< Bibliai kérdés a Galatákhoz

K: Mi a különbség Pál üdvözlése között a Gal 1:1-6-ban és Pál többi levelében?

V: Pál levelei mindig melegen kezdődnek, általában kegyelemmel és békével. Pál jellemzően dicséri testvéreit, szentjeit vagy munkatársait, és hálát ad Istennek a szeretetükért, kitartásukért és hitükért. De itt semmi ilyesmit nem látunk. A Galatákhoz írt levél 1:2-ben szándékosan hiányzik az a melegség, ami a többi levélben megtalálható. Pál nem fogadja szívesen a galaták közül sokakat, akik talán még meg sem lettek üdvözülve, mert hamis evangéliumot követnek. A Galatákhoz írt levél 1:6–9-ben Pál nagyon felkavartnak tűnik attól, amit a galatákról hallott. Úgy tűnik, hogy az egész kemény munkája Dél-Galáciában, valamint az üldözése és a Krisztusért elszenvedett megkövezése veszélyben van, hogy a Sátán mindent elsöpörjön.

K: Vannak-e a Gal 1:1–6:18-ban olyan szakaszok, amelyek hasonlítanak a Biblia más részeire?

V: Igen. Bár a pontos szavak eltérőek, a Galatákhoz írt levél 4:3–7 és a Rómaiakhoz írt levél 8:2–17 logikai érvelése hasonló. Sőt, egyesek odáig is elmentek, hogy azt állították, a Galatákhoz írt levél a Rómaiakhoz írt levél egyfajta rövidített változata vagy „vázlata” volt. Ez azonban túlságosan leegyszerűsített megközelítés, mivel a Galatákhoz írt levélben sok olyan dolog szerepel a judaizálókról és a törvényességről, ami a Rómaiakhoz írt levélben nem található meg.

K: A Gal 1:1-ben és az ApCsel 13:30-ban vajon Isten Atya támasztotta-e fel Jézust a halálból, Jézus támasztotta-e fel saját magát, vagy a Szentlélek támasztotta-e fel Jézust?

V: A fenti állítások mindegyike igaz. Még az emberek is képesek együttműködni. A Szentháromság három tagja pedig még inkább együttműködött ebben a csodálatos csodában. Íme, mit mond erről a Szentírás.

1. Az Atya is részt vett benne (1. Thesszalonikiak1:10 ; Apostolok cselekedetei3:26 ).

2. Jézus is részt vett saját feltámadásában (János2:19 –21;10:18 ).

3. A Szentlélek is részt vett benne (Rómaiak8:11 ).

4. Isten tette. (Apostolok cselekedetei17:31 ;2:32 ;3:15 ; Zsidók 13:20).

5. Az Atya és/vagy a Szentlélek (2 Korinthus4:14 ).

K: A Gal 1:1-2-ben milyen hamis evangéliumokról van szó, amelyeket azóta hirdetnek?

V: Számtalan hamis evangéliumot hirdettek, de ezek többsége három kategória egyikébe vagy többébe sorolható.

Kihagyók: Rendben van, ha az Újszövetség vagy a Biblia egyes részeit figyelmen kívül hagyjuk, különösen azokat, amelyeket kellemetlennek tartunk. Vagy egyes részeket olyan radikálisan félreértelmeztek, hogy szinte teljesen értelmetlenné váltak.

Hozzáadók: Ahhoz, hogy valaki igazán szellemi legyen, követnie kell valamilyen formájú törvényességet.

Újítók: A Biblián kívül más könyveket vagy tanításokat is ugyanolyan szinten kell követni, mint a Bibliát.

K: A Gal 1:2-ben mikor és kinek írták a Galatákhoz írt levelet?

V: A keresztény tudósok ebben a kérdésben nem értenek egyet. Először némi történelmi háttér, majd két nézet, végül pedig az, hogy melyik nézet tűnik valószínűbbnek. Az, hogy kinek írták, jelentősen leszűkíti, hogy mikor íródott.

Déli nézet: Pál azoknak a gyülekezeteknek írt, amelyeket ő és Barnabás meglátogatott, azaz a Római Galácia tartomány déli részén. Amikor Pál a Galatákhoz írt levélben megemlíti Barnabást, nem mond semmit a bemutatásáról, ami arra utal, hogy mindannyian már tudták, ki volt Barnabás.

Ez alapján a Galatákhoz írt levél lenne Pál legkorábbi levele, körülbelül Kr. u. 48–50-ben, az ApCsel 15-ben említett jeruzsálemi zsinat előtt. Tekintettel a judaizálók problémájára, az ember azt gondolná, hogy Pál hivatkozott volna a jeruzsálemi zsinatra, amely kimondta, hogy a pogányoknak nem kell zsidókká válniuk, mielőtt keresztényekké válnának. A déli nézet szerint a válasz az, hogy a jeruzsálemi zsinat még nem került megrendezésre. Ezt a nézetet először Sir William Ramsay képviselte, és ma ez a domináns nézet.

Északi nézet: Mivel Pál a „galatákhoz” írt, azok a galátiai gallok leszármazottai voltak, nem pedig a déli rész lakói, ahol egyáltalán nem éltek „galaták”. Ez azt jelentené, hogy Pál olyan gyülekezetekhez írt, amelyekről nincs feljegyzésünk, olyan emberekhez, akiket soha nem látogatott meg. Miért látogatta volna meg őket Pál, ha Európába tartott, és a Galatákhoz című levél 4:13 szerint csak betegség miatt tartózkodott Galáciában? Ez azt jelentené, hogy a Galatákhoz című levél később, körülbelül Kr. u. 53–56 között íródott. Ezt a nézetet német tudósok és a The New Geneva Study Bible (1845. o.) képviselte.

A legvalószínűbb válasz: Egyik esetben sem teljesen biztos a dolog, de a déli nézet mellett szólnak a bizonyítékok. De akár így, akár úgy, ez nem érinti a keresztény tanokat és a könyv hitelességét alátámasztó bizonyítékokat.

K: Miért nevezi a Gal 1:4 a jelenlegi világot gonosznak, hiszen valójában ez egy jó és csodálatos hely?

V: Először is, a legjobb, amit ez a világ kínál, szegényes és jelentéktelen a mennyország csodálatos dolgaihoz képest. Másodszor, ennek a világnak, amelyet Isten teremtett, valóban vannak jó és csodálatos vonásai. Azonban a szudániak, a szomáliaiak, a második világháborús német és japán koncentrációs táborok lakói, valamint a kambodzsaiak nem annyira naivak, mint egyes mai amerikaiak. Valójában a buddhista vallásban a négy nemes igazság közül az első az, hogy az élet tele van fájdalommal és szenvedéssel. A természeti katasztrófákon kívül sok fundamentalista muszlim és elkötelezett kommunista őszintén úgy véli, hogy kötelességük megtámadni és megölni azokat az embereket, akik nem álltak háborúban velük.

A világ bizony nem csupa jó és csodálatos. Egy bukott teremtésben élünk (Róma8:19 –22), és az emberekben gonosz lakozik (Róma3:23 ). Istent nem annyira a világ javítása vagy az emberek kényelmének biztosítása érdekli, hanem az, hogy megszabadítsa az embereket ettől a világtól.

K: A Gal 1:6–7-ben Pál lényegében sok galatát „keresztény dezertőrnek” nevez. Hogyan lehetnek ma keresztény dezertőrök, és milyen hozzáállást kell tanúsítanunk irántuk?

V: Az itt szereplő görög metatithemi szó NEM csupán elfordulást vagy eltávolodást jelent. Azt jelenti, hogy „átadja hűségét, mint a lázadó, dezertáló vagy általában oldalt váltó katonák esetében”. Az ApCsel 15:1 és következő versekben a judaizálók így foglalták össze üzenetüket: „Ha nem vagytok körülmetélve Mózes szokása szerint, nem üdvözülhettek.”

Az ilyen emberekért ma is imádkoznunk kell, mert egy igazi keresztény is lehet dezertőr, aki később visszatér. De nem szabad elfogadnunk hamis tanításukat, és nem szabad hagynunk, hogy másokat is megmérgezzenek. Bármennyire fájdalmas is ez, nem szabad azt a téves illúziót ápolnunk, hogy ha nem térnek vissza a hithez, a mennybe jutnak. Vegyük észre, hogy Pál nem csupán azt mondja, hogy véleménykülönbség van köztük, vagy akár azt, hogy elhagynák az igazságot vagy az igazi hitet. Inkább azt mondja itt, hogy elhagynák Őt, vagyis Istent.

K: Miért vannak a Gal 1,6–7 szerint egyesek a gyülekezetben olyan hajlandóak elfogadni a tévedést, mint a galaták voltak?

V: Legalább két oka van ennek.

a) Sok kereszténynek nincs világos képe arról, hogy mely tanbeli különbségek esnek az ortodoxia határain belül, és melyek azok a lélekromboló eretnekségek. Mások megpróbálták a kettőt némileg önkényes kritériumok alapján megkülönböztetni. Alapvetően, ha valaki tagad egy olyan alapvető tanítást, amelyet a Biblia közvetlenül tanít, az más kérdés, mint amikor a keresztények nem értenek egyet a burkolt tanításokban, következtetésekben és következményekben, amelyeket egyes keresztények így, mások pedig másképp értelmeznek.

b) Sok keresztény nem érti, hogy el kell válnunk azoktól, akik a lelket tönkretevő eretnekségeket tanítják. János a 2 János 10-ben azt mondja nekünk, hogy ne is hívjuk be őket a házunkba, sőt, ne is köszöntsük őket. Ugyanakkor a Szentlélekben egységben kell lennünk azokkal a hívőkkel, akik másodlagos kérdésekben eltérő véleményen vannak tőlünk.

K: A Gal 1:6-7 alapján milyen példákat lehetne említeni a közelmúltbeli keresztény hitehagyókra?

V: Az elpártolók azok, akik az ortodox kereszténység hitvallását tették meg, majd elfordultak tőle. Az Újszövetség idején Simon Magus és Demas két olyan személy, akik egyesek számára kereszténynek tűntek, de elhagyták a hitet. A modern időkben példaként említhetjük Joseph Smith, Jr.-t (a mormonizmus alapítóját), Sun Myung Moon tiszteletest (az Egyesülési Egyház alapítóját), Ted Turnert, Charles Templetont (az 1940-es és 50-es évek híres evangélistáját, aki ateistává vált), valamint Martin Luther King, Jr.-t, aki tagadta Jézus testben való feltámadását.

Sok keresztény hitehagyó van, híresek és kevésbé híresek egyaránt, akik nem szerepelnek ezen a listán. De a lényeg az, hogy a keresztény hitehagyók mindig is gyakoriak voltak, és az is maradnak.

K: Miért engedi Isten a Gal 1,7 szerint, hogy az Ő evangéliumát eltorzítsák?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

Nem veszett el: Isten evangéliuma nem torzult el abban az értelemben, hogy elveszett volna. Isten szava soha nem távozik el Isten népétől, ahogyan azt Ézsaiás 59:21 mondja.

Néhány eltorzított változat: Isten azonban megengedi, hogy egyesek az evangélium eltorzított változatát tanítsák. Már Jézus idején is a szadduceusok tagadták az angyalok létezését és a halottak feltámadását, amint azt a Mt 22:23–32 és az ApCsel 23:8 is mutatja.

K: A Gal 1:8 azt mutatja-e, hogy az első gyülekezet annyira eltávolodott az igétől, hogy [írjon be ide bármilyen nevet] szükségessé vált a gyülekezet helyreállítása majdnem 2000 évvel később?

V: Nem. Pál csak a galatákhoz szól, nem az összes gyülekezethez. Például a Galatákhoz írt levél megírása után Jézus maga a Jelenések könyvében (2:8–11 és 3:7–13) csak jókat mondott a szmirnai és a filadelfiai gyülekezetekről. A When Cultists Ask című könyv 248. oldalán említésre kerül, hogy a mormonok szerint Istennek Joseph Smith révén kellett helyreállítania az egyházat. Moon tiszteletes is tanította a helyreállítás szükségességét, ahogyan mások is.

K: A Gal 1:8,9-ben Pál nem tűnik túl szeretetteljesnek, amikor megátkozza az embereket. Követnünk kellene itt Pál példáját?

V: Pál nem azt mondja, hogy itt csak egy kis tévedésről van szó; Pál komolyan veszi, hogy megmutassa, mennyire súlyos a hamis evangéliumuk. Pál nem átkozza meg őket, hanem átkozottnak nevezi őket. Sőt, Pál még magát és a szent angyalokat is beleérti, amikor azt mondja: „ha mi vagy egy mennyei angyal…” Azt akarja, hogy mások egyértelműen átkozottnak ismerjék el őket, és ne kövessék, ne ajánlják, sőt ne is tűrjék a tanításukat. Ma ügyelnünk kell arra, hogy ne keltsünk olyan benyomást, mintha olyan tanítókat ajánlanánk, akik hamis evangéliumot hirdetnek, amely az embereket a pokolba küldi.

K: A Gal 1:9-ben pontosan mit mondott Pál, hogy „már elmondta”?

V: Két nézet létezik:

1. János Krisztosztom és mások szerint Pál szándékosan ismétli meg a 8. verset. (Kommentár a Galatákhoz, 8. o.)

2. Dr. Gross Alexander és mások szerint ez nem lehetséges, mivel a görög szó többes számú, nem pedig egyes számú. Ezenkívül a görög szó nagyobb időbeli különbséget jelöl. További információkért lásd: The Nicene and post-Nicene Fathers, First Series, 13. kötet, 8. oldal.

Ha feltételezzük, hogy a második nézet helyes, akkor ebből a nagyon apró részletből is tanulhatunk valamit. A görög nyelvtan bonyolult volt, és még a görögül beszélő keresztények sem értelmezték tökéletesen a Biblia nyelvtanát.

K: A Gal 1:10–24-ben mi a helyzet azzal, aki azt mondja, hogy hisz Jézusban, de elutasítja Pált?

V: Pál azzal igazolja hitelességét, hogy Istentől jött. Pál hivatásának védelme az 1. fejezet középpontjában áll, és a Galaták-levél első felének két fő pontja közül az egyik. Aki ezt állítja, az vagy a) elutasítja, hogy Isten Pált apostolnak nevezte ki, vagy b) elismeri, hogy Pál csaló volt, és az egész keresztény egyház az idők során tévesen tekintette Pál szavait Szentírásnak. Pál itt olyan egyértelmű, hogy nem hagy más választást számunkra. Ha elutasítod Pált mint apostolt, kérlek, ne mondd, hogy neked és nekem ugyanaz a hitünk, mert nincs.

C.H. Dodd teológus egyszer így írt: „Néha úgy gondolom, hogy Pál téved, és merem is ezt kimondani.” (A Rómaiakhoz írt levél a Moffatt Újszövetségi Kommentárban, 1932, xxxiv., xxxv. o.). Idézet John R. W. Stott A Galatákhoz írt levél üzenete című művéből, 15. o.

Lásd a Believer’s Bible Commentary című mű 1875. oldalát.

K: Miért próbálnak a keresztények az embereknek tetszeni a Gal 1:10 szerint? Miért próbált még Pál is minden ember számára minden lenni az 1Kor 9:19–22 szerint?

V: Az 1Kor9:23 -ben található válasz szerint Pál „az evangélium kedvéért” igyekszik kapcsolatot teremteni minden emberrel. Pál (és mi is) igyekszünk kedvesek lenni, kapcsolatot teremteni az emberekkel, és az örök igazságot oly módon bemutatni, hogy a mai emberek is azonosulni tudjanak vele. Ugyanakkor Pálnak (és nekünk is) nem szabad kompromisszumot kötnünk az igazság tanításában vagy gyakorlásában. Érdekes, hogy a Galatákhoz írt levél teljes egészében a szabadságról szól, Pál pedig gyakran hangsúlyozza, hogy ő Krisztus szolgája.

Pál azon szándékát, hogy az evangélium kedvéért minden ember számára minden legyen, egyesek úgy értelmezték félre, mintha csak mindenkit meg akarna elégíteni.

K: A Gal 1,11–12-ben Pál ellentmondott-e önmagának az 1Kor 15,3–8-ban, ahogyan azt a Jézus-szeminárium állította?

V: Nem. A Gal 1,11–12-ben Pál azt mondja, hogy az evangéliumot nem embertől kapta, hanem kinyilatkoztatás útján Jézus Krisztustól. Az 1Kor 15,3–8-ban Pál így fogalmaz: „Mert amit kaptam, azt adtam át nektek, mint ami elsőrendű fontosságú:…”. Figyeljük meg, hogy az 1 Korinthus 15:3-8 nem részletezi, hogyan kapta Pál az evangéliumot. Pál Istentől kapta az evangéliumot, és azt továbbadta nekünk.

K: A Gal 1:11–24 alapján mikor kell időt szánnunk arra, hogy alaposan megvédjük keresztény tanúságtételünket vagy szolgálatunkat?

V: A judaizálók másokat arra buzdítottak, hogy ne bízzanak Pálban, kétségbe vonva hitelességét. Pál megvédte hitelességét és függetlenségét. Az, hogy nem a zsidó törvényre összpontosított, biztosan nem azért volt, mert valamilyen módon nem ismerte volna azt. Az 1:11–24 versekben Pál arra akart rámutatni, hogy ő maga Jézus Krisztus által kinevezett apostol, nem pedig egy „másodlagos apostol”, aki a többi apostoltól származik és azok alatt áll. Másrészt Pált elfogadták ők.

K: Miért hangsúlyozta Pál a Gal 1:14–16-ban ennyire korábbi buzgalmát?

V: Senkit, akiben ennyi buzgalom van, nem tudnának meggyőzni hétköznapi emberek. Valami különlegesre lett volna szükség, és Isten ezt úgy biztosította, hogy Jézus maga jelent meg Pál előtt.

K: A Gal 1:15–16 és a Jer 1:5 azt tanítják-e, hogy a reinkarnáció, vagy legalábbis az előzetes létezés eretneksége igaz?

V: Nem. A Zsidók 9:27–28 azt mutatja, hogy a reinkarnáció hamis, és egyetlen vers sem bizonyítja, hogy az előzetes létezés igaz lenne. Az, hogy Isten valakit születésétől fogva, vagy akár a fogantatása előtt elkülönített, azt jelenti, hogy Isten azt tervezte, hogy az illető különleges módon szolgálja Őt. A Zsoltárok 139:16 azt mutatja, hogy életünk minden napja be volt írva Isten könyvébe, mielőtt azok közül bármelyik is létrejött volna. Más szavakkal: még a létezésünk első napja előtt Isten mindent eltervezett számunkra. Isten nem korlátozott. Nem kellett előbb léteznünk ahhoz, hogy Isten tervet készíthessen számunkra.

Túlzott lenne azt állítani, hogy mivel Isten már a születésünk előtt tudott rólunk, ezért nem ismerhette a jövőnket, hacsak akkor még nem léteztünk.

K: A Gal 1:18 és 2:1 versekben mi Pál időrendje?

V: A Gal 1,18-ban Pál azt mondja, hogy három év múlva felment Jeruzsálembe. János Krisztosztom úgy vélte, hogy Pál azért ment oda, hogy az arabokat evangelizálja, de valószínűbb, hogy Pál azért ment oda, hogy Istentől tanuljon. Ahogyan a többi apostol három évet töltött Jézussal, úgy Pál is három évet töltött Arábiában. Majd a Gal 2,1-ben, 14 év elteltével, ismét Jeruzsálembe ment.

Nem egyértelmű, hogy a 14 év a megtérését követően (ami egybeesik a három évvel) vagy a három év után telt el. Az Expositor’s Bible Commentary 10. kötete, 438. oldala azonban azt írja, hogy úgy tűnik, Pál a 14 évet a megtérésétől számítja, de hozzáteszi, hogy a legvalószínűbb, hogy a három év végén történt.

A zsidó gondolkodásmódban azonban a három év jelenthet egy teljes évet plusz két másik év egy részét, három teljes évet, vagy bármit a kettő között. Tehát a három év valamivel több mint egy év és három év között van. Hasonlóképpen a 14 év valamivel több mint tizenkét és 14 év között van.

Pál Kr. u. 32 és 35 között tért meg, és Arábiába ment. (A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 1021. oldalán Kr. u. 32–36 között szerepel.) Pál kosárban menekült el Damaszkuszból, és az ApCsel 9:23–30 szerint először Kr. u. 35–36 körül ment Jeruzsálembe. Ezután Pál visszatért Antiochiába. Ezt követően Pál elindult első missziós útjára, amely Kr. u. 47 körül kezdődött. Nagy éhínség dúlt, amelyet történelmileg Kr. u. 46-ra datálnak. Pál visszatért Jeruzsálembe, hogy adományt adjon az éhezőknek (Apostolok cselekedetei 11:27–30). Pál ezután a jeruzsálemi zsinatra utazott Jeruzsálembe (ApCsel 15:1–30), Kr. u. 49-ben. Pál a második missziós útja végén is eljutott Jeruzsálembe (ApCsel 18:22). Pál utoljára akkor járt Jeruzsálemben, amikor bebörtönözték (ApCsel 21:15–23:24). A zsidók általában legalább évente egyszer elmentek Jeruzsálembe, így Pál is lehet, hogy máskor is járt ott.

K: A Gal 1:21–22 szerint a júdeai gyülekezetek nem ismerték Pált, vagy Saul üldözte a júdeai és szamáriai gyülekezeteket (ApCsel 8:1–3) (Jesus, Interrupted, 56. o.)

V: Bizonyára ismerték Tarsusból származó Saul hírnevét, bár nem látták az arcát. Miután azonban keresztény lett (és nevét Pálra változtatta), a júdeai gyülekezetek nem ismerték személyesen. A Galatákhoz írt levél1:22 nem azt mondja, hogy a júdeai gyülekezetek soha nem hallottak Saulról. A görög szöveg inkább azt mondja, hogy „arc szerint ismeretlen voltam” a júdeai gyülekezetek számára. Egy második tényező, amelyet az „Expositor’s Greek Testament” 3. kötetének 156. oldalán említenek, az, hogy körülbelül 17 év elteltével Pál „egyre ismeretlenebbé vált” sok keresztény számára.

K: Miért mondta Pál a Gal 2:2-ben, hogy attól tart, talán hiába futotta le a versenyét?

V: Először is, mi nem a válasz, majd a válasz.

Nem ez a válasz: Pál nagy valószínűséggel nem attól tartott, hogy rossz evangéliumot hirdet, mert a Galatákhoz írt levél 1:11–12-ben hangsúlyozta, hogy azt Istentől kapta.

A válasz: Pál attól tartott, hogy erőfeszítései, azaz az a „verseny”, amelyet azért folytatott, hogy az emberek Krisztushoz jöjjenek, mind hiábavalóvá válnak, ha ő és az apostolok nem egy hangon szólalnak meg. Pál látta, hogy ha rossz döntést hoznak, annak valóban szörnyű következményei lehetnek. Pál valószínűleg azért vitte magával Titust, egy pogányt, hogy „próbaként” személyesen mutassa be a pogányok gyümölcsét.

K: Mi a szokatlan Pál írásában a Gal 2:3–5-ben?

V: Pál jól ír görögül, de itt a mondatok akadoznak, és ahogy Lightfoot püspök mondta, ez a bekezdés „a nyelvtan hajótörése”. Nyilvánvalóan Pál erős érzelmek hatására, meglehetősen sietve írt.

K: A Gal 2:6-ban mikor kell elfogadnunk valakit, aki „valaminek tűnik”, és mikor nem?

V: Tisztelnünk kell a hatóságokat, amikor azok a megfelelő hatáskörükön belül járnak el. De nem szabad alávetnünk magunkat hamis hatóságoknak. Lehet, hogy Pálnak nem volt teljesen világos az Úr testvérének, Jakabnak – a jeruzsálemi gyülekezet püspökének – a szerepe, aki ugyan hasonló hatalommal rendelkezett, mint az apostolok, de nem volt apostol, sőt, Jézust csak a feltámadása után követte. Ha az emberek megkérdőjelezték Pál tekintélyét, mivel nem tartozott a tizenkét tanítvány közé, akkor ezeknek a judaizálóknak Jakab tekintélyét is meg kellett volna kérdőjelezniük. A judaizálók „Jakab pártjából” származtak, de a Szentírás nem mondja, hogy ténylegesen Jakab támogatását élvezték volna, amint azt az Expositor’s Bible Commentary 10. kötete 447. oldalán és az Expositor’s Greek Testament 3. kötete 162. oldalán olvashatjuk.

Pál itt egyszerre két dolgot is kiemel. Először is, ezek a tekintélyek elismerték Pál tekintélyét, másodszor pedig nem ruháztak rá semmilyen olyan hatalmat, amellyel korábban nem rendelkezett.

K: A Gal 2,7-ben Szent Pál „a körülmetéletlenek evangéliumáról” és „a körülmetéltek evangéliumáról” beszél. Mi a különbség közöttük?

V: A körülmetéltség és a körülmetéletlenség két embercsoportra utal: a zsidókra és a pogányokra. A Gal 2,7 szerint neki azt a feladatot bízták, hogy a pogányoknak hirdesse az evangéliumot, ahogyan Péternek a zsidóknak, de itt csak egyetlen evangéliumról van szó, nem pedig több evangéliumról.

K: A Gal 2:11–14-ben hogyan lehetett Péter apostol rossz példa?

V: Péter vétkezett, és gondolkodásában és példájában is hibázhatott. Péter valószínűleg nem változtatta meg azt, amiben hitt, de megváltoztatta viselkedését, hogy kedvében járjon a jeruzsálemi judaizálóknak. Isten szavai, beleértve az apostolokon keresztül elhangzottakat is, hibátlanok voltak. Ez nem jelenti azt, hogy az apostolok saját szavai mind hibátlanok voltak, vagy hogy az apostolok bűntelenek voltak. Péternek nem azért kellett korrekcióra szorulnia, mert nem tudta. Inkább azért volt szüksége feddésre, mert Péter bizonyosan jobban tudta, hiszen Isten látomást adott neki, és Péter leült enni Kornéliusszal és a többi pogánnyal az ApCsel 10-ben, és különösen az ApCsel 11:3-4-ben. Péter Antiochiában is evett a pogányokkal, de álszent módon abbahagyta, amikor zsidó keresztények érkeztek Jeruzsálemből.

K: A Gal 2:11–14 alapján fel lehetne hozni azt az érvet, hogy Pálnak az egység kedvéért csendben kellett volna elfogadnia Péter álszentségét ebben a kis kérdésben. Miért lenne ez helytelen?

V: Először is, ez nem volt apró kérdés; azt jelentette, hogy Krisztuson kívül a zsidó szertartások betartását is elengedhetetlennek tekintették az üdvösséghez.

Pál valószínűleg belement volna ebbe, ha úgy gondolta volna, hogy a Krisztusban való egység a legfőbb cél. De Pál számára nem ez volt a legfőbb cél, és nekünk sem szabad, hogy az legyen. Valójában Péter volt az, aki itt elsőként megsértette a hívők egységét, nem Pál. Az Efézusbeliekhez írt levél 4:3 szerint törekednünk kell a Szentlélekben való egységre, de Isten szeretete, az Ő parancsainak betartása és dicsőítése kell, hogy a legfőbb prioritásunk legyen. Az egység megőrzése csupán egy eszköznek kell lennie ahhoz, hogy a legfontosabb feladatainkat végrehajtsuk.

Valójában nem egy probléma volt itt, hanem három. Az első az volt, hogy Péter elhatárolódott a többi hívőtől, mert azok pogányok voltak. A második az volt, hogy képmutató módon ezt csak akkor tette, amikor zsidó hívők is jelen voltak; vajon mit gondoltak volna a pogányok arról, hogy Péter velük társalog, miután a zsidó keresztények elmentek? A harmadik probléma az volt, hogy Péter olyan nagy hatalommal rendelkezett, hogy ez úgy tűnhetett, mintha legitimálná más keresztények hasonló viselkedését, és mások is elbuknának, beleértve még Barnabást is.

Pál a gyenge testvérekkel próbált kompromisszumot kötni, nem pedig a hamis testvérekkel. Amikor azonban Péter maga mutatott rossz példát, Pál nem tudott ebben a kérdésben engedni. Gyakran, amikor valaki vétkezik, először négyszemközt kell beszélni vele. Mivel azonban Péter ezt nyilvánosan tette, Pálnak nyilvánosan kellett megfeddnie Pétert, ugyanolyan nyilvánosság előtt, ahol a rossz példa történt. Ha Pál nem tett volna semmit, akkor vagy a kereszténység egy zsidó szektaként stagnált volna, vagy „két kereszténység” jött volna létre: egy zsidó és egy pogány.

K: A Gal 2:11–14-ben milyen ravasz magyarázatokat adtak egyesek erre a szakaszra?

V: Ez nem vet jó fényt Péterre/Kefásra. Azt mutatja, hogy ő is hibázott és rosszat tett, mint mindannyian. Alexandriai Kelemen felvetette, hogy ez talán egy másik Kefás lehetett, nem pedig Péter apostol. Nincs azonban arra utaló jel, hogy Pál ne az apostolról beszélt volna. A furcsa tanító, Origenész, majd később Jeromos úgy gondolta, hogy ez csupán Péter és Pál között megrendezett cselekmény volt, amelynek célja a kegyelem fontosságának hangsúlyozása volt. Ágoston és mások azonban ezt cáfolták.

K: A Gal 2,11–14 alapján hogyan kell kezelnünk a helyzetet, amikor egy tiszteletben álló egyházi vezető olyan dolgokat mond vagy tesz, amelyek rossz tanúságot adnak Krisztusról?

V: Először is, vegyük észre, hogy ezek nem elszigetelt események. Ez itt Péterrel történt; megtörtént Zephyrinus római püspökkel is 198–217 között. Megtörtént sok más püspökkel is előtte és utána, a középkori Nyugat-Európa egész területén, és ma is megtörténik római katolikus, protestáns és karizmatikus vezetőkkel. Tehát ez olyasmi, amivel gyakran szembe kell néznünk.

Ez a) azért történhet, mert valódi keresztények tévútra kerültek, vagy b) egyáltalán nem voltak keresztények. A második esetre példaként említhető Formosus római pápa, akiről mindenki egyetért abban, hogy eretnek volt. Hét hónappal halála után exhumálták a holttestét, és eretnekség vádjával bíróság elé állították. Most képzeljük el, hogy keresztények lennénk abban az időben, és próbáljuk meg elmagyarázni egy nem hívőnek, miért történt ez.

Alapvetően azt kell hangsúlyoznunk, hogy Jézusra tekintünk hitünk kezdeményezőjeként és beteljesítőjeként (Zsidók 12:2), nem pedig bármely tévedhető emberre. Péter példája sem volt tévedhetetlen, és más vezetők sem azok. Péter elhagyta a cselekedetek általi üdvösséget, de most visszatért hozzá. Igen, csalódást okoz, amikor egy keresztény elbukik, vagy amikor a keresztények bölcstelenül hagyják, hogy egy nem keresztény legyen a vezetőjük. Alávetnünk kell magunkat a jó keresztény vezetőknek, bár tisztában vagyunk azzal, hogy egyikük sem tökéletes. De bár hasznosak lehetnek számunkra, el kell fordulnunk azoktól, akik látszólag Krisztus egyházát vezetik, de istentelenek, ahogyan azt a 2. Timóteus 3:1–5 parancsolja nekünk.

K: A Gal 2:11–14 szerint, ha Péter egyszer rossz példát mutatott, ez azt jelenti-e, hogy egy katolikus pápa, aki szintén rossz példát mutatott, nem veszíti el a jogosultságát arra, hogy Péter utódja legyen?

V: Gondolom, valaki más azzal érvelhetne, hogy ha egy pápa keresztényeket égetett volna máglyán, az azt jelentené, hogy nem volt hajlandó leülni és velük együtt enni, de szerintem a két helyzet alapvetően különbözik egymástól. Óriási különbség van aközött, hogy valaki nem ül le igazi keresztények mellé, és aközött, hogy elrendeli, hogy máglyán égessék el őket azért a bűnért, mert a Bibliát olvasták. Péter zavarából fakadó, akaratlan bűne nem menti fel azt, aki egész életében nyíltan gonoszságot, gyilkosságot, erkölcstelenséget, részegséget és mások adományaiból való fényűző életmódot folytat. Ráadásul Péter megbánta képmutatását, a római katolikus pápák viszont nem.

II. Julius pápa (1503–1513) hadseregeivel egész olasz városokat pusztított el és fosztott ki, hogy bővítse a Pápai Államok birodalmát. Austin Topical History of Christianity című művének 148. oldala szerint 904 után kialakult az úgynevezett „pornokrácia”, amelyben a prostituáltak hatalmi kapcsolatokat és szexuális intimitást ápoltak különböző pápákkal, köztük III. Sergius, III. Anastasius, Lando és XII. János pápákkal. Az emberek megvásárolták a pápai tisztséget, ahogyan VI. Gergely és VI. Sándor is tette. Voltak olyan esetek, amikor a férfiak az előző pápa meggyilkolása révén lettek pápák (VII. Bonifác, V. Leó és VII. István mindannyian meggyilkoltak). Voltak olyan időszakok, amikor egyszerre két, sőt (egyszer) három pápa is volt (Ursinus és Damasus (366–384); VI. Gergely, IX. Benedek és III. Szilveszter). A pápákat néha akaratuk ellenére is leváltották, ami a pápai utódlás fogalmát nagyon érdekesé teszi. VII. István pápa (896–897) exhumáltatta Formosus pápa holttestét, és egy színlelt perben eretnekségért elítélte.

Egyes katolikusok egyetérthetnek abban, hogy fennáll annak a lehetősége, hogy az előző pápák közül legalább az egyik nem Isten akaratának középpontjában állt. Valójában a „pápai utódlás” – ha egyáltalán létezett valaha – a középkorban értelmetlenné vált a pápai utódlás hiánya miatt.

Egyrészt ki kell emelni, hogy ha találunk egy katolikus hívőt, aki romlott, istentelen ember, az még nem bizonyítja, hogy a katolikus hit téves lenne. Másrészt viszont, ha milliók hűségesen engedelmeskednek egy ilyen ember gonosz vágyainak, még akkor is, ha tudják, hogy istentelen, akkor valami nagyon nincs rendben.

K: A Gal 2,16–21-ben Pál arra utal-e, hogy az Ószövetségi Törvény gonosz volt, ahogyan azt a gnosztikus eretnekek tanították?

V: Egyáltalán nem. Ahogy János Krisztosztom (392–407) fogalmazott: „nem azt mondja, hogy azért hagyták el a Törvényt, mert gonosz volt, hanem azért, mert gyenge volt.” A gnosztikusokról bővebben lásd az 1 János 1:1-hez fűzött magyarázatot.

K: A Gal 2:16–21 és a Gal 3:11 alapján – mivel az igazság nem a törvényből származhatott – hogyan lehet, hogy az Ószövetséget olvasóknak ezt a tévedést tanították?

V: Az Ószövetség nem tanítja ezt a tévedést. Az embereknek azonban van egy rejtélyes képességük arra, hogy a dolgokat úgy értelmezzék, ahogyan azt ők szeretnék, és hogy kiegészítsék Isten szavát. Néhányan mindazt, amit Isten az Ő irgalmáról mondott, úgy értelmezték, hogy az Isten Törvényének való engedelmességüket, nem pedig Istent tették reménységükké. Még ma is előfordul, hogy egyes keresztények kiegyensúlyozatlanok, és a kereszténység bizonyos pozitív aspektusait – például a lelki élményeket, a Biblia tanulmányozását, a szegények segítését vagy a vallási szertartásokat – életük középpontjába állítják, Isten helyett. Vannak, akik jobban szeretik a vallást, mint Istent.

K: A Gal 3:1-ben szereplő mondat szerint egyes keresztények megbabonázhatók?

V: Nem, Pál nem ezt mondja. Pál hipotetikusan kérdezi, hogy vajon elvarázsoltak-e őket, mert meglepődött azon, milyen gyorsan fordultak sok galatai ember egy másik, hamis evangélium felé. A „ki” jelentésű görög szó, a tis, egyes számú, nem többes számú, ezért Sátánra utal, és NEM egy embercsoportra. A Biblia szerinti bolond nem az, aki buta vagy műveletlen; hanem az, aki naiv a lelki bölcsességet illetően, vagy éppen ellenáll annak.

A görög nyelvben több szó is létezik a „bolond” kifejezésére. Az itt használt szó eltér attól, amit Jézus a példázatokban használt. Az itt szereplő szó az „anoetus”, ami olyan embert jelent, aki képes gondolkodni, de úgy dönt, hogy nem teszi meg.

Mellékesen megjegyezzük, hogy az iszlám vallásban a keresztények és a szunnita muszlimok abban egyetértenek, hogy Mohamed – legalábbis egy bizonyos időszakban – gonosz varázslat hatása alatt állt, és hamis dolgokat mondott. A Bukhari Hadith-ban (4. kötet, 53. könyv, 33. fejezet, 400. szám, 267. oldal; 4. kötet, 54. könyv, 10. fejezet, 490. szám, 317. oldal; valamint 8. kötet, 75. könyv, 59. fejezet, 400. szám, 266. oldal) részletesen olvashatjuk, hogyan állítja a szöveg, hogy Mohamed egy időben gonosz varázslat hatása alatt állt. A muszlimok általában úgy vélik, hogy Mohamed felépült.

K: A Gal 3:1-ben milyen módokon téríthetők el az emberek attól, amire figyelniük kellene, valami kevésbé fontos felé?

V: Az emberek gyakran jobban értik az információk gyűjtését, mint annak eldöntését, hogy mit is kezdjenek azokkal az információkkal. Amikor egy vállalat nevében vásárlási döntéseket hoznak, néha úgy tűnik, hogy az emberek hajlamosak az utolsó értékesítő mellett dönteni, akivel beszéltek. Döntéshozatalunkban komoly elfogultságok léphetnek fel attól függően, hogy mennyit vitatunk meg egy témáról, illetve hogy mennyire nemrég vizsgáltuk meg egy-egy szempontot. Figyelmünket túl könnyen elterelik. Az Istennel töltött csendes időnkben nemcsak az Igét kell tanulmányoznunk és imádkoznunk, hanem elmélkednünk és reflektálnunk is kell. Tényleg a legfontosabb dolgokat tartjuk-e a legfontosabbnak? Vagy – paradox módon – egyszerűen csak túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy megálljunk és kitaláljuk, mit is kellene tennünk?

K: A Gal 3:2–3 alapján úgy tűnik, hogy a történelem során szinte ellenállhatatlan késztetés volt az emberekben, hogy kiegészítsék az evangéliumot. Mit gondol, miért van ez így?

V: Lehet, hogy valaki úgy gondolja, az evangéliumban van igazság, de nem tartja teljesnek. Ha nem gondolod, hogy sokféle módon próbálnak az emberek kiegészíteni az evangéliumot, hadd oszlassam el ezt a nézetet. Különböző emberek azt mondták, hogy emellett a következőkre is szükségünk van.

A zsidó törvény teljes egészét (egyes héber gyökerek mozgalom)

A körülmetélés és a zsidó törvény egyéb részei (Hetednapi Adventisták)

Az emberek vízkeresztsége a körülmetélés helyett (Krisztus Egyháza)

Autók, háziállatok, sőt katonai harckocsik keresztelése (szórásos keresztelés) (orosz ortodoxok)

Egy további szabálykönyv (Tyconius)

Kiegészítő szentírás (mormonok, Egyesülési Egyház)

Összefonódás az iszlámmal (C5 „keresztények” és a nigériai Chrislam)

Összefonódás a hinduizmussal (néhány indiai Kerala államban)

Kombináció a görög-római istenekkel (hermetikus gnosztikusok)

Kombináció további titkos tanításokkal (más gnosztikusok)

Egy szervezet, amely megmondja nekünk, miben higgyünk, mert a Biblia veszélyes lehet (Jehova tanúi)

Értünk közbenjáró szentek

Erőszakos forradalom (felszabadítási teológia)

Imádkozás szentek képeihez vagy szobraihoz

Hit és cselekedetek (római katolikus egyház)

Ikonok (elsősorban a keleti ortodox egyházakban)

„Kálvin művei nem voltak szentírások, de azoknak kellett volna lenniük”

A teológia fejlődése: Szükségünk van a teológia korszakokon átívelő fejlődésére ahhoz, hogy valóban „szintben lévő” keresztények legyünk.

Az emberek nagyon kreatívak voltak abban, hogy mit tartanak szükségesnek az evangélium mellett. De a kreativitás nem mindig jó dolog.

Valószínűleg sokféle oka van annak, hogy oly sokan hiszik, hogy az evangéliumon kívül még sok más dolog is fontos, de ezek többsége legalább az alábbi négy kategória egyikébe sorolható: konvenció, félelem, büszkeség és vágy.

Hagyomány: Sportversenyek megnyerése, jó iskolai jegyek, fizetésemelés a munkahelyen, és az élet legtöbb dolgát vagy kiérdemeltük, vagy legalábbis azt hisszük, hogy kiérdemeltük. Miért lenne ez másképp a lelki dolgok esetében, amelyekért még inkább érdemes igyekezni? Ha nem érdemelnénk ki, akkor miért próbálkoznának az emberek?

Félelem: Még mindig ragaszkodnak ahhoz, amit egy versengő világnézetben vagy vallásban „jónak” tartanak, és attól tartanak, hogy lemaradnak, ha azt is nem fogadják el. Úgy gondolják, jobb a biztonság kedvéért az evangélium mellett ezt a másik dolgot is megtenni, csak hogy minden eshetőségre felkészüljenek.

Gőg: Isten nagyszerű dolgot tett azzal, hogy megadta nekünk az Ő Igéjét, de ők képesek rá, és úgy gondolják, hogy szükségük van rá, hogy továbbfejlesszék azt.

Vágy: Úgy látják (talán helyesen), hogy az élet ebben a világban sokkal könnyebb lenne, ha azt mondhatnák, hogy a keresztény lét mellett van még valami más is. Kevesebb lenne az üldözés, több lehetnének az üzleti lehetőségek, és egyszerűen csak vágyakoznak arra is, hogy a régi szokásaikat is folytassák.

K: A Gal 3:3,21-ben milyen módokon próbálnak az emberek kiegészíteni valamit, hogy jobbá tegyék a dolgokat, de végül tönkreteszik annak a lényegét, amit javítani próbáltak?

V: Amikor úgy változtatod meg a lényeget, hogy az már nem ugyanaz a lényeg, akkor kiüríted az evangéliumot, hogy alapvetően eltérő üzenettel jobban megfelelj mások elvárásainak.

Kínaiul van egy szleng kifejezés erre az elképzelésre: „lábakat rajzolni a kígyóra”, azaz ha valaki elsőként rajzol egy kígyót egy kígyórajz-versenyen, majd részegen lábakat rajzol rá, és ezzel kizárja a rajzát a versenyből.

K: A Gal 3:3,21-ben milyen módokon tanítják ma az emberek gyakorlatilag azt, hogy Krisztus hiába halt meg?

V: Ha az ember azzal juthat a mennybe, hogy jó ember, akkor Krisztus hiába áldozta az idejét. Természetesen, ha valaki saját érzései szerint határozhatja meg, mi a jó ember, akkor meglehetősen önkényessé válik, hogy mi is az a jó ember. De ha az ember egy meghatározott szabályrendszer betartásával juthat a mennybe, akkor Krisztus keresztre feszítése ismét felesleges volt. Tényleg meg kellett-e halnia Krisztusnak a bűneinkért, és döntő fontosságú-e ezt elhinni? Ha így gondolod, akkor oszd meg másokkal is ezt a hitet, ahogyan te magad is hiszel benne.

K: A Gal 3:8-ban mi a célja Ábrahám és Mózes említésének?

V: Ahogy John R.W. Stott mondja, Pál az egész Ószövetséget úgy tekintette át, mint egy hegyláncot, amelynek Ábrahám és Mózes a két legmagasabb csúcsa. De az Everest-hegy Jézus Krisztus. Ábrahám és a neki tett ígéret az első csúcs, és ezt nem cáfolja meg a második nagy csúcs, Mózes és a Törvény. Pál nagy tisztelettel viszonyul a Törvényhez, és hangsúlyozni akarja, hogy nem csak két csúcs van, hanem van egy harmadik is.

K: A Gal 3:10,13-ban hogyan vannak átkozva a törvény alatt élők?

V: A Mózes 5. könyve 28:1–13 az izraeliták áldásairól szól, akik ismerik a Törvényt és betartják azt. A Mózes 5. könyve 28:15–68 viszont az izraelitákra váró számos átokról szól, akik ismerik a Törvényt, de elfordulnak tőle.

Ami az átok alatt levést illeti, ez találó leírás azokra az emberekre, akik olyan mércét próbálnak teljesíteni, amelyet nem tudnak betartani, soha nem is veszik észre ezt, és mégis megtagadják, hogy kövessék azt az egyetlen utat a mennybe, aki betartotta számukra ezt a lehetetlen mércét. Az „átok alatt levés” találó leírásnak tűnik.

K: Hogyan kapcsolódik a Gal 3:11; Róm 1:17; 3:28 a Hab 2:4-hez?

V: Habakuknál az „igaz” kifejezés úgy tűnik, azokra utal, akik helyes kapcsolatban állnak Istennel. Ezekben az újszövetségi versekben az „igaz” kifejezés utalhat azokra, akiket igaznak nyilvánítottak, és így helyes kapcsolatban állnak Istennel.

Pál az ApCsel 13:41-ben Pisidia Antiochiában Habakuk 1:5-ből is idézett, így Habakuk határozottan Pál gondolataiban is jelen volt.

K: A Gal 3:13-ban Jézus átkozott volt, vagy áldott, ahogyan a Zsolt 72:17 mondja?

V: Mindkét szempont igaz. Krisztust Isten Atya megáldotta, és Krisztus önként vette magára a kereszten Isten átkát a mi bűneinkért. A Jelenések 5:12-ben Krisztust a mennyben fogják megáldani.

K: A Gal 3:13-ban a keresztények imádnak-e és követnek-e valakit, akiről maguk is elismerik, hogy Isten átkát viselte?

V: Igen, így van, és nem kérünk ezért bocsánatot. Nem csupán arról van szó, hogy Jézus átok alatt állt, hanem inkább arról, hogy Jézus úgy döntött, hogy átok alatt áll, a te és az én érdekemben. Jézus önként vette magára az átkunkat, a büntetésünket és a szégyenünket azzal, hogy a kereszten meghalt a bűneinkért. Jézus maga nem lett bűnös, hanem az emberek bűneit helyezték rá.

K: A Gal 3:16-ban (és az ApCsel 3:25-ben) a „mag” (ahogyan az „utódok” szó is) egy gyűjtőfogalom, egyes számú főnév, tehát miért mondja Pál, hogy ez akár egyetlen személyre is utalhat?

V: Az angol nyelvben is használhatjuk a „people”, „offspring” vagy „going to seed” kifejezéseket anélkül, hogy csak egyetlen személyre utalnánk. A lényeg itt az, hogy Pál emlékezteti a zsidókat arra, hogy a szentírásaik (az Ószövetség) azt tanították, hogy az Ábrahám leszármazottainak tett ígéretek a Messiáson keresztül fognak beteljesülni, akit mind a zsidók, mind a keresztények egy személyként ismertek el.

K: A Gal 3:17-ben Mózes valóban csak 430 évvel Ábrahám után kapta meg a törvényt?

V: Az izraeliták 430 évig éltek Egyiptomban; rabszolgák voltak ott mindössze 400 évig. Pál kifejezetten arra emlékeztette a judaizáló olvasókat, hogy Mózes éppen ezt a 430 éves időszakot követően kapta meg a törvényt. Természetesen, mivel több mint 430 év telt el, igaz az a kijelentés, hogy ezután 430 évvel történt.

K: Mit mond a Gal 3:17 arról, hogy az Ábrahám-kori korszakot a Mózes-kori korszak felváltotta?

V: Függetlenül attól, hogy a történelmet korszakok szempontjából szemléljük-e vagy sem, ez az igehely bizonyítja, hogy a Mózes-törvény megadásának ideje nem érvénytelenítette a korábban megígért dolgokat. A Mózes-törvény minden bizonnyal új dimenziót jelentett Isten Ábrahámmal kötött szövetségén felül, de nem tette értéktelenné mindazt, amit Ábrahámnak mondtak. Ma az Új Szövetség – Krisztusban – és a Régi Szövetség – Mózes alatt – közötti kapcsolat kissé más. Az Ószövetség alatt érvényes dolgok közül sok valóban elmúlt, például az állatáldozatok, az étkezési törvények stb. Azonban Isten lényege nem változott, és az Ószövetségben tanított parancsolatok ma is igazak.

K: Miért nem adta meg Pál a Gal 3:17-ben a pontos évszámot?

V: Mielőtt két lehetséges okot megemlítenék, fontos tisztázni a pontosság és a precízség közötti különbséget. Ha egy vödörben pontosan 1056 golyó van, és valaki azt mondja, hogy 2000 golyó van benne, vagy csak 500, akkor mindkét állítás pontatlan (és hamis). Ha valaki azt mondja, hogy ezer golyó van benne, az pontos (és igaz), de nem precíz. Ha valaki azt mondja, hogy több mint 500 golyó van benne, az szintén pontos és igaz, de nem precíz és nem teljes körű. A Biblia eredeti kéziratai teljes mértékben igazak, de gyakran pontatlanok és nem teljes körűek. Íme két ok, amit a pontatlanságra vonatkozóan itt megfigyelhetünk.

1) Isten nem látta szükségét annak, hogy Pálnak (vagy bárki másnak) közölje az Ábrahám és a kivonulás közötti évek pontos számát. Isten úgy rendelte el, hogy a Biblia teljesen igaz legyen, és rendelkezzen mindazzal a pontossággal, amire szükségünk van ahhoz, hogy megértsük, mit akart Isten közölni magáról, az emberről, az üdvösségről, a Krisztusban való növekedésről és az Isten szolgálatáról. Isten nyilvánvalóan nem látta szükségét annak, hogy a Bibliát a szükségesnél nagyobb pontossággal írassák meg, és nem látta szükségét annak sem, hogy a szükségesnél nagyobb pontossággal őrizzék meg.

2) Pál a legóvatosabb számot akarta használni. Ha a judaizálók pontosítani akarták volna, az csak még jobban aláhúzza Pál érvelését a hosszú időtartamról.

K: A Gal 3:21-ben mit is tett pontosan a törvény értünk?

V: Nem tisztított meg minket, és nem tett semmit azért, hogy jobbak legyünk; inkább megmutatta nekünk, milyen rosszak vagyunk. Ahogy Tony Evans mondja, a törvény olyan, mint egy tükör. Megmutatja nekünk, hogy meg kell fésülnünk a hajunkat, meg kell mosnunk az arcunkat, és rendbe kell hoznunk a ruhánkat, de ezeket a dolgokat nem tudja megtenni helyettünk.

K: A Gal 3:26 szerint mindenki, aki elolvassa a Galatákhoz írt levelet, Isten gyermeke? Igaz-e az univerzalisztika?

V: Nem. Az evangéliumot mindenki számára felajánlják, de azok, akik úgy döntenek, hogy elutasítják Istent, szabadon megtehetik ezt – és szembesülniük kell a következményekkel. Lásd a Kolossébeliekhez írt levél 1:20-ról szóló fejtegetést.

K: A Gal 3:27 szerint, mivel mindazok, akik megkeresztelkedtek, felöltözték Krisztust, vajon mindazok, akik megkeresztelkedtek, a mennybe jutnak? Mi a helyzet Simon Mágussal az ApCsel 8:13,18–20-ban?

V: A vízkeresztség nem üdvözít; Krisztus az, aki üdvözít. Isten minden kereszténynek megparancsolja, hogy vízzel keresztelkedjen meg, mint Isten iránti jó lelkiismeretük zálogaként, amint azt az 1 Péter3:21 mondja.

K: A Gal 3:28 szerint, mivel Krisztusban nincs férfi és nő, miért vannak különböző szerepek az egyházban az 1 Tim2:11 –15 és az 1 Kor14:34 –37 szerint?

V: Érdekes módon ez a legrégebbi ismert történelmi dokumentum, amely kimondja, hogy a férfiak és a nők egyenlőek. A keresztények ma nem értenek egyet a nők egyházi szerepeiről, de három pontban mindenkinek egyet kell értenie.

1. Isten szemében a férfiak és a nők értéke minden időkben egyenlő, és számunkra sem szabad, hogy legyen különbség.

2. Minden kereszténynek egyet kell értenie abban, hogy az egyenlő érték nem bizonyítja, hogy soha nem lehet szerepbeli különbség, mert – legalábbis abban az időben – a nőknek nem kellett hatalmat gyakorolniuk a férfiak felett az egyházban, amint azt az 1 Timóteus 2:11–13, az 1 Korinthus 11:3–9 és az 1 Korinthus 14:34–35 is mutatja.

3. Ha valaki egy újszövetségi verset úgy korlátoz, hogy „csak arra az időre vonatkozik”, akkor jó bibliai indokokkal kell alátámasztania, hogy miért éppen az a vers korlátozódik arra az időre, és miért nem minden más vers, amellyel esetleg nem ért egyet.

K: A Gal 3:28-ban szereplő parancsot, miszerint mindnyájan egyek legyünk Krisztus Jézusban, mennyire kell komolyan vennünk?

V: A Gal 3:28 úgy tűnik, hogy közvetlen ellentéte annak a zsidó férfiak által mondott imának, amely így hangzik: „Hálát adok Istennek, hogy nem tettél engem pogánynak, rabszolgának vagy nőnek”. Természetesen könnyű azt mondani, hogy ezt komolyan kell vennünk. Másrészt viszont kísértésbe eshetünk, hogy ezt lekicsinyítsük, amikor úgy tűnik, eredményesebb lenne embereket Krisztushoz vezetni. Ez azonban helytelen, hiszen ha valaki nem aláveti magát Isten hatalmának, akkor meg kell kérdőjeleznünk, hogy valóban üdvözült-e. A híres keresztény misszionárius, William Carey, megtagadta a keresztelést mindenkitől, aki kereszténynek vallotta magát, de továbbra is az indiai kasztrendszert követte.

K: A Gal 3:28-ban hogyan tekintett a görög kultúra a nőkre és a házasságra?

V: Íme néhány idézet görög íróktól, George Seldes által összeállított The Great Quotations című műből.

„A házasság, az igazat megvallva, gonosz dolog, de szükséges gonosz.” – Arisztotelész (Kr. e. 384–322), idézi Diogenész Laertiosz (67. o.)

„A nőről azt lehet mondani, hogy egy alacsonyabb rendű férfi.” – Menander (i. e. 342?–291?) (486. o.)

Nem jó, ha a házasságról alkotott nézeteinket pogány görög íróktól merítjük.

K: A Gal 4:3-ban pontosan mik azok az „elemek” vagy „alapelvek”, amelyek rabságában éltek az emberek?

V: A görög stoicheia szó egy általános kifejezés, amely elemeket jelenthet. Először is, mi nem a helyes válasz, majd két lehetséges válasz.

Nem ez a válasz: gonosz szellemek vagy bálványok. Mivel a törvény nem rossz, egyesek úgy gondolták, hogy a démonok vagy a bálványok voltak azok az „alapvető dolgok”, amelyekre itt utalás történik. A Galátusokhoz írt levél 3:23–4:3 versei azonban a törvényről mint a mi nevelőnkről beszélnek, a 4:4–4:7 versek pedig a törvényről szólnak. Az egyetlen vers, amely alátámasztja ezt a nézetet, a Galátusokhoz írt levél 4:8, amely arról szól, hogy ők meg nem nevezett dolgokat szolgálnak, amelyek nem istenek. Ez utalhat bálványokra is, de a Galátusokhoz írt levél 4:9 szerint a galátusok fontolgatták, hogy visszatérnek ezekhez a dolgokhoz, és annak a veszélye fenyegette őket, hogy visszatérnek a judaizmus követéséhez, nem pedig a bálványimádáshoz.

Nem a helyes válasz: a fizikai elemek. Sok görög, beleértve a keresztényeket is, úgy gondolta, hogy a fizikai világ négy elemből áll: levegő, föld, tűz és víz, ezért használja Pál az „elemek” szót. Pál valójában olyan dolgokról beszél, amelyeket ők a világból ismertek, de sem itt, sem az Újszövetség más részén nincs utalás arra, hogy valakinek problémája lenne a „levegő”, a „föld”, a „tűz” vagy a „víz” tiszteletben tartásával vagy azokhoz való visszatéréssel.

A konkrét válasz: a törvény. A Galatákhoz írt levél eddig minden pontja következetes üzenetet hordoz: ne hagyjátok abba a Krisztusra való támaszkodást azért, hogy emellett a törvényre is támaszkodjatok. Az „elemek” itt azok az alapvető elvek, amelyeket a zsidók gyermekkortól kezdve megtanultak a törvényről. Pál nem azt mondja, hogy a törvényt többé nem kell betartani, és azt sem, hogy a törvény rossz. Inkább azt mondja, hogy a törvény helye olyan volt, mint a szabályok, amelyekre a kisgyerekeknek szükségük volt, mielőtt felnőttek. A törvényt Isten adta, de a farizeusok törvények iránti megszállottságát – amely meghaladta az Isten iránti szeretetet – a Sátán arra használta fel, hogy megkötözze az embereket.

Általános válasz: A „stoicheia” szó másik lehetséges értelmezése szinte az „ABC” lenne, csakhogy ez nem tükrözi a törvény fegyelmező jellegét. A zsidók által gyermekkortól kezdve megtanult törvényen túl ez vonatkozik azokra a vallási tanításokra is, amelyeket az ember Krisztusban való újjászületése előtt tanult meg, és amelyekre Krisztus helyett vagy Krisztus mellett támaszkodott, illetve bízott. Talán ide tartozhatnak azok a hamis filozófiák is, amelyeket a múltban tanultak, amint azt a Kolossébeliekhez írt levél 2:8 is említi. A Bible Knowledge Commentary: New Testament (Bibliai ismeretek kommentár: Újszövetség) 601. oldala ezt a nézetet támogatja. Noha ez az ige bármilyen korábbi vallási „múltra” vonatkozhat, amely az embernek Krisztushoz való csatlakozása előtt volt, a galatáknak szóló közvetlen kontextusban a zsidó törvény volt a szóban forgó.

K: A Gal 4:4-ben és a Tit 1:3-ban az áll, hogy az Atya „az idők teljességében” küldte el Jézust. Miért éppen akkor küldték el Jézust, és miért nem korábban vagy később?

V: Ez a szentírási hely egyszerűen azt mondja, hogy Jézust a megfelelő időben küldték el, anélkül, hogy megmondaná, miért – de azért mégiscsak szórakoztató spekulálni erről. Legalább négy tényezőt tudunk megkülönböztetni.

Nyelv: Kr. e. 200-tól Kr. u. 250-ig a Római Birodalom területének nagy részén görögül beszéltek. Ezt követően keleten görögül, nyugaton pedig latinul beszéltek. Egy nyelv jelentősen hozzájárult a kereszténység terjedéséhez.

Béke: Ez egy békés időszak volt. Ez a szeleukidák, a Ptolemaioszok és a perzsák közötti számos háború után következett be, amelyek többnyire i. e. 141-re véget értek. Pompeius i. e. 64-ben hódította meg Föníkiát. Ez a viszonylagos béke időszaka i. sz. 161 előtt volt, amikor a pártusok betörtek Szíriába, és i. sz. 220 előtt, amikor a gótok betörtek Kis-Ázsiába. Kr. u. 350-re az észak-európaiak, a hunok és a perzsák már Róma ellen harcoltak. Mivel viszonylagos béke uralkodott, a rómaiaknak sikerült Kr. e. 69-re felszámolniuk a Földközi-tengert gyakran sújtó kalózkodás nagy részét, így Pál korában az emberek ritkábban kerültek szembe kalózokkal. Általánosságban elmondható, hogy a béke nagy segítséget jelentett a keresztényeknek az evangélium terjesztése érdekében történő utazásaik során.

Úthálózat: A rómaiak több mint 42 000 mérföldnyi kiterjedt úthálózatot építettek ki, amely összekötötte hatalmas birodalmukat. Ez segítette az olyan embereket, mint Pál, hogy viszonylag biztonságosan és könnyedén utazhassanak számos helyre.

Zsidó zsinagógák: Ekkorra már Perzsiától Etiópián át a franciaországi Lyonig voltak zsidók, akik az egyistenhit tanítását hirdették, és zsidó zsinagógák is működtek. Ez elősegíthette a pogányok számára annak megértését, hogy csak egy Isten van.

Végül a prófécia: a Messiás a Dániel 7:1–10-ben megjövendölt negyedik királyság idején fog eljönni.

Az eredmények lenyűgözőek voltak. 300 éven belül a kereszténység békésen elterjedt Etiópiában, Indiában, Grúziában, Angliában, Spanyolországban és Észak-Afrikában. Az egyetlen két olyan jelentős világvallás, amely kezdetben gyorsabban terjedt, az iszlám és a kommunizmus volt, és mindkettő alapvetően katonai hódítások révén terjedt el.

K: A Gal 4:5 és 3:13 szerint melyek azok a két dolog, amelyektől Krisztus megváltott minket?

V: Krisztus megváltott minket a törvény megszegésének átkától a Galatákhoz írt levél 3:13-ban. De Krisztus ennél többet tett. Megváltott minket a törvény rabszolgaságától is a Galatákhoz írt levél 4:5-ben.

K: A Gal 4:6-7-ben mi a jelentősége az „Abba” szónak ebben a versben?

V: Ez a szó itt „apukának” fordítható. Egy egyszerű rabszolga, aki nem fia vagy lánya, soha nem hívná gazdáját apukának. Ezt a szót Jézus használta a Márk 14:36-ban, majd később Pál a Róma 8:15-ben.

K: Miért vágynak egyesek a Gal 4:9,21 szerint a rabságra?

V: Ez félelemből, a jutalom reményéből, abból, hogy így kényelmesebb nekik, vagy egyes esetekben akár függőségből is fakadhat.

K: Miért változtatott Pál hangnemet a Gal 4:12–20-ban?

V: Pál az egész levélben szigorú és kemény volt, de itt gyengéden szól hozzájuk. Pál a szívükhöz szól, hogy folytassák azt az utat, amelyen eddig jártak. El lehetett olvasni a 4. fejezetig, és értelmileg belátni, mennyire tévedtek a galaták. Elolvashatták azt is, ahogy Pál figyelmezteti őket hibájuk súlyosságára. De nem olvashatták ki, mennyire törődött velük Pál valójában. Ezt mutatja meg itt Pál. Amikor meg kell feddnünk valakit, meg kell mutatnunk neki, miért téved, és hogy mennyire súlyos hiba, amit egy fontos kérdésben elkövetett. De nem szabad elhanyagolnunk azt sem, hogy kifejezzük, mennyire törődünk vele. A Galatákhoz írt levél 4:15–20-ban Pál lényegében azt kérdezi, van-e még szívük iránta, és miért voltak olyan ingatagok.

Ne feledjük, hogy Dél-Galáciában, konkrétan Lystrában, az emberek az ApCsel 14:11–18 szerint áldozatot akartak bemutatni Pálnak és Barnabásnak, mintha isteni lények lennének, mielőtt Pál és Barnabás megakadályozták őket. Az ottani hívők Pált és szavait Krisztus szavaiként tisztelték; hogyan válhattak hát meg, és érezhetik magukat most ellenségének?

K: A Gal 4:13-ban, ha Pál másokat meg tudott gyógyítani, miért volt ő maga beteg?

V: Ez az értékes vers azt mutatja, hogy a gyógyító erő Istennél volt, nem az apostolnál. Egyes szektás csoportok, mint például a Keresztény Tudomány és néhány furcsa karizmatikus csoport, azt tanítják, hogy az engedelmes, szellemi keresztények soha nem lesznek betegek, és a keresztényeknek nem szabad gyógyszert szedniük. Az azonban, hogy Pál itt beteg volt, valamint az, hogy a Filippi 2:26–27-ben aggodalmat tanúsított Epafroditus majdnem halálos betegsége miatt, és az 1 Timóteus 5:23-ban gyógymódot írt elő Timóteus gyomorproblémáira, azt mutatja, hogy még a legengedelmesebb, legszellemesebb keresztények is megbetegedhetnek. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy hitük hiányos lenne, vagy hogy Isten bünteti őket.

János Aranyszájú (392–407) a „A szobrokról” című 1. homíliájának 14. versében részletesebb választ ad az 1 Timóteus 5:23-ban említett, Timóteus gyomorbetegségéhez hasonló helyzetekre vonatkozóan. János Aranyszájú szerint Isten megengedi, hogy ilyen helyzetek a keresztényekkel történjenek. Íme a nyolc, sorszámmal ellátott indokának parafrázisa.

1. Hogy megakadályozza, hogy jó cselekedeteik és csodáik nagysága miatt elbizakodjanak.

2. Hogy mások ne tartsa őket túl nagyra.

3. Hogy világos legyen: Isten hatalma nyilvánul meg, nem pedig az embereké.

4. Hogy az istenfélő emberek kitartása a megpróbáltatások vagy a betegségek alatt példaként szolgáljon mások számára.

5. Hogy amikor látjuk, hogy istenfélő emberek betegségben halnak meg, eszünkbe jusson mindenki feltámadása.

6. Amikor szenvedésbe kerülünk, vigasztalást nyerhetünk abból, hogy mások előttünk is hasonlóan kitartottak.

7. Amikor azt mondják nekünk, hogy kövessük Pál vagy mások példáját, ne riadjuk vissza azt gondolva, hogy ők magasabb rendű lények. Ugyanaz a természetük és ugyanazok a gyengeségeik, mint az embereknek általában.

8. Megtanulhatjuk, hogy az istenfélő ember áldottsága nem az egészségi állapotából fakad.

Chrysostom ezután több mint hét oldalon keresztül fejtegeti és bizonyítja a Szentírás alapján ezeket a pontokat.

K: Mit értett Pál a Gal 4,14-ben az alatt, hogy „nem vetették meg a megpróbáltatásomat/betegségemet”?

V: Pál betegségben szenvedett, amikor a galaták között tartózkodott. Nem tudjuk, hogy malária-e volt, szemprobléma vagy valami más. Pál arra mutat rá, hogy bár nem volt egészséges, amikor velük volt, ők ezt egyáltalán nem nézték le.

K: A Gal 4:22–31-ben mi a jelentősége a négy kettős párnak?

V: Pál először a történelmet idézi fel, hogy egy allegorikus tanulságot vonjon le, amelyet ránk alkalmazhat. Két fiú, két nő, két szövetség és két város van. Izmael, Hágár, a régi szövetség és az ókori Jeruzsálem a törvények régi, rabszolgaszerű útját képviselik. Izsák, Sára, az új szövetség és az új Jeruzsálem az ígéret új útját képviselik. Ahogy Izmael és Hágár nem maradhatott Izsákkal és Sárával, akiket kigúnyoltak és megvetettek, úgy a törvény szerint való élet sem maradhat együtt az Isten kegyelmének ígéretével, amely a hit által valósul meg.

K: A Gal 4:25-ben a Sínai-hegy Arábiában volt, vagy a Tóra által jelzett Sínai-félszigeten?

V: Mindkettő, figyelembe véve, hogy az itt szereplő „Arábia” nem a mai Szaúd-Arábia országot jelenti. Hanem a római Arábia provinciát. A római Arábia provincia a Sínai-félsziget, a mai Jordánia északnyugati része, valamint Szíria egy kis része volt. Mellékesen megjegyezzük, hogy a rómaiak soha nem hódították meg Mekka vagy Rijád környékét.

K: Miért vonja le Pál a Gal 4:30-ban ezt a következtetést?

V: Hágár hitt Istenben, de Hágár és Izmael megvetésükkel és gúnyolódásukkal nem voltak összeegyeztethetők Sárával és Izsákkal, az ígéret gyermekével. Sára szerint el kellett menniük. Ábrahám nem akarta, hogy elmenjenek, de Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy ebben a kérdésben hallgasson Sárára. Hasonlóképpen el kell vetni azt az elképzelést is, hogy az ember a kegyelem szabadságában követheti Krisztust, és mégis a törvény rabságában maradhat. Végül Pál azt mondja, hogy azokat is ki kell zárni az egyházból, akik azt tanítják, hogy a törvény rabságában kell élni.

K: A Gal 5,1-ben, amikor Pál azt mondja, hogy álljunk szilárdan a szabadságban, pontosan milyen rabságtól kell tartózkodnunk?

V: Ez egy átmeneti vers; ez a vers egyaránt szolgál a Galátusokhoz írt levél 4. fejezetének összefoglalásaként, valamint a Galátusokhoz írt levél 5:1–13 kezdeteként. Három lehetséges válasz van.

A bűn: Akik vétkeznek, azok a bűn rabszolgái, és mi megszabadultunk ettől. A Róma 6. fejezet részletesebben kitér erre.

A Mózes-törvény: Bár az előbbi helyes, a bűn és a test a Galaták 5:1–15-ben csak egy helyen kerül említésre: a Galaták 5:13-ban. Ezzel szemben a törvény/a körülmetélés hat alkalommal kerül említésre. Istennek úgy kell szolgálnunk, hogy ne legyünk a törvény rabságában. A zsidók arról beszéltek, hogy „magára veszi a törvény igáját”.

Mindkettő: A törvény és a bűn szemléletében vagy azt gondoljuk: „Micsoda bűnös vagyok, mert megszegtem a törvényt”, vagy azt: „Micsoda nagyszerű ember vagyok, mert betartom a törvényt.” Akár az egyik, akár a másik oldalon áll az ember a hintán, a hangsúly ugyanaz: az „én”. Pedig a figyelmünket arra kellene összpontosítanunk, aki igazán fontos: Istenre, és nem magunkra. Szent életet élünk, mert szerető kapcsolatban állunk Istennel, és tetszeni akarunk Neki, nem pedig csak azért, mert el akarjuk kerülni a büntetést, jutalmat akarunk szerezni, vagy jobb embereknek tartjuk magunkat.

Szent (bár nem bűntelen) életet élünk, mert megszabadultunk a bűn rabságától és függőségeitől, és megszabadultunk a törvény igájától is. A törvény igája jó célt szolgált: visszatartotta az embereket a bűnözéstől. De már nincs szükségünk a Mózes-törvényre, és helyette Isten szeretete tart vissza minket a bűnözéstől.

K: A Gal 5:2-ben a körülmetélés valamilyen módon korlátozza-e Krisztus hatalmát vagy munkáját?

V: Egyáltalán nem. Ahogyan az, hogy valaki soha nem hisz Krisztusban, azt jelenti, hogy Krisztus áldozata számára értéktelen, úgy az is, ha valaki a körülmetélésben bízik és elutasítja Krisztust, azt jelenti, hogy Krisztus áldozata számára értéktelen, és a pokolba fog jutni.

K: A Gal 5:2-ben, az Ószövetség idején és az Újszövetség idején mi lenne a különbség a legalizmus és a Mózes-törvény betartása között?

V: Hogyan nevezné azt az embert, aki nagyon komolyan vette a Mózes-törvény betartását, és elsősorban a törvény betartásával igyekezett Istennek tetszeni? – Ha Krisztus előtt éltek volna, talán istenfélő zsidónak nevezné őket.

Krisztus előtt a zsidóknak igyekezniük kellett a Mózes-törvényt a lehető legteljesebb mértékben betartani. Akkoriban a legalista olyan személy volt, akit jobban foglalkoztatott a törvény, mint Isten. Jobban szerették hagyományaikat és a törvény betartását, mint az Urat. A farizeusokhoz hasonlóan inkább a saját igazságosságukban bíztak, ahelyett, hogy hittek volna a megbocsátó Istenben.

Miután Krisztus meghalt bűneinkért, a legalista fogalma „eltolódott”. Ma már az is ide tartozik, aki a törvényben és saját cselekedeteiben bízik Krisztus helyett, vagy Krisztus mellett. Hiszel abban, hogy Krisztus vérével elnyert üdvössége elengedhetetlen – ez jó! De azt is hiszed-e, hogy ez teljes, hogy Krisztus elvégezte mindazt, amit el kellett végezni? Ha valaki nem hiszi ezt, akkor „megosztott bizalom” problémája van: abban bízik, hogy Krisztus csak részben üdvözített minket, és részben valami másra is szükség van.

K: A Gal 5:2-3 szerint, mivel Krisztus nem használ azoknak, akik körül vannak metélve, vajon Krisztus használhat-e a mai napon körülmetélt sok kisfiúnak? Nekik is a törvény adósainak kell lenniük?

V: Nem, két okból.

1. A Gal 5,2–3 csak azokról a férfiakról beszél, akik magukat körülmetéltették, nem pedig a kisfiúkról.

2. Az általános jelentés azokra vonatkozik, akik az Ószövetségi Törvény betartása céljából választják a körülmetélést. Ők azzal bizonyítják, hogy nem támaszkodnak Krisztusra az üdvösségükért, a Törvénytől függetlenül.

K: A Gal 5:2-4 kapcsán mit mondanál annak, aki azt állítja: „Teljes mértékben bízom Krisztus vérében a teljes üdvösségemért, de csak biztosra akarok menni, ezért a zsidó törvényt is betartom”?

V: A szavaid ellentmondanak egymásnak. Nem bízol teljes mértékben Krisztus vérében a teljes üdvösségedért, különben nem támaszkodnál másra is. Pál kemény szavakat használt azokkal szemben, akik így gondolkodtak; Pál azt mondja, hogy vagy az egyik, vagy a másik, az egyik vagy a másik. A körülmetélés csupán egy példa arra, hogy valamit teszünk egy értékes dolog (az üdvösség) megóvása érdekében, ami végül éppen azt semmisíti meg, amit meg akartunk óvni.

A Galátusokhoz írt levél 5:6-ban Pál azt mondja, hogy sem a körülmetélés, sem a körülmetéletlenség nem számít igazán. Pál még Timóteust is körülmetélte az Apostolok cselekedetei 16:3-ban. Inkább az a teológia az, amivel Pál olyan határozottan szembeszáll, amely Krisztusban és valami másban is bízik.

K: A Gal 5:4-ben hogyan eshetünk ki a kegyelemből?

V: Pál közvetlenül azokhoz a súlyosan eltévedt keresztényekhez szól, akik már nem támaszkodnak Isten Krisztusban megnyilvánuló kegyelmére. Pál emellett a meg nem tért törvénypártiakhoz is szól. Hogyan lehet megkülönböztetni egy súlyosan eltévedt keresztényt egy meg nem tért törvénypártitól? Gyakran nem lehet, de függetlenül attól, hogy melyikről van szó, figyelmeztetni lehet őket.

K: A Gal 5:4-ben milyen különböző nézetek vannak a keresztények körében arról, hogy mit jelent ez a vers?

V: Először a görög szöveg, majd négy nézet, végül a következtetés.

A görög katergethete szó az Expositor’s Greek Testament 184. oldala szerint „…a növekedés és az élet bármilyen megsemmisülését jelenti, legyen az fizikai vagy lelki, jótékony vagy káros”. Ezt a szót a Róma 7:2-ben is használják a feleség férj iránti kötelezettségének halál általi megszűnésére, valamint a Róma 7:6-ban a lelki halálra. Négy fő nézet létezik.

1. Az üdvösség elvesztését egyenlőnek tekintik a kegyelemből való eltávolodással. A Believer’s Bible Commentary 1891. oldalán az áll, hogy ez a nézet megalapozatlan, mert NEM azokról az emberekről szól, akik bűnbe és hitetlenségbe esnek. Inkább azokról az erkölcsös emberekről beszél, akik azt gondolják, hogy saját cselekedeteik segítenek nekik elnyerni vagy megőrizni az üdvösséget. Ironikusnak tartja azt is, hogy azok közül, akik ezt a verset az üdvösség elvesztésének alátámasztására akarják használni, vannak olyan legalisták, akik hasonlóak azokhoz, akik ellen Pál szól.

2. A hívő elhagyja a kegyelmet egy legalista rendszer kedvéért, de nem veszíti el az üdvösségét. Ez nem az üdvösségből való kiesés a hitetlenségbe vagy a szándékos bűnbe, hanem a kegyelemből való kiesés a legalizmusba. Ez a lelki élet megbénulása: a Krisztussal való egység megszakadása elnyomó hatással van az egész lelki természetre, és a törvény általi igazolás iránti vágyhoz vezet. Egyesek azonban azt állítják, hogy ez a nézet téves, mert nem a megszentelődésre törekvő keresztényeket írja le, hanem az üdvösség nélküli embereket, akik a törvény által próbálnak igazulni.

3. Hamis keresztények, akik a törvény által való igazságra törekednek. A Believer’s Bible Commentary 1891. oldalán ezt a nézetet támogatja, mondván, hogy két megváltó közül kellett választaniuk: vagy Krisztust, vagy a Törvényt. Kálvin úgy vélte, hogy ők nem a Krisztus helyett a törvényt próbálták választani, hanem a Krisztus mellett a törvényt, és ha az üdvösség bármely részét cselekedetekből származónak tartják, az azt jelenti, hogy nem hiszik el, hogy az egész kizárólag kegyelemből, hit által valósul meg.

2+3. Mind az ostoba hívők, akik a kegyelemről a törvényességre térnek át, mind az „ál” keresztények, akik végleg elfordulnak az evangéliumtól, és soha nem lettek üdvözültek.

A nicai zsinat előtti egyházban ezt a verset valójában nem tárgyalják. János Aranyszájú tanít erről a versről, mondván, hogy a legsúlyosabb büntetéseket említi, de ennél többet nem részletez.

Következtetés: Egyrészt Pál a Galátusokhoz írt levél 5:4-ben ugyanazokhoz szól, akiket a 3:26-ban Isten fiainak nevez; azokhoz a testvérekhez, akikhez a Galátusokhoz írt levél 3:15-ben, 4:12,28-ban, 5:13-ban, 6:1,18-ban szól, és akik a Galátusokhoz írt levél 5:7-ben jó versenyt futottak.

Másrészt viszont Pál attól tart, hogy erőfeszítései hiábavalók voltak velük kapcsolatban (Galata4:11 ), és hogy ők is azok között lehetnek, akiket örökre elítéltek, mert más evangéliumot hirdettek a Galata 1:8,9-ben.

Pál, akárcsak mi, nem tudta, kik a kiválasztottak. Gondoljunk csak erre a példára: ha valaki, aki igazi kereszténynek tűnt, súlyos bűnbe esik, akkor ő: egy kiválasztott személy, aki később megbánja bűnét, visszatér és kitart, vagy egy elvetett személy, aki végleg elhagyta az igazságot, amelyet hallott? Isten tudja; mi nem, és nem is kell tudnunk. De biztosan nincs biztosítékunk arra, hogy meg vannak-e mentve, amikor ezt teszik. Hasonlóképpen, ha valaki súlyos tanbeli tévedésbe esik, ahogyan a törvényességre hajló galaták tették, vajon mindazok, akikhez Pál szólt, igazi keresztények voltak, akik eretnekségbe estek, de visszatérnek, vagy mindannyian üdvözületlenek, a pokolra ítélt emberek, akik soha nem fognak hinni a kegyelem evangéliumában, vagy lehet, hogy búza és konkoly keveréke voltak, és még Pál sem tudta, ki melyik, de Pál feladata nem az volt, hogy ítélkezzen a lelkük felett, hanem hogy figyelmeztesse őket a következményekre, ha továbbra is ragaszkodnak a törvényességhez. Tehát a válasz: „2 + 3”.

K: A Gal 5:7-ben hogyan hasonlít a keresztény élet egy versenyhez?

V: Olyan, mint egy nagyon versenyképes futam, de a keresztények nem egymással versenyeznek. Inkább arra törekszünk, hogy a lehető leggyorsabban haladjunk, annak ellenére, hogy lassabb futók vagy autók vágják el előttünk az utat, és lassítanak minket.

K: A Gal5:11 -ban és a 2Kor2:15 –16-ban miért hirdette Pál a keresztet, hiszen tudta, hogy a kereszt sértő az emberek számára? Pál nem akart senkinek botrányt okozni (2Kor 6:3), és nem akart semmit tenni, ami akadályozná az evangéliumot (1Kor 9:12).

V: Pálhoz hasonlóan mi sem akarunk olyat tenni, ami miatt az emberek személyesen megsértődnének ránk. Ugyanakkor, amikor az evangéliumot hirdetjük, nem akarjuk elrejteni vagy lekicsinyíteni azokat a részeket, amelyeket egyesek sértőnek találnak. Vannak, akiket sért, hogy Isten minden mozdulatukat figyeli, vagy hogy önmagukban elégtelenek, kudarcot vallottak Isten ítélőszéke előtt. Másokat az sért, hogy valaki azt sugallja, olyan rossz dolgokat tesznek, hogy megváltásra szorulnak. Akár sértődnek, akár nem, az embereknek tudniuk kell az evangélium igazságát.

K: Miért említi Pál a Gal 5,12-ben, hogy azok a férfiak, akik ragaszkodnak a körülmetéléshez, megcsonkíthatják magukat?

V: Bár ez számunkra furcsán hangozhat, Kis-Ázsiában élt egy Kibéle nevű istennő, akinek papjai mind olyan férfiak voltak, akik kasztrálták magukat. Tehát még azok a judaizálók is, akik a körülmetélést hangsúlyozták, nem voltak olyan hevesek ebben a kérdésben, mint Kibéle papjai.

K: A Gal 5:13-ban mi az a „test lehetősége”?

V: Pál arra int, hogy vigyázzunk, nehogy a keresztény szabadság leple alatt ezt a bűnözés ürügyeként használjuk fel. Szabadok vagyunk a bűntől, de nincs szabadságunk a bűnözésre. A „lehetőség” görög szója, az aphorme, egy katonai támadás megindítására alkalmas, kedvező helyet jelent. Ne hagyjuk tehát, hogy a Sátán a keresztény szabadságra hivatkozva teret adjon a bűnnek az életünkben.

K: A Gal 5:14–15-ben mire utal Pál?

V: A Gal 5,1–13 és a Gal 5,14–15 első ránézésre kissé különálló témáknak tűnnek, de valójában Pál itt[kapcsolatot teremt. Azok a legalisták, akik Istent a törvény fölé helyezik, megosztóak és könnyen veszekedésbe keverednek másokkal. Ha úgy gondolom, hogy a szellemiség kizárólag az általam értelmezett törvények betartásáról szól, és te nem követed mindazt, ahogyan én értelmezem, akkor azt akarom, hogy csatlakozz a programhoz – azaz az én programomhoz!

K: A Gal 5:16 szerint hogyan járjunk/éljünk a Lélekben? Ez azt jelenti, hogy a nap minden másodpercében, bármit is csinálok, imádkoznom kell Istenhez, miközben azt csinálom? Azt jelenti, hogy mindig Istenre kell gondolnom? Hogy Istenhez kell beszélnem? Mit jelent az, hogy „a Lélekben járni”, ahogy Pál mondja? Ez azt jelenti, hogy amikor a boltba sétálok, a fejemben azt mondom: „Istenem, minden lépésem teljes mértékben tőled függ, és dicsérlek minden lélegzetvételemért”? Nem azt mondom, hogy ez butaság vagy abszurd, csak próbálom kideríteni, hogy valóban ezt jelenti-e a Lélekben járás.

Ha ez igaz, akkor nagyon-nagyon nehéz mindig a Lélekben járni, ami azt jelenti, hogy sokkal többet vétkezem, mint gondoltam. Köszönöm, Isten áldjon meg. P.S. – A Lélekben írtam ezt az e-mailt, mivel Istenről szólt?

V: Ha arra törekszel, hogy közelebb kerülj Istenhez, akkor ennek a világnak a bűnös vágyai (a pénzszerzés iránti vágy, a bujaság, a gőg és más vágyak) elhalványulnak. Keresztényekként harcolnunk kell a bennünk lévő gonosz ellen is, nemcsak a külső ellen, ahogyan azt a Rómaiakhoz írt levél 7:7–25 is mutatja. Szerencsére nem vagyunk magunkra hagyva ebben a harcban: Isten ott van, hogy megmentsen minket (Róma7:24 –25), sőt, ő végzi el a munkát bennünk is (Filippi2:12 –13).

A „járni” helyett a görög szó, a peripatite, itt úgy is fordítható, hogy „tovább járni”. Tehát amikor Istennel jársz, és olyan kísértést látsz, amely arra csábít, hogy megállj, csak járj tovább. A Lélekben járni nem könnyű, mert a „mindig” egy nagyon kemény szó. Azt hiszem, alapvetően megérted azonban, hogy ez azt jelenti, hogy bármit is teszel, tudatában vagy Istennek.

Tapasztalat

Pál az 1. Thesszalonikiakhoz írt levél 5:16–18-ban azt mondja, hogy mindig örüljünk, folyamatosan imádkozzunk, és minden körülmények között adjunk hálát.

„Mindig adjatok hálát Isten Atyának mindenért a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” (Efézus5:20 ) (Berean Standard Bible)

[A szeretet] „mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha nem múlik el.” 1 Korinthus 13:7–8a (Berean Standard Bible)

Ha megnézzük a konkordanciát, további példákat találhatunk arra, hogy mit kell „mindig” tennünk.

Jézus azt mondta, hogy mindig velünk van (Máté 28:20).

Örüljetek az Úrban mindig a Filippi 4:4-ben.

Pál példája

Pál folyamatosan imádkozott másokért a 2. Thesszalonikiakhoz írt levél 1:11-ben

Pál minden alkalommal hálát adott Istennek, amikor a filippiekre gondolt (Filippi 1:3–4).

Cselekedetek

Kolossé3:17 „És bármit is tesztek, szóval vagy cselekedettel, mindazt az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva Isten Atyának Őáltala.” (Berean Standard Bible)

Legyetek mindig készek választ adni... 1 Péter 3:15.

Jakab4:17 így ír: „Aki tehát tudja, mi a helyes, de nem cselekszik szerint, az bűnös.” (Berean Standard Bible)

A Bibliában számos vers szól a kitartásról, és ezt a fontos keresztény erényt sem szabad elfelejtenünk.

Végül azt javaslom, hogy minden napot úgy kezdjünk, hogy Istennek szenteljük. Ezt sok évvel ezelőtt tanultam meg egy ifjúsági táborban, ahol Josh McDowell volt az előadó.

K: A Gal 5:19-ben említés van-e a házasságtörésről és a gyilkosságról?

V: Bár a „házasságtörés” illik a felsorolásba, a legkorábbi kéziratokban nem szerepel. A „gyilkosságok” (phonoi) szinte ugyanaz a görög szó, mint az „irigység” (phthonoi), csupán egy görög betűvel rövidebb. Egyes görög kéziratokban szerepel a „gyilkosságok”, másokban viszont nem.

K: A Gal 5:19–21-ben felsorolt dolgokat elkövető keresztények is a mennybe juthatnak?

V: Lehetséges, hogy egy igazi keresztény elköveti ezek közül valamelyiket, majd bűnbánatot tart. Ha azonban valaki rendszeresen elköveti ezek közül valamelyiket, az gyanúsan arra utal, hogy a pokolba fog jutni, és eleve soha nem nyerte el az örök üdvösséget. Brazíliában becslések szerint azoknak az embereknek a fele, akik katolikusnak vallják magukat, valamilyen formában boszorkányságot vagy más spiritizmust is gyakorol, vagy hisz abban, hogy pénzt kell fizetni egy boszorkánysággal foglalkozó személynek, hogy megátkozzon valakit. Bár egy római katolikus lehet igazi keresztény, és egy boszorkányságot gyakorló személy is lehet katolikus, nem úgy tűnik, mintha ezek a katolikusok igazi keresztények lennének.

K: Miért szerepel a Gal 5:19,22-ben a „test cselekedetei” és a „Lélek gyümölcse”, és miért nem a „test gyümölcse” és a „Lélek cselekedetei”?

V: A cselekedeteket emberi erőből végzik; a gyümölcs (egyes számban, nem többes számban) az, amit Isten növeszt bennünk. Függetlenül attól, hogy valakinek keményen kell-e dolgoznia a test cselekedetein (többes szám), vagy sem (és vannak, akik nagyon-nagyon keményen dolgoznak), azért dolgoznak keményen, hogy megpróbálják enyhíteni a következményeket. A gyümölcs megszerzéséhez el kell távolítani az életedben esetlegesen jelen lévő, a növekedést gátló akadályokat. A Believer’s Bible Commentary 1894. oldalán az a hasonlat szerepel, hogy a test cselekedetei egy gyárból származnak, a Szentlélek gyümölcse pedig egy kertből.

K: A Gal 5:19–21-ben felsorolt tizenhét test cselekedeteinek milyen jellemzői vannak?

V: Az első négy a szexualitással kapcsolatos, a következő kettő a vallással, nyolc a kapcsolatokkal, kettő pedig az ivással. Ha nincs békéd Istennel, akkor nincs békéd másokkal sem, és nincs békéd önmagaddal sem.

K: Mi érdekes a „gyűlölet” szóval kapcsolatban a Gal 5:20-ban?

V: A görög szó, az echtrai, valójában többes számú, így pontosabb fordítása „gyűlöletek”. Amikor az emberek gyűlöletet éreznek egy személy, az igazság vagy Isten iránt, az általában egyedül áll-e fenn, vagy röviddel utána felbukkannak más gyűlöletek is? Ha nem gyökerezed ki a benned lévő gyűlöletet, az további gyűlöleteket szülhet. Az egyetlen dolog, amit gyűlölnünk kell, a bűn. Még a bűnös embereket sem szabad gyűlölnünk.

K: A Gal 5:20-ban mi az a test cselekedete, amelyet haragnak neveznek?

V: Ez egy erős görög szó, a thymoi, amely NEM csupán haragot jelent. Azt jelenti, hogy dühroham közepette elveszíted az önuralmadat. Amikor nem te irányítasz, hanem a haragod irányít téged, emlékezz a Jakab 1:20-ra: az ember haragja nem hozza létre Isten igazságosságát.

K: A Gal 5,20-ban az a gondolat, hogy a viszályok és a pártok/eretnekségek csupán elméleti nézeteltérések lennének, itt nagyon távol áll Pál gondolkodásmódjától. Mit gondolsz, miért szerepelnek ezek a dolgok a többi – például a bálványimádás, a varázslás és a gyilkosságok – között?

V: Pál nem sorolta fel a test minden lehetséges cselekedetét, csak a súlyosabbakat, és nyilvánvalóan a viszályok és az eretnekségek éppoly súlyosak, mint a többi. Ezek meggyengíthetik egyesek hitét, és tönkretehetik azok hitét, akik egy személybe vagy szervezetbe vetik bizalmukat.

K: A Gal 5,20-ban mit jelent pontosan a görög pharmakeia (boszorkányság/varázslás) szó?

V: Ennek a szónak széles körű jelentése van. Egyrészt varázslást, boszorkányságot, mágiát vagy elvarázsolást jelenthet. Másrészt viszont kábítást, mérgezést, sőt jó gyógyszer adagolását is jelentheti, ahogyan az angol „pharmacist” szó is jelenti. Általánosságban elmondható, hogy ebben a szakaszban Pál a erkölcstelenség, a gyűlölet és a viszály, a kábítószerek és a varázslat, valamint a féktelen mulatozás gyümölcsei ellen figyelmeztet. Szinte azt gondolhatnánk, hogy Pál számos modern filmet ismert!

K: A Gal 5:21-ben pontosan mi az utolsó említett „a test cselekedete”?

V: Egyes fordítások „mulatságokat”, mások „orgiákat” említenek. Ez különböző szinteken utalhat vad mulatozásra vagy zűrzavaros szórakozásra. A görögök és a rómaiak a bor istene, Bacchus/Dionüszosz tiszteletére tartottak ünnepségeket, amelyekről a „bacchanália” szó is származik. A bacchanáliák annyira vadak voltak, hogy a római szenátus Kr. e. 186-ban (legalábbis egy időre) betiltotta őket.

K: A Gal 5:22–23 szerint, ha a hitetlenek is megmutatják a Szentlélek gyümölcseit, ők is a mennybe jutnak?

V: Csak akkor, ha a gyapjúpulóver viselése bárányt csinál belőled. Ha a belső átalakulás nélkül csak néhány külső cselekedetet végzel, az nem segít.

A hitetlenek nem mutatják a Szentlélek gyümölcseit. Elvégezhetnek néhány ilyen jó cselekedetet, sőt dicséretes indítékokból is tehetik őket. Ha azonban Krisztus Lelke nincs bennük, és nem Jézusért cselekszenek, akkor cselekedeteik nem a Szentlélek gyümölcsei, amelyeket az Isten iránti szeretetből tesznek, aki nekünk adta a Bibliát.

K: A Gal 5:24-ben mi a fontos az itt szereplő igével kapcsolatban?

V: Aktív, nem passzív. Más szóval, a test és vágyainak megfeszítése nem valami, amit velünk tesznek. Inkább valami, amit mi magunk teszünk. Ahogy John R.W. Stott rámutat, az ókori világban a keresztre feszítés kegyetlen, fájdalmas és végleges volt. Amikor mi magunk keresztre feszítjük a testünket, az ugyanúgy történik. Pál a Róma 6:6-ban és a Galata 2:20-ban passzív formában használja ezt, de itt Pál azt hangsúlyozza, mit kell tennünk mi, hívők.

K: A Gal 5:24–25 alapján mit mondanál egy olyan kereszténynek, aki úgy gondolja, hogy csak passzívan kell hagynunk, hogy a Szentlélek tegye, amit akar az életünkben, és ne tegyünk saját kezdeményezéseket, ne hozzunk saját döntéseket?

V: A keresztény félig igaza van, félig pedig téved. Lehetővé kell tennünk a Szentléleknek, hogy azt tegye az életünkben, amit akar, és nem szabad akadályokat gördítenünk elé. De a Galaták 5:25 azt is mondja, hogy a Lélek vezetésével összhangban kell járnunk (vagy menetelnünk). Ez nem azt jelenti, hogy saját döntéseket hozzunk az ambícióink kielégítése érdekében, függetlenül attól, amit Isten akar tőlünk. De kezdeményeznünk kell, és szándékosan el kell határoznunk, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyek összhangban vannak azzal, ahová a Lélek vezet minket.

K: Mit jelent a Gal 5:26-ban az, hogy „valakit provokálni”?

V: Nem azt jelenti, hogy megharagszunk, vagy más módon hevesen reagálunk valakire vagy valamire. Inkább azt jelenti, hogy olyasmit mondunk vagy teszünk, ami másokat haragra késztet, vagy heves reakciót vált ki belőlük. Ez történhet szándékosan vagy akaratlanul is. Ha valami akaratlanul történik, az azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy ártatlan lenne. Okai lehetnek az apátia, vagy a másik személy vagy személyek iránti törődés és szeretet hiánya. Úgy is felfoghatjuk, mint egy kihívás felvetését a küzdelemre.

K: A Gal 5:15,26-ban mi pontosan a különbség aközött, hogy felvetünk és megbeszélünk egy nézeteltérést – amiben a másik fél erősen hisz –, és aközött, hogy átlépjük a határt és viszályt okozunk?

V: Valószínűleg szinte mindenki, aki tévesen viszályt szít, azt hiszi, hogy csupán felveti, miben nem ért egyet, ezért legyünk óvatosak, mert az önámítás gyakorisága nagyon magas. A viszály szítása és a nézeteltérés felvetése között legalább három különböző szempont van. Ha bármelyikbe beleesünk, az már viszály szítását jelenti.

Motívum – Kizárólag azért mondod vagy teszed ezt, mert Istennek akarsz tetszeni, és a legjobbat akarod nekik és mindazoknak, akik erről hallanak? Vagy vannak más motívumok is, például hogy „a helyükre tedd őket”, vagy másfajta irigység? Van benne „visszavágás” vagy másfajta bosszú? Van benne „tudod, ki vagyok én?”, amivel megmutatod, milyen okos vagy tapasztalt vagy, vagy másfajta büszkeség? Meg kell győződnöd arról, hogy a motivációid helyesek, mielőtt beszélni mész valaki mással. Amikor valaki rossz szándékkal cselekszik, gyakran mások már akkor észreveszik ezeket a rossz szándékokat, mielőtt az illető rájönne, hogy „elárulja” őket.

Módszer – Jézus a Máté 18:15–17-ben példát mutatott egy mérlegelt megközelítésre. Jézusnak voltak olyan példái is, amikor közvetítő lépések nélkül „megmondta a magáét”, például Korazin és Betszaida esetében a Máté 11:21-ben, illetve a szadduceusoknál a Máté 22:23–32-ben. Lesz-e „járulékos kár”, vagy olyan negatív következmény, amelyet nem kívántál? Mit tehetsz azért, hogy a üzenetet fókuszálhasd, vagy a hallgatóságot korlátozd, és így csökkentsd a „baráti tűz” vagy a járulékos károk hatását?

Mérték – Ha sikerül meggyőznöd a másik felet és azokat, akik a vitát hallgatják, az nagyszerű – talán. Hajlandó vagy-e fontolóra venni, hogy talán azért nem értenek egyet veled, mert neked van téves nézőpontod? Lehet, hogy nem igaz, hogy neked van téves nézőpontod, de ha még ezt a kérdést sem tudod feltenni, az már vészjelzés. De tegyük fel, hogy biztos vagy benne, hogy igazad van, és mégis nem gondolják át a dolgot? Miután kifejtetted a véleményedet, mit fogsz tenni? a) elengeded a dolgot, mivel ők már tudják, b) magaddal viszel két-három másik embert, vagy az egész gyülekezet elé terjeszted az ügyet, c) ha senki sem áll az igazság oldalára (ahogy te látod), elmész, és közben lerázod a port a lábadról, d) mielőtt elmennél, megpróbálsz annyi embert kimenteni a „tűzből”, amennyit csak tudsz, e) arra is törekszel, hogy figyelmeztesd a világot az általuk vallott tévedésre, és kifejezetten megnevezed az érintetteket? Mit kellene tenned?

Ezen öt válasz mindegyike helyes, attól függően, hogy milyen tanról vagy gyakorlatról van szó. A c), d) és e) válaszok viszályt okoznak. Vannak olyan helyzetek, amikor viszályt kell okoznunk, harcolva a lelket tönkretevő tévedés ellen, de vannak olyanok is, amikor nem szabad. A Róma 14:1–15:7 néhány példát hoz arra, mikor nem szabad. A Galaták 1:6–10, a 2. János 9–10 és a 3. János 9–10 példák arra, mikor kell kiállnunk az igazság mellett, még akkor is, ha ez viszályt okozhat. Jézus a Máté 10:21–23, 34–37-ben még azt is megjósolta, hogy kifejezetten az engedelmes keresztények miatt fog viszály keletkezni. De nem szabad olyan viszályt okoznunk, amelyet Isten nem akar, hogy okozzunk.

K: A Gal 5:16, 22–23-ban felsorolt Szentlélek gyümölcsei három csoportba sorolhatók. Melyek ezek?

V: A Lélekben való járás három szempontja az, hogy hagyjuk Istent cselekedni, a „szellemi lélegzés”, vagyis az állandó közösségben maradás vele, valamint a szent döntések meghozatala.

1) A szeretet, az öröm és a békesség kapcsolatok. A szeretet – Isten és mások iránt – egy helyes kapcsolat, amilyennek lennie kell. Az öröm a megelégedettség és a boldogság a jelenlegi körülményeinkben, mind azokban a dolgokban, amiket szeretünk, mind azokban, amiket nem szeretünk. A békesség – Istennel, másokkal és a saját helyzetünkkel – megingathatatlan nyugalom még a viharok közepette is.

2) A türelem, a kedvesség és a jóság olyan magatartásformák, amelyeket egymás iránt kell tanúsítanunk. A türelem – görögül makrothumia – jelentheti mások elviselését is. A kedvesség magában foglalja, hogy mások iránt olyan kedvességet tanúsítsunk, amilyet Isten mutatott felénk. A jóságnak számos aspektusa van, és mindegyiket példaként kell követnünk.

3) A belső élet a hűség, a szelídség és az önuralom. Az első szó nem azt jelenti, hogy hitünk van, vagy hogy hiszünk valamiben. Azt jelenti, hogy megbízható ember vagyunk, akire az emberek számíthatnak, hogy azt tesszük, amit megígértünk. Az akkori társadalomban, amely az erőt, a hatalmat és néha a könyörtelenséget értékelte, ellentétben állt a kultúrával az a kijelentés, hogy nekünk éppen a szelídségben kell kiemelkednünk. A mai világban is vannak olyan helyek, ahol ugyanez igaz. Az önuralom ma nem tűnik túl nagyra becsült értéknek a társadalomban, pedig kulcsfontosságú a Szentlélek gyümölcsének egyéb aspektusainak kialakításához.

A gyümölcs első három eleme olyan dolog, amelyet felfedeznünk kell, a középső három olyan dolog, amelynek elvégzésére el kell határoznunk magunkat, az utolsó három pedig olyan dolog, amelyben a Szentlélekre kell támaszkodnunk.

K: Mit mond a Gal 5:25 az itt említett járásról?

V: Ez a görög szó, a stoichumen, eltér a Galátusok 5:16-ban szereplő „járás” szótól, a peripatite-tól. A Galátusok 5:25-ben szereplő görög szó azt jelenti, hogy lépéstartva járunk vagy menetelünk, ahogyan egy katona tenné. Arra vágyunk, hogy a Szentlélek vezetése általánosságban megmutassa nekünk, hol akarja, hogy legyünk. De ez az ige azt is hangsúlyozza, hogy a Szentlélek minden egyes lépésnél irányít minket abban is, hogyan juthatunk el oda.

K: Miért válnak az emberek, akik korábban talán nem voltak önteltek, önteltté a Gal 5:26-ban? Mit tehetünk, hogy ezt megakadályozzuk magunkban?

V: Ennek legalább két része van. Az első a mindent elborító önközpontúság. Néha ez abból fakadhat, hogy azt kérdezzük: „Mi hasznom belőle?”, vagy abból, hogy másokkal próbálunk lépést tartani, vagy egyszerűen csak mások rossz példájából tanulunk. A második ok az a hit, hogy bizonyos szempontból jobb vagy valaki másnál, vagy a legtöbb embernél. Az igazság az, hogy valószínűleg mindannyian jobbunk valamilyen szempontból egy másik embernél. Ez azonban nem nagy dolog, mert valószínűleg mindannyian rosszabbak is vagyunk valamilyen szempontból a másiknál. A probléma gyökere a Filippi 2:3 és az azt követő versek megszegése, amelyek szerint másokat jobbnak kell tartanunk magunknál.

Míg egyesek olyanok társaságát keresik, akik ugyanabban a bűnben élnek, a gőg általában ennek az ellenkezője. A gőgös ember gyakran nem bírja elviselni egy másik gőgös embert. Akkor irigyelsz valakire, ha úgy gondolod, hogy ő egy bizonyos területen jobb nálad (és ez számodra fontos). És akkor viselkedsz gőgösen valaki mással szemben, ha egy fontos szempontból – vagy legalábbis a saját szemedben fontos szempontból – jobb vagy nála.

K: Miért gondolod, hogy Pál a Gal 6:1-ben közvetlenül a Szentlélek gyümölcse után tárgyalja azt, hogy egy hívő bűnbe esett?

V: Ez hirtelen váltásnak tűnhet, de valójában van értelme. A Szentlélek gyümölcseinek megtermesztésének egyik aspektusa az, hogy a hívőnek hatalma van; hatalma arra, hogy legyőzze függőségeit.

K: A Gal 6:1-ben hogyan kellene a gyülekezetnek helyreállítania egy elbukott hívőt?

V: Az illetőt addig nem szabad visszafogadni, amíg nem tett bűnbánatot. De ha egyszer kijelentette, hogy bűnbánatot tett, és úgy tűnik, hogy valóban így van, akkor vissza kell fogadni. Néha, amikor valaki bűnbánatot tesz, többé nem követi el azt a bűnt. Máskor, különösen bizonyos függőségek esetében, a hajlam és a vágy továbbra is jelen lehet, és feltételezve, hogy az illetőnek szándéka van arra, hogy a függőségtől mentes életet éljen, a keresztényeknek talán mellette kell járniuk, bátorítva őt, és felelősségre vonva őt, hogy ott legyenek a gyenge pillanataiban. Pál itt kifejezetten azt mondja, hogy ezt szelídséggel kell tennünk.

Remélhetőleg, amikor egy keresztény elbukik, egy jó gyülekezetbe jár, ahol jó emberek vannak, akik segítenek. Ha fizikailag beteg vagy, nem akarsz rossz orvost. Hasonlóképpen, lelkileg sem akarsz olyat, aki nem bibliai lelki tanácsot ad.

A helyreállításra utaló görög szó, a katartizō, ugyanaz a szó, amelyet egy törött csont rögzítésére vagy egy háló javítására is használnak. Sokszor – bár nem mindig – egy törött csontnak külső beavatkozásra, egy másik személy segítségére van szüksége a helyreállításhoz. Ezután a végtagot rögzíteni kell, gipsszel vagy sínekkel, hogy ne mozduljon el a helyéről. A gyógyulás ideje alatt az embernek óvatosan kell bánnia vele, hogy ne törjön el újra. Végül a sínt vagy a gipszet eltávolítják, a csont olyan erős lesz, mint korábban, vagy néha még erősebb is. Az izmok azonban gyengék lesznek, és fokozatosan vissza kell építeni az izomerőt.

K: A Gal 6:2-ben azt olvassuk, hogy mások terheit is viselnünk kell, vagy csak a sajátjainkat, ahogyan a Gal 6:5 mondja?

V: A „hordozni” jelentésű görög szó, a bastazo, mindkét versben ugyanaz, de a „terhet” jelentő szó eltérő. A Galátusokhoz írt levél 6:2-ben a görög szó a „barē”, ami nyomó terhet jelent. A Galátusokhoz írt levél 6:5-ben a szó a „phortion”, ami egy menetelő katona által hordott csomagot is jelenthet. Ez a vers arra utal, hogy szinte mindenkinek vannak terhei, és arra is, hogy nem mindig kell egyedül, magunknak cipelnünk a saját terheinket. Tony Evans ezt ahhoz hasonlítja, amikor egy segítő segít felemelni egy súlyt, ha a súlyemelőnek több van, mint amennyit jelenleg fel tud emelni.

Felelősséget kell vállalnunk saját cselekedeteinkért. Ugyanakkor másoknak is segítenünk kell, és hagyni kell, hogy mások is segítsenek nekünk. Felelősek vagyunk saját terheink viseléséért, de gyakran könnyebb, ha más hívők segítenek nekünk. És nekünk is szívesen kell segítenünk más hívőknek, legyen szó akár felvidításukról, bátorításukról, hogy álljanak ellen az ördög csapdáinak, anyagi támogatásról vagy más dolgokról.

Ahogyan a „To Walk and Not Grow Weary” című könyv 17. oldalán olvasható: „A »hordozni«-ként fordított szó magában hordozza a támogatás jelentését. Emellett a 2. versben szereplő »terhet« szó jelentősen eltér a 5. versben szereplő »terhet« szótól. A »terhet« egyszerűen csak valami hordozására utal, míg a »terhet« azt jelöli, hogy valami nyomást gyakorol erőforrásainkra.”

K: A Gal 6:2-ben mi akadályozhatja a keresztényeket abban, hogy jobban viseljék egymás terheit?

V: Legalább öt dolog lehet.

A segítséget nyújtó személy által érzékelt önfontosság. Néha az ember úgy gondolja, hogy sokkal fontosabb dolgai vannak, mint hogy egy adott személynek segítsen. Egyedül egyikünknek sincs ideje arra, hogy a világon mindenkinek segítsen, de ez azt jelenti-e, hogy senkinek sem szabad segítenünk? – Természetesen nem. De ha mindenki segítene a környezetében élő emberek közül néhánynak, akkor összességében mindenkinek segíteni lehetne.

A félelem attól, hogy bevalljuk valakinek, hogy segítségre van szükségünk. Ez ugyanolyan büszkeségből fakad, mint az előző ok, de a büszkeség egy egészen más formája. Lehet, hogy gyakran hasonlítjuk össze magunkat másokkal, vagy azt gondoljuk, hogy mások ezt teszik velünk. Nem akarjuk beismerni, hogy egy bizonyos területen küzdünk, vagy hogy nem is küzdünk, hanem egyszerűen csak kudarcot vallunk. Lehet, hogy azt gondoljuk, az emberek nem fognak tisztelni vagy szeretni minket, ha megtudnák.

A hamis alázatosság lehet őszinte, vagy csupán egy füstfüggöny, amit az ember magának mond, hogy elrejtse az előző okot. „Már túl kellene lennem ezen a függőségen, de mégsem vagyok, ezért ezt egyedül kell megoldanom, vagy csak én és az Úr.” „A többieknek túl sok fontos dolguk van ahhoz, hogy olyan jelentéktelen dologgal foglalkozzanak, mint én.”

Ismert, hogy rosszul tanácsol valakinek. Amikor Jób küzdött, három barátja jött segíteni neki, és egy ponton Jób azt mondta, hogy baráti segítségük értéktelen. Különböző dolgokra különböző idők vannak. Van idő a feddésre, és van idő arra, hogy tudjuk, mikor ne feddjünk meg, például amikor az illető beismeri, hogy rosszat cselekszik, és bűnbánatot akar gyakorolni. Vannak olyan idők is, amikor helyesbíteni kell, és olyanok, amikor bátorítani kell.

A tanácsadó részéről hiányzó szeretet. Legalább Jób barátai nem voltak szeretet nélküliek iránta, de Jónás az volt a niniveiek iránt. Nemcsak testvéreinket kell szeretnünk (1 János 4:11, 20), hanem a Filippi 2:3 szerint másokat is fontosabbnak kell tartanunk magunknál.

K: A Gal 6:2-ben, mivel Pál azt mondta, hogy szabadok vagyunk a törvénytől, miért kell „betartanunk Krisztus törvényét”?

V: Szabadok vagyunk a Mózes törvényétől, de nem vagyunk szabadok a bűnre. Inkább Krisztus törvénye vagy „uralma” alatt állunk, amint azt a Galátusokhoz írt levél 6:16 mondja. Az Ószövetségben tilos a faragott képek készítése, a bálványimádás, a lopás, a házasságtörés, a hamis tanúskodás, a gyilkosság, a vágyakozás és más dolgok. Noha szabadok vagyunk a Mózes törvényétől, Krisztus törvénye (amely a Lélekben való szolgálat, és nem csupán az írott törvénykönyv) szerint is meg van parancsolva, hogy ezeket a dolgokat se tegyük.

K: A Gal 6:2 azt mutatja-e, hogy egy szent viselheti mások terheit, ahogyan azt a római katolikus egyház tanítja?

V: Nem. Nyilvánvalóan az Ószövetség idején így gondolták, és ha bármely szent képes lenne mások bűneit viselni, akkor bizonyára Noé, Dániel és Jób is képesek lennének rá. Ám Ezékiel14:14 ,20 és Jeremiás 15:1 egyértelműen kimondja, hogy igazságosságukkal csak magukat tudták megmenteni, másokat nem.

K: Miért említi a Gal 6:6 a pénzt ebben a lelki szakaszban?

V: Először is, ez azt mutatja, hogy nincs baj azzal, ha egy keresztény tanító fizetést kap a szolgálatáért; már Pál idején is voltak fizetett tanítók. Bár Pál sátorkészítő volt, más apostolok és tanítók nem azok voltak, és Pálnak ez nem jelentett problémát az 1 Korinthus 9:3–15 szerint. De ennél is fontosabb, hogy a pénzed oda követi a szívedet, ahová az vezet. Ha valóban fontos számodra az evangélizáció, az egyház építése, a missziós munka vagy más dolgok, akkor bölcsen fogsz adományozni ezekre a célokra.

Ezzel szemben a zsidók a papjaik és a léviták javára fizették a templomi adót. A pogányok is fizettek illetékeket és teljesítették fogadalmaikat a templomaik támogatására. John R.W. Stott megjegyzi, hogy történelmileg a római katolikus egyház nagy adományokat várt el a gazdag egyháztagoktól, hogy fedezze egyes papok fényűző életmódját.

K: A Gal 6:7–8 azt mutatja-e, hogy a karma törvénye, és így a reinkarnáció is igaz, ahogyan azt az [úgynevezett] kereszténység Unity Iskolája tanítja?

V: Nem. Egyszerűen csak azt mondja, hogy az ember azt aratja, amit vet. A Biblia szerint a hitetlenek számára az aratás elsősorban csak az Utolsó Ítéletkor következik be.

K: A Gal 6:7-ben mely két hazugságot cáfolja meg a vers első része?

V: Istent nem lehet kigúnyolni – a görög myktērizetai szó a muktērizō szóból származik, ami szó szerint azt jelenti, hogy gúnyolódni vagy „felhúzni az orrát” valamire vagy valakire. Az első hazugság az, hogy bűneink nem számítanak, mert nincsenek következményeik. Valóban lehet, hogy nincsenek azonnali következményeik, vagy csak átmeneti hatásuk van, de hosszú távú és véglegesen visszafordíthatatlan következményekkel járhatnak.

A második hazugság az, hogy a jó cselekedeteink nem számítanak, mert nem látjuk azonnal a gyümölcsüket. Egy fiú, akit vasárnapi iskolában tanítottam hatodik osztálytól a középiskola végéig, körülbelül hat éven át, időnként szünetekkel, a múlt héten emlékeztetett arra, hogy mások tanítása gyümölcsöt hozhat. Ő ma egy philadelphiai PCA-gyülekezet vezető lelkésze. De a Galátusokhoz írt levél 6:9-ben van egy bökkenő: nem szabad belefáradnunk, félúton feladnunk és bedobnunk a törülközőt.

Akár pozitív, akár negatív értelemben, Isten visszaadja neked a cselekedeteid gyümölcsét. Azonban néha a bűn tönkreteheti a sok jó vetést. És amikor bűnbánatot tartunk a bűn gonosz vetése miatt, néha – de nem mindig – Isten eltávolíthatja annak egy részét.

Az emberek talán megtéveszthetik magukat azzal, hogy azt hiszik, gonoszságot vethetnek anélkül, hogy bármi rosszat aratnának, vagy keveset vethetnek, és mégis sokat várhatnak, de Istent nem tudják megtéveszteni.

K: A Gal 6:7,8 és az azt követő versekben milyen hat dolgot – legyen az pozitív vagy negatív – láthatunk abból, hogy jót vetünk?

V: Legalább hat dolog van.

1) A megfelelő mező: A Lélek mezőjébe vetesz, vagy a test mezőjébe?

2) A megfelelő termés: Ha vad zabot vetesz, vajon búzát vársz? Nem az aratók döntik el, mi lesz a termés, hanem a vetők. A Jób 4:8 azt mondja, hogy ha valaki gonoszságot és bajt szánt, ugyanazt fogja aratni. A Hóseás 8:7 azt mondja, hogy ha valaki szelet vet, vihart fog aratni.

3) Legyen jó magod: Nem kapsz sok búzát, ha a magod nem jó.

4) Ne csak szűken vessen jó dolgokat: Nem lesz sok búzád, ha csak szűken, fösvényen vetesz. Erről később még beszélünk.

5) Szándékosan vessen: Nem lesz jó termése, ha határozatlanul, véletlenszerűen vet. Ez az ige azt mutatja, hogy szándékosan eldöntheti, mit akar vetni, és így egy idő múlva azt is aratni fogja.

6) Belsőleg is hat rád: Minden cselekedet, amit elhatározol – legyen az jó vagy rossz –, nemcsak külső hatással jár, hanem belső hatással is a jellemedre.

Ahhoz, hogy jó termést érj el, a megfelelő, jó minőségű magot kell elvetned, és bőségesen és kitartóan kell vetned a Lélek mezején.

„Vess el egy gondolatot, és cselekedetet aratsz; vess el egy cselekedetet, és szokást aratsz; vess el egy szokást, és jellemet aratsz; vess el egy jellemet, és sorsot aratsz.” (Ralph Waldo Emerson, átfogalmazva John W. Lawrence A betakarítás hét törvénye – 2. törvény (2023) című művében)

K: A Gal 6:7–8a versekben mit láthatunk abból, ha rossz dolgokat vetünk el?

V: Legalább öt dolgot említhetünk.

Azt aratod, amit vetettél. A Jób 4:8 szerint azok, akik bajt szántanak, ugyanazt aratják. A Zsoltárok 7:15–16 szerint, ha gödröt ásol, abba a gödörbe fogsz esni, amit ástál. A Máté 26:52 szerint azok, akik kardot ragadnak, kard által halnak meg, amint azt a Hóseás 10:13–14 is mutatja.

Aki szelet vet, vihart arat (Hóseás 8:7) – a termés sokkal nagyobb lesz, mint amit elvetettünk. A Példabeszédek 22:8 szerint, ha igazságtalanságot vetesz, csapást aratsz.

Ez akaratlanul is hatással lehet másokra: a hatások másokra nézve lehetnek szándékosak és véletlenek is. Ha mérgező növények magvait vetjük el, mint például a mérgező borostyán vagy a nadragulya, azok árthatnak nekünk vagy meg is ölhetnek minket, ha megesszük őket. De másoknak is árthatnak. Még ha a növények magjai véletlenül keverednek is a jó magok közé, attól még az egész termés mérgezővé válhat.

Ez fokozatosan történhet: az ember nem egyik napról a másikra válik drogfüggővé, alkoholistává, vagy pornó- vagy szerencsejáték-függővé. Ez egy fokozatos folyamat, az idő során elvetettnek a betakarítása. Általában az a személy, aki végül kétségbeesett helyzetbe kerül, fogalma sem volt arról, hogy így fog végződni, amikor először kezdett „kísérletezni”. Egy vadállatot el lehet fogni, ha a csapda hirtelen kinyílik. De ez más. Ez egy lassan működő csapda, de a csali annyira csábító, hogy az áldozat csak ott ül, mint egy szarvas a fényszórók fényében, amíg a csapda lassan, de hatékonyan bezárul.

Nincs menekvés a bűn elhagyása nélkül: Végül a csapdába esett ember talán nem lát kiutat, bár a körülötte lévők mind azt gondolhatják, hogy nem nagy dolog egyszerűen abbahagyni. Délkelet-Ázsiában volt egy újszerű módszerük a majmok befogására, akár háziállatként, akár étkezési célra. Egy nyakú agyagedényt tettek a dzsungelbe, aljára pedig némi édességet tettek. A majmok imádják az édes dolgokat, ezért benyúlnak, megfogják az édességet, majd továbbmennek. Ezt folyamatosan megismétlik, miközben a nyakok egyre szűkebbek lesznek. Egy nap a majom benyújtja a kezét, és miután az édességet szorítva ökölbe szorítja a kezét, már nem tudja kihúzni. Ahhoz, hogy kiszabaduljon, el kellene engednie az édességet, de ezt a majom nem képes megtenni. Így a majom feladja szabad életét, sőt, akár az életét is, pusztán egy darab édességért. A bűn is ilyen lehet.

K: A Gal 6:7-ben és a Jak 3:5–6-ban milyen példákat találunk a Bibliában arra, hogy az emberek azt aratják, amit vetettek?

V: Nem foglalkozunk az emberi igazságszolgáltatás által kiszabott büntetések példáival, mint például Simeon és Lévi elűzése Izráelből, hanem a messzebb ható dolgokra koncentrálunk.

Ádám és Éva – Halál az emberekre

Káin megölte Ábelt – a föld nem hozott termést neki.

Ábrahám nem hagyta ott az egész családját, hanem magával vitte Lótot – a moabiták és az ammóniak állandóan Izráel ellenségei voltak.

Ábrahám kételkedett Isten ígéretében, és megszületett Izmael – Sok arab muszlimban Izmael vére folyik.

Ismael gúnyolta vagy zaklatta Izsákot, majd őt és anyját elűzték.

Jákób átverte Ézsaut, majd Lábán átverte őt, és újra szembe kellett néznie Ézsauval. A Teremtés könyve 27. fejezetében Jákóbnak menekülnie kellett, Rebeka soha többé nem látta őt, és Jákóbot Lábán megtévesztette.

Éli nem fegyelmezte fiait – mindketten meghaltak, és leszármazottaik átok alá kerültek.

Dávid megszámlálta az izraelitákat – pestis

Dávid házasságtörést követett el Batseba ellen, és meggyilkolta Uriást – 2 Sámuel 12:9–12. Dávid menekült Absalom elől.

Salamon idegen feleségeket szeretett és pogány templomokat épített – a királyság fele elvész fia idején.

Jekonja nem hallgatott Isten Jeremiáson keresztül szóló szavaira – nem lesznek leszármazottai, akik valaha is a trónra ülnének.

Általánosságban a Jakab 3:5-6 azt mondja, hogy a nyelv olyan tűz, amely felgyújthat egy erdőt.

K: A Gal 6:7 és a Jak 3:5-6 alapján milyen példákat találhatunk az egyháztörténelemben arra, hogy a hívők rossz dolgokat vetettek, amelyek meghozták gyümölcsüket?

V: Számos példa van erre.

Konstantin erőszakmentesen bezárta a pogány templomokat és számos zsinagógát, hogy az emberek inkább a gyülekezetbe járjanak. Egyesek szerint az európai kereszténység soha nem heverte ki teljesen azt, amit Konstantin tett.

Konstantin a kereszténységet tette a Római Birodalom törvényes és előnyben részesített vallásává. A fentiek mellett 325–381 között II. Sápúr uralkodása alatt az körülbelül egymillió perzsa keresztény szenvedett és számuk csökkent, amikor vallásuk az ország ellenségének államvallásává vált.

60 000 keresztény lakhmida arabot ölt meg II. Sápúr perzsa császár, miután azok korábban portyákat indítottak Perzsiába.

Zwingli sereget gyűjtött, hogy legyőzzön egy katolikus kantont Svájcban. Győzött, de egy későbbi csatában követői vereséget szenvedtek, és őt megölték.

Luther másokat arra tanított, hogy öljék meg az anabaptistákat, egészen az utolsó prédikációjáig, amikor is megváltoztatta a véleményét. 72 évvel később kitört a harmincéves háború a katolikusok és a lutheránusok között, amely Németország lakosságának körülbelül egynegyedét elpusztította.

Luther antiszemitává vált, miután látta, hogy a zsidók nem térnek át a lutheránus hitre. Négy évszázaddal azután, hogy Luther azt hirdette, hogy meg kell őket ölni és leszúrni, a nácik 6 millió zsidót tettek eltűnni, és a németek többsége ezt tűrte.

John Wesley háttérbe szorította a tanokat és a tanbeli különbségeket, hogy az evangelizációra összpontosítson. A metodista egyház gyorsan a keresztény liberalizmus felé fordult.

K: A Gal 6:7–8 szerint mit nyerünk, ha jót vetünk?

V: A Példabeszédek 11:18 azt mondja: „Aki pedig igazságot vet, az igazi jutalmat arat.” Ez nem csupán az örök életet jelenti, hanem más jutalmakat is. A jutalmak közé tartozhat az is, hogy másokat az Úrhoz vezetünk. A Hóseás 10:12 így szól: „Vessetek magatoknak igazságot, és arassátok le a szerető odaadás gyümölcsét; szántsátok fel a megműveletlen földeteket. Mert itt az ideje, hogy keressétek az Urat, amíg el nem jön, és igazságot nem zúdít rátok, mint az eső.” (Berean Standard Bible)

K: A Gal 6:7-ben hogyan lehetséges, hogy az emberek nem aratják le azt, amit nem vetettek el?

V: Jézus négyféle talajról szóló példázatában elképzelhetünk egy ötödik talajt is: ott semmi sem hajtott ki, mert senki sem vetett magot. A növények növekedése időbe telik, és amikor először kihajtanak, nem tűnnek túl jelentőseknek. Lehetnek olyan nagyszerű cselekedetek Istenért, amelyek sok év után virágoznának ki, de soha nem valósultak meg, mert senki sem végezte el azt a munkát, hogy elvesse és gondozza a magot.

A Jakab 5:7-8 azt mondja nekünk, hogy türelmesnek kell lennünk, mint a földművesnek. Ne legyünk olyanok, mint az a kisfiú, aki babot termesztett az iskolába. Soha nem nőtt jól, mert minden nap kiásta, hogy megnézze, hogyan halad a növekedés. Ne feledjük, hogy a betakarítás más évszakban történik, mint a vetés.

K: A Gal 6:6-8 és a Máté 6:21-33 alapján milyen öt módon tudjuk megmondani, hová vetünk?

V: Előfordulhat, hogy valamit mondasz, de nem vagy tudatában annak, hogy valójában valami másról van szó. Hogy ezt ellenőrizd, legalább ötféleképpen vizsgálhatod meg az életedet.

A hitelkártya-kivonataid és a csekkfüzeted. A Máté 6:19–20 alapján hova teszed a pénzedet? A pénzedet magvaknak tekintheted, függetlenül attól, hogy az egyházi szolgálat támogatására vagy más célokra fordítod-e.

A szíved. A Máté 6:21 alapján milyen reményeid és álmaid vannak, amelyeket szeretnél, ha valóra válnának?

A szemed. A Máté 6:22–23 alapján: mire figyelsz állandóan? Szórakozásra, a hírekre, a tőzsdére, vagy valami másra, ami hatalmas mennyiségű idődet veszi igénybe?

A naptárad. A Máté 6:24,33 alapján hogyan töltöd az időd nagy részét? Isten országát keresed, vagy a Mammont, vagy valami mást?

A gondolataid. Mire gondolsz azokban a pillanatokban, amikor nincs semmi különös, amin gondolkodnod kellene? Istentisztelőek, gyűlölködőek vagy más módon istentelenek a gondolataid? Csak aggodalmak és szorongások töltik be a gondolataidat, ahogyan a Máté 6:25–32, 34 figyelmeztet bennünket?

K: Hogyan kapcsolódik a Gal 6:9 a Gal 6:7–8-hoz?

V: Itt nem egy napra való vetésről van szó, hanem arról, hogy a vetési időszak alatt fáradhatatlanul folytassuk a vetést. Ha a vetési időszak alatt elfáradsz, és csak nagyon kevés magot vetsz el, akkor nem számít, mennyire szorgalmas vagy az év többi részében, csak nagyon csekély termést fogsz aratni.

K: A Gal 6:9-ben, a 2Kor 9:6-ban és a Préd 11:1-6-ban hogyan aratunk arányosan azzal, amit vetünk?

V: A Példabeszédek 11:24–26 világosan megfogalmazza. Aki nagylelkű, sőt, bőkezűen szór, annak bőséges termése lesz, és gazdaggá válik (akár anyagi, akár lelki értelemben). De aki visszatart másoktól, az szegénységbe jut. Komolyan kell vennünk, amit a Példabeszédek 22:9 mond a mások iránti nagylelkűségről.

Próbálkozhatsz, kitartóan dolgozhatsz, elvetheted és gondozhatod a magot a jó termés érdekében. Vagy egyáltalán nem tehetsz semmit. De van egy harmadik út is: csak szórványosan elvetni egy kis magot, meggyőzve magad arról, hogy vetesz, miközben valójában nem teszel sokat. Valami, amit valószínűleg nem tudtok rólam, hogy 1985 körül, a tőzsdeügynökömmel folytatott megbeszélés után 5 000 dollárt fektettem be egy Apple Computer nevű vállalatba. Az Apple és a piac hullámzása ellenére ma már körülbelül 4 millió dollárt ér. Képzeljétek el, ha 10 vagy 15 ezer dollárt fektettem volna be!

Mindenesetre körülbelül egy hónap múlva már emelkedett az árfolyam, és a tőzsdeügynököm tanácsára eladtam. Később a tőzsdeügynököm azt tanácsolta, hogy vegyek újra 5 000 dollár értékben, amit meg is tettem. Aztán miután körülbelül egy-két hónap múlva ismét emelkedett az árfolyam, újra eladtam. Ahelyett, hogy 4 millió dollárt kerestem volna, valószínűleg körülbelül 4 000 dollárt kerestem. Vetettem-e? – Technikailag igen. De komolyan gondoltam-e, hogy ebbe a konkrét részvénybe fektessek be? – Nem. Hasonló módon végzünk-e mi is a szolgálatot? Játszadozunk valami jón, és meggyőzzük magunkat arról, hogy befektetünk, miközben valójában nem sokat teszünk. Hogyan néz ki az a helyzet, amikor egyesek évente 300 vagy 400 dollárt keresnek, és egy misszionárius évtizedekig közöttük él, ugyanazon a jövedelmi szinten? Majd egy csoport ember fejenként körülbelül 1200 dollárt fizet azért, hogy 8 napra odamenjen missziós munkát végezni. Nincs baj a rövid távú tevékenységekkel, de ne gondoljuk, hogy azok helyettesíthetik a hosszú távú befektetést.

Egyszer hallottam egy tapasztalt, jól fizetett keresztény sebészről, aki fontolgatta, hogy feladja a praxisát, és Afrikába megy, hogy ott műtéteket végezzen. De amikor kiszámolta, rájött, hogy folytathatja a műtéteket Amerikában, és a jövedelméből három afrikai sebész műtéteit is finanszírozhatná. Tehát gazdasági szempontból jobb volt számára, ha három sebészt támogat, mintha ő maga menne oda. Vannak tehát olyanok, akik csak játszadoznak a vetéssel, vannak, akik kitartóan vetnek, és vannak – mint a sebész esetében – olyanok, akik okosan és kitartóan vetnek.

K: A Gal 6:6–9-ben hogyan szabnak maguknak egyes hívők önkéntes korlátokat a jó vetés terén?

V: Egyszerűen túl elfoglaltak lehetünk. Túl elfoglaltak lehetünk más dolgokba vetéssel, vagy éppen azzal, hogy időt pazarolunk anélkül, hogy bármit is vetnénk. Ahogy egy lelkész mondta: „Ne hagyd, hogy a jó cselekedetek megakadályozzanak abban, hogy nagyszerű dolgokat tegyél.” Túl könnyen eltereli a figyelmünket a világ, a politika, az aktuális események, a hírek, a kommentárok, a filmek és ezer más élvezetes dolog ahhoz, hogy sok időnk maradjon Isten szolgálatára. A keresztényeknek „kevesebbé” kell válniuk; vagyis kevesebbet kell foglalkozniuk más, figyelmünket elterelő dolgokkal, hogy így, kiürülve, a Szentlélekkel teljessé válhassunk.

Egy második fontos módja annak, hogy ne csak abbahagyjuk a jó dolgok vetését, hanem akár rossz dolgokat is elkezdjünk vetni, az, ha hagyjuk, hogy a megbocsátás hiánya a szívünkben maradjon. Máté 18:21–22-ben, amikor Péter megkérdezte Jézust, hányszor kell megbocsátania testvérének, Jézus metaforikusan azt válaszolta: hetvenhétszer.

K: A Gal 6:6,9-10-ben mi a versek időbeli kontextusa?

V: Pált olyan zsidók üldözték, akik meg akarták ölni. Pálnak itt azokkal a judaizáló keresztényekkel is meg kellett küzdenie, akik hiteltelenné akarták tenni őt. Pál éppen egy nagy adománygyűjtést szervezett, amelyet az éhínség enyhítésére a jeruzsálemi gyülekezetnek szánt. Ők hiteltelenné akarták tenni Pál gyűjtését, akár a valódi szükségletet, akár a felhasználás módját, akár Pál indítékait megkérdőjelezve. Nem kellett volna meggyőzniük másokat arról, hogy Pál kapzsi, csupán annyit kellett tenniük, hogy elegendő kétséget és bizonytalanságot keltsenek ahhoz, hogy az emberek habozzanak adakozni, és így a csekély adomány miatt Pál kínos helyzetbe kerüljön.

K: A Gal 6:9 szerint mit kell tenned, ha úgy érzed, hogy kezdesz belefáradni a jó cselekedetekbe?

V: Legyél türelmesebb, miközben futod a maratont. Ne magadra figyelj; inkább nézz fel és nézz körül. Először is, ne ostorozd magad emiatt, mert nem vagy egyedül. Pál, aki ezt írja, maga is jól tudta, milyen érzés ez a 2 Korinthus 1:8–11-ben. De ahogy Pál is, aki sok megpróbáltatással szembesült az egyházért, csak hogy aztán lássa, a korinthusi gyülekezet veszélyben van, és esetleg eltávolodhat tőle (2. Korinthus), úgy Pál is felnézett, és túllépett önmagán. Az eredmények Isten kezében vannak. A szolgálat ereje Isten kezében van. A szeretet, ami motivál a szolgálatra, Isten kezében van.

Kimerülhetünk, ha csak a saját erőnkből próbálunk Istennek szolgálni, saját utunkat világítva (Ézsaiás 50:11), saját törött ciszternáinkat építjük a víz tárolására (Jeremiás 2:13), saját fegyvereinkkel vívjuk a csatákat (Máté 26:51–54), sőt annyira biztosak vagyunk a saját okosságunkban, hogy tanácsokat adunk Istennek (Máté 16:22–23).

Az értéked Isten földi munkájában nem abban rejlik, hogy ki vagy, hanem abban, hogy Krisztus hogyan ragyog át rajtad. Annyira lelki vagyok, annyira tájékozott, annyira hűséges és szerető (és alázatos is!), úgyhogy nézz rám, rám, rám – Krisztus helyett. Nem arról van szó, hogy milyen nagyszerű hívő vagy (nézd meg Esztert és Mordokait), hanem arról, hogy milyen csatornája vagy Istennek. A keresztény szolgálat hatékonysága nem abban rejlik, amit te teszel, hanem abban, amit Isten tesz rajtad keresztül. Tehát csak Isten erejéből cselekedj, ne a sajátodból (Jeremiás 17:5-8), imádságban közeledj hozzá (Lukács 18:1), és örülj annak, hogy látod Isten eredményeit.

Végül nézz körül, és vedd észre a sürgősséget! A János 4:35–36 és a Lukács 10:2 szerint a mezők már aratásra készek. Nem annyira azért kell imádkoznunk, hogy legyen aratás, hanem inkább azért, hogy több arató legyen. Ne feledd, hogy munkád nem hiábavaló, ahogyan az 1 Korinthus 15:10, 58 mondja.

K: Miért figyelmeztet minket Pál a Gal 6:9-ben arra, hogy ne fáradjunk el, és ne csüggedjünk el?

V: A vetéskor fontos, hogy ne tegyünk meg két különböző dolgot: ne fáradjunk el, és ne csüggedjünk el (vagy adjuk fel). A növények csak körülbelül négy hónappal az ültetés után készek a betakarításra. Csak akkor kapod meg a termést, ha „a megfelelő időben vársz, és nem csüggedsz el”. Szinte azt gondolhatnánk, hogy Pál itt saját magához is szólt, azoknak a megpróbáltatásoknak a fényében, amelyeket el kellett viselnie, amikor megkövezték és halottnak hitték, pedig kezdetben csupán csekély gyümölcsöt hozott munkája Galáciában.

A mezőgazdaságban a munkásnak kísértése lehet, hogy feladja és korán abbahagyja a munkát, vagy pedig nem osztja be az erejét, és elájul a hőségtől.

Ne feledjük: ahogyan azt folyamatosan tanítják nekünk, minden probléma és konfliktus egy órán belül megoldódik – DE CSAK A TÉVÉBEN.

Ahogy John Brown (344. o.) mondja: „A keresztények gyakran úgy viselkednek, mint a gyerekek, amikor erről az aratásról van szó. Ugyanazon a napon akarnak vetni és aratni is.” (idézet John R. W. Stott: A Galatákhoz írt levél üzenete című művéből, 172. o.).

K: A Gal 6:10 szerint mindenkinek jót kell tennünk, vagy nem szabad vendégszeretetet tanúsítanunk a hamis tanítók iránt, ahogyan azt a 2 Jn 10–11 mondja?

V: Mindkettőt. Ha hamis tanítókat fogadunk be otthonunkba, azzal mind nekik, mind másoknak azt a benyomást keltjük, hogy tanításuk számunkra elfogadható, és hogy szerintünk Isten számára is az. Nem akarjuk ilyen módon megtéveszteni az embereket. Nem teszünk jót sem a hamis tanítóknak, sem másoknak azzal, hogy befogadjuk őket.

K: Miért hangsúlyozta Pál a Gal 6:11-ben a nagy betűket?

V: Számos elmélet létezik, amelyek közül néhány elég erőltetett. Íme egy valószínűtlen és két valószínűbb elmélet.

a) Pál szándékosan nagyobb betűket írt, mint amennyire szükség volt, hogy hangsúlyt adjon. De ha ez igaz lenne, akkor pontosan mit is hangsúlyozott Pál?

b) Pál nagyobb betűkkel írt, mint a hivatásos írnok.

c) Talán Pálnak rossz volt a látása, vagy éppen megvakult. Ha Pál szembetegséget kapott, mielőtt meglátogatta őket, ez lehet az oka annak, hogy Pál a Galatákhoz írt levél 4:15-ben azt mondta, hogy a galaták „hajlandók voltak kiszúrni a szemüket érte”. Az Expositor’s Greek Testament 3. kötete, 190. oldala ezt a nézetet képviseli.

K: Miért lenne a Gal 6:12 szerint a körülmetélkedés az üldözés elkerülésének egyik módja?

V: Pál idején (Kr. u. 51–57) ez segített valakinek elkerülni a zsidók általi üldözést.

K: Mit jelent a Gal 6:12-ben a „külsőleg jó benyomást kelteni” kifejezés?

V: Angolul ez egy semleges kifejezés, amely jelenthet őszinte, jó indokokból fakadó jó benyomás keltését, vagy kétszínű, rossz indokokból fakadó jó benyomás keltését is. Görögül azonban nem így van. Görögül az euprosōpēsai szó azt jelenti, hogy kétszínűen keltünk jó benyomást, hogy félrevezessünk valakit.

K: A Gal6:14 -ben és az 1Kor1:17 –2:2-ben azt olvassuk, hogy dicsekednünk kell-e a kereszttel? A mormonok, a Jehova tanúi és a muszlimok úgy vélik, hogy ez helytelen.

V: Mivel a mi hitünknek azonosnak kell lennie az apostolokéval, nekünk is ezt kell tennünk. Pál nagyon gyenge mormon vagy Jehova tanúja lett volna a Gal6:14 és az 1Kor 1:17–2:2 szerint. Ami azt illeti, ugyanígy járt volna Tamás is, aki Jézust „Uramnak és Istenemnek” nevezte a Jn20:28 -ben. Ugyanígy járt volna István is, aki az Apcsel 7:59-ben imádkozott Jézushoz. Ugyanígy János is, aki saját szemével látta, ahogy az emberek és az angyalok dicsérik és magasztalják Jézust a mennyben (Jelenések 5:8–14; 7:9–10). Ráadásul Jézus azt mondta, hogy mindenkinek úgy kell tisztelnie a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik (János 5:23).

Ignác az apostol János tanítványa volt, aki vagy 107-ben, vagy 116-ban halt meg. Ignác második levelében az efezusiakhoz a 13. fejezetben ezt írja: „Lelkem imádattal hajol meg a kereszt előtt, amely botlás azoknak, akik nem hisznek, de nektek üdvösséget és örök életet jelent.” (Ante-Nicene Fathers, 1. kötet, 102. o.) Higgyünk abban, amit Ignác tanított, és gyakoroljuk azt!

K: A Gal 6,16-ban ki az „Isten Izráele”?

V: A keresztényeknek két nézete van:

1. Krisztus halála óta Isten Izráele az egyház, függetlenül attól, hogy az illető zsidó vagy pogány.

2. Ez a zsidó népre utal, akik vagy még nem hisznek Krisztusban, de majd hinni fognak, vagy már Krisztushoz fordultak.

A „Hard Sayings of the Bible” (A Biblia nehéz mondásai) című mű 633–636. oldalán mindkét álláspontra vonatkozó görög nyelvtani érvek találhatók.

K: A Gal 6:17-ben milyen jelek voltak Pálon?

V: A Szentírás nem mondja meg. Az egyik magyarázat szerint a verések, hajótörések és üldözések nyomán keletkezett sebhelyek és testi sérülések voltak azok, amelyeket Pál elszenvedett. Ahogyan a római világban egy rabszolgát megjelöltek gazdája nevével, úgy Pált is mintegy megjelölték Krisztus nevével a verések és a testén keletkezett sérülések révén.

Egy második magyarázat, miszerint „stigmák” voltak, nem annyira valószínű, mivel az őskeresztény egyház nyilvánvalóan nem ismerte ezt a fogalmat.

K: A Gal 6,17-ben Pálon látható nyomok lehettek-e „stigmák”?

V: – Valószínűleg nem. A stigmák olyan nyílt sebek, amelyek egyes katolikus misztikusok kezén és oldalán jelentek meg ismeretlen fizikai ok nélkül. Padre Pio (1887–1968) egyike volt ezeknek. Később természetes halált halt, amit Padre Pio az egyház egységéért hozott áldozatnak nevezett.

John R. W. Stott „A Galatákhoz írt levél üzenete” című művének 181. oldala szerint a 20. század elejéig legalább 321 stigmára vonatkozó bejelentés volt.

Egyesek szerint a stigmák pszichológiai jelenség, mások szerint pedig Isten csodás jele. Egy fontos szempont a kezekkel kapcsolatos. A görög „kéz” szó magában foglalja a csuklót is, és ma már tudjuk, hogy a keresztre feszítés során a szögeket az áldozat csuklójának felső részébe verték, ahol a csont megtartotta a szöget. Ha a szögek a tenyérben lettek volna, azok kiszakadtak volna. A stigmák viszont a tenyéren jelennek meg.

K: A Galatákhoz írt levél esetében honnan tudjuk, hogy Pál írta a Galatákhoz írt levelet?

V: Legalább két okból.

1. Pál ezt mondja a Galatákhoz írt levél 6:11-ben. Bízunk abban, hogy ez helyes, mert az első keresztény egyházban senki sem vonta ezt kétségbe. Isten megígérte, hogy megőrzi az Ő igéjét Ézsaiás 55:10–11-ben; Ézsaiás 59:21-ben; Ézsaiás 40:6–8-ban; 1 Péter 1:24–25-ben; Máté 24:35-ben.

2. A korai egyház tanúsága. Lásd a két kérdéssel későbbi részt azokról az írókról, akik hivatkoztak a Galatákhoz írt levélre.

K: Milyen bizonyítékunk van arra, hogy a Galatákhoz írt levélnek a Bibliában a helye van?

V: Legalább négy ok van erre.

1. Pál írta, és ő apostol volt. Péter a 2. Péter 3:15–16-ban tanúsította, hogy Pál szavai Szentírásnak minősülnek.

2. Pál maga is azt mondta, hogy apostol volt az 1 Timóteus 1:1; 2:7, a Rómaiakhoz írt levél 1:1; az 1 Korinthusbeliekhez írt levél 1:1; 9:1, a 2 Korinthusbeliekhez írt levél 1:1, 11:5; a Galaták 1:1-ben, az Efézusbeliek 1:1-ben; a Kolosszusbeliek 1:1-ben; az 1. Timóteus 1:1-ben; a 2. Timóteus 1:1-ben; a Titusz 1:1-ben.

3. Az őskeresztény egyház tanúsága. Néhány olyan íróról, akik hivatkoztak a Galatákhoz tartozó versekre, a következő kérdésnél olvashatunk.

4. A Galatákhoz fűzött korai kéziratok

Íme azok a korai egyházi írók, akik hivatkoztak a Galatákhoz.

A 2. Kelemen-levél 2. fejezetének 251. oldalán (Kr. u. 120–140) idézi mind az Ézsaiás 54:1-et, mind a Galatákhoz írt levél 4:27-et

Polikárp levele a filippiekhez (Kr. u. 100–155) a Galatákhoz tartozó vers egynegyedét idézi: „Isten nem hagyja magát megcsúfolni” (14 görög szóból 3).

A Mathetes Diognetushoz című mű (kb. 130–200) 4. fejezetének 26. oldalán utal a Galatákhoz írt levél 4:10-re: „hogy hónapokat és napokat tartanak meg”.

A Muratori-kánon (kb. 190–217) szerint Pál leveleiben hét gyülekezethez írt: a korinthusiakhoz (2 levél), az efezusiakhoz, a filippiekhez, a kolosszusokhoz, a galatákhoz, a thesszalonikaiakhoz (2 levél) és a rómaiakhoz. Pál írt még a Filemonhoz, a Tituszhoz, valamint két levelet a Timóteushoz.

Lyon-i Iréneusz (Kr. u. 182–188) a Galatákhoz írt levél 4:4–5 versét idézi, mint Pálnak a galatákhoz írt levelét. Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 16. fejezet, 3. szakasz, 441. oldal

A „Scilita vértanúk szenvedéstörténete” (Kr. u. 180–202) említi Pál írásait anélkül, hogy konkrét könyveket nevezne meg.

Alexandriai Kelemen a Stromata (193–202) 1. könyv, 27. fejezet, 338. oldalon a Galatákhoz írt levél 3:19, 23, 24 versét Pál műveként idézi

Tertullianus (Kr. u. 198–220) az „Az eretnekek elleni írás” című művében (27. fejezet, 256. oldal) az 1 Korinthusbeliekhez írt levél 8:2, valamint a Galatákhoz írt levél 1:7 és 5:7 verseit az apostol műveként idézi.

Tertullianus (198–220) a „Marcion ellen” című mű 4. könyvének 5. fejezetében, 350. oldalán említi, hogy Pál a Galatákhoz, a Korinthusbeliekhez, a Filippusbeliekhez, a Thesszalonikaiakhoz, az Efézusbeliekhez és a Rómaiakhoz írt levelek szerzője, János pedig a Jelenések könyvének szerzője.

Tertullianus (207) azt állította, hogy Pál írta a Galatákhoz című levelet, amint azt a „Marcion ellen” című mű 4. könyvének 5. fejezetében, 350. oldalon olvashatjuk. Ez egy olyan könyv volt, „amely az apostoloktól származik, és amelyet szent kincsként őriztek az apostolok egyházaiban”.

Theodotus, aki valószínűleg montanista volt (kb. 240-ben), a 19. fejezet 45. oldalán utal a Rómaiakhoz írt levélre (8:15 ) és a Galatákhoz írt levélre (4:6).

Hippolytus (Kr. u. 222–235/6) a Galatákhoz írt levél 1:1 felét Pál szavaiként idézi a Krisztusról és az Antikrisztusról szóló értekezés 8. fejezetében, 206. oldalon. A Galatákhoz írt levél 3:20-at a Számokról szóló kommentárok töredékéből idézi, 169. oldalon

Origenész (írta: 225–253/254) a Galatákhoz írt levélben a Galatákhoz írt levél2:12 -re Pál műveként hivatkozik. Origenész: Celsus ellen, 2. könyv, 1. fejezet, 429. oldal

Novatianus (Kr. u. 250/254–257) a Galatákhoz írt levél 1:1 és1:12 verseket Pál műveként idézte. A Szentháromságról szóló értekezés, 13. fejezet, 622. o.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) „Pál a galatákhoz” és a „Galatákhoz” című műből idézett a Ciprián-értekezések 12. értekezésének harmadik könyvében, 3,9,64, többek között. A 4. értekezés 16. fejezetében, 452. oldalon a Galatákhoz írt levél 5:17–22-es versét is idézi, mondván, hogy ez Pál apostoltól származik.

Caesarea-i Firmilianus Cyprianushoz írt 74. levelének 12. fejezetében, 393. oldalon (Kr. u. 256) a Galatákhoz írt levél 3:27 felét idézi

A hetedik karthágói zsinat, 566. o. (Kr. u. 258) – Thubunae-i Nemesianus a Galatákhoz írt levél 5:19–21-et az apostol szavaiként idézi.

Adamantius (kb. 300) Adamantius azt mondja, hogy Pál írt a galatáknak: Párbeszéd az igaz hitről (808a), 44. o.

Methodius (Kr. u. 270–311/312) a Galatákhoz írt levél 5:22,23-at az apostol szavaiként idézi. A tíz szűz lakomája, 10. beszéd, 340. o.

Alexandriai Sándor (Kr. u. 313–326) a Galatákhoz írt levél 1:8,9-et „az áldott Pál” szavaiként idézi az „Arianus-eretnekségről szóló levelek” című mű 1.13. fejezetében, 296. o.

Athanasius of Alexandria (kb. 318)

Eusebius Caesareai (318–325)

Nikaia után

Eusebius Egyháztörténete (323–326), 3. könyv, 3. fejezet, 134. o. (Közvetett utalás) Azt mondja: „Pál tizennégy levele jól ismert és vitathatatlan.” Majd azt mondja, hogy egyesek vitatják, hogy Pál írta-e a Zsidókhoz írt levelet vagy sem. A 3. könyv 25. fejezetében, 155. oldalon azt is mondja, hogy Pál levelei szentírásnak minősülnek. A niceai és poszt-niceai atyák, második sorozat, 1. kötet, 155. oldal.

Asterius, a szofista (341 után)

Aphrahat (337–345) Válogatott érvelések

Hegemonius (3. század) a Gal 4:3 egy részét Pál apostol szavaiként idézi. „Vitázás Manesszel”, 13. fejezet, 188. oldal. A Galatákhoz írt levél 1:6–8-at is idézi: „Vitázás Manesszel”, 36. fejezet, 209. oldal

Eusebius Emesai (kb. 359)

Victorinus Rómából (363 után)

Athanasius of Alexandria (367 A.D.) felsorolja az Újszövetség könyveit a 39. ünnepi levélben, 552. oldal

Hilarius, Poitiers-i (355–367/368)

A Synopsis Scripturae Sacrae (350–370 körül, vagy az 5. század) Pál galatákhoz írt levelét az Újszövetség részeként említi. A Galaták 1:1-ből az utolsó mondatot kivéve az egészet idézi.

Ancyra-i Marcellus (kb. 374) a Galatákhoz írt levél 1:11-re hivatkozik

Efraim, a szíriai himnuszíró (350–378)

Kappadókiai Bazil (357–378/379) a Galatákhoz írt levél 4:7-et Pál szavaiként idézi. A Szentlélekről, 5. fejezet, 10. szakasz, 7. oldal

A Laodiceai (Frígiában) zsinat (343–381) 60. kánonja (159. o.) felsorolja az Ószövetség és az Újszövetség könyveit. Az 59. kánon (158. o.) kimondja, hogy a templomban csak az Ószövetség és az Újszövetség kánonikus könyveit szabad felolvasni.

Ambrosiaster (384 után)

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386)

Ambrus, Milánó püspöke (370–390)

Nazianzi Gergely (330–391)

Pacianus, Barcelona püspöke (342–379/392)

Elvirai Gergely (392 után)

Nüsszai Gergely (kb. 356–397)

Didymus (398)

A szardíniai Cagliari-i Lucifer, a szakadár (361–kb. 399)

Ammon (4. század)

Epiphanius, a salamisi (360–403)

Rufinus kommentárja az Apostoli Hitvalláshoz (374–406)

Gaudentius (406 után)

János Aranyszájú (392–407) kommentárt írt a Galatákhoz, amely ma is fennmaradt.

Chromatius (407)

Severian (408 után)

Niceta Remesianus (414)

Jeromos (373–420)

Karthágói zsinat (218 püspök) (393–419)

Hippo-i Ágoston (388–430. augusztus 28.)

A félpelagiánus János Cassianus (419–430)

Nilus (kb. 430) hivatkozik a Galatákhoz írt levél 6:10-re

Eremita-i Marcus (430 után)

Lerini Szent Vince (kb. 434)

Szókratész Egyháztörténete (kb. 400–439)

Az alexandriai kézirat (A) (kb. 450)

Hesychius of Jerusalem (450 után) hivatkozik a Galatákhoz írt levél 6:2-re, és a Galatákhoz írt levél egyéb verseihez nem

A khalkédóni zsinat a monofiziták ellen (451)

Quodvultdeus (kb. 453)

Theodoret of Cyrus (püspök és történetíró) (423–458)

I. Leó római pápa (440–461)

Prosperus Aquitaniai (Cassianus ellenfele) (426–465)

Varimadum (445/480)

Makariosz/Szimeon (4. vagy 5. század)

Speculum (5. század)

Theodotus Ancyra-i (5. század)

II. konstantinápolyi zsinat (kb. 153 jelen) (553. május)

Proklosz (412–485)

Bizonyítékok az eretnekekről és a hamis könyvekről

A eretnek Marcion Tertullianus és Adamantius szerint

Faustinus, a mileviszi/milevumi manicheus eretnek (4. század)

Priscillianus eretnek (385-ben kivégezték) a Galatákhoz írt levél 3:28-ra hivatkozik

A donatista Tyconius (390 után) hivatkozik a Galatákhoz írt levél 3:28-as versére és más versekre.

Pelagius eretnek (416–418)

Nestorius Herakleides-i bazárja (451/452)

A pelagiánus eretnek, Mopsuesztiai Theodoros (425)

Ennek nagy része Aland és társai negyedik, átdolgozott kiadása, Adamantius: Párbeszéd az Istenbe vetett igaz hitről, valamint A lépcsők könyvei: a szír Liber Graduum alapján.

K: A Galatákhoz írt levélben honnan tudjuk, hogy a mai Szentírás megbízhatóan őrzi az eredetileg leírtakat?

V: Legalább három jó ok van erre.

1. Isten megígérte, hogy megőrzi az Ő szavát Ézsaiás 55:10–11; Ézsaiás 59:21; Ézsaiás 40:6–8; 1 Péter 1:24–25; Máté 24:35 alapján.

2. Az őskeresztény egyház tanúsága. Az őskeresztény írók az I. Nikaiai Zsinatig (325-ben) mintegy 182 alkalommal idéztek a Galatákhoz írt levélből, az utalásokat nem számítva. A Galatákhoz írt levél 59%-át idézték, a törtrészes verseket is beleértve. Ez a 149 versből 87,4-et jelent.

A Galatákhoz hivatkozó írókról lásd az előző kérdést.

3. A Galatákhoz fűződő legkorábbi kéziratokból kitűnik, hogy vannak kisebb kézirati eltérések, de teológiailag jelentős hiba egy sem található bennük.

A p46 Chester Beatty II (Kr. u. 100–150) a Galatákhoz tartozó 140 verset, valamint egyéb verseket is tartalmaz. Pontosabban a következőket: Galaták 1:1–8;1:10 –2:9;2:12 –21; 3:2–29; 4:2–18;4:20-5:17 ;5:20 –6:8;6:10 –18, valamint Pál leveleinek és a Zsidókhoz írt levélnek más részeit. A The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című könyv 192. oldalán található a p46 egy részének fényképe. A 197–198. oldalon azt is olvashatjuk, hogy a minőség és a stichometrikus jelek arra utalnak, hogy ezt egy hivatásos írnok írta. A Galatákhoz írt levél 6:10–18 és a Filippiakhoz írt levél kezdetének Chester Beatty-papirusz-oldaláról készült, jól olvasható fénykép a *Paul: Apostle of the Heart Set Free* című könyvben található.

A 3. század első fele – 1936 – Frederic G. Kenyon, a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű alapján.

2. század, Kr. u. 200 – 1935 – Ulrich Wilcken, a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű alapján.

Kr. u. 200 – 1968 – „The Text of the New Testament” című mű alapján.

Kr. u. 81–96 – 1988 – Young Kyu Kim, a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű alapján.

Körülbelül 200 – 1975 – Aland et al., harmadik kiadás.

Kb. 200 – 1998 – Aland és társai, negyedik, átdolgozott kiadás.

A 2. század eleje–közepe – 1999 – A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövege. Ez részben azon alapul, hogy a kézírás nagyon hasonlít az Oxyrhynchus 8-as papiruszra (az 1. század vége vagy a 2. század eleje) és az Oxyrhynchus 2337-es papiruszra (az 1. század vége).

51. oldal (=Papyrus Oxyrhynchus 2157) Galaták 1:2–10, 13, 16–20, Kr. u. 400 körül

Kr. u. 400 körül – 1968 – Az Újszövetség szövege és – 1975 – Aland et al. harmadik kiadás és – 1998 – Aland et al. negyedik, átdolgozott kiadás

Vaticanus [B] Kr. u. 325–350

Sinaiticus [Si] Kr. u. 340–350

Bohairi kopt [Boh] 3./4. század

Sahidikus kopt [Sah] 3./4. század

Gót [Goth] 493–555

A Galatákhoz fűzött korai kéziratokról bővebben lásd: www.BibleQuery.org/Galatians Manuscripts.html.