< Bibliai kérdés a Filemon-levélből
K: Milyen értéke van a Filemonhoz írt rövid levélnek a Bibliában?
V: Mivel ez Pál apostol levele, és az őskeresztény egyház Szentírásként fogadta el, a Filemon-levelet Isten szavaként kell megbecsülnünk, még akkor is, ha (feltételezve) egyáltalán nem látnánk benne semmilyen értéket.
Mégis nagy értéket látunk ebben a rövid könyvben. Míg sok más könyv a tanításokat és a gyakorlatot tárgyalja, a Filemon-levél jó példát ad arra, hogyan viszonyuljunk keresztény testvéreinkhez kényes kérdésekben.
Pál kijelenti, hogy ez a rabszolga, aki korábban haszontalan volt Filemon számára, azóta mind Filemon, mind Pál számára hasznossá vált. A haszontalanságból a hasznosságba való átalakulás kulcsfontosságú tényezője az a lelki átalakulás volt, amely akkor következett be, amikor Onézimus Krisztust Megváltójának fogadta el.
A Filemon-levél azt is megmutatja, hogy bár Isten akkoriban eltűrte a rabszolgaságot, ez nem volt az Ő tökéletes akarata.
Végül a Filemon-levelet a megbocsátás könyvének is nevezhetjük. Filemon anyagi veszteséget szenvedett el Onézimus felszabadításával, és Onézimus nem részlegesen vagy feltételesen, hanem teljes mértékben megbocsátást nyert. Pál sürgette Filemont, hogy bocsásson meg, de nem parancsolta meg neki, mert a megbocsátásnak önkéntesnek kell lennie.
K: Mi a Filemon-levél vázlata?
V: Íme egy lehetséges felépítése a Filemon-levélnek
Filemon 1–3: Pál üdvözlése
Filemon 4–7: Hálaadás és imádság Filemonért
Filemon 8–17: Kérelmezés a szökött rabszolga érdekében
Filemon 18–22: Pál álláspontja Onézimus ügyében
Phm 23–25 Záró üdvözlet és áldás
K: Mi olyan szokatlan Pál üdvözlésében a Filemon 1-ben?
V: Más leveleiben Pál általában megemlíti hatalmát, mint apostol, Krisztus szolgája stb., de ebben a személyes, ugyanakkor nyilvános levélben, amelyet Filemonhoz írt, Pál egyáltalán nem említi ezeket. Inkább egyszerűen csak azt mondja, hogy fogoly. Pál tudja, milyen az, ha valaki felette áll.
De kinek a foglya Pál? A zsidó vezetők vádjai miatt került börtönbe. Római katonák vitték Rómába, és római börtönbe zárták. De Pál nem így látja a dolgot. Pál inkább azt mondja, hogy Jézus Krisztus ( ) foglya. Az, aki felelős a bebörtönzéséért és a szabadon bocsátásáért (vagy annak elmaradásáért), Jézus Krisztus, és Jézus szándékosan akarta, hogy Pál fogságban szenvedjen, hogy tanúskodjon mások előtt. És Pálnak ez így rendben van.
K: A Filemón 1-ben és a 2 Timóteus 1:8-ban hogyan vette fogságba az Úr Pált?
V: Pált nem Jézus vetette börtönbe; Pált Jézus miatt vetették börtönbe, amint azt a 2 Timóteus1:12 is mutatja. A őrző rómaiak azonban biztosan nem így látták a dolgot. Pálnak azonban volt választása. Mivel a Szentlélek Agabusz prófétán keresztül figyelmeztette őt a bebörtönzésére, Pál elmenekülhetett volna, de szándékosan választotta ezt az utat, amelyről tudta, hogy bebörtönzéséhez vezet.
K: Mi a szokatlan az Apphia névben a Filemon 2-ben?
V: Ezen a vidéken uralkodó jón görög kultúrában az Apphia egyértelműen nem görög név, amelyet fríg feliratokban írtak le.
K: Miért szólítja Pál így Filemont a Filemon 4–5-ben?
V: Pál nem a szentek (a Krisztusban hívők) iránti szeretetéért dicséri Filemont, hanem azért, mert minden szentet szeret, és Filemon hamarosan rájön, hogy ebbe most már Onézimus is beletartozik.
Filémonnak szerető és istenfélő ember híre ment, és Pál először is erre emlékezteti őt, és ezért dicséri meg, mielőtt arra kéri, hogy éljen a hírnevének megfelelően, és tegyen Pálnak egy szívességet.
K: Miért nevezte Pál a Filemon 10-ben, a 2 Timóteus 1:2-ben, a Titusz 1:4-ben és az 1 Korinthus 4:17-ben Onézimust, Timóteust és Tituszt fiainak, hiszen Jézus a Máté 23:9-ben azt mondta, hogy senkit se nevezzünk atyánknak?
V: A Filippi2:22 azt mutatja, hogy Pál nem biológiai kapcsolat miatt nevezte Timóteust fiának, hanem azért, mert Timóteus az evangélium szolgálatában olyan közeli volt hozzá, mint egy fiú.
Onesimus ugyanolyan hasznos volt, mint egy fiú, és ugyanolyan kedves volt Pál számára, mint egy fiú, amíg Pál Rómában tartózkodott.
Nem hazugság olyan metaforát használni, amely szó szerint nem igaz, ha a beszélő és a hallgatók tudatában vannak annak, hogy metaforáról van szó.
K: Van-e a Filemon 10-ben bármilyen, a Biblián kívüli bizonyíték Onézimusra vonatkozóan?
V: Valójában lehet, hogy van. Eusebius Egyháztörténete 3:36-ban említést tesz Ignatius efézusiakhoz írt leveléről (1. fejezet). Ignatius Onézimust említi ott a gyülekezet vezetőjeként. Ugyanakkor nem mondja ki kifejezetten, hogy ugyanarról az Onézimusról van szó.
K: Miért tűri Pál a rabszolgaságot a Filemon 10–15-ben?
V: Pál az 1 Korinthus 7:20–23-ban beszélt a rabszolgaságról. Pál közvetve arra buzdítja Filemont, hogy szabadítsa fel Onézimust. Arra vonatkozóan, hogy Pál miért nem tiltotta meg teljesen a rabszolgaságot, lásd az Efézusbeliekhez írt levél 6:5–8 és 6:9-ről szóló fejtegetést.
K: Miért nevezi Pál a Filemon-levél 11. versében Onézimust korábban haszontalannak?
V: Görögül az Onézimus név „hasznosat” jelent. Pál itt szójátékkal él, mivel Onézimus Filemon szökött rabszolgája volt. Egy szökött rabszolga nem igazán hasznos.
K: Miért bízik Pál a Filemon-levél 12. versében Filemon engedelmességében, hiszen valójában nem parancsolta meg neki semmit?
V: Pál elmondta Filemónnak, hogy bár apostolként joga lenne parancsolni neki, ehelyett csak arra buzdította Filemónt, hogy szabadítsa fel Onézimust. Tehát Pál abban bízott, hogy Filemón engedelmeskedik Istennek. Ha Filemon felismerte, hogy be kell fogadnia, megbocsátania és szabadon kell bocsátania keresztény testvérét, Pál biztos volt abban, hogy Filemon azt fogja tenni, ami Istennek tetszik. Jakab4:17 így ír: „Aki tehát tudja, hogy jót kell cselekednie, és nem cselekszik, az bűnt követ el.”
K: Mit mond Pál lényegében a Filemon 12–15-ben?
V: Négy dologról van szó.
1. Pál kér valamit Filemontól, amit a negyedik pontban fog elmagyarázni. (Filemon 8)
2. Onézimus Pál hitbeli fiává, kereszténnyé vált. (Filemon 10)
3. Pál visszaküldte Onézimust Filémonnak. (Filémon 12)
4. Pál arra kéri Filemont, hogy szabadítsa fel Onézimust, azt a szökött rabszolgát, akit Pál visszaküldött Filemonhoz.
Gyakran bízunk Krisztusban, amikor az evangéliumot hirdetjük, de nem kell feltétlenül bízni abban, hogy az illető elfogadta-e azt. A legjobb tudásunk szerint hirdetjük az evangéliumot, majd a Szentlélekre bízva reménykedünk az eredményekben, mivel nem tudhatjuk biztosan, hogy valaki valóban követi-e Krisztust vagy sem. De ebben az esetben Pálnak bíznia kellett abban, hogy Filemon valóban üdvözült, hiszen attól függött, hogyan fog bánni Onézimus-szal. Előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor döntést kell hoznunk arról, hogy bízunk-e abban, hogy valaki valóban keresztény-e vagy sem. Megnézhetjük a cselekedeteiket, de nem mindig ismerhetjük a cselekedetek mögötti motivációt. Remélhetőleg, amikor bízunk, vagy nem bízunk, nem fogunk tévedni, de ha mégis, akkor jobb, ha a bizalom felé tévedünk, mint a szkepticizmus felé.
V: A szó szerinti kifejezés „húsban”, ahogyan azt Jay P. Green Szó szerinti fordítása is megadja. „Húsban” – így fordítja az ESV, a KJV, az NKJV, azNASB 2020 és az NRSV. Négyféle értelmezés létezik.
Személyesen: „személyesen és az Úrban” (BSB)
Barátként: „testben és az Úrban” azt jelenti, hogy Onézimus fizikai értelemben szolgálná őt, és hívőként közösséget nyújtana neki. Valószínűleg ezért fordítja az NIV ezt „emberként”. (The Believer’s Bible Commentary, 215. o.) A NET Bible azt mondja: „emberi értelemben”.
Talán még mindig rabszolga: „testben” egy személyek közötti kapcsolatra utal, de azt is jelentheti, hogy megmaradt a gazda–rabszolga viszony. (The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 773. o.)
Biológiai testvér: Filemon és Onézimus fizikai értelemben testvérek voltak. Más szóval, Filemon a saját testvérét tette rabszolgává. A 1001 Bible Questions Answered című mű 314. oldalán ez a nézet szerepel, de ezt a nézetet ritkán fogadják el.
Minden értelmezésben közös az, hogy valamilyen természetes kapcsolat helyreállítása történik
Williams fordítása itt így parafrázisba foglalja: „mind szolgaként, mind keresztényként”
K: A Filemon 17-ben mi a jelentősége a „partner” szónak?
V: Ez nem egyszerűen csak „partnert” jelent általános értelemben, hanem konkrétabban üzleti partnert vagy munkatársat.
K: A Filemon 17–18-ban ez példa-e a tulajdonított igazság tanára?
V: A „1001 Bible Questions Answered” című könyv 67–68. oldalán az áll, hogy igen. Ahogyan bűneinket Krisztus „számlájára” írták, úgy Pál felajánlotta, hogy kifizeti mindazt, amivel Onézimus tartozott Filémonnak.
Két hasonlóság van ennek és Krisztus engesztelése között.
1. Nem igazságtalan, hogy Pál kifizette Onézimus tartozásait. Pál önként vállalta, hogy megteszi ezt érte, éppen úgy, ahogy Krisztus is önként vállalta ezt értünk.
2. Nincs feljegyzés arról, hogy Pál fizette-e ki ezt, vagy Onézimus fizette-e ki, vagy Filemon elengedte-e az adósságokat. Hasonlóképpen Krisztus ajánlata mindenkire vonatkozik, de a fizetés nem történik meg azok számára, akik nem kívánják elfogadni Krisztust.
Különbségek: A legtöbb analógia nem tökéletes, és ez sem az. Filemonon múlott, hogy elfogadja-e Pál ajánlatát. Onézimusnak ebben nem volt sok beleszólása. Ezzel szemben mi „a hit által” a kegyelem által üdvözülünk, és amint a Zsidókhoz írt levél 4:2 mutatja, az evangélium üzenete egyesek számára értéktelen volt, mert nem párosult a hittel.
K: A Filemon 17–19-ben nem aggódtak volna-e Filemon vagy más keresztények attól, hogy rabszolgáik megkérdezik Páltól, mikor szökhetnek el hozzá? Más szóval, mi a helyzet azzal a „csúszós lejtővel”, hogy más rabszolgákat is bátorítanak a szökésre, és azzal a precedenssel, hogy a gazdák nem büntetik meg őket?
V: Becslések szerint a Római Birodalomban élők legalább fele rabszolga volt. A múltban a rómaiaknak többször is szembe kellett nézniük rabszolgafelkelésekkel, és a szökött rabszolgákat nagyon komolyan vették. Ennek ellenére Filémonnak nem kellett aggódnia a „csúszós lejtő” miatt; nem kellett helytelen dolgot tennie azért, hogy ne teremtsen problémás precedenst, és nekünk sem kell. Ez valójában precedenst teremtene, nem a rabszolgák számára, hanem a keresztény gazdák számára, hogy legyenek kedvesek rabszolgáikhoz, és hogy szabadítsák fel őket.
K: A Filemon 18-ban milyen teológiai elvet tanítanak?
V: Ez a kárpótlás elve. Ha valaki ellopott valamit vagy rosszat tett, és megbocsátást nyert, akkor is vissza kell fizetnie, amit ellopott. Amennyire csak lehetséges, helyre kell hoznia az általa elkövetett rosszat.
K: A Filemon 18-ban mikor kell másokért kártérítést fizetnünk?
V: Ha Onézimus pénzt lopott – akár a Rómába való utazáshoz, akár más célból –, azt vissza kell fizetnie. Azt is mondhatnánk, hogy Onézimus „ellopta” Filémontól egy rabszolga árát. De az embereknek kártérítést kell fizetniük, és Onézimus valószínűleg nem volt olyan helyzetben, hogy vissza tudja fizetni. Ezért Pál felajánlotta, hogy helyette fizeti vissza. Lehetnek olyan helyzetek manapság, amikor Isten azt akarja, hogy kártérítést fizessünk másoknak vagy mások helyett, még akkor is, ha jogilag vagy erkölcsileg nem vagyunk erre kötelesek. Ahogy Krisztus meghalt értünk, amikor a bűn a miénk volt, úgy mi is fontolóra vehetjük, hogy kifizessük mások adósságát.
De itt egyensúlyt kell tartanunk. Isten nem akarja, hogy „segítői” legyünk a függőknek vagy a pazarlóknak. Pál a 2. Thesszalonikiakhoz írt levél 3:10-ben így mondja: „Mert még amikor nálatok voltunk, ezt a parancsot adtuk nektek: »Aki nem akar dolgozni, az ne is egyék.«” (BSB). Nem csupán pénzt kell adnunk, hanem bölcsen kell adnunk. Természetesen elkerülhetjük azt a problémát, hogy nem bölcsen adakozunk, ha egyszerűen soha nem adakozunk. De ez túl egyszerű megoldás; és Isten nem ezt akarja.
Vannak, akik szegények, és olyan keményen dolgoznak, amennyire csak tudnak – talán három állásuk is van –, mégis alig jönnek ki a pénzükből. Mások azért szegények, mert egészségügyi problémák miatt költségeik vannak, akár saját maguk, akár családjuk miatt. Képzeljük el, mekkora sértés azoknak az embereknek, ha azt mondjuk róluk: „Szegények, biztosan lusták.” Bölcseknek kell lennünk, de nagylelkűeknek is.
Előfordulhat, hogy valaki kártérítést kér tőlünk, mert szerinte kötelességünk, miközben mi valójában nem tartjuk magunkat felelősnek azért; saját meggyőződésünk szerint nem vagyunk kötelesek rá. Akkor is fizessünk kártérítést? Néha a válasz igen; hogy jó tanúk legyünk és fényt vigyünk a világba.
K: A Filemon 19-ben szereplő szöveg szerint pontosan mennyit veszítene el valaki, ha felszabadítana egy rabszolgát?
V: Abban az időben egy fiatal, egészséges, képzetlen férfi rabszolga körülbelül 500 denáriumba került, és egy denárium egy közönséges munkás egy napi bérét jelentette. Más szóval, ez körülbelül másfél évnyi bérnek felel meg. De nem tudjuk, milyen rabszolga volt Onézimus. Sok rabszolga magasan képzett volt, és könyvelőként, tanárként, magántanárként és kormánytisztviselőként dolgozott. Így Onézimus értéke akár ennél is nagyobb lehetett. A római író, Cicero a Q. Rosc. 28-ban említ egy rabszolgát, akit 3000 denáriért vásároltak, kiképezték, és most már 50 000 denári értékű volt. Ráadásul nem tudjuk, hogy Onézimus ellopott-e valamit Filémontól, amikor elszökött; valahonnan szereznie kellett a pénzt, hogy Rómába utazhasson.
K: Miért emlékezteti Pál a Filemon 19-ben Filemont arra, hogy a saját lelkét is Pálnak köszönheti?
V: Onézimus kedvéért Pál itt kissé kemény kézzel jár el. Pál lényegében azt mondja: „Ha te, Filemon, hálás vagy nekem azért, hogy megosztottam veled az evangéliumot a lelked megmentése érdekében, mutasd ki háládat azzal, hogy felszabadítod Onézimust a rabszolgaságból.”
K: A Filemon 19-ben helytelen volt-e Páltól, hogy ilyen határozott és kemény volt?
V: Nem. Pál mind Filémont, mind Onézimust szerette. Pál tudta, hogy egy rabszolga felszabadítása anyagi áldozatot jelent, és bár nehéz, Filémonnak meg kell tennie. Néha a keresztényeknek határozottabbnak kell lenniük a jó dolgok érdekében, mások érdekében.
K: Miért szerepel Pál a Filemon 24-ben és a Kolossé 4:14-ben Démász mellett, hiszen a 2 Timóteus 4:10 szerint Démász elfordult, mert szerette ezt a világot?
V: Mint mások, Demas is eleinte segített a szolgálatban, majd később elfordult. Visszatért-e valaha Demas, és üdvözült-e? Remélhetjük, de erről nincs feljegyzésünk sem így, sem úgy.
K: A Filemon levélben Filemon megtette-e, amit Pál kért tőle?
V: A Filemon-levél nem mondja meg. Talán azért hagyják nyitva a kérdést, mert lesznek olyan pillanatok az életünkben, amikor – akárcsak Filemon – tudjuk, hogy Isten azt akarja tőlünk, hogy tegyünk valamit, ami közvetlenül ellentétes a kultúránkkal vagy a természetes ösztöneinkkel és vágyainkkal.
Másrészt Filemon nem tépte szét a levelet (hiszen megmaradt nekünk), ami arra utal, hogy teljesítette Pál kérését.
K: Ismerünk-e még valakit, aki levelet írt egy szökött rabszolga érdekében?
V: Igen. Körülbelül 60 évvel később a pogány kormányzó, Plinius a Fiatalabb, levelet írt Sabinianusnak egy Sabinianus tulajdonában lévő szökött rabszolga érdekében. Erről az Expositor’s Bible Commentary 11. kötete, 456. oldala említést tesz.
A római író, Cicero írásaiban három szökött rabszolgát említ. Az egyiket börtönben tartották fogva. Néha bekötötték a szemüket, és egész nap kényszerítették őket, hogy körbe-körbe járjanak, és malomkövet forgassanak, akárcsak az állatok.
K: Mikor íródott a Filemon-levél?
V: Mivel a levél akkor íródott, amikor Pál fogságban volt, és miután Pál bejárta a környéket, két lehetséges időpont merül fel.
Kr. u. 58–60, amikor Pál Rómában volt fogságban
Kr. u. 56-ban, amikor Pál Efézusban volt fogságban.
Kevésbé valószínű lehetőség, hogy Pál Cezáreában volt fogságban.
A 19. századi tübingeni iskola liberális tudósai, mint például F.C. Baur, úgy vélték, hogy a levelet valaki más írta a 2. században, de ők szinte az Újszövetség minden könyvének egyes részeiről megpróbálták tagadni a megjelölt szerzőséget, így nem meglepő, hogy Pál Filemon-levelének szerzőségét is tagadták.
A legtöbb keresztény a későbbi dátumot tartja valószínűbbnek, de Onézimus akár Efézusban is menedéket kereshetett, nem csak Rómában.
K: Milyen hasonlóságok vannak a Filemon-levél és a Kolossé-levél között?
V: A tudósok nem értenek egyet abban, hogy a két könyvet egy időben írták-e, vagy néhány év különbséggel. Az egyik azonban levél egy gyülekezethez, a másik pedig egy személyhez, valamint egy gyülekezethez (Filemon 2). Mindenesetre íme a hasonlóságok.
1) Kolosszé, Hierapolis és Laodicea Frígiában voltak, és Apphia frígiai név volt.
2) „Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól” (Filemon 3 és Kolossé 1:2b)
3) Mindkettőről azt mondják, hogy Pál és Timóteus írta, bár a Filemon-levél tartalma nyilvánvalóan csak Pálé. Lehet azonban, hogy Timóteus Pál írnoka volt.
4) Mindkettő Archippusra utal (Kol4:17 , Filemón 2)
5) „a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és a minden szent iránti szeretetetekről” (Kol 1:4) és „az Úr Jézusba vetett hitetekről és a minden szent iránti szeretetetekről” (Filemon 5)
6) „Én, Pál, saját kezemmel írom ezt az üdvözletet.” (Kol 4:18a) „Én, Pál, saját kezemmel írom ezt.” (Filemon 19)
7) A levelek a következő szavakkal zárulnak: „A kegyelem legyen veletek” (Kol 4:18b) és „Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel” (Filemon 25)
K: Milyen bizonyítékunk van arra a Filemon-levélben, hogy ennek a könyvnek a Bibliában a helye van?
V: Őszintén szólva, mivel a Filemon-levél olyan rövid könyv, nincs annyi hivatkozásunk rá, mint a többi könyvre. Íme három ok, amiért tudjuk, hogy ennek a könyvnek a Bibliában a helye van.
1. Pál írta, és ő apostol volt. Péter a 2. Péter 3:15–16-ban tanúsította, hogy Pál szavai Szentírásnak minősülnek.
2. Pál maga is azt mondta, hogy apostol, az 1 Timóteus 1:1-ben; 2:7-ben, a Rómaiakhoz írt levél 1:1-ben; az 1 Korinthusbeliekhez írt levél 1:1-ben; 9:1-ben, a 2 Korinthusbeliekhez írt levél 1:1-ben, 11:5-ben; a Galatákhoz írt levél 1:1-ben, az Efézusbeliekhez írt levél 1:1-ben; a Kolosszusbeliekhez írt levél 1:1-ben; a 2 Timóteushoz írt levél 1:1-ben; valamint a Tituszhoz írt levél 1:1-ben.
3. A korai egyház bizonyítékai
A Muratori-kánon (170–210) (ANF 5. kötet, 603. o.) megemlíti, hogy Pál leveleiben hét gyülekezethez írt: a korinthusiakhoz (2 levél), az efezusiakhoz, a filippiekhez, a kolosszusokhoz, a galatákhoz, a thesszalonikaiakhoz (2 levél) és a rómaiakhoz. Pál írt még a Filemonhoz, a Tituszhoz és két levelet a Timóteushoz.
Tertullianus (198–220) megemlíti, hogy Marcion nem tett „hamisító kezet” a Filemon-levélre, bár a könyv nevét nem nevezte meg. Tertullianus: Marcion ellen, 5. könyv, 21. fejezet, 473. o. (Közvetett utalás)
Origenész (225–253/254) a Filemon-levél 14. versét idézi: „Pál a Filemon-levélben Onézimusról a következőket mondta Filemonnak: Hogy jóságod ne kényszerből, hanem szabad akaratból fakadjon.” Jeremiásról szóló homíliák, 28. homília, 2. fejezet, 224. o.
Nikaia után
Caesareai Eusebius (326–339–340) a Filemon 2-höz hasonlóan „harcostársakra” utal, de ez a legközelebbi utalás a Filemon-levélre, ami nála található.
Hilarius, Poitiers-i (355–367/368) a Filemon-levél 1. versének első felét idézi: „Olvassuk az apostolokat: Pál, Krisztus szolgája, büszkélkedik bilincseivel. Nézzük meg, vajon ez a »Jézus Krisztus foglya«…” A Szentháromságról, 4. könyv, 39. fejezet, 83. o.
Alexandriai Athanasius (367) nem utal a Filemon-levél konkrét verseihez, de felsorolja az Újszövetség könyveit az Ünnepi levél 39. oldalán, 552. oldalon
A Synopsis Scripturae Sacrae (350–370 vagy az 5. század) Pál Filemonhoz írt levelét az Újszövetség részeként említi. A mű a Filemon-levél 1. fejezetét teljes egészében idézi.
A cheltenhami kánon (= Mommsen-katalógus) (kb. 360–370)
Efraim, a szíriai (350–378)
Jeruzsálemi Cirill (kb. 348–386) (burkoltan)
A Laodiceai zsinat (Frígiában) (Kr. u. 343–381) 60. kánonja (159. o.) felsorolja az Ószövetség és az Újszövetség könyveit. Az 59. kánon (158. o.) kimondja, hogy a templomban csak az Ószövetség és az Újszövetség kánonikus könyveit szabad felolvasni.
Ambrosiaster (384 után) hivatkozik a Filemon-levél 2,6,12,25 versére
Amphilochius: Iambi ad Seleucum (394)
János Aranyszájú (396) három prédikációt írt a Filemon-levélről. Az 1. homíliában azt mondja, hogy Pál ezt a levelet Filemonnak, egy csodálatra méltó embernek írta.
A Szent Katalin-templom szír katalógusa (kb. 400)
Epiphanius of Salamis (360–403) (burkoltan)
I. Ince pápa (kb. 405)
Rufinus (374–406)
Karthágói zsinat (218 püspök) (393–419) (burkoltan)
Jeromos (Kr. u. 373–420) az Újszövetség könyveit tárgyalja. Kifejezetten megemlíti mind a négy evangéliumot, Pál leveleit a hét gyülekezethez, a Zsidókhoz írt levelet, valamint Pál leveleit Timóteushoz, Tituszhoz és Filemonhoz. Jeromos ezután az Apostolok cselekedeteit tárgyalja. Majd Jakab, Péter, János és Júdás hét levelét tárgyalja. Végül János Jelenéseit tárgyalja. 53. levél, 9. fejezet, 101–102. o.
Jeromos (373–420) hivatkozik a Filemon-levél 2,6,12-re
Hippói Szent Ágoston (388–430)
Cassianus (a félpelagianizmus atyja) (419–430)
Bizonyítékok az eretnekekről és a hamis könyvekről
A The Expositor’s Bible Commentary 11. kötete, 453. oldala szerint a marcionita eretnek Marcion felvette a Filemon-levelet a kánonjába.
Pelagius eretnek (416–418) hivatkozik a Filemon-levél 2,6,12 versére
A pelagiánus eretnek, Mopsuesztiai Theodor (392–423/429) hivatkozik a Filemon-levél 6,25-ös versére
Mindezek ma is megvannak számunkra.
K: Honnan tudjuk, hogy a mai Filemon-levél megbízhatóan őrzi az eredeti szöveget?
V: Legalább három jó ok van erre.
1. Isten megígérte, hogy megőrzi az Ő szavát Ézsaiás 55:10–11-ben; Ézsaiás 59:21-ben; Ézsaiás 40:6–8-ban; 1 Péter 1:24–25-ben; és Máté 24:35-ben.
2. Az őskeresztény egyház tanúsága. A Filemon-levél verseire hivatkozó szerzők közül néhányat az előző kérdésnél találhatunk.
3. A Filemon-levél legkorábbi kéziratai kis eltéréseket mutatnak, de teológiai szempontból jelentős hibát egyáltalán nem tartalmaznak.
A p87 kézirat a Filemon-levél 13–15., 24. (részleges) és 25b. versét tartalmazza, hiányokkal (kb. 125-ből). Az írásmód szinte megegyezik a p46-os kézirattal.
A 608. oldalon található A legkorábbi újszövetségi kéziratok teljes szövege című mű szerint az eredeti szerkesztők a p87-et a „harmadik század elejére” datálták, mivel a kézírás szinte megegyezik a p46-éval, és a p46-ot korábban a harmadik századra datálták. Mivel ma már tudjuk, hogy a p46 korábbi, ezért a p87-et a 2. század közepére vagy végére datálják át. A második bizonyíték az, hogy mind a p46, mind a p87 betűi szinte megegyeznek az Oxyrhynchus 841-es papiruszéval (másodlagos kézírás, Kr. u. 120–130). A harmadik bizonyíték az, hogy a p87 „megdöbbentő hasonlóságokat” mutat a 2. század elejére datált p52-vel.
p61 Róma 16:23,25–27; 1 Korinthus 1:1–2, 2–6; 5:1–3, 5–6, 9–13; Filippi 3:5–9, 12–16; Kolossé 1:3–7, 9–13; 1. Thesszaloniki 1:2–3; Titusz 3:1–5, 8–11, 14–15; Filemon 4–7. Kr. u. 700 körül
Kr. u. 700 körül – 1968 – Az Újszövetség szövege.
Kr. u. 700 körül – 1975 – Aland és társai, harmadik kiadás.
Kr. u. 700 körül – 1998 – Aland és társai negyedik, átdolgozott kiadása.
Sinaiticus [Si] Kr. u. 340–350
A Filemon-levél nem maradt fenn a Vaticanus [B] kódexben
Alexandrinus [A] kb. 450-ben
Bohairi kopt [Boh] 3./4. század
Sahidikus kopt [Sah] 3./4. század
Ephraemi Rescriptus [C] 5. század
I Washington D.C., 5. század (Phm 2, egyéb?)
Claromontanus [D] 5./6. század
Az 1968-ban írt The Text of the New Testament (Az Újszövetség szövege) című mű 167. oldalán az áll, hogy legalább 10 unciális kézirat (négy korrektorral) és 42 minuskulás kézirat létezik.
A Filemon-levél korai kéziratairól bővebben lásd: www.BibleQuery.org/PhilemonManuscripts.html.