< Bibliai kérdés John-tól

Azokat a kérdéseket, amelyek több evangéliumban is szerepelnek, az „Evangéliumok” részben tárgyaljuk, vagy abban az evangéliumban, amelyben először megjelennek.

K: Melyek a János-evangélium jellegzetes elemei?

V: János hangsúlyozza, hogy Jézus Isten. Jézus Krisztus, Isten és az Isten Fia, azért jött el és halt meg, hogy nyájai higgyenek, és a hit által részesüljenek a világosságban és az életben a Fiú által. A „hinni/hit” szót 89 alkalommal használja, ami több, mint Máté, Márk és Lukács együttvéve. Krisztus az egyetlen remény. Azok számára, akik Krisztusban reménykednek, Ő meggyógyítja a szamaritánus asszonyt, a házasságtörő asszonyt, Pétert és másokat is, akik ennél is súlyosabb bűnöket követtek el.

Általánosan elfogadott, hogy a János-evangélium az utolsóként íródott, valószínűleg még azután is, hogy Római Kelemen 96–98-ban írt. A János 20:30-ban János utal arra, hogy sok dolgot, amit Jézus tett, nem írt le. János valószínűleg ismerte a többi evangéliumot, és az ő evangéliuma kevésbé helyezi a hangsúlyt Jézus cselekedeteire, hanem kitölti azokat a hiányosságokat a tanításban, amelyek a többi evangéliumban nem szerepelnek. Kulcsfontosságú vers a János 20:31, ahol az áll, hogy ezeket azért írták le, hogy higgyünk.

Ami a szektákat illeti, a János 5:23 és a János 20:28 kiemelkedő versek, amelyeket érdemes felhasználni a Jehova Tanúival szemben.

K: Mi a János-evangélium vázlata?

V: Íme a János-evangélium vázlata. A hét csoda a Nagyhét előtt teljesedett be.

Jn 1:1–18 Bevezető: Az Ige testté lett

Jn 1:19–51 A szolgálat kezdete: Keresztelő János és az első tanítványok

Jn 2–11 A nyilvános szolgálat hét jelben

- Jn 2,1–11 1. jel: Az első csoda: a víz borrá változtatása Kánában

- Jn 2,12–25 A templom első megtisztítása

- Jn 3,1–21 Nikodémus kérdései Jézushoz

- Jn 3,22–4,3 Párhuzam Keresztelő János történetével

- Jn 4:4-42 A kútnál lévő asszony

- Jn 4:43-54 2. jel: Kánában a kapernaumi tisztviselő fiának meggyógyítása

- Jn 5 Ünnepség Jeruzsálemben

- - Jn 5:16-47 3. csoda: A beteg meggyógyítása a jeruzsálemi Betesda-medencénél 5:1-15

- - Jézus és az Atya

- Jn 6:1-14 4. csoda: Az 5000 ember megvendégelése a Genezáreti-tó partján

- Jn 6:15-21 5. csoda: A vízen járás

- Jn 6:25-71 1. kijelentés: Én vagyok az élet kenyere

- Jn 7-8 Ellenzék: A sátoros ünnep Jeruzsálemben

- - Jn 7:1-52 A zsidók hitetlensége

- - Jn 7:53-8:11 Megbocsátás: A házasságtörésen tetten ért asszony

- - Jn 8:12-59 2. kijelentés: Én vagyok a világ világossága

- Jn 9 6. csoda: A vakon született ember meggyógyítása Jeruzsálemben

- Jn 10:1-21 3. és 4. kijelentés: Én vagyok a juhok kapuja és a jó pásztor

- Jn 10:22-39 Vita a templomszentelési ünnepen

- Jn 10:40-42 Szolgálat Péreában

- Jn 11 7. csoda: Lázár feltámasztása Betániában. 5. kijelentés: Én vagyok a feltámadás és az élet

Jn 12–19 A szenvedés hete

- Jn 12:1-11 Jézus lábainak megkenése

- Jn 12:12-19 A diadalmas bevonulás

- Jn 12:20-36 A görögök érkezése

- Jn 12:37-50 A zsidók továbbra is hitetlenek

- Jn 13–17 Magánmisszió

- - Jn 13–14 Az utolsó vacsora

- - - Jn 13 Az utolsó vacsora

- - - Jn 14 6. kijelentés: Én vagyok az út, az igazság és az élet

- - Jn 15–16 7. kijelentés: Én vagyok az igazi szőlőtőke

- - Jn 17 Jézus főpapi imája

- Jn 18–19 A szenvedés

- - Jn 18:1-12 Jézus elárulása és letartóztatása

- - Jn 18:13–19:15 Jézus tárgyalásai

- - Jn 19:16-42 A keresztre feszítés, a halál és a temetés

Jn 20 A feltámadás diadala

Jn 21 Epilógus: Halászat és étkeztetés

- 153 hal csodás fogása 21:1-14

- Péter visszahelyezése 21:15-25

A János-evangélium stílusa nagyon hasonlít az 1., 2. és 3. János-levélhez. János nem próbál szelíden válaszolni a „Ki az a Jézus?” kérdésre. Inkább merészen, mennydörgő hangon hirdeti: „Ez az a Jézus!” Nekünk is merészen kell hirdetnünk az evangéliumot.

K: A János-evangéliumban Jézus életének részletei jelentősen eltérnek-e attól, amit az első három szinoptikus evangélium közös elemként tartalmaz, ahogyan azt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 952. oldalán állítja?

V: János evangéliumában eltérő részletek szerepelnek, de ezek összeegyeztethetők. A János-evangéliumot nagy valószínűséggel az első három evangélium után írták. János kevésbé a történelmi részletekre összpontosított – amelyeket az első három evangélium már bőven tárgyalt –, hanem inkább Krisztus tanításainak jelentésére.

A négy evangélium teljes, 317 pontból álló összehasonlítását lásd az evangéliumokról szóló részben.

K: A Jn 1:1-ben ezt úgy kellene fordítani, hogy „isteni volt”, „Isten volt”, vagy „egy Isten volt”, ahogyan a Jehova Tanúi állítják?

V: „Isten volt”-nak kell fordítani. Íme a nyelvtani és egyéb bizonyítékok összefoglalása.

Nem csupán „egy” isten: Ugyanez a nyelvtani forma, a görög theos a ho nélkül, Jézusra, az Istenre utal a Lukács 20:38-ban. Még a Jehova Tanúi sem fordítják ugyanazokat a görög szavakat „egy Isten”-nek a János 1:6, 12, 13, 18-ban.

Bár a Jehova Tanúi 1962-től 1983-ig Johannes Greber fordítását idézték saját fordításuk alátámasztására, már 1956-ban is tudták, hogy Greber felesége szellemi médiumként működött közre a fordítás elkészítésében!

Nem csupán isteni: Ha János csupán azt akarta volna mondani, hogy Jézus isteni, akkor használhatta volna a theios melléknevet. János azonban azt hangsúlyozta, hogy Jézus valójában Isten.

Az Ige Isten volt:

Kérjük, vegye figyelembe, hogy a modern nyelvészeti kutatásoknál is erősebb bizonyítékok állnak rendelkezésre arra, hogy a János 1:1 azt jelentette, hogy az Ige Isten volt. Van egy másik megközelítés is. Mi lenne, ha megkérdezhetnénk azokat a keresztényeket, akik az Újszövetségi görög nyelv anyanyelvesei voltak, hogy mit jelentett a János 1:1? Megtehetjük ezt. A válaszokat a következő kérdés után találja, bár ha Ön Jehova tanúja, valószínűleg nem fog tetszeni Önnek, ahogyan a korai keresztények értelmezték a saját nyelvüket.

K: A Jn 1:1-ben milyen további példák vannak arra, hogy a Jehova Tanúi hogyan torzítják a Szentírást?

V: Íme néhány példa.

János 1:1 – Hozzáadták az „a” névelőt a „Szó volt Isten” kifejezéshez.

Lukács 23:43: „Bizony mondom neked ma: velem leszel a Paradicsomban.” (Ez úgy tűntette fel, mintha Jézus ma beszélne, ahelyett, hogy a bűnbánó tolvaj ma a Paradicsomban lenne, ahogyan azt a görög szöveg jelentette.)

ApCsel 10:36 – Hozzáadták az „egyéb” szót, és szögletes zárójelbe tették.

Róma 8:32 Hozzáadták az „egyéb” szót, dőlt betűk és zárójelek nélkül.

Kolossé 1:16–20: Négy alkalommal hozzáadták az „egyéb” szót.

Filippi 2:9-ben hozzáadták az „egyéb” szót, dőlt betűk és zárójelek nélkül.

K: A János 1:1-ben mit tanított az őskeresztény egyház erről a versről és arról, hogy az Ige Isten?

V: Néha érdekes hallani, hogy a modern tudósok, 2000 évvel később, mit mondanak a görög szöveg jelentéséről. Azonban ennél is érdekesebb az, hogy az 1700–1800 évvel ezelőtt élt egyházi vezetők – akik közül sokan csecsemőkoruk óta beszéltek újszövetségi görögül – hogyan értelmezték a János 1:1 jelentését a saját nyelvükön.

Justinus a Mártír (kb. 138–165)

„Mert amikor egy szót kiadunk, megteremtjük azt a szót; ám nem úgy, hogy elválasztanánk tőle, és ezzel csökkentenénk a bennünk [maradó] szót, amikor kiadjuk; és pontosan úgy, ahogyan azt a tűz esetében is látjuk, amely nem csökken, amikor [másikat] meggyújt, hanem ugyanaz marad;... A Bölcsesség Szava, aki maga is ez az Atyától született Isten, mindennek Atyja, és a Szó, és a Bölcsesség, és a Hatalom, és a Szülő dicsősége, tanúskodni fog mellettem...” Párbeszéd Trifóval, 61. fejezet. Lásd még az 55., 56., 59., 62–64., 66., 74–78. fejezeteket.

Theophilus, Antiochia püspöke (168–181/188) „Mert maga az isteni írás tanítja nekünk, hogy Ádám azt mondta, hallotta a hangot. De mi más lehet ez a hang, mint Isten Igéje, aki egyben az Ő Fia is?” Levél Autolycushoz, 2. könyv, 22. fejezet, 103. o.

Irenaeus, Lyon püspöke (182–188)

„De hogy Ő [Jézus] önmagában, minden valaha élt ember felett állva Isten, Úr és Örök Király, valamint a Megtestesült Ige, akit minden próféta, az apostolok és maga a Szentlélek hirdetett, azt mindenki láthatja, aki az igazság akár csak egy kis részéhez is eljutott.” (Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 19.2. fejezet, 449. o.).

„Tudd meg, hogy minden ember vagy üres, vagy teli. Mert ha nincs benne a Szentlélek, akkor nincs ismerete a Teremtőről; nem fogadta be Jézus Krisztust, az életet; nem ismeri a mennyben lévő Atyát;...” (Iréneusz, 26. töredék, 572. o.)

„Ő [az egyház] ezekben a [tanbeli] pontokban is úgy hisz, mintha egyetlen lelke lenne... Hiszen a Németországban alapított egyházak nem hisznek és nem adnak át semmi mást, sem a spanyolok, sem a gallok, sem a keletiek, sem az egyiptomiak, sem a líbiaiak, sem...” Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 1. könyv, 10.2. fejezet, 331. o.

Tertullianus (kb. 213) (latin) „Az Ige tehát mindig az Atyában van, ahogyan Ő mondja: »Én az Atyában vagyok«; és mindig Istennél van, amint meg van írva: »És az Ige Istennél volt«; és soha nem válik el az Atyától, sem nem más, mint az Atya, mivel »Én és az Atya egy vagyunk.«” Praxeas ellen, 8. fejezet, 603. o.

Hippolytus (Kr. u. 225–235/6), miután idézett a János 1:1-ből: „Ha tehát az Ige Istennél volt, és egyben Isten is volt, mi következik ebből? Vajon azt mondaná-e valaki, hogy két Istenről beszél? Én valóban nem két Istenről fogok beszélni, hanem egyről; két Személyről azonban, és egy harmadik gazdaságról (rendről), nevezetesen a Szentlélek kegyelméről. Mert az Atya valóban Egy, de két Személy van, mert ott van a Fiú is; és ott van a harmadik, a Szentlélek. Az Atya rendel, az Ige végrehajtja, és a Fiú nyilvánul meg, akiken keresztül hiszünk az Atyában. A harmónia rendje egyetlen Istenre vezethető vissza; mert Isten Egy. Az Atya parancsol, a Fiú engedelmeskedik, a Szentlélek pedig megértést ad; az Atya mindenek felett áll, a Fiú mindenen keresztül van, a Szentlélek pedig mindenekben van. És nem gondolhatunk másképp az egyetlen Istenre, csak úgy, hogy igazán hiszünk az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.” A Noetus-féle eretnekség ellen, 14. fejezet, 228. o.

K: Igaz-e, hogy a Jn 1,1-ben szereplő tanítás, miszerint Jézus Isten volt emberi formában, csak Kr. u. 300 után vált véglegessé?

V: Nem. Karen Armstrong ezt kategorikusan kijelentette az Isten története című művében (81. o.), és elképesztő, hogy egyes nyomtatott könyvek milyen állításokkal ússzák meg. Nincsenek olyan ortodox keresztények vagy arianusok, akik azt állították volna, hogy Jézus nem Isten, bár az arianusok szerint Jézus más lényegű volt, és más, alacsonyabb rendű módon Isten. Kr. u. 300 előtt az előző kérdésben idézett öt korai egyházi író bizonyosan nem gondolta úgy, hogy Jézusról, mint emberi formában megjelenő Istenről szóló tanvonalat bármilyen módon véglegesíteni kellene. Ignác, aki János apostol tanítványa volt, szívesen mondogatta, hogy „Jézus Isten”. Tamás apostolnak nem volt szüksége semmiféle zsinatra, amikor János 20:28-ban így szólt Jézushoz: „Uram és Istenem!”

Bár igaz, hogy a gnosztikusok eretnekek voltak, akiknek nagyon furcsa nézeteik voltak Istenről, az ortodox keresztények soha nem fogadták el őket keresztényekként. Mindazonáltal még ők is elismerték, hogy Jézus Isten volt, bár nagyon más és furcsa értelemben.

Az arianusok egy másik eretnek csoport voltak, akiket a 325-ben tartott nicai zsinaton elítéltek. „Alacsony” véleményük volt Jézusról: azt hitték, volt idő, amikor Ő nem létezett, és hogy Jézus más természetű, mint az Atya. Ugyanakkor még ők is egyetértettek abban, hogy Jézus Isten volt; csupán abban tévedtek, hogy Jézus nem azonos természetű az Atyával.

Gondolom, a hitvallások egyik hátránya, hogy egyesek félreérthetik, mire szolgálnak. A niceai vita az arianizmusról nem arról szólt, hogy Jézus Isten volt-e vagy sem, hanem arról, hogy Jézus hogyan volt Isten.

K: A Jn 1:1-ben hogyan lehetett az Ige egyszerre Isten és Istennél?

V: Ugyanúgy, ahogyan a Zsidókhoz írt levél 1:8–9-ben a Fiú egyszerre lehetett Isten és Istennek is. A „Isten” szó – amellett, hogy hamis istenekre utal – legalább négy jelentéssel bír az igaz Istenre vonatkozóan. Az „Isten” jelenthet pusztán az Atyát, pusztán a Fiút, pusztán a Szentlelket, vagy a Szentháromságban lévő hármat.

Íme, mit mondott Hippolytus (225–235/6), a korai egyházi író a Noétosz eretneksége ellen című művében, 14. fejezet, 228. oldal: „Ha tehát az Ige Istennél volt, és egyben Isten is volt, mi következik ebből? Nem két Istenről fogok beszélni, hanem egyről; két Személyről azonban, és egy harmadik gazdaságról (rendről), nevezetesen a Szentlélek kegyelméről. Mert az Atya valóban Egy, de két Személy van, mert ott van a Fiú is; és akkor ott van a harmadik, a Szentlélek.”

K: A Jn 1,1-ben hogyan tudott Isten emberré válni?

V: Egyrészt a válasz egyszerű: a Mindenható Isten úgy jelenhet meg, ahogyan csak akar. Másrészt ez egy mélyreható csoda. Melito of Sardis (170–180) a „Discourse on the Cross” című művében (8. kötet) 756. oldal elmélkedett a megtestesülés rejtélyéről „Ezen okok miatt jött el hozzánk; ezen okok miatt, bár testtelen volt, magának testet formált a mi formánk szerint, bár juhként jelent meg, mégis Pásztor maradt; bár szolgának tartották, mégis nem mondott le Fiai mivoltáról; bár Mária méhében hordozódott, mégis Atyja természetével volt felruházva; bár a földön járt, mégis betöltötte a mennyet; csecsemőként jelent meg, mégis nem vetette el természetének örökkévalóságát; testet öltött, mégis nem korlátozta Istenségének keveretlen egyszerűségét; szegénynek tartották, mégis nem fosztották meg gazdagságától; táplálékra szorult, mivel ember volt, mégis nem szűnt meg az egész világot táplálni, mivel Isten; szolgai alakot öltött, mégis nem rontotta meg Atyja hasonlóságát.”

Justinus vértanú a „Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval” című művének 61. fejezetében (227. o.) egy analógiát hozott fel arról, hogyan gyújtják meg a tüzet tűzből. Az eredeti tűz semmilyen módon nem csökken.

(Megjegyzendő, hogy a jelen weboldalon szereplő korai egyházi idézetek mind az Ante-Nicene Fathers, valamint a Post-Nicene Fathers I és II című művekből származnak.)

K: A Jn 1:1-ben nehezen értem meg Krisztus teantropikus természetét. Jézus szellemileg teljesen érett volt-e, és már csecsemőkorában is mindent tudott? Annak ellenére, hogy emberré lett, megmaradt-e benne Isten végtelen elméje? A Lukács 2:52 így szól: „Jézus pedig növekedett bölcsességben és termetben, és Isten és az emberek előtt kedves volt.” Ha Jézus nem változott meg abban, aki volt, amikor testet öltött, akkor miért növekedett a tudásban, a bölcsességben és az Isten előtti kegyelemben, amikor már eleve a végtelen Isten volt?

V: Istenről szóló sok dolgot könnyebben megérthetünk, ha a természetből merített analógiákkal hasonlítjuk össze őket. Az inkarnáció rejtélyének azonban nincs analógiája a természetben.

Bár nem tudhatunk mindent az inkarnációról, megtanulhatjuk, amit a Szentírás kinyilatkoztatott róla. Összefoglalva tehát öt kulcsfontosságú pontot kell tudnunk.

1. Jézus 100%-ban Isten. 100%-ban Isten volt születése előtt, a földön, és most is a mennyben. (János 1:1; 20:28; Kolossé 1:5–20; Zsidók 1:6, 8, 9)

(Természetesen a menny nem volt üres, amikor Jézus a földre jött. Ezt azonban nem sorolom fel külön pontként, mivel ez – Isten elválaszthatatlansága, valamint az Atya, a Fiú és a Szentlélek megkülönböztethetősége – a Szentháromságra vonatkozik, nem pedig a megtestesülésre.)

2. Jézus 100%-ban ember volt attól kezdve, hogy az anyja méhében volt. Minden tekintetben olyan volt, mint mi, kivéve, hogy bűn nélkül volt. (Zsidók 2:14–18; 4:15; 5:1–2)

3. Jézus egyetlen személy volt. (Nem volt két különálló lény, egy Isten-Jézus és egy ember-Jézus, ahogyan azt a szélsőséges nestorianizmus hirdeti.)

4. Jézusnak két különálló természete volt. (Jézus emberségét nem olvasztotta fel Jézus istensége. Amikor azt mondják, hogy Jézus szenvedett, akkor valóban szenvedett. Amikor azt mondják, hogy Jézust kísértésnek vetették alá, akkor valóban kísértésnek vetették alá. Ezeket a tényeket a monofizita tévhit szélsőségesebb ága tagadja.)
De ha megértjük ezt a négy dolgot, még mindig hiányzik egy dolog, amit látnunk kell ahhoz, hogy ezeket összeillesszük.
5. Jézus dicsőségének nagy része el volt rejtve. Jézus a Filippi 2:6–7 szerint önként megfosztotta magát számos isteni tulajdonságától. Ezért imádkozott Jézus kifejezetten az Atyához, hogy adja vissza neki azt a dicsőséget, amelyben a világ kezdete előtt részesült (János 17:5). Tehát, hogy válaszoljak a kérdésed első részére: a földön Jézus bölcsességben, termetben és kegyelemben nőtt fel, nem csupán tökéletes csecsemőként, hanem később tökéletes kisfiúként, tökéletes nagyobb fiúként, majd tökéletes férfiként is. Jézus megtanulta az engedelmességet, szenvedett és meghalt, amit csak úgy tehetett meg, ha hatalmának egy részéről önként és ideiglenesen lemondott.

K: A János 1:1-ben honnan tudjuk még, hogy Jézus Isten?

V: A „1001 Bible Questions Answered” című könyv 27. oldalán az áll, hogy ezt hét pont bizonyítja.

1. Az Ószövetségben Istenre használt összes név Jézus Krisztusban egyesül.

2. Jézus emberi imádatot kapott. Vagy tévedett, amikor ezt tette, vagy pedig helyesen cselekedett.

3. Jézus megbocsátotta az Isten ellen elkövetett bűnöket.

4. Jézus megmutatta Isten hatalmát.

5. Jézus megmutatta, hogy mindentudó (bár talán a feltámadása előtt a földön még nem rendelkezett ezzel a tulajdonsággal).

6. Jézus kijelentette, hogy mindenütt jelen van.

7. Az Újszövetség azt mondja, hogy Jézus Isten, és úgy kell tisztelni, mint az Atyát.

A János 1:1-ről és a Szentháromságról bővebben lásd: Hard Sayings of the Bible, 490–492. o.

K: A János 1:1-ben szereplő örök Ige fogalmát a görög filozófiából vették át?

V: Nem, erre nincs bizonyíték. A görög filozófus, Platón valóban írt egy örök szóról (logosz) János evangéliuma előtt, és az epheszoszi Herakleitosz (kb. i. e. 500) a logosz szót használta az ésszerű elv kifejezésére. A zsidó Filón is használta a logosz kifejezést. Nincs azonban bizonyíték arra, hogy János ebből merített volna.

Ahelyett, hogy János a görög filozófiából merített volna, még egy világi ember is érvelhetne amellett, hogy a hatalmas és élő Ige fogalmát az Ószövetség gondolkodásából vették át, például a héber Mózes első könyve 1:1-ből.

Az Ószövetséget nem a görög gondolkodásból vették át, mivel Mózes és az izraeliták megelőzték az összes ismert görög írott irodalmat. Theophilus az Antiochiábeli -ból (Kr. u. 168–181/188) írt művében volt az első, aki erre rámutatott az Autolycushoz írt levelének 3. könyvében, 30. fejezetében, 121. oldalán.

A Wycliffe Bibliai Szótár 441. oldalán az áll, hogy a Holt-tengeri tekercsek arra utalnak, hogy a János-evangélium – ahelyett, hogy egy 2. századi hellenisztikus dokumentum lenne – „a Qumráni szövegekkel való számos párhuzamának köszönhetően minden eddiginél egyértelműbben bizonyul az 1. századi Palesztina termékének”.

K: A Jn 1,1-ben volt-e olyan idő, amikor Jézus még nem létezett?

V: Nem. Az ariánus eretnekek így gondolták, de az ortodox keresztények többé-kevésbé egyhangúlag azt állították, hogy Jézus az idő kezdete előtt született az Atyától. Egy kivételt jelentett ez alól a korai egyházi író, Justínus mártír (kb. 138–165). Ugyanakkor, bár a Jehova tanúi Justínus mártírra hivatkoznak, hogy alátámasszák hitüket, hivatkozásuk megtévesztő. A „Párbeszéd Trifóval” című művében Justinos tizenhárom fejezetet (55–56, 59, 61–64, 66, 74–78) szentel annak bizonyítására, hogy Jézus Isten.

A Biblia nem ad egyértelmű választ számos olyan kérdésre, hogy milyen volt a helyzet az idő kezdete előtt. Még ha adna is, vajon megértenénk-e a válaszokat? A Titusz 1:2 szerint Isten „az idő kezdete előtt” ígérte meg az örök életet. Minden dolog Krisztus által lett teremtve (Kolossé 1:16; János 1:3). Ha a „minden dolog” kifejezés magában foglalja az időt is (ez itt egy feltételezés), akkor Jézus már az idő létezése előtt is létezett.

További információkat arról, hogy nem volt idő Jézus létezése előtt, a „1001 Bible Questions Answered” című könyv 27–28. oldalán találhat.

K: A János 1:1-ben Jézus csupán Isten előre tudásában létezett-e már korábban, ahogyan azt a Way International tanítja?

V: Nem. Isten mindannyiunkat előre ismert, de Jézus abban különbözött tőlünk, hogy már az idő kezdete előtt is létezett a mennyben.

K: Mivel a János 1:1-ben az Ige (Logosz) Isten, ez azt jelenti-e, hogy Isten személytelen, ahogyan azt Mary Baker Eddy, a Keresztény Tudomány szekta alapítója a „Tudomány és egészség a Szentírás kulcsával” című művének 117. oldalán tanította?

V: Nem. Az a tény, hogy Istennek vannak olyan tulajdonságai, amelyek nekünk nincsenek (végtelen, láthatatlan, három-egyben stb.), nem zárja ki, hogy Istennek legyenek olyan tulajdonságai is, amelyek nekünk is megvannak, bár gyakran kisebb mértékben (a szeretetre való képesség, az értelem, az akarat, az érzelmek stb.). Tehát csak azért, mert az Ige Isten, nem jelenti azt, hogy tagadnunk kellene a sok olyan bibliai verset, amely azt mutatja, hogy Istennek van személyisége.

Mely bibliai versek mutatják tehát, hogy Istennek van személyisége? A személyiség magában foglalja az elmét, az akaratot és az érzelmeket. Míg egy számítógép személyiség nélkül is képes tudást tárolni, addig a számítógépnek nincs szeretete, haragja és más érzelmei, és nincs akaratereje sem.

Amikor „Abba”-t vagy „Apát” kiáltunk a Galaták 4:6-ban, a Márk 14:36-ban és a Róma 8:15-ben, dicsőség Istennek, egy személyes lényhez kiáltunk.

K: A János 1:2-ben, ha minden a Szó által lett teremtve, akkor ez magában foglalja-e az időt, a teret, a tudományt, a természeti törvényeket és a matematikát is?

V: Valószínűleg igen, bár ezt a verset nem azért írták, hogy ezt bizonyítsa. Azonban egy logikai igazság, mint például „a = a”, és egy logikai ellentmondás, mint például „a nem egyenlő a-val”, nem dolgok, és ez a vers nem ezekről szól.

K: A Jn 1:4-ben hogyan lehet Jézus az emberek élete?

V: Jézus legalább három szempontból az emberek élete.

Fizikai értelemben minden Jézus által tartatik össze, a Kolossébeliekhez írt levél 1:17 szerint.

Örök értelemben véve csak Jézuson keresztül nyerünk üdvösséget, amint azt az ApCsel 4,12 is mutatja.

Az élet Krisztusban ma: Jézus értelmet, örömöt és teljességet ad a mai földi keresztények életének.

K: A János 1:4-ben vajon Jézus már a keresztre feszítése előtt is teljesítette-e küldetését, ahogyan azt Jamal Badawi állítja a 9. kazettás sorozatának 3. táblázatában?

V: Nem. A János 1:4-et valóban Jézus keresztre feszítéséről szóló beszámoló előtt írták. Ugyanakkor bárki láthatja, hogy Badawi itt csak kifogásokat keres: a János 1:4-et még Jézus születéséről szóló beszámoló előtt írták.

K: A Jn 1:6,19-ben az itt említett János a könyv írója?

V: Nem. Az itt említett János Keresztelő János, míg a szerző János apostol, Jakab testvére.

K: A Jn 1:8-ban szereplő események után voltak-e olyanok, akik Keresztelő Jánosban látták a Messiást, ahogyan azt az „Asimov’s Guide to the Bible” című könyv 965. oldalán olvashatjuk?

V: Erre nincs közvetlen bizonyíték. Volt azonban egy, a későbbi időkben ismert csoport, a mandaiak, akik ezt hitték. A mandaiak Irak déli részén, a mocsarakban éltek, de nem tudni, mikor és hol alakultak.

K: A Jn 1,9-ben hogyan lehet Jézus az igazi világosság, amely minden embernek világosságot ad?

V: Legalább kétféleképpen.

Mindenki számára: Jézus Krisztus evangéliumának igazságát és ajánlatát mindenki számára hirdetik. Jézus az egyetlen igazi fény. Vannak, akik úgy döntenek, hogy a fény gyermekeként élnek, és meg akarják ismerni, mi tetszik az Úrnak (Efézus 5:8–10), mások pedig nem.

A hívők számára: Jézus az életünk világossága. Ő ad nekünk örömöt, elégedettséget, értelmet és célt, ami miatt minden érdemes.

K: A János 1:13-ban nem a mi akaratunk az, ami újjászületésre vezet?

V: Isten kegyelme az. Isten nagyon irgalmas, kegyes és igazságos. Ezek a tények azonban nem szabad, hogy elfeledtessék velünk: az újjászületésünk joga Istent illeti, nem minket.

K: A Jn 1:14-ben hogyan válhatott a Mindenható Isten, aki örök élettel rendelkezik, halandó emberré, aki meghalt?

V: Mivel a Háromságos Isten mindenható, Isten képes arra, hogy önmagából egy különálló személyt halandó emberré tegyen. Amikor Jézus a földön volt, az nem jelenti azt, hogy a menny üres lett volna. Amikor Jézus meghalt a kereszten, az nem jelenti azt, hogy az Atya vagy a Szentlélek valaha is meghalt volna.

K: A Jn 1:14-ben hogyan látták Jézus dicsőségét, hiszen Jézus a Filippi 2:6-7 szerint kiüresítette önmagát?

V: Jézus dicsősége nem egy bináris állapot. Ráadásul a Filippi 2:6–7 azt mondja, hogy Jézus kiüresítette önmagát, de nem említi a dicsőséget mint olyat. A Filippi 2:9 azt mondja, hogy Isten a legmagasabb helyre emelte Jézust, ami Jézus felmagasztalt, „dicsőített” helyzetét jelenti, de nem jelenti semmiféle belső változást.

K: A Jn 1:14-ben hogyan keveredhetett/szintetizálódhatott/helyeződhetett Isten természete Jézus emberi természete mellé?

V: Számos eretnekség adott erre helytelen választ. Krisztus nem volt olyan Isten, aki csak embernek tűnt (doketisták), névleg ember és Isten a Mindenható Isten helyett (ebioniták), kísértet (gnosztikusok), olyan ember, akire Krisztus leszállt (Pál Szamoszatai), elválasztott/megosztott (nesztoriánusok), vagy összekevert (monofiziták). Valószínűleg nincs olyan analógia a földi életből, amely valóban megfelelő példaként szolgálna Jézus Krisztus isteni és emberi természetére. Íme két tévedés.

A nestoriánus tan (két akarat): Nestorius azt tanította, hogy Jézusnak két különálló akarata volt: egy isteni és egy emberi. Míg Nestorius csupán tévedett, néhány későbbi követője még szélsőségesebb álláspontra helyezkedett. Szinte olyan, mintha a Gecsemáné-kertben Jézus emberi akarata és isteni akarata egymással küzdött volna, és az isteni akarat győzött volna. Az efézusi zsinaton részt vevő mintegy 200 püspök 431-ben elítélte a nestorianizmust.

Monofizita tan (csak egy természet): A nestoriánus tan ellentéte, a monofizita tan szerint a kettő összeolvadt, mintha az emberi akarat egy csepp méze az isteni akarat óceánjába hullott volna. A monofizita tan néhány csúnya forgatókönyvhez vezethet. A szélsőséges esetben Jézus nyugodtan élte le az életét, és Jézus minden küzdelme – a 40 napos kísértés elleni küzdelem, a Gecsemáné-kertben és a kereszten – szinte puszta színjáték volt. A monofizita tanítást 451-ben a khalkédóni zsinaton 250–350 püspök elítélte. A modern időkben a katolikus egyház és a kopt (monofizita) egyház helyreállította egymás közötti kapcsolatait.

Az ortodox (általános) keresztény álláspont: E két megrázó zsinat után a végleges álláspont a következő lett: „Jézus Krisztus, Isten Logosza, aki emberré lett, egyetlen személy két természetben, amely ebben az egyetlen Személyben létezik zavar, változás, megosztottság és elválasztás nélkül.”

A Biblia a következő utalásokat ad Jézus emberi és isteni természetére vonatkozóan.

a. Kiemelte, hogy Jézus az ember fia volt: Lukács 5:24; 6:5; 6:22; 8:31; 22:22,69; János 12:34; Jelenések 1:13

b. Ősök: Lukács 1:32; Róma 1:3; 9:5; 2 Timóteus 2:8; Zsidók 7:14; Máté 1:1.

c. Fizikai teste: Lukács 24:39; János 4:2; Zsidók 10:5,10; 1 János 1:1; 1 Timóteus 3:16; 2 János 7.

d. Ember (emberi mivoltban) földi élete során: ApCsel 2:22,23; Filippi 2:7,8; Zsidók 2:14.

e. A mennyben is ember marad: 1 Timóteus 2:5; a Zsidókhoz írt levél 13:8 utal rá.

f. Testvérünk: Márk 3:35; Lukács 8:21; Zsidók 2:11,12,17

g. Úgy szenvedett, mint az emberek: Zsidók 2:9,18; 5:8; Rómaiak 8:17; 1 Péter 1:11; 4:13; 5:1.

h. Kísértésnek volt kitéve, mint mi: Zsidók 2:18; 4:15; Máté 4:1–10; Márk 1:13; Lukács 4:1–12.

i. Jézus minden tekintetben ember volt, kivéve, hogy bűn nélkül: Zsidók 2:17.

K: A János 1:14-ben, amikor Jézus a földre jött, elvesztette-e istenségét, ahogyan Herbert W. Armstrong állította?

V: Nem. Jézus kiüresítette magát (Filippi 2:7) és ideiglenesen lemondott dicsőségének nagy részéről (János 17:5), de Jézust a keresztre feszítése előtt a földön továbbra is Istenként imádták a bölcsek (Máté 2:11–12), a tanítványok (Máté 14:33) és a vak ember (János 9:38). Jézus János 8:58-ban Isten legszentebb nevével nevezte magát.

K: A János 1:15-ben hogyan viszonyult Jézus az idősebb rokonához, Keresztelő Jánoshoz?

V: Míg Keresztelő János néhány hónappal Jézus előtt született, Jézus a kezdetektől fogva a mennyben létezett. Jézus tiszteletben is Keresztelő János előtt állt, mivel Jézus az Isten Fia.

K: A János 1:17-ben Mózes adta-e a Törvényt, vagy Isten adta?

V: Mindkettő. Isten adta a Törvényt Mózesnek, hogy átadja a népnek, és Mózes ezt is tette. Isten a szerző, Mózes pedig a „postás”, aki kézbesítette a levelet.

K: A Jn 1:18-ban, mivel senki sem látta Istent, hogyan lehetett Jézus Isten, hiszen az emberek látták Jézust?

V: Amikor Jézus a földre jött, amint azt a Filippi 2:7 mondja, Jézus nagy részét dicsőségének lemondta. Jézus imádkozott, hogy az Atya adja vissza neki a dicsőséget a János 17:5-ben.

Amikor Mózes Istennél volt, fátylat tett az arcára (2Mózes 34:33–35; 2Korinthus 3:13–16). Az emberek továbbra is látták Mózest, de nem azt a dicsőséget, amely az arcán ragyogott, miután Istennél járt. Ez előképe annak, hogy Jézus Istenként, fátyolba burkolva jött a földre.

Kiegészítő választ lásd a „Hard Sayings of the Bible” című könyv 492–493. oldalán és a „When Critics Ask” című könyv 403–404. oldalán.

K: A János 1:18-ban azt olvassuk, hogy senki sem látta Istent, akkor hogyan láthatta Jézus Istent?

V: Jézus nem volt emberi lény, mielőtt Máriától fogant; Jézus az örökkévalóság óta létezett. Érdekes módon tehát Keresztelő János néhány hónappal idősebb volt Jézus emberi mivoltánál, de Jézus maga sokkal idősebb volt Keresztelő Jánosnál.

K: A Jn 1:18-ban Jézus az egyetlen Isten Fia, vagy mi is lehetünk Isten fiai, ahogyan azt a Jn 1:12 mondja?

V: Mi is lehetünk Isten fiai, de Jézus az Isten egyetlen született Fia. A Biblia két metaforát használ ránk vonatkozóan: örökbe fogadnak minket Isten családjába, és újjászületünk Isten családjába. Jézust sem örökbe fogadták, sem újjászületett. Jézus az örökkévalóságtól fogva Isten Fia volt, és Jézus emberré lett anélkül, hogy biológiai apja lett volna.

K: Miért mondta Keresztelő János a Jn 1,21-ben, hogy ő nem Illés, hiszen Jézus a Mt 11,14-ben azt mondta, hogy ő az?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. A Malakiás 4:5 szerint Illés eljön az Úr nagy és félelmetes napja előtt. Maga Illés (nem Keresztelő János) jelent meg a megdicsőüléskor, és szinte bizonyosan ő az egyik a Jelenések 11:1–12-ben említett két tanú közül.

2. Ha János egyszerűen azt mondta volna, hogy ő Illés, akkor azt úgy értelmezték volna, hogy szó szerint ugyanaz a személy, mint Illés, és János tévesen beszélt volna.

3. János elmagyarázhatta volna, hogy ő nem a szó szerinti Illés, hanem Illés szerepében és céljával jött el, ahogyan azt Jézus is értette a Máté 11:14-ben.

4. Ugyanakkor, bár János tudta, hogy ő a Messiás előfutára, talán ő maga sem tudta, hogy ő az eljövendő Illés beteljesülése. Így János talán csak az alapján beszélt, amit tudott.

K: A Jn 1:21-ben tévedett-e Keresztelő János, amikor azt mondta, hogy ő nem Illés, ahogyan azt az eretnek Moon tiszteletes tanítja az Isteni Elvben (ötödik kiadás, 1977)?

V: Először is íme, amit Moon tiszteletes – aki állítólag a visszatért Krisztus – mond, majd a válasz.

Moon tiszteletes „Isteni elve” című művének 161. oldala: „...Keresztelő János, aki megsértette Jézust. Hogyan sértette meg Keresztelő János őt? János nem teljesítette azt a küldetését, hogy Jézust szolgálja és gondoskodjon róla.”

Ellenérv: 1. Ha János elmulasztotta a tanítását, akkor miért mondta Jézus a Máté 21:32-ben, hogy az embereknek hinniük kell Keresztelő Jánosban?

2. A János 10:41–42 azt mutatja, hogy János tanúságtétele sokakat arra vezetett, hogy higgyenek Jézusban. Óvatosnak kell lennünk, amikor egy Istenért meghalt mártírt kudarcnak és Isten megsértőjének ítélünk. Amikor Jézus azt mondja, hogy a mennyek országában a legkisebb is nagyobb, mint [Keresztelő János], arra utal, hogy Jézus még nem nyitotta meg az utat a mennybe, és Keresztelő János valójában az ószövetségi korszak utolsó prófétája volt.

3. Ha Keresztelő János valóban Illés reinkarnációja lett volna, akkor éppen ő tudta volna ezt a legjobban. Keresztelő János azonban helyesen állította, hogy ő nem a halálból visszatért Illés.

4. János valóban Illés szellemében és erejében hirdette az igét, de Jézus soha nem mondta, hogy János és Illés ugyanaz a személy lenne.

Keresztelő János nagy volt az Úr szemében a Lukács 1:15 szerint, és az Úr ismeri a jövőt.

K: A Jn 1:29-ben miért követelt Isten áldozatot bűneink megbocsátásához, hiszen nekünk is meg kellene bocsátanunk másoknak anélkül, hogy a bűnbánaton kívül mást követelnénk tőlük?

V: Azért bocsátunk meg testvéreinknek anélkül, hogy a bűnbánaton kívül mást követelnénk, mert a velünk szemben elkövetett bűn természeténél fogva különbözik az Istennel szemben elkövetett bűntől.

K: A János 1:31,33-ban hogyan lehet, hogy János nem ismerte fel Jézust, hiszen anyjuk unokatestvérek voltak?

V: Az itt szereplő görög szó, az oida, a tudás teljességét jelenti. János azt mondta, hogy természetesen nem ismerhette Őt. János azonnal hozzátette, hogy mégis ismerte, mert Isten kinyilatkoztatta neki.

A „When Critics Ask” című könyv 404–405. oldalán rámutatnak arra, hogy János hírből ismerte Jézust, és talán személyesen is találkozott vele, de csak a Szentlélek révén ismerte meg Jézust az isteni kinyilatkoztatás által.

K: A Jn 1:32–33-ban hogyan lehetett a Szentléleknek helyhez kötött jelenléte, és hogyan szállhatott le Jézusra galamb formájában?

V: Az, hogy a Szentlélek egy ideig különleges, helyhez kötött jelenlétet mutat, nem korlátozza Őt általában abban, hogy bárhol máshol legyen, ahol csak akar. Egy túlságosan leegyszerűsített analógiaként említhetjük a „Doctor Who” című tudományos-fantasztikus tévésorozatot. Amikor az egyik szereplő balesetet szenvedett az időutazó géppel, egyszerre három különböző időpontban volt jelen. Ha ezt el tudjuk képzelni, miért ne lehetne Istennek több helyi jelenléte, vagy akár végtelen számú helyi jelenléte?

Lásd még a Habakuk 3:3-ról szóló értekezést.

K: A Jn 1:38–39-ben miért nem tiltakozott Jézus, amikor rabbi-nak (Mesternek) szólították, hiszen a Mt 23:7–8-ban azt mondta, hogy senki se szólítson titeket mesternek?

V: Jézus, mint Isten Fia, olyan hatalommal és tisztességgel rendelkezik, amellyel mi nem rendelkezünk. Senki mást sem szabad Istenünknek, Megváltónknak vagy Urunknak nevezni, és helyes, ha Jézust mindezeknek nevezzük.

K: A János 1:39-ben mikor volt a tizedik óra?

V: Az ő kultúrájukban a nap napkeltekor, körülbelül reggel 6 órakor kezdődött. A tizedik óra délután 4 óra után volt.

K: A Jn 1,40-ben vajon a tanítványok keresték-e a „méltóságteljesebb Jézust” János evangéliumában, szemben azzal, hogy Jézus kereste és választotta ki a tanítványokat a másik három evangéliumban, ahogyan azt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-kalauz) 968–969. oldalán sugallja?

V: Nem. A tizenkét tanítvány közül a János 1:35–42 csak két tanítványt említ, akik elhagyták Jánost, és Jézust követték. De aztán megemlíti, hogy Jézus felkereste Fülöpöt, és Fülöp elhozta Nátánélt.

K: János 1:42-ben Jézus itt nevezte-e először Simont „Kefásnak / Péternek”, vagy később, kapernaumi szolgálata során, ahogyan a Máté 16:18-ban olvasható?

V: Egy egyszerű magyarázat az, hogy Jézus itt nevezte őt Péternek, de a név jelentőségét a Máté 16:18-ban magyarázta el neki.

K: A Jn 1,51-ben mikor fog Nátánáel látni angyalokat fel- és leszállni Jézusra?

V: Bár lehetséges, hogy Nátánáel álmot látott, valószínűbb, hogy ezt a mennyben fogja látni. Jézus itt használt képi ábrázolása a Mózes első könyve 28:11–13-ban szereplő Jákób-létrára emlékeztet.

De miért ült volna Nátániel mozdulatlanul egy fügefánál? A „The Believer’s Bible Commentary” 1472. oldalán az áll, hogy valószínűleg Nátániel Isten Igéjét tanulmányozta, vagy Jákób létráról (vagy lépcsőről) szóló látomásán elmélkedett.

K: Miért nevezi Jézus magát a János 1:51-ben gyakran az Ember Fiának?

V: Valószínűleg a következő okok miatt

1. Hogy hangsúlyozza közönséges emberségét

2. Az emberek ezzel egyet tudtak érteni, függetlenül attól, hogy elismerték-e Őt Isten Fiaként vagy sem.

3. Jézus még nem fedte fel magát, mint Isten egyszülött Fiát.

K: Milyenek voltak a kancsók a Jn 2:1-ben?

V: Bár nincs teljes egyetértés abban, hogy hol volt az ókori Kána, az 1. századból származó kerámiatöredékeket két helyen is találtak: a mai Kánában, Názáret és Kapernaum között, valamint egy másik helyszínen, néhány mérfölddel északabbra. A kerámiadarabok arra utalnak, hogy az edények átmérője körülbelül 12–16 hüvelyk volt. Lásd az Associated Press cikkét „Szakértők szerint talán megtalálták a bibliai Kánát” a The St. Louis Post Dispatch 2004. december 22-i számában.

K: A Jn 2,3–10-ben mindig azt látom, hogy Jézus soha nem cselekszik céltalanul vagy véletlenszerűen. Miért éppen egy esküvőn történt az első leírt csoda, a víz borrá változtatása? Lehet, hogy ennek köze van ahhoz, hogy a bor az Ő vérét jelképezi, az ünnepélyes megtisztuláshoz, vagy egy új házassági szövetséghez mindazokkal, akik hisznek Benne? Ezeken a dolgokon töprengtem, és kíváncsi vagyok, mennyire tévedek; nem akarok túllépni a Szentírás keretein, ahogyan manapság annyira divatos.

V: Érdekes kérdést teszel fel. Ha Jézusnak a víz borrá változtatása olyan csoda lett volna, amely az Ő vérét, a kereszten való halálát vagy a szertartásos megtisztulást szimbolizálja, akkor senki sem értette volna meg ezt az üzenetet sem abban az időben, sem az Ő halála után, sőt még a korai egyházi írásokban sem. Inkább úgy gondolom, hogy ezt a csodát a körülmények miatt hajtotta végre, de ebben mélyebb betekintést nyerhetünk Isten jellemébe, és tanulságot vonhatunk le magunk számára.

Volt egy egyszerű emberi szükség: elfogyott a bankett bor. Amikor Mária megkérte Jézust, hogy természetfeletti módon gondoskodjon erről, Jézus első válasza az volt, hogy „Még nem jött el az én órám.” Más szavakkal, az Ő szolgálatának nem az volt a célja, hogy ezt megtegye, hogy valamit bizonyítson. Ugyanakkor szükség volt rá, és megkérték rá, ezért eltért az eredeti tervétől, és megcselekedte. Hasonlóképpen, amikor a vérzéses asszony megérintette Jézus ruháját, Jézusnak ez nem szerepelt az aznapi „teendőlistáján”.

Isten sokszor ott találkozik velünk, ahol éppen tartunk. Egy szomorú példaként említhetjük, hogy Isten Ézsaiáson keresztül azt üzenette Hiskia királynak, rendezze el minden ügyét, mert Hiskia meg fog halni. A hűséges Hiskia király annyira elkeseredett ettől, hogy Isten megkönyörült rajta, és további 15 év élettartamot ajándékozott neki. Azonban e tizenöt év alatt született Manassé király, aki talán Júda egyik leggonoszabb királya volt. Nem arról van szó, hogy Isten nem tudta volna, vagy hogy Isten ingatag lenne, vagy meggondolta volna magát. Inkább arról, hogy sokszor Isten által számunkra szánt akarat megváltozik, amikor a mi hozzáállásunk megváltozik (jó vagy rossz irányba). Amikor a fáraó Ábrahám feleségével, Sárával volt, Isten álomban közölte vele, hogy meg fog halni, minden kétséget kizáróan. De amikor a fáraó azt mondta, hogy tudatlanságból cselekedett, Isten azt felelte, hogy ezt Ő is tudta, és éppen ezért figyelmeztette a fáraót. A fáraó visszaadta Ábrahám feleségét neki, és a fáraó nem halt meg. Hasonlóképpen Jónás megjövendölte, hogy Ninive 40 nap múlva elpusztul. Azonban a város lakói bűnbánatot tartottak, és Ninive nem pusztult el.

Amikor a szolgálatunkkal, a terveinkkel és az életünkkel vagyunk elfoglalva, sokszor jönnek hozzánk emberek olyan szükségletekkel, amelyek fontosak, vagy néha nem is olyan fontosak, de ők fontosnak tartják őket. Lehet, hogy ezeket zavaró tényezőknek és megszakításoknak tekintjük, de nekünk is ott kell találkozni az emberekkel, ahol éppen vannak. Labdázni, moziba menni, vagy egy kicsit „hülyéskedni” valakivel talán nem tűnik túl fontosnak számunkra abban, amit Isten tervének tartunk, és valóban, talán nem is az. De még így is lehet, hogy ez az egyetlen dolog, amit Isten most szeretne, hogy tegyünk, ha az Ő akaratának középpontjában akarunk lenni.

K: A Jn 2,3–10-ben szereplő bor alkoholos volt?

V: Nem volt olyan, mint a kemény ital, de az akkori bor alkoholtartalmú volt. Ha szőlőlét hagyunk egy évig hűtés nélkül egy korsóban állni, akkor alkohol keletkezik benne. Még az „új bor” is alkoholtartalmú volt az ApCsel 2,13-ban. Azonban, ahogyan a Difficulties in the Bible című könyv 147–149. oldalán rámutatnak, nem állítja, hogy a csodás bor mámorító hatású lett volna.

A Vivian Dede által írt gyermekkönyv, a „Jézus első csodája” (Concordia, 1990) kiválóan összefoglalja az ebből a csodából levonható tanulságot: „Ha valamire szükség van, legyen az új élet vagy bor, Jézus minden problémát megold a maga idejében.”

K: A János 2:1–11-ben szereplő esküvő Jézus saját esküvője volt-e, és a Lukács 8:3–4 alapján Jézus feleségül vette-e a tanítványokat kísérő nők közül egyet vagy többet, ahogyan azt a poligám mormonok és egyes más szekták hiszik?

V: Nem. Először is, íme azok a nők, akikről tudjuk, hogy Jézust és a tanítványokat kísérték. A Lukács 8:3–4 szerint azok a nők, akik Jézussal utaztak, Mária Magdolna, Joanna, Kúza felesége, Susanna és mások voltak. Más szakaszok említik Salomét (Márk 15:40), Jakab anyját, Máriát (Márk 15:40, Lukács 24:10) és Márta, Mária Magdolna testvérét.

A János 2:2 szerint Jézust vendégként hívták meg az esküvőre. A vőlegényt soha nem hívják meg a saját esküvőjére.

Nincs alapja annak az állításnak, hogy Jézus valaha is megnősült volna, vagy gyermekei lettek volna, vagy hogy bármelyik gyermeke bűnös természet nélkül született volna. Bár egyetlen vers sem mondja ki kifejezetten, hogy Jézus soha nem nősült meg, egyetlen vers sem állítja azt sem, hogy Jézus nem repült el a Marsra. A hallgatásból származó érvelés egyik állítást sem bizonyítja jobban, mint a másikat.

Íme az összes többi, a feltámadás előtti szakasz, amely a nőkről szól:

Joannáról és Saloméról máshol nem esik szó.

Márta (Máriával együtt) csak három, a feltámadás előtti szakaszban szerepel: egy vacsoránál (Lukács 10:38–41), testvérük, Lázár meggyógyításakor (János 11:1–45) és egy második vacsoránál Lázár társaságában (János 12:1–8).

Mivel máshol nem említik őket, aligha lehetne erősebb érvet felhozni arra, hogy Jézus Máriát vette feleségül, mint arra, hogy a nővérét, Márthát vette feleségül. Jézus azonban betartotta a Mózes-törvényt, és a Levitikus 18:18 szerint tilos volt, hogy egy férfi két nővérrel házasságot kössön, amíg mindketten éltek. Azok a mormonok, akik ezt tanítják, valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy ezzel azt tanítják, hogy Jézus állítólag megszegte az Ószövetség házassági törvényeit.

K: Miért mondta Jézus a János 2:4-ben, hogy még nem jött el az Ő órája?

V: Jézus anyjának azt mondta, hogy még nem jött el az az idő, amikor megkezdheti csodatévő szolgálatát. De bár még nem állt készen arra, hogy sok csodát tegyen, anyja kérésére mégis végrehajtotta ezt a csodát.

K: Miért nevezte Jézus az anyját „asszonynak” a János 2:4-ben, ugyanazt a szót használva, amellyel a János 8:10-ben egy prostituáltat is „asszonynak” nevezett? (Ezt a muszlim Ahmad Deedat hozta fel.)

V: Deedat úgy tűnik, azt sugallja, hogy Jézus édesanyjával szemben ugyanolyan tiszteletlenséget tanúsított, mint a prostituálttal szemben. Ez azonban pont az ellenkezője a valóságnak. Jézus tisztelte édesanyját, és a prostituáltat is tisztelte. Bár egyesek számára nehéz lehet elhinni, Jézus tisztelte a szegényeket, az eltévedteket és a bűnösöket, akiknek szükségük volt egy Megváltóra.

K: A Jn 2:15-ben szereplő tisztításra ma hogyan lehet szüksége egy gyülekezetnek?

V: Rendben van és helyes, ha az evangélium szolgái az evangéliumból élnek, ahogyan az 1 Korinthus 9:13–14 mondja. Azonban nem a meggazdagodás lehet a motivációjuk. Azok, akik az egyházat elsősorban a saját meggazdagodásuk eszközének tekintik, nem lehetnek egyházi vezetők, és nem szabad őket egyházi vezetőként követni. Egyrészt a hibásak a gonosz egyházi vezetők. Másrészt azok is hibásak az egyházban, akik továbbra is követik ezeket az egyházi vezetőket, miután tudomást szereztek a történtekről.

K: A János 2:17-ben milyen módon veszíthetik el a keresztények az Isten iránti tiszteletüket, és hogyan nyerhetik vissza?

V: Az emberi természet egyik gyakori, rossz tulajdonsága az, hogy „a megszokás megvetést szül”. Más szavakkal: az emberek hajlamosak hálátlanná válni, és természetesnek venni a jó dolgokat, ha azokat folyamatosan tapasztalják. Valójában megkaptuk azt a kiváltságot, hogy kéréseket intézhessünk a világegyetem Mindenható Urához. Bár Isten tökéletes, mégis leereszkedett hozzánk a földre, és meghalt bűneinkért. Ahhoz, hogy megőrizzük Isten iránti tiszteletünket, töltsünk időt imádságban Vele, olvassuk az Ő Igéjét, és gyülekezzünk együtt más hívőkkel, akik szintén tisztelik Istent.

K: A Jn 2:20-ban miért mondták, hogy a templom építése 46 évig tartott, amikor valójában nem így volt?

V: Először két dolog, ami nem a válasz, majd a válasz.

Nem a válasz: A második templom építése – amely akkor kezdődött, amikor a zsidók Kr. e. 538-ban hazatértek – nem tartott 46 évig, még ha az építkezés nem is folyt folyamatosan. Az Ezsdrás 6:15 szerint Kr. e. 516. március 12-én fejeződött be. Lásd még Haggai 1:14–2:3. Ez 23 év lenne, nem 46.

Nem a helyes válasz: A Biblia nem azt mondja, hogy a templom építése 46 évig tartott, hanem csak azt, hogy a zsidók szerint 46 évig tartott. Lehet, hogy a zsidók tévedtek, és a Biblia egyszerűen csak rögzíti, amit mondtak. Bár ez elvileg lehetséges, van egy sokkal egyszerűbb magyarázat: a zsidóknak igazuk volt.

A válasz: Heródes király, a Nagy Kr. e. 19-ben kezdte el a templom helyreállítását, és az csak Kr. u. 63-ban készült el. Kr. e. 19 plusz 46 év – figyelembe véve, hogy Kr. e. 1 és Kr. u. 1 között 1 év telt el – körülbelül Kr. u. 27-et jelentene, ahogyan azt az Asimov’s Guide to the Bible 449 977. oldalán olvashatjuk.

K: A Jn 2:20-ban miért hozta fel Jézus egyáltalán a templomot?

V: A zsidók csodajelet kértek Jézustól. Jézus mondhatta volna, hogy nem fog nekik jelet adni, vagy utalhatott volna a víz borrá változtatásának csodájára, amelyet éppen elvégzett. Jézus utalhatott volna egy jövőbeli jelre is.

Jézus közvetlenül is megemlíthette volna a legnagyobb jelet: hogy feltámad a halálból. Ehelyett azonban Jézus közvetve utalt a feltámadására azzal, hogy azt mondta: „romboljátok le ezt a templomot…”. Végül Jézus ugyanúgy közvetve utalhatott volna a feltámadására, ahogyan tette, csakhogy a templom helyett egy másik metaforát használva.

A zsidók közül sokan kizárólag a templommal foglalkoztak, nem pedig Istennel. Ráadásul valószínűleg ők maguk sem voltak ennek tudatában. Jézus sokkal fontosabb volt, mint a jeruzsálemi templom, ezért Jézus válaszát valószínűleg negatívabban fogadták, mintha egyszerűen csak egy másik metaforát használt volna.

Jézus azzal a témával foglalkozott velük, amelyet ők a legfontosabbnak tartottak. Jézus azt mondta, hogy ez nem normális; ezen változtatni kell. Néha annyira összpontosíthatunk valami fontosra, hogy teljesen szem elől tévesztjük a legfontosabb dolgokat. Ahogy egy lelkész mondta: ne hagyd, hogy a jó cselekedetek megakadályozzanak abban, hogy a legjobbakat tedd.

K: A János 2-ben Jézus a szolgálata elején tisztította meg a templomot, vagy a Márk 11-ben leírt utolsó héten?

V: Két megtisztításra került sor; Jézus bizonyára nem tisztította volna meg a templomot egyszer, majd amikor három évvel később visszatért, csendben elhaladt volna mellette. Az első alkalommal jelek és csodák kísérték az eseményt, így Jézust nehéz lett volna letartóztatni anélkül, hogy felkavarta volna a népet. Még a második alkalommal sem tartóztatták volna le Jézust a hatóságok – hacsak nem találták volna meg a tömegtől elszigetelten, például éjszaka.

Lásd John Warwick Montgomery lényegében azonos válaszát a „Chronological Contradictions in the Gospels?” (Kronológiai ellentmondások az evangéliumokban?) című cikkében, az www.Christian NewsMo.com 20–21. oldalán.

K: A Jn 3:1–21-ben mi történt Nikodémussal?

V: Később, a János 7:50-51 szerint Nikodémus szemrehányást tett a Sanhedrinnek, amiért Jézust elítélték anélkül, hogy előbb meghallgatták volna. Ez egyrészt azt mutatja, hogy Nikodémus tagja volt ennek a 70 fős elit testületnek, másrészt azt is, hogy továbbra is támogatta Jézust. A János 19:39 szerint Jézus halála után Nikodémus segített Arimathiai Józsefnek Jézus testét a sírba helyezni. A niceai zsinat előtti egyháztörténetben Tatianus Diatessaronja, Tertullianus és Origenész egyaránt említi Nikodémust, de nem tesznek hozzá semmit az evangéliumokban szereplőhöz. A niceai zsinat után Athanasius és János Aranyszájú egyaránt tárgyalja Nikodémust, de ők sem tesznek hozzá semmit az evangéliumokban szereplőhöz. Nikodémus valószínűleg már idősebb férfi volt, amikor találkozott Jézussal.

K: A Jn 3-ban hogyan áll szemben a Jn 2:1–12 a Jn 2:13–3:21-gyel?

V: Galileában Jézus olyan embereket talált, akik hinni akartak és hittek is. Jeruzsálemben Jézus a pénzváltókat találta, akik nem akartak hinni. Aztán Jézus találkozott Nikodémussal, aki hinni akart, de még nem tudta megérteni. Galileában, ahol hittek, Jézus megőrizte az esküvői szertartásukat, és átalakította a munkájukat. Jeruzsálemben Jézus felforgatta mind a templom pénzügyeit, mind a rabbinikus tanítást.

K: A Jn 3:1–18-ban Nikodémus éjszaka jött Jézushoz; vagy azért, mert félt, hogy nappal meglátják, vagy azért, mert máskor nem volt ideje. Milyen helyzetekben vagyunk mi is túl elfoglaltak vagy túl félénkek ahhoz, hogy Jézushoz jöjjünk, amikor kellene?

V: A legtöbb keresztény úgy látja, hogy Nikodémus azért jött éjszaka, mert tiszteletben álló rabbi lévén nem akarta, hogy lássák, ahogy Jézushoz jön. Egyesek szerint talán más ok is volt: Nikodémus napközben túl elfoglalt volt. Ne feledjük, hogy a rabbi tisztség, bár megtisztelő volt, nem járt fizetéssel; így a rabbiknak is volt rendes munkájuk. De akárhogy is, Nikodémus nem a szokásos időben jött . Néha mi sem akarunk Jézushoz jönni vagy az Ő akaratát teljesíteni a szokásos időben, mert túl elfoglaltak vagyunk, vagy túl félénkek. De Nikodémus legalább eljött. És ha valaki későn vagy félve jön Krisztus után, legalább eljön.

A Máté 21:28–32-ben Jézus egy példabeszédet mondott egy apáról, aki megkérte két fiát, hogy dolgozzanak a mezőn. Az első nemet mondott, de aztán mégis megcsinálta. A második igent mondott, de nem ment el. Jézus azt mondta, hogy az első teljesítette apja akaratát. Az engedelmesség akkor a legjobb, ha azonnali, örömteli és teljes, de még a késleltetett engedelmesség is jobb, mint a semmilyen engedelmesség.

Hasonlóképpen, lehet, hogy mi is azt mondtuk Istennek: „Túl elfoglalt vagyok”, „Túl félek”, vagy egyszerűen csak „nem” az életünk során. Ez szomorú, és talán soha nem fogod megtudni, miről maradtál le. De még nincs késő. Akárcsak az első fiú a Máté 21:28–32-ben, te is még most mondhatsz „igen”-t, és elmehetsz. Isten továbbra is elfogadja az engedelmességedet, a múltbeli habozásod vagy engedetlenséged ellenére is.

K: A János 3:3-ban a görög szöveg azt mondja, hogy „újjászületett”, vagy „fentről született”?

V: Az anothen görög szó mindkettőt jelentheti, a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 281. oldala és a Hard Sayings of the Bible 495. oldala szerint.

K: A Jn 3:1–21-ben Bart Ehrman megemlíti, hogy Nikodémussal folytatott beszélgetésében Jézus egy görög kettős jelentésű kifejezést (szójátékot) használ: az „odafentről” és a „másodszor” kifejezések arámi nyelven eltérő jelentéssel bírnának. Ehrman nem hiszi, hogy Jézus tudott volna görögül.

V: Ehrman amerikai, és az amerikaiak körében általában kevesebb a kétnyelvű ember, mint az európaiak vagy más kultúrák képviselői között. Názáret, ahol Jézus felnőtt, mindössze 15–20 mérföldre feküdt a nyugaton, északon vagy keleten élő, nem zsidó, görögül beszélő emberektől. A galileai érméken általában görög felirat volt. Galileától keletre terült el az a régió, amelyet „Dekapolisznak” neveztek, ami görögül „tíz várost” jelent.

Az Apostolok cselekedetei 9:36-ban Tabitát (héber) Dorcasnak (görög) is nevezték, mindkét név gazellát jelent.

A Nikodémusz név a nike és a demos szavakból származik. Ez NEM azt jelenti, hogy egy nem republikánus szavazó sportcipőt visel! Inkább egy görög név, amelynek jelentése „a nép győztese”. Tegyük fel most a vita kedvéért, hogy valaki, akinek hagyományos görög neve van, és aki egy olyan kis régióból származó személlyel beszélget, amelyet három oldalról görögül beszélő emberek vesznek körül, úgy dönt, hogy arámiul, héberül vagy akár a görögön kívül valamilyen más nyelven folytatja a beszélgetést. Tegyük fel továbbá, hogy bár mindketten ismerik a görög nyelvet, tényleg azt gondolja, hogy kizárt, hogy egyetlen mondatot vagy kifejezést is elmondjanak abban a nyelven?

Másrészt, még ha az eredeti jelentés arámi nyelven „újjászületett” lenne, és nem a „fentről született” kifejezéssel kapcsolatos kettős jelentésű kifejezés, a szakasz akkor is tökéletesen érthető lenne, ha nem lenne benne kettős jelentés.

K: János 3:3-ban Jézus a reinkarnációról tanított, amikor az újjászületésről beszélt?

V: Nem. Ő egy „második” születésről tanított, nem pedig több száz vagy ezer születésről. Jézus a Szentlélek általi születésről tanított, nem pedig a fizikai születésről. A reinkarnáció ellentmondana a Zsidókhoz írt levél 9:25–28-ban szereplő tanításnak, miszerint az ember csak egyszer hal meg, és nem lenne értelme azok számára, akiket egyetlen haláluk után a mennybe vagy a pokolba küldenek. További információkért lásd a Zsidókhoz írt levél 9:25–28-ról szóló részletes elemzést.

K: A János 3:5-ben csak egy kis, 144 000 fős „megkent osztály” születik újjá, és él örökké a mennyben, ahogyan azt a Jehova Tanúi tanítják (Watchtower Magazine, 1986. február 15., 14. o.)?

V: Nem. Először is, mit tanítanak a Jehova Tanúi, majd azt, hogy miért olyan veszélyes a tanításuk egy része.

A Jehova Tanúi azt tanítják, hogy azok a Jehova Tanúi, akik nem tartoznak a 144 000-hez, örökké élni fognak, de ez a földi paradicsomban lesz, nem a mennyben.

A Rómaiakhoz írt levél 8:9 azonban így szól: „Ti azonban nem a test által vagytok irányítva, hanem a Lélek által, ha Isten Lelke lakozik bennetek. És ha valakiben nincs Krisztus Lelke, az nem tartozik Krisztushoz. De ha Krisztus bennetek van, testetek a bűn miatt halott, lelketek azonban az igazságosság miatt él.” Tehát, ha Krisztus nincs benned, nem tartozol Krisztushoz. Az 1 János 5:12 és az 1 Péter 1:23 hasonló tanítást tartalmaz.

K: A Jn 3:3–21-ben megmagyaráznád, mi a különbség a „teremtés” és az „újrateremtés”, a „születés” és az „újjászületés”, valamint a „létrehozás” és az „újjáalkotás” között?

V: Az „újra-” előtag egyszerűen azt jelenti, hogy „ismét”. Kérdésednek három szempontja van.

Múlt: Mindannyian, hívők és hitetlenek egyaránt, Isten által lettünk teremtve, Isten képmására. Minden, ami létezik, Isten Atya által lett teremtve Jézus Krisztuson keresztül. Nincs semmi és senki, aki ne lett volna teremtve, kivéve az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, akik soha nem lettek teremtve, hanem mindig léteztek Istenként a Szentháromságban.

Jelen: De bűnös természetű, bukott állapotban lettünk teremtve, Isten megváltásán kívül. „Újra kell teremtetnünk”, vagy „újjászületnünk”, nem anyánk méhéből, hanem a Szentlélek által történő szellemi újjászületés révén (János 3:3–21). Ez akkor történik meg, amikor hitünket Jézusba vetjük.

Jövő: Amikor az emberiség elbukott és elvesztette a föld feletti uralmát, maga a teremtés is a romlásnak lett alávetve (Róma 8:20-21). Isten mindent megtisztít tűzzel (2 Péter 3:10), és új eget és új földet teremt (Jelenések 21).

K: János 3:3–8 szerint mit jelent az, hogy újjászületni?

V: Billy Graham egy egész könyvet írt erről a témáról, amelynek címe: Hogyan szülessünk újjá? Egy mondatban azonban: az „újjászületés” az, amit Isten tesz veled a Szentlélek által, amikor hitet teszel benne. Ez azt jelenti, hogy

1. Hidd el az Egyetlen, Igaz Istent, hogy Ő mindennek Teremtője, és ismerd el az Ő hatalmát feletted. Hidd el, hogy Ő kinyilatkoztatta nekünk az igazságát az Ő Igéjében, a Bibliában.

2. Valljuk be, hogy a bűn miatt elszakadtunk Istentől, és erőtlenek vagyunk ahhoz, hogy kibéküljünk Vele. A probléma nem csupán a külső cselekedeteinkben rejlik – amit megtettünk vagy elmulasztottunk –, hanem abban is, hogy belülről milyenek vagyunk.

3. Bízz az igazi Krisztusban! Amikor olyan bűnösöknek, mint mi, lehetetlen volt Istenhez jutni, Isten lehetővé tette ezt azzal, hogy Jézus Krisztust küldte a földre testben, Szűz Máriától születve, hogy bűntelen életet éljen. Meghalt a kereszten, testével és vérével engesztelő áldozatot hozva bűneinkért. A harmadik napon testben feltámadt, és felment a mennybe.

4. Hívd segítségül Istent! Mindenki, aki az Úrhoz kiált, üdvözülni fog, és ha megbánod bűneidet, és megkéred Jézust, hogy legyen életed Ura és Megváltója, üdvözülni fogsz. Ő új életet ad neked, és elindítja azt a folyamatot, amelynek során egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá válsz. Halálod után a mennybe jutsz, és örökké Istennel leszel.

K: A Jn 3:5-ben azt állítja, hogy lehetetlen a mennybe jutni, ha az embernek nincs Szentlelke?

V: Nem, Jézus valójában nem ezt mondta. Jézus azt mondta, hogy ha valaki nem születik vízből és Lélekből, nem tud belépni Isten országába.

Isten országa és a mennyország nem azonosak. A menny az a hely, ahová a hívők kerülnek, amikor meghalnak. A Wycliffe Bibliai Szótár 991. oldalán az áll, hogy sokan úgy tanítják, az Isten országa Krisztus szellemi uralmára utal az üdvözültek szívében. Az International Dictionary of the Bible (Nemzetközi Bibliai Szótár) 568. oldalán az áll, hogy általánosságban a „királyság” szó jelenthet a) azt a birodalmat, amely felett a király uralkodik, b) azokat az embereket, akik felett a király uralkodik, vagy c) magát az uralkodást. A New International Bible Dictionary (1962, IVP) szerint Isten országának vannak jelenbeli és jövőbeli vonatkozásai is. Tehát egyértelmű, hogy Isten országa tágabb fogalom, mint a mennyország, mivel magában foglalja a jelenbeli földi vonatkozásokat is. A mennyország viszont tágabb lehet, mint Isten országa, mivel lehetséges, hogy a csecsemők és mások csak akkor csatlakoznak Isten országához, amikor a mennyországba kerülnek.

A csecsemőknek nincs Szentlelkük, mégis általánosan elfogadott, hogy a Bibliában semmi sem utal arra, hogy nem juthatnak a mennybe.

Az Ószövetség hívőinek többsége nem rendelkezett a Szentlélekkel, mégis nem voltak véglegesen kizárva a mennyből.

Egyikről sem mondható el, hogy a földön Isten országának részeként (Krisztus uralkodása alatt) éltek volna, mégis a mennyben lehetnek.

Összefoglalva: a Szentlélek szükséges ahhoz, hogy valaki a földön Isten országának része legyen. Ugyanakkor „Isten kezei nincsenek megkötve” az Ószövetségi szentek, a csecsemők, a súlyosan szellemileg fogyatékosok és azok tekintetében, akiknek nincs lehetőségük meghallgatni az evangéliumot.

K: A Jn 3:5-ben – nagyon röviden – mit jelent itt a víz?

V: A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

1. A görög szöveg jelenthet „vizet és Szentlelket” vagy „vizet, sőt a Szentlelket is”. Így ez jelentheti azt is, hogy „víz, amely a Szentlelket szimbolizálja”. Az Aland és társai által szerkesztett Görög Újszövetség (3. kiadás, 1975) szerint a kai szó jelentése: „és, szintén, de, sőt; azaz, nevezetesen”; Kenneth S. Wuest kiegészített fordítása szintén az „sőt” szót használja.

2. A fizikai születést kísérő vízről gondolták így egyesek, kezdve Augustinusszal. Jézus azonban úgy tűnik, hogy csak egy születésről beszél, nem kettőről; ez a metafora hiányzik a Biblia többi részéből és az addigi zsidó kultúrából. Nem ismerünk olyan korai görög nyelvű keresztényeket, akik így értelmezték volna ezt a verset.

3. Mások szerint a „víz” Isten igéjét jelenti (elsősorban az Efézusbeliekhez írt levél 5:26 alapján). Ennek a nézetnek az egyetlen érdeme, hogy elkerüli azokat a problémákat, amelyek a vízkeresztség elengedhetetlenségét állítják. Vajon ez azt jelenti, hogy Nikodémus és a farizeusok félig újjászülettek, mert ismerték az Ószövetségben szereplő Isten igéjét? – Természetesen nem. Ez az értelmezés egyben utat nyit az úgynevezett „ultra-dispensacionalizmus” tévedésének is, miszerint a vízkeresztséget manapság nem szabad gyakorolni. Ráadásul nem ismert egyetlen görög nyelvű keresztény sem, aki így értelmezte volna a János 3:5-öt, és ez azt jelentené, hogy Jézus azért feddte meg Nikodémust, mert nem értette meg egy olyan Újszövetséget, amelyet még meg sem írtak.

4. A keresztségre való alkalmazás az, amit az egyház korai írói egyhangúlag tanítottak, bár a kiegészítő jelentéseket sem zárták ki. A templomban található számos mosdótál azért volt ott, hogy az emberek betarthassák az Ószövetség mosakodásra vonatkozó szabályait. Vajon Keresztelő János hatalmas szolgálata értelmetlen volt? - Csak egyes farizeusok zárt elméjében. Elvárható volt, hogy Jézus megdorgálja Nikodémust, a tanítót, amiért nem értette meg a bűnbánatot, a megtisztulás szükségességét és a keresztség által szimbolizált belső megtisztulást, amely nélkül senki sem válhat Isten országának elfogadott tagjává.

5. Isten országa nem a menny, mert magában foglalja azt is, aminek a hívők a földi életük során részesei lehetnek. A vízkeresztség fontos része annak, hogy ma csatlakozhassunk Isten földi egyházához. A csecsemők, az Ószövetségi szentek, a súlyosan szellemileg fogyatékosok és esetleg mások azonban örülhetnek annak, hogy Isten az, aki az embereket a mennybe küldi, nem pedig a keresztségi víz.

K: János 3:5-ben mi az a víz?

V: Mindenki egyetért abban, hogy a „szellem” a Szentlélek, amely részt vesz az újjászületésben, de az igazi keresztényeknek különböző nézeteik vannak a „vízről”. Az alábbiakban felsorolunk néhány tényt, amelyek relevánsak a helyes értelmezés meghatározásához, majd bemutatjuk a „vízzel” kapcsolatos különböző nézeteket, azok előnyeit és hátrányait, valamint azt, hogy kik vallják ezeket a nézeteket.

Lényeges tények:

A görög szöveg csak egy születésre utal, víz és szellem által, nem kettőre. A görög „és” jelentésű szó, a kai, jelenthet „és”-t vagy „még/nevezetesen”-t is. Wuest Újszövetség: Bővített fordítás című művében így fogalmaz: „aki a vízből, mint forrásból születik, még a Szellemből, mint forrásból is, az nem léphet be Isten országába.”

A zsidók Jézus után még évszázadokig nem használtak a fizikai születésre utaló vízszimbólumokat.

Jeruzsálemben, ahol beszéltek, a templomban számos hely volt a rituális mosakodásra, amelyeket mikváknak neveztek.

Keresztelő János ekkoriban nagy felfordulást okozott a bűnbánatra való keresztelésről szóló prédikációival.

A keresztség már Keresztelő János előtt is létezett, hiszen a zsidó vallásra áttérőket is megkeresztelték. Így a keresztség a bűnbánatot, a megtisztulást és az áttérést jelentette. A Wycliffe Bibliai Szótár 441. oldala szerint a kumráni zsidó szekta is gyakorolta a merítéses keresztséget.

Nikodémus ekkor már ismerte Isten teljes igéjét, mivel az Újszövetséget még nem írták meg.

Minden farizeusnak, amikor meglátta a mikvákat, eszébe kellett jutnia az Ószövetségben szereplő számos rituális mosakodásra vonatkozó parancsnak, valamint az Ezékiel 36:25–27-ben említett megtisztító víznek.

Minden olyan korai egyházi írás, amely János 3:5-öt említi, egészen i. sz. 400 körülig, egyhangúlag úgy értelmezi, hogy János 3:5 a keresztség általi mosásra utal.

A Titusz 3:5 megfogalmazása nagyon hasonlít a János 3:5-höz, mondván: „az újjászületés mosása és a Szentlélek általi megújulás”.

Jézus itt Isten országára utal, nem a mennyre vagy az üdvösségre. Erről bővebben az előző kérdésnél olvashat.

KÜLÖNBÖZŐ VÁLASZOK:

1. Fizikai születés.

Ahogyan az anyaméhből származó magzatvíz szerepet játszik a születésben, úgy a Szentlélek is szerepet játszik a második születésben. Nikodémus arról kérdezett, hogy lehet-e valaki másodszor is megszületni az anyja méhében, és Jézus ezt a tautológiát használta arra, hogy Nikodémus gondolatait az első születés anyai vizétől a második születés szellemi/keresztelő vizéhez vezesse.

A zsidók azonban legalább Jézus után több évszázaddal sem használták soha a vizet a születés szimbólumaként. Ráadásul ez tautológia lenne; és nem különösebben segít, ha valakinek azt tanítjuk, hogy emberként kell megszületnie.

Emellett a görög nyelvtan is arra utal, hogy a víz és a szellem nem két különálló dolog, hanem egy és ugyanaz – a New Geneva Study Bible 1665. oldalának és a Hard Sayings of the Bible 495. oldalának megfelelően.

Mindazonáltal nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani a görög nyelvtannak, hiszen Jézus valószínűleg arámiul vagy héberül beszélt Nikodémussal, nem pedig görögül.

Ezt a nézetet, a keresztségről alkotott nézettel együtt, először Hippói Szent Ágoston képviselte János 2:23–3:5-ről szóló prédikációjában (kb. 400-ban). (Ágoston latinul beszélt, és a Vallomások című művében azt írta, hogy nem szerette a görög nyelvet, ami megakadályozta abban, hogy túlzottan elmélyüljön benne.) A fizikai születésre való utalás Ron Rhodes nézete is a Complete Book of Bible Answers című művében (211. o.), valamint Warren Wiersbéé a Nelson’s Quick Reference című műben (390. o.).

2. A víz Isten igéjét jelképezi.

A Zsoltárok 119:9-ben az áll, hogy a fiatalember Isten szava szerint élve tarthatja tisztán útját (bár itt nincs szó vízről).

Az Efézusbeliekhez írt levél 5:26 azt mondja, hogy Krisztus megtisztította az egyházat a víz mosásával az Ige által/segítségével/vele/benne.

A János 15:3-ban Jézus azt mondja, hogy azok tiszták, akiknek Jézus az igét hirdette. (bár itt nincs szó a vízről)

Jakab 1:18 azt mondja, hogy az Ige által születünk meg. (itt nincs szó vízről)

Az 1. Péter 1:23 azt mondja, hogy újjászületünk, nem romlandó magból, hanem romolhatatlanból, Isten igéje által. (itt nincs szó vízről)

De pontosan hogyan mondta Jézus Nikodémusnak, hogy „az igéből kell megszületnie”? Ne feledjük, hogy az Efézusbeliekhez írt levél, a János 15:3 és az 1 Péter 1:23 nem voltak relevánsak Nikodémus számára, mivel az Újszövetséget még nem írták meg. Nikodémus már ismerte az összes létező isteni írást. Ez azt jelenti, hogy Jézus azt mondta Nikodémusnak, hogy már félúton jár, mert ismerte az Ószövetséget? Az a gondolat, hogy Jézus dicsérte Nikodémust a megértése miatt, messze áll e vers jelentésétől.

Éppen ellenkezőleg: Jézus meglepetését fejezte ki amiatt, hogy Nikodémus, Izráel tanítója, nem értette meg. A szadduceusokkal ellentétben Nikodémust és a farizeusokat soha nem vádolták azzal, hogy nem ismerik Isten szavát. Amikor Jézus a vízre utalt, olyasmiről beszélt, amit Nikodémus, mint zsidó törvénytanító, már ismernie kellett volna. Miért feddte meg Jézus Nikodémust? Krisztus előtt körülbelül 200 évvel a farizeusok vezetése alatt álló zsidók eltávolodtak a szentség, a szeretet és az Istennel való lelki kapcsolat megértésétől, és egy vallási legalizmus felé sodródtak. Egy olyan „ ”, aki tanulmányozta az Ószövetséget, többet kellett volna tudnia a rituális mosakodással kapcsolatos bűnbánatról és megtisztulásról, valamint arról a fontos szerepről, amelyet a Szentlélek betölt majd, amint azt Jóel és más próféták is megjövendölték.

Ha valaki a „víz” szót a szó szerinti jelentésével ellentétesen értelmezheti, akkor miért ne értelmezhetnék az ultradiszpenzacionalisták az Újszövetség más szakaszaiban szereplő „víz” és „keresztelés” szavakat is a szó szerinti jelentésükkel ellentétesen? Lásd még a következő kérdést is, ahol további érvelés található ehhez a bekezdéshez.

Ezt a nézetet támogatja a 1001 Bible Questions Answered című mű 225–226. oldala, James Boice, valamint a Believer’s Bible Commentary 1478. oldala (és az Efézusbeliekhez írt levél 5:26-hoz fűzött 1948. oldala).

3. A vízkeresztség általi külső megtisztulás, amely a belső bűnbánatot és megtisztulást jelzi

Nikodémusnak ismerős lehetett a vízkeresztség mint megtisztulás metaforája, az Ezékiel 36:25–27, a Tóra és más szakaszok alapján. Lásd még a 3a. és 3b. nézeteket is.

Ugyanakkor aligha várható el Nikodémustól, hogy teljes mértékben megértse a keresztény keresztséget, mivel addig csak az Ószövetségi mosakodások és János keresztsége voltak kinyilatkoztatva. Jézus elvárta Nikodémustól, hogy ezt már megértse. Ezért nem lehet helyes azt állítani, hogy ez kizárólag a keresztény keresztségre utal.

Mindazonáltal, amikor Jézus a János 6:51–56-ban a halálát és az úrvacsorát előrevetítve beszélt, nem csupán a keresztény keresztséget vetítette előre, hanem – Jánosnak köszönhetően – a bűnbánati keresztséget is, amelyhez már nagyon jól ismertek.

Ezt a nézetet támogatja:

János Aranyszájú (392–407) Homíliák Szent Jánosról, 25. homília, 87–90. o.

Gergely Nazianzi (330–391) Beszéd a szent keresztségről, 8. fejezet, 362. o.

F. F. Bruce: A Biblia nehéz mondásai, 495–496. o.

Jamieson, Fausset, Brown

Harper Bibliai kommentár.

3a. A víz a keresztség általi újjászületést jelképezi.

Az egyház korai írói ezt a nézetet vallották.

A „The Bible Knowledge Commentary: New Testament” című mű 281. oldalán azonban megemlítik, hogy ez az értelmezés ellentmond a kizárólag hit által való üdvösség elvének, amint azt az Efézusbeliekhez írt levél 2:8–9 és a János evangéliuma 3:16 is mutatja.

Ezt a nézetet támogatja

Justinus Mártyr (kb. 150) az Első Apológia 61. fejezetében (183. o.)

Irenaeus of Lyons (182–188) a 34. töredékben, 574. o.

Tertullianus (198–220) a „A keresztségről” című mű 12. fejezetében

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) a 71. levél 1. fejezetében, 378. oldal

Nazianziusi Gergely (330–391) A szent keresztségről szóló beszéd, 8. fejezet, 362. o.

Kappadókiai Bazil (357–379) A Szentlélekről, 15:35, 22. o.

Milánói Ambrosius (378–381) A Szentlélekről, 3. könyv, 10. fejezet, 63–64, 144. o.

Apostoli alkotmányok (375–380), 6. könyv, 3. szakasz, 15. fejezet, 456. o. (Ez egy hamis mű volt, amely korai keltezésű. Többek között a csecsemőkeresztséget is támogatja.)

3b. A vízkeresztség a Szentlélek általi belső megtisztulás külső jele.

A 3. pontot tagadó értelmezők többsége kizárólag azon az alapon teszi ezt, hogy a 3a. pont nem helyes, anélkül, hogy megvizsgálná a 3b. pont alternatíváját. A János 3:5 nem mutatja be azt a „mechanizmust”, hogy a vízkeresztség hogyan kapcsolódik az Isten országához, csupán azt, hogy kapcsolódik. A vízkeresztségünk nem ment meg minket jobban, mint ahogy a bűnbánatunk, a szeretetünk, a hitünk vagy az Isten iránti engedelmességünk sem ment meg minket. Ugyanakkor téves lenne tagadni, hogy mind a négy dolog kapcsolatban áll Isten országával.

A görög „kai” kötőszó általában az „és” jelentését hordozza, de jelenthet „méghozzá/nevezetesen” jelentést is. Így bár valószínűleg „víz és szellem” jelentést hordoz, jelenthet azt is, hogy „víz, nevezetesen a szellem”.

Amikor Keresztelő János bűnbánatra buzdította a népet, senki sem kérdezte: „Mi ez az új dolog, amit te csinálsz, és amit keresztelésnek neveznek?”. Ennek az az oka, hogy a jeruzsálemi templom tele volt mikvákkal, amelyek hasonlóak voltak a keresztelőmedencékhez, és az imádkozók megtisztítására szolgáltak. A közvetlen hallgatóság itt Nikodémus volt, és Lukács a Lukács 7:29–30-ban elítéli a farizeusokat azért, mert elutasították Isten velük kapcsolatos terveit azzal, hogy nem keresztelkedtek meg Jánosnál.

A János 3:5 ilyen értelmezése azonban már-már úgy hangzik, mintha a keresztséget (akár János keresztségét, akár a keresztény keresztséget) az üdvösség feltételévé tenné.

Mindazonáltal János keresztsége az üdvösségre irányult, nem pedig valami olyanra, ami maga hozta az üdvösséget. Az ApCsel 2:38-ban Péter azt mondta, hogy az embereknek bűnbánatot kell gyakorolniuk és meg kell keresztelkedniük, és akkor megkapják a Szentlelket. A Zsidókhoz írt levél 4:2 szerint egyesek azért nem lettek üdvözülve, mert nem osztották a hitet (vagy nem ötvözték azt a hittel). Az olyan dolgok, mint a bűnbánat, a hit és az engedelmesség – beleértve a vízkeresztségben való engedelmességet is – annak bizonyítékai, hogy megkaptuk az üdvösséget, nem pedig azok, amelyek üdvözítenek minket.

Ezt a nézetet támogatja:

Az Applied New Testament Commentary (Alkalmazott Újszövetségi Kommentár) 368. oldala

Matthew Henry kommentárja szerint „valószínű, hogy Krisztus szem előtt tartotta a keresztség szertartását”.

4. A víz a megtérést jelképezi.

A zsidó vallásra áttérők keresztelő szertartáson vettek részt. Jézus arra utalt, hogy az újjászületés megtapasztalásához áttérésre van szükség. Így Jézus azt mondta: „az áttérés és a Szentlélek által”. Ez a nézet nem zárja ki más nézetek elfogadását sem.

Ugyanakkor, bár a zsidó áttérteket megmosdatták, sokkal gyakoribb volt, hogy a zsidók rituális megtisztulás céljából mosakodtak. Ez a nézet talán nem annyira téves, mint inkább a 3. pont túl szűk értelmezése.

Ezt a nézetet támogatja:

Az IVP Biblia-kommentár: Újszövetség (1993) 270. o.

5. A víz Keresztelő János keresztelő szolgálatát jelképezi, a Szentlélek pedig Jézus szolgálatát.

Abban az időben senki sem tudta a „keresztelés” és az „új dolgok” kifejezéseket egy mondatban említeni anélkül, hogy Keresztelő János szolgálatára ne gondolt volna.

Ezt a nézetet F. B. Meyer támogatja a János evangéliuma című művében, 64. o. A Bible Knowledge Commentary: Újszövetség, 281. o. öt nézetet ismertet, de csak ezt a nézetet dicséri, mondván, hogy „történelmi helyesség és teológiai elfogadhatóság szempontjából is érdemes”. A Life Application Bible különböző nézeteket ismertet, amelyek közül az egyik a bűnbánat, amelyet Keresztelő János szolgálata jelképezett.

6. A víz az Ószövetség idején a Szentlélek kiáradásának szimbóluma.

Jézus a János 7:38-ban így szólt: „Aki hisz bennem, ahogyan az Írás mondja: »Élő víz patakjai fognak áradni belőle.« A Szentlélekről beszélt, akit később azok fogják megkapni, akik hisznek benne. A Szentlélek ugyanis még nem lett kiadva, mert Jézus még nem dicsőült meg.” A New Geneva Study Bible 1676. oldalán az áll, hogy bár ez nem egy ószövetségi igehely pontos idézete, általános utalás lehet mind az Ézsaiás 44:3-ra, mind az Ezékiel 36:25–27-re. A Titusz 3:5 megfogalmazása nagyon hasonlít a János 3:5-höz, amely így szól: „az újjászületés mosása és a Szentlélek általi megújulás”. Míg az Apostolok cselekedetei néhány különleges esetet mutatnak be, a szokásos gyakorlat az volt, hogy a keresztényeket szó szerinti vízzel és a Szentlélekkel keresztelték meg.

A Tórában azonban a vizet rituális mosakodásra használják, nem pedig a Szentlélek kiáradására. Ezenkívül a Believer’s Bible Commentary 1478. oldalán rámutatnak arra, hogy ha a víz nem jelentené mást, mint a Szentlélek szolgálatát, akkor a vers úgy hangzana, mintha azt mondaná: „hacsak valaki nem születik a Szentlélekből és a Szentlélekből”, ami felesleges lenne.

Az 1 János 5:8 a vízről, a Lélekről és a vérről beszél. Mivel a Lélek és a vér különbözőek, a víz is más.

Ezt a nézetet támogatja a New Geneva Study Bible 1665. oldala is.

A Companion Bible szerint ez inkább „szellemi víz”, mint szó szerinti víz. Az IVP Bible Commentary: New Testament szerint a görög szöveg fordítható úgy, hogy „víz és a Szentlélek”, vagy úgy, hogy „víz, azaz a Szentlélek”.

KÖVETKEZTETÉSEM:

1. nem különösebben meggyőző. Csak akkor van értelme, ha nem tulajdonítunk nagy jelentőséget a görög szöveg pontosságának, és úgy gondoljuk, hogy Jézus azt mondta Nikodémusnak, hogy az embernek fizikailag is meg kell születnie.

2. Arra alapoz, hogy Jézus azért feddte meg Nikodémust, mert olyan szentírási részt értett meg, amelyet még nem írtak le. Egyesek számára ezt a nézetet az a vélemény teszi szükségessé, hogy ha a „keresztelés” kifejezésnek a keresztelés általi újjászületés téves tanítását kell jelentenie, akkor az nem lehet keresztelés.

3a. nem bibliai, mivel az ApCsel 10 azt mutatja, hogy az emberek a vízkeresztség előtt is üdvözülhettek és megkaphatták a Szentlelket.

3b, 4 és 5. mind összekapcsolhatók. Ennek a nézetnek az az érdeme, hogy a szöveg egyszerű jelentését tükrözi, valamint a görög nyelvű korai egyház általános értelmezését is.

6. nincs érdeme, kivéve a 3b, 4 és 5 másodlagos következményeként.

Talán kevésbé kellene arra koncentrálnunk, hogy „mit jelentene ez számomra”, és inkább azt kellene megvizsgálnunk, hogy „mit jelentett volna ez Nikodémusnak és a korai keresztényeknek”. A legvalószínűbb válasz a 3b, 4 és 5 kombinációja. Míg a 2. és 6. nézetek szimbolikus jelentést hordoznak, Nikodémus nem ismerte volna el őket fő jelentésként, és egyetlen ismert görög nyelvű keresztény sem ismerte el őket.

A When Critics Ask című könyv 406. oldalán szintén tárgyalják ezeket a nézeteket, anélkül, hogy egy konkrét nézethez kötődnének.

K: A Jn 3,5-ben igaz-e a „keresztelés általi újjászületés”, azaz az a hit, hogy a vízkeresztelés szükséges az üdvösséghez?

V: Nem. Azok a pogányok, akik az ApCsel 10:44–48 szerint a Szentlélekkel telve nyelveken szóltak, még mielőtt vízkeresztséget kaptak volna, valószínűleg nem így gondolták. Jézus nyilvánvalóan szintén nem így gondolta, amikor a jobb oldalán lévő tolvajhoz szólt. Megpróbálhatnánk azzal érvelni, hogy a kereszten lévő tolvaj esete Jézus feltámadása előtt történt, de Jézus Nikodémushoz intézett szavai is Jézus feltámadása előtt hangzottak el, és azok is igazak voltak. Természetesen mindez a pünkösdi Szentlélek-kiáradás és a keresztény keresztség megjelenése előtt történt; ők csak János keresztségét és az Ószövetségben szereplő mosakodási szertartásokat ismerték.

Ha azonban egy vers értelmezése a vers egy részét teljesen értelmetlenné teszi, akkor az az értelmezés kétségtelenül helytelen. Tehát mi a jelentése Jézus szavainak itt?

A válasz Lukács 7:29–30-ban rejlik, ahol azt mondták, hogy a farizeusok és a törvénytudók elutasították Isten velük kapcsolatos szándékát. Az ok, amit megadnak, az, hogy nem kaptak János által keresztelést. A vízkeresztelés sem értelmetlen rituálé, sem pusztán opcionális dolog, mint például a kóruspróba, amellyel különleges szeretetet mutathatunk Isten iránt. Ha valaki teljes tudatában elutasítja a vízkeresztelést és az általa képviselt igazságot, akkor elutasította Istent. Hacsak nem térnek meg, nem jutnak a mennybe.

K: A Jn 3:5-ben, ha valaki tényleg hinne a keresztség általi újjászületés téves tanában, az a lélek pusztulását okozó eretnekség lenne?

V: Nem. Ez a kérdés nem azért fontos, hogy az igazságot tanítsa nekünk, hanem azért, hogy rálátást nyújtson arra, milyen tévedések miatt érdemes, illetve nem érdemes megosztottságot teremtenünk. Mivel komolyan kell vennünk a Rómaiakhoz írt levél 15:7-ben szereplő parancsot, miszerint úgy kell elfogadnunk egymás -ját, ahogy Krisztus is elfogadott minket, tudnunk kell, milyen tévedésekkel rendelkezhetnek az emberek, és mégis hiteles keresztények maradhatnak.

A korai campbellita csoportok a keresztség általi újjászületést tanították, és a Krisztus Egyháza legtöbb csoportja hisz a keresztség általi bűnbocsánatban. Más protestáns felekezetek nem hisznek ebben. A katolikus, az ortodox és az anglikán egyház is tanított egyfajta keresztség általi újjászületést, bár ez nagyon eltér a Krisztus Egyháza felekezetétől. Ha azonban azt gondolná, hogy csak a meg nem üdvözült eretnekek hihetnek a keresztség általi újjászületésben, akkor többé nem szabadna kereszténynek tekintenie Justint a Mártírra, Iréneusra, Tertullianusra, Bazilra, Nazianzi Gergelyre, Milánói Ambrusra, Ágostonra, Aquitániai Prosperusra, Cipriánra és valószínűleg Athanasiusra sem. Íme, mit mondtak János 3:5-ről és a keresztségről.

Justinus Martyr, aki i. sz. 138–165 körül írt, Első védelmében, 61. fejezet, 183. oldal: „Aztán elvisszük őket oda, ahol víz van, és ugyanúgy újjászületnek, ahogyan mi magunk is újjászülettünk. Mert Isten, a világegyetem Atyja és Ura, valamint Megváltónk, Jézus Krisztus és a Szentlélek nevében kapják meg a vízzel való megmosást. Hiszen Krisztus is azt mondta: »Ha nem születtek újjá, nem juthattok be a mennyek országába…« És ennek a [szertartásnak] az okát az apostoloktól tanultuk meg.”

Irenaeus a 34. töredékben, az 574. oldalon így fogalmazott: „Nem hiába tisztult meg a régi időkben Naaman, amikor leprában szenvedett, a keresztség által, hanem [ez] jelzésül szolgált számunkra. Mivel ugyanis a bűnben leprások vagyunk, a szent víz és az Úr meghívása által megtisztulunk régi vétkeinktől; lelkileg újjászületünk, mint újszülött csecsemők, ahogyan az Úr is kijelentette: »Ha valaki nem születik újjá vízből és Lélekből, nem jut be a mennyek országába.«”

Tertullianus: A keresztségről, 12. fejezet, 674–675. o., „Amikor azonban megfogalmazódik az a [Tertullianus szerint igaz] előírás, hogy »keresztelés nélkül senki sem nyerhet üdvösséget« (főként azon az Úr kijelentésén alapulva, aki azt mondja: »Ha valaki nem születik vízből, nincs élete«), azonnal szorgalmas, sőt inkább merész kétségek merülnek fel egyesek részéről, hogy »ezzel a szabályzattal összhangban hogyan érhető el az üdvösség az apostolok számára, akikről – Pál kivételével – nem találunk bizonyítékot arra, hogy megkeresztelkedtek volna az Úrban? … És most, amennyire csak tudok, válaszolok azoknak, akik azt állítják, hogy »az apostolok nem voltak megkeresztelve«.”

Cipriánus a 71. levél 1. fejezetében, 378. oldalon: „…hacsak nem veszik át az Egyház keresztségét is. Mert csak akkor válhatnak véglegesen teljes mértékben megszentelté, és Isten fiaivá, ha mindkét szentségből születnek; hiszen meg van írva: »Ha valaki nem születik újjá vízből és Lélekből, nem léphet be Isten országába«”. (Lásd még a 72. levél 22. fejezetét, 385. oldal)

Gregorius Nanzianzus (330–391) a Szent Keresztségről szóló beszédében, 8. fejezet, 362. oldal: „És mivel kettős természetűek vagyunk, vagyis testből és lélekből állunk, és az egyik rész látható, a másik pedig láthatatlan, így a megtisztulás is kettős: víz által és a Lélek által; az egyiket láthatóan a testben fogadjuk, a másikat pedig láthatatlanul, a testtől függetlenül, azzal együttműködve;… Mert, ha egy szóval kell összefoglalni, a keresztség erejét úgy kell érteni, mint egy Istennel kötött szövetséget egy második életre és egy tisztább életvitelre.”

Kappadókiai Bazil (357–379) A Lélekről, 15. fejezet, 35. vers, 22. oldal „Ebből következik, hogy világos a válasz arra a kérdésünkre, miért társították a vizet a Lélekhez: az ok az, hogy a keresztségben két célt tűztek ki; egyrészt a bűn testének megsemmisítését, hogy soha többé ne teremjen halálra vezető gyümölcsöt; másrészt azt, hogy a Lélek szerint éljünk, és szentségben teremjünk gyümölcsöt…”

Athanasiosz, a Nikaiai Hitvallás megalkotója, nagyra tartotta a keresztséget, bár magáról a János 3:5-ről nem tett megjegyzést. Még nem sikerült kiderítenem, hogy hitt-e a keresztség általi újjászületésben vagy sem.

János Aranyszájú (392–407) nem említette a keresztségi újjászületést, de hivatkozásképpen íme, mit mondott a János 3:5-ről szóló prédikációjában. János Aranyszájú homíliái Szent János evangéliumáról, 25. homília, 2. fejezet, 14. kötet, 89. oldal. „Mi tehát a víz haszna? Ezt is elmondom nektek később, amikor felfedem előttetek a rejtett titkot. … A keresztségben teljesednek be az Istennel kötött szövetségünk ígéretei: a temetés és a halál, a feltámadás és az élet; és ezek egyszerre valósulnak meg.”

Milánói Ambrus (378–381) A Szentlélekről című művének 3. könyvében, 10. fejezet, 64. szakasz, 144. oldalon a János 3:5-ről így szólt: „Ki az, aki a Lélekből születik, és Lélekké válik, ha nem az, aki elméjének Lelkében megújul? Ez bizony az, akit a víz és a Szentlélek újjászületett, hiszen az újjászületés kádján keresztül kapjuk meg az örök élet reményét… Mert ki az, akit a Szentlélekkel keresztelnek meg, ha nem az, aki a víz és a Szentlélek által újjászületett?”

Ambrosius is hitte, hogy a keresztelésnek hatalma van, mivel a csecsemők számára a keresztelés megnyitja a mennyek országát (Ábrahámról 2:79)

Hippo-i Ágoston is hitt a keresztség hatékonyságában. Ő is azt a téves nézetet vallotta, hogy a megkeresztelt csecsemők a mennybe jutnak, a meg nem keresztelt csecsemők pedig a pokolba.

Prosperus Aquitaine-i szintén ugyanebben a tévhitben hitt, miszerint a vízkeresztség eltávolítja az eredendő bűnt és a korábbi személyes bűnöket mind a kiválasztottak, mind az elvetettek esetében. (Válasz a gallokhoz, 2. és 3. cikk).

Végül megjegyezzük, hogy az ellenkező tévhit, miszerint a keresztényeknek nem szabadna vízkeresztséget gyakorolniuk, az „ultra-dispensacionalizmus” nevű tévhit részét képezi. Erről bővebben lásd az 1 Korinthus 1:17-hez kapcsolódó három kérdést.

K: Mivel a Jn 3:13 úgy tűnik, hogy azt mondja, senki sem szállt fel soha a mennybe, mi a helyzet Illéssel, Énokkal stb.? Vagy mi a helyzet az Ószövetség összes szentjével? Hol voltak, ha nem a mennyben? (Ezt a muszlim Ahmad Deedat vetette fel.)

V: Bár Illést felvitték az égbe, senki sem emelkedett fel saját erejéből a földről a mennybe, amíg Jézus meg nem tette. Először nézzük meg, mit mond a Biblia Illésről és Énokról, majd általában az Ószövetség hívőiről.

Illés és Énok: A Mózes első könyve 5:24 azt mondja, hogy Énok Istennel járt, majd Isten elvette őt. Nem mondja meg pontosan, hová vitte Isten Énokot, bár biztos vagyok benne, hogy Énok nagyon örült, hogy ott lehetett. A Királyok második könyve 2:1,11 azt mondja, hogy Illést felvitték a mennybe. A mennyre utaló héber szó, a shameh (Strong-szám: 8064) egyaránt jelentheti az eget és a mennyet. Például az 1. Mózes 15:5-ben; az 1. Mózes 26:4-ben (ahol a csillagok vannak); az 1. Mózes 16:4-ben; valamint az 1. Királyok 18:45-ben (ahonnan az eső jön) az eget jelenti. De tudjuk, hogy Illés elhagyta ezt a világot, hogy Istennel lehessen.

A „The Believer’s Bible Commentary” 1479. oldalán megemlítik, hogy a Biblia nem azt mondja, hogy Illés és Énok [saját erejükből] felmentek a mennybe; inkább azt, hogy felvitték őket a mennybe.

Krisztus előtti hívők: Minden ember a Seolba került, amit „síroknak” fordítanak. A zsidók azonban két részre különböztették meg: a börtönre és a paradicsomra. Amikor Jézus a kereszten haldoklott, nem azt mondta a jobb oldali tolvajnak: „Ma velem leszel a mennyben”, hanem azt: „Ma velem leszel a paradicsomban.” Ez ugyanaz a hely, mint Ábrahám oldalán a Lukács 16:22–26-ban. Amikor Jézus feltámadt a halálból, a Paradicsom kiürült, és Jézus mindannyiukat magával vitte a mennybe.

Következtetés: Míg Mózes és az Ószövetség hívői Jézus eljövetele előtt a Paradicsomban voltak, és Illés-t még tűzszekéren is felvitték az égbe, senki sem emelkedett fel saját erejéből a földről, és senki sem jutott fel a mennybe, amíg Jézus meg nem tette.

K: Hasonlítsuk össze a Jn 3:13-at („És senki sem ment fel a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le, az Ember Fia…”) a 2 Kir 2:11-gyel („…és Illés viharos szélben felment a mennybe”). Jézus tévedett-e, mivel a 2 Kir 2:11 szerint Illés korábban ment fel?

V: Jézus mennybemenetele két szempontból is alapvetően különbözött Illés viharos felemelkedésétől és szekereitől.

1) Egy kisebb szempont, hogy a János 3:13-ban szereplő görög szó (anabebeken, az anabaino alakja) azt jelenti, hogy felkel, felmászik, felemelkedik stb. Jézus saját erejéből emelkedett fel, míg Illést vihar sodorta fel.

2) Ennél is fontosabb, hogy a Krisztus feltámadása előtti hívők nem ugyanarra a helyre mentek, amiről Jézus beszélt. Amikor Jézus a kereszten volt, nem azt mondta, hogy a jobb oldalán lévő tolvaj ma Jézust fogja látni a mennyben; hanem azt, hogy a tolvaj ma Jézussal lesz a paradicsomban. A Lukács 16-ban Jézus „Ábrahám kebeléről” beszélt, egy pihenőhelyről. Az Efézus 4:8-ban, amikor Jézus feltámadt a halálból, megnyitotta a menny kapuit, hogy az Ószövetség szentjei a paradicsomból vele menjenek. Senki sem lépett be a mennybe Jézuson kívül vagy Jézus előtt.

K: A Jn 3:13-ban és a Jn 6:38,42-ben Krisztus mennyből való lejövetele csupán szellemi, szimbolikus tény, és nem anyagi tény, ahogyan azt a bahá’íok a „Néhány megválaszolt kérdés” című mű 103–105. oldalán tanítják?

V: Nem. „Abdu’l-Bahá” ezt állítja, mert a János 3:13 és az azt követő versek azt mondják: „…de az, aki a mennyből szállt alá, az Ember Fia, aki a mennyben van”, abban az időben, amikor Jézus a földön volt. (103. o.)

Először is, ez az utolsó mondat egy kézirati eltérés, amely nem szerepel a legkorábbi kéziratokban, bár megtalálható a későbbi bizánci lekcionáriumban. Furcsa, hogy egy tanítást csupán egy eltérésre alapozzanak.

Másodszor, Jézus isteni természete a mennyben éppúgy fennállhat, mint a földön.

Végül, és ami a legfontosabb: még ha elfogadjuk is a kézirati eltérést, ugyanebben a versben az áll, hogy Jézus lejött a mennyből. A Bibliából könnyen kimutatható, hogy Jézus a megtestesülés előtt a mennyben létezett, és az, hogy ugyanaz a Jézus „lejött”, tény.

K: A Jn 3:14-ben hogyan kapcsolódott a pusztában lévő bronz kígyó Jézushoz?

V: A 4Móz 21:4–9-ben Isten az izraelitákat bűneikért azzal büntette, hogy mérges kígyók megmárták őket. Isten azonban utat nyitott a gyógyulásukhoz. Arra utasította őket, hogy készítsenek egy bronz szobrot, amely hasonlít azokhoz a kígyókhoz, amelyek megmárták őket. Amikor felnéztek a bronz kígyóra, életben maradtak.

Istennek ez az analógia itt különösen kiválóan illeszkedik. Mi viseljük bűneink bűntudatát és következményeit. Jézus, aki bűntelen volt, magára vette bűneink büntetését. Ha Jézusra tekintünk, életben maradunk.

K: A Jn 3:15; 10:28; 17:3 versekben az „örök” jelentésű görög szó, az aionion, csupán a korszak végéig tartó időt jelenti?

V: Bár ez a szó szó szerinti értelemben „a korszak végéig” jelent, mégis örökkévalót jelent, mivel Isten dicsőségére és lényére is utal. Ez az egyetlen szó, amely a görögök rendelkezésére állt az örökkévalóság kifejezésére.

K: A Jn 3:16-ban Isten szereti-e azokat az embereket, akik nem lettek megváltva, vagy gyűlöli őket?

V: Isten szereti őket. Ugyanakkor, egy durva hasonlattal élve: amikor egy csecsemő lázas, fertőző, és mindjárt rád hány, akkor a jövőben örömmel fogod a karodba venni ezt az aranyos, imádnivaló kisbabát, de talán éppen most nem.

Isten egyszerre gyűlölheti a bűnt, és mégis irgalmas lehet mindenkihez. Isten azonban tudja, hogy a kiválasztottak örömmel várhatják az örökkévalóságot Vele, míg a nem kiválasztottak nem.

K: A Jn 3:16-ban ellentmondás-e, hogy Krisztus halála egyszerre áldozat és kozmikus esemény is? (Rudolph Bultmann ezt tanította)

V: Nem. Képzeld el egy pillanatra, hogy egy apró hangyának hirtelen megadnák az emberi testet, az intelligencia egy részét, de a tudásból csak egy keveset. Vagy a hangya rájönne, hogy vannak olyan helyzetek és dolgok, amelyek meghaladják korábbi megértését, vagy pedig mindenhol ellentmondásokat látna. Például hogyan tudna egy bogár megenni egy embert anélkül, hogy ártana neki? És mit számít, hogy azt a „bogarat” a Volkswagen gyártotta? Hogyan élhetnének bogarak számítógépes szoftverekben? – és így tovább. Ha azt mondod, hogy valami ellentmondás, természetesen alátámasztanod kell, miért is az. Amit Bultmannnak (vagy bármely más hitetlennek) nehéz bizonyítania, az az, hogy azok a feltételezések és követelmények, amelyeket napjainkban a földi mindennapi életre alkalmazunk, érvényesek-e egy időtlen, végtelen Istenre is, aki betölti a Mennyeket.

Sok embernek vannak bálványai, amelyek egyszerű, durva szobrok. Néhány modern „teológusnak” kifinomultabb bálványa van, amely teljes egészében a saját elméjükben él. Amikor az emberek korlátozásokat szabnak Istenre, ahelyett, hogy elhinnék, amit Isten kinyilatkoztatott magáról a Bibliában, a bálványimádás találó leírása annak az istennek, akiről beszélnek.

K: A Jn 3:16-ban Isten minden egyes embert szeret a világon, vagy csak azokat, akik a mennybe fognak jutni?

V: Az igazi keresztények ebben a kérdésben nem értenek egyet. Véleményem szerint a válasz három részből áll.

Mindenkinek: Isten mindenkivel szemben szeretettel és bizonyos mértékű irgalommal viseltetik, amint azt a Zsoltárok 145:9,13 is mutatja. Bármennyire gonosz és aljas is legyen egy ember, Isten mégis felkéri és meghívja őt, hogy higgyen Fiában, kérjen bocsánatot és megtisztulást bűneitől, és szentségben éljen együtt Istennel a mennyben. Isten szolgáiként mi vagyunk azok a hírnökök, akiket azért küldtek, hogy ezt az üzenetet mindenkinek közvetítsük.

A kiválasztottak: Isten egyesek iránt különleges szeretetet tanúsít, amit mások iránt nem tanúsított. Ez még az üdvösségük előtt történik. Néhány példa erre Jákób és Ézsau a Róma 9:10–12-ben, általában a kiválasztottak és az elvetettek a Róma 9:22–25-ben, valamint Dávid és Batseba két fia a 2 Sámuel 12:15–25-ben.

Hívők?: Jobban szereti-e Isten a keresztényt az üdvösségét követően, mint azelőtt? Egyetlen szentírási hely sem utal erre, sem arra, hogy ez hogyan állna összefüggésben egy időtlen Istennel.

K: A János 3:16-ban, mivel Jézus nem teremtett lény, hogyan lehet, hogy Istentől született? A muszlimok tagadják, hogy Jézus Istentől született volna.

V: A „született” nem azt jelenti, hogy teremtett, hiszen sok dolgot teremthetünk, de gyermekeket nemzünk. Sok muszlim hite némileg hasonlít ehhez abban, hogy a Korán Alláhtól származik, anélkül, hogy Allah teremtette volna. Az idő kezdete előtt Jézus, akit Isten Igéjének is neveznek, Isten Atyától származott. Tehát különböző módon mind a keresztények, mind sok [nem mu’tazilita] muszlim azt mondja, hogy Isten Igéje Istentől származott, de nem teremtett.

K: Miért tudnak az emberek a Jn 3:16 szerint elutasítani Jézust, és a pokolba jutni?

V: Jézus a János 3:36-ban azt mondta, hogy mindazok, akik elutasítják Őt, a pokolba kerülnek. Miért ruházott ránk Isten ezt a felelősséget – amely egyszerre félelmetes és rettenetes –, hogy eldöntsük, elfogadjuk-e vagy elutasítjuk-e Jézust, és ennek megfelelően alakuljon meg örök sorsunk? A válasz talán összefüggésben áll azzal, hogy Isten milyen értéket tulajdonít nekünk. Isten a saját képmására teremtett minket, nem pedig robotokként. Annyira nagyra értékeli a szabad akaratunkat, hogy megengedi nekünk, hogy magunk válasszuk meg a sorsunkat, és a választásunkkal éljünk. Ugyanezt engedte meg Ádámnak és Évának is, annak ellenére, hogy ez szörnyű következményekkel járt számukra és leszármazottaik számára. Talán Isten visszamehetett volna az időben, és „megsemmisíthette” volna Ádámot és Évát, de bármilyen okból is, Isten úgy döntött, hogy nem teszi meg, és hagyta érvényben az ember döntéseit.

K: A Jn 3:18 szerint valóban minden ember elítélt vagy elidegenedett állapotban születik?

V: Elidegenedett állapotban, igen. Elítélt állapotban, nem feltétlenül. Míg Hippói Szent Ágoston és Aquitániai Prosper azt tanították, hogy minden csecsemő, aki a keresztség előtt meghal, automatikusan a pokolba kerül, a Biblia ezt nem mondja, és manapság kevés keresztény hisz ebben. Az emberek a Szentlélek nélkül születnek, és igen, mindannyian Istentől elszakítva jönnek a világra. Az Ószövetség idején azonban Isten úgy dönthetett, hogy megmenti azokat is, akikben nem volt a Szentlélek, és ma semmi sem korlátozza Istent abban, hogy megmentse a csecsemőket.

K: A Jn 3:17; 8:15; 12:47 szerint Jézus nem azért jött, hogy ítélkezzen a világ felett, vagy a Jn 5:22,27; 9:39 szerint mégis ítélkezni fog a világ felett?

V: Mindkettő igaz.

Első alkalommal Jézus nem azért jött, hogy ítélkezzen a világ felett, hanem bárányként jött, hogy megmentse azt azzal, hogy meghal a bűneinkért. Jézus eljövetelének egyik következménye azonban az, hogy azok, akik elutasították Őt, a jövőbeli ítélet alá fognak esni.

A második eljövetelkor Jézus oroszlánként fog eljönni, hogy ítélkezzen azok felett, akik elutasítják Őt. A hívőket Krisztus vére védi, és nekik nincs mitől tartaniuk a Nagy Fehér Trón Ítéletétől. A hitetleneknek azonban nagyon félniük kell Krisztus ítéletétől, amelyet cselekedeteik alapján fog hozni, amikor újra eljön.

K: A Jn 3:18-ban leírtak igazságosak-e, hogy elidegenedett állapotban születünk?

V: Isten igazságos, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül egy bizonyos állapotban kellett volna megszületnünk. A válaszért lásd a Róma 9:19–22 és a Róma 11:8, 10 versekről szóló elemzést.

K: A János 3:25–26-ban miért kérdezte meg szerinted a vitatkozó férfi Jánost Jézusról?

V: Nincs arra utaló jel, hogy a zsidó követette volna Jánost vagy Jézust, vagy hogy szándékában állt volna bármelyiküket is követni. Talán tévesnek tartotta János tanítását, és arra próbált rámutatni, amit ellentmondásnak látott János és Jézus tanítása között.

De ezen túlmenően talán az a zsidó személy viszályt akart szítani János és Jézus között. Ha János tanítványát felhasználva elérhette volna, hogy János és Jézus vitába keveredjenek, mindkettőjük hitelét alááshatta volna, mivel János megerősítette Jézust, Jézus pedig Jánost. Ma is, ha valakinek sikerül rávennie a keresztényeket, hogy nyilvánosan egymás ellen forduljanak, az a világ szemében mindkettőjük hitelét alááshatja. Tehát soha ne becsméreld más keresztényeket, sem nyilvánosan, sem magánjelleggel. Légy nagyon óvatos, amikor más keresztényeket kritizálsz, kivéve, ha súlyos tévedésben vagy bűnben élnek, vagy valójában nem is keresztények.

K: A Jn 3:27–30-ban miért válaszolt János úgy, ahogy?

V: Ha egy esküvőn a menyasszony vagy a vőlegény barátja vagy, azt akarod, hogy a pár kapjon dicsőséget, nem pedig te magad. János küldetése az volt, hogy dicsőséget szerezzen Istennek. Néha ez azt jelentette, hogy bátran kellett beszélnie, ami növelte a hírnevét. Néha pedig azt jelentette, hogy félre kellett állnia, hogy Jézust követhessék. János mindkét helyzetben jól érezte magát.

K: A Jn 3:27-ben szereplő „az ember csak azt kaphatja meg, amit a mennyből adnak neki” mondatot hogyan alkalmazhatjuk ma?

V: Örülj azoknak az áldásoknak, ajándékoknak és képességeknek, amelyeket Isten úgy döntött, hogy neked ad. Ne légy elégedetlen mindazzal, amit Isten nem adott neked. Még akkor is, ha a hitetlenek jobb anyagi lehetőségekkel rendelkeznek, jobb egészségük van, híresebbek lehetnek stb., légy elégedett azzal, hogy Isten megadott neked mindent, amire szükséged van.

K: A Jn 3:32-ben, mivel senki sem fogadta el Krisztus bizonyságát, hogyan lehet, hogy Keresztelő János és mások elfogadták Krisztust?

V: A 32. verset a 33. vers pontosítja. A mai írásokban az emberek gyakran így fogalmaznak: „Senki sem … Kivéve …”. Az ókori írások is hasonlóak, csakhogy a „kivéve” néha csak implicit módon szerepel.

János kijelentése itt Jézus János 6:44-ben elhangzott kijelentésére utal, miszerint senki sem jöhet Istenhez, hacsak az Atya nem vonzza őt. Isten segítsége nélkül az emberek, ha magukra vannak hagyva, nem akarnak Istent keresni, ahogyan a Róma 3:11 mondja.

K: A János 3:34-ben, mivel Isten Szellem, hogyan lehet Jézus Isten Fia?

V: A keresztények NEM hiszik, hogy Jézus Isten Fia lenne durva fizikai vagy szexuális értelemben. Ez a kifejezés inkább annak a mély jelentésének a kifejezése, hogy Jézus mennyiben különbözik minden teremtett lénytől.

K: A Jn 3:36 szerint mindazok, akik nem utasítják el Krisztust, a mennybe jutnak, vagy ténylegesen hinni is kell Krisztusban?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

Mindenki, aki elutasítja Jézust, „bűneiben fog meghalni” – Jézus szavai szerint a János 8:24-ben. A János 3:36 is nagyon egyértelmű: azok, akik elutasítják Jézust, a pokolba kerülnek. Justinus vértanú (kb. 138–165) egy korai keresztény volt, aki hasonlóan tanított: a „Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval” című művének 26. fejezetében azt írta, hogy minden zsidó, aki elutasítja Krisztust, a pokolba kerül.

Egyetlen csecsemőről sem mondják, hogy a pokolba kerülne. Természetesen a csecsemőknek nincs meg az a megértésük, hogy elfogadják Jézust, így ha nem kerülnek mind a pokolba, ez azt mutatja, hogy Isten nem korlátozódik arra, hogy ezen a korláton belül cselekedjen. Lásd még a következő kérdést is.

K: A Jn 3:36-ban mi a helyzet azokkal, akik nem hallottak Krisztusról? Egy igazságos Isten minden esély nélkül a pokolra ítéli őket?

V: Nem. Isten igazságos és méltányos, valamint irgalmas is. Isten azt mondja, hogy ahol nincs törvény, ott nem számolja a bűnt (Róma 4:15; 5:12). Tudjuk, hogy Isten gondoskodik arról, hogy igazságosan ítélje meg őket. A tisztítótűz, a limbus és néhány szélsőséges kálvinista álláspont kizárásával íme néhány spekuláció arról, hogy Isten milyen módon dönthet így.

Isten gondoskodik arról, hogy mindenki, akinek szüksége van rá, meghallja az evangéliumot: azok, akik elutasítják Istent, nagyobb ítéletre számíthatnak, mivel többet tudnak (lásd 2 Péter 2:21). Az ember egyetlen reménye az, ha meghallja az evangéliumot és elfogadja azt a halála előtt, de Isten gondoskodik arról, hogy mindenki, akinek szüksége van rá, meghallja azt.

Vannak, akik az evangéliumot a halál után hallják meg és fogadják el:

Ez a nézet három bibliai szakasz értelmezésén alapul: 1 Péter 3:19–20; 1 Péter 4:5–6 és Efézus 4:8–10. Az 1 Péter 3:19–20 azt mondja, hogy Krisztus halála után a fogságban lévő szellemeknek hirdette az evangéliumot. A „fogság” nem olyan kifejezés, amely leírná, hová kerültek az igazak (például Ábrahám) Krisztus előtt. Inkább azt írja le, hogy hová kerültek a kárhozott emberi lelkek Krisztus előtt, vagy hogy más lelkek (néhány démon és/vagy nefilim) hol tartózkodtak Krisztus előtt. Ez a nézet szerint Jézus nem csupán arról tájékoztatta őket, hogy mi történt a földön, hanem azért hirdette nekik az evangéliumot, hogy ugyanazt a döntést hozhassák meg, amit a földön hoztak volna. Ez nem azt jelenti, hogy a halál után van egy második esély; hanem azt, hogy van egy első esély azok számára, akiknek soha nem volt esélyük.

Vannak, akik az ezeréves királyság idején hallják meg az evangéliumot, és elfogadják azt:

Ez a válasz nagyon hasonlít a halál utáni üdvösség nézetéhez. Ha a „mi történik azokkal, akik soha nem hallották” kérdést a „miért fogja Isten feltámasztani azokat, akik nem hoztak döntést mellette” kérdés mellé tesszük, úgy tűnik, hogy a két kérdés egymásra ad választ.

A keresők Krisztuson keresztül üdvözülhetnek:

Lehet-e ma valaki úgy megmenekülni, mint Ábrahám és Jób? Ők a teremtmény helyett a Teremtőt keresték, felismerték, hogy szükségük van a megbocsátásra, Isten irgalmát és üdvösségét keresték, és engedelmeskedtek annak, amit tudtak. Ez a nézet nem azt mondja, hogy mindenki a mennybe jut, vagy hogy sok út vezet Istenhez. Azt mondja, hogy még ha rossz úton jársz is, amely nem vezet Istenhez, Isten akkor is megbecsülheti őszinteségedet, ha valóban az Igaz Istent keresed, és nem utasítottad el a rendelkezésre álló igazságot. Ez nem vonatkozik azokra, akik megismerkedhettek volna Krisztussal, de soha nem döntöttek úgy, hogy megtegyék, vagy nem tartották elég fontosnak.

További információkért lásd a János 6:45-ről szóló fejtegetést is.

K: Miért nem keresztelt meg Jézus senkit a János 4:1–2-ben?

V: A Szentírás nem mondja meg, de spekulálhatunk. Az Efézusbeliekhez írt levél 2:20-as versének kontextusában az alap nem Jézus, hanem az apostolok és a próféták, Jézus pedig a sarokkő, amelyre az alap épül. Ha Jézus sok embert megkeresztelt volna, egyesek azt hihették volna, hogy megkerülhetik az alapot. Lelki értelemben az igazi keresztények mindannyian Krisztussal együtt vannak megkeresztelve. Hitünk azonban az apostolok és próféták alapjára épül. (Természetesen itt az Újszövetségi apostolokról van szó, nem pedig alaptalan, modern utánzókról.)

K: A János 4:1–2-ben Jézus megkeresztelt valakit?

V: A Szentírás valójában nem mondja meg. Az Újszövetségben csak két helyen olvashatunk arról, hogy Jézus megkeresztelt-e valakit vagy sem. A János 3:22 szerint Jézus és tanítványai a vidéken tartózkodtak, és kereszteltek, anélkül, hogy meghatározták volna, ki végezte a keresztelést. A János 4:1–2 pedig tisztázza, hogy bár a farizeusok azt hallották, hogy Jézus keresztel, valójában Jézust követő tanítványai végezték a keresztelést.

Talán azért nem keresztelt meg Jézus személyesen senkit, mert nem akarta, hogy valaki kísértésbe essen, és azt higgye, hogy „jobb” a hitben, mert közvetlenül tőle kapta a keresztséget, nem pedig valaki mástól. Ez lehetett az oka annak is, hogy Pál másokat bízott meg a kereszteléssel, ahelyett, hogy ő maga végezte volna (kivéve, hogy ő keresztelte meg Krisztust, Gaiust és Stefánás házanépét). Mások végezhették a keresztelést, de Pálnak a prédikálás volt a feladata (1Korinthus 1:17).

K: A Jn 4:4-ben Jézusnak tényleg át kellett mennie Samárián?

V: Samária a legközvetlenebb útvonalon feküdt Júdeából Galileába, de a legtöbb önbecsülő farizeus inkább kerülőutat tett volna, hogy elkerülje azt a vidéket. Jézusnak nem kellett a legközvetlenebb útvonalat választania, de úgy döntött, hogy mégis azt választja. Természetesen miután elindult a legközvetlenebb úton, kénytelen volt átmenni Samárián.

K: A Jn 4:4-ben miért lepődött meg a szamaritánus asszony, hogy Krisztus szóba állt vele?

V: A zsidók nem érintkeztek a szamaritánusokkal, mert a szamaritánusok

1. Úgy hitték, hogy az istentisztelet központjának a szamáriai Gerizim-hegyen kell lennie, nem pedig Jeruzsálemben.

2. Csak félvérnek számítottak, és nem voltak tiszta izraelita származásúak. Mivel nem voltak igazi zsidók, a zsidók nem ettek velük együtt.

3. Az Ószövetségből csak az első öt könyvet fogadták el.

4. Nehezteltek a zsidókra.

A szamaritánusok nehezteltek a zsidókra, mert

1. Nehémiás, Ezsdrás és mások kizárták őket a jeruzsálemi fal építéséből és a jeruzsálemi istentiszteletből.

2. A zsidók nehezteltek a szamaritánusokra.

K: A Jn 4:6-ban Jézus elfáradt, a Zsoltárok 121:4 szerint viszont Isten nem fárad el. Ez azt jelenti, hogy Jézus nem volt Isten?

V: Nem, ez azt jelenti, hogy Jézus önként lemondott hatalmának egy részéről, amikor a földre jött, amint azt a Filippi 2:6-7 és a János 17:5 is mutatja. A Zsidókhoz írt levél 2:14-17 szerint Jézusnak minden tekintetben olyan embernek kellett lennie, mint mi. A Zsoltárok 121:4-et akkor írták, amikor Jézus még a mennyben volt. A földön Jézus megtapasztalta a fáradtságot, a szenvedést, megtanulta az engedelmességet, és nem tudott mindent, például a második eljövetelének idejét.

Íme, mit mondott erről a keresztény író, Hilár (355–367/368): „Isten cselekedetei tehát meghaladják emberi természetünk megértését, és nem illeszkednek be ésszerű gondolkodási folyamatunkba, mert a határtalan örökkévalóság működése a dolgok mérésének végtelen megértését igényli. Így tehát nem az értelem következtetése, hanem a hatalom korlátja az, amikor Isten emberré lett, amikor a Halhatatlan meghal, amikor az Örök eltemetetik. Másrészt viszont nem a mi gondolkodásmódunktól függ, hanem a mindenhatóságtól, hogy Ő emberből Istenként, halottból halhatatlanként, eltemetettből pedig örökkévalóként jelenik meg. Ezért Isten Krisztusban, az Ő halála által újjáéleszt minket.” (A Szentháromságról, 1. könyv, 13. fejezet, 44. oldal)

K: A Jn 4,9-ben hogyan tudta a kútnál álló asszony, hogy Jézus zsidó volt?

V: A Szentírás nem mondja meg, de három lehetséges ok van:

1. A Samárián átutazó valószínűleg zsidó volt.

2. Úgy tűnik, a galileaiaknak jellegzetes kiejtésük volt (Máté 26:73), ami Jézusra is valószínűleg jellemző volt.

3. Talán a ruházatáról ismerte fel, bár a bibliai szakasz erre nem utal.

K: A János 4:14-ben azt olvassuk, hogy aki Jézus örök életre szóló vizéből iszik, soha többé nem szomjazik. Akkor miért van az, hogy egyes keresztények nem élnek olyan elégedetten, ahogyan kellene?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. A keresztények mindig elégedettek lehetnek, és soha nem „szomjaznak” ebben az életben. Azonban azok a keresztények, akik nem maradnak Krisztusban, elégedetlenek lehetnek. Ahogy egy híres keresztény himnusz mondja: „Ó, micsoda békét veszítünk el gyakran, ó, micsoda felesleges fájdalmat viselünk, mindezt azért, mert nem viszünk mindent Isten elé imádságban.”

2. Vitatható, hogy ez a vers magában hordozza-e azt a burkolt feltételt, hogy a keresztény úgy dönt, hogy Krisztusban marad-e vagy sem.

3. A 2. pont vitatható kérdés e vers igazságtartalmát illetően. Függetlenül attól, hogy egy keresztény hogyan marad Krisztusban a földön, ez a vers feltétel nélkül igaz a mennyben lévő hívőkre.

K: Mit jelent a Jn 4,23-ban az, hogy „lélekben és igazságban” imádjuk Istent?

V: Jézus itt ezt a szamaritánusok imádatával és az Ószövetségben leírt imádattal is szembeállította.

Samaritánus istentisztelet: A samaritánusok az izraeliták és más népek keveredéséből származtak, akik a száműzetés után a földön éltek. A samaritánus istentisztelet a hagyományokon alapult, beleértve azt is, hogy a Samária-hegyet tartották a legszentebb hegynek. Számos tévedésük volt, többek között azt, hogy az Ószövetségből a Tórán kívül semmit sem fogadtak el. A névtelen mű, az „Minden eretnekség ellen” 1. fejezetének 649. oldalán az áll, hogy Dositheus volt az első, aki elutasította a prófétákat.

Zsidó istentisztelet: A zsidók az Ószövetségben Isten által előírt szertartásokat követték, de nekik sem volt meg a Szentlélek, akit akkor még nem árasztottak ki. Bár a zsidók rendelkeztek az Ószövetségből származó igazsággal, még nekik sem volt meg az a teljes igazság, amelyet Krisztus jött kinyilatkoztatni.

K: A Jn 4:23 szerint, mivel Isten Atyát kell imádnunk, ez azt jelenti-e, hogy nem szabad Jézust imádnunk, ahogyan azt a Jehova Tanúi állítják (Watchtower magazin, 1983. február 15., 18. o.)?

V: Nem. Mit mondana Jézus? Jézus elfogadta, hogy Tamás Urnak és Istennek nevezte őt a János 20:28-ban. Jézust imádták a három bölcs a Máté 2:11-ben, azonban Jézus akkor még csecsemő volt, és nem volt beleszólása a dologba. Felnőttként azonban Jézust imádták a tanítványok (Máté 14:33), a korábban „ ” vak ember (János 9:38), a sírnál lévő asszonyok (Máté 28:9), az angyalok (Zsidók 1:6) és a mennyei seregek (Jelenések 5:12).

K: A Jn 4:24-ben, mivel Isten Szellem, és Jézus Isten, hogyan lehetett Jézusnak valóban fizikai teste? Jézus csak úgy tűnt, mintha ember lenne, ahogyan azt a doketizmus korai eretneksége tanította?

V: Nem. Jézus valódi emberi könnyeket hullajtott a Gecsemáné kertben. Jézus szenvedése a kereszten valós volt. Az, hogy Isten Szellem, nem akadályozza meg Krisztust abban, hogy emberként megtestesüljön, éppúgy, ahogyan az, hogy mi húsból és vérből vagyunk, nem akadályoz meg minket abban, hogy ruhát viseljünk. Noha nincs olyan földi analógia, amely teljesen illeszkedne a megtestesüléshez, talán a mesterséges szerv analógiája áll a legközelebb (és egyben a legtávolabb) egy pontos analógiától, mint a ruhaviselés.

K: A Jn 4:26-ban lehetséges-e, hogy Jézus közel három évig hirdette, hogy ő a Messiás, anélkül, hogy letartóztatták volna (az Asimov’s Guide to the Bible című szkeptikus mű 968. oldalán ezt állítják)?

V: Még ha nem is hivatkozunk Isten védelmére, ez egyáltalán nem lehetetlen. Jézust gyakran szimpatizáló tömegek vették körül. A rómaiakat nem érdekelte a Messiás, amíg nem támadta a politikai rendet. Csodákat tett, és az óvatos vezetők – bár már régóta szerették volna, ha eltűnik – nem akarták kockáztatni, hogy elidegenítsék a népet. Végül pedig a jeruzsálemi zsidó vezetőknek nehéz volt kiterjeszteni hatalmukat a kozmopolita Galileára.

K: A Jn 4:34-ben Jézus azt mondja, hogy itt természetfeletti módon táplálták?

V: Valószínűleg nem. Inkább az volt a küldetése és célja, hogy Isten akaratát teljesítse. Ebben az esetben a bukott szamaritánus asszonnyal való beszélgetés nagyobb prioritást élvezett, mint a szokásos étkezés iránti éhsége. Hajlandó lennél kihagyni egy étkezést azért, hogy Isten akaratát teljesítsd?

K: A Jn 4:44-ben azt olvassuk, hogy a prófétának nincs tisztelete a saját hazájában – de mi a helyzet Mózessel, Ezékielrel és Dánielrel?

V: E három próféta közül egyik sem élt a saját hazájában, amíg prófétaként szolgált, de valójában nem ez a lényeg. Ez az ige azt mondja, hogy a prófétákat nem tisztelik általánosan azon a helyen, ahonnan származnak, és Jézus sem volt más ebben a tekintetben.

Jézus esetében nem azt mondja, hogy Galilea régiójában senki sem tisztelte őt. (Végül is a tanítványok tisztelték.) Inkább arról van szó, hogy az emberek többségének nehéz volt elhinni, hogy egy saját régiójukból származó, átlagos kinézetű ember Isten nagy prófétája lehet, nemhogy a Messiás.

Még ma sem szabad elfelejtenünk, hogy Isten gyakran használ fel hétköznapi keresztényeket nagy dolgok véghezvitelére.

K: A Jn 4:54-ben hogyan lehet a tisztviselő fiának meggyógyítása a második csodajel, hiszen a Jn 2:11-ben az első csodajel a víz borrá változtatása volt, és a Jn 2:23-ban Jeruzsálemben, a húsvétkor sokan látták a csodajeleket (többes számban)?

V: Először is, mi nem a helyes válasz, majd a válasz indoklása.

Ami nem a válasz: János nem mutatta ki kifejezetten, hogy a János 2:23 időrendben egybeesne az előtte és utána lévő eseményekkel. Tehát a János 2:23 a János 4:54 után is lehetett. Azonban nagy valószínűséggel időrendben követik egymást.

A válasz: A János 4:54 nem egyszerűen azt mondja, hogy ez volt a második jel; hanem hogy „a második jel, amelyet Jézus tett, miután Júdeából Galileába érkezett”. János nem szándékozhatta ezt az összes jel közül a másodiknak tekinteni, a János 4:45 miatt: „Amikor azonban megérkezett, a galileaiak üdvözölték Őt. Látták ugyanis mindazt a nagyszerű dolgot, amit Jeruzsálemben az ünnepen tett, mert ők is elmentek oda.” (BSB)

Az, hogy János felsorolja az első két csodát Galileában, annál is inkább bosszantóvá teszi a dolgot, mert sok galileai elutasította Jézust. Ezzel szemben még a samaritánusok is hittek Jézusban csoda nélkül. A kizárólag csodákra épülő hit nem teljes hit, de sok galileainak még az sem volt meg. A galileaiak azonban később megpróbálták megkövezni Jézust, még azután is, hogy ezeket a csodákat ott véghezvitte. Az Expositor’s Greek Testament 1. kötete 735. oldalán, valamint a Believer’s Bible Commentary 1488–1489. oldalán is az áll, hogy ez a második jel Galileában.

A János 21:25 szerint Jézus még sok más csodát is tett. De Jézus összes csodája közül János csak hetet említ kifejezetten Jézus feltámadása előtt:

Jn 2:1–11 – a víz borrá változtatása, ami azt mutatja, hogy Jézus csillapítja szomjunkat, és hatalma van a természeti folyamatok felett

Jn 4:46-54 – a tisztviselő fiának feltámasztása, ami azt mutatja, hogy Jézus a gyógyítónk, akinek hatalma van a betegségek felett

Jn 5:1-9 – Jézus szombaton meggyógyítja a 38 éve bénát, ami azt mutatja, hogy Jézus a szombat ura

Jn 6:5-13 – az 5000 ember megvendégelése, ami azt mutatja, hogy Jézus az élet kenyere

János 6:19-21 – Jézus a vízen jár, megmutatva, hogy Jézus nagyobb minden félelmünknél

János 9:1-7 – Jézus meggyógyítja a születése óta vak embert, hogy kijelentse: azért jött, hogy a vakok lássanak, a látók pedig vakokká váljanak (János 9:39)

János 11:1-44 – Jézus feltámasztotta Lázárt, megmutatva, hogy Jézus a feltámadás és az élet

A feltámadás után következett a János 21:1-11-ben leírt csodás halászat, amely azt mutatja, hogy Jézus ugyanaz maradt, és nekik is ugyanúgy követniük kellett Őt.

K: János 5:1-ben melyik ünnepről van szó?

V: A 2Mózes 23:14-17 szerint évente háromszor minden zsidó férfinak el kellett mennie egy ünnepre Jeruzsálembe: a Húsvét, a Pünkösd és a Sátorok ünnepére. János nem mondta meg, melyik ünnepről volt szó, talán azért, mert ő maga sem emlékezett rá. Bár spekulálhatunk arról, melyik ünnep volt az, nincs sok értelme ennek. A Biblia az Isten szava, amelyet emberek írtak le. Istennek nem volt kötelessége, hogy minden apró részletre emlékezzenek, csak azokra, amelyeket Ő akart, hogy megjegyezzenek és továbbadjanak. Jézus számos cselekedete és élete fontos eseményei egybeestek a zsidó ünnepekkel, amint azt az „Evangelical Commentary on the Bible” (Evangélikus Biblia-kommentár) 853. oldala is kiemeli.

K: A Jn 5:2-ben említett Betesda-medencére vonatkozóan van-e régészeti bizonyíték Jeruzsálemben?

V: Igen. Valójában két medencéről volt szó az Óváros északkeleti részén. Ezt a területet Krisztus idején „Bezetha”-nak, vagyis „új városnak” nevezték. A Holt-tengeri tekercsek említik a medencéket, egy keresztény zarándok leírta őket 333-ban, és a modern régészek 1888-ban tárták fel őket.

K: Jn 5:4; ApCsel 14:12; 2Thessz 2:10; Jelenések 16:9,11 – mivel Isten mindenható, és rendeletei ellenállhatatlanok, hogyan tudnak az emberek megtagadni, hogy hozzá jöjjenek? Vagy a felajánlás nem volt őszinte (nem adtak elég kegyelmet mindenkinek), vagy pedig Isten nem tudta vagy nem akarta biztosítani, hogy az emberek elfogadják ezt a felajánlást.

V: Isten megengedi: e két szóban hatalmas jelentéstartalom rejlik. Igen, a Mindenható Isten természetesen képes arra, hogy minden bábja tökéletesen és jelre hajtsa végre a forgatókönyvét. De Ő nem bábokként teremtett minket. Isten bármit megtehet, amit csak akar, ahogyan jónak látja. Isten mindent irányíthat, még önmagát is. Ha Isten bármit megtehet, akkor Isten meg is engedheti. De még akkor is, ha Isten megengedi, semmi sem történik azon túl, amit Isten a saját által megszabott határokon belül megenged.

K: A Jn 5:6-ban miért tette fel Jézus annak az embernek azt a nyilvánvaló kérdést?

V: Először is, mi nem a válasz, majd a válasz.

Nem ez a válasz: Vannak olyan fogyatékkal élők, akik nem akarnak meggyógyulni. Voltak olyan esetek a lepratelepeken, ahol a szülők szándékosan megfertőzték gyermekeiket leprával, hogy azok élete végéig ingyenes étkezésben és gondozásban részesülhessenek. Ez az ember azonban valóban meg akart gyógyulni, és Jézus ezt már tudta.

A válasz: Bár Jézus már tudta, mégis azt akarta, hogy a férfi kimondja, és kérje. Néha Jézus nem ad meg nekünk bizonyos dolgokat, ha nem kérjük. Amikor a férfi nyilvánosan megkérte Jézust, hogy gyógyítsa meg, Jézus válaszolt a kérésére. Nem látjuk, hogy Jézus meggyógyított volna bárkit is, aki nem akart meggyógyulni.

Néha meg kell kérdeznünk a nem hívőktől olyan alapvető dolgokat, mint például: „A mennybe akarsz menni?”, vagy a hitükből eltávolodott keresztényektől: „Szeretni és engedelmeskedni akarsz Istennek?”. El kell érnünk, hogy elkötelezzék magukat amellett, hogy ezt akarják.

K: A Jn 5:10-ben a meggyógyult férfi megszegte-e a szombatot, mivel engedelmeskedett Jézusnak, amikor elvitte a hordágyát?

V: Nem. Az ember csupán a farizeusok által a szombatra kiegészített korlátozásokat szegte meg. Ez a korlátozás a Misna Szombat 7:2-ben található, az Evangelical Commentary on the Bible 854. oldala szerint. Ez valójában meglehetősen humoros. Kifejezetten tiltja az ágyak vagy bútorok mozgatását szombaton. Ugyanakkor azt mondja, hogy az ágyon fekvő beteg mozgatása megengedett. Ugyanakkor nem foglalkozik azzal az esettel, amikor a beteg csodás gyógyulása miatt saját erejéből mozog. Ez olyan, mintha egy mentőszolgálatnak lenne olyan szabálya, hogy a mozgásképtelen mentőbetegek nem vihetik magukkal a hordágyukat. Ráadásul az ember a matracát vitte, nem pedig egy ágyat. Tehát lényegében Isten azt mondta neki, hogy vegye fel a matracát, a farizeusok szerint pedig Isten [Jézus] téved, amikor megszegi a szabályaikat.

Az Ószövetség szerint az embereknek nem szabadott dolgozniuk szombaton. Soha nem írta, hogy valaki ne vihetné a matracát, és a farizeusok voltak azok, akik ezt munkának értelmezték. A második csoda az, hogy ha valaki 38 évig ágyhoz kötött volt, akkor még ha meggyógyult is, fizikailag túl gyenge lett volna a járáshoz, nemhogy a matrac cipeléséhez. Az izmait is meg kellett erősíteni. Bizonyos értelemben Jézus itt nem csak egy, hanem két csodát is tett.

„De Jézus, nem várhattál volna vasárnapig ezzel?” Szinte semmilyen ellenállás nem lett volna, ha csak kedvében jártál volna a farizeusoknak és hagyományaiknak. De a gyógyítás időzítése fontos volt ahhoz, hogy a farizeusoknak és a népnek egyértelmű választási lehetőséget adjon: kövessék a Messiást, vagy kövessék a hagyományaikat. A farizeusok egyértelműen látták ezt a választást: ezért tervezték először Jézus megölését a János 5:18-ban.

Ismertem egy nem zsidó keresztényt, akit szigorú ortodox zsidók fizettek azért, hogy velük éljen. Szombaton úgy hitték, hogy nem tehetnek semmit, ami teremtést jelent. A villanykapcsoló bekapcsolása bezárja az áramkört, és áramot indít el. Így a többi feladata mellett szombatonként neki kellett bekapcsolnia a villanykapcsolókat számukra.

K: Miért mondta Jézus neki a János 5:14–15-ben, hogy ne vétkezzen többé?

V: Bár a Szentírás nem említi, mely bűnökről van szó, sok olyan bűn van, amelyet egy rokkant nem követhet el, legalábbis addig, amíg meg nem gyógyul. Azonban az, hogy rokkant volt, nem valamely konkrét bűn miatt történt. János 5:14–15 azonban nem utal arra, hogy az ember hálát érzett volna Jézus iránt. Amikor Isten ma is tesz valamit egyes emberekért, azok nem éreznek hálát. Ha azt várod, hogy minden alkalommal megköszönjék neked, amikor áldozatot hozol másokért, csalódni fogsz ebben az életben.

K: A János 5:14–15-ben mi a különbség a hamis hit, az Istenben valódi hit és az üdvözítő hit között?

V: Az ember valóban hitte, hogy Isten meggyógyította; elvégre is járkált. De az, hogy tudod, hogy ez igaz, még nem jelenti azt, hogy feladtad a bűnös életedet, és életedet Istenre akarod bízni. Ha egy agnosztikus, aki alkoholista, drogos, erkölcstelen és bankokat rabol, eljut odáig, hogy valóban elhiszi, hogy Jézus létezik és a kereszten halt meg a bűneinkért, de továbbra is alkoholista, drogos, erkölcstelen és bankokat rabol, akkor a hite hasznára válik-e neki, vagy eljuttatja-e a mennybe? A Jakab 2:17-20 szerint nem.

K: A János 5:18-ban, amikor Jézus Istent Atyjának nevezte, hogyan tette ezzel magát Istennel egyenlővé?

V: Egy családon belül az apának és a fiúnak különböző szerepei vannak, és a fiú engedelmeskedik az apjának, de a kettő természetükben egyenlő. Egy jó apa nem tartja saját életét értékesebbnek fiaiénál, és fordítva. A Szentháromságon belül is ugyanez igaz. Isten Fia szerepében alárendelt, de természetében, címeiben vagy tiszteletében nem alacsonyabb rendű.

Jézus ugyan kijelentette, hogy egyenlő az Atyával, de a János 5:18–19-ben azt is kijelentette, hogy az Atyától függ.

K: A János 5:18 alapján helyes-e, ha Istent Atyánknak nevezzük, hiszen nem vagyunk egyenlőek Istennel?

V: Csak akkor, ha Isten megadja nekünk az engedélyt. Isten valóban megadja nekünk az engedélyt, hogy tisztelettel Atyánknak nevezzük Őt. Nagy kiváltság volt az, amit Jézus adott nekünk, amikor imájának első két szavát így kezdte: „Mi Atyánk”.

K: A János 5:19–20-ban, mivel Jézusnak szabad akarata volt, miért nem tudott Jézus mást tenni, csak azt, amit látott, hogy az Atya tesz?

V: Jézus úgy döntött, hogy engedelmeskedik mindennek, amit az Atya tennie kért tőle. A Zsidókhoz írt levél 5:8 szerint Jézus a földön tanulta meg az engedelmességet. János 5:30-ban Jézus azt mondta, hogy nem azért jött, hogy saját magát, hanem az Atyját tetszesse. Egyébként a János 5:20-ban szereplő „szeretet” szó azt jelenti, hogy az Atya testvéri/baráti szeretettel (phileo) viseltetik a Fiú iránt.

Kulcsfontosságú, hogy Jézus azt mondta: az Atya küldte őt; ezt Jézus a János evangéliumában 25 alkalommal említette. Jézus nem önállóan jött, és a földön sem tett semmit önállóan.

K: A János 5:19–22-ben pontosan hogyan cselekedett az Atya először mindazt, amit Jézus tett?

V: Bár Jézus azt mondta, hogy az Atya Jézusban lakozik, ez nem az a fő gondolat, amit Jézus itt kifejtett.

Nyilvánvaló, hogy mindenki megértette: az Atya nem született a földön, és az Atyát nem Keresztelő János keresztelte meg. Inkább azt mondja Jézus, hogy csak olyan cselekedeteket fog véghezvinni, amelyeket az Atyája tervezett számára.

K: A Jn 5:22-ben Jézus ítél-e meg minket, vagy az Atya?

V: Jézus azt mondta, hogy az Atya minden ítéletet rá bízott. Ez jól illeszkedik az ApCsel 4,12-hez, ahol azt olvassuk, hogy nincs más név a menny alatt, amelyen keresztül az emberek üdvözülhetnek.

K: A Jn 5:23-ban hogyan kell tisztelnünk a Fiút, ugyanúgy, ahogyan az Őt elküldő Atyát is tiszteljük?

V: Jézus követői a következő módokon tisztelik Őt.

1. Imádjuk Jézust, ahogyan az angyalok teszik a Jelenések könyvében és a Zsidókhoz írt levél 1:6-ban.

2. Imádkozunk Jézushoz, ahogyan István tette az Apostolok cselekedetei 7:59-ben.

3. Jézust Istennek nevezzük, ahogyan a Zsidókhoz írt levél 1:8,9-ben olvasható.

4. Jézust „Istenemnek” nevezzük, ahogyan Tamás tette a János 20:28-ban.

5. Hiszünk abban, amit Ő tanított, és engedelmeskedünk annak, amit az apostolai tanítottak Istenről és magáról Jézusról.

Ezeknek a bibliai verseknek a követése az egyik legfontosabb dolog, ami elválasztja egyrészt a Jehova Tanúi, az Út és más szekták szektáit, másrészt a modern és a korai keresztényeket. Íme, mit mondtak a korai keresztények.

Hilár (355–367/368) a János 5:23-ról így nyilatkozott: „Mivel ha a dolgok nem azonos természetűek, soha nem részesülnek egyenlő tiszteletben, és a tisztelet egyenlősége nem eredményez megkülönböztetést azok között, akiket tisztelnek. De a születés misztériuma megköveteli a tisztelet egyenlőségét.” A Szentháromságról szóló könyv 9. fejezet, 23. szakasz, 162. oldal

Justinus a Mártír (kb. 138–165) így fogalmazott: „Ezért ezek a szavak kifejezetten tanúsítják, hogy Ő [Jézus]ról az Ő [az Atya] tanúskodik, aki ezeket a dolgokat létrehozta, mint aki méltó arra, hogy Istentől és Krisztustól egyaránt imádatot kapjon.” A Tryphóval folytatott párbeszéd, 63. fejezet, 229. oldal

Ignatius, Irenaeus, Tertullianus, Novatianus, Hippolytus és mások is beszéltek arról, hogy Jézus Istenként tiszteletet érdemel.

K: Mit jelent a Jn 5,26-ban az, hogy „élet van benne”?

V: Noha nekünk is van örök életünk a mennyben, ez egy származtatott örök élet, amelyet Isten tett lehetővé és tart fenn. Jézusnak azonban nincs származtatott örök élete, hanem önmagában rejlő örök élete van.

K: A Jn 5:27-ben hogyan ad okot az, hogy Jézus „Ember Fia”, arra, hogy az Atya neki adja a hatalmat, hogy ítélkezzen felettünk?

V: A Szentírás nem mondja ki kifejezetten, de utal a válaszra. A Zsidókhoz írt levél 2:14–17 szerint, mivel mi húsból és vérből vagyunk, Jézusnak osztoznia kellett az emberi természetünkben, hogy halála engesztelést nyújtson értünk. Jézusnak közülünk kellett lennie, hogy főpapunkká válhasson.

K: A Jn 5:28-29-ben, mivel azok, akik jót cselekedtek, feltámadnak, hogy éljenek, ez azt jelenti-e, hogy az üdvösség a cselekedetek által valósul meg?

V: Nem. Nem azt mondja, hogy a jó cselekedetek miatt élnek majd. A hívők jó cselekedetei – bármennyire korlátozottak is legyenek – annak a bizonyítékai, hogy Isten gyermekei, akik örökké élni fognak benne.

K: A Jn 5:30-ban hogyan lehet Jézus Isten, ha önmagában semmit sem tudott tenni? Még a démonok kiűzése is Isten ujja által történt a Lk 11:20 szerint. (Ezt a muszlim Ahmad Deedat hozta fel.)

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

a) Fontos a vers kontextusa. Jézus nem azt mondta, hogy soha semmit sem tud tenni. Inkább arról volt szó, hogy Jézus nem hajtott végre csodákat a városukban, nem azért, mert Istennek nem volt hatalma, hanem azért, mert nekik hiányzott a hit.

b) Ami az ördögök kiűzését Isten ujjával illeti: Jézus Isten, és NEM cselekszik önállóan, sem az Atya Isten, sem a Szentlélek ellen.

c) Amikor Jézus megtestesült a földön, önként és ideiglenesen lemondott hatalmának és dicsőségének nagy részéről, és földi állapotában különösen az Atyára és a Szentlélekre támaszkodott.

K: A Jn 5:30-ban mi a legfontosabb különbség a saját életünkben aközött, hogy azért szolgáljuk Istent, mert az nekünk tetszik, és akkor, amikor az nekünk tetszik, és aközött, hogy akkor szolgáljuk Istent, amikor az nekünk nem tetszik?

V: Az engedelmesség ingatag, véletlenszerű és hiányos lehet, ha attól függ, hogy éppen hogyan érezzük magunkat. Egyesek azt hangsúlyozzák, hogy Isten mindig azt fogja tenni, ami számukra a legjobb; mások, mint például Jabez imája az 1 Krónikák 4:9–10-ben, fájdalom nélkül akarnak Istennek szolgálni. Lehet, hogy Isten meghallgatja ezt a kérést, de hol lenne az újszövetségi egyház, ha Pál csak fájdalom nélkül akart volna szolgálni? Gondolod , hogy Pál azért tűrte el azokat a veréseket és a bebörtönzést, hogy saját magának tegyen kedvére? Tehát sokkal jobb, ha nem azért engedelmeskedünk, hogy saját magunknak tegyünk kedvére.

Másrészt viszont örömöt és boldogságot érzünk Istentől, amikor engedelmeskedünk. Pálnak és Silásnak nem volt élvezet, hogy megverték őket és a filippói börtönbe zárták őket, de másrészt Pál a Filippi 4:1-ben szeretett filippói testvéreit örömének és koronájának tekintette. Tehát Pál nem azért szenvedett az evangélium hirdetése miatt, hogy élvezze, hanem – paradox módon – végül örömöt merített belőle.

K: A János 5:31-ben, ha Jézus tanúskodott volna saját magáról, az hamis tanúskodásnak minősülne?

V: Nem, Jézus itt nem ezt mondja. Jézus a farizeusok vádjára válaszol, miszerint ha Jézus az egyetlen, aki magáról tanúskodik, az egy bíróság előtt nem bizonyítaná hitelességét. Az, hogy egy tanú nem elegendő, szerepel a Mózes 5. könyvében (17:6) és a rabbik Misna Kethuboth 2:9-ben is, az Evangelical Commentary on the Bible 854. oldala szerint.

Jézus négy tanút hozott fel: Keresztelő János, a csodái, a Szentírás és Isten, az Atya. A When Critics Ask című mű 410. oldalán rámutatnak arra, hogy Jézus tanúsága önmagában ténylegesen és személyesen igaz volt. Jézus tanúsága azonban a zsidók számára hivatalosan és jogilag nem volt elegendő.

K: A János 5:33–34-ben mi olyan fontos a tanúságtételben?

V: Negatív értelemben a zsidók kettős mércét alkalmazva azt állították, hogy a bizonyság hiánya miatt elutasítják Jézust, annak ellenére, hogy ott volt Keresztelő János, a csodák és a Szentírás messiási próféciái. Pozitív értelemben Jézus és a mi egyik legfőbb célunk az, hogy bizonyságot tegyünk. A The Bible Knowledge Commentary: New Testament (Bibliai ismeretek kommentár: Újszövetség) 291–293. oldalai szerint a „bizonyság” vagy „bizonyságot tenni” kifejezés főnévként 60 helyen, igei alakban pedig 76 helyen fordul elő az Újszövetségben. Ebből 30-szor főnévként, 47-szer pedig igei alakban a János evangéliumában, az 1., 2. és 3. János-levélben, valamint a Jelenések könyvében található.

Tanítanunk kell, és meg kell indokolnunk a bennünk lévő reményt (1 Péter 3:15b), imádkoznunk kell, és segítenünk kell másokon. De ne felejtsük el, hogy egy másik fontos ok, amiért még mindig ezen a földön vagyunk, az, hogy bizonyságot tegyünk. Ezt szavainkkal és életünkkel tesszük. Egy arab közmondás így szól: „A sivatagban a legnagyobb bűn az, ha valaki vizet talál, és hallgat róla”. (Az idézet KayLyn Hopper 2018. április 29-i beszédéből származik.)

K: A Jn 5:34-ben Jézus olyan ad hominem érvelést használ-e, amelyet Ő maga nem fogadott el?

V: Nem. Először megvizsgáljuk, mi is az az ad hominem érv, majd azt, hogy mit mondott Jézus.

Az ad hominem latinul „az emberhez” jelent. Olyan érv, amelyben a beszélő maga sem hisz, de azért hozza fel, hogy meggyőzze a hallgatókat. Például, ha egy politikus visszavon egy ígéretét, akkor valaki, akit egyáltalán nem érdekelnek a be nem tartott ígéretek, ezt felhozhatja, hogy meggyőzze azokat, akiknek fontos az ígéretek betartása, és így rávegye őket, hogy rá szavazzanak. (Feltételezhetően ez a másik jelölt jobban betartaná az ígéreteit, de ez csupán egy kimondatlan feltételezés.)

Érdekes, hogy Jézus, aki szombaton gyógyított – felkeltve ezzel az ellenállást, holott várhatott volna vasárnapig –, itt nagy erőfeszítéseket tesz, hogy olyan módon magyarázza meg indokait, amelyhez a hallgatóság kapcsolódni tud.

Jézus teljes mértékben elfogadta, amit Keresztelő János mondott. Jézus azonban lényegében azt mondta, hogy ad hominem érvelést alkalmazott, mivel míg a farizeusok több tanút akartak, mielőtt elhitték volna, hogy valami igaz, Jézus nem értett egyet ezzel a megközelítéssel. De ha már ezt a megközelítést akarták alkalmazni, Keresztelő János szavai valóban alátámasztották Jézus saját magáról szóló tanúságtételét. János szavai nem „tették” igazsággá Jézus tanúságtételét; szavai csupán azt mutatták meg, hogy az igaz.

Manapság a bíróságon gyakran elmosódik ez a különbség. A bíró vagy az esküdtszék a vádlottat „ártatlannak” nyilváníthatja. Valójában az ítélet nem teszi a vádlottat bűnössé vagy ártatlanná. Bűnös, ha elkövette a bűncselekményt, függetlenül az ítélet helyességétől. Az Egyesült Államokban egy büntetőperben, ha az esküdtszék úgy véli, hogy a vádlott valószínűleg elkövette a bűncselekményt, de fennáll ésszerű kétség, akkor utasítást kapnak, hogy a vádlottat „ártatlannak” nyilvánítsák. Ettől lesz a vádlott ártatlan? – Nem.

K: Miért mondta Jézus a János 5:37-ben a zsidóknak, hogy soha nem hallották Isten hangját, és soha nem látták az Ő alakját?

V: Természetesen a tömeg, amelyhez Jézus beszélt, nem hallotta Isten hangját, és nem látta az Ő alakját. De az Ószövetségi prófétákkal ellentétben a hétköznapi ószövetségi zsidók sem hallották Isten hangját, és nem látták az Ő alakját. Jézus azonban itt nem csupán ténylegesen igaz állításokat fogalmaz meg. Ezt szemrehányásként mondja nekik. Míg ők még azt sem tapasztalták meg, amit a próféták az Ószövetségben megtapasztaltak, most Isten maga állt előtte, és ők még mindig nem hallották felismerhetően Isten hangját, és nem látták az Ő alakját.

K: A Jn 5:39 szerint az örök életet a Biblia hitéből nyerjük-e, vagy sem?

V: Valójában nem. Az örök életet Isten adja. A zsidók azonban részben igazuk volt abban, hogy a Szentírás mutatja nekünk az utat Istenhez, az örök élethez. Lehetséges, hogy valaki jobban törődik a Szentírással, mint Istennel, ahogyan a farizeusok tették Jézus idején.

K: A Jn 5:42–43-ban mi volt a farizeusok fő problémája?

V: A fő probléma az volt, hogy a farizeusok szívében nem volt Isten iránti szeretet. Arra utal, hogy a probléma a szívükben volt, és nem a logikájukban, hogy a János 5:43-ban kettős mércét alkalmaztak: egyrészt elutasították Jézust, másrészt viszont elfogadták másokat.

Hasonlóképpen az efézusi gyülekezetet is figyelmeztették a Jelenések 2:4-ben, hogy elhagyta első szerelmét. Ha valakiben nincs Isten iránti szeretet, akkor is folytathatja vallásos életét, és tehet sok olyan dolgot, ami jónak tűnik – legalábbis a világ szemében –, de elmulasztotta azt, ami elengedhetetlen.

A János 5:38-ban Jézus azt is mondta a farizeusoknak, hogy az Ige nem lakozik bennük. Ez meglehetősen sokkolónak tűnhet, hiszen ezek a farizeusok rengeteg időt töltöttek a Szentírás tanulmányozásával. De a Szentírás tanulmányozása, valamint annak elhite és alkalmazása két különböző dolog lehet.

K: A János 5:43-ban, mivel Jézus az Atyja nevében jött, ez azt jelenti-e, hogy Jézusnak ugyanaz a neve, mint az Atyának, és így Jézus az Atya?

V: Valóban számos címet osztanak meg egymással. Ugyanakkor nekem is ugyanaz a vezetéknevem, mint a szüleimnek, de ez nem bizonyítja, hogy mindannyian egyetlen emberi lény lennénk. A When Cultists Ask című könyv 168–169. oldalán az áll, hogy egyes egységpünkösdi hívők, például Campbell (1975), valóban ezt állítják. Ha következetesek lennének ebben, akkor az egységpünkösdi hívők soha nem hirdetnék az igét Jézus nevében, mert úgy gondolnák, hogy ha bármit „Jézus nevében” tesznek, az őket is Jéussá teszi.

K: A Jn 5:44-ben hogyan függ össze az, hogy másoktól tiszteletet kapnak, azzal, hogy nem hisznek?

V: Jézus nem azt mondja, hogy nem tetszenek Istennek, hanem valami még rosszabbat. Még csak nem is próbálnak Istennek tetszeni. És bár ez már önmagában is rossz, még rosszabbnak tűnik, ha figyelembe vesszük, milyen erőfeszítéseket tesznek azért, hogy az embereknek tetszenek.

K: A Jn 5:45-46-ban hogyan értendő, hogy mindazok, akik hisznek Mózesben, hisznek Jézusban is? Sok mai zsidó nem értene egyet ezzel.

V: Jézus talán a Mózes 5. könyve 17:18–19-re utalt a hallgatói számára. Ha valaki nem hallgat az eljövendő próféta (Jézus) szavára, Isten maga fogja számon kérni azt a személyt. A János 5:46 is valami hasonlót mond.

Mózes istenfélő próféta volt. De az, hogy ismerik Mózes törvényét és tanítását, és mégis nem követik azt, akire azok utalnak, az ítéletkor még súlyosabb terhet jelent majd számukra. A nagyobb tudásból fakadó súlyosabb ítéletről bővebben olvassa el a 2. Péter 2:20–22-t.

Az Expositor’s Bible Commentary 9. kötete, 60. oldalán érdekes megállapítás található ezzel kapcsolatban. Mózesnek engedelmeskedni jó dolog volt, de az, hogy engedelmeskedtek neki, büszkeség forrásává vált számukra. A Biblia olvasása, a gyülekezetbe járás, az evangélium hirdetése, a gonosztól való távolmaradás, és általában Istennek való engedelmesség mind olyan jó dolgok, amelyeket tennünk kell. De vigyázz, nehogy ez büszkeség forrásává váljon számodra!

K: A Jn 6:5–6-ban miért tett fel Jézus egy kérdést, hiszen már tudta a választ?

V: A János 6:6 szerint Jézus azért tette fel a kérdést, hogy próbára tegye Fülöpöt. Az úgynevezett szókratészi módszer alkalmazása, vagyis amikor a tanító olyan kérdést tesz fel a tanítványának, amelyre már ismeri a választ, teljesen rendben van. Nyilvánvalóan a tanítványok sem voltak idegenek ettől a módszertől, hiszen amikor Péter válaszolt Jézus kérdésére a János 21:17-ben, azt mondta: „Uram, te mindent tudsz; tudod, hogy szeretlek.” (BSB)

Konkrétan Fülöp úgy is válaszolhatott volna, hogy megpróbálja megetetni az embereket, vagy elmondhatta volna, hogy természetes úton képtelen kielégíteni ezt az igényt, vagy pedig hittel válaszolhatott volna, hogy Krisztus képes ellátni őket.

K: A János 6:5–6-ban miért Fülöpöt kérdezte Jézus a többiek helyett?

V: Bár a Szentírás nem mondja meg egyértelműen, adhat egy utalást. A János 1:44 szerint Fülöp, akárcsak András és Péter, Betszaidából származott, amely ebben a régióban volt.

K: A Jn 6:13-ban, mivel Jézus olyan könnyedén megsokszorozta az ételt, miért gyűjtötték össze a maradékot?

V: Isten bőséges ajándékát, amit nekünk adott, nem szabad elpazarolni. Jézus nem lesz mindig velük, és a kenyér jól jöhet másoknak is.

Ezen felül a tizenkét kosár halnak és az öt árpakenyérnek is volt jelentősége. Isten ezzel a pogányok és a zsidók Krisztusban való egyesülését jelzi. A tizenkettő Izráel tizenkét törzsét, valamint a tizenkét tanítványt jelképezi, az öt pedig Isten kegyelmét jelenti minden ember iránt, például az 5000 férfi, valamint a nők és gyermekek iránt.

K: Jn 6,19-ben hogyan tudott Jézus a vízen járni?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

A Genezáreti-tó nagyon mély volt, így Jézus nem valami trükköt alkalmazott azzal, hogy köveken járt.

Jézus hús-vér ember volt, tehát nem valami súlytalan kísértet volt.

Isten, aki megalkotta a természet törvényeit, bármikor felülírhatja azokat, amikor csak akarja. Mi ezt csodának nevezzük, de talán Isten számára ez csupán egy alternatív működési módszer.

Egy tudományos megfigyelés

Ahhoz, hogy ezt a természetfeletti csodát tudományosan megértsük, először meg kell értenünk, hogy a víz egyáltalán miért képes bármilyen súlyt megtartani, például egy úszó csónakot. A statisztikai mechanikában az ensemble egy rendszer állapotainak valószínűségi eloszlása. A folyadék felületén a nagyobb sebességgel felfelé haladó vízmolekulák folyamatosan „kiugranak” a folyadékból, és elszöknek a légkörbe. Ezt párolgásnak nevezzük. A többi molekula három okból nem teszi ezt:

1) A felületi feszültség „ragadóssá” teszi a vízmolekulákat, és megakadályozza, hogy kiszabaduljanak,

2) A kellően nagy sebességgel mozgó vízmolekuláknak csak egy bizonyos százaléka

3) A nagy sebességű vízmolekuláknak csak egy bizonyos százaléka halad felfelé.

Az 1) pontot úgy változtathatjuk meg, hogy a felületet valamivel bevonjuk.

A 2) pontot úgy változtathatjuk meg, hogy növeljük a vízmolekulák sebességét: ezt nevezzük a víz felmelegítésének.

A 3) pontot nem tudjuk megváltoztatni (hacsak nincs mágneses folyadékunk, és mágneseket alkalmazunk), pedig ez önmagában bármit képes lenne megtartani.

Ha egy képregénybeli szuperhősnek nem lenne más szuperereje, csak a statisztikai valószínűség megváltoztatásának képessége, szinte bármit meg tudna tenni, beleértve a levegőben lebegést, a falakon való átsétálást, és a rendezetlen, elhalt sejtek újraélesztését.

K: A Jn 6:23-ban mit tudunk Tiberias városáról?

V: Jézus idején ez egy új város volt, mivel Heródes Antipász építette Kr. u. 16 és 22 között, hogy adminisztratív fővárosává tegye. Pogány város volt; az Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-kalauz) 822–823. oldalán az áll, hogy a zsidók elkerülték, mert egy temetőre épült.

Az Encylopaedia Britannica és a Wycliffe Bible Dictionary (1704. o.) szerint azonban a II. században a Misna szerkesztője (kb. 198–220), Judah hak-Kadhosh onnan származott. Emellett a Talmudot is ott szerkesztették Kr. u. 400 körül. A híres rabbik közül Maimonides, ‘Akiba (Akiva), Yohanan Ben Zakkai és Eliezer a Nagy nyugszik ott.

K: A Jn 6:27-ben Jézus azt mondta, hogy ne a romlandó ételért dolgozzunk. Hogyan dolgozunk ma a romlandó ételért?

V: Először is, vannak olyan dolgok, amelyeket szükségszerűen meg kell tennünk, például ételt kell szereznünk. De Jézus azt mondja, hogy ez nem lehet életünk célja és középpontja. Életenergiánkat az örök dolgokra kell fordítanunk; és ami örök, mégis mindenütt körülöttünk van, azok az emberek lelkei.

Talán egy analógia segíthet. Ha reggel bejársz dolgozni, fizet-e a főnököd az utazási idődért? Ha nem szórakozásból jársz be, és a főnököd nem fizet érte, akkor miért nem hagyod abba a munkába járást? A válasz általában az, hogy „mert muszáj, ha fizetést akarok kapni”. Az a gondolat, hogy olyasmit csinálunk, ami nem termékeny, de szükséges ahhoz, hogy a termékeny dolgokat elvégezzük, „kötelező tevékenységnek” nevezhető. Sok olyan dolog van, amit meg kell tennünk ebben az életben, ami „excise” – sőt, olyan sok, hogy akaratlanul is belecsúszhatunk abba a gondolkodásmódba, hogy az élet csak az „excise”-ről és a szórakozásról szól. De ezek a dolgok csak azért szükségesek, hogy képesek legyünk elvégezni azokat a dolgokat, amelyek igazán fontosak: dicsőíteni Istent, szeretni másokat, embereket Krisztushoz vezetni, segíteni az embereket abban, hogy Krisztusban növekedjenek.

K: A Jn 6:27b-ben mit értett Jézus azon, hogy „az Atya rátette a jóváhagyás pecsétjét”?

V: Jézus tetszett az Atyának, Jézust az Atya küldte a földre, és Jézus éppen az Atya akaratát cselekedte. Az Atya pecsétje nyilvánvaló volt, amit Jézus csodái is bizonyítottak. Ha valaki az Atyát akarta volna imádni, nem utasította volna el azt, akire az Atya rátette a pecsétjét. Jézus többször is megemlítette, hogy a mennyből jött le (Jn 6:33, 38, 41, 50 és 58).

Még ha már hívő is vagy, meg kell kérdezned magadtól: van-e az életedben Isten pecsétje? Tetszel-e Istennek azzal, ahogyan élsz?

K: A János 6:31–36, 48–51-ben hogyan Jézus az élet kenyere (vagy mannája)?

V: Az „igazi” szó, amely az „igazi kenyér” kifejezésben szerepel, az alethinos, ami eredetit vagy hiteleset jelent. Jézus legalább két szempontból az élet kenyere.

Mindenki számára: Jézus tart fenn mindent a világegyetemben, a Kolossébeliekhez írt levél 1:17 szerint

A hívők számára: Édes dolog az élet Jézusban, aki táplál minket, megvéd és megőrzi minket, és felkészít arra, hogy örökké vele lakozzunk.

Ahogy Jézus az János 4:15-ben élő vizet ad, itt is Jézus az élet kenyere.

K: A János 6:37-ben, mivel mindazok, akiket az Atya Jézusnak ad, eljönnek Jézushoz, és mivel vannak, akik nem jönnek el hozzá, ez azt jelenti-e, hogy az Atya nem adta őket Jézusnak?

V: Igen. Az üdvösség evangéliumát őszintén felajánlják mindenkinek. A Zsidókhoz írt levél 4:2 azonban azt mondja, hogy az evangéliumnak nincs haszna azok számára, akik nem párosítják azt a hittel. A Lukács 7:30 egy második példa erre; további információkért lásd a Lukács 7:30-ról szóló magyarázatot.

K: A János 6:39-ben Jézusnak volt-e az Atyától eltérő akarata, vagy sem?

V: Ha a kérdést egy negyedik osztályos tanuló szavaival fogalmazzuk át: hány agya van a Szentháromságnak? Eltekintve attól a ténytől, hogy Isten nem korlátozódik sejtekre, azt mondhatnánk, hogy mindegyiküknek megvan a saját agya. Jézusnak különálló akarata volt, amint azt a Gecsemáné-kertben elmondott imája is mutatja. Jézus azonban mindig úgy döntött, hogy akarata összhangban legyen az Atya akaratával, amire szintén utal a Gecsemáné-kertben elmondott imája.

K: A Jn 6:42-ben szereplő szűz születés igaz-e, tekintve, hogy a zsidók azt mondták, ismerik Jézus apját, Józsefet?

V: Ez nem cáfolja a szűztől való születést.

Először is, mivel József Mária férje volt, a törvény szemében ő volt Jézus törvényes apja.

Másodszor, sok zsidó feltételezte, hogy József Jézus biológiai apja is volt. Nem minden feltételezés, amit az emberek tesznek, feltétlenül igaz.

K: A Jn 6:43-70-ben miért morognak az emberek Istenre, és mit mondhatsz nekik, hogy segíts rajtuk?

V: Általában egy alapvető okra vezethető vissza: Isten nem felelt meg az elvárásaiknak. Jób is panaszkodott Istenre, mert nem látta, mi zajlik a kulisszák mögött, és nem ismerte a végső kimenetelt sem. Az emberek hasonlóképpen panaszkodnak, mert nem tudják, mi zajlik a kulisszák mögött, és nem látják a végső kimenetelt.

K: A Jn 6:43-70-ben, ha valaki úgy gondolja, hogy valami Istenről elfogadhatatlan, mit válaszolsz neki?

V: Isten valójában nem kért tőled jóváhagyást. Ő Isten, így azt tehet, amit akar. Isten felajánlja neked az örök életet, és ha nem akarod azt, akkor csak egy alternatíva marad. Néhány embernek meg kell szabadulnia az Istenről alkotott előítéleteitől. Talán ezért mondta Jézus, hogy úgy kell Istenhez jönnünk, mint egy kisgyermek, a Lukács 18:16–17-ben és a Máté 19:14-ben.

K: Mit jelent a János 6:44,65 és a János 6:37,39-ben az, hogy senki sem jöhet Jézushoz, hacsak az Atya nem vonzza őt?

V: A görög szó jelenthet kényszerítést, vonzást (mint a víz merítésénél), vagy udvarlást/meggyőzést. A görög szóval kapcsolatos további információkért lásd a Now That’s a Good Question című könyv 27–29. oldalát. Mivel a görög szó jelentése széles skálán mozog, a keresztények különböző módon építik be ezt az igét teológiájukba.

A mérsékelt nem-kálvinisták szerint Jézus külsőleg mindenkit vonz, és az üdvösség ajánlata minden egyes ember számára elérhető. Belsőleg a Szentlélek (akit Krisztus Lelkének is neveznek) meggyőzi a világot (mind a kiválasztottakat, mind az elvetetteket) a bűnről. Azonban mindazokat, akiket az Atya előre elrendelt, a mennybe vonzza, és azok, akik nem tartoznak a kiválasztottak közé, nem jönnek Istenhez. Egyes nem-kálvinisták szerint az előre elrendelés és az előre tudás kéz a kézben járnak, mások viszont azt állítják, hogy az előre tudás megelőzi az előre elrendelést, mivel a Szentírásban mindkét fogalom együttes említésekor az előre tudás mindig az első helyen szerepel.

A kálvinisták nem tagadják, hogy az evangéliumot mindenkinek fel kell ajánlani, de az Atya csak a kiválasztottakat vonzza magához, és sem az Atya, sem a Szentlélek nem működik üdvözítő módon az elvetettek érdekében, mivel Jézus nem halt meg értük.

A hiperkalvinisták ebben a kérdésben ugyanúgy gondolkodnak, mint a kálvinisták, azzal a kivétellel, hogy szerintük az evangéliumot ugyan mindenkinek hirdetni lehet, de helytelen mindenkinek felajánlani.

További információkért lásd a következő kérdést is.

K: A Jn 6:44,65 és a Jn 6:37,39 versekben az Atya vonz magához néhány embert, vagy Jézus vonz magához mindenkit, ahogyan azt a Jn 12:32 mondja?

V: A görög szöveg egyszerűen azt mondja, hogy Jézus „mindenkit” vonz magához. Valójában nem azt mondja, hogy Jézus „minden embert” vagy „minden népet” vonz magához. Három nézet létezik.

Az Atya minden egyes embert magához vonz: annyira bűnösök vagyunk, hogy senki sem jöhet az Atyához, hacsak az Atya nem vonzza magához (nem teszi lehetővé számára). Az Atya azonban mindenkit magához vonz. Amikor a János 6:37,39 azt mondja, hogy mindazok, akiket az Atya Jézusnak ad, hozzá fognak jönni, az Atya mindenkit vonz, de csak azokat adja Jézusnak, akiket előre ismert (és így előre elrendelt), hogy Jézushoz jöjjenek. Ez az értelmezés azonban ellentmond a János 6:64-65 egyértelmű értelmének, amely szerint az, hogy az Atyának vonzania kell az embereket, volt az oka annak, hogy egyesek nem hittek.

Jézus külsőleg vonzza az embereket, az Atya pedig belsőleg választ: Jézus mind a kiválasztottakat, mind az elvetetteket magához vonzza. Mind a kiválasztottak, mind az elvetettek döntést hoznak arról, hogy bíznak-e Jézusban vagy sem. Az Atya azonban előre elrendelte a kiválasztottakat, és így csak a kiválasztottakat vonzza magához az Atya.

Mindenféle ember közül az Atya és Jézus is csak a kiválasztottakat vonzza magához. Az, hogy nem minden egyént vonzanak magukhoz, a kálvinista nézet, amelyet a New Geneva Study Bible 1688. oldalán is támogatnak.

További információkért lásd az előző kérdést is.

K: A Jn 6:45-ben azt olvassuk, hogy mindenki, akit Isten tanít, Jézushoz jön. Ez azt jelenti-e, hogy mindazoknak, akik soha nem hallottak Jézusról, nem volt lehetőségük elkerülni a poklot?

V: A Biblia soha nem mond ilyet. Éppen ellenkezőleg, a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete azt mutatja, hogy Ábel, Énok, Noé és sokan mások nyilvánvalóan soha nem hallottak Jézusról (amíg a földön voltak), mégis feltehetően a mennybe jutottak. A válaszban két további szempontot is figyelembe kell venni:

2. A meghalt csecsemők soha nem hallanak Jézusról. A Biblia sehol sem állítja, hogy azok, akik még nem érték el a felelősségre vonhatóság korát, a pokolba kerülnek.

3. Jézus a János 8:24-ben valóban azt mondta, hogy mindazok, akik elutasítják Őt, bűneikben fognak meghalni.

További információkért lásd a János 3:36-ról szóló fejtegetést is.

K: A János 6:50–51-ben azt olvassuk, hogy aki megeszi a mennyei kenyeret (Jézust), az örökké élni fog és nem hal meg. Miért halnak meg akkor mégis a keresztények?

V: Ezt kétféleképpen lehet értelmezni.

1. A keresztények örökké fognak élni a mennyben, és így eljutunk egy olyan állapotba, ahol dicsőséges testünk soha nem fog meghalni. További információk erről a témáról a Believer’s Bible Commentary 1505. oldalán találhatók.

2. Ezen felül, bár testünk egyszer meghal, attól a pillanattól kezdve, hogy először hittünk, lelkünk soha nem hal meg. A Jelenések könyve a tűz-tóra a második halálként utal.

A fizikai halál „csupán egy apró részlet” az örök élethez vagy a második halálhoz képest. Ez az ige azért fontos, mert megmondja nekünk, hogy ha egy hívő egyszer a mennybe kerül, nem kell attól tartania, hogy bűnt követ el és elbukik.

K: Mit értett Jézus valójában a János 6:51–56-ban?

V: Legalább három nézet létezik.

1. Jézus lelki táplálékot ad a hívőknek

A „The Believer’s Bible Commentary: New Testament” (A hívő Biblia-kommentár: Újszövetség) 297. oldala rámutat arra, hogy mivel az Úr vacsorája csak egy évvel később került bevezetésre, ez arra a lelki táplálékra és italra utal, amelyet Jézus adna a hívőknek.

2. A lelki egység illusztrációja

Jézus a tömeghez beszélt, akik ekkor még semmit sem tudtak az Úr vacsorájáról, amint azt a New Geneva Study Bible 1673. oldala is kiemeli. A Hard Sayings of the Bible 498–500. oldalai egyértelműen ezt az értelmezést támogatják, ugyanakkor a harmadik nézettel való kombinációt is javasolják.

3. A fenti két értelmezés mellett az Úr Vacsorájának előképe

Amikor Jézus azt mondta: „…ez a kenyér, amelyet a világ életéért adok, az én testem”, Jézus előre jelezte a kereszten való halálát. Hasonlóképpen Jézus előre jelezte azt is, hogy az Úr Vacsorájában emlékezni fognak erre.

Erről a nézetről bővebben lásd a Believer’s Bible Commentary 1505. oldalát. A Hard Sayings of the Bible 498–500. oldalai ezt a nézetet és az előzőt is javasolják, mivel János nem ír az utolsó vacsoráról, és ez lenne a szentáldozás fontosságáról szóló párhuzamos tanítása.

A kérdések itt némileg hasonlítanak a János 3:5-ben szereplő „víz és szellem” értelmezési problémáihoz.

K: Miért nem tisztázta Jézus a János 6:52–56-ban a tömeg zavarát?

V: Jézus nyilvánvalóan így akarta elmondani ezeket a szavakat, és nem mutatott meglepetést amiatt, hogy egyesek ekkor elmentek. Egy zsidónak a vér ivásáról beszélni sértőnek hangzott volna számukra. Mindenkinek itt választania kellett. Vagy bízhattak Istenben, de csak annyira, amennyire teljes mértékben megértették a dolgokat, vagy pedig teljes mértékben bízhattak Istenben, tudva, hogy Isten olyan dolgokat is megtesz, amelyek meghaladják a megértésüket. Ahogy egy keresztény mondta, nem szabad megsértődnünk a megmagyarázatlan dolgok miatt. Mivel a farizeusok csak azért hallgatták az Ő szavait, hogy ellentmondjanak nekik, Jézus adott nekik valamit, amibe belekapaszkodhattak.

A Szentírás nem adja meg az összes okot, amiért Jézus így beszélt, de íme egy feltételezés. Azok, akik látták a csodákat, talán hittek Jézusban, függetlenül attól, hogy követni akarták-e Istent vagy sem, mert élő bizonyíték állt előttük. Jézus emellett eloszlatta azok reményeit is, akik politikai Messiásként tekintettek rá. Jézus azért beszélt így, hogy azok, akik az Ő feltételei szerint akarták követni, később megértsék, azok pedig, akik nem akarták követni, kifogást találjanak a távozásra.

K: A Jn 6:53a-ban Jézus azt tanította-e, hogy a kenyér valóban az Ő testévé vált, ahogyan azt a római katolikus egyház tanítja, és transzszubstanciációnak nevezi?

V: Nem, mert Jézus (ahogyan Pál is) gyakran használt metaforákat. Például mi vagyunk Krisztus teste, mégis nem válunk fizikailag Krisztus testévé. Jézus egyszer Sátánnak nevezte Pétert, de ez nem jelenti azt, hogy Péter Sátánná vált; inkább Sátán használta Péter szavait, hogy megkísértse Jézust. Amikor Jézus a János 15:1-ben azt mondta, hogy ő a szőlő, vajon fizikailag szőlővé vált-e? Jézus a kezében tartotta-e a „második testét”? – Csak metaforikus értelemben. Ez több, mint egy triviális kérdés, mert ennek alkalmazása határozza meg, hogy valaki úgy gondolja-e, imádnia kell a kenyeret és a bort, vagy sem.

Részletesebb válaszokat lásd a When Cultists Ask című könyv 168–173. oldalán és a When Critics Ask című könyv 412–413. oldalán.

K: Miért tűnik Jézus a János 6:60–66-ban szinte fatalistának? – Ha jönnek, jönnek. Ha nem, akkor nem.

V: Jézus nem volt fatalista, de jól ismerte a beszéd korlátait. Ha valaki soha nem akarja Krisztusra bízni az életét, soha nem fogja elfogadni azokat a dolgokat, amelyekről nem tudja bizonyítani, hogy igazak vagy hamisak. Ha az emberek nem akarnak az igazságot követni, szinte mindig találnak majd valamilyen kifogást arra, hogy miért ne tegyék meg.

K: Miért tette próbára Jézus a tizenkét tanítványt a Jn 6,67-ben azzal, hogy megkérdezte tőlük, ők is elmennek-e?

V: Jézus tudta, hogy nem fognak elmenni, de legalább két okból tette fel ezt a kérdést. Először is azt akarta, hogy legyen lehetőségük elmenni; így egyértelművé vált volna számukra, hogy a maradásuk saját döntésük eredménye. Másodszor, azt akarta, hogy lépjenek egy lépést hátra, és újra meghozzák – vagy inkább újra megfogalmazzák – azt a döntést. Meg kellett „húzniuk a határt”, és eldönteniük, hogy hajlandók-e mindent feladni Jézusért, jóban-rosszban egyaránt. Hasonló módon Noémi is arra késztette Rútot, hogy döntést hozzon a Rút 1:15–18-ban. Természetesen, amint azt a János 6:70 is jelzi, Jézus már ismerte a döntésüket; de nekik mégiscsak meg kellett hozniuk azt a döntést.

Amikor valaki, mint például Péter, rossz döntést hozott – amikor tagadta Krisztust –, Krisztus János 21:15–19-ben vissza tudta fogadni Pétert. Ha neked is kellett volna döntést hoznod, és elrontottad, ne maradj távol Istentől a bűntudat miatt, hanem térj vissza Istenhez bocsánatért.

K: A János 6:70-ben, mivel Jézus választotta ki a tizenkét tanítványt, és Júdás is köztük volt, vajon Júdás is azok közé tartozott, akiket Jézus kiválasztott?

V: Nem. Mint más embereknek, Jézusnak is szabadon állt, hogy számos választást tegyen. Az, hogy Jézus úgy döntött, hogy megeszi egy bizonyos füget, még nem teszi azt a füget a kiválasztottak közé. Hasonlóképpen, az, hogy Jézus kiválasztotta a tizenkét tanítványt, nem azonos azzal, hogy kiválasztja azokat, akik a mennybe jutnak.

K: A Jn 7:5-ben kik azok a Jézus „testvérei”, akik nem hittek benne?

V: Mária szűz volt, és József nem élt házasságban Máriával, amikor Jézus megszületett, és Józsefnek nem volt házassági kapcsolata Máriával „amíg fiút nem szült”, Máté 1:25 szerint. Máté 12:46; 13:55–56; Márk 6:3–4; János 2:12; ApCsel 1:14; az 1 Korinthus 9:5 szintén említi Jézus testvéreit, Pál pedig a Galátusokhoz írt levél 1:18,19-ben említi „Jakabot, az Úr testvérét”. A 1001 Bible Questions Answered című könyv 39–40. oldalán is rámutatnak a Messiásról szóló 69. zsoltár 7–9. versére, ahol ez áll: „testvérek … anyám gyermekei”.

Ha hittek volna Jézusban, számukra logikusnak tűnt volna, hogy Jézus most mutasson meg valamit. Ez a vers azonban azt mondja, hogy ebben az időben NEM hittek Jézusban, így megjegyzésük kétségtelen: „Ha valóban azt gondolod magadról, hogy te vagy a Messiás, most megmutatnád mindenkinek.”

K: A Jn 7:7-ben a világ nem gyűlölte a tanítványokat, vagy a Jn 15:20–21-ben gyűlölte őket?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

A János 7:7-ben a tanítványok még tanultak, és a világ még nem gyűlölte őket, mert még nem hirdették következetesen, hogy forduljanak Jézushoz. A zsidók és a rómaiak még nem jutottak el odáig, hogy üldözni akarnák a keresztényeket.

A János 15:20–21-ben Jézus megjövendölte, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor a világ gyűlölni fogja őket azért, mert Krisztushoz tartoznak.

K: Miért mondta Jézus a János 7:8-ban, hogy nem megy, vagy még nem megy az ünnepre?

V: A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

1. Egyes kéziratokban az áll, hogy „nem megy”. Ezek közé tartozik a Sinaiticus, a Cantabrigiensis, a bohairi kopt, az örmény és a Diatessaron.

2. Más kéziratok, például a Bodmer II (Kr. u. 125–175), a Bodmer 14, 15 (3. század) és a Vaticanus azt mondják, hogy „még nem”.

3. Még ha ismernénk is a pontos görög szöveget, nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani a pontos szavaknak, mivel nem tudjuk, hogy Jézus itt görögül vagy arámiul beszélt-e.

4. Mindenesetre Jézus nem ígéretet tett, hanem szándékait fejezte ki, így mindkét kézirat szövege helyes.

5. Talán a kéziratok közötti eltérések is Isten célját szolgálják. Lehet, hogy arra tanítanak minket, hogy ne vegyük túl komolyan a Szentírás szavait.

K: Miért mondta Jézus a Jn 7:8-ban, hogy még nem jött el az ő ideje?

V: Még nem jött el az idő, hogy Jézus megkezdje nyilvános szolgálatát, amelynek csúcspontja az volt, hogy a mi bűneinkért meghalt a kereszten.

K: Miért tűnik úgy a Jn 7:10-ben, hogy Jézus meggondolta magát, és elment Jeruzsálembe, miután azt mondta testvéreinek, hogy nem megy?

V: Jézus nem szegte meg az ígéretét, hanem meggondolta magát azzal kapcsolatban, hogy mit szándékozott tenni. Ez az egyszerű válasz mögött azonban egy fontos tanulság rejlik. Különbség van a szándék kifejezése és az ígéret között.

A „When Critics Ask” című könyv 414. oldalán más válasz szerepel. Jézus testvérei azt akarták, hogy Jézus menjen Jeruzsálembe, és „nyíltan mutassa meg magát, mint a Messiás”. Jézus később valóban elment, de nem úgy, ahogyan testvérei javasolták.

K: A Jn 7:13-ban miért féltek az emberek a zsidóktól? Hiszen mindannyian zsidók voltak!

V: Az emberek itt a zsidó hatóságoktól féltek. Gyakran van értelme megkülönböztetni a köznép hiedelmeit és szokásait a hivatalos vallási tanításoktól. Ráadásul Máté és Márk, akik inkább zsidó közönségnek írtak, különbséget tesznek a farizeusok és a szadduceusok között. János, aki nyilvánvalóan elsősorban pogány [nem zsidó] közönségnek írt, általában nem tesz különbséget, hanem egyszerűen zsidóknak nevezi őket. János csak a János 3:1-ben említi a farizeusokat.

K: A Jn 7:17 szerint mindazok, akik úgy döntenek, hogy Isten akaratát cselekszik, a mennybe jutnak? – még a hinduk, a muszlimok, a buddhisták stb. is.

V: Ahogyan Ádám fia, Káin is megtanulta, Isten nem fogad el minden, neki bemutatott áldozatot. Ahogyan az 1 Korinthus 10:20 is mutatja, az áldozatokat legalább az Igaz Istennek kell bemutatni. Sokan arra koncentrálnak, hogy más vallások hogyan tanítanak téves tanokat, és „megzavarják az ember fejét”. Ugyanilyen fontos azonban az is, hogy ezek a vallások elzsibbasztják az embereket a legjobb iránti vágyakozástól, és „megzavarják a szívüket”.

1. Bizonyos vallásokban, beleértve a hinduizmus egyes formáit is, a jótétemény nem cél. Inkább az a cél, hogy mind a jót, mind a rosszat megtapasztalják. Ennek bizonyítékát lásd a következő kérdésben.

2. Egyes vallásokban, beleértve a buddhizmust és a hinduizmust is, nem akarnak örökké a mennyben élni. Céljuk az, hogy kiszabaduljanak a nemkívánatos újjászületés körforgásából, és a buddhizmusban a nirvánába jussanak, vagy a vedánta hinduizmusban egyesüljenek az örök lánggal.

3. Egyes vallásokban az igazságnak nincs jelentősége. A hinduizmusról ismert, hogy olyan vallás, ahol a „nem-ellentmondás törvénye” nem jelent nagy gondot.

K: A Jn 7:17-ben mit tanít a hamis vallás, a hinduizmus a jótéteményről?

V: Legalább két, egymástól nagyon eltérő dolgot tanít.

Áldott dolog jót cselekedni. „A jó egy dolog, a kellemes pedig egy másik. Ez a kettő, bár céljuk eltérő, mindkettő cselekvésre ösztönöz. Áldottak azok, akik a jót választják; akik a kellemeset választják, azok elvétenek a célt.” Katha Upanishad, 16. o.

Másrészt viszont…

1. „Tudjátok meg, hogy a létezés minden állapota – legyen az jóság, szenvedély vagy tudatlanság – az én energiám által nyilvánul meg. Egy bizonyos értelemben én vagyok minden, de független vagyok. Nem vagyok az anyagi természet három tulajdonságának hatása alatt, sőt, éppen ellenkezőleg, azok bennem vannak. A három tulajdonság [jóság, szenvedély és tudatlanság] által megtévesztve az egész világ nem ismer engem, aki a tulajdonságok felett állok és kimeríthetetlen vagyok.” Bhagavad-gíta 7.12–13, 379–380. o.

2. „Még ha valaki a legförtelmesebb cselekedetet is elköveti, ha odaadó szolgálatot végez, szentnek kell tekinteni, mert elszántságában helyesen áll.” Bhagavad-gíta 9.30, 494. o.

3. „Így van írva: »Aki ismeri a Brahman örömét, amelyet szavak nem tudnak kifejezni, és az elme nem érhet el, az mentes a félelemtől. Nem gyötri az a gondolat: »Miért nem tettem azt, ami helyes? Miért tettem azt, ami helytelen?« Aki ismeri a Brahman örömét, ismerve mind a jót, mind a rosszat, mindkettőt meghaladja.« Taittiriya Upanishad, 58. o.

4. „Fiaim megölik ellenségeiket, leányom császárné, és én teljes győzelmet arattam. Hangom a legfőbb a férjem fülében. Az áldozatot, amelyet Indra bemutatott, és így dicsőségessé és legfőbbé vált, ezt készítettem nektek, ó istenek. Valóban versenytárs nélküli feleségekké váltam. Versenytárs nélküli feleségek, a versenytárs feleségek legyőzője, győztes és kiemelkedő, magamhoz ragadtam a többi nő vonzerejét, mintha az a szeszélyes nők gazdagsága lenne.” Ez az imádat és a korai hindu „családi értékek” kombinációja a Rig Védából származik (10.159.3–5).

K: A Jn 7:18-ban Jézus azt mondja, hogy nincs gonoszság azokban az emberekben, akik az Atya dicsőségét keresik?

V: Nem, inkább Jézus burkoltan magára utal, mondván, hogy benne nincs gonoszság.

K: A Jn 7:28-ban miért prédikált Jézus a templomban, hiszen a Jn 6:10 szerint titokban ment Jeruzsálembe, hogy ne vegyék észre?

V: Ha Jézus nyíltan, magánszemélyként ment volna, a hatóságok könnyen letartóztathatták volna. Ott azonban, miközben Jézus egy nagy és szimpatizáló tömeg közepén volt, nem tudták volna letartóztatni. Várni akartak volna, amíg a lehető legkevesebb ember marad ott. Jézus és a tanítványok az éjszakát Jeruzsálemön kívül töltötték, egy olyan helyen, ahol soha nem találták volna meg őket – hacsak nem árulták volna el őket.

K: A Jn 7:38–39-ben: „Hol áll az Írásban, hogy »élő víz patakjai fognak áradni belőle«?”

V: Az ókori irodalom nem tett különbséget a pontos idézet, egy mondat parafrázisa és több mondat általános fogalmának parafrázisa között. A New Geneva Study Bible 1676. oldalán az áll, hogy bár ez nem pontos idézet semmilyen ószövetségi szentírásból, általános utalás lehet mind az Ézsaiás 44:3-ra, mind az Ezékiel 36:25–27-re.

Az Evangelical Commentary on the Bible 857. oldalának és a Believer’s Bible Commentary 1512. oldalának szerint a zsidóknak szokásuk volt, hogy a Gihon-forrásból vagy a Siloám-medencéből vizet hoztak, és azt egy ezüsttálba öntötték az égőáldozati oltár mellett, miközben a Zsoltárok 113–118. zsoltárát énekelték. A nyolcadik napon ezt nem tették meg.

K: A János 7:38–39-ben hogyan áramlanak az élő víz patakjai Jézusból?

V: Ahogyan a víz életet ad, növekedést, megtisztulást és szomjat olt, úgy adja nekünk Jézus is mindezt lelki értelemben. János 7:39 szerint ez a Szentlélek.

K: A János 7:39 szerint a Szentlélek már a földre érkezése előtt is jelen volt a világban?

V: Igen, de korlátozottabb formában. Az Ószövetség idején a Szentlélek a prófétákkal volt, de az akkori átlagos hívők nem rendelkeztek a Szentlélekkel.

K: A János 7:46-ban mit jelent pontosan a görög szöveg?

V: A János 7:46-ban a görög szöveg itt nagyon hangsúlyos. Míg a „Senki sem beszélt még így…” (NIV) pontos fordítás, a még pontosabb fordítás az, hogy „soha nem beszélt még így egyetlen ember sem…” (Wuest), „Soha nem beszélt így egy ember sem” (The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 302. o.), vagy „Soha nem beszélt így egyetlen ember sem” (The Expositor’s Bible Commentary, 9. kötet, 88. o.).

K: A Jn 7:51–52-ben nem vagyok biztos benne, hogy ha Krisztus idején éltem volna, képes lettem volna rájönni mindenre, amit tennem kellett volna. Szükséges ez?

V: Bár akkoriban talán nem jöttél volna rá mindenre önállóan, ki mondja, hogy ma mindent meg tudunk érteni a saját erőnkből? Éppen ezért kell Isten segítségét kérnünk, és szükségünk van egymás segítségére is. Mindenki, ha magára van hagyva, előállhat néhány ostoba és buta nézettel. Szükségünk van Isten segítségére és egymásra, hogy segítséget és korrekciót nyújtsunk egymásnak.

K: A Jn 7,52-ben Jézus a júdeai Betlehemből vagy a galileai Názáretből származott?

V: Mindkettő; Jézus a Júdeai Betlehemben született, és a Galileai Názáretben nőtt fel.

K: A Jn 7:52-ben miért mondták, hogy soha nem jött próféta Galileából, amikor Jónás abból a régióból, Gát-Héferből származott, amely körülbelül három mérföldre van Názáretől? (Ezt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 971. oldalán említi.)

V: Figyeljük meg, hogy a beszélők hitetlen zsidók. Bár Jónás valószínűleg a Názáretben lévő Gát-Héferből származott, ez nem biztos. A Biblia nem azt mondja, hogy „soha nem jött próféta abból a Galileából”. Inkább azt mondták: „soha nem jött próféta Galileából.” A Jézust elutasító beszélők valószínűleg tévedtek ebben a kérdésben.

Miért beszélt Jézus úgy, ahogyan tette? Nem csupán azért próbált zűrzavart kelteni, hogy zűrzavart keltsen, és biztosan nem azért tette, hogy növelje a népszerűségét. Egyesek talán úgy gondolják, hogy Jézusnak barátságosabban kellett volna válaszolnia. De nyilvánvalóan Jézus arra ösztönözte az embereket, hogy hozzanak döntést, akár így, akár úgy. Ők a legcsekélyebb okokból állították, hogy elutasítják Őt. Ha Jézus még egy csodát tett volna számukra, hogy lássák, az összes többi csoda után, vajon nagy különbséget jelentett volna? Nem. A kérdés nem az információhiány vagy a hitelesség hiánya volt, hanem az, hogy rávezesse őket a döntéshozatalra.

K: A Jn 8:3–4-ben miért a házasságtörésen tetten ért asszonyt hozták a farizeusok Jézus elé, és nem a férfit?

V: Ez jó kérdés, különösen mivel a Mózes 5. könyve 22:22–24 szerint mindkettőjüket kellett volna elhozni. Úgy tűnik, kevésbé érdekelték őket a férfi igazságszolgáltatása, mint a nőé. Vagy talán egyáltalán nem az igazságszolgáltatás érdekelt őket, hanem csak az, hogy csapdába ejtsék Jézust. Az Encyclopedia of Bible Difficulties (A Biblia nehézségeinek enciklopédiája) 372. oldala, a When Critics Ask (Amikor a kritikusok kérdeznek) 415. oldala, valamint Josh McDowell (egy előadásában) szintén észrevette ezt a jogellenességet.

K: A János 8:3–4 azt mutatja-e, hogy Jézus nem fogadta el a halálbüntetést?

V: Nem, de az eljárás nem volt szabályszerű, mivel a férfit nem hozták el. További információkért lásd az előző kérdést.

K: A Jn 8:3-4-ben szereplő házasságtörés miatti megkövezésről szóló parancs hol található az Ószövetségben (ezt egy muszlim vetette fel)?

V: A házasságtörésért kiszabott halálbüntetést a Levitikus 20:10 és a Deuteronomium 22:22–24 írja elő. A kivégzés módját, a megkövezést, a Deuteronomium 22:24 említi egy olyan férfi példáján, aki lefekszik egy városban élő, férjhez eljegyzett szűzzel.

K: A János 8:6-ban, a házasságtörő asszony történetében mit írt Jézus a homokba?

V: A válaszban hat szempontot kell figyelembe venni.

1. A legtöbb bibliai kézirat azt mondja, hogy „a földre írt”. Ide tartozik a Cantabrigiensis, a Bizánci Lektórium, a bohairi kopt és mások.

2. Az örmény kéziratok (5. és 9. század) azonban azt mondják: „a földre írta mindegyikük bűneit”.

3. Más kéziratokban és szerzők műveiben azonban hiányzik a János-evangélium ezen része. Ide tartoznak: a Bodmer 2, a Bodmer 14, 15, a Sinaiticus, a Vaticanus, az Alexandrinus, a sahidikus kopt, a gótikus és a Diatessaron.

4. Feltételezve, hogy a kéziratok többsége helyes, a Szentírás nem szól arról, hogy Jézus mit tett a földön fekvő pálcával. Az Encyclopedia of Bible Difficulties (A Biblia nehézségeinek enciklopédiája) 371–373. oldalán az áll, hogy bármi is volt az, az meggyőzte őket saját bűneikről. Egyesek azt feltételezik, hogy Jézus a bűneiket írta le, vagy néhányuk szeretőinek nevét.

5. Csak a tetten ért asszonyt hozták el; a férfit soha nem hozták el. Talán a tömegben ott voltak azok a férfiak is, akikkel az asszony házasságtörést követett el.

6. Másrészt a *Now That’s a Good Question* című könyv 586–587. oldalán az áll, hogy nemcsak azt nem tudjuk, hanem azt sem tudjuk biztosan, hogy Jézus egyáltalán írt-e valamit. Lehet, hogy csak firkált, miközben gondolkodott. Az azonban biztos, hogy valami miatt az összes férfi hirtelen elmenekült.

K: A Jn 8:11-ben, mivel Jézus betartotta a Mózes-törvényt, miért nem ítélte el a nőt?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

Jézus nem volt köteles büntetést kiszabni arra a nőre, akiről tudta, hogy bűnös, mert 1) Jézus itt nem volt kormányzati hatóság, 2) Jézus volt az, aki a törvényt adta, és 3) az eljárás nem volt szabályszerű, mivel a férfit nem hozták el vele együtt.

Jézus azonban valójában betartotta a Mózes-törvényt. Kellett volna lennie egy vádlónak, de nem voltak vádlók. Ráadásul az egész helyzet furcsa volt, mivel a nőt tetten érték, mégis nem hozták el a férfit.

K: A Jn 8:12-ben hogyan lehet Jézus a világ világossága?

V: A fény elengedhetetlen az életünkhöz. Nemcsak vonzza az embereket, hanem meg is óvja őket attól, hogy a sötétben megbotoljanak, lehetővé teszi, hogy megvizsgáljuk magunkat, felismerjük egymást, és élvezzük a szépséget. Már akkoriban is rájöttek az emberek, hogy fény nélkül a szobanövények nem nőnek. Jézus számunkra még a fizikai fénynél is fontosabb.

K: A Jn 8:13–14-ben miért állították a farizeusok, hogy ha Jézus magáról tanúskodik, az azt jelenti, hogy a tanúsága érvénytelen?

V: Ha valaki bizonyíték nélkül állítana valamit, az az állítás gyanús lenne. Jézus úgy gondolta, hogy furcsa lenne ezt rá alkalmazni. Végül is az Atya bizonyos értelemben mindenkinek tanúskodott Jézusról a több száz vagy ezer évvel korábban írt próféciák révén, valamint azzal, hogy Jézus abban az időben számos csodát tett.

K: A Jn 8:14–18-ban miért válaszolt Jézus úgy a farizeusoknak, ahogyan tette?

V: Valószínűleg több oka is van ennek.

1. Mivel Jézus is része volt annak a kultúrának, általánosságban megértette a farizeusok előítéleteit.

2. Jézus egyenként is megértette ezeket a farizeusokat.

3. Jézus gyakran szándékosan képletesen beszélt (János 16:25, 29).

4. Irgalmas lehet, ha nem mondunk túl sokat azoknak, akik elutasították Őt, amint azt a 2. Péter 2:21–22 és a János 15:22–25 is mutatja.

A János 8:17-ben is Jézus azt mondta, hogy „a ti törvényetek”, mert Jézus viszonya a törvényhez más volt, mint az övéké, éppen úgy, ahogyan Jézus azt mondta, hogy „az én Atyám” és „a ti Atyátok”, de nem azt, hogy „A mi Atyánk”, kivéve amikor az Úr imáját tanította nekik.

K: A János 8:17-ben és a János 10:34-ben Jézus azt mondta, hogy „a ti” törvényetek?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

A János 8:17-ben az Aland-féle görög Újszövetség (1975) nem említ olyan görög kéziratot, amelyben „a ti törvényetek” szerepelne. Azokban „a törvény” szerepel.

A János 10:34-et illetően a legtöbb kézirat a János 10:34-ben „a törvény”-t mond. Ezek közé tartoznak: Bodmer II (125–175), Bodmer 14, 15 (a 3. század eleje), a Sinaiticus, a Vaticanus, az Alexandrinus, a Bizánci Lektórium, a sahidikus kopt, a bohairikus kopt, a gót, az örmény és az Athanasius-kézirat.

Ugyanakkor a János 10:34-et tartalmazó egyes kéziratokban „a ti törvényetek” szerepel. Ezek közé tartoznak a Chester Beatty I papiruszok (Kr. u. 100–150), a Sinaiticus (javított változat), a Cantabrigiensis, valamint Tertullianus (Kr. u. 198–220) és Hilarius of Poitiers (Kr. u. 355–367/368) írásai.

K: A Jn 8:18–19-ben Jézus az Atyjáról beszélt, tehát mi a baj azzal, ha megkérdezik Jézustól, hol van az Atyja?

V: Míg Jézus a mennyei Atyáról beszélt, a kérdező nem erről beszélt. A kérdező azzal vádolta Jézust, hogy törvénytelenül született. A kérdező nem választ várt Jézustól; csupán emlékeztetni akarta a tömeget Jézus születésével kapcsolatos „bizonytalanságokra”, hogy Jézust hiteltelenné tegye a tömeg szemében. De kérdés formájában tette fel, hogy ne legyen túl nyilvánvaló, mit próbál tenni.

K: A Jn 8:24,58, Jn 13:19 és Jn 18:5,6 versekben az „Én vagyok” kifejezésen kívül milyen egyéb címeket osztanak meg az Atya és Jézus?

V: Íme egy részleges lista az Ószövetségben szereplő Isten-címekről és az Újszövetségben szereplő Jézus-címekről.

K: János 8:29 szerint hogyan lehet, hogy az Atya [állítólag] soha nem hagyta el Jézust, hiszen Jézus azt mondta: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Máté 27:26 és Márk 15:34)?

V: A János 8:29 NEM azt mondja, hogy az Atya soha nem hagyná el Jézust. Azt mondja: „nem hagyott magamra” (vagy „nem hagyott magamra”). Az Atya valóban elhagyta Jézust a kereszten, de másrészt, amikor Jézus meghalt, azt mondta: „A te kezedbe adom lelkemet” (Lukács 23:47).

K: A Jn 8:31-ben az, hogy Jézus szavában maradunk, feltétele-e annak, hogy Jézus tanítványai legyünk?

V: Ez bizonyíték, nem pedig előfeltétel. Egy analógia segíthet megválaszolni ezt a kérdést. A légzés az élet feltétele? A légzés az élet bizonyítéka. Ugyanakkor, bár egy holttesten végtelenül lehet mesterséges lélegeztetést végezni, attól a holttest még nem fog életre kelni. Ráadásul egy élő ember néhány percig visszatarthatja a lélegzetét, de utána erős késztetést fog érezni arra, hogy újra lélegezzen, és meg is fogja tenni.

Hasonlóképpen, az, hogy folyamatosan engedelmeskedünk Jézus szavának, a Krisztusban való új élet bizonyítéka. Egy nem keresztény is betarthatja ugyanazokat a parancsokat egy ideig, de ez nem jelenti azt, hogy megkérte Jézust, legyen élete Ura és Megváltója. Egy keresztény dönthet úgy, hogy egy ideig nem engedelmeskedik Jézusnak, de ha valóban meg van mentve, erős késztetést fog érezni arra, hogy visszatérjen Krisztushoz, és meg is fogja tenni.

K: Mit értett Jézus a János 8:32-ben az alatt, hogy „szabaddá tesz titeket”?

V: Jézus legalább négy csodálatos módon szabadít meg minket.

Jogi szempontból: Isten minden bűnünket „teljesen kifizetettnek” nyilvánítja Jézus kereszthalálának ajándéka miatt.

Ebben az életben megszabadulunk a bűn rabságától és a bűnre való kényszertől.

Örökké felszabadulunk a második haláltól, és örökké Istennel fogunk élni, anélkül, hogy félnénk a bukástól.

Nap mint nap reményben, szeretetben és örömben élhetünk Krisztus szabadságában.

K: A Jn 8:37-ben hogyan lehetséges, hogy nem volt hely Jézus szavainak a szívükben?

V: Jézus nagyon találó leírást adott. Sajátos logikájukban nem volt helye annak, hogy a Messiás közéjük jöjjön. Szívükben nem volt vágyuk arra, hogy meglássák a Messiást. Nem állt szándékukban várni a Messiásra, sem követni Őt, ha eljön, és nem felel meg az ő kívánságaiknak. Nem voltak taníthatatlanok, nem azért, mert nem tudtak megérteni, hanem azért, mert nem akartak megérteni; nem voltak képtelenek, hanem nem voltak hajlandók.

Jézus nem csupán a következtetéseiket bírálta. Inkább azt a közömbösségüket bírálta, amellyel az igazság kiderítéséhez álltak hozzá.

Ma az igazságot kereső keresztények naivan azt gondolhatják, hogy mindenki más – akár helyesen, akár helytelenül – szintén az igazságot keresi. Sokan először vágyakozniuk kell az igazság megtalálására, mielőtt az igazság megtalálása bármilyen hasznot hozna számukra.

K: Miért mondta Jézus a Jn 8:44-ben azoknak, akik nagyra tartották őseiket, hogy az ő atyjuk az ördög?

V: Szerintem azért, mert Jézus soha nem vett részt „Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljunk embereket” című tanfolyamon. Jézus politikai korrektsége itt, akárcsak máshol, erősen megkérdőjelezhető.

Komolyan szólva, Jézus jobban törődött velük és örök sorsukkal, mint azzal, hogy tetszenek-e nekik a szavai vagy sem.

Manapság az egyik oka annak, hogy egyes keresztények (beleértve magamat is) bűnösök abban, hogy nem terjesztik az evangéliumot annyira, amennyire kellene, az, hogy jobban szerették a barátságot, mint amennyire törődtek a baráttal.

K: A Jn 8:47-ben hogyan hallják Isten szavát azok, akik Istentől valók?

V: Azok, akik Istentől valók, két különböző értelemben hallják Isten szavát.

A hívők már hallották Isten szavát, örömmel fogadták, és életüket Istenre bízták.

Lehet, hogy a kiválasztottak még nem nyerték el az üdvösséget. A „kiválasztottak” kifejezés azonban azt jelenti, hogy előbb-utóbb üdvözülni fognak.

K: Miért próbálták a Jn 8:48-ban „megsérteni” Jézust azzal, hogy szamaritánusnak nevezték?

V: Ők ezt nagy sértésnek tekintették volna, és Jézus is egyértelműen megértette volna, hogy ezzel mennyire megvetik Őt. Jézus azonban nem tekintette ezeket a szavakat sértésnek, és láthatóan nem is vette a fáradtságot, hogy válaszoljon rájuk.

K: A Jn 8:50-ben hogyan lehet az Atya a bíró, hiszen a Jn 5:22 azt mondja, hogy „az Atya senkit sem ítél meg, hanem minden ítéletet a Fiúra bízott”?

V: Először is, mi nem a válasz, majd a válasz. Kétféle ítélet létezik: a Nagy Fehér Trón ítélete, és Krisztus bema-széke előtti ítélete a hívők jutalmáról. A görög nyelvben különböző szavak vannak az ítéletre, amelyek megkülönböztetést és elítélést jelentenek. Az igeidők közötti különbségek figyelembevételével azonban mindkét versben ugyanaz a görög szó szerepel: krinei.

A válasz az, hogy az emberek ítéletét illetően az Atya a végső bíró és hatóság, de az Atya semmit sem ítél meg, kivéve Jézuson keresztül. A Biblia csak az Atyáról beszél, mint aki előre elrendelt minket, de Krisztuson keresztül vagyunk előre elrendelve és megmentve. A János 5:22 nem csupán azt mondja, hogy az Atya hagyja, hogy Jézus ítéljen meg bizonyos embereket; hanem inkább azt, hogy az Atya nem ítél meg semmit azon kívül, amit Krisztusra bízott.

Így jelenik meg ez a Jelenések 20:11–15-ben. Aki a nagy fehér trónon ül, az nagy valószínűséggel az Atya. Két könyv van: a cselekedetek könyve és az Élet Könyve. Az Élet Könyve a Jelenések 21:27 szerint a „Bárány Életkönyve” . Az Atya mindazokat a tűz-tóba küldi, akik nincsenek beírva a Bárány Életkönyvébe.

K: A Jn 8:51-ben hogyan lehetséges, hogy azok, akik megtartják Jézus szavait, soha nem látnak halált?

V: A válaszért lásd a János 6:50–51-ről szóló magyarázatot.

K: A Jn 8:57-ben ez azt jelentheti, hogy Jézus valójában körülbelül 50 éves volt, ahogyan azt a lyoni Iréneusz (182–188) tanította?

V: Nem. Iréneusz a korai kereszténység nagy tanítója volt, de még a jó keresztény tanítók is hibázhatnak, és Iréneusz ebben a kérdésben teljesen tévedett (Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 2. könyv, 22. fejezet, 6. szakasz, 392. oldal). A farizeusok voltak azok, akik azt állították, hogy Jézus 50 évnél fiatalabb volt. Talán túl akarták hangsúlyozni fiatalságát. Amikor egy bibliai verset vizsgálunk, rendkívül fontos, hogy azonosítsuk a beszélőt.

K: Miért használta Jézus az Istenséget jelölő nevet a Jn 8:58-ban?

V: Jézus egyértelműen közölte a zsidókkal, hogy Ő nem csupán próféta, nem csupán a Messiás, hanem Jézus maga Isten. Ábrahám ismerte ezt a nevet, de Isten maga először Mózesnek tárta fel a név jelentésének teljes mélységét az égő csipkebokor mellett (2Mózes 3)

K: Azt jelenti-e a Jn 8:58, hogy Jézus már korábban is létezett, de nem volt örökké létező, ahogyan azt a Jehova Tanúi tanítják (Érvelés a Szentírásból, 1989, 418. o.)?

V: Nem. A János 8:58 azt mondja, hogy Jézus már Ábrahám születése előtt is létezett, de nem határozza meg, hogy mennyi ideig létezett Jézus Ábrahám születése előtt. A János 1:1 azonban azt mondja nekünk: „Kezdetben volt az Ige…”, és semmi sem lett teremtve, csak Krisztuson keresztül. A When Cultists Ask című könyv 173–174. oldalán olvasható, hogy ez ugyanaz a kifejezés, amelyet Isten Atyára is használnak, és ez a használat egyáltalán nem jelenti azt, hogy Isten Atyának lett volna egy olyan pontja, amikor először létezett.

K: Azt jelenti-e a Jn 8:58, hogy minden emberben ott van Isten „Én vagyok” jelenléte, ahogyan azt a New Age-hívők, Mark és Elizabeth Claire Prophet (Jézus elveszett tanításai, 87. o.) és Mary Baker Eddy, a Keresztény Tudomány alapítója (Tudomány és egészség a Szentírás kulcsával, 333–334. o.) tanítják?

V: Nem. Figyeljük meg Jézus beszédének tárgyát és a zsidók reakcióját. Jézus magáról beszélt, nem rólunk. A zsidók negatívan reagáltak, mert úgy látták, hogy Jézus azt állította, Ő maga Isten. Senki az evangéliumokban, és egyetlen korai egyházi író sem találta ki azt az elképzelést, hogy Jézus azt mondta volna, az „Én vagyok” kifejezés minden emberre vonatkozik.

K: A Jn 8:59-ben miért rejtőzött el itt Jézus, aki Isten?

V: Jézus azért rejtőzött el, mert meg akarták kövezni. Jézus Isten volt, még a földön is, de amint a Filippi 2:7 mutatja, Jézus önként kiüresítette magát, és semmivé tette magát, amikor a földre jött. Lehetséges, hogy valaki Isten akaratát cselekszi, miközben elrejtőzik a gonosztevők elől.

K: A Jn 9:1-ben szereplő ember azért született-e vaknak, mert bűnöket követett el, mielőtt reinkarnálódott, ahogyan azt az egység-iskola tanítja?

V: Ha Jézus azt mondta volna: „ez az ember azért született vaknak, mert bűnöket követett el, mielőtt ebben az életben megszületett”, akkor az úgynevezett kereszténység Unity-iskolájának lenne igaza.

Jézus azonban nem csak hogy nem ezt mondta, hanem éppen az ellenkezőjét is kijelentette. Valójában ez az igehely arra is felhasználható, hogy megmutassa: a reinkarnáció NEM játszott szerepet ennek az embernek a vakságában. Pontosabban: amikor Jézust megkérdezték, hogy ez az ember vagy a szülei vétkeztek-e, Jézus azt válaszolta: egyikük sem.

K: A Jn 9:1–3-ban miért is született pontosan vakon ez az ember?

V: Jézus azt mondta, hogy nem az ő bűne vagy szülei bűne miatt. Az emberek általában szenvednek ebben az életben, beleértve a születési rendellenességeket is, mert bukott teremtményekként születünk egy bukott világban. Azonban ennek az embernek a konkrét esetében a vaksága Isten dicsőítésére szolgált, mivel Jézus meggyógyította őt, és a szemei bizonyságul szolgáltak, hogy mások is láthassák Jézus igazságát.

Ezzel ellentétben a későbbi zsidó rabbinikus hagyomány pontosan megmagyarázta, miért szenvednek az emberek betegségekben. A vízkór azt jelentette, hogy az illető szexuális bűnt követett el; a sárgaság olthatatlan gyűlöletet, a szegénység és a megaláztatás pedig azt jelentette, hogy büszkeség bűnét követték el, a májbetegség pedig a háta mögötti rosszindulatot jelentette. A Szabbat 55a-ban ez áll: „Nincs halál bűn nélkül, nincs büntetés gonosz cselekedet nélkül.”

K: Mit értett Jézus a Jn 9:4-ben azzal, hogy eljön az az éjszaka, amikor senki sem tud dolgozni?

V: A válasznak két oldala van.

Hamarosan véget ér Isten munkájának ez a szakasza, amikor Jézus a földön járt.

A keresztre feszítés és a feltámadás közötti rövid időre mindannyian szétszóródtak. A pünkösdig, azaz a páska után 50 nappal, nem végeztek újra jelentős szolgálatot.

A legfontosabb azonban az volt, hogy a zsidók nyitottak voltak Jézus új tanításának befogadására, és ez a nyitottság az első keresztény egyház első napjai után hamarosan eltűnt.

Ma is szükség van az időzítés érzékére a szolgálati munkában. Az országok az éppen hatalmon lévő politikai rendszer alapján nyitnak meg vagy zárkóznak el az evangélium előtt. Egész kultúrák válnak nyitottabbá vagy zártabbá jólétük, médiájuk és más földi (és nem csak földi) hatások alapján.

K: A Jn 9:6-ban miért készített Jézus agyagot a nyálából, hiszen egyszerűen csak kimondhatta volna a szavakat?

V: Jézusnak rengeteg módja lett volna arra, hogy meggyógyítsa az embert. Talán Jézus ezzel a módszerrel akarta hangsúlyozni, hogy mint Isten Igéje, Ő volt az, aki a föld porából teremtette az embert, beleértve a szemét is. Technikailag Jézus nem állította vissza a látását, mert az illető eleve soha nem látott. Az egyik elmélet szerint az embernek nem voltak szemgolyói, ezért Jézus, mint Teremtő, szemgolyókat formált. Emellett a rabbinikus hagyományok tiltották az agyag gyúrását szombaton, és Jézus megszegte a rabbinikus hagyományt.

K: A Jn 9:7-ben miért küldte Jézus a Siloám-medencéhez?

V: Jézus ott helyben is meggyógyíthatta volna anélkül, hogy a medencéhez kellett volna mennie, és a Siloám a város legdélkeletibb sarkában volt, jó távolságra. A vak embernek, akinek valószínűleg az életében mindent mások csináltak helyette, kezdeményeznie kellett volna, és valakivel el kellett volna mennie a medencéhez. Jeruzsálemben sokan látták volna ezt a vak embert, akinek sár volt a szemében, ahogy a városon át sétált, hogy a medencéhez menjen és meggyógyuljon. Szokatlan látvány lett volna.

K: Miért fontos a Jn 9,7-ben, hogy a medencét jelölő „Siloám” szó azt jelenti, hogy „küldött”?

V: János fontosnak tartotta, mert kifejezetten felhívja rá a figyelmünket. Egyrészt azért ment oda az ember mosakodni, mert Jézus küldte oda. Jézus maga is „küldött” volt, akit az Atya küldött. Hívőként Isten „küld” minket különböző helyekre és körülmények közé. Isten nem mindig a legkellemesebb helyekre küld minket, hanem oda, ahová mennünk kell.

Más szempontból nézve a környéken az egyetlen nagy medence a Siloám nevet viselte, és „bizony szokatlan véletlennek tűnik”, hogy éppen ez a szójáték áll fenn: az elküldött embert az „elküldött” medencéhez küldték? – kivéve, hogy Isten esetében nincsenek véletlenek. Isten átlát a történelmen, és megváltoztathatja azt, hogy szójátékot alkosson, csakhogy ez a szójáték nem a humor kedvéért született, hanem azért, hogy újabb bizonyítékot nyújtson arra, hogy Jézus az volt, akinek mondta magát. Jézus ugyan a történelemben élt, de valójában nem a történelem számára lett teremtve; a történelem Jézus számára lett teremtve.

K: A Jn 9:14–16-ban miért állították a farizeusok, hogy Jézus nem tartotta be a szombatot?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

Az Ószövetségben egyetlen törvény sem tiltotta a gyógyítást, az állatok életének megmentését vagy az emberek életének megmentését szombaton. Egyetlen törvény sem mondta, hogy azon a napon nem mutathatunk ki szeretetet mások iránt, és nem gondoskodhatunk róluk. Csak azt tiltotta, hogy dolgozzunk.

A farizeusok kiegészítették Isten törvényét azzal, hogy azt mondták, sok dolgot nem szabad csinálni (például egy mérföldet sétálhat az ember, de kettőt nem), és nem szabad teremteni. Úgy tűnik, a gyógyítást „teremtésnek” tekintették, és ezért értelmezésük szerint tiltottnak tartották.

Ma, akárcsak akkoriban, nagyon fontos megkülönböztetni azt, amit Isten mondott, és azt, ahogyan te értelmezed Isten szavait, amint azt az 1 Korinthus 4:6 és a Példabeszédek 30:5–6 is mutatja.

K: Miért mondták a farizeusok a János 9:24-ben, hogy „adjatok dicsőséget Istennek”?

V: Ez egy ünnepélyes felszólítás volt az igazság kimondására. A Józsué 7:19 is hasonló kifejezést használ.

K: Miért kérdeztek újra a farizeusok a János 9:26–27-ben? Hogyan lehet megmondani, hogy valakinek a kérdései őszinték-e?

V: Látszólag úgy tűnt, mintha valóban tudni akarnák, vagy mintha az első alkalommal nem hallották volna meg. Azonban még a vakon született ember sem dőlt be ennek; tudta, hogy ez csak álca. Nem azért kérdeztek, mert meg akarták ismerni az igazságot; azért kérdeztek, hogy valami rést vagy hibát találjanak akár a férfi tanúságtételében, akár Jézus cselekedeteiben.

Nem minden kérdés őszinte; még azok közül is, amelyeket őszinte módon tesznek fel, vannak olyanok, amelyek mögött más szándék húzódik meg.

Egyszer egy fiúval beszélgettem, aki azt állította, hogy ateista, és a predesztinációról és a szabad akaratról kérdezett. Miután egy órán át beszélgettünk, végül megkérdeztem tőle: „Ha meg tudnám mutatni neked, hogy Jézus az, akinek mondta magát, követnéd Őt?” A legcsekélyebb habozás nélkül azt felelte: „Kizárt! Úgy akarom élni az életemet, ahogy én akarom.” Egy gondolat villant át az agyamon; talán a Szentlélek volt, vagy talán csak én magam. De a gondolat az volt: „Egy óra, egyszerűen elpazarolva.” Mi lett volna, ha már a beszélgetés elején feltettem volna neki ezt a kérdést, és ha ez a beszélgetés nem gyakorolt volna hatást arra, hogy Krisztushoz jöjjön, akkor inkább valami olyasmiről beszélhettünk volna, ami hatással lenne rá?

Amikor egy kérdést megvitatunk egy nem hívővel, az elején meg kell kérdeznünk, hogy ennek a megoldása közelebb viszi-e őt ahhoz, hogy Krisztusban higgyen, vagy sem. Ha igennel válaszol, akkor folytassuk. A beszélgetés végén pedig, ha látja, hogy a kérdés megoldódott, kérdezzük meg tőle, mi tartaná vissza attól, hogy továbblépjen, és elkötelezze magát Krisztus mellett.

Úgy viselkedtek, mintha az igazságot akarnák tudni, mégis még azt sem voltak hajlandók elismerni, hogy aki olyan csodákat tett, amelyeket csak Istenen keresztül lehetett véghezvinni, az Istentől származhat. Az egykori vak ember válasza összefoglalva: „Szégyelljétek magatokat!” Néha, amikor valakinek megkeményedett a szíve, nekünk is ezt kellene mondanunk.

K: A Jn 9:34-ben, ha egy gyermek vagy valaki, akit nem tartunk példaképnek, azt mondaná nekünk, hogy tegyünk meg valamit, és tudnánk, hogy az a helyes, meg kellene tennünk?

V: Igen, bár a János 9:34-ben szereplő farizeusok nem így gondolták. De ha Istent akarjuk követni és azt tenni, ami szent, akkor azt kell tennünk, ami helyes, függetlenül attól, ki mondja nekünk. A Jakab 4:17 így szól: „Aki tehát tudja, mi a helyes, de nem cselekszik szerint, az bűnben vétkezik.” Nem említi, hogy ezt figyelmen kívül lehet hagyni, ha az, aki ezt mondja, egy gyermek vagy bárki más.

K: Miért mondták a farizeusok a János 9:34-ben, hogy a vak ember bűnben született?

V: Valószínűleg nem általános véleményüket fejtették ki az emberi természetről. Inkább azt gondolták, hogy az a tény, hogy az ember vakon született, bizonyítja, hogy másokkal ellentétben ő bűnben született. Jézus a János 9:1–3-ban cáfolta ezt a hamis tanítást.

A Mózes 5. könyve 31:14-re vonatkozó zsidó midrás szerint a bűnt elkövető terhes nő a még meg nem született gyermekét is bűnbe viszi – a New International Bible Commentary 1248. oldalának alapján, amely a következő forrásból származik (vö. N.P. Williams, Ideas of the Fall and Original Sin, 1927, 98. o.).

Az ember már nem tudott tovább imádkozni a zsinagógában, mert a farizeusok kiűzték onnan. De az, hogy nem volt hová mennie, nem számított, mert ehelyett Jézust imádta.

K: A János 9:27–32-ben a farizeusok gyakorlatilag megakadályozták Istent abban, hogy ezt megtegye. Hogyan próbálják ma az emberek megakadályozni Istent abban, hogy dolgokat tegyen?

V: Sokféleképpen teszik ezt, bár nem mindig vannak tisztában azzal, hogy pontosan ezt csinálják.

A muszlimok úgy vélik, hogy Istennek nincs Fia, de sokan közülük azt hiszik, hogy a Mindenható Istennek nem is lehet Fia.

Az Utolsó Napi Szentek (mormonok) úgy vélik, hogy az ő istenük, e világ istene, a törvények és rendeletek betartásával vált istenné. A törvények és rendeletek bizonyos értelemben nagyobbak, mint az isteneik.

Sok hetednapi adventista úgy véli, hogy Isten nem változtathatja meg a szombatot.

Egyes kálvinisták úgy vélik, hogy ha Isten bármely lénynek szabad akaratot adna, akkor Isten nem lenne Isten. Ha többet szeretne erről megtudni, olvassa el R. C. Sproul „egy lázadó molekula” című tanítását. Ők nem tartják lehetségesnek – vagy nem akarnak elismerni –, hogy a mindentudó Isten bizonyos fokú szabadságot adhatna, miközben biztosan tudja, mi lesz a választás, és még akkor is, ha ez a szabadság az Ő szuverenitása alatt áll. A mindenható Istennek megvan a hatalma arra, hogy „megengedje”. Szerencsére sok kálvinista, például Francis Schaeffer, ezt felismeri.

Egyes arminiánusok úgy vélik, hogy Isten nem rendelhette el előre a sorsot, mert az nem lenne „igazságos”. Figyelembe kell venniük, hogy bár a Biblia azt mondja, hogy Isten igazságos, soha nem állítja, hogy Isten valamilyen emberi mércé szerint „igazságos” vagy „méltányos” lenne.

Vannak más példák is.

K: A Jn 9:40-ben miért kérdezték a farizeusok, hogy Jézus szerint vakok-e?

V: A fizikai látóképességüknek semmi köze nem volt a kérdésükhöz, sem Jézus válaszához. Ők jól boldogultak a metaforákkal, és Jézustól azt kérdezték, mi a véleménye róluk. Jézus szerint a nép legfőbb lelki vezetői valóban lelkileg vakok voltak-e?

Jézus valójában nem azt mondta, hogy „láttok vagy nem láttok”. Azt mondta, hogy ha valóban érzéketlenek lennének a szellemi dolgokra (vakok), akkor nem lennének bűnösök. De mivel azt állították, hogy látják a szellemi dolgokat – függetlenül attól, hogy valóban látták-e vagy sem –, nemcsak vakok voltak, hanem bűnösök is Isten előtt. A farizeusok nem csupán vakok voltak, hanem szándékos vakságuk miatt is bűnösök.

K: A Jn 10:1–2-ben mit mond Jézus képletesen a tolvajokról és rablókról?

V: Bármelyik ember, akár akkor, akár ma, aki azt mondja az embereknek, hogy ő az út, vagy meg tudja mutatni nekik az utat, és nem az igaz Istentől származik, az tolvaj és rabló. A juh tolvajok általában nem jöttek oda, és nem ragadták el erőszakkal az egyes juhokat egyenként. Kinyitották a kaput, és megpróbálták elvezetni az egész nyájat. A tolvajok titokban próbálnak elvenni, a rablók pedig erőszakkal ragadják el. Mindazonáltal bárki, aki a falon átmászva jutott be a juhkarámba, rosszban sántikált. Az, hogy hogyan lépsz be, épp olyan fontos, mint az, hogy belépsz-e vagy sem.

Gyakran keverték össze több nyáj juhait ugyanabban a karámban, és nem jelölték meg a juhokat, hogy kié melyik. Inkább a pásztor hívta a juhokat, és csak azok mentek vele, akik az ő gondozásában voltak.

A juhoktól nem várható el túl sok, mert nem túl okosak, de mégis tudják, hogy a pásztorukat kell követniük, és senki mást. De ami elképesztő, az az a sok ember, aki azt hiszi, hogy Krisztust követi, és mégis egyúttal tolvajokat és rablókat is követ.

K: A Jn 10,2–7-ben, ebben a példabeszédben Jézus a pásztor vagy a kapu?

V: Mindkettő. Bár az ókori írók nem ellenezték a metaforák keverését, ebben az esetben mindkettő ugyanazon metafora része. A sárból vagy kőfalakból épített juhkarámnak gyakran nem volt fa kapuja. Maga a pásztor feküdt le a nyílás elé, mintha ő lenne a kapu.

K: A Jn 10:8-ban kik voltak azok a tolvajok és rablók, akik Jézus előtt jöttek?

V: Ezek hamis messiások és hamis próféták voltak. A hamis messiások általában arra buzdítják az embereket, hogy az igazi Messiás helyett bízzanak bennük. A hamis próféták pedig azt mondják, hogy bízzanak egy hamis messiásban vagy egy hamis istenben.

Ezt a kijelentést ráadásul a hanuka idején hangoztatták, amely ünnep a templom Júdás Makkabeus vezetése alatt történt újbóli felszentelésének emlékét idézi fel. Akkoriban voltak korrupt izraeli vezetők, akik eladták magukat a szeleukidáknak, és voltak korrupt vezetők, a szadduceusok, akik ebben az időben eladták magukat a rómaiaknak.

K: János 10:11-ben Jézus a Pásztor, vagy Jézus a Bárány az 1 Korinthus 5:7-ben és a János 1:29-34-ben?

V: Ezek metaforáknak nevezett szófordulatok, és mindkettő helytálló és igaz Jézusra nézve. Ő a mi Pásztorunk abban az értelemben, hogy ő vezet minket, és nekünk követnünk és engedelmeskednünk kell neki. De Jézus azért jött el, hogy a mi bűneinkért a húsvéti Bárányként meghaljon.

K: A Jn 10:11-ben Jézus a juhaiért adta-e életét, vagy az ellenségeiért is, ahogyan azt a Róm 5:6,10 és a 2Pét 2:1 jelzi?

V: Jézus nem csupán azokért adta életét, akik a keresztre feszítése előtt a barátai voltak, hanem az ellenségeiért is, például a tarsusi Saulért, aki gyűlölte a „keresztény” nevet. De Saul később megtért, és nevét Pálra változtatta. A Róma 5:10 azt mondja nekünk, hogy Krisztus nem azokért halt meg, akik üdvösséget akartak, hanem azokért is, akik kezdetben nem akartak részt venni Krisztus üdvösségében, de később meggondolták magukat és megtértek.

Krisztus azokért is meghalt, akik soha nem fognak bűnbánatot tartani? Igen, Krisztus üdvösségre szóló ajánlata mindenki számára szól, amint azt az 1 János 2:2 is mondja. Krisztus üdvössége azonban „számukra semmit sem ér, mivel nem osztoztak azok hitében, akik megértették azt” (Zsid 4:2). Semmi haszna azoknak, akik „tagadják az Urat, aki megváltotta őket” (2 Péter 2:1), akik „elutasították Isten velük kapcsolatos tervét” (Lukács 7:30), és akik „értéktelen bálványokhoz ragaszkodnak [és] elhagyják az Ő szerető odaadását” (Jónás 2:8) (BSB)

Egy másik, de kiegészítő válaszért lásd a When Critics Ask című könyv 416. oldalát.

K: A Jn 10:14–33-ban melyik ponton minősültek volna Jézus szavai istenkáromlásnak, ha azokat egy közönséges ember mondta volna?

V: Bár a Szentírás nem mondja ki, bármely más személy, aki János 10:1-től kezdve ezeket a szavakat kimondaná magáról, hamis próféta lenne. Amikor Jézus „saját juhaikról” és „saját hatalmáról” beszél, már János 10:33–42 előtt is kijelenti, hogy Ő Isten.

K: A János 10:16-ban kik azok a többi juhok, akikre Jézus utal?

V: Jézus a pogányokra (nem zsidókra) utal. Ez nem csak az Újvilág embereire vonatkozik, ahogyan azt a mormonok tanítják. Nem is utal mindazokra, akik hisznek, de nem tartoznak a Jehova Tanúi 144 000-éhez, ahogyan azt a Jehova Tanúi tanítják. Részletesebb válaszokat lásd a The Complete Book of Bible Answers című könyv 57–58. oldalán, a When Cultists Ask című könyv 175–176. oldalán, valamint a Jehovah’s Witnesses Answered Verse by Verse című könyv 78–79. oldalán.

K: A Jn 10:18-ban hogyan kapta Jézus azt a hatalmat, hogy életét letegye, és újra felvegye?

V: Jézus megüresítette önmagát, amikor a földre jött, így nem volt más hatalma, csak az, amit az Atya és a Szentlélek adott neki. A földön megadták neki azt a hatalmat, hogy életét letegye (fizikailag meghaljon) és újra életre keljen.

K: A Jn 10:23-ban említett, télen megrendezett Szentély-ünnepről mi is volt szó?

V: Ez megegyezik a Fények Ünnepével, vagyis a Hanukkával, a The Bible Knowledge Commentary: New Testament (A Bibliai Tudás Kommentár: Újszövetség) 310. oldala és a Believer’s Bible Commentary (A Hívő Bibliai Kommentár) 1527. oldala szerint. A hanuka a templom újbóli felszentelésének emlékünnepe volt, miután azt a makkabeusok Izrael felszabadítása idején meggyalázták. Fontos megjegyezni, hogy a hanuka nem szerepel ünnepként az Ószövetségben, de Jézus más zsidókkal együtt ünnepelte. Nincs baj azzal, ha olyan ünnepet ünnepelünk, amely nem szerepel a Bibliában.

K: A Jn 10:26-ban vajon azért nem voltak Jézus juhai egyes zsidók, mert nem hittek, vagy azért nem hittek, mert nem voltak Jézus juhai?

V: Először egy egyszerű szóelemzés, majd három nézőpont.

Szóelemzés: A görög szó, amelyet itt „mert”ként fordítottak, a gar. A Strong-konkordancia elsődleges jelentésként az „okot” adja meg. A Strong-konkordancia szerint a szó jelenthet még: „és, mint, mert (hogy), de, sőt, mert, valóban, kétségtelenül, látva, akkor, ezért, bizony, mi, miért, mégis”. Aland görög Újszövetsége szerint a szó jelentése: mert, mivel, akkor; valóban, bizony; Mi! Miért! Így a gar görög szónak széles jelentésskálája van. Ráadásul Jézus ezt arámiul is mondhatta, nem görögül, így nem lehet pontosan egy meghatározást rögzíteni. Mindenesetre három lehetőség van, és a harmadik a legvalószínűbb.

Ezért: Nem voltak Jézus juhai, mert nem hittek. A görög nyelvben azonban vannak sokkal erőteljesebb szavak a „tehát” kifejezésére, például az oukoun, amelyeket gyakran használtak az Újszövetségben, és ezeket a szavakat itt nem használták.

Mivel: Hittek, mert nem voltak Jézus juhai. Bár a görög szó abban hasonlít az angol „for” szóra, hogy jelentése lehet mindkét irányú, a mondatszerkezet inkább ezt a nézetet támogatja, mint az előzőt. Az emberek természetesen azt a szempontot hangsúlyozzák, hogy nem voltak Jézus juhai, mert nem hittek. Ez a szentírási hely azonban éppen az ellenkezőjét mondja. A New Geneva Study Bible 1683. oldalán említést tesz erről a nézetről, bár nem feltétlenül zárja ki a másik nézetet.

Mindkettő: Az „vagy-vagy” megközelítés mesterséges leegyszerűsítés. Hasonló ahhoz, mintha azt kérdeznénk: az emberek azért élnek, mert lélegeznek, vagy azért lélegeznek, mert élnek? A Bible Knowledge Commentary: New Testament 311. oldalán az áll, hogy ez „egyszerű leírása viselkedésüknek. Ugyanakkor emlékeztet Isten kiválasztásának végső rejtélyére is.”

K: A Jn 10:28–29-ben mit mond ez arról a lehetőségről, hogy Jézus egyik juha elveszíti üdvösségét, és a pokolba kerül?

V: Ez az igehely egyértelműen tanítja, hogy Isten gondoskodik arról, hogy senki – legyen az démon vagy ember – ne vehesse el tőlünk erőszakkal az üdvösségünket. A Róma 8:35–36 is azt mondja, hogy semmi sem választhat el minket Isten szeretetétől. A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” (Bibliai ismeretek kommentár: Újszövetség) 311. oldalán az áll, hogy a görög szöveg szerint „ők valóban soha nem fognak elvészni”. Azt is említi, hogy a „kivon” jelentésű harpasei szó rokonságban áll a „falánk farkas” jelentésű harpax szóval. További információkat arról, hogy az örök élet nem függ az ember viselkedésétől, a „Believer’s Bible Commentary” (A hívő Biblia-kommentár) 1527. oldalán találhatunk.

Mindazonáltal egy nem kiválasztott ember meggyőzheti a világot, sőt saját magát is arról, hogy keresztény, majd később úgy dönthet, hogy elfordul a Krisztusba vetett hitvallásától.

Egyes keresztények azonban azt állítják, hogy bár senki sem veheti el tőlünk az üdvösségünket, az igazi keresztények maguk is úgy dönthetnek, hogy kiugranak Isten kezéből, és a pokolba mennek. Ez az ige sem megerősíti, sem cáfolja ezt a nézetet.

David O’Brien a Today’s Handbook for Solving Bible Difficulties című művében (307–310. o.) azt írja, hogy egy hívő soha nem „veszítheti el” az üdvösségét, vagyis egyetlen hívő sem vétkezhet olyan súlyosan, hogy – anélkül, hogy tudna róla – elveszítené az üdvösségét. Az, hogy megmaradunk-e az üdvösségben, nem a cselekedeteinktől függ, ahogyan az sem, hogy megkapjuk-e az üdvösséget. Egy igazi hívő azonban tudatosan dönthet úgy, hogy „visszaadja” üdvösségét Istennek. Ekkor olyanok lennének, mint azok, akik ismerték az igazságot, és mégis keresztre feszítették Jézust.

Másrészt lásd Ron Rhodes könyvét, a *Complete Book of Bible Answers* 190–193. oldalát, amelyben az a nézet szerepel, hogy ha valaki egyszer megmenekült, semmi és senki (még ő maga sem) nem választhatja el azt a személyt attól, amit Isten megígért.

K: János 10:28–29 alapján mi a véleményed az örök biztonságról (egyszer megmentett, örökre megmentett)?

V: Két okból hiszek az „egyszer megmentett, örökre megmentett” elvben:

a) Időn kívüli szemszögből nézve belső ellentmondás lenne, ha Isten „tudná”, hogy valaki üdvözült, majd kiderülne, hogy tévedett, és az illető valój nem üdvözült. Valójában ezt úgy is összefoglalhatnánk, hogy „aki egyszer kiválasztott, az örökre kiválasztott marad”. (Mellesleg nem vagyok kálvinista.)

b) Időbeli szempontból Isten megígéri, hogy ránk helyezi a Szentlélek pecsétjét, garantálva örökségünket. Senki sem ragadhat ki minket Isten kezéből (János 10:28). Mindazok, akik „... igazságossá lettek, dicsőítve lesznek” (Róma 8).

Íme néhány vers erről.

- - - - - - -

Az üdvösség a kegyelem ajándéka, nem cselekedetekkel érdemelhető ki. Semmilyen érdemünk nem menthet meg minket. Ef 2:8-9; 2 Tim 1:9; Tit 3:5; Apcsel 26:20; Róm 3:23-24; 4:5; 6:14-15; 9:32; 11:5-6; Gal 3:2,3,10-14

Az igazi hit gyümölcsöt terem, mert a cselekedetek nélküli hit halott. Jak 2:14-26; ~1Jn 3:17-19

Minden igaz hívő arra törekszik, hogy engedelmeskedjen Istennek, és kifejezze szeretetét Isten és az emberek iránt. 1 János 3:14-15

A hívők biztosak lehetnek az örök életükben. 1Jn 4:17; 5:11-19; 3:24; 4:13; Ef 3:12

Isten nemcsak megment minket, hanem meg is pecsétel és meg is őriz minket. Efézus 1:13-14; Júdás 24; 1 Timóteus 1:14

Másrészt láttam már, hogy a „ha egyszer megmenekültél, örökre megmenekültél” tanítását hamis, kiegyensúlyozatlan módon alkalmazzák. Egy hölgy egyszer mesélt nekem az egyetemista fiáról, aki elköltözött otthonról, és Kaliforniába ment élni a barátnőjéhez. A hölgy azonban tudta, hogy a fia mindenképpen a mennybe jut, mert egyszer felment a templom folyosóján.

Az „egyszer megmentett, örökre megmentett” tan igaz, de ismernünk kell a hamis megtérésről szóló „kiegyensúlyozó tanítást” is. Vannak olyanok, akik nem lettek megmentve, mégis képesek megtéveszteni másokat, sőt magukat is azzal, hogy azt hiszik, megmentettek. Íme néhány vers erről.

- - - - - - -

Meg kell vizsgálnunk magunkat, mert a hamis keresztények megtéveszthetők. 2Kor 13:5

A hívőknek a végsőkig szorgalmasnak kell lenniük, hogy reménységüket biztosítsák. Zsid 6:11

Vannak, akik hamis megváltási bizonyossággal rendelkeznek (Jer 17:10), még akkor is, ha:

• A jámborság látszatát keltik; ismerik a Szentírást. 2 Tim 3:5; Jn 5:39-47

• Hisznek (intellektuális, nem pedig üdvözítő értelemben), meg vannak keresztelve. Apcsel 8:13,20; Jak 2:19

• Legalábbis maguk is azt hitték, hogy Jézus nevében prófétáltak, démonokat űztek ki, és sok hatalmas csodát tettek. Mt 7:21-23; 2Thessz 2:9-10

• Egyszer már elmenekültünk a világ romlottságától azáltal, hogy megismertük Urunkat és Megváltónkat. 2Pét 2:17-22

Bízhatunk üdvösségünkben, TUDHATJUK, hogy örök életünk van (1 János 5). Ugyanakkor felelősségünk is van, hogy megvizsgáljuk magunkat, és éberek legyünk.

- - - - - - -

Felelősségünk, hogy szigorúan vigyázzunk életünkre és tanításunkra. 2 Tim 1:14; Kol 1:23; Péld 22:5

Ne kövessük e világ bölcsességét! Kol 2:8-9; Jak 3:15; 1Kor 1:17-27; 2:6,8,14; 2Kor 1:12

Kitartani. Zsid 10:23,36; 12:1,12-13; 1Jn 2:24; 1Kor 13:7; Róm 5:3-4; Jak 1:3-4,12; 5:11; 2Pét 1

Bár nem vagyok kálvinista (hiszek a megváltás egyetemes vonatkozásaiban), hiszek a szentek kitartásában, amelyet e két tanítás ötvözetének tartok.

a) Egyszer megmentett – örökre megmentett: Isten nem engedi, hogy bárki is elveszítse üdvösségét

b) Hamis megtérés: Minden igazán megmentett, még ha el is téved, visszatér Istenhez. Ellenkező esetben nem volt igazán megmentve.

K: A Jn 10:30 alapján bizonyítja-e ez a modalizmus igazságát, mivel Jézus és az Atya Egyek?

V: Nem. Novatianus „A Szentháromságról” című értekezésének 27. fejezetében (637. o.) és a görög nyelvtan szerint is a görög szó „Egy” (semleges nemű), nem pedig „Egy” (hímnemű), így jellegükben és lényegükben egyek, de személyükben nem egyek.

K: A Jn 10:30 azt mutatja-e, hogy Jézus Isten?

V: Azt mutatja, hogy Jézus nagyobb mértékben Isten, mint azok az emberek, akiket úgynevezett isteneknek tartottak.

K: A Jn 10:30-ban hogyan egyek az Atya és Jézus?

V: A Szentírás számos módon tárja fel, hogy miként egyek.

Egy: Íme néhány ezek közül.

1. Közös címekkel rendelkeznek

Jézust Örök Atyának nevezik, ami utalhat arra, hogy ő az örök élet forrása (Ézsaiás 9:6).

Milánói Ambrus (378–381) művében, a Szentlélekről szóló könyv 1. fejezetének 132–139. pontjában bővebben írt az isteni nevek megosztásáról. Ambrus írásairól bővebben lásd: The Nicene and Post-Nicene Fathers 2nd Series, 10. kötet, 110–111. oldal.

2. Ugyanaz a természetük. Filippi 2:5

3. Ugyanaz a dicsőségük. János 5:23

4. Az Atya és Jézus mindent közösen „birtokolnak”. János 16:15; 17:10.

5. A földön az Atya Jézusban élt. János 10:38; 14:10–11.

6. A földön Jézus az Atyában volt. János 10:38; 14:11

7. Ha valóban ismered Jézust, akkor ismered az Atyát is, és láttad az Atyát. János 14:7–9

8. Senki sem jut el az Atyához, csak Jézuson keresztül. János 14:6; 6:45; ~8:24; ApCsel 3:12

9. Mindkettőt jogosan imádják. Zsidók 1:6

10. Mindkettőt jogosan nevezik Istennek. János 1:1; 20:28, Zsidók 1:8,9

11. Mindkettőhöz imádkoznak. ApCsel 7:7:59–60

12. A világon minden mindkettőjük által lett teremtve. János 1:3, 10; Kolossé 1:16

13. Az istenség teljessége Jézusban van. Kolossé 1:19

14. Egyek a szellemben, a szeretetben és a célban. Ha az egyiknek valóban engedelmeskedünk, a másiknak is engedelmeskedünk. ~János 14:23–24

Ugyanakkor nem minden tekintetben azonosak.

1. Különállóak. Jézus nem volt hasbeszélő. Máté 3:16; János 8:18.

2. Az Atya, Jézus és mindannyian osztozunk bizonyos dolgokban, például az örök életben. János 16:13-15

Az Atyának nincsenek olyan tulajdonságai, amelyekben Jézussal közös lennénk az Ő emberi születése után. Zsidók 1:6-10; 2:14; 7:3

3. Az Atya nem lett Jézus, nem fejlődött Jézzá, és nem változott át Jézzá. Zsidók 13:8; 1:9; János 14:10, 24, 26; 15:1; 16:27–28, 32; 17:5

4. Jézus nem vált az Atyává, nem fejlődött azzá, és nem alakult át az Atyává. Zsidók 13:8; ~Jelenések 5:13; János 20:17; 14:10,24,26; 15:1

5. Jézust elhagyták a Golgotán. Márk 15:34; Máté 27:46

6. Bármennyire is közel álltak egymáshoz a földön, Jézus mégis az Atyához ment. János 14:12; Márk 16:19; János 20:11

Ezt a következőképpen foglalták össze: „Összeforrva, de nem keveredve, … megkülönböztetve, de nem elválasztva, oszthatatlanul és fokozatok nélkül.” Ennek egy része Athanasius Lukács 10:22-ről szóló prédikációjából származik (2. fejezet, 90. oldal)

A „The Believer’s Bible Commentary” (1528. o.) enyhén eltérő választ ad. Miközben kijelenti, hogy minden tulajdonságukban egyek, azt mondja, hogy ebben a szakaszban Jézus az Atyára utal, és arra, hogy hatalmukban egyek.

K: A Jn 10:31-ben hogyan vehettek fel köveket, hogy megkövezzék Jézust Salamon oszlopsorában?

V: Salamon oszlopsorában valószínűleg nem voltak szanaszét heverő kövek; azonban ez a templom keleti oldalához csatlakozott, amelyet éppen Heródes újjáépített, így bőven lehettek ott építkezéshez szükséges kövek. Ez azonban azt jelenti, hogy ezek a kövek nem kavicsok voltak, hanem legalább akkoraak, mint egy ember keze. A görög szó itt „hordozni” jelentést hordoz, nem csupán „felvenni”, az Expositor’s Bible Commentary 9. kötete 112–113. oldalának megfelelően.

K: A Jn 10:34-ben az emberek is istenek?

V: Nem. A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

Számtalan ember állította tévesen magáról, hogy isten.

Jézuson kívül egyetlen ember sem igazi Isten.

A Bibliában néhány embert elohimnak neveztek ki. Mózes Istenként (elohim) jelent meg a fáraó előtt (2Mózes 7:1), abban az értelemben, hogy a fáraótól elvárták, hogy engedelmeskedjen az Isten által Mózesen keresztül közölt üzenetnek.

A Zsoltárok 82:6-ban az elohim egyszerű embereket jelöl. A keresztények nem értenek egyet abban, hogy a Zsoltárok 82:6 ironikusan beszél-e, amikor a gonosz embereket [úgynevezett] „isteneknek” nevezi, vagy azt mondja-e, hogy a kinevezett bírák (elohim) korruptak voltak.

Mindegyik esetben a Zsoltárok 82:6-ban szereplő „elohim” igazságtalanul ítélnek, a sötétségben járnak, és úgy halnak meg, mint az emberek.

K: Miért hivatkozott Jézus a János 10:34–36-ban a Zsoltárok 82:6-ra?

V: Jézus más módon is felépíthette volna érvelését, de az Evangelical Commentary on the Bible (Evangélikus Biblia-kommentár) 862. oldalán az áll, hogy Jézus itt úgy érvelt, ahogyan egy rabbi tenné. Ez egy „a fortiori” érvelés, azaz a kisebből a nagyobb felé haladó érvelés. Jézus a Szentírás három fogalmát használta „emelőként”, hogy megpróbálja kinyitni a zsidók elméjét.

A kar támaszpontjaként Jézus arra a helyes megértésükre támaszkodott, hogy csak egy Isten van.

A kar magasabb oldalán Jézus azt a fogalmat használta, hogy a Szentírásban még a gonosz embereket is elohimnak nevezték a 82. zsoltárban. Egyesek úgy látják, hogy a 82. zsoltár ironikusan (szarkasztikusan) íródott ezekről az emberekről, akik „istenekként” álltak, de mégis a porba fognak hullani. Mások viszont úgy látják, hogy azokat az embereket, akik bíróként álltak, elohim címmel illették, mert Isten helyében álltak, és Isten igazságosságát osztották. A 82. zsoltár a korrupt bírákra utalt. Arra vonatkozóan, hogy pontosan mit jelentett az Ószövetségben, amikor az embereket elohimnak nevezték, lásd az előző kérdést. Ettől függetlenül azonban a 82. zsoltárban a halandó embereket a szó bizonyos értelmében elohimnak nevezték.

Ha már a dolog enyhébb oldalát nézzük: ha az embereknek megengedett volt hangosan felolvasni ezt a zsoltárt, és ezeket az embereket – bár nem is érdemelték meg – elohimnak nevezni, mennyivel illendőbb akkor Jézust elohimnak nevezni, hiszen Jézus Isten egyszülött Fia. Jézus itt nem magyarázta el az Ő és az Atya közötti kapcsolat minden részletét, és nem is ment bele abba, hogy a Szentháromság hogyan is egy Isten (a támaszpont), de három személy. Inkább csak annyit mond itt Jézus, hogy ha ezeket a gonosz embereket elohimnak nevezték, akkor gondoljuk át, hogy Jézus talán még nagyobb értelemben elohim.

Az ilyen „mennyivel inkább” típusú érvelést „a fortiori” érvelésnek nevezik.

K: Miért mondja Jézus a Jn 10:37–38-ban, hogy ha már nem hisznek benne, akkor legalább a cselekedeteiben higgyenek?

V: Jézus soha nem mondta, hogy a cselekedeteiben való hit elegendő lenne az üdvösséghez. Az ApCsel 8:13,18–19-ben Simon, a varázsló hitt a csodák valóságában, mégis nem nyert üdvösséget.

Inkább az lepte meg Jézust, hogy bár látták, amit Jézus tett, még az első lépést sem tették meg, és nem hittek a csodák valóságában. Ez önmagában nem lenne elegendő, de egyfajta híd lenne ahhoz, hogy talán később higgyenek abban, aki a csodákat véghezvitte.

K: A János 10:37–38 arra utal-e, hogy az üdvösséghez elegendő Jézus cselekedeteiben hinni, és nem Jézusban?

V: Nem. Azt jelenti, hogy ha legalább Jézus cselekedeteiben hisznek, és abban, hogy azok Istentől származnak, az az első lépés Jézusban való hit felé. Néha lépésről lépésre kell haladni.

K: A Jn 10:40-ben miért ment Jézus oda, ahol János szokott keresztelni?

V: Jézus a farizeusok és más zsidók heves ellenállása miatt vonult vissza. Jézus oda ment, mert ott kezdődött a szolgálata. Természetesen most már más volt a helyzet; Keresztelő János lefejezték, és az embereket őt is meg akarták ölni. Azonban azok a követők, akik hozzá jöttek, emlékezhettek a Keresztelő János által adott korábbi keresztelési fogadalomra. Néha jó nosztalgiázni, és visszatérni egy jól emlékezetes helyre, hogy másokat (és magunkat is) emlékeztessünk korábbi fogadalmunkra és szeretetünkre.

K: A Jn 11,1–33-ban miért nem említik Lázárt a többi evangéliumban, hiszen ez olyan kulcsfontosságú pillanat János evangéliumában, ahogyan azt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (984. o.) is felveti?

V: Mielőtt válaszolnánk erre a kifogásra, tegyük még „nehezebbé” a kérdést. Miért szerepel Jairus lányának feltámasztása mindhárom evangéliumban (Mt 9,18–26; Mk 5,21–43; Lk 8:40-56), de a János-evangéliumban nem szerepel? Miért imádták a tanítványok és a nők Jézust a Máté 14:33-ban és a Máté 28:9-ben, de a többi evangéliumban nem? Miért imádták a pásztorok Jézust a Lukács 2:15-20-ban, de a többi evangéliumban nem? Miért imádta a vak ember Jézust a János 9:38-ban, de a többi evangéliumban nem? Egyébként is, miért történt bármelyik evangéliumban olyan esemény, amelyet nem rögzítettek mind a másik háromban is?

János megmutatja nekünk a választ János 21:25-ben: „Sok más dolgot is tett Jézus. Ha mindet leírnák, gondolom, az egész világon sem lenne hely a megírt könyveknek.” Négy pontot emelhetünk ki:

1) János és az evangéliumok szerzői szelektíven mutatták be nekünk azokat a szempontokat, amelyeket kulcsfontosságúnak tartottak ahhoz, hogy megmutassák nekünk, ki volt Jézus.

2) Lehet, hogy az egyik szerző olyan információkkal rendelkezett, amelyekről a többiek nem tudtak. Például Lukácsnak úgy tűnik, sokkal több információja van Jézus gyermekkori életéről. Talán sokat beszélgetett Máriával.

3) A szerzők különböző közönségnek írtak. Például, ha Jézus délután 3 órakor halt meg, az a zsidók számára a kilencedik óra lett volna (Máté 27:45), mivel ők reggel 6 óra körül kezdték a napot. A görög és római olvasók számára azonban ez a hatodik óra lett volna (Lukács 23:44), akiknek a napja reggel 9 órakor kezdődött. A János 20:19-ben az éjszakára az előző napként hivatkoznak, ahogyan a rómaiak és a görögök tennék, míg a zsidók a naplemente utáni éjszakát a következő napnak tekintették.

4) Végül úgy gondolják, hogy János később írta művét, mint a többi evangéliumot, és talán kifejezetten olyan információkat akart belefoglalni, amelyek a másik háromban még nem szerepeltek.

Lásd még a When Critics Ask című könyv 411–412. oldalát, ahol lényegében ugyanazt a választ találjuk egy kapcsolódó kérdésre, a János 6:35-tel kapcsolatban.

K: János 11:1–33 arra utal-e, hogy Jézus szexuális kapcsolatban állt Máriával és Márthával, ahogyan azt az „Isten Gyermekei” (= „A Szeretet Családja”) szekta tanítja?

V: Egyáltalán nem! Semmi sem utal arra, hogy Jézus ne lett volna teljesen tiszta. A „Szeretet Családja” vezetője, Moses David Berg a Ffer’s Handbook! című könyv 4. oldalán azt is tanította, hogy mivel Jézusnak mindent el kellett szenvednie értünk, önként szerzett magának egy nemi betegséget Mária Magdolnától. Jézus szerette Lázárt, valamint Máriát és Márthát is, és az Ő szeretete barátságon alapult, nem szexre irányult.

K: János 11:3-ban mi volt az alapja annak, hogy Jézust idehívták?

V: Mária és Márta nem azt mondták, hogy jöjjön, mert Lázár szereti Téged, vagy mert mi szeretünk Téged. Inkább azt mondták, hogy jöjjön, mert az, akit szeretsz, beteg. Az 1 János 4:19 azt mondja, hogy azért szeretjük Istent, mert Ő szeretett minket először, nem fordítva. Amikor Istenhez imádkozunk, ne kérjük Istent, hogy teljesítse kérésünket igazságosságunk, szeretetünk vagy cselekedeteink miatt. Inkább az Ő ígéretei és irántunk érzett szeretete miatt kérjük Őt. Természetesen Isten akkor is nemet mondhat arra, ami nem a legjobb számunkra, vagy nem az Ő akaratának megfelelő.

K: Miért mondta Jézus a János 11:4-ben, hogy Lázár nem halálos beteg, hiszen Lázár később, a János 11:11–14, 17-ben meghalt?

V: Jézusnak itt nyilvánvalóan más volt a nézőpontja, mint a tanítványoknak. Istennek általában más a nézőpontja, mind a halálra, mind arra nézve, hogy mi lehetséges. Ebben az esetben Jézus tudta, hogy Lázár visszatér az életbe, és azért beszélt így, hogy ezt a tényt hangsúlyozza. Kiegészítő választ lásd a „When Critics Ask” című könyv 417–418. oldalán.

K: Miért késlekedett Jézus a János 11:6-ban, mielőtt meglátogatta volna beteg barátját, Lázárt?

V: A végső válasz a János 11:15-ben található. Jézus késlekedése miatt Lázár meghalt, és Lázár feltámasztása a halálból még nagyobb bizonyítéka lett volna hatalmának.

Jézus, aki mindezt tudta, szándékosan döntött úgy, hogy emiatt késlekedik? Vagy Jézus nem szándékosan döntött így, hanem addig halogatta az utazást, amíg az Atya nem vezette oda, és ez lett az eredménye? A Szentírás nem mondja meg, és mindkét lehetőség elképzelhető.

K: A János 11:9-ben hogyan lehet, hogy tizenkét óra a nappali fény, hiszen télen rövidebb a nap, nyáron pedig hosszabb?

V: Bár Jézus itt elsősorban a szolgálatról tanított, nem pedig a csillagászatról, ebben a kérdésben nagyon pontos volt. A földrajzi szélességtől függetlenül egy egész év során naponta pontosan 12 óra nappali fény van. Manapság néha annyira el vagyunk foglalva az óráról órára szóló menetrenddel vagy az aktuális évszakkal, hogy nem vesszük észre, hogyan alakul ki az átlag az idő múlásával.

K: A Jn 11:11–14 azt mutatja-e, hogy a halál után eszméletlenek vagyunk, mivel Lázár „elaludt”, ahogyan azt a Jehova Tanúi az *Az emberiség Isten keresése* című könyv 128. oldalán tanítják?

V: Nem, ezt a halálra utaló, az Ószövetségben is használt gyakori eufemizmust nem szabad úgy értelmezni, mintha Jézus ellentmondana saját szava -nak a halál utáni tudatosságról a Márk 9:43–48-ban, a Lukács 16:22–23-ban és a Jelenések 19:20-ban, valamint Pál szavaival a 2 Korinthus 5:8-ban és a Filippi 1:23-ban.

K: Miért mondta Tamás a János 11:16-ban, hogy menjünk, hogy vele együtt halhassunk meg?

V: Tamás elkötelezett volt, de zavarodott. Tamás bátorságán kívül a Szentírás nem említi, milyen egyéb okok késztették Tamást erre a furcsa megjegyzésre. Íme két feltételezés.

Kétségbeesés: Talán Tamás úgy gondolta, hogy a hatóságok valószínűleg megtalálják Jézust, és letartóztatják a tanítványokat. Ma is, még a kétségbeesésben is követnünk kell Jézust, akár a halálig is. Pál is kétségbeesést érzett a 2 Korinthus 1:8–10-ben.

Hit hiánya: Talán Tamás úgy gondolta, hogy bár Jézus csodákat tud tenni, még ő sem képes feltámasztani a halottakat. Amikor Tamás azt mondta: „Menjünk mi is, hogy vele együtt haljunk meg”, nyilvánvalóan nem számított arra, hogy Jézus feltámasztja Lázárt a halálból. Ma, még ha kétségeink is vannak, olyanoknak kell lennünk, mint a görcsös fiú apja, aki a Márk 9:24-ben így szólt Jézushoz: „Hiszek; segíts a hitetlenségemen!”

K: A János 11:23–25-ben mit mond Jézus a feltámadásról?

V: Ha azt mondjuk, hogy a feltámadás csupán egy esemény, akkor ugyan igazat mondunk a jelentésének másodlagos értelmezéséről, de figyelmen kívül hagyjuk a jelentés mögött rejlő elsődleges okot. Az, hogy „Jézus a feltámadás”, azt jelenti, hogy ahogyan Jézusnak megvolt a hatalma arra, hogy feltámassza önmagát a halálból, úgy Jézusban van a hatalom a mi halálból való feltámadásunkra is.

K: Miért mondta Jézus a János 11:26-ban, hogy azok, akik hisznek benne, soha nem halnak meg?

V: Örök életük lesz, először a földön, majd a mennyben. Jézus nem azt mondta, hogy soha nem halnak meg, hanem hogy „élni fog, még ha meg is hal”.

K: Miért volt Jézus zavarban a Jn 11:33,38-ban?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Jézus láthatóan megzavart volt, mert a János 11:36 szerint a tömeg ezt észrevette.

2. A János 11:36 azt is sugallja, hogy a tömeg azt feltételezte, Jézus azért volt megrendülve, mert szerette Lázárt, és szomorú volt Lázár „végleges” halála miatt.

3. Bár Jézus valóban nagyon szerette Lázárt, a Szentírás valójában nem nevezi meg azt az igazi okot, amiért Jézus láthatóan megzavart volt.

4. Lehet, hogy Jézus nem Lázár fizikai állapota miatt volt megrendülve, hanem nővérei és mások törékeny lelki állapota miatt.

K: A Jn 11:35-ben hogyan lehetne olyan tehetetlen Istenünk, aki sír, és a Jn 19:28-ban szomjazik is? (Ezt a muszlim Ahmad Deedat vetette fel.)

V: Először a sírásról beszéljünk, majd a szomjúságról. Jézus sírt: Deedat valóban érdekes ellentétet vet fel. Amikor valaki elhagyja az iszlámot vagy engedetlen lesz Allah iránt, soha nem állítják, hogy Allah sírna, vagy bármiféle aggodalmat mutatna az ügy iránt, kivéve a haragot. Jézus azonban sírt Jeruzsálem miatt, sírt Lázár miatt. A 116. zsoltár 15. verse így szól: „Kincs az Úr szemében a szentjei halála.” Deedat sehol sem hozta fel, hogy ez Allahra is igaz lenne.

Jézus szomjazott: A mennyei Istennek soha nem lenne hiány, éhsége vagy szomjúsága, így hogyan tudna Isten valaha is együttérezni velünk, vagy megérteni emberi helyzetünket? De mi lenne, ha a Mindenható Isten, aki mindent megtehet, úgy döntene, hogy emberré válik? Jézus nemcsak azt mondja nekünk, hogy legyünk hűségesek és kitartóak, hanem tudja is, milyen nehéz ez néha, és megérti szenvedésünket. A muszlimok most azt mondanák, hogy Allah tisztában van mindenki fájdalmával, de Jézus az, nem Allah, aki első kézből érti meg szenvedésünket, mert Ő is szenvedett, és fájdalmat élt át értünk.

K: A Jn 11,42-ben miért mondott Jézus imáiban olyan dolgokat Istennek, amelyek az emberek érdekében voltak?

V: Jézus nem volt kétszínű, hanem nagyon őszinte és becsületes volt. Jézus nem azt mondta: „Kérlek, hallgass meg jobban, mint szokásod”, vagy akár „Kérlek, hallgass meg”, hanem inkább hálát adott az Atyának, aki már megígérte, hogy meghallgatja őt. Ha Jézus nem mondta volna, hogy „Tudom, hogy hallgatsz rám”, az emberek félreérthették volna, és azt hihették volna, hogy Istent kéri, hallgassa meg őt.

Manapság van különbség az imádkozás és a hitből fakadó imádkozás között. Ahogy valaki egyszer mondta: ha valaha úgy érzed, hogy egy kis ima nem árthat, akkor valószínűleg nem is fog sokat segíteni. Nem tiszteletlenség „Isten ígéreteire támaszkodni”, és abban a bizonyosságban imádkozni, hogy Isten betartja ígéreteit.

K: Miért mondta Jézus a János 11:43-ban: „Lázár, gyere ki”?

V: Isten minden dolgot az Ő szavával teremtett. Ha Jézus egyszerűen csak azt mondta volna: „Gyere ki!”, az komoly problémát okozhatott volna, hiszen akkor minden halott, aki addig meghalt, életre kelt volna. Jézus ezt csak később mondja ki. Gondolom, Jézusnak – lévén az, aki volt – nagyon óvatosnak kellett lennie a szavaival.

K: A Jn 11:44-ben hogyan tudott Lázár kisétálni, hiszen keze és lába be volt kötve?

V: Ahogyan a „When Critics Ask” című könyv 418. oldalán is olvasható, a holttesteket lenvászonba tekerték, nem pedig szorosan megkötözték, mint az egyiptomiaknál. Semmi sem akadályozta Lázárt abban, hogy kisétáljon.

K: A Jn 11:46-ban miért mentek el egyesek, és mondták el a farizeusoknak, mit tett Jézus?

V: Valószínűleg nem Jézus iránti szeretetből tették. Lehet, hogy a farizeusok „szemei és fülei”ként működtek.

K: Miért viselkedtek úgy a farizeusok a Jn 11:46–51-ben, ahogy viselkedtek?

V: A farizeusok nyilvánvalóan tanácstalanok voltak, mit tegyenek. Céljuk az volt, hogy megőrizzék pozíciójukat, nem pedig hogy Istent kövessék. Azt akarták, hogy Jézus elveszítse a közvélemény támogatását, de ezt nem tudták elérni, amíg Jézus ilyen csodákat tett.

K: A Jn 11:49–52-ben miért mondott Kaifás igaz próféciát, hiszen elutasította Jézust?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Kajafás elutasította Jézust, és a halálát akarta; Kajafás nem tetszett Istennek.

2. A szavak, amelyeket Kajafás mondott, igaz prófécia voltak, bár a jelentésük (hogy Krisztus engesztelést hoz a világért) nem az volt, amit Kajafás szándékozott.

3. Isten bárkit felhasználhat, akit csak akar, hogy próféciát és igazságot fedjen fel; még azokat a gonosz embereket is, akik nem tetszenek Neki.

4. Így tehát, ha valaki próféciát mond, az nem bizonyítja automatikusan, hogy az illető istenfélő ember. Ezt a következtetést alátámasztó további két szakasz a 4Mózes 22:32–33 (Bileám) és az 1Sámuel 19:18–24 (Sául és emberei).

K: Alátámasztja-e a János 11:49–52 a római katolikusok állítását a pápai tévedhetetlenségről, ahogyan azt a When Cultists Ask című könyv 179–180. oldalán néhány katolikus tudós állítja?

V: Nem, ez elég erőltetett következtetés, hogy egy zsidó vezető egyetlen, véletlenül helyes kijelentése hogyan támasztaná alá azt, hogy a pápák által tett mind a hét, mind a tizennégy körüli ex cathedra kijelentés valamilyen módon tévedhetetlen lenne. Kajafás is mondott helytelen dolgokat, ez pedig azt bizonyítja, hogy a pápák is helytelen dolgokat mondanak?

De az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy sok katolikus NEM próbálja erőltetni ezt a verset a pápai tévedhetetlenség bizonyítására.

K: A Jn 12,1–11 Jézus szenvedésének előkészületeiről szól. Mit tehetünk az életünkben, hogy felkészüljünk arra, hogy ma még szenvedélyesebben szeressük Jézust?

V: Pozitív értelemben több időt tölthetünk Istennel, elmélkedhetünk az Ő Szentírásán, imádkozhatunk Hozzá, és minden napot Neki szentelhetünk. Megérthetjük, mennyire fontos másokkal megosztani az evangéliumot, és meg is tehetjük ezt.

Negatív értelemben pedig kiirtjuk az életünkből mindazt, ami elhalványítja Isten iránti szenvedélyünket. Bármilyen ránk nehezedő bűnt, vagy időrabló tevékenységet, ami miatt „túl elfoglaltak” vagyunk a triviális dolgokkal ahhoz, hogy elvégezzük azokat a legfontosabb feladatokat, amelyeket Isten tőlünk vár.

K: A Jn 12:3-ban miért engedte meg Jézus, hogy a drága illatszert rá használják?

V: Mivel Jézus Isten, ezért méltó az imádatra és a tiszteletre. Jézus elfogadta a nő iránta tanúsított szeretetét és tiszteletét, és megengedte, hogy mások is lássák és tanuljanak a példájából. Ez a nárdus illatszer drága volt; az Evangelical Commentary on the Bible 864. oldala és a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 316. oldala szerint Észak-Indiából importálták. Júdás azt mondta, hogy háromszáz dénárért lehetne eladni, és egy munkás naponta egy dénárt keresett.

Az „Evangelical Commentary on the Bible” (865. o.) szerint nem volt ritka, hogy a házigazda egy szolgával megmossa a vacsora vendégeinek lábát, de a házigazda maga nem tette volna meg.

Általában a kenet felvitele örömteli esemény volt, de itt ez egy megható, szomorú pillanat volt, a „The Bible Knowledge Commentary: New Testament” (A Biblia ismeretei: Újszövetség) 316. oldalának tanúsága szerint.

K: Miért engedte meg Jézus a János 12:6-ban, hogy Júdás tanítvány legyen, hiszen Júdás tolvaj volt és későbbi áruló?

V: Miután tanítvány lett, Júdás a János 12:4–6 szerint tolvaj volt. Isten bármilyen eszközt felhasználhat, amit választ, hogy végrehajtsa a tervét. Jézus elárulása Isten tervének része volt, amint azt a Zsoltárok 41:9, az Apostolok cselekedetei 2:23, a Máté 26:24,54, a Márk 14:21, a Lukács 22:22 és a János 13:18 is mutatja.

Júdás Jézus elárulása gonosz cselekedet volt, de Isten ezt a rosszat felhasználta tervének részeként, hogy jót valósítson meg, jelen esetben azt, hogy Jézus a kereszten meghaljon bűneinkért. Ez egy példa az úgynevezett „együttes cselekvésre”.

K: A János 12:7-ben miben álltak ellentétben egymással Mária és Júdás?

V: Ez elég éles ellentét. Mária imádatból adta ezt a drága ajándékot, Júdás pedig azért akarta elvenni ezt a drága ajándékot, hogy ellopja. Mária áldozatos szeretetből adta; Júdás pedig gyakorlatias és „haszonelvű” volt.

Ma vannak, akik csak azért vesznek részt az egyházi életben, hogy mit kaphatnak belőle, akár anyagi, akár lelki értelemben. Mások pedig azért is részt vesznek benne, hogy mit adhatnak. Mindannyian kapunk az egyháztól jó tanítást, közösséget, barátokat stb., és jó dolog vágyni ezekre a dolgokra. De te mit adsz? Nem feltétlenül egy tisztségre van szükség a gyülekezetben, hanem inkább arra, hogy mit adsz Istennek? Egy teli pohár nem tud több folyadékot befogadni. De amikor azt, amit kaptál, másokért kiöntöd, Isten újra megtöltheti a poharadat friss, jó dolgokkal.

K: A Jn 12:9–11-ben mit tett rosszul Lázár (a papok szemében), hogy meg akarták ölni?

V: A feltámadás olyan dolog volt, amelyen Lázárnak nem volt befolyása; még a főpapok is elismerték volna, hogy Lázár nem tett semmi rosszat, amikor Jézus feltámasztotta. De a főpapokat egyáltalán nem érdekelte a tisztesség és az igazságosság Lázárral szemben; védekező álláspontra helyezkedtek, „összevonulás” módba kapcsoltak, és bármit megtettek volna, hogy elérjék a céljukat. Megrémítette őket, hogy „az egész világ utána ment” (János 12:19 és következő versek). Ma is előfordul, hogy amikor az emberek úgy érzik, veszélyben vannak, ugyanígy cselekszenek. Valójában a tömegből sokan később elfordultak Jézustól, de ezt a főpapok nem tudták.

A munkahelyemen láttam egy táblát egy vezető asztalán. Az állt rajta: „Nem azt mondom, hogy a te hibád; azt mondom, hogy téged hibáztatlak.” A tábla humoros volt, de a mögötte rejlő üzenet nem az volt: néha az ember csak úgy maradhat meg a pozíciójában, ha másra hárítja a felelősséget. De ahhoz, hogy ezt hatékonyan megtehesse, szívtelennek kell lennie, és nem törődhet azzal, hogy méltatlan emberek szenvednek-e, miközben ő védi magát.

K: A Jn 12,21–22-ben a sok olyan részlet közül, amelyet János nem említett, miért késztette a Szentlélek Jánost arra, hogy éppen ezt a kis részletet említsen meg?

V: Először is, ez a görögökről szóló részlet semmiben sem segíti elő a történetet, és nem magyarázza meg az evangélium későbbi eseményeit. De ez a kis részlet hatalmas ellentétet világít meg. Míg a törvényt ismerő főpapok távol tartották magukat Jézustól, és azt tervezték, hogyan öljék meg Őt, addig ezek a görögök (akár nem zsidók, akár – ami valószínűbb – görögül beszélő zsidók és zsidó áttértek) erőfeszítéseket tettek, hogy külön kéréssel forduljanak Jézushoz. A zsidó vezetők elutasították Jézust, de a görögök elfogadták őt, ahogyan azt az Evangelical Commentary on the Bible 865. oldalán olvashatjuk.

Végül Jézus üzenete a jelenlétükben hangsúlyozta Jézus halálának szükségességét. Talán azt javasolták, hogy Jézus menekülhessen el, ha velük együtt külföldre megy. A „The Believer’s Bible Commentary” (A hívő Biblia-kommentár) 1538. oldala feltételezi, hogy ez lehetett a helyzet.

K: A Jn 12:23–24-ben szereplő azon gondolatról mit gondolsz, hogy számára „a halál szükséges az aratáshoz”?

V: Jézus fizikai halála szükséges volt ahhoz, hogy a feltámadás legyőzze a halált. De számunkra néha a törekvéseinknek, reményeinknek és álmainknak meg kell halniuk, mielőtt gyümölcsöző aratásra kerül sor. Néha meghalnak és elvésznek, mert Isten azt akarja, hogy más dolgokra összpontosítsunk. Néha meghalhatnak, de aztán Isten feltámasztja őket, talán más és nagyobb formában. Bár talán nem szeretnénk látni, hogy valami, ami számunkra kedves, meghal, emlékeznünk kell arra, hogy Jézus a János 15:2-ben és az azt követő versekben azt mondta nekünk, hogy Isten megmetszi az életünkben lévő dolgokat. Nem szabad meglepődnünk ezen. Dicsérnünk kell Istent azért, hogy megmetsz minket, és felkészít minket nagyobb dolgokra. Dicsérnünk kell az Urat a metszéséért – még akkor is, ha nincs hozzá kedvünk.

Rendszeresen edzesz az egészséged érdekében? Ha igen, tudod-e, hogy az edzés valójában lebontja az izmaidat? Amikor befejezed az edzést, kevésbé vagy erős, mint korábban. De ez jó dolog, nem kell siratni, mert az izmaid ugyanolyan erősek vagy még erősebbek lesznek. Nem siratjuk az edzés miatti izomvesztést, és Isten metszését sem szabad siratnunk.

Végül: tudod-e, hogy nem csak Isten metsz minket? Magunkat is metszetnünk kell! Meg kell halnunk bűnös természetünknek a Kolossébeliekhez írt levél 3:3–10, a Rómaiakhoz írt levél 6:12–14 és a Galatákhoz írt levél 6:14 szerint.

K: A János 12:28–29-ben miért szólt az Atya, de az emberek nem értették?

V: Az Atya csak azt akarta, hogy Jézus megértse. A Mindenható Isten egyben mindenható kommunikátor is. Üzenetét világossá teheti annak, akinek hallania kell, és hallhatatlanná vagy értelmetlenné, akár egy feltörhetetlen titkos kódhoz hasonlóan, azok számára, akiknek nem szabad megérteniük. Ahogy a Jelenések 2:7,11,17,29; 3:6;13;22 mondja: „Aki fül van, hallja meg, mit mond a Lélek…”

Vannak, akik minden Isteni cselekedetet pusztán természeti jelenségként igyekeznek magyarázni, ahogyan azt a Believer’s Bible Commentary 1538. oldalán olvashatjuk.

K: A János 12:31-ben és a János 16:11-ben ki az e világ fejedelme?

V: Sátán, akit Jézus elűzött. Más versek, amelyek arra utalnak, hogy Sátán hatással van erre a világra, az 1 János 5:19, az Efézusbeliekhez írt levél 2:2 és a 2 Korinthusbeliekhez írt levél 4:4.

K: A Jn 12:32-ben hogyan vonzódnak mindnyájan Jézushoz?

V: A görög szöveg egyszerűen csak „mindenki”-t mond. Nem határozza meg, hogy „minden emberre” vagy „minden kiválasztottra” vonatkozik-e, és talán mindkettőre gondoltak.

Minden ember: Jézus keresztre feszítése és feltámadása után a Szentlélek eljött a világba, hogy tanúskodjon Krisztusról (János 15:26), és hogy meggyőzze a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről (János 15:8–11). Az evangélium felajánlása őszintén és ingyenesen mindenki számára elérhető, mert mindenkinek kötelessége engedelmeskedni neki (2. Thesszalonikiak 1:8).

Mindenki, aki a mennybe jut (a kiválasztottak): Mindenki, aki a mennybe jut – még Krisztus élete előtt is –, Jézuson keresztül jut oda (János 14:6). Nincs más név (Cselekedetek 14:12), amelyen keresztül üdvözülhetnénk.

Részletesebb választ lásd a „1001 Bible Questions Answered” című könyv 36–37. oldalán.

K: Miért mondták az emberek a János 12:34-ben, hogy a törvény szerint a Messiás örökké marad?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Ahogyan a „The Bible Knowledge Commentary: New Testament” című mű 318. oldalán olvasható, a Dániel 7:13–14 azt tanítja, hogy az Ember Fia örökké uralkodni fog. A Dániel könyve azonban nem része a Törvénynek (Tórának).

2. A János 12:34 nem állítja, hogy ez a Törvény része lenne. Csak annyit mond, hogy a tömeg hangoztatta, hogy ez a Törvény része. A János 7:49-ben a farizeusok azzal vádolták a tömeget, hogy semmit sem tudnak a Törvényről.

3. Ha azonban a tömeg az Ószövetségre gondolt, amikor a „Törvény” szót használta, akkor ez helyes lenne, bár nem teljesen pontos.

4. Függetlenül attól, hogy a tömeg állítása helyes volt-e vagy sem, János csupán rögzíti, amit mondtak.

K: A János 12:35 és következő versekben mit jelent a sötétségben járás, és hogyan teszik ezt az emberek?

V: Míg a bűnben élni azt jelenti, hogy sötétségben vagyunk, a sötétségben való járás (peripateite) valójában ennél konkrétabb. Nem látod, mit kellene tenned, nem tudsz segíteni, nem látod, mi a jó és mi a veszélyes, vagy mi a helyes és mi a helytelen, és így-úgy botladozol. Nem akarnál éjszaka, fény nélkül sétálni egy sűrű erdőben. Nem akarnál lámpák nélkül vezetni egy vidéki úton. Hasonlóképpen, ha sötétben vagy, legalább mozdulatlanul ülhetsz, nem sétálsz, és valószínűleg nem rontod tovább a helyzetet. De még jobb, ha felismered a sürgősséget, és eljutsz oda, ahová menned kell, amíg még nappal van. Dicsérjük Istent a Fényért!

K: A Jn 12,37–40-ben miért nem hittek egyesek még ennyi csoda után sem?

V: Néha a dolgoknak van egy közvetlen oka, valamint egy oka, ami a közvetlen okot okozza, és végül egy végső oka. Ez a helyzet itt is.

Közvetlen ok: Nem fordultak Krisztushoz, mert úgy döntöttek, hogy nem követik Őt.

A Lukács 7:30, a Zsidókhoz írt levél 4:2, a Jeremiás 17:4 és más versek egyértelműen ezt mutatják. Ez azonban nem a János 12:37–40 lényege.

Közvetett ok: Nem tudtak hinni, mert Isten elvakította a szemüket és elkeményítette a szívüket. Ha Krisztushoz fordultak volna, Isten meggyógyította volna őket, de Isten elvakította őket, hogy vakságukban ne jussanak el az igazsághoz. Ez a János 12:37–40 és az Ézsaiás 6:10 fő gondolata.

Végső ok (szupralapszári nézet): Miért döntött volna Isten így? A keresztények egy nagyon kis kisebbsége, az úgynevezett szupralapszári kálvinisták, azt állítják, hogy Isten már azelőtt elhatározta, hogy ezek az emberek (akiket elvetetteknek neveznek) a pokolba kerülnek, mielőtt Isten úgy döntött volna, hogy (Krisztuson keresztül) utat biztosít bárkinek a mennybe jutáshoz. Más szavakkal: Isten titkos akaratán keresztül – amelyet a szupralapszáriánus kálvinisták szerint senki sem érthet meg – Isten ezt akarta. Egy kálvinista (Curt Daniel, 69. o.) disszertációja szerint a kálvinisták legfeljebb 5%-a volt szupralapszáriánus. Daniel szerint a supralapsáriusok közé tartozik Theodore Beza ( ). Szerinte a hiperkalvinisták azok, akik elutasítják az evangélium mindenki számára szóló ingyenes felajánlását. Ide tartozik A.W. Pink (88. o.) és John Gill (86., 126. o.). Loraine Boettner, egy jól ismert kálvinista, A református predesztináció tan című könyvében (129. o.) úgy becsüli, hogy a kálvinisták csupán 1%-a supralapsárius. A 127. oldalon Boettner kemény szavakkal nyilatkozik erről a kálvinizmus-irányzatról: „A supralapsárius tan ugyanolyan szélsőséges álláspontot képvisel az egyik oldalon, mint az univerzalisztika a másikon.”

Végső ok (a legtöbb többi kálvinista nézete): Isten csak azután döntötte el, kik lesznek az elvetettek, miután Krisztust választotta az üdvösség útjának. Ezen túlmenően úgy tűnik, elkerülik a kérdés megválaszolását, csupán annyit mondva, hogy ez Isten titkos, nem kinyilatkoztatott akaratának része.

Végső ok (egy általános nézet): Az előre tudás megelőzte Isten kiválasztását azon a két helyen, ahol ezeket együtt említik a Bibliában. Bár a kettő kéz a kézben járhat, semmi sem akadályozza meg Istent abban, hogy előre tudása alapján válassza ki, ki kerül a mennybe és ki a pokolba, aszerint, hogy milyenek lesznek, milyen döntéseket hoznak, és hogyan fog Isten cselekedni az életükben.

K: Miért tűnt úgy a Jn 12,38–41-ben, hogy Isten nem akarta, hogy sokan higgyenek Jézusban?

V: A legtöbb korban és kultúrában a Krisztusba vetett hit „felfelé vezető” küzdelem volt.

A János 12:40 azt mondja, hogy Isten nem akarta, hogy egyesek megtérjenek és meggyógyuljanak.

A János 12:41 egy példát hoz fel: bár sok farizeus hitt Jézusban, jobban szerették az emberek dicséretét, mint Isten dicséretét.

A János 12:47–48 szerint Isten nem fogadja el azokat, akik hallgatják Krisztus szavait (és akár hisznek is bennük), ha nem tartják be azokat.

Úgy tűnik, Isten nem tulajdonít nagy jelentőséget azok hitének, akik az emberek elismerését jobban értékelik, mint Istenét.

Ugyanakkor a János 12:40 és 12:46 azt is megmutatja, hogy Isten gondoskodik arról, hogy senki, aki igazán hisz Krisztusban, ne maradjon a sötétségben. Ez nem csak az örök sötétségre vonatkozik, hanem az ebben az életben tapasztalt sötétségre is, amint azt az 1 János 3:6,9 és az 1 János 4:20 is mutatja.

K: A János 12:42–43-ban, mivel a vezetők közül sokan hittek Jézusban, miért nem követték Őt?

V: Különbség van aközött, hogy pusztán értelmileg hisszük, hogy Ő képes csodákat tenni, és aközött, hogy életünket rábízva követjük Őt.

K: A János 13:1–17 szerint a lábmosásnak ma is gyakorolnunk kellene ezt a szertartást?

V: Jó dolog egymás lábát mosni. Ez egy módja annak, hogy alázatosan kifejezzük, hogy másokat magunknál jobbaknak tartunk. A Szentírásban azonban semmi nem utal arra, hogy ez szertartásnak vagy intézménynek kellene lennie, ahogyan azt az „ ” mennoniták gyakorolják. Tertullianus (198–220) a De Corona című művének 8. fejezetében, a 98. oldalon említi azt az alkalmat, amikor Krisztus megmosta tanítványai lábát, de nem említ semmiféle szabványos szertartást.

K: A Jn 13:3-ban hogyan készült fel Jézus arra, hogy Istenhez menjen, hiszen Jézus maga is Isten volt?

V: Az „Isten” szó, amely az Igaz Istenre utal, legalább négy jelentéssel bír: Atya, Fiú, Szentlélek és a Szentháromságban lévő Isten. Az Atya szerepe, mint Jézus Istene, valójában meglehetősen gyakori fogalom a Szentírásban. Tíz példa erre

János 20:17 „Én [Jézus] felmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”

Zsidók 1:9 „…ezért Isten, a te Istened…”

Valószínűleg 1 Péter 1:3: „Áldott legyen a mi Urunk, Jézus Krisztus Istene és Atyja!…”

Valószínűleg az Efézusbeliekhez írt levél 1:3: „Áldott legyen a mi Urunk, Jézus Krisztus Istene és Atyja,…”

Efézus 1:17 „A mi Urunk, Jézus Krisztus Istene”

Rómaiak 15:6 „…hogy dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját.”

Máté 27:46, Márk 15:34 „…Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”

Valószínűleg a 2 Korinthus 1:3: „Áldott legyen a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja”

Jelenések 1:6 „…királysággá tett minket, papokká az Ő Istenének és Atyjának…”

Valószínűleg 1 Korinthus 11:3 „és Krisztus feje Isten” (Ambrosius azonban úgy vélte, hogy itt Isten a Szentháromságra utal, nem az Atyára).

(az idézetek a BSB-ből származnak)

Egyesek úgy látják, hogy az Atyának még Krisztus mennybemenetele után is megmarad a szerepe, mint Krisztus Istene. Mások, például a The Complete Book of Bible Answers című könyv 110–111. oldalán, úgy vélik, hogy az Atya csak addig volt Jézus Istene, amíg Jézus a földön volt. Az Efézusbeliekhez írt levél 1:7 azonban úgy tűnik, hogy ezt cáfolja.

K: A Jn 13:4–17-ben miért is mosta meg Jézus pontosan a tanítványai lábát?

V: Érdekes, hogy Jézus ezt a szolgálatot még azelőtt végezte el, hogy János 13:12–17-ben elmagyarázta volna annak jelentését.

Jézus azt mondta, hogy példaként tette ezt számunkra. Bár a legtöbb keresztény nem tartja szükségesnek, hogy szó szerint mossuk egymás lábát, mindannyian egyet kell értenünk abban, hogy olyan őszinteséggel, alázatossággal és önfeláldozással kell szolgálnunk egymást, amilyet Jézus példájával mutatott nekünk.

K: A János 13:19-ben Jézus itt az isteni nevet használta-e magára?

V: Igen. A görög szöveg itt ego eimi, és Aland és Green nem jelölnek itt semmilyen kézirati eltérést.

K: Miért volt Jézus nyugtalan a János 13:21-ben, hiszen már tudta, hogy Júdás el fogja árulni Őt?

V: Jézus értelmileg tudta, mi fog történni, és hogyan fog végződni. Ahogy azonban közeledett az idő, érzelmileg felkavarta az a tudat, hogy mi fog történni, és mit kell majd elviselnie.

K: A Jn 13:34-ben és az 1 Jn 2:7-8-ban hogyan lehet az, hogy az egymás iránti szeretet új parancsolat?

V: Nem csupán kedvelnünk kell egymást. Jézus azt parancsolja nekünk, hogy szeressük egymást, ahogyan Ő szeretett minket. A közelgő keresztre feszítésével Jézus végre megmutatta, mennyire szerette őket. Az 1 János 2:7-8-ban János elismeri, hogy az egymás iránti szeretet régi parancs, de azt is szeretné, ha elismernénk, hogy az egymás iránti szeretet, ahogyan Krisztus szeretett minket, új parancs. János a 2 János 5-ben is hangsúlyozza, hogy a szeretet egyszerre régi és új parancs.

K: A János 13:35-ben hogyan fogja a világ megismerni, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, abból, hogy szeretjük egymást?

V: Ha valaki okot keres arra, hogy NE szeressen valaki mást, általában nem kell messzire mennie. Kifogásként felhozhatja, hogy nincs sok közös vonása azzal a személlyel, vagy hogy más a kulturális háttere, más a faji hovatartozása, kora, neme, vallása, politikai nézetei, teológiai meggyőződése vagy felekezete. Elrontottak valamit egy téves ítélet vagy más rossz döntés miatt. Nem tökéletes ember, és vétkezett. Valamikor cserbenhagyott téged. Valamikor feldühített téged. Természetesen mindazokat az indokokat, amiket kitalálhatsz arra, hogy miért ne szeress valakit, mások is felhasználhatják arra, hogy ne szeressenek téged.

De ha mindezt a „szemetet” magunk mögött hagyjuk, Jézus – aki bár tökéletes volt, mégis annyira szeretett minket, hogy vérét ontotta bűneinkért – megparancsolja nekünk, hogy szeressük másokat. Nem csupán arra kéri, hogy szeressük másokat, hanem megparancsolja nekünk. Keserűség, megbocsátásra képtelen szellem vagy egyszerűen csak bizalmatlanság miatt ez egyesek számára nehéz lehet. De keresztényekként a világ meg fogja látni a kontrasztot, amikor hívőkként szeretjük egymást. Ebben nem lehetünk szelektívek, és nem szabad csak azokat a hívőket szeretnünk, akiket a legkönnyebb szeretni. Teljes mértékben engedelmeskednünk kell, és azokat a hívőket is szeretnünk kell, akiket nehezebb szeretni. Lehet, hogy a saját előítéleteink miatt nehezebb őket szeretni, vagy azért, mert ők maguk teszik nehezebbé, hogy szeressük őket. Akárhogy is legyen, meg kell mutatnunk a szeretetünket az embereknek, különösen minden hívőnek. A világ visszatekint majd, és azt mondja: „Hű, hogy lehettek ilyenek?” És közülük néhányan talán azt is mondják majd: „Hogyan lehetek én is ilyen!”

K: A Jn 13:40-ben Isten vakította-e el a hitetleneket, vagy a „jelen korszak istene” (Sátán), ahogyan a 2Kor 4:4 mondja?

V: Bár Isten és Sátán külön-külön is ugyanazt vagy hasonló dolgokat tehetnek, ez valószínűleg nem a helyes értelmezés ebben az esetben. Isten gyakran használja Sátánt eszközeként. Amikor valaki megtagadja, hogy kövesse az általa ismert igazságot, Isten „bírói ítéletként megkeményítheti” azt a személyt, mivel az illető elvesztette a lehetőséget, hogy még több igazságot lásson. Isten Sátánt használhatja eszközeként ennek végrehajtására.

K: A János 14:1-ben miért zavarodik meg néha a szíved, és mit tehetsz ellene?

V: A „ti” szó a János 14:1-ben többes számú, tehát Jézus mindnyájukhoz szólt, és ők különböző okokból lehetnek nyugtalanok. Nyugtalanok lehetünk, mert azt mondták nekünk, hogy nem bízhatnak bennünk, hogy hűségesek leszünk, mint Péter (János 13:38), mert valóban úgy érezzük, hogy nem tudjuk, mi folyik itt, mint Tamás (János 14:5), nem látjuk Istent [az Atyát] abban, amit csinálunk, mint Fülöp (János 14:8), vagy úgy tűnik, hogy Isten útjai nem a legjobbak az Ő üzenetének terjesztésére, mint Júdásnak (nem az Iskarióti) (János 14:22).

Ebben a próbatételek idején, amikor a körülmények hajlamosak arra, hogy eltávolítsanak minket Istentől, mégis úgy dönthetünk, hogy közelebb kerülünk hozzá, még akkor is, ha hibáink vannak, zavarodottak vagyunk, vagy hiányzik a látásunk. Ahogyan a démonoktól megszállott gyermek apja mondta a Márk 9:24-ben: „Hiszek; segíts a hitetlenségemen!”

K: János 14:2 szerint hogyan lehet, hogy sok ház van a mennyben?

V: Valószínűleg sokféle ház van a mennyben, és sok ház is van a mennyben.

1. A mennyben különböző szintű jutalmak vannak; ezt különböző típusú házaknak is tekinthetjük. Bazil (357–379) ezt a nézetet tanította, mondván, hogy „méltóságbeli különbségek” vannak. A Szentlélekről 16.40, 25. o.

2. Ezen felül a mennyben minden egyes megmenekülő ember számára van hely, anélkül, hogy túlzsúfoltság lenne. Míg az üdvösség ajánlata kivétel nélkül minden embernek szól, a mennyben nem lesznek üres házak.

K: A Jn 14:6-ban vajon csak Jézus, és nem az Ő szavai az út, az igazság és az élet, ahogyan Moon tiszteletes tanította?

V: Nem. Először is íme, mit mondott az állítólagos Messiás, Moon tiszteletes, majd azt, amit a Biblia ezzel ellentétben mond.

Moon tiszteletes Isteni elve című művének 131. oldala: „Jézus nem azt mondta, hogy az Ő szava az igazság, hanem hogy Ő maga az igazság, az út és az élet (János 14:6). Ez azért van, mert szavai csupán eszközök voltak arra, hogy kifejezze magát, mint az igazságot... Megérthetjük, hogy az Újszövetséget tananyagként adták az igazságról szóló „ ” tanításhoz a 2000 évvel ezelőtti emberek számára... Következésképpen ma az igazságnak magasabb színvonalon és tudományos kifejezési módszerrel kell megjelenni ahhoz, hogy az intelligens, modern emberek megérthessék.”

Ellenérv: Jézus azt mondta: „Az ég és a föld elmúlik, de az én szavaim soha nem múlnak el.” Lukács 21:22

„Jézus így válaszolt: »Ha valaki szeret engem, megtartja az én szavaimat. … Aki nem szeret engem, az nem tartja meg az én szavaimat.«” János 14:23–24

Nem állíthatod, hogy követed és engedelmeskedsz Jézusnak, miközben elutasítod az Ő szavait.

K: János 14:6-ban hogyan lehet Jézus az út, az igazság és az élet?

V: Jézus szóválasztása itt lenyűgöző.

Az út az a pálya, amelyet egy cél felé kell követni. Nem egy „pont”, hanem inkább pontok sorozata. Nekünk a pontok sorozatának egyikén kell lennünk, és a helyes irányba haladnunk.

Az igazság magában foglalja a helyes tényeket és a logikát, de ennél sokkal többet is jelent. Az igazság az, ami bennünk él, ami jellemzi az életünket, amit szeretnünk kell, és amit gyakorolnunk kell. A hazugságra épített élet egyáltalán nem igazság. A „helyesség” és a „valóság” nyugati fogalmai egyaránt összefonódnak az igazság bibliai fogalmában.

Az élet egyszerre az élésünk során szerzett tapasztalatunk, az életünk valósága, és az, ami fenntartja az életünket. A Biblia máshol az élet vizének metaforáját használja, és azt mondja, hogy egy teremtmény élete a vérében van.

K: A Jn 14:6 szerint juthat-e bárki is a mennybe Jézuson kívül?

V: Nem. Az Ószövetségben sokan jutottak el a Paradicsomba anélkül, hogy hallottak volna Jézus nevéről. Ma semmi sem akadályozza meg Istent abban, hogy azok a csecsemők, akik meghalnak, és soha nem volt bennük a Szentlélek, a mennybe jussanak.

Jézus azonban a János 14:6-ban azt mondja, hogy senki sem juthat az Atyához, csakis Jézuson keresztül. Nyilvánvaló, hogy Jézusnak jó helyzetben van ahhoz, hogy ezt tudja.

Emellett az ApCsel 4:12 azt mondja, hogy nincs más név az ég alatt, amelyet az embereknek adtak volna, és amelyen keresztül üdvözülhetnénk. A Filippi 2:10-11 szerint végül minden térd meghajol, és minden nyelv bevallja, hogy Jézus az Úr, az Atya Isten dicsőségére.

K: A János 14:6 szerint eljuthat-e a mennybe az, aki soha nem hallott Jézus nevéről?

V: A meghalt csecsemők, a súlyosan fogyatékosak és az Ószövetségi hívők soha nem hallottak Jézusról. Mégis, Istennek nincs akadálya abban, hogy Jézuson keresztül a mennybe juttassa őket.

K: Bizonyítja-e a János 14:6-11, hogy Jézus az Atyaisten, ahogyan azt az egységpünkösdiak állítják, például David K. Barnard (The Oneness of God: Series in Pentecostal Theology, 1. kötet, 68. o.)?

V: Nem. Az a kijelentés, hogy „senki sem jut az Atyához, csak Jézuson keresztül”, értelmetlen lenne, ha azt mondaná, hogy „senki sem jut az Atyához, csak ha az Atyához jön, vagy az Atyán keresztül”. Jézus azt mondta, hogy Ő és az Atya egyek, de ez a kijelentés nem határozza meg, hogy hogyan egyek; ezt a Szentírás többi részében kell megkeresni. Elválaszthatatlanok, egyek a természetükben, dicsőségükben és tiszteletükben. Ugyanakkor Jézus keresztsége, az, hogy Jézus a Zsidókhoz írt levélben megtanulta az engedelmességet, stb. azt mutatják, hogy különállóak, és szerepükben és rangjukban különböznek egymástól.

K: Alátámasztja-e a Jn 14:8–9 a panteizmust, mivel Jézus azt mondta, hogy Ő az Atyában van, és az Atya benne van, ahogyan azt a New Age vallások egyes hívei állítják?

V: Nem, mert a Szentháromság nem panteizmus. Az a tény, hogy az Atya Jézusban van, nem jelenti azt, hogy az Atya mindenben ott van, még egy szemétdombon is. Másodszor, Isten, az Atya egy lény, akinek van elméje, akarata és érzelmei, nem pedig a személytelen univerzum. Részletesebb választ lásd a When Cultists Ask című könyv 181–182. oldalán.

K: A Jn 14:9-ben Jézus azt mondta, hogy aki Őt látta, az látta az Atyát is – ez azt jelenti, hogy az Atyának is van fizikai teste?

V: Nem. Éppen ellenkezőleg, ez az ige inkább arra szolgál, hogy megmutassa: az Atyának nincs fizikai teste. Mivel aki látta Jézust, az látta az Atyát is (aki Jézusban lakozik), ez az ige arra utal (bár nem bizonyítja), hogy az Atyának nincs fizikai teste.

K: A Jn 14:10–11-ben hogyan lakozott az Atya Jézusban?

V: Talán oly módon, ahogyan Jézus bennünk lakozik. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek továbbra is elkülönültek, de a Szentírásban semmi sem utal arra, hogy elválasztás lenne közöttük. Ahogyan Írországbeli Patrik (kb. 389–461) rámutat, ha egy háromlevelű lóhere levelei elkülönülhetnek, de nem válnak szét, akkor a Szentháromságnak is lehet három elkülönült, de nem szétválasztott személye.

K: A Jn 14,12-ben hogyan végezhetnek a keresztények nagyobb cselekedeteket, mint Jézus?

V: Azokat a nagyobb cselekedeteket, amelyeket nekünk kell végrehajtanunk, nem úgy kell érteni, hogy „felvágunk”, hanem inkább úgy, hogy az Isten országáért nagyobb és több cselekedetet hajtunk végre. A keresztények legalább négy, egymást kiegészítő módon nagyobb cselekedeteket hajtottak végre, mint amiket Jézus addig tett.

Jelentősége: Míg Jézus 4000 és 5000 embert táplált meg, az ApCsel 2:41 azt jegyzi fel, hogy az apostolok hirdetése révén több mint 3000 ember nyert üdvösséget. Bizonyára az emberek üdvösségre juttatása fontosabb, mint pusztán egy napra való ellátásuk. Az biztos, hogy azóta a keresztények jóval többet tápláltak meg, mint 5000 embert.

Számok: Az Expositor’s Bible Commentary 9. kötete, 145. oldalán megemlítik, hogy az ApCsel 2:41-ben több emberről esik szó, mint Jézus egész földi szolgálata során.

Módszer: A Szentlélek csak pünkösdkor áradt ki minden népre. Az az ígéret, hogy nagyobb dolgokat fognak cselekedni, Jézusnak a János 14:15–18, 25-ben tett ígéretében rejlik, miszerint a Vigasztaló eljön hozzájuk.

Terület: Míg Jézus földi élete során soha nem hagyta el a viszonylag kis földrajzi területet, az Apostolok cselekedetei 1:8 szerint követőit nemcsak Júdeába és Samáriába küldte, hanem a föld végső határainakig is.

K: Miért nem tartalmaz [állítólag] semmiféle korlátozást a János 14:13–14-ben szereplő kijelentés, amely szerint Jézus nevében kérhetünk?

V: Két szempontból is korlátozott.

Kifejezetten: Jézus itt a „ti” szót használta, és közvetlenül a tanítványokhoz szólt, nem pedig mindazokhoz, akik azt állították, hogy Istent követik.

Implicit módon: Mi Mennyei Atyánkhoz imádkozunk, és Mennyei Atyánk még földi atyáinknál is jobban tudja, mi a legjobb számunkra.

K: Mit jelent a „Segítő” kifejezés a Jn 14:16-ban?

V: Többek között a görög „segítő” szó itt a védelem jogi képviselőjét jelentette, a New Geneva Study Bible 1692. oldala és a New International Bible Commentary 1255. oldala szerint. Emellett a görög nyelv képes megkülönböztetni a „másik, ugyanolyan fajta” és a „másik, másfajta” kifejezéseket. Az itt szereplő görög allon szó az Expositor’s Bible Commentary 9. kötet 9. és 146. oldalai szerint Jézussal azonos fajta másik személyt jelent. Ugyanez a forrás azt is megjegyzi, hogy a görög parakletos szó olyan személyt jelentett, aki tanácsadóként, ügyvédként, közbenjáróként vagy közvetítőként segített.

A Believer’s Bible Commentary 1547. oldalának értelmében az itt szereplő „imádkozni” szó nem azt jelenti, hogy egy alacsonyabb rangú személy egy magasabb rangú személytől kér szívességet. Ez egy olyan szó, amely arra utal, hogy valaki egy vele egyenrangú személytől kér valamit.

K: A Jn 14:16-ban miért is nem tudja pontosan a világ befogadni a Szentlelket, az Igazság Lelkét?

V: Jézus számos, egymással összefüggő okot említett.

A világ tudatlan, ahogyan Jézus mondta a János 16:3-ban. De amint a Róma 1:18–19 mutatja, a tudatlanság nem mindig ártatlan tudatlanság, amikor elnyomják az igazságot.

Vannak a világon, akik szó szerint „gyűlölik” Jézust, ahogyan Jézus megjósolta a János 15:18,24-ben.

Vannak, akik hazugok, ahogyan Jézus mondta a János 8:55-ben. Vannak, akik másoknak hazudnak, de maguknak is hazudnak.

Egyeseknél „más dolgok is zajlanak”, mert más bálványokat imádnak, legyenek azok más vallások, pénz, alkohol stb. „Akik értéktelen bálványokhoz ragaszkodnak, elhagyják az Ő szerető odaadását” – Jónás 2:8 (BSB)

Vannak, akik nem Isten juhai, ahogyan Jézus mondta a János 10:26-ban.

Nincs hely az én igémnek, ahogyan Jézus mondta a János 8:37-ben

Ehhez kapcsolódóan: ha valaki nem hiszi el, hogy Jézus az, akinek mondja magát, bűneiben fog meghalni, ahogyan Jézus mondta a János 8:24-ben.

A világ ellenségesen viszonyul ahhoz, hogy ítéletet mondjanak materializmusáról és bűneiről. Nem akarják a Szentlelket, aki meggyőzi őket bűneikről és igazságtalanságukról, ahogyan Jézus mondta a János 12:8-10-ben.

Végül pedig senki sem jöhet Jézushoz, hacsak az Atya nem vonzza őt, ahogyan Jézus mondta a János 6:44-ben.

K: A János 14:16–17-ben egy Montanus nevű, Kr. u. 160 körül élt kis-ázsiai keresztény azt állította-e magáról, hogy ő a Vigasztaló megtestesülése, ahogyan azt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 988. oldalán állítják?

V: Asimovnak inkább a tudományos-fantasztikus regények írásánál kellett volna maradnia, mivel ebben az esetben tévesen állította a tényeket. Montanus valóban azt állította magáról, hogy próféta, akiken keresztül a Vigasztaló (parakletos) szólt, de senki (Asimovon kívül) nem állította, hogy Montanus bárminek vagy bárkinek a megtestesülése lenne. Tertullianus volt a montanista „felekezet” legkiemelkedőbb tagja, és Tertullianus kiterjedt írásait ortodoxnak tekintették, és az őt követő ortodox keresztények széles körben használták őket. Valójában Karthágói Ciprián (kb. 246–258) szokta mondani: „Hozzátok ide a mesteremet!”, amikor azt akarta, hogy valaki hozza el neki Tertullianus könyveit tanulmányozás céljából.

K: A Jn 14:16-ban a Segítő itt az „Isteni Tudomány”, ahogyan azt Mary Baker Eddy, a Keresztény Tudomány alapítója állította a Tudomány és egészség a Szentírás kulcsával című művében (55. és 271. oldal)?

V: Nem, a Segítő a 26. versben a Szentlélek, akire „Ő”-ként hivatkoznak, nem pedig „az”-ként, ahogyan az Isteni Tudományra tennék.

K: János 14:16–26; 15:26; 16:5–15 versekben vajon az Újszövetségben prófétálták-e Mohamedet, mint a Parakletoszt, vagyis a Szentlelket, ahogyan egyes muszlimok állítják?

V: Nem. Ha ez igaz lenne, akkor a muszlimok hinniük kellene az alábbi öt dologban (amiben általában nem hisznek).

1. Mohamed dicsőítette Jézust. (János 16:14)

2. Allah Jézus nevében küldte Mohamedet. (János 14:26)

3. Mohamedet Jézus is elküldte. (János 16:7)

4. Mohamed átvette Jézus bölcsességét, és azt közölte velünk. (János 16:15)

5. Mohamed „az apostolokban” volt. (János 16:17)

Így tehát egyetlen tájékozott muszlim sem hinné, hogy ezek a versek Mohamedre utalnak. Ezeknek a verseknek valaki másra kell utalniuk, akit Isten küldött.

Másrészt talán a muszlimoknak dicsőíteniük kellene Jézust, ha úgy gondolják, hogy Mohamed is ezt tette ezek alapján a versek alapján. Egy imám azonban azt mondta nekem, hogy a muszlimoknak dicsérniük és dicsőíteniük kell Jézust, de nem imádniuk.

Egyébként a „parakletos/on” szó megtalálható a János 14:6-ban a p75-ben (Bodmer 14/15), amely a 2. század végéről vagy esetleg a 3. századból származik, a p66-ban, amely a 2. század közepéről származik, valamint a Sinaiticusban.

Tertullianus pedig azt tanította, hogy a Paraklétosz, a Vigasztaló az ő idejében (193-ban) az emberek szívében munkálkodott, az „A monogámiáról” című művének 3. fejezetében, 61. oldalon.

Hegemonius művében (4. század) Archelaus, a keresztény szerző is tárgyalta, hogy a János 14–16-ban szereplő Paraklétosz hogyan azonos a Szentlélek Istennel, a „Vitában Manesszel” című mű 34–35. fejezetében, 208–209. oldalon

K: A Jn 14:18 azt mutatja-e, hogy Krisztus az Atyaisten, ahogyan azt az egységpünkösdiak állítják?

V: Az egység-pünkösdiak összekeverik Jézus cselekedeteit Jézus identitásával. Az, hogy Jézus nem hagy minket árváknak, nem jelenti azt, hogy Ő ugyanaz a lény, mint az Atya. Amikor Jézust megkeresztelték, nem tévesztette meg az embereket, nem zavarta össze őket, és nem is ventriloquizmus-számot adott elő, amikor az Atya a mennyből szólt. Az Atya nem azt mondta: „Ez én magam vagyok, akiben gyönyörködöm.” Hanem azt mondta: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm!”

K: A Jn 14:22–24-ben hogyan nyilvánul meg Jézus a keresztényeknek, és miért nem a világnak?

V: Igaz, hogy mindenki tud valamit Jézusról. Azonban csak a keresztények ismerik Jézust személyesen, mert Jézus a szívünkben él.

K: A Jn 14,27-ben hogyan különbözik a béke fejedelmének, Jézusnak a békéje a világ békéjétől?

V: A világ békéje külső és ideiglenes, mert külső körülményektől függ. Jézus békéje pedig belső és külső egyaránt, és tartós, mert független a külső körülményektől.

Bizonyos értelemben, ahogyan a haldokló ember végrendeletet hagy hátra, hogy gondoskodjon gyermekeiről és megáldja őket, úgy Jézus is megáldja gyermekeit, és ígéretet tesz arra, hogy gondoskodik róluk.

K: A Jn 14:27–28-ban miben nagyobb az Atya, mint Jézus?

V: A földön Jézus kiüresítette önmagát, és természetesen akkor az Atya nagyobb volt Jézusnál. A mennyben Jézus alárendelt szerepet tölt be az Atyához képest. Jézus Istene az Atya. Lásd 1 Korinthus 11:3; 15:25–28; Máté 12:18; Efézus 1:3, 17; János 1:33; 14:16, 26, 28; Róma 8:26–27.

Az Atya két szempontból nem nagyobb Jézusnál:

Természet (Filippi 2:6). (További információkért lásd Hilarius művében A Szentháromságról 9:2 és 7:27.)

Tisztelet. Lásd János 5:18; 5:23; Kolossébeliek 2:9–10; (Ézsaiás 44:6; Jelenések 1:8 vs. Jelenések 1:17–18; 22:13)

Ahogyan a János 5:18 is mutatja, az Atya természetében egyenlő az általa nemzett Fiúval. Ellenkező esetben az apádnak nagyobbnak kellene lennie nálad, a nagyapádnak nagyobbnak nála, és a századik ősödnek szuperembernek kellett volna lennie. Az emberek dolgokat készítenek, de csak embereket „nemzenek”. Isten teremtette a teremtett dolgokat, de csak Istent, az Ő egyszülött Fiát „nemzi”. Mindketten tiszteletet és dicséretet kapnak a Jelenések 5:9, 12–14-ben.

A Now That’s a Good Question című könyv 43–44. oldalán megkülönböztetik a Fiú „alárendeltségének” hamis állítását és a Fiú „alárendeltségének” valódi fogalmát. R. C. Sproul hozzáteszi: „Ez az egyik oka annak, hogy az egyház mindig is vallotta a Krisztus alárendeltségének nevezett tanítást.”

K: A Jn 15:1-ben miben különbözik az „igazi szőlőtőke” a puszta szőlőtőkéktől?

V: A görög szó, amely itt az „igazi” jelentését hordozza, nem annyira az igaz és a hamis közötti különbséget jelenti, hanem inkább az igazi vagy eredeti és az utánzat vagy másolat közötti különbséget.

K: A Jn 15:1-ben milyen más metafora volt a szőlőről ezt megelőzően?

V: Jézus ezt akár a felső teremben, akár onnan az Olajfák-hegy felé sétálva, akár pedig Jeruzsálemtől nyugatra fekvő Olajfák-hegyen mondhatta. Ha elhaladtak a templom mellett, annak homlokzatán egy nagy arany szőlő volt látható ágakkal, amely Izráel népét szimbolizálta. A Zsoltárok 80:8–16, az Ezékiel 17:1–6, a Jeremiás 12:10–11 és az Ézsaiás 5:1–7 egyaránt Isten népét egy szőlőültetvényhez hasonlítja. Isten így szólt: „Mert a Seregek Urának szőlőskertje Izráel háza, és Júda fiai az Ő gyönyörűségének ültetvénye. Igazságot várt, de vérontást látott; jogosságot várt, de segélykiáltást hallott.” (Ézsaiás 5:7)

K: János 15:1-ben mi a különbség aközött, hogy Jézust tekintjük a szőlőtőkének, amely összetartja az ágakat, és aközött, hogy az embereket tekintjük az ágakat összetartóknak?

V: Izráel volt a szőlő a Jeremiás 2:21-ben. De Jézus itt más metaforát használ: Ő, nem Izráel, a szőlő a János 15:1-ben. Ha a gyülekezeted szervezete nagyobb hangsúlyt fektet azokra az emberekre, akik összetartják a gyülekezetet, mint Jézusra, aki összetartja, akkor meg kell kérdezned magadtól, hogy a megfelelő szervezetben vagy-e.

Mit gondolsz erről az idézetről? „Isten a csendes, halvány hangban van. Mindezekben a nyilatkozatokban, vádiratokban minden az ördög műve – minden korrupció. Gyerünk már! Ti vádlók! Ti hamis eskütevők! Az egész pokol, forrj fel! Ti lángoló hegyek, zúdítsátok le a lávát! Mert végül én fogok a csúcsra kerülni. Több dologgal dicsekedhetek, mint bármelyik ember valaha is. Én vagyok az egyetlen ember, aki Ádám ideje óta képes volt egy egész egyházat összetartani. A teljes közösség nagy többsége mellettem állt. Sem Pál, sem János, sem Péter, sem Jézus nem tette meg soha. Azzal dicsekszem, hogy senki sem végzett még olyan munkát, mint én. Jézus követői elmenekültek tőle; de az Utolsó Napi Szentek még soha nem menekültek el tőlem. Ismeritek a mindennapi járásomat és beszédemet. Egy erényes és jó nép kebelében vagyok. Milyen szívesen hallgatom a farkasok üvöltését! Amikor megszabadulnak tőlem, az ördög is eltűnik. Az elmúlt három évre vonatkozóan nyilvántartásom van minden cselekedetemről és tevékenységemről, mert folyamatosan foglalkoztattam több jó, hűséges és hatékony írnokot: mindenhová elkísértek, gondosan vezették a történetemet, és leírták, mit tettem, hol jártam és mit mondtam; ezért ellenségeim nem vádolhatnak meg semmilyen nappal, időponttal vagy hellyel, mert írásos tanúvallomásom van, amely bizonyítja cselekedeteimet; és ellenségeim semmit sem tudnak ellenem bizonyítani.” Joseph Smith, a mormonizmus alapítója. A gyülekezet története, 6. kötet, 408–409. o.

Vagy mi lenne ezzel az idézettel, amely enyhébb hangvételű? A Dictatus Papae-ban (valószínűleg 1075-ben) VII. Gergely pápa így fogalmazott: „A római egyházat egyedül Isten alapította; egyedül a római pápát lehet joggal egyetemesnek nevezni; egyedül ő használhatja a császári jelvényeket; csak az ő lábát csókolhatják meg minden fejedelem; egyedül ő fosztathatja meg a császárokat trónjuktól; őt magát senki sem ítélheti el; a római egyház soha nem tévedett, és az örökkévalóságig nem is fog tévedni.” Austin: A kereszténység tematikus története, 165. o.

K: János 15:3-ban hogyan mondhatta Jézus, hogy mindannyian tiszták voltak, hiszen Júdás elárulta Jézust?

V: Ne feledjük, hogy ekkorra Júdás már elment, és nem volt jelen, amikor Jézus beszélt.

K: A Jn 15:4-ben mit jelent a „maradni/megmaradni” szó?

V: A „maradni” szó (görögül „meno”) János összes írásában nagyon jelentős. 11-szer fordul elő a János 15-ben, 40-szer a János-evangéliumban, és 27-szer János leveleiben.

Akárcsak a szőlőtőke ágához hasonlóan ez csak egy dolgot jelent: a szőlőtőkéhez kapcsolódva élni. Egy ág teljesen elválhat, ha levágják. Vagy az ág élete nem kapcsolódhat a szőlőtőkéhez, és az ág elhal. Érdekes, hogyan hullajtják le a fák a leveleiket ősszel. A fa parafa réteget képez, amely megakadályozza a víz és a tápanyagok áramlását a levélhez vagy az ághoz. Tápanyagok nélkül elhalnak, elveszítik a kapaszkodásukat, és lehullanak. A fák néha nyáron is elveszítik az ágakat. Amikor az ág nem kap napfényt, nem termel cukrot vagy gyümölcsöt, és a fa levágja.

K: A Jn 15:4-ben hogyan maradnak a keresztények Jézusban?

V: Számos módon.

Bízunk benne, hogy lépésről lépésre vezet minket.

Engedelmeskedünk Jézusnak, nem csupán kötelességből, hanem azonnali, teljes és örömteli engedelmességgel, mert tudjuk, hogy Isten útja a legjobb út.

Az imádságnak életünk egyik legfontosabb jellemzőjének kell lennie.

Vágyakozás Jézusra, arra, hogy vele lehessünk, és imádkozás az Ő visszatéréséért.

K: A Jn 15:6-ban az, hogy egy ágat elvetnek, azt jelenti-e, hogy egy igazi hívő elveszítheti üdvösségét?

V: Ez az ige azt mondja, hogy aki nem marad Jézusban, az elvetethet és elégethet. Ezen túlmenően kétféleképpen lehet értelmezni ezt az igét.

1. Mindenkinek egyet kell értenie abban, hogy mivel Isten mindent tud, és már azelőtt tudta, hogy bárki is megszületett volna, hogy kik fognak a mennybe jutni (a kiválasztottak), egyesek a pokolba kerülnek, még akkor is, ha a gyülekezet tagjai voltak, és látszólag keresztényeknek tűntek. A kiválasztottak közül azonban senki sem vész el, az elvetettek közül viszont mindenki, mert a mindentudó Isten előre tudta ezt.

2. Az igazi keresztények között nincs egyetértés abban a kérdésben, hogy lehet-e valaki valóban újjászületni, majd később elveszíteni az üdvösségét, vagy úgy dönteni, hogy elfordul az üdvösségétől, és a pokolba kerül. További információk erről a kérdésről a Zsidókhoz írt levél 6:4–14 és az Efézusbeliekhez írt levél 1:14-hez fűzött magyarázatokban találhatók.

K: A János 15:8-ban hogyan teremnek gyümölcsöt a hívők Krisztusban?

V: Ne feledjük, hogy itt nem a tanulás, nem mások tanítása és nem a szolgálat a lényeg, hanem a gyümölcshozás. A hívők legalább három módon hoznak gyümölcsöt Krisztusban:

Krisztus-hasonlóság: Belülről a Szentlélek gyümölcsét kell teremnünk, és ennek meg kell mutatnia, hogy egyre istenfélőbbé válunk.

Szeretet és adakozás: Időnkkel, pénzünkkel és az elnyomottak megsegítésével egyaránt segítenünk kell a hívőknek és a nem hívőknek egyaránt.

Megtértek és tanítványok: Segíthetünk azáltal, hogy előkészítjük a talajt, elvetjük az evangélium magját, és betakarítjuk a termést, hogy embereket vezessünk Jézus Krisztusba vetett hitre. Tanítványokat is nevelhetünk más keresztények közül, és segíthetünk a letértek visszahozásában.

Az eredmények nem attól függenek, hogy mit teszel, hanem attól, hogy mi sarjad mások életében.

K: A Jn 15:8-ban az áll, hogy az emberek csak akkor nem teremnek gyümölcsöt, ha nem vezetnek másokat Krisztushoz, ahogyan egy szokatlan csoport tanította?

V: Nem. Nem tudjuk, hogy Jeremiás életében alig vezetett-e embereket Istenhez, de mégis hatékony prófétaként és hirdetőként szolgált Istennek. Ez a gyümölcshozás egyik jele, de a Galátusokhoz írt levél 5:22–23-ban még csak nem is szerepel a Szentlélek gyümölcsei között. Lásd a „Amikor a szektások kérdeznek” című kiegészítő választ.

K: A János 15:14–15 szerint továbbra is Krisztus szolgáinak kell-e neveznünk magunkat?

V: Igen. Péter, aki ezeket a szavakat első kézből hallotta, a legalkalmasabb lenne arra, hogy megértse Jézus szándékát. A 2. Péter 1:1-ben Péter Jézus szolgájának (valójában rabszolgájának) nevezte magát. A Rómaiakhoz írt levél 1:1-ben, a Filippiakhoz írt levél 1:1-ben, a Tituszhoz írt levél 1:1-ben és a Jakab-levél 1:1-ben Pál és Jakab is Krisztus Jézus szolgáinak nevezik magukat.

Függetlenül attól, hogy ezt úgy értelmezzük-e, hogy Jézus nem „csupán szolgáknak” vagy „szolgáknak” nevezi a tanítványokat, Jézus azt mondja, hogy nem csupán szolgáknak nevezi őket. Jézus nem azzal foglalkozik, hogy Isten gyermekei hogyan nevezzék magukat.

K: A János 15:15-ben milyen módon kell viselkednünk Krisztus szolgáiként, és milyen módon Krisztus barátaiként?

V: Krisztus szolgájának lenni jó dolog, és helytelen, ha valaki nem akar Krisztus szolgája lenni. De itt Jézus azt mondja, hogy ennél sokkal többről van szó, mint pusztán arról, hogy Krisztus szolgája legyünk. Nézzük meg a dolgokat a mi szemszögünkből, majd utána Isten szemszögéből.

A mi szemszögünkből

Ha csupán szolgák lennénk, a szolga azt teszi, amit mondanak neki; legalábbis amikor figyelik. A szolga gyakran nem érdekelt az eredményben vagy a sikerben. Lehet, hogy a szolga csak egy ideig marad szolga, és csak a rövid távú dolgokkal törődik, mielőtt továbbáll. A szokásos kereteken kívül gondolkodni, jobb megoldásokat keresni, kezdeményezőnek lenni vagy újítani – ezek általában nem olyan dolgok, amiket a szolgák tennének.

A szolgával ellentétben a barát olyan, mint egy társ vagy családtag. Örömmel teszik meg, amire szükség van, még akkor is, ha nem mondják meg nekik. Nagyon törődnek gazdájuk tervének kimenetelével és sikerével. Nem csupán a virágok kihajtásával törődünk, hanem azzal is, hogy melyik gyümölcs marad meg, és melyik nem.

Azonban, akárcsak a szolgának, nekünk is van gazdánk. Még a fiúnak is engedelmeskednie kell anyjának és apjának. Újítani tudunk, és jobb módszereket találhatunk a dolgok elvégzésére, de csak a gazdánk parancsainak keretein belül. Számtalan eszköz áll rendelkezésre egy terv megvalósításához: erőszak, megfélemlítés, kényszer, csalás, megtévesztés, lopás – ezeket soha nem szabad használnunk, függetlenül attól, hogy mennyire hatékonynak tartjuk őket egy adott helyzetben.

Isten szemszögéből

Egy szolgának nem kell tudnia, mi folyik körülötte, csak azt, hogy mit kell tennie éppen most. Hogy hogyan kell valamit elvégeznie, hogyan kell másokkal együttműködnie, arról a feladat maga gondoskodik.

A szolgával ellentétben Isten gyakran azt akarja tőlünk, hogy kitaláljuk, hogyan lehet valamit elvégezni, és ne csak mechanikusan hajtsuk végre a mozdulatokat, mint egy szolga. Kezdeményezőkészséget kell tanúsítanunk. Lehet, hogy Isten olyan feladatokat ad nekünk, amelyeket egyedül nem tudunk elvégezni, és mégis elvárja tőlünk, hogy megcsináljuk őket. De ahelyett, hogy egy eredménytelen feladatra vállalkoznánk, kudarcot vallanánk, és azt mondanánk Istennek: „Megtettem, amit tudtam”, Isten azt akarja, hogy más hívőkkel együttműködjünk, és közösen teljesítsük a feladatot. Az, hogy mit tudsz vagy nem tudsz egyedül megtenni anélkül, hogy felhasználnád azokat az eszközöket és munkatársakat, amelyeket Isten adott neked, valójában nem releváns; az a fontos, hogy mit tudsz vagy nem tudsz megtenni azokkal az eszközökkel és munkatársakkal, amelyeket Isten adott neked, a Szentlélek erejében. Gyakran eláruljuk barátainknak a jövőre vonatkozó titkos terveinket. Isten is így tesz. Mi szeretnénk tudni, mi Isten akarata velünk kapcsolatban, de azt is szeretnénk tudni, mi van a szívében.

Ugyanakkor, akárcsak egy szolgának, az életünk során még mindig sok olyan dologgal találkozunk, amelyet Isten úgy dönt, hogy nem fed fel előttünk, vagy legalábbis még nem most. Lehetnek olyan dolgok is, amelyek már megtörténtek velünk, és még mindig fogalmunk sincs, miért engedte Isten, hogy azok megtörténjenek. Ahogy egy keresztény szerző mondta: „nem szabad megsértődnünk a megmagyarázhatatlan dolgok miatt.” Isten nem csupán a barátunk, hanem a legjobb barátunk; de mégis Ő a Mesterünk.

K: A Jn 15:16-ban milyen értelemben nem ők választották Krisztust, hanem Krisztus választotta őket?

V: Kétféleképpen lehet értelmezni ezt a szakaszt.

A közvetlen kontextus az apostoli felszentelés. Krisztus bárkit választhatott volna apostolainak, és őket választotta. Azzal, hogy őket választotta, megáldotta őket; ők nem tettek Jézusnak semmiféle szívességet.

Egyesek Isten üdvösségre való kiválasztásának általános összefüggésében értelmezik ezt.

Függetlenül attól, hogy hiszel-e abban, hogy ennek a konkrét szakasznak ez a szándékolt jelentése van, a Biblia azt tanítja, hogy Isten az idő kezdete előtt választott ki minket. Így nyilvánvaló, hogy Isten választott ki minket, mielőtt mi Őt választottuk volna. Továbbá a Róma 3:11–12 és más szakaszok azt mutatják, hogy Isten életünkben végzett munkája nélkül még csak nem is lennénk képesek Istent választani.

K: A Jn 15:16-ban mi a különbség a maradandó gyümölcs és a nem maradandó gyümölcs között?

V: Az 1 Korinthus 4:12 ad erre magyarázatot. Azokat a cselekedeteket, amelyeket állítólag Istenért tettek, de valójában büszkeségből, irigységből vagy más gonosz indítékból, Isten nem fogja megbecsülni, sem megjutalmazni. Hasonlóképpen azokat a cselekedeteket is, amelyeket ugyan nem istentelen indítékból, de nem istenfélő indítékból – például anyagi gazdagság reményében – tettek, azok is megfelelő ítéletet fognak kapni.

Legalább háromféle gyümölcs létezik.

Belső: A jellem definíciója az, hogy ki vagy, amikor azt hiszed, senki sem figyel.

Külső: Cselekedeteink gyümölcsöt hoznak, akár jót, akár rosszat.

Anyagi: Figyelembe veszik az Isten munkájához, valamint a szegényekhez és rászorulókhoz nyújtott adományainkat, ahogyan Simonét is az ApCsel 10-ben.

Evangelizáció és tanítványság: A Filippi-levélben Pál azt mondta, hogy maguk a filippiek voltak Pál öröme és koronája.

Gyermekeink és azok, akikre a gyülekezetben vigyázunk: Az előzőbe beletartozik az is, hogyan neveljük gyermekeinket, és hogyan vigyáznak a presbiterek a rájuk bízottakra. Ők maguk felelősek saját döntéseikért, de nekünk is van felelősségünk, miközben vigyázunk rájuk.

K: A János 15:17-ben mi a különbség a többi hívő iránti különleges szeretet és a klikkek kialakítása között?

V: Teljesen rendben van, ha vannak olyan barátaink, akikkel szorosabb a kapcsolatunk, mint másokkal. És természetesen a házastársunkkal nem csupán romantikus érzelmeket kell táplálnunk, hanem olyan barátságot is ápolnunk kell vele, amely szorosabb, mint más barátságaink. De ha egy kis baráti körrel való barátságunk kizáró jellegű, és nem szívesen fogadunk be kívülállókat, akkor az már „rossz irányba fordult barátság” lehet. Tehát kérdezd meg magadtól: „A barátságod befogadó vagy kizáró jellegű?” Vannak olyan hitetlenek (és akár világi keresztények is), akiktől távol kell tartanod magad, ha folyamatosan bűnre csábítanak.

K: A Jn 15:18-ban hogyan gyűlölte a világ Jézust?

V: Kétféleképpen:

Név szerint: Az emberek általában nem használják hiába Buddha, Konfuciusz vagy Mohamed nevét. Úgy tűnik, csak az „Isten” és a „Jézus” neveket használják hiába.

Jellegük alapján: Egyesek elutasítanak mindent, ami Krisztussal kapcsolatos. Míg egyesek sokat tudnak Krisztusról, és mégis elutasítják Őt, mások szándékosan nem akarnak semmit sem tudni Krisztusról.

K: A János 15:22,24 szerint hogyan tette Jézus eljövetele egyeseket még inkább felelőssé a bűneikért?

V: A jó hír az, hogy Isten nem vonja felelősségre az embereket azért, amit nem tudnak (Róma 4:15; 5:12). Ennek a másik oldala az, hogy a 2. Péter 2:22 és más versek azt mutatják, hogy az emberek – az általuk ismert igazság alapján – többé-kevésbé szigorú ítéletet kapnak, amikor elutasítják az igazságot.

K: A János 15:23-ban miért nem gyűlölheti senki Jézust anélkül, hogy az Atyát is gyűlölné?

V: A Szentháromság részeként az Atya, a Fiú és a Szentlélek természetükben, céljukban és dicsőségükben egyformák, és az egyik iránti engedelmességünk, szolgálatunk és szeretetünk ugyanaz, mint a másik iránt.

K: A János 16:2-ben szereplő „kizárás a zsinagógából” kifejezés szerinted magában foglalja-e a keresztények kizárását az egyházból is?

V: Igen, magában foglalja a vallási gyülekezetből való kizárást is. Martin Luthert, az anabaptistákat és John Wesleyt is kizárták a gyülekezeteikből. Sok igazi keresztényt nem fogadnak szívesen egyes liberális gyülekezetekben.

K: A Jn 16:2–3-ban hogyan gondolhatta valaki, hogy Istennek szolgál azzal, hogy megöli Jézus tanítványait?

V: Sok embernek nagyon torz képe van Istenről. Az alábbiakban részleges felsorolást adunk a vallásos emberek által a keresztények ellen elkövetett üldözésekről, valamint az ismert esetekben az ezernyi áldozatról.

K: Miért mondta Jézus a Jn 16:5-ben, hogy senki sem kérdezi, hová megy Jézus, hiszen Tamás [állítólag] megkérdezte a Jn 14:5-ben?

V: Tamás valójában NEM kérdezte meg, hová megy Jézus. A János 14:5-ben Tamás csak azt kérdezi, hogyan ismerhetik meg az utat, mivel kijelenti (nem pedig megkérdezi), hogy nem ismerik. Jézus éppen azt mondta, hogy ismerik az utat, Tamás pedig azt mondja, hogy még nem ismerik az utat.

Az a benyomásunk támad, hogy Jézus csak arra várt, hogy valaki megkérdezze, hogyan ismerhetik meg az utat, hogy Jézus kinyilatkoztathassa ezt az igazságot magáról a János 14:6–7-ben. Egyetlen más zsidó tanító sem állította, hogy ő maga lenne az út. Jézus nem csupán az igazság tanítója volt, aki megmutatta az utat, hanem Ő maga volt az út.

De miután Jézus ezt kinyilatkoztatta, és így az emberek ismerték az utat, mert ismerték Jézust, sem Tamás, sem más nem tűnt különösebben érdeklődőnek abban, hogy megkérdezze Jézust, hová fog menni, vagy min kell majd keresztülmennie.

K: Miért mondta Jézus a János 16:5-ben, hogy senki sem kérdezi, hová megy, hiszen Péter valójában megkérdezte ezt a János 13:36-ban?

V: Először két dolog, ami nem része a válasznak, majd a válasz.

X Mindenkihez szólt, csak Péterhez nem: Jézus inthetett a többi 10 tanítványnak – Pétert kivéve – és azt mondhatta: „Miért nem kérdezi meg egyikőtök sem, hová megyek?” Bár ez technikailag lehetséges, János szemtanú volt, és a szakaszokból nem derül ki, hogy Jézus különbséget tett volna Péter kérdése és a többiek hallgatása között.

X Jézus elfelejtette, hogy Péter kérdezett: Bár Jézus a földön bűntelen volt, mint halandó emberről a Szentírás nem mondja, hogy Jézus mindig minden részletre emlékezett volna, különösen nagy nyomás alatt. Bár ennek a magyarázatnak megvan az egyszerűség előnye, szerintem van egy jobb magyarázat.

A görög igeidők és Jézus tanításának sorrendje: Amikor Péter és Tamás először feltették kérdéseiket, Jézus nem tudott teljes választ adni nekik anélkül, hogy előbb megismertették volna velük Jézus szerepét, mint az út, az igazság és az élet, és bemutatták volna nekik a Szentlelket. Ezután Jézus azt kérdezi: „mégis, egyikőtök sem kérdezi tőlem (jelen idő), hová mész?” A Wuest Expanded Translation így fogalmaz: „kérdez tőlem”.

Az Expositor’s Greek Testament 1. kötete, 835. oldalán az áll, hogy a tanítványok annyira el voltak merülve a saját bánatukban Jézus távozása miatt, hogy eszükbe sem jutott megkérdezni, hová fog Jézus menni. A New International Bible Commentary 1257. oldalán az áll, hogy ezt a kérdést a tanítványok csüggedtségük miatt tették fel, nem pedig azért, mert valóban tudni akarták, hová megy Jézus.

K: A Jn 16:8–11-ben hogyan győzi meg a Vigasztaló a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről?

V: Legalább kétféleképpen.

Közvetlenül és belsőleg a Szentlélek meggyőzi az embereket arról, hogy bánniuk kell bűneiket, és Istenhez kell fordulniuk.

Közvetve és külsőleg a Szentlélek az embereken keresztül munkálkodik, hogy másokat Krisztushoz vezessen.

K: A Jn 16:12-ben miért nem mondott el Jézus nekik mindent, amit tudniuk kellett volna?

V: A válasz a János 16:13-ban található. Isten végül elmondta nekik mindazt, amit valaha is tudniuk kellett, csak éppen akkor még nem tanulták meg. Ezért van szükségük nekik – és nekünk is – a Szentlélekre, hogy vezessen minket, és megadja nekünk az aznapi napra szükséges útmutatást.

Ezt egy gyönyörű történet szemlélteti. Volt egyszer egy gazdag király, akinek volt egy fia, akit nagyon szeretett. Évente egyszer a fiú elment az apjához, és kérte az éves zsebpénzét. A király odaadta, és egy egész évig nem látta viszont a fiát. A király nemcsak szerette a fiát, hanem bölcs is volt. A következő évben, amikor a fiú megérkezett, az apa csak egy napra adta meg a zsebpénzt. Ha a fiú a következő napra is akart zsebpénzt, el kellett jönnie, és beszélnie kellett az apjával. Hasonlóképpen, ha hívő vagy, és valóban nem kapod meg Istentől azt, amire szükséged van, talán több időt kell szánnod arra, hogy naponta imádságban fordulj Hozzá.

K: A Jn 16:12–13-ban szereplő Igazság Lelke itt Bahá’u’lláh?

V: Nem, az Igazság Lelke itt egy szellem, nem pedig egy személy. Ugyanaz a Szentlélek, akiről Jézus éppen a János 14–16-ban beszélt. Nem mondhatod, hogy a János 16:12–13-ban a „szellem” egy személyre utal, míg a János 14:16–18, 25–26; 15:26; 16:5–11; 16:14–15 versekben. A Szentlélek pünkösdkor szállt le, nem pedig a 19. században, amikor a bahá’í vallás megalakult.

K: A János 16:13-ban hogyan vezet a Szentlélek az igazság teljességébe?

V: A nyugati emberek gyakran elsősorban igaz vagy hamis kijelentésekben gondolnak az igazságra. Azonban valaki sok jelentéktelen kérdésben helyes lehet, és mégis nagyon tévedhet a fontos kérdésekben. Valaki őszinte lehet, amikor ad-vételre kerül sor, és mégis egy olyan vallást szolgálhat, amely hazugság.

Az igazság Jézus, nem csupán a helyes tanbeli kijelentések. Az igazi Jézusban való megmaradás az, ami elvezet minket a helyes tanbeli kijelentésekhez, nem pedig az, hogy a tan helyettesíti a Szentlélek által Krisztushoz vezető útmutatást. Természetesen a mennyben mi is meg fogjuk ismerni az összes helyes tanbeli kijelentést.

Az igazi keresztények mind egyetértenek a következőkben:

1. Isten szent, szerető, jó, igazságos, mindenható, mindent tudó és mindenütt jelen lévő.

2. Vétkeztünk, és mindannyiunknak szükségünk van egy Megváltóra.

3. Jézus, halálával és testi feltámadásával, az üdvösség egyetlen útja.

4. Bűnbánatot kell tennünk, és hinni kell Jézusban.

5. Mindannyiunknak szent életet kell élnünk.

És még sok más fontos dolog.

Az igazi keresztények a következő kérdésekben nem értenek egyet:

A keresztség pontos jelentése, és hogy azt csak a hívőkre vagy a csecsemőkre is kell-e alkalmazni.

Hogy jobb-e szombaton vagy vasárnap istentiszteletre járni.

Hogy szombaton vagy vasárnap dolgozni szabad-e.

Az Úr vacsorájának pontos jelentése.

Hogy a keresztényeknek szabad-e háborúban harcolniuk, vagy hazudniuk, hogy megmentsenek egy életet gonosz emberektől.

Az egyensúly Isten előre elrendelése és az emberi szabad akarat között.

Az ezeréves királyság és az elragadtatás időpontja.

Az Ószövetség könyveinek pontos száma.

Hogy az igazi keresztények elveszíthetik-e üdvösségüket.

Egyéb másodlagos és jelentéktelen kérdések.

K: Mivel a János 16:13 szerint a Szentlélek minden igazságra vezet, hogyan lehetséges, hogy az igazi keresztények között ennyi nézeteltérés van?

V: A választ lásd az Efézus 4:4-ről szóló fejtegetésben.

K: A Jn 16:20-22-ben hogyan válik a tanítványok bánata örömmé?

V: Ez drámai módon történt a feltámadás után, amikor újra látták szeretett Jézusukat. Ez minden Krisztus tanítványával meg fog történni, amikor meghalunk, és Jézushoz kerülünk a mennybe.

K: A Jn 16:23-ban imádkoznunk kell Jézushoz dolgokért, vagy csak az Atyához kell fordulnunk?

V: Az Úr imája az Atyához szól, és úgy tűnik, hogy több imát intéztek az Atyához, mint Jézushoz. Ugyanakkor semmi baj nincs azzal, ha Jézushoz fordulunk kérésekkel, ahogyan István is – aki tele volt a Szentlélekkel – két kéréssel fordult Jézushoz az ApCsel 7:59–60-ban.

K: Azt jelenti-e a János 16:24, hogy imádságban bármit megkaphatunk, amit csak akarunk, ahogyan azt egyes „Ige-hit” tanítók sugallják?

V: Pál bizonyára nem így gondolta, hiszen kérte, hogy vegyék el tőle a testében lévő tüskét, de ez nem történt meg. Pál emellett először is betegsége miatt írt a galatáknak, és valószínűleg nem akart beteg lenni, bár Isten Pál betegségét jóra használta fel. A János 16:24 arra bátorít minket, hogy kérjünk, de ez az Őbenne maradás kontextusában történik. Tehát kérj meg mindent, amiről úgy gondolod, hogy Isten azt akarja, hogy kérj, de türelmesen fogadd el, hogy Isten, mint bölcs szülő, „nemet” fog mondani mindazokra a dolgokra, amelyekről tudod, hogy Isten nem akarja, hogy most megkapd, mindazokra a dolgokra pedig, amelyekről úgy gondolod, hogy Isten azt akarja, hogy megkapd, de Isten jobban tudja. Kiegészítő választ lásd a When Cultists Ask című könyv 186–187. oldalán.

K: Miért beszélt Jézus a János 16:25-ben még a saját tanítványaihoz is példázatokban?

V: Talán ez az egyszerű hasonlat segít megmagyarázni. Képzelj el egy tanárt, aki a matematikaórákat kizárólag előadás formájában tartja: nincs házi feladat és nincs dolgozat. Mivel nincs szükség visszajelzésre, a diákok hamar önelégültté válnának a tanulásukban. Ráadásul olyan tantárgyak esetében, mint a differenciál- és integrálszámítás, a parciális differenciálegyenletek és a végeselem-elemzés, a kihívás nem a megtanulandó egyenletekben rejlik, hanem a fogalmak megértésében és alkalmazásában. Jézus ugyan soha nem adott írásbeli dolgozatokat, de helyette kérdéseket, találós kérdéseket és példázatokat tett fel. Ahhoz, hogy valaki reménykedhessen abban, hogy ezek közül bármit is megért, ismernie kellett Isten szavát. Ráadásul a puszta szavak megtanulása sem elegendő. El kell gondolkodnunk az igazságokon, hogy megértsük azokat a fogalmakat, amelyeket Isten a Bibliában közölt velünk.

Nem szabad elbátortalanodnunk, ha a Biblia egyes részeit nehezen értjük meg. Akár tetszik, akár nem, Jézus elismerte, hogy néha szándékosan is homályosan beszélt. Úgy tűnik, hogy a Biblia mély igazságainak megtanulása – a hozzá tartozó elmélkedéssel és érveléssel együtt – szinte ugyanolyan fontos, mint maguknak a mély igazságoknak a megismerése.

K: Miért különbözik a János 17-ben szereplő ima tartalma teljesen attól az imától, amelyet a Gecsemáné kertben mondott a kehely elkerüléséről (Máté 26:36–46; Márk 14:32–43; Lukács 22:39–47)?

V: Mert különböző imákról van szó. A János 17. fejezetben szereplő imát nagy valószínűséggel a Gecsemáné-kertben mondták, bár lehet, hogy valamivel korábban is. Ettől függetlenül azonban a szinoptikus evangéliumokban szereplő ima minden bizonnyal a János 17-ben szereplő főpapi ima után hangzott el, mert az őrök éppen imádkozás közben tartóztatták le Jézust.

K: A Jn 17:1-ben mit jelent pontosan az a kifejezés, hogy „eljött az óra”?

V: Három különböző, de egymással összefüggő dolgot jelent.

1) Eljött az óra, hogy befejezze földi szolgálatát, és valami fontosabbat tegyen: a kereszten ontassa vérét bűneinkért. Lásd János 12:23,27. Ő volt az a „óra”, amikor Jézus el fogja hagyni ezt a világot (János 13:1).

2) Ahhoz, hogy ez megtörténjen, Isten fizikai védelmét el kellett venni tőle. Ezt megelőzően senki sem érinthette meg vagy árthatott Jézusnak. Miért? „Mert az ő órája még nem jött el” (János 7:30; 8:20). Lehetetlen volt, mert az Atya nem engedte meg.

3) Végül ez lenne az a „óra”, amikor a sötétség uralkodik a Lukács 22:53-ban. Jézus nem félt ettől a sötét órától; Jézus tudta, hogy ez szükséges volt legnagyobb diadala előtt. Olyan ez, mint amikor a gyalogos katonák lassan és szándékosan visszavonulnak az ellenség elől, mielőtt a lovasság csapdába ejti és bekeríti az ellenséget, hogy megsemmisítse őket (ahogyan az a római sereggel történt Canae-nál).

K: A Jn 17:2-ben Jézus csak azoknak ad örök életet, akiket az Atya Jézusnak adott?

V: Igen. A keresztények egyetértenek abban, hogy Jézus örök életet ad mindazoknak, akiket az Atya Jézusnak adott, és kizárólag azoknak, akiket az Atya Jézusnak adott. A kálvinisták és a nem kálvinisták abban nem értenek egyet, hogy a mi döntéseinknek és az Isten által bennünk megnövelt hitnek van-e bármilyen szerepe abban, hogy az Atya kiket választ ki, akiket Jézusnak ad, vagy sem.

K: A Jn 17:3-ban, mivel Jézus azt mondta: „Ez az örök élet: hogy megismerjék téged, az egyetlen igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél”, hogyan nevezhetjük Jézust Istennek?

V: Az „Isten” kifejezésnek különböző jelentései vannak a Bibliában. Az „Isten” itt, a János 1:1-ben (első előfordulás) és a Zsidókhoz írt levél 1:9-ben (második előfordulás) az Atyára utal. Ez azonban nem használható arra, hogy bebizonyítsuk, Jézust nem lehet Istennek nevezni, mert az „Isten” kifejezés Jézusra utal a János 1:1-ben (második előfordulás) és a Zsidókhoz írt levél 1:9-ben (első előfordulás).

Számomra úgy tűnik, hogy nem egy, hanem két probléma is felmerül azzal kapcsolatban, hogy a Jehova Tanúi azt próbálják állítani, hogy a János 17:3 szerint nem szabad Jézust Istennek nevezni.

1) A Jehova Tanúi nem tűnnek következetesnek saját állításaikkal. Ha itt az „Isten” szó használata az Atyára vonatkoztatva azt jelentené, hogy Jézus nem Isten, akkor az „Isten” és „Úr” kifejezések használata – mivel Jézus az Úr – azt jelentené, hogy az Atya nem Úr.

Az 1. Thesszalonikiakhoz írt levél 4:16a azt említi: „Maga az Úr fog leszállni az égből hangos parancsszóval, arkangyal hangjával és Isten trombitájával.” Mivel itt Jézus az Úr, ez nem jelenti-e azt, hogy az Atya nem az Úr?

Hasonlóképpen, David Reed „Jehova Tanúi versről versre” című művének 82. oldalán megemlíti, hogy ha az Atyát Istennek nevezni valamilyen módon kizárná Jézust abból, hogy Isten legyen, akkor a Júdás-levél 4-ben Jézust „egyetlen Urunknak” nevezni kizárná az Atyát abból, hogy Úr legyen. A helyzetüket még tovább rontja, hogy a Szentlélek is Úrnak van nevezve a 2 Korinthus 3:17-ben.

Az „Isten [Atya] és az Úr Jézus” kifejezés Jakab 1:1-ben, az 1. Thesszalonikiakhoz írt levél 1:3-ban, 3:11-ben és 13-ban, valamint más helyeken is szerepel.

2) A Jehova Tanúi itt nem tűnnek őszintének önmagukkal szemben. Ha azt állítják, hogy az „Isten és Jézus” kifejezés azt jelenti, hogy nem helyes Jézust Istennek nevezni, akkor ők maguk is Jézust Istennek nevezik a János 1:1 és a Zsidókhoz írt levél 1:9 fordításukban. A Jehova Tanúinak azt kellene mondaniuk, hogy Jézus ebben a versben – az Isten szó használatának értelmében – nem Isten; és ezzel a kijelentéssel egyetérthetünk.

A Jehova Tanúinak egyet kell érteniük a keresztényekkel abban, hogy a Szentírásban az „Isten” szónak különböző meghatározásai és használatai vannak. Amellett, hogy hamis istenekre utal (1 Korinthus 8:5–6; Mózes 31:30, 33), az „Isten” szónak három olyan használata van, amely igaz.

Az Atya. Galaták 1:1, Efézusbeliek 1:2–3, 17, Zsidók 1:9 (2. előfordulás), János 17:3 stb.

Jézus. Zsidók 1:9 (1. előfordulás); János 1:1, 19; Hóseás 1:7; Ézsaiás 7:14; 1 János 5:11, 12 vs. 21; Kolossébeliek 2:9 és Máté 1:23

A Szentlélek. Róma 8:9–16; Lukács 1:35; 1 János 4:12, 13, 15–16; 1 Korinthus 3:16, szemben az 1 Korinthus 6:19-cel; ApCsel 5:4.

K: Miért mondta Jézus a János 17:4-ben, hogy befejezte munkáját, még a keresztre feszítés előtt?

V: Letartóztatása előestéjén Jézus látta, hogy gyakorlatilag már nincs semmi, amit ebben az életben még megtehetne. Ettől a ponttól kezdve mindent vele fognak tenni. Talán Jézus is erre gondolt, amikor János 21:18–19-ben azt mondta Péternek, hogy ő is hasonló helyzetbe kerül majd.

Egy másik, de kiegészítő válaszért lásd a 1001 Bible Questions Answered című könyv 39. oldalát és az The Expositor’s Bible Commentary 9. kötetének 162–163. oldalát.

K: A János 17:5-ben, mivel Jézusnak magának kellett kérnie az Atyától dolgokat, ez azt jelenti, hogy Ő alacsonyabb rendű volt az Atyánál?

V: Nem. A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

A földön Jézus önként megüresítette magát, amint azt a Filippi 2:7 mutatja. Elfáradt (János 4:6). Jézus alávetette magát az Atyának, és megtanulta az engedelmességet, amint azt a Zsidók 5:7–8 mutatja.

Természetükben és dicsőségükben mindketten egyformák, amint azt a Filippi 2:7 mutatja. Ahogyan egy földi fiú természete megegyezik szüleiével és egyenlő velük, úgy Jézus természete is megegyezik az Atyáéval és egyenlő vele. Jézus rendelkezik az istenség teljességével, a Kolossé 2:9 szerint. Mindenkinek úgy kell tisztelnie a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli, Jézus szavai szerint a János 5:23-ban.

Szerepét és rangját tekintve az Atya kiemelkedő helyet foglal el a Szentháromságon belül. Még a feltámadás után is az Atyának van Isten szerepe az Isten Fiúval szemben, amint azt a Zsidókhoz írt levél 1:8–9 és az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 15:24, 27, 28 mutatja.

K: Miért utasította el Jézus kifejezetten a János 17:9-ben, hogy az egész világért imádkozzon?

V: Jézus nem imádkozott olyan dologért, amiről az Atya kifejezetten kijelentette, hogy nem fog megtörténni. Nekünk sem szabad. Jézus itt nem imádkozott az univerzalisztikus tan mellett, miszerint minden egyes ember a mennybe kerül, és a pokol üres lesz. Jeremiásnak is azt mondták, hogy ne imádkozzon a népért (Jeremiás 7:16, 11:14 és 14:11).

Ahogyan Jézus a János 17:16-ban utalt rá, a világ egy önálló rendszer, Isten Királysága pedig egy másik. A világ emberei gyakran nem akarnak Isten Királyságának részesei lenni, és örökké Istent imádva élni.

K: A János 17:11, 21–22-ben hogyan lehetnek a keresztények egyek, ahogyan az Atya és a Fiú egyek?

V: Számos módon kell egyek lennünk egymással, ahogyan Jézus és az Atya egyek.

Harmónia: A Szentháromságon belül nincsenek viták vagy veszekedések. Bár az igazi keresztények sok kérdésben nem értenek egyet, a hit alapvető elemeiben egyetértünk, és nem szabad vitatkoznunk vagy megosztottságot okoznunk más igazi keresztényekkel.

A cél egysége: Az Atya és a Fiú soha nem dolgoznak egymással ellentétes célok érdekében. Ha teljesítjük azt a célt, amelyet az Egyik szánt számunkra, az ugyanaz a cél, amelyet az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyaránt szánt számunkra.

Egymás iránti szeretet: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek teljes és tökéletes szeretettel viseltetnek egymás iránt. Ez az a cél, amelyre a mi egymás iránti szeretetünknek is törekednie kell.

Ne nézzünk le egymásra: Nem szabad azt állítanunk vagy gondolnunk, hogy jobbak vagy értékesebbek vagyunk másoknál, amint azt a Filippi 2:3 és az 1 Korinthus 10:12 is mutatja.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek azonban olyan értelemben egyek, amiben mi nem vagyunk egyek. Lásd a János 10:30-ról szóló fejtegetést, ha többet szeretnél megtudni arról, hogy az Atya és a Fiú hogyan egy Isten, és ugyanakkor hogyan különálló lények.

K: A János 17:11, 14, 21 szerint hogyan kell a keresztényeknek a világban lenniük, anélkül, hogy a világhoz tartoznának?

V: Íme egy lista arról, hogyan kell viselkednünk a világban, amelyet egy részleges lista követ arról, hogyan nem szabad a világhoz tartoznunk.

Önként a világban:

Kapcsolatot tartani a világ embereivel: Legyünk minden ember számára minden, az evangélium kedvéért, ahogyan Pál mondja az 1 Korinthus 9:19–23-ban.

Alávetjük magunkat a világi hatóságoknak: Engedelmeskednünk kell a királyoknak és a törvényeknek (1 Péter 2:13-15,17; Róma 13:1-5), amennyiben azok nem állnak ellentétben Istennel, a legfőbb hatósággal. Be kell fizetnünk az adóinkat (Róma 13:6-7; Máté 17:24-27).

Szeressük a világ embereit, hiszen Isten is szereti őket (János 3:16).

Reméljünk a világ embereiért, és vágyakozzunk arra, hogy sokan üdvözüljenek.

Imádkozzunk a világ embereiért, üdvösségükért.

Gondoskodjunk a világ embereiről, hogy kielégítsük testi és lelki szükségleteiket.

Kényszerűen a világban: a következő dolgokban nincs választásunk.

Eredet: Istentől teremtettünk, és testben születtünk ebben a világban.

Fizikailag a világhoz tartozunk. Ez magában foglalja a fájdalom, az éhség, a halál és az igazságtalanság elviselését ebben az életben.

Mások bűneinek következményei: Ahogyan a csecsemők néha szenvednek anyjuk kábítószer- és alkoholfogyasztásának következményeitől, mindannyian ki vagyunk téve mások bűnös cselekedetei miatti szenvedésnek. Valóban, mivel bűnös világba születtünk, mindannyian szenvedünk Ádám bűnének következményeitől, amint azt a Róma 5:12-17 is mutatja.

A kísértés mindenki számára közös ebben a világban, ahogyan az 1 Korinthus 10:12 mondja.

Önként nem a világból valók:

Elköteleztük magunkat Isten mellett: Isten összegyűjti azokat, akik szövetséget kötöttek vele (Zsoltárok 50:5), vízkeresztséget vettek (1 Péter 3:20; Zsidók 10:22), hitvallást tettek (Zsidók 10:23) és tiszta lelkiismerettel rendelkeznek Isten előtt (1 Péter 3:21).

Ne szeressük a világot: Sem a test vágyait, sem a szem vágyait, sem az élet büszkeségét, ahogyan az 1 János 2:15-17 mondja.

Ne úgy szeressünk, ahogy a világ szeret: Nem csak azokat szeretjük, akik szeretnek minket, hanem még ellenségeinket is, ahogyan Jézus parancsolja (nem csupán javasolja) a Lukács 7:27–36-ban.

Ne legyen ugyanaz a motivációnk: Nincsenek ugyanazok a mércéink, törekvéseink, motivációnk és erőforrásaink, mint a világnak. Nem csupán a körülményeknek megfelelően élünk. Ahogy Gene Getz a Filippi-levélről szóló könyvében fogalmazott, a legtöbb dolgot három ok egyikéért tesszük: a jutalom reményéért, a büntetéstől való félelem miatt, és azért, hogy saját szemünkben és mások szemében jobb embernek tűnjünk. Bár a Biblia soha nem bírálja ezeket a motivációkat (és nekünk sem kellene), nekünk van egy magasabb rendű motivációnk, az agapé-szerelem, amelyet a világ nem tud megérteni.

Különböző értékek: Más mércénk van a jelentőségre, az értékre és az élet értelmére nézve. Isten dicsőségére lettünk teremtve (Ézsaiás 43:7; Efézusbeliekhez írt levél 1:6).

Ne álljunk igába hitetlenekkel házasságban, párkapcsolatban, üzleti ügyekben és más módon sem, amint azt a 2. Korinthus 6:14–18 mutatja. (Ha hitetlen házastársad van, ne törekedj a válásra, amint azt az 1. Korinthus 7:12–15 parancsolja).

Kényszerűen nem a világból valók: (A „kényszerűen” nem azt jelenti, hogy nem kívánatos, hanem inkább azt, hogy ez nem választás vagy lehetőség a hívők számára)

Sors: A kiválasztottak a mennybe tartoznak. Gondoskodnunk kell arról, hogy ne érezzük magunkat itt „túl kényelmesen”, mivel ez számunkra csak egy ideiglenes hely. Idegenek és jövevények vagyunk ezen a földön (1 Péter 2:9,11).

A bennünk lakozó Szentlélek: Minden igazi hívőben lakozik a Szentlélek (Róma 8:9–16).

Isten gyermekei: Bár Isten mindenkit teremtett, mi Isten gyermekei vagyunk. A Szentírás a nem hívőket nem tekinti Isten gyermekeinek (János 1:12–13; Róma 8:14–16; Efézus 2:3–5; 1 János 3:1–2).

Egy másik, de kiegészítő válaszért lásd a „Now That’s a Good Question” című könyv 249–250. oldalát.

K: János 17:19-ben hogyan szentelhette meg magát Jézus, hiszen már eleve bűntelen volt?

V: A „megszentelni” szó NEM csupán azt jelenti, hogy abbahagyja a bűnözést. Valójában azt jelenti, hogy elkülönítik Isten számára, vagyis egy meghatározott célra szentelik. A sok (jó) dolog, amit Jézus tett – beszélgetett az emberekkel, meggyógyította a betegeket, tanított stb. –, most egyelőre háttérbe szorult, mivel Ő egyetlen dolognak szentelte magát: arra, hogy felkészüljön a kereszten való halálra. Hasonlóan ahhoz, ahogyan az Ószövetségben a főpapoknak szertartásuk volt, hogy főpapként elkülönítve legyenek, Jézus is egy szertartásra készült (bár fájdalmasra), hogy a mi főpapunkká váljon.

A keresztényeket nem csupán arra hívják el, hogy ne vétkezzenek, hanem arra is, hogy Krisztusnak szentelt életet éljenek. Életünket „szenteltként” és Istennek szentelve kell élnünk. Természetesen ez magában foglalja a bűnös dolgoktól való távolmaradást is, de pozitív értelemben azt jelenti, hogy elkötelezetteknek kell lennünk, akárcsak egy katona, sportoló vagy földműves. Pál erről bővebben beszél – bár a „szentelt” szót nem használja – a 2. Timóteus 2:3–6-ban. Mi szentelték vagyunk, Isten által elkülönítettek, hogy Őérte éljünk és jó cselekedeteket tegyünk. De felelősségünk, hogy kövessük a Szentlelket, és megéljük megszenteltségünket. Péter az 1. Péter 1:13–22-ben nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy mennyire fontos, hogy mi magunk is megszenteltek (szentek) legyünk. Az 1. Péter 1:18-ban Péter ezt szembeállítja a „céltalan életmóddal”. Ezután az 1. Péter 2:9–12-ben arról beszél, hogy az egyház mint nép is megszentelt.

Előfordul, hogy elgondolkodsz azon, mennyire illeszkedik az életed Isten terveihez? Természetesen nem mérheted imádságaidat, beszélgetéseidet és mások bátorítását világi mércével. De mégis elgondolkodsz ezen? Talán Isten arra vár, hogy elgondolkodj ezen. Türelmesen várja, hogy szent életet akarsz élni, hogy jobban kifejezhessd iránta érzett szeretetedet, és megvalósítsd az Ő terveit.

K: A János 17:20–21-ben, amikor Jézus azért imádkozott, hogy mindnyájan egyek legyenek, vajon ez egy szervezetre utal-e, mint amilyen a római katolikus egyház, az ortodox egyház, a kopt egyház, a helyi gyülekezet, és ahogyan azt sok Krisztus-egyház tanítja?

V: Jézus arról beszélt, hogy a hívők szellemben és közösségben egyek legyenek. Nem csupán „egynek” kell lennünk, hanem „egynek Krisztusban” Tertullianus ideje, azaz Kr. u. 200 óta léteznek keresztények különböző szervezetekben. Amikor valami, ami magát Krisztus egyetlen igaz egyházának nevezi, hívőket éget máglyán, mint például Jan Huss-t, kiközösít hívőket, mint például Martin Luthert, keresztes hadjáratokat indít hívők ellen, mint például a waldensiek ellen, vagy lemészárol egy egész olasz várost, az akkori igaz keresztényeknek el kell menekülniük, és nem szabad egynek lenniük azzal a szervezettel. Egy másik, de kiegészítő válaszért lásd a When Cultists Ask című könyv 187–188. oldalát.

K: A Jn 18:1-ben hogyan ejtik a „Cedron” szót?

V: Ezt „Kidron”-nak is írják. A Cruden-konkordancia szerint az első hang „s”, és a hangsúly az első szótagon van.

K: A Jn 18:2-ben hogyan járt Jézus gyakran ide, hiszen csak azon a héten volt Jeruzsálemben?

V: Nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor Jézus és a tanítványok Jeruzsálemben tartózkodtak. Ráadásul naponta kétszer elhaladtak a Gecsemáné mellett, amikor a templomba mentek és onnan visszatértek. Nem volt elég fogadó és ház ahhoz, hogy elszállásolják mindazokat, akik a húsvéti héten Jeruzsálembe érkeztek. Az időjárás azonban jó volt, így a legtöbb ember egyszerűen a szabadban aludt.

K: A Jn 18:3-ban miért hoztak a katonák lámpákat?

V: Valószínűleg azért hoztak lámpákat, hogy a sötétben is lássanak, és azért is, mert úgy gondolták, hogy esetleg egész éjjel át kell kutatniuk a kertet Jézus után. Kardokat hoztak, hogy letartóztassák a béke fejedelmét. Figyeljük meg, hogy Jézus a kapunál találkozott velük.

K: A Jn 18:9-ben hogyan lehet, hogy Jézus egyetlen tanítványát sem veszítette el, hiszen a Jn 17:12-ben egyet (Júdást) elveszített? (Ezt a muszlim Ahmad Deedat vetette fel.)

V: Miután Júdás elment, hogy elárulja Jézust, Jézus a János 17:12-ben így szólt: „Amíg velük voltam, megóvtam és megőriztem őket a Te nevedben, a nevedben, amelyet nekem adtál. Egyikük sem veszett el, kivéve a pusztulás fiát, hogy beteljesedjék az Írás.” (BSB).

Külső szempontból ezt úgy is értelmezhetjük, hogy a tizenkét tanítvány közül (Júdást is beleértve) senkit sem fogtak el fizikailag, nem tartóztattak le, nem bántottak meg, és más módon sem veszett el a Gecsemáné kertben.

Azonban jobb, ha ezt lelki értelemben értjük meg. Amikor a tanítványok elmenekültek, a János 18:9 így szól: „Ez [a menekülés] azért történt, hogy beteljesedjék az Ő szava: »Egyet sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál.«” (BSB) Lelki értelemben Júdás valóban elveszett volt, de a János 18:9-et a „közülük, akiket nekem adtál” kifejezés korlátozza. Júdás nem a végén „lett gonosz”, hanem János 12:6 szerint Jézus egész szolgálata alatt lopott a pénztárcából.

K: A János 18:12-ben ki volt a főpap?

V: Annás volt a főpap Kr. u. 6-tól 15-ig. Főpapnak nevezhették, ugyanúgy, ahogyan az Egyesült Államok egykori elnökét is még mindig elnöknek nevezik. Az Ószövetségben a főpapi tisztséget élethosszig tartóan töltötték be. Annást azonban Kr. u. 15-ben leváltotta a római judeai helytartó, Valerius Gratus. Az akkori főpap Kaifás volt, aki a négy veje egyike volt.

K: A Jn 18:12–19:16-ban a szkeptikus Bart Ehrman azt kérdezi, miért korbácsolták meg Jézust a tárgyalás közepén, és nem annak befejezése után. (Jesus, Interrupted, 44. o.)

V: Először is nem egy, hanem két tárgyalás volt: a zsidó és a római. Másodszor, a korbácsolásra akkor került sor, amikor Pilátus úgy gondolta, hogy a római tárgyalás véget ért. Miután Pilátus döntést hozott, a János 19:6 elmagyarázza, mit tett Pilátus, a János 19:12 pedig azt, hogy miért. Pilátus tudta, hogy a zsidók Jézus halálát akarják, de ő megpróbálta szabadon engedni Jézust. Elrendelte, hogy Jézust megkorbácsolják, majd a véres Jézust a tömeg elé állította, abban a reményben, hogy ezzel a tömeget kielégíti. De a tömeg ragaszkodott a halálhoz, és olyan érvet hozott fel, amire Pilátus nem számított: Jézus királynak nevezte magát, és ha Pilátus elengedne egy önjelölt királyt, az nagyon, nagyon rossz színben tüntetné fel őt. Így Pilátusnak nem volt választása; ha Jézust nem ítélte volna halálra, az rossz fényt vetett volna rá, ha a gyanakvó Tiberius császárhoz eljutott volna a hír, hogy Pilátus elnéző a Róma elleni árulókkal szemben.

Ehrman azonban abból a téves feltételezésből indul ki, hogy az ókori pereknek igazságosnak kellett lenniük, vagy követniük kellett a modern szabványokat. Példaként említhető, hogy i. e. 738/739-ben egy iraki perben egy csoport férfit azzal vádoltak, hogy nem adták vissza egy másik személy pénzét. Esküt kellett tenniük, hogy nem tették ezt, majd megkorbácsolták őket, végül a kalifát tájékoztatták a helyzetükről. Az ítélet szerint esküt kellett tenniük, majd [ártatlannak nyilvánítva] szabadon engedték őket. További információkért lásd al-Tabari Története című művének 26. kötetét, 7. oldalát.

Egy második példa Kr. u. 743/744-ből származik: al-Walid kalifa megparancsolta őrzőinek, hogy verjék meg Khalidot, mondván: „Hadd halljam a hangját” (azaz a fájdalomtól való nyögését). Ezt követően Khalidot bebörtönözték, amíg Yusuf bin ‘Umar pénzt nem hozott Irakból, hogy kivásárolja Khalidot. Khalid nem akart eladni magát, de nem rendelkezett olyan pénzzel, mint Yusuf, ezért al-Walid elvette a pénzt, és eladta Khalidot. Yusuf először megkínozta Khalidot, majd később megkorbácsolta, végül pedig egy tüskés kínzóeszközzel a mellkasán megölte. Mindez anélkül történt, hogy a kalifa vagy bárki más bármiben is bűnösnek nyilvánította volna Khalidot. Ez al-Tabari Története című művének 26. kötetében, a 176–177. oldalon olvasható.

Egy harmadik példa: ugyanabban az évben Sulayman olyan erősen megrántotta Yusuf hosszú szakállát, hogy egy részét kitépte. Ezt követően Yusufot a zöld palotában zárták börtönbe. Yazid kalifa azt mondta, hogy csak azért zárta börtönbe Yusufot, hogy Irakba küldhesse, és bemutathassa azoknak az embereknek, akikkel szemben igazságtalanságokat követett el. Ez al-Tabari Története című művében, 26. kötet, 203–204. oldalon található.

K: A Jn 18:13–27-ben felmerül-e kérdés a versek sorrendjével kapcsolatban?

V: Nem igazán. A versek a jelenlegi sorrendben szerepelnek 55 szövegben és szövegcsaládban. Csak három forrásban található eltérő sorrend.

A Sínai szír szövegben (4.–7. század) a sorrend a következő: 13, 24, 14–15, 19–23, 16–18, 25b–27. A sorrend a következő: 13, 24, 14–23, 24, 25–27 Cirill írásaiban (444). A 225. kéziratban (1192-ben írt) a sorrend: 13a, 24, 13b–23, 24–27.

K: A Jn 18:28-ban miért gondolták a papok, hogy megszennyeződnek, ha belépnek Pilátus ítélőterembe?

V: A farizeusok hagyománya szerint nemcsak akkor szennyeződtek volna meg, ha pogányokkal ettek volna együtt, hanem akkor is, ha pogányok házába léptek volna be, mivel a pogányok tisztátalan ételeket fogyasztottak, és a farizeusok a pogányokat tisztátalannak tartották. A farizeusok úgy vélték, hogy ezáltal hét napra megszennyeződnének.

Ez a nézet nem korlátozódott a farizeusokra. Még Péter is hajlamos volt ezt hinni, amint azt az ApCsel 10 és a Gal 2,12–15 is mutatja.

Az Ószövetségben azonban nem volt olyan törvény, amely tiltotta volna a pogányokkal való együtt étkezést. Eszter királynő is együtt étkezett pogányokkal. Figyeljük meg, hogy a farizeusok mennyire aggódtak a rituális tisztátalanság miatt – például a pogányokkal való együtt étkezés miatt –, miközben gyilkosságot terveztek.

K: A János 18:31-ben, mivel a zsidóknak nem volt joguk Jézust kivégezni, miért mondták azt, hogy „a törvény szerint meg kell halnia”?

V: Mindkettő helyes. A zsidók úgy érveltek, hogy a zsidó Ószövetségi törvény szerint Jézust halálra kell ítélni. De a rómaiak elvették tőlük a kivégzési jogot. Ezért kitaláltak egy módszert, hogy rávegyék a rómaiakat, hogy helyettük végezzék ki Jézust.

K: A Jn 18:31-ben miért nem tudta a zsidó tanács kivégezni Jézust?

V: A kivégzési jogot a rómaiak elvették tőlük. Az alábbiakban olvasható a történelmi dokumentáció.

1. Josephus a „A zsidók háborúi” című művének 2. könyvének 8. fejezetében így ír: „És most Archelaus Júdea-i része provinciává vált, és Caponius/Coponius, a római lovagrend egyik tagja, procurator-ként került oda, akinek Caesar élet-halál feletti hatalmat adott a kezébe.” Josephus a „Zsidók régiségei” című művének 20.9. fejezetében is megemlíti, hogy a Sanhedrin elvesztette a halálbüntetéssel járó ügyek feletti hatalmát. (Írva körülbelül Kr. u. 93–94-ben.)

2. A babiloni Talmudban, a Sanhedrin 4. fejezetében, a 37. után, recto oldalon. Rabbi Rachman így szólt: „Amikor a Sanhedrin tagjai rájöttek, hogy megfosztották őket az élet és halál feletti joguktól, általános rémület fogta el őket; hamuval borították be fejüket, testüket pedig zsákruhával, és így kiáltottak: »Jaj nekünk, mert a jogar elhagyta Júda házát, és a Messiás még nem jött el!«” Ez Kr. u. 7 körül történt. (Forrás: Josh McDowell: Evidence That Demands a Verdict, 1. kötet, 169. o., valamint Augustin Lemann: Jesus Before the Sanhedrin, 1886, fordította Julius Magath, NL#0239683, Library of Congress # 15-24973. Lásd még: Pugio Fidei, Martini, Raymundus, kiadta De Vosin 1651-ben. (148. o.)

3. Talmud: „Kicsit több mint negyven évvel a Templom lerombolása előtt a zsidóktól elvették a halálos ítéletek kihirdetésének jogát.” Jeruzsálemi Talmud, Sanhedrin 24. fólió. (147. o.)

K: A Jn 18:36-ban Jézus királysága azért nem e világból való, mert a zsidók elutasították Jézust?

V: Pilátus volt Júdea római helytartója (Kr. u. 26–36), de még ő sem nevezhette magát királynak. Júdeában senkit sem szabadott királynak nevezni, kivéve Heródes királyt. Az ApCsel 2:23 emlékeztette az embereket arra, hogy Isten előre tudta, hogy Jézust átadják a halálra. Mindazonáltal Jézus eljött, és az egész nemzetnek felajánlotta a lehetőséget, hogy az Ő királyságában legyenek. Az ajánlat őszinte volt, és az ő hibájuk volt, nem Krisztusé, hogy elutasították.

Talán egy analógia segíthet. Ha az emberek 100%-a elfogadná az Igaz Istent, akkor az emberek 100%-a a mennybe jutna; a pokol üres lenne. Isten azonban tudja, hogy nem fogják ezt tenni. Az ember saját hibája, nem Istené, hogy elszalasztja Isten őszinte ajánlatát.

K: A Jn 18:37-ben szereplő mondat szerint lehet-e valaki az igazsághoz tartozó, és mégis ne hallja Jézus hangját?

V: Végső soron nem. El tudnád képzelni, hogy valaki örökké a mennyben éljen, és soha ne hallja Jézus hangját? – Természetesen nem. Hasonlóképpen, a katolikus legenda ellenére nem Péter a mennyország kapusa. Inkább Jézus az a kapu, amint azt a János 10:7,9 mutatja. Ahogyan Jézus hangsúlyozta a János 10:1,3,8–9-ben, mindenki, aki a mennyországba jut, az Egyetlen Kapun halad át. Még azok is, akik kisgyermekként halnak meg és jutnak a mennyországba, Jézuson keresztül mennek.

K: A János 18:38-ban mit értett Pilátus azon, hogy „mi az igazság”?

V: Először egy tanulságos vicc, majd a válasz. Egyszer egy tudóst, egy mérnököt és egy becstelen ügyvédet megkértek, hogy mondják meg, mennyi 1 + 1. A tudós azt mondta, 2,0, a mérnök azt, hogy körülbelül 2, az ügyvéd pedig így válaszolt: „Mit akarsz, hogy legyen?”. Vannak, akik úgy gondolják, hogy az igazság tárgyalható, vagy demokratikus szavazással, egy vezető vagy egy bíró dönti el.

A válasz: Bár Pilátus naivan is feltehette ezt a kérdést, mert soha nem töprengett a kérdésen, ez nagyon valószínűtlen. Vagy azon tűnődött, mi Jézus nézete az igazságról, vagy pedig Pilátus cinikus megjegyzést tett, némileg hasonlóan az előző viccben szereplő becstelen ügyvédhez.

Manapság sokan alig vagy egyáltalán nem érdekeltek az igazság iránt. Sokan úgy gondolják, hogy számukra nem releváns. Néhányan annyira elmerültek a relatív gondolkodásmódban, hogy úgy vélik, objektív igazság nem létezik. Nem meglepő tehát, hogy Pilátus nem ismerte fel az igazságot, amikor az éppen az orra előtt volt.

K: Jn 18:38; 19:4,6-ban Bart Ehrman jelentőségteljesnek tartja, hogy éppen a János-evangéliumban hirdeti Pilátus három alkalommal is Jézus ártatlanságát. Azt mondja, hogy ha a rómaiak ártatlannak nyilvánították Jézust, az azt jelenti, hogy a zsidók ölték meg Krisztust. (Jesus, Interrupted, 45. o.)

V: A szkeptikus Ehrman csak Jánost említi, így úgy tűnik, mintha az evangéliumírókat egymás ellen akarná kijátszani, rámutatva, hogy János volt az, aki hangsúlyozta: nem Pilátus nyilvánította Jézust bűnösnek. Lukács evangéliumában azonban Pilátus szintén három alkalommal nyilvánította Jézust ártatlannak (Lk 23,4; 14; 22). Máté is megemlíti ezt a Máté 27:24-ben, Márk evangéliumában viszont nincsenek ilyen kijelentések, csak utalások. Tehát, ha Ehrman kiegyensúlyozott, pontos képet akart volna adni, nem értem, miért nem említette Lukácsot ugyanolyan gyakran, mint Jánost.

Mindazonáltal téves lenne azt állítani, hogy János „felmentette a rómaiakat” Jézus halála alól. A János 19:1 szerint Pilátus és a római katonák megkorbácsolták Jézust, és töviskoronát tettek a fejére. A János 19:23 szerint a katonák (azaz a római katonák) feszítették keresztre Jézust. Pilátus katonái voltak azok, akik éppen Jézus lábait akarták eltörni, de aztán lándzsával átdöfték az oldalát a János 19:33–34 szerint.

Végül, bár a zsidó vezetők és a rómaiak egyaránt részt vettek Jézus halálában, ne felejtsük el, mi a még jelentősebb. Jézus elmenekülhetett volna a Gecsemáné-kertben történt letartóztatása előtt, de önként úgy döntött, hogy marad, és a kereszten hal meg bűneinkért. Tehát nagyobb értelemben véve a mi bűneink voltak azok, és az, hogy Jézus annyira szeretett minket, hogy meghaljon bűneinkért, ami Jézust a keresztre juttatta.

K: A Jn 19:1–20:31-ben Ehrman így ír: „A János-evangélium meglehetősen képszerűen vádolja »a zsidókat« azzal, hogy elutasították és megölték Jézust (19–20. fejezetek); és egy borzalmas szakaszban valójában azt sugallja, hogy a zsidók nem Isten gyermekei, hanem az Ördög gyermekei (János 8:42–44). Nehéz üdvözülni, ha a Sátán az apád.” (Jesus, Interrupted, 243. o.)

Válasz: Először is nézzük meg az előző kérdést, amelyben Ehrman igazságtalanul vádolja Jánost. Azzal, hogy a Szentírást tévesen idézi, hogy a faji kártyát kijátszhassa, Ehrman polemikája minden látszatát elveszíti annak, hogy pártatlan lenne. A válasz három pontból áll.

1) A János 8:42–44 nem szól arról, hogy képesek-e bűnbánatot tartani és üdvözülni.

2) A János 8:42–44a szövegük lelki állapotáról szól, nem pedig biológiai származásukról. Valójában ebben az időpontban Jézus követőinek valószínűleg szinte 100%-a zsidó volt. Jézus emberi származása megegyezett az övékével. Nem hiszem, hogy Ehrman komolyan gondolná, hogy Jézus azt állította volna, anyja génjei Sátántól származnak.

3) Jézus nem az összes zsidóhoz szólt; azoknak a zsidóknak válaszolt, akik a származását kérdőjelezték meg. Ha ma valaki (eufemisztikusan) törvénytelen utódnak nevezne téged, és te válaszolnál rá, igazságos lenne-e azt mondani, hogy a vádló fajának minden tagjáról beszéltél? Ehrman sem viselkedik igazságosabban.

Végül érdekes összehasonlítani Ehrman itt, a Jesus, Interrupted 243. oldalán szereplő kijelentését azzal, amit a Jesus, Interrupted 72. oldalán mond, ahol azt állítja, hogy a többi evangéliummal ellentétben Jézusnak „nem volt semmiféle hivatalos tárgyalása a zsidó tanács előtt”. Bár szerintem a János 18:12–26 hivatalos tárgyalásra utal (bár nem bizonyítja azt), a lényeg az, hogy Ehrman nem magyarázza el, miért tartja egyrészt Jánost antiszemitának, másrészt miért gondolja úgy, hogy János evangéliumában csak a rómaiak, és nem a zsidók állították bíróság elé Jézust.

K: A Jn 19:1 szerint milyen volt a római korbácsolás?

V: Nem volt olyan dolog, amit szívesen átélt volna az ember. Az általuk használt ostor nem hasonlított a nyugati bikahajtó ostorhoz. Inkább „kilencfarkú macskának” hívták, mert kilenc vége volt. Minden végéhez egy-egy fém- vagy kődarabot kötöttek. A korbácsolást végző, erre kiképzett személy nem annyira a fájdalom okozására törekedett, mint inkább arra, hogy a lehető legtöbb bőrt lehúzza. Gyakran előfordult, hogy a keresztre feszítendő foglyot végül nem feszítették keresztre, mert nem élte túl a korbácsolást. Általában 40 korbácsütést írtak elő, de egyel kevesebbet, vagyis 39-et adtak le, hogy megmutassák, milyen kedvesek voltak.

K: János 19:2 szerint milyenek voltak a tövisek?

V: A tövisek sivatagi növényekről származtak, és gyakran több mint egy hüvelyk hosszúak voltak.

K: A Jn 19:2-ben miért öltöztették Jézust bíbor köntösbe?

V: A bíbor festék drága volt, a föníciai partok mentén élő murex kagylóból nyerték. A bíbor a királyság színe volt, és ez szarkasztikus utalás volt arra, hogy Jézus királynak tartotta magát.

K: Miért félt itt Poncius Pilátus a János 19:8,12-ben?

V: Először is, Pilátus pogány volt, és a görögöknek és a rómaiaknak voltak meséik olyan istenekről, akik az emberek közé jöttek, és aszerint ítélték meg őket, ahogyan velük bántak. Ugyanakkor nem tudjuk, hogy Pilátus hitelesnek tartotta-e Jézus állításait vagy sem.

Pontius Pilátusnak ellentmondó céljai voltak. Nem tartotta Jézust bűnösnek, és talán szabadon is engedhette volna. Ha azonban a zsidók azzal vádolták volna, hogy nem Caesar barátja, mert szabadon engedett egy lázadó királyt, akkor Pilátus ezt nem engedhette meg. Tiberius római császár gyakran gyanakvó és heves természetű volt, ráadásul éppen betegeskedett. Ha elterjedt volna a hír, hogy Pilátus szabadon engedett egy rivális királyt, az nagyon rossz színben tüntette volna fel őt. Máté 27:19 szerint azonban Pilátus felesége üzenetet küldött neki, mondván: „ ” – vagyis hogy álmában szenvedett Jézus miatt. Így tehát Pilátusnak bőven volt oka az óvatosságra. Ki volt ez az ember, akit csak tegnap este tartóztattak le, és aki be tudott lépni a felesége álmába?

A Jn 19:8–11-ben Pilátus azt mondta, hogy hatalma van, de valójában csak a zsidók és a Sátán kezében lévő báb volt. A zsidók Jézus halálát akarták, és azt akarták, hogy ne őket, hanem Pilátust okolják érte. Pilátus átlátta ezt.

K: A János 19:10-ben említettek mellett mikor látták még az emberek, hogy nincs semmi rossz, de nem volt meg bennük az erkölcsi bátorság, hogy kiálljanak az igazság mellett?

V: Sajnos Péter így tett, és eltérítette Barnabást a Galatákhoz írt levél 2:11–13-ban. A Rómaiakhoz írt levél 14:6-ban parancsot kapunk, hogy ne tegyünk ilyet. Sajnos az amerikai déli keresztények így tettek az amerikai rabszolgaság idején; a déliek többsége nem tartott rabszolgákat. De még azok sem álltak ki, akik nem tartottak rabszolgákat, és nem mondták ki: „Helytelen ezeket az embereket rabszolgaként kizsákmányolni.”

A világ így tett az 1915-ös törökországi örmény népirtás során is, amelynek során akár 1,5 millió ember vesztette életét. Woodrow Wilson amerikai elnök megpróbálta ösztönözni a világot, hogy tegyen lépéseket, de sem az amerikai kongresszus, sem a világ többi része nem tett semmit. Később Hitler azt mondta, hogy senki sem fogja észrevenni a zsidó holokausztot, mert senki sem vette észre az örmény népirtást. Még a zsidó holokauszt idején is, Pearl Harbor előtt sokan az Egyesült Államokban nem törődtek a zsidó holokauszttal; csak azt akarták, hogy maguk ne kelljen harcolniuk (bár ellátmányt küldtek a szövetségeseknek). Csak miután az Egyesült Államokat magát is megtámadták Pearl Harborban, terjedt el az amerikaiakról az a mondás, hogy „A jenkik nagyszerűek, amikor végre megjelennek.”

Egyébként tudtad, hogy ma akár egymillió rabszolga is lehet a világon? Líbiában és Szudánban vannak. Ki áll ki értük?

Sajnos túlságosan könnyű nem kiállni az igazság mellett.

K: A Jn 19,11-ben szereplő szöveg szerint vannak-e nagyobb bűnök, mint mások?

V: Néhány keresztényt arra tanítanak, hogy minden bűn egyforma, de a Szentírás nem ezt tanítja.

A János 19:11-ben Jézus azt mondta Pilátusnak, hogy azok, akik Jézust Pilátus elé állították, „nagyobb bűnben vétkesek”.

A Szentlélek elleni istenkáromlás különbözik a többi bűntől, mivel megbocsáthatatlan (Máté 12:31,32; Márk 3:28-30; Lukács 12:10-11).

Az 1 János 5:16–17 egy olyan bűnről beszél, amely halálhoz vezet (a Szentlélek meggyalázása), és más bűnökről, amelyek nem.

A Rómaiakhoz írt levél 1:24–28 arról szól, hogy a gonosz embereket egyre nagyobb romlásnak adják át.

Ezékiel 8:6,13 azt mutatja, hogy egyes bűnök Isten számára utálatosabbak, mint mások.

A Máté 23:14-ben Jézus azt mondja, hogy a farizeusok nagyobb ítéletet fognak kapni.

A Máté 23:15 szerint a farizeusok tanítványai közül néhányan kétszer olyan pokol fiai lesznek, mint ők maguk.

A Lukács 10:12-ben Jézus azt mondta, hogy az ítéletkor Sodomának és Gomornak könnyebb lesz, mint azoknak, akik elutasították Jézust.

Még a keresztre feszítéskor is, miután Jézust a zsidók ösztönzésére keresztre feszítették, nem akartak bűnt elkövetni azzal, hogy a szombat idején a testet a kereszten hagyják. Micsoda képmutatás!

Mindazonáltal, ezt mondva, minden bűn egy bizonyos értelemben egyforma: akár egyetlen bűn is elég ahhoz, hogy megakadályozza az embert a tökéletességben és a mennybe jutásban, és akár egyetlen törvény megszegése is elég ahhoz, hogy bűnösnek ítéljék (Jakab 2:8-11)

K: A Jn 19:14-15-ben Pilátus megvetést tanúsított a zsidók iránt. Miért tanúsítanak az emberek néha megvetést mások iránt? Vannak olyan helyzetek, amikor ezt meg kell tennünk, és vannak, amikor nem?

V: Nyilvánvalóan Pilátus emlékeztetni akarta a zsidókat arra, hogy ő áll felettük, és nem akarta, hogy azt higgyék, tisztelik őket. Másrészt Jézus a János 18:19–23-ban, bár nem tanúsított megvetést, nem hajlandó volt alávetni magát a főpap kérdéseinek. Jézus nem vette a fáradtságot, hogy válaszoljon a vádakra a Márk 14:60–61-ben. Nem lett volna semmi különbség.

Bár nem szabad megvetést tanúsítanunk az emberek iránt, a Róma 14:16-ban azt a parancsot kapjuk, hogy ne hagyjuk, hogy a jót gonosznak nevezzék. Jézus elkerülhette volna a konfrontációt, ha a Márk 31-3-ban a farizeusok szeme láttára gyógyította volna meg a beteget, ahelyett, hogy azt mondta volna neki: „Állj fel mindenki előtt!” Vannak olyan helyzetek, amikor ki kell állnunk az álláspontunk mellett.

K: Mit tudunk a János 19:15-ben említett keresztre feszítésről?

V: Jeruzsálemtől északkeletre, a Giv’at ha-Mivtar nevű barlangban találtak egy olajfából készült kereszten lógó férfi maradványait. Ebből kitűnik, hogy a férfit előre néző helyzetben keresztre feszítették, és egy szöget fúrtak át mindkét sarkán, ami azt jelenti, hogy a lábai oldalra voltak fordítva. A kereszten volt még egy csap, amely némi támaszt nyújtott a bal csípőjének. Két szög volt a csuklójában (nem a kezében), ahol azok rögzültek. A „kéz” jelentésű görög szó magában foglalja a csuklót is. A lábait egyetlen csapással törötték össze, amely a jobb lábát összetörte, a bal lábát pedig megrepesztette.

Az ecet valószínűleg savanyú bor volt, amiből a római katonáknak volt. A savanyú bor összehúzó hatású, ami a torokizmok összehúzódását idézi elő, így a fájdalomtól nem tudott olyan hangosan felkiáltani.

K: János 19:15-ben mi történik gyakran, amikor valaki hűséget vált?

V: Hangosan lemondtak arról, hogy Isten királyának alárendeltjei legyenek, és Rómának szentelték hűségüket. Ám 40 éven belül fellázadtak Róma ellen, és a zsidók nagy emberveszteségeket szenvedtek el.

A kétféleképpen növő szőlő gyenge, ahogyan azt az Ezékiel 17-ben szereplő allegória is mutatja.

Történelmileg tudtad-e, hogy egy időben Franciaországban sok protestáns élt? Sok protestáns élt Franciaországban, akiket hugenottáknak neveztek. IX. Károly király, egy katolikus uralkodó, aki toleráns volt a protestánsokkal szemben. Annak érdekében, hogy megpróbálja fenntartani a békét a katolikusok és a protestánsok között, elrendezte húga, Margit házasságát egy protestáns nemessel, III. Henrik navarrai herceggel. Szinte az összes hugenotta vezető eljött a (protestánsellenes) Párizsba, hogy megünnepelje az esküvőt. De néhány nappal később, 1572. augusztus 23–24-én a katolikusok a király hallgatólagos beleegyezésével, édesanyja, Catherine de’ Medici ösztönzésére 30 000 hugenottát gyilkoltak meg. Ez először Párizsban történt, majd az egész országra kiterjedt. Lehetséges, hogy a spanyol király azon szándéka is közrejátszott, hogy nagy hadsereget készült Franciaországba küldeni. Mindenesetre IX. Károly 1574-ben tuberkulózisban halt meg.

A második világháború alatt a szövetségesek azt mondták a Fülöp-szigetek és Vietnam vezetőinek, hogy országaik függetlenséget kapnak, ha ellenállnak a japánoknak. A háború után az Egyesült Államok úgy döntött, hogy megtartja a Fülöp-szigeteket. Gerillaháború tört ki, majd az Egyesült Államok úgy döntött, hogy megadja a függetlenséget. Franciaországnak, amelyet Németország teljesen meghódított, megengedték, hogy megtartsa Vietnámot. Vo Nguyen Giap és Ho Chi Minh – akik egykor szimpatizáltak az Egyesült Államokkal és a Nyugattal – 1546-tól 1954-ig Oroszországhoz fordultak segítségért a franciák kiűzéséhez. Ha a szövetségesek megtartották volna a világukat, a vietnami háború talán soha nem tört volna ki.

K: A Jn 19:17–18-ban mi a szimbolikus abban, hogy Jézus saját keresztjét vitte ki a városból?

V: Jézus valószínűleg a nehéz keresztfát vitte, nem az egész keresztet. Hasonlóképpen Izsák is vitte a saját áldozatához szükséges fát a Mózes első könyve 22:1-6-ban. Emellett a Mózes-törvény szerint a bűnért való áldozatot a táboron kívülre kellett vinni (2Móz 29:14 és Zsid 13:11 és köv.). Ebben az esetben azt, ami számunkra a legértékesebb – Jézus áldozatát –, a rómaiak és a zsidók a leginkább megvetették.

K: A János 19:22-ben miért nem egyezett bele Pilátus a papok kérésébe, hogy ne írják oda: „A zsidók királya”?

V: Pilátus nyilvánvalóan nem látta szükségét annak, hogy a Sanhedrinnek engedjen. Talán Pilátus azt akarta, hogy a felirat ne csak a lázadókat riassza el, hanem egyfajta „játék” részeként a zsidó hatóságokat is megsértse.

Pilátus és a papok nem voltak jó viszonyban egymással. Érdekes, hogy az egyetlen alkalom, amikor összhangban működtek, csupán egy pillanatig tartott, amikor a Sátán közösen használta őket Krisztus keresztre feszítésére.

K: A Jn 19:23-ban szereplő köpeny ritka volt-e, mivel varratmentes volt?

V: Nem, nem volt ritka, de értékesebb volt. A belső köpenyt általában két darab szövetből készítették, és az oldalain varrták össze. A 480. oldalon megemlítik, hogy mivel Jézus ruhája varratmentes volt, valószínűleg értékesebb volt, mint az egyszerű, varrt ruhadarab. Feltételezik, hogy talán az egyik nő adta Jézusnak, aki anyagi támogatást nyújtott Jézusnak és tanítványainak.

K: A Jn 19:26 arra utal-e, hogy Máriát mi is anyánknak tekinthetjük?

V: Nem. Az, amit a Biblia egy bizonyos személynek parancsol, nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenkinek ezt kell tennie. Egy nevetséges példaként: amikor Isten megparancsolta Jeremiásnak, hogy ne házasodjon meg, az nem jelenti azt, hogy minden kereszténynek tilos a házasság.

Jézus Jánosra bízta, hogy gondoskodjon Máriáról, ahogyan egy jó fiú gondoskodik az anyjáról. Nekünk nem kell gondoskodnunk Máriáról.

K: A Jn 19,26-ban szereplő szöveg Mária számára a „Közvetítő” (társközvetítő) és a „Megváltó” (társmegváltó) szerepet tulajdonítja-e, ahogyan azt a római katolikus egyház Mária esetében vallja?

V: Egyáltalán nem. Az a puszta tény, hogy Jézus megemlítette édesanyját, sőt megkérte Jánost, hogy gondoskodjon róla, nem ruház rá többet, mint amit Jézus mondott. A Biblia egyáltalán nem szól arról, hogy Mária társmegváltó vagy társközvetítő lenne. Valójában az egyházi hagyomány Kr. u. 325-ig egyáltalán nem ismerte ezeket a nemrég kitalált tanbeli tévedéseket.

Íme a legkorábbi utalások Máriára, mint közvetítőre.

Szent Bernát (1090–1153): „[Máriát] a menny kapujának nevezik, mert senki sem léphet be abba az áldott királyságba anélkül, hogy áthaladna rajta.”

Szt. Bonaventura (1221–1274): „Ahogy a hold, amely a nap és a föld között áll, továbbadja az utóbbinak mindazt, amit az előbbitől kap, úgy Mária is kiárasztja ránk, akik ebben a világban élünk, azokat a mennyei kegyelmeket, amelyeket az igazságosság isteni napjától kap.”

Albertus Magnus (meghalt 1280-ban): „Ő minden mennyei ajándék egyetemes osztogatója.”

Szent Antoninus (meghalt 1459-ben): „Minden kegyelem, amelyet valaha is az emberekre árasztottak, Mária révén érkezett.” A Szent Antal (kb. 250–350) egy másik személy volt, és nincs olyan írás, amely szerint ilyesmit mondott volna.

Alfons Mária de Liguori, akit 1839-ben (1750-ben) Szent Alfons néven avattak szentté, írt egy könyvet „Mária dicsőségei” címmel. A könyvet ma is kiadják, különböző egyházi jóváhagyások ( ) alapján. A könyv egyes fejezeteinek címei: „Mária, a mi segítségünk”, „Mária, a mi közbenjárónk”, „Mária, a mi védelmezőnk” stb.

1935: XI. Pius pápa egy rádióadás során adományozta Máriának a „társmegváltó” címet. ₁

1964. november 21.: A II. Vatikáni Zsinat által elfogadott és „VI. Pál pápa szentsége által ünnepélyesen kihirdetett”  Egyházi Dogmatikai Alkotmány 8. fejezete részben így szól: 

„Az Atyák tehát joggal tekintenek Máriára nem csupán Isten által passzívan bevont személyként, hanem az ember üdvösségének munkájában a hit és az engedelmesség révén szabadon együttműködőként. Mert ahogy Szent Iréneusz, a lyoni mondja, ő engedelmes lévén saját maga és az egész emberi nemzetség üdvösségének okává vált. Ezért a korai Atyák közül nem kevesen szívesen állítják vele együtt prédikációikban: »Éva által a halál, Mária által az élet.« Az anya és a fiú közötti ez az egység az üdvösség munkájában Krisztus szűzi fogantatásától egészen haláláig nyilvánvalóvá válik.”

„A mennybe felvétele után sem tette félre ezt az üdvözítő szolgálatot, hanem sokrétű közbenjárásával továbbra is elhozza számunkra az örök üdvösség ajándékait. Anyai szeretetével gondoskodik Fia testvéreiről, akik még mindig veszélyek és nehézségek között vándorolnak a földön, amíg el nem jutnak áldott otthonukba. Ezért a Szent Szüzet az egyházban Ügyvéd, Segítő, Jótéteményező és Közvetítő címek alatt hívják segítségül.”

Kiegészítő választ lásd a When Critics Ask című könyv 188–189. oldalán.

K: Jn 19,28 szerint hogyan lehetne szomjas Istenünk? (Ezt a kérdést a muszlim Ahmad Deedat vetette fel.)

V: Olyan Istent imádunk, aki személyesen megérti szomjúságunkat és szükségleteinket. Ha Jézus soha nem jött volna a földre, Isten soha nem tapasztalta volna meg ezeket a dolgokat. Hogyan tudna tehát Isten valaha is együttérezni velünk, vagy megérteni emberi helyzetünket? De mi lenne, ha a Mindenható Isten, aki mindenre képes, úgy döntene, hogy emberré válik? Jézus nemcsak azt mondja nekünk, hogy legyünk hűségesek és kitartóak, hanem tudja is, milyen nehéz ez néha, és megérti szenvedésünket. A muszlimok most azt mondanák, hogy Allah tisztában van mindenki fájdalmával, de Jézus az, nem Allah, aki első kézből érti meg szenvedésünket, mert Ő is szenvedett, és fájdalmat élt át értünk.

K: Miért volt izsóp a közelben a Jn 19:29-ben?

V: Az izsóp egy mohás növény volt, amelyet a II. Mózes 12:22 szerint mindenkinek használnia kellett, hogy a páska bárány vérével megszórja az ajtaját. A papok is izsópot használtak a Levitikus 14-ben a leprások megtisztításának kinyilvánításához.

K: A Jn 19:29-ben milyenek voltak akkoriban a szivacsok?

V: A mai szivacsok gyakran szintetikusak. Az akkori szivacsokat a tengerfenéken élő primitív állatokból, a szivacsokból nyerték.

K: A János 19:30-ban miért mondta Jézus itt: „Befejeződött”?

V: Az itt szereplő görög szó, a tetelestai, egy számviteli kifejezés volt, amely azt jelentette, hogy „teljes egészében kifizetve”. A The Bible Knowledge Commentary: New Testament (A Biblia ismeretei: Újszövetség) című mű 340. oldala szerint találtak olyan papirusz nyugtákat, amelyekre a tetelestai szó volt ráírva. A próba lezárult, és Jézus halála, majd későbbi feltámadása révén biztosítva lett a igazságosság követelményeinek való megfelelésünk. Jézus kiáltása diadalé volt, nem pedig kudarcé.

Emellett a páska-vacsorán négy pohár volt. A *The* szerint a második pohár a halálangyaltól való megváltást jelentette. Miután megitták, a családfő azt mondja: „Befejeződött”.

K: A Jn 19:33-ban gyakran törték-e el a kivégzett bűnözők lábait?

V: Természetesen eltörtek a csontok, amikor valakit kövezéssel végeztek ki. A keresztre feszítés során – ahogyan ezt leírják – nyilvánvalóan nem volt ebben semmi váratlan vagy szokatlan. A régészek 1968-ban találtak egy keresztre feszítéssel elhunyt férfi csontvázát, akinek az alsó lábszárait egyetlen csapással törték el. A rómaiak ezt a csapást crurifragiumnak nevezték.

K: A Jn 19:38-ban szereplő „titkos hívőket”, mint például Arimathiai József, el kell-e fogadnunk?

V: Nagy különbség van aközött, aki csupán tudja, hogy az evangélium igaz, és aközött, aki életét Krisztusra bízza. Nyilvánvalóan kétféle titkos hívő létezett.

Azok, akik csupán hittek: A János 12:42–43-ban szereplő farizeusok tudták, hogy Jézus tanítása igaz, de nem követték Jézust, mert „jobban szerették az emberek dicséretét, mint Isten dicséretét”. Mások, akik csupán hittek – bár nem titokban –, közé tartozik Simon, a mágus az ApCsel 8:13, 18–20-ban, valamint a gonoszság cselekedeteit végzők a Máté 7:21–23-ban.

Azok, akik követték: Arimathiai József nem csupán hitt, hanem követte is Jézust (János 19:38). Nem állt szembe Jézussal, és József hitből cselekedett. Érdemes elgondolkodni azon, hogy mikor kívánja Isten, hogy a hívő nyíltan vallja hitét, és milyen körülmények között kívánja, hogy titokban higgyen? Természetesen ugyanaz a személy lehet titkolózó egy helyzetben, és nyílt egy másikban.

K: A János 20:10–15-ben az angyalok általában szárnyakkal és glóriával jelennek meg, nem?

V: Csak a művészetben, de a Bibliában nem, kivéve a szeráfokat és a kerubokat.

K: A Jn 20:14–16-ban miért nem ismerte fel Mária Magdolna Jézust?

V: Három lehetséges ok van, és mindegyik igaz lehet.

1. Mária nem számított arra, hogy ebben az életben újra látja Jézust. Nem arra figyelt, hogy felismerje őt.

2. Mária „tudta”, hogy Jézus most hogyan néz ki. Látta a halál által elsápadt, meggyötört testét. Amikor Jézust élve látta, az egyáltalán nem felelt meg az elvárásainak. Például néha, amikor bármelyik pillanatban egy bizonyos barátom hívását várom, és egy másik barátom hív, egy-két másodpercbe telik, mire felismerem a hangját.

3. A Lukács 24:16-ban Kleopás és egy másik tanítvány nem tudták felismerni Jézust. Talán Mária is ideiglenesen nem tudta felismerni Jézust ebben a helyzetben.

Manapság vannak, akik nem ismerik el, hogy Jézus Istentől származik, mert nem akarnak Istentől származó embert keresni vagy megtalálni. Mások azért nem ismerik el Jézust, mert Ő nem felel meg az előre kialakult elvárásaiknak. Végül vannak olyanok is, akik szívesen meglátnák és követnék az igazi Jézust, de ezt megakadályozzák őket olyan dolgok, mint a Sátán által terjesztett hamis vallás, a világi gondok, a bűn és az üldöztetés.

K: Miért mondta Jézus Máriának a János 20:17-ben, hogy ne ragaszkodjon hozzá?

V: Az azonnali ok, amit Jézus megnevezett, az volt, hogy még nem ment fel az Atyjához. Később, a János 20:27-ben Jézus megkérte Tamást, hogy érintse meg az oldalát és a kezeit. Talán egyszerűen csak illendő volt, hogy a következő, aki „megölelje” Jézust, a Mennyei Atya legyen.

A „1001 Bible Questions Answered” című könyv 44. oldalán az áll, hogy ahhoz, hogy Jézus beteljesítse az Ószövetségi áldozatokat, illendő volt, hogy mint az
1 Korinthus 15:20–24 szerinti „első gyümölcs” Jézusot Isten Atyának mutassák be mindenki más előtt. Az első gyümölcsökről bővebben olvashat a 3 Mózes 23:9–14-ben.

K: A János 20:17-ben Jézus az Atyát „Istenemnek” nevezte; ez bizonyítja-e, hogy Jézus nem Isten?

V: Nem. A Zsidókhoz írt levél 1:9 így szól: „…Ezért Isten, a te Istened, megkent téged…”, ahol Jézus az Isten, a „te Istened” pedig az Atyára utal.

A „Isten” szó – amennyiben nem hamis istenre utal – a Bibliában legalább négy jelentéssel bír: Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek, valamint Isten a Szentháromságban. Amellett, hogy a három személy egy Isten, az Atyának Jézus számára is Isteni szerepe volt.

További információkért lásd a Máté 28:19, az Efézusbeliekhez írt levél 1:3, 17, és különösen a János 13:3-ról szóló magyarázatot.

K: A János 20:19-ben, mivel Jézusnak a feltámadás után fizikai teste volt, hogyan jutott be zárt helyiségekbe?

V: Már halála előtt is Jézus csodás módon át tudott haladni a tömegen (Lukács 4:28–30). Még Fülöp is csodás módon került át a cselekedetek 8:29–30-ban. De most Jézusnak dicsőséges fizikai teste volt. Egyrészt Jézusnak megvolt a hatalma, hogy bezárt ajtókon is átmenjen. Másrészt le tudott ülni és halat enni. Dicsőséges teste semmiben sem volt „kevesebb”, mint a mi fizikai testünk, hanem „több” volt, mint a mi fizikai testünk, mivel dicsőséges fizikai teste nem szenvedett fájdalmat, romlást vagy halált.

K: A János 20:22-ben, amikor Jézus azt mondta: „Béke legyen veletek!”, és elküldte őket, vajon megkapták-e a Szentlelket Pünkösd előtt?

V: Nem. Függetlenül attól, hogy a Szentlélek ekkor bármilyen formában velük volt-e, az ApCsel 2-ben leírt pünkösd napjáig nem teltek meg a Szentlélekkel.

K: A Jn 20:22-23 azt mutatja-e, hogy a papoknak hatalmuk van a bűnök megbocsátására?

V: Nem, kivéve, ha a pap azt állítja magáról, hogy a tizenkét apostol egyike. Mielőtt az Újszövetséget megírták, mielőtt az egyház megalakult, és mielőtt az egyház elég bölcs lett ahhoz, hogy megkülönböztesse a különböző szektákat, Jézus ezeknek az embereknek adta a hatalmat, hogy bűnöket bocsássanak meg vagy ne bocsássanak meg.

1. Nem áll benne, hogy ezt a kiváltságot a pápákra vagy bármely más utódra ruházták volna át, és

2. azt sem mondja, hogy a papok megkapták volna ezt a kiváltságot.

3. Mindazonáltal minden keresztény – legyen az egyházi személy vagy sem – hirdetheti, hogy Isten megbocsátja bűneinket.

K: A Jn 20,23-ban hogyan kaptak a tanítványok hatalmat a bűnök megbocsátására vagy meg nem bocsátására?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

Minden keresztény egyetért abban, hogy az Efézusbeliekhez írt levél 2:20 szerint az egyház az apostolok és a próféták alapjára épült. Így az apostolok megkapták azt a jogot, hogy kijelentsék: egy bűn megbocsátott vagy nem bocsátott meg. Ezen túlmenően egyes keresztények két további nézet egyikét vallják.

Minden keresztény kijelentheti: az apostoloknak megvolt a hatalmuk arra, hogy a bűnöket megbocsátottnak nyilvánítsák. Nemcsak az apostoloknak, hanem az egyháznak is megvan az a kiváltsága, hogy hirdesse a mennyei feltételeket arra vonatkozóan, hogyan nyerhet valaki megbocsátást. Ha valaki hisz Jézusban, akkor a kereszténynek joga van kijelenteni, hogy megbocsátást nyert. Ha valaki elutasítja Jézus áldozatát, akkor a keresztény kijelentheti, hogy az illetőnek nem bocsátottak meg.

Csak a tanítványok kaptak különleges hatalmat arra, hogy a bűnöket megbocsátottnak nyilvánítsák. Ezt a hatalmat az ApCsel 5,1–11-ben (Ananiás és Szafira), az 1Kor 5,3–5, 12–13-ban, valamint a 2Kor 2,4–8-ban (a erkölcstelen ember) gyakorolták.

K: A János 20:23 szerint a történelem során a pápáknak volt-e hatalmuk a bűnök megbocsátására?

V: Nem, legalább három okból.

1. Ahogyan egyes katolikus teológusok (például Fastiggi atya) is egyetértenek abban, sok korrupt pápa istentelen volt, és a pokolban fogják végezni. Mivel ez a helyzet, egy olyan személy, aki távol áll Istentől, és nem Isten követője, nem rendelkezik azzal a hatalommal, hogy bűnöket bocsásson meg vagy ne bocsásson meg.

2. Nincs bizonyíték a pápai utódlásra.

3. Még ha létezett is pápai utódlás, vagy apostoli utódlás – amint azt az őskeresztény egyházban egyesek hitték –, az utódlási lánc megszakadt. Amikor egy pápa részt vesz az előző pápa meggyilkolásában, az megszakítja a láncot. Amikor egy pápát akaratán kívül megfosztanak tisztségétől, és utolsó cselekedeteként kiközösíti az utódját, akkor hogyan lehetne egy kiközösített személynek hatalma a bűnök megbocsátására vagy meg nem bocsátására, és ezt továbbadni utódainak?

K: A Jn 20:24-ben, amikor János „Tamás Didymusnak” nevezi a tanítványt – ahol a Didymus ikert jelent –, vajon azt jelenti-e, hogy Tamásnak két véleménye volt, azaz „hitetlen Tamás” volt, ahogyan azt Asimov Biblia-kalauza a 994. oldalon sugallja?

V: Nem. Mindenki elismeri, hogy a Didymus szó ikert jelent, és egyetlen korai keresztény írónak sem jutott eszébe, hogy a Didymus szó „hitetlen”-t jelentene.

K: A Jn 20:24–25-ben valóban ugyanaz a test volt-e, amely Jézusnak a földön volt?

V: Igen. Egy egyszerű példával élve: valaki áteshet egy műtéten, és ugyanazzal a testtel térhet haza, csakhogy az már jobb állapotban van. Hasonlóképpen Jézusnak is ugyanaz a teste volt, a szögnyomokkal együtt, csakhogy ez egy dicsőséges test volt. Jézus nem csalással jelent meg Tamás előtt, hanem őszinte volt és az igazat mondta, amikor arra kérte Tamást, hogy saját maga győződjön meg róla azáltal, hogy megérinti a sebeket.

Hippolytus (225–235/6) egy bizonyos királynőnek (vagy hercegnőnek) írt levelében (240. o.) így fogalmaz: „Mert Ő [Jézus], miután feltámadt, és meg akarta mutatni, hogy ugyanaz a (test) támadt fel, amely meg is halt, amikor tanítványai kételkedtek, magához hívta Tamást, és így szólt: »Nyújtsd ki a kezedet: érints meg, és nézd meg: mert a szellemnek nincs csontja és húsa, ahogyan látjátok, hogy nekem van.«”

K: Mit mond a Jn 20:25 arról, hogy Jézust keresztre szögezték?

V: A Jehova Tanúi azt állítják, hogy Jézust egy „kínzókaróhoz” szögezték, amelyről azt állítják, hogy egy keresztléc nélküli faoszlop volt. Olyan képeket mutatnak, amelyeken csak egy nagy szög tartja Jézus kezeit. A görög szöveg, sőt még a Jehova Tanúinak saját Új Világ Fordítása is a „szögek” (többes szám) szót használja, tehát nem csupán egy szögről volt szó . További információkért lásd a „Jehova tanúi versről versre” című könyv 82–83. oldalát.

Biztos vagyok benne, hogy a korai keresztények tudták, hogyan halt meg Jézus, és íme, mit mondtak erről.

A Barnabás-levél (kb. 70–130) 12. fejezetének 144. oldalán az áll, hogy Mózes a kereszt alakját formázta, amikor kinyújtotta a karjait.

Barnabás levele (kb. 70–130) 9. fejezet, 143. oldal: „Mert [a Szentírás] így szól: »És Ábrahám körülmetélte tíz, nyolc és háromszáz embert a háznépéből.« Mi tehát volt az a tudás, amit ezzel kapott? Először tanulmányozd a tizennyolcat, majd a háromszázat. A tíz és a nyolc így van jelölve: a tíz az I betűvel, a nyolc pedig a H betűvel. Így megkapod Jézus [nevének kezdőbetűit]. És mivel a keresztnek a T betűvel kellett kifejeznie [megváltásunk] kegyelmét, ezért azt is mondja: »Háromszáz.« Jézust tehát két betűvel jelöli, a keresztet pedig eggyel.”

Justinus a Mártír (kb. 138–165) „És nem kellene-e inkább a zászlót a keresztre feszített Jézushoz hasonlítanunk, hiszen Mózes is kinyújtott kezeivel, a Jézusnak (Józsuénak) nevezett személy mellett, győzelmet aratott a ti népetek számára?” Párbeszéd Trifóval, 112. fejezet, 255. oldal. Lásd még a 111. fejezetet, 254. oldal

Justinus a Mártír (kb. 138–165) „…és az a bárány, amelyet teljes egészében meg kellett sütni, a kereszt szenvedésének szimbóluma volt, amelyet Krisztusnak át kellett élnie. Hiszen a bárányt úgy sütik meg, hogy kereszt alakúra formálják. Mert az egyik nyársat [függőlegesen] az alsó részekből egészen a fejig szúrják át, a másikat pedig [vízszintesen] a hátán keresztbe, amelyhez a bárány lábait rögzítik.” Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval, 40. fejezet, 214. oldal

Minucius Felix (210) A kinyújtott karokkal Istent imádó ember a kereszt jelképe. Minucius Felix: Octavius, 29. fejezet, 191. oldal

Tertullianus (198–220) azt mondta, hogy Mózes idején az embereknek az első páska alkalmával egy „Tau”-t (görög t betű) kellett írniuk, hogy a halál angyala elmenjen mellettük. Nem tudták, de ez Krisztus keresztjének jele volt. Válasz a zsidóknak, 11. fejezet, 167–168. o.

Tertullianus (198–220) „Minden előrelépésnél és mozdulatnál, minden be- és kimenetnél, amikor felvesszük ruháinkat és cipőinket, amikor fürdünk, amikor az asztalhoz ülünk, amikor meggyújtjuk a lámpákat, a fekvőhelyen, az ülőhelyen, a mindennapi élet minden szokásos cselekedetében a homlokunkra rajzoljuk a jelet.” (A koronácska / De Corona 3.4).

Origenész (Kr. u. 225–254) (részlet) „Mózes valóban felemeli a kezeit; nem nyújtja ki őket. Jézus azonban, amikor a kereszten felmagasztaltatott, és karjaival az egész földet magához akarta ölelni, így szólt: »Kinyújtottam kezeimet egy olyan nép felé, amely nem hisz, és ellenem szól.« Homíliák az Exodusról. 11. homília, 358. o.

Adamantius (kb. 300) megemlíti, hogy Mózes kinyújtotta karjait, és Krisztus is ugyanezt tette. Kinyújtott keze mindenkit megmentett. Párbeszéd az igaz hitről, első rész, 11. fejezet, 53. o.

Methodius (Kr. u. 270–311/312) „mert a magasba repülő madarak szárnyaik kiterjesztésével a kereszt alakját formálják; és maga az ember is, kinyújtott kezeivel, ugyanezt ábrázolja.” Három töredék Krisztus szenvedéséről, 1. töredék, 399–400. o.

Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) „Mózes, előre látva annak a népnek a keménységét, ezért a szombaton felemelte kezeit, és így képletesen egy kereszthez rögzítette magát.” A világ teremtéséről, 342. o.

Athanasius: Az inkarnáció 25:3: „Mert csak a kereszten hal meg az ember kinyújtott kezekkel. Ezért illett az Úrnak ezt is elviselnie, és kinyújtania kezeit, hogy az egyikkel az ősi népet, a másikkal pedig a pogányokat vonzza magához, és mindkettőt egyesítse önmagában.”

Lactantius (kb. 303–kb. 325) „Így a kereszt mind ténylegesen, mind szimbolikusan magasztalta Őt, hogy fensége és hatalma, szenvedésével együtt, mindenki számára ismertté váljon. Hiszen amikor kinyújtotta kezeit a kereszten, egyértelműen kinyújtotta szárnyait kelet felé és nyugat felé…” Az Isteni intézmények összefoglalása, 51. fejezet, 243. o.

325 után

Hegemonius (4. század) „Ott Mózes, amikor támadás érte, kinyújtotta kezeit, és harcolt Amalek ellen; itt pedig az Úr Jézus… kinyújtotta kezeit a kereszten, és megváltást adott nekünk.” Vitázás Manesszel, 44. fejezet, 220. o.

Van egy 2. századi pogány falfestmény, amely egy férfit ábrázol, aki kinyújtott karokkal imád egy keresztre feszített szamarat. A felirat így szól: „Alexamenos tiszteli Istent”, ami feltehetően egy keresztény katonát gúnyol ki. (Forrás: http://www.jesuswalk.com/christian-symbols/cross)

K: A Jn 20:28-ban Tamás Istennak nevezte-e Jézust?

V: Ellentétben azzal, amit a Jehova Tanúi állítanak, Tamás minden bizonnyal így tett. Figyeljük meg, hogy a vers nem így szól: „Tamás azt mondta: Uram és Istenem!”, hanem: „Tamás így szólt hozzá: Uram és Istenem!” Figyeljük meg, hogy a vers nem azt mondja: „Ó, Uram!”, mintha Tamás felnézett volna az ég felé, és ezt mondta volna. Inkább: „Tamás így szólt hozzá: Uram és Istenem!” Ráadásul Jézus sem nem feddte meg, sem nem javította ki Tamást azért, amit mondott.

A „Jehova Tanúi – Versről versre” című könyv 84. oldala szintén rámutat arra, hogy saját Kingdom Interlinear (1985) Bibliájukban a görög szöveg alatt helyesen ez áll: „Az én Uram és az én Istenem”.

K: A Jn 21:1–25-öt később illesztették-e be, ahogyan azt egy muszlim a liberális szkeptikusokra hivatkozva sugallta?

V: Először az állítás, majd a válasz. A Wikipédia szerint: „Az Újszövetség-kutatók nagyrészt egyetértenek abban, hogy ez nem volt része a János-evangélium eredeti szövegének” (2018. december 16.), idézet Ehrman, Bart (2012. február 13.) „Vita: »Elveszett-e az eredeti Újszövetség?« (kb. 23:40-től)”. The Ehrman Project. Letöltve: 2013. január 15.

A válasz: Nem, erre nincs semmiféle bizonyíték. Az Expositor’s Bible Commentary 9. kötete, 197. oldalán ez áll: „Nincs szövegbeli bizonyíték arra, hogy a János 21-et az evangélium főszövegéhez későbbi kiegészítésként tekintsük. Minden teljes János-kézirat tartalmazza.”

Egy szilárd bizonyíték – és az ellenbizonyíték hiánya – elegendőnek kell lennie annak eldöntéséhez, hogy létezett-e a korai időkben vagy sem. Mivel azonban kilenc bizonyítékunk van arra, hogy ott volt, és nincs ellenbizonyíték, ez a kérdés minden kétséget kizáróan eldöntöttnek tekinthető azok számára, akik ezt megkérdőjelezik. (Egy szerző által többször is megemlített tényeket egyetlen bizonyítékként számolom.)

A 66. oldal (a Bodmer II papirusz) a János-evangélium nagy részét tartalmazza, beleértve a János 21:12,17-et is. Korábban i. sz. 175 körülire datálták, de ma már i. sz. 125–150 körülire teszik.

109. oldal (=Papyrus Oxyrhynchus 4448) János 21:18–20; 21:23–35 (3. század)

A Vaticanus [B] (Kr. u. 325–350) és a Sinaiticus [Si] (Kr. u. 340–350) tartalmazza a János 21-et, valamint a többi fejezetet is. A Sinaiticus eredetileg nem tartalmazta a János 21:25-öt, de a New International Bible Commentary 1263. oldala szerint később hozzáadták.

Ezek után következnek a későbbi kéziratok: a 122. oldal, a Codex Bezae, a Codex Alexandrinus és az 59. oldal.

Tatian író (meghalt Kr. u. 172-ben) a Diatessaron című, az evangéliumokat összefoglaló művében János 21. fejezetének minden versét idézi.

Alexandriai Kelemen (193–217/220) a János 21:4,5 egyes részeit idézi, mint „a Szentírás dicsőít minket” és „az evangéliumban” – The Instructor, 1. könyv, 5. fejezet, 212. oldal.

Tertullianus (198–220) a János 21:20-ból idéz (nem 13, sem 4, sem 12 szót idéz) a Prescription Against Heretics című művében, 22. fejezet, 253. oldal.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) idézi a János 21:17-et, amikor az Úr Péterhez szól. Cyprianus értekezései, 1. értekezés, 4. fejezet, 422. o. Cyprianus levelei című művében, 2. levél, 1. fejezet, 280. o. pedig átfogalmazza a János 21:17-et, ahol Jézus megkérdezi Pétertől, szereti-e Őt.

Origenész (Kr. u. 246–248) a János 21:25 utolsó 14/23 szavát idézi a Máté-evangéliumról szóló kommentárjának 14. könyvében, 11. fejezetében, 502. oldalon.

Origenész (Kr. u. 225–253/254) a János 21:18 középső 7 szavát idézi („nem 13, nem 7, nem 9 szót idéz”) így: „hallgassátok Jézus szavait”. Origenész: Celsus ellen, 2. könyv, 45. fejezet, 448. oldal

K: A Jn 21:5–6-ban hogyan vette át Jézus az irányítást a halászatuk felett, és hogyan veszi át Jézus a miénket?

V: Halászniuk kellett: Péternek felesége volt, és valószínűleg mindannyiuknak el kellett tartaniuk a családjukat. Saját erőfeszítéseik, mint tapasztalt halászoké, aznap nem hoztak eredményt. De amikor Jézusra hallgattak, az meghaladta várakozásaikat.

Néha, amikor az evangéliumért halászunk, inkább a saját képességeinkre támaszkodunk, mint Jézusra. Meg kell állnunk, és hallgatnunk kell Jézusra.

K: A Jn 21:7-ben milyen három dologban tűnt ki János, és hogyan kellene nekünk is így cselekednünk?

V: Először is, János volt az első, aki itt felismerte Jézust. János jól ismerte Jézust, és könnyen felismerte a hangját. Jézus itt használt „paidia” szava a The Bible Knowledge Commentary: New Testament (A Bibliai Tudás Kommentár: Újszövetség) 344. oldala szerint ugyanúgy fordítható „fiúknak” vagy „gyerekeknek”, mint „barátoknak”.

Másodszor, János alig várta, hogy közelebb kerülhessen Jézushoz. Lehet, hogy valaki annyit tanul és tud Jézusról, amennyit csak akar, de vajon alig várja-e, hogy Jézushoz jusson, és közel maradjon hozzá?

Harmadszor, János ugrott be elsőként: Bár jó dolog, hogy a többi tanítvány ott maradt és behúzta a csónakot, János ösztönösen azonnal Jézushoz akart menni.

K: A Jn 21:11-ben mi a jelentősége a 153 halnak?

V: Először is, ez a mennyiség több mint 300 fontot nyomhatott, így Péter erős ember volt – az Expositor’s Bible Commentary 9. kötet, 200. oldal szerint. Két szempontot kell figyelembe venni.

Általánosságban elmondható, hogy nagy mennyiségű halat fogtak, és megszámolták őket, hogy pontosan megtudják, hányat fogtak. Egyesek szerint ez a konkrét, pontos szám azt mutatja, hogy Isten minden egyes embert számon tart, aki hozzá fordul.

Konkrétan azok, akik numerikus mintákat keresnek a Bibliában, a János 21:11-et emelik ki kulcsfontosságú bizonyítékként. Ebben a szakaszban számos olyan minta található, amely a 153-as számot adja ki. További információkért lásd a következő két kérdést. 1 + 2 + 3 + … 17 = 153.

K: Mi az Újszövetségben a János 21:11-ben szereplő numerológiai „kód”?

V: A numerológia egyik formája a teomatika, és Del Washburn írt egy könyvet Theomatics II címmel. A rómaiakhoz hasonlóan a görögök is betűket használtak a számok jelölésére. Íme a Washburn által használt kód. Természetesen, ha a „kódja” helytelen lenne, akkor az összes következtetése megdőlne.

A „kód”: A Theomatics II 23. oldalán az 1–5-ös számokat az egymást követő görög betűknek, az alfa-tól az eta-ig rendeli hozzá. A 6-os számhoz a „vau” betű tartozik, amely a korai görög ábécékben szerepelt, a későbbiakban azonban már nem. A 7–10-es számokhoz a zeta-tól az iota-ig terjedő betűket rendelték hozzá. A 10-től 80-ig terjedő számokat, tízesével számolva, a kappa-tól a pi-ig terjedő egymást követő görög betűkhöz rendelték. A 90-es számot a koppa görög betűhöz rendelték (amelyet úgy írnak, mint egy O-t, amelynek alját egy függőleges vonal érinti). A koppa a korai görög ábécékben szerepelt, a későbbiakban azonban már nem. A 100-as számhoz a „rho” betű tartozik. A 200-as számhoz a sigma betű mindkét formája tartozik. A 300–800 közötti számok, százas lépésekben számolva, egymást követően a tau-tól az omega-ig vannak rendelve. A héber nyelv esetében természetesen más a rendelés, mivel a hébernek más az ábécéje.

(Megjegyzendő, hogy a Britannica Enciklopédia 1956-os és 1972-es kiadása szerint (az „U” betű alatt) a szemita ábécé a „vaw”-t használta hatodik betűként. A görögök magánhangzóként használták, és ez volt az ábécéjük utolsó betűje, közvetlenül a Tau után. Ezek a görögök a digammát (F) tették hatodik betűjükké. A digamma a „w” hangot jelölte. A következő görög ábécékben szerepelt a „vaw”: a thereai (Kr. e. 700–600), az attikai (Kr. e. 600), a korinthoszi (Kr. e. 600), a chalkidiai (Kr. e. 600) és az ionoszi (Kr. e. 403). Az attikai görögben a „vaw”-t a német umlaut „u”-ként ejtették. A „vaw” betű az Újszövetségben a Jelenések könyvében a 6-os számként szerepel: „13:18 ” („666”).

A teomatikától függetlenül A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövege című mű 25. oldalán (Philip W. Comfort és David P. Barrett) az áll, hogy ez nem titkos kód volt, hanem egy szokásos módszer, amellyel az írnokok betűket használtak számok jelölésére, beleértve a oldalszámokat és a Bibliában szereplő számokat is, például a 12 tanítványt, a 7 angyalt stb. Ugyanazt a betű-szám hozzárendelést mutatja be, mint Washburn, kivéve azt a jelentéktelen esetet, hogy a hatodik betűt „stigma”-nak nevezi „vaw” helyett, és a „sampi”-t 900-nak, az „,alpha”-t pedig 1000-nek rendeli hozzá. Ez utóbbi két kiegészítés irreleváns, mivel a Bibliában egyetlen szó sem használja a „sampi” vagy az „,alpha” szót.

Az Anchor Bible Dictionary 4. kötete, 1141. oldala szintén leírja, hogyan használták a görögök a betűket számok jelölésére. Azt írja, hogy nem tudjuk, mikor használták először ezt a rendszert, de a betűk számok jelölésére való használata megjelenik egy i. e. 310-ben, az egyiptomi Elefantina városában kötött házassági szerződésben, a Ptolemaiosz-kori Egyiptomban (i. e. 286–246) kibocsátott érméken, valamint egy i. e. 3. századi szorzótáblát tartalmazó papiruszlapon. A 1141. oldalon szereplő görög betűk kódja megegyezik a Theomatics II és a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című művekben megadottal, a következő kivételekkel. A 6-ot jelölő, mára már elavult betűt „digammának”, a 900-at pedig „sannek” nevezi. Az ezreket és tízezerig terjedő számokat az alfa és a teta betűk jelölik, speciális jelölésekkel.

A The Manuscripts of the Greek Bible (Bruce M. Metzger) című mű 6–10. oldalán egy terjedelmes fejezet foglalkozik a számként használt görög betűkkel. Ugyanazt a „kódot” tartalmazza, mint Washburn, a következő apró kivételekkel. Azt írja, hogy a 6-os számot egy elavult görög betű jelölte, amelyet „waw”-nak vagy „digamma”-nak neveztek, a „sampi” a 900-at jelentette, az „,a” pedig az 1 000-et stb.

A Jelenések könyvében található Chester Beatty-papirusz (p47 kézirat) néha görög betűket használ a számok jelölésére, ahelyett, hogy a számokat szóval írná ki. (A János 10:1-ben azonban a 72-es számot szóval írta ki.) A „The Complete Text of the Early New Testament Manuscripts” című mű 336. oldalán látható egy nagyon jól olvasható „ ” átírás. Ez teljes mértékben egyezik azzal, amit Washburn leír és fényképén bemutat. A görög betűk ezen mintájának használata a következő kéziratokban fordult elő: p1, p13, p23, p30, p38, p39, p45, p46, p66, p72, unciális 0189, unciális 0232.

Nincs bizonyítékunk arra, hogy a korai keresztények megpróbálták volna, vagy bármilyen hasznot láttak volna abban, hogy numerológiát alkalmazzanak egy szakasz minden egyes szavának átvizsgálására. Természetesen – tréfásan megjegyezve – arra sincs bizonyítékunk, hogy rendelkeztek volna ehhez szükséges számítógépekkel és számológépekkel. Washburn azonban nemcsak hogy soha nem állította, hogy ezt a korai időkben tették volna, hanem ez valójában az elméletének egyik alapvető pontja is. Ha a korai keresztények felismerték volna, hogy a kifejezések számértékeinek összegei egy mintába illeszkedhetnek, azzal vádolhatták volna őket, hogy a betűket megváltoztatták a minták kialakítása érdekében. Mivel azonban nincs bizonyítékunk arra, hogy bárki is felismert volna bármilyen mintát, ezek a minták – ha valóban többek puszta véletlennél – az isteni eredet és megőrzés bizonyítékai lennének.

Bruce Metzger azonban A görög Biblia kéziratai című művének 9. oldalán azt írja, hogy egyes korai keresztények egy gematria nevű numerológiai módszert alkalmaztak, hogy különleges jelentéseket találjanak a számokban. A Barnabás-levélben (Kr. u. 100) Ábrahám embereinek számát (318) használták fel arra, hogy kimutassák: Krisztus szerepel a Teremtés könyvében. A 300 = t, ami a szerzőt a keresztre emlékeztette, a 18 pedig Jézus görög nevének első két betűje. Hippói Szent Ágoston is tisztában volt a gematria ezen használatával. Metzger megjegyzi, hogy elfeledkeztek arról, hogy Ábrahám idején a görög nyelv még meg sem született.

Következtetés: Ha valaki görög betűket használna a számok jelölésére, ez azt bizonyítaná, hogy Washburn ugyanazt a numerikus rövidítést használja, amelyet a görög írnokok általánosan alkalmaztak a oldalszámok, és néha más számok írásakor.

K: A Jn 21:11-ben mi az a „teomatika”?

V: A Del Washburn által támogatott „teomatika” a bibliai numerológia egyik formája. Míg a „gematria” olyan numerológiai módszer, amely a számokból próbál jelentést kiolvasni, a teomatika ettől eltér. Számítógépek segítségével alakítja át a szavakat számokká, majd a számokból próbál jelentést kiolvasni. Személyes megjegyzésként elmondom, hogy nem vizsgáltam a teomatikát annyira alaposan, hogy elhiggyem. Célom itt nem az, hogy bármiről is meggyőzzem Önöket, hanem csupán az, hogy objektíven bemutassam a témát egy olyan szakasz segítségével, amely az egyik legerősebb érvét tartalmazza. Mielőtt a számok összegét vizsgálnánk, minden egyes görög betűhöz számot kell rendelni. A teomatika által használt kóddal kapcsolatban lásd az előző kérdést.

Washburn teomatikai állításai

1. A teomatika, mint a Biblia számainak tanulmányozása, nem képes új tanokat felfedezni.

2. Hasznos, mert a számok bonyolultsága bizonyítja, hogy ez nem lehet emberi alkotás, mivel ezeket a mintákat modern számítógépek nélkül nem lehetne könnyen felfedezni.

3. Hasznos annak bemutatására, hogy Isten Igéje milyen mértékben maradt fenn, és sok esetben arra is, hogy kiderüljön, mely kézirati változatok a helyesek.

Így tehát lehet valaki konzervatív keresztény, és elfogadhatja a teomatikát, vagy elutasíthatja azt.

K: Miért választotta Jézus a János 21:15–17-ben ezt a módszert a Péterrel való kibékülésre?

V: Kapcsolatuk helyreállítása kényelmetlen pillanat volt Péter számára. Jézus mondhatta volna: „Tudom, hogy szeretsz engem, tehát minden rendben van”, majd azonnal elmehetett volna. De így Jézus rávette Pétert, hogy elgondolkodjon, és megerősítse elkötelezettségét, hogy mindenek felett Jézust szeresse.

K: Miért kérdezte Jézus Péternek háromszor a Jn 21,15–17-ben, hogy szereti-e Őt?

V: Az első két alkalommal Jézus az „agapé” szót használva kérdezte meg Pétertől, szereti-e Őt. Mindkét alkalommal Péter azt válaszolta, hogy „phileo” szeretettel szereti Jézust. Nyilvánvalóan miután tagadta Jézust, Péter nem érezte úgy, hogy azt állíthatná, agapé szeretettel szereti Jézust.

Harmadik alkalommal Jézus a „phileo” szót használva kérdezte meg Pétertől, szereti-e Őt. Péter megsértődött, és azon tűnődött, vajon Jézus egyáltalán elhiszi-e, hogy Péter szereti Őt.

Ahelyett, hogy igazolni akarta volna magát, Péter felhagyott azzal, hogy számszerűsíteni próbálja szeretete őszinteségét, és azt egyensúlyba hozza korábbi, nem őszinte tagadási cselekedeteivel. Ehelyett Péter egyszerűen csak elismerte: „Uram, te mindent tudsz; tudod, hogy szeretlek.”

Jézus mindent tudott, legalábbis feltámadása után, és azért kérdezte, mert azt akarta, hogy Péter válaszoljon, nem azért, mert nem tudta. Isten az Édenkert óta olyan kérdéseket tesz fel az embereknek, amelyekre már előre tudja a választ.

Isten tudja, mennyire szeretjük Őt, még jobban, mint mi magunk. Ahelyett, hogy megpróbálnánk Istennek elmondani szeretetünk pontos mértékét, ismerjük el egyszerűen, hogy Isten tudja, és törekedjünk arra, hogy közelebb kerüljünk hozzá, és még jobban szeressük Őt.

K: A Jn 21,15–19 azt mutatja-e, hogy Péter volt az első pápa, ahogyan egyes római katolikusok állítják?

V: Nem, inkább azt mutatja, hogy Péter tévedett, amikor háromszor tagadta meg Jézust, Jézus visszahelyezte Pétert tisztségébe, és Péternek apostoli felelősségei voltak. Péter háromszor tagadta meg Jézust, ezért Jézus háromszor kérdezte meg Pétertől, szereti-e Őt.

K: Hogyan jövendölte meg a Jn 21:18 Péter halálát?

V: Jézus azt mondta, hogy Péter meg fog halni, és a hangsúly egyaránt a halála előtti helyzeten és Péter hozzáállásán volt. Az egyházi hagyomány szerint Pétert Rómában keresztre feszítették. Pétert – saját kérésére – fejjel lefelé feszítették keresztre, mert nem érezte magát méltónak arra, hogy ugyanúgy haljon meg, ahogy Jézus halt meg.

A „A tizenkét apostolról” című mű (ANF 5. kötet, 254–255. o.) így ír: „Péter hirdette az evangéliumot Pontusban, Galáciában és Kappadókiában [mind Kis-Ázsiában], valamint Betániában, Olaszországban és Ázsiában, majd később Rómában Nero keresztre feszítette fejjel lefelé, mivel ő maga is így kívánta szenvedni.”

K: A Jn 21,18-ban hogyan haltak meg az összes apostol?

V: A „A tizenkét apostolról” című mű (ANF 5. kötet, 254–255. o.) így ír: „Péter hirdette az evangéliumot Pontusban, Galáciában és Kappadókiában [mind Kis-Ázsiában], valamint Betániában, Olaszországban és Ázsiában, majd később Rómában Nero keresztre feszítette, fejjel lefelé, mivel ő maga is így kívánta szenvedni.

András a szkítáknak [Oroszországban] és a trákoknak hirdette az evangéliumot, majd Patraéban, Akhaia egyik városában [Görögországban] egy olajfára feszítve keresztre feszítették; és ott is temették el.

János, szintén Ázsiában, Domitianus király által a Patmosz-szigetre száműztetett, ahol megírta az evangéliumát, és látta az apokaliptikus látomást; Traianus idején pedig Efézusban elhunyt, ahol maradványait keresték, de nem találták meg.

Testvére, Jakab, amikor Júdeában prédikált, Heródes tetrarch által karddal megölték, és ott temették el. Eusebius 2:9 szerint lefejezték.

Fülöp Frígiában [Kis-Ázsiában] hirdette az igét, és Domitianus idején Hierapoliszban fejjel lefelé keresztre feszítették, és ott temették el.

Bartholomew ismét prédikált az indiánoknak, akiknek átadta a Máté evangéliumát is; fejjel lefelé keresztre feszítették, és Albanumban, a Nagy-Örményország egyik városában temették el.

Máté pedig héber nyelven írta meg az evangéliumot, és Jeruzsálemben adta ki, majd Hiereesben, egy parthiai [iráni] városban aludt el. Papias (95–110) szintén megemlíti, hogy Máté evangéliuma héberül íródott.

Tomasz pedig a pártusoknak, a médeknek, a perzsáknak, a hyrkanusoknak, a baktriaiaknak és a margusoknak (mágusok?) [mind Iránban, Afganisztánban és a volt szovjet köztársaságokban] hirdette az igét, majd Calamene-ben, egy indiai városban, egy fenyőből készült lándzsával átdöfték a testének négy végtagját, és ott temették el.

Alfaius fia, Jakab pedig, amikor Jeruzsálemben hirdette az igét, a zsidók megkövezték, és ott temették el a templom mellett. Josh McDowell szerint keresztre feszítették.

Júdás, akit Lebbaeusnak is neveznek, Edessza népének és egész Mezopotámiának hirdette az igét, majd Berytusban elaludt, és ott temették el. Josh McDowell szerint nyilakkal ölték meg.

Simon, a zelóta, Kleopás fia, akit Júdásnak is neveznek, az Igaz Jakab (az Úr testvére) után lett Jeruzsálem püspöke, elhunyt, és ott temették el 120 éves korában. Josh McDowell szerint keresztre feszítették.

Máté pedig, aki a hetvenek egyike volt, a tizenegy apostol közé sorolták, Jeruzsálemben hirdette az igét, majd elhunyt, és ott temették el.

Pál pedig Krisztus mennybemenetele után egy évvel lépett be az apostolságba; Jeruzsálemből indulva egészen Illyricumig, Olaszországig és Spanyolországig jutott el, és harmincöt éven át hirdette az evangéliumot. Nero idején Rómában lefejezték, és ott temették el.”

Ezenkívül a legenda szerint Tamás apostol Gondophares uralkodása alatt Észak-Indiába látogatott, és ott hirdette az igét. Gondophares i. sz. 19 körül és i. sz. 45 között uralkodott.

25. o.”

K: A Jn 21:20–23-ban hogyan terelik el ma egyesek a figyelmüket felesleges kérdésekkel?

V: Nincs baj a kérdések feltevésével, de ha nem tudod feltenni az összes kérdésedet, akkor mindenképpen szerezd meg először a legfontosabb információkat. Amikor egy nem hívő valaki kérdést tesz fel a Bibliával kapcsolatban, először te is kérdezheted meg tőle: „Ha megválaszolnám ezt a kérdést, az közelebb hozna-e ahhoz, hogy döntést hozz a Krisztus elfogadásáról?” Ha a válasza „nem”, akkor kérdezd meg tőle: „Mi hozna közelebb ahhoz, hogy Jézust Uradnak és Megváltódnak fogadd el?”

25. o.”

K: A Jn 21:22–23-ban mit mond itt Jézus Jánosról?

V: Valójában Jézus itt inkább Péterről beszél, mint Jánosról. Jézus azt mondja, hogy Péter túl kíváncsi, és azzal foglalkozik, hogy János hogyan fog meghalni. (Péter valószínűleg úgy gondolta, hogy mivel Jézus Péter haláláról beszélt, hallani akar János haláláról is.) Jézus azt mondja, hogy még ha János is életben maradna Jézus visszatéréséig, az nem Péter dolgára tartozik.

Tertullianus, aki Kr. u. 198–220 között írt, A lélekről szóló értekezés című művének 50. fejezetében (227–228. o.) azt írja, hogy téves várakozás volt, miszerint János életben maradna az Úr eljöveteléig.

A valós történelem szerint János természetes halált halt. Hosszabb ideig élt, mint bármelyik másik apostol, és János valójában még halála előtt újra látta Jézust: a Jelenések könyvében szereplő látomásban.

Békén kell lennünk azzal a ténnyel, hogy vannak dolgok, amelyeket Isten jelenleg nem akar, hogy tudjunk. Például az Újszövetség egészében ( ) jelen van az a gondolat, hogy Krisztus bármikor visszatérhet, ezért ébereknek kell lennünk, és oda kell figyelnünk arra, hogyan élünk. Ezt a tanítást, amelyet „Krisztus közeli visszatérésének” neveznek, a 1. Thesszalonikiakhoz írt levél 4:15-ben is megtaláljuk, ahol Pál maga sem tudta, hogy Krisztus visszatér-e még Pál halála előtt, vagy sem.

K: Mi érdekes a János 21:24-ben szereplő görög szövegben?

V: A kéziratokat gyakran nagybetűkkel írták, és sokban nem volt szóközt a szavak között. Ez azonban ritkán okoz jelentésbeli kétértelműséget. Itt van egy ismert kivétel. A görög betűk egyaránt jelenthetik azt, hogy „Tudjuk”, vagy azt, hogy „Biztosan tudom”. Azonban azok a görög kéziratok, amelyekben szóközt használnak, mind azt írják, hogy „Tudjuk”. A „Tudjuk” és a „Biztosan tudom” között azonban nincs jelentős különbség.

K: Miért nincs a Jn 21:25-ben feljegyzés Jézus összes többi cselekedetéről?

V: Úgy tűnik, sokaknak már az is elég nehézséget okoz, hogy elolvassák, amit Jézusról feljegyeztek. Még Jézus életében is voltak olyan tények, amelyek nem voltak fontosak, például hogy milyen testhelyzetben aludt, mekkora volt a magassága és a súlya, hogyan evett stb. Hit által bízunk abban, hogy Isten megőrizte számunkra mindazt, amit tudnunk kell, és szorgalmasan kell elolvasnunk mindazt.

K: A Jn-ben milyen bizonyíték van arra, hogy János írta a János-evangéliumot?

V: Az őskeresztény egyház egyhangúlag elfogadta, hogy a János-evangéliumot János apostol írta.

A p66 (Bodmer II Papyrii) (kb. 175-ből vagy kb. 125–150-ből származó) az János-evangélium nagy részét tartalmazza. A Bodmer p66-ban szereplő cím: „János evangéliuma”. Fotót róla láthatunk a The Text of the Earliest New Testament Greek Manuscripts című könyv 378. oldalán.

Közel álltak hozzá: Bár Ignatius, a Barnabás-levél és a Diognetushoz írt levél utalnak Jánosra, és Justinus Martyr Jánosból idézve azt állítja, hogy a szavak Jézustól származnak, János nevét nem említik.

Antiochiai Theophilus (Kr. u. 168–181/188) volt az első, aki megemlítette, hogy az evangélium Jánostól származik – mind saját kutatásom, mind a *Believer’s Bible Commentary* 1463. oldala szerint. A *Theophilus to Autolycus* című mű 2. könyvének 22. fejezetében (103. oldal) így ír: „János azt mondja”, majd idézi a János 1:1a verset.

Irenaeus of Lyons (182–188) az „Eretnekségek ellen” című művének 3. könyvében, 16.2. fejezetében, 440. oldalán említi János apostolt a többi evangéliumíróval együtt. A mű 3. könyvének 11.1–2. fejezetében, 426. oldalán János 1:1, 10, 11, 14 verseket idézi, mint János műveit.

Alexandriai Kelemen (193–202) a *Stromata* című művének 2. könyvében, 15. fejezetében, 361. oldalán megemlíti, hogy a János-evangéliumot János apostol írta.

Hippolytus (Kr. u. 225–235/6) megemlíti „Jánost az ő evangéliumában”, majd idézi a János 1:1-et. A Noetus-féle eretnekség ellen című mű 14. fejezetében, 228. oldalon

Kiprián, Karthágó püspöke (kb. 246–258) a 12. értekezés harmadik könyvének 24–25. fejezeteiben (542. o.) idéz a János-evangéliumból, amelyet János műveként említ.

Novatianus a Szentháromságról című művében (13. fejezet, 622. o., 257-ben) idézi a János 1:14-et, mondván, hogy János írta. Számos más idézete is van Jánostól.

A „The Believer’s Bible Commentary” című mű 1463. oldalán az áll, hogy a 19. századig senki sem tagadta, hogy a János-evangélium Jánostól származik, kivéve egy ismeretlen szektát, az Alogi-t.

A János-evangélium általános megbízhatóságáról lásd a következő három kérdést.

K: Mikor íródott a János-evangélium?

V: Van egy János-evangélium-töredékünk, az úgynevezett John Rylands-kézirat, amelyet radiokarbonos kormeghatározás alapján i. sz. 117–138-ra datáltak, így az evangéliumnak ennél korábban kellett keletkeznie. A János-evangélium valószínűleg i. sz. 70 és 125 között íródott.

Különböző szerzők véleménye

A New Geneva Study Bible 1656. oldalán az áll, hogy az egyházi hagyomány szerint körülbelül Kr. u. 90-ben íródott.

A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” 267. oldalán az áll, hogy valószínűleg Kr. u. 85–95 között keletkezett. Egyes kritikusok a gnosztikus írásokkal való hasonlóságokra alapozva akár Kr. u. 150-ig is későbbi keletkezési időpontot javasoltak. Mások viszont már Kr. u. 45–66-ra datálják.

A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” (268. o.) szerint a régészeti leletek alátámasztják a János 4:11; 5:2–3 verseket; a szóelemzések, például a János 4:9-ben szereplő „synchrontai” szó vizsgálata, valamint a Holt-tengeri tekercsek is alátámasztják a János-evangélium korai keletkezését.

A „New International Dictionary of the Bible” (Új Nemzetközi Bibliai Szótár) 534. oldalán az áll, hogy a János-evangéliumot „valamikor az 1. század vége felé” írták.

A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-kalauz) 954. oldalán az áll, hogy a negyedik evangélium későbbi keletű, mint a többi, de úgy tűnik, hogy Kr. u. 150-re már ismert volt, és írók hivatkoztak rá. Talán Kr. u. 100 a valószínű dátum, bár lehet, hogy még valamivel későbbi is.

Bizonyíték:

A Wycliffe Bibliai Szótár (937. o.) szerint János ismerte Jeruzsálem pusztulása előtti részleteit, például a Betesda-medencét (János 5:2) és a kövezetet (János 19:13). Olyan terminológiát használt, amelyet Qumránban is használtak. Az Egerton Papyrus 2 néven ismert evangéliumharmónia tartalmazza a János 5-öt, és keletkezése legkésőbb Kr. u. 150-re tehető. (További információk erről a Believer’s Bible Commentary 1464. oldalán találhatók.)

Valentinus idézte a János-evangéliumot az igazságról szóló evangéliumában, amelyet i. sz. 140 körül írt.

A római katakombákban találhatók Krisztust, a Jó Pásztort ábrázoló festmények, valamint Lázár feltámasztását ábrázoló festmények, amelyek i. sz. 150 körülről származnak.

K: A János-evangélium esetében honnan tudjuk, hogy a ma rendelkezésünkre álló szöveg megbízhatóan megőrizte az eredeti írást?

V: Legalább három jó ok van erre.

1. Isten megígérte, hogy megőrzi az Ő szavát Ézsaiás 55:10–11-ben; Ézsaiás 59:21-ben; Ézsaiás 40:6–8-ban; 1 Péter 1:24–25-ben; valamint Máté 24:35-ben. Nyíltan elismerjük, hogy ez végső soron bizonyos mértékű bizalmat igényel Isten iránt. Ha Isten valóban közölni akart volna valamit, akkor azt is akarná, hogy az megmaradjon.

2. Az őskeresztény egyház tanúsága. Íme néhány keresztény és nem keresztény író, akik hivatkoztak a János-evangélium versaira.

Érdekes módon az 1. Kelemen-levélben nincs olyan hely, amelyet a János-evangéliumra való hivatkozásnak lehetne tekinteni. A János-evangélium volt az utolsó megírt evangélium, az 1. Kelemen-levél pedig olyan korán (Kr. u. 96–98) keletkezett, hogy a János-evangélium talán még nem jutott el Kelemenhez Rómába.

Ignatius (Kr. u. 110–117) utal a János 3:8-ra: „Mert tudja, honnan jön és hová megy.” Ignatius levele a filadelfiaiakhoz, 7. fejezet, 83. o. A The Believer’s Bible Commentary 1463. oldalán is olvasható, hogy Ignatius utal Jánosra.

Az idősebbek (Kr. u. 95–117) [Papias?] János 14:2 felét idézik így: „Az Úr azt mondta”: „ezért mondta az Úr: »Atyám házában sok lakóhely van:«” 5. töredék, 154. o.

Antiochiai Ignác (kb. 100–117) utal János 3:8-ra. „Mert tudja, honnan jön és hová megy.” – Ignác levele a filadelfiaiakhoz, 7. fejezet, 83. oldal

Mathetes Diognetushoz (kb. 130–200) 6. fejezet, 27. o. utal a János 17:11, 14, 16-ra. „A keresztények a világban laknak, de nem a világból valók.”

Barnabás levele (kb. 70–130) 6. fejezet, 141. oldal utal János 1:14-re: „Meg kellett jelennie testben, és közöttünk kellett lakoznia.”

Justinus a Mártír (kb. 138–165) János 3:5-öt Jézus szavaiként idézi, és János 3:14-et parafrázisban adja vissza.

Tatianus Diatessaronja (kb. 172-ben) a János-evangélium 879 verséből 828,0-at idéz, azaz 94,2%-át. Ez az 51,0 vers kivételével az egész szöveget jelenti. A Diatessaron tartalmazza a János-evangélium 1:1–5, 1:7–28; 1:29 és következő verseit (19/21 szó); 1:30–40; 1:41a (14/18 szó); 1:42a (19/22 szó); 1:43–51; 2:1–11,14; 2:16–22,23f (11/24 szó); 2:24–25; 3:1–36; 4:1–2,3a (3/8 szó); 4:4–44; 4:45a (10/26 szó); 4:46–54; 5:1; 5:2m (5, nem 7 7 szó); 5:3–47; 6:1m (4, nem 6 2 szó); 6:2f (6/14 szó); 6:3–4; 6:5a (17/23 szó); 6:6–9; 6:10m (nem 7, 7, nem 8 szó); 6:12–18; 6:19m (6, nem 14, 2 szó); 6:21a (7/18 szó); 6:22a (4/37 szó); 6:23–71; 7:1–52; 8:12–18; 8:19f (25/26 szó); 8:20–24; 8:25a (10/17 szó); 8:26–59; 9:1–41; 10:1–42; 11:1–57; 12:1–11; 12:12 és következő (15/17 szó); 12:13; 12:16–50; 13:1–30; 13:31 és következő (12/17 szó); 13:32–36; 13:37 és következő (6/18 szó); 13:38a (8/21 szó); 14:1–31; 15:1–27; 16:1–33; 17:1–26; 18:1–2; 18:4–10; 18:11m (4, nem 8, 11 szó); 18:12–24; 18:25a (7/24 szó); 18:26; 18:28f (13/26 szó); 18:29–37; 18:38a (13/24 szó); 18:39–40; 19:2a (11/16 szó); 19:4–17; 19:19–37; 19:38m (nem 2, 6, nem 4 szó); 20:2–19; 20:20m (nem 10, 4, nem 3 szó); 20:21–31; 21:1–25. A törtek a teljes görög szókészlethez viszonyított idézett görög szavak arányát jelzik.

A bécsi és lugdunumi keresztények (177-ben) idézik a János 16:2-t. ANF 8. kötet, 779. o.

Antiochiai Theophilus (168–181/188) így ír: „János azt mondja”, majd idézi a János 1:1a verset. Theophilus Autolycushoz című műve, 2. könyv, 22. fejezet, 103. o.

Lyon-i Iréneusz (182–188) János 1:14-et Jánostól származóként idézi. Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 1. könyv, 8.5. fejezet, 328–329. o. Iréneusz János 1:6-ot idézi az Iréneusz: Az eretnekségek ellen című mű 3. könyvének 11.4. fejezetében, 427. o.

Muratori-kánon 1. (kb. 190–217) „A negyedik evangélium Jánosé.”

Alexandriai Kelemen (193–202) „János írta az evangéliumát.” Stromata, 5. könyv, 12. fejezet, 463. o.

Tertullianus (kb. 213) a János 1:14-et idézi, és azt mondja, hogy János írta, és „János evangéliumában” található, a Praxeas ellen című mű 226. fejezetében, 622. oldalon.

Tertullianus (Kr. u. 207/208) az „Öt könyv Marcion ellen” című mű 4. könyvének 5. fejezetében (350. o.) hangsúlyozza Máté, Márk, Lukács, János, a Jelenések könyve és Pál számos levelének szerzőségét.

Hippolytus (Kr. u. 225–235/6) a János 1:1–3-ról szóló értekezésében azt mondja, hogy ezt az evangéliumot az áldott János írta, a „Noetus eretneksége ellen” című mű 14. fejezetében, 228. oldalon.

Hippolytus megemlíti „Jánost az evangéliumában”, majd idézi a János 1:1-et. A Noetus nevű eretnek ellen című mű 14. fejezetében, 228. oldalon

Origenész (kb. 225–253/254) teljes kommentárt írt a János-evangéliumhoz.

Origenész (Kr. u. 225–254) megemlíti Mátét, Márkot, Lukácsot és Jánost. Origenész: *Celsus ellen*, 5. könyv, 56. fejezet, 568. o. Ezenkívül Máté 18:1-et is idézi Origenész *Máté-kommentárjában*, 13. könyv, 14. fejezet, 482. o.

Origenész a János 9:39-et idézi a „Celsus ellen” című művének 7. könyvében, 39. fejezetében, 626. oldalon.

Novatianus (Kr. u. 250–257) a Szentháromságról szóló értekezésében (13. fejezet, 622. oldal) azt állítja, hogy a János 1:14 János evangéliumából származik.

A „Novatianus ellen” című értekezés 2. fejezetében, 657. oldalon (Kr. u. 254–256) azt állítja, hogy a János 10:1 János evangéliumából származik.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) említi a „János evangéliumát”, majd idézi a János 3:18,19-et a Ciprián-értekezések – Tanúságtételek című mű 31. fejezetében, 543. oldalon, valamint a 2. értekezés második könyvének 1. fejezetében, 516. oldalon. Lásd még, ahogyan János 15:18–20-at János műveként idézi a „Cyprianus értekezései” című mű 3. értekezésének 29. fejezetében, 542. oldalon.

A római vének levele Cipriánhoz (Kr. u. 250–251) idézi a János 10:11,12-et. Emellett idézi a János 16:17-et is. Mindkettőt „maga az Úr” szavaiként jelölték meg a Ciprián levelei című mű 2. levelének 280. oldalán.

Caesarea-i Firmilianus Cipriánusnak írt levelében (256-ban) a János 20:22,23-at „az evangéliumban” szereplőként idézi. 74. levél, 16. fejezet, 384. oldal

Caesarea-i Firmilianus Cyprianusnak írt levelében (256) idézi a János 17:21-et. 74. levél, 3. fejezet, 391. oldal

Thubunae-i Nemesianus a VII. Karthágói Zsinaton, 566. o. (kb. 256-ban) idézi a János 3:5-öt, majd a János 3:6-ot.

Vaga-i Libosius a VII. karthágói zsinaton, 569. o. (kb. 256-ban) János 14:6 negyedét idézi: „Az Úr azt mondja: »Én vagyok az igazság.«”

Alexandriai Dionysius (Kr. u. 246–265): „»A szombat végén« történt, ahogy Máté mondja; »korán, amikor még sötét volt«, ahogy János írja; »nagyon korán reggel«, ahogy Lukács fogalmaz; és »nagyon korán reggel, a nap felkeltekor«, ahogy Márk mondja. Így tehát senki sem mutatta meg nekünk egyértelműen azt a pontos időpontot, amikor feltámadt.” 5. levél Bazilidész püspökhöz, 94. o. Az alexandriai Dionüsziosz elfogadta, hogy a János-evangéliumot „János” írta, de kétségbe vonta, hogy az apostol írta-e, vagy egy másik János.

Alexandriai Dionysius (Kr. u. 246–265) János 20:1 teljes szövegét idézi a Bazilides püspökhöz írt levél 1. kánonjában, 95. o.

Hymenaeus levele (268) utal a János 1:3–4,18-ra

Adamantius (kb. 300) „Egyetértesz-e velem, ha az evangéliumokból bizonyítom, hogy azok nem kitalációk?” … „Krisztus tanítványai írták őket: János és Máté; Márk és Lukács.” Párbeszéd az igaz hitről, első rész, „b 5”, 41. o.

Adamantius (kb. 300) János evangélista nevéhez fűződőként idézi János 1:17 teljes szövegét. Párbeszéd az igaz hitről, ötödik rész, 11. fejezet, 160. o.

Arnobius (Kr. u. 297–303) utal a János 8:46-ra: „Mi kényszerít tehát titeket, mi késztet titeket arra, hogy szidalmazzátok, gyalázzátok, könyörtelenül gyűlöljétek azt, akit senki sem vádolhat semmiféle bűnnel?” (Arnobius: A pogányok ellen, 1. könyv, 64. fejezet, 432. o.)

Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) Jézust Isten Igéjeként említi, és János 1:1-et idézi János evangélista művéből: „Kommentár a világ teremtéséről”. Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) Mátét, Márkot és Lukácsot említi a „Kommentár a Boldogságos János Jelenéseiről” című művében, a negyedik fejezet 7–10. sorai, 348. o.

Alexandriai Péter (306, 285–311) hivatkozik János evangéliumára. Az 5.7. töredékből, 282. o.

Methodius (270–311/312) idézi a János 1:1–2-t a Teremtett dolgokról szóló műből vett kivonatban, 6. fejezet, 381. oldal

Athanasius (318) János 3:3,5-ből idéz. „Ő [Jézus] maga mondja az evangéliumokban: »Azért jöttem, hogy megkeressem és megmentsem az elveszetteket.«” Az Ige megtestesülése, 14. fejezet, 43. o. A niceai zsinat előtt Athanasius hivatkozik János 1:1-re (idézet a Pogányok ellen című mű 42. fejezetében, 26. o.) 1:3 (idézve „János szavaiként” – Az Ige megtestesülése, 2.6. fejezet, 37. o.); 3:3,5; 9:32,33 (idézve az Az Ige megtestesülése című mű 39.6. fejezetében, 57. o.); 10:17,18 (utalás az „Az Ige megtestesülése” című mű 22.3. fejezetében, 48. oldalon); 10:37 (idézet az „Az Ige megtestesülése” című mű 18.2. fejezetében, 46. oldalon); 12:32 (idézet az „Az Ige megtestesülése” című mű 25.4. fejezetében, 50. oldalon); idézet a 14:9 középső harmadából (A pogányok ellen, 45. fejezet, 28. o.) idézet a 14:10 egynegyedéből (A pogányok ellen, 47:2. fejezet, 29. o.). Athanasius a niceai zsinat előtt nem hivatkozik János evangéliumának más versére, de a niceai zsinat után számos más versre hivatkozik.

Lactantius (kb. 303–320/325) a János 1:1–3-at idézi azzal, hogy „János is így tanította”. Az Isteni intézmények 4. könyve, 9. fejezet, 107. oldal

Alexandriai Sándor (313–326) a János 1:1–3 és a János 1:18 verseket János műveként idézi. A levelek az ariánus eretnekségről, 4. fejezet, 292. oldal

Alexandriai Sándor (313–326) a János 5:1-et úgy idézi, hogy „maga az Úr tanúskodott róla”. Levelek az ariánus eretnekségről, 11. fejezet, 295. oldal

Lásd a következő kérdést, hogy mely verseket és versrészleteket idézték, és melyeket nem.

Nikaia után

Eusebiusz Egyháztörténete (318) 3. könyv, 24. fejezet, 152. oldal a négy evangéliumot, Mátét, Márkot, Lukácsot és Jánost tárgyalja. Nikaiai és poszt-nikaiai atyák, második sorozat, 1. kötet, 152. oldal

Juvencus (329) egy epikus költeményt írt, amely a négy evangéliumot ötvözi.

Eustathius (337-től korábban)

A szíriai Aphrahat (337–345) megemlíti, hogy Lázár kijött a sírból, és az Úr azt mondta: „Gyere ki!”. Idézi a János 11:43 egy részét, mondván, hogy Jézus mondta ezt. Válogatott bizonyítások, 8. bizonyítás, 14. fejezet, 379. oldal

A szíriai Aphrahat (Kr. u. 337–345) idézi a János 15:15 egy részét, mondván, hogy Jézus mondta ezt. Válogatott bizonyítások 1. bizonyítás, 8. fejezet, 348. oldal

Serapion (362 után)

Faustinus (4. század)

Josippus (4. század)

Zeno (4. század) hivatkozik a János 3:13-ra

Hegemonius (a 4. század közepe) Archelaus (262–278) művének fordításában idézi a János 8:44-et, azt állítva, hogy ezt Jézus mondta. (Archelaus szól) „Vitázás Manesszel”, 31. fejezet, 205. oldal

Theodorosz Herakleai (355)

Római Victorinus (Kr. u. 363 után) hivatkozik a János 1:3–4-re

Athanasius (367) felsorolja az Újszövetség könyveit az Ünnepi levél 39. fejezetében, 552. oldalon

Hilarius Poitiers-i (355–367/368) hitelesen hivatkozik Jánosra, Lukácsra, Mátéra és Márkra. A Szentháromságról szóló mű 10. könyve, 43. fejezet, 193. oldal

A Synopsis Scripturae Sacrae (Kr. u. 350–370 vagy az 5. század) az Újszövetség részének említi a János-evangéliumot. Idézi a János 1:1–3 teljes szövegét.

A szakadár Lucifer of Cagliari (370/371) hivatkozik a János 3:13; 10:8; 14:15,17,22 versekre

Efraim/Efrem, a szíriai (Kr. u. 350–378) a Három homília című művében (1. homília, 11. fejezet, 309. o.) idézi a János 11:6-ot

Kappadókiai Bazil (357–379) János 1:1a-t idézi János nevében a „A Szentlélekről” című mű 6. fejezetének 14. pontjában, 8. oldalon

A Laodiceai (Frígiában) zsinat (343–381) 60. kánonja (159. o.) felsorolja az Ószövetség és az Újszövetség könyveit. Az 59. kánon (158. o.) kimondja, hogy a templomban csak az Ószövetség és az Újszövetség kánonikus könyveit szabad felolvasni.

Ambrosiaster (384 után)

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386) a 12.1. előadás 72. oldalán a János 1:1-et János, az Istentől ihletett szerző műveként idézi

A Cheltenham-i kánon (= Mommsen-katalógus) (kb. 360–370/390) mind a négy evangéliumra hivatkozik.

Ambrus, Milánó püspöke (340–390)

Laodiceai Apollinaris (kb. 390)

Phoebadius (392 után)

Gregorius Nanzianzus (330–391)

Pacianus, Barcelona (342–379/392) két evangélistát említ: Mátét és Jánost. 3. levél, 11. fejezet, 1. bekezdés, 51. oldal

Elvirai Gergely (392 után)

Amphilochius (–397) Jánosból idéz a Iambi ad Seleucum című művében

Nüsszai Gergely (335–397) az Eunomius ellen című mű 2. könyvének 7. fejezetében (112. o.) azt írja, hogy a János 1:3 János műve

Didymus, a vak (398) hivatkozik a János 3:13-ra és más szakaszokra.

Szír „Lépések könyve” (=Liber Graduum) (Kr. u. 350–400)

Asterius Emesából (kb. 400)

A szent Katalin-kolostor szír katalógusa (kb. 400)

Epiphanius of Salamis (Kr. u. 360–403) említi a János-evangéliumot a *Panarion* 3. rész, 44. fejezet, 342. oldalán. Hivatkozik továbbá a János 1:42; 2:12; 3:13; 5:1; 8:39,57; 10:11; 12:32; 13:18; 16:13

Rufinus (374–406)

Gaudentius (406 után)

János Aranyszájú (392–407) 88 prédikációt írt a János-evangéliumról. Azt mondta, hogy azt Zebedeus fia, a mennyek kulcsait birtokló „mennydörgés fia” írta.

Chromatius (407)

Severian (408 után)

Niceta Remesianus (366–kb. 415) hivatkozik a János 6:64; 10:38; 11:25; 16:27; 20:23 versekre

Orosius/Hosius of Braga (414–418) utal a Máté 26:47–50; Márk 14:43–46; Lukács 22:47–48; és János 18:3–9 versekre. Védelem a pelagiánusok ellen, 8. fejezet, 124. oldal

Sulpicius/Sulpitius Severus (Martin tanítványa) (363–420)

Karthágói zsinat (218 püspök) (Kr. u. 393–419)

Jeromos (317–420) az 53.9. levél 101. oldalán név szerint említi mind a négy evangéliumot.

Sozomon (370/380–425) Sozomon Egyháztörténete

Hippo-i Ágoston (354–430) az „Evangéliumok harmóniája” című művében mind a négy evangéliumra hivatkozott.

John Cassian (419–430) a „John Cassian hét könyve” 3.7. fejezetében, 577. oldalán azt írja, hogy a János 1:11 az evangélista János műve.

Marcus Eremita (430 után)

Nonnus (431)

Paulinus Nolai (431)

Emesai Pál (432 után)

Alexandriai Cyril (444)

A Speculum (5. század) hivatkozik a János 13:10-re és más szakaszokra.

Konstantinápolyi Szókratész (kb. 400–439)

Hesychius Jeruzsálemből (Kr. u. –450) (kiejtése: HESS-us) mind a négy evangéliumra hivatkozik, beleértve a János 1:3–4,13; 3:13; 6:47; 10:8; 11:25; 12:32; 16:23; 17:11,24 verseket

Theodoret of Cyrus (püspök és történetíró) (423–458)

Quodvultdeus (kb. 453)

Prosper Tyro Aquitaine-i (426–465)

Varimadum (445/480) hivatkozik a János 8:16-ra és más szakaszokra.

Bizonyítékok az eretnekekről és a hamis könyvekről

Az enkratita eretnek Tatian (kb. 172) írt egy, a négy evangéliumot összefoglaló művet, a Diatessaront, ami azt jelenti, hogy „a négy által”. Ebben 828,05 versre hivatkozik a János-evangéliumból. Ez a János-evangélium teljes szövegének 94,2%-a.

Apostoli alkotmányok (Kr. u. 375–380)

A gnosztikus eretnekek, Bazilidész és Valentinus Hippolytus szerint

A gnosztikus eretnek Herakleón Origenész szerint hivatkozik a János 1:26 és 4:51 versekre.

Priscillian (kb. 385) hivatkozik a János 8:25-re és más versekre.

A cizikusi ariánus eretnek, Eunomius (kb. 360–kb. 394) a János 1:3 egyes részeit „az áldott János” szavaiként idézi – Védelmi levél, 26. fejezet, 71. oldal

A eretnek Pelagius a János 7:37-re és más szakaszokra hivatkozik.

A manicheus eretnek Faustus-Milevis (Kr. u. 383–400) a János 3:3-at az evangéliumból idézi – lásd: Ágoston: Válasz Faustusnak, a manicheusnak, 24. könyv, 1. fejezet, Nicene and Post-Nicene Fathers, First Series, 4. kötet, 317. o.

A donatista eretnek Tyconius (390 után) hivatkozik a János 7:39-re és más szakaszokra.

A pelagiánus eretnek, Mopsuesztiai Theodor (428)

Mindezek ma is megvannak számunkra.

3. A János-evangélium legkorábbi kéziratai kis eltéréseket mutatnak, de teológiailag jelentős hibák nincsenek bennük.

2. János 12:12–15 (6. század)

6. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

5. o. (=Papyrus Oxyrhynchus 208 1781) János 1:23–31, 33–40; 16:14–30; 20:11–17, 19–20, 22–25 (47 vers) a 3. század eleje. A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövegében a 62. oldalon található egy fénykép róla. A leírás szerint a kézirat minősége átlagos, azzal a kivétellel, hogy a másoló hajlamos volt kihagyni a felesleges névmások és kötőszavak használatát. Nyugati szövegről van szó.

3. század – 1968 – Az Újszövetség szövege című mű is tartalmazza a János 1:41-et.

3. század eleje – 1999 – A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövege. Látható, hogy János 1:41 szerepel benne, de a betűk egyike sem túl jól olvasható.

6. o. János 10:1–2, 4–7, 9–10; 11:1–8, 45–52 (4. század) Egybehangzik a Vaticanus-kézirattal.

4. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

22. o. (=Papyrus Oxyrhynchus 1228) (kb. 250) János 15:25-27; 16:1-2, 21-32

3. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

28. o. (=Papyrus Oxyrhynchus 1596) (3. század) János 6:6-12, 17-22

3. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

36. o. János 3:14–18, 31–32, 34–35 (6. századi vegyes szöveg.

6. század – 1968 – Az Újszövetség szövege nem tartalmazza a 3:34–35-öt.

39. o. (=Papyrus Oxyrhynchus 1780) János 8:14–22, a 3. század első fele. A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövegében található egy fénykép róla a 138. oldalon. Azt is írja, hogy a 39. o. szó szerint megegyezik a Vaticanussal, ami azt jelenti, hogy alexandriai eredetű.

3. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

A 3. század első fele – Philip Comfort, C.H. Roberts és T.C. Skeat.

3. század – Aland (3. kiadás) és Aland (4. átdolgozott kiadás).

p44a János 10:8–14 (6–7. század)

6–7. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

44b. o. János 9:3–4; 12:16–18, valamint Máté 17:1–3, 6–7; 18:15–17, 19; 25:8–10 (6–7. század)

6–7. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

45. o. Chester Beatty I. A négy evangélium és az Apostolok cselekedetei nagy része. Tartalmazza a János 4:51,54; 5:21,24; 10:7–25; a 10:30-ban szereplő 16 levélből 2 teljes; 10:31–11:10; 11:18–36,42–57. Kr. u. 100–150 között másolták le. (Korábban a 2. század végére vagy a 3. század elejére ) A „The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts” című mű 146. oldalán található egy fénykép a kézirat egyik oldaláról. Az „A General Introduction to the Bible” című mű 389. oldalán az áll, hogy az eredeti tekercs körülbelül 220 lapból állt, amelyekből 30 lap maradt fenn: 2 lap a Máté-evangéliumból, 2 a János-evangéliumból, 6 a Márk-evangéliumból, 7 a Lukács-evangéliumból és 13 az Apostolok cselekedeteiből.

3. század – 1968 – Az Újszövetség szövege

3. század – 1975 – Aland et al. Harmadik kiadás

3. század – 1998 – Aland és társai, negyedik, átdolgozott kiadás

A 2. század vége vagy a 3. század eleje – 1999 – Az Újszövetség legkorábbi kéziratainak teljes szövege.

p52 John Rylands-papirusz (2 1/2 × 3 1/2-es töredék a János 18:31–33 részeiből) Kr. u. 117–138. Egy másik töredéket, a János 18:37–38-at általában ugyanabból a tekercsből származónak tartják, és szintén John Rylands-papirusz néven emlegetik. (Ez a Pilátus előtti per egy részét képezi, ahol Jézus beismeri, hogy király.) A John Rylands-papirusz fényképét megtekintheti a Wycliffe Bible Dictionary 937. oldalán, a New International Dictionary of the Bible 534. oldalán, a Greek Manuscripts of the Bible 62–63. oldalán, valamint az A General Introduction to the Bible 388. oldalán.

A 2. század eleje – 1968 – Az Újszövetség szövege.

55. o. János 1:31–33, 35–38 (6–7. század)

6–7. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

59. o. János 1:26,28,48,51; 2:15–16; 11:40–52; 12:25,29,31,35; 17:24–26; 18:1–2, 16–17, 22; 21:7, 12–13, 15, 17–20, 23 (7. század)

7. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

60. o. János 16:29–30, 32–17:6; 17:8–9, 11–15, 18–25; 18:1–2, 4–5, 7–16, 18–20, 23–29, 31–37, 39–40; 19;-3,5-8,10-18,20,23-26 (7. század) alexandriai szöveg.

7. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

63. o. János 3:14–18; 4:9–10 (kb. 500)

7. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

kb. 500 – 1968 – Az Újszövetség szövege.

66. o. Bodmer II papiruszok (808,5 vers: János 1:1–6:11, 6:35b–14:26,29–30; 15:2–26; 16:2–4; 16:6–7; 16:10–20:20; 20:22–23; 20:25–21:9; 21:12,17 (János 19:16 töredékei) (János 7:53–8:11 soha nem volt benne.) (keletkezési idő: kb. 175 vagy kb. 125–150) 104 lapunk van, valamint 40 további lap töredéke. A Bodmer II papirusz János 6:58–64-es részéről készült fénykép a New International Dictionary of the Bible című mű 1003. oldalán található. A The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című kiadvány a 368–370. oldalon tartalmazza a p66-os lap fényképeit. A kiadvány megjegyzi, hogy a kéziratot egy hivatásos írnok írta, és két korrektőr végzett benne javításokat. A *The Archaeology of the New Testament* (Finnegan) című mű 381. oldalán látható, hogy a 137. oldal nagyon töredékes, és a János 19:16 egy részét tartalmazza. Egyébként a * * című műben a Bodmer p66-os oldal címe „János evangéliuma”. Ennek fényképét a *The Text of the Earliest New Testament Greek Manuscripts* című mű 378. oldalán láthatjuk.

Kr. u. 100–150 – 1960 – A „The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts” című mű szerint.

Kr. u. 200 körül – 1968 – Az Újszövetség szövege

Kr. u. 200–250 – 1987 – „Hunter” a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű szerint.

A 2. század közepe – 1999 – A legkorábbi újszövetségi kéziratok teljes szövege megemlíti, hogy ez a legkorábbi szöveg, amely kihagyja a János 7:53–8:11-et (a házasságtörő asszony perikópáját). Ezt a dátumot részben arra a tényre alapozta, hogy a 2. századi Papyrus Oxyrhynchus 1074-ben található Exodus kézírása rendkívül nagy hasonlóságot mutat.

p75 Bodmer 14/15 papiruszok (Lukács és János evangéliumainak nagy része. János 1:1–11:45; 11:48–57; 12:3–13:1; 13:8–9; 14:8–15; 14:16 egy része; 14:17–29; 15:7–8) Kr. u. 175–200, vagy Kr. u. 175–225 (János 7:53–8:11 soha nem volt benne.) Eredetileg 144 lapból állt, ebből 102 lap maradt fenn) Nagyon hasonlít a Vaticanushoz (A General Introduction to the Bible, 390. o.) A „The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts” című mű 496. oldalán található egy képe a kézirat egy részéről. A könyv szerint ezt a kéziratot egy hivatásos írnok írta. A Bodmer 14/15 papirusztekercs egy részéről készült fénykép a „New International Dictionary of the Bible” című mű 706. oldalán található.

A 3. század eleje – 1968 – Az Újszövetség szövege szerint a versek a János 1:1–13:1–; 14:8–15:8, hiányokkal.

A 2. század vége (kb. 175) – 1999 – Az Újszövetség legkorábbi kéziratainak teljes szövege.

76. oldal János 4:9,12 (6. század)

6. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

80. o. János 3:34, amelyet magyarázat követ. A 3. század közepe.

A 3. század közepe – 1999 – A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövege.

90. oldal János 18:36–19:7 (kb. 175) A legkorábbi újszövetségi kéziratok teljes szövege című mű 610. oldalán található egy fénykép, amely a 90. oldal egy részét ábrázolja.

A 2. század közepe–vége – 1999 – A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövege.

93. oldal János 13:15–17 (5. század)

95. oldal János 5:26–29, 36–38. 3. század. A legkorábbi újszövetségi kéziratok teljes szövege című könyv 620. oldalán található egy fénykép róla.

3. század – 1999 – A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövege.

106. o. (= Papyrus Oxyrhynchus 4445) János 1:29–35; 40–46 (3. század)

107. oldal (=Papyrus Oxyrhynchus 4446) János 17:1-2; 11 (3. század)

108. o. (=Papyrus Oxyrhynchus 4447) János 17:23–24; 18:1–5 (3. század)

109. o. (=Papyrus Oxyrhynchus 4448) János 21:18–20; 21:23–35 (3. század)

0162 (=Papyrus Oxyrhynchus 847) János 2:11–22. A 3. század vége vagy a 4. század. A The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű 632. oldalán található egy fényképe.

A 3. század vége vagy a 4. század eleje (kb. 300) – 1999 – A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövege.

0217 – János 12:1 egyes részei és esetleg más versek

Bohairi kopt [Boh] 3./4. század

Sahidikus kopt [Sah] 3./4. század

A Vaticanus [B] (325–350) és a Sinaiticus [Si] (340–350) János evangéliumának teljes szövegét tartalmazza, kivéve a János 7:53–8:11-et.

Az Alexandrinus [A] (kb. 450) János evangéliumának teljes szövegét tartalmazza, kivéve a János 6:50–8:52-es részt.

A Washington-kódex (4./5. század) János evangéliumának teljes szövegét tartalmazza, kivéve a János 14:25–16:7-et.

Sínai szír kódex (4–7. század)

T (5. század) János 3:13,15; 5:1,3; 6:36,47,52,58, valószínűleg más versek is.

A Dishna-ban (Nag Hamadi közelében) található Chester Beatty McAc1390 (valószínűleg 4. század) János 10:8–18:38-at tartalmazza szahidikus kopt nyelven.

Cambridge, 5–6. század

Örmény [Arm] az 5. századból

grúz [Geo] az 5. századból

Ephraemi Rescriptus [C], 5. század

Gót [Goth] 493–555

Etióp [Eth] kb. 500-tól

Megjegyzendő, hogy a Kr. u. 200-ig keletkezett kéziratok (p45, p52, p66, p75, p90) János evangéliumának 878 verséből 855-öt (97%) tartalmaznak. Ezek közé tartoznak az 1:1–7:52; 8:12–14:30; 15:2–26; 16:2–4, 6–7, 10–33; 17:1–20:20; 20:22, 23, 25–31; 21:1–9, 12, 17. (a 7:53–8:11-et azonban nem).

Ha hozzáadjuk a Diatessaronban (kb. 172-ben) szereplő János-evangélium verseket, amelyek a 200-ig készült kéziratokban nem szerepelnek, akkor további 16 vers kerülne hozzá: János 14:31; 15:1; 15:27; 16:1,5; 16:8–9; 20:21,24; 21:10–11; 21:13–16. Ez a János-evangélium összes versét lefedi, kivéve a 12-t.

A János-evangélium korai kéziratairól bővebben lásd: www.BibleQuery.org/JohnManuscripts.html.

K: A Jn-ben mely verseket és versrészleteket idézték a nikéai zsinat előtti írók (325-öt megelőzően)?

V: Kr. u. 325 előtt az egyházi írók a János-evangélium versei közül körülbelül 96,7%-ot idéztek. Ez 850,22 verset jelent. Más szavakkal: a János-evangélium 879 verséből mindet idézték, kivéve 28,78 verset. Az idézetekből kimaradt versek és versrészletek a következők: János 1:42 és következő (2/22 szó); 4:3 és következő (5/8 szó); 4:45a (16/26 szó); 5:2m (nem 5, 4, nem 7 szó); 6:1m (4, nem 6, 2 szó); 6:5 és következő (6/23 szó); 6:10m (7, nem 7, 8 szó); 6:11; 6:19m (nem 6, 14, nem 2 szó); 6:20; 6:21a (7/18 szó); 6:22f (33/37 szó); 7:53; 8:1–11; 8:19a (1/26 szó); 8:25f (7/17 szó); 13:31a (5/17 szó); 13:38f (13/21 szó); 18:3; 18:11m (nem 4, 5, nem 11 szó); 18:25f (17/24 szó); 18:27; 18:38f (9/24 szó); 19:1; 19:3; 19:18f (12/15 szó); 19:38m (2, nem 6, 4 szó); 20:20m (10, nem 4, 3 szó).

Minden itt nem felsorolt vers vagy versrészletet idéztünk. További információkért lásd: www.bibleQuery.org/Bible/BibleCanon/EarlyChristianNTQuotes.xls.