az sportverseny, katonai vagy lelki harc. Kitartónak kell lennünk rövid, intenzív megpróbáltatásokban, de a krónikus, hosszan tartó megpróbáltatásokban is, anélkül, hogy elveszítenénk örömünket vagy reményünket.

Végül Jakab azt mondta, hogy Jóbnak volt állhatatossága/kitartása, de Jakab valójában nem mondta, hogy Jóbnak volt türelme. Jób állhatatos volt Istenbe vetett hitében, de sokszor türelmetlen volt Istennel szemben.

K: Miért fontos a kitartás a keresztény számára a Jakab 5:10–11 és a Jakab 1:3–4 szerint?

V: Arra vagyunk hívva, hogy elviseljük az üldözéseket és a nehézségeket. Nem szabad aggódnunk a jövő miatt, amelyre nincs garanciánk. A Lukács 8:5–18-ban szereplő vetőparabola szerint a sziklára vetett mag örömmel kihajtott, de nem tartott ki. A tövisek közé vetett mag is megnőtt, de elfojtották, és nem hozott gyümölcsöt. Az emberek szeretik a gyorséttermi ételeket, még akkor is, ha azok nem túl egészségesek; hasonlóképpen vannak, akik lelki téren is a gyors megoldásokat részesítik előnyben.

K: A Jakab 5:12-ben az eskü itt valamire való ígéretet jelent. Miért nem akarja Isten, hogy esküt tegyünk itt és a Máté 5:34–37-ben? Mit gondolsz, mit lát Isten, amikor valaki így esküszik?

V: Isten parancsai közül néhány az Új Szövetséggel megváltozott. A Mózes-törvény szerint az embereknek be kellett tartaniuk esküjüket, de az Új Szövetség új és másfajta „szabadság törvénye” szerint egyáltalán nem szabad esküt tennünk. Elkötelezhetjük magunkat amellett, amit tenni szándékozunk. Ha azonban valami megváltozik, vagy új információkhoz jutunk, el akarjuk kerülni, hogy kötve legyünk.

K: A Jak 5,12; Hós 4,2; Mt 5,34–37 szerint a fogadalmak rosszak, vagy lehetnek jók is, ahogyan azt a Gn 21,24; Dt 6,13; Jelenések 10,5–6 mutatja?

V: A Mózes törvénye alatt az emberek esküt tettek (Levitikus 19:12), és a Prédikátor 5:4; Jeremiás 5:2; 7:9; Hóseás 4:2; valamint Zakariás 5:3-4 szerint nem szabadott könnyelműen esküt tenniük. De most, Krisztus alatt, a „szabadság törvénye” szerint egyszerűen csak azt kell mondanunk, hogy „igen”, ha igen, és „nem”, ha nem.

Az eskünek három negatív vonása lehet. Először is, büszkeséghez vezethet, ha azt esküszünk, hogy valami biztosan meg fog történni, miközben azt nem tudjuk irányítani. Másodszor, olyan kötelezettségekhez köthet minket, amelyeket nem kellett volna vállalnunk. Harmadszor, arra késztetheti az embereket, hogy azt higgyék, a válaszuk igazságának fontossága attól függ, hogy mire esküsznek, holott ennek nem szabadna így lennie, ahogyan Jézus is megmutatta a Máté 5:33–37-ben.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a farizeusok amennyire csak tudták, elkerülték az esküket, az esszénusok pedig soha nem esküdtek.

K: A Jakab 5:12 szerint rendben van-e eskü tenni a bíróságon?

V: A bíróságon egy eskü alatt álló tanú esküje két célt szolgál: 1) arra kényszerít, hogy „igen” vagy „nem” válasszal feleljen, ahelyett, hogy kitérne a kérdés elől, 2) ha hazudik, azzal implicit módon beleegyezhet abba, hogy hamis tanúskodásért büntetést fizessen. Az eskü két lehetséges megfogalmazása az amerikai bíróságon: „Esküszöm, hogy az igazat, a teljes igazságot és csakis az igazat mondom”, illetve „Ünnepélyesen kijelentem, hogy az igazat, a teljes igazságot és csakis az igazat mondom”, bár én a másodikat részesítem előnyben.

Ezekkel az eskükkel nincs semmi baj. Jézust a főpap eskütételre kötelezte a Máté 26:63–64-ben. A probléma akkor merül fel, ha Istenre, Jeruzsálemre vagy a Bibliára esküszöl, vagy gyakorlatilag azt mondod: „Az igazat fogom mondani, mert erre a másik dologra esküszöm.” Más szavakkal, ezzel azt sugallnád, hogy egyes szavaid őszintébbek, mint mások. Egy második probléma, amellyel a Jakab 5:13–15 foglalkozik, az, hogy ha megígéred, hogy valami a jövőben fog történni, akkor nem ismered a jövőt.

K: A Jakab 5:13 alapján szerinted nagyobb az esélye annak, hogy segítségért imádkozol, amikor bajban vagy, vagy inkább hálát adsz, miután a baj elmúlt? Hogyan kellene itt egyensúlyt teremtenünk? (Hol van a többi 9?)

V: Sokan gyakrabban imádkoznak, amikor bajban vannak, mint amikor jól mennek a dolgok. Mintha a segítség iránti vágyuk nagyobb lenne, mint az, hogy hálát adjanak Istennek. Ne csökkentsd az imádkozásod gyakoriságát, amikor bajban vagy, hanem próbáld meg ugyanolyan gyakran és buzgón imádkozni, amikor jól mennek a dolgok.

A Jakab 5:7–12-ben hétszer említik a türelmet és a kitartást. Az 5:13–19-es versekben pedig hétszer említik az imádságot.

Amikor Jézus meggyógyított tíz leprást a Lukács 17:11–19-ben, és azt mondta nekik, hogy menjenek el a paphoz, csak egy tért vissza, hogy megköszönje neki. Hasonlítasz arra a leprásra, vagy inkább a másik kilencre?

K: A Jakab 5:13-ban, amikor ilyen érzelmeid vannak, elgondolkodtál már azon, hogy Isten itt parancsot ad neked?

V: Sokan úgy vélik, hogy imádkoznod kell a szenvedésedért, hogy enyhüljön, de ez itt nem a lényeg. Amikor szenvedünk, az egy lehetőség arra, hogy imádságban közelebb kerüljünk Istenhez, és Isten megparancsolja nekünk, hogy imádkozzunk; nem csupán a szenvedésünk miatt, hanem azért is, hogy közelebb legyünk Hozzá. A vidámság a görögben szó szerint azt jelenti, hogy „jó szívűnek lenni”. Amikor vidámak vagyunk – akár nyilvánvaló okokból, akár csak úgy, minden közvetlen ok nélkül –, parancsot kapunk, hogy zsoltárokat énekeljünk és dicsérjük Istent. Ahogy Kálvin János mondja: „Nincs olyan idő, amikor Isten ne hívna magához.” Vagy ahogy Motyer mondja: „Minden örömöt meg kell szentelnünk, és minden fájdalmat meg kell szentelnünk.”

K: A Jakab 5:14-ben miért kellett pontosan olajjal kenni a betegeket, és ma is ezt kellene tennünk?

V: A száraz sivatagi környezetben az olaj jótékony gyógyító hatással bírhat a bőrbetegségekre. Amikor Heródes bélféregfertőzésben halt meg, Josephus beszámol arról, hogy halála előtt olajfürdőt kapott abban a reményben, hogy az segít rajta. Tehát az olaj gyógyító hatásának kihasználása abban az időben bevett gyakorlat volt. Olajjal kenték be az illetőt, hogy Istent kérjék a gyógyulására. Ne feledjük, hogy ez olyanokra vonatkozott, akik nagyon betegek voltak, nem pedig csak azokra, akiknek orrfolyásuk volt. A vének mentek hozzá; nem ő ment a vénekhez. A vének jöttek, nem orvosok. A vének imádkoztak érte, talán azért, mert eszméletlen volt, lázas, vagy nem tudott magáért imádkozni.

Jó, ha ezt ma is így tesszük. Ez nem „mágia”, hanem imádság. Ez annak a kifejezése, hogy Istenhez fordulunk az adott személyért. Jó dolog imát kérni, és jó dolog orvosi segítséget kérni, de ami itt kizárt, az a boszorkánydoktor vagy nem keresztény hitgyógyító varázsigéinek kérése. Ha valaki „biztosra akar menni” azzal, hogy egy keresztény imádkozzon érte, és egy New Age-es vagy okkult spiritiszta is imádkozzon érte, miért gondolná, hogy az ima hatni fog?

Az ókori irodalomban gyakran említik a betegek gyógyító olajjal való megkenését. A Bibliában ez megtalálható Ézsaiás 1:6-ban; Jeremiás 8:22-ben; Márk 6:13-ban; Lukács 10:34-ben (az irgalmas szamaritánus). A Biblián kívül említést tesz róla Josephus A zsidók régiségei című művének 17. könyve 172. fejezetében (Heródesről); Josephus A zsidók háborúi című művének 1. könyve 657. fejezetében; Ádám élete 36; Mózes apokalipszise 9:3; Szláv 1. Énok 22:8–9; 8:35; Philo „Som.” című művének 2.58. fejezetében; Platón „Menexenus” című művének 238. sorában; Plinius „Természetrajz” című művének 23. könyvének 39–40. fejezetében; Galen „De Simplicium Medicamentorum Temperamentis” című művének 2.10. és azt követő fejezeteiben, H. Schlier, TDNT 1, 230–232 szerint.

A zsidó népnek azt tanácsolták, hogy látogassa meg és gondoskodjon a betegekről a Git. 61a és a Sofah 14a szerint, a Jewish Encyclopedia 11. kötete 327. oldalának megfelelően.

A korai keresztények gondoskodtak a betegekről tizenkét nicénai előtti keresztény író szerint: Polikárp, Justinus Martyr, Tatianus Diatessaron című műve, Alexandriai Kelemen, Tertullianus, Commodianus, Ciprián, a római egyház vezetői, Pontius, Alexandriai Dionysius, Methodius és Lactantius.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a római katolikus egyház fokozatosan csak a papoknak engedélyezte a betegek kenését és az utolsó kenet kiszolgáltatását. Az 1974-es római katolikus „A betegek kenésének és lelkipásztori gondozásának rítusa” című dokumentum 26. oldalán azonban az áll, hogy a laikusok is kenhetik a betegeket.

K: Alátámasztja-e a Jakab-levél 5:14 a 8. században kezdődött és a tridenti zsinat 15.1. pontjában kodifikált római katolikus „kenet” vagy „utolsó kenet” gyakorlatot?

V: Nem, az áll benne, hogy a betegeket kell megkenni, nem csak azokat, akik a halál küszöbén állnak. Az „utolsó kenet” szertartása azokra összpontosít, akik hamarosan meghalnak, míg a Jakab-levélben a gyógyulás áll a középpontban. Jó dolog ezt megtenni a haldoklók számára, de nincs alapja annak, hogy a haldoklók számára más szentség lenne, mint a betegek számára. Sajnos a tridenti zsinat résztvevői nemcsak az egész protestantizmust elítélték, hanem átokkal sújtották mindazokat is, akik tagadták, hogy az utolsó kenet szentség lenne.

Ahogyan Richard Hooker anglikán lelkész mondta, az anglikán egyházat a római katolikus egyházzal szembeállítva: „Mi arra törekszünk, hogy az embereket oly módon tanítsuk, hogy minden bűn által megsebesített lélek megtanulja, hogyan gyógyíthatja meg magát; ők viszont éppen ellenkezőleg, minden sebet gyógyíthatatlannak akarnak feltüntetni, hacsak a pap nem avatkozik bele.” (Richard Hooker, Laws of Ecclesiastical Polity (1888) 6. könyv, 6.2. fejezet.)

K: Alátámasztja-e a Jakab 5:15–16 a mai „hitgyógyítókat”?

V: Nem. Mindannyiunknak imádkoznunk kell. Ez nem jelenti azt, hogy nem vehetünk igénybe orvosi segítséget is.

K: Alátámasztja-e a Jakab 5:16 a római katolikus gyakorlatot, miszerint gyónni kell egy papnak?

V: Nem, azt mondja, hogy egymásnak kell gyónnunk. Vajon a papok általában gyónják-e bűneiket nem papoknak?

K: A Jakab 5:16-ban ez áll: „Az igaz ember imádsága nagy hatalommal bír”, míg a Róma 3:10 szerint: „Nincs igaz ember, egy sem.” Ha senki sem igaz, akkor miért szerepel az „igaz ember imádsága” kifejezés?

V: Ennek megértéséhez három szempontot kell figyelembe venni.

Krisztus nélkül a Róma 3:10 minden egyes ember Isten nélküli állapotáról szól. Senki sem igaz önmagában. De mivel Jézus eljött, igaz emberekké lettünk; ellenkező esetben itt senkihez sem szólnának.

(Már) Helyzetileg Krisztussal: Krisztus munkája révén helyzetileg 100%-ban igazak vagyunk Isten szemében. Ez azonban nem az, amiről ez az ige szól.

(Fejlődés) Tapasztalati szempontból Krisztussal együtt most is igaz életet kell élnünk Isten mellett járva, és arra törekedve, hogy egyre inkább Krisztushoz hasonlóak legyünk.

Összefoglalás: Az igazságosság itt azt jelenti, hogy helyesen járunk Isten előtt, nem pedig a bűntelen tökéletességet. Ezen definíció szerint igen, a hívők már most is igazak lehetnek, és azoknak is kell lenniük.

K: A Jakab 5:16 szerint minden bűnünkről részletes, nyilvános gyónást kell tennünk valaki másnak?

V: Ne gyónj olyan valakinek, aki pletykálni fog, vagy akit megbotránkoztathat az, amit elmondasz. Nem kell minden mocskos részletet bevallanod, hanem azt, hogy mit tettél, miért, és hogyan érzel most ezzel kapcsolatban.

K: A Jakab 5:16 szerint hogyan kell ma másoknak bevallanunk bűneinket?

V: Egy kereszténynek lehet egy (vagy több) „felelősségre vonható társa”, akinek bevallja bűneit, és akitől elvárható, hogy kérdéseket tegyen fel neki Krisztussal való járásáról. A keresztény tudja, hogy kérdéseket fognak neki feltenni. Válassz valakit, aki érett hívő, és akit nem fog megkísérteni a bűneidről való hallgatás, illetve aki nem fog másoknak pletykálni a bűneidről.

K: A Jakab 5:16 szerint, ha egy keresztény meghalna, és elfelejtette volna Istentől bocsánatot kérni minden egyes bűnéért, akkor is a mennybe jutna?

V: Igen. A kereszten már megbocsátást nyertünk. Jézus biztosítja a megbocsátásunkhoz vezető utat, nem pedig a gyónási szavaink. Ugyanakkor továbbra is meg kell gyónnunk bűneinket, és Isten elé kell tárnunk mindazt, amire emlékszünk.

K: A Jakab 5:16-ban hogyan hatékony az igaz ember imája?

V: A görög szöveg nem azt mondja, hogy „lelkes”, hanem egyszerűen csak azt, hogy „imádkozott”. Az itt használt görög szó, az ischys, olyan dologra vagy személyre utal, amelynek vagy akinek megvan a hatalma egy feladat elvégzésére. Alec Motyer szerint ezt „kiaknázatlan erőforrásokként” is le lehetne fordítani.

K: A Jakab 5:17–18-ban és a Lukács 4:25-ben Illés a türelem vagy a kitartás példája? Miért?

V: Igen, Illés jó példa volt. Illés három és fél éven át imádkozott azért, hogy ne essen eső, és türelmes volt, annak ellenére, hogy a királynő levadászni akarta. Illés bátor példája volt a hitnek az 1 Királyok 18:19–36-ban. Illés azonban nem volt tökéletes. Egyetlen fenyegetésre is elmenekült az 1 Királyok 19:3-ban. Illés lehangolt és félő volt a Baál prófétáival való leszámolás után, és a királynő meg akarta ölni (1 Királyok 19:4–10). Illés önsajnálatba esett (1 Királyok 19:10). De ha Illés – súlyos hiányosságai ellenére – mégis ragyogó példaként állhat az igaz imádkozó ember előtt, akkor mi is.

K: A Jakab 5:19–20 szerint eltérhet-e valaha is az igaz hívő az igazságtól? Hogyan menekül meg a visszatérő eltévelyedett a haláltól?

V: Igen. A Máté 24:12,24 szerint még a kiválasztottak is megtéveszthetők. Még az istenfélő hívők is súlyosan elbukhatnak, ahogy Dávid tette, és eltávolodhatnak az igazságtól; de ha igazi hívők, visszatérnek. Az egyház sok minden, de egy dolognak mindenképpen lennie kell: lelki kórháznak.

K: A Jakab 5:20, a Példabeszédek 10:12 és az 1 Péter 4:8 szerint hogyan fedezi el a bűnös lelkének a haláltól való megmentése a bűnök sokaságát?

V: Azt mondja, hogy „elfedi” a bűnök sokaságát, nem pedig hogy „megbocsátja” a bűnök sokaságát. Az Ószövetségben az oltárt borító vér önmagában nem hozott megbocsátást, hanem az Isten által – később Jézus Krisztuson keresztül – adott megbocsátáshoz való „kapcsolódás” eszköze volt, amint azt a Zsidókhoz írt levél 10:1–4 tanítja. Ha valakit visszavezetünk a tévútról, az egy olyan eszköz, amelyet Isten használt arra, hogy Krisztus bocsánatát eljuttassa a másik személyhez. De ez jó hatással lehet arra is, aki ezt megosztja. Ők is tisztábban láthatják a bűn sötétségét és Isten szeretetének fényét. Túl könnyű eltávolodni az Isten iránti teljes elkötelezettségtől, és vigyáznunk kell magunkra. De segítenünk kell más hívőknek is, hogy vigyázzanak magukra.

Figyeljük meg azt is, hogy a szöveg nem mondja ki kifejezetten, hogy ezt a presbitereknek kell megtenniük. „Bárki”, aki hívő, megteheti ezt.

K: Mi a helyzet a Jakab-levélben azzal az állítással, hogy találtak egy csonttárolót, amelyben Jakab, az Úr testvérének csontjai vannak?

V: Oded Golan, az a régiségkereskedő, aki ezt bemutatta, korábban is előállt egy i. e. 8. századi kőtáblával, amely a templomjavításokról szól, és nagyon hasonlít a 2. Királyok könyvében szereplő Joásról szóló beszámolóra. Az izraeli rendőrség régiséghamisítás és csalás gyanújával letartóztatta. Egy izraeli régészekből álló szakértői testület megállapította, hogy mindkettő hamisítvány; az ősi kőmaradványokra új szöveget írtak rá. Laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy „az ősi írásjeleket állítólag borító, az időtől származó patinát csak nemrégiben vitték fel” (Christian News, 2003. július 29., 1., 24. o.). A doboz mikroszkópos elemzése kimutatta, hogy a feliraton nem volt meg az a régi, oxidációs bevonat, amely a doboz többi részén megtalálható. Daniel Eylon, a Daytoni Egyetem anyagtudósa az USA Today szerint „nyilvánvalónak” nevezte a hamisítást (6/19/2003 , 8D. o.).

K: Miért szerepel a Jakab-levél a Bibliában, hiszen Márton Luther ennyire alacsony véleményt alkotott róla?

V: Luther soha nem tagadta, hogy a Jakab-levélnek helye lenne a Bibliában. Azonban 1520-ban, amikor viszály alakult ki Luther és az akkori reformátor, Andreas Karlstadt között – aki éppen a Jakab-levélből tanított –, Luther lekicsinyelte a Jakab-levél jelentőségét, mondván, hogy Pál írásaihoz képest a Jakab-levél csak egy szalmából készült levél. Luther soha nem utasította el a Jakab-levelet, de a Biblia legvégére helyezte.

Luther enyhítő megjegyzése nem annyira a Jakab-levélre vonatkozó magyarázat, hanem inkább Luther teológiájának bizonyos túlzásaira vonatkozó megjegyzés. Luther úgy hasonlította össze minket Krisztussal, mint a hóval borított trágyát. Természetünknél fogva csúnyák vagyunk, de Krisztus beborít minket. Ez mind szép és igaz. Luther azonban kihagyta azt a tényt, hogy Krisztus munkálkodik azon, hogy megszenteljen minket. Isten nem csupán eltakarja bűnös „trágyánkat”, és a mennyben bűntelenné tesz minket, hanem éppen most is finomít minket, mint az aranyat.

K: A Jakab-levél esetében honnan tudjuk, hogy az, ami ma a rendelkezésünkre áll, megbízhatóan megőrzi-e az eredetileg leírtakat?

V: Legalább két okból.

1. Isten megígérte, hogy megőrzi az Ő szavát Ézsaiás 55:10–11-ben; Ézsaiás 59:21-ben; Ézsaiás 40:6–8-ban; 1 Péter 1:24–25-ben; és Máté 24:35-ben.

2. Az őskeresztény egyház tanúsága. Íme azok az írók, akik hivatkoztak a Jakab-levél versére.

Római Kelemen (Kr. u. 96–98) idézi a Jakab-levelet 4:6-ot (amely megegyezik az 1 Péter 5:5b-vel; Példabeszédek3:34 ) 1. Kelemen, 30. fejezet, 1. kötet, 13. oldal. Máshol is utal a Jakab-levélre.

A Barnabás-levél (kb. 70–130) 19. fejezet, 149. oldal utal a Jakab-levél 1:8-ra.

A Hermas pásztora (kb. 115–155) a 9. hasonlat 23. fejezetében, az 51. oldalon idézi a Jakab-levél 4:12 felét. A 10. hasonlat 4. fejezetében, az 55. oldalon pedig a Jakab-levél 5:19–20 egy részére is utal.

A 2. Kelemen-levél (Kr. u. 120–140) 15. fejezetének 255. oldalán utal a Jakab-levél 2:19–25-re.

Irenaeus (Kr. u. 182–188) a Jakab-levélből három versre hivatkozik.

¼ idézet: Jakab2:23 . Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 4. könyv, 13. fejezet, 4. szakasz, 478. oldal: „Ábrahám … és így lett »Isten barátja«. De Isten Igéje…” Ézsaiás 41:8b-ben Isten így szól: „Ábrahám, az én barátom leszármazottja”.

¾ idézet: Jakab 2:23b „és Isten barátjának nevezték”. Ez a megfogalmazás csak a Jakab-levél 2:23b-ben található meg. Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 4. könyv, 15.1. fejezet, 481. o.

A Muratori-kánon (kb. 170–210) nem említi Jakabot.

Alexandriai Kelemen (Kr. u. 193–217/220) a Stromata 3. könyv 6. fejezetében (390. o.) és a 4. könyv 17. fejezetében (428–429. o.) idézi a Jakab 4:6-ot és az 1 Péter 5:6-ot

Tertullianus (Kr. u. 198–220) utal Jakabra a *1:13 * című művében: „De távol legyen tőlünk az a gondolat, hogy az Úr kísértésnek tűnne, mintha vagy nem lenne tisztában valakinek a hitével, vagy pedig alig várná, hogy azt megdöntse.” *Az imádságról*, 8. fejezet, 684. oldal

Origenész (Kr. u. 225–254) idézi a Jakab-levelet 4:17-et a De Principiis című mű 1. könyvének 3.6. fejezetében, 254. oldalon

A Novatianus ellen írt névtelen értekezés (254–256) a Jakab 4:6 felét idézi, 661. o.

Alexandriai Dionysius (Kr. u. 246–265) a Lukács evangéliuma című művében (116. o.) idézi a Jakab-levél 1:13 egy részét. A Lukács evangéliumának magyarázata című művében (22, 46 stb., 119. o.) pedig a Jakab-levél 1:13 felét idézi

Nikaia után

½ Eusebius Egyháztörténete (323–326) 2. könyv, 23. fejezet, 128. o. szerint Jakab és Júdás állítólag írták a nevüket viselő leveleket, bár ez vitatott. A nikaiai és poszt-nikaiai atyák második sorozata, 1. kötet, 128. o.

Hilarius Poitiers-i (355–367/368) idéz Jakab leveléből

Athanasius (367) nem hivatkozik Jakab levelének konkrét verseihez, de az Újszövetség könyveit felsorolja a 39. ünnepi levél 552. oldalán

A Synopsis Scripturae Sacrae (Kr. u. 350–370 vagy az 5. század) Jakab levelét az Újszövetség részeként említi. Idézi a Jakab-levél 1:1 teljes szövegét.

A Laodiceai (Frígiában tartott) zsinat (343–381) 60. kánonja (159. o.) felsorolja az Ószövetség és az Újszövetség könyveit. Az 59. kánon (158. o.) kimondja, hogy a templomban csak az Ószövetség és az Újszövetség kánonikus könyveit szabad felolvasni.

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386) a 4.36. előadás 28. oldalán a „Jakab, Péter, János és Júdás hét katolikus levele” között említi Jakabot.

Nazianzi Gergely (330–391) utal Jakabra

Amphilochius (–394) Iambi ad Seleucum

Didymus, a vak (398) Jakab 1:12, 2:3-at Jakabtól származóként idézi. Kommentár Zakariás 6-hoz, 129–130. o.

Didymus, a vak (398) Jakab 1:27-et Jakabtól származóként idézi. Kommentár Zakariás 7-hez, 138. o.

Epiphanius of Salamis (360–403) megemlíti a négy evangéliumot, Pál 14 levelét, Jakabot, Pétert, Jánost, Júdást, az Apostolok cselekedeteit, János Jelenéseit, Salamon bölcsességét és a Sirachot (=Ecclesiasticus).

Rufinus (374–406) Jakab levelére Szentírásként hivatkozik

János Aranyszájú (392–407) a Jakab-levél 2:18 utolsó harmadát idézi úgy, hogy „így mondja”. Homíliák a Szent János-evangéliumról, 72. homília a János 13:20-hoz, 14. kötet, 267. o.

János Aranyszájú (392–407) a Jakab-levél 2:13-as versének háromnegyedét idézi a Filemonhoz írt homíliákban, 3. homília, 25. vers, 13. kötet, 556. o.

Chromatius (meghalt 407-ben)

Jeromos (373–420)

Orosius/Hosius of Braga (414–418)

Karthágói zsinat (393–419)

Johannes Cassianus (419–430) idézi a Jakab-levél 1:12 felét az Izsák apát első beszélgetése című mű 23. fejezetében, 395. oldalon

Johannes Cassianus (419–430) a Jakab-levél 2:13 felét idézi az Izsák apát első beszélgetése című művében, 22. fejezet, 395. oldal

John Cassian (Kr. u. 419–430) a Jakab-levél 1:19 felét idézi a Nesteros apát első beszélgetése című művében, 9. fejezet, 439. oldal

Jerome (373–420) az Újszövetség könyveit tárgyalja. Kifejezetten kitér a négy evangéliumra, Pálnak a hét gyülekezethez írt leveleire, a Zsidókhoz írt levélre, valamint Pálnak Timóteushoz, Tituszhoz és Filemonhoz írt leveleire. Ezután az Apostolok cselekedeteit tárgyalja. Majd Jakab, Péter, János és Júdás hét levelét elemzi. Végül János Jelenéseit tárgyalja. 53. levél, 9. fejezet, 101–102. oldal.

Hippo-i Ágoston (388–430) megemlíti Jakab apostolt, és a *Isten városa* című művének 19. könyvében, 26. fejezetében, a 419. oldalon hivatkozik a Jakab-levél 2:13 versének háromnegyedére

Szókratész Egyháztörténete (kb. 400–439)

Alexandriai Cyril (444)

Hesychius of Jerusalem (-450) (később) hivatkozik a Jakab 2:3-ra

Eucherius (kb. 424–455) *Instructiones*

Speculum (5. század)

I. Leó római pápa (440–461)

Prosperus Aquitániai (425–465) Jakab 1:17-re hivatkozik, mint az apostol Jakab írására.

Damaszkuszi János (706–749) „...hét katolikus levél, nevezetesen egy Jakabtól, kettő Pétertől, három Jánostól, egy Júdástól...” Az ortodox hit magyarázata, 4. könyv, 17. fejezet, 90. oldal

A hamis könyvek között

Az alexandriai Pseudo-Péter (306,285–311) utal a Jakab 3:2-re. A Péter hiteles cselekedetei, 258. o.

3. A Jakab-levélről fennmaradt legkorábbi kéziratokban apró eltérések találhatók, de teológiailag jelentős hibák nincsenek. Íme néhány, a 8. század előtti kézirat.

p20 (= Oxyrhynchus 1171 papirusz) 3. század. Jakab 2:19–3:2; (a 3:3-as vers 96 betűjéből 6); 3:4–9. Ennek a kéziratnak a fényképe megtalálható a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című könyv 96. oldalán. Ez a könyv azt is megemlíti, hogy a kézirat írásmódja nagyon hasonlít a 2. Krónikák P. Egerton 4 kéziratához és a p27-hez, a Rómaiakhoz tartozó kézirathoz. Alexandriai szöveg

3. század – 1968 – A The Text of the New Testament című mű nem említi a 3:3-at.

3. század – 1998 – Aland et al. negyedik, átdolgozott kiadás

23. o. Urbana (a 3. század eleje) (= Oxyrhynchus 1229 papirusz) (Jakab1:10 –12, 15–18) Ennek fényképe megtalálható a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című könyv 102. oldalán.

3. század eleje – 1968 – The Text of the New Testament.

54. o. 5–6. század. (Jakab 2:16–18,2:21 ?;2:22 –26; 3:2–4) Egyezik a Vaticanus, a Sinaiticus és az Ephraemi Rescriptus kéziratokkal

5./6. század – 1968 – Az Újszövetség szövege nem tartalmazza a2:21 -t.

74. o. (=Bodmer 17) ApCsel 1:2-5,7-11,13-15,18-19,22-25; 2:2-4; 2:6-3:26; 4:2-6,8-27; 4:29-27:25; 27:27-28:31; Jakab 1:1–6, 8–19, 21–23, 25, 27; 2:1–3, 5–15; 18–22, 25–26; 3:1, 5–6, 10–12, 14, 17–18; 4:8, 11–14; 5:1–3, 7–9, 12–14, 19–20; 1 Péter 1:1–2, 7–8, 13, 19–20, 25; 2:6–7, 11–12, 18, 24; 3:4–5; 2 Péter 2:21; 3:4, 11, 16; 1 János 1:1,6; 2:1–2,7,13–14,18–19,25–26; 3:1–2,8,14,19–20; 4:1,6–7,12,16–17; 5:3–4,9–10,17; 2 János 1,6–7,13; 3 János 6,12; Júdás 3,7,12,18,24 (7. század)

7. század – 1968 – Az Újszövetség szövegében szerepel a Jakab 2:4 és az 1 Péter 1:12

7. század – 1975 – Aland és társai, harmadik kiadás

6. század – 1998 – Aland és társai negyedik, átdolgozott kiadása

p100 (=Oxyrhynchus 4449 papirusz) Jakab3:13 –4:4; 4:9–5:1 (3. vagy 4. század)

A Vaticanus [B] (325–350), a Sinaiticus [Si] (340–350) és az Alexandrinus [A] (kb. 450) mind tartalmazza a Jakab-levelet.

Bohairi kopt [Boh] 3./4. század

Sahidikus kopt [Sah] 3./4. század

Italic ff (Corbiensis)

Italic s (Bobiensis) Jakab 1:1–2, 10, 16–3:5; 3:13–5:11; 5:19

Ólatin m (pseudo-Augustinus) 1:19–20, 26–27; 2:13–17; 2:26; 3:1–8,13; 4:1,7,10–13; 5:1–3,5

Ephraemi Rescriptus (C) 5. század. Jakab 1:1–4:2

0166 5. század. Jakab 1:11

0173 5. század. Jakab 1:25-27

Örmény [Arm] az 5. századból

grúz [Geo] az 5. századtól

Etióp [Eth] kb. 500-tól

Peshitta szír [Syr P] 375–400 körül

Filoxén-szír [Syr P] 507/508

Harcleai szír [Syr Her]

Palesztin szír [Syr Pal] Jakab 1:1–12

A Jakab-levélről szóló New International Greek Testament Commentary 59–60. oldalának szerint a Jakab-levélnek nincsenek „nyugati családba” tartozó szövegei, csak alexandriai és bizánciak.

További megjegyzés, hogy a Muratori-kánon (kb. 170) nem tartalmazta a Jakab-levelet, a Zsidókhoz írt levelet, az 1. és 2. Péter-levelet, valamint János harmadik levelét.

A Jakab-levél korai kéziratairól bővebben lásd:.