< Bibliai kérdés a 2. Korinthusból

K: Miben különbözik a 2 Korinthus-levél Pál többi levelétől?

V: A 2. Korinthus-levél Pál egyik személyesebb levele, amely a gyülekezet belső ügyeiről szól. Nagyon őszinte, bemutatja a nagyon tökéletlen gyülekezetet, és azt, hogyan kezeli Pál a helyzetet. Miközben a korinthusi gyülekezetben kialakult helyzetekkel foglalkozik, Pál az 1. és a 2. Korinthus-levélben többet árul el magáról, mint bármelyik másik könyvében. Úgy tűnik, hogy Pál az 1. Korinthus-levelet elsősorban tanítóként, a 2. Korinthus-levelet pedig elsősorban pásztorként írta.

K: Mi a sorrendje Pál korinthusi utazásainak és leveleinek?

V: Pál a következő kapcsolatokat ápolta.

a) Kr. u. 50–52. Pál először a második missziós útja során látogatta meg Korinthust, Athén után, az ApCsel 18 szerint.

b) Írt nekik egy levelet, amely mára elveszett

c) Kr. u. 54–55. Megírta az 1. Korinthusbelieket, valószínűleg Efézusban tartózkodása alatt

d) Második, „fájdalmas” látogatást tett Korinthusban (2 Korinthus 2:1; 12:21)

e) Írt egy harmadik levelet Korinthusnak, amely mára elveszett

f) Kr. u. 55–57. Kétszeri korinthusi látogatása után megírta a 2. Korinthusbelieket (2. Korinthusbeliek 12:14; 13:1)

g) Harmadszor is ellátogatott Korinthusba.

K: Mi a 2. Korinthus-levél vázlata?

V: Íme egy vázlat.

1. Pál életével kapcsolatos kétségbeesése és Krisztusba vetett bizalma

2–3 Fájdalom és megbékélés

4–5 Ne csüggedjetek el, mert megbékéltünk

6–7 Arra buzdítja őket, hogy ne fogadják el hiába Isten kegyelmét

8–9 Felhívás adománygyűjtésre a jeruzsálemi testvérek javára

10–13 Felhívás Pál apostolságának elfogadására

K: A 2Kor 1,1; 1Kor 1,2; 1Thessz 1,1 és 2Thessz 1,1 versekben, mivel egy városban csak egy gyülekezet volt, vajon ma is csak egy gyülekezetnek kellene lennie városonként?

V: A keresztény egység kifejeződésének három szintje van: a ugyanazon helyi gyülekezetben lévő hívők, a különböző gyülekezetekből származó hívők, valamint a különböző gyülekezetek közötti egység. Ez a válasz csak a harmadik szintet tárgyalja, és a válaszban négy szempontot vesz figyelembe.

1. Ez a négy vers nem azt jelenti, hogy csak egy gyülekezeti helynek kellene lennie, különösen akkor, ha egy városban több százezer keresztény él.

2. Semmi sem mondja ki, hogy az emberi adminisztratív felosztásoknak kellene meghatároznia, hogyan szerveződjenek az egyházak. Azok számos földrajzi helyen létezhetnek, bár ez nem igazolja az egyházak létrejöttét doktrinális és egyéb megosztottságok miatt.

3. Minden igazi keresztény máris része Jézus Krisztus egyetlen, igazi egyházának. Ha egy keresztény hűsége a saját helyi gyülekezetéhez vagy felekezetéhez nagyobb, mint Isten iránti hűsége, akkor az a keresztény rosszul osztja el hűségét.

4. Sajnos sok keresztény vezető nem vette elég komolyan a keresztények közötti egységről szóló tanításokat és parancsokat. Olvassa el az Efézusbeliekhez írt levél 4:3–4; a Filippiakhoz írt levél 1:27; 2:1–4; 4:2; a Rómaiakhoz írt levél 15:5–7; János 17:20–23 verseket. További megfontolásokért lásd a következő kérdéseket, valamint az 1 Korinthusbeliekhez írt levél 1:10–14 és az Efézusbeliekhez írt levél 4:4 versekkel kapcsolatos kérdéseket.

K: A 2 Korinthus 1:1-ben, mivel a Biblia városonként egy gyülekezet példáját hozza fel, és nincs ellentétes példa, akkor vajon ennek a példának kell-e szabályunkká válnia, ahogyan azt a helyi gyülekezetnek nevező csoport tanítja?

V: Nem. Ha azt hinnéd, hogy minden példát – parancs vagy ellenpélda hiányában – követni kell, akkor a keresztényeknek:

a) Soha ne gyűljenek össze épületekben; csak otthonokban találkozzanak (1 Korinthus16:19 ; Filemon 2).

b) Soha nem mennének bíróságra felperesként, semmilyen okból.

c) A férfiak soha nem viselhetnek nadrágot. Mindenki csak szandált viselhet, cipőt nem.

d) Soha nem ehetnének burgonyát, kukoricát, jalapeno paprikát vagy más, az Újvilágból származó ételt.

e) Nem ehetnének fagylaltot, pizzát, jégkrémet vagy olyan ételeket, amelyeket a Biblia idején még nem ismerhettek.

f) Ne használj angol nyelvet az istentiszteleten, mivel ez a Biblia írói számára ismeretlen volt.

g) Soha ne utazz autókban, kerékpárokon, repülőgépeken vagy mezőgazdasági gépeken.

h) Soha ne használjanak mezőgazdasági eszközöket és olyan gépeket, amelyeket Krisztus ideje után találtak fel.

i) Soha ne legyen hűtőszekrényed, áramod, gázod, rádiód vagy tévéd.

j) Egyéb furcsa szabályok.

Inkább a Szentírás példáját kellene követnünk, még parancs nélkül is, ha:

1. Van jó okunk a példát követni,

2. Nincsenek ellenpéldák, és

3. Az ellenpéldák hiányának oka nem egyszerűen az idő, a technológia, a kultúra vagy nem erkölcsi természetű körülmények.

Ha valami nem felel meg ennek a három kritériumnak, akkor automatikusan helyes-e azt tenni? – Nem feltétlenül. Azt, hogy mit kell tennünk, a Szentírás ismeretének birtokában kell megítélnünk, és azt kell megkérdeznünk: „Mit akarna Isten, hogy tegyünk?”

K: A 2Kor 1,1–11 alapján hogyan nyerhetünk vigaszt, illetve hogyan vigasztalhatunk másokat?

V: A mások vigasztalása egyéni dolog, az adott személytől és a körülményektől függ. A 2 Korinthus 1:1–11 hat szempontot mutat be arra vonatkozóan, hogyan nyerhetünk vigaszt, illetve hogyan vigasztalhatunk meg egy másik keresztényt.

a). Isten megérti szenvedésünket (2Kor 1,5)

b). A közös múltbeli tapasztalatok – 2Kor 1,6; 8–9

c). Emlékezzünk jövőbeli reménységünkre (2Kor 1,7; 1Thessz4:16 –18)

d). Isten közvetlenül vigasztal minket – 2Kor 1:3–5

e) Bízzunk abban, hogy Isten megszabadít minket – 2Kor 1:9–10

f) Imádság – 2Kor 1:11

K: A 2Kor 1:4 alapján vigasztalnunk kell-e a bűnözőket, az AIDS-ben szenvedő gyakorló homoszexuálisokat és másokat, akik igazságosan szenvednek?

V: Igen. A 2 Korinthus 1 nem korlátozza, hogy kiket kell vigasztalnunk. Amikor azokat vigasztaljuk, akik igazságosan szenvednek, a következőket kell szem előtt tartanunk.

1. Szükségük van arra, hogy Krisztus szeretete ragyogjon rajtunk keresztül, és tudniuk kell, hogy Isten szereti őket, és azt kívánja, hogy bűnbánatot tegyenek, és az Ő gyermekei legyenek.

2. Nem kell a bűncselekményükön rágódnunk, de nem szabad azt sem bagatellizálnunk, mintha jelentéktelen vagy csekély dolog lenne. Nem szabad nekik kedvezni azzal, hogy azt mondjuk, igazságtalan volt, hogy elkapták őket, vagy hogy az élet vagy a rendszer igazságtalan.

3. Noha nem bagatellizáljuk bűnüket, hangsúlyoznunk kell, hogy Krisztus megbocsátást és gyógyulást hoz bűneinkre.

K: Miért mesél Pál a 2Kor 1,5–11-ben másoknak a saját küzdelmeiről, és mikor kellene nekünk is másoknak beszélnünk ezekről?

V: Pál leveleiben általában nem sokat beszél magáról, és amikor mégis, akkor általában vidám és pozitív hangvételű. Itt van egy figyelemre méltó kivétel. A 1:11 versekben jelzi, hogy azért mondja el nekik, hogy jobban imádkozhassanak érte. Ez lehetőséget ad nekik, hogy jobban megértsék őt, és az ő példáján keresztül láthatják, hogy még az érett, engedelmes keresztények is szenvedhetnek időnként depressziótól. Végül pedig láthatják, hogyan birkózik meg Pál a depresszióval: úgy, hogy közelebb kerül Krisztushoz. Paradox módon Isten kegyelmét nem a legjobb időkben, hanem a legrosszabb időkben érezzük a legmélyebben.

K: A 2Kor 1,6-ban hogyan adnak Pál és Timóteus szenvedései vigaszt és üdvösséget a korinthusiaknak? Az embereket általában nem vigasztalja, ha hallják, hogy mások szenvednek.

V: Az emberek viszont vigasztalást nyernek abból, ha hallják, hogy egy szeretett barátjuk sikeresen átvészelte a megpróbáltatást. Pálnak az evangéliumért való szenvedése Jézus üdvösségét hozta el a korinthusiaknak és másoknak.

K: A 2Kor 1,8–9-ben miért keseredett el Pál az életben, hiszen a Filippi1:21 -ben azt mondta: „Élni Krisztus, és meghalni nyereség”?

V: A Filippi1:21 azt mutatja be, milyen hozzáállása volt Pálnak a börtönben, és milyen hozzáállásunknak kellene lennie nekünk. Pál azonban ember volt, akinek voltak kétségbeesés pillanatai, és a 2 Korinthus 1:8–9-ben őszinte volt, nem szépítette el, milyen mélyre süllyedt akkoriban.

Van itt egy tanulság, amelyet a keresztények alkalmazhatnak a saját életükben. Ha valamit a helyes módon tanítasz, de néha másképp éreztél, az rendben van; légy őszinte másokkal, és ismerd be, amikor gyenge voltál a hitben. Fontosabb, mint hogy egymás előtt kétszínű, „mindig boldog” arcot mutassunk, az, hogy hitelesek legyünk, és ne legyünk óvatosak a többi testvérrel szemben.

K: A 2Kor 1,15–20-ban hazudott-e Pál, amikor azt mondta, hogy újra eljön, majd nem jött el?

V: Pál nem ígérte meg nekik, hogy eljön; csak azt mondta nekik, hogy szándékában áll eljönni. Ma meg kell különböztetnünk azt, amikor valaki ígéretet tesz, és azt, amikor egyszerűen csak kinyilvánítja a szándékát. Ha a helyzet megváltozik, akkor semmi baj nincs azzal, ha a szándék is megváltozik.

K: A 2Kor 1,15–20-ban hogyan bízhatna a világ abban, hogy egy keresztény „igenje” vagy „nemje” őszinte, jóhiszemű „igen” vagy „nem”?

V: Be kell tartanunk az ígéreteinket és a kötelezettségvállalásainkat, még akkor is, ha később ez kényelmetlenné válik. Ennek ellensúlyaként azonban óvatosnak kell lennünk, nehogy felesleges kötelezettségekbe keveredjünk. Emellett nem szabad betartanunk a szavunkat, ha ez bűnbe esést jelentene. Például, ha egyszer ostobaságból megígérted, hogy kirabolod a bankot, ne rabold ki a bankot.

Egy maffiózó egyszer úgy határozta meg az őszinte embert, hogy „ha egyszer megvásárolják, akkor megvásárolt marad”. A keresztényeknek nem így kell viselkedniük. „Megvásárolhatatlanoknak” kell lennünk, és nem fogadhatunk el kenőpénzt vagy más titkos kifizetéseket. Amikor valaki megállapodást köt velünk, bízhat abban, hogy nem fogjuk „megkerülni a szabályokat”, ha úgy gondoljuk, hogy nem fognak rajtakapni minket. Amikor ránk bízzák, hogy valamit pártatlanul és igazságosan ítéljünk meg, nyitottnak kell lennünk, és becsületesen kell teljesítenünk kötelességünket, függetlenül attól, hogy mennyi pénzt kereshetnénk azzal, ha elfogadnánk a kenőpénzt.

K: A 2Kor 1,17–19 szerint a hívőknek szabad-e valaha is visszavonniuk egy ígéretüket?

V: A Biblia azt jelzi, hogy a hívőknek nem szabad megszegniük az ígéretüket, kivéve a következő feltételek esetén.

1. Az otthon élő leányt az apja felülbírálja (4Mózes 30:3–5).

2. A feleséget a férje felülbírálja (4Mózes 30:6–8, 15).

3. Természetesen az elsődleges célunk az, hogy Istennek tetszünk. Ezért nem szabad betartani egy ígéretet, ha az bűnre és Istennek való engedetlenségre vonatkozik.

4. A 3. ponttal összhangban sok keresztény úgy véli, hogy ha egy ígéret betartása vagy az igazság kimondása hozzájárulna egy ember meggyilkolásához, akkor arra kell törekednünk, hogy megóvjuk az illető életét. Ezért hazudtak egyes keresztények a náciknak, amikor azok megkérdezték tőlük, hogy rejtegetnek-e zsidókat.

Lásd még a következő kérdést is.

K: A 2Kor 1,17–19 szerint hogyan kell a hívőknek istenfélő módon tervezniük, szemben a világi, testi móddal?

V: Amikor kötelezettséget vállalunk, az embereknek támaszkodniuk kell arra, hogy betartjuk az ígéretünket. Az egyetlen kivétel az, ha gonoszságra vállalunk kötelezettséget, vagy ha olyan, a mi befolyásunkon kívüli tényezők miatt nem tudjuk teljesíteni. Ne változtasd meg a terveidet pusztán önérdekből. Ne légy ingatag. Ne készíts terveket bosszúvágyból, irigységből, gyűlöletből vagy kapzsiságból. Végül pedig ne vállalj olyan kötelezettségeket, amelyekre nincs szükséged. Elmondhatod az embereknek a jelenlegi szándékaidat anélkül, hogy ígéretet vagy kötelezettségvállalást tennél.

K: A 2Kor 2,1–4 szerint mikor kell elkerülnünk egy látogatást, mert az „fájdalmas”?

V: Nem szabad elkerülnünk a dolgokat csak azért, mert kellemetlenek, vagy megtennünk őket csak azért, mert jó érzéssel járnak. Nyilvánvalóan az előző, második látogatás egyeseknél egyáltalán nem sikerült jól. Pál valószínűleg azért akart egy kis időt hagyni, mielőtt újra visszatért volna, hogy elkerülje az előző látogatás megismétlődését. Pál célja nem a fájdalom elkerülése volt, hanem a megbékélés. Néha, ha valaki nagyon elégedetlen veled, jó, ha adsz neki egy kis időt, mielőtt foglalkoznál a dologgal.

Hasonlóképpen, szülőként sem szabad fegyelmeznünk a gyermekeinket, amikor elvesztettük a türelmünket. Teljesen rendben van, ha azt mondod a gyerekednek: „Meg foglak büntetni ezért, de nem most. Először szükségem van egy kis időre, hogy lenyugodjak.” Majd fegyelmezd meg a gyereket a helyzetnek megfelelően, hogy segíts neki, ne pedig hogy kielégítsd a haragodat.

Pál részben azért írt nekik levelet, hogy ez megfelelőbb helyettesítője legyen egy fájdalmas látogatásnak.

K: A 2Kor 1,9-ben Pál nyomasztó körülményeinek egyik előnye az volt, hogy emlékeztette őt arra, ne bízzon magában. Hogyan gyakorolhatjuk, hogy ne bízzunk magunkban?

V: Ezt a kérdést kétféleképpen is meg lehet közelíteni.

Hosszú távon, amikor azt akarjuk mondani Istennek: „Ezt megoldom, nincs szükségem rád”, az annak a jele, hogy bukás felé tartunk. Az emberek túlnyomó többsége – legalábbis Nyugaton – úgy gondolja, hogy nagyobb kontrollja van a vele történtek felett, mint amennyi valójában van. Úgy gondolják, hogy biztosabb tudásuk van arról, hogyan alakulnak majd a dolgok, mint amennyi valójában van. A legjobban kidolgozott tervek is egy közlekedési balesettől, egy bűncselekménytől, egy súlyos betegségtől vagy egy rákdiagnózistól függnek, és ezek a tervek egy pillanat alatt semmivé válhatnak.

A mindennapokban vajon csak akkor kérjük Isten erejét és segítségét, amikor problémáink vannak, vagy amikor nem látjuk, hogyan tudnánk egyedül megoldani a dolgokat? Hiba, ha csak végső esetben fordulunk Istenhez. Arra kellene kérnünk, hogy Isten ereje folyamatosan áramoljon rajtunk keresztül. Nem csupán azért kellene kérnünk, hogy tiszteletet mutassunk Isten iránt, hanem azért is, mert valóban szükségünk van rá ahhoz, hogy mindazt megtehessük, amit Isten elvár tőlünk.

K: Miért használ Pál a 2Kor 1,10-ben három különböző igeidőt, amikor Isten megmentéséről beszél?

V: Három különböző szempontot kell figyelembe vennünk.

A múltban Isten már megszabadított minket. Isten már megszabadított minket a haláltól és annak büntetésétől Jézus Krisztus által, aki a kereszten halt meg bűneinkért.

A jelenben Isten most is megment minket a veszélytől, megőrzi életünket, és megpecsételi üdvösségünket.

A jövőben megkapjuk az ígért örökséget és jutalmakat, de még nem rendelkezünk velük.

K: A 2Kor 1,23-ban mikor kell megváltoztatnunk a terveinket, hogy ne hozzunk másokat kínos helyzetbe?

V: Nincs azzal semmi baj, ha azt mondod, hogy valamit meg akarsz tenni – ha őszintén is tervezted –, majd később megváltoztatod a terveidet. Ne feledd, hogy a menetrend is bálvány lehet. Ha még nem vállaltunk szilárd kötelezettséget, akkor mérlegeld a cselekvés és a tétlenség előnyeit és hátrányait. Általában nem érdemes olyasmit tenni, ami másokat kellemetlen helyzetbe hoz. De ha a cselekvés elmulasztása sok embert csalna csalódásba egyetlen személy érzéseinek kedvéért, akkor a legjobb megoldás az lehet, ha mégis megteszed. De megpróbálhatod finoman tudatni az illetővel, hogy meg fogod tenni, és miért.

K: A 2Kor 2,5-ben, amikor megfeddünk valakit, akit meg kellett feddni, honnan tudjuk, hol van a határ, hogy ne legyünk túl szigorúak vele?

V: A válaszban három szempontot érdemes figyelembe venni.

a) A fegyelmezés, beleértve az egyházi fegyelmezést is, soha nem lehet cél, hanem inkább eszköz. Az a célja, hogy az illetőt visszavezesse a bűnbánatra, és megmutassa a gyülekezet többi tagjának és a világnak, hogy ez a viselkedés vagy hit az egyházban elfogadhatatlan.

b) A fegyelmezés mértékét illetően mérlegeljük, mi lenne a valószínű kimenetele a jelenlegi cselekvés folytatásának, és mérlegeljük az alternatíva valószínű kimenetelét is.

c) Hogyan tűnik a fegyelmezés annak a személynek a szemében, akit fegyelmeznek? Önkényesnek, rosszindulatúnak vagy következetlennek tűnik-e, hogy egyeseket elengednek, másokkal pedig szigorúbban bánnak?

K: A 2Kor 2,5-ben Pál haragudott-e „valamely személyre, aki megsértette Pált”, ahogyan azt az Asimov’s Guide to the Bible 1113. oldalán állítja?

V: Nincs bizonyíték erre a spekulációra. Az illető valami rosszat tett, és a 2. Korinthus-levél nem mondja meg, mi volt az. Sokan azonban úgy gondolják, hogy ugyanarról a személyről van szó, aki erkölcstelenül viselkedett az 1. Korinthus 5:1–13-ban.

Ráadásul a harag nem pontos leírása Pál érzéseinek ebben az esetben. Pál éppen a 2 Korinthus 2:4-ben mondta, hogy amit írt, azt „könnyekkel” tette, így inkább szomorúságot és csalódást érzett, mint haragot az adott személy iránt.

K: A 2Kor 2,10–11-ben szereplő személyről úgy gondolja, hogy ugyanaz a férfi volt, aki az 1Kor 5,1–5-ben apja feleségével élt együtt?

V: Ez meglehetősen valószínűtlen, mert Pál azt mondja: „ha megbocsátottam valamit”. Az egyetlen lehetőség az, ha hamisan vádolták meg azzal, hogy az apja feleségével élt együtt.

K: A 2Kor 2,11-ben mi a veszélye annak, ha nem fejezzük ki a megbocsátást, amikor arra szükség van?

V: A 2 Korinthus 2:11 szerint a Sátán túlzott bánattal és csüggedéssel képes tönkretenni az embert. A fegyelmezés, ha nem enyhül, vagy ha a fegyelmezett személy nem lát reményt a vége beálltára, könnyen kétségbeeséshez vezet. Miért alávetné magát a fegyelmezésnek, ha úgy érzékeli, hogy annak alávetése – – ugyanolyan hatástalan, mint ha nem alávetné magát? Tehát ha egy gyülekezeti tagot fegyelmeznek, jó, ha megbeszélik a helyreállítás jövőbeli feltételeit is. Ellenkező esetben az illető arra a következtetésre juthat, hogy nincs remény arra, hogy ebből valaha is kilábaljon.

Ahogy J. Sidlow Baxter mondja, a Sátán szellemileg használhat szitát (Lukács 22:31), csellel (2 Korinthus 2:11), fojtogató gyomnövényeket (Máté 13:22), „csellel” megtéveszthet (Efézus 6:11), angyal álruhájában (2 Korinthus 11:14) és csapdákkal foghatja be az embereket (2 Timóteus 2:26).

K: A 2Kor 2:11-ben mi a veszélye annak, ha nem hoznak meg a szükséges fegyelmező intézkedéseket?

V: Az a veszély áll fenn, hogy az érintett személyek nem fognak bűnbánatot tartani. Fennáll annak a veszélye is, hogy rossz példát mutatnak a gyülekezet többi tagjának. Ez rövid távon talán a „legkevésbé fájdalmas” megoldásnak tűnhet, de hosszú távon éppen a fájdalmasabb lehet. Gondoljunk azonban hosszú távra! A cél nem az, hogy a fegyelmezésre szoruló személy ma átmenetileg hogyan érzi magát, hanem az, hogy mi marad meg a szívében és a jellemében.

K: A 2Kor 2,12–13-ban, mivel Pálnak nyitva állt az ajtó, hogy Tróászban hirdesse az igét, vajon el kellett volna-e hagynia azt a helyet, és Macedóniába mennie, ahogyan tette?

V: Bár nem ismerjük Pál konkrét helyzetének minden részletét, általánosságban két dolgot lehet mondani.

1. A legfontosabb az, hogy engedelmeskedjünk Istennek, nem pedig az, hogy minden nyitott ajtón átmenjünk.

2. Amikor nagyon vágyunk arra, hogy valakit lássunk, Isten kegyesen megérti az érzéseinket is.

K: A 2Kor 2,12–13-ban miért kellett a korinthusiaknak és Titusnak egy kicsit rosszul érezniük magukat?

V: Pál feladott egy látszólag nagyszerű evangelizációs lehetőséget Tróasz városában, hogy visszatérjen és megnézze, hogy vannak-e. Sok korinthusi örült volna, ha láthatja Pált, de Pál kitérője megakadályozta abban, hogy másoknak is hirdesse az igét.

K: A 2Kor 2,14-ben azt olvassuk, hogy a keresztények mindig diadalmaskodnak Krisztusban, akkor miért buknak el néha a keresztények?

V: A 2 Korinthus 2:14 nem azt sugallja, hogy a keresztények mindig bűn nélkül diadalmaskodnak minden felett, hiszen a keresztények még mindig vétkeznek. Inkább arról van szó, hogy részesei vagyunk Krisztus keresztjén aratott diadalának, és általában véve diadalmaskodni fogunk az élet felett, amikor belépünk a győztes hősök csarnokába: vagyis a Mennybe.

K: A 2Kor 2,17-ben, mivel sokan eltorzították Isten igéjét, vajon csak az eltorzított Isten-szavak maradtak meg nekünk, és az igazi Isten-szó eltűnt a földről?

V: Nem. A csaló tanítók még mindig taníthatják Isten eltorzított igéjét. Az igazi Isten-ige azonban soha nem fog hiányozni, és Isten igéje soha nem vész el, ahogyan azt Ézsaiás 59:21 ígéri.

K: A 2Kor 3:5-ben hogyan fejleszthetjük ki azt, hogy ne magunkban bízzunk, helyes módon, szemben a helytelen móddal?

V: Vannak, akik nem így tesznek. Túlzott magabiztosságot és arroganciát sugároznak, és sok más ember számára kellemetlen a társaságuk. Ráadásul általában azt sem tudják, miért. Ha egyszerűen csak meg akarod osztani másokkal, mi történik veled, és ezt a megosztást olyan elsöprő késztetés vezérli, hogy ezáltal jó színben tűnj fel, az nem kommunikativitás, hanem gőg.

Ha Isten nem tesz minket alkalmassá a szolgálatunkra, akkor nem fogunk sikeresek lenni benne. Tehát nem szabad sem túl magabiztosnak lennünk (magunkban), sem pedig bizalomhiányban szenvednünk (Istenben).

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1828. oldalát.

K: A 2Kor 3:11-ben pontosan mi szűnt meg itt?

V: Ez az egész törvényre utal, beleértve a Tízparancsolatot is, nem csupán a szertartási törvényre. Természetesen ezeket az Újszövetség parancsai váltották fel. És sok parancs megegyezik: ne imádj bálványokat, ne kövess el házasságtörést, gyilkosságot, lopást stb. Miközben a Szentlélek új módján szolgálunk, nem pedig az írott törvény régi módján (Róma 7:6), az új mód is magában foglalja ezeknek a parancsoknak a betartását.

K: A 2Kor 3,13–15 azt jelenti-e, hogy Mózes döntése, miszerint fátylat tett az arcára, volt az oka annak, hogy a zsidók vakok maradtak Krisztus iránt?

V: Nem. Pál ezt az Exodus 34:33–35 alapján hozta fel analógiaként, hogy szemléltesse: hogyan lehettek olyan vakok azok az emberek, akik ilyen közel álltak Isten dicsőségéhez. Pál azt is megmutatja, mennyire elengedhetetlen volt, hogy először az Úrhoz forduljanak, nehogy elvakodjanak. Végül pedig az ember nem értheti meg teljes mértékben az Ószövetség összes jelentését és előrevetítését, hacsak nem olvassa el az Újszövetséget.

K: A 2Kor3:17 , amely szerint az Úr Szellem, bizonyítja-e, hogy Jézus a Szentlélek, ahogyan azt az egységpünkösdiak hiszik?

V: A Háromságos Isten Szellem, de ez nem jelenti azt, hogy Jézusnak ne lett volna fizikai teste, sem a feltámadás előtt, sem után.

K: A 2Kor 4:2 szerint milyen eszközöket NEM szabad használnunk az evangélium hirdetéséhez?

V: Nem szabad erőszakot, egyéb kényszerítő eszközöket vagy törvényeket alkalmaznunk. Nem szabad bírságokat, kenőpénzt vagy egyéb anyagi ösztönzőket alkalmaznunk. Nem szabad hazugságokat vagy csalást alkalmaznunk. Nem szabad hízelgést vagy rágalmazást alkalmaznunk. Az egyik lányom egyszer azt mondta nekem: „Kiderítem, melyik barátom nem keresztény, és nem leszek többé barátja.” elmagyaráztam neki, hogy ez helytelen. Mivel azt akarjuk, hogy az emberek önként döntsenek Isten szeretése mellett, önként kell tudniuk meghozni ezt a döntést. Ha nyomást gyakorlunk rájuk, hogy így tegyenek, akkor abba a szörnyű helyzetbe kerülünk, hogy mi próbálunk a Szentlélek szerepét betölteni az emberek Krisztushoz vezetésében.

Ezért, amikor ételt adunk az éhezőknek, orvosi ellátást a betegeknek vagy kölcsönt a szegényeknek, ezeket függetlenül attól adjuk, hogy keresztények-e vagy sem, illetve hogy kifejezték-e az érdeklődésüket Krisztus iránt.

K: A 2Kor 4,3–4-ben miért engedi Isten, hogy az evangélium el legyen rejtve azok elől, akik elvesznek?

V: Azok számára, akik elnyomják az Istenről szóló igazságot, amelyet már megkaptak (Róma1:18 –32), Istennek nincs kötelezettsége, hogy további igazságot adjon nekik. Sőt, ha valaki elutasítja Istent, a 2 Péter2:20 –22 azt mutatja, hogy minél kevesebbet tudnak, annál jobb lesz számukra.

K: A 2Korinthus 4:4-ben ki az e kor istene?

V: Ez a Sátán, akinek az 1 János 5:19 szerint bizonyos mértékű hatalmat adtak e világ felett. János 12:31, 14:30 és16:11 versekben e világ fejedelmének nevezik. A Sátánt az Efézusbeliekhez írt levél 2:2-ben a levegő birodalmának uralkodójának is nevezik. Lásd még az Efézusbeliekhez írt levél6:12 versét és a Kolossébeliekhez írt levél 1:13 versét.

Mellékesen megjegyezzük, hogy Irenaeus, Lyon püspöke (182–188) Pál ezen versének értelmezésekor eltérő értelmezést adott ennek a versnek. Úgy vélte, hogy „e világ Istene” az igaz Isten, és hogy az igaz Isten vakította el a hitetleneket (Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 7. fejezet, 1. szakasz, 420. oldal). A korai egyházi írók istenfélő emberek voltak, de ők is elkövettek hibákat. Irenaeus azonban az „Eretnekségek ellen” című művének 3. könyvében, 6. fejezetének 2. pontjában megemlíti, hogy a Szentírás a hamis isteneket is istenekként említi, bár hozzáteszi, hogy valójában egyáltalán nem istenek. A 46. töredékben (575. o.) Irenaeus azt is mondja, hogy e világ istene a Sátán.

K: A 2Kor 4,7-ben mik azok a „agyagedények”, amelyek kincset tartalmaznak?

V: Ahhoz, hogy megválaszoljuk ezt a kérdést, először tudnunk kell, mi is az a kincs, és meg kell néznünk az előtte és utána lévő verseket. „Ez a kincs” a 2 Korinthus 4:6 szerint kifejezetten „Isten dicsőségének ismeretének fénye Jézus Krisztus arcán”.

A 2 Korinthus 4:8–10 azt mutatja, hogy

Minden oldalról szorítanak, de nem törnek össze (4:8)

Zavarban vagyunk, de nem esünk kétségbe (4:8)

üldöznek, de nem hagynak el (4:9)

Leütnek, de nem pusztítanak el (4:9)

Mindig hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete is megnyilvánulhasson testünkben (4:10 )

Mi, akik élünk, mindig Jézusért a halálra vagyunk ítélve, hogy Jézus élete is megnyilvánulhasson halandó testünkben (4:11 ).

A halál [mártírhalál] bennünk [Pálban és társain] munkálkodik, de az élet [örök élet] bennetek [korinthusiak] munkálkodik (4:12 ).

Ezenkívül az agyagedényeket a tulajdonos bármilyen célra felhasználhatja (Jeremiás 18:1–10), egyes edényeket nemes célokra, másokat pedig alantasakra (2. Timóteus2:20 –21).

Érdekes, hogy a 2 Korinthus 4:8–10 egyáltalán nem lenne értelmes a 2 Korinthus 4:6 után, ha a 2 Korinthus 4:7 nem lenne közöttük, amely döntő módon összeköti a kettőt.

Az agyagedények „mi” vagyunk (4:8–9), a testünk (4:10 ) és a „halandó testünk” (4:11 ).

Isten úgy döntött, hogy ezt a hatalmas kincset bennünk helyezi el, akiket nem éppen hízelgő módon agyagedényeknek nevez. Az agyagedények nagyon egyszerűek, és nem tartanak sokáig; könnyen összetörhetők. Mindazonáltal egy agyagedény hasznos lehet, és hűségesen megőrzi a benne lévő folyadékot anélkül, hogy kifolyna.

A Bibliában alapvetően új élmény, hogy az Isten által nekünk adott kincs nem egy tömjénesdobozban vagy egy ládában van elraktározva, hanem éppen bennünk magunkban. Az Ószövetség előrevetítette ezt, amikor így szólt: „De ez az a szövetség, amelyet azok után a napok után kötök Izráel házával – mondja az Úr. Törvényemet az elméjükbe helyezem, és a szívükbe vésem. És én leszek az ő Istenük, ők pedig az én népem lesznek. Többé nem fogja az ember tanítani a szomszédját vagy a testvérét, mondván: »Ismerd meg az Urat!«, mert mindannyian ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig – mondja az Úr.” Jeremiás 31:33–34a

K: A 2Korinthus 4:7-ben miért döntött úgy Isten, hogy kincset tesz agyagedényekbe?

V: A leírhatatlan kincs és a nagyon olcsó agyagedény közötti kontraszt miatt. Mivel az emberek gyakran drága aranykeretbe helyezik az értékes drágaköveket, furcsának tűnne, ha valaki egy kincset agyagedénybe tenné, hacsak nem azt akarná, hogy elrejtse azt. Az agyagedények mindennaposak és nagyon szerények voltak. Ezzel azt akarja megmutatni, hogy a dicsőség Istené, nem a miénk. Az agyagedény nem verseng a benne lévő kincsel. Hasonlóképpen, a Bírák könyve 7. fejezetében Gedeon seregénél a fáklyák fénye csak akkor látszott, amikor eltörték az agyagedényeket, amelyekben voltak. Tehát az embereknek látniuk kell a kincset és a fényt, ami tőlünk árad, akik – be kell vallanunk – nagyon hétköznapiak vagyunk.

K: Mit tesz Pál a 2Korinthus 4:8–9-ben?

V: Ahogyan az agyagedényekben lévő kincsekről beszélt, úgy folytatja további paradoxonokkal.

A 2 Korinthus 4:8-at – a görög szójátékok megőrzése érdekében – így is le lehetne fordítani: „megszorítva, de nem összetörve; tanácstalanul, de nem elveszve; üldözve, de nem halálra ítélve; leütve, de nem kiütve.

A földre taszítva, de nem földhöz ragadva, mindig haldoklva, de soha nem halottak.” Még akkor is, ha a körülményeid másokat lehangolnák, nem kell a körülmények alatt élnünk.

K: Miért nem csüggedt el Pál a 2Kor 4:1, 16–17-ben?

V: A rövid válasz az, hogy úgy döntött, nem adja fel. A 2 Korinthus 4:1 szerint azért, mert megkapta ezt a szolgálatot. A 2 Korinthus 4:16 szerint külsőleg elhervadt. Más szavakkal: a verések, a megkövezések, a börtönben töltött idő és a láncok megviselték a testét, és fizikailag már nem volt olyan erős és egészséges, mint régen, vagy mint amilyen az üldözések nélkül lenne. De a két jutalom – az, hogy látta, ahogy az emberek az Úrhoz jönnek, és a saját jövőbeli hazatérése a mennybe – megérte a fáradalmakat.

K: Mit jelent a „dicsőség súlya” kifejezés a 2Kor 4:17-ben?

V: A dicsőség héber kifejezése jelenthet nehézséget vagy terhet is. A „nehézség” volt az a mód, ahogyan a héber emberek Isten dicsőségéről gondolkodtak. Ez számunkra is jó módja annak, hogy Isten dicsőségéről gondolkodjunk.

K: A 2Kor 5:21-ben hogyan lett Jézus bűnné? Behatolt-e Sátán Jézus testébe, ahogyan azt sok hamis tanító hirdette, köztük Moon tiszteletes is az Isteni Elv című művében (5. kiadás, 1977), 147–148. és 330. oldalon?

V: Nem. Jézus magára vette a bűnért járó büntetést, és átélte azt az Istentől, az Atyától való elszakadást, amelyet mindannyian megérdemeltünk.

Meg kell említeni, hogy az Egyesülési Egyház egyik tagja egy televíziós vitában tagadta, hogy hinne abban, hogy Sátán megszállta Jézus testét. Azonban íme, amit Moon tiszteletes tanított az Isteni elv című művében (5. kiadás, 1977).

Isteni elv, 148. o.: „Jézus nem tudta teljesíteni a fizikai üdvösségre vonatkozó gondviselés célját, mert testét megszállta a Sátán. Ugyanakkor a kereszt vérével megteremthette a szellemi üdvösség alapját...”

Isteni elv, 330. oldal: „Ez [hogy Mózes kétszer megütötte a sziklát] előrevetítette annak a lehetőségét, hogy amikor Jézus, a valós Szikla eljön, testét a keresztre feszítés során a nép hitetlensége miatt megszállhatja a Sátán…”

Isteni Elv, 147–148. o. „Mivel a zsidó nép nem hitt Jézusban, és átadta őt keresztre feszítésre, testét megszállta a Sátán, és megölték. Ezért még akkor is, ha a keresztények hisznek Jézusban ( ), akinek testét megszállta a Sátán, és eggyé válnak vele, testük továbbra is ki van téve a Sátán megszállásának.”

Isteni elv, 510. o. „Mindazonáltal… Jézus fizikai testét a Sátán kezébe adták, mint váltságdíjat a zsidók és az egész emberiség Isten kebelébe való visszaállításáért; testét a Sátán megszállta. Természetesen az emberiség fizikai üdvössége nem valósult meg, és Jézus meghalt, megígérve, hogy az akkor valósul meg, amikor az Úr visszatér.” (Figyeljük meg, hogy itt „Úr” szerepel, és nem „Ő” vagy „Jézus”.)

A Bibliában ezt cáfolja az ApCsel 2:31–32, amely a Zsoltárok16:10 versét idézi, és azt mondja, hogy Jézus teste nem fog romlást vagy bomlást látni. Amikor Jézus megjelent Tamásnak és a többi tanítványnak a János 20:24–28-ban, a szögnyomok és az oldalán lévő lyuk révén bizonyította, hogy ugyanaz a test, amely feltámadt. A János 2:19–21-ben Jézus szintén megemlítette, hogy teste feltámad.

Jézus helyettesítő módon bűnné lett értünk, de személyesen soha nem volt bűnös.

K: Miért volt Pál a 2 Korinthus 5:2-ben annyira elégedetlen a földi élettel?

V: Hasonló okokból, mint amikor valaki, aki hónapok óta úton van, alig várja, hogy hazatérhessen és láthassa a családját. Mi, keresztények, arra vágyunk, hogy szemtől szembe láthassuk Krisztust, és találkozhassunk mindazokkal a hívőkkel, akik előttünk mentek el. Sajnos a „Heaven Can Wait” című film pontosan az ellenkező üzenetet hordozza.

Pál szándékos, de hirtelen metafora-váltása a sátrakról a ruhákra talán abból fakadhat, hogy sátorkészítőként Pál rájött, hogy ugyanazt a szövetet néha ruhák és sátrak készítésére is használták.

K: Ha a 2Kor 5,2–4 szerint a keresztényeknek elégedettnek kell lenniük az életben, miért kell „nyögnünk”?

V: Elégedetteknek és megelégedetteknek kell lennünk azzal, hogy Krisztust követjük, és megkapjuk, amit Ő adott nekünk. De paradox módon vágyakoznunk kell arra, sőt sóhajtoznunk is, hogy elhagyjuk ezt a megrontott, őrült és szívszorító világot, és örökké Istennél lakozzunk. Majdnem olyanok vagyunk, mint az a kisgyerek egy utazáson, aki gyakran kérdezi: „Mikor érünk oda?”

A 2. és 4. versben szereplő „nyögés” szó ellentétben áll a 6. és 8. versben szereplő „biztos” szóval. Tehát biztosnak kell lennünk, és ugyanakkor nyögnünk is kell, ha helyesen értjük. Azonban nem azért nyögünk, mert jelenleg földi testünk van, hanem azért, mert vágyakozunk a halhatatlan testünkre.

K: A 2Kor 5:2–4-ben a „meztelen” és a „felöltözött” kifejezések utalhatnak-e a halál és a feltámadás közötti „átmeneti állapotra”?

V: Két nézet létezik.

Három állapot: ebben a testben, a feltámadás előtti mennyben, valamint az új mennyben és földön feltámadt testben.

Két állapot: Egyesek szerint csak két állapot létezik: a „meztelen” halandóság és a mennyben töltött „felöltözött” örök élet. A kétállapot-nézetet alátámasztja, hogy Pál itt csak két dolgot állít szembe egymással: a halandóságot és a halhatatlanságot.

K: A 2Kor 5,5-ben az ígéret egy jövőbeli kifizetés ígérete vagy jelképe, amely az első részletet jelenti, a többi pedig később következik?

V: A zálogot jelölő görög szó, az arrhabon, a kontextustól függően mindkét értelmezésre alkalmas.

Jövőbeli ígéret: Az első jelentést alátámasztja, hogy testünk törékeny és halandó, és csak egy olyan mennyei test ígéretével rendelkezünk, amely teljesen eltér földi testünktől.

Előleg: A második jelentést alátámasztva: most már új teremtmények vagyunk, most már Jézushoz tartozunk, most már megvan a Szentlélek, és a mennyek országa most már bennünk van.

Természetesen létezik egy harmadik nézőpont is, miszerint ez a görög szó tökéletesen illik ide, mert mindkét jelentés igaz.

K: A 2Kor 5:7-ben szereplő „Mert hit által járunk, nem látás által” mondat vonatkozik-e a hangszeres zenére?

V: Egyáltalán nem, függetlenül attól, amit egy Krisztus Egyháza szerzője tanít. Ez nem vonatkozik az instrumentális zenére, éppúgy, ahogy ez az ige sem vonatkozik az éneklésre vagy a tapsolásra. A Krisztus Egyháza „Hangszeres zene az istentiszteleten” című füzetének 28. oldalán az áll, hogy a hangszerezés az istentiszteleten „1. Megsérti a hit törvényét (2Kor 5:7; Zsid 11:6; Róm10:17 ).” Hasonlóképpen a másik két vers, amelyet arra hivatkoznak, hogy a hangszerezés megsérti a hit törvényét, szintén semmi köze sincs a zenéhez.

A 3–5. oldalon a szerző, James M. Tolle, azt próbálja állítani, hogy minden olyan istentisztelet, amely nem szerepel az isteni szóban, nem a hitből fakad, és Krisztus kinyilatkoztatásának alapos vizsgálata nem fog egyetlen szót sem felhozni az istentiszteleten való hangszeres zene mellett. Az Ószövetség azonban Isten szava, a Jelenések könyve pedig valójában Jézus Krisztus kinyilatkoztatása. Az Újszövetség a szószékeket sem említi. Ha „alaposan” figyelmen kívül hagyjuk az Ószövetséget, például a Nehémiás 8:4-et, akkor erősebb érvet lehetne felhozni amellett, hogy ne legyenek szószékek a gyülekezetben, mint amellett, hogy soha ne legyen hangszeres zene. Szomorú látni, hogy az emberek hogyan próbálnak teljesen irreleváns verseket felhasználni szektás tanításaik alátámasztására.

Az evangélikus keresztények nem állítják, hogy a gyülekezeteknek feltétlenül hangszeres zenét kell játszaniuk, vagy hogy valaki nem lehet igazi keresztény, ha ebben a kérdésben téved . Ez a kérdés azonban komolyabb lehet, mint pusztán a zene, mivel a legalizmus megakadályozhatja az embereket abban, hogy megtapasztalják a Krisztusban lévő kegyelmet és szabadságot.

K: A 2Kor 5,8-at figyelmen kívül hagyva a szkeptikus Ehrman ellentmondásokat lát a túlvilágról alkotott nézetben (Jesus, Interrupted, 261. o.). „Ez a nézet a lélek örök és test nélküli létezéséről nem található meg a legkorábbi keresztény írásokban, hanem csak a később megjelent írásokban” (Jesus, Interrupted, 266. o.).

V: Valójában mi nem hiszünk a lélek örök és test nélküli létezésében. Hiszünk a lélek test nélküli létezésében egy ideig, amíg Jézus visszatér, majd azt követően egy új, dicsőséges testben való örök létezésben. Ettől függetlenül mind a keresztények, mind a Biblia-kritikusok úgy vélik, hogy a legkorábbi keresztény írások Pál levelei voltak.

Íme azok a versek, amelyekről Ehrman is egyetért abban, hogy Pál írta őket, és amelyek a halál utáni, a testtől elválasztott létezését mutatják be.

2Kor 5:8 „Biztosak vagyunk tehát abban, és inkább el akarunk távozni a testből, hogy az Úrnál legyünk.”

Fil 1:23b–24 „Vágyom arra, hogy elmenjek [meghaljak], és Krisztussal legyek, ami valóban sokkal jobb. De nektek szükségesebb, hogy a testben maradjak.”

Róm8:38 –39: „Mert meg vagyok győződve arról, hogy sem a halál, sem az élet, sem az angyalok, sem a fejedelemségek, sem a jelen, sem a jövő, sem bármely hatalom, sem a magasság, sem a mélység, sem semmi más az egész teremtésben nem képes elválasztani minket az Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.”

K: A 2Kor 5:10 szerint a hitetlenek is Krisztus ítélőszéke elé kerülnek?

V: Nem. Kétféle ítélet van.

1. Az első ítélet a Jelenések 20:11–15-ben leírt Nagy Fehér Trón Ítélet, ahol a hívőket Jézus által igaznak nyilvánítják. Bár egyes keresztények úgy gondolják, hogy a hívők nem is vannak jelen a Nagy Fehér Trón Ítéletén, minden keresztény egyetért abban, hogy a hívőknek nincs mitől tartaniuk a Nagy Fehér Trón Ítéletétől.

2. A 2 Korinthus 5:10 egy második ítéletről szól, amelyet „bema-ítéletnek” neveznek, és amely kizárólag a hívők számára szól, hogy megítéljék, mit tettek Krisztusért, és megfelelő jutalmat kapjanak. További információkért lásd az 1 Korinthus 3:12–15-ről szóló fejtegetést.

K: A 2Kor 5:11-ben szereplő „az Úr félelme” kifejezésre a keresztényeknek ismerniük kell-e?

V: A modern fordítások így fogalmaznak: „az Úr félelme”. Nekünk, keresztényeknek ismernünk kell az Úr félelmét, az Isten iránti megfelelő tisztelet és alázat formájában, valamint félnünk kell azokért is, akik nem ismerik Istent. Más versek is szólnak az Úr iránti helyes félelmünkről: 1Mózes 22:12; Példabeszédek 1:7; 1Sámuel 12:14; 2Krónikák 6:33; 19:7; Nehémiás 5:9; Zsoltárok 19:9; 22:25; 33:8; 119:74; 128:1; Prédikátor 8:13; 12:13; Ézsaiás 11:3; Jeremiás 5:22; Miká 6:9; Malakiás 3:5.

K: A 2Kor 5:13-ban Pál valaha is elmebeteg volt?

V: Ez nem azt jelenti, hogy Pál valaha is őrült lett volna. Nem foglalkozik azzal, hogy megvédje magát azzal kapcsolatban, hogy valaha is elmebeteg volt-e vagy sem. Pál itt azt mondja, hogy ha valaha is úgy tűnt, mintha „magán kívül lenne” vagy „elvesztette volna az eszét”, az értük volt.

K: A 2Kor 5:16-ban milyen szempontok alapján tekinthetünk valakire szellemi szemszögből, szemben a világi szemszögből?

V: Világi szemszögből azt kérdezhetjük, mennyi pénze vagy hatalma van valakinek, mit tehet érted, mennyire jóképű vagy vonzó, illetve hogy potenciális barát vagy barátnő-e. Ezek közül nem mindegyik rossz, de ez csupán a dolgok felszínét nézi. A szellemi szemszögből azt nézzük, hogy milyen kapcsolatban állnak Istennel, milyenek belülről, és hogyan, illetve mit tehetsz azért, hogy javukra váljon.

K: A 2Kor 5:17 szerint, amikor valaki új teremtménnyé válik Krisztusban, elveszítheti-e az üdvösségét, és „megszűnhet-e” új teremtménnyé lenni?

V: Az igazi keresztények nem értenek egyet abban, hogy lehetséges-e elveszíteni az üdvösséget. További információkért lásd az Efézusbeliekhez írt levél1:14 és a Zsidókhoz írt levél 6:4-10-ről szóló elemzést.

Mivel azonban Isten már a világ teremtése előtt tudta, ki fog a mennybe jutni, senki sem lepheti meg Istent azzal, hogy a kiválasztottak közé ne tartozzon.

K: A 2Korinthus 5:17 szerint hogyan válnak a keresztények új teremtményekké Krisztusban?

V: A következő módokon vagyunk új teremtmények:

1. Helyzetileg: Megkaptuk az örök élet biztos ígéretét.

2. Tapasztalati szempontból: Bennünk lakozik a Szentlélek, és szentté válásunk folyamatában vagyunk.

A következő szempontokból azonban változatlanok maradunk:

1. Fizikailag: Még mindig ugyanazok a testünk, amelyek betegségnek, sérülésnek és halálnak vannak kitéve.

2. Bűnös természetünk még mindig megvan.

3. Továbbra is vétkezünk.

K: A 2Kor 5,19-ben miről is szól pontosan az itt említett „kibékítés”?

V: Mindannyian elszakadtunk Istentől bűneink miatt. De Jézus Krisztus, aki bűntelen volt, megbékélést hozott Isten és az emberek között.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 568. oldal.

K: A 2Kor 5,20-ban hogyan foglalja össze ez az ige Pál (és a mi) szolgálatát?

V: Végső soron Pál követe volt, aki hirdette Isten megbékélését minden embernek, de különösen a pogányoknak.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 568. oldal.

K: A 2Kor 5:21-ben hogyan lehetett Jézus „bűnné tenni”, hiszen a Zsid4:15 szerint Jézus bűntelen volt?

V: A válasz magában a 2 Korinthus 5:21-ben rejlik. Isten azt, aki bűntelen volt, bűnáldozattá tette értünk. Minden bűnünk bűnterhéjét a bűntelenre helyezte.

K: Hogyan vehetik az emberek hiába Isten kegyelmét a 2Kor 6:1 szerint, vagy hogyan állhatnak ellen a Szentléleknek az Apcsel 7:51 szerint?

V: Ne feledjük, hogy a 2 Korinthus 6:1 eredeti hallgatói azok az emberek voltak, akik Korinthusban azt vallották, hogy elfogadták Krisztust. A válaszban három kulcsfontosságú pontot kell figyelembe venni.

1. Isten mindent megtehet, amit csak akar.

2. Ha úgy dönt, Isten kezei hiába is cselekedhetnek. Például a Róma10:21 , Ézsaiás 65:2-t idézve így szól: „Egész nap kinyújtottam kezeimet egy engedetlen és makacs nép felé.”

3. Mindazonáltal Isten szája soha nem rendel hiába, hanem Isten szavai mindig megvalósítják azt, amit Ő kíván (Ézsaiás 55:10–11).

Összefoglalva: Isten rendeletei soha nem hiábavalóak, de Isten néha úgy dönt, hogy megengedi olyan dolgok bekövetkezését, amelyek hiábavalóak és megtörik Isten szívét.

K: A 2 Korinthus 6:3 szerint milyen módon tehetünk botrányt valakinek az útjába?

V: Valaki közvetlenül bűnre csábíthat másokat azzal, hogy kísértést helyez az útjukba. Jézus azt mondta, hogy a kísértések elkerülhetetlenül jönnek, de jaj azoknak, akik által azok jönnek (Máté 18:6-7). Valaki közvetett módon is bűnre vezethet azzal, hogy rossz példát mutat. Valaki azt állíthatja magáról, hogy keresztény, de rossz példát mutat és rossz tanúságot tesz. Végül valaki bűnre ösztönözhet azzal, hogy nem tesz semmit, amikor cselekednie kellene.

K: A 2Kor 6,4–5-ben hogyan csoportosítja Pál a nehézségeit?

V: Pál három csoportba sorolja a nehézségeket, mindegyikben három-három nehézséget említve. Az első csoportba az általános bajok és szorult helyzetek tartoznak. A második csoportot mások által okozott nehézségek alkotják. A harmadik csoport pedig az önként vállalt nehézségekből áll.

K: Miért lennének önmagunknak okozott nehézségeink a 2Kor 6,5 szerint?

V: Először két dolog, ami nem a válasz, majd a válasz.

Nem a válasz: Bár lehetnek önmagunknak okozott nehézségeink bűneink következményeként, itt nem ez áll a középpontban.

Nem ez a válasz: Néha a vallásos emberek olyan ostoba dolgokat tesznek, amelyek fizikai fájdalmat okoznak maguknak, abban a téves hitben, hogy Istennek tetszik, ha olyan dolgokat tesznek a testükkel, amire Isten soha nem kért fel őket. Néhány síita muszlim láncokat vet a hátára, hogy véreztesse azt. A trappista szerzetesek, ahelyett, hogy több időt töltenének utazással és Jézus evangéliumának hirdetésével, ahogyan Jézus parancsolta, egy időre csendfogadalmat tesznek. Egyes szerzetesek és apácák, ahelyett, hogy keményen dolgoznának azon, hogy másoknak megmutassák Isten szeretetét, fizikai megpróbáltatásoknak vetik alá testüket, félig éhezéssel kínozzák és legyengítik azt, abban a hitben, hogy ez jobban tetszik Istennek, mint amit Isten meghagyott nekik. A böjt bizonyos mértékig jó, de ha emiatt képtelenek vagyunk másoknak segíteni, akkor szem elől tévesztettük földi célunkat.

A válasz: A szövegkörnyezet az önként vállalt megpróbáltatásokra utal, amelyeket egy keresztény Isten szolgálata érdekében, Isten akaratának keretein belül választ elviselni. Miért vállalnánk egyáltalán önként megpróbáltatásokat? Miért mondana le egy birkózó a desszertekről, amikor a súlyhatárt próbálja tartani? Miért kelne fel korán egy jó üzletkötő, hogy elérjen egy repülőjáratot, és megkötse az üzletet? Miért menetelne és edzene folyamatosan egy katona, mielőtt csatába vonulna? Egy baseballcsapatban az embereknek különböző szerepeik vannak, de keresztényként arra kell törekedned, hogy több legyél, mint egy kispadmelegítő. Ahogyan a szolgálatból eltűnt katona az, aki egyszerűen eltűnt, elhagyva kötelességét, úgy lehetnek olyan „szolgálatból eltűnt” keresztények is, akik mintegy eltűnnek, amikor Istennek van számukra tennivalója. Mennyire veszed komolyan, hogy elmondd a világnak, ki is Krisztus?

K: A 2Kor 6,6–7-ben szereplő dolgok milyen kapcsolatban állnak az előző felsorolással?

V: Ezek a tulajdonságok rejtik a titkát annak, hogy Pál hogyan tudta folyamatosan elviselni az előző nehézségeket. Amikor Pál az „igazságosság fegyverei” általános kifejezést használja, arra utal, hogy nem akar más, igazságtalan fegyvereket használni (kényszer, fenyegetések, megvesztegetés stb.)

K: Miért szerepelnek mind a kilenc paradoxon a 2Kor 6,8–10-ben?

V: Ezek gyakran egymással ellentétes helyzetek. Pálnak nem csupán el kellett viselnie az egyes nehézségeket, hanem azokból erőt merítenie is. Kiemeli az ideiglenes, földi körülmények és az örök, szellemi valóság közötti ellentétet.

K: A 2Kor 6,11–13-ban mi a kontextusa Pál felhívásának?

V: Az előző hat vers Pál nehézségeit mutatja be, és azt, hogyan viselte el azokat, sőt, hogyan virágzott fel bennük, minden körülmények között. Itt udvariasan megkérdezi, mit fognak tenni . Ezt követően pénzre szólít fel, hogy enyhítse a Jeruzsálemet és Júdeát sújtó, közelgő éhínséget.

Valaki egyszer egy gyülekezetet egy futballmérkőzéshez hasonlított. Egy futballmérkőzésen 22 játékos van, akiknek kétségbeesetten szükségük van pihenésre, és 20 000 szurkoló, akiknek kétségbeesetten szükségük van testmozgásra. A gyülekezetben néhány ember végzi-e a munka nagy részét? Csak néhányan adnak-e a jövedelmük jelentős részét, vagy mindenki kiveszi a részét és besegít? Egy gyülekezetben vannak olyanok, akik elsősorban adakozók, és olyanok, akik elsősorban vevők. Vannak, akik bőkezűen adakoznak pénzzel, mások tehetségükkel, megint mások pedig idejükkel. Ha új hívő vagy, egy kezdő keresztény, és elsősorban vevő vagy, az teljesen rendben van abban a szakaszban, ahol most tartasz. De ha már egy ideje keresztény vagy, akkor elsősorban adakozó vagy, vagy vevő?

A.W. Tozer így fogalmazott: „Pál egy kis termetű ember volt, hatalmas belső élettel; nagy szívét gyakran megsebezte tanítványai szűk látókörűsége. A megszegényedett lelkük látványa nagyon fájt neki.” (The Root of Righteousness, 1955). Idézet a Believer’s Bible Commentary 1844. oldaláról.

K: Mit jelent a 2Kor 6,14–18 és az Ef 5,7 szerint az, hogy „nem szabad igát venni a hitetlenekkel”?

V: Ez egy nagyon találó hasonlat. A legjobb eredmény érdekében a két, igába fogott ökörnek hasonló erővel kell rendelkeznie, és mindkettőnek pontosan ugyanabba az irányba kell húznia.

A keresztények ezt az igét a házasságra, az egy-egybeni randevúzásra és az üzleti partnerségekre is alkalmazzák. Általában nem tartják úgy, hogy ez vonatkozna a vállalati alkalmazotti viszonyra, a nyilvános részvénytulajdonra, valamint a világi társasági klubokban, szervezetekben és jótékonysági szervezetekben való tagságra.

Képzeljük el, hogy egy keresztény és egy nem keresztény házasok, és a keresztény önfeláldozóan nagy összeget szeretne adományozni egy keresztény missziónak vagy gyülekezetnek. Hogyan fogadná ezt a nem keresztény házastárs? Gyakran (bár nem mindig) a hitetlen házastársak eltávolítják a hívőt az Úrtól.

K: A 2Kor 6,14–17-ben szereplő szöveg hogyan kapcsolódik az előző három vershez (2Kor 6,11–13)?

V: Egyes keresztények talán szeretnének jobb adakozók lenni, de valójában nem tudnak, mert kompromisszumba kerültek. Lehet, hogy olyan házasságban kerültek kompromisszumba, ahol a házastárs nem akar adományozni a gyülekezetnek. Lehet, hogy drága szokásaik miatt kerültek kompromisszumba, amelyek sok pénzt emésztenek fel. Lehet, hogy a bűn miatt kerültek kompromisszumba, ami miatt nem alkalmasak bizonyos szerepekre. Lehet, hogy olyan figyelemelterelő dolgok miatt kerültek kompromisszumba, amelyek elszívják mindazt az időt, amit Isten szolgálatára fordíthatnának. Néha meg kell szabadulnod a kompromisszumoktól, mielőtt azzá az adakozóvá válhatsz, akivé Isten szeretné, hogy legyél. Lehet, hogy más vallásokkal való szinkretizmus, az asztrológia, a szabadkőműves páholyok vagy az okkultizmus miatt vannak kompromisszumban.

K: Miért fontos a tisztaság a 2Kor 6:17-ben?

V: Legalább három oka van.

A tisztaságunk az egyik legfontosabb módja annak, hogy tetszünk Istennek.

A tisztaság jó példát mutat másoknak, mind a nem keresztényeknek, mind a keresztényeknek, amint azt az 1. Thesszalonikiakhoz írt levél 2:10 is mutatja.

A tisztaság görögül egyszerre jelent szentséget és céltudatosságot. A tisztasághoz az is hozzátartozik, hogy megszabadulj a figyelemelterelő tényezőktől, hogy Istennek szentelhess magad.

A „lépjetek ki közülük” kifejezés az Ézsaiás 52:11-ből származik, ahol azt mondták nekik, hogy hagyják el Babilont. Hasonló módon nekünk is el kell hagynunk azokat a helyeket – beleértve a munkahelyeket is –, ahol nem élünk tisztán Isten előtt. Ha olyan munkában vagy vállalatnál dolgozol, amely aktívan eltéríti az embereket Istentől vagy az igazságtól, akkor másik munkát kell keresned.

Hasonlóképpen nem szabad olyan gyülekezetek tagjai lennünk, amelyek nem akarnak Istent követni. Bár egyetlen gyülekezet sem tökéletes, nem szabad közösségben lennünk olyan gyülekezetekkel, ahol Isten és az Ő igéje nem áll az első helyen. A Believer’s Bible Commentary 1846. oldalán ez áll: „Ez a probléma ma mindenfelé elterjedt az evangélikus keresztények körében a liberális és neoortodox gyülekezetekben. Folyamatosan azt kérdezik: »Mit tegyek?« Isten válasza itt található. El kell hagyniuk azokat a gyülekezeteket, ahol az Úr Jézust nem tisztelik és nem magasztalják, mint Isten szeretett Fiát és a világ Megváltóját. Egy ilyen gyülekezeten kívül többet tehetnek Istenért, mint amennyit valaha is elérhetnek benne.”

K: A 2Kor 7:1 szerint hogyan tisztíthatjuk meg magunkat, hiszen csak Isten tud megtisztítani minket?

V: Saját erőből sem tudjuk megtisztítani magunkat, sőt, még azt sem tudjuk 100%-osan őszintén kívánni, hogy megtisztuljunk.

A Szentlélek segítségével alávethetjük magunkat Istennek, átadhatjuk életünket Jézusnak, és hagyhatjuk, hogy Isten élete megérintse és betöltse életünk minden egyes sötét zugát. A Filippi 2:12–13-ra utalva: minden igaz hívőnek felelőssége, hogy kiérdemelje a benne lévő üdvösséget.

K: A 2Korinthus 7:1-ben mi a különbség a következők között: „megtisztulás” (2Korinthus 7:1), „az újjászületés mosása” (Títusz 3:5), „a Szentlélek által való megújulás” (Títusz 3:5), „újjászületés” (János 3:7) és „az élet újszerűsége” (Róma 6:4)?

V: Mindegyik a keresztény életre utal, de különböző aspektusait érintik. Krisztus 2000 évvel ezelőtt a kereszten biztosította számunkra az igazságot. Ma azonban továbbra is újjászületünk, mivel üdvözítő hitünk van Istenben. Továbbá, mint keresztények, Isten folyamatosan megtisztítja az életünket. Isten nem csupán megbocsátást ad a bűnökért (azaz a bűnös cselekedetekért) , hanem át is alakítja bűnös természetünket. Igaz, hogy halálunkig nem leszünk bűntelenül tökéletesek, de ahogy Krisztust követjük, egyre inkább Krisztushoz hasonlóvá válunk itt a földön. Az, hogy nyilvánosan azonosulunk Krisztus halálával és megtisztításával, a vízkeresztségben nyer kifejezést, amely a jó lelkiismeret ígérete Isten felé (1 Péter3:21 ).

K: A 2Kor 7:1 szerint, mivel Isten megtisztít minket, hogyan tisztítsuk meg magunkat?

V: Isten biztosítja az erőt, de nekünk is van felelősségünk, amikor Istennel kapcsolatba lépünk. Bármilyen helyzetben is legyünk hívőként, arra kell számítanunk (és azt kell kívánnunk), hogy három-négy év múlva lényegesen jobban hasonlítunk majd Krisztusra, mint most.

K: A 2Kor 7:2-ben hogyan mondhatta Pál, hogy „senkinek sem tett rosszat”, hiszen mielőtt keresztény lett, Pál sok embert megöletett?

V: A 2 Korinthus 5:17 ad választ erre: „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak. Íme, új dolgok jöttek!” Egyszer a sajtó rájött, hogy egy evangélista sok évvel ezelőtt viszonyt folytatott. Az evangélista beismerte ezt a gonoszságot, de azt mondta, hogy a keresztények nem fogják ezt a bűnt felróni neki és szolgálatának, mivel az még azelőtt történt, hogy keresztény lett volna. Az evangélistának igaza volt – ahogyan annak is kellett lennie. Isten teljes mértékben megbocsátotta Pálnak mindazt, amit tett, és Pál is megbocsátott magának, ahogyan nekünk is kellene.

K: Miért gondolod, hogy Pál a 2Kor 7:2-ben szükségét érezte annak, hogy megvédje magát?

V: Nyilvánvalóan Pál hallott olyanokról, akik támadták a jellemét vagy szolgálatát. Nem szabad büszkéknek vagy arrogánsaknak lennünk, de ha valaki támadja a jellemünket vagy a szolgálatunkat, akkor helyénvaló megszólalni, hogy megvédjük magunkat. Ahogyan Pál beszél, nem azt mondja, hogy szerinte a korinthusiak elhitték ezeket a rágalmazásokat. Mindazonáltal jó, ha ezeket a dolgokat mindenképpen tisztázzuk.

K: Miért fontos számunkra a 2Kor 7,2-ben kijelenteni, hogy senkinek sem okoztunk sérelmet (vagy ha mégis, akkor jóvátegyük)?

V: A saját lelkiismeretünk és a tanúságtételünk miatt. A jóvátétel a bűnbánat része. Ha elloptunk valamit, vissza kell adnunk. Ha pénzt vettünk el, vagy valami értékeset tönkretettünk, azt meg kell térítenünk. Néha nem tudunk jóvátételt tenni, talán azért, mert megszakadt a kapcsolatunk velük, vagy meghaltak. De amikor jóvátételt tehetünk és kibékülhetünk velük, azt azonnal meg kell tennünk, mert váratlanul eljöhet az az idő, amikor már nem lesz rá lehetőségünk.

K: A 2Kor 7,2–8 egy korábbi szigorú levél után a megbékélésre való felhívásként értelmezhető. Mikor kell elfogadnunk a másik által felajánlott megbékélést, és mikor kell nekünk kezdeményeznünk a megbékélést valakivel?

V: A megbékélést soha, semmilyen körülmények között nem szabad megakadályoznia annak, hogy keserű vagy megbocsátásra képtelen szellem lakozzon bennünk. Nemcsak azokat a hibákat kell megbocsátanunk, amelyeket a másik személy esetleg elkövetett ellenünk, hanem azokat is, amelyeket nem követett el, de amelyeket akkoriban tévesen hibának éreztünk. Szabadon kell megbocsátanunk a másiknak, de megfelelő mértékű bizalmat kell fektetnünk belé, különösen, ha az illető korábban már bizonyult becstelennek. Bocsáss meg a tolvajnak, de ne kísértsd meg azzal, hogy rá bízod az összes értéktárgyadat.

K: A 2Kor 7:8-ban miért mondta Pál, hogy nem bánta meg, holott azt is mondta, hogy megbánta? Hogyan kapcsolódik ez néha a mi helyzetünkhöz?

V: Amikor azt a szigorú levelet írta, Pál nagyon kényelmetlenül érezte magát emiatt, és attól tartott, hogy talán túl szigorú volt velük. De később, amikor Pál látta az eredményt, a bűnbánatukat, örült, hogy megírta. Ugyanakkor alig várta, hogy elmondhassa nekik, és eloszlassa az esetleges neheztelésüket.

A műtét fájdalmas lehet, de szükséges. A gyermek megbüntetése fájdalmas lehet, még a szülő számára is.

K: A 2Kor 7,2–8 alapján, amikor megpróbálunk kibékülni valakivel, mit mondhatunk?

V: A helyzettől függően három dolgot emelhetsz ki.

Emlékezzünk a múltra: a szeretetre és a gyengédségre, a szép időkre, az elkötelezettségre

Gondoljunk a jelenre: kik vagyunk, és mit csinálunk

Nézzünk a jövőbe: a reményünkre és arra, hogy együtt erősebben fogunk dolgozni

K: A 2Kor 7:10-ben mi a különbség az isteni bánat és a világi bánat között?

V: A világi bánat magában foglalja a lebukás miatti megbánást, valamint a saját magunkra és másokra gyakorolt következmények miatti szomorúságot. A világi bánat az, amit Ézsau érzett a Zsidókhoz írt levél 12:16–17-ben.

Az isteni bánat magában foglalhatja az előbbit, de nem feltétlenül, viszont magában foglalja

1) A bűn súlyosságának megértését, és azt, hogy elsősorban Isten ellen vétkeztél (Zsoltárok 51:4).

2) Isten iránti megtört szív (Zsoltárok 51:17), beleértve annak felismerését is, hogy szükségünk van arra, hogy Isten irgalmas megbocsátásáért és megtisztításáért kiáltsunk (Zsoltárok 51:1-2).

3) Az elhatározást, hogy soha többé nem cselekszünk így (Zsoltárok 51:10–12).

4) A helyes úton való továbblépés Istenhez fűződő kapcsolatunkban, és hogy soha többé ne térjünk vissza arra a bűnös útra (Zsoltárok 51:13–15, 18), ugyanakkor annak felismerése, hogy szolgálatunk nem annyira kívánatos, mint engedelmes szívünk (Zsoltárok 51:16–17).

K: A 2Kor 7:11-ben szerinted ez a felháborodás önmaguk iránt vagy mások iránt irányul?

V: A felháborodás „valószínűbb”, hogy önmaguk iránti felháborodásra utal. Nem feltétlenül személyes felháborodás önmaguk iránt, hanem közösségi felháborodás amiatt, hogy ez a gyülekezetükben történt, és ők egy ideig eltűrték.

K: A 2Kor 7:11-ben mikor kellene ilyenfajta felháborodást éreznünk?

V: Amikor bűnben élünk, és nem tettünk bűnbánatot, felháborodnunk kellene amiatt, hogy Isten, az angyalok, sőt még a démonok előtt sem mutatjuk meg, kik is vagyunk valójában. Nem tetszünk Istennek, és nem ragyogunk, mint a világosság ebben a világban.

K: A 2Kor 8:1–3 szerint szerinted abban az időben inkább rendellenes vagy normális volt, hogy egy gyülekezetnek vagy kereszténynek szenvedések és nehézségek közepette kellett élnie?

V: Pál számára normális volt, de talán még nem volt annyira normális minden gyülekezet számára – egyelőre. Azonban nem sokkal azután, az üldözések és a későbbi barbár betörések miatt inkább normális volt, mint rendkívüli. Ma nem szabad azt gondolnunk, hogy keresztényként nehézségek vagy viszontagságok közepette élni rendkívüli dolog lenne.

K: A 2Kor 8,1–7-ben mi az, ami igazán hihetetlen Pál itt megfogalmazott felhívásában?

V: Pál, még Tarsuszi Saulként, üldözte a jeruzsálemi szenteket. Most, évekkel később, sürgősen felhívja azokat az embereket, akik Saul üldözése idején még nem ismerték Krisztust, hogy adakozzanak bőkezűen azoknak az embereknek, akiket ő korábban bebörtönzött és megöletett. Ha megkérdezted volna egy átlagos, a tarsusi Saultól menekülő keresztényt, hogy elhiszi-e, hogy egy napon ő fog adományt gyűjteni a jeruzsálemi keresztények számára, azt hitte volna, hogy megőrültél, és nagyon-nagyon nehezen hitt volna neked. Isten azonban néha így működik.

Az is érdekes, hogy Pál láthatóan nem veszi észre, milyen gyorsan váltott át abból, hogy hálás volt azért, hogy kibékültek, arra, hogy adományokat kérjen tőlük a jeruzsálemi egyház számára.

K: A 2Kor 8,5-ben miért gondolod, hogy a nehézségek ellenére olyan könnyen tudták magukat először Istennek, majd más keresztényeknek adni?

V: A kereszténység a szeretetről és a törődésről szól, különösen Istenről és az Ő népéről. Másodsorban azonban a kereszténység arról is szól, hogy mit nem szeretünk és mivel nem törődünk. Arról szól, hogy ne szeressük a világot, és ne szeressük magunkat jobban, mint másokat. Arról szól, hogy ne törődjünk magunkkal annyira, mint Isten országával. Pál jól példázta ezt a hozzáállást, hiszen sokkal inkább az evangélium terjesztése foglalkoztatta, mint az, hogy vele mi történik.

K: A 2Kor 8,6-ban és a 2Kor 8,7-ben mi az a „kegyelem/kiváltság” (görögül charis), amelyben bővelkedniük kell, és miért fontos ez?

V: Ez a bőkezű adakozás kegyelme. Ma is bővelkedni akarunk ebben a kegyelemben. Elszalaszthatjuk mindazt, amit Isten számunkra tartogat, és amit tennünk kell, ha ebben sem bővelkedünk.

K: A 2Kor 8:8-ban mi a különbség aközött, hogy Pál „parancsra” vagy „nem parancsra” szól?

V: Apostolként és vezetőjükként Pál megparancsolhatta volna nekik, hogy mennyit adjanak. De hol van akkor a nagylelkűség és a kezdeményezőkészség a parancs és a kényszer mellett? Azt akarja, hogy adjanak, de azt akarja, hogy ez saját elhatározásukból és nagylelkűségükből fakadjon. Ha megkérdezték volna Páltól, mennyit kell adniuk, Pál valószínűleg azt mondta volna nekik, hogy imádkozzanak erről, majd maguk döntsék el. Keresztény vezetőként vannak olyan helyzetek, amikor „parancs alapján kell beszélnünk”, és vannak olyanok, amikor nem.

K: A 2Kor 8,9-ben hogyan lehetett Krisztus gazdag, mégis szegénnyé lett?

V: Krisztus gazdag volt a mennyben, mielőtt a földre jött. Ennek nagy részéről lemondott, amikor egy paraszti asszony gyermekeként Betlehemben született.

K: A 2Kor 8:9-ben az engesztelés anyagi jólétet ad nekünk, ahogyan egyes „szó-hit” tanítók állítják?

V: Nem. Pál azt mondja, hogy bár Jézus gazdag volt [a mennyben], értünk szegénnyé lett, hogy mi gazdagok lehessünk. Meglepő, hogy valaki hogyan keverheti össze az örök élet igazi gazdagságát a földi csekély anyagi gazdagsággal.

Ha valaki ragaszkodna ahhoz, hogy ez a földi gazdagságot is garantálja, akkor azt hiszem, érvelhetne azzal, hogy a keresztények anyagi szempontból ugyanolyan gazdagok lehetnek, mint Pál. (Pál egyáltalán nem volt gazdag, ami a földi javakat illeti.)

K: Mit ért Pál a 2Kor 8,11–13 és a 2Kor 8,6 versekben azzal, hogy be kell fejezniük, amit elkezdtek?

V: Vannak, akik lelkesen adakoznak pénzükből, erőforrásaikból vagy idejükből egy-egy kezdeményezésre, majd az érdeklődésük elhalványul. Mások jobban tudják végigvinni a dolgokat. Nem arról van szó, hogy az előbbiek nem lennének őszinték, de néha emlékeztetni és bátorítani kell őket, hogy végigcsinálják a dolgokat.

K: A 2Kor 8,13–15 szerint hogyan kell a keresztényeknek anyagi egyenlőséget teremteniük?

V: A választ lásd az ApCsel 4:32–35-ről szóló magyarázatban.

K: A 2Kor 8:15-ben mi történt azokkal, akik túl sok mannát vettek magukhoz? Hogyan történik ez manapság?

V: Pál a 2Móz 16:18-at idézi. A 2Móz 16:19–20 azokról szól, akik több mannát vettek el, hogy a következő napra felhalmozzák. A felhalmozott mannában férgek voltak. Ma, amikor az emberek gazdagságot halmoznak fel, az is olyan „férgeket” hozhat létre, amelyek tönkreteszik az életüket és családjukét.

K: A 2Kor 8:16–17, 2Kor 8:6, 2Kor 8:23 és 2Kor 7:13–15 versekben mi volt az a különleges, hogy Pál gyakran említette Titust?

V: Bár Titus kétségkívül jó keresztény munkás volt, aki ismerte az igazságot, tudott tanítani és lelkipásztorkodni, itt ezek közül semmi sem kerül előtérbe. Titus szívéből törődött velük. Amikor másoknak szolgálunk – akár a gyülekezeten és a családunkon belül, akár kívül –, valóban megmutatjuk-e nekik, hogy tényleg törődünk velük, vagy csak a szokásos mozdulatokat hajtjuk végre?

K: A 2Kor 8:18–19-ben, mivel Titus megbízható volt, miért küldött Pál egy másik, névtelen testvért is Titus mellé? Mindig két embernek kell foglalkoznia a pénzügyekkel?

V: Nem arról van szó, hogy Pál nem bízott Titusban, hanem ezzel elkerülhető volt a gyanú vagy az a vád, hogy talán Titus eltérítette a pénz egy részét. Az Úr színe előtt őszintén kell cselekednünk, de az emberek színe előtt is őszintén kell cselekednünk.

Mi lenne, ha sok pénzt gyűjtenél össze, nem számolnád meg, és odaadnád valakinek, hogy továbbadja másnak? De tudnád, hogy az a személy, akinek az összes pénzt odaadtad, a legmagasabb fokú feddhetetlenséggel rendelkezik. Van ebben valami baj?

Hadd tegyek fel egy másik kérdést. Valójában ugyanaz a kérdés, csakhogy pénz helyett halálos méregről van szó. Lenne ezzel valami baj? A mi ítéletünk szerint az, ha valaki szándékosan halálos mérget iszik és öngyilkos lesz, sokkal súlyosabb bűn lehet, mint a pénz ellopása. Ha tehát a mi ítéletünk szerint a két eset hasonló lehet, mi teszi őket most ennyire különbözővé?

K: A 2Kor 8,24-ben miért kell nemcsak a szeretetünkre, hanem a szeretetünk bizonyítékára is figyelnünk?

V: Ez a szeretetünk kifejezésére utal. Lehet, hogy mélyen szeretjük másokat, de a puszta érzelmes gondolatok nem sokat érnek. Megmutatjuk-e másoknak a szeretetünket, értelmes és megfelelő módon?

K: A 2Kor 9:1-ben mikor kell aggódnunk amiatt, hogy más hívők nem fejezik be, amit elkezdtek?

V: Néha az emberek jogos okokból állnak le, és ez rendben van. De máskor csak kifogásokat hoznak fel: olyan okokat, amelyek nem valósak. Néha az emberek „szellemként” viselkednek. Úgy tesznek, mintha alig várnák, hogy részt vegyenek, aztán soha többé nem látod őket.

Amikor a hívők jó ok nélkül nem fejezik be, amit elkezdtek, akkor nem adnak jó példát a hűségről és a becsületességről. Mások elkezdenek azon tűnődni, hogy bízhatnak-e bennük, vagy sem.

További információkért lásd a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 575. oldalát és a Believer’s Bible Commentary 1853. oldalát.

K: A 2Kor 9:2–3 alapján, amikor rájövünk, hogy nem sikerül befejeznünk valamit, amiről tudjuk, hogy meg kellene tennünk, mit tehetünk, hogy motiváljuk magunkat a cselekvésre?

V: Fontos, hogy küzdjünk a halogatás ellen. Mint sok bűn, ez is egy olyan szokás lehet, amely egyre erősödik. A Jakab 4:17 így szól: „Aki tehát tudja, hogy mit kell tennie, de nem teszi meg, az bűnben vétkezik.” (BSB) Segíthet a rendszerezés: írj listát a teendőkről, tartsd meg a listát, és pipáld ki a teljesített feladatokat. Az is segít, ha van egy felelősségre vonható partnered: egy házastárs vagy valaki más, aki rendszeresen érdeklődik nálad, és megnézi, hogy haladsz. Természetesen ezzel együtt nem szabad morgolódnod vagy megsértődnöd, amikor keresztény testvéreid megkérdezik, hogy állsz lelkileg.

K: A 2Kor 9:2–3-ban szerepelnek-e olyan dolgok, amelyeket a legjobb szándékkal kezdünk el, de nem fejezzük be, mert nem szabad?

V: Igen, néha ez a helyes döntés. Néha a külső körülmények, az egészségi állapot vagy anyagi nehézségek miatt kénytelenek vagyunk megváltoztatni a terveinket. Máskor pedig új információk jutnak a tudomásunkra arról a kárról vagy rossz következményről, amelyet a feladat befejezése okozna, és amelyről korábban nem tudtunk, vagy amely korábban valószínűtlennek tűnt.

K: Mi érdekes a 2Kor 9,5-ben szereplő, „bőkezű ajándékot” jelentő görög szóban?

V: Ezt a szót, az eulogia-t, a görög nyelvben gyakran használták arra, hogy valaki más áldásairól jól beszéljenek. Az a lényeg, hogy itt a jó beszéd és a jó cselekedet összefonódik. A mások (például a jeruzsálemi gyülekezet) iránti szeretetedet és áldásodat azzal „mondod ki”, hogy cselekszel is ennek érdekében.

K: A 2Kor 9,6-ban és a Mal 3,8–10-ben szereplő vetés elve azt jelenti-e, hogy ha pénzt adunk Istennek, anyagi jólétben fogunk élni?

V: Nem. A vetésnek és az aratásnak nem feltétlenül kell egybeesnie. Sajnálatos lenne, ha az Istennek ebben az életben való adakozásunk csak ebben az életben hozna jutalmat, a mennyben pedig nem. A jutalmak, amelyeket a keresztények a mennyben kapnak, mellett a földi életben kapott jutalmak nagyon csekélynek tűnnek. Szomorú, hogy sokan csak abból a szempontból tekintenek az Istennel való kapcsolatra, amit ebben a földi életben látnak.

K: A 2Kor 9,6–11 szerint mi legyen az adakozásunk motivációja?

V: Először is a szeretetből és a hálából Isten iránt kell fakadnia. Másodszor pedig a mások iránti törődésből és szeretetből is. Megparancsolták nekünk, hogy teljesítsük kötelességünket és adakozzunk, de ez nem kényszerből történhet. Örömünket kell lelnünk az adakozásban, mert tudjuk, hogy ez tetszik Istennek. Egy meglehetősen jómódú keresztény úgy döntött, hogy jövedelmének 10%-ából él, a maradék 90%-ot pedig Istennek adja.

Másrészt egyszer hallottam egy kis gyülekezetről, ahol – mivel mindenkinek 10%-ot kellett adnia – egyszerűen levonták a 10%-ot a lelkész fizetéséből. Ezzel teljesen elvésték a lényeget, mivel a lelkész részéről nem volt önkéntes adakozás, így nem is volt lehetősége az engedelmességre.

K: A 2Kor 9:8-ban hogyan teszi Isten, hogy minden jó és kegyelem bőségesen áradjon a korinthusiakra és ránk?

V: Isten részéről nincs semmiféle korlát arra, hogy megadjon nekünk mindent, amire ebben az életben szükségünk van. Lehet, hogy Isten nem mindig ad meg nekünk mindent, amit kívánunk, de ha hiányzik valami, amire szükségünk van, az nem Isten hibája, hanem az emberé. Gondoskodnunk kell arról, hogy eleget tegyünk annak a felelősségnek, amelyet Isten ránk bízott, hogy segítsünk másoknak abban, hogy megkapják, amire szükségük van.

K: A 2Kor 9,15-ben hogyan lehet ez az ajándék kimondhatatlan vagy leírhatatlan, hiszen Pál annyit tudott róla beszélni?

V: Egy földi élet nem elég hosszú ahhoz, hogy Pál – vagy bárki más – teljes mértékben és kimerítően leírhassa annak nagyságát, amit Isten tett értünk, amikor Jézus meghalt a kereszten. De megpróbálhatjuk. Keresztényekként azt szeretnénk, ha egész életünket azzal töltenénk, hogy „hálát adunk Istennek leírhatatlan ajándékáért”.

K: A 2Kor 9,15-ben Pál felhívása sikeres volt?

V: Úgy tűnik, igen. A Rómaiakhoz írt levél körülbelül öt hónappal a 2 Korinthus után íródott. Pál a Róma 15:26–28-ban nagyon elismerően beszél a macedóniai és akhai egyházak adományáról. Thesszalonika és Filippi Macedóniában voltak, Korinthusz pedig Akhaiában a legfontosabb város volt.

K: A 2Kor 10,1–12-ben szerinted Pálnak szüksége volt-e arra, hogy itt megvédje szolgálatát? Pál csupán „védekező” volt, vagy „támadó” is?

V: Az ember azt gondolhatná, hogy ha valakinek nem kellett volna védekeznie a támadásokkal szemben, az Pál lett volna. Ám még Pál is szenvedett hamis vádaktól. Bár furcsának tűnhet, hogy Pál erre a témára tért át, valójában nem volt ennél jobb hely, ahol ezt elmondhatta volna. Pál egyszerre volt védekező – megvédte magát – és támadó is, abban az értelemben, hogy megkérdőjelezte, miért érezték ezek a más „szuperapostolok” (ez egy gúnynév) úgy, hogy joguk van azt mondani, hogy rá nem szabad hallgatni.

K: A 2Kor 10:8–11-ben mikor kell „merésznek” lennünk a hatalmunkban, és kockáztatnunk, hogy idiótának tartanak minket, szemben azzal, hogy „szelídek” legyünk, és kockáztassuk, hogy gyengének és erőtlennek tartanak minket?

V: Vannak, akik összekeverik a szelídséget a gyengeséggel. Az, hogy Pál szelíd és alázatos volt, még nem jelenti azt, hogy nem tudta érvényesíteni az apostoli hatalmát. Például amikor Elymás, a varázsló, Cipruson ellene szegült, Pál azt mondta neki, hogy Isten vaksággal sújtja majd, és Isten meg is tette ezt az ApCsel 13:8–11-ben. A Róma 14:10–13,15 azt tanítja, hogy szelídnek kell lennünk a „gyengébb testvérekkel” szemben. Ugyanakkor a Róma 14:16 azt is mondja, hogy nem szabad megengednünk, hogy a jót gonosznak nevezzék.

A merészség és az arrogancia között két fő különbség van: az arrogancia esetén a figyelem középpontjába akarsz kerülni, és az arrogancia esetén magad jobbnak tartod magad másoknál. De ettől eltekintve a jó értelemben vett merészség épp olyan hangos és éles lehet, mint az arrogancia.

K: A 2Korinthus 10:12 szerint miért ne hasonlítsuk össze magunkat magunkkal, hiszen a Galata 6:4–5 szerint ezt kell tennünk?

V: A 2Korinthus 10:12 azt bírálja, aki magát magával hasonlítja össze. Ha csak magaddal hasonlítod össze magad, akkor gondolom, mindig az első helyen leszel! A Galata 6:4–5 azt mondja, hogy ne hasonlítsuk össze magunkat másokkal, és vizsgáljuk meg a saját cselekedeteinket, de nem azt mondja, hogy hasonlítsd össze magad magaddal.

K: A 2Kor10:13 –15-ben – mivel Pál soha nem dicsekedett, kivéve a keresztet a Gal6:14 -ban – mit csinált Pál itt és a 2Kor11:18 –12:6-ban?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. A 2 Korinthus 10:13–15 szerint Pál nem dicsekedett a saját hatáskörén túl.

2. Noha Pál saját hatáskörébe tartozott (nem a miénkbe), hogy igazolja apostoli hitelességét, Pál vonakodott ezt megtenni, amint azt a 2Kor12:11 is mutatja.

3. A 2 Korinthus 11:18–12:6-ban Pál objektíven beszélt a korinthusiaknak egy bizonyos emberről. Ha figyelmesen elolvassuk, láthatjuk, hogy ez az ember maga Pál.

4. Pál valószínűleg vonakodott ettől, mert ha ilyen módon bizonyította volna hitelességét, egyesek ezt dicsekvésre okot adó példaként értelmezhették volna, ha Pál nem írta volna meg a 2 Korinthus 10:17–18-at is.

K: A 2Kor 10:13–15-ben mikor kell kiemelnünk, amit tettünk, és mikor nem?

V: Teljesen rendben van, ha tárgyilagosan és őszintén elmondod, mit csináltál és mit értél el. Ez nem jelenti azt, hogy büszke vagy önző lennél. Érdemes inkább a tényekre koncentrálnod, és kevésbé arra, hogy mit értél el te magad.

Ugyanakkor nem kell mindenkinek állandóan elmondanod; csak akkor, ha hasznos. Nincs azzal semmi baj, ha titokban tartod, mit tettél és mit értél el.

K: A 2Kor 10,13–15 szerint milyen módon tudnak a keresztények sajnos „túllépni a határon”?

V: Ide tartozik, ha valamit jobbnak vagy fontosabbnak állítunk be, mint amilyen valójában, gyakran azért, hogy lenyűgözzük másokat. Túlzásba vinni a saját eredményeinket, dicsekedni mások tetteivel, mintha a saját munkánk lenne, magunknak tulajdonítani az elismerést valamiért, amiben közreműködtünk, dicsekedni azzal, amit tehettünk volna, dicsekedni azzal, amit tenni szándékozunk, vagy általában dicsekedni magunkkal.

Úgy tűnik, a hamis tanítók sokat dicsekedtek, és a korinthusiak bedőltek ennek. További információkért lásd a New International Bible Commentary 1407–1408. oldalát, a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 578–579. oldalát, valamint a Believer’s Bible Commentary 1857–1858. oldalát.

K: A 2Kor 10:13–15-ben vajon a kereszt Sátán győzelme volt, és nem Istené, ahogyan azt Moon Rev. Egyesítő „Egyháza” állítja? (Az Isteni Elv otthoni tanulmányi tanfolyama, 5. kiadás (1977), 30. o.; Isteni Elv, 143. o.; Párbeszéd, 161. o.)

V: Nem. Ezzel nemcsak Pál hozzáállása a 2Korinthus 10:13–15-ben, hanem a Kolossébeliekhez írt levél 1:20 és 2:13–15 is közvetlenül ellentmond. A Galatákhoz írt levél6:14 így szól: „Én azonban soha nem dicsekedem mással, csak a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, amelyen keresztül a világ számomra megfeszítve lett, és én a világ számára.”

Pál a Filippi 3:18–19-ben azt siratja, hogy sokan Krisztus keresztének ellenségeiként élnek. Pál és a korai keresztények nem tartották magukat Krisztus keresztének ellenségeinek, ahogyan az várható lenne, ha azt gondolták volna, hogy ez a Sátán győzelme.

K: A 2Korinthus 11:2, 11, 28–29-ben mi az istenfélő féltékenység, miben különbözik az emberi féltékenységtől, és miért érezte ezt Pál?

V: Az emberi féltékenység azt hasonlítja össze, amit másokról mondanak rólad vagy a csoportodról; az iránti tisztelet és megbecsülés miatt aggódik. Az istenfélő féltékenység azt hasonlítja össze, amit másokról mondanak Istenről; az Isten iránti tisztelet és megbecsülés miatt aggódik. Pál a Believer’s Bible Commentary 1859. oldalának szerint akár hajlandó volt megszégyenülni azzal, hogy ostobaságokat beszél, ha az segít rajtuk.

K: A 2Kor 11:2-ben azt olvassuk, hogy nem szabad emberi féltékenységet éreznünk, de hogyan lehet bennünk több istenfélő féltékenység?

V: Egy bizonyos fajta imádságon keresztül tehetjük ezt. Imádkozzatok azért, hogy Isten a szíveteket egyre inkább az Övéhez hasonlóvá tegye. Kérjétek, hogy Isten szemével lássátok, mi a fontosabb, és mi a kevésbé fontos. Kérjétek, hogy ne a figyelemelterelő dolgok és más dolgok iránti vágy legyen a szívetekben, hanem az emberek iránti vágy, hogy megismerjék és szeressék Istent.

Meg kell értenünk, amit Oswald Chambers mondott: „Az imádság nem készít fel minket nagyobb cselekedetekre; az imádság maga a nagyobb cselekedet.”

K: A 2Kor 11,2-ben mi a különbség az „isteni féltékenység” és az között, hogy valakit „juhlopónak” nevezünk?

V: Ha valaki elhagy egy istenfélő, a Bibliát hirdető gyülekezetet, és egy másik istenfélő, a Bibliát hirdető gyülekezetbe megy, az rendben lehet. Valójában Isten kifejezetten azt akarhatja, hogy váltsanak, még akkor is, ha a régi gyülekezetben nem volt semmi hiányosság. Ha lelkész vagy, akkor pásztor vagy, de végső soron ők nem a te juhaid. Ők Krisztus juhaid, és csak egy rövid időre bízták rád, hogy gondoskodj róluk.

De ha egy juhot lelki farkasok támadnak meg, akkor a te feladatod, hogy megvédd a nyájat azoktól, akik el akarják csábítani a juhokat valami nem istenfélő dolog felé. A kérdés nem az, hogy a juhok elmennek-e tőled egy másik megbízható pásztorhoz, hanem az, hogy az illető lelki farkas-e.

K: A 2Kor 11:4-ben kik azok a sok Jézusok?

V: Sok hamis Jézus van, de csak egy igazi Jézus. Ha valaki azt állítja, hogy hisz Jézusban és engedelmeskedik neki, az nem elég. A Biblia igazi Jézusában kell hinned, és neki kell engedelmeskedned.

K: A 2Kor 11:4-ben hogyan lehet megmondani, hogy valami vagy valaki „más szellemtől” származik-e?

V: Egy másik szellem egy másik evangéliumból származhat, amire Pál a Galatákhoz írt levél 1:8-9-ben határozottan figyelmeztet minket. Legalább hatféleképpen lehetnek más szelleműek.

Tanításukban mindig megkérdőjelezik vagy ellenzik a legfontosabb dolgokat.

Szeretet: nincs-e bennük lelkesedés Isten dolgai iránt, vagy az iránt, hogy az emberek Krisztushoz jöjjenek? Vagy más dolgok izgatják őket?

Cselekedet: Olyan dolgokat tesznek-e, vagy vágyakoznak-e olyan dolgokra, amelyek engedetlenséget jelentenek Isten iránt, és közömbösek Isten dolgai iránt?

Pártosság: Megosztóak-e, megpróbálnak-e szakadást vagy rossz érzéseket kelteni, vagy csak a vitatkozás kedvéért vitatkoznak?

Gőg: Irigységgel, arroganciával vagy keserűséggel vannak-e telve?

Lelki szempontból: vannak-e olyanok, akiknek megvan a megkülönböztető ajándék, és képesek-e felismerni a fenti dolgok valamelyikét?

K: A 2Kor 11:5-ben Pál „semmiben sem maradt el”, vagy ő volt a „legkisebb az apostolok között”, ahogyan az 1Kor 15:9 mondja?

V: A 2 Korinthus 11:5 kontextusa az volt, hogy összehasonlította magát a hamis evangéliumot hirdető hamis apostolokkal. A BSB így fordítja: „Személy szerint semmiben sem tartom magam alacsonyabbnak azoknál a »szuperapostoloknál«.”

Az 1 Korinthus 15:9 kontextusa az időzítés és a kereszténység előtti élet összehasonlítása volt a többi igazi apostollal. Pál az 1 Korinthus 15:10 szerint továbbra is a legszorgalmasabb volt az igazi apostolok közül.

K: A 2Kor 11:13 szerint, ha valaki ellenzi az igazságot, mikor kell szelíden megpróbálni meggyőzni őt, és mikor kell nyilvánosan megszégyeníteni őt, mint hamis apostolt vagy álkeresztényt?

V: Először próbálj meggyőzni őket, ha lehetséges, eleinte négyszemközt. De ha nem bánják meg bűneiket, vagy nem akarnak hallgatni és megváltozni, akkor a négyszemközti segítségnyújtásról át kell térned arra, hogy elsősorban nyilvánosan megvédd másokat a rossz tanításaiktól.

K: A 2Kor 11:12–15-ben láthatóan ezek a hamis apostolok rossz hírét keltették Pálról. Mit tegyünk, ha az emberek rólunk vagy egy barátunkról terjesztenek rossz hírt?

V: Sokszor a hallgatást bűnösség beismerésének tekintik. Állj ki a hamis vádak ellen! Még ha néhányan nem is hisznek neked, akkor is szólj fel, hogy nyoma maradjon. Természetesen, ha néhányan kiállnak melletted, az erőteljesebb hatást gyakorolhat, mintha csak te magad állnál ki magadért. Hasonlóképpen, ha valaki rágalmaz valaki mást, ki kell állnod annak védelmében.

K: A 2Kor 11:13–15-ben hogyan álcázzák magukat egyes hamis apostolok a világosság gyermekeinek?

V: Azt állítják, hogy keresztények, vagy hogy Istent követik, de elutasítják a Biblia tanításait és parancsait. Lehet, hogy más dolgokat helyesen tanítanak, vagy végeznek néhány jó cselekedetet. Azonban sokszor nem is annyira ők a probléma, hanem inkább egyes keresztények hiszékenysége és a megkülönböztető képesség hiánya. A probléma az, hogy az emberek gyakran hisznek valakinek, függetlenül attól, hogy vannak-e az ellenkezőjét bizonyító tények.

K: A 2Kor 11:13-15-ben miért tűnik úgy, hogy ezek az álcázások a mai társadalomban és történelmileg is olyan jól működnek?

V: Sokan a dolgokat a látszat alapján ítélik meg. Ha valaki azt állítja magáról, hogy keresztény, akkor azt gondolják, hogy biztosan az is.

K: A 2Kor 11:24-ben Pál 5×39 csapást kapott, vagy 4×40 + 39 csapást?

V: A Mózes 5. könyve 25:3 nem azt mondja, hogy 40 csapást kellett adniuk, hanem legfeljebb 40 csapást. Ez öt különálló alkalom volt, és nyilvánvalóan zsidó szokás volt, hogy mindig eggyel kevesebbet adjanak 40-nél, csak hogy biztosak legyenek abban, nem lépik túl a számot számolási hiba miatt, így valószínűleg 5 × 39 csapásról van szó.

K: A 2Kor 11:32-ben szereplő Aretasra, Szíria helytartójára vonatkozóan van-e bármilyen Biblia-on kívüli bizonyíték?

V: Nincs. Nem tudjuk, kik voltak Szíria kormányzói abban az időben, amikor az ApCsel 9:24–25-ben leírt események történtek. Bár Pál az ApCsel 17:28-ban egy bizonyos Aratust idéz, ez egy másik személy volt, egy költő, aki i. e. 240-ben halt meg. Nem tudjuk, hogy ebben az időben Damaszkusz Róma kliensállama volt-e, közvetve római fennhatóság alatt állt-e, vagy közvetlenül római fennhatóság alatt állt-e, mert nincsenek olyan, abból az időszakból származó érmék, amelyek erre utalnának. Azt azonban tudjuk, hogy Kr. u. 63-ra, ezt követően, már közvetlen római uralom alatt állt.

K: A 2Kor 12:2-ben említett „14 évvel ezelőtt” mikor történt?

V: Ez valószínűleg akkor történt, amikor Pál Arábiában tartózkodott, az i. sz. 34–36 körüli megtérését és az i. sz. 46–47-ben kezdődött első missziós útját közötti időszakban.

K: A 2Kor 12:2 három mennyországot említ, ami megegyezik a mormon tanítással?

V: Nem. Az a tény, hogy Pálot elragadták a harmadik mennybe, nem igazolja a mormon koncepciót, amely a 19. század előtt teljesen ismeretlen volt. Különösen a mormon „telestális menny”, amelyről azt mondják, hogy kissé rosszabb, mint a föld, és ahová sokan kerülnek, egy keresztény vagy zsidó számára egyáltalán nem hangzana mennyországnak.

K: A 2Kor 12:6,11-ben mikor – ha egyáltalán – kellene „bolondként beszélnünk”, ahogy Pál itt teszi?

V: Pál nem tette ezt túl gyakran, és nekünk sem kellene. Pál azért mutatja be mindazt, amit elszenvedett és elért, mert kihívás elé állították. Talán az egyetlen alkalom, amikor ezt megtehetjük, az az, amikor kihívás elé állítanak minket.

K: A 2Kor 12:7-ben miért kapott Pál egy tüskét?

V: Az egyik ok, amit Pál a 2 Korinthus 12:7-ben megemlít, az, hogy ne legyen öntelt. Ha Istennek voltak további okai, azokat nem közölte.

Néha a keresztényeknek csak egy dolog van – legyen az körülmény, külső megjelenés vagy személyiségjegy saját magukban, házastársukban vagy másokban –, amit szeretnének, ha Isten megváltoztatna, de Isten nem teszi meg. Amikor Isten elutasítja imádságunkban megfogalmazott kéréseinket, nem mindig mondja el nekünk, miért. Bármi is legyen az ok, Isten nem akarja, hogy annyira elégedettek legyünk ebben az életben, hogy elveszítsük a következő iránti vágyakozásunkat. Ne feledjük: vannak, akik (saját szemükben) túl nagyok ahhoz, hogy Isten felhasználhassa őket, de senki sem lehet túl kicsi. Lásd még a következő két kérdésre adott válaszokat is.

K: A 2Kor 12,7-ben mi volt a tüske? – fizikai szenvedés, külső megjelenés, homoszexualitás, egy másik gonosz kísértés, vagy depresszió?

V: A Szentírás nem mondja meg, valószínűleg azért, mert nem kell tudnunk. Amikor az emberek dogmatikusan állítják, hogy valami bizonyos dolog volt, az többet árul el róluk, mint Pálról. Az elméletek a szemproblémáktól a malárián, a migrénes fejfájáson, az epilepszián, a fülfájáson, a beszédhibán és különféle kísértéseken át terjednek. A New International Bible Commentary 1411. oldala a szemproblémákat vagy a maláriát támogatja, amelyet valószínűleg Pergában kapott el.

Sok kereszténynek van egy „tövis”, egy olyan dolog, amivel a leginkább küzd, vagy amit megpróbál elfogadni. Ha neked is van ilyen tövised, ne feledd, hogy Pálnak is volt, és Isten mégis hatalmas módon tudta használni őt, mindaddig, amíg Pál Isten erejére támaszkodott, és nem a sajátjára.

Végül, ha Jézus elfogadja a tövissel küzdő többi keresztényt, akkor én is meg tudom tenni (lásd Róma 15:7).

K: A 2Korinthus 12:7–8-ban, mivel Pál megértette, mennyire fontos, hogy ne legyen büszke, miért nem vette el Isten a tüskét Páltól, miután Pál imádkozott érte?

V: Nagy különbség van aközött, hogy meghalljuk az üzenetet, miszerint ne legyünk büszkék, és aközött, hogy van valami, ami garantálja, hogy nem kell megvívnunk azt a harcot. Lásd még a két előző kérdésre adott válaszokat is.

K: A 2Kor 12:9–10-ben mit jelent az, hogy „amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős”?

V: Amikor a hátunkon fekszünk, nagyon könnyű felnézni. Amikor nagyon tudatosul bennünk a saját alkalmatlanságunk, gyakran éppen akkor vagyunk a legerősebbek abban, hogy az Úrra támaszkodjunk. A saját erőnkből tett legjobb erőfeszítéseink semmik ahhoz képest, amit Isten rajtunk keresztül meg tud tenni. Hudson Taylor szavait szabadon átfogalmazva: ha minden tervünket Isten bennünk való munkálkodása nélkül tudjuk megvalósítani, akkor a terveink nem elég nagyok.

K: A 2Kor 12,9–10 szerint milyen módon adhatjuk át Istennek a gyengeségünket?

V: A keresztények gyakran azt gondolják, hogy Istennek kell átadnunk a szeretetünket, az időnket, a pénzünket, a törekvéseinket, a karrierünket és az életünket – és ezt is kell tennünk. A keresztények jó bizonyságot akarnak adni arról, hogy szeretőek, bölcsek, okosak és „sikeresek” vagyunk, bármit is jelentsen ez. De ezekkel csupán az erősségeinket adjuk át Istennek.

Mi van, ha van egy bűnöd, amelybe folyton beleesel? Bűnbánatot gyakorolhatsz, megbánhatod, és legalább a megbánó szívedet átadhatod Istennek. De mi van, ha valójában nem akarsz bűnbánatot gyakorolni; valahogy élvezed a bűnödet? Akkor őszinte lehetsz Istennel, elmondhatod Neki, hogy gonosz a szíved. Kérd meg Őt, hogy mutassa meg neked – akár érzéseken, akár külső körülményeken keresztül –, hogy ez mit okoz, és változtassa meg gonosz szívedet bűnbánóvá. Akkor odaadhatod Istennek a bűnbánó szívedet, és megkérheted Őt, hogy tisztítson meg. A megtisztulás nem csak azt jelenti, hogy többé nem fogod azt tenni. Azt jelenti, hogy többé nem is akarsz majd azt tenni.

Nyitottabb lehetsz másokkal a küzdelmeidről és gyengeségeidről, és nem csak úgy tűnsz mások előtt, mint aki „túl jó ahhoz, hogy igaz legyen”. Ha azonban hajlamos vagy egy bűnre, ne mondd el azoknak, akik ilyen módon kísérthetnek meg.

Végül ne feledkezz el arról, hogy Pál a 2 Korinthus 12:9-ben azt mondja, hogy „dicsekedne gyengeségeivel”. Más szóval, Pál nyilvánosságra hozná a nehézségeit. Őszinték lehetünk a hiányosságainkról és bűneinkről. Ne ossz meg azonban a bűnről oly módon, hogy vagy dicsőítsd azt, és másokat is ugyanarra a bűnre csábíts, vagy megkönnyítsd másoknak, hogy kísértésbe ejtsenek, vagy arra késztess valakit, hogy elforduljon a közösségtől.

K: A 2Kor 12:10-ben Pál furcsán viselkedett?

V: Egyáltalán nem. Inkább Pál bölcsen felismerte, hogy azok a dolgok, amelyek világi szempontból szenvedést okoztak neki, valójában azok az eszközök voltak, amelyeket Isten használt arra, hogy Pál Krisztusban erős maradjon.

Keresztényekként teljesen természetes, hogy meg akarjuk óvni gyermekeinket és más szeretteinket az élet minden megpróbáltatásától és viharától. Soha nem szeretnénk korlátozni, hogy Isten hogyan munkálkodhat az életükben, de ha mindaz, amit teszünk, ténylegesen korlátozza a növekedéshez vezető tapasztalatok megszerzésének lehetőségét, akkor nem teszünk jót gyermekeinknek.

K: A 2Kor 12,12 szerint mik voltak az apostolok jelei?

V: Míg mások is prófétálhattak és csodákat tehettek, az apostolok ezekkel az ajándékokkal rendkívüli mértékben rendelkeztek, amint azt az ApCsel 2:43; 3:3–9, 5:4–12, 14–16 is mutatja.

K: A 2Kor 12:14–15 szerint, amikor helyes, igazságos és törvényes pénzt vagy anyagi támogatást elfogadni, milyen körülmények között lenne a legjobb, ha nem fogadnád el?

V: Rendben van, ha pénzügyi támogatást fogad el, amikor Önnek és családjának szüksége van rá. Amikor Isten szolgálatát végzi, rendben van, ha pénzügyi támogatást fogad el mind a szolgálat maga, mind a saját szükségletei fedezésére, ha ezáltal támogatást kap. Helytelen azonban kapzsiságból pénzügyi támogatást elfogadni, vagy Isten szolgálatának végzése során nagy vagyont szerezni. Például egy nem keresztény, a szegényeket segítő jótékonysági szervezet vezérigazgatója évi 1 millió dollárt keres.

K: A 2Kor 12,15-ben Pál, aki feláldozza magát a korinthusiakért, vajon a katolikus búcsúdoktrínát szemlélteti-e?

V: Nem. Pál egyszerűen csak azt mondja, hogy hajlandó „mindent feláldozni, amije van” (pénzben és anyagi javakban), és „feláldozni magát” (idejét és fizikai életét) is a korinthusiakért.

Ha ez valóban az engedélyek tanát bizonyítaná, akkor – mivel Pál még nem halt meg – egy földön élő ember engedélyeket adhatna más, szintén a földön élő embereknek.

K: A 2Kor 12:16-ban hogyan volt Pál ravasz?

V: Pál itt és a 2 Korinthus 12:13-ban szarkasztikus volt. Pált nyilvánvalóan azzal vádolták, hogy ravasz és kihasználja őket, holott az igazság az volt, hogy jogosan kérhetett volna tőlük anyagi támogatást, de úgy döntött, hogy nem kéri.

Keresztényekként néha külön erőfeszítéseket teszünk másokért, csakhogy a gyanakvó emberek ezt visszavágják nekünk. Ennek ellenére továbbra is szeretnünk kell őket.

K: A 2Kor 12:16–18-ban miért gondolod, hogy az emberek néha teljesen alaptalan vádakat koholnak mások ellen, és miért hisznek nekik mások?

V: Néha, ha nincs bizonyíték arra, hogy egy vád hamis, akkor valamilyen okból azt hiszik, hogy igaznak kell lennie. Ha valamiben nem vagy biztos, akkor rágalmazásnak minősül, ha tényként állítasz valamit, amiről nem tudod, hogy tény-e.

K: A 2Kor 12,16–18 alapján mikor ne álljunk ki a jogainkért, ha valójában megilletnek minket azok a jogok?

V: Nem mindig kell kiállnunk azért, ami jár nekünk, ha van valami, ami fontosabb a jogainknál. Ha lemondunk arról, ami járna nekünk, az elősegítheti az evangélium terjesztését, segíthet valakinek a lelki életében, vagy általában másoknak is segíthet. Senki sem vádolhatja Pált azzal, hogy ezt csak a pénzért tette, hiszen ő maga tartotta el magát. (Bár így is vádolták Pált.) Vannak olyan helyzetek, amikor oda kell fordítani a másik orcát, és nem szabad megbotránkoztatni a testvért. Nem kell mindig neked lennie az utolsó szónak.

K: A 2Kor 12,20-ban mi a pletyka és a rágalmazás, és miért helytelenek?

V: A pletyka az, amikor valakiről olyasmit mondunk el, amit nem kellene elmondani, még akkor sem, ha igaz. A pletykálás a bizalom megsértését jelenti, amint azt a Példabeszédek 11:13, a16:28 és a20:19 is említi.

A veszekedéseket a pletyka tartja életben, ahogyan azt a Példabeszédek26:20 mondja.

A pletykálás kísértés, akárcsak a finom falatok elfogyasztása, a Példabeszédek 18:8; 26:22 szerint.

A pletykás embereket kifejezetten elítélik a Rómaiakhoz írt levél 1:29-ben és az 1. Timóteus 5:13-ban.

Ne csüggedj azonban, ha az emberek rosszindulatúan pletykálnak rólad; ugyanezt tették János apostollal is a 3 János 10-ben.

A rágalmazás szorosan kapcsolódik ehhez; az, amikor másokról negatív dolgokat mondunk, amelyekről tudjuk, hogy hamisak, vagy pedig a beszélő nem vette a fáradtságot, hogy ellenőrizze, igazak-e vagy sem. A rágalmazás abban különbözik attól, amikor valaki azt hiszi, hogy az igazat mondja, de téved. A hízelgés magában foglalja, hogy hamis pozitív dolgokat mondunk másokról.

A Biblia soha nem azt mondja nekünk, hogy csupán csökkentsük a rágalmazó kijelentéseink számát; inkább azt, hogy egyáltalán ne legyen rágalmazás a nyelvünkön, amint azt a Zsoltárok 15:3, a Titusz 3:2 és a Jakab 4:11 is mutatja.

A rágalmazás a Jelenések 13:6-ban szereplő fenevad kedvenc eszköze.

Ne lepődj meg, ha az emberek rágalmaznak téged; Jézust és a hívőket is rágalmazták a Zsoltárok 38:20; 56:5; 119:23; 1 Péter3:16 -ben. Ugyanakkor, bár mások rágalmazni fogják a keresztényeket, a keresztény özvegyeknek és más keresztényeknek nem kell alkalmat adniuk a rágalmazásra, amint azt az 1 Timóteus 5:14 is mutatja.

K: A 2Korinthus 12:21-ben hogyan lehetett Pál alázatos a korinthusiak előtt?

V: Ez nem azt jelenti, hogy Pál büszke volt előttük. Inkább arról van szó, hogy Pál betegsége miatt alázatosabbá válhatott a szemükben, hiszen Pál megbetegedett Galáciában (Galaták4:13 ). Számukra furcsának tűnhetett, hogy az az ember, akiről hallották, hogy másokat gyógyít, maga is beteg volt. Valójában Pál betegsége azt mutatta meg, hogy a gyógyítás nem Pál erejéből, hanem Isten erejéből származott.

K: Miért hajlamosak az emberek a 2Kor 13:1,3, Mt 18:16 és 5Móz 19:15 esetében gyenge bizonyítékok alapján elhamarkodott következtetéseket levonni, és miért nem képesek elismerni egy következtetést még erős bizonyítékok ellenére sem?

V: Itt három tényező játszik szerepet. Először is, az emberek gyorsan – gyakran túl gyorsan – jutnak el ahhoz a következtetéshez, amelyre eleve el akartak jutni. Az embereknél előfordulhat a megerősítő torzítás, vagyis arra koncentrálnak, ami alátámasztja a már levont következtetésüket, és figyelmen kívül hagyják azokat a bizonyítékokat, amelyek ellentmondanak annak. Másodszor, az emberek gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy ezt teszik. Harmadszor, még akkor is, ha valaki látja, hogy tévedhetett, a büszkeség miatt nem hajlandó beismerni, hogy esetleg tévedett. A hitetlenek is így tesznek, és a hívők is. Ez egy gyengeség, aminek létezését fel kell ismernünk. Ennek a gyengeségnek a mérséklésére azonban egy lehetőség az, ha közösségben élünk más hívőkkel, különösen olyanokkal, akiknek más a hátterük és a neveltetésük, mint neked; talán te is segíthetsz nekik felismerni, hol vonnak elhamarkodott következtetéseket és hol alkalmazzák a megerősítő torzítást, ők pedig segíthetnek neked.

K: A 2Kor 13:2-ben és az 1Kor 4:21-ben szereplő példa alapján vajon fenyegetnünk kellene-e az embereket, beleértve a testvéreinket is, ahogyan Pál tette?

V: Háromféle módon lehet az embereket figyelmeztetni, de ennek megvan a megfelelő ideje és helye.

1. Nem szabad elmulasztanunk azt a felelősségünket, hogy figyelmeztessük másokat arra, amit Isten mondott az emberek közelgő végzetéről, ha nem hajlandók életüket Krisztusnak átadni.

2. Ahogy a bölcs szülők szabályokat és következményeket állapítanak meg gyermekeik számára, és ahogy a vállalati vezetők célokat, ösztönzőket (és visszatartó tényezőket) határoznak meg alkalmazottaik számára, úgy az egyház vezetőinek is egyértelművé kell tenniük, mit várnak el azoktól, akikkel együtt dolgoznak.

3. Sőt, mint apostol, Pálnak különleges hatalma volt arra, hogy más keresztényeket utasítson, figyelmeztessen és megfeddjen.

Sajnos egyes keresztény gyülekezetekben előfordulhatnak olyan vezetők, akik nem vezetik az embereket Istenhez, és olyan tagok, akik akkor sem követnék őket, ha mégis ezt tennék.

K: A 2Kor 13:3 szerint mit tegyél, ha olyan keresztényekkel találkozol, akiket a rossz dolgok nyűgöznek le?

V: A sóhajozáson kívül türelmesen megpróbálhatod őket arra irányítani, ami igazán fontos. Kérdezd meg tőlük, hogy bizonyos dolgok mennyire lesznek fontosak számukra évek múlva. Ezen felül hat dolgot tehetsz.

Imádkozz értük, hogy képesek legyenek a lényeges dolgokra koncentrálni, és – ami ugyanolyan fontos – felismerjék, mi nem az.

Bátorítsd őket, amikor a fontos dolgokra koncentrálnak.

Javítsd ki őket, amikor triviális vagy gonosz dolgokra koncentrálnak. Türelmesen magyarázd el nekik, miért nem szabad ezekre a dolgokra összpontosítanunk.

Szükség szerint feddjétek meg őket, ha továbbra is a rossz dolgok vonzzák őket.

Legyél te magad is példa arra, hogyan kell a fontos dolgokra koncentrálni.

Alázatosan vizsgáljátok meg, hogy esetleg nem ti vagytok-e azok, akik tévednek. Lehet, hogy nekik van igazuk, vagy legalábbis részben igazuk van.

K: A 2Kor 13:3-ban hogyan írná le a „gyengeség” szerepét a keresztény életben?

V: A keresztény élet egy paradoxon. Biztosak lehetünk az üdvösségben, bízhatunk Isten gondviselésében, és igyekezhetünk kiemelkedni, valamint a legjobbunkat adni, mintha az Úrnak tennénk. Ugyanakkor Istenre kell támaszkodnunk, az Ő erejében kell megnyugodnunk, nem a sajátunkban, és tudnunk kell, hogy nélküle nem tudunk semmit elérni, ami örökre jelentőségteljes lenne.

A gyengeség része volt Pál életének, és része a mi életünknek is, függetlenül attól, hogy tudatában vagyunk-e ennek és beismerjük-e vagy sem.

Isten előtt vallj be bűneidet, és ismerd el gyengeségedet is. Imádkozz Isten erejéért (mert szükséged van rá), hogy legyőzd az életedben jelen lévő gyengeségeket.

Magadnak pedig vedd tudomásul, hogy önmagadban nem vagy képes mindazt megtenni, amit Isten szánt neked, és ami még fontosabb: nem vagy képes azzá válni, amivé Isten szánt téged a földön. De Isten erejével, amely benned munkálkodik, MEGVAN az erőd ahhoz, hogy mindazt megtegyed, amit Isten szánt neked, és azzá válj, amivé Isten szánt téged.

Mások felé nyíltan ismerd el, hogy nem vagy tökéletes, és légy hajlandó megosztani gyengeségeidet. Ne tedd azonban ezt válogatás nélkül, ne dobd a gyöngyöket a disznók elé. Ne oszd meg a kísértéseidet oly módon sem, hogy valaki felhasználhassa azokat arra, hogy téged is kísértésbe ejtsen.

K: A 2Kor 13:3-ban mikor jelenik meg bennünk a „gyengeség”?

V: Egy erős támasz és egy gyenge támasz egyformának tűnhet, amíg mindkettőre nem helyezünk terhet. Hasonlóképpen, a szilárd hit és a gyenge hit mások számára egyformának tűnhet, és az ember saját elméjében is tévesen kategorizálódhat, amíg el nem jönnek a próbák és a megpróbáltatások.

Egy esetleges üldözés megmutathatja, hogy szilárd-e a hitünk vagy sem. Mi van, ha az emberek kevesebbre tartanak engem, vagy ami még rosszabb, ha hirdetem az evangéliumot vagy Istent szolgálom?

A kockázat általában kisebbnek tűnik, ha nem teszel semmit. Ha Isten azt akarná, hogy tegyél valamit, de az kockázatosabb lenne, mint nem tenni, akkor a kockázatot Isten kezébe tennéd, miközben továbbra is körültekintő maradnál, vagy azt gondolnád, hogy az életed teljes mértékben rajtad múlik?

A nehézségek megmutathatják, milyen hitünk van. Az Úr öröméről énekelsz, amikor minden jól megy – ahogyan illik is. De amikor a dolgok nem mennek jól, vagy te vagy egy szeretted haldoklik, abbahagytad az éneklést? Vagy a bánat és a veszteség ellenére is képes vagy az Úr öröméről énekelni? Melyik éneklés fájdalmasabb a démonok fülének, és melyik kellemesebb Istennek?

K: A 2Kor 13,5–8 szerint hogyan vizsgáljuk meg magunkat, hogy lássuk, a hitben vagyunk-e?

V: Bár az embereknek lehet bizonyosságuk az üdvösségről, előfordulhat hamis megtérés és hamis bizonyosság is. Honnan tudhatod, hogy a te bizonyosságod valódi-e? Vagy ha valaki nem érez bizonyosságot, talán fel kell ismernie, hogy esetleg nem részesült az üdvösségben, vagy éppen hogy megkapta az üdvösséget, de csak a bizonyosság hiányzik.

Elhatároztad-e, hogy elfogadod Jézust Uradnak és Megváltódnak? Hiszel-e abban, hogy Jézus meghalt bűneinkért, és testben feltámadt a halálból (1 Korinthus 15:1-6)? Hiszel-e abban, amit Isten tanított nekünk Szentírásában (1 János 2:24)? Istent szereted, és nem a világot (1 János 2:15-16)? Töltesz időt Istennel, imádkozva és az Ő Igéjét olvasva? Noha nem vagy bűntelenül tökéletes (1 János 1:8), szeretnéd magad mögött hagyni bűneidet, és növekedni abban, hogy teljesebb mértékben kövesd Istent (1 János 3:6-10)? Szeretnél engedelmeskedni Istennek (1 János 2:4-6) és a világosságban járni, nem a sötétségben (1 János 1:5-7)? Szereted másokat (1 János 2:9; 3:10; 4:20-21)? Hajlandó vagy megosztani a hitedet másokkal? Ha a válaszok mind igennel, akkor nincs gond.

De ahogy valaki egyszer viccesen megjegyezte: „Ha téged kereszténységed miatt állítanának bíróság elé, lenne-e elég bizonyíték a bűnösséged megállapításához?”

Ezzel a hangsúllyal Pál azt is sugallja: „Ne engem vizsgáljatok, hanem magatokat”.

K: Miért mondta Pál a 2Kor 13:6-ban: „És remélem, hogy rájöttök, hogy nem buktunk el a próbán”, hiszen soha nem tudhatjuk biztosan, hogy mások üdvözültek-e?

V: Pál arról beszél, hogy az életünket a Szentírás fényében kell megvizsgálnunk. Bár egyetlen keresztény sem lesz bűntelen a földön, az igazi keresztények fokozatosan egyre közelebb kerülnek ahhoz az abszolút célhoz, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljanak. Erre a próbára utal Pál.

K: A 2Kor13:14 -ben szereplő vers bizonyítja-e a Szentháromság igazságát?

V: Arra utal, hogy a Szentháromság igaz, de el kell ismerni, hogy nem bizonyítja azt. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek „háromságát” ez az ige, valamint a Máté 3:16–17; 28:19; János 15:26; Róma 15:16; 1 Korinthus 12:4–6; az Efézusbeliekhez írt levél 2:18; 3:14–17; az 1. Thesszalonikaiakhoz írt levél 1:3–5; a Zsidókhoz írt levél 9:14; a Júdáshoz írt levél 20, 21; a 2. Thesszalonikaiakhoz írt levél 2:13–14; az 1. Péter-levél 1:2; valamint a Jelenések könyve 4:8.

A háromság a Szentháromság-tan része, de még a mormonok is hisznek a háromságban anélkül, hogy a Szentháromságban hinnének. (Ne feledjük, hogy bár az LDS egyház hivatalosan tagadja a Szentháromságot, sok mormonnal találkoztam, akik őszinte tévedésből azt állítják, hogy hisznek a Szentháromságban. Ezt azért mondják, mert nem értik a Szentháromság tanát, és egyszerűen azt hiszik, hogy ez azt jelenti, hogy a Három egységben van a szeretetben, a szellemben és a célban.) A Szentháromság tanának leírását lásd a Máté 28:19-ről szóló fejtegetésben.

K: A 2 Korinthusban honnan tudjuk, hogy a mai Szentírás megbízhatóan őrzi az eredetileg leírtakat?

V: Legalább három jó okunk van rá.

1. Isten megígérte, hogy megőrzi az Ő szavát Ézsaiás 55:10–11-ben; Ézsaiás 59:21-ben; Ézsaiás 40:6–8-ban; 1 Péter 1:24–25-ben; valamint Máté 24:35-ben.

2. Az őskeresztény egyház tanúsága. Az őskeresztény írók az I. Nikaiai Zsinatig (325-ben) mintegy 312 alkalommal idéztek a 2. Korinthus-levélből, az utalásokat nem számítva. A 2. Korinthus-levél 47%-át idézték, a törtrészes verseket is beleértve. Ez a 257 versből 120,8-at jelent.

Íme azok a niceai zsinat előtti írók, akik hivatkoztak a 2. Korinthus-levél versére.

Antiochiai Ignác (kb. 110–117) a 2. Korinthusbeliekhez írt levél 4:18 és következő versei 18 szavából 9-et idéz. Levél a rómaiakhoz, 3. fejezet, 74. oldal

A Barnabás-levél (kb. 70–130) 18. fejezet, 148. oldal utal a 2. Korinthus-levélre

Polikárp (Kr. u. 111–155) a 2 Korinthus 5:10a első 11/25 szavát, valamint a Rómaiakhoz írt levél 14:10 és következő versek 22 szavából 7-et idézi. Polikárp levele a filippiekhez, 6. fejezet, 34. oldal

Polikárp (Kr. u. 110–155) utal a 2 Korinthus 4:14a-ra (valamint a Rómaiakhoz írt levél 8:11 első negyedére) Polikárp levele a filippiekhez, 2. fejezet, 33. oldal

Polikárp (110–155) utal a 2Korinthus 8:21b-re (fél idézet). Polikárp levele a filippiekhez, 6. fejezet, 34. oldal (valamint a Rómaiakhoz írt levél12:17 )

Diognetushoz írt levél (kb. 130–200) 5. fejezet, 27. oldal (3/4 idézet) a 2 Korinthus6:10 -ből a 16 szó közül 11-et idézi.

A Diognetushoz írt levél (kb. 130–200) 5. fejezet, 27. oldal utal a 2. Korinthusbeliekhez írt levél 10:3; 6:9;6:10 ; és4:12

A bécsi és lugdunumi keresztények (177) (ANF 8. kötet) 781. oldalán utalás található a 2 Korinthus 2:15-re

Lyon-i Iréneusz (182–188) a 2 Korinthus-levélről az Eretnekségek ellen című mű 2. könyvének 22:7-es versében így ír: „Hogy a mennyekben szellemi lények vannak, azt az egész Szentírás hangosan hirdeti; és Pál is kifejezetten tanúsítja, hogy vannak szellemi dolgok, amikor kijelenti, hogy felragadtatott a harmadik mennybe, …” Emellett a 2 Korinthus 7:7–9-et is idézi Pál második korinthusi leveléből az Irenaeus „Az eretnekségek ellen” című művének 5. könyvében, 3.1. fejezet, 529. oldal

A Muratori-kánon (kb. 190–217) említi Pál két levelét a korinthusiakhoz, valamint Pál további 11 levelét.

Alexandriai Kelemen (Kr. u. 193–202) a 2 Korinthusbeliekhez írt levél 7:1-es versét Pál műveként idézi. Stromata (Kr. u. 193–202) 3. könyv, 11. fejezet, 394. oldal

Tertullianus (Kr. u. 198–220) A test feltámadásáról című művének 40. fejezetében kijelenti, hogy a 2. Korinthusbeliekhez írt levelet Pál apostol írta. A Szemérmességről című művének 14. fejezetében (89. o.) azt is állítja, hogy Pál írta a 2. Korinthusbeliekhez írt levél 2:5–11 versét

Tertullianus (Kr. u. 204/205) utal a 2 Korinthus 4:10-re a „Marcion ellen írt öt könyv” című mű 5. könyvének 11. fejezetében, 454. oldalon.

Hippolytus (Kr. u. 222–235/6) a „Minden eretnekség cáfolata” című művének 5. könyvében, a 3. fejezetben, az 54. oldalon a 2. Korinthusbeliekhez írt levél 12:2-es versét Pál műveként idézi.

Hippolytus a 2 Korinthus 12:4 egy részét idézi. Minden eretnekség cáfolata című művének 7. könyvében, 14. fejezetében, 107–108. oldalon

Theodotus, aki valószínűleg montanista volt (kb. 240), a 2. Korinthusbeliekhez írt levél 4:18-as versének 19 görög szavából az utolsó 10-et idézi. Részletek Theodotus művéből, 11. fejezet, 44. oldal

Origenész (Kr. u. 225–253/254) a 2 Korinthusbeliekhez írt levél 4:17–18-at Pál szavaiként idézi a Celsus ellen című művének 6. könyvében, 19. fejezetében, 582. oldalon

Origenész János-kommentárja (kb. 227–240) említi a Máté, Márk, Lukács és János evangéliumait. Említi Pál írását a 2 Korinthusbeliekhez című levélben, valamint János írását a Jelenések könyvében.

Novatianus (Kr. u. 250/254–257) a 2 Korinthusbeliekhez írt levél 3:17 versének utolsó 3/5-ét idézi. A Szentháromságról szóló értekezés, 29. fejezet, 641. oldal

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) a 12. értekezés harmadik könyvének 2. fejezetében idéz a „második korinthusi levélből”.

Caesarea-i Firmilian (Kr. u. 256) a 2 Korinthusbeliekhez írt levél 11:2-ből a 10 görög szó közül az utolsó 10-et idézi.

Adamantius (kb. 300) azt mondja, hogy az apostol a korinthusiaknak írt, és idézi a 2. Korinthusbeliekhez írt levél 4:6-os versét. A 2. Korinthusbeliekhez írt levél 1:20-as versére is hivatkozik, mint az apostol írására.

Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) (Korinthusbeliek) az Áldott János Jelenéseiről szóló kommentárjában (345. o.) említi az Ó- és az Újszövetséget. Pál leveleit a következő sorrendben sorolja fel: Rómaiakhoz, Korinthusbeliekhez, Galatákhoz, Efézusbeliekhez, Thesszalonikaiakhoz, Filippiakhoz, Kolosszusbeliekhez, Timóteushoz, és a 16. fejezet 345. oldalán idézi az 1 Timóteus 3:15-öt. Ezt követően a 346. oldalon az 1 Korinthusbeliekhez írt levél 15:53-at idézi.

Alexandriai Péter (306,285–311) a 2 Korinthusbeliekhez írt levél 11:32–33-at parafrázolja. Kánonikus levelek, 9. kánon, 273. o.

Methodius (kb. 250–312) idézi a 2 Korinthusbeliekhez írt levél 10:5-öt. „Értekezés a feltámadásról”, 3.2. rész, 1. fejezet, 371. oldal

Athanasius of Alexandria (318) szerint a 2 Korinthus 5:10 az áldott Pál műve. Az Ige megtestesülése, 56. fejezet, 66–67. o.

Alexandriai Sándor (Kr. u. 313–326) a 2 Korinthus 6:14 és következő verseit (6/16 szó) és a 6:15a-t (6/123 idézett szó) valamint a 2:9-et az apostol műveként idézi az „Levelek az ariánus eretnekségről” című mű 1. levelének 7. fejezetében, 294–295. o.

Összesen 312 idézetet tartalmaznak a 2. Korinthus-levélből, ami a 257 vers 47%-át (120,8) teszi ki. Az összes részletet lásd a https://www.biblequery.org/Bible/BibleCanon/Early ChristianNTQuotes.xlsx oldalon.

Nikaia után

Eusebiusz Egyháztörténete (323–340)

Alexandriai Athanasius (367) az Újszövetség könyveit sorolja fel a 39. ünnepi levélben, 552. o.

Hegemonius (4. század) hivatkozik a 2 Korinthus 2:9-re. Emellett a 2 Korinthus 13:3-at is Pál műveként idézi, és apostolnak nevezi őt. „Vitája Manesszel”, 42. fejezet, 218. oldal

Optatus (4. század) hivatkozik a 2 Korinthusbeliekhez írt levél 3:3-ra

Hilarius Poitiers-i (355–367/368) a 2 Korinthus 13:4-et úgy idézi, hogy „a korinthusiaknak [az áldott apostol] írja” – A Szentháromságról című mű 9. könyve, 13. fejezet, 159. oldal

A Synopsis Scripturae Sacrae (350–370 vagy az 5. század) Pál két korinthusi levelét az Újszövetség részeként említi. A 2 Korinthus 1:1 háromnegyedét idézi.

A caliarai Lucifer (370/371)

Ancyra-i Marcellus (kb. 374)

Kappadókiai Bazil (357–378/379) a 2 Korinthusbeliekhez írt levél 10:4-et úgy idézi, hogy „Pál a korinthusiaknak ír”. A Szentlélekről, 16.37. fejezet, 23. oldal

A Laodiceai (Frígiában) zsinat (343–381) 60. kánonja (159. o.) felsorolja az Ószövetség és az Újszövetség könyveit. Az 59. kánon (158. o.) kimondja, hogy a templomban csak az Ószövetség és az Újszövetség kánonikus könyveit szabad felolvasni.

Ambrosiaster (384 után)

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386) a 10.17. előadás 62. oldalán a 2 Korinthus 13:3-at Pál írásaként idézi

Ambrus, Milánó püspöke (370–390)

Pacianus, Barcelona (342–379/392)

Amphilochius (394 után)

Nüsszai Gergely (kb. 356–397) a 2 Korinthus 5:16-ra Pál írásaként utal az Eunomius ellen című mű 6. könyvének 2. fejezetében, 184. oldalon. Ugyancsak Pálnak a korinthusiakhoz írt leveléből idézi a 2 Korinthus 5:20-at az Eunomius ellen című mű 2. könyvének 14. fejezetében, 128–129. oldalon

Didymus, a vak (398)

Makariosz/Szimeon (4. vagy 5. század)

Optatus (4. század)

A szardíniai Cagliari-ból származó szakadár Lucifer (361–kb. 399) Ef 5,9.15

Epiphanius, a salamisi (360–403)

Gaudentius (406 után)

János Aranyszájú (392–407) 30 prédikációt írt a 2. Korinthusbeliekhez írt levélről. Szerinte a 2. Korinthusbeliekhez írt levél Pál műve.

Chromatius (407)

Severian (408 után)

Niceta Remesianus (366–kb. 415)

Orosius/Hosius of Braga (414–418) a 2. Korinthusbeliekhez írt levél 5:9–10-re úgy hivatkozik, mint Pál apostol művére. Védelem a pelagiánusok ellen, 18. fejezet, 140. oldal

Jeromos (373–420)

Hippo-i Ágoston (388–430) a 2 Korinthus 2:15-öt idézi a „A keresztségről, a donatisták ellen” című művében, 39. fejezet, 508. oldal

Eremita-i Marcus (430 után)

Melitene-i Akáciusz (kb. 438)

Alexandriai Cyril (444)

Alexandrinus-kézirat [A] (kb. 450)

Hesychius Jeruzsálemből (Kr. u. 450 után)

Quodvultdeus (kb. 453)

Theodoretus of Cyrus (püspök és történetíró) (423–458)

Prosperus Aquitaniai (Cassianus ellensége) (426–465)

Varimadum (445/480)

Hegemonius (4. század)

Makáriusz/Szimeon (4. vagy 5. század)

Maximinus (4. vagy 5. század)

Speculum (5. század)

Theodotus of Ancyra (5. század)

Mindezek ma is megvannak.

Bizonyítékok az eretnekekről és a hamis könyvekről

Apostoli alkotmányok (dátum bizonytalan, körülbelül 380)

Marcion Tertullianus szerint hivatkozik a Rómaiakhoz.

Mani/Manes (Kr. u. 262–278) „Mivel Pál is adott ezeket a további bizonyságokat, hogy” – és idézi a 2 Korinthus 3:6–7 és az 1 Korinthus 15:56 egy részét. (Manes beszél) Vitázás Manesszel, 31. fejezet, 203. oldal

A eretnek Priscillianus (kb. 385)

Pelagius eretnek (416–418)

A manicheus eretnek Faustus-Milevis (383 után)

3. A 2 Korinthus-levél legkorábbi kéziratai kis eltéréseket mutatnak, de teológiailag jelentős hibák egyáltalán nincsenek bennük.

46. oldal, Chester Beatty II, Kr. u. 100–150. 2Kor 1:1–11:10;11:12 –21;11:23-13:13 (95%, azaz 257 versből 254) és Pál leveleinek, valamint a Zsidókhoz írt levél egyéb részei. A The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű 192. oldalán található a p46 egy részének fényképe. A 197–198. oldalon azt is olvashatjuk, hogy a minőség és a stichiómetriai jelek arra utalnak, hogy ezt egy hivatásos írnok írta.

A 3. század első fele – 1936 – Frederic G. Kenyon, a „The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts” című mű alapján.

2. század, Kr. u. 200 – 1935 – Ulrich Wilken, a „The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts” című mű alapján.

Kr. u. 200 – 1968 – „The Text of the New Testament” című mű alapján.

Kr. u. 81–96 – 1988 – Young Kyu Kim, a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű alapján.

Körülbelül 200 – 1975 – Aland et al., harmadik kiadás.

Kr. u. 200 körül – 1998 – Aland és társai, negyedik, átdolgozott kiadás.

A 2. század eleje–közepe – 1999 – A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövege. Ez részben azon alapul, hogy a kézírás nagyon hasonlít az Oxyrhynchus 8-as papiruszra (az 1. század vége vagy a 2. század eleje) és az Oxyrhynchus 2337-es papiruszra (az 1. század vége).

46. oldal, a 2. Korinthus-levél 95%-át, azaz a 257 versből 254-et fedi le.

34. oldal – 1Kor 16:4–7; 10; 2Kor 5:18–21; 10:13–14; 11:2, 4, 6–7 (7. század) alexandriai szöveg.

7. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

Vaticanus [B] 325–350

Sinaiticus [Si] 340–350 körül

Bohairi kopt [Boh] 3./4. század

Sahidikus kopt [Sah] 3./4. század

Gót [Goth] 493–555

Ephraemi Rescriptus [C] 5. század

A 2. Korinthus-levél korai kéziratairól bővebben lásd: www.BibleQuery.org/2 Corinthians Manuscripts.html.