< Bibliai kérdés az 1. Timóteus-levélből

K: Mi az 1 Timóteus fő gondolata?

V: Az 1. Timóteus-levél hat rövid fejezete három teljesen különböző szinten értelmezhető.

Magatartás: Minden fejezet azt mutatja, hogy ez elsősorban arról szól, hogyan kell a keresztényeknek viselkedniük Krisztus alatt, mind egyénileg, mind közösségben.

Vezetés: Öt fejezet kifejezetten a gyülekezeti vezetés legfontosabb pontjairól tanít, valamint arról, hogyan kell a nyájat arra tanítani, hogy Krisztushoz hasonlóan éljen.

Krisztus példája: Öt fejezet kifejezetten arra összpontosít, hogy mit tett Krisztus, és ennek fényében milyennek kell lennünk és mit kell tennünk.

De bármelyik témát is tartod a fő szálnak, az 1. Timóteus-levél olyan, mint egy háromszálú kötél, amelyet nem lehet könnyen elszakítani.

A fiataloknak nyújtott tanításoddal és példáddal te fogod-e tartani a kötelet a jövő felé? A nagy misszionárius, William Carey azt mondta, hogy csak akkor utazik Indiába, ha az otthoni gyülekezet „tartja a kötelet”, imádságokkal és anyagi támogatással segítve őt. De a fiatalok nemcsak olyan helyekre mehetnek, ahová mi nem megyünk, hanem olyan helyre is, ahová mi a földön nem juthatunk el: messze a jövőbe. Krisztus testének és vezetőinek együtt kell támogatniuk, képezniük és őrizniük a fiatalabb hívőket, miközben azok a jövő felé tartanak, oda, ahová mi nem juthatunk el. Tanulmányozzuk tehát az 1. Timóteus-levél e három szálát, és azt, hogyan kell ezeknek összefonódniuk mások tanítványságában.

K: Mi az 1. Timóteus-levél vázlata?

V: Íme egy vázlat, amely a vezetést helyezi előtérbe.

1. Hamis vezetők kontra igazi vezetés

2. Isten imádása

3 Vezetők Isten egyházában

4 Vezetés: Isten egyházának védelme

5 Vezetés: a hívőkkel való együttlét

6 Vezetés: A hívők kihívása

K: Miért nevezi Pál Timóteust fiának az 1 Timóteus 1:2-ben?

V: Timóteus nem volt Pál vér szerinti fia, de ez a szeretetteljes metafora kifejezte a Krisztusért együtt dolgozó fiatalabb és idősebb munkatársak közötti szoros kapcsolatot.

K: Az 1 Timóteus 1:3-ban mikor tartózkodott Timóteus Efézusban, miközben Pál remélte, hogy hamarosan meglátogatja őt (1 Timóteus 3:14)?

V: A Timóteushoz írt két levelet és a Tituszhoz írt levelet általában Pál „pásztori leveleinek” nevezik. A pásztori leveleket az Apostolok cselekedetei eseményei után írták. Ez azt jelenti, hogy vagy Pál római házi őrizetét követően, vagy esetleg még a római házi őrizet alatt íródtak. Nagy valószínűséggel Pált nem végezték ki azonnal a római házi őrizet végeztével, különben Lukács, aki Pál útitársa volt, megemlítette volna.

Az 1. Timóteus-levelet valószínűleg Kr. u. 62–65 között írták, a 2. Timóteus-levelet pedig valószínűleg Kr. u. 67 körül.

K: Mi a célja annak, hogy az 1 Timóteus 1:3-ban parancsot adnak az eretnekeknek?

V: Még ha nem is engedelmeskednek, legalább az eretnekek hallgatói és a gyülekezet tagjai látni fogják, hogy ellenezel őket. Ezenkívül, ha hivatalosan figyelmezteted őket, talán megbánják bűneiket. De ha nem bánják meg, akkor szavaid alapján Isten talán megítéli őket.

K: Az 1 Timóteus 1:4-ben milyen mítoszokról beszél Pál?

V: Ez a vers általában a mítoszokra vonatkozik. Ezek közé valószínűleg azok a zsidó mesék is tartoztak, amelyekre Pál a Titusz 1:14-ben arra utasította Tituszt, hogy tartsa távol az embereket. Emellett már Pál idején is léteztek hamis vallások, köztük néhány nagyon fantáziadús görög misztériummítosz, és talán Pál ezekre is gondolt.

K: Az 1 Timóteus 1:4-ben és a Titusz 3:9-ben szereplő szöveg alapján figyelmen kívül hagyhatjuk-e, amit a Biblia a genealógiákról mond?

V: Nem azt mondja, hogy ne olvassuk el vagy hagyjuk figyelmen kívül a genealógiákat, hanem azt, hogy ne szenteljünk nekik időt. Koncentráljunk arra, hogy gyakorlatba ültessük, amit a Biblia mond az Isten imádatában való életről, az Ő szolgálatáról és mások segítéséről.

K: Az 1 Timóteus 1:4-ben (KJV) a „godly/God’s” után álló szónak „-ing” végződéssel kell-e rendelkeznie, például „working”, vagy főnévnek kell lennie, például „work”?

V: A NASB, az NIV, az NKJV és a Green’s Literal Translation fordítások mind főnévvel szerepeltetik ott. Az NRSV ezt „training”-nek fordítja, egy lábjegyzetben megjegyezve, hogy „plan” is lehetne. A Bible Knowledge Commentary: New Testament 731. oldalán „plan” szerepel. Az Expositor’s Bible Dictionary 11. kötetének 351. oldalán az áll, hogy a KJV egy gyengébb szövegváltozaton alapul.

A Williams-fordítás a legszokatlanabb ebben a tekintetben. Azt írja: „végtelen családfák, mert az ilyen dolgok inkább vitákhoz vezetnek, mintsem hogy hitünkön keresztül Isten iránti gondviselői felelősségünket ösztönözzék.”

K: Miért olyan túl magabiztosak egyes vallási tanítók az 1 Timóteus 1:7-ben?

V: Az egyik ok az lehet, hogy úgy érzik, nem kell elszámolással tartozniuk. Úgy érzik, olyan helyzetben vannak, ahol soha nem vonhatók felelősségre. Egyes szervezetekben a legfőbb vezető csak Istennek tartozik elszámolással, és az ilyen vezetők általában nem látják, hogy Isten bármivel is számon kérné őket – egészen az ítéletig. Nem veszik figyelembe, hogy Isten számon fogja kérni őket, mert már nincs bennük Isten iránti tisztelet.

A második ok az, hogy sokan azért követik Jézust, mert Jézus tanítása megfelel az ő vágyaiknak. Például Jézus egy új királyságról prédikált, és ez nagyon tetszett azoknak a forradalmároknak, akik meg akarták dönteni a római uralmat. De amikor kiderült, hogy Jézus nem fog felkelést indítani, az emberek kiábrándultak, és néhányan ellene fordultak. Ma is vannak, akik azért követik Jézust, mert tetszik nekik, amit mond; és abbahagyják a követést, ha olyasmit látnak, ami nem tetszik nekik. Ez nem engedelmesség. De egy vezető azt gondolhatja, hogy amíg olyan népszerű dolgokat mutat be, amiket az emberek szeretnek, addig biztos a vezetői pozíciója.

K: Az 1 Timóteus 1:8–10 szerint milyen célt szolgál a törvény ezeknek az embereknek?

V: A törvény arra szolgál, hogy rámutasson: mennyire távol állunk mi – és ők is – attól, hogy saját erőnkből teljesítsük Isten minden követelményét. A törvény Isten kegyelméhez vezet minket.

K: Az 1 Timóteus 1:11-ben és az 1 Timóteus 6:15-ben mi a szokatlan ebben a „boldog” szóban?

V: Az Újszövetségben Istent gyakran áldottnak nevezik egy olyan görög szóval, amely magában foglalja az imádást is. Az embereket gyakran nevezik „áldottnak” ezzel a görög szóval, a makarios-szal, amely egyszerűen boldogságot jelent. Csak az 1 Timóteus 1:11-ben és 6:15-ben nevezik Istent makarios-nak. Istent dicsérik és imádják, igen, de ettől eltekintve, önmagában és önmagáért Isten egy boldog lény.

K: Az 1 Timóteus 1:13-ban Isten csak azokat a rossz cselekedeteket bocsátja meg az embereknek, amelyeket tudatlanságból követtek el?

V: Nem. Pál irgalmat kapott azért, amit tudatlanságból tett, de azok között, akik szándékos bűneikért kaptak irgalmat, ott van Dávid és Péter is.

K: Az 1 Timóteus 1:16-ban hogyan volt Pál „első” Isten kegyelmében?

V: A görög protos szó jelenthet vezetőt, legelsőbbet vagy korábbiat is, nemcsak elsőt. A görög protostates szó pedig főkolomposzt jelent.

K: Az 1 Timóteus 1:17-ben, ha csak egy „bölcs” Isten van, vannak-e más istenek, akik nem túl intelligens?

V: Természetesen. Az 1 Korinthus 8:1–7-ben Pál a sok buta és élettelen bálványról beszél.

K: Az 1 Timóteus 1:18 szerint honnan tudod, kibe érdemes időt fektetned?

V: Nyilvánvalóan távol kell tartanod magad azoktól, akik nem akarnak megismerni az igazságot, hanem csak üldözni akarnak téged, vagy tőled akarnak információt szerezni másokról, akiket üldözhetnek. Ha mindenkire van időd, az nagyszerű, de gyakran nem ez a helyzet. Amikor nem tudsz mindenkibe befektetni, ne csak azokra koncentrálj, akik tanulni akarnak, hanem azokra is, akik tanulni, megváltozni és növekedni akarnak. Másodszor: a te megítélésed szerint melyik emberekkel lennél a leghatékonyabb? Ami még fontosabb: mivel a megítélésed hibás lehet, imádkozz Istenhez, hogy adjon jó ítélőképességet arra vonatkozóan, kibe szeretné Ő, hogy fektesd be az idődet.

Pál számtalan emberbe fektethette volna az idejét, és bár sok embernek hirdette az igét, idejét csak kevesekbe fektette be, köztük Timóteusba. Természetesen ennek nagy része a gyakorlatban történt, mivel Timóteus Pál nyomában járt, és segítette őt. Jézusnak sok követője volt, nem csak a tizenkettő. Amikor Jézus kiválasztotta tanítványait, úgy tűnik, nem a vagyonuk, a műveltségük vagy a kapcsolataik miatt vagy éppen azok ellenére részesítette előnyben őket. Máté valószínűleg gazdag volt és jó kapcsolatokkal rendelkezett, de a többiek többsége nem. A tanítványok azonban hittek Jézusban, és megtették, amit Ő mondott nekik. Hasonlóképpen Timóteus sem csupán egy tanuló volt, aki csak a tudást szívta magába; Timóteus Pállal együtt végezte a munkát, sőt, Thesszalonikában és más helyeken is prédikált és tanítványokat nevelt, amikor Pál nem volt ott.

K: Az 1 Timóteus 1:18-ban miért kell Timóteusnak engedelmeskednie Pálnak, hiszen a keresztényeknek Istennek kell engedelmeskedniük?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. A keresztényeknek engedelmeskedniük kell vezetőiknek, ahogyan azt a Zsidókhoz írt levél 13:17 mondja. Alávetnünk kell magunkat a véneinknek, ahogyan azt az 1. Péter 5:5 mondja.

2. Az egyház az apostolok és próféták alapjára épül, amint azt az Efézusbeliekhez írt levél 2:20 mondja.

3. Minden engedelmességnek „az Úrban” kell történnie. Más szavakkal: ha a szülők, a tanárok, a kormányzati vezetők, az egyházi vezetők vagy bárki más, akinek engedelmeskednünk kell, olyasmit parancsol, ami ellentétes azzal, amit Isten a Szentírásban mondott, akkor inkább Istennek kell engedelmeskednünk, mint az embereknek, ahogyan Péter is megmutatta az Apostolok cselekedetei 4:19–21-ben.

K: Az 1 Timóteus 1:19-ben hogyan teszik tönkre egyesek a hitüket?

V: Az akkori hajó lényegében sok gondosan kidolgozott alkatrészből állt, amelyeket ügyesen összeállítottak egy meghatározott célra, hogy lebegjenek és vitorlázzanak számos jövedelmező úton. A hajótörés során keletkező anyag lényegében ugyanaz, mint a hajóé. A részek többsége még mindig megvan, de mivel néhány rész már nem a megfelelő helyen van, a hajó nem képes többé lebegni, nemhogy vitorlázni. Már semmire sem jó, kivéve, hogy a faanyag egy része még tűzifának használható lehet. Azonban a sekély vízben hajótörést szenvedett hajókat néha ki lehet emelni, megjavítani, és újra vitorlázhatnak.

Vannak, akik rendelkeznek a hit és a gyakorlat helyes elemeivel, azokat jól összeillesztik, és képesek hirdetni az evangéliumot. De ha hitük aztán a bűn vagy a hamis tanítás miatt hajótörést szenved, akkor már semmire sem jók. Vannak, akik keresztények, de eltávolodtak Jézustól, és vissza kell térniük. Mások talán soha nem voltak igazi keresztények, de annak ellenére, hogy amit csinálni próbáltak, hajótöréssé vált, most bűnbánatot tehetnek, és igazi keresztényekké válhatnak.

K: Az 1 Timóteus 1:20-ban hogyan „adják át a Sátánnak” az olyan embereket, mint Himeneusz és Sándor?

V: Ez a kifejezés hívőkre és nem hívőkre egyaránt utalhat. A hívők esetében azt jelentheti, hogy kizárták őket a gyülekezetből, hogy „fegyelmezve” legyenek, nehogy istenkáromoljanak. A nem hívők esetében pedig azt jelentheti, hogy mivel harcoltak az általuk hallott igazság ellen, Pál imádkozott azért, hogy Isten a Sátánt használja fel a fegyelmezésükre, hogy bűnbánatot gyakorolhassanak, és később elhiggyék azt az igazságot, amelyet korábban elutasítottak.

K: Miért imádkozunk az 1 Timóteus 2:1 szerint minden emberért, hiszen Isten már tudja, ki fog a mennybe jutni?

V: Noha minden egyes emberért imádkoznunk kell, mert nem tudjuk, ki fog a mennybe jutni, van egy ennél is fontosabb ok is. Isten parancsolja ezt, és az, hogy Isten pontosan tudja, ki fog a mennybe jutni, nem jelenti azt, hogy nekik nincs lehetőségük vagy felelősségük. További információkért lásd az 1 Timóteus 4:10-ről szóló fejtegetést is.

K: Az 1 Timóteus 2:2 szerint imádkoznunk kell-e minden politikai vezetőért, még a gonoszokért is? Imádkoznunk kell-e a javukért?

V: Igen. Amikor Pál ezt írta, a Római Birodalom – a császártól kezdve lefelé – tele volt korrupcióval. Legalább három okból imádkozunk minden politikai vezetőért, függetlenül attól, hogy mennyire rosszak is lehetnek.

1. Hogy ne legyenek botránykövek a keresztények számára, hogy „békés és csendes életet élhessenek minden istenfélelemben és méltóságban”, ahogyan az 1 Timóteus 2:2 mondja.

2. Imádkozzunk azért, hogy Isten továbbra is cselekedjen a politikai vezetők jó és gonosz tettein keresztül egyaránt, hogy így embereket vezessen be az Ő országába.

3. Imádkozzunk minden emberért, még a gonosz politikai vezetőkért is, hogy a lehető legjobb dolog történjen velük: hogy megbánják tetteiket, Krisztushoz forduljanak, és örökké velünk osztozzanak a mennyei örömökben.

K: Ha az 1 Timóteus 2:4–6 szerint Jézus mindenkiért halt meg, miért nem menekül meg mindenki, ahogyan azt az univerzalisztikus eretnekség tanítja?

V: Ahogy a Zsidókhoz írt levél 4:2 mondja, az üzenet, amelyet hallottak, „semmit sem ért számukra, mivel nem osztoztak azok hitében, akik megértették azt”. Istennek hatalma van arra, hogy minden embert megmentsen, és Isten ingyenesen kínálja az evangéliumot. Egyetlen vers sem mondja, hogy egyesek esély nélkül kerülnek a pokolba. Az emberek azonban olyanok lehetnek, mint a Lukács 7:30-ban szereplő farizeusok és írástudók, akik „elutasították Isten velük kapcsolatos szándékát”. Voltak olyan pillanatok, amikor Jézusnak megszakadt a szíve a hitetlenségük miatt (Máté 23:37–39), de Isten megengedi, hogy végső döntésük legyen a végső sorsuk. Természetesen az univerzális üdvösség egy eretnekség, amelyben az igazi keresztényeknek nem szabad hinniük.

K: Az 1 Timóteus 2:4–6-ban szereplő szakaszról mi a nem-kálvinista és a kálvinista értelmezés?

V: Elnézést a hosszú idézetért, de biztos akartam lenni abban, hogy a kontextusból semmi ne vesszen el.

Kálvinista: Loraine Boettner A református predesztináció-tan című művében (294–296. o.) így fogalmaz: „Ha az 1 Timóteus 2:4 szavait – miszerint Isten »akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretéhez« – arminiánus értelemben vesszük, akkor ebből az következik, hogy vagy Isten csalódott a saját kívánságaiban, vagy pedig kivétel nélkül minden ember üdvözül. Továbbá az a tan, amely csalódást tulajdonít az Istenségnek, ellentmond azoknak a Szentírási szakaszoknak, amelyek Isten szuverenitását tanítják.... Igaz, hogy egyes versek önmagukban véve valóban úgy tűnnek, mintha az arminiánus [nem-kálvinista] álláspontot sugallnák. Ez azonban a Bibliát ellentmondások halmazává tenné; hiszen vannak más versek is, amelyek az előre elrendelésről, a tehetetlenségről, a kiválasztásról, a kitartásról stb. tanítanak, és amelyeket semmilyen legitim módon nem lehet az arminiánussággal összhangban értelmezni. ... Következésképpen, ha olyan szakaszt találunk, amely önmagában kétféleképpen értelmezhető, és az egyik értelmezés összhangban áll a Szentírás többi részével, míg a másik nem, kötelességünk az előbbit elfogadni.” Boettner (294–296. o.)

Nem-kálvinista: Mind a nem-kálvinisták, mind az amyraldi kálvinisták pontosan ugyanazokat a szavakat idézhetik Boettnertől a három pont után, egyszerűen csak kicserélve az „arminiánus” és az „előre elrendelés” szavakat, valamint megváltoztatva a mondatok sorrendjét. Vegye figyelembe, hogy Boettner szerint egy szuverén Isten nem csalódhat, és hogy más versek egyértelműen azt mutatják, hogy mindenkinek üdvözülnie kellene, ha az üdvösséget mindenkinek felajánlanák. Most olvassa el a következőt:

„Jeruzsálem, Jeruzsálem, te, aki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk összegyűjti csibéit szárnyai alá, de te nem akartad!” (Máté 23:37)

„A farizeusok és a törvénytudók azonban elutasították Isten velük kapcsolatos szándékát, mert nem keresztelkedtek meg Jánosnál.” (Lukács 7:30)

„Ő maga [Jézus] a bűneinkért való engesztelő áldozat, és nemcsak a miénkért, hanem az egész világ bűneiért is.” (1 János 2:2)

Következtetés: Mindannyian egyet kell értenünk Boettner szavaival: „Elismert értelmezési elv, hogy a homályosabb szakaszokat a világosabb szakaszok fényében kell értelmezni, és nem fordítva.”

K: Miért viselnek a keresztény nők néha a 1 Timóteus 2:9-ben említett frizurákat és drága ékszereket?

V: Jó dolog ésszerűen gondozni a hajunkat, de a drága és hivalkodó frizurák nem azok, amiket Isten akar.

A legtöbb keresztény nő nem visel drága ékszereket. Ha egy keresztény nő hivalkodó, drága ékszereket visel és túlzottan sok időt fordít a hajára, akkor is lehet, hogy őszinte keresztény, de abba kellene hagynia ezt a szokást. A görög időkben egyes nők nagyon hivalkodó ruhákat viseltek. János Krisztosztom 1 Timóteushoz írt homíliái (kb. 397) szerint ez az ige ellentétben áll a színészek és a prostituáltak utánozásával.

K: Miért tanítja a Biblia az 1 Timóteus 2:11–14 és az 1 Timóteus 3:1–7 versekben, hogy a nők akkoriban (és valószínűleg ma is) nem taníthatnak és nem gyakorolhatnak hatalmat?

V: Noha a különböző egyházak nem értenek egyet a nők egyházi szerepéről, íme nyolc pont, amelyekben minden bibliai kereszténynek egyet kell értenie.

1. Pál elismerte, hogy a nőknek mégis lehetnek kiemelt pozícióik az egyházban. Néhány fontos nő, akiket megemlített, a következők voltak: Fébé (Róma 16:1,2), Priscilla, aki férjével együtt kijavította Apollóst (Cselekedetek 18:26), Euodia és Szintikhé, akik Pál oldalán küzdöttek az evangéliumért (Filippi 4:2-3), és valószínűleg Klóé (1 Korinthus 1:11).

2. A nők taníthatják a nőket és a gyermekeket, és a nőknek hatalmuk lehet a nők és a gyermekek felett az egyházban. (Titus 2:3–5)

3. A gyülekezeten kívül a nők vezetőként is engedelmeskedtek Istennek. Débora a Bírák 4:4–5 szerint fontos világi vezető volt. Débora nem ideiglenes tisztséget töltött be: már prófétanő és bíró volt, mielőtt hatalmát arra használta, hogy közölje Barákkal, Isten parancsolta neki, hogy győzze le Siserát.

4. A nők továbbra is hirdethették Isten szavát próféciákban. Az Ószövetség idején nemcsak Débora volt prófétanő, hanem Mirjám (2Mózes 15:20–21) és Hulda (2Krónikák 34:22–28) is. Az Újszövetségben Anna (Lukács 2:36–38), Fülöp négy leánya (Apostolok cselekedetei 21:9) és általában a nők az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 11:5-ben prófétáltak.

5. A Biblia soha nem ad olyan okokat, amelyek arra utalnának, hogy a nők fizikailag gyengébbek, kevésbé intelligensek, érzelmileg törékenyebbek vagy alacsonyabb rendűek lennének a férfiaknál. Valójában Izráel néhány férfi vezetője, például Abimelech (Bírák 9:52–53) és Rehabeám (1 Királyok 12:3–16), sem istenfélő, sem különösebben intelligens nem volt.

6. Az egyetlen ok, amit a Biblia megad, az, hogy Isten így akarja. Isten indokai ahhoz kapcsolódnak, hogy Éva volt az első, akit megtévesztettek az Édenkertben, nem pedig az összes nőhöz.

7. Elméletileg, ha Isten azt mondaná, hogy azt kívánja, hogy a nők – vagy akár a gyermekek – is hatalmat gyakoroljanak a férfiak felett az egyházban, akkor engedelmeskednünk kellene. Ha azonban Isten azt akarná, hogy csak a férfiaknak legyen hatalmuk, akkor mi, akik engedelmeskedünk Istennek, azt kell tennünk, amit Ő akar.

8. Minden kérdésben – nem csak ebben – engedelmeskednünk kell Istennek, függetlenül attól, hogy megkapjuk-e az összes indokot vagy sem.

K: Hogyan viszonyul az 1 Timóteus 2:11–14 és az 1 Timóteus 3:1–7 az iszlámhoz?

V: A Korán a 4:34-es szúrában azt mondja, hogy „verjük meg” vagy „korbácsoljuk meg” a feleségünket, ha engedetlen. Az arab „verjük meg” vagy „korbácsoljuk meg” szó ugyanaz a szó, amelyet erőszakos bűnözők vagy tevék megverésére is használnak. Móhammed maga is egyszer szándékosan megütötte Aishát „a mellkasán, ami fájdalmat okozott nekem” – a Sahih Muslim 2. kötet 2127. számú hadísz szerint. Ha a feleség jó, de a férj hanyag, a Korán soha nem mondja, hogy a feleségnek meg kell vernie a férjét, vagy apját, testvérét vagy egy másik férfit kell keresnie, hogy megverje a férjét.

Kapcsolatban áll-e ez a parancs a Próféta következő szavaival, amelyek a Bukhari Hadith 2. kötet, 18. könyv, 8. fejezet, 161. szám, 91–92. oldal; 1. kötet, 6. könyv, 8. fejezet, 301. szám, 181. oldal, valamint az 1. kötet, 2. könyv, 21. fejezet, 28. szám, 29. oldalról idézve: „A Próféta így szólt: »Megmutatták nekem a pokol tüzét, és azt, hogy lakóinak többsége nő volt.«” (Ezeknek a nőknek a többsége hálátlan volt a férjével szemben.)

Mit gondolsz, miért vannak több nők a pokolban? Talán azért, mert nincs olyan nagy ösztönzés számukra, hogy a mennyországba jussanak? A Bukhari Hadith 6. kötet, 60. könyv, 294. fejezet, 402. szám, 374. oldal és az azt megelőző részekben ez áll: „Allah kijelentése: Gyönyörű, szép nők, akik pavilonokban vannak bezárva [azaz láncra verve]. Qaisi elbeszélése szerint Allah Küldötte így szólt: »A Paradicsomban van egy pavilon, amely egyetlen üreges gyöngyből készült, hatvan mérföld széles, minden sarkában olyan feleségek vannak, akik nem látják a többi sarokban lévőket; és a hívők meglátogatják őket, és élvezik a társaságukat.«”

„Abu Huraira beszámolója szerint: Allah Küldötte így szólt: »Bánjatok jól a nőkkel, mert a nő egy bordából lett teremtve, és a borda legíveltebb része a felső része; így ha megpróbáljátok kiegyenesíteni, eltörik; de ha úgy hagyjátok, ahogy van, görbe marad. Tehát bánjatok jól a nőkkel!“ Bukhari Hadith 4. kötet, 55. könyv, 1. fejezet, 548. szám, 346. oldal.

„Abu Sai’id Al-Khudri beszámolója: A Próféta így szólt: »Hát nem egyenlő-e egy nő tanúvallomása egy férfi tanúvallomásának felével?« A nők így feleltek: »Igen.« Erre ő így szólt: »Ez a nő elméjének hiányosságából fakad.«” Bukhari Hadith, 3. kötet, 48. könyv, 12. fejezet, 826. szám, 502. oldal.

„[Mohamed] így szólt: »Soha nem lesz sikeres az a nemzet, amelyik nőt tesz uralkodójává.«” Bukhari Hadith, 9. kötet, 88. könyv, 18. fejezet, 220. szám, 171. oldal. Tehát amikor a muszlimok felhozzák az 1 Timóteus 2:11–14 és az 1 Timóteus 3:1–7 verseket azzal az érveléssel, hogy mivel a nők a Bibliában nem lehetnek elöljárók, a Biblia kevésbé értékesnek tekinti őket, akkor ironikusan megjegyezheted, hogy ezt szívesen megvitatnád a női imámjukkal.

K: Az 1 Timóteus 2:12 azt jelenti, hogy a nőknek egyáltalán nem szabad tanítaniuk, vagy azt, hogy nem szabad férfiakat tanítaniuk?

V: Pál csak azt mondta, hogy a nőknek nem szabad a férfiakat tanítaniuk, mert a Titusz 2:3-4-ben Pál azt mondta az idősebb nőknek, hogy tanítsanak jó dolgokat a fiatalabb nőknek, valamint a gyermekeknek is.

K: Az 1 Timóteus 2:13–14 azt tanítja-e, hogy a nők ítélőképessége gyengébb, ahogyan azt egy ateista (Capella) állítja?

V: Nem. Ahhoz, hogy valaki jó bíró legyen, jó ítélőképességgel kell rendelkeznie. Az Ószövetségben, amelyet Pál nagyon jól ismert, Débora Izráel jó bírája volt.

Ami a nő és a férfi értékét illeti, ugyanaz a szerző, Pál, a Galatákhoz írt levél 3:26–28-ban azt mondja, hogy Krisztusban nincs sem férfi, sem nő, hanem mindannyian Isten fiai vagyunk. A görög kultúrában a lányokat nem értékelték annyira, mint a fiúkat, így ha Pál ott azt mondta volna, hogy mindannyian Isten „gyermekei” vagyunk, akkor abban a kultúrában kétség merülhetett volna fel azzal kapcsolatban, hogy a férfiak és a nők valóban egyenlőek-e. Pál azonban minden kétséget eloszlatott azzal, hogy mindkettőjüket Isten „fiainak” nevezte.

K: Az 1 Timóteus 2:5-ben kérdésem merül fel a katolikus tanítással kapcsolatban, miszerint Mária és a szentek „közvetítők” számunkra. A katolikusok ezt az elméletet azzal indokolják, hogy Mózes is így járt el, amikor az izráeli nép nem hitt Istenben, és így védte meg őket Isten haragjától. Mózes megkérte Istent, hogy bocsásson meg az izraelitáknak, és Isten elfogadta a kérését (4Mózes 14:1–20). A katolikusok ezt felhasználhatják annak az elméletüknek az alátámasztására, hogy másokat, például Máriát vagy bizonyos szenteket vehetünk igénybe, hogy közbenjárjanak vagy közvetítsenek értünk Isten előtt. Az 1 Timóteus 2:5-ben azonban Pál egyértelműen kijelenti, hogy „egy” közvetítő van, és az Jézus. Zavarba ejtő számomra tehát, hogy ezek a szakaszok mindkét elméletet alátámaszthatják, így hogyan válasszunk az egyik mellett a másik helyett?

V: Általában minden elképzelhető érvnek van valamilyen ellenérve. Ezért hadd bővítsem ki először a kérdésedet, hogy ne csak Máriáról szóljon, hanem általában a versengő nézetek bibliai eldöntéséről. Ezután az általános elveket fogom alkalmazni arra, amiről kérdeztél.

Először is: a Szentírásban szereplő parancs, kijelentés vagy más egyértelmű megfogalmazás elsőbbséget élvez a mi értelmezésünkkel vagy a Szentírásból általunk alkotott analógiákkal szemben. Mivel az 1 Timóteus 2:5 azt mondja, hogy egyetlen közvetítő van, ha valójában két közvetítő lenne, akkor az 1 Timóteus 2:5 hazugságnak minősülne. Másrészt, ha valóban csak egy közbenjáró van, ez nem tenné hazugsággá az Ószövetség kijelentéseit, mert a) Mózesről nem mondták kifejezetten, hogy közbenjáró lenne, b) Mózes csak a nép fizikai büntetésével kapcsolatban állt közbe, nem az egész személyükért, c) bár Mózes Krisztus előképe volt, a Mózes által betöltött szerepet Krisztus felváltotta, és d) Mózes már nem is áll közbe.

Másodszor, érdemes megnézni, hogy ugyanazt a választ kapjuk-e, ha megfordítjuk a kérdést. Például ahelyett, hogy azt kérdeznénk: „Ki az Ószövetségben állna legközelebb ahhoz a közvetítői szerephez, amelyet a katolikusok Mária számára tulajdonítanak?”, kérdezzük meg: „Ki az Újszövetségben a leglogikusabb módon Mózes ószövetségi szerepének beteljesülése?” A válasz teljesen egyértelmű: Jézus, és nem Mária.

Harmadszor, meg kell kérdeznünk: „Talán valami teljesen új tanítást találunk ki?”, és azt is: „Hogyan értelmezték ezeket a verseket a korai keresztények?” Nem mintha a korai keresztények tökéletesek lettek volna, de sokan közülük hároméves koruktól kezdve beszéltek bibliai görögül, és görögül álmodtak, és nevetséges lenne, ha megpróbálnánk nekik azt mondani, hogy a görög szöveg valami mást jelentett, amikor mindannyian egyetértettek abban, hogy valami egészen mást jelentett. Egyáltalán nincsenek olyan nicénai előtti keresztény írók, akik azt tanították volna, hogy Mária társközvetítő, társmegváltó, közvetítőnő, megváltónő vagy bármely más szó lenne, amit a katolikus egyház kitalált. De a következő korai egyházi írók mindannyian megerősítették, hogy Jézus a mi közvetítőnk. Egyikük sem említette Máriát közvetítőként.

Római Kelemen (Kr. u. 96–98) (részlet) „Így, szeretteim, találjuk meg Megváltónkat, Jézus Krisztust, minden áldozatunk főpapját, gyengeségünk védelmezőjét és segítőjét. Általa tekintünk fel a mennyek magasságába. … Őáltala akarta az Úr, hogy megízleljük a halhatatlan tudást.” 1. Kelemen, 36. fejezet, 1. kötet, 14–15. o. (lásd még a 9. kötet 240. o.)

Római Kelemen (Kr. u. 96–98) (részlet) Ézsaiás 53-at idézve így szól Jézusról: „Az Ő sebeivel gyógyultunk meg. Ő volt a bűnért hozott áldozat. Jézus maga viszi el bűneinket.” 1. Kelemen, 16. fejezet, 1. kötet, 9. o. (lásd még a 9. kötet 234. o.)

Római Kelemen (Kr. u. 96–98) „Nézzünk szilárdan Krisztus vérére, és lássuk, milyen drága Istennek az a vér [Jézusé], amely, miután a mi üdvösségünkért ontatott, a bűnbánat kegyelmét az egész világ elé tárta.” 1. Kelemen, 7. fejezet, 1. kötet, 7. o. (lásd még a 9. kötet 231. o.)

Római Kelemen (Kr. u. 96–98) „Az irántunk tanúsított szeretete miatt Jézus Krisztus, a mi Urunk, Isten akaratából vérét adta értünk; testét a mi testünkért, lelkét pedig a mi lelkünkért.” 1. Kelemen, 49. fejezet, 18. o.

Lyon-i Iréneusz (182–188) azt tárgyalja, miért kellett Krisztusnak teljes mértékben embernek és Istennek is lennie ahhoz, hogy betöltse a „közvetítő” szerepét. Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 18. fejezet, 7. szakasz, 448. oldal

Irenaeus, a lyoni (182–188) megemlíti, hogy a mag [Jézus] közvetítő. Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 7.2. fejezet, 420. oldal

Irenaeus of Lyons (182–188) azt mondja, hogy Jézus „önmagán keresztül egyesítette az embert Istennel”. Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 4. fejezet, 2. szakasz, 417. oldal

Alexandriai Kelemen (193–217/220) Jézust az Atya akaratát végrehajtó Közvetítőnek, Isten Fiának és az emberek Megváltójának nevezi. Az „Instructor” című mű 3. könyve, 1. fejezet, 271. oldal

Tertullianus (kb. 213) szerint az apostol Krisztust „Isten és az ember közötti közvetítőnek” nevezi. *A Praxeas ellen* című mű, 27. fejezet, 624. oldal

Tertullianus (198–220) Jézust „Isten és az ember közötti közvetítőnek” nevezi. *A test feltámadásáról*, 51. fejezet, 584. oldal

Hippolytus, Portus püspöke (Kr. u. 222–235/6) a „Kommentár a Számok könyvéhez” című művében (169. o.) arról beszél, hogy Krisztus az Isten és az ember közötti közvetítő.

Origenész (kb. 227–240) Jézust említi, mint Közvetítőt, Főpapot, Paraklétost és az ajtót. Origenész: „Kommentár a János-evangéliumhoz”, 2. könyv, 28. fejezet, 343. oldal

Novatianus (Kr. u. 250/254–256/7) így ír: „Ha Krisztus csupán ember, miért hívják meg az imákban egy embert közvetítőként?” – A Szentháromságról című művében, 14. fejezet, 623. oldal. Az inkarnációról is tárgyal a Szentháromságról című művében, 10. fejezet, 619. oldal.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) „Ő testet öltött; Isten összeolvadt az emberrel. Ez a mi Istenünk, ez Krisztus, aki a kettő közvetítőjeként felveszi az emberi természetet, hogy elvezesse őket az Atyához.” Ciprián értekezései, 6. értekezés, 11. fejezet, 468. oldal

Alexandriai Péter (306,285–311) azt mondja, hogy Jézus a mi közbenjárónk az Atyánál. A kánonikus levelek, 11. kánon, 276. o.

Lactantius (kb. 303–kb. 325) „eljött egy közvetítő – azaz Isten testben –, hogy a test képes legyen követni Őt, és hogy Ő megmenthesse az embert a haláltól, amely hatalmat gyakorol a test felett.” Az isteni intézmények, 4. könyv, 25. fejezet, 126. o.

K: Az 1 Timóteus 2:15 szerint, mivel a nők „a gyermekszülés által nyernek üdvösséget”, mi a helyzet az istenfélő, de gyermektelen nőkkel?

V: Pál nyilvánvalóan nem gondolta, hogy a nők a gyermekvállalás révén jutnak a mennybe, különben nem ajánlotta volna a cölibátust az 1 Korinthus 7:8, 25–28-ban. Pál tudott Fülöp négy hajadon lányáról, akik az ApCsel 21:9-ben prófétáltak. Arra vonatkozó bizonyítékul, hogy az egyház történelmileg úgy értelmezte ezt a verset, hogy a gyermektelen nők is rendben vannak, olvassa el János Krisztosztom Timóteusról szóló homíliáit (kb. 397).

K: Mit jelent az 1 Timóteus 2:15-ben az, hogy „A nők azonban a gyermekszülés által nyernek üdvösséget”?

V: Isten fizikailag meg tudja őrizni a nőket a szülés nehéz időszakában. Viccesen mondtam egyszer a feleségemnek, hogy a gyermekvállalás olyan drága, fájdalmas, gondos és veszélyes folyamat, hogy a modern orvostudomány megjelenése előtt a nőknek egyszerűen nem lehetett gyermekük!

Komolyan szólva, ez egy összetett vers, mert Pál Éva konkrét esetét használja példaként, hogy egyszerre javítson ki és bátorítson minden nőt. A keresztényeknek sokféle véleményük van erről. Íme egy értelmezés, amely nagyjából a görög nyelvű exegetikus prédikátor, János Krisztosztom (kb. 397) Timóteushoz írt 9. homíliájából (436. o.) származik.

1. Bár Éva volt az, aki megtévesztette Ádámot, mégis volt későbbi szerepe Isten tervében, mint „minden élőlény anyja” (1Mózes 3:20). Éva leszármazottai között volt Krisztus is, aki megmentette őt. [1Mózes 3:15, nem János Krisztosztom]

2. Évával kapcsolatos okok miatt Isten nem akarja, hogy a nők tanítsanak vagy hatalmat gyakoroljanak a férfiak felett (1 Timóteus 2:11–14).

3. A nőknek különleges és egyedülálló szerepük van a gyermekvállalásban (1 Timóteus 2:15a). János Aranyszájú szerint az „megváltás” nem Évára vagy bármely egyes nőre utal, hanem általában a női nem szerepére.

4. A nőknek nem csupán fizikailag kell gyermekeket szülniük, hanem hűséges, szeretetteljes és szent életet kell élniük, önuralommal. Ahogy Chrysostom rámutat, az Efézusbeliekhez írt levél 6:4 említi, hogy nagy felelősség a szülők számára, hogy gyermekeiket az Úrban neveljék fel.

5. Míg egyesek tévesen úgy értelmezhetik ezt a verset, hogy minden nő részesült Éva vétkében, János Aranyszájú rámutatott, hogy ez téves érvelés.

További részletekért lásd a The NIV Study Bible, a New Geneva Study Bible és a The Bible Knowledge Commentary: New Testament című művek 736. oldalát.

K: Az 1 Timóteus 3:1 szerint a férfiaknak vágyniuk kell-e arra, hogy „püspökök” legyenek, mivel a püspökök tanítanak, miközben a Jakab 3:1 azt mondja, hogy nem sokan vágyjanak arra, hogy tanítók legyenek?

V: Az 1 Timóteus 3:1-ben szereplő görög szó „felügyelő”. Az 1 Timóteus 3:1 nem azt mondja, hogy a nem megfelelő férfiaknak felügyelőnek kell lenniük, hanem azt, hogy ha egy férfi felügyelőnek kíván lenni, akkor méltó célt tűz ki maga elé. Noha egyesek lenézhetik a teljes idejű keresztény szolgálatot, a Biblia azt mutatja, hogy nagy becsben kell tartanunk azt.

K: Az 1 Timóteus 3:1–7 megtiltja-e a nőknek, hogy felügyelők legyenek?

V: Az igazi keresztényeknek eltérő véleményük van erről.

Igen) Míg a férfi presbiterekről, feleségeikről és gyermekeikről egyaránt szó esett, a női presbiterek fogalma hiányzik az 1 Timóteus 3:1–7-ből. Ez a fogalom azonban nem volt távol Pál gondolataitól, mert az 1 Timóteus 2:11–14 kifejezetten tanítja, hogy a nők nem taníthatnak férfiakat, és nem gyakorolhatnak hatalmat a férfiak felett.

Csak erre az időre vonatkozik) Néhány igazi keresztény úgy véli, hogy ez csak erre az időre vonatkozott.

Nem) Egyesek úgy vélik, hogy a Galatákhoz írt levél 3:28-ban szereplő, a férfiak és nők egyenlőségéről szóló tanítás az egyházban betöltött szerepeikre is vonatkozik. Az 1 Timóteus 3:11 utalhat a diakónusok feleségeire, vagy akár a női diakónusokra is. O’Brien a *Today’s Handbook for Solving Bible Difficulties* című művében (374–375. o.) szintén megemlíti, hogy az ApCsel 18:26 szerint Priscilla és Aquila egyaránt tanította Apollóst.

(Igen, ismét) Ugyanakkor nincs olyan időbeli vagy kulturális indok, amely alátámasztaná, miért lehet a mi korunkban figyelmen kívül hagyni az 1 Timóteus 3:1–7-et, más parancsokat pedig nem. Az Ádámmal és Évával kapcsolatban felhozott indok ma is ugyanolyan érvényes, mint akkor. További információkért lásd az 1 Timóteus 2:11–14-re vonatkozó kérdést is.

K: Az 1 Timóteus 3:2,12 és a Titusz 1:6 szerint az eldereknek és a diakónusoknak legalább egy, egy, vagy legfeljebb egy feleségüknek kell lennie (a korábbi házasságokat számítva vagy nem számítva)?

V: Pontosabban: a görög kifejezés szó szerint „egy nőhöz hű férfi” jelentést hordoz. Mindenki egyetért abban, hogy a promiszkuus, elvált és újraházasodott, valamint a poligám férfiak nem jöhettek szóba presbiterré váláskor (elnézést, mormonok). Az újraházasodás nem bűn, amint azt a Rút könyve is mutatja. A keresztények általában egyetértenek János Krisztosztom Timóteusról szóló homíliáival (kb. 397) és a Szent Apostolok Alkotmányának 3:17-es versével (kb. 4. század), miszerint a hajadon presbiterek és diakónusok elfogadhatók. A „Bibliai nehézségek és látszólagos ellentmondások” című könyv 54. oldalán is az áll, hogy ez egy monogám kapcsolatra utal.

K: Mit kellene mondania az 1 Timóteus 3:3-nak (KJV)?

V: Íme néhány különböző fordítás.

„…ne legyen kapzsi a piszkos nyereségre [pénzre]; hanem türelmes, ne legyen veszekedő, ne legyen kapzsi” (KJV)

„…ne legyen kapzsi a pénz iránt, hanem szelíd, ne legyen veszekedő, ne legyen kapzsi;” (NKJV)

„…hanem szelíd, nem veszekedő, mentes a pénzszeretettől.” (NET Bible)

„…nem vágyik a tisztátalan nyereségre – hanem szelíd, nem veszekedő, nem szereti a pénzt” (Green’s Literal Translation)

„…hanem szelíd, nem veszekedő, nem pénzszerető” (NIV)

„…hanem szelíd, nem veszekedő, mentes a pénzszeretettől” (uNASB)

„…nem a bortól függő, nem erőszakos, hanem szelíd, békeszerető és mentes a pénzszeretettől.” (BSB)

„szelíd és nem veszekedő, nem kapzsi” (Williams)

Aland és társai görög Újszövetsége nem mutat kézirati eltéréseket a korai görög kéziratok között.

K: Mit jelent az 1 Timóteus 3:3-ban, hogy „pénzszerető”?

V: Lehet, hogy valaki nem lop, nem rabol és nem csal, mégis pénzszerető. Lehet valaki szegény vagy gazdag, és mégis pénzszerető. Lehet valaki gazdag, és nem pénzszerető, hanem inkább úgy tekint a pénzre, mint pusztán egy eszközre, amelyet Isten országáért adományozhat.

Ahogy valaki a főnökéről mesélte nekem: vannak, akik az embereket szeretik és a pénzt használják, ő viszont a pénzt szerette és az embereket használta. Többet gondolsz az emberekre és a kapcsolatokra, vagy inkább arra, hogyan lehet több pénzt keresni (vagy megtakarítani)? Az ingatlanba, a tőzsdébe vagy más dolgokba való befektetés önmagában nem rossz. De vigyázz, nehogy ez elvegye az összes szabadidődet, gondolataidat és a szívedet. Ahelyett, hogy azt kérdeznéd, mennyit kerestél ingatlanokkal, részvényekkel stb., inkább azt kérdezd, mennyit kerestél egy óra munkával. Például, ha 100 000 dolláros befektetéssel 8 000 dollárt kerestél (és a 8%-os hozam nagyon jó), de hetente 10–12 órát kellett a részvényeket figyelned, akkor szinte ugyanolyan jól jártál volna – sokkal kisebb kockázattal –, ha inkább egy részmunkaidős, minimálbérű állást vállaltál volna.

A Máté 7:24–27-ben és a Lukács 6:47–49-ben Jézus elmeséli a sziklára épített ház és a homokra épített ház példázatát. Ha valakinek sok pénze van arra, hogy egy pazar házat építsen a homokra, az egyszerűen tragikus.

K: Az 1 Timóteus 3:4 szerint egy férfinak gyermekei kell, hogy legyenek, mielőtt felügyelővé válhat?

V: Nem: a válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Lehet gyermektelen, mint Pál és feltehetően Timóteus is.

2. Ha egy felügyelőnek vannak gyermekei, azokat jól kell nevelnie. További részletekért lásd a következő kérdést.

3. A gyermeknevelés értékes tapasztalatot nyújthat a férfiakból, nőkből és gyermekekből álló gyülekezet vezetéséhez. További információkért olvassa el János Krisztosztom Timóteusról szóló homíliáit.

K: Mit jelent az 1 Timóteus 3:4–5, 12b-ben az, hogy a felügyelőnek jól kell vezetnie a saját családját és gyermekeit?

V: A felügyelőnek szándékosan kell a gyermekeit a hitben nevelnie. Jártak-e a kisgyermekek gyülekezetbe, megtanulták-e a hitet, imádkozott-e velük a szülő és tanulmányozta-e velük a Bibliát stb. Másodsorban: milyen példát láttak a gyermekek a szülőjükben? Isten szeretetében nőttek-e fel a gyermekek, vagy gyűlölték a gyülekezetet? Ha az utóbbi, akkor miért?

Egy kulcsfontosságú kérdés, amelyben egyes keresztények nem értenek egyet, az, hogy valaki továbbra is felügyelő maradhat-e, ha egyik gyermeke elhagyja a hitet? Véleményem szerint a válasz igen, mert a gyermek döntése, hogy elhagyja a hitet, saját döntése volt, és nem a szülőjétől függött. Jézus tizenkét tanítványt tanított, mégis az egyik elhagyta és elárulta Őt. Ez azt jelenti, hogy Jézus rossz tanító volt? Természetesen nem. Ismertem istenfélő szülőket, akiknek nagyon istenfélő gyermekeik voltak (nem felnőttek), kivéve azt az egy gyermeket a családban, aki teljesen elfordult Istentől.

K: Az 1 Timóteus 3:6-ban mi az a „ugyanaz az ítélet, mint az ördögé”?

V: Az ördög nagyrészt a gőg miatt bukott el. Hasonlóképpen, valaki, aki egykor jól szolgált Istennek, eltávolodhat a hitből a saját magával vagy a pozíciójával kapcsolatos gőg miatt, különösen, ha friss megtért. Sajnos, amikor egy vezető a gőg miatt eltávolodik a hitből, az gyakran nyilvánosan rossz példát mutat mind a hívőknek, mind a nem hívőknek, akik tudnak a helyzetről.

K: Mit jelent az 1 Timóteus 3:7-ben említett „ördög csapdája”?

V: A csapda általában olyan dolog, ami hirtelen fogságba ejt vagy meglepetésszerűen megöl. Itt a csapda azt jelenti, amikor valaki úgy érzi, hogy a csúcson van, büszke erre, és túlságosan magabiztossá válik, közvetlenül azelőtt, hogy súlyosan elbukna.

K: Mit jelent az 1 Timóteus 3:8-ban és a Titusz 2:2-ben az, hogy a diakónusoknak és az idősebb férfiaknak „komolynak” vagy „méltóságteljesnek” kell lenniük?

V: A görög semnos szó tiszteletreméltót, becsületeset, komolyt, őszintét vagy becsületeset jelent. Olvassa el János Krisztosztom Timóteusról szóló homíliáit, amelyekben három oldalon keresztül tárgyalja az 1 Timóteus 3:8–13-at.

K: Az 1 Timóteus 3:11-ben milyen szempontok alapján lehet egy nő vagy férfi megbízhatatlan?

V: Különböző módon lehet valaki megbízhatatlan, még akkor is, ha nem mindig hazudik. Megteszi-e, amit mond? Pletykál-e, vagy elárulja-e azokat a titkokat, amelyeket tud, hogy titokban kellene tartania? Ha elvesz valamit, ami nem az övé, amikor biztos abban, hogy megúszhatja, akkor csak „feltételesen megbízható”, attól függően, hogy úgy gondolja-e, megúszhatja-e. A „feltételesen megbízható” pedig egyáltalán nem megbízható; még a bűnözők is feltételesen megbízhatók. A feddhetetlenség az, amilyen vagy és amit teszel, amikor azt hiszed, senki sem figyel. De Isten mindig figyel.

K: Az 1 Timóteus 3:11–13 szerint lehetnek-e nők diakónusok?

V: Az 1 Timóteus 3:11-ben szereplő kifejezés fordítható úgy, hogy „diakonisszák”, vagy úgy, hogy „diakónusok feleségei”. Az igazi keresztények körében három nézet létezik.

a) Diakonisszák: Ez nem csupán a diakónusok feleségeit jelenti, mert akkor a diakónusok feleségeinek lenne különleges szerepük, míg a presbiterek feleségeinek nem lenne szerepük. A 451-ben tartott khalkédóni zsinat idejére a diakonisszák már egyházi tisztséget töltöttek be. A „The First Seven Ecumenical Councils (325–787)” című mű 189. oldalának megfelelően a diakónusnőknek legalább 40 évesnek és cölibátusban élőnek kellett lenniük.

b) A diakónusok feleségei: Ez nem a diakónusnőkre utal, mert akkor a szakasz szerkezete szokatlan lenne.

3:1–7    Az idősebbek, gyermekeik és feleségeik

3:8–10    Hasonlóképpen a diakónusok is, róluk nincs férfiakra vonatkozó információ

3:11    Hasonlóképpen a diakónusnők

3:12-13 Ismét a diakónusok, beleértve a férfiakra vonatkozó információkat is

c) Mindkettő: János Aranyszájú (kb. 397) a Timóteushoz írt 11. homíliájában így fogalmaz: „Azokról beszél, akik diakónusnői tisztséget töltenek be. »A diakónusok legyenek egy feleségűek.« Ezt tehát úgy kell érteni, hogy a diakónusnőkre vonatkozik.” Így a diakónusok feleségei különleges diakónusnői tisztséget töltöttek be.

K: Mit tanít nekünk az 1 Timóteus 3:14–15?

V: Az 1 Timóteus 3:14–15-ben Pál azt mondja, hogy azért ír Timóteusnak, hogy ha ő késne, az emberek (nem csak Timóteus) tudják, hogyan kell viselkedniük a gyülekezetben. Itt több pontot is meg kell említenünk:

Ezek Pál által a gyülekezetnek adott, kötelező érvényű utasítások. Nem csupán életre vonatkozó javaslatok, hanem Isten parancsai.

Egy háztartásban általában van egy vagy több szülő és gyermekek. A gyülekezet Isten háztartása, mivel mi Isten gyermekei vagyunk, és Isten a mi Atyánk.
A gyülekezet nem a presbitereké, sem a többi hívőé. A gyülekezet az élő Isten tulajdona.

Az „igazság oszlopa és alapja” kifejezés ebben a versben a gyülekezetre utal, nem pedig Istenre. Az igazság forrása azonban végső soron nem a gyülekezet, sem a Biblia, hanem maga Isten. Kissé bosszantó, hogy egyes római katolikusok tévesen azt állítják, hogy hálásnak kell lennünk a katolikus egyháznak azért, hogy nekünk adta a Bibliát. Hálával tartozunk az őskeresztény egyháznak (nem a római katolikus egyháznak) azért, hogy elismerte Isten Igéjét, de a Bibliát Isten adta nekünk, nem az egyház. A legfőbb probléma az, hogy az üdvösségért az egyházban bízunk, és nem Istenben és az Ő Igéjében.
Az egyháznak azonban még mindig fontos szerepe van. Mit is csinál pontosan egy oszlop? Egyrészt megtámasztja az épület többi részét, másrészt olyan hely is, ahová üzeneteket lehet kifüggeszteni. Az alapköveknek mozdíthatatlanul kell állniuk, és el kell viselniük mindazt a súlyt, ami rajtuk van. A hívők az idők során mindig így működtek: a korai keresztény mártíroktól kezdve a korai egyházi írókon át, akiktől tanulhatunk, az olaszországi csendes valdensekig, a későbbi nagy missziós mozgalmakig, és így tovább. De ha egy adott egyház már nem az igazság oszlopa és alapja, akkor mi haszna van egyházként? Talán ezért fenyegetett Jézus a Jelenések 2–3-ban azzal, hogy eltávolít néhány gyertyatartót. Pál építési metaforája az Efézusbeliekhez írt levél 2:19b–22 (BSB) visszhangja: „...hanem a szentekkel együtt polgártársak és Isten házának tagjai, az apostolok és próféták alapjára építve, Krisztus Jézusban magában, aki a sarokkő. Benne az egész épület összeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban. És benne ti is együtt épültök Isten lakóhelyévé az Ő Lelkében.” A 2. Korinthus 6:16 is megerősíti, hogy mi (keresztények) vagyunk az élő Isten temploma. Ezt a metaforát azonban nem csak Pál tanítja. Az 1. Péter 2:5 (BSB) így szól: „Ti is, mint élő kövek, beépítettek egy szellemi házba, hogy szent papság legyetek, és Jézus Krisztuson keresztül Istennek tetsző szellemi áldozatokat mutassatok be.” Ezek a versek egyértelművé teszik, hogy az egyház nem egy épület, sem pedig egy emberi szervezet, hanem a hívők közössége és testvérisége.
De kik a papok? Az 1 Péter 2:9 (BSB) így szól: „Ti pedig választott nép vagytok, királyi papság, szent nemzet, Isten saját tulajdonának népe.” Tehát mindannyian papok vagyunk. A papok képviselik Istent más emberek előtt, és mi Krisztus követei vagyunk a 2 Korinthus 5:20 szerint.

K: Az 1 Timóteus 3:16-ban az, hogy Jézus „testben megjelent” és „a Lélek által igazolva lett”, azt jelenti-e, hogy nem támadt fel fizikailag a halálból?

V: Természetesen nem, különben Pál nem írta volna meg az 1 Korinthus 15-öt. Az 1 Timóteus 3:16-ban Pál hangsúlyozta, hogy Jézus nem csupán úgy tűnt, mintha eljött volna, mint egy szellem, hanem valóban itt volt testben és vérben, a későbbi eretnek gnosztikusok és doketisták tanításainak tévedései ellenére. Jézus igazolása a Szentlélek általi feltámadásán keresztül történt.

K: Az 1 Timóteus 4:1–2 alapján bizonyítja-e ez, hogy az igazi kereszténység eltűnt a földről, ahogyan egyes szekták állítják?

V: Nem. Azt mondja, hogy egyesek elhagyják a hitet, de nem azt, hogy mindenki. Például még Kr. u. 1000 és 1500 között is, amikor a hivatalos katolikus egyház rendkívül korrupt volt, létezett Észak-Olaszországban, Dél-Franciaországban és Észak-Spanyolországban egy waldenszeknek nevezett csoport, akik az emberi hagyományok helyett Isten Szentírását követték.

K: Mivel az 1 Timóteus 4:3 szerint a keresztényeknek nem szabad tiltaniuk a házasságot, miért támogatja Pál az 1 Korinthus 7:1, 25–28-ban a cölibátust?

V: Pál a cölibátust ajánlja, de nem parancsolja. Az ajánlás után rögtön, az 1 Korinthus 7:28-ban Pál újra hangsúlyozza, hogy a házasság mindenki számára megengedett.

K: Az 1 Timóteus 4:7-ben milyen „tiszteletlen, ostoba mítoszok” vannak, amelyeket már akkor el kellett volna utasítani? Melyeket kellene ma elutasítanunk?

V: Különböző kultúrákban különféle babonák léteznek. Az európai kultúrában a 13-as számot szerencsétlennek tartják, és vannak, akik félnek a fekete macskáktól, ha azok az útjukba kerülnek. A kínai kultúrában az emberek egyik dologtól sem félnek, de egyes épületekben nincs negyedik emelet, mert a 4-es számot szerencsétlennek tartják, mivel kiejtése hasonlít a „halál” szóra. Nem tudom, mit kellene tenniük azoknak, akik Kína és Európa között félúton élnek – átlagot venni? Azt kellene mondaniuk, hogy a 8 és fél szerencsétlen? Az iszlámban a hadíszok szerint jobb kézzel kell enni és inni, mert a Sátán bal kézzel eszik (Ibn-i-Majah 4. kötet, 29. könyv, 3266–3268. sz., 433. o.). A Muwatta’ Malik 48.7.15 szerint szandál felvételekor a jobb lábat kell először beletenni, és utoljára kivenni.

De az ostoba mítoszok nem csupán pogány babonák; beférkőztek egyes egyházakba is. Például, bár ez nem jellemző a görög ortodox vagy a protestáns egyházakra, a római katolikus egyházban a transzszubstanciáció tanítása szerint miután a kenyeret és a bort megszentelték az úrvacsorához, azok fizikailag már nem kenyér és bor többé; csupán úgy tűnik, mintha még mindig kenyér és bor lennének.

Kr. u. 325 utáni évszázadokban számos álírásos könyv született a különböző apostolok cselekedeteiről. Lehet, hogy azért írták őket, hogy kielégítsék az emberek kíváncsiságát azzal kapcsolatban, hogy az apostolok még mit tettek, de az igazság szempontjából semmilyen célt nem szolgálnak.

A Példabeszédek 30:5–6 arra int minket, hogy ne adjunk hozzá Isten szavaihoz. Osszátok meg véleményeiteket és spekulációitokat, ha muszáj, de ne vétkezzetek azzal, hogy „Isten azt mondta…” – mondjátok olyan dolgokra, amelyeket Isten valójában nem mondott.

K: Az 1 Timóteus 4:8 azt mondja: „a testgyakorlásnak csak korlátozott értéke van”, tehát el kellene hanyagolnunk a testgyakorlást?

V: Nem, Pál nem ezt értette. A görögök szinte olimpiai mértékben hangsúlyozták a testgyakorlást és az atlétikát, hogy úgy mondjam. Milyen furcsának tűnhet az angyalok számára, hogy egyesek körülbelül 70 évig hangsúlyozzák a testgyakorlást és annak előnyeit, miközben teljesen elmulasztják az istenfélelem gyakorlását, amelynek előnyei az örökkévalóság milliói éveire szólnak.

K: Az 1 Timóteus 4:10 szerint, mivel Isten „mindenki Megváltója, különösen a hívőké”, miért nem hisz mindenki, és miért nem jut mindenki a mennybe, ahogyan azt az univerzalisztika tanítja?

V: A legtöbb ember úgy véli, hogy Isten előre elrendelésében meghozott döntései összefonódnak Isten előre tudásával. A Szentírásban mindössze két helyen fordul elő, hogy mindkét szó együtt szerepel, és mindkét esetben az előre tudás áll az első helyen. Mivel Isten a Titusz 1:2 szerint már az idő kezdete előtt cselekedett, ezért Isten képes az időn kívül is cselekedni. Ha Isten előre elrendelése időn kívüli cselekedet, akkor túlzott leegyszerűsítés az a vita, hogy vajon Isten mindent kiválasztott-e, mielőtt bármit is tudott volna, vagy mindent tudott, mielőtt bármit is kiválasztott volna.

Isten választása és előre tudása nem szünteti meg a választási képességünket. Például, ha egy történelemkönyvben olvasok Pompeiusról, a szinte biztos tudásom nem kényszeríti őt arra, hogy úgy cselekedjen, ahogyan cselekedett. Ha visszamehetnék egy időgéppel az ő kora előttre, és magammal vinném a történelemkönyvet, akkor sem korlátoznám Pompeius választási lehetőségeit. Hasonló módon Isten tudása sem korlátozza a mi választásainkat.

Az egyház korai történelmében Origenész (225–253/254) az 1 Timóteus 4:10 és az 1 János 2:1–2 verseket úgy alkalmazta, hogy azok nem csupán a rabszolgákra, a nőkre és a gyermekekre vonatkozzanak, hanem minden emberre, legyen az értelmes vagy egyszerű. (A Celsus ellen című mű 3. könyve, 49. fejezet, 484. oldal)

K: Az 1 Timóteus 4:1-ben hogyan engedi Isten, hogy az emberek „elhagyják a hitet”?

V: Kétféleképpen.

1) A keresztények bűnbe és tévedésbe eshetnek, majd később visszatérhetnek, amint azt a Jakab 5:19–20 és a Júdás 23 mutatja.

2) Vannak, akik a keresztények között élnek, eltávolodnak a hittől, és a pokolban vesznek el, amint azt az 1 János 2:18–19 és a Máté 7:21–23 mutatja.

Arra vonatkozóan, hogy Isten miért engedi ezt, lásd a János 5:4-re, az ApCsel 14:12-re stb. adott választ.

K: Az 1 Timóteus 4:15-ben, mivel Timóteus Páltól tanult, és jelenleg is hűségesen szolgál, miért kell Timóteusnak szorgalmasnak lennie ezekben a dolgokban?

V: Egy keresztény vezetőre mások rossz hatással lehetnek, és egy olyan vezető, mint Timóteus, szintén nagy befolyással bír. Egy földi keresztény soha nem éri el azt a szintű érettséget, hogy már ne kelljen aggódnia amiatt a kísértés miatt, hogy ne engedelmeskedjen teljes mértékben Istennek.

K: Mivel az 1 Timóteus 4:15 és számos zsoltár azt mondja, hogy „elmélkedjünk”, vajon a keresztényeknek gyakorolniuk kell-e az elmélkedést, például a transzcendentális meditációt?

V: Nem. A KJV-ben az 1 Timóteus 4:15 valójában így szól: „gondolkodj el ezeken a dolgokon”, ami alatt azokat a dolgokat érti, amelyeket Pál korábban tárgyalt. (A BSB így fordítja: „Légy szorgalmas ezekben a dolgokban, és merülj el bennük.”) Nem azt mondja, hogy értéktelen csalásokon és istentelen dolgokon kell elmélkedni.

Az Omni Magazine 129. oldalán (kb. 1985-ből) található egy vicces cikk, amely elmeséli, hogy a Transzcendentális Meditációban (TM) azt állítják, hogy több ezer egyénre szabott mantra létezik. Az igazság azonban – a volt TM-oktatók szerint – az, hogy csak körülbelül 16 mantra létezik, és ezeket az alapján osztják ki, hogy az illető hány évesen csatlakozott a TM-hez. Például azoknak, akik 55–59 éves korukban csatlakoztak, a mantrájuk a „SHAM”. A cikk így zárul: „Mire jó ez a titkolózás? Bármelyik 55–59 éves, aki részt vett a TM-ben, nagyon jó tippet kapott.”

Egyéb versek, amelyek leírják, hogyan kell a keresztényeknek Istenről és az Ő törvényéről elmélkedniük: Józsué 1:8; Zsoltárok 1:2; 63:6; 77:12; 119:15, 23, 48, 78, 148; 143:5.

K: Az 1 Timóteus 4:16-ban hogyan tud Timóteus másokat megmenteni?

V: Az itt szereplő görög szó, a sozo, jelenthet mentést és megmentést is. Timóteus nem tud másokat megmenteni, de eljuttathatja a megváltás jó hírét hallgatóinak. További információkért lásd a Kolossébeliekhez írt levél 1:24-ről szóló magyarázatot.

K: Az 1 Timóteus 5:1-ben kik azok a vének: egyházi vezetők vagy idősebb emberek?

V: Bár a görög „episcopos” szó felügyelőt jelent, itt nem ezt a szót használják. Itt a „presbyteros” szó szerepel, amely jelenthet idős férfit, vagy a gyülekezet vezetőjét is. Ebben a kontextusban valószínűleg idős férfiakra utal.

K: Az 1 Timóteus 5:1–2-ben, mivel Jézus a Máté 23:9-ben azt mondta, hogy senkit se nevezzünk atyának, miért mondja Pál, hogy az idősebb férfiakat atyákként kezeljük?

V: Pál azt mondta, hogy kezeljük őket apaként, nem pedig hogy apának szólítsuk őket. Egyébként Pál rögtön hozzáteszi, hogy az idősebb nőket is anyaként kell kezelni. Más szóval, nem úgy kell engedelmeskedni az idősebb férfiaknak, ahogyan egy gyermeknek a szülőjének kell engedelmeskednie, hanem úgy kell bánni az idősebb férfiakkal és nőkkel, ahogyan a saját apánkkal és anyánkkal bánnánk.

K: Az 1 Timóteus 5:3-ban, a 2 Mózes 22:22-ben és a Jakab 1:27-ben hogyan kell különösen segítenünk az özvegyeken?

V: A Szentírás nem ad rá egyértelmű választ, de legalább háromféle alkalmazást lehet kiolvasni belőle.

1. Akkoriban az özvegyek gyakran nagyon szegények voltak, ha nem volt férfi, aki anyagilag eltartotta volna őket. Akárcsak a Jakab 1:27-ben említett árvák, az özvegyeknek is segítségre volt szükségük anyagi szükségleteik kielégítéséhez.

2. Ma éppúgy, mint akkor, fontos, hogy megmutassuk szeretetünket az özvegyek és az árvák iránt a nehézségek közepette, amelyekkel szembesülhetnek. Ahogyan Pál a 2 Korinthus 1:4–11-ben mutatja, Isten vigaszával erősek lehetünk nagy nyomorúságban is. Néha mi lehetünk azok az eszközök, amelyeket Isten használ, hogy gondoskodjon másokról és vigasztalja őket.

3. Barátság: időt tölteni velük, nem csak távolról szeretni őket.

K: Miért számít az 1 Timóteus 5:8 szerint a saját családunk megsegítésének elmulasztása rosszabb cselekedetnek, mint amit egy hitetlen tesz?

V: Még a pogányok is segítenek a saját családjuknak. Ha a keresztények megtagadnák a segítségnyújtást a rászoruló családtagjaiknak, kevesebb szeretetet tanúsítanának, mint a pogányok. Az 1 Timóteus 5:4 megemlíti, hogy ebbe beletartozik az is, hogy viszonozzuk szüleinknek azt, amit értünk tettek.

K: Az 1 Timóteus 5:10-ben és a János 13:1–8-ban szereplő szöveg szerint fontos-e ma is, hogy egymás lábát mossuk?

V: Az igazi keresztények ebben a kérdésben nem értenek egyet.

a) Egyesek, például a mennoniták, úgy vélik, hogy ez egy különleges gesztus és fontos gyakorlat, amelyet mások sajnos elhanyagolnak.

b) Mások úgy vélik, hogy az akkori időkben ez a törődés különleges kifejezése volt, mivel szandált viseltek és földutakon jártak. Ezt a tanítást a mi korunkhoz kell igazítanunk, és a lényeg az, hogy a törődés különleges kifejezései a mi korunkban is ugyanolyan fontosak.

Mindazonáltal semmi baj nincs azzal, ha a gyülekezetben külön lábmosási istentiszteletet tartanak.

K: Az 1 Timóteus 5:9–13-ban mit jelent az, hogy egy özvegyet „felvesznek a listára”?

V: Azt jelenti, hogy felveszik az özvegyek listájára. Ez azoknak az özvegyeknek a listája volt, akikről a gyülekezet gondoskodott, és akik Istennek szentelték magukat. Ez azonban sem nem támogatja, sem nem bírálja a szerzetesnők fogalmát, mivel ezek az asszonyok „nyilvántartásba vett” özvegyek voltak, nem pedig soha nem házasodott szerzetesnők.

K: Az 1 Timóteus 5:14 és az 1 Korinthus 7:8–9, 39 szerint megengedett-e az újraházasodás a házastárs halála után?

V: A Biblia egyértelműen kijelenti, hogy a házastárs halála után az újraházasodás megengedett. Lásd az 1 Timóteus 5:14-et és a Róma 7:3-at; az 1 Korinthus 7:8–9-et és az 1 Korinthus 7:39-et. Az Ószövetségben Abigail férje halála után feleségül ment Dávidhoz, és az özvegy kötelessége volt újraházasodni, ha férje gyermek nélkül halt meg. A Rút könyve teljes egészében azt mutatja, hogy a házastárs halála utáni újraházasodás nem csupán „megengedett”, hanem valóban tetszhet Istennek. Egyes kultúrák elítélhetik az újraházasodást, és „másodrendű státuszt” tulajdoníthatnak neki, esetleg megkérdőjelezve a meghalt házastárs iránti szeretetet. Ezzel ellentétben a Bibliában nincs bűn, szégyen vagy kínos helyzet az újraházasodással kapcsolatban; az 1 Timóteus 5:14 nemcsak megengedi, hanem ajánlja is. Tertullianus a feleségének írt levelében azt mondta neki, hogy a házastárs halála utáni újraházasodás rendben van, bár ő maga azt kérte tőle, hogy ne házasodjon újra.

K: Az 1 Timóteus 5:17-ben Pál azt mondja, hogy azok a presbiterek, akik hatékonyan vezetnek, kétszeres tiszteletre méltók. Ebben az összefüggésben mit jelent a „kétszeres tisztelet”?

V: Két, egymást kiegészítő válasz létezik: egy rövid válasz, és néhány elgondolkodtató gondolat.

Röviden: A tiszteletet jelölő görög szó (time) egyszerre jelent tiszteletet és fizetett pénzt is, hasonlóan az angol „honorarium” szóhoz. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy kétszeres tiszteletet, vagy kétszeres pénzt kell adni az özvegyeknek. Amellett, hogy a görög szónak két jelentése van, a verset körülvevő szakaszok egyaránt tárgyalják a pénzügyi támogatást (1 Timóteus 5:16, 18) és a bizalmat, valamint a tiszteletet (1 Timóteus 5:19).

Öt kommentár és két tanulmányi Biblia egyaránt ugyanazt állítja: ez az ige mindkét jelentést magában foglalja. Lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 380. o.; The Believer’s Bible Commentary, 2096–2097. o.; Evangelical Commentary on the Bible, 1108. o.; The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 744. o.; New International Bible Commentary, 1482–1483. o.; The NIV Study Bible, 1840. o.; és The New Geneva Study Bible, 1914. o.

Három gondolkodásra ösztönző pont: Az „elöljáró” kifejezés itt nem az önkéntes vezetőkre utal, hanem azokra, akik feladták saját karrierjüket, hogy teljes munkaidőben vezetői feladatot lássanak el.

1. A vének fizetésének kötelezettsége: Bár egyes keresztény munkások, mint például Pál, úgy döntöttek, hogy nem kérnek fizetést, ez megerősíti, hogy a gyülekezeti vének fizetése nem csupán helyes volt, hanem a gyülekezet kötelessége is. A „kettős tiszteletre méltó” kifejezés azt mutatja, hogy a vének fizetése legalább annyira fontos volt, mint az özvegyeknek adott pénz. Ha te nem aggódsz amiatt, hogy minden fizetési időszakban megkapod-e a munkádért járó fizetésedet, a véneknek sem kellene aggódniuk a sajátjuk miatt.

2. A presbiterek szerény fizetést kaptak: Ha az özvegyeknek annyit fizettek, amennyi a megfelelő megélhetéshez szükséges volt, a presbiterek többet kaptak volna, de semmi nem utal arra, hogy nagy fizetést kaptak volna. A túlzott összegek kifizetése arra ösztönözheti a nem szellemi embereket, hogy a pénz miatt válasszák ezt a pályát. Személyesen ismerek egy férfit, aki kizárólag azért lett lelkész egy liberális gyülekezetben, mert a fizetés megfelelő volt, és azt mondta, hogy nem kellett túl keményen dolgoznia.

3. Az idősebbeket nagy tiszteletben kell tartani: Sok özvegy azért lett özvegy, mert férje Krisztusért vértanúhalált halt. A gyülekezet idősebb tagjait még ennél is nagyobb tiszteletben kellett tartani. Ma megadjuk-e az egyház istenfélő vezetőinek azt a tiszteletet, amit megérdemelnek? Szavaikat a Szentírás alapján kell megítélnünk, és a bűnbe eső időseket nyilvánosan meg kell feddni, de az istenfélő időseket tisztelni kell, és tisztelettel kell róluk beszélni. Ne bíráljuk az időseket preferenciáik, stílusuk vagy olyan dolgok miatt, amelyek nem bűnösök.

K: Az 1 Timóteus 5:17 szerint a gyülekezetünk felügyelőinek „uralkodniuk” kell felettünk?

V: Igen, egy szempontból, és nem, három másik szempontból.

1. Igen, el kell fogadnunk azok vezetését, akik felügyelik a gyülekezetet. Ők részben felelősek a lelki életünkért, és nekünk meg kell könnyítenünk a munkájukat, ahogyan a Zsidókhoz írt levél 13:17 mondja. Hatalmuk van arra, hogy megfeddjenek minket (Titus 2:15). Nem szabad olyanoknak lennünk, akik megvetik a hatalmat (2 Péter 2:10).

2. Nem, nem szabad, hogy a vezetők „uralkodjanak” felettünk (1. Péter 5:2–3). Nem szabad hozzáadniuk Isten szavához (Példabeszédek 30:5–6), sem túllépniük azon, ami az 1. Korinthus 4:6-ban van írva.

3. Nem, nem szabad bárki tekintélyét elfogadnunk. Nem szabad hamis tanítókat követnünk, és nem szabad eltűrnünk senkit, aki:

3a) Kereszténynek vallja magát, de erkölcstelen, kapzsi, bálványimádó, rágalmazó, részeges vagy csaló. (1 Korinthus 5:9-13, Júdás 3-4)

3b) Tagadja Jézus testben való eljövetelét, vagy nincs benne Krisztus. (1 János 4:1-3; 2 János 7-11)

3c) Nem hiszi, hogy Pál írásai – akár a nőkről, akár általában – az Úr parancsai. (1 Korinthus 14:37–38)

3d) „A jámborság látszatát” hordozza, de tagadja „hatalmát”, vagy különböző módon nem engedelmeskedik Krisztusnak. (2. Timóteus 3:1-5)

3e) A fenti okok valamelyike miatt farkas báránybőrben (Máté 7:16, ApCsel 20:29-31) [Ha óvatosnak kell lennünk velük szemben, logikus, hogy nem helyes, ha vezetőként támogatjuk őket.]

4. Nem, a nőknek nem szabad hatalmat gyakorolniuk a férfiak felett az egyházban, amint azt az 1. Timóteus 2:12–3:7 tanítja. (Más pozíciókban lévő, hatalommal rendelkező nőknek alávetnünk kell magunkat, például a kormányzatban, amint azt a Róma 13:1–7 és a Bírók 4:4–6 tanítja).

K: Mi a szokatlan Pál kijelentésében az 1 Timóteus 5:18-ban?

V: Pál először egy ószövetségi szakaszt idéz (5Mózes 25:4), majd Jézus egyik tanítását (Lukács 10:7), és mindkettőt egyszerűen Szentírásnak nevezi. Pál nem „két Szentírást” látott, hanem egyetlen, egységes Szentírást. További információk erről a szakaszról és a Szentírás kánonjáról a The Complete Book of Bible Answers című könyv 27–30. oldalán találhatók.

Pál az 1 Timóteus-levelet Kr. u. 62–65 között írta, és úgy gondolják, hogy Lukács az evangéliumát Kr. u. 63 körül (New Geneva Study Bible), Kr. u. 59–60 között (The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 199. o.), vagy pedig Kr. u. 59–63 között, illetve a 70-es és 80-as években írta (The NIV Study Bible). Lukács Pál útitársa volt, így vagy:

1) Pál Lukács írását Szentírásnak nyilvánította néhány évvel azután, hogy Lukács leírta.

2) Pál már azelőtt hivatkozott Jézus ezen tanítására, hogy Lukács leírta volna.

K: Az 1 Timóteus 5:22-ben, mivel mindenki a saját bűneiért lesz megítélve – amint azt az Ezékiel 18:4,20 és a Mózes 5. könyve 24:16 is mutatja –, hogyan lehet valaki más ember bűneinek részese?

V: Könnyen. Mindenki csak a saját bűneiért kerül ítéletre. Ha azonban jóváhagyod mások bűneit, és azt tanítod az embereknek, hogy egy bűn Isten előtt elfogadható, akkor az a te saját bűnöd, hogy úgy döntesz, részt veszel egy másik ember bűnében.

Ha valakit, aki bűnben él, elöljáróvá, diakónussá vagy más vezetővé szentelsz fel anélkül, hogy előzetesen megvizsgálnád, akkor részesedésed van a bűnében.

K: Az 1 Timóteus 5:23 szerint elfogadható-e az alkoholfogyasztás?

V: Néhány keresztény úgy gondolja, hogy mindenfajta alkoholfogyasztás bűn. Más, igaz hitű keresztények ezzel nem értenek egyet. Íme hat pont, amely a második nézetet vázolja fel.

1. A borivás nem bűn, hiszen Jézus is ivott belőle a Lukács 7:34-ben, és vizet borrá változtatott a János 2:1–11-ben. A bor felvidítja az ember szívét a Zsoltárok 104:15-ben. János Krisztosztom (meghalt 407-ben) a „A szobrokról” című művének 1:1–7-es részében említi ezt, és azt is mondja, hogy a borivás megengedett.

2. Alkoholos bor volt, nem csupán szőlőlé.

2a) János 2:10: „miután a vendégek berúgtak.”

2b) A hűtés nélkül hat hónapig vagy egy évig tárolt szőlőlé alkoholtartalommal rendelkezik.

2c) Az 1 Timóteus 5:23-ban a szőlőlé nem segítene a gyomorproblémákon. Pál jó tanácsot adott: az alkohol jelentősen lassítja a baktériumok szaporodását.

2d) Az 1 Korinthus 11:21-ben, amikor a korinthusiak nem megfelelő módon vették részt az Úr vacsoráján, hogyan tudtak volna berúgni, ha az nem tartalmazott alkoholt?

2e) A Márk 2:22-ben és a Lukács 5:37–39-ben vajon Jézus hozta volna fel a boros tömlők példáját, ha azt akarta volna példázni, hogy ne igyunk?

A „Nehézségek a Bibliában” című könyv 147–149. oldalán azonban rámutatnak, hogy a szöveg nem mondja ki, hogy a csodás bor mámorító hatású volt.

3. Soha nem szabad berúgnunk, amint azt az Efézusbeliekhez írt levél 5:18, az 1. Thesszalonikaiakhoz írt levél 5:7, a Példabeszédek 20:1, 23:20–21 és az Ézsaiás 28:3,7 egyértelműen kijelenti. Az egyetlen kivétel az, hogy a mámor vagy a részegség megengedhető lehet azok számára, akik a halál küszöbén állnak vagy nagy gyötrelemben szenvednek, amint azt a Példabeszédek 31:6 jelzi.

4. Nem szabad másokat botlásra késztetnünk.

5. Sok keresztény (beleértve magamat is) nem iszik alkoholt, mivel az ivást megengedettnek, de nem ajánlottnak tartja. (A keresztények gyakran tesznek dolgokat Isten szeretete miatt, még akkor is, ha nincs szigorú parancs.) Társadalmunkban az ivás kísértés lehet számunkra és mások számára is, hogy berúgjunk, és nem látjuk szükségét ennek a figyelemelterelésnek. Ugyanakkor nem zavar minket, ha más keresztények alkoholt fogyasztanak.

6. Mások is úgy döntöttek, hogy Isten dicsőségére nem isznak, például a nazíríták (4Mózes 6:1–21), a rekabiták (Jeremiás 35) és Keresztelő János (Lukács 7:33).

A The Complete Book of Bible Answers (A Bibliai Válaszok Teljes Könyve) 359–360. oldalán az áll, hogy a bort gyakran egy rész bor és húsz rész víz arányában itták, néha pedig egy rész bor és egy rész víz arányában. A görögök barbárnak tekintették azokat, akik keveretlen bort ittak.

K: Miért mondta Pál az 1 Timóteus 5:23-ban Timóteusnak, hogy igyon egy kis bort a gyomorpanaszának enyhítésére, ahelyett, hogy egyszerűen meggyógyította volna?

V: János Krisztosztom (meghalt 407-ben) egy egész prédikációt szentelt ennek a kérdésnek. Ő ismerte a legjobban az Újszövetségi (koiné) görög nyelvet a maiak közül, és az 1 Timóteus 5:21–23-ról szóló prédikációjában így fogalmaz: „Ő [Pál] azonban nem engedi meg neki [Timóteusnak], hogy szabadon élvezze a bort, hanem annyit, amennyi az egészségre szolgál, és nem a kényelemre.” Összefoglalásként, valamint további információkért arról, hogy miért betegednek meg az istenfélők, lásd a Galátusokhoz írt levél 4:13-ról szóló értekezést.

K: Miért nem gyógyítja meg Isten egyszerűen mindenkit az 1 Timóteus 5:23 szerint?

V: Mindenki meggyógyul – a mennyben. Először is, nem lehet azt mondani, hogy a betegség csupán a hit hiánya. Isten nem gyógyította meg Timóteust a gyakori gyomorpanaszoktól (1 Timóteus 5:23), Epafroditus a Filippi 2:26-27 szerint majdnem meghalt, Pál a Galaták 4:13-14 szerint beteg volt, miközben hirdette az igét, és a nagy Elizeus a 2 Királyok 13:14 szerint betegségben halt meg. Jézus azt mondta, hogy a János 9:1–3-ban szereplő férfi vaksága nem a saját bűnének vagy szülei bűnének volt köszönhető.

A betegség lehet Isten büntetése az engedetlenségért és a lázadásért (ApCsel 13:11; Jelenések 2:22), de még ha nem is az, akkor is alkalom arra, hogy elgondolkodjunk Isten iránti engedelmességünkről. A fájdalom lehet „Isten hangszórója” (ahogy C. S. Lewis mondta), hogy felhívja a figyelmünket. Így a betegség és más szenvedések jó tanulságul szolgálhatnak számunkra.

Ez azonban nem vonatkozik minden betegségre és szenvedésre. Még azután is, hogy Pál háromszor is buzgón imádkozott, Isten nem volt hajlandó eltávolítani Pál tövisét (2Korinthus 12:7–10). Pál megtanulta, hogy bármi is volt a tövise, az megakadályozta abban, hogy elbizakodottá váljon. Emellett mindannyiunk számára Pál megtanulta, hogy amikor gyengék vagyunk, akkor Isten erős bennünk.

Néha nem tudjuk, mi a konkrét oka annak, hogy betegek vagyunk. Amikor a Jób könyvét olvassuk, könnyű elfelejteni, hogy míg mi mindig beleláthatunk a végkifejletbe, Jóbnak fogalma sem volt arról, miért szenved, miközben átélte a megpróbáltatásokat. Jóbhoz hasonlóan azonban bízhatunk abban, hogy a szenvedésben – még az igazságtalan szenvedésben is – tanúsított kitartásunk dicsőítheti Istent. Emlékezzünk a Róma 8:28-ra is, amely azt mondja, hogy Isten minden dolgot [még a rossz dolgokat is] azok javára munkálkodik, akik Őt szeretik, akik az Ő szándéka szerint elhívottak.

Általánosságban elmondható, hogy mi, bukott emberek, a teremtés romlott, egykori tökéletességében élünk (Róma 8:20–22). Ez azonban csak ideiglenes, hiszen a Jelenések 21:4 szerint az új égben és az új földön nem lesz többé halál, sem gyász, sem sírás, sem fájdalom, mert a korábbi dolgok elmúltak.

K: Miért engedi meg a Biblia az 1 Timóteus 6:1-2-ben a rabszolgaságot?

V: A Bibliában egyes dolgok, mint például az ivászat, a többnejűség, az örökös rabszolgaság és a válás az Ószövetség idején, megengedettek voltak, de nem ajánlottak.

A szülők gyakran megtiltják gyermekeiknek bizonyos dolgokat, például a kábítószer-fogyasztást. Más dolgokat viszont megengednek, de nem javasolják, például a pénz meggondolatlan elköltését. Sokan hasonló módon tekintenek Istenre is. Keresztényekként nem arra kell törekednünk, hogy éppen csak Isten határain belül maradjunk, hanem arra, hogy eltaláljuk Isten akaratának célpontját. Lásd még a Believer’s Bible Commentary 2140. oldalát, valamint az Efézusbeliekhez írt levél 6:5–8 és 6:9 versekről szóló magyarázatot.

K: Az 1 Timóteus 6:5-ben hogyan lehet valakit megfosztani az igazságtól?

V: Két, kissé eltérő nézet létezik.

Megfosztva vagy soha nem részesült: Eleve megakadályozták őket abban, hogy valaha is birtokolják az igazságot. „Megfosztva az igazságtól” (KJV, NKJV, Believer’s Bible Commentary 2099. o., Alexandriai Kelemen (193–202) Stromata 1. könyv 98. fejezet 309. o.; János Krisztosztom (meghalt 407-ben) Homíliák az 1. Timóteus-levélhez, 17. homília, 468. o.). A BSB hasonlóképpen így szól: „az igazságtól megfosztva”.

„apesterumenon: magánjellegű. Az apostereu azt a fogalmat fejezi ki, hogy valakit megfosztanak attól, amihez joga van. Lásd a hivatkozást. Ezt a R.V. így fejezi ki: »megfosztva«. Az igazság egykor az övék volt; maguk fosztották meg magukat tőle. Az A.V. fordítása, »nincstelenek«, nem feltételezi, hogy valaha is birtokolták volna.” The Expositor’s Greek New Testament, 4. kötet, 142. o.

Elrabolták vagy elvették tőlük: Megvolt nekik az igazság, de elvették tőlük. „Megfosztották őket az igazságtól” (NIV, The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 746. o., New International Bible Commentary, 1483. o., Evangelical Commentary on the Bible, 1108. o.)

„White szerint az apostereo szó »azt a fogalmat fejezi ki, hogy valakit megfosztanak attól, amihez joga van… az igazság egykor az övék volt; ők maguk fosztották meg magukat tőle. Az A.V. fordításban szereplő »megfosztva« kifejezés nem feltételezi, hogy valaha is birtokolták volna azt (EGT, 4:142).” Expositor’s Bible Commentary, 11. kötet, 384. o.

Párhuzamosság alapján az 1 Timóteus 6:3–5-ben Pál a „józan/egészséges” kifejezést a „romlott/beteg” kifejezéssel, a „nincstelen/megfosztott” kifejezést pedig a „nyereség” kifejezéssel állítja szembe.

A válasz: Mindkettő részben igaz, abban az értelemben, hogy mindkét nézet csak a kép felét mutatja be.

A Lukács 8:5,12 megmutatja, hogyan veheti el a Sátán az igazságot azoktól, akik olyanok, mint az út melletti talaj. De bár a mag megérintette az út melletti talaj felszínét, soha nem hatolt be a talajba.

Jónás 2:8 így szól: „Akik értéktelen bálványokhoz ragaszkodnak, elhagyják az Ő szerető odaadását.”

A Zsidókhoz írt levél 6:4–6 azokról figyelmeztet, akik megkóstolják Isten igéjének jóságát, eltávolodnak (vagyis korábban nem távolodtak el), és nem hozhatók vissza a bűnbánatra. De bár megkóstolták a jóságot, nem mondja, hogy valaha is lenyelték volna, vagy hogy az beléjük hatolt volna.

K: Miért rendeznek egyes keresztények drága temetéseket és emlékünnepségeket (1 Timóteus 6:7)?

V: Ahogy egy keresztény egyszer mondta: soha nem látni U-Haul pótkocsit egy halottaskocsi mögött. Rendben van, ha kis ünnepséget rendezünk az elhunyt életének és a mennyei örömnek a tiszteletére. A pazarló temetés azonban pénzpazarlás valakire, aki már nincs közöttünk.

K: Az 1 Timóteus 6:8-ban milyen környezeti vagy kulturális tényezők késztetnek minket elégedetlenségre, amikor elegendő ételünk és ruhánk van?

V: Láthatjuk, hogy a legtöbb reklám célja az, hogy elégedetlenek legyünk azzal, amink van, és többet akarjunk. A körülöttünk lévő emberek nyomása is hatással lehet ránk, akik a reklámok hatására luxusautókat, drágább ruhákat stb. vásároltak. De ezek a külső tényezők nem közvetlenül tesznek minket elégedetlenekké. Inkább felerősítik bennünk a kapzsiságot, az irigységet és a vágyakozást, amelyek miatt nem vagyunk elégedettek azzal, amink van, és azzal, amit Isten biztosít számunkra.

Szülőként néha akaratlanul is táplálhatjuk gyermekeink anyagi dolgok iránti vágyát, amikor 180 dolláros cipőt vagy más olyan dolgokat vásárolunk nekik, amelyekre nem kell ennyi pénzt költeni. Természetesen a gyermekek nem csak abból tanulnak, amit mondunk nekik vagy megengedünk nekik, hanem a saját példánkból is.

K: Az 1 Timóteus 6:9-ben és a Jakab 5:1–6-ban szereplő szöveg alapján a keresztényeknek [nem szabad ellenezniük / vágyniuk / sóvárogniuk] a meggazdagodást?

V: A gazdagság önmagában nem gonosz; Ábrahám, akit Pál és Jakab egyaránt példaként hoztak fel az istenfélő emberre, nagyon gazdag volt. Három dologra azonban figyelni kell.

1. A gazdagság utáni vágyakozás egyszerre gonosz és a gonosz forrása is. Teljesen elégedetteknek kell lennünk azzal, hogy szerény anyagi körülmények között élő keresztények vagyunk. Ha egy keresztény gazdag, és Isten úgy változtatja meg a helyzetet, hogy elveszíti a vagyonát, akkor is minden körülmények között elégedettnek kell lennie (Filippi 4:12).

2. Minden gazdag kereszténynek óvatosnak kell lennie azzal a kísértéssel szemben, hogy szorosan ragaszkodjon a vagyonához, és azt ugyanolyan nagyra értékelje, mint Istent és más embereket. Egyébként a világ átlagos gazdasági színvonalához képest Észak-Amerikában, Szingapúrban, Japánban és Nyugat-Európában a legtöbb ember gazdag.

3. Azok sem mentesek a kapzsiságtól, akik nem rendelkeznek vagyonnal. Néha az emberek azt gondolják, hogy csak akkor lehetnek boldogok, ha gazdagok, és hogy boldogok lesznek, ha azok lesznek.

K: Az 1 Timóteus 6:10-ben hogyan lehet a pénzszeretet minden gonoszság gyökere?

V: Először is vegyük észre, hogy nem a pénzről van szó, hanem a pénzszeretetről. Másodszor, senki sem gondolja komolyan, hogy Pál valóban azt hitte volna, hogy a pénzszeretet okozta Sátán bukását, Ádám bukását, vagy a gyávaság, a gőg és a bujaság bűneit. A pénzszeretet mindenféle gonoszság gyökere. A görög szöveg szó szerint így hangzik: „minden gonoszság gyökere a pénzszeretet”, így tehát lehetnek más gonoszságok gyökerei is. Ahogy a Prédikátor 5:10 mondja: „Aki szereti a pénzt, soha nem elégszik meg vele.” Jézus a Lukács 16:13-ban azt mondta, hogy senki sem szolgálhat egyszerre Istennek és a pénznek. A Zsidókhoz írt levél 13:5–6 is arra int minket, hogy tartsuk magunkat távol a pénzszeretettől. A pénzszeretet egyik formája az, ha a jövőnket a pénzre bízzuk.

Érdekes, hogy a görög nyelvben számos szó létezik a gonoszra, és az a szó, amelyet Pál itt a gonoszra használt, az értéktelenséget hangsúlyozza.

Sok nyugati keresztény számára, akik nem szenvednek kábítószer-, alkohol-, pornográfia- vagy szexfüggőségtől, a két legnagyobb kísértés a materializmus és a hit alapvető elveinek feladása.

K: Az 1 Timóteus 6:10-ben szereplő verset hogyan értelmezték a korai keresztények?

V: A korai egyházi írók nyilvánvalóan különösen fontosnak tartották ennek a versnek az üzenetét, mert gyakran idézték vagy parafrázálták. Íme egy nem teljes lista azokról, akik erről a versről szóltak.

Polikárp (Kr. u. 100–155) egyszerűen idézi a vers első felét a filippiekhez írt levelében. Polikárp levele a filippiekhez, 4. fejezet, 34. oldal

Alexandriai Kelemen (193–217/220) idézi ezt a verset, megemlítve, hogy a pénzszerzés vágya minden gonoszság gyökere, és ezt a kapzsisággal hozza összefüggésbe. Az Oktató című mű 2. könyve, 3. fejezet, 248. oldal

Tertullianus (198–220) „a kapzsiság, »minden gonoszság gyökere«, amelynek csapdájába esve egyesek »hitében hajótörést szenvedtek el«.” *A bálványimádásról*, 11. fejezet, 67. o. Lásd még: *A türelemről*, 7. fejezet, 711. o.

Novatianus (Kr. u. 250–258) nagyon érdekes értelmezést ad a *A zsidó ételekről* című mű 6. fejezetében, 649. oldalon. Amit a gonosz elvesz, azt a pénz visszaadja, így a bűn útjára újra ráléphet az ember. Például az ivászat vagy a prostituáltak igénybevétele elveszi az ember pénzét, de a több pénz lehetővé teszi számára, hogy továbbra is bűnözzön.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) idézi ezt a verset, a „pénz” helyett a „kapzsiság” szót használva. Megemlíti, hogy amikor attól félsz, hogy vagyonod csökkenhet, nem veszed észre, hogy te magad csökkenesz, amikor a mammont jobban szereted, mint a saját lelkedet. 8. értekezés, 10. fejezet, 479. oldal

K: Miért kell elmenekülnünk a kapzsiság elől (és más kísértések elől) az 1 Timóteus 6:11 szerint, hiszen a Jakab 4:7 szerint ellenállnunk kell az ördögnek, az Efézus 6:13–14 szerint pedig szembeszállnunk kell a gonoszsággal? Még az 1 Timóteus 6:12 is azt mondja, hogy harcolnunk kell, ami azt sugallja, hogy nem menekülünk el.

V: Ellen kell állnunk az ördögnek, de a kísértés elől menekülnünk kell. Jó példaként szolgálhat a római gyalogság harci módszere. Kis, téglalap alakú egységekben, úgynevezett manipulusokban harcoltak, amelyekben a katonák és a szabad terek sakktáblaszerűen voltak elrendezve. Három maniple-sor volt. Amikor egy maniple elfáradt vagy súlyos veszteségeket szenvedett, kissé visszavonult, és egy másik maniple lépett előre. Ahogy a szellemi harcban küzdünk, együtt kell harcolnunk, összhangban előrenyomulva és átcsoportosulva, hogy segítsünk testvéreinknek, és segítséget kapjunk tőlük.

K: Az 1 Timóteus 6:12a szerint hogyan vívjuk ma a hit jó harcát?

V: Először is, tartsuk szemünk a célon. Küzdjünk imádságban, dicsérve Istent. Ne terheljék meg más dolgok. Valóban küzdjünk; ne csak aludjunk.

Mindig lehagyom a kutyámat, amikor egy oszlopig versenyezünk, pedig a kutyám sokkal gyorsabban fut, mint én. Látjátok, a kutyám mindig megáll a karó előtt, hogy szaglásszon, mert nem veszi észre, hogy ez egy verseny (ahogy én gondolom). Hasonlóképpen mi sem jutunk messzire, ha elfelejtjük, hogy versenyben vagy küzdelemben vagyunk. Van különbség a sebesség és a haladási sebesség között. A sebesség azt jelenti, milyen gyorsan haladsz, még akkor is, ha körbe-körbe futsz. A haladási sebesség pedig azt, milyen gyorsan haladsz egy bizonyos irányba.

Ha már a versenyről van szó, én is lehagyhatok egy olimpikon sportolót – feltéve, hogy neki száz font súlyt kell cipelnie futás közben. Hasonlóképpen, amikor Krisztusért futunk, túl lassan haladhatunk, ha a világi gondok vagy a ránk nehezedő bűn terhe alatt rohanunk.

Végül pedig tennünk kell valamit az Úr szolgálatában. Az imádság nagyon fontos a hitért folytatott küzdelmünkben. Fontos Isten szavát használni; Jézus is így válaszolt a Sátánnak. Emellett Jézus megkísértései után angyalok jöttek, és szolgáltak neki. Hasonlóképpen nekünk is másoknak kell szolgálnunk. Nem egyénileg kell harcolnunk, hanem csoportként, az egyház részeként, hasonlóan ahhoz, ahogy a római hadsereg egységei manipulusokban és a „hármas vonalban” harcoltak. Volt egy híres csata a rómaiak és a germánok között, a Teutoburgi-erdőben, Kr. u. 9-ben, ahol a csatatér sűrű erdő volt. Így a harc nagy részében gyakorlatilag egy az egy ellen zajlott. Három légió, mintegy 14 000 római katona Varus tábornok vezetése alatt, mind meghalt. Ez ellentétben áll Galliával, ahol Julius Caesar viszonylag kis római sereggel legyőzte a kétszer-háromszor nagyobb gall seregeket. A keresztények jobban működnek együtt Istenért.

K: Az 1 Timóteus 6:16-ban és a Róma 2:7-ben azt olvassuk, hogy mivel csak Isten halhatatlan, hogyan lehetünk mi is halhatatlanok?

V: Csak Isten az, aki a kezdetektől fogva önmagában halhatatlan. A mi származtatott halhatatlan életünk egy örök élet, amelyet Isten indít el és tart fenn. A János 15:1–8 szemlélteti a származtatott élet fogalmát azzal, hogy megmutatja: mi az ágak vagyunk, Jézus pedig a szőlőtőke. Lásd még a Kolossébeliekhez írt levél 1:17-et, a Kolossébeliekhez írt levél 3:3–4-et, valamint a „When Critics Ask” című könyv 439–440. és 501. oldalát.

K: Az 1 Timóteus 6:16 szerint Isten megközelíthetetlen fényben lakozik, vagy a 1 Királyok 8:12 szerint sötétségben lakozik?

V: A fény és a sötétség lehet szó szerinti értelemben is értendő, de egyes szakaszokban metaforaként használják őket, ahol a fény a szentséget, a sötétség pedig a titokzatosságot jelképezi.

Isten a fény, és benne egyáltalán nincs sötétség (1 János 1:5). Istenhez képest azonban minden más hely sötétségnek tűnik. Isten fényt teremthet a környezetben, és sötétséget is teremthet. Isten a Sínai-hegyen a sötétségből szólt a Mózes 4:11; 5:23 és a Zsidókhoz írt levél 12:18 szerint.

Ha ez problémát jelent számodra, érdemes elolvasnod a 2 Sámuel 22:10–13-at és a Zsoltárok 18:11–12-t, ahol a fény és a sötétség ugyanabban a szakaszban szerepel. Dávid énekli, hogy a sötétség volt Isten sátorfüggönye és lába alatt, mégis villámok lobbantak ki Isten jelenlétének ragyogásából. A Zsoltárok 97:2 egy másik példa arra, hogy Isten körül mind sötétség, mind fény van.

K: Az 1 Timóteus 6:17–18 szerint rendben van-e, ha a keresztények sok pénzt keresnek (és megtartanak)?

V: A pénz semleges dolog, amely számunkra jónak vagy gonosznak bizonyulhat. Íme három szempont, amelyeken érdemes elgondolkodni.

1. A Zsidókhoz írt levél 13:5-ben ez a parancs szerepel: „Tartsátok magatokat távol a pénzszeretettől, és elégedjetek meg azzal, amitek van.” A pénzszeretetről szóló további versek:

1 Timóteus 6:17–18. A 2 Timóteus 3:2 a pénzszeretet ellen figyelmeztet. Nem szabad a pénznek szolgálnunk, és nem szabad kimerítenünk magunkat a gazdagodás érdekében (Máté 6:24–34; Példabeszédek 23:4; 1 Timóteus 6:9–10). Nem szabad mások tulajdonát megkívánnunk (2 Mózes 20:17; 5 Mózes 5:21; és Róma 7:7–12). Nem szabad a vagyonban bízni, hanem Istenben (Példabeszédek 11:4,28; 18:10-11; és Lukács 12:15-21). Vedd „könnyedén” a vagyonodat, és ne félj attól, hogy elveszíted (Zsidók 10:34; Apostolok cselekedetei 4:32-37).

2. Ugyanakkor Isten ad nekünk néhány anyagi dolgot, hogy élvezzük azokat az 1. Timóteus 6:17 szerint. Ábrahám és Jób mindketten nagyon gazdag emberek voltak mind a mai, mind az ókori mércével mérve. Isten adja a gazdagságot a Példabeszédek 10:22 és a Mózes 5. könyve 8:18 szerint.

3. Adj bőkezűen másoknak:

3a. Legyünk kedvesek és irgalmasak másokhoz (Kolossé 3:12; 1 Korinthus 13:4; Efézus 4:32; Példabeszédek 11:16-17; 1 Thesszalonika 5:15). Ez nem csupán szavakban, hanem anyagi értelemben is érvényes (Jakab 2:14-17; Apostolok cselekedetei 4:34-35; Máté 19:21).

3b. Vagyonunkkal Istent kell dicsőítenünk (Példabeszédek 3:9–10), és keményen kell dolgoznunk, hogy másoknak adhassunk (Példabeszédek 31:11–27).

3c. Számos vers hangsúlyozza, hogy segítenünk kell a szegényeknek (Ézsaiás 1:17; 58:6-10; Jeremiás 5:28; 22:16; Galaták 2:10; Zsoltárok 41:1; Példabeszédek 14:21; 24:11-12; 29:7; Efézusbeliek 4:28).

3d. Felelősségünk, hogy gondoskodjunk a saját családunkról (1 Timóteus 5:8; Példabeszédek 31:15), és visszafizessük adósságainkat és kötelezettségeinket (Zsoltárok 37:21; Rómaiak 13:8; Jakab 5:4).

3e. Bőkezűen kell adakoznunk Isten munkájára (Példabeszédek 3:9,10; 11:24; 1 Korinthusbeliekhez írt levél 16:2; 2 Korinthusbeliekhez írt levél 8:1–8; 9:6–11).

3f. Különösen az özvegyeket és az árvákat kell segítenünk (Jakab 1:27; Mózes 5. könyve 15:11; Zsoltárok 68:5), valamint a betegeket, az éhezőket, a ruhátlanokat és a foglyokat (Máté 25:34–46; Zakariás 7:9–10).

3g. Az egyetlen kivétel az, hogy nem szabad adakoznunk azoknak, akik nem hajlandók dolgozni (2. Thesszalonikiak 3:6-15).

Összefoglalás: Ahogyan a „When Critics Ask” című könyv 502. oldalán olvasható: „Nincs semmi baj a gazdagság birtoklásával – baj az, ha a gazdagság birtokol minket.”

Kérdés: Az 1 Timóteus 6:20 szerint hogyan kellett Timóteusnak őriznie azt, amit rá bíztak, és nekünk hogyan kell ezt tennünk?

V: Timóteusnak magának az 1 Timóteus 4:16a szerint parancsba adták, hogy fordítson nagy figyelmet az életére és a tanítására, és kitartson ezekben a dolgokban.

De vezetőként Timóteusnak ezt hallgatói érdekében is meg kellett tennie, ahogyan az 1 Timóteus 4:16b mondja.

K: Honnan tudjuk, hogy az 1 Timóteus-levelet Pál írta?

V: Az 1 Timóteus 1:1 szerint Pál írta, és az első keresztény egyház soha nem vonta ezt kétségbe. Valószínűleg az Apostolok cselekedeteiben említett események után íródott.

Irenaeus of Lyons (182–188) „Erről a Linusról Pál említést tesz a Timóteushoz írt levelekben.” Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 3.3. fejezet, 416. o.

A Muratori-kánon (kb. 190–217) 3. fejezet, 603. oldal megemlíti, hogy Pál leveleiben hét gyülekezethez írt: a korinthusiakhoz (2 levél), az efezusiakhoz, a filippiekhez, a kolosszusokhoz, a galatákhoz, a thesszalonikaiakhoz (2 levél) és a rómaiakhoz. Emellett írt Filemonhoz, Tituszhoz, valamint két levelet Timóteushoz.

Alexandriai Kelemen (Kr. u. 202) idézi az 1 Timóteus 6:20–21-et, mint Timóteusnak írt szöveget. Majd így folytatja: „Ezen kijelentés által meggyőzve az eretnekek elutasítják a Timóteushoz írt leveleket.” Stromata, 2. könyv, 11. fejezet, 359. oldal

Alexandriai Kelemen (193–217/220) szerint az 1 Timóteus 6:16 Pál műve, az 1 János 4:16 pedig Jánosé. Alexandriai Kelemen, 3. töredék, 575. o.

Tertullianus a Marcion ellen című művének 4. könyvében, 5. fejezetében, 350. oldalon (207) azt írja, hogy Pál írt a rómaiakhoz, a galatákhoz, a filippiekhez, a thesszalonikaiakhoz és az efezusiekhez. Azt mondja, hogy az Újszövetség egy olyan könyv, „amely az apostoloktól származik, és amelyet szent letétként őriztek az apostolok egyházaiban”.

Tertullianus (198–220) „mert Pál még ezt a kifejezést is Timóteushoz intézte: »Ó, Timóteus, őrizd meg azt, ami rád bízatott!«; és ismét: »Azt a jót, ami rád bízatott, őrizd meg!«” *Az eretnekek ellen* című mű, 25. fejezet, 255. o.

Tertullianus (198–220) „Nyilvánvaló, hogy éppen ez az apostol [Pál] adta át Sátánnak Himeneuszt és Alexandert, »hogy megtérjenek, és ne káromoljanak«, ahogyan Timóteusnak írja [1 Timóteus 1:20].” A szerénységről, 13. fejezet, 87. oldal

Tertullianus (198–220) „De hogyan is tett Pál, az apostol, … Amikor végre nagyon közel került vágyának beteljesüléséhez, és nagy örömmel tekintett a maga előtt álló jövőre, a következő szavakkal írt Timóteusnak: »Mert már feláldoztatok, és közel van távozásom ideje. Jó harcot harcoltam, futásomat befejeztem, a hitet megtartottam; ott van számomra eltéve a korona, amelyet az Úr ad nekem azon a napon” [2 Timóteus 4:6–8] Scorpiace, 13. fejezet, 646–647. o.

Hippolytus (222–235/236) „De az ilyen jellegű embereket inkább cinikusoknak, mint keresztényeknek tekintik, mivel nem vesznek tudomást azokról a szavakról, amelyeket Pál apostol mondott ellenük. Ő ugyanis, előre jelezve azokat az újdonságokat, amelyeket később bizonyos (eretnekek) eredménytelenül bevezetni fognak, így nyilatkozott: »A Lélek kifejezetten mondja: Az utolsó időkben egyesek eltávolodnak a helyes tanítástól, és csábító szellemeknek és ördögi tanításoknak adnak hitelt, álszent módon hamis dolgokat hirdetnek, lelkiismeretük forró vassal meg van égetve; tiltják a házasságot, és azt, hogy egyenek az ételekből, amelyeket Isten teremtett, hogy a hívők és az igazságot ismerők hálaadással fogyasszák; mert minden, amit Isten teremtett, jó, és semmi sem elvetendő, amit hálaadással fogadunk; mert az Isten igéje és az imádság által megszenteltetik.” (1 Timóteus 4:1–5) Az összes eretnekség cáfolata, 8. könyv, 13. fejezet, 124. oldal

Origenész (225–253/254) idézi az 1 Timóteus 1:7 első felét, a második felét pedig úgy tárgyalja, mint amit „Pál említ”. Máté evangéliumához fűzött kommentár, 12. könyv, 41. fejezet, 472. oldal

Origenész (233/234) az 1 Timóteus 2:8-at Pál szavaiként idézi az 1 Timóteusban. Imádság, 9.1. fejezet, 38. oldal

Novatianus (Kr. u. 250/254–257) „azt mondja, hogy Pál apostol így ír: »A világ teremtése óta világosan láthatók az Ő örök hatalma és istensége a teremtett dolgokból, úgyhogy az emberi elme, a nyilvánvaló dolgokból a rejtetteket megismerve, a szem előtt álló művek nagyságából, az elme szemével szemlélhesse a Teremtő nagyságát.’ [utalás a Rómaiakhoz írt levél 1:20a-ra] Akiről ugyanaz az apostol így szól: »Most pedig az örök, halhatatlan, láthatatlan Királynak, az egyetlen Istennek legyen dicsőség és dicsősség.« [1 Timóteus 1:17]” A Szentháromságról, 3. fejezet, 614. o.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) (burkoltan, mivel a másodikról van szó) „Ugyanezt említi Pál a Timóteushoz írt második levélben: »Most már feláldoztattam magam, és közel van a felvételem ideje. Jó harcot harcoltam, futásomat befejeztem, a hitet megtartottam. Most már csak az igazságosság koronája marad számomra, amelyet az Úr, az igaz Bíró, azon a napon ad nekem; és nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik szeretik az Ő megjelenését.” [2 Timóteus 4:6–8] Cipriánus értekezései, 12. értekezés, harmadik rész, 16. fejezet, 539. oldal

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) a 12. értekezés harmadik könyvének 74., 75., 76. és 77. fejezeteiben idéz „Pál első leveléből Timóteushoz”.

Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) „Pál az egész világon azt tanította, hogy minden egyház hetes csoportokba van rendezve, hogy azokat hétnek nevezik, és hogy a katolikus egyház egy. És mindenekelőtt azért, hogy ő maga is fenntartsa a hét egyház mintáját, nem lépte túl ezt a számot. De írt a rómaiaknak, a korinthosziaknak, a galatáknak, az efezusziaknak, a thesszalonikaiaknak, a filippieknek és a kolosszusziaknak; utána pedig egyes személyeknek írt, hogy ne lépje túl a hét egyház számát. És rövidre fogva üzenetét, így szól Timóteushoz: „Hogy tudd, hogyan kell viselkedned az élő Isten egyházában.” [1 Timóteus 3:15 1/2] Kommentár a Jelenések könyvéhez, az első fejezetből, 345. o.

Mindezekből ma is megvannak a másolatok.

K: Az 1 Timóteusban vannak-e stilisztikai különbségek Pál többi levele és az 1. és 2. Timóteus, valamint a Titusz között? (Asimov Biblia-kalauzából, 1143. o.)

V: Valójában sok a hasonlóság. A stílusbeli eltéréseket azzal magyarázhatjuk, hogy Pál

a) személyes levelet írt, nem pedig egy gyülekezetnek címzett levelet,

b) élete későbbi szakaszában írta,

c) más témákról írt (a lelkipásztori munkával kapcsolatos személyes kérdésekről, szemben a gyülekezet egészét érintő általános kérdésekkel).

Egy kissé szokatlan gondolati menet a harag edényeinek és az irgalom tárgyainak/edényeinek analógiája, amely a Rómaiakhoz írt levél 9:22–23-ban és a 2. Timóteushoz írt levél 2:20–21-ben található.

A Bible Knowledge Commentary: New Testament (Bibliai ismeretek kommentár: Újszövetség) 728. oldalán megemlítik, hogy a hasonló szavak felkutatására szolgáló „szószámlálás” módszere statisztikailag csak akkor érvényes, ha a minta mérete elég nagy. Ha ugyanezt a technikát más könyvekre is alkalmazzuk, akkor ugyanolyan érvényesen „bizonyíthatnánk”, hogy Pál a többi levelét sem írta.

K: Az 1 Timóteusban mely verseket idézte vagy tárgyalta János Krisztosztom (meghalt 407-ben)?

V: Az 1. Timóteus-levél 113 verséből János Krisosztom 89-re, azaz 79%-ra hivatkozott. Más szavakkal, 24 vers kivételével (21%) minden versre hivatkozott. Az 1. Timóteus-levél fejezeteiben található versek száma a következő: 1. fejezet: 20 vers, 2. fejezet: 15 vers, 3. fejezet: 16 vers, 4. fejezet: 16 vers, 5. fejezet: 25 vers, 6. fejezet: 21 vers.

Íme azok a versek az 1. Timóteus-levélből, amelyekre Chrysostom hivatkozott:

1:1–7, 9, 11–16, 18–19; 2:1–4, 6–15; 3:1–16 (teljes egészében); 4:1–3, 7, 11–16; 5:2, 5, 6, 8–18, 20–23; 6:1–13, 15, 17

Íme azok a versek az 1. Timóteus-levélből, amelyekre Chrysostom nem hivatkozott:

1:8, 10, 17, 20; 2:5; 4:4–6, 8–10; 5:1, 3, 4, 7, 19, 24, 25; 6:14, 16, 18–21

János Aranyszájú sajnos azt a nem bibliai nézetet hirdette, hogy a szentek közvetítők számunkra Isten felé. Az 1 Timóteus 2:5 ellentmond ennek, mondván, hogy egyetlen közvetítő van Isten és az emberek között, az ember, Jézus Krisztus. Ha kíváncsi vagy arra, hogy János Aranyszájú hogyan magyarázta az 1 Timóteus 2:5-öt írásaiban, a válasz az, hogy soha nem írt erről a versről.

K: Az 1 Timóteusban honnan tudjuk, hogy az, ami ma rendelkezésünkre áll, megbízhatóan megőrizte-e az eredetileg leírtakat?

V: Legalább három okból.

1. Isten megígérte, hogy megőrzi az Ő igéjét az Ézsaiás 55:10–11-ben; az Ézsaiás 59:21-ben; az Ézsaiás 40:6–8-ban; az 1 Péter 1:24–25-ben; és a Máté 24:35-ben.

2. A korai egyház tanúsága. A korai egyházi írók az I. Nikaiai Zsinatig (325-ben) mintegy 108 alkalommal idéztek az 1. Timóteus-levélből, az utalásokat nem számítva. Az 1. Timóteus-levél 51%-át idézték, a részleges verseket is beleszámítva. Ez a 113 versből összesen 58,1-et jelent.

Íme azok az írók, akik hivatkoztak az 1. Timóteus-levél versére:

Nem igazán. Római Kelemen (Kr. u. 96–98) (részlet) azt mondja, hogy ne tegyünk semmit részrehajlásból, ahogyan az 1 Timóteus 5:21 is, de ez túl általános ahhoz, hogy utalásnak számítson. 1 Kelemen 1. kötet, 21. fejezet, 11. oldal

Ignatius (kb. 110–117) az 1 Timóteus 1:1 negyedét idézi: „Jézus Krisztus, aki a mi reménységünk.” Ignatius levele a magneziaiakhoz, 1. fejezet, 64. oldal

A Diognetushoz írt levél (kb. 130) 11. fejezet, 29. oldal utal az 1 Timóteus 3:16-ra

Barnabás-levél (kb. 70–130) 12. fejezet, 145. oldal utal az 1 Timóteus 3:16-ra

Polikárp (Kr. u. 100–155) idézi az 1 Timóteus 6:7-et: „Tudva tehát, hogy »ahogyan semmit sem hoztunk a világra, úgy sem vihetünk el semmit«” (12 szóból 11) Polikárp levele a filippiekhez, 4. fejezet, 34. oldal

Polikárp (Kr. u. 100–155) idézi az 1 Timóteus 6:10 első felét: „De a pénzszerzés vágya minden gonoszság gyökere.” (21 szóból 8) Polikárp levele a filippiekhez, 4. fejezet, 34. oldal

Athenagoras (177) az 1 Timóteus 2:1–2 egy részét idézi. A keresztények védelmében, 32. fejezet, 148. oldal

Antiochiai Theophilus (Kr. u. 168–181/188) idézi az 1 Timóteus 2:2b-t. Theophilus Autolycushoz, 3. könyv, 14. fejezet, 115. oldal

Irenaeus of Lyons (182–188) „Erről a Linusról Pál említést tesz a Timóteushoz írt levelekben.” Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 3.3. fejezet, 416. oldal

Lyon-i Iréneusz (Kr. u. 182–188) utal az 1 Timóteus 6:4,5-re, mint Pál írására. Iréneusz, 36. töredék, 574. o.

A Muratori-kánon (kb. 190–217) (ANF 5. kötet, 603. o.) említi Pál két levelét Timóteushoz, valamint Pál további 11 levelét.

Alexandriai Kelemen (193–217/220) az „Exhortation to the Heathen” című művének 9. fejezetében, 196. oldalon idézi az 1 Timóteus 4:8-at, és azt állítja, hogy Pál írta.

Alexandriai Kelemen (Kr. u. 193–217/220) szerint az 1 Timóteus 6:16 Pál műve. Alexandriai Kelemen, 3. töredék, 575. o.

Tertullianus (198–220) „mert Pál még ezt a kifejezést is Timóteushoz intézte: »Ó, Timóteus, őrizd meg azt, ami rád bízatott!«; és ismét: »Azt a jót, ami rád bízatott, őrizd meg!«” *Az eretnekek elleni recept* 25. fejezet, 255. oldal

Tertullianus (198–220) „Nyilvánvaló, hogy éppen ez az apostol [Pál] adta át a Sátánnak Himeneuszt és Alexandert, »hogy megtérjenek, és ne káromoljanak többé«, ahogyan Timóteusnak írja [1 Timóteus 1:20].” A szerénységről, 13. fejezet, 87. o.

Tertullianus (198–220) „De hogyan is volt ez Pál, az apostol esetében… Amikor végre már nagyon közel került vágyának beteljesüléséhez, és nagy örömmel tekintett a maga előtt álló jövőre, a következő szavakkal írt Timóteusnak: »Mert már áldozatul vagyok felajánlva, és közeledik távozásom ideje. A jó harcot megharcoltam, a futást befejeztem, a hitet megtartottam; ott vár rám a koszorú, amelyet az Úr ad nekem azon a napon’” [2 Timóteus 4:6–8] Scorpiace, 13. fejezet, 646–647. o.

Tertullianus (207/208) megkérdezi Marciontól, miért utasítja el szentírásként az apostol két levelét Timóteushoz és egyet Tituszhoz. Öt könyv Marcion ellen, 5. könyv, 21. fejezet, 473. o.

Hippolytus (Kr. u. 222–235/6) az 1 Timóteus 4:1–5-öt Pál írásaként idézi. Minden eretnekség cáfolata, 8. könyv, 13. fejezet, 124. o.

Origenész (Kr. u. 225–253/254) említi a Timóteushoz írt levelet (1 Timóteus). Origenész: Celsus ellen, 1. könyv, 64. fejezet, 425. o.

Novatianus (Kr. u. 250–257) az 1 Timóteus 1:17-re az apostol Pál műveként hivatkozik. A Szentháromságról című mű 3. fejezet, 614. oldal

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) említi, hogy Pál írta az Efézusbeliekhez írt levelet, az 1. Timóteus-levelet és a Tituszhoz írt levelet a Ciprián-értekezések 12. értekezésében, a harmadik könyvben – Tanúságtételek, 70–78. fejezet, 552. oldal.

Pontius (Kr. u. 258 után) utal az 1 Timóteus 3:6-ra, mint az apostol művére. „Az apostol levele azt mondja, hogy a kezdőket el kell hagyni, különben a pogányság kábultsága, amely még mindig ragaszkodik megerősítetlen elméjükhöz, és tanulatlan tapasztalatlanságuk bármilyen tekintetben bűnt követhet el Isten ellen.” Ciprián élete és szenvedése, 2. fejezet, 268. oldal

Hymenaeus levele (=A hat püspök levele) (kb. 268)

Malchion (270) (utalás) utal az 1 Timóteus 6:5-re. A szamoszatai Pál ellen, 2. fejezet, 169. oldal

Adamantius (kb. 300) az 1 Timóteus 1:13-at az apostol Pál szavaiként idézi.

Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) felsorolja Pál leveleit: a Rómaiakhoz, a Korinthusbeliekhez, a Galatákhoz, az Efézusbeliekhez, a Thesszalonikaiakhoz, a Filippusbeliekhez, a Kolosszusbeliekhez és Timóteushoz írt leveleket, és az 1 Timóteus 3:15 felét idézi a Szent János Jelenéseiről szóló kommentárjában, az első fejezet 16. pontjában, 345. o.

Alexandriai Péter (306, 285–311) az 1 Timóteus 4:11–12-t idézi, utalva Timóteusra. Kánonikus levelek, 14. kánon, 279. o.

Methodius (270–311/312) az 1 Timóteus 2:4-et az apostoltól származóként idézi. A tíz szűz lakomája, 7. fejezet, 316. oldal

Alexandriai Sándor (313–326) az 1 Timóteus 4:1-et Pál szavaiként idézi. Levelek az ariánus eretnekségről, 2. levél, 4. fejezet, 298. o.

Nikaia után

Eusebius Egyháztörténete (323–326)

Hegemonius (kb. 351) az 1 Timóteus 1:19 egy részét idézi úgy, hogy „így van megírva” – Vitája Manesszel, 31. fejezet, 204. oldal, és idézi az 1 Timóteus 4:1–4-et – Vitája Manesszel, 35. fejezet, 209. oldal

Római Victorinus (363 után) hivatkozik az 1 Timóteus 4:16-ra

Hilarius, a poitiers-i (Kr. u. 355–367/368)

Zeno (4. század) hivatkozik az 1 Timóteus 1:4-re

Alexandriai Athanasius (367) felsorolja az Újszövetség könyveit a 39. ünnepi levélben, 552. o.

A Synopsis Scripturae Sacrae (350–370 után, vagy az 5. század) Pál két Timóteushoz írt levelét az Újszövetség részeként említi. Idézi az 1 Timóteus 1:1–2a verseket.

A caliari-i Lucifer (370/371) hivatkozik az 1 Timóteus 2:1; 6:5-re

Kappadókiai Bazil (357–378/379) az 1 Timóteus 5:21-et idézi „Pál Timóteusnak szóló utasításaként”. A Szentlélekről, 13. fejezet, 29. bekezdés, 18. oldal

A Laodiceai (Frígiában) zsinat (343–381) 60. kánonja (159. o.) felsorolja az Ószövetség és az Újszövetség könyveit. Az 59. kánon (158. o.) kimondja, hogy a templomban csak az Ószövetség és az Újszövetség kánonikus könyveit szabad felolvasni.

Ambrosiaster (384 után) hivatkozik az 1 Timóteus 6:7,9-re

Milánói Ambrosius (Kr. u. 370–390)

Laodiceai Apollinaris (kb. 390)

Pacianus, a barcelonai (342–379/392) az 1 Timóteus 5:22-t Pál apostol szavaiként idézi. 3. levél, 19. fejezet, 2. szakasz, 61. oldal

Diodorus (Kr. u. 394 előtt)

Nüsszai Gergely (kb. 356–396) az Eunomius ellen című mű 37. könyvének 86. oldalán azt írja, hogy az 1 Timóteus 4:4 Pál műve

Didymus, a vak (398) az 1 Timóteus 4:1–2-t Pál szavaiként idézi. „Zakariáshoz fűzött kommentár”, 13. fejezet, 309. o.

Evagrius Pontusból (kb. 399)

Asterius Emesából (kb. 400)

Hyperechius (4./5. század) hivatkozik az 1 Timóteus 6:9-re

Epiphanius, a salamisi (360–403)

Rufinus (374–406)

Gaudentius (406 után)

János Aranyszájú (kb. 397) 18 prédikációt írt az 1 Timóteus-levélről, amelyek ma is fennmaradtak. Az 1. prédikációban azt mondta, hogy a levelet Pál apostol írta.

János Aranyszájú (meghalt 407-ben) az 1. Timóteus-levél 89 versére (79%) hivatkozott, vagyis mindössze 24 vers kivételével az egészre. 18 prédikációt tartott az 1. Timóteus-levélről.

Chromatius (407)

Severian (408 után)

Jeromos (373–420) az Újszövetség könyveit tárgyalja. Kifejezetten megemlíti mind a négy evangéliumot, Pál leveleit a hét gyülekezethez, a Zsidókhoz írt levelet, valamint Pál leveleit Timóteushoz, Tituszhoz és Filemonhoz. Jeromos ezután az Apostolok cselekedeteit tárgyalja. Majd Jakab, Péter, János és Júdás hét levelét tárgyalja. Végül János Jelenéseit tárgyalja. 53. levél, 9. fejezet, 101–102. o.

Niceta Remesianus (366–kb. 415)

Sozomen (370/380–425) utal az 1. Timóteus 5:9-re, mondván, hogy Pál írta. Sozomen Egyháztörténete, 7. könyv, 16. fejezet, 387. o.

Hippo-i Ágoston (388–430. augusztus 28.) „Isten városa” című művének 19. könyvében, 26. fejezetében, 419. oldalon említi, hogy az apostol írta az 1 Timóteus 2:2-t

Johannes Cassianus (419–430) a „Chaeremon apát harmadik beszélgetése” című művében, 12. fejezet, 429. oldal, az 1 Timóteus 4:14 és a 2 Timóteus 1:6 verseket „Timóteushoz” címmel idézi

Nolai Paulinus (431) hivatkozik az 1 Timóteus 6:9-re

Alexandriai Cyril (444)

Hesychius of Jerusalem (-450) hivatkozik az 1 Timóteus 6:7,9-re

A Speculum (5. század) hivatkozik az 1 Timóteus 6:9-re

Quodvultdeus (kb. 453) hivatkozik az 1 Timóteus 6:17-re

Varimadum (445/480)

Az eretnekek és a hamis könyvek között

A pelagiánus eretnek (416–418) hivatkozik az 1 Timóteus 1:4, 15, 17; 3:16; 4:10; 6:7, 9, 13, 17, 19, 21 versekre

A pelagiánus eretnek, Mopsuesztiai Theodor (392–423/429)

Az Apostoli Alkotmányok (dátum bizonytalan, kb. 380) hivatkozik az 1 Timóteus 5:18-ra

A pelagiánus eretnek, Eclanumi Julianus (kb. 454)

3. Az 1 Timóteus-levél legkorábbi kéziratai azt mutatják, hogy vannak kis eltérések a kéziratok között, de teológiailag jelentős hiba egy sincs.

Sinaiticus [Si] 340–350

Az 1 Timóteus-levél nem maradt fenn a Vaticanus [B] kéziratban

Bohairi kopt [Boh] 3./4. század

Sahidikus kopt [Sah] 3./4. század

Alexandrinus [A] kb. 450

Italic [Ital] 4–13. század

Latin Vulgata [Vg] 4. és 5. század

Peshitta szír [Syr P] Kr. u. 400–450

Ephraemi Rescriptus [C] 5. század

Freerianus [I] (Washington, D.C.) 5. század

Örmény [Arm] az 5. századtól

Grúz [Geo] az 5. századtól

Etióp [Eth] i. sz. 500 körül

Claromontanus [D] 5./6. század

Filoxén-szír [Syr Ph] 507/508

Harclean szír [Syr H] 616-ban

Gót [Goth] 493–555

Az 1. Timóteus-levél korai kéziratairól bővebben lásd: www.BibleQuery.org/1 Timothy Manuscripts.html.